A jó, a rossz, és a csúf hatalom – Fideszország ellenzéke IV.
2010. október 28. írta: Doktor Kottász

A jó, a rossz, és a csúf hatalom – Fideszország ellenzéke IV.

  Három tételben már bizonyítottuk, hogy Fideszországban tulajdonképpen úgy van ellenzék, hogy nincs. Sőt: a nemzeti együttműködés helyzete csak fokozódott: az MSZP-ben középről támadnak a bal oldalon található elnökség felé a '89-es demokraták (muhaha), az LMP-t elhagyta az egyetlen józan politikusuk, aki maga billogozza SZDSZ-esedeéssel az ökopártot, a Jobbikban pedig feltehetően ez a Budaházy-ügy fogja szaporítani, és/vagy mélyíteni a törésvonalakat.

  Ez a hatalom jó felhasználásának következménye. Lehet finnyáskodni, machiavellizni, a hatalom – amellett, hogy használják – azért mégiscsak arra való, hogy megszerezzék, és ne engedjék át a másiknak. Tudom, aki nem kamuból regisztrált a Kapcsolatra, és nem fényképezni jár antifasiszta tüntetésekre, már pötyögi is: a demokrata veszíteni is tud. Persze, de melyik akar? Azt a maszlagot is lőjük ki, hogy össze kell fogni az ország érdekében és félre kell tenni a vitákat. Ez a népfront, azt pedig láttuk, hogy mennyire működik.

  Jó darabig ez a fogalom a történelemkönyvekben is marad, ugyanis a jelenlegi politikai konstellációban minden összefogás, népfront-kezdeményezés egyenlő lenne az öngyilkossággal. Nem volt olyan messze április: minden parlamentbe jutott párt (plusz az MDF) azzal vádolta a többi erőt, hogy azok nagykoalícióra léptek ellene. Volt, aki ezt el is hitte.

  Ezt használta ki zseniálisan anno Lázár János és a Fidesz, amikor a bizottsági pozíciók elosztásánál hátradőlt és vigyorogva végignézte például azt, hogy paktumoznak a szocialisták a fasisztákkal, az ördögbotosok az ultrahazafiakkal. Hasonlót csinál most Tarlós István a fővárosban. Aztán betett az LMP a szociknak azzal, hogy időnként balról előzték a szegények pártját, Schiffer András sokszor kisemberebb volt négy Török Zsoltnál. Mostanában a temerini fiúk kapcsán a Jobbik vitorlájából kezdték kifogni a szelet, meglátjuk, mi lesz a vége. Ráadásul a Fidesz kis túlzással úgy valósítja meg a Jobbik programját, hogy a kizsákmányolók oldalára állítja a munkásosztály képviselőit. Oszd meg és uralkodj – régi trükk ez, és amíg a pártok ennek következményeképpen úgy fognak össze, hogy látszik rajtuk, hogy előbb csókolnák meg Lucifer valagát, semmint együtt tüntessenek, addig ez működni is fog.

  Igen, ám de ott a rossz hatalom. Amikor azon az alapon indul be a zuschlagosodás, hogy ez nekem jár. Magyarul: felszínre kerül a korrupció. Az ilyen politikusokat négy évente ritka csúnyán el szokták fenekelni (Verók úrnak, felteszem, most is sajognak a farpofái), ráadásul ha nagyon feltűnően és/vagy pitiáner módon élünk vissza a hatalommal, akkor futószalagon kezdjük el gyártani a sértett embereket, akik egy idő után névvel, arccal mondják kamerába a borítékok és a Nokia-dobozok kalandos történetét. (Hagyó úr is diétán van ugyebár, nem az Országgyűlésben.) Hogy is mondta Kósa Lajos? „Eddig Hír TV-t volt könnyű csinálni, most majd az ATV-t lesz az”. Most még csak egy (khm...) szerény képességű Egyenlítő TV áll szemben a Célponttal, ahogy az általuk feltárt ügyek sem tartoznak egy súlycsoportba. Még.

  De ahogy Kínaiék mondták: még egy-két Kóny, Szombathely vagy Esztergom, és máris lesz ellenzék. Ugyanis ha kétharmaddal, válság-, bank- és multiadóval, a Selmeczi Gabriellára bízott nyugdíjak ellenére, sem lesz gazdasági növekedés, olcsó benzin, kolbászból a kerítés, Nickelsdorf-feeling Taknyospusztán, akkor lehet előkotorni a 2002-es, már 2003-ban is baromi karcos lemezt a sifonérból. Azt, amin az egyes track a „választási csalás - ibiza mix” a kettes a „nincs médiánk - radio edition”, a hármas a „szavazatok újraszámolása - slight return”. Aztán táncolhatunk rá együtt, ha majd táncolni kell.

  Ezzel a Fidesz máris végrehajtja azt a bravúrt, hogy magától csinál ellenzéket magának. Klassz recept, licensed by MSZP, 2006. Ahhoz, hogy ez a Ferencből, Attilából, Andrásból, Gáborból, György Gyulából, akárkiből gyúrt ellenzék nyerni is tudjon, nem kell más, csak meg kell mutatni, milyen csúf arca van még a hatalomnak. Úgy például, hogy mindent, amit teszünk, a néptől eredeztetjük. Mi csináltuk, minket a nép választott meg, tehát a nép csinálta. Ha pedig marad olyan hatalmi tényező, amely épp nincs a nép kezében, és annak ellenére nem tetszik neki a nép döntése, hogy a nép néphez hű embereket delegált oda, akkor a nép megnyirbálja egy kicsit a jogkörét. És ez már bizony keményen abba a bizonyos jó erkölcsbe ütközik. Akinek a jó erkölcs az ellenzéke, majd a választási riválisa, az ritkán szokott nyerni. 

  Márpedig 2010-ben is a jó erkölcs nyert, nem a Fidesz-KDNP Pártszövetség. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr522403690

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kivégzésekre készült a Magyarok Nyilai? 2010.10.29. 15:19:15

Ha volt pozitív hozadéka a kormányváltásnak, akkor az az, hogy a fideszes média végre szakított a szélsőjobbal, a szélsőjobbos bűnök elkenésével, és végre a helyi-értékükön kezelik azokat. Hisz - ellentétben a boldog ellenzéki időkkel - a mögöttük álló...

Trackback: Búcsú a narancstól 2010.10.29. 11:49:41

Ahogy a dolgok most állnak, valószínűleg idén szavaztam utoljára a Fideszre. Pedig szép hosszú sor volt: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006 és 2010. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy egyedül 2002-ben kapta meg mindkét voksomat a Fidesz, a többi ...

Trackback: (F)elhatalmazás 2010.10.29. 11:46:49

Hallgatom már egy fél éve, hogy mi mindenre „adtak felhatalmazást a Zemberek” a regnáló kormánynak a „szavazófülkés forradalom” során, és a teli hócipőm tartalma már a könyökömön jön ki… Hát lehet, hogy kaptak felhatalmaz...

Trackback: Orbán Viktor szurikáta 2010.10.28. 22:45:28

 Most, hogy Magyarország ismét kommunista (kádári típusú) párt és kórmán uralma alá hajtotta önként és régi munkásmozgalmi dalokat dalolva (a büdös kétharmadokok karöltve a reakciós elhajló  devizahitelesekkel, akik ostobaságuk árát az apróbe...

Trackback: Szellem a palackból 2010.10.28. 21:01:17

 Előzőleg már szó esett arról, hogy a Fidesz legújabb - Alkotmánybírósági jogköröket érintő - javaslata kommunikációs és PR szempontból baklövés, közjogi értelemben nem elegáns, ráadásul erősíti azt az időnként túlzó képet, ami már kétszer vezetet...

Trackback: Nem lankad a Fidesz-fallosz 2010.10.28. 20:02:09

Bármiből lehet pinát hajtogatni, jegyezte meg a minap egy barátom, és azonmód hajtogatott is egyet, egy itallapból. Közismert az a vicc is, melyben a páciensnek ábrákat rajzolnak, aki még a négyzetet is annak nézi, ám amikor közlik vele a diagnózi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tilikov (törölt) 2010.10.28. 13:12:38

Na de a 2006-os szemkilövetés, meg a MÁV és a BKV, sőt, Gyurcsány!

Akkor meg ugye, hogy csak el kell vonni az Alkotmánybíróság jogköreit!

Ilyen egyszerű ez liberálbolsevik úr.

bozon 2010.10.28. 13:28:28

Kis pontosítás: az "egyetlen józan politikus" mellé is járt volna a "muhaha". :)

Amúgy a szerzőnek igaza van, de hogy lehet, hogy a Fidesz vezérkarán kívül itt most mindenkinek igaza van, de ők mégsem veszik magukat észre?

Tündér_Lala 2010.10.28. 14:32:04

A cikk jó. A félelem is jogos, mert a hatalom mérgező és személyiség torzító hatású. Ha ezt nem hagyják eluralkodni, akkor nincs baj. Ma ezt még nem lehet megítélni.

Devil 2010.10.28. 14:59:47

@Tilikov: Senki sem vonta el az AB hatskoret, mirol beszelsz???

Tilikov (törölt) 2010.10.28. 15:24:24

@Devil: Persze még lehet reménykedni, hogy a KDNP nem szavazza meg, vagy Schmitt Pál nem írja alá, de kutyákból nem lesz szalonna. Egyébként pedig:

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989 . évi XXXII . törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1 . §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1 . § (1) Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik :
a) a már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény, az Országgyűlés ügyrendje és a nemzetközi szerződés egyes rendelkezései alkotmányellenességének előzetes vizsgálata;
b) a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálata;
c) a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálata;
d) az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt benyújtott alkotmányjogi panasz elbírálása;
e) a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetése;
f) az állami szervek, továbbá az önkormányzat és más állami szervek, illetve az önkormányzatok között felmerült hatásköri összeütközés megszüntetése;
g) az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése ;
h) eljárás mindazokban az ügyekben, amelyeket törvény a hatáskörébe utal.

(2) Nincs helye felülvizsgálatnak olyan törvény tartalmáról, amely az
Alkotmány 28/C . § (5) bekezdése szerint országos népszavazással sem változtatható meg."

Indokolás

Az Alkotmánybíróság nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően széleskörű hatáskört gyakorolva vizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát. A rendszerváltást követően eltelt években, a jogállam első időszakában nagy szükség volt az Alkotmánybíróság jogfejlesztő alkotmányos szerepére. A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált. A Javaslat ezért — az Alkotmány módosításával összhangban — az Alkotmánybíróság hatásköréből kiveszi az Alkotmány által tiltott népszavazási tárgykörbe tartozó törvények felülvizsgálatát.

Rendelkezik a Javaslat továbbá arról, hogy a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell az új hatásköri szabályt, ebből következőleg az Alkotmánybíróságnak meg kell szüntetnie azon ügyekben az eljárást, amelyekben megszűnt a hatásköre."

pannonfunk 2010.10.28. 15:35:36

Minnél többet agyalok ezen, annál inkább világos, hogy a fidesz itt most hatalmas öngólt rúgott. Röhej lesz, ha ezt a törvényt elfogadják. Mert ezen törvény alapján lehet ezekszerint alkotmányellenes törvényeket hozni, amennyiben azok pl. a költségvetés alá tartoznak. És akkor ott fog csúfoskodni a vakvilágban egy alkotmányellenes törvény, amit megszavazott a fidesz-többség a parlamentben, a drágabolgárúrnál elmondhatják naponta ötször, hogy alkotmányellenes törvény van hatályban, és nem lesz testület, amelyik ezt visszavonathatná. Ez így normális?

Tilikov (törölt) 2010.10.28. 15:40:23

Az egészben a legvadabb ez a rész:

"A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált."

Ezzel törvényerőre emelik azt, hogy az utóbbi időben megszilárdult a jogálam. Ergo az utóbbi nyolc év szoci kormánya egy megszilárdult jogállamot hagyott a fideszre.

Akkor mire kellett a forradalom, ha nálunk már megszilárdult a jogállam? Talán arra, hogy lerombolhassák azt?

evil overlord (törölt) 2010.10.28. 16:05:15

@Tündér_Lala: "Power tends to corrupt, and absolute power corrupts absolutely."

2010.10.28. 16:17:40

@Tilikov:
azt hiszem, lecsaptad a magas labdát :):)

végülis a Bajnai kormány alatt vitték be miss röfit meg a parizerpusztítót. najó, de te is tudod, hogy az áprilisi választások után szilárdult meg a sz....khmm, jogállam :):):)

sandinista 2010.10.28. 16:25:42

@Tilikov: Nem érted? A jogállam az elmúlt hat hónapban szilárdult meg. Gyorsabban köt az, mint az epoxigyanta.

sandinista 2010.10.28. 16:28:15

@Belpo: Hoppá, nem láttam, hogy már megelőztek.

2010.10.28. 16:32:46

@sandinista:
igen, gyorsan és hosszú távra köt :):) én egy hosszú távú reformot szeretnék már látni, mert leginkább ezért kaptak eeeeekkora felhatalmazást. 8 évük volt rá, hogy összedugják az okos buksijukat, és kész reformtervekkel álljanak elő. De még egyet se látok. Az, hogy x helyen csökkentem az adót, y helyen növelem az nem reform. Bár, ha a kotmánybirkákat lenullázzák, az nevezhető reformnak. Tényleg, mennyit is zsebelnek az öregúrak??:):)

2010.10.28. 16:37:10

@sandinista:
hát ja, valljuk meg, Tilikov ezt jól kivágta:):) máskor izzik a blog, most meg semmi, elég nehéz vitázni ezzel az üggyel :), mondjuk Kotász doktor postjához sincs sok hozzáfűzni való, illetve mit vitázni rajta.

sandinista 2010.10.28. 16:37:26

@Belpo: "Bár, ha a kotmánybirkákat lenullázzák, az nevezhető reformnak."

Nevezhető, ha az ember szegénységi bizonyítvány kiállításán ügyködik saját részre.

2010.10.28. 16:44:25

@sandinista:
A reform kérem, az reform! Nem erre számítottunk, de ezek szerint erre adott a nép felhatalmazást. Kár vitázni, a fidesznek mindig igaza van. Tényleg nem lehet 3 millió szavazót megkérdezni, hogy pontosan mit akar. Amúgy benne volt a választási programba is. ;)

Bell & Sebastian 2010.10.28. 17:38:15

Van itt más is.
Az állam által kitartottak hagyományosan szocdemek.
A hozzáadott értéket előállítóknál ugyan már régen el van zárva a pénzcsap, de most már kezdik itt is érezni a bűzét, ott, ahol a másodlagos elosztásból élnek, például a média-fronton.
A rossz hír az, hogy a javulást meg majd alul lehet először érezni. Majd, mert egyelőre híre sincs.

Állnak azok a bizonyos motorok, nincs mogyi. Lassú Justitia -velejéig korrupt-, csigatempóban vánszorog a demokrácia húgyköves a rendszer.

Szét kellene szerelni és újra összerakva beilleszteni egy rosszul működő európaiba, amelybe ráadásnak kénye-kedve szerint piszkál bele egy-két véres kéz.

Az igen szemléletes kép (a narancsos) csak ott hibádzik, hogy nem a Fidesz vagy Fidesztől rothad, de főleg nem Orbántól. Inkább az internacionalista Feri-pártiakat okolnám, akik ott tesznek keresztbe még ma is, ahol csak tudnak, ugyanis egy farizeustempó nélküli világban fölöslegesek a farizeusok, mindenféle megtestesülésükkel együtt.

Mindenki tudja, hogy a buhera-(al)kotmány rossz, azt is, hogy lesz új, majd egy év múlva. Az AB -jobb híján- követi a régit, tudván-tudva, hogy kárt is okozhat vele, ezért farizeusok. Akik tudják, hogy miről szól a játék és mégis a Forma tartásáért óbégatnak, azok is farizeusok.

Akik már a zsebükben érezték a zsozsót, és bebukták, azok gondolkodjanak el azon, hogy mi járhat most azoknak a fejében (plusz család), akik az egész egzisztenciájuknak mondtak búcsút a nyolc év alatt (vagy 20 év alatt), teljesen ártatlanul, a farizeusok uralmának hála.

Ezt a kormányt csak akkor zavarják majd el, ha meghagyja a vérszívók bonyolult rendszerét.
Ha pár amatőr firkász éhen hal, megbolondul, kivándorol vagy gyufát iszik, az csak ugyanannyi szocdem szavazattal kevesebb, feltéve, hogy erkölcsösek is. Ha nem annyira, akkor a farizeus oldal kára.

Összességében jó húzás volt! -már ha érdekel ez egyáltalán valakit, a Nép szempontjából.

2010.10.28. 17:58:10

@Bell & Sebastian:
hello nép! na végre. Akkor ok.

"Lassú Justitia -velejéig korrupt-, csigatempóban vánszorog a demokrácia húgyköves a rendszer."
-épp most monda Lázár bácsi, hogy megszilárdult a jogrend - kár, hogy korrupt, egyeztettél vele?. tehát a korrupt bírók ítélkeznek korrupt embereken. Jó.

"Mindenki tudja, hogy a buhera-(al)kotmány rossz, azt is, hogy lesz új, majd egy év múlva." Pozsgay elvtárs alkotja többedmagával, tuti jó lesz

"Ezt a kormányt csak akkor zavarják majd el, ha meghagyja a vérszívók bonyolult rendszerét." meghagyja, ne aggódj, sőt modernizálja kiterjeszti.

jó volt veled beszélni kedves NÉP, ki nem utolsósorban Bell & Sebastian

Bell & Sebastian 2010.10.28. 18:09:57

@Belpo:
Elég cingár-nyúlfarknyi egy eszmecsere volt, mi tagadás.

2010.10.28. 18:25:40

@Bell & Sebastian:

nu, akkor egy kérdés: ha az alkotmányt megváltoztatják, attól a bíróságok korruptsága is elmúlik? Lehet, hogy a törvények jók, csak épp a korrupt bíróságoknak nincs (volt) kedve alkalmazni?
Mondjuk bebizonyítani, hogy a bíróságok korruptak, na az egy szép feladat lenne + ha hitelt érdemlően igaznak bizonyulna , akkor omlana össze az egész tákolmány. a nép meg nézne

teknős 2010.10.28. 18:35:43

@Belpo: Azt hiszitek, hogy az embereket érdekli ez az értelmiségi habverés? Egy fenét. Pontosan azt gondolják, amit Szíjjártó kommunikál.

Marhára nem érdekli őket, hogy Orbán diktatúrát és egypárt rendszert épít. Még tapsolnak is neki.

Engem persze zavar, mert ez a Fidesz nem az a Fidesz, amelyik 10 éve kormányzott és nekem nem tetszik, mert a Jobbikkal kell egyetértenem. Nem elegáns és méltatlan az utolsó rendszerváltó párthoz.

Deazt is be kell látnom, azt a kormányt elküldték a választók, nem lehet visszatérni hozzá.

Egyék meg, amit főztek. Az elmúlt 8 évben már hozzászoktam, hogy állandóan a vesztes oldalon vagyok és ezt a kormányt lényegesen könnyebb elviselni, mint a piszkos komcsikat!

Bell & Sebastian 2010.10.28. 18:48:31

@Belpo:
Ha a patkányok menekülőre fogják, abból látszik, hogy valami történni fog. Fog.

-d(-_-)b- 2010.10.28. 19:08:37

@pannonfunk: Nem lesz alkotmányellenes a törvény, ha egyszer először módosítják az alkotmányt, és utána fogadják el.

Az azelőtti alkotmánnyal ellenes, de ennyi erővel minden mai törvény ütközik valamelyik korábbi alkotmánnyal az Aranybulláig visszamenőleg.

-d(-_-)b- 2010.10.28. 19:10:09

Egyébként meg azt tanítják különböző management- és egyéb tréningeken is, hogy ne lázadj a szabályok ellen, még ha nem is értesz egyet velük, tartsd be őket. Majd ha olyan pozícióba kerülsz, változtasd meg őket.

2010.10.28. 19:28:27

@Bell & Sebastian:
és viszik a sikkasztott manit? az nem jó. inkább ha ketrecbe raknák őket, jobban teccene. a patkányok egyébként akkor lépnek elsőnek, ha süllyed a bárka...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.10.28. 19:29:22

@Bell & Sebastian:
A végkielégítésekről szóló törvényjavaslat szar volt. Ezek azt hitték, hogy mostantól nekik már a bab is hús, de az AB megmondta, hogy nem. Kb. annyira vágta mellbe őket, mintha most tudták volna meg, hogy az anyjuk eredetileg az apjuk, és fordítva. Egyszerűen az van, hogy már nem is készítenek B tervet, mert ők a nép nevében bármit megtehetnek. Lázár ki is állt, hogy most akkor az AB-nak annyi, amiért a nép ellensége lett, a mocskos kurva anyjukat. Ehelyett inkább kussoltak volna, és szép csendben módosítják az Alkotmányt úgy, hogy a jó erkölcsbe ütközést pontosabban körül írják. Közben csendben az AB jogkörét is pontosíthatták volna.
Arról van szó, hogy elkúrták a kommunikációt, mert túlságosan magabiztosak voltak. Az első kisebb döccenőn felborultak, és ez nem jó. Remélem, a hétvégén összekapják magukat, és kedden valami értelmes alternatívával állnak elő.

is 2010.10.28. 19:32:56

@poszt: "Azt a maszlagot is lőjük ki, hogy össze kell fogni az ország érdekében és félre kell tenni a vitákat. Ez a népfront, azt pedig láttuk, hogy mennyire működik."

Te ezt megmondtad Orbannak? Vagy szegeny nem tudja, hogy ez a Nemzeti Egyuttmukodes Rendszerenek eddigi legelesebb kritikaja? Szegeny meg egy hete is azt mondta, hogy aki ketelkedik (nem hogy vitatkozik, csak ketelkedik!), mar az is rossz. Ne hagyd mar, hogy ilyen maszlagot nyomasson tovabb, mar igy is csontig egette magat vele!

is 2010.10.28. 19:35:09

most olvasom egyebkent, hogy 7 milliardot kolt a BKV, de nem am buszra, vagy valami alap cuccra. GPS-es buszmegallokijelzore. tudom, hogy volt ilyen par eve is, elovennetek az archivumbol az akkori velemenyeteket, meg az akkori kalkulaciokat, hogy ebben a het milliardban most mennyi Nokias doboz fer el?

is 2010.10.28. 19:38:33

@Bell & Sebastian: "Az állam által kitartottak hagyományosan szocdemek."

Tehat Orban, aki az egyetem ota csak az allamtol vesz fel fizetest, szocdem? Szerintem erdemes meg csiszolni ezt a kiindulasi pontot, az elso mondat kozepen logikailag hasraesni egy ilyen hosszu kommentben, hat az eleg gaz.

similarthings 2010.10.28. 19:41:02

Ez a Fidesz nem az a Fidesz akire 94-ben, 98-ban és 2002-ben szavaztam. Azóta nem szavaztam persze, de azt hiszem jól is tettem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.10.28. 19:44:53

@is:
"Tehat Orban, aki az egyetem ota csak az allamtol vesz fel fizetest, szocdem? "

Igen, és ráadásul most saját magának csökkentette az adót.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/10/magyar-tortenelem-legsotetebb.html

pannonfunk 2010.10.28. 19:45:51

@-d(-_-)b-: De akkor meg nincs értelme olyan törvényt hozni, hogy nem vizsgálhat az AB bizonyos jogszabályokat. Szóval ez egyértelműen nagy butaság, nonsense volt.

Persze, még az is lehet, hogy fidesz tud annyira jól sakkozni, hogy még ebből is jól jöjjön ki. Pl. ha november végéig elsimitják az ügyet, az emeszpés tüntetés november 27-re totális érdektelenségbe fog fulladni. Bár biztos fel fognak hozni busszal párszáz vidéki aktivistát, más értelmét nem látom, hogy miért egy hónap multára szervezték meg azt a tüntetést, bár még a logisztikát is hamarabb meg lehetne oldani...

2010.10.28. 19:46:50

@is:
GPS-es buszmegallokijelzore

hehe, köll is az, bármit is takar

1120 2010.10.28. 19:51:41

Aki a mostani helyzet és a 2006 őszi helyzet között bármilyen összefüggést lát, az sokkalta butább még annál is, amilyennek mások bizonyára már többször is mondták neki...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.28. 19:57:02

@Bell & Sebastian: kétségkívül jobban érzem magam megmenekült patkányként, mint hôsi halott kapitányként.

Bár utóbbinak csak gratulálni tudok.

panteon 2010.10.28. 19:58:51

Elmondom mi lesz..
Az ég világon semmi!
Az eccerű embert csak az érdekli, hogy a rohadt sok pénzt ne lopják el és kész.
Soknak fogalm sincs mi ez a "rést ütöttek a demokrácián" duma. A kutyát nem érdekli.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.10.28. 20:01:35

Tényleg nem csinálja okosan a fidesz, mert ha kicsit is visszafogottabbak lennének, és nem ilyen nagy arccal csinálnák a dolgokat, akkor azt mondhatná a nép, hogy ezek sem tökéletesek, de nincs náluk jobb választás.

De ezzel a mostani hozzáállásukkal szépen meg lehet majd lovagolni az emberek felhördülését, ha az ellenzék képes lesz kitermelni legalább egy hiteles arcot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.10.28. 20:13:25

@agyvihar:
"De ezzel a mostani hozzáállásukkal szépen meg lehet majd lovagolni az emberek felhördülését, ha az ellenzék képes lesz kitermelni legalább egy hiteles arcot."

Egyelőre semmilyen felhördülés nincs.

2010.10.28. 20:17:39

@pannonfunk: írd már magyarul, hogy nonszensz!

A cikk jó, tetszik, de nem hiszem, hogy a jó erkölcs győzött, hanem a végtelenül fellázított és beetetett butított tömeg agymosása miatt és a maszop tökéletlensége miatt a legkisebbnek tartott rosszra. És most csak kapkodják/juk a levegőt...

pannonfunk 2010.10.28. 20:18:46

@Belpo: Londonban már 2003 óta van, tök jó, látod, hogy hány perc múlva jön a busz, és tényleg akkor jön. Erre pl. sokkal érdemesebb költeni 7 milliárdot, mint a 4 metro tanácsadására 21 milliárdot...

2010.10.28. 20:23:34

@pannonfunk:
há mer van busz :):):):) - hja kérem, Londonban az Alstom metrok is járnak, sőt Harry Potterrel is lehet találkozni, meg van Arsenal meg cselszki - még érdemesebb lenne, ha adnának nekem 100 millát, így volna a legolcsóbb

Tehetetlen Dodó 2010.10.28. 20:24:32

@teknős: @Bell & Sebastian: Lassan rendeződnek a dolgok.
Lázár kissé elgaloppírozta magát, azaz taktikai és kommunikációs hibát ejtett, arroganciával próbálta megoldani a kétségtelenül fennálló problémát.
Márpedig a pillanatnyi legfontosabb célok egyike, hogy valóban megszűnjön a "következmények nélküli ország" állapota és helyreálljon a jogállam.
Igen, az a jogállam, amelyet a ballib koalíciós maffia meglepő sikerrel számolt fel az elmúlt 8 év alatt, ráadásul úgy, hogy közben ügyesen megtartotta az "alkotmányos" kereteket is.
Ezen alkotmányos keretek között sikerült megvalósítani a társadalom latin-amerikai típusú átstrukturálását, a jogállam szembeköpését valamint a gazdaság és kormányzat átállítását arra, hogy egy viszonylag szűk klientúra kizárólagos érdekeit szolgálja, kilencmillió másod- és harmadrendű állampolgár rovására.
Na, ez az az állapot, ami tarthatatlan - és ennek felszámolására voksolt annyi állampolgár, ami elég lett a kétharmados többséghez.
Igen, én is pontosan arra hatalmaztam fel a szavazatommal a Fideszt, sőt, személyesen Orbán Viktort, hogy végre fejezze be az elmaradt rendszerváltást, állítsa helyre a többség érdekét szolgáló jogállamot, törje meg a hálózati hatalmat és végül, de nem utolsósorban vágja végre kukába a Sztálin-Rákosi-Sólyom-Tölgyessy-féle tákolmányt, akarom mondani alkotmányt.
(Ez egyben a véleményem az alkotmányról, amelyet oly nagy sivalkodással védenek azok, akiknek szavuk nem volt az előző 8 évben az alkotmány és a jogállam sárba tiprása ellen).

E kitérő után visszatérek az eredeti gondolatmenetre: jó irányba mennek a dolgok, csak a türelmetlen Lázár belecsúszott egy pofonba, most visszakoznia kell. De meg fogja tenni és az egyetlen vitatott kérdés - azon emberek végkielégítése, akik valóban érdemeik szerint jogosultak az összegre - meg fog oldódni békességgel. Lázárnak meg tanulságként megmarad, hogy kevesebb hévvel, több körültekintéssel és türelemmel, némi kompromisszumkészséggel elkerülheti, hogy muníciót adjon az - ilyenkor - oly kényes szoci és libsi köröknek a jammerolásra.

Ja, még valami: csak ők jammerolnak, a nép sz@rik az egészre. Sőt, úgy tűnik, értékeli, hogy végre a vérszívók alól rántják ki a szőnyeget.

2010.10.28. 20:25:35

@Tündér_Lala:
micsoda, kimész az utcára minden 3ik ember (deviza)hiteles arc
(bocs, gyenge, töröljük:))

Morfeusz 2010.10.28. 20:25:40

Alkotmány ide vagy oda, az Európai Bíróság előbb vagy utóbb kimondja majd a legtöbb "forradalmi" törvényről, hogy alapjogokat sért. Persze nem fogják figyelembe venni.

Lesz tehát egy olyan jogrendünk, amely sérti az EU és a kontinentális jogfejlődés normáit.

Tehát nem kell indokolni a felmondást, nem lehet kifogásolni a bármire kivetett adót, lehet visszamenőlegesen törvénykezni, vagy büntetni lehet a történelmi tényekről alkotott véleményt. Gyönyörű!

Egyébként a PTK. szerint minden további nélkül fel lehet lépni az erkölcstelen végkielégítések ügyében. Pert kell kezdeményezni és majd a bíróság ítél.

Nagyon átvágják a zombivá züllesztett magyar proletariátust és prekariátust, de meg is érdemli, hogy ezt tegyék vele.

kubatov_kommunista 2010.10.28. 20:27:59

" Ezzel a Fidesz máris végrehajtja azt a bravúrt, hogy magától csinál ellenzéket magának."

Azt tudod, hogy ebben némi önhittség is van? (Már vártam egyébként mikor dobja be valaki).
Az általad leírt állítás akkor lenne igaz, ha nem lenne ellenzéke a fidesznek. Lehet a parlamentbe nincs, de a választóknál bőven akad. És a baloldalra vagy inkább úgy mondom nem nemzeti és nem szélsőséges oldalra mindig lesz igény. És lesz bázisa. Még csak most alakul és bontakozik, de ehhez a fidesznek nincs köze. annyiban van, hogy témát ad neki. de anélkül is kialakul automatikusan.
szóval nem történik más mint hogy a fidesz hatalomra került és 'hívei' kezdik észrevenni, hogy nincs mindenki 'velük'. soha nem is volt. nem is lehet.
a világ nem homogén.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.28. 20:29:23

@Tehetetlen Dodó:
ahhham, meg mindenki jól jár az új adószabályokkal

Mennyé optikushoz, kérlek :)

2010.10.28. 20:32:34

@Tehetetlen Dodó: ki a vérszívó? Az az óvónéni, aki 30 év után utcára kerül 56 évesen és esélye sincs, hogy az árvíz sújtotta Borsodban álláshoz jut életében, és a bruttó 2,4 millás kifizetésre felmentési idő+végkielégítéséből a 400.000-at be kell fizesse? És az egészből jó, ha nettóban kap 900.000,-- forintot, s lesz jövedelme élete végéig, mert nyugdíja nem lesz... Te tényleg erre szavaztál? Mert BKV Eleonórát nem tudják leszedni sehogy se. És nem is tartozik a törvény alá.

Végül is igazad van, Hitler is csak kommunikációs hibákat halmozott sorra. Nem tehet róla, hogy Eichmann meg a többi tették a dolgukat.

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 20:34:58

@Tehetetlen Dodó:

Tök jó, végre rákoppintanak a régi vérszívók orrára, királyság! Most végre jöhetnek ők vért szívni (5 milliárdos fotóbizniszke)!

Hurrá!!!

Anti Anyag (törölt) 2010.10.28. 20:37:30

A lóvét vissza kell fizetni, szerintem a Fidesz nagyon jól csinálja.

Jobb lenne az MSZP-SZDSZ módszer?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.10.28. 20:42:23

@Belpo:
"hörr "

Oké, akkor még ezt kérném százezerszer.

Bell & Sebastian 2010.10.28. 20:44:20

@szomorutojas:
Magát nem bántom, ne hallja bele, ami nincs.

@is:
Mi van, nem tanász fogást, vagy nem akarod érteni?

@Mr Falafel:
Nézze, aki most felszólalt házon belül, az rögtön fel is kúszott egy listára. Jobb tisztázni a legelején, meddig is a kitartás. :)

@Belpo:
Ebben a sorrendben jó lesz. :)

@Tehetetlen Dodó:
Rosszul elemez, nem véletlen volt, el is hullott a férgese. Másként ez már nem megy, az ellen oldal még ennyire sem finnyás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.10.28. 20:47:17

@pannonfunk:
"Londonban már 2003 óta van, tök jó, látod, hogy hány perc múlva jön a busz, és tényleg akkor jön."

Hát majd csak 2011-től.
www.tfl.gov.uk/corporate/projectsandschemes/11560.aspx
"Countdown is the electronic information display system that provides real-time bus arrival information for bus passengers throughout London.

The current system has been successful, however it only serves 10 per cent of the network. From 2011, we will be introducing a new, improved Countdown that will show bus arrival predictions for every one of London's 19,000 bus stops. "

Most csak a megállók 10%-ában van.

2010.10.28. 20:58:40

@Doomhammer:
nálunk is csak a megállok 10 % ban lesz, 7 milliárdért :D:D:D:D

Tündér_Lala 2010.10.28. 21:02:57

@Bell & Sebastian: Dodónak is van igazsága. A különbség álláspontjaink között annyi, hogy én átmenetileg - az új alkotmány elfogadásáig - támogatom a jogkör szűkítését. Legelsősorban azért, mert minden más megoldás nehézkes, lassú és drága ennélfoga érdektelenné válik. (3 év múlva (10-20 ezer nyomozás, per és esetleges ítélet) nem ugyanaz a hatása mint most.) Márpedig nem úszhatják meg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.10.28. 21:02:58

@Belpo:
Jóval olcsóbb lesz. Ha nem lesznek működőképes buszok, az egész követőfranc megspórolható. Az meg nem olyan drága, ha mindig ugyanazt jelzi ki a tábla.

Tündér_Lala 2010.10.28. 21:05:21

@Tündér_Lala: A 2/3-os többség az elementáris felháborodás miatt adatott meg a fidesznek.

Tehetetlen Dodó 2010.10.28. 21:10:55

@Tündér_Lala: Nincs sok különbség az álláspontjunk között. Szűkítsenek bátran, de ez a derék Lázár ne ilyen vaddisznó módjára rontson nekik.
Finoman is meg lehet szívatni ezt az alkalmatlan társaságot, hehe.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.10.28. 21:13:13

De a képen az ott nem narancs, hanem mandarin.

Tündér_Lala 2010.10.28. 21:15:06

@mistinguett: Jaja, ez a kínaiaknak tett gesztus...

bz249 2010.10.28. 21:15:39

@Tehetetlen Dodó: @Tündér_Lala: igazabol mar kene lennie egy uj Alkotmanynak. Oszt akkor ez az egesz fel sem merulhetne.

Lazar meg elobb tanuljon meg torvenyt irni, az is egy szakma, amihez tapasztalat kell, gyakoroljon.

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 21:19:23

@Tehetetlen Dodó:

ÉN tökéletesen vágom a lényeget, te viszont rohadtul nem a lényegről beszélsz, hanem a szíjjártói-lázári propaganda lózungokat nyomatod. Itt két dolgon szívta fel magát, akinek nincs a szemén a narancshályog:

I.: Amit Letícia feljebb kifejtett.
II.: Azon, hogy a fityisznek smafu az AB is, ha ellent mer neki mondani, izomból megregulázza.

bmezei 2010.10.28. 21:22:43

Éljen az Alkotmányos diktatúra! Hajrá Fidesz veled van a többség. Amelyik kutya ugat az nem harap.

SiKom 2010.10.28. 21:24:40

Az a jó, hogy itt a neten és az országban egy nagyon szűk értelmiségi kör veri a nyálát keményen, hogy "rés van a demokrácián".

A nép pedig szarik rá. A nép örül, hogy nem adóemelés lett megint, hanem közvetett adóemelés.
A nép örül, hogy nem csökkentették a nyugdíját, stb.
A dolgozó nép örül, hogy az SZJA csökken.

Ez a szűk értelmiségi kör meg majd most kimegy tünteni, egy olyan dologért, amit el se lehet magyarázni az átlagembernek.

dr kíváncsivagyok 2010.10.28. 21:26:47

@sandinista: Úgy szilárdult meg nálunk a jogállam 3 hónap alatt , mint kutyaszar a fagyban ( de az tavasszal kienged )

Deszkás 2010.10.28. 21:27:32

@Bell & Sebastian: De hogy jön ahhoz a Fidesz, hogy kijelentse, őket a nép felhatalmazta az alkotmányozásra. Nem hatalmazta fel! Ha felhatalmazta volna őket rá, akkor nem 2/3-ot kapnak, hanem a szükséges 4/5-öt. Mert a törvény szerint 2/3-dal nem lehet alkotmány módosítani, de a Fidesz még ezt is meg fogja változtatni, mert ők azt hiszik, azt csinálnak, amit akarnak. De meglesz ennek egyszer a böjtje!

Egyébként meg, van egy alkotmány, azt most be kell tartania a Fidesznek. Nevetséges, hogy megnyirbálnák a jogaikat. Nem véletlenül tették fel már házon belül is a kérdést: Attól, hogy az alkotmánybíróság nem mondja ki, hogy a törvény alkotmányellenes, akkor már nem is lesz az? Ugyan már!

dr kíváncsivagyok 2010.10.28. 21:29:18

@Lófasz Hadnagy: És ha már nem talál földi ellenszegülőt, - majd az Úristen is talicskás multi komcsi lesz ....

bz249 2010.10.28. 21:29:46

@Deszkás: 2/3-dal lehet Alkotmanyt modositani,

A 4/5 ahhoz kell, hogy hadat uzenhessunk Patagonianak (ellenben a 2/3 mar eleg ahhoz, hogy a hadiallapot bealltat megallapitsak).

Tehetetlen Dodó 2010.10.28. 21:31:05

@Lófasz Hadnagy: Tévedsz, ez nem szijjártói lózung.
Tőlem vették az ötletet és nagyjából az én programomat hajtják végre, amelyet már évek óta csiszolgatok.
Na, még szép, hogy tetszik!

bioLarzen 2010.10.28. 21:31:37

@similarthings: "Ez a Fidesz nem az a Fidesz akire 94-ben, 98-ban és 2002-ben szavaztam. Azóta nem szavaztam persze, de azt hiszem jól is tettem. "

Na, akkor képzelj el engem, aki utoljára 1990-ben szavazott a Fideszre.. :D

bio

megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért 2010.10.28. 21:34:45

valoszinüleg többen látták tegnap Szijártót reggel a TV-ben:

a riporter felvetése az volt, hogy az alkotmányellenes jogszabály akkor is alkotmányellenes marad ha az AB nem dönthet róla

Szijártó: nem, mert ha valamiről az AB nem tudja kimondani (mivel befogtuk a száját) hogy alkotmányellenes, akkor az nem alkotmányellenes

flippant 2010.10.28. 21:37:51

@bioLarzen: Gyíkok vagytok! Én már akkor tudtam, hogy kik állnak a narancsos majmok mögött.

belekotty 2010.10.28. 21:41:58

Jajaj, gyerekek! Ne diktatúraként nézzétek ezt, hanem a hatalomtechnika szempontjából.
Az Ember Aki Sohasem Hazudott, a Legbefolyásosabb Segg elgondolkodott. Van egy 98 százalékos adó, ami csak 1 milliárdot hoz, de jól hangzik. Kell a cirkusz a népnek. Az AB-t viszont fel lehet hergelni vele hogy beintsen. Na most akkor kiadja egy potenciálisan rá veszélyes embernek - Lázárnak - ezt az AB megtámadást, aki ezzel jól lejáratja magát, így az őrá nem lesz veszélyes. Ha nagy lenne a felháborodás, akkor majd ő jó atyuskaként visszahívja a vérebeket - Lázár, Szíjjártó - az AB meg tudni fogja hogy óvatosabban ugasson bele a kétharmados államforma törvényeibe.
Az egész csak hatalmi ügyeskedés, 1 nyomorult milliárdért, amit ötször elfényképeznek majd ha lehullanak a levelek.

SiKom 2010.10.28. 21:43:19

@Deszkás:
Nincs semmilyen 4/5-ös követelmény.

"1995. évi XLIV. törvény

a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló, többször módosított 1949. évi XX. törvény módosításáról1

1. § Az Alkotmány 24. §-a a következő új (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.”

2. § E törvény a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, és az 1994-ben megválasztott Országgyűlés megbízatásának megszűnésekor hatályát veszti."

SiKom 2010.10.28. 21:44:57

@belekotty:
"Van egy 98 százalékos adó, ami csak 1 milliárdot hoz, de jól hangzik."

Nem hoz semmit. Mert az 1 milliárdot az állam fizette ki.
Azaz az állam egyik zsebéből megy a másikba a 98%-os adó.

Persze ha nem lenne a 98%-os adó, akkor szépen az MSZP csókosok zsebébe csúszna az 1 milliárd...

belekotty 2010.10.28. 21:45:45

@Tehetetlen Dodó:
"vágja végre kukába a Sztálin-Rákosi-Sólyom-Tölgyessy-féle tákolmányt, akarom mondani alkotmányt."

- Mely paragrafusaival van bajod? Tételesen!

belekotty 2010.10.28. 21:46:40

@SiKom: Hoz, mert nem a csókosok zsebében landol.

megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért 2010.10.28. 21:47:01

@Tehetetlen Dodó:" Igen, én is pontosan arra hatalmaztam fel a szavazatommal a Fideszt, sőt, személyesen Orbán Viktort, ....hogy állítsa helyre a többség érdekét szolgáló jogállamot"

a többség érdekeit szolgálja a jogállami keretek lebontása?

amúgy szerintem te bibsit szerettél volna írni, de azt már nem merted

Alfőmérnök 2010.10.28. 21:48:55

A jelenlegi kormány a jelenlegi Alkotmány szerint AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG FELETT ÁLL!!!

"(6) Az Alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. "
www.jogiforum.hu/torvenytar/105/Alkotm%C3%A1ny/1949.-%C3%A9vi-XX.-t%C3%B6rv%C3%A9ny--a-Magyar-K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g-Alkotm%C3%A1nya#axzz13gSICZjV

De ez NEM A JELENLEGI KORMÁNY "HIBÁJA", hanem a jelenlegi Alkotmányé...ami ugyebár nem a Fidesz kreálmánya.

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 21:53:19

@belekotty:

Nem rossz forgatókönyv, de nem erről van szó. Ez egy casus belli volt az AB ellen, hogy a "pofátlan végkielégítések" dologra hivatkozva és a droidokat maguk mellé állítva támogatottság csökkenésének veszélye nélkül kiherélhessék őket (szerencsére csak jogilag) és amikor a valódi, nagy bizniszt akarják meglépni (mnyp lovetták lenyúlása), már se isten, se ember, se népszavazás, se AB ne akadályozhassa meg őket ebben.

osborne 2010.10.28. 21:54:42

@Alfőmérnök: Természetesen megértem de ön érti mi folyik 3-4 napja? Monarchia lettünk? Eltörölték a választásokot? Letartóztatták az egész ellenzéket?

a kontra reakciók, tüntikkel együtt kb ilyenek :D

Tehetetlen Dodó 2010.10.28. 21:55:09

@megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért:
Bármit le merek írni, háver.
És elég világosan meg szoktam fogalmazni az álláspontomat is, úgyhogy ne fossál feleslegesen.

Tehetetlen Dodó 2010.10.28. 21:57:01

@osborne: Az még hagyján.
De ezt a posztot valószínűleg kirakták valami ajánlóba, mert úgy nyüzsögnek itt a ballibsi megmondók, hogy az ember azt hinné, hogy a kapcsolat.hu-ra tévedt.

megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért 2010.10.28. 21:57:23

@Alfőmérnök:
nem a kormány áll az AB felett, hanem az országgyűlés hozhat az AB-ról szóló törvényt

amúgy a '94-es országgyűlés demokratikus önkorlátozó rendelkezése sokkal szimpatikusabb mint ez a fajta hatalom-megragadás

Alfőmérnök 2010.10.28. 21:59:25

@megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért: De a kormány 2/3-al van jelen az Országgyűlésben, ezért az AB felett áll.

osborne 2010.10.28. 22:00:10

@Tehetetlen Dodó: zindex címlap... + pirosbögrések.

megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért 2010.10.28. 22:03:11

@Alfőmérnök:

"De a kormány 2/3-al van jelen az Országgyűlésben, ezért az AB felett áll."

bocs, nem vitaindítónak szántam az előbbit, de ezt amit most írtál nem is értem

Chicano 2010.10.28. 22:04:13

@Tehetetlen Dodó: Ja, kirakták az Index címlapra. Kedvelem a Mandínert és sajnálom hogy mostanában csak akkor kerül címlapra ha egy kicsit mammogtatja a FIDESZ-t. (A poszttal egyébként semmi bajom, gyakorlatilag egyetértek vele) És akkor mint a döglegyek ideözönlenek a jól ismert ballib nickek.

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 22:05:51

@megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért:

Pontosan így van. 2/3-dal bármit meg lehet tenni, az a kérdés, hogy a hatalom megteszi-e a "bármit". A Horn-Kuncze kormány nem tette meg, az Orbán kormány megteszi méghozzá szemrebbenés nélkül.

megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért 2010.10.28. 22:12:28

@Alfőmérnök:

a hülye az nem definiálható pontosan, tartalom nélküli lózung

a hozzánemértő, buta, tudatlan az már igen-nem várom hogy magadra ismerj, mert az önismeret hiánya is jellemző arra aki hozzánemértő, buta és tudatlan

és én is ideirok egy :) jelet, de nem azért, hogy ne vedd komolyan amit irtam

feketehun 2010.10.28. 22:14:22

Tyű micsoda kommentek! Nem is emlékszem nagyon olyan politikai cikkre (akármelyik blogon), aminek kommentjei ne fulladtak volna pillanatokon belül ócsárlásba, anyázásba, komcsizásba, nácizásba, zsidózásba. Komolyan, jól esett olvasni őket.

@post: Nekem nem tetszik az AB jogköreinek korlátozása, de azért nagyobb a dolognak a füstje, mint a lángja sztem. Pl. esetleg mostantól nem szólhatna bele az alkotmánybíróság a kötlségvetési kérdésekbe. Ez így nagyon csúnyán hangzik, de mondjom nekem valaki egy olyan példát, amikor az eddigi 20 év költségvetésinek bármelyikébe belepiszkált volna az AB... Még a Bokros-csomag kötlségvetési rendelkezéseivel sem volt problémájuk, pedig voltak ott elég brutál dolgok, amik mondjuk a szociális biztonság alkotmányos értékével elvileg szembe mentek. De az AB megindokolta, hogy az Alkotmány ugyan garantál ilyen jogokat, de a mértékével nem foglalkozik, tehát lehet nyesegetni.

De ettől függetlenül alapvetően csúnya dolog bántani az AB-t. Ja és ugye elhangzott valakitől, hogy felesleges is, mert a fidesz úgyis úgy változtatja meg az Alkotmányt, ahogy akarja, így lehetne esetileg is módosítani AB-döntések függvényében. A mostani jogkör-korlátozó megoldás annyival univerzálisabb, hogy ha esetleg 4 év múlva marad kormányon a fidesz (ami bizony meglehet), de nem kétharmaddal (ami szerintem elég vszínű), nos az AB-t így akkor is meg lehet majd kerülni.

Alfőmérnök 2010.10.28. 22:15:55

@megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért: Arról mesélj nekem inkább, hogy ha 2/3-os törvénnyel az Alkotmánybíróság jogköre változtatható(=szűkíthető), akkor miért nem igaz az az állítás (és mi nem érthető benne), hogy egy 2/3-os többségű kormány AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG FELETT ÁLL???

Chicano 2010.10.28. 22:17:17

@Lófasz Hadnagy: Nem kell ahhoz kétharmad, nagy formátumú Ferinek sem volt és mégis bármit megtett szemrebbenés nélkül.

megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért 2010.10.28. 22:20:28

@feketehun:

"de mondjom nekem valaki egy olyan példát, amikor az eddigi 20 év költségvetésinek bármelyikébe belepiszkált volna az AB... Még a Bokros-csomag kötlségvetési rendelkezéseivel sem volt problémájuk"

az AB 40 milliárd forinttal nyeste meg a Bokros-csomagot.
Az eddigi AB határozatok,az elmúlt 20 évben összesen 200 milliárd forinttal kurtították meg az épp aktuális kormány költségvetési étvágyát

megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért 2010.10.28. 22:25:08

@Alfőmérnök:

erre irtam az előbb, hogy nem vitainditónak szántam, nem zrikálásnak....

egyszerően arról van szó, hogy FIDESZNEK van 2/3 többsége, a kormány az 100% FIDESZ (na jó,KDNP)

nem a kormány áll az AB felett hanem az OGY

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 22:25:43

@Chicano:

Fenét. Nem volt 2/3-a, tehát nem tehetett meg mindent és ezt te is pontosan tudod. Viszont Hornnak volt, de a mindent ő sem tette meg.

És ennyit erről.

szimplalány 2010.10.28. 22:36:44

"az LMP-t elhagyta egyetlen józan politikusuk"

tisztázzuk egyszer és mindenkorra: még be se jutott az LMP a parlamentbe, IG már elkezdett saját zsebre dolgozni. ezt a párt nem tűrte el. ennyi.

a jobbik boldogan befogadja, ott ez úgy látszik belefér.

Atisz 2010.10.28. 22:41:22

@Lófasz Hadnagy: Nos mindent nem, de elprivatizált mindent és a MAL is akkor jutott mostani tulajdonosainak a kezére :)

Persze a sztori végét mindenki ismeri... jött Bajusz és hozta a csomagját. Valami azt súgja, hogy a Fidesz a mostani nehéz helyzet ellenére jobban fog zárni.

Alfőmérnök 2010.10.28. 22:59:05

@megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért: Ez szarrágás. Akkor nem lenne szarrágás, ha egy frakción belül mindenki arra szavazhatna, amire akar. De mivel ez nincs így, ezért tök mindegy, hogy azt mondjuk, hogy az OGY áll az AB fölött, vagy azt, hogy 2/3-os kormány esetén a kormány áll az AB fölött.

Bell & Sebastian 2010.10.28. 23:04:36

@Deszkás:
Ha valaki elolvasta az Alkotmányt, legalább kettő dolog kiszúrja a szemét. Nem foglalkozik jogforrással, az elcsatolt területekkel és az azon élő polgártársainkkal.

Az élesebb szeműeknek az is feltűnhet, hogy a tételesen felsorolt jogok és kötelességek semmiféle logikai kapcsolatba nem hozhatók, azaz aki csak kivesz, de nem tesz bele semmit, az elől a kosarat nem lehet elhúzni.

Logikailag az egész katyvasz a NFF hármas jelszaván nyugszik, ami mára kissé túlhaladott.
Azonkívül kutyulódnak az elsődleges és leszármaztatott jogok is rendesen benne.

Ideje jobbat csinálni, meggyalázni vele Kohn, Rosenberg és Czermanik áldott emlékét, továbbá leszakadni a cár családját kivégző osztag egyik tagjáról, Nagy Imréról és a többi tróger kommunista jöttmentről, a Nemzetközi Farizeus Pártról.

Röviden ennyi!

mialenyeg 2010.10.28. 23:09:47

Pontosan. Ez az egész a jelenlegi ellenzék részéről arról szól, hogyan kaparjunk össze egy ellenzéki pártot, amire majd jól lehet szavazni és akkor lesz munkánk a parlamentben négy év múlva is. A Fidesz részéről meg két külön oldala van az éremnek: előszőr is aggályos, hogy játszanak az írott joggal, de ugyanakkor ki nem ignorálna egy olyan szar alkotmányt, mint ami pillanatnyilag nekünk van?

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 23:14:16

@Atisz:

A Horn-Kuncze, vagy az Antall-Boross kormány? Félreértés ne essék, ezt konkrétan nem tudom, azért kérdem, nem gúnyolódni akarok.

hower 2010.10.28. 23:16:41

@SiKom: Még igazad is lehetne. De engem már jobban elgondolkoztat az, hogy Matolcsy néhény hete még a magánnyugdíjpénztárak mellett tört lándzsát, most meg már tudjuk, mi van.

Naivul azt hittem, létrejött valamiféle átgondolt terv vagy koncepció a nyolc év kényszerpihenő alatt, de most már nem hiszem. Most már azt hiszem, hogy puszta improvizáció van, és semmi több.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.28. 23:22:13

Bell & Sebastian 2010.10.28. 23:04:36

Nekem az is feltűnt az 1949. évi XX. törvényben, hogy súlyosan hiányzik belőle egy kitétel, amit a német Grundgesetz tartalmaz, im Artikel 14:

(2) Eigentum verpflichtet. Sein Gebrauch soll zugleich dem Wohle der Allgemeinheit dienen.

www.gesetze-im-internet.de/gg/BJNR000010949.html

Azt hiszem, nem véletlenül.

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 23:23:58

@mialenyeg:

Mondd csak, abban az átkos 8 évben tök jó volt a hatályos alkotmány, amikor az éppen hatalmon levő kormányokat szopatta az AB? Most meg hirtelen gáz?

mialenyeg 2010.10.28. 23:26:54

@Lófasz Hadnagy: Tehát szolidaritásból ne nyúljanak hozzá? :)

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 23:30:38

@mialenyeg:

Fenét. Csak egy kicsit ne tűnjenek elvtelennek. Persze, azok, de legalább a látszatra adni illendő volna.

Alfőmérnök 2010.10.28. 23:31:19

@Lófasz Hadnagy: Lassan talán leesik a ballibbantaknak is, hogy 2006-ban a Kossuth téren miért akartak alkotmányozó nemzetgyűlést...

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 23:38:50

@mialenyeg:

Nem, dehogy. Nyúljanak hozzá, hiszen valóban kaptak rá felhatalmazást, csak ésszerű kereteken belül.

Egy példa: tiltja törvény, hogy a vilamoson iszonyat büdöseket fingj? Nem, nem tiltja, hát megteheted. Más kérdés, hogy kultúrember megteszi, vagy nerm teszi meg. Erről van szó. Hornék nem fingottak a villamoson, Orbánék igen.

mialenyeg 2010.10.28. 23:42:32

@Lófasz Hadnagy: A Fidesznek alapvonása, hogy nem ad a látszatra, mert minek. Csak a látszat hiányától nem lesz súlyosabb egy hiba, gondolják. Pedig sokan keverik a színházzal a politikát. Majdnem annyian, mint amennyi nyugdíjasunk van. Én remélem, az ellenzéki pártoknak lesz annyi elvi kiállásuk, hogy végül összességéban az MSZP tényleg megszűnik.

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 23:46:04

@mialenyeg:

Ebbe buktak bele 2002-ben, hogy túl nagy pofát eresztettek. Nem azért, mert nem volt elég autópálya, nem azért, mert szarul állt a hiány.

Nem.

Azért buktak, mert megittasodtak a hatalmi mámortól. Márpedig ezzl sokaknak lett a tökük tele.

Semmit sem tanulnak.

Alfőmérnök 2010.10.28. 23:47:05

@Lófasz Hadnagy: Azért, bazmeg, mert nem tette lehetővé egy valóban hazaáruló kormány leváltását. Aminek te máig a feltétlen híve vagy. Ééérted?

Bell & Sebastian 2010.10.28. 23:51:14

@Elpet:
Kösz, hogy belinkelte, több mint tanulságos. (Csak a választási törvényük bevezetése óta kissé gyanakvó lettem.) Kár, hogy a sok okos hozzászóló -még ha el is tudja olvasni- legalább értelmezni képtelen.

:)

mialenyeg 2010.10.28. 23:51:16

@Lófasz Hadnagy: Hát, a lázas munka, ha túl eccerű ember végzi, akár hatalmi mámornak is látszódhat. Nem elég modorosak, ez tény, de az ég óvjon a modoros kormányoktól.
A következő évek arról fognak szólni, hogyan lehet a modorosság és a tevékenység között egyensúlyozni, azaz a jó képességűek megmaradnak, a többiek nem.
Nekem tetszene, ha két pártra esne a Fidesz.

Nem vagyok fideszes 2010.10.28. 23:53:26

Ha te mondod, biztos így van. Hazaáruló kormányt éltetek, én magam is hazaáruló vagyok. Értem én. Te pontosan tudod, hogy én minek vagyok a híve.

Na erről ennyit, most untalak meg a haverjaiddal együtt.

Alfőmérnök 2010.10.29. 00:12:16

@Lófasz Hadnagy: Látom szarul esett így elsőre szembesülni az Igazsággal. Sajnos a megismerés az egy ilyen dolog: sok minden korábbi elképzelésünket, meggyőződésünket felül kell bírálni, és ez az egyzetlen lelkek számára néha mellbevágó, meglepetésszerű élménnyel jár.
De javaslom, aludjon rá egy jót. Holnap, tiszta fejjel talán majd egy Új Világ tárul Ön elé, ahol például akit Ön Ellenségnek gondolt, majd Barátként, vagy lagalábbis más szerepkörben jelenik majd meg Ön előtt, mint amit az eddigi miniuniverzumában szánt neki.

Fleurs Du Mal 2010.10.29. 00:13:17

@Alfőmérnök: Mitől hazaáruló? Mert te azt mondod? Akkor a mostani kormány is hazaáruló mert mások meg azt mondják?

Kezdek szabályosan büszke lenni hogy érvénytelenül szavazok már több választása, inkább mint hogy ilyen marhaságokkal kerüljek egy kalap alá...

Bell & Sebastian 2010.10.29. 00:16:05

@Lófasz Hadnagy:
Az első verziós Fidesz remélem csak annyiban hasonlít a mostanira, hogy ugyanaz a kemény mag.
A másod- és harmadvonal kúrta el, meg a talpasok.
Túl éhesek voltak, de nem a jó szóra, ez tény, sajnos.

Bell & Sebastian 2010.10.29. 00:19:27

@Fleurs Du Mal:
Ez a szép a demokráciában. A fingér' is adnak lovat. Gyia!

JohnHenry 2010.10.29. 00:33:04

OFF
ennyi vesszőhibát egy poszton belül már régen láttam

ON
nem tudom, hogy ez a kormány meddig marad és mit fog még kitalálni, de az őket követőnek muszáj lesz csődöt jelenteni.

evil overlord (törölt) 2010.10.29. 00:34:51

@teknős: Ezzel meglepett. Mondhatnám, kellemesen csalódtam.

2010.10.29. 01:24:20

vimeo.com/15346424

ezzel mikor foglalkozik a mandiner?
léccilécci

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.10.29. 01:34:20

Én sem értek egyet az utolsó mondattal. Valóban nem a jó erkölcs nyert, hanem a buta emberek megbüntették az mszp-t. Amit mondjuk nem sajnálnék, csak épp azok, akik khm kezdenek nagyokat pislogni, szóval a fő kretének legalább megtanulják(négy év múlva elfelejtik..), hogy nem büntetésből szavazunk, nem indulatból szavazunk stb. Ne szavazz! Ilyen egyszerű... Amúgyis túl sokan szavazhatnak. 30 és 55 év közöttieknek kéne csak szavazniuk, bizonyított minimum 10 éves hazai munkaidővel. Sok problémát megoldana, a rendszer igazságosabb lenne, mindenkivel. Azt meg a leghalkabban jegyzem meg, hogy a kétharmados dolog egy jó dolog, nembaj, ha elérheti egy párt...de azt ne legyen elég a szavazó bázis hatvan százalékűának az ötvenvalahány százalékával elérni.
Ha akkora gebasz van, hogy a nép kétharmadot akar egy pártnak, akkor tényleg menjen el. Legyen minimum 80%os a részvétel és egyetlen forduló alatt érjen el a párt IGAZIBÓL kétharmadot.

Mert amit most kétharmadra osztogatnak az röhej.

Nos és ami kimaradt: én úgy gondolom, hogy jelenleg nincs jobboldali párt Magyarországon. A fidesz nemtommi, végülis a jobboldaliság minden rossz tulajdonságát is a hátukon cipelik ez tény(ez maga a kdnp :) ) de amúgy inkább valami baloldali félék. Az mszp magáról sem tudja, hogy , tettek próbát, hogy jobboldaliak legyenek, de végülis a többség lehúzta az egész pártot, így ők meg a baloldal minden rossz elemét villogtatják. LMP komolytalan hippi banda első sorban, a jobbik meg egy mégkomolytalanabb börtönválogatott, általános iskolában háromszor bukott hülyegyerekek. Viszont nincs jobboldal. Egy olyan jobboldal, ami bevállal igazibb, normális kapitalizmust, ami nem fenntartja a működőképes rendszert (baloldal) hanem megteremti a verseny lehetőségét, akár belföldön, akár külföldön (mezőgazdaság, máv stb). És mindemellett nem feltétlenül keresztény és nem muszáj István király bal lábszárát csókolgatni. Na ilyenből nincs, pedig kéne. Csak azért nem jön össze egyhamar, mert kik csinálják ezt végig? Normális ember dolgozik, nem pártokat alapít...

Etniez 2010.10.29. 06:50:33

@Tehetetlen Dodó:

"hogy valóban megszűnjön a "következmények nélküli ország" állapota és helyreálljon a jogállam"

Az milyen jogállam, ahol visszamenőleges törvényeket hoznak?

kapiksz 2010.10.29. 07:01:43

Ebben az országban nagyon szokatlan hogy végre profi politizálás folyik. A szokásos "magyarhöbörgések", ész nélküli végtelen baromságai, de hát ez van, megszoktuk ezt a sok kommunistát

bierkamp 2010.10.29. 07:02:12

Nemzeti Kormányzás nincs, csak Nemzeti hatalaomépítés, Nemzeti Diktatúra előkészítés, törvények megsemmisítése, vagy saját pofára alakítása....meg az ilyen lózungok, hogy " Nemzeti Tv , Nemzeti Hírek, Nemzeti WC, nemzeti szar, Nemzeti Villamos, Nemzeti Törpe...stb.
Minél " éhesebb" akaratosabb, agresszívebb, pofátlanabb, a hatalom építés, annál hamarább fogja az embereket nemcsak a pénz érdekelni ( amit majd febr.ban észre is vesznek), a nyugdíjasok, meg már most nov.- ben, ....majd a azok akiktől ellopták az eltett pénzüket ,.. az a három millió,.....na és a munkanélküliek,---na és a kilátástalanságot felismerők stb.
NA AKKOR LESZ FORRADALMI A HANGULAT, AMIT EGY DEMOKRATIKUS párttól független TÖMEG szervezett csoportba tömörülve-OLYAT KOPPINT VAGY "LŐ" ERRE A ROHADT NEMZETI HAZUG LOPÓS BANDÁRA, HOGY KÍNÁIG FUTNAK .....MAJD.
Akkor megismeri a kis gonosz törpe, hogy milyen az igazi NEMZETI Forradalom!

Etniez 2010.10.29. 07:04:17

Nem veszitek észre, hogy az AB kiherélése nem a 98%-ról szól. Ennek a farvizén beúszik a lényeg:
az myp tagdíjak. Ezt sem engedte volna az AB (jogosan).

Sok hülyedroidnak beadják, hogy a 98-os adó az milyen jó, a csúnya AB meg milyen rossz. Aztán havonta 30 milliárdot fognak ellopni a leendő nyugdíjasoktól.

Ellopni, mert a nyp tagokat nem kérdezték meg arról, hogy vissza akarnak-e lépni.
Én pl nem és nem is fogok. Nem dobom bele a pénzem a feneketlen tb kasszába azért, hogy két év múlva az emléke se legyen meg. Aztán mire én mennék nyugdíjba, senkit nem fog izgatni, mennyit vittem be a közösbe.

A másik az, hogy a kormány akkor lett volna korrekt, ha mindenki számára megnyitja a TB kaput. Aki akar, mehet. Ment is volna, a sok 0 Forintos számlával rendelkező.... Csak ugye a pénz kell...
Szarnak ők az emberekre, meg a nyugdíjasokra. KELL A PÉNZ, MOST. A sok hülyét meg etetik, de sajnos ügyesen.

A pénztárak nincsenek válságban, és a MAGYAR ÁLLAMMAL ELLENTÉTBEN 2008-ban NEM SZORULTAK HITELRE, hogy FOLYÓSÍTANI TUDJÁK A JÁRANDÓSÁGOKAT. Hát erről ennyit...
A válság óta legalább 2 év eltelt...

bierkamp 2010.10.29. 07:06:57

aki meg még most is kommunistázik az menjen vissza az anyjába, mert olyan hülye... hoyg nem erre a világra való...
.aki nem Fityisz és Orbán seggnyaló az kommunista? Barmok!
A Fityiszben lévő kommunista és ballib..emberek azok a jó kommunisták vagy mi?
...Marha Fidesz droidok,_DD---de hülyék is vagytok Istenem!
Ez a lemez lejárt! A szociális érzelmű emberek meg mindíg is lesznek és vannak! -azok nem kommunisták-- érthető?- tanulatlan seggnyalók!???

bierkamp 2010.10.29. 07:07:55

A LÉNYEG HOGY ROHAD A NARANCS!---HEHEHEH akárhogy csűrik csavarják a gonosz törpe és bandája " tevékenységét":)))

bierkamp 2010.10.29. 07:15:23

BESZART A FITYISZ BANDA!--hehehe ( orvosok, katonák, tűzoltók pedagógusok,...) gyorsan visszakapják a végkielégítést,. Ez helyes,..
.... de az hogy olyanokat csinálnak, majd hogy nem lehet bizonyos dolgokban NÉPSZAVAZNI, nem lehet az Alk. B. fordulni?????
NA EZÉRT MÁS ORSZÁGBAN MÁR LŐNÉNEK ( de itt is eljön az idő):)

bierkamp 2010.10.29. 07:16:26

EMBEREK ÉBRESZTŐ!!!! ( ezt írom hónapok óta, mert előre látható volt, milyen hatalom és Diktatúra építés folyik)...
Ki az utcára, és had szóljon...:D az ORBÁN TAKARODJ!!!!!!

MÁR BIZTOS NINCS 2/3 ADJUK A ROHADTAKNAK!

...ezért kussoltak a Nemzeti Szarok az önkorm. választások előtt! ..........................HÜLYE NÉP!!!!!!

Caprica99 2010.10.29. 07:18:30

@Alfőmérnök:
"...miért akartak alkotmányozó nemzetgyűlést... "

Most meg majd a Duna jegén koronázni is lehet...

egyenlítő 2010.10.29. 07:19:27

@Tündér_Lala: " én átmenetileg - az új alkotmány elfogadásáig - támogatom a jogkör szűkítését. Legelsősorban azért, mert minden más megoldás nehézkes, lassú és drága ennélfoga érdektelenné válik"

Lenin is csak átmenetileg vezette be (újra) 1918-ban a halálbüntetést, gondolom, szintén a fenti okokból.

Caprica99 2010.10.29. 07:22:34

@bierkamp:
"A szociális érzelmű emberek meg mindíg is lesznek és vannak! -azok nem kommunisták..."

Figyu, ezek a narancsos forradalmárok képtelenek felérni ésszel, hogy éppen nagyvezérük és társulata a kommunista (visszaállamosítás, magánpénzek lenyúlása, egypártrendszer kialakítása, rohadt burzsoá kapitalisták, bankok megszivatása, stb).

Az mszp minden volt az elmúlt 6 évben, csak nem kommunista, ponthogy bankár és "imperialista" lelkületű és tettű kormány volt!

Caprica99 2010.10.29. 07:23:08

@Caprica99: elmúlt 8 évben (ehhh...elütöttem a számot)

kapiksz 2010.10.29. 07:25:15

@bierkamp: Léci írd meg már azt is hogy szerinted ki lenne alkalmas, vagy kik lennének alkalmasak a te erkölcsi és politikai világképedbe? Mert össze-vissza írsz minden baromságot, neveket kérnék ha olyan okos vagy és indokold meg .

bierkamp 2010.10.29. 07:25:33

HITELTELEN az ORBÁN...HITELTELEN , BETEG Hataloméhes , HAZUG.....az ORSZÁG TUMORA!!!!!!!

Id. Lencsés István 2010.10.29. 07:29:22

Sokan abba a hibába esnek, hogy a FIDESZT itélik el. Önkritikus vagyok, ezt tettem én is korábban.

Tekintettel arra, hogy környezetemben minden oldal értékeit megtalálom, a saját hibáimat, mások hibáit felismerni voltam képes, arra a következtetésre jutottam, hogy nem mi, szavazó polgárok vagyunk a hibásak.

Sajnos a hatalmat elnyerő emberek elveszítik önkontrolljukat, de nem mindegyik.

Elgondolkodik a FIDESZ túlnyomórészt józan része, a vezetőkre értem, vajon járható-e az út, melyet szerintem talán 20-25 támogat.

A FIDESZ szavazók nagy része nem ért egyet Orbán Viktorral, sajnos ez nagyon nagy baj Orbán Viktornak, de lehet változni és változtatni is. Soha nem szabadna óriási mellénnyel a pályára lépni, mert ugye teljesíteni is kellene.

Hiába szeretjük apánkat, anyánkat, ha minden nap fakanállal, vagy szíjjal ver és nem ad enni, sőt elűldöz otthonunkból, egyre inkább fogyni fog a hit és a szeretet.

Nem szép dolog, ha csak a család fiú, vagy a leány tagjait szeretjük.

Egy családot szeretni kell nem megosztani. A családfő részére pedig a feleség is legyen szent.

bóbitás lótetűfing 2010.10.29. 07:38:29

@bierkamp: Korrekt IQ-mentes hozzászólás.

Id. Lencsés István 2010.10.29. 07:39:32

@egyenlítő: Az Alkotmányt viszont ne rettegő, mástól függő emberek alkossák. Jelen pillanatban nem a magyar polgárok hoznák, hanem egyetlen párt legfelsőbb vezetésének a feje.

Id. Lencsés István 2010.10.29. 07:51:50

@bóbitás lótetűfing:

Kedves Fing!

Kérlek fogdd fel, hogy van egy olyan ember hatalmon, aki megígérte teremt (Isten szokott ilyeneket) 1 000 000 munkahelyet 10 év alatt. A teremtő viszont nem teremtett ezidáig semmit. Hogyan lehet teremteni 1 000 000 új munkahelyet, miközben 5-600 000 ember él sajnos munkanélkül. Mindenkinek lesz 4-5 munkahelye, mint az eszményképednek van?

1 000 000 munkahely : 120 hónap = 8333 új munkahely / hó x a választások utáni eltelt 6 hónap = 50 000 új munkahely. Hazudott-e az eszményképed?

P.S.: Nem kérek durva választ!

hááááát 2010.10.29. 07:53:56

Csak egy kérdés a nyp kapcsolatban.14 hónap múlva miből fizetik vissza a pénzem, ha az most a költségvetést fogja befoltozzni?Milyen garanciát ad a Fidesz?
Ezért nem vagyok hajlandó felmondani a nyugdíjpénztáramat.Komolyan ott fojtatják ahol fletóék befejezték.Nem vagyok MSZP-s, de inkább látom a libatolvajt aki ért is az egészhez, mint ezt a szedett vedett bandát.

kapiksz 2010.10.29. 07:58:57

@hunocska: Végre egy értelmes, gondolatébresztő hozzászólás, gratulálok ! De a családvonalat folytatva.. az a szülő aki "majomszeretettel" dédelgeti a gyermekét mire az felnő azt veszi észre semmire se fogja vinni, de aki tudatosan / és mer keményen is bánni / - beleneveli a tudás iránti igényt a szorgalmat a lemondást az észreveszi majd, hogy a gyermeke felnőtt korára milyen sokra fogja vinni. Vagyis langyosvízben soha nem lesz gyarapodás csak ha keményen változtatunk. És a legbénább 8 év után ezt a lehetőséget a FIDESZ kapta, most náluk a lehetőség ! Kíváncsi lettem volna a nagy hőbörgőkre mit írtak ide, amikor szétlopták az országot

lüke 2010.10.29. 07:59:37

jaj ,ezt a naivitást!
látszik hogy a marxismust- leninizmust elfelejtettétek
mi az a több frontos harc gyerekek?
pl Lenin Sztálin ellentéte..istenem...............
csak harcoljatok

Id. Lencsés István 2010.10.29. 08:02:18

@kapiksz: Én azért írtam, hogy érzékeltessem a családfőnek van egy feladata, nem utálni a család másik felét!

lüke 2010.10.29. 08:03:06

@kapiksz:
ugyan ugyan:
a gyerekbe azt kell sujkolni:
mindent tudsz, okos vagy és szép
minden ellenkezője a picológusnál landol

wip 2010.10.29. 08:07:46

1. Orbán Viktor NEM demokrata.
2. Orbán Viktor fasciszta/ Á la Mussolini+ gonosztörpe/.

Id. Lencsés István 2010.10.29. 08:11:39

@hááááát: Ne is mondd fel, mert az a pénz még jól fog jönni. Sokan átlépnek majd, de nem hiszem. Elmondják majd: "Háborús veszteség!" Forradalmi veszteség!"

Most egy rendhagyó forradalom van, a forradalommal csak a forradalmár vezetők nyernek. Ezt úgy nevezik, hogy (F)idesz(O)rbán (RRADALOM)

kapiksz 2010.10.29. 08:13:48

@wip: 1. Gyurcsány Ferenc igaz demokrata
2. Gyurcsány Ferenc tiszta lelkű hazafi
3. Gyurcsány Ferenc miatt tartunk itt, hogy ilyen szintű kommentezés folyik itt

Id. Lencsés István 2010.10.29. 08:23:21

@kapiksz:
Kedves Kapiksz!

Orbán Viktor egy forradalmat csinált, megdöntötte a Magyar Köztársaságot.

Most akkor mi is van, mi lesz ennek az új rendnek az elnevezése? Utaznék, de nem tudom használhatom-e a régi útlevelemet?

Hol lehet kiváltani a Magyar Királyság útlevelet?

bgp 2010.10.29. 08:25:42

>Márpedig 2010-ben is a jó erkölcs nyert,

Hát az nem nyert sokat. Egyik tolvaj banda helyett kaptunk egy másikat. Aki rájuk szavazott, az vagy nem emlékezett, mit műveltek 2002-ben, vagy szimplán hülye. Mert, hogy lopás tekintetében nincs különbség az tuti.

bierkamp 2010.10.29. 08:26:03

Eddig lehetett arról diskurálni, hogy Orbán diktátor-e avagy sem, ....meg még nem,..... vagy nem is annyira. Most már nincs mit beszélni erről.
Most már csak meg kell dönteni a DIKTATÚRÁT! -ez a feladat!

Id. Lencsés István 2010.10.29. 08:32:16

@bierkamp: Azt azért tudni kell, hogy a Forradalom elindításakor nem jelezte Orbán, hogy MSZMP szakértőket neveztet ki a legjelentősebb posztokra.

Nagy valószínűséggel nem lenne 2/3 most.

bóbitás lótetűfing 2010.10.29. 08:34:46

@hunocska: Nem lesz durva.

Honnan veszed, hogy bármely kormány fél év alatt létre tud hozni egymillió munkahelyet? Mondott időkorlátot Orbán? Nem.

A te eszményképed hány munkanélküliért felelős?

Utoljára pedig a helyesírásodon van mit csiszolni.

bóbitás lótetűfing 2010.10.29. 08:36:08

A posztírónak veszek egy friss narancsot, vagy megjavítom a hűtőszekrényét.

bierkamp 2010.10.29. 08:40:20

... egy biztos:
akár kis dolog , akár nagy dolog..mindig a Fidesz jön ki az emberekből a WC-ben..:)

Jesus4871 2010.10.29. 08:42:20

Állami tulajdoni cégnél dolgozom, de nem vagyok közalkalmazott. A választás előtt jó sok ingyenélő dolgozott nálunk. A választás után vezetőcsere. Új vezér, új remény. Aztán kiderült az új főnök azt se tudja mivel foglalkozunk. De hozott magával segítséget. Az sincs képben. A régi banda és pereputtya maradt(gyakorlott "szakemberek"), plusz jött hozzá egy pár narancsos titán. Ragyogóan képzett elméleti ember mind.Közösen feltalálták a spanyolviaszt.Már folynak a reformok. A gyakorlat és a valóság meg kit érdekel!?

bierkamp 2010.10.29. 08:43:14

kapiksz 2010.10.29. 08:13:48
@wip: 1. Gyurcsány Ferenc igaz demokrata
2. Gyurcsány Ferenc tiszta lelkű hazafi
3. Gyurcsány Ferenc miatt tartunk itt, hogy ilyen szintű kommentezés folyik itt, mert csak abban lehet bízni...
4. Gyurcsány Ferenc miatt hord gumibugyit Orbán és bandája , mert attól ( voltak) , és vannak beszarva a legjobban.

Szűrés

walker57 2010.10.29. 08:49:48

" a hatalom – amellett, hogy használják – azért mégiscsak arra való, hogy megszerezzék, és ne engedjék át a másiknak"

Pontosan ezt akarják csinálni,azaz nem átengedni másnak.
Pedig a politika célja a hatalom megszerzése, illetve részvétel a hatalom intézményeinek elosztásában...
mégpedig a demokráciában: meghatározott ciklusonként ismétlődő általános és titkos választások rendszerével.
Azaz rotációval.

A blogban szereplő hatalom át nem engedése teljesen más kormányzati rendszerre értendő és alkalmazható.
Nevezetesen A.Hitler nevű úriember mondta 1933-ban: célunk a hatalom megszerzése és megtartása....minden áron!!!

A hatalom célja a demokráciában nem más,mint a közjó megteremtése vagy erre való törekedés.

Van itt még feladat bőven. :(

Id. Lencsés István 2010.10.29. 08:54:54

@bóbitás lótetűfing:

Kedves Fing! Az alábbit írtad (idézőjelben)

"Honnan veszed, hogy bármely kormány fél év alatt létre tud hozni egymillió munkahelyet? Mondott időkorlátot Orbán? Nem.
A te eszményképed hány munkanélküliért felelős?
Utoljára pedig a helyesírásodon van mit csiszolni."

Látod kedves polgártársam nem olvasod el rendesen, amit írtam.

Ezt írtam én! Idézem:

Kedves Fing!

Kérlek fogdd fel, hogy van egy olyan ember hatalmon, aki megígérte teremt (Isten szokott ilyeneket) 1 000 000 munkahelyet 10 év alatt. A teremtő viszont nem teremtett ezidáig semmit. Hogyan lehet teremteni 1 000 000 új munkahelyet, miközben 5-600 000 ember él sajnos munkanélkül. Mindenkinek lesz 4-5 munkahelye, mint az eszményképednek van?

1 000 000 munkahely : 120 hónap = 8333 új munkahely / hó x a választások utáni eltelt 6 hónap = 50 000 új munkahely. Hazudott-e az eszményképed?

P.S.: Nem kérek durva választ!

Egy normális ember nem is igérhet ilyet, teljesen jól látod tehát.

OV elöször a választások elött igért 1 000 000 munkahelyet (új)
OV választások után 10 évre tolta, pedig 100 év lett volna esetleg jó igéret.

Én pedig azt írtam neked, hogy a jelenlegi állás szerint 50 000-el van elmaradva időarányosan.

Id. Lencsés István 2010.10.29. 09:08:21

Elgondolkodtató, miként bánnak az adófizetők pénzével?

-fényképalbum készítése a bányákról, szőlő birtokokról, focipályákról = 5 milliárd
-Schmitt és Orbán örzése, gyermekek szállítása iskolába 10 milliárd.
- Most meg ez?

index.hu/belfold/budapest/2010/10/28/hetmilliardert_vesz_gps-t_a_bkv/

dr kíváncsivagyok 2010.10.29. 09:12:44

Igen , 7 milliárdért vesz GPS - t a BKV - majd látni lehet , hogy hol áll a sok lerobbant busz !

dr kíváncsivagyok 2010.10.29. 09:13:48

@kíváncsivagyok: ( Először talán járműveket tetszenének venni , amiket lehet majd követni a GPS - szel ! )

Id. Lencsés István 2010.10.29. 09:19:15

@kíváncsivagyok: A Horthy időszakban, na meg a II: VH. után a komcsi szférában, miként vitték az embereket dolgozni?

Itt egy nagy pénzt fizetünk megint valakiknek! Értem már, hogy BKV vezér maradt a helyén!

bierkamp 2010.10.29. 09:23:31

okvetlenül figyelemre méltó, ha folyamatosan utcai akciók lesznek, az egyiket követi a másik, aztán hamarjában itt a harmadik,...negyedik és állandó "nyakba lihegés"....( Fidesz hibára hibát halmoz), azt már észreveszik majd az emberek....és ha kell egy IGAZI FORRADALOM számára hatalmas tömeg fejezheti ki elégedettlenségét, és egy tollvonással megszüntetheti,... a Fidesz összes bűntettét!

red shield rapresentative 2010.10.29. 09:29:07

@kíváncsivagyok:

Nem érthető ez a nagy arányú milliárdos költekezés. Eddig azt sugalták nincs pénz, de úgy tünik szórni kell.

Nagyon nem nyugtatna meg engem, hogy 20 perc után, vagy 100 perc után jön a busz, főleg, ha a megállóban állok. Na, de ott állok? Úgy tünik összeveszet valaki a nyomdával, mert eddig kiírták a menetrendet.

Úgy tünik, ez egy úri huncutság lesz, buszon utazni. Látom is már, hogy képviselők tömkelege utazik.

Állandóan GPS, hát ez nagy baromság!

Remélem nem az új gyerek találta ki a BKV-nál.

Javaslat a BKV vegye figyelembe a munkavállalók utazási szokásait. Reggel mennek, este mennek. Ennyire egyszerű!

AutosVilli 2010.10.29. 09:30:06

@kíváncsivagyok:
@hunocska:
Én jónak tartom az ötletet,mert ha az utasok látják,hogy jön az a busz,akkor kevesebb az ingerült utas,és tök mindegy hogy ugyan annyit kell várnia,mint annak előtte,de kiszámitható valamire várnak,és nam csak úgy ácsorognak a megállóba.Ez szerintem elég sokat megér a BKV-nak,na persze meg a a busszal járóknak is.
Ami nem tetszik,az az hogy megint kb a feléből meglehet csinálni,tehát az időzités(válság van basszameg rá ér az a GPS.) és pénz amit ellopnak a befizettett adóinkból.

Id. Lencsés István 2010.10.29. 09:41:29

@AutosVilli:
Aranyos vagy! Látnod kell, hogy az adófizető, és a jegyvásárlónak kell megfizetnie ezt. A haszon hol csapódik le? Mi a Te érdeked? NEM EZ!

Ezt a szolgáltató saját költséggel adhatja, de nekem nem kell!

Gondoljunk bele, GPS kellett a magyaroknak? (nem jobbikos tag vagyok) Jézus! mégis ide jöttünk.

Ez kimondottan lehúzás a te pénzedből.

Felvetődik a kérdés, ki mis kezdeményezte? Gondolod az AUDI-t használó, igen nyertél!

walker57 2010.10.29. 09:42:01

@hunocska:
Gr.Bethlen István miniszterelnök a világválság idején gyalog járt át a várba, a tisztelt ház képviselői pedig nem kaptak juttatást.
Ma mutass egy felajánlást, lemondás képviselői részről.

Hurri Kán 2010.10.29. 09:43:55

@MAGYAR KATONA: ezzel a GPS dologgal egy bajom van : mondjuk egy Népszínház utcai megállóban vajon meddig fog működni?

Ilyen van már pl. a Kiscelli utcai 86-os busz megállójában is, kb. 3 hónapja betörve-kiverve az üveg meg a papírok is kitépkedve...

KG2000 2010.10.29. 09:48:54

A blogosok 99%-a és a kommentelők 99%-a a kormányt, Lázárt és egyebeket szidja vagy kioktatja. Ki alpári mocskos szájjal, ki pedig legalább normális hangnemben. A kiindulópontjuk tudatosan vagy kevésbé tudatosan, hogy "én okos vagyok, jó vagyok, tisztességes vagyok, Orbán, a kormány ill. Lázár meg a kormánypártok hülyék és gonoszak, de minimum rövidlátóak".

Csakhogy a helyzet a LÉNYEGET TEKINTVE NEM ÍGY VAN: Mi mindannyian esendőek, önzőek vagyok, ha nem is egyenlőképpen, és Magyarország jövője azon múlik, hogy az emberek többsége, beleértve a nagypofájúak többsége képes-e a 1) lényeget meglátni és 2) saját igenis önző egyéni érdekeiket félretéve a köz javáért cselekedni azért, mert ha ez így történik, akkor már 1 év múlva is sokkal jobb lesz a helyzet. Ellenkező esetben MAgyarország rendkívül súlyos eladósodottsági és költségvetési helyzete miatt gazdasági vészhelyzet és annak következtében káosz és/vagy diktatúra fog kialakulni, maximum azt érik el, hogy nem Orbánnal. Ez nekik győzelem vagy eredményes kioktatás?

Egy másik példa erre a nagyképű gondolkodásmódra:
Egy mai indexes cikk:
index.hu/belfold/2010/10/29/orban_viktor_kimutatta_a_foga_feherit/
lényegében jól leírja a problémát:
"De ha a bank- és a multiadókról vagy a magánnyugdíjpénztári pénzek elvonásáról szóló jogszabályokat meszelhetné el a testület, az az orbáni gazdaságpolitika egészének a kudarcát jelentené. Talán túlzás azt mondani, hogy a költségvetés kártyavárként omlana össze, de hogy nem lehetne tartani a hiánycélokat, az egyértelmű."
de mind a kiindulópontja, mind a végkövetkeztetése súlyosan hamis.
ITT UGYANIS NEM ORBÁNRÓL VAN SZÓ, NEM ORBÁNT KELL KIOKTATNI, MERT ORBÁN A FELHATALMAZÁSÁNAK MEGFELELŐEN (53%-os szavazatarány) A LEGOPTIMÁLISABB INTÉZKEDÉSEKET VEZETTE BE.
A cikk végszava ez:
"Ha Orbán Viktor nem gyurcsányi sorsra vágyik, alaposan el kell gondolkodnia az élet dolgain. Máris, mert később késő lesz."
Ez komplett hülyeség, a helyzet éppen fordított: itt arról van szó, hogy Orbán a körülményekhez képest a saját választói számára a legoptimálisabb megoldásokat foglalta törvénybe ahhoz, hogy ne történjék gazdasági összeomlás és annak következtében káaosz. Orbán helyzete irreleváns, lehet, hogy ezen koncentrált támadások kapcsán megpuccsolják, megölik, lehet, hogy elűzik az országból, lehet, hogy megmarad minsizterelnöknek, de Antallként béna kacsa lesz a következő 4 évben. Itt arról van szó, hogy mi lesz az egyszerű emberek millióival.

Az helyes végszó tehát ez lenne:
"Ha a választók bekeértve az "értelmiség" és a blogolók nem gyurcsányi irányításra vágynak (rendőrattack, adók, MAL cégek diktatúrája), akkor alaposan el kell gondolkodniuk az élet dolgain. Máris, mert később késő lesz."

AutosVilli 2010.10.29. 09:51:38

@hunocska: Most mondjam azt,hogy ez ugyan az mint a Légifotós 5milliárd?

Id. Lencsés István 2010.10.29. 09:52:48

@walker57:

Kedves Gyalogos!

Régi időkben (1930), amikor egy tiszt konflist fogadott reggel és azt mondta Buda, akkor felvitték a budai várba GPS nélkül. (volt közlekedés). Ugyanez az ember este azt mondta Buda, akkor a Tiszti kaszinóba vitték GPS nélkül. Miért is van ez?

Védve a jelenlegi kormányt nem járnak sem villamossal, se busszal, sem metróval, sem földalattival, sem gyalog. Kockázatuk van, de ezt csak ők mondják, ezért kell sok-sok fegyveres és Audi, Mercédesz, és testőr. Nagyon kíváncsi lennék mennyibe kerül a Miniszterelnök, vagy a Köztársasági elnök egy napja, munkanapja, szabadnapja.

Id. Lencsés István 2010.10.29. 09:54:11

@gyvy: Ameddig az Orsós gyerek el nem viszi!

Id. Lencsés István 2010.10.29. 09:55:59

@gyvy: A Hagyóék ezt eljátszották a HÉV vonalán, a Deutsch sportoló pedig a beléptetőkkel.

Hurri Kán 2010.10.29. 09:56:05

@hunocska: Hát ez az! Ha meg tettenérik és a rendőr pofáncsapkodja akkor jön az AI meg a Helsinki Buziság hogy itt fajüldözés van...

levee 2010.10.29. 10:02:24

@SiKom: a 4/5-ös kérdés nagyon egyszerű, sokkal egyszerűbb, mint ahogyan azt sejtelmesen próbálják a televízióban, rádióban, blogokban túlbonyolítani.

1. Az alkotmány sosem kívánt meg 4/5-ös többséget az alkotmány módosításához, már az eredeti 1989-es alkotmánymódosítás is csak sima "nagykétharmadot" (azaz az öszes képviselőre vetítve) követelt meg. Aki alkotmányt módosít, az egyszerűen hozhat egy törvényt a jelenlegi helyébe, amit kinevez az alkotmánynak. Semmi akadálya nincsen.

2. 1994-98 között felállt egy bizottság, ami az új alkotmányt készítette (volna) elő. Elég jól haladtak eleinte a munkával, de végül 1998-ra az ötlet kudarcba fulladt. Ez az előkészítő bizottság elfogadott egy országgyűlési határozati javaslatot, amelyben lefektettek alapszabályokat arra vonatkozóan, mit kell majd tartalmaznia az alkotmánynak. Ezt a tervezetet az OGy. elfogadta, és hogy lássa az ellenzék is, hogy nem akarnak mást csinálni, mint ami ott le van fektetve, hoztak egy rendelkezést, amely szerint ezt az OGy. határozatot csak a képviselők négyötöde változtathatja meg. Ez önmagában eléggé példátlan (egy sima OGy. határozat ilyen súlyú lehessen), négyötödös szabályt ugyanis csak a Házszabály tartalmaz, az attól való eltérés szabályainál.

3. Ezen OGy. határozat "szuicid klauzulája" szerint az OGy. határozatnak 1998-ban, ha lesz új alkotmány, ha nem, hatályon kívül kell helyeznie magát. Ez elméletileg megtörtént, ugyanakkor a jogalkotó elmulasztotta (?) a hatályos alkotmány szövegéből is kiiktatni az erre vonatkozó rendelkezéseket (amit az előbb is idéztetek).

4. Most fogta magát a Fidesz, még júliusban, és kiiktatta az alkotmányból is ezt a sort. Úgyhogy amit idéztek, az holt betű, az alkotmányozáshoz (sajnos) kétharmad szükségeltetik.

walker57 2010.10.29. 10:02:37

@KG2000: Gratulálok!
Senki nem mondta,hogy O.V.-nek nincs legitimációja, a számokkal ne játsunk, mert nincs 2/3-a csak a statisztika bűvöletében.
Ami ért blogok írüódnak, kommentek születnek és ha megnézed akkor ez már tekintélyes nagyságú ellenérzés abből adódik,hogy a könnyebbik utat választván inkább megsérti a demokrácia alapelveit és alapértékeit, mintsem új utaka keresne.

ma már tudjuk, hogy a 98% adó bakatel. Tudjuk,hogy az igazi veszély a nyp és a bankok kerekedelem adóinak esetleges jogi nnorma szerinti elvesztése lenne.
na ezt nem demokratikus úton, a dmeokrácia rögös nem egyenes fárasztó útját járva kívánja megolédani, hanem durván egyenesen
Márpedig a cél nem szentesíti az eszközt.

Nem kell alapból elutasítani az IMF-et még mielőt ttudnánk mit kínálnak és mit akarunk.
Nem kell megválasztásunk első napjaiban beinteni Barossonak mikor elmondja az EU elvárásait
Nem kell csontvázakat kiabálni mikor csontváz csak belőlünk lesz, miközben kiedrül, hogy Bajnay nemzetközi közmegelégedéssel zárta kormányzását.
Nem kell népszavaztatni vizitdíjat mikor tudja,hogy még neki is jól jött volna

Szóla gondolkodni kéne és úgy harangot önteni, mint ahogy az Ancsel Éva megírta

"Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.
A harangöntéshez nem akármilyen anyag kell. Az ilyen anyagért a világ végére is el kell menni, az ilyen anyagot rettentő türelemmel kell fölkutatni, s közben tilos arra gondolni, hogy az embert le is fejezhetik, ha nem készül el időben.

Mivelhogy a harangöntést nem szabad elsietni.

A harangöntésnek vannak kritikus pillanatai. Akik ilyenkor kételkednek és leállnak, azokkal nem szabad vitatkozni, azokat kényszeríteni kell, hogy folytassák a munkát. De a jó harangöntő szenved ettől a kényszerű erőszaktól.

Ha harangöntés közben az ember lángra lobban, akkor teljes nyugalommal, mellékesen és majdnem félvállról szóljon a mellette állónak, hogy oltsa el.

A harangöntést csak az vezetheti, aki ért hozzá, az sem baj, ha fiatalkorú.

Harangot komolyan kell önteni, hiszen nem közönséges használatra szolgál, hanem az lesz a dolga, hogy közös gyakorlatra szólítsa az embereket.

Harangot nem lehet önteni apáink tapasztalata nélkül, de az öröklött tudás nem elég hozzá.

Ha a harang megkondul, és mindenki ujjong, akkor az, aki öntötte, lehetőleg az emberek szemétől távol zokogjon, amiért nem tökéletes a hangja, mivelhogy nincs tökéletes harang.

Aki nincs megelégedve a haranggal, amit öntött, csak pillanatnyi elkeseredésében vádolhatja őseit, amiért nem adták át titkukat. Az átok úgysem segít.

Ehelyett jobb, ha útra kél, hogy még kiválóbb anyagot találjon hozzá, és tökéletes harangot öntsön.

Harangot akkor is ugyanúgy kell önteni, ha a megbízatás akkora – s olyannyira újfajta öntvény elkészítésére szól –, amelynek megalkotásához nem elég egy emberélet. Harangot tehát akkor is Borisz-módra: türelmes szenvedéllyel kell önteni, ha tudja az ember, hogy sohasem fogja meghallani a kondulását. Hiszen úgysem saját használatára önti.”

Id. Lencsés István 2010.10.29. 10:03:07

@gyvy: Sajnos nem a fajt, hanem a magyart üldözik el innen. (nem jobbikos vagyok, nem meszp, nem fidesz)

Id. Lencsés István 2010.10.29. 10:04:03

@hunocska: Azt sem tudom ki vagyok, de tényleg!

AutosVilli 2010.10.29. 10:05:33

@KG2000: AZ ellenzék teszi a dolgát,miért várod hogy ne támadják Orbán apádat?
Orbánék(és kutyái) milyen hangnemben gyalázkodtak és sértegettek egyeseket?Itta bloggon a szimpatizánsai,csak vissza kéne keresni,miket irtak.
Te beszélsz itt lényegről,aki nem tud beleérezni másik ember helyzetébe? Attól függetlenül,hogy meg van 2/3,
még lehet lámpa vason lógni,akik nem mentek el szavazni,azok is pártolnak valamit,könnyen belelehet csúszni a sáros oldalú patakba. Az emlékezeteddel is bajvan,mert persze hogy kiveri az embereknél a biztositékot az,hogy a pofáját befogni nem tudó fideszes párt kutya böffentésére 5%-ot romlik a forint,és ezt egymás után kétszer is megcsinálták.
A költségvetés,meg nem az AB alábaszásával fog helyre jönni,mert nem 1milliárd hiányzik a kasszából.
Ez szimpla bosszú a 8 évnyi éhezésért,amit a maradékon marakodva töltött el a fidesz,ezért annak is alátesznek,akiket nem tudnak vélt vagy valós büntettek alapján meghurcolni.

walker57 2010.10.29. 10:17:46

@hunocska:

"Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert,
Tudom, az uj tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog,
Tudom, a munkát, lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom az urak nyakdiszét,
Tudom, melyik ruha mi szerzet,
Tudom, ki gazdag, ki cseléd,
Tudom, mily fátyolt kik viselnek,
Tudom, a tolvaj- s kártyanyelvet,
Tudom, tortán él sok piszok,
Tudom, mely csap mily bort ereszthet,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom ló s öszvér erejét,
Tudom, mit érnek, mit cipelnek,
Tudom, pénz szava szép beszéd,
Tudom, hol mérik a szerelmet,
Tudom, mit higgyek a szerelemnek,
Tudom, Róma mit alkotott,
Tudom, hogy a cseh mért eretnek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

Ajánlás

Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok."

(F.Willon)

red shield rapresentative 2010.10.29. 10:19:44

@AutosVilli:

Kedves Villi!

Nem szabadna így reagálni! A FIDESZ szavazótábora nem egyenlő Orbán Viktorral. Hidd el, a FIDESZ-re szavazók többsége ugyanolyan ember mint te, vagy én vagyok. A FIDESZ-re szavazott polgár majd dönt Orbán sorsáról, neked nem kell, mert te valószínűleg nem értesz egyet Orbánnal, de annak lehetőségét ne utasítsd el, hogy a FIDESZ-re szavazók egykor a társaid lesznek.
Nincs FIDESZ! Emberek vannak, ki elégedett, ki nem?

Id. Lencsés István 2010.10.29. 10:22:43

@walker57:

Köszönöm, remélem olvasssák mások is!

high up 2010.10.29. 10:27:14

Stratégiailag nagyon fontos lépéseket tesz meg a Fidesz operatív hibákkal. Az embereket ez utóbbi nem izgatja, mert a stratégiát értik. Az mszp nevezetü ellenzék pedig egyértelmüen szenved ettöl. Ök is tudják, hogy az emberek tudják, hogy itt 1-2 évig a maszop által hátrahagyott szeméthegyet, a meghamisított oszkói költségvetést kell elsösorban kezelni. Jellemzö, hogy a kimúlásrsa ítélt mszp már annak is örülne, ha az országos tüntetésre pár ezren összejönnének. A hivatásos antifasiszta tüntetök biztos ott lesznek, ezzel meglesz az 50 fö. De akor még mindig hiányzik majd pár ezer mínusz 50 fö.

Id. Lencsés István 2010.10.29. 10:37:30

@high up:

Szia!

Amit írsz, egy gondolat, nem értek egyet veled, ha nem bánt, ha bánt akkor majd reagálsz!

"high up 2010.10.29. 10:27:14
Stratégiailag nagyon fontos lépéseket tesz meg a Fidesz operatív hibákkal. Az embereket ez utóbbi nem izgatja, mert a stratégiát értik. Az mszp nevezetü ellenzék pedig egyértelmüen szenved ettöl. Ök is tudják, hogy az emberek tudják, hogy itt 1-2 évig a maszop által hátrahagyott szeméthegyet, a meghamisított oszkói költségvetést kell elsösorban kezelni. Jellemzö, hogy a kimúlásrsa ítélt mszp már annak is örülne, ha az országos tüntetésre pár ezren összejönnének. A hivatásos antifasiszta tüntetök biztos ott lesznek, ezzel meglesz az 50 fö. De akor még mindig hiányzik majd pár ezer mínusz 50 fö."

Stratégia:
Opereratívitás:
Hamisítás:
Kimúlás:
Antifasiszta:

Amennyiben kifejtenéd, lehet érteném.
Megjegyzem: teljesen meggyőzhető vagyok, ha vannak kézzel fogható érvek, nem a múltba nyúlnak vissza, hanem a célt és a megvalósítás módját mutatják. Tehát Vatáig nem kell visszamenni. István királynak volt egy elképzelése, mi a jövő?

Id. Lencsés István 2010.10.29. 10:50:24

Nagyon ajánlom figyelmébe ezt a másolásomat!

Time sensitive!

Kalandozó hadjáratoknak vagy kalandozásoknak nevezik azokat a katonai vállalkozásokat, amelyeket a honfoglalást követően a magyarság vezetett Európa különböző vidékeire. 862 és 970 között bizonyosan, legalább negyvenhét hadjáratot indítottak a magyar seregek, ebből harmincnyolcat nyugati, kilencet déli irányba. Mutatnak nyomok északi (fehér horvátok) és déli (horvátok, szerbek) irányú hadjáratokra is de ezek részleteiről nincs információnk. A IX. század végén, X. század elején a Kárpát-medencében letelepedő magyar törzsi társadalom vezetői, fegyveres kíséretük fenntartásának céljából indítottak a korban állandósuló, zsákmányszerző portyákat, melyeket a magyar történetírás Kalandozó Hadjáratoknak nevez. Annak ellenére, hogy a hadjáratok kezdeti célja a zsákmányszerzés, fosztogatás volt, később a bizonytalan, sokszor anarchikus bel-, és külpolitikán felülemelkedni kívánó Nyugat-európai uralkodók szívesen alkalmazták zsoldosként az Európaszerte rettegett magyar harcosokat ügyeik rendezésére. Végül ez vezethetett a Kárpát-medencébe vissza-visszatérő magyarok harcmodorának kiismeréséhez, melyet az első vereségek közvetlen okaként tartunk számon

bierkamp 2010.10.29. 11:26:02

Rohadt Orbán és a Gumigerinc Palkó csekket küldözget, hogy adományozzak Kolontárnak!????
Majd ha olyan gáláns lesz mindkét harácsoló hataloméhes bandita, mint a Bajnai és Gyurcsány volt, hogy jótékony célra ajánlotta fel hatalmas fizetését...és Gumigerinc Palkó és a Nemzeti Gonosz törpe is a havi keresetét felajánlja akkor majd én is adományozok a kis pénzemből.....

AutosVilli 2010.10.29. 11:30:55

@MAGYAR KATONA: Már meg ne haragudj,de aki a fidesre szavazott,az fideszes.Lehet nem ért egyet egy két dologgal,de attól még oda tette az X-et ,akkor vállaljuk,aki meg nem meggyözödésből szavaz,egyik évbe balos vagyok másikban jobbos az inkább el se ment volna,vagy szavazott volna kétfejű kutyapártra.
Mert még ez is nagyobb üzenettel birt volna,mint a fideszre tenni az X-et.

"FIDESZ-re szavazók többsége ugyanolyan ember mint te, vagy én vagyok"
Nem én azt látom,hogy aki a fideszre szavazott az magyar állampolgár,aki nem az meg szemét aljas senkiházi. Ez a mostani felállás,ha nem hiszed járjál utánna.

Id. Lencsés István 2010.10.29. 11:49:56

@AutosVilli: Kedves Villi, nem Vili vagy inkább?

Ezt írtad válaszul engem is idézve:"FIDESZ-re szavazók többsége ugyanolyan ember mint te, vagy én vagyok"
Ez a te szám szerint két mondatod:
"Nem én azt látom,hogy aki a fideszre szavazott az magyar állampolgár,aki nem az meg szemét aljas senkiházi. Ez a mostani felállás,ha nem hiszed járjál utánna."

Megfogadva tanácsod utánajártam, de persze csak gondolatban. Felmerült bennem a kérdés!

Szemét aljasnak tartod Orbán Viktor apját és anyját, szemét aljas a te jó édes anyád és a jó édes apád?

Csak azért szemét aljasok, mert a Hazafias Népfrontra szavaztak, és felnevelték Viktort, vagy téged.

Nem kedves Villi, nincs igazad, nem szemét aljasok, persze lehetséges, valószínűleg ismered őket. Én nem!

Lehet, hogy te egy jól ítélő, alapos, megfontolt ember vagy. Én nem tudtam ezeket sem szüleidről, sem orbán úrról. Csodálkozom, ilyen tudattal, miként lehet élned.

bierkamp 2010.10.29. 11:50:23

A Magyar Demokratikus Charta és a Demokratikus Koalíció tüntetésének rendezvényének időpontja 2010. nevember 2 (Jövő hét kedd) Kezdési időpont: 17 óra Helyszín: Budapest, Vértanúk tere A Kossuth tér mellett a Nagy Imre szobornál A rendezvényen beszédet mond Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök .

Id. Lencsés István 2010.10.29. 11:57:35

@bierkamp: Én megyek, de Villit is viszem! Villi belátta már, hogy rossz családba született.

SiKom 2010.10.29. 12:00:32

@Etniez:
"Aztán havonta 30 milliárdot fognak ellopni a leendő nyugdíjasoktól. Ellopni, mert a nyp tagokat nem kérdezték meg arról, hogy vissza akarnak-e lépni."

Ja. Bezzeg amikor kötelező volt belépni, akkor megkérdezték az embereket, ugye?

Itt az a baj, hogy az mnyp tagok a pénzüket a magánnyugdíjba teszik, viszont így évente kiesik 360 milliárd a nyugdíjkasszából.

És azt a 360 milliárdot miből fizetik? Hitelből. Tehát hitelt vettek fel a kormányok, hogy a nyugdíjakat ki tudják fizetni.

Na de mi lesz ezzel a hitellel, ki fogja azt visszafizetni, és mikor???

Mi, most magánnyugdíjpénztárasok fogjuk ezt a 360 milliárdos hitelt is visszafizetni?
Ha igen, akkor ez adóemelés!

SiKom 2010.10.29. 12:01:10

@bierkamp:
"A rendezvényen beszédet mond Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök . "

Gyurcsány takarodj!

bierkamp 2010.10.29. 12:07:49

@SiKom:

kep.index.hu/1/0/175/1758/17589/1758941_3fd5a72701f23e5107f923b0a5f54c74_wm.jpg

Orbán (Orsós) apuka - párttitkár volt...
Orbán (Orsós)anyuka - tanári állást cserélt, párt bizottságira...
Orbán (Orsós) Viktor - KISZ titkár volt...
Deutsch Tamás - KISZ titkár (szintén két „szeretett” fajból van összebaszva)
Járai Zsigmond - MSZMP és kormánytag...
Soroljam még, tovább is van...
Erre varjatok gombot, komcsizók, prolizók, parasztozók és még sorolhatnám...

bierkamp 2010.10.29. 12:08:22

@SiKom: Lejár már ez a lemez. Mondjál valami mást. Béna vagy, nem vitted semmire és irigyled azt aki sikeres?
Neked adhatnának pénzt, el tudnád költeni, de szaporítani nem. Az egy másik szakma..

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.29. 12:19:15

ne feledjétek, akkor lehet hataloméhes, inkorrekt, gyűlölködő és antidemokratikus a politika és a politikusi réteg, ha a választókban is ilyenek a törekvések...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.29. 12:22:09

szerintem csak akkor "jó hatalom" a hatalom, ha lemond a hatalomgyakorlásról

Id. Lencsés István 2010.10.29. 12:24:11

@bierkamp:
Nagyon nehéz eligazodni, most ugye, mert a Magyar Köztársaság megdölt. FASZ lett. Most, ha Orbán azért utazik ki Putyinhoz, hogy behívja az oroszokat, akkor mi lesz. Három a magyar igazság. Felrémlik jöttek az oroszok 1948-ban, jöttek 1945-ben, 1956-ban. Persze igaz, egy a ráadás!

Azért nehéz eligazodni, mert a legerősebb posztokon ténylegesen jól felkészült volt MSZMP tagok léteznek.

A forradalom áldozatainak leszármazottai sincsenek a kormány közelében. Gondolom a forradalmár, ma már másfajta célokért küzd.

Legalább a régi forradalmárok egy Schmitt oklevelet kaptak volna.

Szegény Gyarmati Dezső bá mennyi kitüntetést kapott már, de volt feleségei közül egy sem (Székely Éve, Bara Margit, és leánya Gyarmati Andrea sem.

Hozzáteszem Székely Éva és Bara Margit szenvedett!

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2010.10.29. 12:45:10

csókolom, a képeken mandarin van, nem nari.

Lacdelo 2010.10.29. 12:47:32

Eddigi politikajuk alapjan ugy tunik csak a gazdagoknak akarnak segiteni az egykulcsos adorendszerre valo atteressel, amit raadasul a kis emberek atteteles megadoztatasabol akarnak megvalositani (bank ado, multik adoztatasa, stb...). Es ha valaki ellenszegul, megha az maga az AB is, akkor meg azokat is gondolkodas nelkul megregulazna az alkotmany modositasaval. A Fidesznek semmi sem szent. Minden ezkoszt megragad a celja elereseben, csakhogy befoltozza a koltsegvetesen sajat maga altal okozott lyukat, amit az egykulcsos adobevezetes tervezetevel okozott.

Mikor fog ennek az orszagnak a bal oldalja fellazadni? Mar eppen itt lenne az ideje hogy megmutassuk Viktor urnak, hogy nem lehet kenye-kedve szerint packazni az emberekkel. November 2, 3-a, 27-e az idopontok. A franciak megtettek Sarkozy ellen, habar Sarkozy nagysagrendekkel jobb politikus mint a mi Viktorunk. A franciak nem egy birka nep, mutassuk meg hogy mi sem.

Publius Decius Mus 2010.10.29. 12:49:57

Szerintem az volt a Fidesz álma, hogy majd amikor rendrakás közben lesz némi ellenállás, akkor annak élére áll Gyurcsány "elkúrtuk" Ferenc. Ezzelhiteltelenné válik az egész. És Fletó megcsinálta megint. Nyííííhaha!

Id. Lencsés István 2010.10.29. 12:50:18

@P.: Már régen nem a narancs számít, sem a mandarin. Ami számít az a gyümölcs!

Publius Decius Mus 2010.10.29. 12:52:49

@bierkamp: Szerintem te még nem vetted észre, hogy csak az MSZP-sek és a liberálisok rasszísták és előítéletesek zsigerből ebben az országban.

Keress egy tükröt gyorsan.

bierkamp 2010.10.29. 12:55:40

No az EU éppen most "segített" a Fidesznek. Úgy tűnik, hogy mégis elszámolható a költségvetésben a nyugdíjak kiegészítésére felhasznált költségvetési átirányítás, az nem növeli a költségvetés hiányát.
Mai brüsszeli hír.
Még nem ismerem pontosan, de valami ilyenről van szó.

...akkor a nyugdíjpénztárosoktól ellopott milliárdokat, és a Multi adókat lenyelik, vagy a klientúrának adják, esetleg a milliárdos Fidesz " befektetőknek" adják vissza a Fidesz tartozásokat?

bierkamp 2010.10.29. 12:57:45

Nemzeti gonosz törpe VIKTOR!
Hogy világos legyen:
Az egy állás, Orbán Viktor, amit Te betöltesz. Mintha elmennél a hivatalba dolgozni, érted? Van egy munkaköröd, azt ellátod, megkapod a fizetésedet, és hazamész. Amíg ebben az állásban vagy, ellátod a feladataidat. Ha nem vagy nem jól, akkor kirúgunk, Mi akik eltartanak a családoddal együtt, még azok is eltartanak akik nem téged akartak megbízni az a 5.3 millió......
Ezzel bíztak meg. Nem azzal, hogy Tiéd az ország, és csinálj vele, amit akarsz. Vagy megmondd, hogy ez az ország milyen legyen. Egy ország olyan, amilyennek a polgárai alakítják. Nem pedig olyan, amilyenné népboldogító diktátorok teszik, akik azt hiszik, hogy tulajdonba kaptak valamit. Tévedsz, Orbán Viktor. Te csak egy tisztviselő vagy. Állami alkalmazott, hivatalnok. Nem tulajdonos. Ez az ország nem a Tied, ez a nemzet sem, és nem Te mondod meg, ki magyar és ki nem, ki tartozik a nemzethez, ki nem. Nem állíthatod az ország fővárosáról, hogy az nem volt a nemzet fővárosa, amíg nem a Te pártodra szavaztak többen..."
..egyetlen gondolatot engedjenek meg Orbán Viktor egyik legutóbbi nyilatkozata kapcsán. Azt mondta a forradalom miniszterelnöke, miután a Fidesz jelöltje lett Budapest főpolgármestere és a rendszerváltás óta először pártja került többségbe a fővárosi közgyűlésben, hogy „mától Budapest ismét a nemzet fővárosa”. Sokan feltették már a kérdést, hogy mért, eddig mi volt? Mitől ne lett volna Budapest a nemzet fővárosa? Attól, hogy a választói akaratból nem a Fidesz adta a főpolgármestert, pártja csak ellenzékben volt? Hát ki a nemzet, Orbán Viktor? Te, a hülye barátaid, meg az, aki veled egyetért? Micsoda szövegek ezek? A legprimitívebb diktatúrákban mondanak ilyeneket. Utoljára a nyilasok beszéltek így, ha nem tudnád. Szerinted demokrata mond ilyet? Mit szóltál volna 1989 és 1993 között, amikor még ugyanazokat vallottad, amiket én itt minden héten írok, ha valaki ilyet a szájára mer venni? Azt, hogy kiírta magát a közéletből, a demokráciából. Megvallom, ha én most Magyarországon élnék, most távoznék. Nem töltenék egy napot sem olyan ember uralma alatt, aki azt gondolja, hogy ő a nemzet, és az, aki vele egyetért. De még olyan helyen sem szeretnék levegőt szívni, ahol egy ilyen paprikajancsit elviselnek, hagyják dobzódni, pöfffeszkedni, szónokolni. Milyen ország az ilyen? Ahol, ha jól értem, mostantól, akinek a magánvagyona megtetszik, a képe pedig nem tetszik, és nem a Te embered vagy nem Neked tejel, attól elveszitek a tulajdonát.

Az O.V. és Gumigerinc Palkópénz koldulására (adakozáshoz),
ne adjatok egy büdös vasat sem, a 350 milió adakozott dollár sohasem érkezett meg a haiti károsultakhoz azok ma is éheznek és szenvednek sátorban, ez a 100 forint sem érkezik meg sehová máshová, mint valakinek a saját zsebébe, egyébként is kártérítésre kötelezik a vállalatot, meg a vezetőit, és a Soros meg a Pataky már adott 400 millió forintot,...azt is elsumákolták ...mire kell még, mennyi kell még,mi hiányzik? az, hogy tegyenek is valamit és ne dumáljanak, rablók, hazugok."

Publius Decius Mus 2010.10.29. 13:00:05

@bierkamp: Úgy tűnik keresztülverte az akaratát a Fidesz a lengyelekkel az EU-n. Fletó és Gordon lefeküdt volna nekik az ziher. Göncz Kinga akkora nulla volt, hogy évekig nem is utazott sehova, csak a Máriahilfére bevásárolni. Magyarországnak külüyminisztere sem volt, nemhogy külpolitikája.

bierkamp 2010.10.29. 13:03:44

@Publius Decius Mus: Hiteltelen, hazug. Lopós csak egy ember van már:: A NEMZETI GONOSZ TÖRPE!!!!!!

bierkamp 2010.10.29. 13:07:51

@Publius Decius Mus: Nem az Orbán verte keresztűl akaratát...Őt leszarják, nem olvasod angolul erről a híreket...barom Fidesz droid:)
Most meg Európa leszarja az Orbánt! Senki nem fogadja...Merkel sem, sárközi sem..az osztrákok sem..csak iylen Bellusconik ( bár az is el van foglalva a maga bajával)...mi marad.. a jó Putyin Elvtárs:))) he he he...a Fidesz kommunista jó kommunista.. ( Orbán papa, Pozsgai Szűrős, és a fél Fidesz bagázs...heheheheh)

bierkamp 2010.10.29. 13:08:31

Orbán (Orsós) apuka - párttitkár volt...
Orbán (Orsós)anyuka - tanári állást cserélt, párt bizottságira...
Orbán (Orsós) Viktor - KISZ titkár volt...
Deutsch Tamás - KISZ titkár (szintén két „szeretett” fajból van összebaszva)
Járai Zsigmond - MSZMP és kormánytag...
Soroljam még, tovább is van...
Erre varjatok gombot, komcsizók, prolizók, parasztozók és még sorolhatnám...

bierkamp 2010.10.29. 13:09:53

@Publius Decius Mus:

no, úgy látom megint sikerült összehoznod imádott személyedről néhány soros homályos szösszenetet, persze kizárólag sajátos csőlátásod határain belül.:D

Publius Decius Mus 2010.10.29. 13:21:27

@bierkamp: Keresd fel orvosodat, gyógyszerészedet!

Id. Lencsés István 2010.10.29. 13:32:25

@bierkamp: Nehéz a helyzet, de tudomásul kell venni forradalom volt. A Magyar Köztársaság nem létezik!

A fenálló törvényes rend megszünt, hiszen a forradalom győzött, legyőzte Orbán Viktor önmagát is.
A megdöntött rendet Ő szavazta meg, 8 évre adott bizalmat az MSZP-nek, mert a nép része Ő is.

Miért szavazott 8 évre bizalmat az MSZP-nek Orbán Viktor? Akkor még beállt a sorba?

Most nem tudni vajon mi a nevünk, lehetséges már nem is vagyunk magyarok.

cassander 2010.10.29. 14:20:00

Nyílt levél Dr. Navracsics Tiborhoz és Dr. Salamon Lászlóhoz

Tisztelt tanár urak!

Önök mindketten neves egyetem jogi karán oktatnak jogásznak készülő fiatalokat.

Ízlelgessék egy kicsit egyes szám első személyben, hogy kormányukkal mit tesznek, illetve fognak tenni!

"Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette egy javaslatunkat, és megsemmisítette azt.
Erre mi még aznap benyújtottuk a javaslatot ugyanúgy, és bejelentettük, hogy szűkítjük az Alkotmánybíróság hatáskörét, hogy újra már ne vizsgálhassa meg - és még sok mást se vizsgálhasson."

Kegyetlen, hihetetlen valóság - és sajnos itt nincs "de" és semmilyen aktuálpolitikai magyarázkodás, másra mutogatás. Ezt Önök teszik, Önök erre készülnek, és erre nem mentség, hogy mit tettek az elődeik.

És egy politikust, így Önöket is, a saját tettei minősítenek az utókor, vagy ha valakinek úgy jobban tetszik, Isten ítélőszéke előtt, nem pedig a saját szavai vagy az elődei viselkedése.

Több nap eltelt, és Önök nem álltak ki azt mondani, hogy demokratikus jogállamban ilyet egész egyszerűen nem lehet csinálni? Hogy NINCS OLYAN OK, ami miatt ez megengedhető?

Ha én a jogi egyetemen az Önök hallgatója lennék, ezek után minden előadásukon, vizsgáztatásukkor "az arcukba nevetnék": hogy higgyem el egy szavukat is a jogról, az eszmékről, a jogállamról, a törvények szelleméről?

Salamon úr!
Ezt még az ellenfelei által "pufajkásgyilkosozott" Horn Gyula sem tette meg! Pedig megvolt a kétharmadja hozzá... A klasszikus "régi kommunista" is tisztességesebben viszonyult a jogállamhoz, mint Önök?
Ezek után hogy higgyük el egy nemes gondolatának őszinteségét is a készülő új alkotmány kapcsán? Mennyire lesz hiteles az Önök által megírni készült új alkotmány, ha a jelenlegivel így bánnak? És hogy várjuk el bárkitől a következő évtizedekben, hogy ha kormányra kerül, tartsa tiszteletben az új alkotmányt?

Navracsis úr!
Húsz év múlva, ha visszatekint, nevetséges, pitiáner dolognak fog tűnni a konkrét indok, ami miatt most arcul csapják, véglegesen aláássák a magyar jogállamiságot - és a jövendő új alkotmányuk legitimációját.
Ha a mai Alkotmánybíróság jogköreinek elvonását megszavazza, azt kívánom, hogy élete végéig minden alkalommal jusson eszébe, amikor belép a patinás egyetem kapuján: "a jogállamiság elveiről én már nem beszélhetek tisztességgel".

Tisztelt tanár urak!

Önök pontosan tudják, hogy a 98%-os különadó itt csak egy ürügy: ha akarják, lesz, alkotmányosan - de ha nem, az sem lényegi kérdés.
Hiszen itt ennél sokkal többről, a magyar jogállamiság alapjairól van szó.

És ha hallgatnak, netán nem voksolnak, és párttársaik "Önök nélkül" átviszik az alkotmnymódosítást - az sem több képmutatásnál...

Még nem késő...

Önöknek van lelkiismeretük. Ha most nem tesznek semmit, sőt, megszavazzák az Alkotmánybíróság porig alázását és gyakorlatilag lerombolását aktuálpolitikai érdekekből - akkor ugyan lehet, hogy lesz majd új alkotmány, és lehet, hogy egyszer majd jobbra fordul az ország sorsa is,

de ezt a két-három hetet életük végéig szégyellni fogják.

Egy választópolgár,
aki családos lévén nem meri kiírni a nevét, mert félti az egzisztenciáját.

Téglagyári Megálló 2010.10.29. 14:38:55

@Herr SturmLedöbbent:

Az idézett cikkben ezt mondja alkotmányjogász úr:

"Nem lehet csak azt mondani, mint amit a német alkotmány preambuluma, hogy „Isten és az emberek előtti felelősségünk tudatában”, mert ez azt fejezi ki, hogy mi mindannyian hiszünk ebben."

Németországban klerikálfasizmus uralkodik! Imre bácsi, össze van már csomagolva?

Tehetetlen Dodó 2010.10.29. 15:33:02

@Letícia: Fuss neki még egyszer.
Amit reklamálsz, pont benne van.

Tehetetlen Dodó 2010.10.29. 15:36:17

@belekotty: Tételesen??
Nem én vagyok a Sólyom, se a Tölgyessy.

Elég egy tétel: amely alkotmány nem alkalmas arra, hogy például egy eszelős dühöngőtől alkotmányos úton megszabadujon az ország - gondolok 2006 őszére, az új magyar demokrácia mélypontjára - na, az a tákolmány szart sem ér.

AutosVilli 2010.10.29. 17:49:22

@hunocska: Na most erre nem tudok mit irni,nyertél.

Etniez 2010.10.29. 20:04:08

@SiKom: Nagyon bemagoltad a leckét.

360 milliárd hiányzik? Miből? Honnan? Azt az én fizetésemből vonják le, abból lesz a nyugdíjam. Miért is hiányzik ez az államnak?

Ezen logikával fizessél te 80%-os SZJA-t, mert a te pénzed HIÁNYZIK A KÖLTSÉGVETÉSNEK, és hitelt kell felvennie.
Nem a kiadáshoz kell tervezni a bevételeket, hanem fordítva.

Így van, kötelező volt belépni. Miért is? Azért, mert az állam nyugdíjrendszer fenntarthatatlan. Volt 98-ban. És azóta csak romlott és romlik folyamatosan. Jelenleg az állami nyugdíj a legnagyobb pilota játék, hiába hazudik mást Orbán.

Na, töröljék el a kötelező tagságot és nyissák meg a visszalépés lehetőségét.
De most nem ez történik, egyszerűen elveszik az összes tagdíjat és kész. Hidd el, a mnypk-ből csak azok fognak visszalépni, akik nem fizettek be sokat/semmit. Aztán majd beviszik a közösbe a SEMMIT és KIVESZIK a te adódat! Örülj neki, én nem teszem. Ja, és soha nem fogok önként visszalépni az állami pilótajátékba.
Rokonom most ment nyugdíjba, 44 év munka után. 66000 Forint nyugdíjat állapítottak meg neki, mert idős korában kirúgták a mhelyéről és az utóbbi években csak minimálra jelentették be (és még ennek is örülnie kellett). Ez HÁT A JÓ ÉS SZÉP ÁLLAMI NYUGDÍJ. Vágy rá? Te jogod, majd később nem sírj...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.29. 20:26:33

@Etniez: a maga nyugdíja nem a mostani befizetéséből lesz. A mostani befizetésével csak jogosultságot kap majd valamilyen nyugdíjra.

Mivel a mai nyugdíj szolidaritáson alapul, az a kérdés miből kapjanak a mai nyugdíjasok járadékot, ha - ad absurdum - mindenki magán pénztári tag lesz? A költségvetésből? Akkor emeljék az adókat?

bz249 2010.10.29. 21:14:38

@tölgy: oh a penz az nem problema

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/33/HUP_100MB_1946_obverse.jpg

ilyet nem tart semmibol nyomtatni, a papir mindent elbir. Hogy mennyit er (mennyi aktualisan megtermelt arura lehet atvaltani) az persze egy masik kerdes.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.29. 21:30:05

@bz249: hm, akkor ezért mondják, hogy a papírnak a legnagyobb a teherbíró képesége?

bz249 2010.10.29. 21:41:15

@tölgy: siman, a papir minden hulyeseget elbir.
süti beállítások módosítása