NMHH: Warning, It's On
2010. december 30. írta: Doktor Kottász

NMHH: Warning, It's On

„He who controls the dancefloor, controls the people”
(Dr. Dre, 2pac - California Love)

  A T. Hatóságnak igaza van: a hatályos jogszabály szerint valóban nem lehet délután öt órakor cúna szavakat tartalmazó dalokat játszani a rádióban, még akkor se ha Shakespeare nyelvén mondja az afroamerikai dalnok, hogy „te csak egy b..szógép vagy, aki a prostikból él”. De.

  A döntés jogszerűségét mindössze egyetlenegy célcsoportban tudják majd meggyőzni: a tévé azon nézőit és a rádió azon hallgatóit, akik szerint „a jó dolgokból már nem maradt semmi”, és egész nap csak ömlik a genny mind az ötven csatornán. Nem is beszélve arról, hogy a jobboldalra gondosan rámázolt humortalanságot és prüdériát egy jó darabig megint nem lehet majd lemosni.

  Aztán: biztos, hogy az év utolsó heteiben, ráadásul ilyen pergőtűzben kell foglalkozni azzal, hogy mi is történt szeptember 3-án, 17 óra 53 perckor? Jóval nagyobb öngól ez: szilveszterkor lesz egy pár házibuli, ahol arra rugóznak majd térdből, hogy „It's on motherfucker” - amitől a jó erkölcs nevében akarták megóvni azokat fiatalokat, akik jó eséllyel (eddig) még csak nem is hallottak róla. Külön bónusz, hogy egy olyan számról beszélünk, amely már az első két sorában elküld minden politikai korrektség-párti hivatalt a francba.

  A helyzet az, hogy az esetnek köszönhetően újra létezik a Tilos Rádió. Bevallom, én magam azt hittem, hogy a szívemnek oly' kedves Kultiplex-szel együtt ez az adó is eltűnt, de nem: Szalaiék ismét a közbeszéd részévé tették. Lehet majd tüntetni mellette, ellene, esetleg a kettőt egyszerre. És igen, így lesz (újra) ellenzéki média.

  Gumicsont ez már megint, talán még M. Giorgio Richárd cukorkája is bele van töltve.

  De addig is:  

  Valamint:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr242547601

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2011, öcsém a káros rap antiéve, yeee:) 2010.12.30. 15:41:07

„Szép szöveget, erkölcsi témát! Ezeréves múlthoz hű magatartást! Mert pornós, kábítós hip-hop nekünk nem kell, neveljünk etikus, hazafias rappel!” Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy Belgáék talán egyik legnagyobb sikert aratot...

Trackback: ICE-T mégsem kapja meg a magyar állampolgárságot? 2010.12.30. 15:12:48

A népszerű afro-amerikai rapper ICE-T döbbenettel fogadta a Tilos Rádió és személye, pontosabban egyik dalszövege ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által indított vizsgálatot. Mint köztudott a zenész az egyik leglelkesebb támogatója volt a k...

Trackback: Ice-T & Tilos rádió & józan ész & nyelvtudás vs. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (szövegelemzéssel!) 2010.12.30. 14:58:16

(Avagy erősebb kutya baszik, itt vajh' melyik lesz az?) Esetleg, stílusosan fogalmazva: it's on! Ahogy a comment.blog.hu megírta (én ott futottam bele), a Tilos rádió kapott egy

Trackback: A Fidesz vérfagyasztó logikája 2010.12.30. 14:47:09

A médiaszabályozás, mint minden jogi szabályozás, elsősorban lehetőségeket fogalmaz meg, amit egy általunk még nem ismert gyakorlat fog tartalommal kitölteni. Tisztelt Fellegi Úr! Egy rossz törvény nem lesz attól bocsánatos, hogy a nagytekintélyű é...

Trackback: "Kettőt mingyár agyonlőttem..." 2010.12.30. 14:28:18

Nemcsak az angolul értő kiskorúak, hanem a felnőttek köznyugalmának megzavarására is alkalmas, a rendvédelmi hatóság tagjainak meggyilkolására bujtogató kultúrszenny, melyet nem átallottak külföldön is terjeszteni! A magam és a Nincs irgalom minden jóé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.12.30. 13:34:42

Miért kellene egy hatósági döntésről bárkit is meggyőzni?

"Nem is beszélve arról, hogy a jobboldalra gondosan rámázolt humortalanságot és prüdériát egy jó darabig megint nem lehet majd lemosni."

Ha ez a lényeg, hogy mit gondolnak rólatok, legjobb, ha örökre elhatárolódtok a prűd és humortalan jobboldaltól.

tewton 2010.12.30. 13:36:15

ásítás.
jó, eddig is tudtuk, hogy vannak szennyemberek, van szennyzenéjük, és még azt is tudtuk, hogy raboló "szinészpalánta" zoltán, majka és a többi szutyok kismajom leutánozta magyarul is ugyanezt.

rossz időzítés, felesleges gesztus most. értelmesebb lett volna februárban, és úgy, hogy lezseren felmutatják az érvényben lévő törvényszöveget, és máris indul a traktor, hogy beszántsa a tilost.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.30. 13:41:58

"Külön bónusz, hogy egy olyan számról beszélünk, amely már az első két sorában elküld minden politikai korrektség-párti hivatalt a francba."

Kíváncsian várom, hogy idézd, pontosan melyik sorokról is van szó. Nagyon kíváncsian...

Van egy olyan sejtésem, hogy téged nem kifejezetten kell félteni a szöveg negatív hatásaitól, lévén fogalmad sincs, hogy miről szól. :)

Persze ez is csak azt támasztja alá, hogy mekkora semmirevaló kretének ülnek abban a hivatalban.

"Gumicsont ez már megint"

Tévedés. Messze alábecsülöd ennek az eseménynek a fontosságát. Mérföldkő volt. Mostantól, it's on!

caralho voador 2010.12.30. 13:52:45

Felbolydult a kibuc, megy az ajvékolás. Hurrá! Megint nem lógok a neten pár napig, mert mindenhol csak erről olvasni.
Az esettel kapcsolatban egyetlen felvetés a jogos: a nagyoknak, rtl klub + tv2 (több pénz), többet néznek el, mint a kisebbeknek. Na, ez baj. Ha Orbán tényleg diktátor lenne, ahogy mondják, az összes ilyen szennymédiumot földig kéne rombolni, méretre tekintet nélkül. (lásd Jobbik-program :D)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.30. 13:54:32

ha a hatóságnak igaza van, akkor miről beszélsz? megteheti? megteszi. ki kell nyírni a tilost? ki. annak ellenére, hogy igazán szeretem ice-t, és különösen a body countot. :)

tewton 2010.12.30. 13:57:45

@poszt:
@Elpet:
szerintem a szerző maga sem tudja, hova álljon. gondosan megkerüli a konzervatívként amúgy elvárható moralizálást, csak a törvény hatályáról meg "cúna" szavakról beszél (jujj, nehogymár kiálljunk az obszcenitás ellen, az nem menő), racionálisan és értékmentesen érvel. nem elfogadhatatlanul. csak azért ennél az "egyrészt-másrészt" dolognál én többet szeretnék látni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.12.30. 14:00:48

@Úlfhéðinn:
"Mérföldkő volt. Mostantól, it's on!"

A mérföldkő ez volt:
nol.hu/lap/mo/20101213-helyreigazitasnak_helye_nincs

Láthatóan a médiafelügyeletet úgy szívatják a dörzsölt médiamunkások, ahogy akarják.

tewton 2010.12.30. 14:02:01

@Grift:
ne vicceljen, maga ilyen alember zenéket szeret?

aztán nehogy komolyan vegye a dolgot és becsatlakozzon pesten a helyi niggák drog-újraelosztási vitájába, mert leszamurájkardozhatják.

ezt látta? szerintem jól festi a niggabűnözés egzotikumába bódult fehéreket
www.imdb.com/title/tt0178988/

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.30. 14:04:07

@tewton:
a bennem élő alembert is etetni kell! egyébként, ha nem ismeri a szenny szépségét, a magasztosra is süket. vagy majom. :))

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.12.30. 14:08:31

@tewton:
@Grift:

Sok mindent lehet hallgatni és hallgatunk is sok mindent. Az a kérdés, hogy mit hová sorolunk. Hogy a helyén látjuk-e.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.30. 14:13:30

@Elpet:
ez így van. persze hiába kezeljük értékén, ha mondjuk egész nap ájsztít hallgat az ember, akkor ellenőrizhetetlen csatornákon szivárog bele a szenny a lelkébe. ok bartók rádió, kevés tilos. fehérember rock zenéje sose! :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.12.30. 14:20:00

@Elpet: szerintem Doktor Kottász fejlődése károsult az Ice-T poszt hatására, tán máris gengszteröltönyt húzott, és elindult felhajtani a bizniszre kapható nőket :)

tewton 2010.12.30. 14:21:09

@Grift:
alkalmazza az alapszabályt: az ember színe a fehér :)

eN 2010.12.30. 14:22:40

Csak egy kérdés: a törvények azért vannak, hogy egyesek kicsipegethessék belőlük a nekünk tetszőket mint a svédasztalról a lazacos falatkát, vagy _mindenkire_ ugyanúgy vonatkoznak?
Mintha ez lett volna az egyik fő baj az előző garnitúrával, akiket jól el is hajtottak a választáskor. Ilyen hamar felejtünk?

etuska · http://napietus.blog.hu/ 2010.12.30. 14:22:56

én itt írtam erről: napietus.blog.hu/2010/12/30/obszcen_szovegek_buntetik_vagy_nem

amit nem írtam, és amit viszont ennek a postnak az írója remekül lát: ez valóban öngól. Szalai Annamária személyesen népszerűsíti a Tilost.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.30. 14:24:36

@tewton:
ez alap, bár a sárgákat többre tartom mint a fehért, de azért az naggyon vicces, mikor a fehérember akar nigger módjára zenerosszalkodni. a fehérember popzenéje, sem igazán romlott, sem igazán zene. mindennek szar.

Google 2010.12.30. 14:26:38

Végre a humor nagyobb és kisebb ágyúinak előjön a valódi énje, beszélhetnek a szívükből.
De ezt miért nevezné valaki jóérzésű ember ellenzéki sajtónak?
Ha pedig az, hát csak magát minősíti.
Magatokat már meggyőztétek? Biztos, hogy ez a jó irány?

tewton 2010.12.30. 14:29:36

@Grift:
haha, maga túlmetafizikázza a dolgot :)
biztos kevés ganksta zoltánt hallgatott

Google 2010.12.30. 14:30:39

@tewton:

Várjuk meg a hívő tagozat állásfoglalását is azért. Mert olyannak is kell lennie, nem?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2010.12.30. 14:31:26

@etuska:
nem mellesleg gyorstalpalón megtanítja a védendő fiatalságot káromkodni angolul. De nem ám a finomkodó, júj rácsaptam a csúnya ajtót az ujjamra módon, hanem csak úgy parasztosan. Ez még annál is nagyobb öngól, mint amikor a Hírcsárdától kértek helyreigazítást egy nyilvánvalóan álhír miatt. Bár poénnak van olyan jó ez is.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.30. 14:32:08

@tewton:
hisz tudja nagyon jól, hogy metafizikában erős vagyok! :)

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.12.30. 14:33:21

no kérem

épp ideje eltakarítani a sok mocskos kurvát

a stricijeikkel együtt, akik elénktárják:

szombat.portalinternet.hu/2005/0506zsidoporno.htm

Zsidók a pornóiparban

2005. június / Nathan Abrams (Seleanu Magdaléna fordítása)

Kevéssé ismert történet a zsidók részvétele a Hollywood lepusztultabb oldalági rokonának tartott pornófilmkészítésben. Talán szeretnénk úgy tenni, mintha az X kategóriás filmek gyártásából nem vették volna ki részüket, holott letagadhatatlan, hogy a világi zsidók aránytalanul nagy számban szálltak be (és közreműködnek ma is) az amerikai szexfilmek előállításában. A zsidó részvétel a pornóiparban régi história, Amerikában vitathatatlanul hozzájárultak ahhoz, hogy egy marginális szubkultúra az amerikai élet fontos részévé váljon.

Malacságkufárok

A zsidó részvétel a pornóiparban két, olykor egymást fedő területre osztható: gyártókra és szereplőkre. Bár a zsidók Amerika összlakosságának csupán két százalékát adják, ennél nagyobb arányú a jelenlétük a pornóiparban. A könyvszakmában az erotica műfajra szakosodott kereskeők nagy része az 1890 és 1940 között Németországból bevándorolt zsidók köréből került ki. Jay A. Gertzman, a Bookleggers and Smuthounds: The Trade in Erotica, 1920–1940 [Könyvcsempészek és malacságkopók: Az erotikakereskedés, 1920–1940] szerője szerint a zsidók igencsak fontos szerepet játszottak az ún. gallantiana -könyvek (disznó vicceket és balladákat tartalmazó kötetek, illetve erotikus regények és klasszikusok), valamint az avantgárd, szexuálisan szókimondó regények, ponyvák és alantas ösztönökre épülő művek terjesztésében.

A háború utáni Amerika leghírhedtebb pornóiparosa egy bizonyos Reuben Sturman volt, akit „a pornográfia Walt Disneyjeként” emlegettek. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint az 1970-es években az országban fellelhető pornókiadványok nagy része Sturman kezében összpontosult. Az 1924-ben született Sturman Cleveland szegénynegyedében nőtt fel. Eredetileg képregények és más lapok eladásából élt, ám amikor rájött, hogy a szexmagazinok hússzor akkora hasznot hajtanak, mint a képregényfüzetek, pornókiadványokra specializálta magát, és idővel saját kiadványaival és saját értékesítőhálózattal lépett a piacra. Az 1960-as évek végére Sturman egyike volt a legnagyobb szexmagazin-terjesztőknek, és az 1970-es évek végén már mintegy kétszáz, szexkiadványokra specializálódott boltot mondhatott magáénak. Sturman megújította az akkor még népszerű peepshow-fülkéket (egy aprócska, sötét helyiség, amelyben a néző X kategóriás videókat nézhetett színes tévén, percenként pár centért). Úgy tartják, hogy Sturman nem csupán ellenőrzése alá vonta az ún. „felőttszórakoztatási” ipart, hanem ő maga volt az. Végül adócsalással és más bűncselekmények vádjával bíróság elé került, és börtönben hunyt el 1979-ben. A családi vállalkozást fia, David vitte tovább.

Napjaink Sturmanja egy másik clevelandi zsidó, a negyvenhárom éves Steven Hirsch, akit a „pornó David Trumpja” néven is emlegetnek. A kettejük közötti kapocs Steve apja, Fred, aki Sturman tőzsdeügynöke és jobbkeze volt. Hirsch az amerikai szexfilmek legnagyobb előállítójának, a pornóvilág Microsoftjaként emlegetett Vivid Entertainment Groupnak a tulajdonosa. Az ő nevéhez kapcsolódik a modern marketingmódszerek meghonosítása a pornóiparban. A Vivid sokban emlékeztet az 1930/40-es évek hollywoodi stúdióinak rendszerére, különösen ami az exkluzív szerződésekkel odaláncolt pornócsillagokat illeti, akiknek az imázsát Hirsch a saját elképzelései szerint alakítja. A Vivid csoportról nemrég a brit Channel 4 mutatott be egy afféle színfalak mögött forgatott filmet.

is 2010.12.30. 14:49:25

erdeklodessel varjuk a hivatal donteset. ha ez 3 soros lesz, es leirja, hogy bar igaz, de tarsadalmi veszelyessege 0,0, es ezert irasbeli figyelmeztetest rovok ki, akkor ez a hivatal nalam kap egy piros pontot. ha ez a dontes az lesz, hogy 5 millio forint (ami a koltsegvetes 30%-a), akkor ez a hivatal, es az azt letrehozo parlament/kormany/Orban egy politikai elnyomo zsarnoki rezsim.
erdeklodessel varjuk a hivatal donteset.

is 2010.12.30. 14:51:27

@Grift: ezt hagyjuk, a vilag mar teljesen kifordult magabaol.

A legnepszerubb rapper feher. A legnepszerubb golfozo fekete. A nemetek pedig nem akarnak haboruzni.

hollario 2010.12.30. 14:51:32

@Ezt a népet sajnáljam?:
Ezt épp Európa Thaiföldjén leírni elég vicces.

supertroll2000 2010.12.30. 14:56:56

szerintem már írják a csekket jan 1-i keltezéssel.
5 misi beugrószinten.

Garga Bácsi 2010.12.30. 14:57:14

nevetséges, és még le is fordították magyarra :)
Ezt biztos több gyerek olvassa, mint ahányan a tilos rádiót hallgatták.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.12.30. 15:00:25

Nem kéne a humortalan, prűd pózt felvenni -ha csak nem belülről, őszintén jön-, és akkor nem tartaná senki humortalan, prűd bagázsnak őket... Jó ötlet?

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2010.12.30. 15:02:05

Éppen 310 éve hozott egy rendeletet az esztergomi vármegye a káromkodók ellen. "Aki eordeg attat és teremtettit emlegetve káromkodik, az először 12 botütést, majd a dupláját, végül a háromszorosát kapja. Ha tudja, 4,8 illetve 12 forint letétével megválthatja magát."

O tempora, o mores!

Megnyugodtam, mostantól rend lesz ebben a zországban, az biztos. Nem köllenek felforgató hamis eszmék meg zenék. Mindent vissza.

Javasolnám a Pink Floyd betiltását is, mert a gyerekeket arra uszítja, hogy nem kell nekik edukáció.

mook 2010.12.30. 15:02:20

Node Ice mikrofonjára miért csak annyi van írva, hogy Sün? Miért nem Süngyilkos?
www.youtube.com/watch?v=BSvD5SM_uI4

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.30. 15:04:24

@is: biztos, ami biztos, azért nem kapták vissza a szuverenitásukat.

Azt kéne valami elegáns érveléssel az ICE-T híveknek bizonyítaniuk, hogy ez a némelyeket sértő szöveg miért legyen legálisan része a nyilvánosságnak, míg bizonyos történelmi eseménnyel kapcsolatos kételyek tilosak. Vagy érveljenek a teljes szabadság mellett (esetleg hozhatnák az ezzel kapcsolatos 1-2 évvel ezelőtti bejegyzéseiket). Akkor következetesek.

gpetersz 2010.12.30. 15:06:56

@caralho voador: Nagyon fogsz hiányozni... most megbüntettél minket.

egyenlítő 2010.12.30. 15:07:53

Nem értem, mi a Hivatal problémája. A szám elején elhangzik a figyelmezetés (mellékelt dokumentum, 7. o.): Vigyázat! Ebben a pillanatban te egy ice-T lemezt hallgatsz! Sőt, felhívják a figyelmet arra, hogy milyen csúnya szavak meghallása fenyeget. Ettől kezdve a rádió nem felelős.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.12.30. 15:07:56

Azért a Tilos köszöni szépen, megvolt eddig is. :) Meg zeneileg még mindig a legjobb, meg megnaprakészebb hazai rádió, sz'al kár, hogy megint csak egy ilyen baromság miatt került elõ a neve, nem azért amiért megérdemelnék.
De jah, ez az egész kössünk-bele-mindenkibe-aki-nem-velünk-van médiatörvényesdi (remélhetõleg) esélyes, hogy pont az ellenkezõjét éri majd el annak amit akar, de sajna biztos, hogy addig is sok ilyen felesleges, agyrohasztó faszsággal lesz még dolgunk.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.30. 15:10:39

@rajcsányi.gellért (ergé):

Lebukott a mandiner. Valódi tagjai:

Mc Rajcsávó Gee és Dr. Cotton Ace (Lelkee Lolah pörög a rúdon).

Hogy lehetett idáig süllyedni...

egyenlítő 2010.12.30. 15:10:57

@tölgy: Schmitt és most niggerezni tessék, nem zsidózni! A cigányozás határeset.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.30. 15:13:41

@egyenlítő: ecsém, a maga próbálkozása halvány gyenge.
Válaszolni érdemben tud-e? Vagy nehéz a feladat?

Nagyzee 2010.12.30. 15:14:53

@eN:

Megfordítsam? Szerinted a Tilos volt az egyetlen (és náluk is csak ez az 1 Ice-T szám), akik az utóbbi fél évben trágár vagy csak simán kifogásolható szövegű számot adtak le késő este előtt? Valahogy nehezemre esik elhinni, hogy így van. (Ahhoz túl sok sláger szól a közösülésről pl.)

Ha a Tilost megvágják, annak pont hogy kimazsolázás-szaga lesz. Sőt, már most az van.

www.youtube.com/watch?v=UXFz7vqbk1o

Nomegalljcsak 2010.12.30. 15:15:46

Ezek az adófizetők pénzén ilyen fenyegetőzéseken görcsölnek napokig? Képzelem a csillogó szemüket ahogy elégedetten hátradöltek a végén.

Szíjjártónak szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=zBWyvZE5r_o

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.12.30. 15:18:15

A Tilos mindig is a jobberek kedvelt celpontja volt.
Most mar legalabb meg van a megfelelo eszkoz a kezukben, hogy vegleg ellehetetlenitsek a radiot.

2010 vegen itt tart az orszag.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 15:19:42

"Obszcén nyelvezetű magyar rapszöveg sugárzása miatt 2003-ban és 2005-ben is kiszabtak már pénzbírságot a Tilos Rádióra, sőt a műsorszolgáltatás három órás felfüggesztésére is sor került."

Magyarán, a Medgyessy és az első Gyurcsány kormány alatt is meg lettek bírságolva.

"A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 41. § (1) bekezdése b.) pontjának felhatalmazása alapján hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta a Tilos Kulturális Alapítvány Műsorszolgáltató Tilos Rádió csatornájának műsorszolgáltatását"

Egy 1996-os , tehát a Horn kormány idején hozott törvény alapján.

tilos.hu/upload/dokumentumok/Ice-NMHH-101213.PDF

Mindezt két nappal az új törvény hatályba lépése előtt. Ez egy elég frappáns politikai üzenet, nyilvánvalóan szándékos időzítéssel. Aki még ezt sem érti, az ne foglalkozzon politikával, és főként ne írjon róla . )

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.30. 15:26:33

Van egy sejtésem, hogy ez a Zifjúságrakáros műbalhé arra vezethető vissza, hogy Orbán azt találta nyilatkozni, hogy:

"A médiatörvény nem a szólásszabadságról szól. Arról van szó, hogy az emberi méltóságot és a gyermekeink védelmét biztosítani kell. Minden európai ország ezt teszi, nem is szólva az Egyesült Államokról, ahol a fele sem történhetne meg a képernyőkön és az újságokban annak, mint ami nálunk folyamatosan megtörténik."

Tehát gyorsan lépett a NMHH, hajszál pontosan az útmutatást követve.

Csak hát a nagy fingásból beszarás lett, nem ártott volna utánanéznie az NMHH-nak, hogy mennyire mentek ICE-T és társai beszabályozásval az USA-ban (semmire).

egyenlítő 2010.12.30. 15:27:02

@tölgy: Igazad van! Ha a Horst Wessel Lied-et nem lehet adni, tiltsák be ice-T-t is!

Bergeroth 2010.12.30. 15:29:46

Több mint 10 éves szám, tényleg csak most lett fontos, hogy észrevegyék? Ugyan már, azóta felnőtt egy generáció. Ez egy akkora felfújt és mondvacsinált ügy, mint ide Lacháza.
Ennyi erővel visszamenőleg kiírthatnánk a Kama-Sutra-t, meg az egyiptomi hieroglifák sexuális ábrázolásait is.
Nevetséges és abszurd ez az egész.
Vonnegut (RIP) könvveiben olvastam utoljára ilyeneket, akkor is könnyesre röhögtem magam rajta, most is ezt teszem.

egyenlítő 2010.12.30. 15:30:29

@Herr SturmLikudnik: Papp Jancsi:

A bálban Papp Jancsi barátja hangosan elszellenti magát, de egy "Delfin, delfin, delfingottam magam!" kiáltással javára fordítja a hangulatot. Ezen vérszemet kapva Jancsi is hosszas erőlködésbe fog, majd a siker után felkiált: "Bálna, bálna, beszartam!"

szamarhegy 2010.12.30. 15:31:16

@gloire: Mo.-on a hatalmon lévők kötelességüknek érzik, hogy lenyomják azokat a médiumokat, amelyek nem a populizmus, a demagógia, a táborosdi csöcsén lógnak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 15:33:26

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: "Most mar legalabb meg van a megfelelo eszkoz a kezukben..."

@is: "akkor ez a hivatal, es az azt letrehozo parlament/kormany/Orban egy politikai elnyomo zsarnoki rezsim..."

@cserepj: "mostantól rend lesz ebben a zországban, az biztos."

"2003-ban és 2005-ben is kiszabtak már pénzbírságot a Tilos Rádióra"

"a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 41. § (1) bekezdése b.) pontjának felhatalmazása alapján"

Ez egy tökéletes provokáció, aminek a célja, a ti diktatúrázó mártír szövegeiteknek a kiprovokálása. Ha esetleg sikerül felfújni az ügyet, az csakis arra lehet jó, hogy a felhívja a figyelmet (rávilágítson . ) a bírságolás korábban is általánosan bevett gyakorlatára, és ezeket a kritikákat teljesen nevetségessé tegye. Ezt egy olyan gyenge, és szegény pofozóbábun mutatják be, akiknél köztudomásúvá vált már, hogy sorozatosan törvénytsértenek, tehát a sajátos szubkultúrájukon kívül senki nem fogja őket sajnálni.
Profi, átgondolt akció! : )

Nomegalljcsak 2010.12.30. 15:33:59

@gloire:
Ez a politika? Akkor kissé el vagy tévedve. Ez csak az önkény és szellemi elbutulás bizonyítéka, folyamatos pótcselekvés.

A politika az valamilyen életképes társadalmi vízió megvitatása és megvalósítása - de ebben úgy látszik impotensek. Csak Szalaival tudnak maszturbálni maguknak, közben meg lenyúlják a megtakarításaimat.

A cinizmusban Biszku Bélával versenyeznek, remélem Fruzsina majd velük is készít fantasztikus dokumentumfilmet.

egyenlítő 2010.12.30. 15:37:15

@Nomegalljcsak: A politika a háború folytatása más eszközökkel. Ott még nem tartunk!

val 2010.12.30. 15:38:48

"Jóval nagyobb öngól ez: szilveszterkor lesz egy pár házibuli, ahol arra rugóznak majd térdből, hogy „It's on motherfucker”"

Aham. Azt el ne felejtsük, hogy pár csík kokain után "rugóznak" majd.

Tarkó.

Várúr 2010.12.30. 15:39:46

@gloire:
Tudod pajtás, az ellentábort érvek érdeklik legkevésbé. Helyettem írtad le, ugyanis a törvényt a Horn kormány alatt hozták. Vagyis a szocik szopatják visszamenőlegesen a Tilost. Szocik büntették őket korábban is. Lehet rinyálni a szociknak.

Várúr 2010.12.30. 15:42:55

@gloire:
Érvek helyett az agyament ballertől (nomegalljcsak) kaptál egy adag személyeskedést. Gondolom, nem lepett meg. Ilyen szellemóriásokkal tele a net, jut ide is.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 15:44:43

@Várúr: Csodálatos, hogy mennyire nem veszik észre magukat . )

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2010.12.30. 15:44:55

@gloire:

Na de ha tudjátok, hogy ez provokáció, akkor mi a francért kell belesétálnia a tisztelt hatóságnak ebbe a gyalogsági aknába?

"Egészséges magyar gyerek úgysem hallgat Tilost, ezért a jogsértés nem történt meg, az ügyet lezárom". Ennyi kellett volna. Aztán majd februárban miután Palika aláírta végre a médiatörvényt elő lehet venni az anális médiabizerátort és megnyomni rajta a tilosirtó gombot.

Nomegalljcsak 2010.12.30. 15:53:15

@egyenlítő:
Lehet háborúzni, csak menjen be a gumibszobába és tombolja ki magát ott.

Miért hagytuk hogy Tudjman, Kaczynski, Fico és Lukasenko szintjén vegetáljon ez az ország? El kell húzni innen a picsába.

mingyábehalok 2010.12.30. 15:54:02

egy ilyen zeneszám ebben a műsoridőben sem amerikában, sem angliában nem mehetett volna le következmények nélkül. és ezek azért nem sötét diktatúrák...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 15:55:33

@Nomegalljcsak: Ну, погоди? Что ты хочешб мудак ?

. )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 15:56:47

хочешб = хочеш

ü
gloire

nem várt fordulat 2010.12.30. 15:56:57

@is: egy az egyben ezt akartam beírni én is :)

Nomegalljcsak 2010.12.30. 15:58:30

@mingyábehalok:
Nehogymár azzal gyere, hogy itt a gyerekek erkölcseit akarják védeni! Ennyire hülyének ne nézd a zembereket.

De hogy a XXI. században vannak még az 50-es évek droidjaiból azt nem gondoltam volna.

osborne 2010.12.30. 16:00:11

@Grift: mik ki nem derülnek. koncertjén ott volt?

Valaki szóljon már az ICE-T-gate felfújóinak, hogy az ORTT ugyanezt csinálta illetve a brit testvérszerv az OFcom szinte minden piti ügyért ilyen vizsgálatot indít

(viccesek de ez a dolguk.)

Nomegalljcsak 2010.12.30. 16:01:19

@gloire:

Mit akarok? Beragni téged a mauzóleumba Lenin mellé.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 16:01:37

@cserepj: "Aztán majd februárban miután Palika aláírta végre a médiatörvényt elő lehet venni az anális médiabizerátort és megnyomni rajta a tilosirtó gombot."

De hát pont azt hivatott illusztrálni az egész eljárás, hogy semmi sem fog ezen a téren változni januártól.
Idáig is fizetniük kellett, szoci kormányok alatt, szoci törvény alapján, most is fizetni fognak. Ennyit a diktatúráról.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.30. 16:02:23

@egyenlítő: vagy adjon, akár maga itt, egy jó indokot, hogy egy felháborodás miért fontosabb, mint egy másik.

mingyábehalok 2010.12.30. 16:03:18

@Nomegalljcsak: maradjunk a konkrét ügynél. nem mondtam, h egyetértek-e vele, vagy sem. de angliában, amerikában este 10 előtt se rádióban, se tévében nincs káromkodás, meztelenkedés, erőszak. nyugat-európai országokban nem tudom pontosan, ezért csak ezt a kettőt említettem. tehát egy ilyen médiahatóság léte és működése bevett dolog pl. az említett két országban.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2010.12.30. 16:04:32

@gloire:

A semmi azért túlzás, januártól a mandiner kommentek miatt is lehet szaladni a hatósághoz:)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 16:05:11

@Nomegalljcsak: "De hogy a XXI. században vannak még az 50-es évek droidjaiból azt nem gondoltam volna."

Az egész ügy arról szól, hogy ezeket az érveléseket nevetségessé tegye.

stratez 2010.12.30. 16:06:48

Ennyi öngóllal, amit a Fidesz rugdos magának lassan már óránként, nem hogy bajnokságot nem lehet nyerni 14-ben, de lassan már a dobogó is kérdéses. Fiúk, valaki fújjon már egy jó hangos ébresztőt, hátha Alcsúton is meghallják.

Nomegalljcsak 2010.12.30. 16:08:25

@mingyábehalok:
Hát persze, ha Ice-T érthető lenne a magyar fogyasztó számára, akkor teljesen egyetértek veled. Egy konszenzusos demokrácia így működik, dehát Magyarországon nem ez van.

Itt már minden szó mást jelent mint a szótári alakja.

Tilikov (törölt) 2010.12.30. 16:09:16

A Tilos válasza:
new.tilos.hu/upload/dokumentumok/Ice-Tilos-101229.pdf

Elég jók az érveik, ha bíróságra kerülne az ügy akár meg is védhetnék magukat vele. Ha tényleg ilyen ügyeken kezd el rugózni a Nemzeti Cenzúra Hatóság, akkor lesznek itt hangos perek.

Pont most kell elkezdeniük, amikor az EU-elnökség miatt többen figyelnek ránk, mint általában. Pont most kell ilyen mondvacsinált okokkal rászabadulniuk a nem NER-kompatibilis médiákra? Pont amikor a kommunista stílusú cenzúra visszatértétől rettegnek?

Akkor bebizonyítjuk, hogy tényleg mondvacsinált okokkal operáló kommunista cenzúrát építünk? Valahonnan rángassanak elő egy 16 éven aluli, felsőfokú angollal rendelkező Tilos-hallgatót, aki személyiségzavart kapott az ICE-T szám miatt, vagy ha nem tudnak, akkor a Nemzeti Cenzúra Hivatal nyugodtan éljen az öncenzúra lehetőségével.

Nomegalljcsak 2010.12.30. 16:10:01

@gloire:

Nehéz felfogású vagyok, magyarázd már meg, hogy lesz ez az ügy nevetséges?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 16:10:45

@mingyábehalok: "...tehát egy ilyen médiahatóság léte és működése bevett dolog pl. az említett két országban. "
Sőt, Magyarországon is bevett dolog, másfél évtizede : )

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.12.30. 16:12:41

Készülj a kormányváltásra, mert ezek a cenzorok rosszabbak, mint az elődeik (Lendvai).

ORBÁN TAKARODJ, DE GYORSAN!

Bergeroth 2010.12.30. 16:15:08

@stratez:
Nocsak neked ellopták a nikkedet? Nem voltál te ilyen. :)

egyenlítő 2010.12.30. 16:17:09

@tölgy: Mondjuk a tapasztalataink alapján. A betyárnóták nem teremtettek hangulatot polgárháborúkhoz, világháborúkhoz, "alacsonyabbrendű fajok" kiirtására tett próbálkozásokhoz. Ha a gyerek black metalt hallgat, az nem ugyanaz, mintha csirkevérrel festi a szobája falára a SATAN szót.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.30. 16:17:59

@tölgy: Te nagyon sotet elbutult po"cs...

Az egyik hate speech a masik obscenity. Ket teljesen kulonbozo jelensegrol van szo. Ha valaki tuzet kiallt egy moziban az egy harmadik jelenseg, a ragalmazas egy negyedik, allamtitkok publikalasa otodik, a kozrend megsertesere valo felhivas hatodik, haborus konfliktus eseten a lazadasra biras hetedik es igy tovabb. Es van egy csomo konkret nyugati allam amelyik kulonbozo modon gondolkozik errol. Az aranylag ritka, hogy egy teljesen erthetetlen vernikulareban uvoltozo idegennyelvu rappert szankcionalnak. Van ahol a hate speechet sem szankcionaljak, van ahol van group libel, van ahol a libel csak polgari peres kategoria, van ahol buntetojogi. Te borzasztoan tanulatlan majom olvass utana. Es kozvetlenul utana dugd fel magadnak. :))

osborne 2010.12.30. 16:18:16

@mingyábehalok: Pont. Sokan még mindig a szadeszos 'mindent szabad' utópia világában ragadtak meg, nem ártana körülnézniük itt-ott mielőtt tüntizni kezdenek :)

Giedi 2010.12.30. 16:18:24

Kíváncsi lennék, hány kiskorú hallotta a számot, aki kellő nyelvtudás birtokában értette és értelmezte is azt.
Elenyésző.
Viszont Szalai Annamária elintézte, hogy a hírverés kapcsán kellő figyelem forduljon az ügy felé, így a védett kiskorúak most már hatékonyan tudják bővíteni angol szókincsüket. És ez nem Rigó utcai angol.
Köszönjük, Szalai Annamária!!!

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.12.30. 16:18:40

megfigyeltétek már, hogy mindig azok akarnak VÉDENI valakit valakiktől, akikben a TÁMADÁS szándéka is ott van?
különben nem feltételezné...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 16:19:44

@Tilikov: "Pont most kell elkezdeniük, amikor az EU-elnökség miatt többen figyelnek ránk, mint általában."

A lehető legjobbkor. Mert most valóban figyelnek ránk. Ezekkel az ügyekkel még többen fognak. És az unióban nem csak baloldali közvélemény létezik, hanem keresztény-demokrata is (bár elég puhányak). Az európai parlamentben pl. erős többségben van a néppárti frakció. Tehát: a balosok visítanak, a jobbosok majd tapsolnak. És ők vannak többségben . )

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.12.30. 16:19:55

...ugyanis egy feltartott pajzs eleve ellenséget tételez a másikban...

tevevanegypupu 2010.12.30. 16:21:04

www.youtube.com/watch?v=lwelrzVANFg

Mikor a Nick ta mere megjelent Franciaorszagban orult botrany volt belole, azokban a varosokban ahol a FN nyert, nem is lephettek fel. Ugy egy-ket honapig foglalkoztak vele, aztan most mar nem is tudom mikor hallottam valamit roluk.
Egyebkent nalunk magyaroknal nem kell felleptetni idegeneket, nekunk olyan gyonyoru, tragar szavaink vannak amit csodalatos variaciokban tudunk hasznalni es hallhatjuk is utcan-buszon-villamoson-szinhazban..es sokan otthon is. De hol van ebbol a tragarsagbol mondjuk Lowy Arpad szellemessege? Ez a mostani obszcenitas mar pusztan olyan istalloetikett..ez a fajta szoveg szukseges belepni a marhak koze a tragyamelegbe..Fogalmam sincs, hogy miert kell igy beszelni, valoszinuleg szornyen frusztralt neppe valtunk, es valahogy muszaj kifejezni
levezetni az elkeseredest. De a Tilos nyilvan nem ketsegbeeseseben kozvetitette az Ice-T-t. Szimplan elkezdtek probalkozni. Nem kellene ugrani ra, ugy tancolni ahogy ok futyulnek. Menjenek egyedul a haromegesztizennegybe.(:

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.30. 16:22:55

@mingyábehalok: Az FCC es az OFcom aranylag ritkan szankcionalna egy magyar nyelvu rapszoveget. Ja, es nem felugyelhetik az irott sajtot. Apro kulonbseg. Mivel a radio es televizios frekvenciakbol nincs tetszolegesen nagy mennyisegben, az allam elvarhat bizonyos dolgokat azert cserebe, hogy valakinek odaadja, es ez altalaban a minimalis decency. De Europaban a radiok bekenhagyasa kezd iranyelv lenni. A durva tragarsagot azert buntethetik, de idegen nyelven, totalisan erthetetlen vernikulareban ?

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.12.30. 16:28:23

bár mondjuk, én sem értem, minek ennyi trágárság, vagy minek közvetítik olyan időkben, amikor a szerkesztő saját gyereke is nézheti/hallgatja...

Nomegalljcsak 2010.12.30. 16:28:41

@gloire:

El vagy tájolva. Európába eddig még nem sikerült exportálni ezt az orbáni paranoiát. Látom, hogy örülnél ennek.
Attól, hogy a luxemburgi koalicós kormányból a baloldali külügyminiszter tiltakozik, az nem azért van, mert kommunista. Tudom, minden sokkal egyszerűbb lenne kommunistázással - dehát a világ kicsit bonyolultabb.

Úgy látszik Viktor inkább kínai pénzen akar alátenni az EU-nak - gratulálok.

Tilikov (törölt) 2010.12.30. 16:29:41

@gloire:

Idióta-e vagy? Ez a hiperhülye logika csak Magyarországon létezik. Az EU-ban egyáltalán nem ilyen sík egyértelmű, hogy ha valami nem tetszik a balosoknak, akkor a jobbosok tapsolnak.

Olvastad te a médiatörvény kapcsán Orbánra szórt kritikákat? Mert bőven volt közte konzervatív jobboldali kritika is. Ezzel a mondvacsinált cenzúrával csak megerősítik a kritikákat, amit kaptak.

anrecul · http://kepzeldriport.blog.hu 2010.12.30. 16:31:55

egy blog alatt a föld körül :)
ice-t-től kínáig

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.30. 16:32:11

@tevevanegypupu: a nik ta mere-ben a nik, az barmilyen kulonos piknikeznit jelent. nagyon keves olyan magyar lehet, aki tudja, hogy a francia szlengben masra is hasznaljak. az megvan, hogy Magyarorszagon tiz darab tizenhat ev alatti gyerek erti Ice-T-t ??? es ketto lehet aki a niktamere-t. es egyaltalan nem biztos, hogy pont Tilost hallgatnak.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.12.30. 16:33:14

visszatérve arra, hogy VÉDENI általában TÁMADÓK akarnak, vajjon mit terveznek a gyerekek ellen?
hoffmanrózsát?

bebe tv 2010.12.30. 16:34:32

@caralho voador: Az RTL-t például nem kell az Or bán-nak földig romboltatnia. Megtette az is, hogy hozzá egy meglehetősen közel álló üzletember bevásárolta magát az adóba, ahol most ca. 31% az üzletrésze. Az adok veszek ügylet a következőképp bonyolódott le:

az Infocenter.hu Zrt megvette az ICO media Holding Zrt 100%-os üzletrészét. ( az Infocenter.hu Zrt tulaj- donában van a Heti Válasz, Lánchíd Rádió és tulajdonrésze van a Class FM-ben is ).
Mivel a ICO Holding Zrt-nek 31%-os üzletrésze volt az RTL Klubban ez a tulajdonosi hányad átkerült az
Infocenter.hu Zrt-hez.
Mivel azonban az Infocenter.hu Zrt tulajdonosa megbízatást kapott a kormányban, a céget eladta egy
szintén kormányközeli személynek. Azonban ez a kormányközeli személy szintén megbízatást kapott
a legmagasabb szinten található jogi intézményben,
hát ő is eladta. A logikus következtetés ebből, hogy:

Az APEH Illetékhivatalánál 3x is be kellett fizetni a
cég eladása kapcsán a vagyonszerzési illetéket.
Az illeték kirovásának jogosnak kéne lennie, mert ugyanolyan vagyonszerzés történt, mint egy ingat-
lan vásárlása esetén. Mivel ebben az esetben súlyos milliárdokat érő cégcsoportról beszélünk, az illeték-hivatalba 0,5 és 1 milliárd Ft közötti illetéknek kéne befolynia. Ha csak nem offshore ügyletekről van szó, ami igen valószínűnek tűnik.
Akkor pedig azt nem értem, hogy a Simort mi a fenének cseszegették, hogy offshore lovag amiről azután simán kiderült, nincs is offshore cége mert
Cipruson olyan már nem működhet.
Kettős mércével mérni nem faire dolog, mondhatnám
úgy is a pórnép sima átcseszése.

Kosinva 2010.12.30. 16:35:24

A Tilos rádió tényleg megköszönheti a NMHH-nak az ingyen reklámot.

Remélem a Hírcsárdával nem fog ilyesmit játszani a hatóság (na az lenne a nagy baklövés), mert ők meg pont arra játszanak, hogy másokból karikatúrákat csinálnak.

Amúgy a törvény miatt nem kell sokat várni, hogy a Freedom House leminősít "részben szabad" országgá, amivel néhány külföldi befektető megint meggondolja magát, hogy ide fektessen be. Én nagyon nem ezért szavaztam a Fideszre...miért nem lehetett egy unalmasabb polgári kormányt gründolni? Aki csinálja ugyancsak amit kell, de közben nem ad táptalajt a posztkomcsiknak.

Nomegalljcsak 2010.12.30. 16:38:05

@anrecul:

Hát, őszintén remélem, hogy nem sok mosolygós fotón lesz majd Viktor EU-s politikussal a következő fél évben. Most így megkóstolhatták, milyen udvariasan tud szegény merkelezni a médiatörvény kapcsán.

Kerülni kell őt mint a leprát. Hogy folytassuk a világkörült, Venezuelában szívesen látják.

Google 2010.12.30. 16:39:01

@nexialista:

Például védeni a sajtót Szalai Annamáriától?
Támadás lesz az. Illetve nem lesz, van.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.30. 16:41:28

@jotunder:

"Az egyik hate speech a masik obscenity. Ket teljesen kulonbozo jelensegrol van szo."

Ez így van, de tölgynek teljesen felesleges magyaráznod, bár szerintem ez te is pontosan tudod.
Blöfföl, mint rendesen, hátha pár befolyásolható kis nethuszár benyalja, és akkor megint az ifjújobberek bölcs vezéreként pózolhat.
Nincs szánalmasabb egy sértett bohócnál, főleg ha még kisstílű is.

bebe tv 2010.12.30. 16:44:05

@Nomegalljcsak: Jó helyen kapirgálsz. Or bán úgy gondolja, ha ráunnak az EU-ban a bohóckodásaira és kirúgnak, akkor kell egy pénzeszsák, aki a megálmodott hülyeségeit finanszírozza. Ebben az esetben Kína, akit Qrván nem érdekelnek az emberi jogok, médiatörvény, ellenzék bebörtönzése, hiszen ott is ez a módi. Mai hír, hogy tartalékvívónk aláírta a médiatörvényt, ami annyit jelent, hogy a nemzeti együttműködés kormánya
bevállalta a további konfrontációt. Félő, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.12.30. 16:54:32

@Google: mégis inkább azok jutnak eszembe, akiket vagy amiket meg akarnak VÉDENI...
gondolj pl. a nyugdíjVÉDELEMre

tevevanegypupu 2010.12.30. 16:57:21

@jotunder:
Nagy valoszinuseggel kevesen ertik ezeket a hulyesegeket. De azert - nyilvan oreg vagyok mar es kezdek megbotrankozni ezenazon - nem orulok annak, ha fiatalokkal ilyesmiket hallgattatnak. Az eloadasmod is lehet olyan kozonseges, hogy erteni sem kell, korulbelul ugyis kitalalhatjak.

Kandabula 2010.12.30. 17:01:30

Hát, fogalmam sincs. Hat NMHH vagyok én ehhez. A Tilos rádiónak pedig javaslom, hogy amennyiben malackodni akar, a limpopói "Porbafingó" együttes óbezsoár nyelven megjelent CD-jéről válogasson.

bebe tv 2010.12.30. 17:03:23

@osborne: Jól beszélsz ozzy. Csak egy valami hibádzik, mert úgy veszem észre a te agysejtjeid is amfetaminnal lettek trenírozva. Én például ha nem tetszik valami, nem kapcsolok oda. Például nem szoktam hallgatni a Mária Rádiót.
Ha ennyire finnyás és prűd vagy akkor táncolj a " Mária a magyarok nagy asszonya" című evergreen-re.
Fogadjunk, hogy még nunát sem nyaltál, pedig sokkal jobb, mint az alapszervi titkár rozmaringosát.

SzaGyu 2010.12.30. 17:03:33

Orbán király, Schmitt, Szalai, meg a többiek figyelmébe ajánlom:
Ha Kádár elvtárt élne, akkor most akkora csókokat kapnának tőle, hogy Ők maguk sem hinnék el. Mert:

Újra feléled a szocializmus cenzúrája és legjobb benne az, hogy ha esetleg angolul éneklik, akkor ez az eszement hatóság még le is fordítja.
Teszi ezt mind azért: ha valaki nem tud angolul, legalább utólag megértse a dal szövegét.

2011-től: Aki nem tud angolul, az a komentjeit előbb fordítógéppel fordítsa le angolra vagy akár kínai nyelvre és ezt a szöveget illessze be a kommentjeibe.

Ezzel is munkát adva a cenzorbizottságnak és az internetes oldalakat figyelő bérenceknek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.30. 17:05:39

@jotunder: @Úlfhéðinn: látom az internacionálét már együtt is tudják énekelni szájkaratemesterek. De ez még kevés lesz.

A hate speech-ről ugyan ki beszélt?

Sérelmek vannak. Maguk szerint, némely sérelmek elnézendők, mások meg nem.

Kandabula 2010.12.30. 17:06:39

@tevevanegypupu: erről Réth-Végh "Az emberi butaság" című könyvének egy épületes története jut eszembe a papról, aki a szószékről átkozta ki a nőket, mert szemérmetlenek. Amikor megjegyezték, hogy hiszen illedelmesen felöltözve jöttek a templomba, a pap visszaröffent: "Igen, de a ruha alatt meztelenek!"

betyár (törölt) 2010.12.30. 17:13:42

@jotunder:

maga meg mit adja a hülyét? fasza párhuzam az angliában magyar/magyarországon angol szövegértés:)) gratula.

osborne 2010.12.30. 17:17:47

@betyár: Ha török/iráni/bármilyen anyázós rap miatt kapna az OfCom reklamációkat, ugyanígy kivizsgálnák. Megkockáztatom, büntetés is lenne, kifizetnék és ennyi.

Pista bá' 2010.12.30. 17:18:58

Majd itt is az fog történni a "nagypofájúakkal", mint a Wikilieaks-es Julian Assange-zsal.
Majd "eszébe jut" néhány nőnek, hogy "ők meg lettek erőszakolva", aztán szépen lecsukják őket. :((

A Wikileaks története, a WikiRebels egyébként kikerült a YouTube-ra magyar felirattal is: www.youtube.com/watch?v=c-dPQcMfhlc

Szerintem lehet belőle okulni...

tewton 2010.12.30. 17:22:20

@jotunder:
"nagyon keves olyan magyar lehet, aki tudja, hogy a francia szlengben masra is hasznaljak"

azér' maga ennél okosabb szokott ám lenni!
a példa arról szólt, hogy a francia szlenget értő franciáknál hogy fogadták az obszcenitást.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.30. 17:37:46

@tölgy:

"A hate speech-ről ugyan ki beszélt?"

Te. Lehet, hogy nem is tudsz róla?
Bazeg, te tényleg buta vagy.

bebe tv 2010.12.30. 17:41:26

@cserepj: Azt hittem, hogy ajánlani fogod a gyerme-
keink hiterkölcsi fejlődési zavarait féltő sok prűd erénycsősznek az alpolgármester vallásos témájú képeit.

Kérek minden konzervatív erkölcsi értékeket valló hölgyet és urat mielőtt pálcát törne az Ice T által angol nyelven előadott és úgy az USA-ban mint egész Európában a kereskedelmi forgalmba került It's on motherfucker című raap felett, akkor előtte a neten tekintsék meg Knapp János képei címszó alatti
képeket.

egyenlítő 2010.12.30. 17:42:04

@nexialista: Nem hiszem, hogy arra a 16 éven aluli gyerekre, aki érti a szöveget (felsőfokúja van LA nigga tájnyelvből), bármilyen veszélyt jelentene.

bebe tv 2010.12.30. 18:00:01

@Ezt a népet sajnáljam?: Én is gondoltam rá 1990-ben, hogy belevágok. Mire összeszedtem minden bátorságom, addigra már a Kovi sajnos megelőzött.
Pedig mennyivel üdébb látvány lett volna a jó testű pucér csajok kamatyolását nézni, mint mereven nézni
hosszú percekig az esztergált vas forgácsait, ami még a szemedbe is repülhet. Na de sebaj. Ha úgy gondolja a népnemzeti többség, hogy ez pfujj de csúnya, akkor ezután titokban kimegyek a tyúkudvarba és végignézem, hogy a kakas hogyan ciceréli meg a tyúkjainkat. Azért titokban mert félek, hogy a szomszédom felad a Szalainak, hogy porno megy nálunk.

tevevanegypupu 2010.12.30. 18:01:33

@Kandabula:
Ja, ez a Rath-Vegh megvan valahol nekem is. Csakhogy a Tilosbol most eppen tenyleg meztelenul kuldtek a lanyokat az utcara.(:

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.30. 18:14:31

@tewton:

Ne tettesd már te is tölgy-hülyének magad...

Pont erről beszéltem, amit most belinkeltél: jotunder rámutatott szegénykének, hogy pontosan miért is baromság, amit pár kommenttel feljebb írt.

Komolyan, nem hiszem el, hogy te sem érted. :)

Manyi Béci 2010.12.30. 18:50:24

@gloire:
most maga azt mondja, hogy a Tilos direkt azért adta le ezt az ICE-T számot, hogy provokáljon?
Ez elképesztő!
És ez a hülye hivatal meg hagyta magát?
szomorú..:(

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.30. 19:35:40

@Úlfhéðinn: a világ értelmezésekből áll, és most nem a maguké az uralkodó, és ez így marad még jó ideig.

Sejtem én, hogy magukat sosem választották be az iskolai foci csapatba, a jobb csajok meg kiröhögték mindkettőjüket, az emberi kapcsolataik csupa-csupa kudarc és elutasítás, és ha nem lennének valóban visszataszítók, talán még kicsit sajnálnám is magukat. A maguk szerencsétlensége azonban nem elég indok a világ többi részének, hogy minden önök számára nem tetsző hang, árnyék és mozdulat mögött gyűlöletet lássanak. Elég nagy baj az maguknak, hogy mindenről a gyűlölet jut az eszükbe, ezért is maradnak mindig is magányos trollok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.30. 19:46:34

@Manyi Béci: Nem, félreérti.

A tiloson kb. minden tizedik szám hasonló. Szúrópróba szerűen, bármikor, bármilyen napszakban belebotlik ott hasonlóba. Itt a _hivatal_ a provokátor, és ahogy én látom elég ügyesn csinálják.

Nekik, és a fidesznek van szüksége ugyanis a figyelem felkeltésére.
Maga is tudja, mi folyik a méditörvény kapcsán. A hazai miniellenzék teljesen érdektelen ugyan, akár a Dunának is mehetnek. Ami érdekes, az a nemzetközi sajtó visszhang, és az a sajnálatos tény, hogy egyes néppárti politikusok, illetve keresztény-demokrata lapok is beálltak az aggódók közé. Nyilván itthoni, ballib sugallatra, de ezt maga is tudja.

1.) Ez a "botrány" alkalmas arra - mivel még az új törvény életbe lépése előtt robbant ki - hogy egy kicsit más szemszögből mutassa be a helyzetet. Azaz rávilágítson arra az egyszerű tényre, hogy ezzel a rádióval már másnak is meggyűlt a baja, és többször megtörtént már ugyan ez, és fizettek is, méghozzá egy olyan törvény alapján, amit egy liberális-baloldali koalíció hozott anno, és egy még liberálisabb korszakban történt mind ez. Szóval, a nagyon európai értelmben vett, liberális demokráciában történtek azonosak a mostani történésekkel. Hétköznapi ügy.

Rávilágít a botrány - és a remélhetőleg az ezt követő hasonló ügyek - továbbá arra, hogy az új média törvény is hasonlóképpen fog működni, tulajdonképpen teljesen eurokomform módon, a legcsúnyább mocskosszájúság, a pornográfia stb. ellen lépnek fel, tehát az egésznek sokkal kevésbé van politikai színezete, mint azt a korábbi, baloldali kritika elhitette. Ez ügyes, mert ezzel az "erkölcscsőszködéssel" tulajdonképpen a kicsit merev, konzervatív, kicsit még vallásos európai keresztény-demokrata sztenderdbe tud belesimulni így a fidesz, hárítva a Lukasenkózást.

eN 2010.12.30. 19:50:43

@Nagyzee: ha mások is voltak, jelentsd fel őket

gyilkos fűegér 2010.12.30. 20:02:00

Starfucker:

Baby, baby, I've been so sad since you've been gone
Way back to New York City
Where you do belong
Honey, I missed your two-tone kisses
Legs wrapped around me tight
If I ever get back to Fun City, girl
I'm gonna make you scream all night

Honey, honey, call me on the telephone
I know you're movin' out to Hollywood
With your can of tasty foam
All those beat up friends of mine
Got to get you in their books
And lead guitars and movie stars
Get their tongues beneath your hood

Yeah! You're a star fucker, star fucker, star fucker, star fucker, star
Yeah, a star fucker, star fucker, star fucker, star fucker, star
A star fucker, star fucker, star fucker, star fucker star

Yeah, I heard about you Polaroid's
Now that's what I call obscene
Your tricks with fruit was kind a cute
I bet you keep your pussy clean
Honey, I miss your two tone kisses
Legs wrapped around me tight
If I ever get back to New York, girl
Gonna make you scream all night

Yeah! You're a star fucker, star fucker, star fucker, star fucker, star
Yeah, a star fucker, star fucker, star fucker, star fucker, star
A star fucker, star fucker, star fucker, star fucker star

Yeah, Ali McGraw got mad with you
For givin' head to Steve McQueen
Yeah, and me we made a pretty pair
Fallin' through the Silver Screen
Honey, I'm open to anything
I don't know where to draw the line
Yeah, I'll make bets that you're gonna get
John Wayne before he dies

Yeah! You're a star fucker, star fucker, star fucker, star fucker, star
Yeah, a star fucker, star fucker, star fucker, star fucker, star
A star fucker, star fucker, star fucker, star fucker star
Yes you are
A star fucker, star fucker, star fucker, star fucker star

(The Rolling Stones)

Tilcsákbe!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.30. 20:08:12

@tölgy:

Ezzel csak az a baj, buci, hogy hiába hadoválsz, te nem ismersz engem. Én viszont... ;)

Eljárt feletted az idő. :)

tewton 2010.12.30. 20:26:48

@tölgy:
valami különös szexepilje lehet magának, hogy ekkora figyelmet kap :)))))))

Bloodscalp 2010.12.30. 20:29:08

ennyi baromságot összehordani...:)

a vak is látja miért szúrták ki a Tilos-t, csak szarul csinálták ugye

Gabe2 2010.12.30. 20:29:35

Mióta tudom, ki az a Fluor Tomi, semmin sem csodálkozom.

Bloodscalp 2010.12.30. 20:32:29

@tewton: hát ritka sok baromságot képes összehordani

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.31. 10:11:43

@tölgy:

"a remény hal meg utoljára.
Nyöhehe"

Ez így van. Még arra is van remény, hogy egyszer egy eszmetörténész is becsajozzon. Kevés, dehát bízni muszáj, nemde? Addig meg marad tewton, gondolom... :D

tewton 2010.12.31. 18:03:15

@Úlfhéðinn:
vigyázzon, a seggtitánoknak a jövőben rossz dolga lesz :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2011.01.01. 14:32:36

@tewton:

"a seggtitánoknak a jövőben rossz dolga lesz"

Akkor komolyan aggódom. Mi lesz így tölggyel, ha az összes seggnyalójára rossz idők jönnek? Már alig maradt neki rajtad kívül. Grift sem a régi, az új gyerekek meg szimplán debilek, meg nem is olyan lelkesek, mint te. Legalább te ne hagyd cserben szegényt!

tobias2 2011.01.01. 21:54:46

Kiváncsi vagyok, bármelyik magyar rádióban szabadon lejátszható-e Ceca következő dala: www.clip4e.com/play_ceca_pile_prevod_2.htm Ez egy egyszerű szerelmes dal, meghalt férjéhez.

(Okosabbaknak való ez a világ
Bátrabbaknak való ez az út
Az én szívem csak csibe, reszket amikor dörög az ég,
olyan mint selyem az aszfalton
Az én szívem csak csibe, ázott, sárga és kicsi,
aki egyszer egy sas mellett álmodott.)

Azzal a különbséggel, hogy Ceca teljes neve Ceca Ražnatović, és a férje Željko Ražnatović volt, akit Arkan néven ismert a világ. www.youtube.com/watch?v=U2wii6FZ5zc en.wikipedia.org/wiki/%C5%BDeljko_Ra%C5%BEnatovi%C4%87

Szóval vannak még magvas kérdések a média körül...

tobias2 2011.01.01. 22:58:25

Vagy például lejátsszák-e valaha magyar rádióban a boszniai fundamentalista iszlám gyönyörű dalait ( www.youtube.com/watch?v=foQTbDVnPYo ), amelyekről már az ottani muzulmánok is azt állítják, hogy iszlámellenesek, mert "a zene a sátán műve, amellyel eltéríti a helyes útról az embereket".

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.02. 17:58:38

A hip-hop zenei portálon felfedezték, hogy létezik Magyarország. A cikk nem túl érdekes, hanem alatta a kommentek ...

allhiphop.com/stories/news/archive/2011/01/01/22541970.aspx
"
DJClockSupreme said:
Hungary trippin' over an 18 y/o song, in a country where most people don't even speak english (and if they do, they still would have a hard time understanding the slang/game)???...WTF...The real question here is, are they cracking down on other artists in different genres with similiar content or just black hip hop artists?....But anyways, its nice to big pimpin' taking it in strides, this little controversy will probably result in a few record sells... "

Zero_Toleransz 2011.01.03. 11:45:15

@Doktor Kotász:

"A helyzet az, hogy az esetnek köszönhetően újra létezik a Tilos Rádió. Bevallom, én magam azt hittem, hogy a szívemnek oly' kedves Kultiplex-szel együtt ez az adó is eltűnt, de nem: Szalaiék ismét a közbeszéd részévé tették."

Igen, tényleg szörnyű! Jó lenne végleg eltörölni, mert itt aztán szájkosár nélkül mehet a kritika, az pedig megfertőzi a szegény szavazók gondolatait. Meg aztán az is durva, hogy valaki mást gondol, mint mondjuk én. Az olyan rohadjon meg ott, ahol van.

Igazán kinevezhetnék a Tilos élére is Filipet (www.youtube.com/watch?v=40Hod9NE6DU), aki a nemkáromkodás szobra (www.youtube.com/watch?v=nodFEgtQbII), és még ráadásul totál független is. Azt se felejtsük el, hogy bár azt a seggfej műsorvezetőt, aki a keresztények kiírtását vetette fel, nyomban lehülyézték, elhatárolódtak tőle, másnap a rádió vezetése bocsánatot kért, az illetőt kirúgták, mégsem tettek érdemben semmit! Hát csak ennyi fért bele? Ezt gondolják bocsánatkérésnek? Itt Mária országában, ahol mindenki istenfélő keresztyén, és úgy szereti felebarátait, ahogy az a Könyvben meg van írva?

Nagyon jó lesz az is, amikor Szalai Annamária végre bezúzza a Petőfi Rádiót is, és érvényesülhet a Neo meg a Class FM, a minőségi muzsika két forrása. (Amúgy végre egy becsületes goj motoros van a Petőfi élén, és már mennek szuper Ákos számok is.)

Már csak valahogy a külföldi pofátlan sajtót kellene kiiktatni, mert tarthatatlan, hogy magyar címlapokkal bomlasztanak. Eddig csak a véresszájú komcsi (értsd: baloldali) sajtó tette ezt, de Kovács Lászlóék már egy rakás jobbkonzervatív lapot is lekenyereztek.

Örülök, hogy van ez a blog, és a többi megy majd a kukába. Itt legalább rendes emberek írnak.
süti beállítások módosítása