Az egyik széljobb szubkultúrához tartozó ismerősöm hívta fel arra a figyelmem, hogy Toroczkai azt hirdeti magáról: együtt harcolt az Erzsébet hídon Budaházyval - miközben ott se volt. Valóban, Toroczkai a magyarázkodó levelében, ahol hosszan kifejti, hogy rendszerkritikussága ellenére miért lesz Jobbik-politikus, megemlíti, hogy „már ott voltam Budaházy György bajtársammal 2002-ben az Erzsébet hídi csatánál”. Nem tudom, hogy hol volt akkor, mindenesetre ezekben a körökben számon tartott és jelentős értéknövelő faktor, hogy ki és hol volt ott és a legendárium szerint nem volt ott. Ahogy nézegettem a képeket, én sem láttam.
Toroczkai egyébként is nagyon furcsa figura. Tucsek vérbíró dédunokája, amiről ugye nem tehet, de akkor is nagyon érdekes, hogy épp ő a nemzetmentők vezéralakja. Aztán mindenhol feltűnik és sohase lesz baja. A tévéostromot ő vezette, de mégse vonták eljárás alá, az egyik tüntetésen pedig egyszerűen kisétált a rendőrök gyűrűjéből, miközben a többi tüntetőt bezárták. Most pedig Budaházy már egy éve börtönben ül, ő pedig újabb szórakozóhelyet nyit. Érdekes: mindez úgy történik, hogy már nem csak Magyarok Nyilai-ügynek hívják az eljárást, hanem Hunnia-ügynek. A szervezet két vezetőjéből az egyik Budaházy, a másik pedig Toroczkai. A terroristák elhárítása ürügyén mindenkit őrizetbe vettek, kivéve őt. Pedig nem titkolózik, a betyársereg honlapján a Magyarok Nyilai akcióit mai betyáros cselekedetnek nevezik és három mai betyárt említenek: Toroczkait, Budaházyt és Tyirityánt. A honlapon Toroczkai magáról annyit ír szerénytelenül (vagy annyit írnak róla), hogy ő a nagy konspirátor.
Toroczkai azóta is a szerencse fia, nem véletlen, hogy időnként ellenségei és bajtársai is a „nagy konspirátornak” nevezik.
Annak ellenére ugyanis, hogy bevallottan négy állam – Magyar Köztársaság, Szerbia, Szlovákia és Románia – titkosszolgálata figyeli és több alkalommal őrizetbe vették, mégsem tudták egyelőre huzamosabb ideig börtönbe vetni. 2006 őszén az akkori terrorfőkapitány, Gergényi Péter a Duna Televízióban nyilatkozta, hogy Toroczkai annyira ügyesen konspirál, hogy nem tudják letartóztatni, szerinte még beszédeit is ügyvédekkel fésülteti át, mielőtt elmondja.
Toroczkait emiatt az „ügyessége” miatt hozta össze a suttogó propaganda legalább hat ország titkosszolgálatával, ezzel egyébként új rekordot is felállítottak, hiszen nem volt még a történelemben „hatos ügynök”.
Toroczkai tehát azt állítja, hogy okossága miatt kerülte el a börtönt, Budaházy pedig nem gondolkodik és ezért van rács mögött. A két bajtárs elvileg még barátságban van, bár Budaházynál már elszakadt a léc cérna, amikor lelacikázta egyik levelében. Most pedig azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy „Megpróbálták Toroczkait is belerántani. Az iratokat ismerve mondom: nem sokon múlik, hogy ő még nincs bent.”
Rejtély, hogy Toroczkai milyen kiváló cselekkel tud szabad maradni és az is érdekes, hogy ha akkora zseni, akkor miért hagyta, hogy Budaházy olyan ügyetlenűl intézze a dolgait, hogy eljárás indulhatott ellene? És hogy került a hídra, ha nem volt ott?
Az utolsó 100 komment: