Az egyik (felesleges) ütésből a másikba beleálló Orbán-kormány talán legvitatottabb intézkedése a magánnyugdíjpénztári rendszer kvázi ellehetetlenítése, az eddig odaáramló pénzek visszairányítása az állami, felosztó-kirovó rendszerbe. Hogy ez szerintünk komoly baj, azt már többször megírtuk, miközben tudjuk azt is, hogy az eddigi rendszernek is megvoltak, megvannak a maga hibái. Miközben a megváltoztathatatlanon búsongunk, és tucatszámra ontjuk a cikkeket a gazdaságpolitika koncepciótlanságáról és úthenger jellegéről, mégis a magánnyugdíj-pénztári rendszerrel kapcsolatos kormányzati döntés két lehetséges pozitív aspektusára is érdemes felhívni a figyelmet, melyek közül az első minimum reformértékű lépésnek, a második pedig a normális állami adósságkezeléshez való visszatérésnek is tekinthető.

1. A visszaáramló pénzt az állami rendszerben egyéni számlán, mindenki számára nyomon követhető módon fogják kezelni,

2. A pénz döntő részét az utóbbi években felduzzadt államadósság csökkentésére fordítják.

  Az ördög itt is a részletekben rejlik, és a vonatkozó törvény egyáltalán nem adja meg a tisztánlátás lehetőségét az állampolgárok számára (ráadásul e törvény nem rendelkezik az egyéni számláról sem, ezért e helyütt erre nem térünk ki). A parlament által még tavaly decemberben elfogadott, a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló törvény határozza meg, hogy az államháztartás berkeibe visszavándorló pénzzel mit kezdjen az apparátus. A törvény szerint az alap vagyonát a magánnyugdíj-rendszerből visszatérők pénze és az azokból származó hozam (valamint az alap eszközeinek értékesítéséből származó bevételek, bármit is jelentsen ez) alkotják, amelyeket viszont csak a törvény által meghatározott célokra lehet fordítani. A törvény szerint az alap pénzei kizárólag a Nyugdíjbiztosítási Alap, a költségvetés valamely, a költségvetési törvényben meghatározott előirányzata javára írhatók jóvá, vagy azok az államadósság csökkentésére fordíthatók.

  Na itt kezdődnek az értelmezési nehézségek. A törvényalkotó ugyanis azt a finom distinkciót is becsempészte a törvénybe, hogy ez utóbbit (az államadósság csökkentését) csak akkor engedi a jogalkalmazó számára, ha az államháztartás helyzetének kiegyensúlyozott működését ez a lépés nem veszélyezteti. Tipikus gumiszabály, hogy a ma közkeletű jelzős szerkezettel éljünk. Hisz mit tekintünk az államháztartás kiegyensúlyozott működésének? Azt, ha szufficites a költségvetés, ha épp nullszaldós vagy már azt is, ha teljesítjük az Unió felé vállalt mindenkori költségvetési hiánycélt? De hát ahol hiány van, az nem tekinthető kiegyensúlyozott működésnek, ugye?

  E jogszabály alapján számomra tehát olyan helyzet is elképzelhető, hogy a befolyó pénzek döntő része a Nyugdíjbiztosítási Alapba kerül, ahonnan viszont az állam a mindenkori nyugdíjasok járandóságát finanszírozza. Sőt ad abszurdum az is előfordulhat, hogy a költségvetési törvény olyan előirányzatot nevez meg a magánnyugdíj-pénztári pénzek kedveményezettjeként, amely mondjuk a magyar kultúrát, a sportot, vagy a tűzoltók túlórapénzét támogatja. Mindezt szigorúan az államháztartás kiegyensúlyozott működése érdekében.

  És persze - a optimális esetben - akár a teljes összeg is az államadósság csökkentésére fordítható (ezt a törvény világosan szabályozza, azaz a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe visszatérők vagyonát megtestesítő és a magyar állam által kibocsátott hitelviszonyt igazoló értékpapírokat az átadást követően be kell vonni, azok további forgalom tárgyai nem lehetnek, így csökkentve a belföldi adósság szintjét). És ki vitatná, hogy ez lenne a legkedvezőbb szcenárió? Ha ránézünk az 1995 és 2010 közötti államadósságot mutató grafikonra, láthatjuk, hogy 2001-re az adósságráta az 1995-ös 60%-ára esett vissza, azóta azonban folyamatos a növekedés.

A magyar államadósság alakulása 1995-2010 (a GDP %-ában)

Forrás: Eurostat (2010-es adat MNB)

  A magyar adósságállomány 2001 óta drámai mértékű, mintegy 60%-os növekedést produkált és 2010-re meghaladta a GDP 80%-át. Ez a tény nyilvánvalóan az egyik (nem eléggé hangsúlyozott) magyarázó tényezője a kormányzat magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos politikájának. Ami még teljes mellszélességgel támogatható is, ha a kormány mozgása világos és kiszámítható lenne.

  Azonban a december végén kihirdetett nyugdíjreform alapról szóló törvény alapján messze nem egyértelmű, hogy az elmúlt 8 évben a szocialisták által ránk hagyott adóssághegyet a kormány milyen ütemben kívánja mérsékelni, kíván-e 2014-re euró-céldátumot kitűzni, és egyáltalán mikorra akarja elérni az euró bevezetéséhez szükséges 60%-os államadósság/GDP szintet.

  A miniszterelnök a Reuters-nek azt nyilatkozta, hogy az adósság tekintetében gyors sikert kell elérnie és a gyors változásnak már 2011 első felében látszódnia kell. Ha a leírt jogszabályban már nem is bízhatunk, akkor csak Orbán Viktor marad.