Reni, a rabolónő
2010. december 21. írta: tempetőfi

Reni, a rabolónő

  És nyert Rabló Reni. :)" - írta a Facebookra az egyik erdélyi humorista a Megasztár döntője után. Talán kell ez a nyegle és felszabadult humor ahhoz, hogy oldjuk azt a görcsöt, ami Renáta győzelme után az agyhalál különös megnyilvánulásait eredményezte a magyar és román fecsejben, nesze nekünk a szólás szabaccsága. A humoristával egyébként OTP-reklámokban találkozhattatok, a külhoni tehát pénzlenyúlásra is használható, jelezném a NOL kedves kommentelőjének, aki rákérdezett, hogy Nincs e kis hazánkban elég jó hangú »csalogány?« nekünk mindig külhonival kell parádéznunk?” Ez a mindig” azért zavaró, igaz, én is gyanakodtam, a Facebookos utókommentem arról szólt: Nem tudom, feltűnt-e, a Megasztár eddigi nyertesei: egy vidéki lány, egy roma fiú, egy vajdasági csoda, egy Amerikából hazaszakadt magyar, most meg egy nagyváradit szavaztak élre a túlnyomórészt anyaországi nézők. Ki milyen következtetést von le ebből?

   Felütésként ide kívánkozik a felvidéki ismerősöm hozzászólása, aszongya: Hogy Budapesten a kutya nem nézi, szmájli.

  Még mielőtt belecsapnánk a lecsóba, itt is megvallom: lehet, hogy velem van a baj és kiírnak a magaskultúra fehér könyvéből, de én a zenei tehetségkutatókat kedvelem. Igaz, hogy néha nézhetetlenek és trallalala, de nekem határozottan jól esik, ha valaki el tud énekelni valamit tisztességesen. Az is lehet, hogy csak a zenét kedvelem, a konzumidiótának dalból van a lelke.

  Mindenesetre nem okoz önértékelési problémákat, ha társaságban be kell vallanom, én bizony odacüvekelek néhanapján pattogtatott kukoricával az ölemben (tetézem) a bambaláda elé, bár utoljára Rúzsa Magdira toltam az sms-t, az asszony duplázott, így nem volt vita a telefonszámla fölött. Azóta is csitrisen rajongok Magdiért, az viszont soha nem jut eszembe őt hallgatván, hogy vajdasági származású magyar, sőt, még csak az sem tűnik fel, hogy magyar. Valamiért nem gondolkodom ilyeneken zenehallgatás közben, pedigrére kottázni a Szózatot szerintem baromság.

  Márpedig ez képezi a vita tárgyát az erdélyi magyar kommenthuszároknál, magyar-e vagy, Reni, vagy félig román, vagy tán egészen az? Ha valaki nem fáradt még bele a belhoni Dr. Mengelékbe, érdemes megnézni a szűkebb pátriája (Bihar) napilapjának adott interjúja alatti kommenteket (a helyesírásból egyébként nyugodtan lehet következtetni a nagyváradi színvonalra. Ilyen. Ady Endre a túlvilági kaszinóban letagadja, hogy valaha is betette a lábát ebbe a városba).

  A nemzeti oldalra törjünk át, az erdély.ma kommentelői, hát, hogy is fogalmazzam meg, némiképp sokszínűbbek, de nem árnyaltabb a véleményük. Olvassák a Borsot és a kuruc.infót is, így kerek a világ, bár azért én egy kis Arany Jánost még javasolnék a szókincs bővítése végett. Itt többek között azt is megtudhatjuk, hogy a magyarromán Renáta az amerikai világhülyítés eszköze; egyébként a magyar Renáta nemzetáruló, mert továbbevezne nemzetközi vizekre; a magyar Renátát a magyarországi cigányság románozza, mert haragszanak, hogy nem közülük való nyerte a versenyt, ám a cigányozást a bunkó magyarok nyomatják, akik egyébként befogadnak kínait, vietnámit, mindenfélét, de mi erdélyi magyarok meg románok vagyunk a szemükben”; ugyanakkor Magyarország ismét bebizonyította, hogy a világ egyik legtoleránsabb, legelfogadóbb országa. Szeretném látni, mikor nyerhetne egy félig magyar, magyarországi, magyar állampolgár egy ilyen kaliberű román műsorban?”. Továbbá: a félig magyar Renáta a nagymagyar asszimiláció titkos fegyvere; a román Renátát pedig a román sajtó futtata/szavaztatta meg, hogy jót röhögjenek rajtunk, magyarokon.

  A liberálisabbnak és kozmopolitábbnak elkönyvelt Transindex portálon viszont a kommentelők elnézték Rúzsa Magdi származási helyét, Erdélyi nick is keveri Vajdaságot Felvidékkel, ettől még lazán odamond: A magyarországiak egy része az mszp politikája révén elsősorban az erdélyieket (és nem más határon kívüli magyarokat) szidták, utálták és féltékenykedtek rájuk.” Azért ez a féltékenykedés túlzás, ez csak mostantól van, Renáta egy egész Gyurcsány Fan Clubot lekomplexált, amint azt fentebb a Népszabadság törzsolvasóinál is láthattuk. (Anyamagyarban csak egy dolgot nem tudtam dekódolni, a Népszava három kommentelője közül az egyik biztos abban, hogy Semjén beleugatott a végső döntésbe. Valaki ezt megmagyarázná nekem?)

  Minderről nekem egyetlen szó jut eszembe: zakuszka

  És amíg mi, ahogy mondani szokás, határon innen és túl anyázzuk egymást Renáta (és hozzávetőlegesen több százezer vegyes házasságból született személy) identitása kapcsán, a román média skrupulusok nélkül azzal a címmel jelentette be a hírt: Egy román lányka megnyerte a magyarországi Megasztár versenyt” [O româncă a câştigat concursul Megastar din Ungaria], illetve ennek érdemben alig módosított variációival találkozhatunk majdnem az egész román nyelvű sajtóprérin. Hír volt bizony, lám, egy román Budapesten győzedelmeskedett, az egyik kommentelő meg is fogalmazzaMagyarország értékei...románok. Ahogy mindig”.

  Természetesen beindult a kommentáradat, az egyik legolvasottabb hírportálon, a Realitatea.net-en végre magyarul is olvashatni kommentet, pl.: az anyatok pivsaja roman. Renata magyar csaj!”, higgadt és józan érvelés. Az alapkérdés viszont akörül forog, hogy ő akkor magyar nemzetiségű román állampolgár, más megfogalmazásban: magyar származású román - vagy román? Utóbbi esetben az a gáz, hogy ha minden román állampolgár Románia határain kívül románnak minősül, akkor mit mondunk a Franciaországból hazataloncolt cigányokról? Vagy a Moldovai Köztársaságban születettek: oroszok?

  Az Evenimentul Zilei oldalára is odalopják a magyar érvkészlet gyöngyszemét, Szopjon le minden geci faszszopó oláh cigán basszátok ki a kurva retkes anyátokat!”, írja Gárda. Román megfelelőit - ellenkező előjellel - nem fordítom most le, itt viszont találunk érdekesebb dolgokat is, angol szócikkeket vágnak egymás fejéhez, illetve érdemes szemelgetni a józanabb hozzászólásokból is.

  Például felhívják a figyelmet arra, hogy a cím talán tudatosan provokáló, egészségesebb lett volna, ha azt írják, hogy "A nagyváradi Tolvai Renáta”.

  Meg arra, hogy december 18-a a nemzeti kisebbségek napja volt (egyébként mindkét országban).

  Végezetül az egyik hozzászólót idézem: A hozzászólások 90%-a egy dolgot bizonyít: a román és magyar szélsőségesek jó testvérek, egypetéjű ikrek azonos DNS-sel, azonos identitással: ugyanolyan primitívek, vulgárisak és ugyanúgy nincsenek érveik.

   Velük szemben Renátának vannak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr12529273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plastik02 2010.12.21. 11:44:02

csak hogy még súlyosabb legyen a multikulti kép, a hazaszakadt magyar egyben zsidó is (ha már a roma roma).

plastik02 2010.12.21. 11:53:17

mellesleg eddig szinte az összes nyertes vállalható volt (zenei szempontból) megsztáréktól. más kérdés, hogy szegényeknek a lemezszerződést követően milyen kontármunkákra kellett elpazarolniuk a hangjukat (a kivétel erősíti...).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.12.21. 12:25:07

@tempetőfi:!

1) „Egy román lányka megnyerte a magyarországi Megasztár versenyt” [O româncă a câştigat concursul Megastar din Ungaria]

Szerintem a románok közelítenek normálisan a kérdéshez; lenne mit tanulnunk tőlük.

2) (A) Rúzsa Magdi kivételével az összes ilyen "megasztár" izé (már amennyit én róluk tudok) teljességgel érdektelen, középszerű figura volt, nemzeti, etnikai, felekezeti, akármilyen hovatartozástól függetlenül. Ez, gyanítom, nagyjából mindenki számára nyilvánvaló.:-) Jó lenne, ha ezt a distinkciót megtennék azok, akik ezekről a tehetségkutatott csodákról beszélnek a médiumokban. De nem szokták:-/

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.12.21. 12:26:40

na most akkor félig-magyar félig román szülőktől származik

lehet tudni, hogy melyik identitása a fontosabb neki. gyanítom egyik se. neki nem nagyon van olyan.
de ez csak tipp, amit akkor érzek ha a barátjára nézek

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.21. 12:30:47

Nemzetiségi kérdés szépen, elegánsan rendezve, megélve Magdi által:
www.youtube.com/watch?v=t-H47c3xnZo

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.12.21. 12:40:57

tessék ezt most találtam
gondoltam megosztom, mostanában sokat hibázok.

tv2.hu/megasztar5/video/tolvai-reni-kotott-sapkas-buja-tanca

Bloodscalp 2010.12.21. 13:09:49

Istenkém istenkém:) a hisztéria elején még ment a fújjolás a furulyás bácsi miatt:) most jön a szöveg hogy mindig is szerettem a zenés tehetségkutatókat:)))
(ez szánalmas)

Elég unalmas mindig ez a belemagyarázás hogy a sokan
lerománozzák, szerintem nem. magyarnak magyar mint bárki, egy másik országban-lehet hozzátenni hogy erdély meg bihar megye, akkor is egy másik ország marad-ennyivel ausztráliai magyar is lehetne

sztd 2010.12.21. 13:15:39

„Egy román lányka megnyerte a magyarországi Megasztár versenyt”

Rájöttem, hogy ezekkel a szőröstalpúakkal lehet beszélni!
Meg kell velük egyezni, hogy ideadják az összes Kárpátokon inneni területet, ami több, mint ami itt van, így területi többségben lehetnek, és akkor lesz még egy olyan Románia, amelyiknek "M"-mel kezdődik a neve, de ez még EU tag is ráadásul. Gondolom értékelnék nemzetük megnagyobbodását! ;)

rognork 2010.12.21. 14:28:46

szerintem is értéktelen, öntőformából kipottyant emberkék vannak ezekben, az egyetlen értékes találat a rúzsa volt.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.12.21. 14:32:32

mekkora lett volna, ha ő is bedobja a rúzsa-féle poént és félig magyarul, féli románul énekel egy lazát. micsoda kommentkommandók masíroztak volna mindenhol!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.21. 15:29:41

Egyetértek a posztíróval.

Harald Blåtand 2010.12.21. 15:40:45

@rognork:szvsz Póka Angéla is izgalmas találat volt.

dr. Wilbur Swain 2010.12.21. 18:05:01

akkor lett volna kerek a történet, ha a másik éneklőst meg a galántai srác nyeri meg

Bloodscalp 2010.12.21. 18:46:31

@dr. Wilbur Swain: mitöl lett volna kerek?és a kárpátaljaiak? nyomassuk már őket is kicsit...

eN 2010.12.21. 22:55:13

Nahat Tempetofi, ezt nem gondoltam volna, hogy nezed ezeket a szarokat a tv-ben, dehat az ember hazasan es krisztusi korban mar nem ulhet mindennap a kocsmaban ;)
Mindenesetre nem ertem, hogy miert lenne jobb erdelyinek vagy magyarnak vagy romannak lenni, ha tv-s vetelkedot nyer valaki, akinek talan fogalma sincs ezekrol.

Ma chi è questo Joker? 2010.12.22. 02:00:19

Tóth Vera nemcsak vidéki, de kövér is!

tewton 2010.12.22. 02:21:59

@bbjnick:
no no no!
tóthverának volt hangja! meg egyénisége is (már amennyi lehet).

plusz földim, plusz ismerős :)

Bell & Sebastian 2010.12.22. 03:40:26

Itt mindenki fiatal taknyos?
Ezt egyszer már eljátszottuk Nadia Comănecivel, oszt' vó't értelme? Elment Amerikába -most ne firtassuk, miért, azt meg főleg nem, ki vetett rá előtte szemet- és alapított a keresményéből egy karitatív gyerekkórházat - Bukarestben.

Nem kellene ugrani minden marhaságra, de ha egyszer senki sem tanul, játszd csak újra, Sam! Örülök, hogy a befolyásos magyar művészmaffia és a romazenész-maffia -ezek szerint- most nem bírt csalni, kiegyeztek békében. Ez is valami. :)

Dinsdale Piranha 2010.12.22. 07:40:33

@Bell & Sebastian: Milyen művészmaffia??? Aki megnyer egy TV showt az művész? :)

csoko20 2010.12.22. 07:48:25

Szudánban az ivóvíz, Kolumbiában a kokain, Nigériában a kőolaj, nálunk meg egy bukott "tehetségkutató" tv műsor miatt tör ki törzsi villongás! :)

Asszem, ezek után nem kéne leszólni a 3. világbélieket....

csoko20 2010.12.22. 08:05:31

@sztd: "és akkor lesz még egy olyan Románia, amelyiknek "M"-mel kezdődik a neve, de ez még EU tag is ráadásul"

Románia már így is EU tag, te, szerencsétlen! :)Helyetted ég a pofám....

sztd 2010.12.22. 08:18:21

@csoko20: csak a másik Románia, amelyiknek "M"-mel kezdődik a neve [t.i. Moldova] nem EU tag. Vagy igen?

sztd 2010.12.22. 08:19:48

@csoko20: csak a másik Románia, amelyiknek "M"-el kezdődik a neve [t.i. Moldova] nem EU tag. Vagy igen?

irónika 2010.12.22. 08:26:38

Jöjjön egy kis matek így kora reggel.
Normális helyeken egy embernek egy apja és egy anyja van.
Tehát itt mindenkinek 2 első ági felmenője van, nekik is fejenként kettő, illetve azoknak is. Azaz 8 dédszülő, 4 nagyszülő, 2 szülő.
Ezek a számok 2 egymást követő hatványai, lévén, hogy 2 szorzataiból álltak elő.
Ha egy generációt 20 évesnek veszünk, merthogy korábban nem 35 évesen szültek a lányok, akkor 100 évvel ezelőtt ma minden egyes magyarnak 2 az ötödiken, azaz 16 felmenője volt. 200 évvel ezelőtt már bizony 1024, 300 évvel ezelőtt 32 765, míg 400 évvel ezelőtt 1 048 576 és 500 évvel ezelőtt 33 554 432. (Csak jelzem 600 éve már több, mint 1 Mrd)
Persze ezek azóta mind - némelyik már többször is :) - meghalltak, de kérdem én, ezek közül ki volt magyar? Ha bármelyik vonalat is választom a mindössze 500 évvel ezelőtt élt felmenőim közül akkor melyik abból a 33 és fél millióból? Ja és miért pont azt.
A magyarság nem onnan ered, hogy ki az apád és az anyád és pláne nem abból, hogy az országhatár melyik részén élsz. A magyarság szerintem abból ered, hogy minek tartod magad. De ez ugyanígy igaz az angolságra, a franciaságra, a németességre és minden egyéb dologra. A fenti számolásból kiválóan látszik, hogy még a zárt ősközösségi társadalmak is keveredtek egymással, mert különben réges-régen vérfertőző, géntönkrevágó kapcsolatok miatt kihalt volna az emberiség.
Tolvai Renátáról gondolhatjuk, érezhetjük azt, hogy nem énekel jól, érezhetjük giccsesnek, túl soknak, megjátszottnak, bárminek. DE nem attól jó vagy rossz, mert román állampolgár. Ha ő magyarnak vallja magát, márpedig anyanyelvi szinten beszéli a magyart (az, hogy egyesek ezt nem így látják azért van, mert nem jártak még az ország másik pontján, ahol másképp beszélnek magyarul mint ő) akkor az én szememben ő magyar.
Egyébként amit csinál nekem nem tetszik és úgy gondolom a hazai poppiacon semmi különlegességet nem hoz, ezért nem jósolok neki hosszú karriert, de engem baromira nem érdekel, hogy hol él.

jog-ász 2010.12.22. 08:31:41

szerintem meg a bármilyen zenét kedvelőknek mozgalomszinten tiltakoznia kell, vagy ellenállnia minden olyan nyamvadt törekvésnek ami nemzetiségi politikai kérdést akar csinálni egy zenei tehetségkutatóból..mi a fészkes fenének nem lehet csak becsukott szájjal hallgatni a zenét tök mindegy milyen zene az?

wOw 2010.12.22. 08:38:28

Nekem az tetszik, mikor ilyen énekeseket elkezdenek cigányozni, hogy fujj meg minden, mit akar ez a cigány. Szóval, ha csinál valamit ami nem bűnözés vagy segélykérés akkor az a baj, ha nem akkor meg az. Következetesség és sapka rulez!
Na meg persze lerománoznak vagy letótoznak valakit agyilag rongy idióták, akik haza is csak GPS-szel tudnak menni. Atomot mindenkinek állampolgári jogon!

bgp 2010.12.22. 08:39:46

Heh, ha tényleg közönségszavazatokkal nyert, akkor a nyávogóknak üzenem: "teccettek volna szavazni".

Motorhead 2010.12.22. 08:40:44

Azt nem értem hogy a Tolvai az miért Tolvaj. Tolva egy falu vagy város, az odavalósiak Tolvai-ak. Tehát a név nem hajaz a tolvaj = rablóra. A cím ezért egy bunkóság. A csaj feje egyébként nagyon jó, leveri a női fejek 95 %-át. Így kell kinézni annak aki mindegy mit énekel-persze nem rossz amit csinál-, mégis mindíg érdeklődve nézik. Ha minden férfi kapna egy ilyet, akkor megszünnének a háborúk. :)

ArgonX 2010.12.22. 08:40:52

Nem értem, miért kell már ebből is nemzetiségi kérdést csinálni, egyszerűen szánalmas.

Engem már az is irritált az egész Megasztár alatt, ahogy a pontagyú Liptai minden egyes rohadt felkonferálásnál úgy érezte, ki kell domborítania Renáta származását. "És most következik a nagyváradi lány!" Kérdem én, MIÉRT?

És Kállay-Sandersnél miért nem mondta, hogy "Most pedig következzen a félignéger fiú!", vagy hogy akkor tenyereljünk a közepébe: "Most pedig következzen a kis cigány Patai Anna!", "Jöjjön a kanadai cigány Lakatos Yvette!", "A színpadon a vendéglátós cigány Kökény Attila!"

Ja, hogy cigányozni nem lehet? Románozni pedig igen?

Belem fordul ki a félkegyelmű jobbikos majmoktól, meg az olyan ostoba átlagmagyaroktól, mint a Liptai, aki csak pofázik össze-vissza, és képtelen magát észrevenni.

vomita 2010.12.22. 08:44:33

@irónika: Nos az írás irónikus, de a számok azon alapulnak, hogy fogalmad nincs a populáció genetikáról. Nem kéne hülyeségeket írni.

vomita 2010.12.22. 08:47:57

@ArgonX: Nagyváradi lány. Miért honnan való a szerencsétlen Oradearól?

csoko20 2010.12.22. 08:52:26

@sztd: "ideadják az összes Kárpátokon inneni területet, ami több, mint ami itt van, így területi többségben lehetnek"

Bocsi, úgy értettelek, hogy nálunk lesz az új románia, ha már a több mint 100ezer négyzetkilométerrel többségi tulajdonosok lesznek. És "M"-mel kezdődik kis hazánk neve is.
Azzal a 33 ezer négyzetkilométeres féregnyulvánnyal nem nagyon lenne akkora területi többségük.

vomita 2010.12.22. 08:53:12

@Motorhead: A nevekkel szórakozni nagyon bunkó dolog, igazad van. A Tolvai tolvai. A Tolcsvai nem tolcsvaj. Persze lehet, hogy azért tolvaj a Tolvai, amiért tsók a csók, vagyis valóban tolvajnak kell ejteni Erdélyben.

csi szi 2010.12.22. 08:53:29

@irónika: "Ha egy generációt 20 évesnek veszünk, merthogy korábban nem 35 évesen szültek a lányok, akkor 100 évvel ezelőtt ma minden egyes magyarnak 2 az ötödiken, azaz 16 felmenője volt. 200 évvel ezelőtt már bizony 1024, 300 évvel ezelőtt 32 765, míg 400 évvel ezelőtt 1 048 576 és 500 évvel ezelőtt 33 554 432. (Csak jelzem 600 éve már több, mint 1 Mrd)"

Hehe, ha ez így lenne, hogy lehet, hogy az egész emberiség egy pár fős csoporttól (egyesek szerint egyetlen ősanyától) származik?
Voltak bőven rokonsági viszonyok is a felmenőid között, nincsenek ennyien, hidd el...

Chubbie 2010.12.22. 08:56:06

@irónika: Korrekt hozzászólás, de a matekot csak a konklúzió végett, logikailag tudom elfogadni (kettő hatványa sosem lesz páratlan szám, vhol elcsúszott a számológéped:-))

vomita 2010.12.22. 08:58:47

@ArgonX: A jobbikos majmokon kívül vedd figyelembe a kivénhedt Orsósozós állatokat is!

vomita 2010.12.22. 09:00:24

@Chubbie: Te vagy a bizonyíték, hogy a számológép nem inteligens.

Parajpuding 2010.12.22. 09:04:03

@Motorhead: Ja. Megszűnnének a háborúk. Mert a férfiak többsége elásná magát. Csak a magad nevében beszélj macskajancsi. Elég ha te kapsz egy ilyet. Váljék egészségedre.

ArgonX 2010.12.22. 09:06:04

@vomita:
Látod? Amikor ostoba átlagmagyarokról beszéltem, pont rád gondoltam.

Renáta nagyváradi. --> KIHANGSÚLYOZTÁK.

Patai Anna cigány. --> NEM MERTÉK MONDANI.

Hahó!!!!!!!!
Érted már???????????

sztd 2010.12.22. 09:07:43

@csoko20:
Jól értettél, csak nem teljesen. A nyakatekert megfogalmazásomban van egy Románia a saját nevén, van egy "M"-mel kezdődő, ami Moldova, és lenne még egy "M"-el kezdődő ami Magyarország (ami EU tag is).

Nem gondolom, hogy Magyarország Erdély átadásával Románia lenne, de, a románok a jelek szerint igen, hiszen náluk úgy tűnik, hogy mindenki román, még az is, aki nem tud róla. Így Magyarország is Románia lenne a területi többség miatt. :)
A tényleges helyzet pedig (egyébként hozzánk hasonlóan) a jelek szerint nem nagyon érdekelné őket. :D

Még mielőtt tovább vitatkoznánk, vagy értelmeznénk, szeretném tisztázni, hogy az egészet viccnek szántam.

2010.12.22. 09:08:04

Nekem tetszett az előadása és örülök, hogy Ő nyert a lehetséges kínálatból! De...
Az egész identitási vita nem lenne, ha csak Magyar állampolgár jelentkezhetne a műsorba. Valóban kínos, hogy indul valami vetélkedő, akkor boldog-boldogtalan idejön és nyílván a nagyszámok törvénye alapján jó eséllyel nyer is valaki közülük. Semmi bajom a külhoni magyarokkal, vagy nevezzük ahogy akarjuk, de amíg nem itt fizetnek adót, addig ne ebből a tálból cseresznyézzenek. Ez szerintem tisztességes és érthető reakció. Ha nem itt él, dolgozik és nem fizet itt semmiféle járulékot, akkor ne legyen szavazati joga, ingyenes meg 90%-os kedvezményei stb. Aki itt él, legyen az akárki, szerintem van éppen elég baja és bennünket kellene elsősorban támogatni! Aztán, ha majd kánaán lesz, akkor adakozhatunk és írhatunk ki nemzetközi versenyeket is akár! A lehetőség adott, aki akar ide költözhet, "hazajöhet" és állampolgárságot kaphat. Érdekes módon azt már nem annyira szeretnék...

csoko20 2010.12.22. 09:12:59

@irónika: Nekem meg a testvéremnek ugyanazok a felmenőink, őket vedd ki a matekból. Meg ismerek még néhány gyereket, aki hárman testvérek. Nekik se számolj 24 dédi a 8 helyett :)
Tízen vagyunk unokatestvérek de 2 nagyszülőnk garantáltan közös.

És azt is vedd figyelembe, hogy régeben 8-10 gyereke is lehetett egy szülői párnak.

zsoltix 2010.12.22. 09:19:10

Teljesen mas kategoria, de Liszt nemzeti hovatartozasarol is vitatkoztak eleg sokat: hu.wikipedia.org/wiki/Liszt_Ferenc De nem hinnem, hogy barki is ezzel foglalkozna, mikozben a zenejet hallgatja.

Hagrid 2010.12.22. 09:20:11

Nem nézek ilyen szr műsorokat és nem is értem, miért kell ezzel foglalkozni, de ha már...
Elolvastam a fenti írást. Egy mondat helyén van:
"A hozzászólások 90%-a egy dolgot bizonyít: a román és magyar szélsőségesek jó testvérek, egypetéjű ikrek azonos DNS-sel, azonos identitással: ugyanolyan primitívek, vulgárisak és ugyanúgy nincsenek érveik.”

S ennyi. A többi része a posztnak csapongó és maga sem tudja mit akar kihozni az egészből. Azt tudom, hogy 23 millió románnal, erdélyi magyarokkal szemben uszítani rohadt egy dolog volt és bár sok hibát követ el ez a kormány, az elődeinek ezt soha nem fogom tudni megbocsátani (jó eséllyel eltűnnek ahogy a "madárkák" úgy a szegfű is és később a narancs is).
A csajról nem írok, nem néztem, nem is érdekel. Ismerek underground szinten énekeseket több műfajban (alter, punk, rock, metál, nem szaros elektro vagy hip-hop), akik kenterbe vernék ezeket a "sztárokat", de van annyi eszük, hogy nem adják el magukat. Inkább lesznek amatőrök és mellékesen zenélnek munka mellett, de nem kurvulnak el. A popszakmát a két ilyen műsor csak még mélyebbre taszítja. Bár már nincs sokkal lejjebb.

Nelson Muntz (törölt) 2010.12.22. 09:30:22

@ArgonX: minden versenyzonel bekonferaltak honnan jott. a nagyvaradi nem a nemzetiseget jelentette, hanem a lakhelyet. tehat patai annanak (ha minden igaz) budapestet mondtak nem pedig hogy cigany.

E R T E D?

de tudom te nem is vagy rasszista, csak felreertenek, igaz? :DDD

kínaimasszőr (törölt) · http://kinaimasszazs.blog.hu 2010.12.22. 09:33:04

Nadon jó írás, teccet, magyar befogad, szeretem magyar, szeretem Renáta, istenálgya mindenki!

viktor134 2010.12.22. 09:36:16

fos post.

belekötsz egy olyanba, aki külföldiek közt él napi szinten, és nem pontos a helyesírása? nem ám leányálom magyarul gépelni román billentyűzeten.

ügyes vagy, gratulálok. :)

ArgonX 2010.12.22. 09:39:00

@Nelson Muntz:

Egyébiránt nem emlékszem, hogy Szíj Melindát úgy konferálták volna fel, hogy "kaposvári Szíj Melinda", PA-t pedig "budapesti Patai Anna" (nem budapesti volt, de ez most mindegy). De te biztos be fogsz nekem ilyen videót linkelni, annyira biztos vagy a dolgodban.

Ha pedig attól rasszista valaki, mert le merem írni, hogy Kökény Attila cigány, akkor igen, az vagyok. Nem hinném, hogy bármilyen rasszista kijelentést tettem volna. Ellentétben veled, aki minden bokorban cigánygyűlölőt vél felfedezni... :D

tempetőfi 2010.12.22. 09:39:57

@viktor134: Én is ott élek, ahogy mondod, külföldiek között, bár ők inkább engem/minket küldenének vissza Ázsiába. És valahogy sokunknak mégis sikerül helyese(bbe)n írni, nem olyan nagy művészet, tanítónő kérdése, no meg azé, hogy tiszteld az anyanyelvedet.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.12.22. 09:48:38

@Hagrid:
"A csajról nem írok, nem néztem, nem is érdekel. Ismerek underground szinten énekeseket több műfajban (alter, punk, rock, metál, nem szaros elektro vagy hip-hop), akik kenterbe vernék ezeket a "sztárokat", de van annyi eszük, hogy nem adják el magukat. "
Ha nem nézted honnan tudod milyen?

Ezekiel 25,17 2010.12.22. 09:50:53

@tempetőfi: Én leginkább azt láttam, hogy egy "oradeanca" = nagyváradi lányka néven hivatkoztak Renire. A hozzászólások között pedig nagyon sok dicsérte a magyarok nyitottságát, és hozzátették, hogy Románia ettől milyen messze áll.

Abban igazad van, hogy pl. az Erdon kommentelőinek helyesírási színvonala kritikán aluli. Erre nem mentség, hogy nincs magyar billentyűzetük.

Egyébként láttam Reni szereplését egy román tehetségkutatóban, és nekem úgy tűnt, hogy a románt meg magyar akcentussal beszéli. Erősítsen meg valaki, hogy ez így van, mert én nem nagyon bírom a nyelvet...

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.22. 09:54:49

az erdélyi magyar kommentelők rendesen kivannak :D megy az anyaországiak lenézése meg démonizálása rendesen. gondolom erdélyben mindenki bölcs, feddhetetlen parasztbácsi/néni, aki világéletében csak a munkának és a családjának él, népviseletben jár és ostort csattogtat az utcán :D itthon ilyen bezzeg "nép" lett az erdélyi magyar, hogy ott micsoda értékek vannak. képzelem...

Hagrid 2010.12.22. 10:07:00

@Gyurma73: Ha visszaolvasod, amit írtam, látod, hogy Renikét nem fikáztam le, csupán a műsort és a pop zenét.
Utoljára érdemben a Karamell-Tomika döntőt figyeltem. Meglepett, hogy viszonylag szimpatikus arcok, a győztes sem szállt el, ráadásul tud zenélni, akár egy egyszerű számot is írni. Renike úgy ahogy az elődei nagy része el képes énekelni szépen, jól ügyesen minden számot, amit elé tesznek. Ezek a számok nálam 90%-ban kiverik a biztosítékot és elkapcsolok. Reni biztos jó énekes, nem úgy mint sok "sztárunk", akik 5-7 hang (kvint-oktáv) sávjában énekelnek gány slágereket. Ennek ellenére semmit sem fog tudni hozzátenni a hazai pop-döglődéshez, csak keres egy kis pénzt és kap egy kis hírnevet. Neki jó, nekünk nem, marad a gagyiság. Vigasztal, hogy a külföldi tehetségkutatók is nagy részt ilyenek...

csoko20 2010.12.22. 10:12:41

"Szarháziak kezében van az egész popszakma..."

Publius Decius Mus 2010.12.22. 10:20:20

Ha tetszik, ha nem Renáta szorosan összefügg a kettős állampolgárság törvényével. Mindkettő annak a felismerése és annak az elismerése, hogy vannak határon túli MAGYAROK és vannak olyanok akik magyarok IS románok/szerbek/szlovákok/ukránok/amerikaiak stb. IS.

Ezt sem a baloldal, sem a szélsőjobb nem tudja felfogni. A kettős állampolgárság ezt teszi helyre a fejekben, a várva várt magyar multi-kulti, még akkor is, ha az intoleráns liberálisok ezt nem így képzelték.

Engem nem zavar, hogy a románok románnak tartják, mert igaz és attól én még magyarnak tartom őt és nincs ellentmondás.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.12.22. 10:38:16

@Sawyer_:

Renáta román akcentusa erdélyi (közelebbről bihari-kolozsi) akcentus (például nyitottabb "e" hangokat használnak, mint a Regátban), ami egészen biztos, hogy magyar hatás, de így beszélnek a környékbeli echte románok is.

A Megasztár-témához érdemben nem tudok hozzászólni, mert nem láttam, de a (mindkét oldali) gyűlölködőktől herótom van.

TH 2010.12.22. 10:39:32

@irónika: " (Csak jelzem 600 éve már több, mint 1 Mrd)"
Képzeld el, mekkora lehetett a Föld népessége 1000 éve!!! ;-)

Ellensúly 2010.12.22. 10:48:01

A szerző kiakad a kommentelők helyesírásán, pár sorral feljebb pedig képes nagy F-fel leírni ezt: "Facebookos".

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.12.22. 10:55:00

Renáta hangja jó, kár hogy csúnya. Ez van.

viktor134 2010.12.22. 11:08:54

@anti_troll:
szerintem azért sunáznád. :)
legalább egyszer, webkamerával, hogy sokat keress rajta. :)

tempetőfi 2010.12.22. 11:17:10

@Ellensúly: Igazad van, én vétkem, én igen nagy vétkem. Magyarázat, de nem mentség, hogy egy húzós nap után éjszaka írtam, már folyt ki a szemem. Mindenesetre most százszor leírom (kézzel!), hogy "facebookos".

megint 2010.12.22. 11:50:53

Én is már unom ezt a sok gyűlölködő faszt.

Bambano 2010.12.22. 12:01:44

Magdi meg Renáta között egy bitangosan nagy különbség van: Renáta az Európai Unió állampolgára.

A vajdasági magyarok meg rosszabb helyzetben vannak.

Publius Decius Mus 2010.12.22. 12:02:29

@megint: Jaj, nagyon egyetértek! Fontos elmagyarázni, hogy kit miért kell utálniuk, meg kirekeszteniük. Ez valami öröksége a társadalomnak a "negatív hullámok", de ki fogjuk nőni, mert aki nem, azzal Darwin szigorú lesz.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.12.22. 12:05:19

Amúgy meg a tolvaj mióta egyenlő a rablóval??
ha legalább okoskodik a poszt író nézzen utána mi mi?

Harley 2010.12.22. 12:07:05

Elgondolkodtató , az elemi erővel feltörő indulat , amit itt , meg persze számtalan helyen olvashat az ember . Mitől ez a düh , a féktelen gyülölet , ezek az indulatok milyen forrásból táplálkoznak ?
Volt hajdan egy kollégám ,aki mivel tudta az ebadta , rendszeresen buzerált a német ( mondjuk ki sváb ) felmenőimmel , mig egyszer meglátogatva családjukat ,az apukáját hallgatva ,furcsa zöngéket vettem észre a beszédjében . Pár hétre rá ,egy beszélgetésben hirtelen feltettem neki a kérdést , hogy hivták a nagymamádat ? No és mi volt a válasz ,Smölcz Teréz ! Bezony ,ott lapult a nyomorult nemzetiségi a családfában , de az utód már büszke magyar volt !
Minden magyar honfitársamnak ,javasolnám ,a családfa áttekintését , de rossz hírem van ,sok a csontváz ! Mer' ugyi kedves honfitársaink , mindenki tanult történelmet , mi is volt a legigazságosabb királyunk ( Mátyás ) apukájának ,az "Igaz magyarok " által adott csúfneve , na mi ? Hunyadi Jánost , a nándorfehérvári hőst nemes egyszerüséggel , a magyar főurak csak Oláh Jankónak hivták , na miért is ? Mindenki tartson önvizsgálatot ,mielőtt leszólja a másikat . Jómagam büszke voltam ,hogy az apukám az aztán egy wirtigli magyar család sarja , volt is ám csodálkozás , amikor egyszer anyukám , megjegyezte , hogy ezt nem kellene feszegetni ,mert apukám nagymamája , a német anyanyelve mellé ,egész elfogadhatóan elsajátitotta a magyart is ! :)
Na de , ha meghallom a himnuszt ,bezony könnybelábad a szemem ,és büszkén hallom a magyar seregek kalandozásait a 900 -as években , bár nem is tudom ,jogom van e hozzá ? Most viszont igy karácsony táján , javaslom mindenkinek ,aki bizonytalan a szomszédja származását illetően , egy üveg jó fajta pálinkával ,menjen át ,köszönjön illendően , ha szerb , román , netán sváb ,stb .is a nyomorult , s meglátod a pálinka kiüritése után ,hogy a szomszéd is ember !

csillámpóni 2010.12.22. 12:17:48

Basszus, én meg sose tudom eldönteni, hogy Új Péter tulajdonképp Lemmyre, James Hetfieldre, vagy Herczeg Zoltánra emlékeztet. Pedig ez egy komoly döntés, de tényleg. Egy csomó kihatással.

GGG77 2010.12.22. 12:30:02

Ha vki állandóan a "nemzeti identitással" van elfoglalva, legyen bármilyen nemzetiségű, abból csak baromság sülhet ki.

agent T 2010.12.22. 12:30:34

Szégyen, nem szégyen, nekem van olyan ismerősöm, aki nem sajnált tíz darab sms-t nyomni az X Faktor döntőjében Vastag Csabára, mondván, hogy "nem elég, hogy a Megasztárt megnyerte egy román kurva, nehogymár az X Faktort meg elvigye a magyar srác orra elől a kalapos buzifejű szlovák geci".
Nem tudom, hogy a fentebbi, igen cizellált érv mentén milyen számban mozgósították magukat magyarnak született embertársaink, de szerintem Vastag Csaba egy csokor virágot küldhetne Tolvai Renátának.
Aki egyébként szerintem teljesen megérdemelten nyert, mint ahogyan Vastag Csaba is.
Mindkettejük ellenfele, Kökény Attila és Takács Nikolasz is a dögunalmas trillaművész szintagmával írható le, és csak annyiban érdemelték meg a döntőt, amennyiben elfogadjuk, hogy a panelvilág küldötte Szíj Melinda, illetve a minden kiváló tulajdonsággal igen, csak hanggal nem rendelkelző Király L. Norbi azért mégse döntőzzön már.....
Belegondolni is rossz, hogy ha Vastag Csaba nem jut a döntőbe, hanem helyette a Janicsák Veca a befutó, és a döntőben előadják Nikolasszal felváltva a "szorítom a mikrofont, és egy helyben állva trillázok, de nagyon" című dögunalomprojektet, akkor én felvágtam volna az ereimet, tehát őszinte hála a szavazóknak, hogy vigyáztak a testi épségemre.

Goompah 2010.12.22. 13:04:55

@Chubbie:

"kettő hatványa sosem lesz páratlan szám"

Tényleg csak a kötözködés kedvéért: 2^0 = 1, ami páratlan szám. :)

csunyadiszno 2010.12.22. 13:07:23

@Harley: Igazad van. Komolyan mondom. Annyit tennék hozzá, hogy én sváb faluban lakom Magyarországon. Namost amikor idősebb sváb lakosok jönnek szembe, automatikusan átváltanak a sajátos sváb-németre, nehogy már a paraszt magyar meghallja, hogy miféle államtitkokról beszélgetnek. Kurvára szánalmas.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.22. 13:19:16

Ez a rezegtetős, hajlítgatós rinyálás szerintem nem magyaros, inkább törökös, vagy nem is tudom.
Arabok szoktak ilyen könnybelábadt stílusban előadni.

2010.12.22. 13:27:30

@anti_troll: Te bizonyára szép vagy. Kár, neked hogy hangod nincs. Ez van...

radiris 2010.12.22. 13:29:27

@csunyadiszno: Arra még nem gondoltál, hogy a magyar paraszt megtanulhatna pár szót sváb-németül, ha már egy sváb faluban lakik?

Igaz, ez túl európai megoldás lenne, vissza is vonom.

Goompah 2010.12.22. 13:38:58

@radiris:

"Arra még nem gondoltál, hogy a magyar paraszt megtanulhatna pár szót sváb-németül, ha már egy sváb faluban lakik?"

Ahhoz a falubéli svábok nagyon aktív közreműködése is kellene, ami nem lehet a céljuk, ha maguk között akarnak beszélgetni. A nálunk beszélt sváb nyelvet nem lehet könyvből tanulni. Én anyanyelvi szinten beszélek németül, de a svábot alig értem.

2010.12.22. 14:14:17

@viktor134: Kétlem, hogy román billentyűzetet használnának. Romániában tapasztalatom szerint fordított az arány mint itt. 2 hazai billentyűzet és 8 en-us. Nekem is onnan jön a szokás, hogy standard en-us billentyűzeteket használjak. Ékezetet is azóta használok, miután nagy nehezen megszoktam, Magyarországon. :)

A kommentelők többségének a helyesírása, hát, az nagyon durva. Ékezetektől eltekintve, illene helyesebben írni... nem ismerem Váradot, de biztosan ott is vannak magyar iskolák, meg magyarok... én sem vagyok egy két lábon járó helyesírási szótár, de szégyellném, ha olyan szinten írnék magyarul... mentségképpen, talán az adott oldal valamiféle bulvársajtó, és az ott kommentelők az alja nép? :) Nem tudom, remélem...

Reni szerintem nem azért román mert genetikailag részben az, vagy mert román állampolgár, hanem mert nem úgy hangzik, hogy a magyar lenne az anyanyelve. Meg románul írja a nevét. Az egész döntés kérdése, a szülőké. Én amióta az eszem tudom, magyar vagyok, mint a szűk család többi tagja, ehhez valahogyan sosem fért kétség... nevelés kérdése...

viktor134 2010.12.22. 14:17:40

@randomgenerator:
nem tudhatom, de ha munkahelyen vagy, és olyan billentyűzeted van, vagy nincs magyar bill támogatás telepítve, akkor meg lehetsz lőve.

szerintem egy határon túlitól elvárni csak akkor lehetne, ha idehaza mindenki helyesen nyomná.

rengeteg faliújság esélyest látni itt is sokszor. :D

2010.12.22. 14:23:45

@viktor134: ezért mondtam, hogy az ékezetek hiánya nem számít annyira (számomra), a szóhelyességi, nyelvtani hibákról beszéltem. Pár éve én is ékezetek nélkül írtam. Annó a dos-telnet-irc időkben így szoktam meg :)

papageno 2010.12.22. 14:35:33

@dr. Wilbur Swain: Talán pont ezért nem hagyták, hogy ő nyerjen. Bár szerintem ő volt a jobb

papamaci1 2010.12.22. 14:37:00

Mert ugye van a bagdadi tolvaj, és a nagyváradi Tolvaj..... :-D

jonatanxx 2010.12.22. 14:40:45

@viktor134: Speciel shift mindegyik billentyűzeten van. (A kínain - lehet - mégse.) Értem, miért vagy olyan elnéző, helyesírás kérdésében...

viktor134 2010.12.22. 14:43:42

@randomgenerator: sokszor most is, a commodore-os időszak alatt szoktam hozzá. :)

@jonatanxx:
látom leragadtál ennél. :)
nagyon ráérsz. :)

jonatanxx 2010.12.22. 14:51:01

@viktor134: Zavar. Udvariatlanság. Ez a DOS-os duma meg... 45 múltam mindig gép előtt ültem. Régen fejből toltam az ékezetes betűk ASCII kódját. Ha kicsit elgondolkozol, rájössz, hogy ez is pont ehhez a témához tartozik...

Jimmy Leafs 2010.12.22. 14:56:24

nem mindegy, hogy román, tót, vagy annyira magyar, hogy nyereg alatt puhítja a húst... egész hallgathatóan énekelt. ennyi...

irónika 2010.12.22. 15:14:07

@vomita: "Nos az írás irónikus, de a számok azon alapulnak, hogy fogalmad nincs a populáció genetikáról. Nem kéne hülyeségeket írni. "
A populáció genetikáról valóban fogalmam sincs, pontosabban arról sem. De továbbra is vélelmezem - persze lehet, hogy teljesen helytelenül, hogy egy belterjes tenyészet előbb vagy utóbb halálra van ítélve.

@Chubbie: " (kettő hatványa sosem lesz páratlan szám, vhol elcsúszott a számológéped:-)) "
A számológépemmel nincs baj, csak a másolással, 32768 a helyes adat

@csi szi: "Voltak bőven rokonsági viszonyok is a felmenőid között, nincsenek ennyien, hidd el... "
Az lehet, hogy a felmenőim között voltak rokonsági kapcsolatok, de ha az adatot lefelezem, de legyen, megtizedelem még akkor is óriási számról beszélünk ahhoz, hogy kijelenthessük, magyar vagyok. A dolog azon múlik melyik ágat akarom sajátomnak tudni.

@csoko20: "És azt is vedd figyelembe, hogy régeben 8-10 gyereke is lehetett egy szülői párnak. "
Ettől még a felmenői száma nem különbözik, csak annyi, hogy nagyon sok embernek lesz közel azonos a felmenői ága, de ettől még az állításom nem változik. Melyik ágat tekintsem az enyémnek? Ugyanis mind az enyém de biztosan nem mind magyar!

@TH: "Képzeld el, mekkora lehetett a Föld népessége 1000 éve!!! ;-) "
Senki nem állította, hogy ezek az emberek egyszerre éltek. Simán lehetett több évtizedes elcsúszás is tőlem/tőled számolva azonos szinten lévő generációnak. Magam is hitetlenkedve nézem a számokat, mert óriásiak, de ettől a tény még tény. Mindenkinek egy anyja és egy apja van. Meg azoknak is. Akkor az alattam 15 generációval ezelőtt született őseim több, mint 32ezren voltak.

De nem kell ennyire messzire menni!
A 8 dédszülőjéből ki tud felmutatni 8 magyart? Szerintem senki! Ennyit a magyarságról!

irónika 2010.12.22. 15:22:21

@Harley: Ott pont, minden tekintetben. Valami ilyesmi gondolok én is csak teljesen máshonnan megközelítve!

rubberbandman 2010.12.22. 15:24:48

klassz post.
kicsit meghaladott a magyarkodás egy olyan területen (zene) ahol az előadók nem mindig 100% magyarok és nem 100% magyarul énekelnek.

TH 2010.12.22. 15:38:01

@irónika: ja, vagy 32ezren, vagy nem.
megbecsülni sem tudom, hogy mennyi lehetett a valóságban...
egy pár ezer fős közösség már elegendő genetikai változatosságot jelent, mert attól, hogy mondjuk testvérek ükunokái összeházasodnak, attól nem lesz nagy baj...

Peter Blau 2010.12.22. 15:52:52

Nekem azoktól van már herótom akik elkezdenek huhogni hogy rasszista, ha valaki ki meri mondani a cigány, zsidó, román, tót, oláh, néger, stb szavakat.
Attól, hogy ők azok, cigányok, zsidók, románok, tótok, oláhok, négerek, én még nem vagyok az, még akkor sem ha köztünk élnek, és hagy szabadjon már leírnom, hogy én nem vagyok az, hanem én "csak" magyar vagyok. Bocs, de ez az identitásom, hogy nem olyan vagyok mint ők, hanem ilyen. Ha nem tetszik, lehet lenni cigánynak, zsidónak, tótnak, oláhnak, négernek, románnak, kedves huhogók. Lehet új identitást választani. De lassan már ott tartok hogy lehet még pár rasszistázás amit eltűrök, és egyszer csak ütni fogok.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.22. 15:56:51

Nem tom, biztos csak nekem tűnt fel, de Nagyvárad az Partium, az meg legfeljebb "Külső-Erdély". Egy keményen jobbos blogon erre figyelni kellene, nehogy érkezzen tőlem, a libsi zsidó köcsögtől a faszkorbács. (Nem érkezik, de.)

Csak szólok.

Ianas 2010.12.22. 16:06:36

@Publius Decius Mus: A kettős állampolgárság semmi mást nem tesz helyre, csak a szavazói térképet. Ne beszélj baromságokat.

irónika 2010.12.22. 16:14:20

@TH: Én nem erről beszélek. Abban ne legyen kételyeid, hogy 15 generációval ezelőtt több, mint 32ezer felmenőd volt. Még akkor is, ha történetesen néhány felmenőd egyik-másik felmenőd tévútja által keletkezett, mert másképp nem lehet.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.12.22. 16:33:30

@jonatanxx: speciel a kínain is van. olyannyira, hogy angol billentyűt használnak.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.12.22. 16:54:40

@irónika: "De nem kell ennyire messzire menni!
A 8 dédszülőjéből ki tud felmutatni 8 magyart? Szerintem senki! Ennyit a magyarságról!"

vagy egy másik példával: árpádházi királyaink mindegyike külföldről hozatott feleséget. akkor a következő királyok félmagyarok voltak?

Bell & Sebastian 2010.12.22. 18:09:05

@mcs:
Az establishment értelmezése szerint (elidegenedett) nem hogy belefér, egyenesen kívánatos és a legteljesebb összhangban van a Szentkorona -tannal.

Ahol nincs, ott ne keress! Ez a mai multikulti értelmezés a béka csipájában sincs a tradicionális (hagyománytisztelő), vagy ha úgy tetszik, konzervatívhoz képest, ezt azért szögezzük le!

Csak hát ugye, a progresszió ezt is elmosta, oszt' hozott helyette valami műanyagot, hogy fulladna meg!

A ki a magyarra adható válasz eléggé egyértelmű. Szerinted?

TH 2010.12.22. 18:53:48

@irónika: ez elég nagy butaság, amit írsz. Ha az ük-ük-ük-ükapáim közül páran testvérek voltak, akkor mi van? Mindnek más felesége volt, aztán az élet úgy hozta, hogy az ükunokáik összeházasodtak. Jó eséllyel nem is tudták, hogy volt közös ősük...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.12.22. 19:04:15

@Bell & Sebastian: én egy percig sem tévelyegtem tudatlanul, a magyarnak levés misztériumának ismerete nélkül.

ettől függetlenül, vagy épp pont ezen ok miatt nagyjából a bottal megpiszkálom, ha muszáj szintig jutottam a szentkorona-tannal*, de főleg az annak kizárólagosságát hirdetőkkel szemben.

---

van ez a paradoxon, vagy önellentmondás, ahogy tetszik, segíts, kérlek, értelmezni: szóval, van a
hagyomány. dicső és tiszteletre méltó és kipróbáltan működő, bevált, atombiztos. tehát van. létezik.
akkor hogy a récébe lehetséges, hogy jön valami gyüttment progresszió és beszántja sóval? valami vagy kiállja az idők próbáját és akkor a progresszió megnyalhatja, vagy nem, de akkor meg nem kár érte?
kit kárhoztatunk, kit hibáztatunk?
---

azért azt nem lehet eléggé leszögezni, hogy a derék honpolgárok családfáját tekintve, mondjuk 4 generációt hátrálva milyen aranyos nemzetiségek kerülnek elő, és a derék honpolgárok erre fel milyen módon viszonyulnak a körülöttünk élő népekhez (akik családfájában szintúgy fel-fel bukkannak a magyar felmenők)

---

* mondom ezt úgy, hogy egy rokonom, felmenőm, boldog ősöm, vagy ahogy tetszik, pont a szentkorona védelmében esett el.
akkoriban ez gyakorlati kérdés volt, ugyebár, nem elvi, mint ma.

Bell & Sebastian 2010.12.22. 19:25:45

@mcs:
Nna, csak nem okés ez a szentkoronás fogalomrendszer.
Az a magyar (Magyarország területén), aki a Szentkorona alattvalója (azaz mindenki), a tradicionális, de elcsatolt területeken meg az, aki annak vallja magát.
(Nagyjából ezek a magyar állampolgárok.)

Ha szót se beszél, más hagyományt ápol, idegen képet imád, de magyar területen lakik és magyarnak vallja magát, akkor az is.
Ha meg -ezen a kisebb rántott húson- tartósan vitézkedik (törvényeink szerint), meg sem kell kérdezni.

tewton 2010.12.22. 20:32:14

@Humperdickk:
ehhehe. azé' nemmindegy, ki erdélyezik, a poszt szerzője (mint helyi csávó, nem gondolnám róla), az IQ-fighter műsorvezető-páros (öhöhöhö) vagy az alkalomszerűen betérő indexes tömeg (azokat meg nem lehet javítani). de ez az egész tutira generációs probléma (vö. utolsó prédikációm a dombtetőn). aki túl sok kárpátiát hallgat, abból kimosódik az irodalomkönyv adyra von. információja :)

Bell & Sebastian 2010.12.22. 20:42:55

@tewton:
A szifilisz leghíresebb újkori áldozata így is-úgy is Lenin elvtárs. (Hogy húzta volna rá a Kiáltványt, inkább.)

Kárpátiát meg nézni kell. Vagy Kormoránt, vagy P. Mobilt, iPodon ugyanez szart se' ér. :)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.22. 21:03:34

@tewton: ja, Ady nekem is megvolt. Konkrétan onnan tudom ezt a Partiumot: érettségiztem ugyanis. Kurva régen volt, és nem is dicsekvésnek szántam: épp ez a poén. Hogy ennyi minimumot elvárok egy blogszerzőtől. Az érettségi szintet.

Mert az, hogy a Blikk meg bír jelenni "győzött az erdélyi lány" címlappal - a cigányteszkóban láttam, ismered... :)) - ki nem szarja le. Itt azé' ciki. Ugye?

tewton 2010.12.22. 21:12:04

@Humperdickk:
höhh ... hát ja.
csak szerintem 1920 és a reviziós propaganda óta (édeserdély ittvagyunk és társai) erdélynek mondanak minden oláhokhoz csatolt magyar részt a médiában:)

tempetőfi 2010.12.22. 21:19:17

@Humperdickk: Elvileg igazad van, gondolkodtam is, amikor a szűkebb pátriáját akartam azonosítani, oszt' úgy döntöttem, hogy a Bihar egyértelműbb, és ahogy @tewton: jelzi, nem voltam abban sem biztos, hogy azért magyar nyelvterületen mindenki alapból be tudja azonosítani a történelmi Részeket. Tapasztalatom szerint kartográfiai stb. kényelemből a Kárpát-kanyaron inneni Románia "Erdély", még itthon is rám néznek, ha Bánságozok, vagy Mócvidékezek.

Bell & Sebastian 2010.12.22. 21:26:35

Nézzék, jár hozzánk egy partiumi kultúrcsoport az egyik ottani középiskolából, kétévente.
A bemutatkozás legelején mindig elmondja az igazgató úr, hogy még őt sem zavarja, ha összemossák -kulturális értelemben-, mivel a tanulók többsége erdélyi és a produkció is nagyrészt az.

Erre mit lehet mondani, hacsak nem pápább még a pápánál is valaki?

Bell & Sebastian 2010.12.22. 21:34:58

@tempetőfi:
Amitől érdekes lehet ez egyáltalán, a székely -etnikai értelemben- nem tartja magyarnak magát. Másképpen meg nagyon is, így mi is magyarnak gondoljuk és jól is tesszük. A nagy többségnek ez nem gond, mert nem érzékeli a különbséget.
(Főleg akkor, ha meggyőződésévé válik, egyáltalán nem biztos, hogy itthon mindenki magyar, aki meg igen, az mennyire, ha cseppet sem szolidáris a kintiekkel?)

tempetőfi 2010.12.22. 21:55:27

@Bell & Sebastian: Én székely vagyok, de soha nem gondoltam magamra nem-magyarként, közvetlen környezetemben, sőt, iskoláimban stb. sem volt ez így kiélezve. Természetes számunkra hogy székelyként magyarok vagyunk (oké, az ezerszer elhangzott, hogy "székely szarta a magyart", vagy a Tamási-meghatározás, miszerint a székely "olyan, mint a magyar, csak kicsivel jobb"). A székelykedés mostanában lett módi, amikor atyámfiaim düllesztik a mellüket, mindig arra gondolok, hogy régebb ezért kipofozták volna a faluból.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.12.22. 22:49:15

@Bell & Sebastian: érdekes, úgy tudtam, hallottam, hogy a csángók nem tartják magukat magyarnak, hanem sőt. ők magyarul beszélnek, de nem magyarok. a legtöbb csángó ki is kérte magának, ha erre rákérdeztem.

ellenben a székelyek pedig de, miazhogy. ők a magyar+ kategória.

fene se érti ezt.

Bell & Sebastian 2010.12.23. 00:06:53

@tempetőfi: @mcs:
Az a jó, hogy csak elvétve támadnak csoportosan, úgy meg -ha egyáltalán felmerül a magyar-kérdés- gyorsan és egyszerűen eldönthető. Meg kell kínálni mentolos cigivel, ha visszakérd, hogy buzi-e vagy, tuti magyar. Hosszas tudományos kísérletezések eredménye eme gyorsteszt, és 100% biztonságú, mivel ez az ökörség specifikusan csak a Hungaro kultúra része. :)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.23. 08:01:17

@tempetőfi: jóvvanna, nem annyira fontos, csak imádok kötekedni. Az meg nyilván az én hibám. Értem én, egyébként. Szal', ahogy felénk mondják: "sima liba" :)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.23. 08:02:41

@tewton: akkor sem minden bogár rovar. Vagy fordítva. Vagymivan. De legalább mi hülye bölcsészek ragaszkodjunk a hülyeségeinkhez, úgy-e? :)

tewton 2010.12.23. 13:14:34

@Humperdickk:
izé, de van ez a nyelvfejlődés-dolog vagy mi. de majd megkérdezek róla egy nyelvészt :)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.26. 20:17:18

@tewton: Töki, ne itt beszéljük meg, hanem majd kedvezőbb körülmények között, de az, gondolom Neked is megvan, hogy ilyen földrajzi nevek nem szoktak fejlődni. Azok kivételek, nem a nyelv, a kultúra részei.

Hú de aljas vótam megin, mi? :)

tewton 2010.12.27. 14:32:58

@Humperdickk:
jó, akkor valami szemantát is megkérdezek a dologról (jel, jelölő, jelölet ...). de a kedvezőbb körülmények közti megbeszélés OK, akár élőben a tavasztól ... :)
süti beállítások módosítása