Trollszerver lett Vona Gábor
2011. február 01. írta: mr. pharmacist1

Trollszerver lett Vona Gábor

  Bőven érte kritika okkal vagy épp ok nélkül a kormányt, a közvéleménykutatások eredményein azonban mindez nem sokat változtatott az elmúlt hónapokban, tulajdonképpen tavasz óta nem történt drámai változás az erőviszonyokban. Éppen ezért erős a késztetés, hogy minden párt azzal szálljon be a hülyeségi versenybe, amivel éppen tud, hátha lehet faragni kicsit a százalékokon. A választókat meg egyelőre rohadtul nem érdekli, hogy kik akarnak kormányozni Orbán Viktoron kívül.

  A hétvégén kongresszust tartott az LMP, az MSZP-sek választmányi ülés hívtak össze, a Jobbik meg évadnyitó gyűlésezett. Az erős ellenzéki hétvége nem vetett túl nagy hullámokat, mi most mégis kipécéztük magunknak Vona Gábort, hogy a radikálisok ötleteiből kössünk össze egy csokorra valót. A legviccesebbnek azt találjuk, ahogyan Fidesz-parafrázisokkal fricskáznák/előznék a kormánypártot. A Fidesz „Csak a Fidesz!” választási szlogenjére válaszul a radikálisok új jelszava a „Csak a nemzet!” lett, Vona pedig előszeretettel mondogatta (mit mondogatta, ki is írták mögé nagy betűkkel a díszletre), hogy az „igazság szabaddá tesz”, ami Orbán Viktor egy néhány évvel ezelőtti publijának a címe. Meg egy Andrássy úti fideszes tüntetés molinójáról is emlékszünk rá (amúgy János evangéliumából van).

  Unalmas lenne elővenni az összes inkoherenciát Vona Gábor hosszúra nyúlt „évadnyitó” beszédéből, a tartalomnál pedig csak a hallgatóság felébresztésére szánt közbevetett favicceket lenne bénább bekopizni. Vona - afféle politszerverként - láthatóan ki akarja szolgálni a jobbikos online és offline trollok szellemi és politikai igényeit, amikor arról beszél: ingyenes internet és radikális cigányszabályozás köll.

  Vona a Jobbik kormányra kerülése esetén ingyenessé tenné az internetet, hogy „az emberek végre felébredjenek”. Teljesen felesleges eljátszani azt a naiv szerepet, mintha Vona nem lenne tisztában azzal, hogy az interneten nem csak a Barikádot, meg a Kurucot lehet olvasni, hanem a Der Standardot, vagy a Jerusalem Postot is.

  A terjengős, másodlagos frissességű panelekből összerakott beszédből nem hiányozhatott a párt saját brandje, a cigányok kérdése sem. Vona Gábor arra figyelmeztetett, hogy a cigányok „túlszülik” a magyarokat, akik meg a Fidesz béna intézkedései ellenére csak fogynak, fogynak majd. A radikális párt elnöke itt szabadjára engedte a fantáziáját: meg kell akadályozni, hogy a cigányok elszaporodjanak, segélyt csak munkáért cserébe adnak, a gyerekeiket meg a történelmi egyházak nevelik majd. Hülyeség lenne tagadni, hogy léteznek etnikai konfliktusok Magyarországon, de Vona Gábor pont olyan arroganciával és álszakértéssel beszél a cigányság helyzetéről, mint az általa megvetett liberális okostojások. Mint azok a szociológusok, akik a farzsebükben hordják a saját integrációs programjukat.

  Vona elképzelése a cigánygyerekek szegregált nevelésében is találkozik azokkal a szakértőkével, akik szegregáció helyett speciális nevelést, vagy mit mondanak, és jellemzően szintúgy állami pénzt vennének igénybe különbejáratú programjaik futtatására. A különbség annyi, hogy az SZDSZ-es haverok helyett Vona a történelmi egyházaknak passzolná le a feladatot. Mi lenne egyébként, ha inkább azt céloznánk meg, hogy a „cigányok” gyerekeit a „cigányok” neveljék fel? Vagy a család fontossága a „cigányok” esetében nem olyan fontos?

  Bogárlászlói mennyiségű idézőjellel azért tettük tele a szöveget, mert ahogyan a cigányság önjelölt szakértői így, minden különbségtétel nélkül szoktak hivatkozni erre a szerintük elnyomott népcsoportra, úgy Vona Gábor se foglalkozik túl sokat azzal, hogy különbséget tegyen cigányok és cigányok között. A cigányok így, a cigányok úgy. Hogy a cigányság kulturális, vagy etnikai fogalom a radikálisoknál, teljesen mindegy: a Jobbik nem náci, viszont totálisan alkalmatlan.

  Persze nehogy azt higgyük, a cigányokról szólt Vona beszéde. Egy megfeneklett népszerűségű, belső konfliktusoktól megcincált pártról szólt. A kormány az uniós elnökség egyik prioritásaként kezeli a romastratégiát, amiből ugyan gőzünk sincs, mi fog kisülni, a Jobbiknak mégis muszáj volt jeleznie, hogy a téma az övé, le lehet szállni. Ők azért csak tolják tovább a cigánybűnözős bicajt: közösen bólogatni jó dolog, s ha néhány százaléknyi virtuális szavazat is becsúszik, kész haszon. Azért ne lepődjünk meg, ha a következő hónapban se látszik semmi változás a grafikonon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr262628169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buckafej 2011.02.01. 08:28:58

Nem vagyok jobbikos.
Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy
a népességszaporulat a cigányoknál jóval magasabb,
közülük is elsősorban a rossz szociális helyzetűeknél.
Éppen azért, mert a családtámogatás a megélhetésük egyetlen alapja.
Elég eljönni egy borsodi kórházba a szülészetre, vagy megkérdezni néhány BAZ megyei, kistelepülésen dolgozó védőnőt.
Szóval vagy a gyermekvállalási kedvüket kellene "csökkenteni", vagy az iskolába járási, munkát vállaló kedvüket "növelni".

asimov007 2011.02.01. 08:45:28

Kedves mr. pharmacist1!
Igen takarékosan bánsz értelmi képességeiddel

Héttörpe (törölt) 2011.02.01. 08:52:27

Ez "az Igazság szabaddá tesz" kiverte a biztosítékot annak idején, a kretének rögtön az "Arbeit macht frei" dumához hasonlították.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.02.01. 08:54:58

"A Fidesz „Csak a Fidesz!” választási szlogenjére válaszul a radikálisok új jelszava a „Csak a nemzet!” lett,"

Bokros-Vona tengely?
hirszerzo.hu/belfold/145378_csak_az_orszag_valaszol_az_mdf
"Somogyi Zoltán újból elmondta: a "Csak a Fidesz!" szlogennel ellentétben az MDF a "Csak az ország" választ adja. A szocialisták pedig az első adandó alkalommal összefognak a Jobbikkal annak érdekében, hogy egy másik párt ne állíthasson budapesti listát - tette hozzá. "

BISMARCK 2011.02.01. 08:55:26

@buckafej:

Teljes lakosság körében egy nőre 1.3 gyerek jut, csak a cigány lakosságra vetítve ez a szám 2.6.
Le lehet vonni a következtetéseket.

BISMARCK 2011.02.01. 08:59:07

mr. pharmacist1

Valahogy az az érzésem, hogy pl. vidéki cigányt te is csak fotón láttál (ha viszont nem, akkor komoly baj van az arány érzékeddel)
Persze, több cigánydada kell. Én ismerek egyet, egészen kiváló ember, örülök amikor ő van az óvodában. A lányom imádja. A gond ott van, hogy őt a saját közössége - a cigányok - árulónak tekintik, lenézik, hogy ennyi pénzért "gürcöl" Bemegy fél7-re dolgozni és ott van du4ig. Ezen hogyan változtatsz okosgyerek?

táltos 2011.02.01. 09:14:13

Vona Gábor a cigánysággal kapcsolatos ötletével újra csak a fidesz után kullog. A 16%-os adókulcs+gyermekek után járó adóleírás éppen a dolgozó, gyermeket nevelő (jellemzően nem a cigány kisebbséghez tartozó) rétegeket támogatja.
Ugyanígy folyik a szociális támogatások, segélyek csökkentése, munkavégzéshez kapcsolása.
Megint egy újabb téma, amit a fidesz "ellop" a Jobbiktól.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.01. 09:25:02

Ez a poszt pont olyan demagóg, "másodlagos frissességű" mint Vona beszéde. Fölösleges is volt megírni, már csak azért is, mert az ellenzéket jelenleg tényleg mindenki leszarja.

2 előnye van: rövidebb és nincsenek benne "viccek".

(Egyébként valaki komolyan elmondhatná Vonának, hogy a humora Farkasháziéval vetekszik, úgyhogy nem kéne erőltetni.)

BISMARCK 2011.02.01. 10:00:13

@TaTa86.:

Az MTA szociológiai intézete végzett egy felmérést, abban volt a 2.6-os szám. (ettől még akár a 3.6 is igaz lehet)

szesztű_hányni 2011.02.01. 10:22:13

blgmtrUh978uz=6z7T/7zejkbZT6z(=8!44!!!

Alfőmérnök 2011.02.01. 10:30:27

Én nem érzek inkoherenciát abban, hogy az internetet ingyenessé tennék az emberek "felébresztése" érdekében.
Egyrészt valószínűleg többen olvasnák a kurucinfót, mint a Jerusalem Postot (úgy értem, Magyarországon; bizony, tetszik, nem tetszik, a kurucinfó a legolvastottabb jobboldali hírportál, és gyakorlatilag a nullából építették föl (lehet, hogy némi titkosszolgálati hátszéllel, de ezt most tekintsük pletykának)).
Másrészt egészen biztos vagyok benne, hogy a Jobbik nem ért volna el ekkora sikert az internet nélkül.
Harmadrészt kétségtelen, hogy bizonyos hazugságok leleplezésében az internetnek nagy szerepe lehet (lásd a Draskovics-féle robbantásos videó történetét).

Maisie MacKenzie 2011.02.01. 10:39:30

@Alfőmérnök:

A fák akkor sem nőnek az égik.

Ha a kurucinfo tartalma a választók 80%-ának a tetszését megnyerné (amit azért kétlek), akkor az összes politikus váltana abba az irányba.
Nagy lenne ott tolongás, a Jobbik meg megint csak 10% körül találná magát.

teknős 2011.02.01. 10:48:06

@BISMARCK: teljesen igaz, amit írsz. csak két dolog, amit már ezerszer emlegettem, bocs azoktól, akik már unják.

1. az emeszpé ősbűne a GYES 1994-es alanyi jogúvátétele, amely robbanásszerű születésszám emelkedést indított el, az adót nem fizető, szavazatát könnyen eladó rétegben, kiegészítve a bokrosi középosztály-ellenes intézkedésekkel eredményez egy nagyon siralmas állapotú 1996-97-es korosztályt.

2. Személyes példamutatás....Szóban megkérdezném, te magad mennyivel segítetted a nemzetet a túlélésért folytatott harcban? Itt a Mandineren nem teszem meg.

freehckr 2011.02.01. 11:29:28

Ha ennyire frusztrálja a „cigány” szó a polgári liberálisokat is, akkor satírozzuk ki Vona ötletezéseiből, vegyük el belőle a tényleg butácska „ingyen internetet a Zembereknek” szlogent is, de a problémák amiket felvetett adottak, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy az új kormányzat felismerte volna (legalábbis jól titkolják ha igen), és megpróbálna intézkedések formájában válaszokat is adni rájuk:
- tízmilliárdokat szór el az állam a „megélhetési gyermekszülésre”
- a készpénzben folyósított szociális segélyek egy nagyobb része kocsmákban, játéktermekben, uzsorásoknál, piában, cigiben realizálódik
- a „szociális segélyrendszer” nem munkára ösztönöz, nincs benne átmeneti jelleg, hanem egy tágabb körnek akár élethosszig tartó remek megélhetési forrás
- pedagógus ismerőseim által jól ismert jelenség, hogy míg a tanítási idő végére sikerül apróbb eredményeket elérniük egyes „nehezen kezelhető” gyermekekkel, addig hétvégén ezeket a gyerekeket újból „megfertőzi” a családi légkör, és a következő hét elején lehet újra az alapoktól indulni velük

Arra meg tényleg nehéz elfogadható magyarázatot találni, hogy mi a lóherét keres még mindig a magyarok országgyűlésében Lendvai, Kovács László, Gyurcsány?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.01. 11:29:35

@teknős:

1. Ma (ha jól vagyok értesülve) tömeges túlélési stratégia, hogy kb. 14 éves kortól szakmányban szülik a cigánylányok a gyerekeket, ami után(mármint a született gyerek után) gyes jár számukra; mivel még tanköteles korúak (beiratkoznak, de mivel szülnek, nem járnak iskolába) így (még) szüleik is jogosultak a gyesre (tehát a "nagyszülők"a gyerek után és a gyerek gyereke után is gyest vesznek föl), s ehhez járulnak még a legkülönbözőbb szociális támogatások. Ennek véget kell vetni. Pont.

2. A személyes példamutatás itt nem sokat ér. Kényszereket kell alkalmazni.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.02.01. 11:34:47

@Maisie MacKenzie: "akkor az összes politikus váltana abba az irányba."

Ez azért eléggé scifi-szerűen hangzik.
De abban igazad van, hogy 80% tetszését nem tudnának megnyerni.
Mondjuk 40-50 %-ot igen. HA igaz lenne, hogy a Fidesz nem foglalkozik pl. a cigánykédéssel. De nem igaz. (Az, hogy most létezik-e "cigánybűnözés", csak szavakon való vitatkozás. A kérdés, hogy kezelve van-e a probléma. Nyilván egy kormánypártnak valamennyire kell magát tartania a PC-hez is.)

vizipipa 2011.02.01. 11:39:09

Vérszegény iromány.
Annak aki ismeri Vona beszédét kb. semmit sem mond. Aki nem ismeri az inkább olvassa el és lesz saját véleménye.

barikad.hu/vona_g%C3%A1bor_f%C3%A9ln%C3%BCnk_pedig_semmit%C5%91l_sem_szabad_mert_az_igazs%C3%A1g_szabadd%C3%A1_tesz-20110129

Maisie MacKenzie 2011.02.01. 11:44:17

@Alfőmérnök:

"HA igaz lenne, hogy a Fidesz nem foglalkozik pl. a cigánykédéssel. "

Ja, szerintem nem kell kiejteni azt a szót*, de olyan intézkedéseket kell hozni, hogy a neveletlenek, kezelhetetlenek szoruljanak vissza. Túl sok ilyen konkrét intézkedést még nem látok, de szó azért van róla, lélekben azért már készülnek az érintettek egy keményebb világra.

(*mert nem szavakon kell lovagolni, elméletileg cigány is lehet rendes ember, akit a cigányozás sérthet, rendes embereket meg nem akarunk bántani, megbélyegezni.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.01. 12:07:49

@mr. pharmacist1:!

Ez a poszt (témájától függetlenül) kistestvére a gréczyzsoltok, debreczeniek és a népszagás, hírszerzős f*ngreszelő skriblerek megmondásainak (bár "stílusban", "szellemességben" közel sem ér fel hozzájuk).

A Jobbik annak köszönheti népszerűségét, hogy nyíltan beszél nemzeti sorskérdésekről. Hogy ezt ilyen nívón teszi, az annak a következménye, hogy bármilyen, e kérdésekkel kapcsolatos érdemi megnyilvánulást a ménsztrím politikai és közvéleményformáló "elit" (a témával kapcsolatos megnyilvánulások minőségétől függetlenül) húsz éve következetesen jobbszélre lök. Abban a pillanatban, ahogyan a "hivatalosság" őszintén és komolyan fog ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, ez a széljobbos attitűd megszűnik (mivel a ménsztrím képmutatása határozza meg, határolja be helyét és szerepét). De amíg a hivatalos "kormánypárti üzenet e témában kb. ez --- "Mert azt a modern világban már senki sem követeli, de nem is lehet elérni, hogy az emberek egyenlővé váljanak az anyagi helyzetüket, észbéli képességeiket, iskolázottságaikat tekintve. Ezzel nem lehet fellépni. De egy szempontból - és ezt egy kereszténydemokrata közösség mindig vallani fogja - mindannyian egyenlők vagyunk: az emberi méltóság szempontjából. Nagyon sok ember van, aki már csak ebből a szempontból egyenlő, és ezt nem lehet tőle elvitatni, nem lehet tőle elvenni. Ha úgy tetszik, szociálisan, erkölcsileg, filozófiailag nem fogadható el olyan megoldás, amely az emberi méltóságot megkérdőjelezi, akkor sem, ha egyébként egy közegben bizonyos, számunkra hátrányos, nemkívánatos, sőt brutális magatartások elterjedtek. Szerintem ezt az egyensúlyt kell megtartani, s ha ezt az egyensúlyt megtartjuk, akkor szembenézhetünk a valósággal, és egyúttal megadjuk a legelesettebb helyzetben lévő embereknek is az emberi méltóságot és az emberi tiszteletet. Ezen a módon tudunk a cigánybűnözéssel meg ezekkel a társadalmi jelenségekkel is szembenézni. (Taps a kormánypártok soraiban.)" (magyarido.blog.hu/2010/09/19/kis_orszag_kis_forradalom_1) --- addig minden érdemi megnyilvánulás "széljobbnak" fog minősülni, amit lehet (sőt, kötelező) diszkvalifikálni...

A tisztességes beszéd itt kezdődnék (de hol vagyunk ma is ettől???!!!): „»…cigány ügyben a szociológiai nézőponttal mélységesen elégedetlen voltam. Azt bizonyítani akárhányszor, akárhány mutatóval, akárhány felmérésben, akármilyen tudósi szenvedéllyel, hogy egy cigány gyermek esélyei a nem cigány életformára ötvenszer kisebbek, mint a nem cigány társának, egyszerűen történelmietlen tétel, de ezen túl még cigányt hergelő és nem cigányt megszégyenítő moralizálás is. (…) Az a történet, az etnikai-kulturális szuverenitásé, melyre a cigányság oly büszkén hivatkozik, és amit a cigányság barátai odaadással védenek és igazolnak, maga a probléma. Nem lehet egyszerre fütyülni a modernitásra, és elvárni az érvényesülést a modernségben.«”

magyarido.blog.hu/2011/01/30/jegyzetek_a_zemberek_es_a_zalapitashoz_2011_januar_30

ü
bbjnick

a művésznő · http://chezoriane.blogspot.com/ 2011.02.01. 12:34:44

@bbjnick: nem lehetne, hogy a maga kommentje legyen a poszt? :)

Cypriánus 2011.02.01. 13:14:43

teljesen egyetértek a poszttal!
megtapasztaltam a cigány-magyar viszony összes oldalát ( a legszarabbikat is ) megértem akiket az indulataik vezetnek, de nem szabad rájuk hallgatni! Rend kell, de -nem tudok jobb szót-szeretet nélkül ezt nem lehet rendezni. Igen , kemény rendőrség, lenyírbált szociális segély, közmunka is kell, de szeretet és kiút is. a cigányok nem egy homogén massza, hanem egy törzsi és életmódbeli sokszínűséget mutató embercsoport, már a beás és romungró rétegeknél is teljesen más technikák vezetnek eredményre.
Támadtak is meg cigányok, mert fehér vagyok, voltak kollégáim is az egészségügyben, mint kedves és szorgalmas nővérek, haggyjuk már ezt a hülye homogenizálást.

amúgy aszaporodások nem hivatalos, -de valószínűleg igaz-források szerint már hozzáidomult a magyar népességhez, bár az elmúlt 30 év többlete persze meg fog látszódni, így 15% lesznek a népességben hamarosan, ezzel kell együtt élnünk. Renddel és szeretettel.
Hogy érezzék: letörjük a kezed ha lopsz, de ha nem lopsz, vagy akár abbahagyod segítünk és elfogadunk!

Beszélgettem "ex-cigánybűnözőkkel" , igenis, örültek, hogy kiléphettek abból a szar életformából. Hogy milyen egy korábban segélyből és lopásból élő cigánycsaládnak, hogy keresztény lesz, fölhagy a bűnözéssel, és 1-2 évig mindenki hülyének nézi őket, mert rosszabbul élnek, mint azelőtt, és elviselni a gúnyt és nyomort, majd sok ima után álláshoz jut mint segédmunkás, és el tudja vinni a családot életükben először egy (nem túl drága) vendéglőbe...de hogy ezt mekkora áttörésként élik meg!
Az elmúlt évtizedekben egyik sem érvényesült igazán.Sem rend nem volt, sem befogadás. Mindkettő kelleni fog.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.01. 13:20:56

"A különbség annyi, hogy az SZDSZ-es haverok helyett Vona a történelmi egyházaknak passzolná le a feladatot."

ez a tűz és víz kérdés. a húgyagyú szerző fejében mindegy, hogy a szakállasbácsik, vagy az egyház neveli a kis cigókat. hát lelke rajta.

amúgy hollángizellás fos az írás.

Maisie MacKenzie 2011.02.01. 13:29:17

@Cypriánus:

Ühüm. Mézesmadzag és korbács.
Eddig csak mézesmadzag volt, ezért teljesen természetessé vált, hogy minden jár, hogy őket mindenki köteles szeretni. Azért nehéz parancsszóra szeretni. Én keresztényként értem, hogy ha az én adóságomat elengedték, akkor nekem is illik méltányosnak lennem. Van bűnbocsánat, de kell bűnbánat is!

Maisie MacKenzie 2011.02.01. 13:33:29

@Grift:

"szakállasbácsik, vagy az egyház neveli"

Azért gondolj bele egy kicsit jobban! :-(

(ha egyházi alatt nem hitvalló protestánst, hanem valami hagyomőrző, történelmi férfi (?) klubot értesz)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.01. 13:36:43

@Maisie MacKenzie:

ha jól értem amit mond, még mindig inkább egy pedofil pap húzza meg a cigánygyereket, -tőle azért tanul is valamit- mint egy újlipót. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.01. 13:37:31

@Maisie MacKenzie:
ja és protestáns egyházak? nem arra nem gondolok. azok nem egyházak.

Maisie MacKenzie 2011.02.01. 13:51:07

@Grift:

"pedofil pap húzza meg a cigánygyereket"

Fene a gusztusát!

Alfőmérnök 2011.02.01. 13:53:57

@a művésznő: Annak mi értelem lenne? Röviden ez a lényege:
Hazudik a fidesz, és tisztességtelen, csak én vagyok a kibaszottul tisztességes, a hős, az áldozat, mert megmondom a frankót, és ezért nem én lettem Magyarország miniszterelnöke, hanem Orb*ng*ci, lám, mindig csak a hazugok és a tiszetssésségtelenek meg a manicheusok nyernek.
Megér ez egy posztot?

Cypriánus 2011.02.01. 14:08:31

kedves Grift!
ez most off topic és nagyon ad hominem lesz, mint az Ön hozzászólása is:

Örülök , hogy miután sikerrel megoldotta az angolszász baloldal és a falangizmus keresztezését, most a történelmi teológia is érdekli. :-)

(De amúgy kedvelem Önt, bár elég gyakran meg tudnám fojtani.
A spanyol polgárháborúban asszem Ön lett volna a hardcore falangista, németbarátsággal, én meg a finnyás konz-liberálisba hajló angolbarát alfonziánus, és szóba sem álltunk volna a tiszti étkezdében, amelynek két sarkából mély bizalmatlansággal szemléltük volna egymást. De attól még együtt lőttük volna a komcsit, és a 80-as években, amikor meglátom az Ön halálhírét az El Paísban hosszasan ecseteltem volna tág szemű kisunokáimnak,:" hogy igen, Grift, Grift el Grande! Na, Pepe , az aztán igazi férfi volt, és mit alakított Madrid ostrománál! ...Juanita ne izéld már a macskát, szóval a hős Grift 1938-ban, amikor Aragóniában körülzártak minket a vörösök ...")

lnyak 2011.02.01. 14:38:41

"Nem tisztességes német és nem igaz nemzetiszocialista az, akit a zsidó újságok nem szidnak és nem átkoznak! "
Ki is mondta ezt az örökzöldet?
Ha Önök jót írnának Vonáról vagy a Jobbikról az nagyon elgondolkodtatna,a hogyan tovább-ról!

is 2011.02.01. 14:42:11

@BISMARCK: nehogy mar! hat mar a ciganyoknal sincs meg csak 3 gyerek sem atlagban? akkor hogy van ez a szulik a gyereket a szoc.tamert szoveg?

de az 1.3 gyerekbol jol latszik, hogy micsoda hasbaakasztas a 3. gyerekes SZJA-tamogatast valamifele erdemi dolognak beallitani. 1.3 atlagnal a legalabb 3 gyerekes csaladok szama el-ha-nya-gol-hato, es mivel meg masodik gyerek sincs, nem is osztonzo. a masodik gyereket kellene osztonozni.

BISMARCK 2011.02.01. 14:44:11

@is:

Idáig 1 ill. 2 gyerekre 0 forint volt az adókedvezmény, most 10e ft gyerekenként, sztem ez ösztönző.

is 2011.02.01. 14:47:26

emlekezzunk meg a trollszerverek oserol: 1998-ban feltunt egy csapat troll, akik minden mondatban 5-szor tudtak kimondani, hogy polgar. zagyvan beszeltek, ertelmetlensegeket mondtak, hulyeseg aradt beloluk, de a polgar szoval valo trollkodassal valasztast nyertek. azota szamit szintnek ez is a magyar politikaban.

ez a trollcsapat azota meg sok trollkodast elkovetett egy-egy szora epitve (pl. "megszoritas", "fulkeforradalom"). es hat, amilyen a magyar, mukodik. miert pont Vonanak ne mukodne.

lnyak 2011.02.01. 14:49:32

@is: Miért milyen a Magyar?

kamasuka 2011.02.01. 14:51:14

@BISMARCK:
De ez miként jött ki?

Pumpa+szatyor+fakanál-kávédaráló-lódarázs=2,5987392

ca. 2,6

?

is 2011.02.01. 14:52:15

@BISMARCK: jaj, vegyunk elo egy doboz Cavintont. 1998-2002 kozott mennyivel nott a csaladi potlek, gyerekenkent? 0Ft-tal, nemdebar? mennyi inflacio mellett? 40%, ugyebar? es 2010-2014 kozott majd mennyivel no? 0 Ft-tal, ugye? nezzuk mar egyutt a kettot, legyszi, legyszi. nem engem nezel hulyenek, ha a 10 e Ft-ot osztonzonek tartod, mikozben az adojovairast meg kivezetik, a csaladi potlekot nem emelik, hanem magadat.

Maisie MacKenzie 2011.02.01. 14:55:17

@is:

"de a polgar szoval valo trollkodassal valasztast nyertek."

Azért kellett oda egy kis Tocsik-botrány is! :-)

BISMARCK 2011.02.01. 14:55:23

@kamasuka:

Nem ismerem a módszertant amivel készítették.

@is:

Nem nézlek hülyének. És 2002 után mennyivel nőtt? Azzal, hogy a 4e forintot eltörölték és hozzáadták az addigi csp-hez. Te se nézz hülyének.
A közvetlen csp növelés pedig szinte azonnal kimutatható a cigány népesség adataiban. Ezért nem jó irány.

is 2011.02.01. 14:56:57

@bbjnick: "Ma (ha jól vagyok értesülve) tömeges túlélési stratégia, hogy kb. 14 éves kortól szakmányban szülik a cigánylányok a gyerekeket"

erre eddig egyetlen adatunk van, Bismarck 2,6 gyerekje. ha ez szakmany, akkor megeszem a kalapom. van neked barmi mas adatod, amivel ezt az allitasod altamaszd, vagy csak hangember vagy?

Maisie MacKenzie 2011.02.01. 14:57:29

@BISMARCK:

Tízezer forint max. egy gyümölcsgépes cigányt ösztönöz, polgárt nem igazán. :-(

Mondjuk legalább ADÓkedvezmény, tehát nem olyan pénz amely JÁR.

val 2011.02.01. 15:01:13

@BISMARCK: "10 szülő nőből 7 cigány" -1996-os nem reprezentatív adat egy borsodi szülészorvostól. :(

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.01. 15:03:13

@buckafej: szerintem baromi nagy tévedés azt állítani, hogy rossz szociális helyzetűeknél azért nagy a népszaporulat, mert a családtámogatás a megélhetésük egyetlen alapja...
sok időt keleten töltve inkább azt láttam, ha nagy a nyomor, minden mindegy, nem érdekes mi lesz holnap, a kérdés csak annyi, mihez jutunk hozzá ebben a percben...

is 2011.02.01. 15:04:44

@BISMARCK: na, itt a szog a zsakbol. megcsak be kellene vezetni a sterilitasi tamogatast, olyanoknak akiknek K-val kezdodik a nevuk es olompar-ra vegzodik. ugy ertem, aki nem akarja igenybe venni, annak szemelyesen kell 9-9:30 kozott minden nap megjelenni pofonosztasra a Fiumei uton. aki nem jelenik meg, azt ugy tekintjuk, hogy igenyelte ezt a sterilitasi tamogatast. azt hiszem, jol ertettem meg a mostanaban szokasos szabalyozast.

de ha ennyire az iranyt nezed, akkor szolok, hogy a terhessegmegszakitas tamogatasanak megvagasa tobb ciganygyereket fog eredmenyezni, hiszen a kuretek szamaranyaban felulreprezentaltak a ciganyok (ahelyett, hogy szulnenek a szoc.tamert, inkabb kuretet csinaltatnak, bizony, bizony, ezek a franya tenyadatok, szamok). még akik felulreprezentaltak, azok a tinedzserek, vagy lanyanyak. majd most csinalunk beloluk ujabb remenytelen reteget, kilatastalan gyerekekkel. nem baj, darabra meglesz az a gyerek - gondoljuk.

a_jo_pasztor 2011.02.01. 15:08:39

Ha a Jobbik kivenné a cigány szót és "csak" a bűnözőkkel lenne bajuk, meg a kulturálatlan, kilátástalan nyomorgó emberek gyerekeit venné el, akkor a szavazótáboruk fele magára ismerne és sikítva menekülne a Munkáspártba.

hunyuan 2011.02.01. 15:08:43

ezek a nemzeti-bolsevista-neohungarista köpedék jobbikosok még egy pár évig erőlködhetnek, aztán majd eltűnnek a történelem pöcegödrében
időnként kiböfögnek onnan, aztán visszamásznak
a vona meg egy ostoba, félművelt kis patkány

Fatal Error! System Halted! 2011.02.01. 15:18:39

Nagy cucc...a cigányok legalább tesznek a népességcsökkenés ellen:) Persze azt sokan elfelejtik, hogy a cigányok is meghalnak (jééé!), tehát "belôlük" is csökken az ország népessége.

Másfelôl a kurva anyjukat a cigányoknak, hogy hozzájárulnak minden baj okozójához, a Föld túlnépesedéséhez. A magyarok legalább gondolnak erre.:)

Cipollina 2011.02.01. 15:21:36

@is: Abban a 2.6-ban (vagy 3.6-ban) benne van Mága Zoltán két gyereke, meg a többi asszimilálódott (rendes dolgozó) cigány család 1-2, max 3 gyereke is!
Az említett probléma, a 14 évesen szülni kezdő, és 28 évesen 6-8 gyerekkel, és már egy unokával is "büszkélkedő" családoknál van. Ott, ahol már a nagyszülőt se látták munkába menni.... És ebben a szegmensben van a legtöbb gyerek. :-(((((

Cipollina 2011.02.01. 15:23:53

@Cipollina:

nol.hu/belfold/20110125-benyujtjak_a_szamlat_az_iskolakerulesert

" A gyermekek utáni támogatásra sokan csupán mint megszerezhető jövedelemre tekintenek, ezt jelezheti, hogy míg a kilencvenes években hat-hét gyermek született a szegény sorsú családokban, ma kilenc-tizenegy gyermekes családokat is gondoznak."

Maisie MacKenzie 2011.02.01. 15:23:55

Az amerikai jobb- és baloldal lassan fél évszázada vitatkozik a szegénység okairól. A jobboldal a hatvanas évek óta előszeretettel magyarázza a szegénységet kulturális sajátosságokkal: az alkoholizmussal, az iskolakerüléssel, a macsó értékvilággal, és egyéb, a szegény családokban nemzedékről nemzedékre szálló szokásokkal, amelyek akadályozzák a felemelkedést.

Az amerikai konzervatívok ezért a szociális támogatások helyett inkább a kulturális szokások megváltoztatásában látják a szegénység felszámolásának kulcsát.

A baloldal rasszistának bélyegzi ezt a megközelítést, amely a hatvanas években még a feketék kulturális beállítottságát okolta azért, hogy a faji diszkrimináció felszámolásával sem szűnt meg az afro-amerikaiak lemaradása. A liberálisok szerint a szegénység kultúrája nem ok, hanem következmény: a nyomor, a kilátástalan társadalmi helyzet eredménye. A baloldal ezért a szociális támogatástól reméli a szegénység felszámolását.

Latin-Amerikában viszont nem sok szót vesztegetnek az elméleti kérdésekre. Inkább a józan észt követve igyekeznek feltételekhez kötött segélyekkel segíteni a szegényeken. A programok legfontosabb újítása, hogy a résztvevő szegény családok készpénzben folyósított rendszeres segélyt kapnak, ha gyerekeiket iskolába küldik, és a család tagjai rendszeresen járnak egészségügyi vizsgálatokra és oktatásra. Van, ahol a középiskolát sikeresen elvégző fiatalok egyszeri bónuszt is kapnak.

A pénzt többnyire a nők kapják, mert ők inkább a családra költik. Mexikóban a lakosság 30 százaléka, közel hatmillió ember jogosult a családonként és havonta akár 123 dolláros segélyre. A brazilok negyede – 50 millió ember – kap támogatást: itt iskolába járatott gyerekenként 15-19 dollár jár, de legfeljebb két gyerek után lehet igénybe venni a segélyt.

Brazíliában 2003 óta 22-ről 7 százalékra csökkent a szegények aránya, a legrosszabb helyzetűek bevétele hétszeresére emelkedett, és csökkent a gazdagok és a szegények közötti szakadék. A gyerekek nagyobb arányban járnak iskolába, jobban tanulnak, kevésbé alultápláltak és egészségi állapotuk is javult.

A brazil falvakban 42 százalékkal nőtt az általános iskolába, és 85 százalékkal a középiskolába iratkozó fiatalok aránya. Csökkent a gyerekhalandóság, nőtt a fogamzásgátlók használata és javult a csecsemőgondozás színvonala.

A feltételekhez kötött segélyezés rendszere olyan sikeres, hogy a világon összesen már 40 helyen próbálkoznak hasonlóval. Nemcsak országok, hanem városok is, például New York, a latin-amerikai módszerrel próbálják csökkenteni a szegénységet.

kyncza 2011.02.01. 15:28:35

@hunyuan: te idióta, ennyire futotta?

==T== 2011.02.01. 15:31:04

@Héttörpe: Az igazság szabaddá tesz mondat II. János Páltól származik (tudomásom szerint). Az írás amúgy szánalmasan gyengusz.

walter77 2011.02.01. 15:32:11

@Héttörpe:
Nyilván ahhoz hasonlítják, merthogy hasonlít. Az nem számít, hogy eredendően ez mit jelentett, ha már egyszer összeszutykolódott, akkor már nem használható. Ráadásul németül (Wahrheit macht frei és az Arbeit macht frei) is nagyon hajaz a kettő egymásra. Attól hogy a szvasztika eredetileg mit jelentett ma már nem lehet levakarni róla szart, még akkor sem, ha a másik irányba pörög.

Ha naív lennék akkor azt mondanám, hogy nem szerencsés szlogen egy radikális jobb oldali párt esetében, de ez nem váletlen, hanem éppen az a bizonyos összekacsintós, "tudjuk mit jelent ez, de nem mondjuk ki" szlogen.

==T== 2011.02.01. 15:32:40

@táltos: A 16%-os adókulcs valóban a dolgozóknak jelent némi könyebbséget, azonban ettől még megmarad a segílyesek pumpolása CSP és hasonlók képében.

Rókakígyó 2011.02.01. 15:34:58

Tulajdonképp tökéletesen mindegy ki mit gondol a Jobbik programjáról. A kommunikáció úgyis mindent visz. Lásd nyugdíjpénztár einstand, azt mondták kell a pénz, a nép meg rögtön odaadta. Vagy lásd a mai hírt: 6%-os áramdíjemelés bejelentés nélkül. Erre sem lesz semmi reakció, bezzeg 4-5 éve azonnal ment volna a miniszter mondjon le. Aki azt gondolja, hogy a cigányokkal baj van, annak azon belül már szinte mindegy ki és mit mond. Erre vagyunk képesek.

Maisie MacKenzie 2011.02.01. 15:37:20

@==T==:

"Az igazság szabaddá tesz mondat II. János Páltól származik (tudomásom szerint)."

Ő is csak idézte. Jn 8, 32

Pantagruel 2011.02.01. 15:39:57

"Mi lenne egyébként, ha inkább azt céloznánk meg, hogy a „cigányok” gyerekeit a „cigányok” neveljék fel?"

Tényleg... mi lenne?

Most nem ez megy?

Mondjuk, mifelénk megvan a hajlam az mérsékelt intervencióra: például a község vett az egyik családnak (98 fő) egy fabudit, hogy ne járjanak már ki a közterületre, illetve más erdejébe dolgukat végezni. Eltüzelték.

a_jo_pasztor 2011.02.01. 15:40:59

cigánygyerekek segélyezésére kevesebb pénz megy évente mint 50 km autópályára, szóval a költségvetésnek igazából nem számít a dolog

akárhány gyereke van a szerencsétlennek, az érte járó segélyekből még egy család sem tudott megélni rendesen, tehát nem éri meg, még nyomorgó romaként sem segélyekért gyereket csinálni, ennek ellenkezőjét hinni szimpla tudatlanság, ennyi erővel mindenki a pénz miatt szüli a gyerekeit, (hacsak le nem mond a támogatásról)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.01. 15:42:19

@is:

Pazar!:-) Ha szociális alapon kezeljük a problémákat, akkor felharsan a sakálkórus, hogy Magyarországon erőszakosan asszimilálnák/asszimilálják a cigányságot, sárba tiporják a kisebbségi jogokat, ellenben ha a kérdés etnikai vonatkozásait próbáljuk boncolgatni, akkor nyomban rasszizmusról megy a vonyítás. Így egyáltalán nem csoda, hogy nincs az a kórház- vagy iskolaigazgató, de még falusi jegyző sem, aki le merne tenni egy többé-kevésbé épkézláb statisztikát arról, hogy hogyan is állnak a dolgaink.

Marad hát a hivatalos hallgatás arról, amit mindenki tud (az orvos elmondja négyszemközt, hogy kik szülnek és hányat; a tanár négyszemközt elmondja, hogy milyen a tanulók etnikai aránya és ennek milyen következményei vannak; a rendőr négyszemközt elmondja, hogy milyen a bűnelkövetők etnikai összetétele; de a statisztikákból mindez kimarad, hiszen hogyan is lehetne ezt úgy adminisztrálni, hogy az ember ne váljék nacionalistává-fasisztává-rasszistává-ésígytovább(???)).

S egészen addig, amíg nem lesz olyan hatalom, amiben lesz annyi politikai bátorság és bölcsesség, hogy ennek a mókának végetvessen és átláthatóvá és kezelhetővé tegye a helyzetet, addig csak ketyeg az időzített bomba.

Amennyire én ezt átlátom, a Fidesz most arra készül, hogy szociális oldalról fusson neki a problémáknak, levágja a kérdéskört körülölelő ideologikus, jogvédős csápokat és így próbáljon tiszta helyzetet teremteni. Így lesz, nem így lesz? Nem tudom. De ha ez a jelenlegi hatalom nem boldogul, akkor majd egy következőre marad a megoldás, miközben a helyzet egyre súlyosabb lesz.

És: Hangember nem én vagyok, hanem te, de a kérdést ez lényegileg nem érinti:-)

ü
bbjnick

a_jo_pasztor 2011.02.01. 15:43:33

@Pantagruel:

Ez mit bizonyít? Hogy tűzimádók, vagy hogy nagyon szegények?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.01. 15:44:55

@Alfőmérnök:

"Megér ez egy posztot?" --- kérdezed.

Mindenestre neked megért egy kommentet:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

walter77 2011.02.01. 15:45:57

@==T==:
@Maisie MacKenzie:
@Héttörpe:

...ja és nem mellékesen 1990-ben (vagy 1991-ben) készült egy doksi film Wahrheit macht frei címmel a neonáci mozgalmakról.

www.dokumentarfilm24.de/2008/12/21/wahrheit-macht-frei-neonazis-in-deutschland/

(amúgy igen, János 8:32)

Illumination 2011.02.01. 15:47:57

Igazi semmitmondó poszt.
Persze néhány elmaradhatatlan csúsztatással és hazugsággal tarkítva pl.: "jellemzően szintúgy állami pénzt vennének igénybe" (elhangzott az ellenkezője), vagy az egész utolsó bekezdés, amely csak a posztoló legnedvesebb álmaiban valósult meg (lsd.: legfrisebb közv. kutatások).

világoszöld 2011.02.01. 15:51:39

EGYSZERÜ. Vóna ezzel amondatával provokálja OV-t. Miután manapság nagyító alatt vizsgálják a Dunától nyugatra / és keletre is/ a magyar demokráciát, nagyon gyorsan bombázni fogják a külföldi méd.-k Orbánt, hogy reagáljon erre a kijelentésre, különös tekintettel arra , hogy mi vagyunk az EU elnőkök, és a romák integrációja ennek a félévnek az egyik fő témája. A válasz nem lesz könnyü, mert vagy megfelel az europai elvárásoknak, vagy a jobbszéltől kell elbucsuznia. Bizonyára nem véletlenül vetette fel ezt a kérdést pont most Vona.

Balage01 2011.02.01. 15:53:33

lófaszt a seggedbe szarházi posztíró.
hülyeségeket ne írjál.

Pantagruel 2011.02.01. 15:57:49

@a_jo_pasztor: azt, hogy ezek konkrétan kretének.

pierre bayle 2011.02.01. 15:58:33

Nem rossz cikk szerintem. Mondjuk mindig hányingerrel vegyes csodálattal nézem, ahogyan a mandinerközeli (mondjuk jobbközép) publicisták magukat elhelyezik a két "életidegen szélsőség", azaz a liberális szociológusok - akik egyébként alighanem többet tudnak a romákról, mint mi, akik itt kommentelünk - és a jobbikos csőcselék között. Ez jól hangzik, de ettől még alighanem hazugság.

oscar dirlewanger 2011.02.01. 16:00:42

miért sunyíta cikkiró, miért nem írja ki nagy, öles betükkel, hogy szerinte orbán is egy cigány!!!gyáva komcsik!!!!!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.01. 16:01:34

@Cypriánus:

aranyos amit ír, de:
"konz-liberálisba hajló angolbarát alfonziánus," és még a firisslelkesedésű katkót ki is hagyta. csak tudja, egy futó pillantást vetve magára a tiszti étkezde sarkában, hát rögtön láttam volna, hogy mindez koldus göncként lóg magán, és bizony kilóg a náci múlt a a felaggatott rongyok alól. :))

Illumination 2011.02.01. 16:03:54

Egyébként az itt elhangzott 2.6-os gyermek arány elég megtévesztő lehet, ugyanis nem lett ismertetve a felmérés mikéntje, csak annyi hogy "cigány nő". Na már most, ez az átlag kijöhetett úgy, hogy:
- Csak pl. 18 év feletti nőket nézték, ami baromi torz képet adna, hisz jól tudjuk az etnikumra jellemző első szülés körülbelüli idejét (~16 év és akkor még jó voltam).
- Vagy pont azért jött ki e szám, mert minden nőt beleszámoltak, és ismerve a cigány népességrobbanást, óriási számú 0-14 éves gyermek van, akik a teljes létszámot iszonyatosan növelték, de a szült gyermekek számát erősen csökkentették.

deanmoriarty 2011.02.01. 16:05:41

Itt egy újabb hazug blogger. Nagyszerű.
Te itt ebbe az irományodba azt súgallod, hogy a Jobbik az összes cigány gyereket el akarja venni a szüleitől, miközben Vóna azt mondta, hogy azokat a cigány gyerekeket kellene relvenni a szüleiktől akikkel nem byrnak, pl: akik a múlt héten megöltek egy öreg nénit egy borsodi faluban.

Cypriánus 2011.02.01. 16:07:28

Grift: :-)...
(mondjuk náci soha nem voltam.De egyetemista koromban voltam legalább olyan radikális mint Ön, vagy még inkább.)
Azért látom értjük egymást....

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.02.01. 16:09:32

Azért az jellemző, hogy a Vona beszédét a Zindex nem hozta le ( igazából aznap nem is említette az eseményt), a bírálatok viszont, mint ez is, címlapos linket kapnak.

No, ezért kell "ingyenes" internet: mert akkor a zemberek el tudják dönteni, hogy mire kattintanak. Mert így most van a néhány polkorrekt média, amely a valódi kérdések helyett a Valóvilággal foglalkozik agyzsibbasztási célból.

bájgúnár 2011.02.01. 16:15:59

Fiatalkoruak megrontása!Ismered,hallottál róla?
akkor hogylehet hogy a cigányoknál 14 évesenszűlnek tömegével?És miért nem jelentik az orvosok?mert sz@rnak rá4a politikai elitünk!Amúgy a kínaiak szabályozták a születésüket azzal hogy nemjárt támogatás a második gyerek után.Ne azért szűljön gyerekeket a cigány mert azzal az én pénzemet lenyúlja miközben azért nemszületik több magyar mert nemjut pénz a felnevelésére!Kedves blogíró !Addig vagy csak ilyen naív mig az élet pofán nem vág a valósággal!Kívánom hogy porontyodat majd egy cigánytársadalomban cigányok tanitsák cigánykúlturára!Te meg majd folyamodj segilyért a cigóönkormányzathoz.Nemsokáig kell erre várnod!Remélem mindezt megkapod!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.01. 16:27:21

@bájgúnár:

"Fiatalkoruak megrontása!Ismered,hallottál róla?
akkor hogylehet hogy a cigányoknál 14 évesenszűlnek tömegével?És miért nem jelentik az orvosok?mert sz@rnak rá4a politikai elitünk!" --- írod.

No, ez például nagyon szépen mutatja, hogy a politika asszisztálása mellett folyik ez a csúf játék. Nem tudom, de gondolom, hogy az orvosoknak ki van adva ukázba, hogy ezt a kérdést ne forszírozzuk, mert a végén az intézményünk jár rosszul.

Én már beszéltem olyan tanárral, akinek a harmincegynehány fős osztályából 11-en szültek két év alatt a 14-16 éves korosztályból. Ez most akkor hogy?!

ü
bbjnick

Pantagruel 2011.02.01. 16:28:20

Egyébként meg nem értelek titeket. Január 28-án még azt olvastam az egyik posztotokban:

"Ráadásul egy barátnőm Kárpátalján dolgozott önkéntesként egy református misszióban, ahol a legszegényebb cigány gyerekeket tanították – eredménnyel. A nyolcadikosokkal másodfokú egyenleteket oldott meg, ismerték Róma történelmét és lehetett velük angolul beszélgetni."

mandiner.blog.hu/2011/01/28/rasszista_e_a_magyarozas_mandiner_tv

Most meg:

"...szabadjára engedte a fantáziáját: ... a gyerekeiket meg a történelmi egyházak nevelik majd." és "...a történelmi egyházaknak passzolná le a feladatot."

Pár napja azt sugalltátok, hogy a keresztény missziókban van potenciál, hogy van benne fantázia, most meg gúnyos megjegyzésekkel illetitek ezt az elképzelést.

Ha Vona trollkodott, amikor előállt ezzel, akkor azt kell hinnem, hogy Ti is.

Lumieres 2011.02.01. 16:33:56

Nevetséges az egész VONA-glása.

De őszintén sajnálom. Elképzelem, ahogy az ifjú és naiv idealista belép 0rbán polgári körébe és közelről látja a Vezér legbelső valóját. Persze, hogy megretten és önvédelemből létrehoz egy radikális jobboldali pártot. Orbán rontotta meg a "kis tanítványát"... Persze hogy motyog magában... "az igazság szabaddá tesz"... Csak ki kellene egyszer mondanod Gábor!!

Marques 2011.02.01. 16:39:58

mr. pharmacist1:

Beutalnálak BAZ-ba egy hónapra valamelyik cigányoktól hemzsegő faluba, utána megkérdeznélek ismételten arról, hogy fenntartod-e még a nézeteidet.

ergerberger 2011.02.01. 16:41:36

"Mi lenne egyébként, ha inkább azt céloznánk meg, hogy a „cigányok” gyerekeit a „cigányok” neveljék fel?"

Remek ötlet bazdmeg!
Hadd nevelődjenek belőlük erőszakos bűnözők! Ahelyett, hogy szerencsétlen kölkök esélyt kapnának tisztességes emberként felnőni.

De szép lenne, ha az ilyen agytalan liberális pöcsfejek meg ezek a Vona-félék végre kiirtanák egymást.

Marques 2011.02.01. 16:45:43

@ergerberger:

Téged fél évre küldenélek be élni egy többségében cigányok által lakott faluba.

Illumination 2011.02.01. 16:45:50

Pantagruel: telitalálat :))

De kár ezen meglepődni, ez eddig is így volt a ballib médiában, amit a Jobbik mond az, fúj, ocsmány, szégyentelen, ördögtölvaló, míg ha az ő körükbe mondja valaki ugyanazt akkor hmm, igen, nem is rossz...

Lumieres 2011.02.01. 16:55:42

@Marques: Hogy nem ég le a pofádról a bőr te rasszista f@sz! Ez magánvélemény és ez nem azt jelenti, hogy nincs probléma, hanem azt hogy Te ezzel a bűzlő rasszista dumáddal csak ráteszel a problémára egy lapáttal.
A rasszizmus Olaj a tűzre. Nem megoldja, hanem felszítja problémát.
(és mellékesen a rasszizmus egy undorító kispolgárfilozófia, a gyűlölködő sikertelen emberek betegsége)

regress 2011.02.01. 17:01:48

ergerberger,inkább a család,amúgy ugrászerüen megnőne a papok száma,és vele arányosan a vazelin eladása.téged is neveltek rendesen ,ez látszik..

tewton 2011.02.01. 17:03:19

(ásítás)
valami informatikus meg megmondhatná egy kommentben, mi az a trollszerver?
nem csak a poszt nem jó, de a címe is értelmetlen.

Marques 2011.02.01. 17:03:27

@Lumieres:

Miért, ha nincs gond egy cigányfaluban, akkor gyakorlatilag csodálatos fél évet tölthet el a blogoló. Én nem mondtam, hogy katasztrófa ott élni. Próbáld ki Magad is.

Mérges 1234 2011.02.01. 17:05:54

Egy kicsit offolnék, ha nem baj, ha baj akkor is.

Nem momdok semmit a Fidesz kormányzására, olyan amilyen.

De azért a mai nap kicsit megint bebaszott, Selmeczi szerint remekül sikerült a nyugdíj mentés, hát tényleg ez majd 30 év múlva elválik.

A másik: Hipp-hopp megemelték az áram árát, de mostmár nem is szólnak, minek, 2/3as van, tehát ezt akartuk.

Leszarom ne sok, csak pofátlanság, pláne, hogy azt igérték csökkentik a háztartások ezsiét.

Hogy is van a tettek mútatják az akaratot.

Örülni fogunk mi még a jobbiknak...

Lumieres 2011.02.01. 17:27:12

@Doubledecker: Tudod mit mondott Marosán elvtárs, amikor panaszkodtak a népek, hogy egyre kisebb a zsömle a boltokban?
- Elvtársak! NEM a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy.

Most is ez lesz... Elszenveded szépen kussban.

Vagy teszel ellene. Ha márciusig lemond a kormány, akkor megússzuk az államosítást.
Ne hagyjuk, hogy bármit megcsinálhassanak velünk. Ne várjunk már addig míg az AB-t is bedarálja az 0rbánrezsim.
Egyiptom a MINTA.
Ezér' nem mutatja egyik magyar tévé se.

2011.02.01. 17:33:22

@Lumieres: ha Egyiptom a minta komcsikám, akkor költözz oda.

2011.02.01. 17:36:31

Vona bármelyik ötlete elfogadhatóbb, mint az eddigi "adjunk még a több pénzt az ingyenélő cigányoknak" projekt.

Spanish VVax 2011.02.01. 17:38:24

"Az igazság szabaddá tesz" jelmondat használata álságos, ugyanolyan csúsztatotóan elkenő, burkolt fenyegetés, mint a történelmi árpád zászló szélsőjobbos fetisizálása, vagy a "véletlenül" 88 oldalas választási programjuk. Sokkal inkább emlékeztet sajnos a közelmúlt "A munka szabaddá tesz" feliratára, mint János evangéliumára. Ezzel az erővel lehetne a szvasztika is a logojuk, ami ugye szintén "ősi indiai jelkép" és "semmi köze" a náci eszmékhez. Bullshit.

Marques 2011.02.01. 17:43:41

@imperial:

Szerintem is.

Lumieres:

Szerintem mondjuk Szögi Lajos családja előtt is kardoskodj a cigányok mellett. Meg sorolhatnék kb. ezer példát. Biztosan mindenki egyetértene Veled.

turcsány karcsi elvtárs 2011.02.01. 17:50:36

i lol'd
az itteni bloggerek ilyen fogyatékos félék?

Lumieres 2011.02.01. 17:53:49

@imperial: a kurv anyád a komcsi! Te meg überf@sz vagy és ezzel a beszélgetést befejeztük.

Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo 2011.02.01. 17:54:37

Azt árulja már el nekem valaki, hogy hogyan lehet ingyenessé tenni AKÁRMIT? Ha több szolgáltató van, árverseny alakul ki, ha valami állami monopólium, akkor gyenge szolgáltatás párosul ki tudja milyen árral + korrupció. Nem akarok MÁV-szintű internetszolgáltatást! Persze szlogennek jó...

tischbein (törölt) 2011.02.01. 17:59:35

@Lumieres: Egyiptom a MINTA.

Bocs, én nem akarlak lekomcsizni, de az egyiptomi dolog tényleg többesélyes. Majd akkor örülj, ha már egyértelműen kiderült: NEM egy iszlámista forradalom nyitánya volt. Mert akkor lőttek a Vörös-tengeri búvárkodásnak....

Lumieres 2011.02.01. 18:05:14

@tischbein: Arról beszéltem hogy pár online fészbukos "hülyegyerek" 8 nap alatt lenyomta mubarakot. Nem a gazdasági, vagy társadalmi rendszere a minta, hanem az ahogy leszervezték a forradalmat. Elhitték hogy megtehetik és meg is tették.

Lumieres 2011.02.01. 18:08:20

@tischbein: Egyébként ha nézed a képeket a forradalomról, akkor egyértelmű hogy teljesen együtt van a NEMZETÜK..... ateisták, keresztények és muzulmánok egymást segítve akarnak szabadságot.

arlequin 2011.02.01. 18:10:48

ez az első számú gyógyszerész úr szedi rendszeresen a felírtakat, vagy csak kényszeres dörgölőzés és PC-akrobatizmust ad elő?

Anti Anyag (törölt) 2011.02.01. 18:20:42

Vonának a cigány szaporulatban sajnos igaza van, ami nem lenne gond, ha nem a szegényréteget szoroznák meg évente.

Mellesleg a netet, éppen ingyenessé lehetne tenni, mert a kapcsolt digitális TV+telefon szolgáltatások miatt már most is ingyen van. Nálunk pld. a TV és Internetdíj majdnem a felére esett (70%-al csökkent), a szolgáltatás tartalma viszont nőtt.
Konkrétan, 2009-ben fizettem 17.600 Ft-ot, most jóval többért 11.000 Ft-ot, azaz a netért pontosan 0 Ft-ot fizetek, holott 2009-ben még 11.000 Ft-ot fizettem csak a netért. (Aminek sebességét egyébként az árcsökkentés mellett a maximumra emelték)

Persze ez egy szolgáltató, de lehet érzékelni, hogy a kapcsolt szolgáltatások miatt tényleg ingyenessé lehet tenni a netet. Vegyük hozzá, hogy a csak netes szolgáltató esetén a teljes terület lefedése (rengeteg helyen nem szükséges kábel sem) akár meg is százszorozhatja az előfizetők számát, azaz az államnak a jelenlegi díjak helyett csak azok töredékét kellene kifizetni.

elfelejtette 2011.02.01. 18:26:58

@tewton: A szerver kiszolgálót jelent. A trollszerver ezek szerint trollkiszolgálót jelent, esetleg azt, hogy maga a kiszolgáló troll.

Lumieres 2011.02.01. 19:07:50

@Lumieres: Ja és tegyük hozzá, hogy egy fiatal társadalom. Ezek nem fognak konzervatív pártot választani. A legfiatalosabb demokrácia lesz. Most kilóg a seggük a gatyából mint a keletnémeteknek a határnyitáskor. Generáció váltás is van a forradalommal egyidőben. Ők az igazi Fiatal Demokraták. Az ősfidesz egy teljesen modern önszerveződő közösség (a zinterneten, amihez ugye 0rbán már soha nem fog felérni)

BISMARCK 2011.02.01. 19:13:56

@is:

És van vmi konkrét megoldási javaslatod erre a cigány problémára vagy csak a szokásos liberális észosztás megy?

Lumieres 2011.02.01. 20:34:55

Nyomok Vonának egy kis Martinit:

www.youtube.com/watch?v=qekRffhvvBQ

I have a dream.
Lesz Magyar Luther King is...

Mer' a történelem halad előre.

Bell & Sebastian 2011.02.01. 21:20:41

Kíváncsi lennék arra, hogyan lehet úgy csulázni a Jobbikat, hogy ne jusson az áldásból a Fideszre?
Ugyanis eddig mindenben sokkal radikálisabbnak bizonyult, mint azt Vona Gábor valaha is álmodni merte volna - aki természetesen csak Waffen SS uniformisban alszik és még a seggébe is kakastollat tűz. Ha már a daruét Bayer használja.

Milyen kár, hogy a személyes tapasztalataim nem támasztják eléggé alá ezt a penetráns bejegyzést, sőt, mondhatni teljes egészében ellentmondanak nekije.

Gyorsan meg is igénylek egy diliflepnit. Ennek az @is -nek még jól jöhet, félárú vasúti viszonylat jó biznicnek tűnik, csak ráharap mán egyszer.

Lumieres 2011.02.01. 22:05:10

@Bell & Sebastian: Vona 0rbán "padavanja" volt. (és még most is az) Gonosz jedi mindkettő Völgyzugolyból nézve...

Lumieres 2011.02.01. 22:16:12

Vona 0rbán korcsa. Corrupted... (megrontotta).

ergerberger 2011.02.01. 22:28:56

@Marques: "Téged fél évre küldenélek be élni egy többségében cigányok által lakott faluba. "

Küldd be inkább anyádat, te diszlexiás pöcs, mert én kibaszottul nem vágyódom közéjük. Ezt a javaslatodat tartogasd a cigányvédő liberálisoknak.

El se olvasod, hogy mit írtam, csak okádod a kibaszott primitív szövegedet automatikusan, te idióta fasz...

ergerberger 2011.02.01. 22:33:11

@regress: "ergerberger,inkább a család,amúgy ugrászerüen megnőne a papok száma,és vele arányosan a vazelin eladása.téged is neveltek rendesen ,ez látszik.. "

Jaja, mert a papok meg a buzik rosszabbak ám a cigányoknál. Ha nem vigyázol, a papok meg a buzik csúnyán megkéselnek a villamoson és elveszik a telefonodat!
Te elmebeteg barom.

Lumieres 2011.02.02. 04:40:25

@Lumieres: Fejétől bűzlik az Orkszágház. Illetve Troll-szágház. Hungarisztán.

Maisie MacKenzie 2011.02.02. 08:01:23

@pierre bayle:

"akik egyébként alighanem többet tudnak a romákról, mint mi, akik itt kommentelünk"

És elhallgatják az igazságot. Valamilyen rosszul értelmezett faji szolidaritásból? Ki tudja?

Téves és veszélyes út ez. :-(

Maisie MacKenzie 2011.02.02. 08:06:19

@ergerberger:

"Ahelyett, hogy szerencsétlen kölkök esélyt kapnának tisztességes emberként felnőni."

Az esélyt az őket létrehozó szülőktől kérjék számon, ne rajtunk.

Persze széplelkek segíthetnek, ha akarnak, de ez ne kötelező és elvárt legyen!

VoLk&StRoY 2011.02.02. 10:33:49

Hát igen, aki képes lesz (lenne) megoldani ezt a többismeretes egyenletet cigány ügyben: "segélyek-, családi pótlék csökkentése, nagy horderejű tényleges közmunkák indítása, kulturális-oktatási felzárkóztatás, akár a kiskorúak ártó családból való kiszakításával, társadalmi beilleszkedés, bűnözés visszaszorítása" kombó, az valószínűleg más ügyekben is képes lenne megteremteni Magyarország felemelkedését! A náci és liberális séma már régen leszerepelt, bebizonyította, hogy csak ideig-óráig működik, majd visszavágja a társadalmat 40-50 évvel azelőtt-re! Ovi populista bűvészmutatványai, ahogy más területen, úgy ez ügyben is =0! Hát bizony, még egy pár évig, míg nincsenek ütőképes kihívók, bizony sodródni fogunk bele a mocsokba, kilátástalanságba!

Marques 2011.02.02. 11:01:36

@ergerberger:

Rendben, menj inkább fél évre közéjük az egy hónap helyett..:)

Marques 2011.02.02. 11:05:17

@VoLk&StRoY:

Ötezer éve nem képesek beilleszkedni a civilizációs evolúcióba. Nem is akarnak. Genetikailag kódolt üzenetet nehéz felemelkedési integrációval kiütni. Komolyan gondolja azt valaki, hogy akármilyen hangzatos szólammal megváltoznak? Amíg világ a világ, ilyenek maradnak.

a_jo_pasztor 2011.02.02. 11:07:14

ma a villamoson kizsebelt egy kék szemű, szőke, árja, felsőbbrendű ember, de nem bánom, mert én csak a cigányokat gyűlölöm - ennyi esze van a rasszistáknak

a_jo_pasztor 2011.02.03. 14:49:40

@Pantagruel:
lehet, hogy kretének, de nem ez az oka, hogy eltüzelik a fabudit, hanem mert fáznak

ergerberger 2011.02.03. 16:20:37

@a_jo_pasztor: "ma a villamoson kizsebelt egy kék szemű, szőke, árja, felsőbbrendű ember, de nem bánom, mert én csak a cigányokat gyűlölöm - ennyi esze van a rasszistáknak "

Valamint: "A villamoson már harmadszorra zsebelnek ki a cigányok, az utcán már másodszorra veszik el a telefonomat késsel, de bennem mégis úgy túlcsordul a szerelem irántuk, hogy legszívesebben leszopnám őket! Ja, és szívből gyűlölöm a "cigánybűnözés" szót, mert aki kimondja, az egy kishitler" - ennyi esze van egy habzószájú liberális seggfejnek.

Pantagruel 2011.02.03. 18:15:07

@a_jo_pasztor: hát ezt meg honnét veszed? :)

BISMARCK 2011.02.04. 10:07:26

@is:
@val:
@kamasuka:

ATV, Civil a pályán 2011.01.27.
Pongrácz Tiborné (Népességtudományi Kutatóintézet) adatai szerint a magyar termékenységi mutató 1.1, a cigányoknál 3.1
Utánanéztem a hölgy publikációinak de mindenhol 1.3 szerepel (a cigányokra viszont változó 3.1-3.6ig)

Dzsonni 2011.02.12. 02:16:56

Amelyik gyerek nem jár rendesen a tanításra,azt be kell "utalni" bentlakásos iskolába.Kötelezően.Hétvégente mindig hazamehetne,tehát nincs sírás,hogy elszakítják a családjától.Cserébe ideje nagy részét emberi körülmények között töltené,egy idő után a család nem rántaná vissza,esélye lenne kiemelkedni.Szerintem az ilyen diákok rövid idő alatt megundorodnának a korábbi környezetüktől.Nem csak hogy kerülnék,de talán a szüleikre is tudnának hatni,de ennyire nem akarom elragadtatni magam.Egyszóval a cikkben leírt ötlet nem is olyan rossz.Csak nem értem,hogy jön ide megint az egyház...(Maximum úgy,hogy nekik valahogy mindig van pénzük.Végülis ki lehetne 'használni'.)
süti beállítások módosítása