Jelentős piaci rést vélek felfedezni: hittant kellene tanítani a baloldali lapok újságíróinak, vagy bevezetést a keresztény kultúrába. Nemrég Gréczy bombázott minket viccesnek vélt publicisztikájában régen megválaszolt teológiai keresztkérdésekkel, aztán a NOL egy cikkének címe hirdeti, hogy „a pápa nem akart szex nélkül élni”.

  A cikkben arról vagyon szó, hogy „Joseph Ratzinger nyolc teológus társával együtt 1970-ben memorandumot fogalmazott meg, amely egyértelműen azt követeli, hogy a Vatikán fontolja meg a cölibátus eltörlését.” Az akkori nyilatkozatot végül nem hozták nyilvánosságra, csak most került elő. Különös ízt ad a dolognak, hogy 144 teológus épp a napokban követelte - ahogy a Heti Válasz fogalmaz - nem csak a cölibátus eltörlését, de nők pappá szentelését, az egyház demokratizálását, a püspökök választását és úgy egyébként a „morális szigorúság” végét.

  Nos, akár akart szexelni, akár nem 1970-ben Joseph Ratzinger teológus, ezt akkor sem tehette volna meg, ha eltörlik a cölibátust. Ezt pedig valószínűleg a későbbi pápa is tudta, ahogy minden pap és szerzetes is tisztában van vele.

  A cölibátus eltörlése ugyanis nem jelentette volna azt, hogy minden papnak és szerzetesnek és püspöknek, esetleg magának a pápának szabad a pálya, mehet asszonyt keresni. A cölibátus eltörlése felmenő rendszerben valósulna meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy a már felszentelt papok letették az életre szóló tisztasági fogadalmat. Ratzinger tehát maximum az utána jövő papnemzedékekre gondolhatott, ő nem házasodhatott volna meg, ahogy teológustársai sem. A minta a cölibátus kötelező jellegének eltörlése esetében is valószínűleg a görög katolikus és ortodox egyház volna: csak szentelés előtt lehetne házasodni, püspök pedig csak olyasvalaki lehetne továbbra is, aki vállalta a cölibátust.

  A szerzetesség fogalmához pedig eleve hozzátartozik a cölibátus, tehát ha a világi papok házasodhatnának, a ferencesek, jezsuiták, stb. akkor sem, mivel többek közöttt ettől szerzetesek. A szerzetesnek egyébként nem kell szükségszerűen pappá szenteltetnie magát, lehet egyszerűen testvér is, bár a túlnyomó többségük pap is egyben.

  Jó kérdés, mennyire lenne gyógyír a papság gondjaira a cölibátus eltörlése. Úgy látom, a paphiányt nem oldaná meg, a többi felekezet is küzd a lelkipásztorok hiányával, hiába házasodhatnak papjai, lelkészei. A paphiány Ratzinger szerint is inkább az általános demográfiai folyamatok következménye, illetve a család és a házasság jelentőségének csökkenésével állítható párhuzamba. Témánál vagyunk: a pedofil papok többsége homoszexuális, egészszéges nemi identitású ember nem kisfiúkon fogja kiélni a nőhiányát.

  A házas papoknak sokkal kevesebb ideje lenne a lelkipásztorkodásra, és kis számban megjelennének a színen a házasságtörő és váló papok, aminek nagyon örülne a liberális sajtó egy része. És sokkal több olyan férfi jelentkezne papnak, akinek nincs meg a teljes elköteleződése és lelki tartása, érzelmi egyensúlya a papsághoz. Mindezzel együtt tőlem akár jöhetnének is a házas papok, de hogy ezzel nem sokkal lennénk bejjebb, az biztos.

  A 144 teológusról és nyilatkozatukról annyit: ez csak a szokásos, egyfajta újkori guelf-gibellin-ellentét: a németalföldi, német, svájci és osztrák katolikus teológusok mindig ellene mennek a pápaságnak. Aki női papokat akar, menjen át anglikánnak, az egyház demokratizálásának semmi értelme. Gyorsan a nevetségességbe fulladna, ha akár a papok, akár a hívek közt kellene korteskednie egy-egy püspökjelöltnek, netalán a papabile bíborosoknak.