Bűnben fogant hatalomszerzés – Ilyen ország pedig nincs CCXLIII.
2010. október 06. írta: TuRuL_2k2

Bűnben fogant hatalomszerzés – Ilyen ország pedig nincs CCXLIII.

  A Fidesz esztergomi szervezete választási csalás miatt megfellebbezte a helyi választás eredményét, beadványuk szerint „bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban”. Azt a választást, ahol a független (a Fidesz-KDNP-n kívül mindenki által támogatott) Tétényi Éva 64:36 százalékos arányban, 3.600 szavazattal győzte le Meggyes Tamást, a város fideszes polgármesterét. Az eredmények egyértelműek, a szavazóköri adatokból (pl. ezekből) jól látszik, hogy Fidesz-szavazók tömegesen voksoltak a párt polgármesterjelöltje ellen. Az is mindössze 26 szavazaton múlt, hogy egyéni képviselőként bejutott a képviselő-testületbe.

  A fellebbezés, bár abszurdnak tűnik, sajnos Meggyes korábbi munkássága és a vasárnapi választás óta tanúsított magatartása ismeretében nem meglepő. Egyértelmű veresége ellenére sem gratulált legyőzőjének, a választás után trójai falóként aposztrofálta, sőt, kicsinyesen akadályozza az új polgármester beköltözését a hivatalba. 

  A Fidesz minden egyéni körzetet megnyert a városban (egyik jelöltjük függetlenként indult), így a testületben egyértelmű fideszes többséggel kell együtt dolgozni az új polgármesternek. Ha Meggyesék így politizálnak tovább, a Komárom-Esztergom megyei város szép, országos jelentőségű jelképe lesz mindennek, ami ellenszenves a Fideszben. Tudomásul kéne venniük, hogy aki október 3-án fideszes jelöltként, ráadásul hivatalban lévő polgármesterként nem tudott nyerni, az nem nagyon tehet mást, mint szépen, csendben, méltóságteljesen legalább kettőt hátrébb lép. Míg Molnár Oszkárról (nagyon helyesen) gyorsan levette a kezét a párt, addig Meggyes mellett az utolsó utáni pillanatig kitartottak. Az eredmény: Molnárt a Fidesz ellenében is simán újraválasztották, Meggyest a Fidesz támogatásával sem.

Frissítés: A Területi Választási Bizottság egyhangúan elutasította a kilenc fideszes képviselő által benyújtott fellebbezést. A Szeretgomon olvasható beadványban egyébként az olvasható, hogy a beadványozók a fellebbezés ellenére elfogadják a választás eredményét(?).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr542351082

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bűnben fogant hatalomszerzés 2010.10.07. 09:18:05

A Fidesz esztergomi szervezete választási csalás miatt megfellebbezte a helyi választás eredményét, beadványuk szerint „bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban”. Mandiner blog

Trackback: Hogyan gründol a "Superman-díjas" Botka Szegedből Vörös Erődöt? 2010.10.06. 19:01:43

Hiába kávézott hétfőn Orbán Viktor Szegeden, hiába van feltúrva  választási időszakban is polgárbosszantó módon minden, hiába csúsznak egyes nagyberuházások, hiába hagyják el a várost a munkát kereső fiatalok, hiába volt Botka a csúnyán megbukott ...

Trackback: Bűnben fogant hatalomszerzés 2010.10.06. 18:56:02

Aki október 3-án fideszes jelöltként nem tudott nyerni, az nem nagyon tehet mást, mint szépen, csendben, méltóságteljesen legalább kettőt hátrébb lép.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

segabor 2010.10.06. 17:38:36

Meggyes jobb, ha csendben lelép és nem mérgezi tovább Egom levegőjét.

Várúr 2010.10.06. 17:42:08

Qrva dühös lennék, ha a fidesz ezek után még mindig kitartana a meggyes (kis m-mel) nevű tahó mocsadék mellett. Már az döbbenetes, hogy ha 26 szavazattal is, de be tudott jutni a képviselőtestületbe.

Arivistus 2010.10.06. 17:42:55

Amit most csinál az tényleg vérlázító, de egyébként alapból miért utálják ezt a Meggyest?

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2010.10.06. 17:45:27

@segabor:

No, gondoltad volna ezt két éve amikor a folyosón kávéztunk?:)

ucsacsu 2010.10.06. 17:47:30

Talán azt az öt szavazatot sokallták,ki tudja?

fószer 2010.10.06. 17:48:18

Mi kell még a Fidesz országos vezetésének, hogy ezt a f@szkalapot kirúgják???

Miért engedi OV, hogy ez a mezei ürge tovább mételyezze Esztergom közéletét?

Ja, mert Kövér L. sógornője Meggyes kabinetfőnöke???

Cesare Gonzago 2010.10.06. 17:48:47

Emlékszem, mit tett Meggyes a Szent István Gimnáziummal, s arra is, milyen aljas eszközökkel próbálta ellehetetleníteni ellenfeleit, akik a villa-ügy miatt is támadták. Ne csodálkozzon, hogy Esztergom polgársága szinte egy emberként fordult ellene. Ő maga a megtestesült basáskodó felfuvalkodottság, aki hitbizományként tekintett városára, és alattvalóként bánt azokkal, akiknek magas hivatalát, országgyűlési mandátumát is köszönhette. Egyetértek a cikk szerzőjével: itt az idő, hogy a Fidesz vezetése elengedje Meggyes kezét, és újjászervezze a pártot a főegyházmegye fővárosában.

ucsacsu 2010.10.06. 17:50:35

nem öt hanem huszonhat

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2010.10.06. 17:51:18

@Cesare Gonzago: Bizony, Meggyesnek volt néhány olyan húzása, amelyek révén akár az Úri muri egyik "főhőse" is lehetne.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.06. 17:56:07

ne gyerekeskedjünk mán. meggyesnek volt valami a kezében, amit a fidesz ellen fordíthatott volna. nem rúgták ki, tudták, hogy bukik. most lehet mondani, hogy baszki, végig melletted voltunk, de hát a választók.

borsikm 2010.10.06. 18:01:18

Most miért is helyeseljük a Molnár Oszkárról történő kézlevételt annak tükrében, hogy az illető megnyerte a körzetét?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.10.06. 18:05:48

@borsikm:
Olyan károkat okozott a Fidesz nemzetközi megítélésében, hogy sokkal gyorsabban kellett volna megszabadulni tőle.

ucsacsu 2010.10.06. 18:14:27

@TuRuL_2k2:
Mér mert kimondta amit mindenki tudott,vagy gondolt?A fidesz rengeteg stratégiai hibát vét lesz ennek bőjtje.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.06. 18:21:15

@TuRuL_2k2: Elsősorban a francia közvéleményt boríthatta ki, igaz? : D

segabor 2010.10.06. 18:27:42

@cserepj: nem. De örülök neki, hogy megbukott. Szerintem ő lesz az első fideszes, aki börtönbe vonul Hunvaldék után.

jan 2010.10.06. 18:40:47

@segabor: na, ha fidesz-kormány alatt fideszes expolgármester börtönbe vonul, akkor megemelem a kalapom.

Tehetetlen Dodó 2010.10.06. 18:55:18

@borsikm: Hülye megalkuvás volt Oszit félreállítani.

@TuRuL_2k2: Persze, amíg cigányozott, addig még megbocsájtottak volna neki. De amikor a nemzetközi pénzhatalom genetikai állományát boncolgató felvétel előkerült, mennie kellett. Hiába, vis maior.

Neki drukkoltam tavasszal is, meg most is.

Viktus 2010.10.06. 19:25:26

Tudhat v.mit ez a felső körökről ... vagy a suzuki pénzek vándoroltak kampánykasszába? :P elképzelni sem tudom mi okból indították el újfent az utolsó nevenincs fideszes is simán hozta volna Esztergomot.

tevevanegypupu 2010.10.06. 19:37:49

Nem mintha az uj polgarmesterno tul szimpatikus lenne, na de ez itten..Es amikt irtak rola, ha fele igaz mar az is eleg. Neha Orban tenyleg erthetetlen.

tevevanegypupu 2010.10.06. 19:40:23

Biztos, hogy Orban dontesei neha erthetetlenek. Az uj polgarmesterno sem tul szimpatikus egyebkent de ez itten..

tevevanegypupu 2010.10.06. 19:40:55

Bocs, az elso azt hittem nem ment el..

dunabeat. 2010.10.06. 20:01:40

Nem esztergomiként nehéz megállapítanom, hogy minden igaz -e, amit Meggyesről összehordtak, de ha csak a negyede valós, már rég vennie kellett volna a kalapját (ha erre nem hajlandó, el kellett volna mozdítani).
Egyébként - ha a korrupciós ügyeit nem is láthatjuk tisztán - a képviselőtestületi-üléseken nyújtott produktuma bárki számára élvezhető a jutyúbon.
Ez alapján is világosan látszik, hogy gőgös, lekezelő, a jogszabályokat semmibe vevő alak.
Veszíteni sem tud méltósággal, kicsinyes, cezaromán figura.

Sok mindent elmond róla, hogy ellenfele mögé egyszerre állt be az MSZP, a Jobbik, az LMP, az MDF, valamint a kizárt fideszesekből álló Polgári Esztergomért Egyesület, és majdnem 2/3, 1/3 arányban leverte, mint vak a poharat.

Ezt az embert már elindítani sem lett volna szabad, és ha magától nem lép hátrébb, a többieknek kellene jobb belátásra bírni, de a "választási csalás"-os közlemény alapján nem valószínű, hogy ez megtörténik. Szóval különösen aggasztó, hogy úgy tűnik, a többi testületbe került párttársa sem különb nála.

Egyébként abszolút pozitívum MT bukása, megmutatja, hogy akármit nem lehet megtenni, hiába fideszes valaki, ha ennyi zűrös ügye van, megbukik, hiába népszerű a pártja. Ez figyelmeztető jel lehet a többi polginak, hogy ne szálljanak el maguktól, csak mert megnyertek egy választást...

dunabeat. 2010.10.06. 20:06:24

@Tehetetlen Dodó: Szerintem egyből le kellett volna venni a tábláról, még túl sokat is pepecseltek vele.
Oszi kijelentései tartalmától függetlenül: meg kellett volna előzniük, hogy a ballib ezzel harsogja tele az egész külföldi sajtót, és sok külföldi újságolvasó számára azokban a napokban Molnár Oszkár legyen az egyik legismertebb magyar politikus, mintha vmi hihetetlen fajsúlyos figura lenne egy edelényi polgármester...

Tehetetlen Dodó 2010.10.06. 20:12:21

@dunabeat.: Na és mi történt?
Ugyan, semmi.
Nem kell állandóan a "nemzetközi közvéleménytől" fosni.
Mocskos ballibsi hazaárulók ma is naponta telesírják a nyugati médiát a náci Orbán rémtetteivel, ki nem sz@rja le.

Orbán egy ócska giccs 2010.10.06. 20:30:40

turul, hogy basznád telibe a fideszes bérkutya anyádat, ez az orbanizmus, te szar. ennek a pártnak bérírtál mindig is.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.10.06. 20:31:09

pedig yo lett volna, ha kiesik a pixisből a gecibe ...
vajon mihez kezdett volna?
ki venné fel melósnak ezt az öntelt idegbeteg faszt? ...

Bell & Sebastian 2010.10.06. 20:34:35

1., - Meggyes fontos figurája a Fikusz mögött álló komoly információs-, hadtáp- és fedőcég hálózatnak
2., - Ám -nincs rá jobb szó- egyszerűen meghibbant
3., - Ezt a feladványt -most és eddig- így oldották meg
4., - A kérdés: hogyan veszik le a sakktábláról végleg?

Lehet tippelni! Szerintem kokillába zuhan Inotán.

Tehetetlen Dodó 2010.10.06. 20:38:39

@Bell & Sebastian: Na, úgyis van elég baj most az alumíniumiparral.

Orbán egy ócska giccs 2010.10.06. 20:38:42

de nem kell aggódnod seggreforgó turulkapitány, a főnököd már megmondta korábban:

A Fidesz elnöke azt üzente a tüntetőknek ( ma már a megválasztott polgármester híveinek): ha a polgárok nem elégedettek az önkormányzat működésével, megoldást csak a kormányzattól remélhetnek.

szóval ne aggódj, bérbolsevik, szeretett segged majd megoldja a te szerencsétlen böffeneteidet is.

Bell & Sebastian 2010.10.06. 20:40:51

@Orbán egy ócska giccs:
Péchy Blanka über alles! (...Und im Unglück nun erst recht.)

Most finoman büdöskomcsiztam egyet. Jólesett.

Orbán egy ócska giccs 2010.10.06. 20:44:14

mindenesetre jó egy meggyes által finanszírozott oldalon olvasni meggyes szarrágásáról. szegény szerkesztőket nem irigylem, itt ez a fantazmagóra matolcsy-féle megsemmisülés is, meg ezek a vállalhatatlan szerencsétleneket. szar lehet értelmiségi fideszesnek lenni

evil overlord (törölt) 2010.10.06. 20:48:14

@TuRuL_2k2: Tisztelt gépház! Ha megkérhetem, dobják már ki ezt a seggfej @Orbán egy ócska giccs: -t mint a macskát szarni!

@Bell & Sebastian: Welcome back! Én közlekedési balesetre gondoltam :(

Bell & Sebastian 2010.10.06. 20:51:38

@Tehetetlen Dodó:
Vanni van -mondhatni aluminimumon-, de amit egyszer Urbán Vektor megígér, az úgy is lesz!
Fellendülés lesz!
Természetesen Lószúnyog és barátai kiebrudalása után!

(Hogy mennyi benne a 9/11-faktor, bele sem merek gondolni!)

evil overlord (törölt) 2010.10.06. 20:51:53

@Tehetetlen Dodó: Egy jobbközép párt nem engedhet meg magának egy ilyen képviselőt. Ha nem dobják ki, akkor nem biztos, hogy meglett volna a 2/3.

Tehetetlen Dodó 2010.10.06. 20:54:49

@evil overlord: Ugyan, mire alapozod?
Ennyire súlyosnak ítéled bizonyos lobbik nyomásgyakorló erejét?

Gabe2 2010.10.06. 20:55:26

Mi az, figyellek csinált egy blog.hu-s nicket?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.10.06. 21:02:41

@evil overlord: kimoderáltam az olvasók sértegetése és nettó trollkodás miatt.

wip 2010.10.06. 21:09:00

Az a szép, az a szép...nem furcsa, hogy azok beszélnek csalásról, akiknek ott a kubatov-lista a kezükben? Megsúgta az egyik jóravaló barátom, hogy én is rajta vagyok, akivel nem lehet egyezkedni, mert utálom a fidess-csürhét/mondjuk a maszoposat sem szeretem/.Szóval itt vagyunk a fenenagy "demokáréban"/sic! / és csak győzzük kapkodni a fejünket!Tényleg, az is kiszivárgott, hogy a zajkai kiszivárogtatást a zorbán rendelte el, hogy ne a romló gazdasági helyzetről és a szegénylázadásról beszéljünk...Nooormális???

2010.10.06. 21:11:20

Ez is olyan "parizerpolitikusnak" tűnik! Vagy csak én látom bele az arcszögleteibe Hagyót?

Bell & Sebastian 2010.10.06. 21:13:11

@evil overlord:
Mondjuk nem saját akaratomból vonódott meg szájamtól a... szó. Nem kábelbarát egy eset vó't.

@Orbán egy ócska giccs:
A kerti törpék lázadása sosem érdekfeszítő.
Egyetlen kivétellel: amikor egyesítve készségeiket rárontanak Hófehérkére. Feledhetetlen rajzfilm-opusz, Morgó.

Bell & Sebastian 2010.10.06. 21:15:44

@wip:
És még a korábbi amcsi műhód-felvételekről szót sem ejtettünk!

evil overlord (törölt) 2010.10.06. 21:15:59

@Tehetetlen Dodó: Oszi bolond:
- ki az a hülye, aki nekiáll gumikalapácsal ütögetni a hasát, hogy defektes gyereke szülessen, amikor erre sokkal egyszerűbb megoldás is létezik (van egy csomó, relatíve könnyen hozzáférhető teratogén szer).
- szerinte tudományos tény, hogy az emberiség ősnyelve a magyar, az anglicizmusok átvétele szándékos, melynek célja a magyar nyelv erodálása: mandiner.blog.hu/2009/10/12/allashirdetes_oszkar_jeligere

Zsidók: szerinte a zsidó nagytőke az egész világot be akarja kebelezni, _főként_ Magyarországot. Izraelben magyarul tanulnak a gyerekek, hogy elfoglalják hazánkat. Nos, a zsidó nagytőke nem sokban tér el a nemzsidó nagytőkétől (ld. Sedesa), max. a holokauszt miatt jobb az érdekérvényesítő képessége. Ő is beszopta a Perez hülyeségét hazánk, Lengyelország és _Manhattan_ felvásárlásáról. (Disclaimer: nem vagyok filoszemita, de a hülyeségnek is van határa.)

Választási eredmény: szerintem Oszi megtartása aktivált volna jó pár kiábrándult szdszes szavazót, akik így otthon maradtak.

evil overlord (törölt) 2010.10.06. 21:19:04

@rajcsányi.gellért (ergé): Köszönöm! A trolloknak pedig a legjobbakat (bubópestis) kívánom!

Bell & Sebastian 2010.10.06. 21:22:27

Hogy tovább fokozzam a zavart, egy ilyen védműnek kell lennie másodlagos, sőt!, harmadlagos vonalának is havária esetére. Sok hunyó lesz, népünnepély jellegű tárgyalással.

evil overlord (törölt) 2010.10.06. 21:35:05

@Bell & Sebastian: Elég josszú időre kidőlt.
A 21:22:27-es kommentet biztos, hogy ide szánta?

BTW, miért nem képes az a ***** blogmotor kezelni az & karaktert?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.10.06. 21:40:03

Ezt az elmebeteg f.szit! Oszt tolták, nyomták, segítették és futatták, mint egy rossz káát. Mire fel? Egy ilyen pojáca annyit árt egy pártnak, hogy az első stiklinél példát kellett volna vele statuálni! Miért kellett eddig tűrni ezt a ....? Mit tudhat??? :)

segabor 2010.10.06. 22:22:31

@Boli: nem ő tudhat. Szerintem valahogy így működik a nagypolitika gépezete (amely nem feltétlen a lelkiismeret alapján működik): úgy tűnt a felső vezetés számára, hogy Meggyes még így is megnyeri nekik a választást. Most lapátra került.
Az a kár, hogy maradt országgyűlési képviselő, így elég nehéz lesz mentelmi jogát felfüggeszteni (pedig biztos lenne mit kérdeznie az ügyészségnek). De politikai karrierjének nagyjából vége.

És szerintem ez a lényeg. A többi előbb-utóbb jön magától.

Alfőmérnök 2010.10.06. 23:05:27

@evil overlord: Ezt már én is akartam kérdezni. (Ezek szerint nem csak nálam nem kék B&S neve a válasznál.)

Bell & Sebastian 2010.10.06. 23:19:44

@evil overlord:
Jogos a felvetés. Annyi köze van M.T. -nak a MAL Rt-katasztrófához, hogy mindkét jelenség egy hosszabb, nagyon piszkos játszma része, közönséges halandó a kirakósnak csak körömnyi darabkáit láthatja.

Szinte mindenki hajlamos elfeledkezni arról az evidenciáról, hogy a (stabil) politikai hatalom gyökerei a gazdaságban erednek.

Az egy jó kérdés, hogyha a félkész termékek (amelyeknek előállítása a legveszélyesebb) haszna magánzsebekben végzi, amellett, hogy az államé a kockázat és a környezetrombolás rekultivációja, mi szükség van magyar Bhopálra?

Meggyes mester valódi pártfunkciójában az információk megszerzésében jeleskedett, ami manapság ugye a pénznél is többet ér, az már szinte maga a hatalom.

elfelejtette 2010.10.07. 00:04:54

Ahogy igy elnzem ezt az onkormanyzati valasztasi eredmenyt, egeszen elkepeszto eredmeny szuletett, minden fronton tarolt a Fidesz. Vitte Bp.-t, a megyeszekhelyeket, megszabadult Meggyestol, meg az a szerencsetlen Botka is veluk kell, hogy alkudozzon.

Egeszen elkepeszto.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.10.07. 01:09:11

@Bell & Sebastian:

la herida yoo :)
és kösze, hogy megtisztel éngémét :)

az új idők hajnalán, amik még úgy lám nem jöttek el, óóÓÓÓó, nem jötte keEel

Tehetetlen Dodó 2010.10.07. 09:01:05

@evil overlord: Hogy Oszi bolond, az nem valódi indok.
Tele van hülyékkel a parlament most is, kinek ez a mániája, kinek az. Ilyen szempontból Oszi nem lóg ki a sorból, legfeljebb könnyelműségével, mert nem lehet bárhol, bármit nyilatkozni.
Egyébként a kalapácsos sztori (amely mellesleg nemcsak Oszi agyából pattant ki), után még OV és Navracsics sem akart ellene szankciókat alkalmazni, legfeljebb annyit, hogy "majd elbeszélgetünk a pártirodán, elvtárs", de aztán a globáltőkés eszmefuttaás kiverte a biztosítékot.
A szadista szavazók mozgósulását azért ugye Te se tekinted komoly veszélynek?
Oszit szeretik helyben, immár két választáson is bebizonyította.
Na mindegy, végülis nem történt semmi olyan, ami felforgatta volna a világ "normális" menetét.

Zoli 29 2010.10.07. 09:03:03

@Orbán egy ócska giccs:

Szar lehet olyan lénynek lenni, aki a te nicknevedben találja meg az önazonosságát.

Zoli 29 2010.10.07. 09:03:57

@segabor:

Ezt még nem hallottam, de találó. :)

levee 2010.10.07. 09:58:46

Szerintem ne keverjük bele Oszi újraválasztását, két különböző dolog.

Meggyes egy maffiózó. Egy polgári körös fórumon megkérdezték az esztergomiak Kövért, hogy ugyan mikor váltják már le Meggyest, a válasz a következő volt: "gyerekek, ameddig Meggyes hozza a pénzt... addig nem tudunk mit tenni, egy dolgot lehet, ne válasszátok újra".

Egyik egy 30 ezer fős, a másik meg egy 10 ezer fős város, de utóbbiban "Oszit" mindenki nagyon jól ismeri. És akkor nem beszéltünk még arról, hogy az árvízben Daher Pierrel ellentétben Oszkár ott pakolta a zsákokat, éjjel-nappal ébren volt. Egy rosszat tett: hülyeségeket beszélt. Anno jól értesült források is arról számoltak be, hogy Orbán se akarta elhinni, hogy ilyeneket mondott.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.07. 10:07:30

@levee: Oszi nem hülyeségeket beszélt, hanem okosságokat hülye módon.

Bell & Sebastian 2010.10.07. 10:21:00

@Tehetetlen Dodó:
Azt ugye értjük, hogy legalább három ok miatt fontosabb Esztergom (AB, főegyházmegyei székhely, miótónk), mint a BAZ-megyei elázott Edelény.

Molnár politikai pályafutása a Szadesztől ível a Jobbikig, át a Fideszen, mellesleg nem utolsó vállalkozó, vannak közvetlen tapasztalatai, nem oktalanul pénzszivattyúzott.
Többet nyom a szava, mint egy harácsból élő kukorica pattogtató Meggyesé.

Tétényi Éva blogjáról egy komment:
"Pedig halálosan egyszerű a válasz: jól tömte a pártkasszát a város forrásaiból."
Tegyük hozzá: van miből, meg aztán az őrzés-védelem és vele az információ áramlás is mintha fellendült volna alatta.
A választott színfideszes testület első dolga hadüzenet volt az új póginak.

Elég gyorsan korpásodik a hajuk.

levee 2010.10.07. 10:36:03

@TaTa86.: ez már mindenkinek a saját döntése, hogyan értékeli, mindenesetre nem volt polkorrekt, ami a kisgömböccé növekett Fidesznek a kampány során elemi szükséglet volt a szavazóbázis megtartása érdekében.

Bell & Sebastian 2010.10.07. 11:00:37

Teljesen rendjén való adósrabszolgaság, jogtalanság, orvosmaffia, multiterror, szabadrablás, Lauder-diktatúra fennállása esetén zsidózni.
A polkorrektség tapasz a bugyin, a zsidómédia csodafegyvere az igazság ellen.
Csak ne a valót, vagy ha igen, legalább bikkfa-nyelven, hogy csak jogászdoktor-dinasztiák értsék.

Elvégre egy felsőbbrendű magaskultúráról beszélünk, mert mi más is lenne?
Esetleg: rablóbanda (= erőforrás-újraelosztók / pályáztatók).

Nyelvészek! Frissítsük a szinonima szótárakat! Ez a legtöbb, amit tehetünk!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.10.07. 11:04:14

@rajcsányi.gellért (ergé): És ugye milyen egyszerű?

Én régóta propagálom a fasiszta kommentpolitika alkalmazását. Nem leállni vele vitatkozni, hogy "lécci".
Mögé lépni, tarkónlőni. :-)

evil overlord (törölt) 2010.10.07. 11:11:29

@Tehetetlen Dodó: Persze, de az ilyen típusú bolondok a Jobbik frakcióban ülnek.
Világos, hogy a zsidó nagytőke ellenes szövegre jobban felkapják az emberek a fejüket, mint a cigányellenesre, de hosszú távon az is veszélyes.
Szerintem elég sok volt szdszes szavazó otthon maradt. Oszival rá lehetett volna venni őket, hogy elmenjenek, és szavazzanak az MSZP-re, és a kétharmad néhány képviselőn múlt.

@Bell & Sebastian: "A választott színfideszes testület első dolga hadüzenet volt az új póginak. "
Úgy látszik a Fidesz 14-ben el akarja veszíteni az esztergomi ogy. képviselőséget. Bár az is igaz, hogy az emberek emlékezete rövid.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.07. 11:18:47

@Bell & Sebastian:

tiszta sor. ha jön a francia multi, jogos zsidózni. ha jön a német multi, akkor is jogos zsidózni, ha az angol, akkor meg pláne.

a ...-i auchan vezére nem is lehetne mélymagyarabb, visszacsatolásról álmodozik pár éven belül, és közben francia cégnek dolgozik, ezt add össze

minden rendes rasszista idióta

Bell & Sebastian 2010.10.07. 11:22:40

@evil overlord:
Esztergomban most nem kapni talicskát, elvitték jóelőre mind a tízet. OV szólni fog, hogy vigyék vissza.
Megesett már máshol is, de az szomorú, hogy még mindig nem hiszi a második vonal, ezúttal házhoz jön a selyemzsinór.

Pedig megkapják.

Bell & Sebastian 2010.10.07. 11:29:31

@mavo:
Azt hiszem, én azon a pályán vagyok, ahol már felbukkant a főellenség.
Az alsóbb szintek teljesítése után számodra sem lehetetlen, tápolj tovább kitartóan.

2010.10.07. 12:25:42

@levee:
"gyerekek, ameddig Meggyes hozza a pénzt... addig nem tudunk mit tenni, egy dolgot lehet, ne válasszátok újra". mondá Kövér
na most ez városi legenda, vagy igaz? mert milyen pénzt hoz? és hova? és kitől? és kinek? és számlával? ez olyan mint a Hagyó ügy? és ez alapján senki nem tett feljelentést? hát banyek, akkor most a fidesz ugyanazt csinálja mint a maszop? csak ügyesebben?

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2010.10.07. 13:25:05

@Bell & Sebastian:

Nekem is hasonló információim vannak. Különösen az a durva, hogy az egész választókerület bukott, nem csak Esztergom.

Ami az információs bázist illeti: ne feledjük, hogy keményen megszívatta a pártot ezzel MT: saját célokra használta az ide telepített urakat, melyekkel majdnem bebuktatott mindent. Alig bírták kimosni belőle, nehogy felbújtóként be kelljen vádolni a híváslisták miatt. Igaz ez még pár hete volt, lehet, hogy most már más a leányzó fekvése.

Az már csak plusz poén lenne, ha kiderülne, hogy az urakat más magáncélokra is használta, például olyan látszat keltésére, mintha egy bizonyos vállalkozó gyújtotta volna fel az ő kis házát. Nem tudott leszakadni erről a témáról, pedig vagy féltucat mentelmi jog kikérést úszott meg ezen tényállításai kapcsán.

Ja, kis önreklám: a szeretgom koncepció, mint termék licencelhető, ha valahol szükség van hasonló nyilvánosságra, vagy ha éppen a helyi hatalom szeretne egy hasonló nyilvánosságot... :)

Bell & Sebastian 2010.10.07. 13:59:02

@Belpo:
Van ugye az iparűzési adó. Önerőként pályázatba fektetve megtriplázható. Csókos nyeri a megvalósítást, egy a városnak, egy neki, egy nekünk. Esetleg egy kicsi még nekem az övéből.

Hol itt a lopás, ha rendszerszinten művelik?
Mindenki jól jár, gyarapodik az ország, EU fizet.

Aki ebből kimarad, csak az látja lopásnak. Ha nem tud jól pályázni, bízzon meg egy erre szakosodott céget.
A ténylegesen munkát végző alvállalkozók ki nem fizetése a járulékos veszteség, ha nő az étvágy, vagy elapad a forrás. Hiába, ahol nagyban gyalulnak, sok a forgács.
De olyat sem hallottam még, hogy tízdarabos flottabeszerzés után ne esett volna le egy ingyen járgány az üzletkötőnek, még az állami szférában sem.

Ezt nevezik kapitalista társadalmi rendszernek.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.10.07. 13:59:27

@TaTa86.:

Oszi egy példa arra, hogy valaki teszteli a tűréshatárokat és tevékenysége nyomán azok kijjebbre kerülnek...
Ezért dicséret jár neki, ha a magyar ősnyelv és pár ártalmatlan mese terén naív is.
Meg hülyeség volt olyat mondania, hogy "úgyse mernek kirúgni".

Viszont nem értem, hogy itt azt moderálják ki, a ki trágárul beszél, de azt nem, aki méltatlankodik, hogy egyesek (szerinte idióták) szerint nincs zsidó világuralom. Az is ámokfuthat itt, aki szerint a nap nyugaton kél és keleten fekszik?

Egy kis illusztráció, cáfolja nyugodtan bármelyik itteni cionista aktivista:

www.theoccidentalobserver.net/authors/Connelly-Rick-Sanchez-Jews-Media-Power.html

"Rick Sanchez on Jewish Media Power"

Egy hispanic műsorvezetőt kitettek a CNN-től, mert nyilvánosan körberöhögte a műsorvezetőt, aki azt mondta neki, hogy a zsidók egy üldözött kisebbség.
A témában neves Kevin MacDonald szájtjának cikke kicsit elemzi a médiumok zsidó irányjtottságát, azt, hogy erről csak zsidóknak van megengedve beszélni (esetleg féltsidóknak, mint Oliver Stone), gojok azonnal repülnek, ha tagadják, hogy a zsidók elnyomott páriák.
Repülnek, mert szegény elnyomott zsidók kirúgják őket...

Bloodscalp 2010.10.07. 15:19:03

@evil overlord: rólad néha elfelejtem hogy keresztény konzervatív vagy:) a lényeg persze a keresztényi:) de aztán eszembe juttatod:) itt is van pár gyöngyszemed...

evil overlord (törölt) 2010.10.07. 15:53:11

@Bell & Sebastian: Viktoréknak ideje lesz észbe kapniuk: nem azét nyertek, mert nagyon szeretik őket a választók, hanem azért, mert tele lett a tökük a posztkomcsikkal. Ha az ilyen meggyes-típusú faszik nekiállnak basáskodni, akkor 14-ben jön a meglepetés. A másik, hogy le kellene szokni arról, hogy a közpénzt mindenféle strómanokon keresztül betolják a pártba. Igaz, hogy a szocik legalább 1 nagyságrenddel többet loptak, de a Fidesznek ezt abba kell hagynia, a saját tolvajnak pedig le kell vágni a kezét.

@Bloodscalp: Hö? Mi nem tetszik a linkelt kommentben?
BTW, mikor állítottam, hogy keresztény vagyok?

Bell & Sebastian 2010.10.07. 17:52:23

@evil overlord:
Drága Lordom, szar dolog úgy önkormányozni, hogy az önkormányzati vagyon felett a kötvény-tulajdonosok rendelkeznek. És ezt a helyzetet a Fikusz generálta magának!

Nem kevés településen egy lakásra 1 milliós önkormányzati adósság jut, amellett, hogy korábban a közművagyont elkótyavetyélték a sárga csekk-nyomdás nem muszlimoknak.

Előrelátó politika, nem mondom. Megágyaz az újabb adóknak, sarcoknak.

evil overlord (törölt) 2010.10.07. 18:27:06

@Bell & Sebastian: Nagyon már nincs hova sarcolni, mert az embereknek elege van.
BTW, nem teljesen értem, hogy jönnek ide a "nem muszlimok", a közműcégeket jellemzően ny-európai óriáscégek szerezték meg (akik otthon nem ennyire pofátlanok).

Bell & Sebastian 2010.10.07. 19:03:57

@evil overlord:
Mindegyik mögött komoly banki háttér van, annak segítségével terjeszkednek. Pont annyira pofátlanok, amennyire engedik a helyi szabályok.

A SUEZ tulajdonosi szerkezetét próbáltam egyszer kibogozni (két ága van a cégnek), ami állítólag francia. Szó nincs róla, benelux, angol és amcsi, sok strómannal, kevés kereszténnyel.

Ennyit a tévhitekről.

evil overlord (törölt) 2010.10.07. 19:27:01

@Bell & Sebastian: A GDF Suez (2006-ban összeolvadtak) legnagyobb tulajdonosa a francia állam (35.6%), a kisebb tulajdonosoknál van a kavarodás az országokkal (azt nem tudom mennyi ebből a zsidó érdekeltség, de igazából mindegy: az összes nagytőkés kb. egyforma).

Bell & Sebastian 2010.10.07. 19:40:09

Ja, jó nagy a tőkéje, maga gyárcsa. :)

evil overlord (törölt) 2010.10.07. 20:08:23

@Bell & Sebastian: A franciák tényleg jók a tőke (mármint a bakóé) gyártásában.

Nagyzee 2010.10.07. 21:08:49

@evil overlord:
És akkor miből tartanák fenn a Fideszt? Nagyon úgy néz ki, hogy legális forrásokból egy MSZP vagy Fidesz nagyságú pártot képtelenség fenntartani, szóval olyan nem lesz, hogy megszűnik a korrupció.

Én a két párt lopásai közötti nagyságrendi különbségben sem lennék biztos. Lehet, hogy csak jobban csinálják, és egységesebbek, jobban összezárnak. Hagyóék bukásában is elég jelentős szerepe lehetett a párton belüli csatározásnak.

Szvsz arra is csak egy logikus magyarázat van, hogy Meggyest miért nem állították félre a párton belül időben. Ez pedig az, hogy jelentős pénzeket hozott a párt számára, és(/vagy) kompromittáló infókkal rendelkezik fideszes fejesekről.

evil overlord (törölt) 2010.10.07. 21:50:25

@Nagyzee: Oldják meg, nem az én dolgom. Ha Széles képes volt egy csomó pénzt betolni az Echo TV-be és az MH-ba, akkor mások talán a pártnak is hajlandók adakozni.
Elnézve azt, hogy mi történt az államháztartásban 98-02 ill. 02-10 között, elég látványos a különbség. Ennek persze csak egy részét lopták el, a többi a lopás járulékos költsége, valamint a hülyeségekre eltapsolt pénz.
A szocik egy dolgot elértek: az emberek érzékenysége megnőtt a korrupcóval szemben, ha a Fidesz ott folytatja, hol a szocik abbahagyták, ők is repülni fognak.

szubjektiv 2010.10.07. 22:53:15

@TuRuL_2k2:
Off
Megjött a póló. Köszönöm!!:))

cyberlolita400001 2010.10.08. 11:34:49

Meggyes egy véresszájú. Ez itt a nagy baj... Jó, hogy eltakarodott!
süti beállítások módosítása