Verebélyen a Cseresznyés utca végén egészen a hetvenes évekig állt egy nagyon régi kápolna. Azt mondták, még 1700-ból származott, és a vezekényi csatának állított emléket. Kopott volt és kicsi, valójában nem sokkal nagyobb egy útszéli emlékhelynél. Mégis útjában állt a városfejlesztésnek, és egy napon lebontották, mert helyére daliás paneleket képzeltek. A panelházak ma is állnak (most kaptak modern hőszigetelő burkolatot), a kis kápolnára meg már senki nem emlékszik.
A Csehszlovák Népköztársaságban kápolna-eltüntetésért a hetvenes években senki nem mert szólni. Nagyobb dolgok miatt se szólt senki. Például a Mohi atomerőmű közvetlen közelében létezett (magyar) falu teljes eldózerolásáért sem. (Ott meg épp csak a templomot hagyták meg.)
Na de vissza a kis verebélyi kápolna történetéhez (Verebély Nyitra előtt, a Zsitva mentén fekszik, 9000 lakossal, elenyésző magyar kisebbséggel). 1652-ben még nagyon küzdött a Habsburg a törökkel. A harcokból a magyar nemesség is kivette részét, a vezekényi síkon zajló csatában nem kevesebb, mint négy Esterházy vesztette életét.Nagy pompával temették el őket a nagyszombati templomban. Később emlékkő, majd kápolna épült a Zsitva mellett, a verebélyi útszélen. Hogy Vezekény helyett miért Verebélyen, az már anekdotisztikus mélységekbe rántaná az olvasót (holott biztos van rá kultúrtörténeti magyarázat).
Szóval a kis kápolnát a lenini úton való továbbhaladás sodorta el, mint említettük, a hetvenes években. Majdnem negyven év után azonban újjáépítik, a tégla már rakott halomban sorakozik a Zsitva melletti réten. A novemberi szélben néhány magyar és szlovák ember kísérte figyelemmel, hogy az alapkövet Esterházy László atya megszenteli. A népviseletbe öltözött (de magyarul már csak odahaza beszélő) lányok is kijöttek a rétre.
Azt mondták ott, hogy nem lehetne az ilyesmiből semmi, ha nem magánterület volna a rét. De hát maga a tulajdonos gyűjtögeti a téglát...
Ez a környék – a Zoborvidék déli pereme – szórványterület, a Nyitra-környéki magyarság talán utolsó generációja lakja. Sok a vegyes házasság, kevés a magyar iskola. Az emberek a könnyebb utat választják: beolvadnak, nyelvet váltanak. Sajnos magyarnak megmaradni arrafelé nem jó választás. A téglagyűjtő ember valamit megérzett ebből: emléket állít, de talán nemcsak a hajdani csatának, hanem eme jelenkori (nyelv)csatának is, amelyet a magyarság, legalábbis a Zoborvidéken, elveszíteni látszik.