Vissza a marxista gyökerekhez jelszóval megalakult az MSZP AlterGlob nevű tagozata a feminista Alföldi Andrea és Gellért Dániel vezetésével. A párt székházában 50-60 ember jött össze ebből az alkalomból – a meghirdetett Sickratman-koncert miatt többre számítottunk. Meghallgattuk a két vezető beszédét, majd kifaggattuk Gellért Dánielt és Szanyi Tibort. Marxizmus reloaded.
Amint azt Gellért Dániel elmondta, az emberi jogok terén liberálisok, de politikai ideológiaként nem fogadják el a liberalizmust. Szerinte a magán-nyugdíjpénztárak visszavett vagyonát a Fidesz arra költi, hogy a gazdagok és a miniszterelnök „az eddigieknél is több pénzt vihessenek haza minden egyes hónapban, és hogy még több pénzt osztogathassanak a klientúrájuknak”. Hozzátette: ha a pénzét romaintegrációba és oktatásba kívánták volna fektetni, minden további nélkül rábólintott volna. Végül közölte: a vér, könny, veríték churchilli hármasa közül ő csak verítéket ígér.
Alföldi Andrea a jelenlévő pár ember előtt kijelentette: „ti vagytok az a törzsközönség, aki minden tüntetésünkön és antifasiszta rendezvényünkön ott van. Húsz éve nem történt meg még, hogy az MSZP székházában rockkoncert legyen, rockkoncertnek is nevezhetjük, még nem kérdeztem meg a stílust, de ez is láthatóan azt jelenti, hogy a párt nyitott". Szerinte az irányt bal felé kell venni, már nem lehet „úri huncut kacsintással és Pató Pál választókkal a társadalom felé fordulni”. Az MSZP-nek ez az utolsó esélye, hogy „egy diktatúra megszilárdulása előtt tegyen valamit a magyar társadalomért”. Új pártot akarnak, a „kuruzslók” kizárásával. Az MSZP vagy „osztályharcos, szocialista párt lesz, vagy pedig történelmi küldését, ideológiáját megtagadva liberális demokrata tartalommal folytatja”.
Szerinte Gyurcsány Ferenc „történelmi érdeme” nem az, hogy felvállalta a harmadik út liberális politikáját, hanem az öszödi beszéd. „Valljuk meg őszintén, az öszödi beszéd a legnemesebb politikai tett volt, amit huszadik századi magyar politikus valaha is tett, ám egyben a legostobább meggondolatlanság is”. Alföldi Andrea felemlegette az 1907-es magdeburgi pártkongresszust, ahol a Német Szociáldemokrata Párt baloldali szárnya Rosa Luxemburg vezetésével élesen támadta azokat a délnémet pártvezetőket, akik liberálisokat vettek fel a pártba. (Minden elismerésünk Alföldi Andreának, hogy dögunalmas pártkongresszusi jegyzőkönyveket olvasgat.)
Idézve az egyik pártvezetőt, elmondta: egységnek csak akkor van értelme, ha az a marxizmus elméletén és gyakorlatán múlik. Persze „ki meri azt mondani, hogy nem a munkásmozgalom progresszív értékeit kell megtagadni, hanem azt a gyakorlatot, ami lejáratta ezt?... De kik vagyunk mi? – szokták tőlem kérdezni. Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy mi vagyunk az idelógiai DNS megsemmisülésének utolsó védharcosai, egyfajta lánglovagok... Az utolsó töltényig antirasszisták... Itt vagyunk, fiatalok és nők, megalkuvás nélkül. Elkezdődött az MSZP új korszaka.”
Ezután kimentünk a büfébe forralt borozni, ami hasonlatos volt a szocializmushoz: ugyan ingyen volt, de nem volt túl megnyerő a kínálat.
*
Borozgatás után Gellért Dánielnek tettünk fel párt kérdést.
Amit elmondtál a beszédedben, az hasonlított arra, amit Bogár László hangoztat.
A filozófiát, amit elmondtam, a 21. század kihívásaihoz kell igazítani, hiszen Magyarország az EU tagja, mi pedig demokratikus párt, demokratikus mozgalom vagyunk. Attól függetlenül, hogy nem voltam országgyűlési képviselő, sem az MSZP tisztségviselője, és a jelenlegi kormánnyal szeretnék inkább foglalkozni, annyi önkritikát gyakorolnunk kell, hogy leszögezzük, az utóbbi hat évben meghatározó volt a pártban a liberális behatás. Kelet-Magyarországon például eltávolodott tőlünk a klasszikus értelemben vett munkásosztály, mivel nem értették, hogy miről beszélünk. Nekik ez nem volt kézzelfogható. Vissza kell térni az emberekhez és ahhoz a bázishoz, amely ránk szavaz. A számok alapján a magyarok többsége baloldali, hiszen az MSZP a rendszerváltás óta három választási győzelmet aratott, de az utolsó hat évben nagyon kisiklott. A jelenlegi kormány viszont, ami magát konzervatívnak vallja – a Fidesz egyébként liberálisnak indult, majd megtalálta a módját, hogy miként lehet a parlamentbe bejutni, tehát igazi ideológiát nem tudok mögöttük felfedezni –, olyan intézkedéseket hoz, ami a mi küldetésünket a fiatalok, a munkavállalók és alkalmazottak felé ellehetetleníti. A 16 százalékos szja és a családi adókedvezmény, a fideszes adórendszer nem ad jövőt a fiataloknak, nem ad lehetőséget a családalapításra, a gyarapodásra, hiszen mivel nem keresnek sokat, ezért még kevesebbet fognak keresni, és felborítja azt a társadalmi szerepvállalást is, amit a progresszív adózás jelent. A Fidesz mindig elmondja, hogy az MSZP hibája, hogy devizahitelben adósodtunk el, innen figyelmeztetném őket arra, hogy Járai Zsigmondnak hívták az MNB elnökét akkor, amikor elharapóztak Magyarországon a devizahitelek. Márpedig a monetáris politikáért ő volt a felelős.
A magán-nyugdíjpénztárakba fektetett pénzek állami visszavételének kritikája, amelyet megfogalmaztál a beszédedben is, hogyan egyeztethető össze a Vissza marxista, baloldali gyökerekhez! jelszavával?
1997-ben, amikor az akkori MSZP-SZDSZ kormány látta, hogy az akkori demográfiai mutatók miatt nem fenntartható a nyugdíjrendszer, kellett hozniuk egy olyan döntést. Az állam kimutathatóan nem tudta volna finanszírozni a nyugdíjakat. Ha már ezt a rendszert megcsináltuk, és háromezer milliárd forint összegyűlt benne, akkor nem hiszem, hogy az állam azt egy tollvonással elveheti, főleg nem olyan aljas módon, hogy először azt mondja, hogy csak magát a nyugdíjjárulékot veszi el két éven át, majd rá két hétre bejelenti, hogy az egészet államosítani kívánja, közben pedig megnyirbálja az alkotmánybíróság jogköreit. Én pedig, aki magán-nyugdíjpénztári tag, tulajdonos maradtam - hiszen ez szövetkezeti rendszer -, az államnak ugyan fizetek, viszont nem fogok semmit kapni. Ez zsarolás. Szerintem, mire én nyugdíjas leszek, ezt kompenzálni fogják. A Fidesz-KDNP állami rendszerében nulla forint nyugdíjam lenne, így viszont lesz mondjuk 24 ezer.
Az AlterGlob név szerinted magyarosan hangzik?
Nem így gondolkodom. Ez a név megtalálható a többi európai országban is, mindenhol baloldali mozgalmat jelent. Mindig a keményvonalasabb baloldaliakat, a zöldeket, humanistákat, feministákat tartalmazta, tehát ez gyűjtőnév. Magyarországon ugyan már az LMP próbálkozott ilyesmivel, de szerintem nekik ez nem jött össze. Az új MSZP-vezetés pedig már elindította a pártot a baloldali értékekhez visszavezető úton.
Mesterházy Attilára gondolsz?
Ennél komplexebben gondolkodom. De eddig egy pártvezetés sem vállalta fel azt, hogy egy olyan közösség, mint mi, ilyen rendezvényt tartsunk a szocialista párt székházában, sajtótájékoztatóval, nyilatkozattal, koncerttel. Ezt csak megköszönni tudom nekik. Ez azt jelenti, hogy nem szeretnének gátolni a munkában, és belátják, hogy erre is szükség van.
Azt hallottam, hogy akárcsak Gyurcsány Ferenc platformjába, ide is beléphetnek nem párttagok, alapszabály-ellenesen.
Mi tagozat vagyunk, nem platform, és ez az a formáció, amiben lehetnek külsős pártoló tagok is. Platformnak csak párttagok lehetnek a tagjai. A választmány minősít minket országos tagozattá, ha megfelelünk az alapszabálynak és kérvényezzük ezt.
Hogy alakul a tagság?
85 százalékban fiatalok vannak itt. A fiatalt úgy értem, hogy 50 mínusz. De van olyan szimpatizánsunk is, aki 70 éves, de én fiatalnak tekintem, mert rohan, dolgozik, csinálja lelkesen. Inkább az agyi frissesség a fiatalság meghatározója, és az, hogy akar-e valaki dolgozni vagy sem.
Hogy látjátok az esélyeiteket a párton belül?
Szerintem nem rosszak az esélyeink. Aki dolgozik és csinál valamit, azt nem lehet ellehetetleníteni.
Most épp némi vákuum van a baloldalon.
Én is így látom, épp ezért hoztuk létre hölgybarátaimmal, elsősorban Alföldi Andreával ezt a tagozatot.
Kapcsolatban vagytok az olyan szervezetekkel, mint a Zöld Baloldal és a Die Linke?
Igen.
*
Kicsit később Szanyi Tibor is nyilatkozott nekünk egy koncert közbeni kellemes cigiszünet erejéig.
Hogyan értékeli az AlterGlob megalakulását?
Mélyen egyetértek vele és nagyon örülök. Sejtek egy-két meghatározó pártembert, aki örül a háttérben.
Magyarosan hangzik a tagozat neve?
Ez nem ezen múlik, mert vannak olyan szavak és kifejezések, amelyek többet mondanak a fiataloknak. Azt azért fontos dolognak tartom, hogy a globalizációs problémákra legyenek baloldali és marxista alternatívák. Baloldalt marxista alapok nélkül nagyon nehéz elképzelni. Ők ezt kimondták.
Marxistának vallja magát?
Csak marxista alapokat mondtam. Persze ha nagyot ütnek rajtam, azt mondom, igen, marxista vagyok, de nyilvánvalóan azért ez egy összetettebb történet.
Mondhatjuk, hogy most már ciki egyszerre megjelenni egy Gyurcsány-féle és egy AlterGlobos rendezvényen?
Én nem mosnám ezt így össze, az látszik, hogy ez az egyik lehetséges jövőbeli irány. Kell globális kapitalizmus-kritika, enélkül nem tud a baloldal szárnyra kapni.
Mikorra válhat meghatározóvá ez a tagozat?
Ez az aktivitástól függ. Én azt látom, hogy sok fiatal kapja fel rá a fejét, hogy végre valami, nyitunk balra, végre valaki vette a fáradságot, és jobban elmagyarázta, merre van az a baloldal.
Nem az LMP-közeli globalizációkritikus körök lenyúlása a cél?
Az LMP-nek szerintem vége, nem tudom, miről beszélünk. Ameddig a Fidesz finanszírozta, addig ment, most meg biztos megakadhatott a pénzfolyam, vagy valami ilyesmi. Se gondolat, se mozdulat, semmi az égvilágon. A baloldalnak azért önmagához mérten van felelőssége. Magyarországon 140 éve létezik a baloldali gondolat, ez kitörölhetetlen dolog a magyar lélekből és történelemből, még akkor is, ha volt egy ilyen liberalizálódott baloldal, amit agyonütöttek a szavazók a fülkékben, ez pedig itt az új hajtás.
Van kapcsolat olyan európai formációkkal, mint a Die Linke?
Gondolom, még nincs, de majd lesz. A Die Linke Európában is példamutató valami.
*
A forralt bor ekkor már régen kihűlt, és Sickratman haknija sem a legsikerebben sült el – egyébként gondoljunk bele, pártszékházban még a Ricse és Schuszter Lóri sem lépett fel –, ezért belelapoztunk az AlterGlob lapjába, a Forráspontba, az „öntörvényű szocialista lap”-ba, aminek történetesen Gellért Dániel a felelős szerkesztője és Alföldi Andrea a felelős kiadója. Meg is akadt a szemünk egy bizonyos Mór cikkén, akinek azeszmefuttatásából ki is ragadnánk egy részletet.
„Mindez csak azokat lephette meg, akik nem élték át az első Orbán kormány négy évét: akik nem látták vagy nem akarták észrevenni, hogy Orbán Viktor egyetlen ellenfelének sem gratulált a választások éjszakáján, amikor azok legyőzték őt – soha nem ismerte be egyetlen vereségét sem; akik nem fogták föl, hogy saját belügyminiszterét – aki személyesen felelt a választások törvényességéért – hagyta cserben, amikor a választási csalás demagóg hazugságával a csőcselék megszállta az Erzsébet hidat, s ő ügyvezető kormányfőként nem szólt, nem volt hajlandó elhárítani magától a sunyi sokaság támogatását.”
Kérdésünk: milyen tárgyi tévedések rejtőznek a sorok közt? A helyes találatokat bekommentelők közt szakszervezeti vállbaveregetést sorsolunk ki, valamint biztatjuk őket az AlterGlob rendezvényeinek látogatására. A Köztársaság napján, azaz február elsején, délután öttől hétig tüntetést szerveznek a Fidesz-székház elé, No Orbán Day címmel, Mentsük meg a Magyar Köztársaságot! felkiáltással. Tüntetésturistáknak ajánlott ínyencség.
Alföldi Andreától elnézést kérünk, hogy tudósításunkban nincs 50 százaléknyi nő. Neki is fel akartunk tenni egy-két kérdést, például hogy melyik kongresszusi jegyzőkönyv a kedvence, de mire az előző két interjú után és a forraltborozás közben rászántuk magunkat, addigra már nem találtuk a feminista történészt.