A magánnyugdíj-pénzek sorsa
2011. január 10. írta: politicus

A magánnyugdíj-pénzek sorsa

  Az egyik (felesleges) ütésből a másikba beleálló Orbán-kormány talán legvitatottabb intézkedése a magánnyugdíjpénztári rendszer kvázi ellehetetlenítése, az eddig odaáramló pénzek visszairányítása az állami, felosztó-kirovó rendszerbe. Hogy ez szerintünk komoly baj, azt már többször megírtuk, miközben tudjuk azt is, hogy az eddigi rendszernek is megvoltak, megvannak a maga hibái. Miközben a megváltoztathatatlanon búsongunk, és tucatszámra ontjuk a cikkeket a gazdaságpolitika koncepciótlanságáról és úthenger jellegéről, mégis a magánnyugdíj-pénztári rendszerrel kapcsolatos kormányzati döntés két lehetséges pozitív aspektusára is érdemes felhívni a figyelmet, melyek közül az első minimum reformértékű lépésnek, a második pedig a normális állami adósságkezeléshez való visszatérésnek is tekinthető.

1. A visszaáramló pénzt az állami rendszerben egyéni számlán, mindenki számára nyomon követhető módon fogják kezelni,

2. A pénz döntő részét az utóbbi években felduzzadt államadósság csökkentésére fordítják.

  Az ördög itt is a részletekben rejlik, és a vonatkozó törvény egyáltalán nem adja meg a tisztánlátás lehetőségét az állampolgárok számára (ráadásul e törvény nem rendelkezik az egyéni számláról sem, ezért e helyütt erre nem térünk ki). A parlament által még tavaly decemberben elfogadott, a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló törvény határozza meg, hogy az államháztartás berkeibe visszavándorló pénzzel mit kezdjen az apparátus. A törvény szerint az alap vagyonát a magánnyugdíj-rendszerből visszatérők pénze és az azokból származó hozam (valamint az alap eszközeinek értékesítéséből származó bevételek, bármit is jelentsen ez) alkotják, amelyeket viszont csak a törvény által meghatározott célokra lehet fordítani. A törvény szerint az alap pénzei kizárólag a Nyugdíjbiztosítási Alap, a költségvetés valamely, a költségvetési törvényben meghatározott előirányzata javára írhatók jóvá, vagy azok az államadósság csökkentésére fordíthatók.

  Na itt kezdődnek az értelmezési nehézségek. A törvényalkotó ugyanis azt a finom distinkciót is becsempészte a törvénybe, hogy ez utóbbit (az államadósság csökkentését) csak akkor engedi a jogalkalmazó számára, ha az államháztartás helyzetének kiegyensúlyozott működését ez a lépés nem veszélyezteti. Tipikus gumiszabály, hogy a ma közkeletű jelzős szerkezettel éljünk. Hisz mit tekintünk az államháztartás kiegyensúlyozott működésének? Azt, ha szufficites a költségvetés, ha épp nullszaldós vagy már azt is, ha teljesítjük az Unió felé vállalt mindenkori költségvetési hiánycélt? De hát ahol hiány van, az nem tekinthető kiegyensúlyozott működésnek, ugye?

  E jogszabály alapján számomra tehát olyan helyzet is elképzelhető, hogy a befolyó pénzek döntő része a Nyugdíjbiztosítási Alapba kerül, ahonnan viszont az állam a mindenkori nyugdíjasok járandóságát finanszírozza. Sőt ad abszurdum az is előfordulhat, hogy a költségvetési törvény olyan előirányzatot nevez meg a magánnyugdíj-pénztári pénzek kedveményezettjeként, amely mondjuk a magyar kultúrát, a sportot, vagy a tűzoltók túlórapénzét támogatja. Mindezt szigorúan az államháztartás kiegyensúlyozott működése érdekében.

  És persze - a optimális esetben - akár a teljes összeg is az államadósság csökkentésére fordítható (ezt a törvény világosan szabályozza, azaz a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe visszatérők vagyonát megtestesítő és a magyar állam által kibocsátott hitelviszonyt igazoló értékpapírokat az átadást követően be kell vonni, azok további forgalom tárgyai nem lehetnek, így csökkentve a belföldi adósság szintjét). És ki vitatná, hogy ez lenne a legkedvezőbb szcenárió? Ha ránézünk az 1995 és 2010 közötti államadósságot mutató grafikonra, láthatjuk, hogy 2001-re az adósságráta az 1995-ös 60%-ára esett vissza, azóta azonban folyamatos a növekedés.

A magyar államadósság alakulása 1995-2010 (a GDP %-ában)


Forrás: Eurostat (2010-es adat MNB)

  A magyar adósságállomány 2001 óta drámai mértékű, mintegy 60%-os növekedést produkált és 2010-re meghaladta a GDP 80%-át. Ez a tény nyilvánvalóan az egyik (nem eléggé hangsúlyozott) magyarázó tényezője a kormányzat magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos politikájának. Ami még teljes mellszélességgel támogatható is, ha a kormány mozgása világos és kiszámítható lenne.

  Azonban a december végén kihirdetett nyugdíjreform alapról szóló törvény alapján messze nem egyértelmű, hogy az elmúlt 8 évben a szocialisták által ránk hagyott adóssághegyet a kormány milyen ütemben kívánja mérsékelni, kíván-e 2014-re euró-céldátumot kitűzni, és egyáltalán mikorra akarja elérni az euró bevezetéséhez szükséges 60%-os államadósság/GDP szintet.

  A miniszterelnök a Reuters-nek azt nyilatkozta, hogy az adósság tekintetében gyors sikert kell elérnie és a gyors változásnak már 2011 első felében látszódnia kell. Ha a leírt jogszabályban már nem is bízhatunk, akkor csak Orbán Viktor marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr142571264

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mindenkinek joga van 2011.01.10. 18:41:48

Senkinek nincs joga megkérdőjelezni Magyarország demokratikus elkötelezettségét, mondta Németh Zsolt, aki a külügyi államtitkár. Márpedig ha valakinek, akkor neki nincs joga megkérdőjelezni mások jogát erre vonatkozólag. Ugyanis ha egy demokráciában ni...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

winston01 2011.01.10. 08:33:35

"1. A visszaáramló pénzt az állami rendszerben egyéni számlán, mindenki számára nyomon követhető módon fogják kezelni,"

Peeersze... és ha így lesz is, az két dolgot jelenthet: vagy a svéd pontrendszert (vagyis mindenki tudja, mennyi nyugdíjat kap: pont annyit, amennyire futja), vagy egy látszólag forintra pontos összeget, amiből annyit fizetnek ki, amennyire futja. A fideszt ismerve az utóbbi parasztvakító megoldás a valószínűbb.

"a költségvetési törvényben meghatározott előirányzata javára írhatók jóvá"

Helyesen állapítja meg a posztoló, el fogják költeni koronaúsztatásra meg nyugdíjemelésre (mármint a mostani nyugdíjasokéra).

BrianBrian 2011.01.10. 08:59:54

Vicces: a cikk írója két igen nehezen betartható *ígéretért* dícséri a kormányt. Ígérni könnyű.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.10. 09:18:07

"A magyar adósságállomány 2001 óta drámai mértékű, mintegy 60%-os növekedést produkált és 2010-re meghaladta a GDP 80%-át. Ez a tény nyilvánvalóan az egyik (nem eléggé hangsúlyozott) magyarázó tényezője a kormányzat magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos politikájának. "

Pontosabban: az allamadossag dramai novekedesenek, ami 2008-ban majdnem bedontotte az orszagot, egyik fo oka a manyup-rendszer.

Steve the Great 2011.01.10. 09:21:16

Nem tartom kizártnak, hogy márciusra(?) ígért n-edik akciótervben a nyugdíjrendszer mégis csak elmozdul a választások előtt megszellőződött "svéd modell" irányában. (Amivel szemben a szocik kiemelkedően demagóg és aljas kampányt folytattak.)
Ha így lenne, akkor utólag értelmet és hitelességet nyernének a jelenlegi szabályozások (egyéni szla. és társai). Sajnos ez egyelőre csak reménykedés lehet.

Indiana Jonescu 2011.01.10. 09:52:31

@BrianBrian: Magánnyugdíjpénztári rendszerre is könnyű úgy átállni, hogy beleszarunk, mi történik közben a gazdasággal. Valljuk meg, az sem volt minden részletében átgondolva. Miből gondolta bárki is, hogy ha a nyugdíjak kifizetéséhez hiányzik a befizetések 1/3-a, akkor is gond nélkül lehet nyugdíjat fizetni abban a két évtizedben, amelyik a tömeges kifizetések kezdetéig még eltelik? Ki teszi bele a hiányzó 1/3 részt a kifizetésekhez a nyugdíjkasszába? Ráadásul az állam a végén is nettó szarabb helyzetbe került volna, hiszen miközben a befizetések harmada ment magánnyugdíjpénztári számlára, a kifizetéseknél csak a negyede érkezett volna a pénztárakból, a 3/4-e pedig az állami rendszerből. A hiányzó 1/12 rész sorsa meg ismeretlen, ugyebár...

A nyugdíjkasszák vagyona ráadásul egyéb szociális célokat sem nagyon szolgált, hiszen szinte kizárólag pénzpiaci manőverekben kezelték a vagyont, rosszabb jövedelmezőséggel, mintha a pénztártagok egyesével állampapírokat vettek volna. Régen a nyugdíjpénztárak jó része aktív volt a bérlakáspiacon, nem kevés szociális probléma megoldásába is besegítve. Ahol a komenizmusban nem államosították a nyugdíjbiztosítókat ott ez most is így van, a bérlakáspiac legnagyobb szereplői között vannak a nyugdíjalapok.

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2011.01.10. 09:54:24

Az ún. "egyéni számlával" még nagyobb a gond, mint az előttem hozzászólók már jelezték...
Nagyon komolyan kérdezem: magyarázza már el vki nekem, tudatlannak, hogy egy olyan-felosztó kirovó nyugdíjrendszerben, mint a jelenlegi magyar egész pontosan mit jelent az egyéni számla?
Azt, hogy évente/félévente megküldik, hogy: "ennyit fizettél be és ezzel támogattad a jelenlegi nyugdíjasokat"??? (Mert ugye az pénz nincs meg, hanem rögötn megy nyugdíjra)
Csak akkor meg ez mitől számla? Miért nem bevételi pénztárbizonylatot kapok?
Nem véletlen, hogy a törvényszöveg nem cizellálja túl ezt a kérdést...
Megértem, hogy sokat nincs mit foglalkozni vele ezek után, de EZÉRT dicsérni a törvényt... mondjuk, minimum gázos...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.10. 09:57:01

Csak én érzem úgy, hogy az egyéni számlán nyilvántartás ígérete és és az államadóság nyugdíjpénzből csökkentése totálisan üti egymást? Vagy majd felvezetik az egyéni számlámra, hogy az eddig ennyit fizettem be a nyugdíjamra, de ebből az állam ennyit vett el adóságtörlesztésre?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.10. 10:10:52

@Fedor:
"Csak én érzem úgy, hogy az egyéni számlán nyilvántartás ígérete és és az államadóság nyugdíjpénzből csökkentése totálisan üti egymást?"

Nem, ez felreertes, ugyanis hianyzik egy kritikus informacio (akarcsak a manyupnal), megpedig az, hogy a "szamlan" levo penzbol hogyan lesz nyugdij.

Az egyeni szamlas nyugdijrendszer definicioja:
epa.oszk.hu/00000/00017/00083/pdf/reti.pdf
"Az egyéni számlákat e tanulmányban úgy tekintjük, mint egy folyamatosan vezetett, a biztosított és a biztosító számára egyaránt átlátható nyilvántartást a nyugdíjra vezetõ jogszerzést befolyásoló összes körülményrõl, tényrõl, s ami lehetõvé teszi a nyugdíj kiszámítását. Az egyéni számlával szemben tehát se több, se kevesebb követelmény nem áll, mint az, hogy a folyamatosan felhalmozódó jogszerzés érdemleges adatainak nyilvántartásával a nyugdíjazás idõpontjában alkalmas legyen a nyugdíj meghatározására, a jogszerzés idõszakában pedig mutassa meg a jogfelhalmozódást, adjon tájékoztatást az elért nyugdíjjogosultságról, tegye kiszámíthatóvá a mindenkori többletjogszerzésbõl adódó várható nyugdíjemelkedést. Feltehetõ, hogy az egyéni számla jelentõsen befolyásolja a biztosítotti tudatot és a járulékfizetési érdekeltséget.
Az egyéni számlás nyugdíjrendszer azonban – felfogásunk szerint – érdemileg több az egyéni számlákra épülõ nyilvántartásnál. Megközelítésünk szerint ilyen rendszerrõl csak akkor lehet beszélni, ha
– a nyugdíj egyetlen, a számlán vezetett és a jogszerzés során felhalmozódó értékû mutatótól függ, a biztosított hozzájárulása (az általa és utána fizetett járulék) e mutatóban értékelõdik és fejezõdik ki, s ez határozza meg a számla aktuális értékét,
– az elérhetõ nyugdíj a nyugállomány egész idõszakában arányos a biztosítási teljesítménnyel, a nyugdíjak egymáshoz viszonyított arányai szigorúan követik a számlák arányait,
– a nyugdíj additív a részjogosultságokra, így a többletként megjelenõ jogszerzésre vonatkozóan; nem csupán a megszerzett jogosultság egésze értékelhetõ a nyugdíj megállapításakor, hanem a nyugdíj a részjogosultságokkal megszerzett nyugdíjrészek összege."

Vagyis:
- A nyugdijad csak a szamla erteketol fugg es pl. a szolgalati idodtol nem.
- A nyugdijad aranyos a szamla ertekevel.

Egy ilyen rendszerben egy 5 evet dolgozott broker ketszer annyi nyugdijat kap, mint egy 40 evet dolgozott apolono (felteve, ha a broker szamlaja ketszer akkora erteket mutat).

Az egyeni szamlas rendszer azonban csak a nyugdijak aranyait mutatja meg, a nyugdijak _erteket_ azonban nem. Vagyis a rendszer csak azt tudja megmondani, hogy 30 ev mulva az eves nyugdijkifizetest hogyan kell felosztani, azt nem, hogy az a nyugdijkifizetes mekkora legyen. Ezert aztan ma a kormany akarmire is koltheti a manyup-penzeket, hiszen egyeni szamla eseten is a 30 evvel kesobbi kormany gondja, honnan keriti elo a nyugdijakra szant penzt.

Egyebkent az allam joggal teszi zsebre a teljes manyup-allomanyt, beleertve a nem allamkotveny reszet is. Hiszen a manyup-befizetesekert cserebe allamkotvenyt volt kenytelen kibocsatani, melyek nagyban hozzajarultak ahhoz, hogy nem tudtunk belepni az eurozonaba es csak magas kamatokra kaptunk hitelt, vegul pedig megjelent az IMF. Ezeket a valsagokat az allamnak kellett kezelnie, tehat megfizetett (megfizettunk) a manyup megtakaritasaiert.

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 10:14:04

@Doomhammer: Hm, az mnyp miatti államadósságnövekedés gondolom kb. annyi mint a vagyon (kicsit több a kezelési költség miatt), azaz cirka 3000 milliárd. Megyó+Feri+Gordonka alatt közel 12000 milliárd forinttal nőtt az államadósság.

@Fedor: Svéd modell?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.10. 10:18:02

@Doomhammer: És vajon melyik állami hozzáállás a felelősebb? Amelyik úgy alakítja a dolgokat, hogy a jelenlegi, idővel működésképtelenné váló rendszer helyett hosszútávon is fenntartható legyen akár átmeneti nehézségek árán is, vagy az, amelyik szarik bele, hogy mi lesz 30 év múlva, és a jövőnkre félretett pénzt most feléli rövidtávú népszerűséget várva ettől?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.10. 10:19:05

@evil overlord: Nem ismerem részletekben, de nem hinném, hogy ott az egyéni számlán lévő pénzeket teljesen másra költené el az állam...

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 10:19:39

@Fedor: A felosztó-kirovó rendszer fenntartható, amennyiben tényleg osztanak ki, amennyit beszedtek (nem pótolják hitelből), és nem kezdik el növelni a járulékot.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.10. 10:21:38

@Indiana Jonescu:

Ez egy nagyon okos gondolat, nyugdíjpénztári befizetésekből bérlakásállományt hozni létre. Egyben kezelhetővé tenné a bérlakáspiac legnagyobb problémáját, az irreálisan magas lakásbérleti díjakat, ami abból jön, hogy a lakás tulajdonosa 5-10 év alatt akarja állóeszközként amortizálni az ingatlant, ami teljes gazdasági képtelenség, mégis általános gyakorlat.

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 10:22:04

@Fedor: Doom már leírta, hogy miről van szó: a nyilvántartott befizetett összeg azt jelenti, hogy milyen arányban jogosult a pógár a nyugdíjra.
Amúgy a nyugdíjalapból nálunk sem nagyon szoktak másra költeni, ugyanis inkább kipótolni szokták, mnt elvenni belőle.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.10. 10:24:29

@Fedor:
"vagy az, amelyik szarik bele, hogy mi lesz 30 év múlva, és a jövőnkre félretett pénzt most feléli rövidtávú népszerűséget várva ettől? "

Bocs, ezt nem ertem. Milyen alapon gondolod, hogy a nyugdijak fedezeteul szolgalo befizeteseidbol te barmennyit is felretehettel volna? Az a penz akkor letezne, ha te tobb nyugdijjarulekot fizettel volna, mondjuk 100 fabatka helyett 130-at. Ekkor joggal kovetelhetned a 100 feletti reszt. Mivel azonban csak 100-at fizettel be es azt ki is fizettek a nyugdijakra, te legfeljebb a manyup-rendszer altal okozott karokat kovetelheted magadnak, mivel a manup-befizetes-allamkotveny-kibocsatas a manyup-befizetes potlasara-manyup allamkotvenyt vesz ordogi kor nem ingyen mukodott. Ennek a rendszernek a nem elhanyagolhato koltsegeit joggal lehetne kiszamlazni a manyup-tagoknak ("megtakaritas" helyett), ha az egesz az o dontesuk lett volna. Igy azonban csak szomoruan leirni lehet a sok szazmilliard veszteseget.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.10. 10:26:52

@evil overlord:
"Hm, az mnyp miatti államadósságnövekedés gondolom kb. annyi mint a vagyon (kicsit több a kezelési költség miatt), azaz cirka 3000 milliárd. Megyó+Feri+Gordonka alatt közel 12000 milliárd forinttal nőtt az államadósság."

Vagyis a 12000 milliard kabe a negyede a manyup miatt van. Erre irtam, hogy egyik fo oka.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.10. 10:53:11

@Doomhammer: Ennek a modellnek semmi köze ahhoz az állításhoz, ami a kormánykommunikációban - és a posztban - hajtogatnak, vagyis hogy a pénz kerül az egyéni számlára. A pénzt elköltik, az egyéni számlán a legjobb esetben is jogokat mutatnak ki, hasonlóan az üdülési jogokhoz vagy a vásárlói csoportok vásárlási jogaihoz. A kérdés, hogy a jog érvényesítése mögött húsz-harminc-negyven év múlva lesz-e megfelelő vagyon vagy bevétel. Most nincs, ez világos.

A másik hajmeresztő "pozitívum", hogy "a pénz döntő részét az utóbbi években felduzzadt államadósság csökkentésére fordítják."

Az a bizonyos államadósság a belföldi háztartásokkal, konkrétan a magánnyugdíj-pénztári tagokkal szemben áll fenn, nem globális intézményi befektetőkkel szemben. A csökkentés pedig nem visszafizetést jelent, hanem hitelfelmondást. Mintha én úgy akarnám csökkenteni a családi adósságot, hogy felmondom a lakáshitelemet és elküldöm a bankot a fenébe. Vagy fantomizálom a közterhekkel adós cégemet. Szellemes megoldás, de nem annyira jogszerű. A magyar állam a saját polgáraival szembeni tartozását mondja fel egyoldalúan.

Teljesen kézenfekvő, hogy az így átvert hitelezők nem adnak neki eztán több hitelt, semmilyen formában. Meg lehet nézni, hová mennek a lakossági megtakarítások.

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 10:54:14

@Doomhammer: Tudja, hogy nem vagyok híve ennek a manyup rendszernek (a háború előtti az már más kérdés), de ha nem kúrják el (mindent), akkor kibírtuk volna a manyup miatti államadósságot.

vizipipa 2011.01.10. 11:03:52

@Fedor:
Nem ártana ám a kijelentés (én mondtam, uff) helyett némi bizonyítás is arra vonatkozóan, hogy az mnyp-s rendszer mitől lenne fentarthatóBB.
Ugyanis, ha befizetés kevesebb mint a kifizetés, az a 75%-os szinten is probléma, csak kisebb a különbség. Persze közelítőleg sem annyival, hogy elbagatellizáljuk.
Meg az mnyp mögül hiányzó garanciákról sem árt ám szót ejteni.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.10. 11:09:28

@Indiana Jonescu:

"Miből gondolta bárki is, hogy ha a nyugdíjak kifizetéséhez hiányzik a befizetések 1/3-a, akkor is gond nélkül lehet nyugdíjat fizetni abban a két évtizedben, amelyik a tömeges kifizetések kezdetéig még eltelik?"

A magánnyugdíj-pénztári rendszer bevezetése miatt megnövekedett államadósság nem jelentett volna komoly gondot, ha közben nincs egy jóléti rendszerváltás közalkalmazotti béremeléssel, diplomás minimálbérrel 13. havi fizetésekkel és nyugdíjakkal és mindazzal, amit ma elkúrásnak nevezünk. Ez nem a manyup-rendszer hibája, hanem a szoci kormányoké.

"Ráadásul az állam a végén is nettó szarabb helyzetbe került volna, hiszen miközben a befizetések harmada ment magánnyugdíjpénztári számlára, a kifizetéseknél csak a negyede érkezett volna a pénztárakból, a 3/4-e pedig az állami rendszerből."

Elszámolod magad. Tavalyig így nézett ki

ha nem vagy manyup tag: 9,5+24% az államnak, 0% a manyupnak
ha manyup tag vagy: 1,5+24% az államnak, 8% a manyupnak

Vagyis 25,5%/33,5% azaz a járulék 76%-a ment az államnak, míg nem a kétharmada.

" a negyede érkezett volna a pénztárakból": ez hülyeség. A 3/4-e érkezett volna az államtól, de ebből nem következik, hogy a negyede érkezik a manyupból. Ezt lassan meg kéne már érteni.

"rosszabb jövedelmezőséggel, mintha a pénztártagok egyesével állampapírokat vettek volna"

Ez nem igaz. Ha a pénztártagok maguk veszik meg az állampapírokat, akkor a hozamemelkedésnél ők is buktak volna a portfóliójukon, arról nem beszélve, hogy sokkal több lett volna a rendszerszintű tranzakciós költség, mint így.

Tündér_Lala 2011.01.10. 11:15:13

Két régi kommentem :

Próbálják meg kicsit más szemmel nézni, például az állam szemével, amelynek önök is tagjai.

Az állam az adó jellegű nyugdíj befizetések egy részét átirányította a magán nyugdíjpénztárakba. Ez értelemszerűen hiányzik a nyugdíjalapokból ezért az állam költségvetése nem 50, hanem évi 450 Md-al pótolja azokat. (Hiszen a jelenlegi nyugdíjasok sem dögölhetnek éhen.)

Ezt az évi 400 Md különbséget a pénzvilág és az EU nem hajlandó a költségvetés hiányának elszámolásakor figyelembe venni, holott ez a pénz egyfajta felhalmozásként létezik. (Elvileg.)
Feri elkúrása és a válság miatt, az állam adósságállománya kritikus határ közelébe került (GDP arányosan, mert a GDP csökkent, az adósság állomány pedig nőtt) emiatt az állami adósság állomány egészére (!!!) extra kockázati kamatot számolnak fel az adósság állomány refinanszírozására felvett kölcsönök esetében.
A demográfiai érv sem áll meg. Lényegében ma ugyanabban a helyzetben vagyunk mint 2025-ben az egy millió hiányzó munkahely miatt és emellett akarunk dupla nyugdíj rendszert fenntartani.

Ha a magán nyugdíj pénztárakból az emberek visszalépnek az állami rendszerbe, akkor a következő előnyök realizálhatók.
- A felhalmozásokat államadósság csökkentésre fordítva csökkenthető az államadósság. Emiatt az extra kockázati kamat alól mentesül az ország nyilván fokozatosan, ahogy az új kölcsönök felváltják a régieket.
- A költségvetés hiánya lényegesen könnyebben tartható, illetve kevésbé nő az államadósság (évi 400 Md kiadástól mentesül a költségvetés).
- Az államihoz képest a magánnyugdíj pénztárak 5,3% működési költsége megtakarítható. (Havi 1,5 Md Ft)

Ez összességében valószínűleg több száz Md megtakarítást jelent a költségvetésben, a 400Md-on felül.

Ráadásul, ha (és ilyen tervekről lehet hallani) az önök egyéni befizetéseit az állam is egyéni számlán tartja nyilván, akkor lényegében semmiféle kár nem ér senkit. (Különös tekintettel arra a tényre, hogy a magán nyugdíj pénztárak eddig 1% reál növekményt produkáltak átlagban a számlatulajdonosoknak a 15 éves futamidő alatt.) Ennyit akár még az állam is garantálhat.

Ha mindezt végig gondolják, akkor mint nem csak magán nyugdíj pénztár tag, hanem mint a magyar állam polgára is, többet nyernek mint veszíthetnek. Ha pedig a feszültség csökkenése miatt megindul a gazdaság, még sokkal többet.

----------

Kérem, volt itt egy válság. Ebben a világ pénzügyi szektora bajba került. (nevezzük Kovács Jóskának). Kovács Jóska tehát a világ társadalmaihoz fordult, hogy adjanak neki pénzt, mert ő nélkülözhetetlen. A társadalmak adtak neki (1000-2000 Md dollárt, lehet, hogy több), amit Kovács Jóskától kértek kölcsön. Miután egyiknek sem volt, Kovács Jóskának mert bajban volt, a társadalmaknak meg alapból, ez nyilvánvalóan fiktív pénz volt, fizetési igérvény, amelyet ha tényleg ki kellene fizetni, egyik fél sem tudná. A társadalmak viszont kamatot fizetnek Kovács Jóskának, (nem fiktív, hanem valós pénzt) a kölcsön után amit felvettek tőle, - hosszú ideig.
Na erre mondaná Kohn bácsi, hogy "ügyes".

Kérem, aki ezek után a tőke felhalmozású magán nyugdíjrendszer híve és Kovács Jóskában jobban bízik, mint a saját maga által is alkotott államban, az adja a pénzét ennek a Kovács Jóskának (pénzügyi rendszernek). (Ez a pénzügyi rendszer elnyelte a világ nyugdíj alapú felhalmozásainak 30-40 %-át is).

Dezsőjóska 2011.01.10. 11:17:45

@Doomhammer: És gondolom az államadósság növekedéséhez semmi köze sincs a 13. havi nyugdíjnak ugye? Nem kell minden demagógiát benyalni!

A magyar kormányok közgazdaságtanilag értelmezhetetlen teljesítménye vezetett ide, mégis mindenki a "cáratyuskák"tól várja a megoldást. A gazdasági szervezeteknek kell előállítani a GDP-t! Az államnak az a szerepe, hogy ösztönözze a beruházást, fenntartsa az infrastruktúrát, a közrendet, a közegészségügyet, a közoktatást és NE BASSZA EL A PÉNZT MINDENFÉLE PÁLYÁZATOKRA!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.10. 11:21:02

@Dezsőjóska:
"És gondolom az államadósság növekedéséhez semmi köze sincs a 13. havi nyugdíjnak ugye? Nem kell minden demagógiát benyalni!"

De volt. A manyup mellett ez egy masik fo ok volt.

Dezsőjóska 2011.01.10. 11:22:28

@Tündér_Lala: Gondolod, hogy te az állam része vagy? Ajánlom, hogy próbálj súlyos betegséggel, ismerős/hálapénz nélkül életben maradni a magyar egészségügyben! Akkor rádöbbensz, hogy "állampolgár nem egyenlő állam..."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.10. 11:24:13

@Kettes:
"A magánnyugdíj-pénztári rendszer bevezetése miatt megnövekedett államadósság nem jelentett volna komoly gondot, ha közben nincs egy jóléti rendszerváltás közalkalmazotti béremeléssel, diplomás minimálbérrel 13. havi fizetésekkel és nyugdíjakkal és mindazzal, amit ma elkúrásnak nevezünk. Ez nem a manyup-rendszer hibája, hanem a szoci kormányoké."

Vagyis van olyan allamadossag-novekedes, ami nem jelent gondot es van olyan allamadossag-novekedes, ami gondot jelent?

Mellesleg most te is egyetertesz, hogy a manyup "megtakaritasai" igazabol allamadossagbol mentek. Vagyis az allam hitelt vett fel es annak a hitelnek egy reszet jovairtak a manyup-tagok szamlain. Mikozben ezen allamhitelek kamatainak gorgetesi koltseget szetteritettek az osszes adofizetore.

A hulyenek is megeri.

Dezsőjóska 2011.01.10. 11:25:11

@Doomhammer: Nem ellenzem a magánnyugdíj rendszer megszüntetését, csak nem látom a garanciát arra, hogy ezt a pénzt strukturális reformokra fordítják.
Vagy államadósság csökkentésre.

Tündér_Lala 2011.01.10. 11:30:02

@Dezsőjóska: Még mindig inkább befolyásolhatom az állam cselekedeteit, mint a pézügyi rendszert.

Dezsőjóska 2011.01.10. 11:30:57

@Doomhammer:
"Mellesleg most te is egyetertesz, hogy a manyup "megtakaritasai" igazabol allamadossagbol mentek. Vagyis az allam hitelt vett fel es annak a hitelnek egy reszet jovairtak a manyup-tagok szamlain. Mikozben ezen allamhitelek kamatainak gorgetesi koltseget szetteritettek az osszes adofizetore."

Látom a demagógia iránt erős az elkötelezettség! A manyup pénzeket valaki megtermelte, azokat a jövedelmekből vonták. (Már aki ugye termelő szervezetnél van alkalmazásban) A hitel arra kellett, hogy az irreálisan feltornászott nyugdíjkiáramlást kifizessék! Tudod nem feltétlenül muszáj ám infláció felett nyugdíjat emelni!

Dezsőjóska 2011.01.10. 11:32:25

@Tündér_Lala: "Még mindig inkább befolyásolhatom az állam cselekedeteit, mint a pézügyi rendszert."
Ja! Nem tudtam, hogy miniszter vagy!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.10. 11:33:33

@Kettes:
"Ennek a modellnek semmi köze ahhoz az állításhoz, ami a kormánykommunikációban - és a posztban - hajtogatnak, vagyis hogy a pénz kerül az egyéni számlára. "

Nem hiszem, hogy a kormany valaha is mondott volna olyat, hogy penz kerul az egyeni szamlara. Homalyosan megigertek az egyeni szamlas nyugdijrendszert, ami pontosan a fenti rendszert jelenti. Meg ez is vitatott, ugyanis egyaltalan nem biztos, hogy a tarsadalom hajlando elfogadni egy olyan rendszert, ahol a szolgalati evek egyaltalan nem szamitanak es a magas jovedelmu konnyeden er el magas nyugdijat, mig az alacsony jovedelmu 40 eves gurcoles utan is csak hideg vizet kap. De amirol a kormany beszel, az ez.

"Az a bizonyos államadósság a belföldi háztartásokkal, konkrétan a magánnyugdíj-pénztári tagokkal szemben áll fenn, nem globális intézményi befektetőkkel szemben. "

Marmost melyik allamadossag? Ismetelten: a manyup-tag nyugdijjarulekot fizetett. Pont annyit, amennyi a kifizetett nyugdijakra kellett volna. Azonban valami rendkivul erdekes otlet alapjan o azt mondta (illetve helyette a rendszer kiagyaloi), hogy ebbol a befizetesbol o egy reszt felre akar tenni egyeni szamlara es helyette az allam vegyen fel hitelt a nyugdijkifizetesekre.

Es ezt igy hogy?

Ebben a rendszerben nem volt megtakaritas, csak egy furcsa jogcimen felretett penz. Minthogy nincs megtakaritas, nincs jogcim se, hogy ez az allamadossag kivel szemben all fenn. Mint irtam, a manyup-tagoknak csak a rendszer altal felhalmozott veszteseg jar. En tamogatom, hogy azt kiszamlazzak azoknak, akik nagyon ragaszkodnak a "megtakaritasukhoz". Merthogy a tobbseg akarata ellenere kerult a rendszerbe es boldogan tavozik belole.

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 11:37:00

@Dezsőjóska: "Látom a demagógia iránt erős az elkötelezettség! A manyup pénzeket valaki megtermelte, azokat a jövedelmekből vonták"
Nem kéne hazudni. Mivel a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját változatlanul az aktívak rakják össze és az mnyp befizetés nem plusz járulékként jelentkezett, ezért kizárólag hitelből lehetett fedezni a dolgot (ha a pénztár állampapírt vesz belőle, akkor virtuális a hitel, bár a kezelési költség és a megnövekedett kamat miatt nem teljesen).

Tündér_Lala 2011.01.10. 11:39:29

@Dezsőjóska: Alapvető érdekük, hogy csökkensék az adósságot, racionalizálják az államigazgatást, elindítsák a gazdaságot. A dugóhúzóból nehéz kitörni, de pontosan tudják, hogy ha nem sikerül érzékelhető eredményeket produkálniuk, ők is mennek a levesbe.

Nem szavazó polgár vagyok. Ez több a semminél.

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 11:40:05

@Doomhammer: Ha megszűnne az az agyrém, hogy a nyugdíjas nem fizet egészségbiztosítást (nem éhenhalasztani akarom őket, hanem "felbruttósítani" a nyugdíjt), akkor talán jobban el lehetne adni, hogy nem a szolgálati évek számítanak, hanem a befizetett összeg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.10. 11:42:36

@Dezsőjóska:
"A hitel arra kellett, hogy az irreálisan feltornászott nyugdíjkiáramlást kifizessék!"

Te itt a 13. havi nyugdijrol beszelsz, ugye? Egyetertek, annak nem volt fedezete, el is toroltek. Azonban az csak a "nyugdijkiaramlas" 1/12-ed resze. A maradekot is "illegalisan feltornaszottnak" tartod?

A nyugdijrendszer arrol szol, hogy egy allami rendszeren keresztul fizeted az inaktivak ellatasat, merthogy ehen megsem halhatnak. Hogy ez a rendszer egyaltalan letezik es hogy mekkora az az eletszinvonal, amit ez a rendszer nyujt, az politikai kerdes. Azonban azt gondolom, hogy a nyugdijrendszer megszunteteset vagy a nyugdijak csokkenteset nem tudnad megszavaztatni a valasztokkal. Ha pedig az igy van, akkor be kell csengetni a nyugdijak ellenerteket.

Es ha pontosan annyit csengetnek be, mint ami a nyugdijkifizetes, akkor nincs megtakaritas.

Konkretan kevesebbet csengettek be, mint a nyugdijkifizetes volt es meg ebbol jott le a manyup. A hianyt allampapirral kellett potolni. Ez nagyban hozzajarult ahhoz, hogy az orszag majdnem csodbement 2008-ban. Erre mind lehet buszkenek lenni a masodik piller vedelmezoinek.

Dezsőjóska 2011.01.10. 11:44:06

@evil overlord: Ezt az állítást azért egy kicsit erős hazugságnak nevezni! Technikailag a manyup pénzek nem hitelből keletkeznek. Ez tény. Az is tény, hogy ezeket hitelből pótolják. A kérdésfelvetésem arra vonatkozott, hogy muszáj-e annyi nyugdíjat kiáramoltatni, hogy hitelt kelljen felvenni rá?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.10. 11:46:22

@evil overlord:
"Ha megszűnne az az agyrém, hogy a nyugdíjas nem fizet egészségbiztosítást (nem éhenhalasztani akarom őket, hanem "felbruttósítani" a nyugdíjt),"

Maga megint a nyugdijcsokkentes mellett ervel. Amit lehet, de a helyzet az, hogy a legtobb nyugdijasnak mar a rezsi kifizetese is gondot okoz. Hogy akar ebbol csokkenteni?

Az allam altal kifizetett penzt adoztatni effektiv elvonas az allami juttatasbol. Ez segitheti a csokkentes eladasat politikailag, de lenyegi kulonbseget nem okoz.

Dezsőjóska 2011.01.10. 11:47:38

@Doomhammer: a 13. havi nyugdíjról is és az infláció fölötti nyugdíjemelkedésről is.
Óriási probléma, hogy a nyugdíjak kérdése mindig választási téma lehet! Nagyon sürgős lenne, egy fenntartható és érinthetetlen (széles körben elfogadott) rendszert kiépíteni!

2011.01.10. 11:54:27

Én végre már arról is szeretnék olvasni, hallani valami konkrét dolgot, hogy mibe, mennyibe került az adófizetőknek, ez a "csodálatos" manyup. Ez a IMF által, kényszer hatására létrehozott magánbiztositókhoz kötelezöen átutalt pénzek összessége, mennyit rontott az államadósági besorolásunkon. Mert az adózók közösen szivtak, miközben a biztositók álltal létrehozott pénztárak, éltek mint hal a vizben. Mindamellett, az államnak kellett garanciát vállalni a befektetett összegekért. Akkor most hogy is van ez?

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 11:54:48

@Doomhammer: Felbruttósításról beszélek. Ha pl. a nyugdíjastól vonnak 5ezer Ft EB járulékot, akkor ennyivel kell növelni a nyugdíját, azaz növelni kell az aktívak által fizetett nyugdíjjárulékot, de ugyanennyivel csökkenteni az EB járulékot. Pénzügyileg nincs különbség, azonban tisztább viszonyokat teremt: jelenleg kb. 3.3 millió ember fizeti 10 millió egészségügyi ellátását. Ha a nyugdíjrendszert (hosszútávon) át akarják állítani arra, hogy az állami nyugdíj csak egy minimum, és az emberek tényleg félreraknak nyugdíjra (valódi öngondoskodás), akkor ezt meg kell lépni.

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 11:57:35

@Dezsőjóska: Az mnyp befizetést nem termelte meg snki, mert az a pénzt már a felosztó-kirovó rendszser kifizette a nyugdíjasoknak. Ergo az mnyp miatti ÁHT már 98-ban jelentkezett, nem kellett hozzá a 13. havi nyugdíj. BTW, az, hogy az mnyp rendszer ÁHT-t okoz közismert, ezért is próbáltak (sikertelenül) lobbizni Brüsszelben.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.10. 11:57:43

Nem értem egyébként a poszt felvetését, mi az, hogy mi lesz a befolyó pénzekkel, milyen befolyó pénzek?

A nyugdíjkasszához visszakerülő járulékok eleve annak központi költségvetésből való finanszírozási igényét csökkentik, ezzel az államháztartás helyzetét javítják. Az államháztartás túlköltekezésének fékjéül pedig a 3%-os hiánycél szolgál.

Amúgy pedig nincs befolyó pénz. A pénztári vagyon értékpapírokban van. Ezek jelentős része magyar állampapír, ami visszakerülve az államháztartás tulajdonába az államadósság csökkenését jelenti, a dolog saját értelme szerint. A többi értékpapír pedig állami vagyon lesz, aminek majd az esetleges értékesítésekor, és a bevétel költségvetésbe forgatásakor ráér az értelmiség a vészharangokat kongatni. Ez utóbbit egyébként úgy hívják, hogy privatizáció, és a Horn-kormány idején ment nagyon. A kongatás akkoriban mondjuk elmaradt.

reality 2011.01.10. 12:02:12

@evil overlord: Elmagyarázná, hogy ez az átcsoportosítás miként segítene a megtakarítások terén? Egyszerűen eddig még nem jöttem rá.

bz249 2011.01.10. 12:04:35

@reality: a megtakaritasokban nem segitene, egyszeruen csak annyit jelentene, hogy a krumplileves... na jo szoval annyit jelentene, hogy a nyugdijalapbol nyugdijat fizetnenek, az eü-alapbol meg az egeszsegugy kiadasait. Szoval a jogcimek es a celallomasok stimmelnenek a kifizetesnel. Ettol talan atlathatobb lenne a rendszer.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.10. 12:16:40

@vizipipa: "Nem ártana ám a kijelentés (én mondtam, uff) helyett némi bizonyítás is arra vonatkozóan, hogy az mnyp-s rendszer mitől lenne fentarthatóBB."

Mondjuk azért, mert a nyugdíjam fedezete az én saját félretett pénzem, és nem az akkori aktív réteg befizetése, ami kisebb létszámú lesz, mint az én, akkor már iaktív rétegem.

@evil overlord: "A felosztó-kirovó rendszer fenntartható, amennyiben tényleg osztanak ki, amennyit beszedtek (nem pótolják hitelből), és nem kezdik el növelni a járulékot."

A felosztó-kirovó rendszer NEM fenntartható, mert az aktív befizető réteg egyre kisebb, az eltartandó meg egyre nagyobb. Akkor jó volt, amikor 100-150 éve kitalálták, mert egyrészt sokkal több volt a dolgozó fiatal, másrészt sokkal kevesebb az, aki megérte az öregséget, és hosszú ideig élvezhette a nyugdíjat.

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 12:21:25

@reality: Lényegében az, amit @bz249: írt.
Amúgy az egy időben sokat emlegetett holland eü rendszer is ilyen, ott minden 18 éven felüli fizet "EB-járulékot" (a 18 éven aluliakét az állam fizeti). Ezt a részt érdemes lenne átvenni, a magán egészségbiztosítókat nem.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2011.01.10. 12:26:59

sajna a manyupvagyonnál nagyobb rést ütött a kötelező manyuprendszer az államkasszán. ugyanis az egy dolog, hogy államkötvényt kellett venni x forintért.

sajnos emellé még volt y% (futamidőtől függően) 10-20% éves hozam is. (1998ban: 5 éves kötvény: évi fix 18%, 1999: 10 éves: évi 10%)

ez már együtt elég szépen dobta meg a kasszát, hiszen 10 év alatt megduplázhatta a fizetendőket. e.g. az első éves államkötvényeladások mostanra már pont a duplájukba kerülnek, minimum.

Tündér_Lala 2011.01.10. 12:33:36

@Fedor: A helyzet ma sem sokkal jobb a hiányzó egy millió munkahely miatt. (És itt azokról az aktív korúakról van szó, akik dolgoznának, ha volna hol tevékenykedniük.)
Ezért kell a gazdaságot elindítani, mert ezek eltartása, befizetéseinek hiánya, tönkre teszi az államot, fenntarthatatlanná teszi a nagy ellátó rendszereket és nem utolsó sorban lehetetlenné teszi az ő egyéni boldogulásukat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.10. 12:37:51

@Tündér_Lala: Hát ez, hogy már most is gondok vannak, és ez csak romlani fog. Pont ezért kéne előre gondolkodni... A gazdaságot el kell indítani, de azért nem mindegy, hogy milyen áron.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.10. 12:44:40

@Doomhammer: Képzeld, van olyan adósságnövekedés, ami nem jelent gondot, és van olyan, ami gondot jelent. Újat mondtam? Ha nem hiszed, próbáld ki sörrel.

Soha senki nem vitatta, hogy a manyup-vagyon növekedésével szemben explicit államadósság növekedés áll. Amit ilyenkor el szoktak felejteni hozzátenni (te is), hogy "valamint implicit államadósság csökkenés". A kettő szaldóját kéne nézni a rendszer sorsáról való döntéshez, de ezt a kormány elmulasztotta.

"Nem hiszem, hogy a kormany valaha is mondott volna olyat, hogy penz kerul az egyeni szamlara"

Jézusom. :( Csak ezt mondták. Ezt mondta Matolcsy, ezt mondta Orbán, ezt mondta Selmeczi, ezt írta az ONYF a tájékoztatóban. Nézz már utána.

"Ismetelten: a manyup-tag nyugdijjarulekot fizetett"

Nem. Tagdíjat fizetett. Ismerkedj meg a törvényekkel.

"nincs jogcim se, hogy ez az allamadossag kivel szemben all fenn" Hát már hogyne lenne. Az állampapírok, még ha elektronikus formában is, de léteznek. A bemutatójuk jogosult a névértékre és a kamatokra. Te olyan érveket használsz, amit még a kormány sem enged meg magának, pedig ők aztán szinte mindent.

@Elpet: "ami visszakerülve az államháztartás tulajdonába az államadósság csökkenését jelenti, a dolog saját értelme szerint."

Mármint a te saját értelmed szerint, ami azért nem egy nagy mondás. Az államadósság akkor fog csökkenni, amikor azokat a papírokat bevonják vagy lejárnak és megszűnik a kötelezettség.

A kormány a befolyó vagyonból közel 500 milliárddal akarja kipótolni csak az idén a nyugdíjkasszát, hogy a folyó nyugdíjakat fizesse. Ha ezeknek a papíroknak egy részét értékesíteni akarják, akkor nem vonhatják be az egész sorozatot. Tehát vagy mindent bevonnak és új papírokat bocsátanak ki (ha tudnak), vagy közvetlenül értékesítik őket a piacon. Egy biztos: állampapírt nem adhatnak a nyugdíjasoknak, tehát lesz folyó bevétel.

vizipipa 2011.01.10. 12:47:12

@Fedor:
A nyugdíjad 25(!) %-ának fedezete a félretett pénzed. Beszélj már a többi 75%-ról is!

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 12:53:56

@Fedor: Az mnp-be nem te raktad a pénzt, hiszen a levont járulékot rögötn kifizette az állam a mostani nyugdíjasoknak. Kivéve persze, ha önént kiegészítetted (vagy a munkáltatód).
A felosztó-kirovó per definitionem fenntartható: annyit oszt ki, amennyit beszed. Swenki nem mondta, hogy nem csökkenhet a kifizetések reálértéke.

@denever: A hozam nem feltétenül baj, hisz az elvileg a pógáré lenne. Baj az, hogy a pénztárak szép magy pénzeket tettek zsebre működési költség címén, másrészt az, hogy az explicit államadósság növekedés miatt nő a kamat.

Dezsőjóska 2011.01.10. 12:53:57

@vizipipa: Azt majd a gyerekeink izzadják ki.

Dezsőjóska 2011.01.10. 12:56:04

@evil overlord: Attól függetlenül azzal a pár tíz, pár száz ezer forint "reálhozam" kifizetésével, sok szavazót meg lehet ám nyerni :)

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 13:04:16

@Dezsőjóska: A nyugdíjasok jó része elkötelezett szoci szavazó, akkor sem szavazna a Fospumpára, ha véresre nyalná a seggüket.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.10. 13:07:09

@vizipipa: "A nyugdíjad 25(!) %-ának fedezete a félretett pénzed. Beszélj már a többi 75%-ról is!"

Hidd el, jobban örültem volna, ha nem vegyes a rendszer, hanem lehetett volna választani a tisztán állami, vagy tisztán magánnyugdíj között. Ehhez képest most nem a rendszer hatékonyságának javítása folyik, hanem visszakényszerítés a korábbi, fenntarthatlan rendszerhez.

@evil overlord: "Az mnp-be nem te raktad a pénzt, hiszen a levont járulékot rögötn kifizette az állam a mostani nyugdíjasoknak."

Hanem ki? A pénzem állami részét valóban kifizették a jelenlegi nyugdíjasoknak, de a magánnyugdíjas rész csak keresztülfolyt az államon, aminek csak közvetítő szerepe volt, hogy egyszerúbb legyen az adminisztráció...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.10. 13:11:44

@Kettes:

Aha. Szóval, ha saját magamnak kell a tartozást kifizetnem, az pont olyan, mintha másnak. Érdekes világotok van nektek.

Google 2011.01.10. 13:11:59

Ha jól értem, a szocik még ma is azt kérik számon a kormányon, hogy nem ennyit és ennyit emelt a nyugdíjakon ekkor és ekkor, hanem csak annyit. Akkor hát?
Mások azt mondják, miért nem lehet a nyugdíjakat csökkenteni most, hogy később, másoknak is, talán még több is jusson.
Többféle érdek ütközik itt, a legjobb az lenne, ha valahogyan a közérdek győzedelmeskedne. Már az is nagy dolog, ha ezektől a garantált nyereség/kiadások fedezése valamitől megszabadulunk. És van egy állami, valamint egy önkéntes magánnyugdíjpénztár. Tisztul a kép.
Valakik azt is eltudják képzelni, hogy beömlik az államkasszába vagy két, három milliárd forint. Ezért kellene eloszlatni ezt a homályt is. Ahogyan azt @Elpet: megtette.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.10. 13:13:55

@evil overlord: Tényszerűen a Fidesz minden társadalmi csoportban többségben van, a nyugdíjasokéban is. Sőt, valószínűleg a mai nyugdíjasok nagy része már 1998-ban is a Fideszre szavazott, csak akkor még aktívként.

Dezsőjóska 2011.01.10. 13:16:01

@evil overlord: Az aktívakra gondoltam, akik a visszalépés után kapnak pénzt.

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 13:25:59

@Fedor: Az állam, hitelből. Amit nem csak a mostani aktívak fizetnek, hanem az összes állampolgár (ha mást nem, ÁFÁ-t mindenki fizet).

@Kettes: "Tényszerűen a Fidesz minden társadalmi csoportban többségben van, a nyugdíjasokéban is."
OK, de uoljára, amikor néztem, az MSZP leginkább a nyugdíjasok között volt népszerű. Nincs értelme annak, hogy a Fidesz megpróbálja őket is beszipkázni:
- egy részük keményen elkötelezett
- ha őket meg akarják venni kilóra, akkor az aktívakkal kel kitolni
- '18-ra (amikor kritikus lehet a választás szempontjából) sokan mneghalnak közülük

@Dezsőjóska: Azzal a pár marék mogyival nem sok embert lehet megvenni.

Dezsőjóska 2011.01.10. 13:28:20

@evil overlord: "Azzal a pár marék mogyival nem sok embert lehet megvenni. "
Magyarországon? Ezt nem mondod komolyan! :)

vizipipa 2011.01.10. 13:34:29

@Fedor:
Vagyis nem felelsz. Nem tartod esetleg struccszerű hozzáállásnak, hogy a kedvenc 25%-odért sutba vágsz a 75%-al kapcsolatos minden érvet?

Költői kérdés volt.

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 13:36:08

@Dezsőjóska: Infláció feletti hozamról van szó. Kb. 2005-ig gyakorlatilag csak állampapírban tartották, a működési költség miatt nem valószínű, hogy lett volna infláció feletti hozam. Ezután lehetett részvény is, de közbejött a válság, ergo tényleg hihető az 1% alatti reálhozam. Átlagosan 1 millió forint vagyon van tagonként, ennek az 1%-a tízezer forint.

Cypriánus 2011.01.10. 13:39:36

az euróövezeti csatlakozáson kár görcsölni, egyre valószínűbb hogy sohasem fogunk.
Most még nem tudunk, amire meg tudnánk meg már úgysem lesz (PIGS...) ...felejtsük el az eurót!Saját monetáris politikánkat asszem bátran alapozhatjuk arra, hogy leszarjuk az összeomlóban levő közös pénzt, és csak a magyar gazdaság egyéb érdekei számítsanak, ne az illúzorikus csatlakozási kritériumok...
a márkaövezethez csatlakozás 2020-25 táján viszont valóban fontos kérdés lehet!!! :-)

tommybravo 2011.01.10. 13:48:02

Felmerült érvek, nyilván nem az összes:
- "ha állampapírba tették volna": az állami nyugdíjalap "hozama" sem éri el ezt a szintet, sőt, a 13. havi nyugdíj elvétele kifejezetten negatív hozamnak tekinthető;
- "növekszik az államadósság": (1) 98 és 2001 között meg csökkent, pedig pénztárak már akkor is léteztek; (2) hirtelen a növekedést a pénztárak nyakába varrjuk, és ezzel felmentjük medgyessyt és gyurcsányt??? (autópályaépítés, sokadik havi nyugdíj, állami rendszerek átalakításának elmaradása, és a lopásról még nem is beszéltünk);
- "a teljes társadalom fizeti a te nyugdíjad miatt felvett hitelt, nem csak te": ha a kormányzat nem követi el a fenti hibákat, akkor lehetne szufficites is akár a költségvetés, ami lehetővé tenné az áttérés finanszírozását, így nem kellene hitelt felvenni; másrészt a jelen állás szerint a magánban maradók fizethetik a "nyugdíjadót" is, amiért cserében nem kapnak semmit - ilyenkor miért nem zavar senkit, hogy a teljes társadalom (nem csak a nyugellátást kapók) fizetnek egy költséget?

evil overlord (törölt) 2011.01.10. 13:56:30

@Cypriánus: Kissé pesszimista jövőkép, de attól tartok, hogy van esélye.

Dezsőjóska 2011.01.10. 14:08:56

@tommybravo: Egyetértek. Rossz felé egyszerűsítjük a problémát. A nagyon gyenge kormányzati teljesítmények a problémák eredői.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.10. 15:12:32

@egy nik a sok közül: A cseh trollok kommentjei perdöntőek lehetnek a végén.

BJani 2011.01.10. 15:34:15

"1. A visszaáramló pénzt az állami rendszerben egyéni számlán, mindenki számára nyomon követhető módon fogják kezelni,

2. A pénz döntő részét az utóbbi években felduzzadt államadósság csökkentésére fordítják."

Ez a két mondás egymással ellentétben van. Mert:
1, vagy az államadósságot törlesztem belőle, és akkor elfogy,
2, vagy külön számlán kezelem - de ekkor nem tudok államadósságot törleszteni.

Pékszakállú Henceg 2011.01.10. 15:35:41

@Indiana Jonescu: Az, hogy az államadósság növekedése a manyup bevezetésének köszönhető színtiszta hazugság, amit a posztba linkelt grafikon szemléltet a legjobban. A manyup be lett vezet 1998-ban míg az államadósságg 2001-től kezdett nőni, ami azt jelenti, hogy felelős gazdaságpolitikával, amit a manyup bevezetésekor feltételeztek, igenis tartható lett volna a hiány! Csak ugye kellet a pénz korona hajókáztatásra, országiázsra, szőlőbirtokra, a másik oldalról meg 100 napos programra, meg négyes metróra!

Walter Melone (törölt) 2011.01.10. 15:37:16

" 1. A visszaáramló pénzt az állami rendszerben egyéni számlán, mindenki számára nyomon követhető módon fogják kezelni,

2. A pénz döntő részét az utóbbi években felduzzadt államadósság csökkentésére fordítják.
"

És ez a kettő ki is zárja egymást rögtön.
Mert nem a pénzt fogják egyéni számlán kezelni, maximum az eddigi befizetéseket. Pénz azonban azokon a számlákon nem lesz, mert az azonnal ki is fizetik nyugdíjban. Tehát semmit nem ér az egész.

Az adósságcsökkentés is érdekes, hiszen ez annak az államkötvénynek az ellenértéke+kamatterhe amit a pénztárak a tagok pénzéből vásároltak.
Ha ezeket a várakozásoknak megfelelően megsemmisítik, akkor tulajdonképpen azoknak az embereknek a kamatjövedelmét veszik el, akik visszaadták a megtakarításaikat az államnak.

Nagyon gáláns gesztus, tényleg!

bz249 2011.01.10. 15:38:51

@BJani:
"1, vagy az államadósságot törlesztem belőle, és akkor elfogy,
2, vagy külön számlán kezelem - de ekkor nem tudok államadósságot törleszteni. "

A tisztelt jarulekfizeto kap egy igervenyt, hogy becsszora kifizetunk ha nyugdijas leszel. Addig is itt van neked 2.716.852 nemet pont, amibol kiszamitjuk a nyudijadat.

Virtualis szamla, ami persze implicit allamadossag, csak ez rohadtul nem erdekel senkit, mert majd 30 ev mulva lesz aktualis. Ilyen implicit allamadossagok meg:
- Becs-Budapest nagysebessegu vasutvonal
- az egesz orszagra kiterjedo szelessavu internethalozat
- az egeszsegugyi/oktatasi intezmenyek feltokesitese
- a harci es szallitohelikopterek modernizacioja...stb

Ezeket sem szokas hozzavenni az allamadossaghoz, egyedul a franya nyugdijat. Viszont a magasabb explicit adossag magasabb kockazatot jelent, ezert erdemes a lathato adossagot csokkenteni.

bz249 2011.01.10. 15:39:55

Oh megnezhettem volna, indexes poszt :(

Straight 2011.01.10. 15:46:31

MTI 2043.04.16:
A nemzeti együttműködés kormánya ma havi 1,5 millió HUF ra emelte a havi nyudíjat ezzel együtt pedig bevezette a 20. havi járandósságot is. Bár ezzel együtt a nyugdíjkorhatár ismét emelkedett 130 ról 131 évre a nyugdíj adó pedig a teljes bruttó jövedelem 60 ról 73% ra a teljes adóterhelés magyarországon így 121%. Neves közgazdászok figyelmeztették a kormányt hogy hagyjon fel a nép felelőtlen hitegetésével ugyanis már a legtöbben felélték tartalékaikat és a bankok álltal újonnan kínált adó-hitelt vettek fel mert mint O.V. elmondta a kommunista ármány és rongálás eltakarításához idő kellett, ez megtörtént a múlt hónappal bezárólag innentől csak az együttműködésre és az észveszejtő ütemű fejlődésre kell koncentrálni úgyhogy egyet ért az adó hitelek felvételével mert mire elkezdik azokat törleszteni addigra már jó lessz.

Megölték magyarország legidősebb 130 éves lakosát Mari nénit így már bizonyos hogy hazánkban legalább 5 évig nem lessz nyugdíjas. Mari néni Jövő héten ünnepelte volna 131. születésnapját és ezzel a nyugdíjkorhatár elérését bár a nyugdíjkorhatár alakulása az utóbbi 40 évben követte mari néni korát eddig sosem sikerült elérnie azt. (legtöbbször születésnapja előtt 1 héttel emelkedett a korhatár) Mari néni halála előtt többször szolt hozzátartozóinak hogy mint ha Orbán Viktort látná néha elosonni az ablaka alatt és néha gonoszan rá is bámult.

Pékszakállú Henceg 2011.01.10. 15:47:26

Egyébként a kormány által várt 3000 milliárd marhára nem fog befolyni, hiszen állampapírban van a nagy része. Így annyit úszott meg a kormány, hogy nem kell a kamatot kifizetni, az állampapírt megsemmisíti, nyer az egészen kb. 500-700 milliárdot. Ezt felélik 2 év alatt, a gazdaság ezután beborul, a kormány meg illegalitásba Szent Ilona szigetére...

bgp 2011.01.10. 15:47:37

@BrianBrian: Kellett valami pozitívat írni a narancs színű olvasóknak is.

elwood 2011.01.10. 15:49:51

"Ha a leírt jogszabályban már nem is bízhatunk, akkor csak Orbán Viktor marad."

Nem tudom poszter az elmúlt évet kómában, vagy a Holdon töltötte-e.

- Orbán tavaly tavasszal megígérte, hogy megvédi a mnyp-akat
- Orbán nyáron azt mondta 14 hónapra átirányítják a befizetéseket, aztán majd kárpótolják a tagokat.
- Orbán télen azt mondta, soha többet nem utalnak egy forintot sem a mnyp-aknak.

A poszter bízhat Orbán ígéretében mint mindig. Sok sikert hozzá.

ijontichy 2011.01.10. 15:51:03

"Ha a leírt jogszabályban már nem is bízhatunk, akkor csak Orbán Viktor marad."

Hát ez elég beteges. Vagy magyaros. Magyaros betegség. Mindig valaki másban bízni (tetejében egy közgazdilag alulművelt, kétes szakértelmű, fasorban sem jegyzett tanácsadókra hallgató fazonban), nem önmagunkban. Aztán a folyomány is szokásos: mindig MÁS a hibás.

zoldx 2011.01.10. 15:54:50

@winston01: Igazad is van ! A nyugdíjasok dögöljenek meg ! Mind! " ..az én életem,az én pénzem!" Paracelsus

orcinus 2011.01.10. 15:59:27

Egyéni számla?! Tényleg ennyi marha él ebben az országban??? Amit most elvesznek, azt el is költik. Mégis mi a szarból fogják majd vissza adni 20-30-40 év múlva??? Ébredjünk már föl!!! A mocsok kis törpe azt sem tudja, hogy mit csinál...

OftF 2011.01.10. 16:06:54

Erkölcsileg sem várhatjuk el, hogy a gyerekeink biztosítanak majd nekünk tisztes megélhetést. Nincsenek annyian, és erről pont mi tehetünk, holott csak kettyinteni kellett volna hozzá, még ezt is elbsztuk. :)
25-75%-ról beszél itt mindenki. De azt ne mondja nekem senki hogy a jelen demográfiai trend mellett 20-30 év múlva egy felosztó-kirovó rendszer 3-szor annyi pénzből 3-szor annyit fog nekünk jelenteni, mint egy sima megtakarítási. Örülhetünk, ha ugyanannyit ad. És most kell választani, hogy melyiket kérjük :)

Hajrá, én önkéntesben is ülök.

udvari bolond 2011.01.10. 16:13:08

ha számítana a nyugdíjreform, az állam célja az lenne, hogy most minél több embert nyomjon KI az állami nyugdíjrendszerből, hogy majd 10-20-30-40 év múlva ezeknek (nekem pl.) ne az államnak kelljen fizetni. én vállalom, hogy mostantól az öregkoromra spórolok, de akkor nem igazságos, hogy semmilyen, az utánam fizetett munkáltatói járulékból (adóból (sic!)) fedezett minimál szocháló elemek se járjanak számomra. (ja, és arra mi a biztosíték, hogy majd nem derül ki valamikor, az állami bankszámla a jó bankszámla...) szó sincs nyugdíjreformról/védelemről (de a poszt sem erre fókuszál).

pont nem büntetés szerűen kellene fenyegetni a manyupban maradókat, hanem minél többet bíztatni a maradásra.
Ez, természetesen, nehezítené az adóssagal kapcsolatos gyors siker elérését.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 16:22:35

De jó, hogy a hétvégén ezt a témát jól átrágtuk a Durva blogon kb 1600 kommnetben. Úgy látom egyeseknek halvány fogalma sincs se a MNYP-ről,sem az államadósságról,sem a demográfiáról.

1. a MNYP pénzek 60% állampapir,tehát be lesz zuzva, ez a 22005 milliárd államadósságból kb max 5 % fog leirni - magyarul semmit.

2. a többi papir-részvény nem értékesithető.mert bedölne a tőszde,tehát az állambácsi tulajdont szerez vele a cégekben.
3. a külföldi részvényeket piacra dobja-ebből fedezNÉ a magas keresetüek 16!-os adójával kieső adobeveételeket. DE
Mivel az alkotmánybiróság soron kivül tárgyalja s nagy valoszinüséggel meg is semmisiti ezt szabadrablásra irányuló törvényt, igy nem lesz bevétele a kormánynak,a költségvetést meg kidobhatja a kukába. Hitelt meg nem ad senki!!

De tételezzük fel, hogy nincs demokrácia és alkotmányos jogok és befolyik a MNYP pénz a költségvetésbe, az egyéni számlákat ugy adják át a pénztárak, hogy az OEP nek ne legyen vele dolga,akkor sem érnek semmit.
Ezekután nem kamatoznak,csak a havi befizetések kerülnek a számlákra. S 20-30-40 év múlva eljö a kifizetés ideje, a demográfiai adatokból egy 4 osztlyos is kik tudja számolni, kevesebb kereső által befizetett összeg a nyugdijalapba, több nyugdijas részére,felülirja az egyéni számla létét HA NINCS PÉNZ NINCS MIBŐL FIZETNI !!!!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 16:27:05

Megkérem a blog készitőjét,egészitse ki a várható demográfiai adatok táblázatával az irását kb. 2050-ig.
A tisztánlátás végett!!!

Dr Kangörény 2011.01.10. 16:28:33

Pusztán nyugdíj szakmai hozzászólás:

Az egyéni számla már ma is létezik. Ha valamelyikőtök veszi a fáradságot és ír egy szolgálati idő elismerési kérelmet, akkor 30 napon belül kap egy szép levelet arról, hogy hány év szolgálati ideje van és ezalatt mennyi volt a járulékalapot képező jövedelme (1988-tól).

Az, hogy ezt átnevezeik egyéni számlának, puszta porhintés.

Ráadásul ez ugye virtuális nyilvántartás, hiszen a folsztó-kirovó rendszerr sajátossága miatt ez a nyilvántartott összeg nem létezik, csak egy szám, valódi fedezet nélkül.

De ti csak vitatkozzatok arról, amiről a többségeteknek halvány lila gőze nincs.

Avatar 2011.01.10. 16:31:20

@Doomhammer: Légyszíves magyarázd el nekem, hogy miért a Manyup 6, majd 8%-os része a hibás azért, hogy a TB rendszerben hiány alakult ki, ami hozzájárult az államadósság növekedéséhez, miért nem inkább a nem sokkal később elfogadott Fidesz féle 6+2+2%-os TB járulék csökkentés?

A manyupba befizetett pénzek legalább felhalmozásra kerültek, azok a nyugdíj megfelelő részének kifizetésére fedezetet biztosíttak volna, ha az állam bácsi rá nem tette volna a kezét.
A TB járulékcsökkentés viszont tátongó lyukat hagyott a TB kasszán, amit a szocik persze nemhogy nem tömtek be, de a 13. havi nyugdíjjal még bővítettek is.
Ha a manyup rendszert hibásnak tartod, mert implicit adósságot (nyugdíjígérvényt) explicit adóssággá transzformált, akkor a TB csökkentés adósságnövelő hatását hogyan tudnád értékelni?

Kis ember 2011.01.10. 16:32:28

@OftF:

Ha nekem annyi gyerekem lenne, mint ahányszor kettyintettem, már most nyugdíjba mehetne az egész kereső lakosság. :)

hackbard.celine 2011.01.10. 16:39:16

@Doomhammer: arányosan kérsz még két fő okot?
1500 Mrd a támogatott lakáshitelek államadósságnövelő hatása. 1000 Mrd az önkormányzatok eladósodottsága, ebből 700 Mrd Fidesz vezetésű, azon belül 110 Mrd megyei önkormányzatok. Utóbbi fedezetlen kötvénykibocsátás, hiszen a megyei önkoriknak nincs vagyona. 88% kötvény ráadásul devizában lett kibocsátva 2007-2008-ban 3-5 éves lejárattal.
Azokat mostanság kellene visszafizetni.
És akkor nézzük meg egy pillanatra, hogy hogyan készül csökkenteni a kormány az államadósságot: bejelentettek egy 1000 Mrd Ft-os dollár(!) államkötvény kibocsátást. Mert ugye rengeteg dollár bevétele van Magyarországnak.
Közben a 2000-2004 között kibocsátott átlag 3,9% hozamú 10 éves államkötvények lejáratát most 7,8-8,3% hozamú kötvénykibocsátással fedezik.
www.akk.hu
Túl kéne látni a lózungokon, ez a mnyp vagyon gyorsan elillan a mostani forradalmi tempóban, 2013-ra nyoma sem lesz.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 16:42:43

Még egy fontos dolog államadósság szempontjából, a magyar állampapirok legnagyobb felvásárlója eddig a MNYP-ak voltak (kötelezően előirt).Ha most ezt a piacot az állam eltörli,maga alatt vágja a fát,hiszen ki fog magyar állampapirt venni SENKI-tehát újabb államadósságot generál !!! mert pénre szükség lesz,már ha ad valaki !!!(talán nem kellett volna összeveszni az IMF-el és az unióval)

VoLk&StRoY 2011.01.10. 16:47:27

@Tündér_Lala:
Gyerekek, a mesének vége, aludjatok jól, és álmodjatok szépeket!

legeslegujabbkor 2011.01.10. 17:04:40

Lehetne lassan arról is vitatkozni, hogy kiknek, és mennyi nyugdíjat fizetünk most. Talán azzal kellett volna kezdeni, hogy a kedvezményezettek körét megnyirbáljuk. Erre számos ötlet született már, de nem merik meglépni azt, ami szükséges ahhoz, hogy legalább egy minimális nyugdíjat mindenki megkapjon.

öcsi55 2011.01.10. 17:11:36

Amiket irtok,ti melyik országba éltek?

Hajrá Magyarország-------Hajrá Fidesz!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 17:16:07

@öcsi55: Nem abban az Álomországban amiben a fideszantosok csak ennyit irnak egy bloghoz kommentnek!!!

Hintz ezredes 2011.01.10. 17:19:46

@öcsi55: Te tutira nem vagy százas. De még kétharmados sem...

kicsike viktorka 2011.01.10. 17:20:39

@öcsi55: @Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: hagy békén!a szerelem elvette az eszét,milyen kár,hogy a viktorka már foglat+elegen nyalnak be neki most is.

fakopács 2011.01.10. 17:21:54

@Hintz ezredes: Egy ismert barom. Mindenhová beokádja a hülyeségeit.

fakopács 2011.01.10. 17:23:19

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Jaj! A manyup abból vett állampapírt amit az állam odaadott neki!

Squid 2011.01.10. 17:25:38

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: "2. a többi papir-részvény nem értékesithető.mert bedölne a tőszde,tehát az állambácsi tulajdont szerez vele a cégekben.
3. a külföldi részvényeket piacra dobja-ebből fedezNÉ a magas keresetüek 16!-os adójával kieső adobeveételeket. DE
Mivel az alkotmánybiróság soron kivül tárgyalja s nagy valoszinüséggel meg is semmisiti ezt szabadrablásra irányuló törvényt, igy nem lesz bevétele a kormánynak,a költségvetést meg kidobhatja a kukába. Hitelt meg nem ad senki!!"

A Tözsdei Portfolio értékesíthetetlen, masszív veszteség realizálása nélkül, ez tény nem is lehet vitatkozni vele. Ha kihúzol egy piacból 1400-1500Milliárdot amikor a tözsde napi átlag 9-10Milliárd forgalmat képes felhozni, pénzügyi összeomlással számolj.. Nagyon egyszerű!

Emellé érdemes odarakni azt, hogy ha Matolcsy nem jelenti be az általa belengetett reformokat cirka 30 napon belül, akkor kegyetlenül leminősítenek minket ahogy megígérték. Eddig ez nem volt akkora orbitális probléma mint most, amikor a "befektetésre nem ajánlott" kategória következik.

Na akkor érdemes lesz figyelni, hogyan fogjuk tudni eladni a javarészt magyar papírokból álló portfoliót. Vagy ha nem adjuk el hogyan fogja az értékének a töredékét érni a papír ára, mikozben irdatlan kamatú és eladhahtatlan államkötvényt próbálunk eladni akárkinek, hiszen a legnagyobb államkötvényvásárlók a MNYP-k már nem fognak szart sem venni.

Bár gondolom erre is van forgatókönyv...

Az AB-ban ennyire nem bíznák, hogy az OV Úthengert meg tudná álliítani, ha eddig nem tudta...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 17:26:11

@fakopács: Mit adott az állam?? a MNYP pénzeket 3 millio 90 ezer ember a megtermelt béréből az apehon keresztül utalta a saját számlájára,ebből kellett nekik állampapirt venni. Ha nem értesz hozzá ne mondj hülyeségeket!!!

is 2011.01.10. 17:28:15

@Doomhammer: ez sajnos nem igaz, legalabbis onmagaban nem igaz. az a baj, hogy mikozben MNYP-re takarekoskodtunk, ugyanakkor kezdtunk el LCD TV-re es minden masra is kolteni. egy ilyen grafikonnal mar tenyleg a pofatlansag csucsa 8 evezni, hiszen 2001-ben, a keteves koltsetvetesnel indult abanzaj, es 2006 utan Gyurcsany lathatoan megfogta. sot: 2008 nyaran mar eppen elindult volna lefele.

tehat lehetett volna takarokoskodni, es kevesebb LCD TV-re kolteni, vagy lehetett volna LCD TV-re kolteni, es akkor persze nincs nyugdijtakarekossag. na, dzsentri magyar mit valasztott a hulyenepszavazassal, meg 2010-ben a valasztason? hat hogy basszuk ki a picsaba a megtakaritast, eljunk jol meg 3 napig, amig a seggere nem verunk, aztan utanunk az ozonviz. es meg mi akarjuk a ciganyokat megtanitani a penzzel banni, hogy ne verjek el a havi segelyt 5 nap alatt...

@legeslegujabbkor: sot, toljak ki a noket a munkaeropiacrol. 3 ev GYES, 40 ev utan nyugdij. eljenek a nemdolgozok! meg tobb szocialis ellatast!

Pajtás 2011.01.10. 17:30:58

én bármennyire is próbálnám pozitívan látni, kurvára nem megy. ez egy nagy lehúzás, ebből a pénzből fogják megvásárolni a szoci nyuggereket, a párommal 5 millát bukunk:S

öcsi55 2011.01.10. 17:31:58

@Hintz ezredes: @fakopács: az elkövetkező húsz évben nagy nyugalomra lesz szükségtek,de hát ez a sorsotok.

is 2011.01.10. 17:33:39

@ijontichy: szerintem ez egy -keseru- piszkalas volt, es en ugy ertettem: terdre, imahoz. vagyis Orban mint isteni beavatkozo. de az mar keves lesz. ha itt egyszer Londonban megnyomjak a sell gombot, akkor Orban nem fogja tudni azt megcsinalni, amit Gyurcsany 2006-ban. Orbannak mar most sincs annyi hitele, mint Gyurcsanynak akkor volt.

LucyBp (törölt) 2011.01.10. 17:34:08

aki a mnyp-ban marad, az miért fizessen továbbra is ennek a koszos magyar államnak, ha nem várhat tőle semmit, ha majd oda kerül, hogy nyugdíjba megy. elvileg ez egy társadalmi szerződés::)) lenne.
milyen ország az, ahol fizetsz, és az ország cserébe szarba sem vesz.(válasz: keleti)
nem várok semmit ettől a mo-nak nevezett betegségtől; de mo. se várjon tőlem semmit.
a hazaszeretet című blablát meg meghagyom a lúzereknek.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 17:34:16

@Pajtás: ODA NE ADD !!! az indexen van egy számláló is ki tudod számolni,mennyi lesz mire nyugdijba mész vagy mennyit örökölnek utánad ha nem élnéd meg . De ha oda is adod számits arra NEM lesz nyugdijad!!
olvasd el ezt a cikket:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/10/a_legtobb_elemzo_penztartag_marad/

is 2011.01.10. 17:34:35

@öcsi55: :-DDDDD tenyleg nagyon mokas, mondjal meg ilyen vicceket, szeretek magamutogato hulyegyerekeken nevetni.

kicsike viktorka 2011.01.10. 17:36:13

@öcsi55: ha így haladtok,akkor még 14-ig sem kell várni,nem hogy tovább...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 17:37:03

@LucyBp: pont az általad leirtak miatt alkotmányellnes,ugyanis azután(24%) is JÁR a nyugdíj

legeslegujabbkor 2011.01.10. 17:37:42

@is: Hiába védik itt többen ezt a törvényt, ami úgy 2 évre nyújt megoldást, az alaphelyzetről még mindig nem esik szó. Te is tudod, mekkora kedvezmény ez a 40 év munka utáni nyugdíjba menés.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 17:45:31

Két lehetőséget látok azoknak akik döntés előtt állnak:
1. beballag és kitölti a maradásról szóló Nyilatkozatot
2. aláirja az alábbi elismervényt:
Én Orbán Viktor valamint Selmecz Gabriella és az összes fideszes megigérjük önnek, hogy 20-30-40 év múlva fog kapni nyugdijat. Mi garantáljuk, hogy az elvett pénze jó kezekben lesz.
Itt tessék aláirni:

ui.: Csók a Kanári szigetekről a 2010-ben volt fideszesek!!

öcsi55 2011.01.10. 17:50:51

@kicsike viktorka: @is: örülök,hogy ilyen kedvesek vagytok.

Uzi 2011.01.10. 17:52:11

Aki nyilatkozott már elárulhatná: mi van, ha nincs meg a taj kártyád de a TAJ számodat tudod? Nem hagynak nyilatkozni?

tommybravo 2011.01.10. 17:56:32

@Uzi: Akkor van előtte egy köröd a TB-hivatalba is, ahol kiállítanak neked egy papírt a TAJ-számodról. +2 óra.

Uzi 2011.01.10. 17:57:36

@tommybravo: Thx. És ha nehezítesként ez külföldi követségen van és már nem is fizetsz magyar TB-t már évek óta?

tommybravo 2011.01.10. 17:58:54

@Uzi: You are fucked. Szalai Panni kedvéért: "kínos helyzetbe kerültél".

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.01.10. 18:01:34

@evil overlord: nem tudom, honnan mintavételezel, de ez hülyeség. Menj már el bármelyik faluba, és számold össze, hogy hány nyugdíjas mszp szavazó van. Én sokfelé jártam / szoktam járni, de még mutatóban sem találkoztam ilyennel. Nagyobb városokban, meg Bp-en mondjuk elhiszem, hogy kb 50-50% az arány, de vidéken a többségük fidesz/jobbik szavazó.

Uzi 2011.01.10. 18:03:55

@tommybravo: Attól tartok igazad lesz :( Holnap felhívom őket mit ajánlanak

Devil 2011.01.10. 18:05:12

Semmi nem garantalja hogy ezt a torvenyt nem modositjak Februar 1 utan. Semmi. Ki garantalna? A Parlamament? A Koztarsasagi Elnok Ur? Ugyan mar!
Ezek utan akarkinek adhatnak a penzedbol, akinek csak akarnak, arra hasznaljak majd fel amire akarjak, es ha nem tetszik, le leszel hurrogva, meg leszel szegyenitve, jonnek majd az agitproposok meg a berkommentelok es tesznek rola hogy ne lehessen velemenyed.
Az allamhaztartasi hiany ismert volt a hatalomra kerulesuk elott is. Akkor miert nem beszeltek arrol hogy a betomesehez igen komoly megszoritasok kellenek majd? Es miert beszelnek maganszamlarol amikor az nincs a torvenyben?

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.01.10. 18:05:54

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: egy lóf.sz jár, senkinek nem jár semmi. Ugyanis már nincs nyugdíjjárulék, mindenki (visszalépők, maradók egyaránt) nyugdíj hozzájárulást (vagy mit) fizetnek, ami után az államnak semmiféle kötelezettsége nem keletkezik. Az alkotmányban meg úgy tudom az van, hogy a járulékfizetéssel keletkezik jogosultságod az államnál. Na, most már nem. Ha visszalépsz, akkor sem.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 18:06:23

@Uzi: Menj be a nagykövetségre,töltsd ki a papirt !! hisz tudnak azonositani,a tajszámot meg beeirod hosuen tudod. amugy ezt irják elő
[A nyilatkozattételhez előírt adatok igazolásához a magán-nyugdíjpénztári tagnak be kell mutatnia személyazonosító igazolványát és a lakcímet igazoló hatósági igazolványát (esetleg útlevelét vagy kártyaformátumú vezetői engedélyét), továbbá a Társadalombiztosítási Azonosító Jelet tartalmazó hatósági bizonyítványát (TAJ-kártya).]

kewcheg 2011.01.10. 18:07:13

Valaki hozzáértő tudna nekem tanácsot adni, hogy hogyan járok kevésbé szarul, visszamaradással vagy előrelépéssel?Vannak gyerekeim, házastársam,jelenlegi szabályok szerint kb.25 év múlva tudok elmenni a nyugellátásba és most perpillanat elég normális összegem van a számlán, mert jó sok járulékot fizettem 12 év alatt.A munkahelyem állami szerv, de a magyar átlagnál magasabb jövedelemmel,ami bár kb. öt éve nem nem változott, de legalább jó sok adót/járulékot vontak belőle.
Nekem ez az egész egy többismeretlenes egyenlet.
Nem tudom meddig élek....
Nem biztos, hogy ezen a munkahelyen maradok, tehát lehet hogy olyan munkám lesz, ahol a jövedelmem kevesebb lesz kimutathatóan(erről bővebben nem mondanék semmit)
Kurvára felháborít és igazságtalannak,valamint jogsértőnek tartom, hogy a pénzemből életerős rendőröket, szimuláns rokkernyugdíjasokat és más hasonlóakat finanszíroznak...amikor nekem lehet hogy szűkölködnöm kell majd nyugdíjasként, holott a befizetéseimből - amiért megdolgoztam,és nem keveset- joggal tarthatnék igényt egy normális járandóságra.Nem beszélve arról az opcióról, hogy nyugdíjkorhatárig belepusztulok abbam hogy másokat tartsak el, és a befizetett pénzem megy a levesbe.
Szóval, szolidáris vagyok, persze az elesettekkel, nemzeti szolidaritás, meg minden, de azért hülye az is, aki magát hagyja becsapni szerintem.
Persze lehet hogy 99 évig élek, és megkapom a befizetéseimet, de ismerve a mai magyar állapotokat, szerintem az a reális, hogy a mi korosztályunk nem nagyon fogja viszontlátni a befizetését....

Devil 2011.01.10. 18:07:25

@evil overlord: "ha őket meg akarják venni kilóra, akkor az aktívakkal kel kitolni"

Akkor kitolnak az aktivakkal. Es?

Zero_Toleransz 2011.01.10. 18:08:59

@politicus:

ha adott egy öregek otthona, tele emberrel, aki két hete nem evett, pénze egy szál sincs, és a vezetői nem tudnak kaját venni, de becsöngetnek hozzád, és közlik, hogy ezentúl a szép nagy raktárukban tarthatod kvázi kötelezően az éléskamrád tartalmát, és kisdobos becsszóra ígérik, hogy nem fogják felzabálni, legfeljebb pár falatot esznek belőle, és amint lesz pénzük, megveszik, amit felhasználtak, akkor te mit szólsz? Főleg akkor mit szólsz, ha már rég óta vontak volna a béredből azért, hogy az öregekotthonára legyen pénz kajára, de azt a mindenkori vezetés elverte völgyhídra meg stadionra és hasonlókra? Illetve mit vársz akkor, ha tudod, hogy az aktuális vezető pár év múlva már nem biztos, hogy hatalmon lesz, ezért tét nélkül ígérgethet?

Tényleg mindenem az optimizmus (főleg az antropológiai), de azért lássuk be, hogy ilyen esetben van ok egy hangyáni aggodalomra.

Bárki, bármit ígér, és bármennyire is bízunk benne vakon, ne felejtsük el, hogy politikus létéből fakadóan bármikor beszorozza a mindenkori véleményét mínusz eggyel, ha egyszer az érdeke úgy kívánja.

A gond az, hogy az államot szétlopták, ezért nincs pénz. Ez világos. Valahonnan kellett lové, ezért jött a különadó (végtelenségig nem növelhető bevétel), illetve jött a magánnyugdíjak benyelése (egyszer eljátszható móka). Ezt nem nevezném éppen strukturális reformnak, pedig análkül nincs változás. Mi lesz 2012-ben? Honnan lesz lóvé? Azt lehet olvasni, hogy a kevesebb számú minisztériumban összesen több ember dolgozik, mint korábban. Hogy a köztv 15 Mrd-dal több pénzből gazdálkodik jövőre. Hogy a terrorelhárító központ 10 Mrd-ba fájt eddig, Debrecen 10 Mrd-ért épít stadiont. Ez lenne a spórolás? Így fog csökkenni a deficit?

A kedves elvtársak (az ügynöktörvény kétszeri leszavazásáért kijár nekik is a jelző, nem csak a szociknak) feneketlen zsákba öntik felelőtlenül a nyugdíjpénzünket.

Lehet árnyalni, hogy így meg úgy tényleg rendben lenne. De ott van az a fránya feltételes mód....

Devil 2011.01.10. 18:09:16

@xcrow: Az ha 2 ember ugyanugy fizet, az egyik kap valamit cserebe a masik nem az serti az eselyegyenloseg elvet.
Ennyire egyszeru.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.01.10. 18:12:50

@Squid: "Na akkor érdemes lesz figyelni, hogyan fogjuk tudni eladni a javarészt magyar papírokból álló portfoliót. Vagy ha nem adjuk el hogyan fogja az értékének a töredékét érni a papír ára, mikozben irdatlan kamatú és eladhahtatlan államkötvényt próbálunk eladni akárkinek, hiszen a legnagyobb államkötvényvásárlók a MNYP-k már nem fognak szart sem venni."
Szerintem egyszerű, jönnek majd a "jól értesült" befektetők, és szarért-hugyért "megmentik" az államot. Privatizációs trükk 2.0. Aztán majd ha valaki 10-20 év alatt gatyába rázta a gazdaságot, nem keveset fognak érni azok a papírok. Persze kérdés, hogy azok a cégek vajon túlélik-e a beborulást...
Másik meg lehet az, hogy az állam egyszerűen valamilyen állami cégen keresztül tulajdonrészt szerez ezáltal a tőzsdei cégekben, így vásárolva vissza magyar és állami tulajdonba a cégeket.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 18:13:39

@xcrow: 70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

Kolláth alkotmányjogász ma benyújtotta az alkotmánybirósághoz a megfefelő papirokat!! Most rajtuk a sor!

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.01.10. 18:13:41

@Devil: igen, ez MÉG benne van az alkotmányban. De ugye ez egy forradalmi lendülettel megoldható...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.01.10. 18:14:03

Csak szólok azoknak, akik a beígért egyéni számlára várnak:
1988 óta kvázi személyhezrendelt nyilvántartás van a befizetett nyugdíjjárulékokról és a biztosításban töltött időről.
1988-92: egyszeri adatszolgáltatás
1992-96: Tenyi/jenyi/jel
1997-máig: nyenyi

Tehát amit a dzsigolók ígértek, az már több mint két évtizede létező dolog...

Végül is a sz@rt is ellehet adni, ha szépen becsomagolják...

tommybravo 2011.01.10. 18:15:07

@Devil: Sőt. Vegyünk egy másik nézőpontot, tekintsük adónak a befizetést. Ez azt jelenti, hogy a költségvetésbe folyik be, nem közvetlenül a TB-be. Ha ezek után azt mondja Selmeczi vagy OV, hogy a TB alapot nem fogják adóból kipótolni, viszont hiánymentes lesz, akkor vajon mennyi lesz az állami nyugdíj?

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.01.10. 18:15:21

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: mennyi időn belül kötelesek dönteni? 16 napunk van még nyilatkozni... utána meg már mindegy, gondolom.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 18:16:30

@kewcheg: Mindenképpen marajd a MNYP-ben!! fentebb van egy cikk linkje nálam,olvasd el,mit mondanak azok akik értenek hozzá.

Zero_Toleransz 2011.01.10. 18:19:13

@kewcheg:
nem tanács, csak néhány tény:
a.) sehol sem lehet látni, mi garantálja az egyéni számlákat, illetve azt, hogy az azon lévő pénzhez milyen esetben nem nyúlnak - lásd a fenti cikket
b.) semmi sem garantálja, hogy a magánnyugdíjpénztár nem dől be 10-15 év múlva valami krach miatt (de ott legalább látható helyen van a pénzed).

A valószínűségszámítás segít. Nézzed meg, hogy mennyi a befizetésed a TB-be (amit elbuksz, ha maradsz mnyp tag), és szorozzad be annak a várható értékével, hogy megkapod majd valamikor. Az a pénzed csak az inflációval lesz kiegészítve, ezt is add hozzá. Tfh 75 év lesz a nyugdíjkorhatár, mire odaáig jutsz, hogy nyugdíjba mennél. Ha 20%-ra becsülöd annak az esélyét, hogy ebből lesz valami, akkor a befizetett és inflációval növelt összeget szorozzad meg ennyivel és ezt állítsad szembe azzal, amit csak a mnyp-ba fizetsz be, és az mondjuk stabilan hoz inflációt+1-2%-ot.

Én ezt tenném.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 18:22:29

@xcrow: nem értem mire gondolsz DE

aki jelenleg külföldön él és dolgozik,annak nem érdemes visszalépnie az államiba,kivétel ha kevés pénz van a MNYP számláján. Mert ha abban az uniós államban megy nyugdijba ahol jelenleg is dolgozik,az az állam fogja kikérni az éveit az ONYF-től ahol a nyugdijkorhatárt elérte. Igy az MNYP pénzét akkor megkapja vagy megöröklik utána. Valószinüleg más uniós állmaban jobban fog járni a nyugdijjal mint itt 20-30 év mulva.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 18:27:17

@xcrow: ha az alkotmánybíróságra gondolsz akkor soronkivüli eljárást kértek a beadványozók és a kormánnyal ellnetétben az alkotmánybírósági határozatnak Visszamenőleges hatálya van!!

Walter Melone (törölt) 2011.01.10. 18:35:47

@Zero_Toleransz:

Mennyi a valószínűsége, hogy:

- az elkövetkező 20-30 évben fenntartható lesz az állami nyugdíjkassza jelenlegi részesedése az ellátásból?

- Ez a kormány marad az elkövetkező 30 évben, hogy betarthassa a jelenlegi ígéreteit?

- nem alakítják át az állami nyugdíjrendszert mondjuk egy Svéd típusúra?

- A következő kormány visszacsinálja ezt az őrületet?

- az alkotmánybíróság elmeszeli a törvényt úgy ahogy van?

Ugye, h nem is olyan egyértelmű a helyzet, mint ahogy azt neked mesélték?

Id. Lencsés István 2011.01.10. 18:36:23

Senkinek eszébe nem jut, a 3000 miliárdot csökkenteni oly módon, hogy ebből a hatalmas összegből mennyi is jut a népnek, annak a népnek, aki befizette.

3000 milliárdból mindenképpen levonandó!

13 milliárd TeK (személyi védelem Orbán és Schmitt)
13 milliárd stadion Debrecen, Kósa lászló, vagy Lajos
8 milliárd jövedéki adó kiesése.
50 milliárd devizahitelesek vesztesége
649 milliárd államadóság növekedése Szijjártó, Kósa!

folytassam még?

4019 milliárd az össz veszteség, esetleg más vélemény?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 18:39:48

@hunocska: kimaradt az a 400 milliárd adókiesés amit a magasjövedelműek kapnak az egykulcsos adó miatt!!

Zero_Toleransz 2011.01.10. 18:41:22

@Walter Melone:
asszem ugyan arról beszélünk. lásd a két kommentemet.

Id. Lencsés István 2011.01.10. 18:44:57

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Igen! Nem haragszol, nem akartam már túlságosan bőszíten a hívőket! Egyébként még kimaradt más is!

Azt írtam folytassam még?

Nem akarok senkit teljes letargiába dönteni!

Mi is jön még? Ezt főként nem szeretném előre elmondani. (Belgium közelében van egy hely, így kezdődik a neve W)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 18:45:55

Azt ugye minden fideszantos tudja,hogy ebben az évben már egyik vezető politikus sem fizet adot(ennyit a szolidaritásról) ugyanis mind több gyerekkel rendelkezik, tehát még a 16%-ot is leirhatják. Orbán az 5 gyerek után egy Ft adót sem fizet, kész főnyeremény!!

red shield rapresentative 2011.01.10. 18:49:07

@hunocska:

Nem azt mondod, hogy a Fidesz Waterloo környékén fog......

kewcheg 2011.01.10. 18:52:08

Köszi a válaszokat,engem inkabb az aggaszt, hogy 25 év múlva- ismerve a mai születési adatokat- kb. 8,5-9 millióan leszünk, és ebből az aktív korosztály nem lesz több, mint 25 százalék.Akkor is sok lesz a nyugdíjas, akiknek a járandóságát ez a 25% fogja megtermelni. Valószínűleg ezt csak úgy fogja tudni működtetni az akkori kormány,hogy mindenkinek- függetlenül attól, hogy egész életében munkanélküli segélyen volt, vagy egyetemen oktatott- kb. egy létminimumhoz közeli összeget juttat,de azt biztosan.
Ezen csak akkor lehet a jelen időpontban némiképp javítani, ha - sajnos- felülvizsgálják a jelenleg nyugellátásban részesülők jogosultságát, és - bár tudom hogy ez jelenleg alkotmányellenes, de megvan hozzá a parl.többség- kizárják a nyugellátásból mindazokat, akiknek koruk,egs.állapotuk stb. alapján nem indoklt a nyugdíjjogosultságuk.(többszázezer lerokkantnyugdíjasított, rendvédelmi szervek, stb)
plusz, kb. jelen időponttól egy fillér adót nem szednek a gyermeket nevelőktől (még az egykéktől sem) továbbá valamilyen formában visszaállítják a hajdani "szocpolt" persze úgy hogy azzal ne lehessen a továbbiakban visszaélni. Mindezek nélkül szerintem néhány évtized múlva nem nagyon lesz nyugdíj...
Továbbá az is egy álláspont, hogy a világot a "csoda kormányozza"és történnek olyan dolgok, amik miatt ennél optimistább forgatókönyv valósul meg, de ez már a transzcendentális kategória, amiben lehet ugyan reménykedni, de .....

red shield rapresentative 2011.01.10. 18:55:58

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:

"Azt ugye minden fideszantos tudja,hogy ebben az évben már egyik vezető politikus sem fizet adot(ennyit a szolidaritásról) ugyanis mind több gyerekkel rendelkezik, tehát még a 16%-ot is leirhatják. Orbán az 5 gyerek után egy Ft adót sem fizet, kész főnyeremény!!"

Deszantos, vagy nem fideszantos, ejtőernyős a nagy része? Nekem teljesen mindegy. Lényeg, hogy nem nagyon látok eredményt. A szaporulat leállt, hol van az a KDNP-s, aki gyereket csinált? Hol van az a fiatal demokrata, aki gyereket csinált a választás óta (9 hó)?

A nagy tapasztalattal rendelkező Pozsgai, vagy a Matolcsy, Schmitt? Sehol egy új palánta. Fiatal demokraták ébredjetek!

Id. Lencsés István 2011.01.10. 19:05:19

@MAGYAR KATONA:

A Deutsch Tomit kellene visszahívni, szerintem a szaporodás ügyben tehetne valamit.

Id. Lencsés István 2011.01.10. 19:07:40

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:

10 000 nyertes már van, nagy ciki lesz amikor orbánékat felelőségre vonják.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.10. 19:11:02

Aggódom a Való villa lakóinak mnyp-i megtakarításai miatt. Szegények nem is tudnak róla, hogy nyilatkozniuk kell/kellene....

Ez így nem lehet törvényes.

szamarhegy 2011.01.10. 19:15:25

Osztom azoknak a véleményét, hogy az Mnyp és a válságadókból eredő extra bevétel egy jó részét (az Mnyp egy része ugye részvényekben van), Orbán a MOL-ba és az OTP-ba történő jelentős/döntő bevásárlásra és a Csányi-Hernádi kettős kontrolljára és a magához kötésre használja fel. Erre és az ezzel járó kölcsönös előnyökre utalhat, hogy Csányi milyen problémamentesen elfogadta a banki válságadót és 900e. mnyp tag pénzének államosítását, illetve az OTP-re is vonatkozó 'Mszp pénztárazást, eltőzsdézést, spekulánsozást'.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 19:17:31

Sereg András, az AB szóvivője újabb beadványokra is számít, így a testület akár már januárban tárgyalhatja a médiatörvénnyel, a magánynyugdíjpénztárakkal és a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmondásával kapcsolatos jogszabályokat.

„Ezekben az ügyekben még nem döntött az AB, de a korábbi évek tapasztalata alapján volt már arra példa, hogy az utólagos normakontroll során úgy döntött a testület, hogy soron kívül tárgyalja az adott témát” – mondta Sereg.

A magánnyugdíjak kapcsán Sabilitás Pénztárszövetség mellett több magánembertől is érkezett beadvány.

Kolláth György alkotmányjogász szerint nemcsak a nyugdíjpénztári rendszer átalakításával kapcsolatban kell egyértelmű döntés hozni az Alkotmánybíróságnak. „A megszerzett jogviszonyokat kímélni kell, és én azt várom, hogy a határidős ügyekben a döntést a testület meghozza: erre vonatkozóan visszamenőleges megsemmisítés várható, részben az indítványozók nagy száma miatt, részben pedig a jogbiztonság érdeke folytán” – nyilatkozta Kolláth.

Ha testület a magányugdíjpénztárakat érintő paragrafusokat megsemmisíti, akkor annak a költségvetésre is súlyos következményei lesznek.

szamarhegy 2011.01.10. 19:19:34

Egy bűvésztrükk zajlik a szemünk előtt, a következő 1-2 évben lesz Orbánból véglegesen egy Csányi szintű oligarcha, 3 millió mnyp tag, 3.000 mrd-ból futja Orbán és köre feltőkésítésére is.

Id. Lencsés István 2011.01.10. 19:31:53

@szamarhegy:
Na, ugye a nagy Putyin ellenességéről híres Orbánt kiküldte Csányi, vagy Fellegi (utóbbi maga is ott volt), Demján úr pedig ott van az üzletben (oroszban).
Vajon miért nem sikerült a MOL biznisz? A lehallgatásokról híres volt a magyar kémelhárítás, de a KGB és jogutódja sem rosssz!

Orbán az oroszok szemében senki, mindent tudnak róla, nincs közös fotó! A németek szintén, franciák szintén. Izrael evidens.

Várni és remélni! Sajnos a pénzünk nagy ütemben fogy.

Látványos hír lenne az államadósság csökkenésének bejelentése a külföld által. Nem matolcsy által, nem orbán által.

high up 2011.01.10. 19:32:18

Nagyon fontos viták folynak itt, a szépséghiba csak annyi, hogy mivel mind a blog, mind a hozzászólók híján vannak a kissé magasabb közgazdasági, gazdaságpolitikai és jogi törvényszerüségeknek és szabályoknak, így az egésznek csak olyan jellege van, mintha arról lenne (hit)vita nyitva, hogy az áram feszültsége miért éppen 220 Volt. Az se lenne terméketlenebb, mint ez itt.

Squid 2011.01.10. 19:32:50

@xcrow: Szerintem egyszerű, jönnek majd a "jól értesült" befektetők, és szarért-hugyért "megmentik" az államot. Privatizációs trükk 2.0. Aztán majd ha valaki 10-20 év alatt gatyába rázta a gazdaságot, nem keveset fognak érni azok a papírok. Persze kérdés, hogy azok a cégek vajon túlélik-e a beborulást...
Másik meg lehet az, hogy az állam egyszerűen valamilyen állami cégen keresztül tulajdonrészt szerez ezáltal a tőzsdei cégekben, így vásárolva vissza magyar és állami tulajdonba a cégeket.

Lehet, de a kormánynak cash kell, hogy fizethesse a nyugdíjakat és az adócsökkentésből eredő hiányt, meg az államadósságot csökkentse stb stb..

Ezt nem fogja tudni kifizetni 5000forint névértékű, de 2000forint felett nem eladható Mol vagy OTP részvényből például, miután Februárban a bóvli kategóriába kerülünk előreláthatólag.

Id. Lencsés István 2011.01.10. 19:35:59

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Amennyiben az AB ténxlegesen magyar, akkor már döntöttek is. Te sem a munkaidődben netezzel! Nem hülyék! Tudják a jogot, magas szinten művelik. Nem olyanok, mint a reklámarcok, akik pénzért felvállalják a korpás hajat, vagy a protézist. Az AB a hatalom, nekem. A tekintélyét soha ne veszítse el!

tapasztalteladó 2011.01.10. 19:39:47

@szamarhegy: na de kérem ilyet írni a nagyvezírrűl
hát mit szolnak majd a cenzorok (erre mondta Hofi:hosszú tárgyalás lesz)

redseadiver 2011.01.10. 19:57:44

@kewcheg: A problémádat teljesen átérzem, ugyanabban a cipőben járunk. (leszámítva a gyereket és a minusz öt év korkülönbséget.)
2000-ben, munkába álláskor kötelezően kellett mnyp-t választanom, ráadásul csak egy bizonyosat választhattam-ami tekintve a tagságát, várhatóan nem lesz képes kétezer embert megtartani (ennyi a törvényi minimum), azaz bukásra van ítélve.

Két hete megy az agyalás, mit tegyünk, végül az a megoldás kezd körvonalazódni, hogy:
1. átlépek a legnagyobb mnyp-be (index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/04/a_nyugdijkasszak_ketharmada_zarhat_be/)
2. maradok mnyp-tag.

A döntést nyilvánvalóan mindenkinek magának kell meghoznia, de a tíz állam szolgálatában eltöltött év egyetlen igazi eredménye, hogy nincsenek illúzióim.
Meggyőzni nem akarlak, de talán még egy érv a maradásra: index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/21/graf/ - itt számolgathatsz

Id. Lencsés István 2011.01.10. 20:00:36

@redseadiver: Az értelmesek mind maradnak MNYP tagok.

csavardi 2011.01.10. 20:05:20

Ha valakinek van esze , minimálbérre kéri magát bejelenteni és zsebbe kéri a pénzt. Ha a cég a már a járulékok felét-kétharmadát a dolgozónak adja , mindenki jól jár.Ebből aztán az ember a nyugdíját megoldja magának, a tb-nél meg mindegy mennyit keresel .Így van esély,hogy 20 év múlva lesz valami tartalékod, a közös nyugdíj akkor már úgyse ér sz@rt se.

ze11 2011.01.10. 20:11:59

@kewcheg: "A munkahelyem állami szerv" - itt a bibi... Nem vagyok biztos abban, hogy a maradásod esetén ez így marad...

ze11 2011.01.10. 20:12:58

@hunocska: Tekintélyét nem, de a hatalmát, a jogkörét bármikor...

jan 2011.01.10. 20:31:37

Az érdekelne inkább, hogy a mandineres stáb tagjai mit csinálnak, maradnak-e a magánpénztári rendszerben, vagy hagyják magukat visszaterelni az ún. "szolidaritás" meleg aklába.

Pl. Rajcsányi, Kínai kollégák, vagy éppen Turul vezér mit lépnek ez ügyben?

Mike36 2011.01.10. 20:33:54

"1. A visszaáramló pénzt az állami rendszerben egyéni számlán, mindenki számára nyomon követhető módon fogják kezelni"

ilyen úgyis csak duma szintjén lesz, egyébként nem

államadósság: mivel a manyup pénzek jelentős része állampapír, ezt simán össze lehet tépni, nem kell az államnak kifizetni - ergo csökken az államadósság

egyébként is az a véleményem, hogy a mostani rezsim fűt-fát megígér, mire nyugdijba megyünk úgyis a föld alatt lesznek, utánuk a vízözön, nem az ő problémájuk lesz

ellenben a 3000 mrd-ből mennyit lehet majd zsebbetömni!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.01.10. 20:45:45

@Mike36: "ellenben a 3000 mrd-ből mennyit lehet majd zsebbetömni!"

Osszuk el a 3000 mrd HUF-t 10 millió lakossal.
Ez 300.000 HUF/fő...

No komment.

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.10. 20:50:52

Inkább az állam kezelje a nyugdíjpénzeket, mint a külföldi bankok nyúlják le nagy részét ilyen-olyan áttekinthetetlen költség címén.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 20:51:10

@jan: Matolcsynak a felesége dönt erről is :))))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 20:52:24

@LEG X: mekkora hülyeség az OTP-ben 800 ezer tag van,Csányi úr meg Viktor barátja,akkor ki nyúl le mit ??

Pékszakállú Henceg 2011.01.10. 21:09:58

@LEG X: Ja, a külföldi bank milyen mocsok már, jutalék fejében összehoz 2-5% reálhozamot, s 30 év múlva, amikor nyugdíjba vonulsz viszonylag jó nyugdíjjal rendelkezel. Bezzeg az állam! Amit befizetsz azt jól szétosztja aktuálpolitikai dolgokra, és mire nyugdíjba vonulsz kapsz egy nagy lóf.szt a seggedbe, amit kitörölhetsz Orbán Viktor ígérvényével. Igaz is, az állami ezerszer jobb - annak aki perverz.

pjotr_75 2011.01.10. 21:21:20

Nincs itt semmi ellentmondás az említett két állítás tekintetében.

Egyéni számlán lesz a felhalmozott pénzed? (ahol majd epekedve nézegetheted) - Igen!

Tök másra fogják költeni? (ELHERDÁLNI) - Igen!

Majd hoznak egy olyan rendeletet, hogy mindenki a halálával válik jogosulttá a nyugdíjra (bocs, ettől abszurdabb, most nem jut az eszembe).

Az egyéni számládon ELMÉLETILEG lesz ott a pénz (ez csak egy kimutatás lesz, hogy állambácsi mennyivel jön neked), ha jóindulatúak akarunk lenni, akkor mondjuk rá, hogy számlapénz (bár a fogalom nem igazán ezt takarja, ez már csak az eredeti jelentés megcsúfolása). - Ez inkább már csak valami adósságcédula lesz :), amit állambácsi a nincs-ből nem tud majd neked kifizetni.

anyam_borogass 2011.01.10. 21:45:09

Egyet ne felejtsetek: a magánnyugdíjpénztárban TÉNYLEG a mi pénzünk van. X év múlva ebből és kamataiból lesz a nyugdíjunk... Korábbi halál esetén meg egy-az-egyben örökli az örökösünk :-(
Hogy egy részét a magas költséghányad miatt elbukjuk? Igen. Hogy egy részét nyereségként elviszi vagyonkezelés címén a szolgáltató? Igen. Ezeknek a mértékéről lehet vitatkozni és kell (kellett volna) szabályozni.
VISZONT ugyanez a pénz az állami rendszerben csak egy marék zseton, amit majd húsz-harminc-negyven év múlva az akkor megmondandó árfolyamon váltanak át készpénzre. Most csak azt ígérik, hogy a zsetonokról névreszóló nyilvántartást vezetnek...
A mostani készpénzünkből pedig anyáink-apáink-nagyanyáink-nagyapáink nyugdíját fizetik ki. A mi lányaink-fiaink-unokáink fizetéséből kell(ene) nekünk nyugdíjat kapjunk. Ez a felosztó-kirovó rendszer lényege. Így a zsetonjaink árfolyama attól függ, mennyien és mennyit fognak befizetni amikor mi nyugdíjasok leszünk.
A profi jövőbelátók itt kezdhetnek aggódni a csökkenő lélekszám (nincs dolgozó), a feketemunka (nincs befizetés), a hosszabb életkor (több nyugdíjat kell fizetni) és ezer más dolog miatt.
Az az elkeserítő, hogy ezt még a magukat közgazdásznak vallók kb fele sem érti, hát még a többiek...

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.10. 21:57:01

@Pékszakállú Henceg: A bankok közel 5% működési költségért nemhogy 2-5% reálhozamot nem hoz össze, de még az inflációt sem követi. Megmondaná valaki, ha ma nyugdíjba menne vki, és van a számláján 5 M Ft, mennyit, és meddig kap havonta ? Mert erre nem tudnak válaszolni a pénztárak !

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.01.10. 22:02:46

@LEG X: minden pénztár +1% realhozammal nyereséges!!! Nyugdijszámlálot hetek óta láthatod az index főoldalán,beirod mi van a számládon és a gép kiszámolja mit kapsz.
Katt ide: index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/21/graf/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.10. 22:03:17

@anyam_borogass:

Érti azt mindenki, nagyon is jól érti. Csakhogy, mióta világ a világ, így működik az élet. Az egyik generáció felneveli a következőt, majd az eltartja azt (az egyik generációt:-)), mikor az magatehetetlenné válik.

Együtt sírunk, együtt nevetünk, egymásra vagyunk utalva. Lehet ezt tagadni, lehet ez ellen lázadni, de attól ez még így van.

Egyébként pedig: én a nagyon "öntudatos öngondoskodóknak" megengedném, hogy kiléphessenek a rendszerből. Ha valaki igényelné, én bizony lehetővé tenném számára, hogy ne fizessen tébét, nyugdíjjárulékot (sőt, adód is csak valami egészen minimálisat, hiszen vannak olyan közszolgáltatások, amikből ma senki nem tudja kivonni magát; ezekért csak adóval tud fizetni), szóval, ne fizessen, s ezzel lemondjon az ingyenes egészségügyi ellátásról, az állami nyugdíjról, gyermekei ingyenes oktatásáról, egészségügyi ellátásáról stb. Jövedelmével úgy takarékoskodik, ahogy jólesik neki, olyan bankban gyűjtögeti, amilyenben akarja, abba fekteti be, amibe akarja és abból fizet minden közszolgáltatásért, mint a katonatiszt. Kíváncsi lennék, hogy hányan vállalnák...(?)

ü
bbjnick

2011.01.10. 22:11:36

Én nem bízok Orbánban, a Fideszben, Matolcsyban, és Kiflis Gabiban meg végképp nem: a mai napon kijelentettem: maradok a magánpénztárban. Remélem, a következő kormány nem ilyen rövid távon gondolkozik majd, mint ez, és a romokon majd felépít egy életképes nyugdíjrendszert. Hogy majd esetleg nekem is lehessen nyugdíjam...

Athlay 2011.01.10. 22:17:46

@bbjnick: Hát én habozás nélkül vállalnám. Majd kötnék szépen magán EÜ biztosítást, magán nyugdíj biztosítást, a gyerekeim meg mennének a magánsuliba.

Fantasztikus lenne megszabadulni a sok rajtunk lógó élősditől.

2011.01.10. 22:20:42

@bbjnick: Ha hiszed ha nem, nagyon sokan lennénk, akik maguk szeretnének gondoskodni saját magukról, ha lehetne, nem kérnének az állami gondoskodásból, ugyanis ez a legdrágább, a legkiszámíthatatlanabb, és a legszánalmasabb színvonalú. Érdekes, a TB/Nyugdíj vonatkozásában az USA-ban bevált...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.10. 22:31:25

@Add_tovább:

„…Az egyik amerikai hivatal, a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) statisztikusai most hozták nyilvánosságra a biztosítás nélkül élő állampolgárok arányát a társadalmon belül. Az eredmények beszédesek és elszomorítóak. Az egészségügyi biztosítás nélküli amerikaiak száma 2005-ben 41.2 millió volt, de ez 2006-ban 43.6 millióra, több mint két millióval növekedett.

Az amerikai szakemberek véleménye szerint a helyzet drámaiságát fokozza, hogy a növekedés szinte teljes mértékben a nem idős, felnőtt, munkaképes népességre vonatkozik. Az egészségbiztosítás nélkül létező, 18-64 éves emberek száma a becslések szerint 34.5 millióról 36.5 millióra növekedett. Bár egy igen hatékony intézkedés, a State Children’s Health Insurance Program eredményeként a biztosítatlan amerikai gyerekek létszáma 1997-től fokozatosan mérséklődött, az utolsó vizsgált esztendőben, 2005-től 2006 végéig ez a szám is kissé növekedett, 6.5 millióról 6.8 millióra…”

www.weborvos.hu/hirek_nagyvilagbol/ujabb_ketmillioan_biztositas_nelkul/92625/

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 22:34:42

@bbjnick:

"Egyébként pedig: én a nagyon "öntudatos öngondoskodóknak" megengedném, hogy kiléphessenek a rendszerből."

ó, hát kiléptek ők "maguktól", ne aggódj már ennyire. megfelelő körülmények közt rokkantnyugdíj sem jár a nyugdíjtőzsdéző nemzetárulóknak. persze a többiek befizetésének 75%-át minden további ellenszolgáltatás nélkül is kötelesek befizetni, hiszen úgy "igazságos".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.10. 22:36:57

@Athlay:

Rajtam nem múlna:-) Én megengedném, hogy kipróbáld magad, persze, a saját kontódra. Ha bukta --- ha beüt a krach, oda az egészség etc. ---, akkor viszont nincs nyüszi.

ü
bbjnick

2011.01.10. 22:39:42

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
www.vg.hu/penzugy/megtakaritas/nem-fedezi-a-megelhetest-a-nyugdij-fogy-az-aktiv-keresok-szama-295632

Amúgy kis haladékot kaphatnak a hezitálók:

A tv. szerint mnyp min. 2000 fővel működhet.A mizéria után a mostani 19-ből csak a legnagyobbak (OTP,Allianz,Aegon,Axa és még 1-2) fognak megmaradni. Megszűnés esetén asszem 30 napod van nyilatkozni,hová mész.Ha nem nyilatkozol,tárt karokkal vár az állami.Át kell lépni egy kis pénztárba,ha időt kérsz,aztán meglátod.

2011.01.10. 22:47:03

@bbjnick: A cikk elég régi....
De mi a drága, és mi az olcsó? Jelen pillanatban a fizum ca. 30%-a megy TB-re. Ez elég jelentős összeg. Ha beteg vagyok, az esetek többségében teljesárú gyógyszereket kapok. TB=0., voltam kórházban, az ingyenesben. a 3 nap kb 30k.ba került. (még jó hogy van egészségbiztosításom, kifizette...). Ha fáj a fejem: 100% gyógyszer. Megsúgom: annak a harmadáért találnék egészségbiztosítót, mint amit most leszednek tőlem. És akkor az adót még nem is említettem. De egye fene: vigye az adót az állam a Kolompároknak, meg a saját zsebük tömésére. DE: hadd gondoskodjak magamról én magam. Nem vagyok csecsemő, számolni tudok, és látom: az állam a legtehetségtelenebb "biztosító"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.10. 23:04:12

@Add_tovább:

A cikk valóban nem tegnapi, de, gondolom, a Demokraták nem azért tolják annyira a tb-reformot, mert mára eltűnt ez a probléma. (Olvastam valahol, most nem keresgélek utána, hogy a biztosítatlan betegek sürgősségi ellátása utáni behajthatatlan számlákat, végülis, az USÁ-ban is az államnak kellett állni, ez volt az egyik fő oka, hogy valamit cseszni kellett az addigi/eddigi szisztémával)

Valamint: nézzük holisztikusan a kérdést:-D Ha holnaptól az állampolgárok többsége az "öngondoskodás" mellett döntene, az alapvetően átalakítaná a biztosítási piaci viszonyokat is. Te például meg tudod mondani, hogy hogyan reagálnának a biztosítok egy ilyen helyzetben? )

ü
bbjnick

Mike36 2011.01.10. 23:04:19

@bbjnick: kűr hogy ez önáltatás
nem tudja eltartani
magadnak kell gondoskodnod nyugdijas éveidről
szépen félreteszel
és akkor már nem a gyerekeink nyakán fogunk
élősködni

persze a szocializmusban nem így volt, de tudtommal a Kádár rendszernek egy ideje már vége

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.10. 23:06:11

@mavo:

Értelek:-)

De, ha figyelmesen olvastál, akkor láthattad, én nem ezt mondtam:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.10. 23:10:54

@Mike36:

Épp a kádárrendszer volt az, ami a nemzedékek egymás közötti egészséges viszonyát széllyelk*rta. Nem (csak) azért mert szocializmus volt, hanem (elsősorban) azért, mert modernizált.

Ha nem látod, akkor elmondom neked: magánnyugdíj vagy államinyugdíj ugyanegy tőről fakad: az individualizmusból.

ü
bbjnick

Bloodscalp 2011.01.10. 23:19:16

Ha a leírt jogszabályban már nem is bízhatunk, akkor csak Orbán Viktor marad.

ez a röhej, higyjetek orbánban és tartsátok szárazon a puskaport

jjoey 2011.01.10. 23:19:43

kár, hogy az államadósság mértéke nincs korrigálva az árfolyamváltozással HUF/EUR vagy CHF, USD? ugyanis a 2008-2010-s gyenge forint miatt a forintalapú GDP csökkent, ellenben a hiány fedezetére kibocsátott devizaalapú államkötvények értéke nőtt, azaz a nevező nőtt, a számláló csökkent, persze, hogy az eladósodottság nő.

ha nem lenne a sok hülye gazdasági lépés, akár egy 5%-os forinterősődés (280 -> 265) is sokat segítetne.

persze jobb, ha az ember kiszolgáltatott a hatalomnak, "ez ugyis jól áll minden magyarnak", mtudják majd kire kell szavazni

dr. trafik nomac 2011.01.10. 23:23:46

@bbjnick: Annyiban tevedsz, hogy az allamnak eleg sok beveteleve van a fizetesedbol vont jarulekokon felul. Szoval az allam siman tud tobbet kiadni, mint amennyit befizettek, de ezekbol az ellatasokbol a tobbiek miert maradnanak ki, ok nem a nemzet reszei ? De felolem nyugodtan eltehetik, igy is fizetni kell mindenert, nemigazan szorulok az allamra.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 23:27:21

@bbjnick:

kiiratkozást akartál kis hülyém, holott az megvan, törvény szól róla, nem is akárhogy: apró, cseprő diszkriminációval, de megvan. tapsolj csak, hogy ugyanazért a közteherért nem ugyanazt kapják a Jó és a Gonosz zemberek. ó, pardon, a nemzettestből kiiratkozó hazaárulók a töredékét sem.

tapsikolj, droid, tapsikolj.

dr. trafik nomac 2011.01.10. 23:27:39

@Add_tovább: Kulfoldon a TB a tordedeke, sot itthon is a napi utasbiztositas siman kissebb lehet, ha jol keresel.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 23:29:34

@nomac:

aki nem akarja, hogy a magántulajdonát elkúrja a Nemzet, az így járt, ennyi, nemzetáruló. az ilyen rohadékok megérdemlik, hogy a semmit kapják azért, amiért mások a nyugdíjuk 75%-át.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.10. 23:35:36

@mavo:

Erősödik a neutrinosugárzás, zápul a békatojás, vagy mi van?:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.10. 23:39:27

@nomac:

"Szoval az allam siman tud tobbet kiadni, mint amennyit befizettek, de ezekbol az ellatasokbol a tobbiek miert maradnanak ki, ok nem a nemzet reszei ?" --- kérded.

Milyen többiek?

ü
bbjnick:-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 23:47:01

@bbjnick:

nocsak, nocsak, tehát nem igaz, hogy ugyanazért a közteherért a Nemzetből nem kiiratkozók nem hazaárulók kapnak ellenszolgáltatást, míg a hazaáruló mocsadékok nem?

hajrá, vezesd elő, droidkám, hogy is van ez ... :-D

dr. trafik nomac 2011.01.10. 23:52:22

@bbjnick: Ha megnezted mire valaszoltam, akkor azokrol van szo akik szivesen kimaradnanak a jarulekot(adot) fizetek/szolgaltatast kapok korbol.

csi szi 2011.01.11. 00:02:49

Az igazságos megoldás az lett volna, ha nem a MNYP-be menő 30%-ot terelik vissza az állami nyugdíjkasszába, hanem összességében 30%-kal csökkentik a mai nyugdíjasok nyugdíját (ezen belül persze lehetett volna differenciálni, minimálnyugdíjat nem csökkenteni, kiemelten magas nyugdíjakból akár jóval 50% felett lecsípni). Persze emellett még simán fel lehetett volna ajánlani a MNYP-ből való visszalépést is mindenkinek, de normális feltételekkel. Nyilván kevesen éltek volna vele főleg egy nyugdíjcsökkentés mellett, az igaz.
Persze ezzel a Fidesz elvesztett volna rögtön egy rakás szavazót, akik nagyrészt rohantak volna (vissza) a szocik kebelére, elfelejteni mindent. Az is nyilvánvaló, hogy mit mondanának a szocik a nyugdíjasnyomorító fideszkormányról.
Ezenkívül ha már így döntöttek, felajánlhatták volna, hogy aki nem akar lemondani a magánnyugdíjáról, az átalakíthatja a manyup-tagságát önkéntesre, így persze jóval többet fizetne (10% helyett 20%-ot), de a manyup számlája is megmaradna. Az, hogy ez fel sem merült, abból látszik, hogy a felhalmozott vagyon kellett Matolcsyéknak, nem csak az aktuális befizetések.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.11. 00:08:40

@nomac:

Ha megnézted, mit írtam, akkor láthattad, hogy nagyvonalúsági rohamomban:-D még a személyijövedelemadójuk egy részéről is lemondtam azoknak, akik nem kérdek az állami gyámkodásból:-) Persze, a rendőr rájuk is vigyázna, a közutakat ők is használnák, ha rájuk dőlne a ház, őket is kiásná a Tappancs kutya... Szóval, mindezekért valamit nekik is fizetni kellene, de ha nem kellene nekik államilag dotált egészségügy, nyugdíj, oktatás, ilyenek, akkor azért nem fizetnének. Mondom én:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.11. 00:12:01

@mavo:

@Mavo, te ma rendre téves számot tárcsázol:-D

ü
bbjnick

Bloodscalp 2011.01.11. 00:13:44

@mavo: hite van, esze nincs....hagyd a fenébe

Harom harmad 2011.01.11. 00:16:21

Mit aggódtok, 20-40 év múlva úgysem lesz nyugdíjatok; már most is olyan gyerekből van több (hála a többszörösen impotens szociális rendszernek) aki borítékolható hogy nem fog majd dolgozni - nem mert nem akar hanem mert ahonnan jön, ott nem tudják se oktatni se munkára felkészíteni - egyszerűen nem lesz aki eltartson. Lesz sok munkanálküli meg öreg, aki nem tudott gyereket vállalni mert a magas elvonások és a kilátástalanság eltántorították - na meg nem mondták el neki hogy ha nincs gyerek, nem lesz nyugdíj sem.
Mire a demográfiai bili kiborul olyan súlyos reformokat kell majd bevezetni ami lázadásokhoz vezet majd - Görögország semmi lesz ehhez képest - ebből a legvalószínűbb hogy vagy teljes anarchia lesz (kb Szomália) vagy mér előbb el kell adnunk a földünket a külföldieknek az államadósság fejében.

csi szi 2011.01.11. 00:17:00

@Add_tovább: Azért a bevált az erős túlzás, tény, hogy a biztosítók ott kaszálnak a legtöbbet. A gyógyszeripar is ott termeli a legtöbb hasznot. Tény, hogy ez finanszírozza pl. a gyógyszerkutatásokat, meg az orvostudomány fejlődését (nem igaz, hogy az egészség nem üzlet, ahogy anno a Fidesz plakátja mondta). Átlag, fejenként az amerikaiak költenek legtöbbet orvosi ellátásra, ami csillagászati összegekbe kerül. Kórházi napidíj simán meghaladhatja az 1000 dollárt stb. Persze a biztosítók fizetik, de nem a teljes összeget, általában van önrész. Ja és a biztosítók alkudhatnak is a kórházzal a ténylegesen kifizetett összegről stb. :) Erre egy hatalmas iparág épül, rengeteg herével, akik magas fizetései, irodái stb. szépen beépülnek a rendszer költségeibe. Az amerikaiak a kanadai, brit, skandináv stb. jóléti rendszert irigylik (kivéve a vonalas republikánusokat és libertáriusokat, akik egyszerűen ideológiai okokból ellenzik a szolidaritási elvet, minden ingyenességet, és az öngondoskodás über alles-t hirdetik mindenben:))

dr. trafik nomac 2011.01.11. 00:18:24

@bbjnick: De ez nem igaz. Egyreszt az utaert fizetek (autopalya dij, benzin-utalap). Birsagok beszedes, stb. Ugye-ugye ? Vagy emlithenem a banyajaradekot. Szoval nincs olyan amiert nem fizetek, ellenben az allam extara bevetelekhez jut.

csi szi 2011.01.11. 00:22:13

@bbjnick: "Kíváncsi lennék, hogy hányan vállalnák..."

Ismerve az embereket, sokan vállalnák, csak aztán ha nem jönnének be a dolgok, a végén ők is nyújtanák a markukat, és kérnék az állambácsit, hogy ne hagyja őket halni éhen...

evergo 2011.01.11. 00:24:35

"Az egyik ütésből a másikba beleálló kormány talán legvitatottabb lépése. Ha leírt jogszabályban nem bízhatunk, akkor csak Orbán marad."

Ez a legaggasztóbb. Mert bár próbálok megbízni ebben a kormányban (mi mást tehetnék, ha ők is elb*sszák, akkor kinéz lassan egy anarchia polgárháborúval, mert nincs senki alternatíva), de ha ennyi marad a jogállamból (vagy annak illúziójából) akkor az a semminél is kevesebb. Mire én nyugdíjba mennék (ha megérem), Orbán Viktor hol lesz már. Hogy garantálja nekem a nyugdíjat. Viszont a 2,7 milliót, ami a számlámon van, azt most viszik el. Szomorú vége lesz ennek, aztán majd megy a kiabálás mindenfelől.

PokerKevin · http://pokerheaven.blog.hu/ 2011.01.11. 03:20:42

A Fidesz politikusai szerint egy nagy egészet alkot a bevétel és az államadósság, amelyből mindenki egyenlő arányban részesedik. Ergo a magán nyugdíjpénztári befizetések csak látszólag a tiéd, mert az egyébként a közösséggé.

Id. Lencsés István 2011.01.11. 05:45:52

@xcrow: Valószínűleg valakik 3 éven belül felvásárolják a földeket alacsony áron, de ez is egy kis pénz lesz. Majd utána se pénz, sem föld nem marad, viszont zsellérsorba taszítják az embereket, devizahiteleseket főként.

belekotty 2011.01.11. 06:39:02

@PokerKevin: Ebben tökéletesen igazuk van. Csak az a gond ezzel, hogy ez nagyon közel van a kommunizmus elvéhez.

nevetőharmadik 2011.01.11. 06:47:34

Miért van az az érzésem, hogy bármit teszünk is, már megvolt a PoNR? Mármint úgy en bloc az ország számára.

amit még megtehetsz 2011.01.11. 06:54:16

Ezt SOHA nem bocsátom meg a fityesznek, a zsarolást, a stílust, az arroganciát, hogy lesz@rják a fejem.
Mert mi is a fityesz egy felülrőlvezérelt, automata gombnyomogatók gyülekezete. Méghogy engem képviselnek, haha. Ez nem demokrácia.
Legalább a kommunikációjuk lenne jobb, hazudhatnának valamit akkor könnyeb lenne lenyomni ezt a torkunkon, mert páran elhinnék, hogy majd ha az államadósság csökken mindenkinek jobb lesz.
Remélem még nagyobb pofáraesés lesz a februári bejelentés, és még több embernek kinyílik a szeme.

2011.01.11. 07:03:46

@bbjnick:
1. Az itteni biztosítások még olcsóbbak is lehetének, hiszen egy nagyobb kockázatközösséget jobban lehet súlyozni. Tudom miről beszélek, voltam biztosítós. Minél kisebb egy biztosítandó kör, annál drágább a díj.
2. Amúgy meg mi az hogy társadalombiztosítás? Az állam oldja meg a nyugdíj, és a betegbiztosításomon felül beszedett adómól a feladatait, ne szedjen be tőlem még ilyen olyan módon megpántlikázott súlyos forintokat.
3. A bevételeket szedje be olyan módon, hogy betartatja az aktuális törvényeket az adófizetésre. S nem úgy, hogy a kicsiket bzaklatja állandóan, a nagyokat meg hagyja békén: a törvény mindenkire egyformán érvényes! Legyen min. olyan súlyos a büntetés, mint az USA-ban. És akkor majd javul az adómorál...

2011.01.11. 07:06:22

@PokerKevin: A fidesz politikusainak az anyja-apj azon a bizonyos alkalomkor, amikor megcsinálták kicsi gyermeküket inkább Móunik Sót néztek volna (ja, még nem volt? Akkor Szabó Családot hallgattak volna....)

midnight coder 2011.01.11. 07:47:01

@evergo: A nyugdíjadat semmi sem garantálja. És ez akkor is igaz, ha a manyugban van a pénzed. Mert ha egy ország szarba kerül, akkor ott bizony a manyugban lévő pénzek sincsenek feltétlen biztonságban - sőt, semmi, még az életed sem. És azt a pénzt ami a manyugban van a számládon, mind-mind állam bácsi vette fel hitelbe. Mert a felosztó-kirovóból hiányzó pénzt állam bácsi az első pillanatttól kezdve pótolta - és erre az első pillanattól kezdve hiányzott a fedezet.

Maga a gondolat persze szép volt, átállítani az országot a valóban sokkal fenntarthatóbb tőkefedezeti rendszerre. Persze ez utóbbi is csak addig műxik amíg rendben van a világgazdaság - márpedig a következő 20-30 évre sok-sok olyan válság várható, amihez képest a mostani gyerekség, sőt szvsz még legalább egy világháború is befigyel majd. Azaz a manyugban lévő pénz sincs feltétlen biztonságban.

A gond csak az volt ezzel az átállással, hogy ahhoz hogy ilyen megtakarítást csinálj, pénz kell. Na most, az átlagpolgár ugye fizeti a felosztó-kirovót, fizeti az egyéb dézsmákat, fizeti a lakásrezsit, a kaját, ruhát - és ezen túl nem igazán van olyan jövedelme amit effajta takarékoskodásra fordíthatna. Ma sincs, akkor sem volt, soha. Állam bácsinak szintén nem. Az meg hogy erre vettünk fel hiteleket akkora baromság hogy ha ilyet magánember csinálna meg (hitelt veszek fel a bankban, majd beteszem a pénzt takarékbetétbe kamatozni ugyanoda), azonnal gyámság alá kellene vonni mint cselekvőképtelent.

t0thl 2011.01.11. 08:18:16

Csak abban bízom, hogy 30 év múlva a békességben gyarapodott és kikupálódott roma honfitársaim majd eltartanak valahogy.. :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.01.11. 08:44:29

"És azt a pénzt ami a manyugban van a számládon, mind-mind állam bácsi vette fel hitelbe"
Én pedig úgy látom a fizetési papíromon, hogy az én megkeresett béremből került befizetésbe.
A felosztó-kirovó rendszerből hiányzó pénzecskét pedig kérd a drága jó nagyszüleidtől, mert tőlük került levonásra.

James Pond 2011.01.11. 08:45:19

Én jobbára csak a fidesz "pozitívumait" érem meg mostanában. Valószínűleg elherdálják a magánnyugdíjamat, jó alám tettek az új adóval, mert hogy kevesebbet fogok kapni mint eddig... ja hogy felneveltem néhány gyereket és azt túl korán csináltam, ez viszont az én hibám... 20 éve mindig azt igérik, hogy majd jobb lesz, nekem lassan nem lesz értelme erre várni, sőt inkább azon kell imádkoznom, hogy legalább a nyugdíjkort megérjem, ja hogy egy átlag magyar középkorú férfinak ez a sorsa....

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.01.11. 08:49:15

@midnight coder: "hitelt veszek fel a bankban, majd beteszem a pénzt takarékbetétbe kamatozni ugyanoda"
2003, 2004 táján voltak olyan államilag támogatott forint alapú lakáshitelek, amiket megérte felvenni, majd lekötni, mert a támogatással a hitel kamata kevesebb volt, mint a lekötés kamata. Sokan gazdagodtak meg ebből, persze feltétele volt, hogy valóban vegyél egy lakást, amire legyen meg a pénzed. Nem a kisembernek volt kitalálva, de akinek volt pénze, annak még több lett.

jo.e 2011.01.11. 09:22:39

Sziasztok! Sokakban alakult ki az a kép, hogy itt a gonosz állam (kormány, Fidesz, O.V. tetszés szerint) áll szemben a jószándékú mnyp-akkal.
Anyacég menedzsment, részvényesek, közvetlen menedzsment, brókerek, alkalmazottak, mnyp tagok, stb. Ebből a felsorolásból vajon ki lesz az utolsó akinek az érdekeit figyelembe veszik bármiféle döntéskor. És itt ne arra gondoljunk, h. a kánaánban északi v. déli fekvésű villát kapnak e majd :)
Az én szavazatom: állami nyugdíj. (hozzáteszem sikerült az 1ik legpocsékabb eredményt elért mnyp-t választanom anno. :()

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.11. 10:31:14

Annyit szeretnék hozzátenni az egyéni számlás rendszer vs. államadósságcsökkentés kérdéséhez, hogy látszólag van csak ellentmondás a két dolog között. Az tény, hogy a most visszaáramló pénzek egy része az államadósságot fogja csökkenteni, így nem állhat rendelkezésre a befizető egyéni számláján. Ahogy per pillanat a magánnyugdíjpénztárak számláján sem, hisz a pénzek egy része államkötvényben, egy része pedig a tőzsdén van. Tehát a két fenti állítás mellé zárójelbe képzeljünk oda egy időtengelyt is, ahol az államadósságra fordított pénzeket most, a nyugdíjra fizetendő pénzeket pedig 20-30-40 év múlva fizetik majd ki. Ha minden jól megy.

VoLk&StRoY 2011.01.11. 10:37:28

@jo.e: hát kicsim, ez elég zavarosra sikeredett, de mire felnősz, majd megöregszel, biztos szép nyugdíjat kapsz a jóindulatú (és nem gonosz!) államtól!

jo.e 2011.01.11. 12:41:30

@VoLk&StRoY: Tata! Pontosan melyik részét nem érti? Segítek, forduljon hozzám bizalommal! :)

OftF 2011.01.11. 13:03:57

@Kis ember: Én nem ám a liberális értelemben vett összevissza erkölcstelen kufircolásra gondoltam, hanem a konzervatív értelemben vett előremutató termelékeny kettyintgetésre.

tommybravo 2011.01.11. 13:30:59

Mese "kicsiben így megy" címmel: A mi falusias világunkban a nagyit apuci és anyuci tartja el a fizetéséből. Van nekik egy szép gyerekük is, kicsi autó, kicsi ház, kicsi kert. Apuci és anyuci nem végeztek Közgázegyetemet, nem értenek a pénzügyekhez, de beosztással boldogulnak egyik napról a másikra: jut a gyerekeknek pöttyöslabdára, nagyinak vajas zsömlére, apunak lcd-tévére, a kocsinak batonozott garázsbeállóra. Szeretik a jó bort, sört, kis cigit, a kirándulást Patajpusztára, a strandfürdőhöz a nyáron.

Telik-múlik az idő. Anyuci és apuci nyugdíjas lesz, a Gyerek elkezd dolgozni, nagyi elköltözik nagyapához (béke poraira). Innentől a Gyerek tartja el a szülőket, aki viszont nem tud ugyanakkora nyugdíjat adni nekik, mint ők nagyinak. Két lehetősége van: hitelt vesz fel vagy kevesebb pénzt ad a szülőknek.

Hogy lehetett volna elkerülni, hogy apu és anyu kevesebb nyugdíjat kapjon, mint nagyi, de a Gyerek se adósodjon el?
- Megtakarítás: Minden pénzüket elköltötték korábban a szülők, így megtakarításaik nem voltak. Ha lefaragtak volna a nyaralásból, italból, cigiből, félretehettek volna. (Egy állam esetében gondoljunk a drága autópályára, haveri pályázatokra és hasonló értelmetlen tételekre);
- A Gyerek taníttatása, jobb állás, magasabb fizu (magasabb GDP, magasabb fizetések, magasabb járulékbevételek);
- Még egy gyereket vállalhattak volna, de hát akkor le kellett volna mondani a korábbi életszínvonalról, és már a nagyi korában is az egykézés volt a megszokott.

Nincs happy end.

VoLk&StRoY 2011.01.11. 15:31:52

@jo.e: fordulok kicsim, tehát:

Értem: "Sziasztok! Sokakban alakult ki az a kép, hogy itt a gonosz állam (kormány, Fidesz, O.V. tetszés szerint) áll szemben a jószándékú mnyp-akkal."

Nem értem (ki, kinek és milyen érdekeit veszi figyelembe?): "Anyacég menedzsment, részvényesek, közvetlen menedzsment, brókerek, alkalmazottak, mnyp tagok, stb. Ebből a felsorolásból vajon ki lesz az utolsó akinek az érdekeit figyelembe veszik bármiféle döntéskor. És itt ne arra gondoljunk, h. a kánaánban északi v. déli fekvésű villát kapnak e majd :)"

Értem (döntésed bátran meghoztad!): "Az én szavazatom: állami nyugdíj. (hozzáteszem sikerült az 1ik legpocsékabb eredményt elért mnyp-t választanom anno. :()"

Ja, vigyázz a pöttyös laszti el ne guruljon!:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.11. 17:23:43

@nomac:

Nem is értem, miért nem a bányajáradékokból tartjuk fenn az államot ;-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.11. 17:27:15

@csi szi:

"...sokan vállalnák, csak aztán ha nem jönnének be a dolgok, a végén ők is nyújtanák a markukat..." --- írod.

Nekem is ez a gyanúm. De mi mást is tudnának tenni?:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.11. 17:38:39

@Add_tovább:

1) Az attól is függ, hogy mire van (milyen típusú biztosításokra) van fizetőképes kereslet. És attól is függ, hogy az állam által nem dotált egészségügyi intézmények milyen áron tudnák szolgáltatásaikat nyújtani. És attól is függ, hogy a biztosítók, a megváltozott pénzpiaci környezetben (ha az állam kiesik, sokminden megváltozik), hogyan tudnák a biztosítottak által befizetett pénzt kezelni/mozgatni. És sorolhatnánk...

2) Az államnak édes mindegy, hogy milyen címen szedi be a működéséhez szükséges pénzt:-) Amire szüksége van, beszedi.

3) Ebben teljes mértékben egyetértünk: minden polgárral szemben ugyanazzal a mértékkel kell(ene) hogy mérjen az állam:-)

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.11. 18:03:02

@bbjnick:

"De, ha figyelmesen olvastál, akkor láthattad, én nem ezt mondtam:-)"

tehát nem azt írtad, hogy

"Egyébként pedig: én a nagyon "öntudatos öngondoskodóknak" megengedném, hogy kiléphessenek a rendszerből."

azannya

2011.01.11. 18:13:01

@VoLk&StRoY: Tökéletesen igazad van, ha az államit választod.Meg is érdemeled majd azt a nyiugdíjat, amit kapsz. Amúgy tényleg: éppen emiatt kellett volna teljesen szabaddá tenni akár a teljes kivonulást a szolidarítási rendszerből: akkor mindenki csak magát hibáztathatná. De most a választás nem szabad, erőteljes a presszio annak érdekében, hogy menjen mindenki a állami rendszerbe.
Én inkább amellett tettem le a voksot: maradok a pénztáramnál. Ki döntött helyesen? Meglátjuk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.11. 18:15:44

@mavo:

Nézd csak, én ezt írtam:

"én a nagyon "öntudatos öngondoskodóknak" megengedném, hogy kiléphessenek a rendszerből. Ha valaki igényelné, én bizony lehetővé tenném számára, hogy ne fizessen tébét, nyugdíjjárulékot (sőt, adód is csak valami egészen minimálisat, hiszen vannak olyan közszolgáltatások, amikből ma senki nem tudja kivonni magát; ezekért csak adóval tud fizetni), szóval, ne fizessen, s ezzel lemondjon az ingyenes egészségügyi ellátásról, az állami nyugdíjról, gyermekei ingyenes oktatásáról, egészségügyi ellátásáról stb. Jövedelmével úgy takarékoskodik, ahogy jólesik neki, olyan bankban gyűjtögeti, amilyenben akarja, abba fekteti be, amibe akarja és abból fizet minden közszolgáltatásért, mint a katonatiszt."

Erre te így reagáltál:

"ó, hát kiléptek ők "maguktól", ne aggódj már ennyire. megfelelő körülmények közt rokkantnyugdíj sem jár a nyugdíjtőzsdéző nemzetárulóknak. persze a többiek befizetésének 75%-át minden további ellenszolgáltatás nélkül is kötelesek befizetni, hiszen úgy "igazságos"."

Erre én felhívtam a figyelmedet, hogy:

"ha figyelmesen olvastál, akkor láthattad, én nem ezt mondtam"

Így volt:-)

ü
bbjnick

VoLk&StRoY 2011.01.11. 20:27:58

@Add_tovább: kedves magyar polgártársam, amit tőlem olvastál, az egy válasz volt egy másik kedves magyar polgártársamnak, csak ez neked nem tűnt fel! Ha mégegyszer elolvasod az említett kommentemet, akkor az elején láthatod, hogy kinek válaszoltam, és idézőjelben vannak az ő mondatai, amik közül jelöltem számára az általam értelmezhetetleneket! Joccakát!

2011.01.11. 20:30:49

@VoLk&StRoY: Elnézést, valóban, csak gy kicsit már elkavarodtam a többtucat hozzászólás olvasása közben az idézőjelek tömkelegében...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.12. 12:28:10

Mi lesz a magánnyugdíjpénztári vagyon sorsa? A magánnyugdíjpénztári vagyonokkal az államháztartásba visszakerülő állampapírokat bevonják, tehát nagyjából 45%-nyi összeg helyből az államdósságot csökkenti, minden más művelettől függetlenül.

"Mint Borbély László András, az ÁKK általános vezérigazgató-helyettese a Gazdasági Rádiónak elmondta, a 3000 milliárd forint körüli értékű portfólió 45 százaléka állampapír, ezt bevonják, nem kerül vissza a piacra. "

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=470631&place=hirstart

Tehát a pénztári vagyon ezen részét, az aggodalmakat eloszlatandó szögezzük le, biztos nem fogja az Orbán szétszórni az ingyenélő nép közé.

Ha a tagság nagy része visszalép, az államadósság 1350 mrd Ft körüli összeggel csökken, ami a 20 500* mrd Ft körüli teljes összeg 6,58 %-a.

* "A magyar államadósság jelenlegi – pontosabban július végi – mértéke 20 409 milliárd forintot tesz ki."
in:
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/intes-a-gazdagoknak-326424

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.12. 16:41:30

Pontosabb adatok a nemzetgazdasági államtitkártól:

"Akár 2 ezer milliárddal is csökkenhet az államadósság

(...)
A magánnyugdíj-pénztári befizetések döntő részét az államadósság csökkentésére kell fordítani – mondta Cséfalvay Zoltán. A várhatóan mintegy 2800 milliárd forintból idén és jövőre együttesen 780 milliárd forintot költ az állam a költségvetés folyó kiadásaira, a többi viszont az államadósság mérséklését szolgálja. Ezt az is indokolja, hogy a nyugdíjrendszer második pilléreként nyilvántartott pénztárak éves szinten a GDP 1,3-1,5 százaléknyi hiányát eredményezték, vagyis önmagukban növelték az államadósságot"

www.gazdasagiradio.hu/cikk/58757/

jo.e 2011.01.13. 09:19:23

@VoLk&StRoY: Valóban pontatlanul fogalmaztam. Az anyacégek döntéshozóira gondoltam amikor bármilyen "probléma" esetén mérlegelik majd a lehetőségeket. Persze, tudom: majd a Garancia Alap helyt áll.
(1ébként a pöttyös nem pattan el, Messi csak jelenthet nekem :) )

Add_tovább: meg hát. Mindenki aki azt gondolja, h. tudja hogy lesz jó neki 20-25 év múlva, az becsapja magát. Én most így látom jónak, te máshogy. Ajánlhatok 1 fogadást, de kicsi az esély, hogy be tudjuk majd hajtani a nyereményt :) (Még a választási eredménnyel nyertem a H.V. fórumán 2 üveg pálinkát - szerinted... )

VoLk&StRoY 2011.01.13. 09:57:46

@jo.e: nyugdíjügyben valójában nincs választási lehetőség, csak ultimátum! Hogy mi lesz 20-25 év múlva(?), javaslom, hogy a következő választás csak akkor legyen, így kiteljesedhet a FÜLKÉK FORRADALMA, addig Viktorkát istápoljuk, becézgetjük, és megnézzük, hogy beváltak e a próféciák, (persze Semlyén Zsoltit is). Ja, a pálinkát nem bírom, néha egy kis meggysör:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.14. 17:22:37

@bbjnick:

elbeszélünk egymás mellett, ez van, annyit nem ér az egész.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.14. 17:25:41

@evil overlord:

"Ezután lehetett részvény is, de közbejött a válság, ergo tényleg hihető az 1% alatti reálhozam."

főleg, ha nem számolod bele a 2010-es átlagosan 30 százalék feletti hozamot.

vg.hu/penzugy/megtakaritas/hogyan-teljesitett-az-on-nyugdijpenztara-itt-a-lista-338038

bpe 2011.01.15. 01:35:12

@Elpet: jaja, tiszta sor.. ezt kellett volna jó hangosan tolni korábban is, h az mnyp-k hozama kvázi az állampapírok hozama volt vhol (jah, egyébként még persze asse..), tehát az állam az mnyp tag egyik zsebéből (adó-, áfanövelés, stb.) kivette, és betette az mnyp-s reálhozamzsebbe.. jah, és közben adósodott mint a gép. vicc.

meg az is vicc amúgy, h jó páran meg vannak kergülve, h az állami nyugdíj, na, az aztán semmire se gar., és tolni kell az öngondit 1000L. és ha nem változott volna a mostani rencer, akkor? ..akkor x év múlva, amikorra az öngondoskodók nyugdíjba mennek, az államtól nem 100% nyugdíj megkapásán/megnemkapásán paráztak volna, hanem 70%-on.. naccerű. :) az öngondoskodás amúgy bárkinek lehetőség, tessék nyitni egy bankszámlát, és megtakarítani. jah, és az milyen, h az mnyp, ha mexűnik, a tag húz vissza az államiba?.. 30 év alatt miért tesszük fel, h nem akartak volna mexűnni? ezt miért hisszük el? ha már azt elhisszük, h az állam el fogja qrni. az az állam, ami momentán még 20e milliárdos adósság mellett is fizeti a nyugdíjakat, és nem dőlt össze.. aszta, nem szabad megbízni benne, nemnemsoha. :)

egyébként azt sem értem, ha ez a kormány ekkora g3ci, h einstandol, akkor miért nem von le ebből a borzalmas műveletből az, h a másik oldalon 16%-os szját vezet be, ami kapcsán x ft-tal több marad? vagy az, h 1-2-3 gyerek után milyen adókedvezmény jár eztán? vagy akár az, h összekapja az országot, és idővel csökkenti a devizahitelesek terheit, csinál eurót, stb?..

sztem levonhatna.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.15. 02:33:41

@bpe:

"egyébként azt sem értem, ha ez a kormány ekkora g3ci, h einstandol, akkor miért nem von le ebből a borzalmas műveletből az, h a másik oldalon 16%-os szját vezet be, ami kapcsán x ft-tal több marad?"

talán azért, mert ha elveszik mondjuk egymillió forintodat, akkor nem vígasztal, hogy az adócsökkentés miatt még buksz havi párezret
süti beállítások módosítása