Toroczkai - Az ember, aki ott se volt
2010. szeptember 02. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Toroczkai - Az ember, aki ott se volt

 Az egyik széljobb szubkultúrához tartozó ismerősöm hívta fel arra a figyelmem, hogy Toroczkai azt hirdeti magáról: együtt harcolt az Erzsébet hídon Budaházyval - miközben ott se volt. Valóban, Toroczkai a magyarázkodó levelében, ahol hosszan kifejti, hogy rendszerkritikussága ellenére miért lesz Jobbik-politikus, megemlíti, hogy „már ott voltam Budaházy György bajtársammal 2002-ben az Erzsébet hídi csatánál”. Nem tudom, hogy hol volt akkor, mindenesetre ezekben a körökben számon tartott és jelentős értéknövelő faktor, hogy ki és hol volt ott és a legendárium szerint nem volt ott. Ahogy nézegettem a képeket, én sem láttam.

  Toroczkai egyébként is nagyon furcsa figura. Tucsek vérbíró dédunokája, amiről ugye nem tehet, de akkor is nagyon érdekes, hogy épp ő a nemzetmentők vezéralakja. Aztán mindenhol feltűnik és sohase lesz baja. A tévéostromot ő vezette, de mégse vonták eljárás alá, az egyik tüntetésen pedig egyszerűen kisétált a rendőrök gyűrűjéből, miközben a többi tüntetőt bezárták. Most pedig Budaházy már egy éve börtönben ül, ő pedig újabb szórakozóhelyet nyit. Érdekes: mindez úgy történik, hogy már nem csak Magyarok Nyilai-ügynek hívják az eljárást, hanem Hunnia-ügynek. A szervezet két vezetőjéből az egyik Budaházy, a másik pedig Toroczkai. A terroristák elhárítása ürügyén mindenkit őrizetbe vettek, kivéve őt. Pedig nem titkolózik, a betyársereg honlapján a Magyarok Nyilai akcióit mai betyáros cselekedetnek nevezik és három mai betyárt említenek: Toroczkait, Budaházyt és Tyirityánt. A honlapon Toroczkai magáról annyit ír szerénytelenül (vagy annyit írnak róla), hogy ő a nagy konspirátor. 

Toroczkai azóta is a szerencse fia, nem véletlen, hogy időnként ellenségei és bajtársai is a „nagy konspirátornak” nevezik.

Annak ellenére ugyanis, hogy bevallottan négy állam – Magyar Köztársaság, Szerbia, Szlovákia és Románia – titkosszolgálata figyeli és több alkalommal őrizetbe vették, mégsem tudták egyelőre huzamosabb ideig börtönbe vetni. 2006 őszén az akkori terrorfőkapitány, Gergényi Péter a Duna Televízióban nyilatkozta, hogy Toroczkai annyira ügyesen konspirál, hogy nem tudják letartóztatni, szerinte még beszédeit is ügyvédekkel fésülteti át, mielőtt elmondja.

Toroczkait emiatt az „ügyessége” miatt hozta össze a suttogó propaganda legalább hat ország titkosszolgálatával, ezzel egyébként új rekordot is felállítottak, hiszen nem volt még a történelemben „hatos ügynök”.
 

  Toroczkai tehát azt állítja, hogy okossága miatt kerülte el a börtönt, Budaházy pedig nem gondolkodik és ezért van rács mögött. A két bajtárs elvileg még barátságban van, bár Budaházynál már elszakadt a léc cérna, amikor lelacikázta egyik levelében. Most pedig azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy „Megpróbálták Toroczkait is belerántani. Az iratokat ismerve mondom: nem sokon múlik, hogy ő még nincs bent.”

  Rejtély, hogy Toroczkai milyen kiváló cselekkel tud szabad maradni és az is érdekes, hogy ha akkora zseni, akkor miért hagyta, hogy Budaházy olyan ügyetlenűl intézze a dolgait, hogy eljárás indulhatott ellene? És hogy került a hídra, ha nem  volt ott?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr132264429

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MSZMP-s pártszékház volt a Kőbánya Mozi? 2010.09.02. 20:51:26

A kerületi MSZP első emberének, polgármester-jelöltjének kellemetlen emlék marad hétfői ATV-s szereplése. A szerkesztő elsőként helytörténeti kérdéseket tett fel, amire a baloldali politikus csak kevés sikerrel tudott válaszolni. Így lett többek között...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2010.09.02. 14:25:51

Toroczkaira mindig lehet számítani, ha kakit kell keverni ... minden "demokratikus" erőnek jól jön az ilyen irányítható "konspirátor".

Alfőmérnök 2010.09.02. 15:11:57

Azt egyébként nem értem, hogy a Hunniában mi volt a törvénytelen. Én többször meglátogattam a honlapot (ma már nem működik: www.hunnia.org/), nevettem rajta, talán kicsit fel is bosszantottam magam (a tagfelvétel száramazási alapon ment, asszem családfával igazolni kellett a "pedigrét"), de inkább hülyegyerekek játszadozásának tűnt, mint valami társadalomra veszélyes dolognak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.09.02. 15:29:08

"...Tucsek vérbíró dédunokája..."

Mondjuk nem titkolja, a 2005-ben kiadott könyvét egyből, vagy 10 oldalas, hosszú magyarázkodással és a családfája bemutatásával kezdi . )

Így azt is meglehetne említeni egyébként, hogy az apja viszont szegedi, MIÉP-es ügyvéd. Gondolom ő az aki a beszédeit is átfésüli, tekintve, hogy személyesen szokta védeni a fiát az ellene folyó eljárásokban.

Hogy beépített figura, az szinte biztos, csak arra nehéz választ adni, hogy valójában kinek dolgozhat?

Baltasar Espinosa 2010.09.02. 15:57:59

Szlovák vagy orosz ügynök.

Babilen Tatarszkij 2010.09.02. 16:12:32

@Baltasar Espinosa: Miért pont szlovák? Miért pont orosz? És ha az, akkor miért járhat-kelhet a magyar rendőrök között 2006 őszén az utcai tüntetéseken?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.09.02. 16:15:09

@Baltasar Espinosa: hazai brancsnak dolgozik, az egyértelmű . )

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.09.02. 16:30:49

18-20 évesen ügynök. komolyan mondom: regénybe illő. anélkül, hogy kételkednék benne, vagy elfogadnám.
jókai mekkora sztorit írna csak az eddigi pályafutásából!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.09.02. 17:30:01

Toroczkai baszodalássan, Keyser Söze ( en.wikipedia.org/wiki/Keyser_S%C3%B6ze ) elbújhat melletted a béka seggébe is akár. Mikor jön érted a fekete autó?
Lola: jó poszt nagyon.

Viktus 2010.09.02. 18:55:16

@Talon Karrde:

Mondjuk lola még sokat rosszalkodik Zagyva bácsi meg Toro partiba vágja analizálni szigetesen fogalmazva ...

:D

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.09.02. 19:23:06

@Viktus:

Már megint bebizonyosodott, hogy az ember általában saját magából indul ki, amikor esetleges jövőbeli eseményeket lát előre. xxD

(Lehet, hogy keverlek Zoli29-cel? Ha igen, bocsi!)

abandi 2010.09.02. 19:28:39

@Talon Karrde:
Bicskás elcigányosodott oláh vagy!
Itt vered a veszett libsi nyálad, nemhogy basznád anyádat jó szokásotok szerint!

abandi 2010.09.02. 19:31:27

Lolácska -fiatal kora ellenére- igazi testi-lelki trampli!
Kevertfajú sehovásetartozó....

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.09.02. 19:33:46

@abandi:
Bandi megint be vagy baszva.
Mondtam már többször: vagy igyál vagy kommentelj :x

tibike3 2010.09.02. 19:35:02

@gloire: Nemrég láttam, egy kis kör alakú sapka volt a fején. Elfelejtette levenni.

abandi 2010.09.02. 19:48:40

@Talon Karrde:
Már inni sem szabad?!
Miért ne lennem elegem belőled, meg a tásraidból?!
Bazmeg, te is csak egy partiumi elzsidósodott cigánymentalitású fertőzés vagy!

abandi 2010.09.02. 19:51:40

Ez a tohonyásodó Lelkylola is leszállt a víziközműs dologról, mert rászóltak a családi maceszgombócos ebédnél, hogy: tudd,hogy hova tartozol...

abandi 2010.09.02. 19:57:00

@Viktus:
A faszba már az ilyen internetes/gyűrűkurás kölökpicsaszájúsággal!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.09.02. 20:18:46

@abandi:
Zsidó nem lehetek, esetleg elmagyarosodott szerb, legalábbis a családi legendák alapján.

ca2 2010.09.02. 20:20:35

Hja kérem, ezek normális dolgok a rendszerdöntögető radikálisoknál.
A dísznyilas Bácsfi Diana apukája is teljesen véletlenül az elhárítás tisztje volt, meg szegény Szabó Albert számára is komoly belső feszültségeket okozhatott, hogy miközben ő nyíltan hirdeti az antiszemita eszméket a szülei izraeli állampolgárok.

abandi 2010.09.02. 20:32:48

@Talon Karrde:
Nem érdekel a nyafogásod!
Tudod, hogy elrománosodott Székelyföld, sőt...a Hargitán is megjelentek az oláhok!
És beleugatsz a liberálfaszságaiddal a mi dolgainkba!
Csiba, Te!

Antifaszok Réme 2010.09.02. 20:35:35

Engem meg múltkor kacsává változtatott...

De már elmúlt. Háp.

Joe84 2010.09.02. 20:44:41

Persze, akit nem csuktak még le huzamosabb ideig az csak ügynök lehet.

Világos logika.
Csak az lett elfelejtve, hogy az ostrom óta számtalan eljárás folyik ellene és Budaházy ellen is.
Budaházy viszont nem ezek miatt ül.
Ha kint lenne biztos ő is ügynök lenne fidesz logika szerint.

ddance 2010.09.02. 20:54:15

Ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs, az a baj.

Budaházy ügynök, csak látszat miatt lesittelték. Toroczkai meg azért ügynök, mert őt nem. Értjük!

abandi 2010.09.02. 20:54:37

@Joe84:
Az a baj, hogy kissé zsíroshajú, és zsidós pofájú a lelkemadta...
Egyébként:
kóser a srác!

csi szi 2010.09.02. 20:54:44

Ha ügynök, akkor most már a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ügynöke. A főnöke meg Hajdu János dandártábornok. :)

abandi 2010.09.02. 20:56:15

@ddance:
A Gyuri egy fasza gyerek!
Csak kissé szertelen...volt.

abandi 2010.09.02. 20:59:13

@csi szi:
Hol lakik vajon a robotmozgású zászlólengető?
Mert, csak kíváncsiságból megnézném!

Colt1911 2010.09.02. 21:17:18

Ez a cikk a csúsztatás, és a hazudozás mintapéldánya.

Először is: Toroczkai ott volt a hídon. Attól még, hogy te nem voltál ott és fényképen sem láttad, ő ott volt. Először mint a Pannon Rádió tudósítója, utána már ő is beszállt.

Másodszor: Igenis, indult ellene eljárás a TV-ostrom miatt. Rá akarták varrni, hogy ő a szervező.
szentkoronaradio.com/belfold/2010_01_18_nem-szuletett-itelet-a-mtv-ostrom-kapcsan-toroczkai-ellen

Aztán a közleményei miatt is perelték már:
szentkoronaradio.com/2010_06_29_toroczkai-laszlo-a-gyorskocsi-utcaban

A kép pedig a TV-ostrom idején készült, mikor vége volt már a harcnak és tájékoztatni kellett a tömeget a rendőrség kérésére. Ez is tisztázva lett.

A terroristás ügyben pedig adott ki közleményt,hogy a családját zaklatják nyomozók, és a nyomozati anyag vissza-visszatérő szereplője is.

Ahogy látható, nem ússza csak úgy meg a dolgokat... Persze mindegy is, csak a gyáva féreg beszari alakoknak felfoghatatlan, hogy valaki mer tenni valamit és ügyesen csinálja,mert ők még tilosban is remegve állnak meg.

Arról nem beszélve, hogy Budaházy is ügynök volt míg le nem tartóztatták, most pedig már csakToroczkai az ügynök. Ha letartóztatják - mint itt örülne neki pár féreg-, akkor sem kérnétek tőle bocsánatot, hogy nem volt ügynök, mint ahogy Budaházytól sem kért senki, amiért ügynöközte. Ha meg ki jön, akkor miért jött ki? Biztos megtört, beszervezték és megint csak lehet ügynöközni. Gratulálok ehhez a szánalmas cikkhez. Téged Lelkylola meg ha meglátlak...

(gondolom meddig fog itt maradni ez a komment, gyors, szorgos kezek törlik egyből)

Kukettó (törölt) 2010.09.02. 21:31:39

@Colt1911:

"gondolom meddig fog itt maradni ez a komment, gyors, szorgos kezek törlik egyből"

Imádom ezt az üldözési mániát.
Aztán ha mégsem törlik?

xenuka 2010.09.02. 21:34:15

egy szánalmas ember szánalmas írása

benkoo 2010.09.02. 21:43:05

Elöbb utóbb......... pedig ő rá is van elég terhelő...
Lehet ő az NBH ügynöke.....

Bell & Sebastian 2010.09.02. 21:50:29

A főszervezők a zsidó harci szekeret tolták mindkét esetben, ez ténykérdés. Jó sokan beugrottak.

Foglalkozása? Forradalmár.

(Azért ne kenjük el! Miért is maradt a nyakunkon a sok komcsi rendőr, bíró, ügyész és főállású provó? Ha ez így nem lett volna, ez a mese se nem volna.)

Viktus 2010.09.02. 21:51:24

@Colt1911:

Szerintem nem fogják kell elrettentő példa az iszonyatos sötétségre is ...

Viktus 2010.09.02. 21:52:10

@Bell & Sebastian:

Nem az ECHO tévén ilyen szabadságharcos, hazafi meg ilyesmi szakmai megjelölések voltak a beszélgetések alatt :P

Rwindx 2010.09.02. 21:58:01

Nem mintha annyira követném a velük való történéseket, de nekem úgy rémlik hogy korábban Budaházy volt az aki mindig csodásan elkerülte az elfogást, és hasonlókat.

abandi 2010.09.02. 22:04:34

@Antifaszok Réme:
Szelídebben is van ilyen nóta:
www.youtube.com/watch?v=YH42wL9dbxQ

/Az elliberálosodott oláh-székelyeknek is küldeném, sok szeretettel...!/

Bell & Sebastian 2010.09.02. 22:04:42

@Viktus:
Sajnálom, nekem olyan nincs. Ellenben a cián szárnnyal, a Fikuszban. :)

abandi 2010.09.02. 22:19:01

Závrivetz, závrivetz a kurva anyádat!
Mint ahogy a régi zsidóvicc mondja....

papas 2010.09.02. 22:21:43

Az a bizonyos suttogó propaganda, igaz? Toroczkai a Jobbik Csongrád megyei listavezetője, amivel kicsit-nagyon zavarhatja a fidesznyik csoportokat. Mint az átkosban, csak most a narancsos horda kivitelezésében. Éljen a hiteles mandiner. Előre.

abandi 2010.09.02. 22:23:51

Mi van a butaházigyurival?
Ja, hogy följejentették az ügyvédi kamaránál az ügyvédjét...?
Shálom.
Majd héberül kell fellebbezni!

vastort 2010.09.02. 22:42:47

"Tucsek" helyesen: Tutsek (Gusztáv).

Antifaszok Réme 2010.09.02. 22:48:41

@abandi: Egész jó kis kórus mű. Ehhez mit szólsz ?

www.youtube.com/watch?v=JbB1s7TZUQk

chroma 2010.09.02. 22:50:57

Szánalmas mandiner, hazudozni nagyon tudtok. Lelkylola az Orbán diktálta a szöveget?

Viktus 2010.09.02. 22:57:37

@chroma:

jaja közben meg Schmitt Pali csirkepaprikást készített

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.09.02. 23:04:26

A hídtól függetlenül azért az is érdekes, hogy alig van olyan akit a TV ostromáért elítéltek volna.

Antifaszok Réme 2010.09.02. 23:06:06

Akinek meg nem tetszik El Toro de Leslie, arra ez vár:

www.youtube.com/watch?v=e1paHht1QGY

Csak mi (magunk) kicsit feljebb célzunk...

Fenehorizont 667 2010.09.02. 23:08:00

torockajit azé nem tartóztatják le soha, mert a faterja szeged egyik legmenőbb ügyvédje, és ott segít neki, ahol csak tud.

2010.09.02. 23:14:10

Arról nem tudok, Hogy Toroczkai hol volt 2002 jul. 4-én délelőtt, de azt tudom, hogy este a tömeggel vonult a nagykörúton. Együtt mentem vele előre a Blahára - egy lélek se volt a téren - kifigyelni, ahogy a rendőr buszok elhúznak a Keleti irányába, mert az mszp székházhoz várták az embereket. Az, hogy a Blahára beérő tömeg végül jobbra fordult, az Toroczkainak volt köszönhető. Mondjuk nem sikerült nagyon átvágni a kékeket, mert az Astóriánál már beértek minket és könnygázzal oszlatni kezdtek.
Akkor rohantam először rendőrök elől.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.09.02. 23:15:55

egyébként meg tessenek hinni torockaiban vagy nem hinni és érdemben nem foglalkozni vele!
ez a lebegtetés liberálbolsevik attitüd.

abandi 2010.09.02. 23:20:07

@Antifaszok Réme:
Nem kicsit schön, a gut!
Na, egy magyart is, hogy az olstein-orsós-orbán család is megnyugodjon:
www.youtube.com/watch?v=YH42wL9dbxQ
No, csak a zsidó-cigány-kereszténység /tervezett/ "szentháromság" miatt...

fereter (törölt) 2010.09.02. 23:26:41

Ez egy tipikus aljas Indexes cikk, csak kiszervezték blogba. A bértollnok meg biztos kap a hirdetési bevételekből.

Most elővették Lászlót, csakhogy kenyéradó gazdáiknak teccő irományokat terjeszthessenek a bértollnok bloggerek áttetsző álcája alatt. Hol volt László az Erzsébethidi Csatánál? A hídon nem láttuk. Mér nincs még letartóztatva? Micsoda dolog!

Ügynök tehát! Magyar? Szlovák? Orosz? Román netán?
Valamelyik biztos!

Hát ennyit akarnak veletek közölni ezek. Ezek.

És ti tűritek? Ne dőljetek be nekik!

abandi 2010.09.02. 23:36:07

@vero:
Én láttam egy pattanásos zsidó kislényt-lányt úgy hallgatni a Morvai (nemzetvető nagyasszonyt!) Kirisztinát hallgatni, hogy már majdnem megszépült közben....
A Jobbik ott bassza el, hogy a elmarad a kriszti-hiszti!
Bár, tök mindegy, mert az éhséglázadás ezeket is el fogja takarítani a redves büdös picsába!

Krapulax_ 2010.09.02. 23:55:58

A "cikkíró" már biztosan az igazak álmát alussza, talán álmában csönget is egy picit, de holnap biztosan kijavítja azokat a tévedéseket, amelyek szép számmal előfordulnak a cikkében.
A másik lehet, hogy az index hibája, de ha már kitesznek a címlapra egy számukra olya kedves cikket, akkor legalább az alany nevét kellene helyesen írni.

abandi 2010.09.03. 00:18:37

Bála bá' a Lolcsit is tönkrebaszta...

blz42 2010.09.03. 00:50:18

Jávor Benedeknek, az LMP főpolgármester-jelöltjének kb. 1000 cédula kell még. Ha szerinted is szükség van az ókonzervatív, a hagyóista és a szélsőjobboldali jelölt mellett egy zöld alternatívára, ha szerinted is fenntartható fejlődésre van szüksége Budapestnek, add le az ajánlószelvényed délután 3-ig a főbb közlekedési csomópontokon (Deák tér, Moszkva tér, Nyugati tér, Blaha Lujza tér stb.)!
Csak rajtad múlik, hogy lesz-e jó választás október 3-án!

Vata fia János 2010.09.03. 00:55:12

@blz42: Te valamit nagyon elnéztél, öreg.

belekotty 2010.09.03. 01:03:53

"A két bajtárs elvileg még barátságban van, bár Budaházynál már elszakadt a léc, amikor lelacikázta egyik levelében." - elszakadt a léc... hmmm...

Zsola777 2010.09.03. 01:17:31

Elszakadt a léc!? Hogyan?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.03. 01:25:14

@belekotty: ja az tenyleg bena, hogy elszakadt a lec, elszakadt a cerna. Egyebkent pedig Szabadsagot Budahazynak!

belekotty 2010.09.03. 01:35:29

@lelkylola: És ezt hatvan valahány kommentben senki sem tette szóvá.

Bell & Sebastian 2010.09.03. 02:26:04

@belekotty:
Minek? Nincs ez akkora probléma, mint a Templom kárpitjának kettéhasadása.

abandi 2010.09.03. 02:30:12

@belekotty:
Én megemlítettem, csak lebutaházyzva....
mert egy öszinte, sokgyermekes balfasz.
Nem úgy mint mások...(!!!)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.03. 02:39:50

@belekotty: egyszeru kepzavar
leverte a lecet
elszakadt a cerna
fizetnek engem a javitasokert?
nem
tehat nem javitok, de a szemem rogvest fennakadt ezen

hetzer87 2010.09.03. 06:04:20

@Colt1911: ennyi!

szerencsétlen kis aljas hulladék próbálkozás "tisztelt" "lelkylola" a ratyi neveddel együtt..és az a szégyen,hogy ezek után ha valaki képen töröl az utcán még TE fogsz csodálkozni

remélhetőleg külön bugyra van a pokolnak az ilyen férgek számára

2010.09.03. 06:08:28

Na, mivan itt?

Mostmár az Orbánt sem szeretik a szélsőjobbos hungaristák???
Mostmár az Orbán is fekete seggű?
Eddig csak az Emeszpé, Eszdéesz, Emdéef volt a gáz, mostmár a Fidesz is?

Hogy változik az idő...

Robinzon Kurzor 2010.09.03. 06:53:03

A titkosszolgálatok világa mindig is a látszat és a valóság manipulálásával operált.

Nincs is annál hatékonyabb bomlasztó technika, mint amikor az egyik főkolompost látványosan békén hagyják ...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.03. 07:14:07

Huhh, akikhez képest lelkylola balra van, azok hogy nem esnek le?

is 2010.09.03. 07:14:14

egy olyan országban, ahol a parlamenti képviselők egy csoportjának poén rendőrségi kordonokat ledönteni, meg nem is volt jegyzőkönyv, ahol elhangzott, hogy 'ne nyerjünk annyit', meg ahol Dávid Ibolyát lehet eljárás alá vonni, ha mindenki által elismerten elhangzik, hogy 'terhelőt kell gyűjteni' rá (Josip Tot ügye elfektetésének felemlegetése már nekem is unalmas, de hát a tények makacs dolgok), szóval egy ilyen országban ez a hóhér akasztása történet. nincs Orbán egyedül a dörzsöltségével, ez van, fiúk.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.09.03. 07:26:01

ezt egyszerűen szokták megnevezni: "sunyi vamzer"

hogy értsd: kétlaki szemét besúgó.

val 2010.09.03. 07:37:15

@ddance: Heeeheheheh :)

Ez jó volt.

val 2010.09.03. 07:39:25

@Colt1911: De ez neeem számít!

Úgynök és kész. A Májdíler jobban tuggggya!

anyad2 2010.09.03. 07:47:02

@Hivatásos beszólóművész: Majd, ha nem egy fityeszes miatt tiltják meg, hogy nemzeti zászlóval felmehessen a sportoló a pódiumra -véletlenül azután, hogy egy magyar kislány fel merészelte vinni- és ha nem ez lesz a nagyonköztársaság elnöke ("celebje"), akkor majd szeretni fogják a fideszt. Ha majd Erzsi néni is azt mondja, hogy "rend VAN bazmeg!", akkor majd szertik a fideszt.
Ha majd Zorbán nem tárgyal Lauderekkel vagyonkiárusításról, akkor majd szeretik a fideszt.
Ha majd nem az lesz a legnagyobb gond, hogy azt a rengeteg terroristát elhárítsuk, akkor majd szeretik a fideszt. Majd ha kikérik maguknak azt a mondatot, hogy "felvásároljuk Magyrországot" akkor majd szeretik a fideszt. etc etc.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.09.03. 08:01:23

ő egy megcsinált ember. ezt csak egy komplett idióta nem tudja.

kohnn 2010.09.03. 08:23:59

@blz42: nincs szükség újabb zsidópárta!
Akkor sem ha zöld.
Elég volt az szdsz-mdf-mszp-zsidesz-fitymasz...

kohnn 2010.09.03. 08:35:34

@anyad2: "Ha majd nem az lesz a legnagyobb gond, hogy azt a rengeteg terroristát elhárítsuk"

HA a Terrorelhárító Szolgálat az izraeli terroristákat (moszad, lauder, blum és társai) fogja elhárítani, akkor indokolt létrehozása. Egyébként nem.

Parajpuding 2010.09.03. 08:40:27

Egyáltalán nem olyan okos ez a kis p*cs, mint amilyennek hiszik. Ellenben a "pártfogói" között érdemes keresni eddigi sikereinek okát.

shwarcz bácsi 2010.09.03. 08:43:13

vihar egy kanál vízben.szánalmas.

Kassian 2010.09.03. 08:53:24

@kohnn: szegény hülye barom vagy.

Viktus 2010.09.03. 08:55:52

@kohnn:

Kis gonosz vagy Pintér elvitte a biztonsági őrös biznyiszt aztán Viktor szegény testőr cimbijének is kell v.mi jó kis poszt nah ... még ezt a kis apróságot is sajnálod tőle.

val 2010.09.03. 09:10:26

@Kassian: Bagoly mondja verébnek...

Téglagyári Megálló 2010.09.03. 09:27:19

@abandi:

Látom sem a parciumiak sem a székelyek nem eléggé magyarok? Hol lelhetők fel az igazi magyarok, és mennyi van belőlük? Kétszáz?

kohnn 2010.09.03. 09:29:56

@Kassian: súlyos észérveid összetörtek! :(
szegény hülye barom

Viktus 2010.09.03. 09:37:34

@Téglagyári Megálló:

Én itt mindenhol igaz magyarokat látok hiszen az igaz magyarokra jellemző, hogy minden piszlicsáré szaron képesek veszekedni meg minden szarnak elhordani a másikat ... turáni átoknak szokták nevezni ezt a "nemes" tulajdonságot.

Rwindx 2010.09.03. 09:59:02

Mi van itt már megint...

devuscka 2010.09.03. 10:08:53

@Colt1911:
Akár beépített, akár nem, (magánvélemény szerint: 'beépített' : mindig éppen ott van jelen, ahol nem kellene és kárt okoz a magyaroknak itthon és külföldön, alátámasztva a mszp aktuális fasisztázásait) - de mindenképpen egy gyáva alak!

Az MTV székház ostrománál odahívta a népet, majd amikor forróbb lett a hangulat , szépen eltűnt és csak az események lecsendesedése után került elő egy rendőrkocsiból, hangszóróval a kezében.
Ellentétben egy szőke hölggyel, aki még az események elején, hogy megpróbált a tömeg és a rendőrök közé állni, széttárt karokkal csillapítani az indulatokat. Nagyon bátor tett volt részéről.
Sohasem felejtem el! Róla nem beszélnek.
Toroczkai minimum szégyellhetné magát !! (hacsak nem erre ment ki a küldetése?) Egyébként hol volt az ostrom alatt?
Szerintem teljes mértékben felelős azért ami ott történt. (enyhe próbálkozás után, mégsem kapott érte semmit)

érdemes újra nézni :
www.hirtv.hu/belfold?article_id=116428&highlight_text=ostrom
videók: "Az MTV székházának ostroma"

- első rész közepe körül a szőke hölgy..
és 2/3-nál Krakkó Ákos bejelentkezik, hogy a Nádor utcánál roham rendőrök állnak nagy tömegben..(?)
az első rész végén Bayer Zsolti is beszél

val 2010.09.03. 10:21:42

@devuscka: "az első rész végén Bayer Zsolti is beszél "

Te kisz huncut. :)

Viktus 2010.09.03. 10:25:42

Egyébként számomra Toro szereplésénél van érdekesebb kérdés, mert ő a sorsunk szempontjából sokat nem oszt nem szoroz.

Viszont a Fidesz rendelkezik v.mi politikus genetikai gyártósorral, esetleg v.mi super hero kiképzés? vagy mégis, hogy a fészkes fenében tud majdan egy fideszes politikus elirányítani egy várost, közben a parlamentben is dolgozni mellette meg grátisznak még a megyei közgyülésben is tevékenykedni? :D

Colt1911 2010.09.03. 10:39:15

Mi ez a hol volt itt, hol volt akkor, hol volt emitt?Hova tűnt Budaházy, Toroczkai és DémonHil?

Elmondanám az itt oly nagyon bőszen ugatóknak, hogy attól még, hogy nem szerepel felvételeken felismerhetően valaki, attól még ott lehetett. Tipikusan 2008.március15: hova tűnt Budaházy mikor előre küldte a népet? jah, te hülye barom, biztos fedetlen fővel fog neked ugrálni a tömeg elején, a rendőrsorfal előtt, hogy itt vagyok én Budaházy,engem kövessetek...

Biztos ügynök és provokátor Toroczkai, és szereti ugye "kavarni" a határontúlon is a magyarok között, jah, csak akkor miért van/volt kitiltva az összes környező országból? Ez is valami megtévesztő trükk biztosan...

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.09.03. 10:44:12

A Torockaival nekem csak az a problémám, hogy nem tudom kicsoda, nem tudom mit akar és nem tudom hogy ússza meg.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.09.03. 10:46:08

@Viktus: Úgy, hogy nekik legendás a munkabírásuk, Sztahanovisták...

Nevem Earl 2010.09.03. 10:49:48

Én úgy tudom, már egymást is marják Budaházyval "Cigányia"-ügyben... :) Így fog szétforgácsolódni belülről az egész jobbos "front", legalábbis hőn remélem.

kételkendő 2010.09.03. 10:49:54

Mindenki frusztrált? Szegény magyarok...

tanarseged ur 2010.09.03. 10:56:39

@TuRuL_2k2:
Látom, Colt1911 és hetzer87 szívesen képen törölné Lelkylolát - s ebben még az sem zavarja őket, hogy nő. Nehogy töröljétek a kommentjeiket: jól dokumentálják, hogy a radikális jobboldalon is teret nyer a cigánybűnözés. ;-)

devuscka 2010.09.03. 10:57:26

@Colt1911:
:)
Ja, ki van tiltva. Miután bekavart.. (M.o-ról sem ártana)

Zavaró a kérdés? Hol volt-hol nem volt ott?
Pedig érdekes lehet, mivel foglalatoskodott az alatt a pár órácska alatt, amíg ostromoltak a többiek. Merre járt?
- Az is lehet, hogy egyszer eltűnik, mint Szabó Albert és Bácsfi Diána meg társaságaik .

hunyuan 2010.09.03. 11:00:17

egy az egyben 15másodpercet adnék ennek a főemlősnek

thetriggerhappy 2010.09.03. 11:01:14

@ca2:

ez egy nagyon népszerű urban legend, kár, hogy nem igaz. albi ausztráliában élt, sydney elővárosában, punchbowl-ban, igazi magyar nyilas leszármazottként.

Téglagyári Megálló 2010.09.03. 11:02:48

@thetriggerhappy:

Mindenesetre Kövér titokminiszter gyorsan elintézte, hogy visszaköltözzön.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.03. 11:20:15

Hetzer87 noket fenyegetni gyava, ferfiatlan es taho cselekedet. En nem felek toletek, Biszku Belatol se, meg Gyurcsany droidjaitol se. Toroczkai nem tudom kicsoda, de en ott voltam az Erzsebet-hidi lezaras utan es szinte minden tuntetesen. Sajnalom, hogy Budahazy bortonben ul es nem ertem, hogyha o tenyleg ilyen veszelyes, akkor Toroczkai miert nem. Ennyi. Ugyhogy kicsit visszabb az agarakkal, ha kerhetnem. Koszi.

val 2010.09.03. 11:31:35

@devuscka: Az nem érdekel, hogy Vágási Feri mit csinált tegnap délután? :D Blikk.

val 2010.09.03. 11:33:47

@lelkylola: Akkor miért nem kérdezed meg tőle? Nem szégyen az.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.03. 11:44:24

@val: itt feltettem a kerdeseimet, ha akar valaszol, nem szegyen az.

átlátó 2010.09.03. 11:54:35

Nekem pedig "A Tanú" című alapmű jutott eszembe erről a bejegyzésről. (Ha nem az, - akkor csináljunk belőle azt...abból baj nem lehet. Jut még eszembe. Tegnap itt az indexen cigányozós nap volt, több blogon is. Úgy vettem észre, hogy egy-két bloghoz nem szólhatok hozzá. :) :) Pedig csak a tapasztalataimat osztottam meg hasonló kulturáltsággal, mint a cigányokat mosdatók.)

thetriggerhappy 2010.09.03. 12:05:19

@Téglagyári Megálló:

passz. neki is, nekünk is jobb ha ott van, nem?

csak tudnám, hogy ez az albi izraeli legenda miként alakult ki. ez is olyan mint a vona szefrád zsidó a la csurkapisti?

Mikrobi 2010.09.03. 12:10:33

Egy dolog kimaradt a cikkből. Találós kérdés: hogy hívták a Lacikát, mielőtt Toroczkai lett?

Téglagyári Megálló 2010.09.03. 12:17:51

@thetriggerhappy:

A legendák makacs dolgok. No meg: igény, az van rájuk.

val 2010.09.03. 12:42:23

@lelkylola: Nem gondolod, hogy sorrendtévesztés esete forog fenn? Először szívatod, aztán ő kérdezzen? A post fog változni, ha valami nem fedi a valóságot? Kikerül a *sindex címlapra az is?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.03. 13:59:40

lola egyre nagyobb vadakra vadászik! :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.03. 15:52:45

Val, ez egy blog, ahova leirtam az Interneten talalhato infok alapjan a kerdeseimet. Nagyon kedves blog vagyunk, ezert szinte egyaltalan nem moderalunk, tehat nyugodtan valaszolhat kommentben, ha kulon levelet ir, kiteszem kulon posztba, az Index cimlapot sajnos Orban Viktor donti el, abba nem tudok beleszolni.

tanús 2010.09.03. 16:13:22

aki tényleg kint van majdnem minden tüntetésen és megmozduláson, az láthatja, hogy a Toroczkai mindig ott van. ezen nincs mit ragozni. A mandiner meg jobban tenné, ha nem süllyedne le a Blikk találgatós cikkírós stílusára!

hetzer87 2010.09.03. 16:27:12

@lelkylola: nem tudtam hogy nő vagy,nem az nbh-tól vagyok..

és ezek után még vagyok annyira naiv is,hogy hajlamos legyek elhinni nem aljas indokból írtad a cikket

mindenesetre nagyon úgy sikerült és tele van olyan spekulációkkal aminél még a blikk is ezerszer hitelesebb lehetne..

inkább nézz annak utána mit tett a Laci a magyar-magyar kapcsolatokért a határon túl...mert a szememben ő többet,mint az egész politikai garnitúra 70 év alatt!

nacsakis 2010.09.03. 22:32:35

Ez a cikk mekkora hazugság! Tele van csúsztatásokkal. Undorító, hogy miként mocskolja Toroczkai Lászlót, aki egy nagyon rendes és hiteles ember. Én ott voltam az Erzsébet hídi blokádban, és láttam Toroczkait. Lehet, hogy nem hazudozni kéne, meg nem félrevezetni az embereket, hanem az igazat leírni!

Bitumaru 2010.09.04. 00:48:57

Hiszek benne hogy ezeket a hazugságokat és gusztustalan hányásokat a félelem szüli mocskos szátokból. Ha véletlenül egyszer kitekintenétek abból a makulátlan libsi burokból és magatokra néznétek megdöglenétek a szégyentől. Nincs több hozzáfűzni valóm. Idiótákkal nem vitatkozom mert lesüllyedek a szintetekre és legyőztök a rutinnal.

A maradéknak meg annyit hogy találkozunk a barikádokon.

Szabadságot a politikai foglyoknak!
Szabadságot Budaházynak!!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.09.04. 06:08:36

@Bitumaru:

Jó dumákat lehet találni a googlin: a zinternet, zintenet decsodás!
Annó, mikor fiatalok voltunk mi is a HIX-től (Hollósi Information Xchange) kapott vicc-körimélekből (MÓKA) idéztünk, nagyon fasza fijúnak számítottunk ezzel Kolozsváron a kilencvenes évek közepén, hejj, ahol szegény székelyek legények meg lejányok még magyar TV-t is alig láttak, nemhogy magyar viccet esetleg aktuális vicces szófordulatot használjanak.
Óh, azok a szép idők amikor az ilyen dumák, amiket elsütögetsz még jó dumának számítottak... de szépek is voltak!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.09.04. 09:47:44

Jó ezeket a kommenteket olvasni. Végül csak helyükre kerülnek a dolgok...

XD

Antifaszok Réme 2010.09.04. 21:04:32

Akinek meg nem tetszik El Toro de Leslie, arra ez vár:

www.youtube.com/watch?v=e1paHht1QGY

Csak mi (magunk) kicsit feljebb célzunk...

Johnny336 2010.09.06. 09:16:06

Ez régi eljárás a rendfenntartók részéről, hogy mindenkit bevisznek, csak egyet nem, aztán várják, hadd kombináljanak csak a rosszfiúk - egyszer úgyis eljön a végítélet, őt spiclizik majd először. Aztán nem ússza meg úgy, mint Fanka, vagy a fradisták.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.16. 12:24:18

egyértelműen jelentget, a titkosszolgálatok segítségével került polgármesteri székbe is.

hoplita 2016.01.16. 17:20:06

@tanarseged ur:
Én csak szájba kúrnám...azt lehet?.:)

@tesz-vesz:
Igen,
Ásotthalom egy nagyon jelentős település, tuti, hogy a szolgálat ültette a székbe.

Mán t6e is meghülyültél, bazmeg???????

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.23. 13:03:52

@hoplita: milyen jól kifogta a migránsokkal, tök népszerű lett, ugye?

annamanna 2016.04.24. 03:08:56

@tesz-vesz: "Toroczkai tehát azt állítja, hogy okossága miatt kerülte el a börtönt"
Ki mástól örökölte az eszét, mint Tutsek dédapótól.

"a dezinformációk megelőzése érdekében szeretném leírni, hogy valójában mi történt. Hétfőn az ásotthalmi plébánossal, Józsi atyával kettesben harmadik gyermekem megszületését ünnepelve zarándokúton gyalogoltunk éppen vidáman a szeged-alsóvárosi templom irányába, amikor Röszke térségében, a határkerítéstől néhány száz méterre megcsörrent a telefonom. Vona Gábor hívott, és felkért, hogy induljak el a Jobbik alelnöki posztjáért. A felkérése derült égből villámcsapásként ért, s bár a politikai pályán mozgó 10 emberből 9 biztosan azonnal igent mondott volna az ország második legerősebb pártja első emberének a felkérésére, én kapásból nemet mondtam. Aztán folytattuk az utunkat Józsi atyával, s a még hátralévő kb. 15 kilométeres gyalogutunk alatt a plébános úr csak annyit mondott, hogy „azért meg kell ezt a kérdést beszélni a Jóistennel is”."
alfahir.hu/toroczkai_laszlo_nem_fogom_olbe_tett_kezzel_nezni_hogy_a_jobbik_tonkremenjen

A fölösleges részletezés a hazudozás egyik jele.

"a nemzet ügye iránti alázatból vonultam hátra"
"a nemzet ügye iránti alázattal vonja magát egy sorral hátrébb, éppen úgy, mint ahogy azt én tettem 2010-ben."

Erről egy zsidó anekdota jut eszembe, a rabbi megemlíti az összejövetelen, hogy úgy hallotta, a hitközségbe egy nagyon alázatos ifjú érkezett. Ő még nem ismeri, vajon ki lehet az? Erre az illető felugrik: "Rebelébn, én vagyok az a nagyon alázatos ifjú, én vagyok az!!!!"

(Zárójelben, ha a viccbeli rabbi azt kérdezte volna, kihez szól az Isten konkrétan, arra O. Gáspár ugrott volna azonnal, hogy pont őt választotta ki az Isten arra, hogy konkrétan beszéljen vele).
süti beállítások módosítása