Azzal kezdeném, hogy sok bajom van ezzel a különadóval, de a nyavalygó multikkal is. Előbbivel az, hogy lelki szemeimmel látom, hogy a kormányülés, amelyen kitalálták, körülbelül úgy nézett ki, mint a Brian életében az a jelenet, amikor a derék júdeaiak felsorolják, hogy mit is köszönhetnek a rómaiaknak. Az Angela néni szoknyájához szaladó multi meg azért gyanús, mert ha egy nagyvállalat valóban ellehetetlenül a kiszámíthatatlanul alakuló és barbarizálódó politikai közegben, vagy sérülnek a szent piac és az áldott verseny írott és íratlan szabályai, akkor vonuljon ki. Kész.
A magam részéről a már-már mozgalmi méreteket öltő rinyálást egy csipetnyit visszataszítóbbnak érzem, ám eszembe sem jutna, hogy ezen a helyzeten bojkott-felhívással kéne segíteni. Harmincnégyen, autószerelőtől, írón, politológuson át egészen Pozsgay Imréig ezt így gondolták. Mivel többé-kevésbé jobboldalhoz kötődő figurákról van szó, máris lesz még egy kifogásom az akcióval. Ez pedig a forma maga: az ilyen aláírósdit hagyjuk már meg a balmarháknak. Annyira naiv ugyanis, hogy a cél érdekében, Captain Planet módra összeolvadó „értelmiségiek” (már a szó is) széles néprétegeket bírnak rá, hogy ne vegyen olcsó tejet a madaras teszkóban, csak mert a vállalat „idejét múlt imperialista dogmákkal mesterségesen fenntartja a társadalmi különbségeket”.
Továbbá semmi szükség újabb frontra. Persze az anyavállalthoz nem fog eljutni Franciaországba, Nagy-Britanniába, Németországba, hogy egy tízmilliós ország tanszékvezetője harmincadmagával fúj rájuk. De a hazai beosztottaik, a „komprádorelit”, akitől a szolidaritást várjuk, akivel össze akarunk fogni, és persze akinek az extraprofitjával akarjuk kihúzni magunkat a szarból, az bizony meg fogja jegyezni, hogy kormányközeli alakok igyekeztek nekik keresztbe tenni, még ha a maguk kicsinyes, provinciális módján is. (Az már tényleg csak hab a tortán, hogy az extraprofitnak ugye direkt kedvezni szokott a bojkott.)
Amit viszont jó lenne propagálnia ennek a társaságnak, ha már ennyi szabadidejük van, az az egészséges protekcionizmus. Nem ennyire kemény, és látványos mint ez az akció, eredménye is deklaráltan később következik, de a legjobb benne az, hogy akár a multikat is érdekeltté lehet tenni benne. Ha ugyanis igény lesz a magyar árura, vagy inkább úgy mondom: ha kifejezetten a magyar árura lesz igény, akkor cégünk máris érdekelt lesz abban, hogy tartson ilyet. Ehhez persze józan és higgadt kommunikáció szükséges, tehát nem Nimród-kakaóról, Árpád-vodkáról, Emese-rúzsról, Koppány-kotonról, és Turul-Tescóról kell beszélni, hanem létező, hús-vér magyar árukról. Már csak azért is, mert ezek vásárlásának nem az a jutalma, hogy homlokon csókolja az embert a Babba Mária, hanem az, hogy kinéz tőle valahogy az ország GDP-je.
Egyszerű ez, mint egy Ke$ha-refrén, de azért nem kéne hagyni, hogy a józan paraszti ész kocsmapolitikai adok-kapokban homályosuljon el. Vagyis lehet hőbörögni, meg asztalt csapkodni is egy sörözőben, de pénzt keresni az szokott, aki megteríti ugyanezt az asztalt.
