Kommentszűrés
’10 nov
21
08:01

A könyv (Jorge Luis Borges, 1978)

Írta: mr. pharmacist1

  Az ember különféle szerszámai között kétségkívül a könyv a legbámulatraméltóbb. A többi mind testének a meghosszabbítása. A mikroszkóp, a távcső a látásé, a telefon a hangé, aztán itt van az eke és a kard, ami az emberi kar meghosszabbítása. Ám a könyv egészen más: a könyv az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása. Bernard Shaw a Caesar és Cleopatrában az alexandriai könyvtárat az emberiség emlékezetének nevezi. Ez hát a könyv, és még valami: az emberiség képzelete. Mert hiszen mi más a múltunk, mint álmok sora? És milyen különbség lehet aközött, hogy álmainkra emlékezünk vagy a múltra? Ezt a funkciót tölti be a könyv.

  Valaha arra gondoltam, hogy megírom a könyv történetét. Nem a fizikai oldaláról. A könyvek fizikailag nem érdekelnek (legkevésbé a bibliofil könyvek, amelyek általában aránytalanok), engem az érdekel, hogy milyen értéket tulajdonítottak a könyvnek a különböző korok. Spengler ugyan megelőzött, A Nyugat alkonya című művében van egypár gyönyörű oldal a könyvről. Néhány személyes megjegyzéssel kiegészítve ahhoz fogom tartani magamat, amit Spengler írt.

  Az ókorban nem volt olyan kultusza a könyvnek, mint manapság, ami engem meglep; a könyvben az élőszó pótlékát látták. Az a mondás, amit folyton idézünk: Scripta manent, verba volant, nem azt jelenti, hogy az élőszó mulandó, hanem hogy az írott szó maradandó és halott. Ezzel szemben az élőszó valami szárnyas, valami légies dolog; szárnyas és szent, mint Platón mondja. Érdekes módon az emberiség nagy tanítói mind az élőszó mesterei voltak.

  Nézzük az első példát: Püthagoraszt. Tudjuk, hogy Püthagorasz szándékosan nem írt. Nem írt, mert nem akarta magát az írott szóhoz kötni. Bizonyára azt érezte, ami a Bibliában később úgy van megfogalmazva, hogy a betű öl és a lélek éltet. Így kellett éreznie, ezért nem kötötte magát az írott szóhoz. Ezért van az, hogy Arisztotelész soha nem Püthagoraszról, hanem csak a püthagoreusokról beszél. Azt mondja például, hogy a püthagoreusok hittek az örök visszatérésben, amit jóval később Nietzsche is felfedezett. Azaz a ciklikus időben, amit Szent Ágoston cáfol a Civitas Dei-ben. Szent Ágoston egy gyönyörű metaforával azt mondja, hogy Krisztus keresztje megvált bennünket a sztoikusok körkörös labirintusától. A ciklikus idő eszméjét érintette Hume, Blanqui és még sokan mások.

  Püthagorasz szándékosan nem írt, azt akarta, hogy gondolatai testi halála után tanítványai elméjében éljenek tovább. Innen származik az a mondás (amit, minthogy görögül nem tudok, megpróbálok latinul idézni), hogy Magister dixit (a mester mondta). Ez nem jelenti azt, hogy kötve voltak ahhoz, amit a mester mondott; ellenkezőleg, szabadságot biztosít a mester által felvetett gondolattovábbításra.

  Nem tudjuk, hogy Püthagorasz alkotta-e a ciklikus idő elméletét; csak azt tudjuk, hogy tanítványai ezt vallották. Püthagorasz meghalt, és ők, mint valami lélekvándorlás által - ez bizonyára tetszett volna Püthagorasznak - újra- és újragondolják az ő gondolatait, s ha valaki azt veti szemükre, hogy újat mondanak, a Magister dixit (a mester mondta) formula oltalmába bújnak.

  De vannak más példák is. Itt van Platón példája, amikor azt mondja, hogy a könyvek olyanok, mint a képmások (lehet, hogy képekre vagy szobrokra gondolt), amikről az ember azt hiszi, hogy élnek, de ha kérdést intéz hozzájuk, akkor nem válaszolnak. Így hát, a könyvek némaságát korrigálandó, feltalálja a platóni dialógust. Vagyis Platón több személyben testesül meg: Szókratészben, Gorgiaszban és másokban. Arra is gondolhatunk, hogy Platón vigasztalódni akart Szókratész halála miatt, azt gondolván, hogy Szókratész továbbra is él. Ha bármilyen problémával találkozott, azt kérdezte: mit szólt volna ehhez Szókratész? Így bizonyos értelemben ő volt Szókratész halhatatlansága, aki nem írt semmit, és szintén élőszóval tanított.

  Krisztusról tudjuk, hogy egyetlenegyszer írt le néhány szót, amit a homok mindjárt eltörölt. Tudomásunk szerint egyebet nem írt. Buddha szintén élőszóval tanított; prédikációi maradtak fenn. Aztán itt van Szent Anzelm mondása: "Könyvet adni egy tudatlan ember kezébe ugyanolyan veszélyes, mint kardot adni egy gyermek kezébe." Így gondolkoztak a könyvről. Keleten még mindig él az a felfogás, hogy a könyvnek nem az a feladata, hogy felfedje a dolgokat, csupán az, hogy segítségünkre legyen a felfedezésben. Noha nem tudok héberül, tanulmányoztam némileg a Kabbalá-t, és olvastam (angol és német fordításban) a Zóhárt (A ragyogás könyvét) és a Széfer Jecirá-t (A történetek könyvét). Tudom, hogy ezek a könyvek nem azért íródtak, hogy megértsék, hanem hogy megmagyarázzák őket; arra ösztökélik az olvasót, hogy tovább gondolkodjék. A klasszikus ókor nem tisztelte a könyvet, bár tudjuk, hogy Nagy Sándor párnája alatt tartotta az Íliászt és a kardját, ezt a két fegyvert. Tisztelték Homéroszt, de nem tekintették meg-szentelt írónak abban az értelemben, ahogy mi ma. Nem gondolták, hogy az Íliász és az Odüsszei szent szövegek volnának; tiszteletre méltó könyvek voltak, de lehetett támadni is őket.

  Platón száműzhette köztársaságából a költőket anélkül, hogy eretnekség gyanújába keveredett volna. Az antikvitás eme tanúságai mellé érdemes Seneca példáját csatolnunk. Luciliushoz írt csodálatos episztolái között van egy, amely egy rendkívül hiú egyént támad, akinek százkötetes könyvtára van; de hát ki az - kérdezi Seneca -, akinek van ideje száz könyvet elolvasni? Manapság viszont a nagy könyvtárakat becsüljük.

  Az ókorban van egy olyan jelenség, amit nehezen tudunk megérteni, ami nem emlékeztet a mi könyvkultuszunkra. A könyvben mindig az élőszó pótlékát látják, aztán Keletről jön egy új felfogás, amely a klasszikus ókortól teljesen idegen: a szent könyv koncepciója. Nézzünk két példát, előbb a későbbit, a mohamedánokét. Szerintük a Korán előbb létezett, mint a világ, mint az arab nyelv: a Korán Isten egyik attribútuma, nem pedig műve, ugyanúgy hozzátartozik, mint könyörületessége vagy igazságossága. A Koránban meglehetősen titokzatos formában van szó a könyv anyjáról. A könyv anyja a Koránnak egy olyan példánya, amelyet az égben írtak. Ez lenne a Korán platóni archetípusa, és ez a könyv - ezt mondja a Korán -, ez a könyv az égben íródott. Isten attribútuma, és megelőzte a teremtést. Ezt hirdetik az ulémák, a mohamedán teológusok.

  Aztán vannak hozzánk közelebb álló példák: a Biblia vagy pontosabban a Tóra vagy a Pentateukhosz. Azt tartják, hogy ezeket a könyveket a Szentlélek diktálta. Különös dolog: a különböző korokban, különböző szerzők által írt könyveket ugyanannak a léleknek vagy szellemnek tulajdonítják; de hát a Bibliában az is benne van, hogy a Szentlélek fuvallata bárhol jelen lehet. A zsidóknak az az ötletük támadt, hogy a különböző korok irodalmi műveit összegyűjtsék és egy könyvet alkossanak belőle, a Tórát vagy görögösen Bibliát. Mindezeknek a könyveknek egy a szerzője: a Szentlélek.

  Bernard Shaw-tól egyszer megkérdezték, hiszi-e, hogy a Bibliát a Szentlélek írta. Shaw azt felelte, hogy minden könyvet, amit érdemes újraolvasni, a Szentlélek írt. Azaz a könyvnek meg kell haladnia a szerző szándékát. A szerző szándéka esendő emberi dolog, a könyvben kell hogy legyen valami többlet. A Don Quijote például több, mint a lovagregények szatírája. Olyan abszolút szöveg, amelyben a véletlennek semmi szerepe nincs.

  Gondoljuk végig ennek a kijelentésnek a következményeit. Például, ha azt mondom:

  Futó habok, kristálytiszták, fehérek,
lombos fák, mik tükörben nézik képük,
hüs árnnyal frissitő szép zöld mezőség,

akkor nyilvánvaló, hogy mindhárom sor tizenegy szótagos. Így akarta a szerző.

  De mi ez a Szentlélek által írt műhöz képest, mi ez ahhoz képest, hogy az istenség leereszkedett az irodalom színvonalára, és diktál egy könyvet! Ebben a könyvben semmi nem lehet a véletlen műve, mindennek van oka és magyarázata, minden egyes betűnek. A Biblia például tudvalevőleg azért kezdődik így: Beresit baraelohim, azaz b-vel, mert b-vel kezdődik az a szó, hogy boldog. Olyan könyvről van szó, amiben semmi sem véletlen. Ez elvezet bennünket a Kabbalához, a betűk tanulmányozásához, az istenség által diktált szent könyvhöz, amely éppen az ellenkezője annak, amit a klasszikus ókor gondolt. Ők ugyanis elég homályosan gondolkoztak a múzsát illetően.

„Istennő, haragot zengj” - mondja Homérosz az Íliász kezdetén. Itt az istennő, a múzsa, az ihletnek felel meg. Ezzel szemben, ha a Szentlélekre gondolunk, az valami konkrétabb és erősebb: Isten, aki leereszkedik az irodalomhoz. Isten, aki könyvet ír, akinek a könyvében semmi nem véletlen, sem a betűk, sem a szótagok száma egy-egy versben, s az sem, hogy szójátékokat alkothatunk a betűkkel, hogy a betűknek számértéket tulajdoníthatunk. Mindezt tudjuk.

  A könyvre vonatkozó másik felfogás - ismétlem - az, hogy isteni mű lehet. Ez talán közelebb áll a mi felfogásunkhoz, mint a klasszikus ókoré, miszerint a könyv csupán az élőszó pótléka. Aztán eltűnik a szent könyv fogalma, és más felfogásoknak ad helyet. Annak például, hogy minden országot egy könyv képvisel. Emlékezzünk rá, hogy a mohamedánok a könyv népének nevezik a zsidókat, emlékezzünk Heine mondására, miszerint a zsidó népnek egy könyv a hazája, a Biblia. Itt van tehát egy új felfogás, miszerint minden országot egy könyv képvisel, vagy legalábbis egy szerző, aki lehet több könyv szerzője is.

  Furcsa - nem hiszem, hogy ezt eddig bárki is észrevette volna -, hogy általában olyan egyéneket választottak képviselőjükül az országok, akik nem nagyon hasonlítanak hozzájuk. Az ember azt gondolná például, hogy Anglia Doktor Johnsont választaná; de nem, Anglia Shakespeare-t választotta, és Shakespeare - nyugodtan mondhatjuk - a legkevésbé angol az írók közül. Angliára az understatement jellemző, azaz, hogy inkább kevesebbet mondanak, mint a valóság. Shakespeare ezzel szemben metaforáiban túlzásra hajlott, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha Shakespeare olasz vagy zsidó lett volna például.

Vagy vegyük Németország esetét; ez a csodálatos, könnyen fanatizálható ország egy toleráns, egyáltalán nem fanatikus embert választ, olyat, akit a haza nem érdekel túlságosan: Goethét. Németországot Goethe képviseli.

  Franciaországban nem választottak ki egyetlen szerzőt, de Hugo felé hajlanak. Én nagy tisztelője vagyok Hugónak, de Hugo nem tipikusan francia. Hugo idegen Franciaországban; azok a hatalmas díszletek, azok a nagy metaforák nem jellemzők Franciaországra.

  Még érdekesebb Spanyolország esete. Spanyolországot képviselhetné Lope de Vega, Calderón vagy Quevedo. De nem. Spanyolországot Cervantes képviseli. Cervantes az inkvizíció kortársa, de toleráns, nincsenek meg benne a spanyoloknak sem az erényei, sem a hibái.

  Mintha minden ország úgy gondolná, hogy olyannak kell képviselnie, aki más, aki bizonyos értelemben az orvossága, ellenszere, ellenmérge lehet az ő hibáinak. Mi választhattuk volna Sarmiento Facundóját, de nem, hősi történelmünkkel a hátunk mögött mi egy dezertőr krónikáját választottuk, a Martín Fierrót, amely mint könyv megérdemli ugyan a választást, de gondoljuk meg, hogy történelmünket a pampa meghódításától fogva dezertáló figura képviseli. Mindamellett ez a helyzet; mintha minden ország erre törekedne.

  A könyvről sok író írt rendkívül szellemesen. Hadd hivatkozzam ezek közül néhányra. Először Montaigne-re, aki külön esszét írt a könyvről. Ebben van egy megszívlelendő mondat: „Semmit sem teszek kedvem ellenére.” Montaigne azt mondja, hogy a kötelező olvasmány fogalma hamis fogalom. Azt mondja, hogy ha egy nehéz részt talál egy könyvben, akkor azon átugrik, mert az olvasásban a gyönyörködés egy formáját látja.

  Eszembe jut, hogy jó néhány éve volt egy körkérdés arról, hogy mi a festészet. Megkérdezték Norah nővéremet, és ő azt felelte, hogy a festészet az a művészet, amely a formák és a színek segítségével gyönyörködtet bennünket. Én azt mondom, hogy az irodalom is a gyönyörködtetés egyik formája. Ha valamit nehezen olvasunk, a szerző szándéka meghiúsult. Ezért azt gondolom, hogy Joyce például alapjában véve megbukott, mert művét lehetetlen erőfeszítés nélkül olvasni.

  Egy könyv olvasásához nem kell erőfeszítés, a boldogsághoz nem kell erőfeszítés. Azt hiszem, Montaigne-nek igaza van. Elsorolja, kik azok a szerzők, akiket szeret. Vergiliust idézi, azt mondja, jobban szereti a Georgicát, mint az Aeneist, én jobban szeretem az Aeneist, de ez mindegy. Montaigne szenvedélyesen beszél a könyvről, ám azt mondja, hogy a könyvek boldoggá tesznek ugyan, de a gyönyör, amit okoznak, nem heves.

  Emerson ellentmond neki - ő írta a másik fontos munkát a könyvekről. Előadásában Emerson azt mondja, hogy a könyvtár egy varázsszoba, ahol az emberiség legjobb szellemei várakoznak, de ahhoz, hogy megszólalhassanak, a mi szavunkra van szükség. Ki kell nyitnunk a könyvet, és akkor megszólalnak. Azt mondja, hogy a legjobb emberek társaságában tölthetnénk időnket, akik a kezdetektől fogva léteztek, mi azonban nem kerestük őket, inkább kommentárokat és kritikákat olvasunk, nem azt, amit ők maguk írtak.

  Én húsz éven át az angol irodalom professzora voltam a Buenos Aires-i Egyetem Bölcsésztudományi Karán. Mindig azt mondtam tanítványaimnak, hogy ne csináljanak bibliográfiát, ne olvassanak kritikákat, olvassák magukat a műveket; lehet, hogy keveset fognak belőlük érteni, de élvezni fogják az olvasást, és mindig hallani fogják valakinek a hangját. Azt mondanám, hogy egy szerzőből a legfontosabb a hanglejtése, egy könyvben a legfontosabb a szerző hangja, az a hang, ami hozzánk szól.

  Életem jó részét az irodalommal töltöttem, s azt hiszem, hogy a boldogság egyik formája az olvasás; a másik, gyengébb formája az írói alkotás, vagy amit alkotásnak nevezünk, amely az olvasmányaink emlékének és felejtésének keveréke.

  Emerson egyetért Montaigne-nyel abban, hogy csak azt kell olvasnunk, ami tetszik, hogy a könyv a boldogság egy formája. Annyit köszönhetünk a betűknek. Én igyekeztem többet újraolvasni, mint olvasni, azt hiszem, az újraolvasás fontosabb, mint az olvasás, csak persze ahhoz, hogy újraolvashassunk valamit, azt már előbb el kellett olvasnunk. Ez az én könyvkultuszom. Lehet, hogy patetikusan hangzik, de nem akarok patetikus lenni: azt szeretném, ha úgy hangzana, mint egy vallomás, amit mindnyájuknak külön-külön teszek, nem mindenkinek, mert a mindenki absztrakció, és az egyes ember valóság.

  Még mindig azt játszom, hogy nem vagyok vak, továbbra is vásárolok könyveket, könyvekkel rakom tele a lakásomat. Nemrég valaki nekem ajándékozta a Brockhaus Enzyklopädie 1966-os kiadását. Éreztem a könyv jelenlétet a lakásban, mint valami gyönyörűséget. Ott volt a huszonvalahány gót betűs kötet, amit nem tudok elolvasni, térképekkel és metszetekkel, amiket nem látok, és mégis, a könyv ott volt. Éreztem a könyv baráti vonzását. Úgy gondoltam, hogy a könyv az emberi boldogság egyik lehetősége.

  Sokat beszélnek a könyv eltűnéséről; szerintem ez lehetetlen. Azt mondják, hogy nincs különbség egy könyv és egy újság vagy lemez közt. A különbség az, hogy az újságot a feledés jegyében olvassuk, a lemezt is azért hallgatjuk, hogy elfelejtsük, egy lemez gépies és épp ezért frivol. A könyvet azért olvassuk, hogy emlékezzünk rá.

  A szent könyv fogalma, mint a Koráné a Bibliáé vagy a Védáké - ahol szintén az áll, hogy a Védák teremtették a világot -, megszűnhet, de a könyvnek van bizonyos szentsége, amit nem lenne szabad veszni hagynunk. Ha kezünkbe veszünk egy könyvet, és kinyitjuk, fennáll az esztétikai élmény lehetősége. Mik a könyvben sorakozó szavak? Mik ezek a holt szimbólumok? Abszolút semmik. Mi egy könyv, ha nem nyitjuk ki? Egyszerűen egy papírból és bőrből készült téglatest, ami lapokból áll; de ha olvassuk, akkor valami különös dolog történik, állandóan változik, azt hiszem.

  Hérakleitosz azt mondta (eleget idéztem már), hogy senki sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba. Senki sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert a folyó változik, de az a legborzasztóbb, hogy mi nem kevésbé vagyunk változékonyak, mint a folyó. Valahányszor elolvasunk egy könyvet, a könyv megváltozik, más lesz a szavak jelentése. Másrészt a könyvek telítve vannak a múlttal.

  A kritika ellen beszéltem, és most ellent fogok mondani önmagamnak (de hát annyi baj legyen). A Hamlet nem ugyanaz a Hamlet, amit Shakespeare megalkotott a tizenhetedik század elején, a Hamlet Coleridge, Goethe és Bradley Hamletje. A Hamlet újjászületett. Ugyanez a helyzet a Don Quijotéval. Ugyanez a helyzet Lugonesszel és Martínez Estradával, a Martín Fierro sem ugyanaz. Mi, olvasók gazdagítottuk a könyvet.

  Mikor egy régi könyvet olvasunk, az olyan, mintha mindazt az időt olvasnánk, ami eltelt a könyv megírása óta. Ezért fontos a könyv kultuszának ápolása. Egy könyv tele lehet hibával, lehet, hogy más véleményen vagyunk, mint a szerző, de akkor is van benne valami szent, valami isteni, nem a babonás tiszteletből, hanem a boldogság, a tudás keresésének vágyából következően.

  Ennyit szerettem volna ma önöknek elmondani.

(1978. május 24., Tóth Éva fordítása)

Címkék: könyv kultúra történelem jorge luis borges

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr932459853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 11:32:49

@eN:

én is. csak olvasni nemigen. mindig az az érzésem, hogy rendelek egy krémest, és tízet töltenek belém. és az az egy sem volt az igazi.

Bell & Sebastian 2010.11.21. 11:44:05

Jól tette, hogy elmondta, benne is van a Szentlélek munkálkodása.
A gyerek úgy olvas, hogy hisz is benne, az utolsó betűig minden igaz, felépül benne az a világ, ahonnan az üzenet jő, ugyanakkor a médiumot is látja, aki közvetíti. Alapos emberismeretre tesz szert és valamiféle toleranciára a felismert minőség iránt.

Ott a bibi, amikor kézbe veszi az első hetilapot, újságot, vagy kurzuskönyvet, megérzi, becsapják. Ha elég tapasztalt. ...

Elmondható, az élőszó, az írás és a tapasztalás összevetése után az Írás (szent könyv) tanításai bizonyulnak helytállónak, idő- vagy affinitás hiányában elegendő ezeket olvasni, hittel befogadni.

A másik út fáradságosabb, de izgalmasabb is, ami nem meglepő, hiszen utunk célja az utazás maga.

alex4427 2010.11.21. 12:26:06

Az olvasás, a művészet befogadása Boldogság! Ráadásul segít eligazodni az Életben!

eN 2010.11.21. 13:47:14

@Grift: en szeretem olvasni is. hangulat kell hozza, az igaz.

Bell & Sebastian 2010.11.21. 15:18:53

A post minimum két dolgot felvet, aminek a kibontása szintén megérne egy misét:
- az írás és irományok fejlődése
- a szövegek élete és halála

Általában ritka az olyan hivatkozás, idézmény, amely szinte ismeretlen.
Ki ért manapság latinul, vagy képes a görög Olümposz lakóit azonosítani, esetleg az egyiptomi monoteizmust felismerni?

Helyette ott a Tanú, South park, igényesebbeknek Robot chicken, esetleg Koncz Zsuzsa. A szivacsagyúak fülében iPod, kocsiban fehér zaj a boros-bocskoros mindennapi elménckedés, varázsablakokban hasonlóan színvonaltalan ferencrendi ganyécunami.
Átpozícionálás van, hagyományos nevelés ohne, jelszó: a fogyasztói igények kielégítése. Szórakoztatás.
(Hová tűnt mára a Játék határok nélkül? Tova.)

Pontosabban azzal és azon szórakoznak, hogy átfaragják az isteni képmást ördögivé, évezredek munkáját lerombolva. A balgák tűrik, az okosok tesznek ellene. Szeretem az olaszokat(is), a miniducéjukkal, televíziójukkal és ikonjaikkal együtt.
Mert több eszük van. Párszor már linkeltem ezt a majomképű rapper csávót.
it.wikipedia.org/wiki/CapaRezza

Fiatalok százezreit tanította meg a gondolkodásra kíméletlenül társadalomkritikus szövegeivel, több szavazatot hozva ezzel Silvionak, mint bárki más.
A stílust nem kedvelem különösebben, a szöveget is csak nagyon hézagosan értem. De hogy minőségi munka, az egészen biztos. Szerencsések az olaszok.
Ja és ott nincs bal-lib dominancia az egyetemeken.

Limiti
www.youtube.com/watch?v=kLoJZf-5Si8&feature=related
Vengo dalla Luna
www.youtube.com/watch?v=TCMszSjgKHE&feature=related
Eroe
www.youtube.com/watch?v=luvahAdmRU4&feature=related

:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.21. 15:26:04

Borges (szerintem) egy szélhámos: egy "posztmodern" bohóc.

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.11.21. 15:29:53

@bbjnick: Ebben teljesen egyetértünk . )

ü
gloire

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 15:42:48

@bbjnick: ezek a délamerikaiak éppen olyan műmájerek, mint a cseszlovák hírességek :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.21. 15:46:07

Remek bejegyzés!

Izgalmas figyelni, milyen hatással van a könyv az emberi elmére. Fizikai tapasztalás (maga a tárgy tapintása, illata, látványa) illetve mentális "feladat" -maga az olvasás, a sorok értelmezése, a képzelet, mellyel az új ismereteket összekapcsolva egy kis univerzumot hozunk létre az elménkben, az érzelmek, amiket az olvasottak kiváltanak.
Jótékonyan fejleszti, csiszolja az emberi elmét a könyvek "használata". És ahogy fentebb íródott, kapcsolatot teremt a jelen kor és a régebbiek embere között.

Ugyanakkor kuriózum, hogy az írásos kultúra ilyen mértékű hozzáférhetősége idején is jut helye az orálisnak. Hogy afrikai népek fiai körében az iskola a Korán recitálását jelenti, amit tanítójuk szájából hallanak, aki szintén orális úton sajátította azt el nevelőjétől.
Vagy régebbi példa: a kora Árpád-kor hivatalos ügyintézése. Pergamenekre testamentumokat, adományleveleket írtak, egy peres eljárásra történő megidézésre megtette az uralkodó pecsétje is.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.21. 15:57:09

@Bell & Sebastian:
"Ki ért manapság latinul, vagy képes a görög Olümposz lakóit azonosítani, esetleg az egyiptomi monoteizmust felismerni?"

Ezt én is roppant mód fájlalom. Sok értékes mű veszik el az utókornak, amiből építkezhetne vagy segítene neki kialakítani egy értékrendet, amivel könnyebben igazodna el az emberi világban.
Hol van már ükapám, aki nem csak élve, de még 3 új nyelv ismeretével jött haza az első világháborúból. Mert a harcok között tudott, és volt is lelkesedése a helyiektől elsajátítani a nyelvüket. Tán ezzel is acélozva a lelkét, hogy túlélhesse a poklot.

Vagy pl. van egy -manapság PR-nak neveznénk- fotóm Jávor Pálról. Otthonában, könyvespolca előtt állva olvasást mímel. A könyv borítója jól olvasható: "De amore". Akkoriban ezt pontosan értették. Ma...?

Bell & Sebastian 2010.11.21. 16:24:06

@neccharisnyás útonálló:
Fájó ez a nagy angol nyelvi fölény, még inkább a magyar statisztikák az érteni (nem)tudóakról, a könyvkiadás elüzletiesedettsége, továbbá a magángyűjtés lehetetlensége, a könyvtár-mozgalom megfojtása.

Ha jól tudom, Finnországban még a mai napig is házhoz mennek a rénszarvas pásztorokhoz, könyvtárbusszal. (ahol nincs wifi, biztos oda, hehe)
A rockzenészek közt meg több a konzervatóriumot végzett, mint diplomás az MSZP -ben.

Példa nélküli, hogy egy nép ennyit hülyüljön -ilyen rövid idő alatt- mint a magyar.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.21. 18:36:44

@Bell & Sebastian:
A könyvtárbusz nem Izlandon van? Úgy rémlene... Nomindegy.

Azért az elbutuláshoz a környezet hathatós támogatása is szükséges. Abból meg igazán kijutott a múlt század során.

Istenkém, el nem feledem a felvételt, mikor az Isonzó partján a negyvenes történészt majd' meglincselte egy csapat kilencven éves veterán nagypapa, mert nagy arccal elkezdte recitálni a marxista mantrát arról, hogy a bácsik mit is élhettek át ott. Könnyem kicsordult a nevetéstől.

Az, hogy a magyar hülyült volna a legtöbbet, nem tudom megerősíteni, amíg nem láttam a Föld többi népét.
Amúgy szerintem a kínaiak sokkal rosszabbul állnak. Ha azt vesszük, hogy a mai tizen-, huszonévesek semmit nem tudnak a Tienanmen-tér környéki dolgokról.(ami nem volt azért olyan régen) És mikor a riporter felajánlotta, hogy elmeséli, mereven elzárkóztak. Jó hogy a fülükbe viaszt nem csorgattak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.21. 18:39:26

@Bell & Sebastian:
A rockzenész meg feldughatja a konzis diplomáját az alfelébe, míg Pákók, kadlottkarcsik országa vagyunk, nem lesz igény a művészetére, ha odáig is viszi a könnyűzenében, mint Mozart a komolyban.

Tehetetlen Dodó 2010.11.21. 18:52:35

@bbjnick: Fene tudja. Nem az esszéit érdemes olvasni, abban a műfajban szerintem nem kiemelkedően eredeti.
Sokkal érdekesebbek a novellái. Azokból - az esszék didaktikus jellege nélkül - jobban visszatükröződik a végtelenségről, a megfoghatatlan ok-okozati összefüggésekről, fogalmakról, jelenségekről alkotott képe.
(Pl. A bábeli könyvtár, Az elágazó ösvények kertje, A babilónia sorsjáték, A körkörös romok, s a többi).
Persze, ha arra gondolsz, hogy ezen alaptörténetek számtalan variációban való feldolgozása és újragondolása szélhámosság, abban lehet valami.
De hát sokan élnek meg abból, hogy egy-egy ötletüket hosszasan variálják.

Tehetetlen Dodó 2010.11.21. 18:54:55

@Bell & Sebastian: Van egy rossz hírem: Európa jelentős részén hasonló mértékben hülyülnek el az emberek. Én csak a környékre járok, de azt tapasztalom, hogy az osztrákok meg a németek is a rohamos butulás állapotában vannak.

alex4427 2010.11.21. 18:57:42

@Bell & Sebastian:
"Példa nélküli, hogy egy nép ennyit hülyüljön -ilyen rövid idő alatt- mint a magyar. "

Egyetértek. Sajnos.
Ha nem élem meg a rendszerváltást (= Kész Átverés Show), ha nem élem meg (sőt! túl!) az elmúlt 20 évet, akkor nem hinném el, hogy ilyen gyorsan és ilyen "sikeresen" lehessen hülyíteni!
(Most, tavasz óta, talán az utolsó pillanatban, mintha világosodna. Már annyira szeretnék egy kicsit reménykedni!)

(marko11)

alex4427 2010.11.21. 19:04:49

@Tehetetlen Dodó:
Persze. A butulás világtendencia is. (A jó fogyasztónak elég csak a reklámok - nem túl bonyolult - üzenetét levenni.)
De nekem a mi - brutális - butulásunk fáj!
És, attól tartok, ebben "jobbak" vagyunk, mint a többiek.
"Köszönhetően" pl. a hihetetlenül gyáva és/vagy megvásárolható értelmiségünknek!

Tehetetlen Dodó 2010.11.21. 19:10:39

@alex4427: Kétségtelen, hogy élen járunk ebben a szomorú folyamatban, valóban nagyrészt ennek a gaz bandának a ténykedése nyomán.
Csak szerény vigasznak szántam, hogy a többiek is hülyülnek, ezért relatíve nem romlott annyit a pozíciónk.

jan 2010.11.21. 19:33:26

@alex4427: A butulás szerintem is világtendencia. Mennyivel bölcsebb volt például szüleink, nagyszüleink, dédszüleink nemzedéke: két világháború, kommunizmus, holokauszt, lágerek és gulág fémjelzik a bölcs tevékenységüket.

Bell & Sebastian 2010.11.21. 19:42:41

@neccharisnyás útonálló:
Sajnos a lokális történelem sincs mindig rendben, vagy köszönőviszonyban a családival. Az még rendben is volna, hogy az alkoholista traktoros belépett az MSZMP -be, szondáztatás esetén az nagyon jól tudott jönni.
De annak a fajtának hatalmat adni, amelyik kurzusfüggetlenül a lé tetején úszkál, legalább akkora hiba, mint a lebuktathatatlan tolvajokat szabadlábon dédelgetni a 47. Kft. -je tulajdonosaként.

Egy szocialista TSZCS -tagnak legalább csupa móka és kacagás volt az élete az '50 -es években. Minálunk például nem kolomppal -mint a marhát-, hanem fúvószenekarral muzsikálták össze őket minden reggel. A fülharmonikus hallássérültek meg tekerhettek a csepeljükön az állami gazdaságba.

Esténként együtt küzdöttek a dolgozók általános iskolájában, disznóvágásokon a magyar királyok leszármazási sorát mondták fel, ha bedobták a heti Autó-motort, kitört a verekedés, jobb könyvekhez protekció kellett a könyvtáros-postamesternél, egy gimnazista érettségire kinőtte a falusi tízezer kötetest.

Szar világ volt az, csak másképp. Befelé teljesen szabad.

Bell & Sebastian 2010.11.21. 19:54:37

@Tehetetlen Dodó:
Nem hinném, mert olyant még nem hallottam, hogy az "okos" magyar át tudott verni egy "buta" cigányt.

Azaz valahol csak igaz, hogy a kompetencia többet nyom a latban. De az is lehet, hogy az erkölcstelenség a nagyobb előny. Összefoglalva: a tipikus magyar a halmozottan hátrányos hülyegyerek esete. Mérsékelt tudását alkalmazni nem tudván, tapasztalatlan/naív is, de legalább kicsit erkölcsös még.

A viktimológia szerint ez a kombináció elég szerencsétlen.

Bell & Sebastian 2010.11.21. 20:00:01

@alex4427:
...
Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
„Én a quaternót elszalasztám!”
„Én a becsületet, - pedig
Viseltem négy évtizedig.”
...
zortal.hu/cuccos/arany/hid.html

alex4427 2010.11.21. 20:14:42

@jan:
Bizony. Ma viszont az újember, a fogyasztó építi a demokratikus kapitalizmust. Legalább olyan bölcsen és lelkesen (ha, nem lelkesebben!), mint elődei az előző rendszereket.
Az igaz, hogy ma már nem szükséges háborúzni, elég az agyakat elfoglalni.
Mondjuk, végső estben, hogy a hadiipari cégek se szomorkodjanak, azért szóba jöhet egy "kis" (akár, hazug indokokkal indított) háború, bombázás is.

Tehetetlen Dodó 2010.11.21. 20:20:37

@jan: Hogy hívták a dédpapit? Adolf Hitler?

Tehetetlen Dodó 2010.11.21. 20:23:08

@alex4427: Csak ezeket már kihelyezik a csóróbb vidékekre, ne pusztítsa a fejlett világ vásárlóerejét.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 00:32:00

@Tehetetlen Dodó: @Grift: @gloire:

Borges tehetséges és nagytudású író: ám amikor valaminek a konkrét kimondására kerülne a sor, elkezd bohóckodni, grimaszolni, "idézőjeleket" dobálni: ez pedig tipikus t*ketlen posztmodern gesztus:-/

Én még azt sem tartom kizártnak, hogy megilyjedt saját magától, saját "erejétől", és azért h*lyül, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy simán szellemi linkségből teszi (amit tesz).

Van Borgesnek egy Márk evangéliuma c. novellája (régebben fenn volt a MEK-en, most nem találom:-/); abban/azzal pld. megalkotta a "totális" irodalmat. Nyilván tisztában volt vele, mit tett. Igen ám, de ennek konzekvenciái vannak. És ő ezekkel a konzekvenciákkal nem hajlandó szembesülni, inkább...

(Szerintem.)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.11.22. 00:50:50

@Grift: @gloire:@bbjnick:
Grift -bár finoman-, de megadta azt a felütést, aminek a végén kijött hogy J. L. Borghes szar, mint végkövetkeztetés. Tizenévesen még nem tűnt fel annyira -amikor divatba jött- és azóta elég sokan jól megélnek a tetemén. :)

Úgy emlékszem, a Könyvek Könyvének# problémája Novalisnál is előbukkant. Az ő kiadójától származik a mottó:
„Barátaim, a talaj szegényes, gazdagon kell kiszórnunk a magokat, hogy legalább mérsékelt termésre számíthassunk.”
(Csehszlovák ügyben is ugyanaz a probléma, a mély identitászavar.)

# A minden emberi sorsot tartalmazó, könyvtár-helyettesítő könyvet értették alatta. Olyasmit, amit egy tibeti kolostorban őriznek sorstáblácskákon. Kinek-kinek a magáét. Azaz onnan nézve meg az egész nyugat hangyaháború, alles zu sammen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 12:53:21

@Bell & Sebastian:

Figyelje meg, ha szorul a gatyamadzag --- olyan területre ér, ahol már nem babra megy a játék ---, Borges is esztétizálni (szerintem helyesen "esztetizálni", de azt pirossal aláhúzza a helyesírásprogram:-D) kezd.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.11.22. 14:07:32

@bbjnick:
Gondolom ezzel a bunkóval ütötték agyon Hamvast is, mielőtt kivonszolták a hulláját Borghes mellé.
(nagy tudású, csak nem áll össze benne, továbbvinni az ívet meg nem tudja/meri) :)))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 14:32:36

@Bell & Sebastian:

Én Borgest és Hamvast egymás "antitézisének" látom:-)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.11.22. 14:59:58

@bbjnick:
A szorgalmas tehetségtelenségnek a lusta tehetség az ellentettje, azaz csak van egy LNKO. :)

Alfőmérnök 2010.11.22. 20:51:05

Ez a Borges nekem (A bábeli könyvtár nevű jópofi szösszenet kivételével) eddig sajna kimaradt.
Most sem kaptam hozzá túl nagy kedvet. Mondjuk Bunuel is azt mondta róla, hogy egy faszfej, neki meg biztos igaza van. :))

Alfőmérnök 2010.11.22. 21:04:39

"Mint a süketek általában, nem nagyon szeretem a vakokat. (…) Van a világ vakjai közt egy, akit különösen nem kedvelek, és ez Jorge Luis Borges. Persze nagyon jó író, de hát a világ tele van jó írókkal. Különben sem tisztelek senkit csak azért, mert jó író. Más erényekre is szükség van. Namármost Jorge Luis Borges, akivel találkoztam egypárszor vagy hatvan éve, szerintem elég gőgös és beképzelt alak. A nyilatkozatai kioktatók, magamutogatók. Az se tetszik, hogy gyakran reakciósan nyilatkozik, megveti Spanyolországot. Szeret és tud is beszélni, mint a vakok általában, és az újságíróknak adott nyilatkozataiban folyton előjön a Nobel-díjjal kapcsolatos megszállottsága. Világos, hogy rengeteget álmodozik róla.” (L. Bunuel:))

Téglagyári Megálló 2010.11.22. 21:05:58

@Alfőmérnök:

"gyakran reakciósan nyilatkozik"

Az pedig csúnya dolog. Bunuel filmjei viccesek, de azért nagy kommer volt az öreg.

Alfőmérnök 2010.11.22. 21:12:58

@Téglagyári Megálló: Fiatalkorában volt egy kis flörtje a komcsi párttal, később megbánta, időskorára egész bölcs ember lett belőle (a 68-as párizsi diáklázadáson csak röhögött, pedig barátai (pl. Luis Malle) is voltak a lázongók közt), a visszaemlékezéseiben Francoról is elég árnyalt képet fest (pedig miatta kellett elhagynia Spországot).
Szóval a nagy kommer az túlzás. (Inkább kis kommer.:)

Téglagyári Megálló 2010.11.22. 21:15:43

@Alfőmérnök:

Jó, igaza van, de én úgy használom ezt a szót, mint ahogy egy csendőr rokonom: aki nem jár templomba, az kommer.

Alfőmérnök 2010.11.22. 21:21:12

@Téglagyári Megálló: Ilyen értelemben tényleg az, leszámítva gyermekkorát.
De ami fontosabb: a komcsi ideológia nincs jelen a filmjeiben.
(Érdekesség - mondahatni abszurdum - hogy az egyik filmje, a Nazarin, a Vatikán Top 10es (lehet, hogy csak 20as, most nincs kedvem utánakeresni), listáján rajta van.)

tewton 2010.11.22. 21:35:09

@Alfőmérnök:
borhesz jó, csak legyen hozzá egy tengerparti strand, vagy egy végtelen vonatút :)
szerintem borg olyan, mint a regényíró u. eco, csak műveltebb, intelligensebb és korábban élt.* plusz van benne abból a bizarr délamerikai izéből is, hogy pl. valami délamerikai mucsán pl. 1840-akárhányban csak úgy alapítanak valami államot, és akkor onnantól van ilyengualy, olyangualy, satöbbi.

* vagy inkább mit zbig. herbert, az esszéista.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 21:37:06

@tewton:
igaza van. mint pazolíninél. kell egy tengerpart, meg egy furkósbot :))

tewton 2010.11.23. 00:28:48

@Alfőmérnök:
ó, pedig fáin esszéista, meg költőnek is jó. most ekónak kiadták újra az új középkorát -- az is egy egész jó esszékötet, 18 éven át megszerezhetetlen volt.

Alfőmérnök 2010.11.23. 00:47:02

@tewton: Az új középkor néhány esszéjét olvastam, és Nyitott műt is olvasgattam egykor. Erős fenntartásaim vannak, mint a strukturalistákkal általában (én Roland Barthest jobban kedvelem, ha már), de kétségkívül jó tollú szerző (elmélészként is). Nekem a Rózsa neve tetszett, a többi regényét nem olvastam.
Attól tartok, kicsit felhígult a népszerűség hatására.

tewton 2010.11.23. 01:20:48

@Alfőmérnök:
én csak poénból tudom az ilyeneket olvasni, for fun (az irod. elméletek leperegnek rólam, pedig igyekeztem...). eco tárcaírónak a legjobb, tényleg szellemes és ötletes. ami komoly tőle, és nem elmélet, az meg függetlenértelmisi makogás. volt egy levélváltása egy püspökkel / bíborossal / érsekkel -- standard humanista rizsa, semmi érdemi. a rózsa neve nem rossz, de a maníroskodó előszavától pl. hányni lehet (szajnaparti könyvárusok ... broáf). de ez is olyan, mintha egy tétel bemutatására írna vki egy irodalmi művet.

Alfőmérnök 2010.11.23. 01:42:46

@tewton: "de ez is olyan, mintha egy tétel bemutatására írna vki egy irodalmi művet. "
Ez jogos, van benne valami kimódoltság, túlzott megtervezettség.
(más: Ha a fényképészet érdekli, akkor sztem ha kezei közp kerül, érdemes elolvasni, bár strukturalista és kissé posztmodern is:
moly.hu/konyvek/roland-barthes-vilagoskamra

Nekem mindenesetre nagyon tetszett.)

Jánoska12 2010.12.29. 13:06:20

@Bell & Sebastian: Ne fájjon az angol nyelvi fölény. Többen beszélnek a világon angolul mint magyarul, az elüzletiesedés se zavarjon szerintem. Azt gondolom, ha nem történt volna így, akkor még kultúrálatlanabbak lennének az emberek mint amúgy. Nálunk már a magyar tanár azt mondta nem érdekli mit olvasunk, csak olvassunk, még ha az egy újság is. A Finnországi házhozkönyvár szerintem jó ötlet, de nálunk azért szinte mindenhol van könyvtár.
A diplomás MSZP-s kijelentéseddel egyetértek de én az egész parlamentre vonatkoztattam volna. Elhülyülünk... hát igen. Az okos ember ritka esetben vállal gyereket ilyen körülmények közt. Különben az a véleményem, hogy ha nem kéne ennyit rohanni és kaparni az életben az emberek is hamarabb kezdenének művelődni. Nézd meg ezt az oldalt például: h ttp://bit.ly/dplzD7
Ha tehetném a könyvek felét valószínűleg kiolvasnám, de nem tehetem. Állandó a hajtás a mindennapokban.