A püspök úr egészséges. Lemondását tehát csak egyéb súlyos okkal magyarázhatjuk. Súlyos okokra pedig most különösen nincsen szüksége az amúgy is pasztorációs lendületét vesztett egyháznak. Nekünk kínos az ügy taglalása, de azt gondoljuk, hogy a pedofília és a homoszex kolléga üzelmeinek mentegetése pont nem az a téma, amit elnézhetnénk. Az okirathamisítás, bizniszelés már csak hab a tortán. Magas labdák ezek, amiket sürgősen lejjebb kell venni. A gyanúnak árnyéka sem vetődhet.

  Fogalmunk sincs, hogy a püspök urat milyen kapcsolat fűzte az azóta csendben menesztett vagyonkezelőjéhez, de mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iustitia et Pax bizottsága elnökének, különösen vigyáznia kellett volna. Belső hang, ilyesmi. Lemondásában most a bíróságnak megelőlegezett verdiktje tükröződik. Ez pedig 180 fokos fordulat a novemberi helyzethez képest, amikor még perrel fenyegette az Egyházfórum című folyóiratot, ráutaló cikkei miatt.

  A média nyilván Zuschlag Jánosnak kijáró figyelmet szentel majd a meggyanúsításnak, vádemelésnek (ha lesz), megfelelő inspirációt adva Pápai Gábornak, a Népszava karikaturistájának és Megyesi Gusztávnak. Lesz majd biztos sötét középkor-emlegetés, Szodoma és Gomora, pedig az efféle hatalomgyakorlás gyökere sokkal inkább az Állami Egyházügyi Hivatal püspöki káderpolitikáját is magában foglaló korban keresendő.

  Ezért is szükséges, hogy Apor Vilmos és Meszlényi Zoltán püspök egyházának tagjaiként és gyermeket nevelő szülőként is feltegyük a kérdést: hová tűnt az elmúlt húsz évben a rendszerből a belső kontroller?