Fizessenek a gazdagok meg az a sikkasztó Orbán - Mandiner TV
2010. október 23. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Fizessenek a gazdagok meg az a sikkasztó Orbán - Mandiner TV

  Nem akarunk ünneprontók lenni, de ha már tegnap megígértük, hogy ma gyurcsányozunk egy kicsit, hát legyen. Mint beszámoltunk róla, pénteken megalakult a Deko (vagy Demoko vagy Demokoa, esetleg Dek), Gyurcsány Ferenc külön bejáratú MSZP-platformja. Hogy e platform pontosan milyen viszonyban áll magával az MSZP-vel, annak jelenlegi vezetésével és alapszabályával, az már legyen a szocialisták baja. Mindenesetre az biztos, hogy Gyurcsány Ferenc listás országgyűlési képviselő úgy beszélt, mintha egy picivel több mint négyötöde lenne a parlamentben, és nem egy sörsátorban, hanem a Kossuth téren szónokolna kétmillió ember előtt. De ez is legyen a szocialisták baja. A népek azt mondták, hogy Feri, menj a picsába - ha ezt nem hallotta meg, az már szerencsére egyéni szociális probléma.

  A volt miniszterelnöknek a tegnapi volt két év után a legjobb beszéde. Elemében volt, viccelt, sírt, nevetett, táncolt, kiabált és suttogott, s együtt lélegzett a közönséggel, mint az aranykorban. Tartalmát tekintve a szónoklat jórészt arról szólt, hogy majd jól rácsapnak Orbán Viktor kezére, aki a szegények zsebében turkál, hogy onnan a nyugdíjakat átcsempéssze a gazdagok bukszájába, ráadásul még klerikális alkotmányt is akar. Létrejött a „Nemzeti Orrbaverés Rendszere” - te jó ég, micsoda nyelvi lelemény! Nekünk mondjuk furcsának tűnt, hogy járulékot már rég nem fizető nyugdíjasokat be lehet izzítani a magánbiztosítók érdekében, de hát a magyar baloldali kemény mag eleve abban az ellentmondásban született, hogy volt munkásőrök és helyettes párttitkárok tartják magukat a demokrácia, a köztársaság és a szabadság első számú védelmezőinek.

  Arra a teljesen nyilvánvaló alapigazságra, miszerint a szabadság és a - baloldali értelemben vett - igazságosság egyidejű megvalósulása fogalmilag kizárja egymást, jó baloldalihoz méltóan Gyurcsány még nem jött rá, így a zaftos Orbán-gyalázáson kívüli ideológiai körítés megint elképesztően sekélyesre sikeredett. Az egyetlen lényeges dolog, ami kiderült, az volt, hogy Gyurcsány nem alapít új pártot, hanem megpróbálja átvenni a hatalmat az MSZP-n belül. Mindenesetre az interneten már megkezdődött a harc: míg a Gyurcsány vezette Táncsics Alapítvány által fenntartott Kapcsolat.hu azóta is Dek-lázban ég, a mainstream szoci Mszp.hu pénteken egy sorban sem számolt be a zászlóbontásról, csak szombaton adott róla hírt egyetlen cikkecskében. Jó mulatást! 

  Egy súlyos problémát azonban látunk. Méghozzá azt, hogy Nemzeti Együttműködés Rendszere ide, Nemzeti Együttműködés Rendszere oda, elkezdtek csúnya hírek megjelenni a kormánnyal kapcsolatban. Például az, hogy 4,8 milliárd forintos - ez nem kicsi összeg, még nemzetgazdaságilag sem - pályázatot hirdettek az ország lelégifotózására, olyan feltételekkel, hogy azon csak egy államtitkár és egy háttérintézményi igazgató volt cége indulhatott. Meg az, hogy egy sor állami vállalatot Pintér Sándor volt cége őriz-véd. Nagyjából az ilyen ügyek százai-ezrei vezettek oda, hogy Gyurcsány Ferenc ma már csak néhány száz nyugdíjas előtt agitálhat. Gyurcsány megérdemelte, és Orbán is meg fogja érdemelni, ha ide jut. Mi azonban, úgy érezzük, nem érdemeljük meg, hogy megint egy Gyurcsányt vagy valaki hasonlót kapjunk a nyakunkba.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr472392214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyi Béci 2010.10.23. 16:30:27

Aztán mégis azt kaptuk a nyakukba:o

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.10.23. 16:33:57

semmi kétség, Tróger Tóni a jobboldal Kende Pétere :)

2listen2 2010.10.23. 16:53:31

Nagyjából ilyen ügyek vezettek oda, hogy 2002-ben Orbán bebukta a választást. Ezek hülyék? Nem tanulnak? WTF?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.10.23. 17:14:29

Pffuu...szellemi mélység. Igazából kiderült hogy kormányon ugyanaz volt mondanivalója mint ellenzékben.

yda 2010.10.23. 17:15:06

@.Pierre Bezuhov.:
És te a ballibsik hülye gyereke.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.10.23. 17:26:23

@.Pierre Bezuhov.: DR. Kende Pétere. Ha más nem is, te igazán tudhatnád, hogy a nagyszerű író, a Bimbó úti KISZ-vezetőképző iskola egykori igazgatója publikációjában mindig használja a (jogász)doktori címét. Vagy tán nem olvastad A Viktort?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.23. 17:30:09

"elkezdtek csúnya hírek megjelenni a kormánnyal kapcsolatban. Például az, hogy 4,8 milliárd forintos - ez nem kicsi összeg, még nemzetgazdaságilag sem - pályázatot hirdettek az ország lelégifotózására, olyan feltételekkel, hogy azon csak egy államtitkár és egy háttérintézményi igazgató volt cége indulhatott."

ezt kár volt, majd elpet jó mérges lesz :)

Bobojsza 2010.10.23. 17:30:32

KKTT, benneteket meg jól lefotózott a Vágó. Vége az inkognitónak. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.23. 17:31:09

Tóni, nem tudom mennyire pontosak az információid a Geodézia tulajdonosi szerkezetéről. A Geodézia 25%-ban állami tulajdon

www.mnvzrt.hu/kozerdeku_adatok/szervezeti_szemelyi_adatok/gazdalkodo_szervezetek/nyilvantartasok/tarsasagi/kisebbsegi_tarsasagok

60 %-ban pedig a Qualitas Tanácsadó és Szolgáltató Kft. tulajdona.

www.geodezia.hu/main.php?id=2&lang=hu

Tehát 85%-ban más tulajdonban vannak, az index által említett cégnek, akikhez a kormányzati embereknek állítólag köze van, legfeljebb 15% része lehet.

A Geodézia honlapjáról az is kiderül, hogy körülbelül ők _a_ térképészeti cég Magyarországon, akiket egy térképészeti jellegű feladatra kiválasztani talán nem indokolatlan.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.23. 17:33:03

@Grift:

Igen, tényleg kár volt az index tendenciózusan szűrt információit kritika nélkül átvenni, persze nagyon laza dolog.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.10.23. 17:57:10

@Elpet: A kormányzati emberek nem elsősorban tulajdonosai, hanem vezető tisztségviselői voltak a Geodéziának, nem is olyan rég. Az egyetlen cégre szabott, másfél hetes határidejű pályázat pedig nem hangzik túl jól, hiszen kizár bármiféle versenyt. Lehet, hogy minden rendben van a pályázat körül, de az eddigi hivatalos kommunikáció ez ügyben nem volt túl meggyőző.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.10.23. 18:05:19

@Bobojsza: Szegény Kálmánt már elég sokan lefotózták egy sor rendezvényen, de ha Vágó úrnak ez örömet okoz, szívesen pózol neki máskor is. Amúgy az a nagyjából 20 ember, akit érdekel, már ezer éve ismeri Kálmán valós identitását. Például a komplett MSZP is, amelynek rendezvényeire mindig valós névvel, e-mail címmel, telefonszámmal regisztrál. A Tónit viszont nehezebb lesz utólérni.

Arp1 2010.10.23. 18:13:46

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Volt egy hasonló lépés is, "Országos Mentőszolgálat biztosítja az eseményt..., habár magáncég olcsóbban is megtette volna."

Szerintem meg nagyon jó, hogy az állam állami céget bízzon meg munkával. Ebben a Geodézia ügyben pedig a helyes lépés nem az lett volna, hogy külföldi magáncégnek adják ki a munkát hosszadalmas tendereztetés után, hanem hogy visszaveszik 100% állami tulajdonba, amit remélem meg is tesznek.

Az már látszik, hogy csak az nem korrupciógyanús, amit az állam saját maga végeztet el saját cégével.

tevevanegypupu 2010.10.23. 18:15:21

@Elpet:
15 szazalek is sok. Legfeljebb akkor lehet valoban alkalmazni, ha nincs mas. De meg akkor is, inkabb felkerhetnenek barki mast az uniobol vagy mittudom en, de ilyenek megmaradnak a zemberekben. Mint ahogy az is, hogy Pinter volt cege oriz valamit..Ez akkora baromsag toluk - Orbantol szemelyesen igenis - hogy valoszinu, szerepelni fog majd az ellenuk kampanyolok programjaban es joggal. Meg nem jutottak el mindig oda, hogy megertsek ezt nem lehet? Nem eleg a Meggyes fele cirkusz mindjart kezdetnek???

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.23. 18:15:30

A poszt befejező része nekem is bassza a csőröm.
Ráadásul ennek a szarházi listás képviselőnek is puskaport szolgáltat a beázott lőfegyverébe.
Picsába mán!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.10.23. 18:23:26

@malacz69 rettegéselemző: A helyzet az, hogy egész biztosan lesznek különféle visszaélések a következő négy évben is. Ez baszhatja a csőrünket, de ez van. És lesznek megalapozott és megalapozatlan médiatámadások is. A recept egyszerű: valós korrupciónál oda kell baszni, rágalmazásnál meg hitelesen cáfolni kell. És nem hinnénk, hogy valóban gyanús ügyeknél sunnyognunk kellene.

Arp1 2010.10.23. 18:26:35

@tevevanegypupu: Szerintem az őrzés olyan fontos dolog, hogy leszarják ki mit gondol. Ahogy a MSZP bejáratott őrző-védő cége az In-Kal volt, úgy ők Pintér cégével dolgoztatnak, mert az a személyes kapcsolaton keresztül a megbízható nekik. Lehet politikailag korrekt módon gondolkodni ilyesmiről is, de Caesar óta a politika a késekről is szól, ha értitek.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.23. 18:27:35

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Egyetértek.
És akkor újra elő kéne venni a pártfinanszírozást!
Vajon ki és mennyit fektetett be a Fideszbe az elmúlt 8 évben? Na nehogymár csak az állami finanszírozás...

És ha befektettek, ők hogyan jutnak a pénzükhöz.
És akkor a demokráciában kódolva van-e az állami mutyi.

2006. ősze óta minden komoly vállalkozó tudhatta, jönni fog a Fidesz legkésőbb 2010-ben. Érdemes volt befektetni.
De nincs olyan rendszer, ahol nem érdemes a pártokba pénzt befektetni,

Amerikában honnan van pénze egy elnökjelöltnek?

Kezdem utálni a demokráciát. Mintha ez kényszerű velejáró lenne.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.23. 18:30:49

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: ne öröljön, ha Manyika örül. Abból magának jó nem lesz.
Azt meg kihagyta, hogy Geryt havi 100e-ért alkalmazza Navra. Na az mekkora botrány.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.23. 19:12:42

@tevevanegypupu:

Ön szerint hány nagy térképészeti cég van az országban?

És mit gondol, bármely újságíró bármely cégnél nem tud 20 perc alatt fideszes kapcsolatot találni?

Felkészülhet arra, hogy minden jelentősebb állami megrendelésnél találnak is majd.

Ralph Cifaretto 2010.10.23. 19:28:26

Nem ez vezetett oda, hanem +18ezer forint.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.23. 19:30:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Tudjátok, az a helyzet, hogy itt a sejtetések mögött elég komoly vádak vannak ám. Ezeket is kimondjátok?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.23. 19:37:35

@Elpet:
ne csinálja mán! mindent a pénz mozgat a fidesz világot is. a korrupció a magyar lélek legkedvesebb virága, gondoljon csak a csodaidők vasútépítéseire, panamáira. egyrészt a prolinak el kell mondani nyíltan, hogy korrupció bizony lesz, csak nem pofátlan /bár ez a repülös gizi dolog ez határeset/ és a jó irányú dolgok mentén. nem úgy, hogy szétlopjuk a bkv-t aztán közben az tönkre is megy, hanem újjé építjük bp.-et, közben mink is jól kjárunk. ezt az emberek elfogadják.
és azt is tudja, hogy egy ejrópai magnó megrendelésénél, bárhol ejrópában, nem csak hivatalos összegek mozognak.
persze a nagyon pofátlan ügyekben látványosan kell hatóság elé rángatni a fideszes tettest, hadd örüljön a nép.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.10.23. 19:42:30

@Elpet: A posztban a vörös farokkal igazából nem a konkrét ügyekkel akartunk foglalkozni. Készséggel elhisszük, hogy a Geodézia az egyetlen alkalmas cég a feladatra. Pintér cége más tészta, de hagyjuk. Inkább ijesztegetni akartunk: ha a Fidesz is korrupt lesz, akkor jönnek ezek a Gyurcsány-féle alakok. Ezt azért jobb lenne elkerülni.

Viszont ha minden tiszta, akkor érdemes lenne a Geodéziáéhoz hasonló ügyeket teljesen nyilvánosan, átláthatóan kezelni. Például nyilvánosságra hozni az elvégzendő feladatokat (ebben az ügyben: hány utat, épületet stb. kell felmérni, milyen jellegű felmérés kell, milyen részfeladatok vannak, ezek mennyibe kerülnek stb.), és nem okot adni a gyanúra másfél hetes határidőkkel. A jelen ügyet a minisztérium pocsékul kezelte, mindenféle falevelekre hivatkozott ahelyett, hogy mondjuk bazi nagy Excel táblázatokkal bombázta volna meg a sajtót.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.10.23. 19:51:27

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
"Vagy tán nem olvastad A Viktort? "

kellett volna !?
úgy tudom az hazaárulás.

kackia 2010.10.23. 19:57:43

Mindig azt kell szeretni akit a legnehezebb.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.23. 19:59:46

@kackia:

szerintem denaturált szeszre ne olvasson coelhot! :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.10.23. 21:09:28

Tényleg, Kálmán, neked kinéz már valami kisebb megbízás? Lehetnél mondjuk a Miniszerelnöki Hivatal hivatalos Gyurcsány-krónikása havi egymillióért. Én nem posztolnám ki, megígérem. ;-)

Peter252 2010.10.23. 21:13:35

Ma már egy cikkhez hozzászóltam, ..amiben leírtam, hogy miért ne írjuk le még Gyurcsányt,..most összefoglalom:
4 dolgot említek csak minimum, miért ne,...

1. Hatalmas pénzügyi-gazdasági háttér, vagyon..
2. Az egész balliberális média- és egyéb értelmiség az ő szekerét tolja
3.Nemzetközi kapcsolatrendszere(főleg EU-s és orosz)
4. A szocipárt kemény magja, tagsága, választói még őiránta lelkesednek leginkább

Szerintem sanszos, hogy idővel újra pártelnök lesz, és ő lesz Orbán ellenfele 2014-ben, egy amolyan magyar "olajfa" pártformátum élén, amelyben lesznek sokan volt mdf és szdsz esek,...

Ez már egyszer bejött az olaszoknál, amikor Prodi egy ilyen formáció élén legyőzte először Berlusconit

Sajnos, mivel egykettőre nem jön el a jólét,..és bizony a számlák viszont jönnek, a hús, (még a csirkefarhát is egyre drágább), és a munkalehetőség is sajnos nagyon kevés--idővel egyre többen lehetnek vevők megint Fletó populista, demagóg beszédeire,..ez a rideg valóság.

Szóval óvatosan írjuk még le Fletót,..nagyon nincs itt az ideje,

2010.10.23. 22:08:28

Ez még az MSZP-n belül is egy szekta, ahol Gyurcsány a főpap. Feltünően meg akarta adni nekik, amit egy ideje már nélkülöztek: saját magát. Ez szerintem sikerült is. Gyurcsány-experience deluxe. Nincs ezzel baj.

De túl a szórakoztatóipari tevékenységén, a miniszterelnöki tevékenységével még mindig nem számolt el. Nem akarok szívoskodni, de mikor vonják felelősségre amiatt, hogy 2006 tavaszán, a februárban nyilvánosságra hozandó hiányadat megjelentetését eltolták áprilisra, a választások utáni napra? Ez a kormány tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása volt, ami egy választás előtt különös hangsúllyal esik latba.
Aztán meg ott van 2006 ősze. Rendőri erők törvénytelenségekre rábírása. Egységes azonosítólevétel, vadászpuskás egységek. Ki gyakorolta a rendőrség feletti politikai és szakmai vezetést és kontrollt? Rendészeti miniszter? Ki az ő főnőke? Csak nem a szenvedélyes táncos-komikus?

Ha 2011-ben ezügyben nem történik semmi, akkor úgy vehetjük, hogy mindezt megúszta felelősségrevonás nélkül. Nem jó üzenet.

Tehetetlen Dodó 2010.10.23. 22:15:26

@Peter252: Jó, hogy megint körbeaggódod a környéket, de azért ne félj annyira. A Pojáca a sajátjainak is teher, egy maréknyi proligarcha kivételével a kutya se támogatja, még a saját párttársai se.
Hacsak nem vesz magának egy nagy pártot, sok-sok szavazóval, nem lesz belőle már komoly politikus.
Kereshet valami polgári szakmát, elmehet például vörös iszap szakértőnek.

Negyven Rabló 2010.10.23. 22:25:24

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
"A jelen ügyet a minisztérium pocsékul kezelte, mindenféle falevelekre hivatkozott ahelyett"

Ezt a válaszlevél amúgy olvasható valahol, vagy csak az indexes újságíró látta?
Lehet, hogy a kormányzati kommunikáció béna, vagy tényleg rohadt nagy lenyúlás az egész, de azért az az első indexes cikk épp elég tendenciózus volt ahhoz, hogy fenntartásokkal kezeljem az Indexet ebben az ügyben.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.23. 22:38:34

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Nos, akkor hozzátenném még a dologhoz azt, amit erről tudni kell, és a tényfeltáró újságírás valahogy elfelejtette, mint körülményt megemlíteni.

Nem csak fényképezésről van szó, hanem teljeskörű országleltárról, ami egy részletes, légi felvételekkel alátámasztott tulajdoni katasztert tartalmaz az ország egészéről. A dologról tudni lehetett, a sajtóban volt róla szó már hónapokkal ezelőtt is.

Az Állami Számvevőszék évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet, hogy a magyar állam nem tud a nemzeti tulajdonnal elszámolni, mert nincs róla nyilvántartása.

A nyilvántartás hiánya az elbirtoklás lehetősége miatt a nemzeti vagyon sérelmét okozhatja és a felelős vagyonkezelést lehetetlenné teszi.

Elindult egy nyilvántartás létrehozása, de csak részeredményeket hozott.

A Fidesz már a választások előtt beszélt arról, hogy haladéktalanul rendbe teszi ezt a kérdést.

Véleményem szerint az, hogy a magyar államnak a nemzeti tulajdonról nincs nyilvántartása, őrületes botrány. Én úgy gondolom, alapvető elvárás a kormány felé, hogy ezt a kérdést rendbe tegye, a lehető legrövidebb időn belül.

tevevanegypupu 2010.10.23. 23:14:23

@Elpet:

Elpet draga en a terkepeszetnel ott tartok, hogy Kogutovicz Mano, uhhogy ne hozzon engem zavarba.
Nem tudom hany ceg van, de nagyon remelem, hogy Orbaneknak tenyleg alapos indokaik vannak mindig, ha olyan ceget biznak meg valamivel, ami regen valaki olyane volt vagy olyane meg most is, akinek mar koze van a fideszhez vagy valamelyik fejeshez.

Bell & Sebastian 2010.10.24. 00:06:28

Mégis, Kuncze (a pejoratív paraszt, de annál is nagyobb földbirtokos) mitől fordult ki magából, mit gondolnak?

Fingom nincs, mekkora mutyi, de hogy jófele kopogtatnak Orbánék most, az biztos, és ez csak a prelúdium.
Ezekre a szocreál kísértetekre is csak lesz egyszer kilövési engedély. Mert úgy tűnik, aztat kérni kell.

Mondjuk Pintérnek tudtommal el kellett adnia a részét a cégében, ez előfeltétel volt. A kommunikáció meg rendre-sorra beszarik, ha például fényképezésre terelődik a szó. Mint most is.

szeekely 2010.10.24. 05:18:37

Gyerekek, ennel a gyurcsanyi teljesitmenynel meg a Hofi Geza is sokkal jobb. Pedig o is egy oltari nagy komcsi volt... ;((

A Ferko beszel populizmusrol? Hat ennel a 'ravagok a Zorban kezire' cimu jateknal nagyobb popupizmus a vilagon nincsen! Eloszor is abbol a szutyibol kene kirangatni az orszagot, amibe a Gyurcsany-kormany -- igen, igen, Ferko maga -- taszajtotta. Csak errol az egyrol feledkezik el ez a megveszekedett, populizmusban tobzodo uriember... Teljesen megerdemli az ugra-bugralo kinai bugyi-fiukat, mert -- ezen a szinvonalon -- semmiben sem kulonbozik toluk.

Ugyhogy jobb lenne, ha a piros pacsit inkabb otthon jatszikalna a Ferike a Klarikaval, a kormanyt pedig hagyna a budos francba dolgozni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.24. 08:12:50

&Bell & Sebastian 2010.10.24. 00:06:28

A hirtelen sérülékennyé váló érdekek valahol az elbirtoklás körül csomósodhatnak:

"Ahogy megfelelő nyilvántartás hiányában az állam azt sem tudja pontosan, hány szerve van, egységes vagyonkataszter nélkül az állami vagyon mértéke is bizonytalan - szégyenszemre a polgári törvénykönyvben azért kellett az elbirtoklási időt 15 évre felemelni, mert az állam attól félt, hogy tömegesen elbirtokolják az ingatlanait."

www.nol.hu/archivum/archiv-350099

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.24. 08:20:42

@tevevanegypupu:

Egy dologban egészen biztos lehet, az országleltár elkészítéséről egészen magas szinten döntöttek.

2010. augusztus 11. 15:58

www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/2012_re_elkeszul_az_orszagleltar_90124

"a kormány döntött a vagyonleltár elkészítésének munkamenetéről. Mint kiemelte, az a cél, hogy egységes, látható, pontos, hiteles nyilvántartás jöjjön létre."

"A kabinet emellett felkérte Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési és Fazekas Sándor, vidékfejlesztési minisztert, hogy az "országleltár" elkészítéséhez szükséges forrásokat a 2011-es költségvetésbe tervezzék be, illetve, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével legkésőbb 2011. december 31-ig készítsék el az "országleltárt", azon belül pedig egy egységes és integrált állami vagyonnyilvántartási rendszert."

kamasuka 2010.10.24. 09:03:19

"Egy súlyos problémát azonban látunk. Méghozzá azt, hogy Nemzeti Együttműködés Rendszere ide, Nemzeti Együttműködés Rendszere oda, elkezdtek csúnya hírek megjelenni a kormánnyal kapcsolatban. Például az, hogy 4,8 milliárd forintos - ez nem kicsi összeg, még nemzetgazdaságilag sem - pályázatot hirdettek az ország lelégifotózására, olyan feltételekkel, hogy azon csak egy államtitkár és egy háttérintézményi igazgató volt cége indulhatott. Meg az, hogy egy sor állami vállalatot Pintér Sándor volt cége őriz-véd. Nagyjából az ilyen ügyek százai-ezrei vezettek oda, hogy Gyurcsány Ferenc ma már csak néhány száz nyugdíjas előtt agitálhat. Gyurcsány megérdemelte, és Orbán is meg fogja érdemelni, ha ide jut. Mi azonban, úgy érezzük, nem érdemeljük meg, hogy megint egy Gyurcsányt vagy valaki hasonlót kapjunk a nyakunkba."

A különbség jelenleg max. csak annyi, hogy az MSZP 8 éven át csak PR kommunikált, a Fidesz meg ahogy nézem nem, sőt, az ereje is megvan ahhoz, hogy alapjaiban változtassa meg a Munkásőrök Szabadrabló Pártjának mozgásterét, úgy kétezer évre.

Italo Balbo 2010.10.24. 13:13:40

A népek már azt is mondták, hogy "Orbán, menj a picsába!" Aztán ugye mégis...

ILLED 2010.10.24. 13:52:52

Új baloldal, új Magyarország, új nyelv: "fog lenni".

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.10.24. 15:34:17

szerecsenmosdatás = politika - baromi jó pénzért és persze érdemi munka nélkül... sok hülye meg asszisztál hozzá mindegyik lavór mellett - szánalom az egész ország!Mikor jöttök már rá, hogy a politika a rákfenéje minden bajunknak? Hogy minden politikus csaló, hazug seggfejként manipulálja azokat, akik erre vevők. Szerintetek meghalnánk, politika nélkül? Van valami bármi szükség is a pártokra? Pártoskodásra? Nagy magyar történelem -> mindig arról szólt, hogy ki - kik ellen menjen? Mi lenne, ha egyszer rólunk szólna? Rólunk emberekről, akik perpill itt élnek és dolgoznak ( illetve csak szeretnének élni is , meg dolgozni is, ha hagynának békén a politikusok és egyéb állatfajaik)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.24. 17:56:18

Ez a vátesz-szerep..... ahogy ontja agából a malasztot, és hívja az apostolait. Fé-hé-hé-lelmetes!

Tehetetlen Dodó 2010.10.24. 20:14:20

@malacz69 rettegéselemző: Használd bátran.
(Bár nem vagy elég figyelmes: azt hiszem, épp nálad sütöttem el először eme szóleleményemet).

Tehetetlen Dodó 2010.10.24. 20:18:59

@Elpet: Az országleltár bizony rendkívül fontos dolog.
Fontos lépése annak a folyamatnak is, hogy a kormány ezen a területen is rendet tegyen. Hogy ez nemigen tetszik a zöldbáróknak, a Leader-csoporton át pénzt szivattyúzóknak meg a zsebszerződéseseknek?
Szeláví. Fülkeforradalom volt.

tevevanegypupu 2010.10.24. 20:56:24

@Elpet:

Mindenesetre egy ilyen orszagleltart akarki nyilvan nem csinalhat, es az is biztos, hogy nem ket forint..Remelhetoleg ha most majd meglesz, akkor vigyaznak is minden negyzetcentimeterre es mindenre ami meg megmaradt. A rendszervaltasnal a privatizacio ugy lerabolta az orszagot, azota pedig 12 ev alatt annyi minden kerult ossze-vissza barkihez..Es foleg most, hogy ugrasra keszen varnak a termofoldekre, egyaltalan nem mindegy, hogy mi az, amit semmikeppen nem szabad tovabbadni. Es persze erdekes lesz megtudni azt is - remelem errol majd ertesulunk - hogy kihez mi kerult.

tevevanegypupu 2010.10.24. 21:06:16

@Arp1:

Tulajdonkeppen a legkisebb vallalatnal is ugy van, hogy az igazgato maga valasztja meg a legkozelebbi munkatarsait. Szoval vegulis rendben van, atgondoltam, engedelyezem.(:

teknős 2010.10.24. 21:53:12

Engem ez a Geodézia ügy, kisértetiesen emlékeztet, a 2001-es Vegyépszer történetre, ahol az elvégezendő munkát, horribile dictu a magyar állam tulajdonában lévő cégre írták ki.

Ami meg sanyarú felismerése a piacgazdaságnak, a jobboldali emberek soha sem kaphatnak állami megrendelést. Ha baloldal van kormányon, annak van annyi esze, hogy s sajátjait pénzelje, ha meg jobboldali a kormány akkor azért nem, mert a sajtó kikezdi.

Ránk a szereposztásban, csak APEH vegzálás és szakmaiatlanság bélyege jut.
Tomanovics nem kaphat állami munkát mert bevallottan jobboldali. Csak jó eszdéeszes grafikai vállalkozásoknak lehet a fidesz kormány alatt munkához jutni, hogy nehogy ugasson a sajtó!

Elmentek ti a jó büdös francba!

soniq 2010.10.25. 10:52:26

@Kettes: "Én nem posztolnám ki, megígérem. ;-)"

Mondjuk ha te kiposztolsz valakiről egy kiadós aljazást, azzal csak a szekerét tolod:-)

devuscka 2010.10.25. 12:35:55

@tevevanegypupu:
Erről az országleltárról volt már itt szó.
mandiner.hu/cikk/20101020_otmilliard_legifotokra

Őrnagy,Őrnagy próbálta ott megértetni :
"..Nézd má' meg a kiirást majom: ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:307052-2010:TEXT:HU:HTML&src=0

"Teljes mennyiség
Országleltár 1. ütem: digitális ortofotók készítése, állami tulajdonban lévő termőföldek és a hozzájuk tartozó művelésből kivett ingatlanok helyszínelése, jogi-mérnöki állapotfelvétele, adatbázisok előállítása, és meglévő nyilvántartások rendezése. Az országleltár 1. üteme 105 000 db +90 % földrészletet érint.
A légifényképek elkészítésének határideje 15.5.2011, az ortofotók előállításának határideje 15.7.2011 amennyiben rendelkezésre áll legalább 25 légifényképezésre alkalmas nap.
"...Az integrált nyilvántartási rendszer adatbázisának előállítási határideje: 1.12.2011.
Áfa nélkül 4 800 000 000 HUF"

Nem a fotók, azok:
"A légifényképek elkészítésének határideje 15.5.2011,
az ortofotók előállításának határideje 15.7.2011 amennyiben rendelkezésre áll legalább 25 légifényképezésre alkalmas nap"
Nehéz megérteni, hogy a fotók csak egy (kisebb) részét képezik a munkának? "
-
Így már kicsit érthetőbb: 'integrált' nyilvántartási rendszert kell ennyiért elkészíteni - mivel egy tételben írták ki, a részvételre jelentkezőnek több személyi feltételnek kell megfelelnie. (Részvételi felhívás: III.2.3)Műszaki, illetve szakmai alkalmasság)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 14:56:03

@teknős:

csillagbogár! ha már állami céget szeretne vizionálni, hát akkor miért nem a hm térképészeti kht? vagy miért nem a cartográfia?

az a jó magukban elpettel, ahogy elképzeli az ember a leesett állukat egyszer. :)

Téglagyári Megálló 2010.10.25. 15:07:56

@Grift:

Hm térképészeti kht mostan érintett bizonyos ügyekben. Büntetőügyekben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 15:12:25

@Téglagyári Megálló:
értem. akkor a közműveket is meg kell szüntetni, hiszen mindenki börtönben. a bkv is aluszik...

ugye az nem lehet, hogy elvisszük akit el kell, vonalat húzunk, parancsnokot nevezünk ki, és elindulunk a pályázaton? vagy az sem lehetséges, hogy azért van ügy, mert potenciális pályázó? ez persze már durva! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.25. 15:45:48

@Grift:

Majd írja már le részletesen, hogyan gondolja, milyen visszaélés van itt a háttérben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 15:55:41

@Elpet:
oh, nem akkora durranás, csak a szokásos és természetes. a fidesz, mint minden normális párt a sajátjainak kedvez. nincsen ezzel semmi baj. az eltagadásával van baj. mert vagy hülye aki tagadja, vagy becstelen. + úgyis mindig fény vetül ezekre valamelyest és akkor ottan állnak majd maguk hülye pofát vágva.

el kell mondani a népnek a politika és a gazdaság viszonya ilyen, még ottan is ahun jó kis magnetofonokat gyártanak. a különbség csak annyi /csak!?/ hogy egyik a nép ellenében teszi ezt, a másik a köz javát szolgálva nedvesíti a csőrét.
összefoglalom: hétköznapi értelemben vett becsület sem a politikában, sem a gazdaságban nincsen.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.25. 16:05:00

@Grift:

Hát valóban nem akkora durranás ez. Az a nagy durranás, hogy az állam mindeddig nem tartotta nyilván az állami vagyont.

Az pedig, ha az állam magyar cégeket támogat állami megrendeléssel, abszolút természetes és helyes működés. Az meg méginkább, ha ezek tényleges tevékenységgel és múlttal rendelkező cégek, nem pedig projektre összetákolt, szalmaemberekkel bélelt márólholnapra káefték.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.26. 10:17:00

A Minisztérium közleménye országleltár ügyben:

"Az állami ingatlan vagyon pontos nyilvántartása elengedhetetlen követelmény mind a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, mind az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. számára. Jelenleg az ingatlanvagyon nyilvántartás adatainak 20-30%-a hibás, mely a jogszerű vagyongazdálkodást ellehetetleníti. Ennek következménye, hogy például az állami termőföldekről mintegy 200.000 ha hasznosítatlan, vagy kényszerhasznosítás alatt áll.
(...)
A felhívás nagyfelbontású digitális ortofotók elkészítésére, állami tulajdonban lévő, több mint 100.000-es nagyságrendű termőföld ingatlanok és a hozzájuk tartozó művelésből kivett területek helyszínelésére, jogi-mérnöki állapotfelvételre, ezekből vagyon-nyilvántartási adatbázisok előállítására szól. A feladat része a meglévő nyilvántartások rendezése is. Az Országleltár elkészítésének feladataira nettó 4,8 mrd Ft-ot állapított meg a VM.

A fentiek közül az egyik feladat az ország és az állami ingatanok teljes légifotózása. Az eddig rendelkezésre álló légifotókhoz (az előző évi MePAR-hoz) képest most négyszer akkora területről készítenek légifelvételt, kb. háromszor akkora pontossággal."

www.fvm.hu/main.php?folderID=2290&articleID=16674&ctag=articlelist&iid=1

Tehetetlen Dodó 2010.10.26. 13:20:12

@Elpet: Rendet kell tenni itt is, no.
süti beállítások módosítása