Nagy-Britanniába látogatott a pápa, hogy vasárnap boldoggá avassa John Henry Newman bíborost, aki az egyik kedvenc teológusa. Sokan hideg, vagy egyenesen ellenséges fogadtatást vártak, a pápát azonban szívélyesen fogadták a britek. A pápát letartóztatni akaró fundamentalista ateisták most behúzhatják a nyakukat. Az ellentüntetők mókásak voltak. És a pápa állítólag megrendítette a brit protestáns mítoszt.

  Amikor a Szentszék szóvivőjét, a jezsuita Federico Lombardit kérdezték a fogadtatásról, egy mondat erejéig kitért az pápaellenes tüntetőkre is, mondván: mindenhol találkoznak ilyenekkel, hadd tüntessenek, elvégre szólásszabadság van. Egy-null a Vatikánnak.

  Mission impossible?

  A britek többsége (és a hatmillió brit katolikus egy része is) valószínűleg vagy közömbös vagy ellenséges volt a pápával szemben korábban. Kissé közhelyes és sztereotip nézetek éltek ugyanis a közvéleményben róla és az egyházról - vagy legalábbis a közvéleménynek a média által becsatornázott részében. A katolikus média sem egységes, a The Tablet nevezhető liberálisnak (és XVI. Benedek kritizálójának), míg a Catholic Herald hozza a konzervatív vonalat (ahogy egy tévékommentátor fogalmazott a BBC egyik riportfilmjében: a Herald sokszor katolikusabb a pápánál). Ilyen kettősség az Egyesült Államokban is létezik, a National Catholic Reporter a liberális, a Catholic World Report a benediktiánus avagy ratzingerista lap. Persze itt a liberális vagy konzervatív jelző inkább hangsúlyeltolódásokat jelent (no jó, nem mindig). A világi média meg imádja Hans Küngöt.

  A Richard Dawkins & Co. doktrínér ateista egyház azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy le akarta tartóztatni a pápát emberiesség elleni bűnökért (pedofil papok), mondván, az egyház olyan, mint egy multicég, és a főnök felelős a legutolsó munkatárs tetteiért is, a katolicizmus pedig a második leggonoszabb vallás a földön (lásd Du pape, az intoleráns ateizmusról). A teológiába és filozófiába belekontárkodó darwinistáknak láthatóan fogalmuk sincs a katolikus egyház működéséről. Ahogy Peter Tatchell melegjogi aktivistának sem, aki a Channel 4 tévéadóra készített egy filmet a pápáról, tele marhaságokkal. A film jól tükrözi az egyház tanításában való járatlanságot és a pápaellenes tüntetők közhelyes felszínességét. Pedofil papok, cölibátus eltörlése, homoszexuálisok házassága, koton, női papság, náci pápa, és különben is, monnnyonle, nagyjából ez az a gondolatrendszer, amiben mozogni tudnak. Ez az, amit az egykori Páncélbíboros klasszikus kérdéskánonnak nevezett egy vele készült interjúkötetben. És ezek azok a kérdések, amelyek az egyház mindennapi életében teljesen másodlagosak, mondhatnám, emellett meg a könyökünkön jön ki.

  Peter Stanford, a Catholic Herald egykori szerkesztője azt írta a Daily Telegraphban: a britek egy okos, de száraz akadémiai tudóst, Isten rotweilerét látták eddig XVI. Benedekben. Úgy látszik, a pápa jónak látta, ha meglátogatja a szigetországot, amely még mindig a világ egyik központja, és egyben az egyik legszekulárisabb társadalma (valamint egyik legmultikulibbja is, ahogy Walter Kasper bíboros kisebb bonyodalmat okozó nyilatkozatában fogalmazott: a Heathrow-n landolni olyan, mintha a harmadik világba érkeznénk), dúsítva egy pápaellenes indulatból létrehozott államegyházzal, amivel szívélyes, ám bonyolult a viszonya, főleg mióta Róma megkönnyítette a csoportos áttérést az anglikánoknak (bárányt lop a pápa?), akiknek a tradicionalista része szívesen átpártol, mióta női és homoszexuális püspököket is kreál az anglikán egyház. A Vatikán számára stratégiai fontosságú lehetett, hogy XVI. Benedek ellátogathasson a britekhez. Főleg, hogy eddig csak II. János Pál látogatott el az országba 1982-ben, de akkor elég fagyos volt a fogadtatás, és a lengyel pápa csak a katolikusokhoz érkezett, most pedig államfői szintű, az egész brit nemzetnek szóló látogatásra ment a Szentatya.

  Mission completed

  A pápa, aki egyébként igen sokat tett a papi szexuális visszaélések ellen, már a repülőn kifejezte szomorúságát ezügyben, és kifejezésre juttatta, hogy szerinte nem elég hatékonyan cselekedett számos egyház személy. Később még nyomatékosabban hangot adott ennek, hozzátéve: a brit papok 99,6 százaléka viszont kiválóan végzi áldozatos munkáját. Így rögtön elejébe ment a találgatásoknak és az erre a témára vonatkozó kérdéseknek. Eltussoló pápa képe kilőve, kettő-null. Emellett hozzátette, hogy az államfői szintű látogatás is lelkipásztor út, a vatikáni államiság pedig arra jó, hogy így szabadon beszélhet.

  A landolás után Boris Johnson, London bohókás polgármestere is váltott vele pár szót, ebben arra igyekezett magyarázatot találni, miért is nem rajonganak a britek Rómáért. A szigetek lakóinak azóta fenntartásaik vannak Rómával szemben, mióta 410-ben Honorius császár közölte: nem tudja megvédeni a britonokat a barbár hordákkal szemben, és minden légióját kivonta a Brit-szigetekről. A pápa azt felelte a polgármesternek: „érdekes”. A polgármester szerint, aki minderről cikket írt a Telegraphba, ez magyaráz mindent a VIII. Henrik tettétől, amivel megalapította saját fősége alatt az anglikán egyházat, egészen a britek euroszkepticizmusáig.

  A pápa a királynővel való találkozásakor, amelyet forradalmi jelentőségűnek értékeltek ('82-ben az anglikán egyház feje nem fogadta II. János Pált), indította el egész pályás letámadását az „agresszív szekularizáció” és a vallások, különösen is a kereszténységnek a közéletből való kiszorítása ellen, amit a vallásszabadság ellen elkövetett tettnek minősített. Erre még többször visszatért útja során, tulajdonképpen minden nap beleszőtte egy beszédébe ezt a kritikát. Az ateista keménymag találva érezte magát, amikor a pápa a nácizmus feltűnését kapcsolatba találta hozni az ateizmus terjedésével, és sértődött hangú közleményt adtak ki tiltakozásul, hogy ez az ateisták megbélyegzése, és különben is, hogyan merészeli. Vasárnap aztán Newman bíboros boldoggá avatásán, Britannia náci bombázásának hetvenedik évfordulójára emlékezvén elismerését fejezte ki, amiért a britek ellenálltak a „gonosz náci ideológiának”, aminek uralmát ő kénytelen volt elszenvedni. Így kell a libsik ellen a saját fegyvereiket használni. Náci pápa hamis képe kilőve. Három-null a Vatikánnak.

  A „klasszikus kérdéskánon” többi témája nem került szóba, de a pápa nem is beszélt a tiltakozók ellen. Viszont meglátogatta a Westminster Hallt, ahol régen protestáns királyokat koronáztak, akiknek hitet kellett tenniük Róma ellen, és ahol a pápa primátusát védelmező Morus Szent Tamás pere zajlott. Szóval ez egy (egyébként a 11. században épült) brit protestáns szentély. Na, itt találkozott a pápa politikusokkal, a civil szervezetek képviselőivel.

  És mit talált mondani? Hogy ő Szent Péter utóda, így különös felelőssége van a keresztények egységéért való munkában. A pápa ellen tüntető unionista Ian Paisley tiszteletest ekkor biztos az ájulás környékezte otthonában. Ahogy a pápa egyik rendszeres védelmezője, Damian Thompson, a Daily Telegraph vallásügyi bloggere és szerkesztője fogalmazott: XVI. Benedek besétált a Westminster Hallba, közölte, hogy ő Szent Péter utóda, majd kisétált. Mondhatnánk, pofátlan. Thompson szerint ezzel megingott a brit protestáns mítosz, a baller The Guardian a brit birodalmi eszme végéről értekezett. Szép, habár nekem azért ezek az értékelések kissé túlzónak és bombasztikusnak tűnnek.

  Emellett mit láttak a britek? Azt, hogy egy rakat tizenéves ujjong vatikáni zászlóval a kezében, hogy a pápa autójából kihajolva homlokon csókol egy lengyel csecsemőt Glasgow-ban, és ahogy egy őt köszöntő fiatal fogalmazott a Westminster-apátság előtt: eddig egy arc volt a tévében, de most már hús-vér ember. Egy törékeny, idős bácsi, aki mosolyog és mindenkihez van egy-két jó szava, nincs rajta páncél, és nem igazán hasonlít rotweilerre. Amint azt egyébként a pápáktól megszoktuk. Mondhatnám, XVI. Benedek semmi extrát nem csinált, a csecsemő homlokoncsókolását akár píárhúzásnak is mondhtnánk, XVI. Benedek csak jelen volt. Viszont emiatt kibújtak kuckójukból a katolikusok. Négy-null.

  Peter Tatchell melegjogi aktivista egyedül tüntetett a Westminster hídon, a Protest the Pope mozgalom meg tízezer embert tudott az utcára vinni rendkívül humoros Pope Nope tábláival, a tízmilliós városban, a szombat délutáni napsütésben, miközben este ötvenezren vettek részt a Hyde parkbéli imaórán (az érdeklődők száma sokak szerint elérte a 120 ezret is, úgy látszik, a tömegrendezvények részvevői számának felbecsülése a briteknél is adok-kapok és viták tárgya). Úgy látszik, egy agresszív kisebbség hangos tiltakozása az ellen, hogy ne a britek adójából fizessék egy vallási vezető útját, nem talált megértő fülekre (illetve csak részben), elvégre az államfő az államfő, és az a hatmillió katolikus is fizet adót. És a belső-londoni nyolc fontos úthasználati díjat sem vasalták be a pápamobilon. Én a Vatikán helyében nagy csinnadratta kíséretében utalnám át a nyolc fontos Richard Dawkins számlájára, karitatív alapon (tudtátok, hogy a Vatikánban van a világ egyetlen latin nyelvű bankautomatája?). (A Telegraph egyébként élvezetes fotógalériát csinált a pápaellenes tüntetőkről.)

 A pápát övező ujjongás olykor-olykor már szinte nyálas volt, a népszerű bulvárlapok egyike, a News of the World egyenesen úgy fogalmazott: a pápát úgy fogadták, mint egy rocksztárt, és hogy ő a „nép pápája”. A The Sun bulvárlap is elismerően szólt a látogatásról, David Cameron pedig hazafelé a reptéren azzal igyekezett nyugtatni Őszentségét, hogy a vallás igenis fontos alkotóeleme a brit társadalomnak, és a pápa gondolkodásra késztette a briteket.

  Mindent összevetve, a pápa nem csinált mást, mint személyesen ellátogatott egy missziós területre, mondott pár kemény beszédet, és boldoggá avatta az anglikánok és katolikusok számára is fontos Newmant, látogatása mottójául is az ő bíborosi jelszavát választva: Cor ad cor loquitur, Szív szól a szívhez. Ennek jegyében találkozott a királynővel, Canterbury érsekével, a brit főrabbival, meg sokan másokkal. Persze ez lehetne puszta reklámhúzás, de nem úgy tűnt, hogy csak az lenne. A rómafóbok bebukták a hétvégét, küldetés teljesítve. (A képek a Daily Telegraph fotógalériáiból származnak.)