„Mocskos cigánytelep marad”
2010. augusztus 26. írta: Doktor Kottász

„Mocskos cigánytelep marad”

  Eddig úgy volt, hogy amikor egy liberális találkozott a valósággal, az vagy nagyon szórakoztatóra, vagy elképesztően felháborítóra sikeredett. Különösen igaz volt ez akkor, ha a cigányok helyzetéről esett szó, itt a legképtelenebb és legveszélyesebb áligazságokat hordták össze húsz éven keresztül. Rengeteg példát lehetne felsorolni, a fals kezdeményezésekre és azok katasztrofális megvalósulására, de most ettől eltekintek, mert talán valami megváltozott. Talán.

  Hétesen, (tetszik tudni ahol megint felsírt egy gyerek) ugyanis van egy tábor, amit leginkább Bódis Krisztához és Somához köthetünk – finoman szólva nem a jobboldali kulturális kánon részei ők. Ám amit tesznek – elmennek Ózdra és önkéntesekkel létrehoznak egy tábort, hogy a helyi cigánygyerekek csináljanak valamit – az világnézettől függetlenül megsüvegelendő. Dolgozik bennem persze mocsokmód a kisördög, hogy kaptak-e rá valami jó kis holdudvarpénzt, de ezt most félrehessegetném. Ugyanis készült itt egy interjú az általam nem különösen kedvelt Somával, amiben a következőket mondja:

 

„Amíg ez (a szándékos szemetelés – a szerk.) nem fog változni, addig egy hatökrös szekér nem fogja ezt a telepet elhúzni. Amíg ez nem fog az itt élők agyában megváltozni, amíg nem veszik észre hogy ez egy közös dolog, amiben mindenkinek felelőssége van, addig le fogják magukat húzni és mindig egy mocskos cigánytelep marad. (…) Egész Európában Magyarországon legdurvább az adó. Ha keresünk 100 forintot, abból 50 forint az államé. Ebből az 50 forintból éltek ti, tehát konkrétan ebben az országban 3 millió ember fizet adót, a 3 millió tartja el saját magát és még plusz hetet. És a szociológusok, akik nézik a népesedést, hogy ha a romák ennyit szülnek és a fehérek ennyit szülnek, akkor 2050-re a magyar lakosság fele romákból áll majd. (...) El kell kezdeni tanulniuk, szakmát tanulniuk. A kis drágáknak nem 14 évesen szülniük kell, hanem szakmát tanulniuk.”

  Nos, ha az első mondatokat, vagy csak a mocskos cigánytelep szóösszetételt pár éve mondjuk Bayer Zsolt írja le, vagy valamelyik borsodi polgármester nyilatkozza, akkor kitört volna az idegháború, ahol a liberális erők hadba állították volna a teljes nyugati médiát, és Ausztriából, Németországból, Svájcból, Svédországból hallhattuk volna vissza, hogy mekkora intoleráns, rasszista mucsai csürhe vagyunk. Megszólaltatott szakértők: Tamás Pál, Vásárhelyi Mária, Horváth Aladár, Mohácsi Viktória. Megfelelő aláhúzandó, a sor tetszés szerint folytatható.

  A gondolatmenet második felét pedig nyugodtan minősíthetjük vulgárszociológiai gyorselemzésnek, vághatunk pofákat az odatűzött, „az idegen szép” elvén alapuló vörös farkakon. De azért vegyük észre és örüljünk neki: végre nemcsak a jobboldalon kezdik úgy gondolni, hogy a romaintegráció az nem valami olyasmi, hogy az adófizetők mosolyogva eltartják az inaktívakat, köztük nem kevés munkanélküli cigányt, akik eközben azt csinálnak, amit akarnak. A balról már szinte kopásig hangoztatott összefogás, szemléletváltás, felkarolás, és a szitokszóvá csépelt tolerancia csak akkor használ, ha van mellé felelősség, kötelességtudat.

  Egy a baj, illetve kettő. Akármennyire jó a tábor, előreláthatólag 30 év múlva lesz kézzelfogható eredménye a foglalkozásoknak, holott a térségben már készülődik a vihar. És ahogy készülődik, már van is itt nekünk egy pártunk, amelyik szintén tábort szervezne cigányoknak. Némiképp másfélét, természetesen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr202246554

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Doktor Kottász elemez 2010.08.27. 12:26:02

..tyű, de még hogyan! Ilyeneket mond a szentem: "Eddig úgy volt, hogy amikor egy liberális találkozott a valósággal, az vagy nagyon szórakoztatóra, vagy elképesztően felháborítóra sikeredett." Felvisítottam a röhögéstől, mert éppen a múltkor ...

Trackback: M. Péter György nyílt levele a magyarországi rasszizmusról Los Angelesből 2010.08.26. 18:16:49

"-Ez egy könyv? -Nem, ez a plafon." (példapárbeszéd egy életcentrikus orosz nyelvkönyvben) Kedves honfitársaim! Roma barátaim! Szomorú vagyok, szomorú, mint a farkatlan füles a szivárvány tövében. Lógathatnám kamillá...

Trackback: Tízmillió alatt a magyar 2010.08.26. 13:34:15

A napokban több helyen hallható volt a médiában, hogy Magyarország népessége továbbra is csökken, heteken belül a lélektani tízmillió fő alá esik. Sokan nemzeti tragédiának, fenntarthatatlan állapotnak tekintik a népességszám csökkenését. De miért...

Trackback: Tízmillió alatt a magyar 2010.08.26. 13:32:08

A napokban több helyen hallható volt a médiában, hogy Magyarország népessége továbbra is csökken, heteken belül a lélektani tízmillió fő alá esik. Sokan nemzeti tragédiának, fenntarthatatlan állapotnak tekintik a népességszám csökkenését. De miért...

Trackback: Hétes felkészült a digitális átállásra 2010.08.26. 13:06:03

Hétes, az ország legnyomorúságosabb cigánytelepe: Napi találós kérdés: Hány tányéros tévé látható a képen? A havi előfizetési díjat csekken fizetik a DIGI-nek, vagy banki átutalással? Hétes, az Ózd melletti "gettó": 40 szociális bér...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sutyerák 2010.08.26. 19:58:39

Na helló és,.....majd ecce jobb lesz.
-

sutyerák 2010.08.26. 20:02:52

@sutyerák:
ui.: a fiatalságom egy résza vval telt el,hogy gyorsan múljon el a hónap,mert már alig van pénzem,legyen fizetés,-most megint ott tartok:gyorsan múljon el sok év,mert elég a stresszből amivel tönkretettétek az életemet vezetőink.
-köszönöm!egy magyari proli-

borszódával 2010.08.26. 20:11:53

@Forgács István: Egyik erdélyi utam alkalmából Déván jártam, Bőjte Csaba árvaházában. Ott is aludtunk, az egyik tizenéves srác, eljött velünk sétálni a városban, meg megmutatni a legrövidebb utat a várhoz. Nagyon beszédes nyilt kölyök volt, mindenről beszéltünk, szóba került az is hogy az árvaházban vannak cigány gyerekek is (tiszták voltak, nagyon udvariasan viselkedtek, a barátok mindenkit összeszednek az utcáról, szó szerint a csatornából is).
Ez a srác fogalmaztam meg szerintem, a legpontosabban a lényeget: "cigány az, aki cigány módon él"

kodó tamás 2010.08.26. 20:12:24

@Kivlov: siess mert már egymillio kötél kell igy is...
nehogy a magyar kisebbség akasztástra érjél oda borsodba

szubjektiv 2010.08.26. 20:37:13

Sosem értettem, hogy miért elfogadott dolog a közösségre kártékony, élősködő emberek segélyezése. És itt mindegy, hogy cigány vagy nem cigány.
A segély arra való, hogy ha valaki önhibáján kívül kerül válságos helyzetbe, a közösség ebben az ÁTMENETI időszakban segítse.
Ez az időszak lehet hosszabb, rövidebb.

Ha valaki képtelen önmaga eltartására állandó jelleggel az nyilván nagyon öreg, beteg vagy rokkant, akkor ennek alapján kaphat rokkantnyugdíjat vagy más ellátást.

Miért fizesse a közösség az olyan emberek létfenntartását (kocsmáját, cigijét, játékgépezését), akik a saját lakásukat, portájukat, gyereküket nem tudják tisztán, rendben tartani, akiknek gaz és szemét nő a kertjében, paradicsom és krumli helyett??

Nem véletlenül írtam, hogy a közösség, ugyanis felejtsük már el azt, hogy ezeket az állam fizeti. Az államnak nincs pénze. A mi pénzünkből finanszírozza az állam a pióca létet.

Javallataim:

Akinek van megművelhető földje, legyen az aprócska is, művelnie kell. Ehhez kap palántát, vetőmagot, egy alkalommal szerszámokat és segítséget a hogyanhoz.
Meghatározott időszakonként ellenőrizni a gazdaságot. A portát rendben kell tartani, egy alkalommal biztosítani fűmagot, elmagyarázni, hogy mi az a fű, hogyan kell ápolni. Budit nem odaszállítani, hanem a budi elkészítéséhez az anyagot biztosítani, a szippantást állja a közösség, amennyiben nem telik rá és a ház és kert és gyerekek rendben vannak.
Családsegítő emberek a gyermekgondozásban, háztartásban, higiéniában miegymásban segítik fejlődni a kőkorszaki szintű egyéneket.

Segély nincs senkinek aki alkalmas valamilyen munkára. Közmunka és közmunka és közmunka, ha igazoltan nem talál állást, egy településen mindig van mit tenni.
A tevékeny álláskeresést egyébként három havonta igazoltatni.

A segély tehát ne segély legyen, hanem támogatás az önhibáján nehéz (munkanélküli) helyzetben lévő családnak.

A támogatás kizárólag akkor jár, ha a családban élő gyerekek rendesen, tisztán látogatják az iskolát, de nemcsak látogatják, hanem ott eredményesen tanulnak.
Ha felmerül, hogy a gyerek rossz tanulása az otthoni körülményekre vezethetőek vissza, szoros családellenőrzés.
Kollégiumok, ösztöndíjak a jól tanuló szegény gyerekeknek. Ösztöndíj nemcsak pénz lehet. Lehet jutalomkirándulás, jutalomkönyv, cd, zenelejátszók, játékok, mittomén.

És a támogatás nem készpénz, hanem kártya ami meghatározott cikkekre és szolgáltatásokra használható.

Az a család, ahol vagyon elleni, esetleg erőszakos bűncselekmény miatt elítélt családtag van, szorosabb ellenőrzés és szigorúbb feltételekkel részesülhet a támogatásokban. Visszaesés esetén nyista támogatás, gyerekek mennek kollégiumba.

Nem kérdés, hogy ehhez hálózatokat, intézményeket kell létrehozni, ami pénzbe kerül. De az esetleg nem kidobott pénz.

Valaki írta, hogy a rossz életű cigányoknál röhejes, lenézendő, ha valaki előzékeny, udvarias, miegymás. Sajnos ez igaz.
A közösségi létre is nevelni kell őket minden lehetséges eszközzel.

Ez egy nagyon összetett, megoldhatatlan probléma, de nagyon sok értelmes dolgot lehetne csinálni.
Az értelmes dolgok közé nem sorolnám a műfüves focipályát semmiképp.

Kivlov 2010.08.26. 20:42:24

@kodó tamás:
azért írtam kötelet és nem golyót, mert abból többször is használható egy-egy darab... :)))

Kivlov 2010.08.26. 20:43:19

@szubjektiv:
ha pártot alapítasz, támogatlak! akár anyagilag is! de ha mégsem, akkor beszállsz hozzám a kötélgyárba üzlettársnak? :)

Spiritmonger 2010.08.26. 20:49:30

a tábor jó dolog, lehet üdülőtábor is, építhetünk hozzá kemencét is, például így:

www.youtube.com/watch?v=fpI0EnESP4k

kodó tamás 2010.08.26. 20:53:34

@Kivlov: :)))))))
te milyen vicces vagy...

de nem akarok TAMÁS KODÓ lenni
de a cigányok kivágták az összes fát...
a házuk döledezik... hova kötöd fel őket?

hm van egy ötletem a digitv tányér szegére...
az van mindehol

Spiritmonger 2010.08.26. 20:53:42

@Leonard Zelig: na mi van, kis megélhetési fajvédő, mi nem tetszik a levélben?

NemoKapitány 2010.08.26. 20:57:28

A cigányokkal még soha egy ország se tudott mit kezdeni. Ha valamelyik "fejlett" ország - Kanada, Franciaország stb. - csak a problémák pár ezrelékét megtapasztalják, amit a magyarok átélnek, rögtön lecsapnak és jön a szigorítás. Elfogynak ott is a bölcs tanácsok.

A cigányokkal csak azok jönnek ki, akik csak hallomásból ismerik őket. Vannak szegény kínaiak stb. is, de ez nem jelenti, hogy mocsokban és bűzben éldegélnek és nem csinálnak semmit.

Én nem ismerem a megoldást, csak gratulálnék annak, aki egy ilyen igénytelen - más népekhez nem is hasonlítható - népet valamilyen irányba elmozdítana.

A kétkezi munkával - kőműves, burkoló, festő stb. - szépen lehetne keresni, de ezek nem hajlandók mégcsak szakmát se tanulni. Egy-két adócsaló díszroma van - "Győzike" meg a hasonlók - ezek lefölözik a támogatást és hogy mire kell nekik a pénz, azt tudjuk.

bring 2010.08.26. 20:58:00

@MagyarZizzi:

Nemcsak a felnőtt cigányokat nehéz kordában tartani. Sajnos itt a felnövekvő új generáció, amelyik még gátlástalanabb.
Múltkoriban hazafelé tartottam egy ismerősömmel. Gyanútlanul bandukoltunk, amikor egy kb. 8-10 éves kiskölök csak úgy, minden előzmény nélkül leköpte az ismerősömet.
Amikor a hölgy szóvá tette a dolgot (persze igencsak vissza kellett fognia magát- se pofon, semmi, mert hát ugye nem akart lincselést a felmenők részéről) a kiskölök retkes k..váknak nevezett bennünket, majd ordítotva, szitkozódva távozott.

szubjektiv 2010.08.26. 21:05:06

@Kivlov: Én régen akartam pártot alapítani, amikor még minden párt kapott támogatást, (10 vagy 100 ember kellett?), de a hülye ismerőseim nem ismerték fel a lehetőséget.
Arra gondoltam, hogy indulok valami választáson függetlenként, megmondva a tutit. Elvettem.

A kötélgyártásba semmiképp nem szállnék be.
Van nekem egy galamblelkű ( miért jelent az jó lelket? na mindegy) nagynéném.
Mikor szóba kerül a cigánykérdés akkor kedves hangján közli, hogy falhoz állítani őket és meszesgödör. Megtudakoltam, hogy ez a gyerekekre is vonatkozik-e, meg egyáltalán komolyan gondolja-e.
A válasza az volt, hogy ez indulat benne, dehogy gondolja komolyan. Na még szép.
Én tudom, hogy milyen egy elvadult ötéves cigánykölyök, simán lehet tőle félni. Teljesen abszurd. Ha mész be egy csapóajtón és udvariasan megfogod az utánad jövő terebélyes cigányasszonynak, akkor úgy néz rád, hogy mindjárt mélyen elgondolkozol azon, miért is vagy te ilyen szánalmasan udvarias, mikor fejbe is baszhattad volna az ajtóval.

De megoldást kell keresni és találni. Félek, hogy a fidesz kormány előjön néhány semmiséggel és minden marad, ahogy volt. (Elnézve az embereiket..) Ne legyen igazam.

intruderjani 2010.08.26. 21:05:38

@Leonard Zelig: Azért nem bánnám, ha egyszer a kezeim közé kerülnél te kiválasztott néphez tartozó liberális kis buzi. Megtenném veled, amit a "ránkszorulók" nap nap után megtesznek az tisztességes többség rovására. Kicsit kifacsarodna a bölcsész világnézeted, meglehet a beleiddel együtt.

maxwell murder 2010.08.26. 21:07:16

2050-re a magyar lakosság fele romákból fog állni. nah ez engem pl. kruvára zavar, de zgyanúgy baszná a csőrömet, ha németek vagy svédek lennének. 2050 után mi lesz? tegyük fel ,hogy minden roma tisztességes lesz és dolgozni fog,stb stb...attól még ugyanúgy lesz etnikai konfliktus, persze erre senki nem gondol.

átlátó 2010.08.26. 21:09:59

Én már cigányügyben nem érvelek, nem vitatkozok. Változzanak, ez a megmaradásuk ára. Ellenkező esetben minden tizedik ki fog lépni, ezen se vitatkozok. És az főleg nem érdekes, hogy Hitler (Schicklgruber) milyen ősökkel bír, az az érdekes, amit véghez akart vinni. Ezt gondolom a cigányról is. Nem érdekel, hogy cigány. Az érdekel, hogy hogyan illeszkedik be. Szóval engem zavarnak ezek itt.

szubjektiv 2010.08.26. 21:11:10

@bring: Teljesen mindennapi dolog.
Nyolc-tíz éves az hagyján, de mikor egy öt éves már megfélemlítően viselkedik az durva.

A fura ebben az egész történetben az, hogy nem olyan nehéz megoldani, hogy véget vessünk az idióta segélyezési rendszernek.

Hogy somamamagésa mit nyilatkozik ebben az ügyben az tök mindegy. Nem is nagyon értem ezt a posztot.
Ez a műfűfocipálya igaz? Mert ezen nagyon lehetne röhögni.

Kivlov 2010.08.26. 21:13:37

@kodó tamás:
szerintem lenne minden településen olyan önkéntes, aki összetákol egy bitót ezeknek a férgeknek...

abandi 2010.08.26. 21:16:36

A címből a "lelep" teljesen felesleges!
Egyszerűen genetikailag mások!
Már az ELTE-én taníccsák, hogy nekünk kell hozzájuk idomulnunk!
Rendben!
Igyunk...

Antifaszok Réme 2010.08.26. 21:41:38

"Narancs Piroska nyílt levele Orbán Viktorhoz a három csapás ügyében

Drága Miniszterelnök Úr!

Egy borsodi kis faluból, Hernádnyomoriból írok Önnek. Szeretném, ha tudná, hogy mi, hernádnyomoriak kitörő örömmel fogadtuk a Fidesz győzelmét. Ezt azért fontos hangsúlyoznom, mert télen még túlnyomórészt jobbikosnak volt mondható a falu, ugyanis lejött ide február végén néhány jóarcú fiatal, pár fekete mellényes ember társaságában, és a kultúrházban előadták, mit kívánnak tenni a mezőgazdaság talpra állítása meg a vidék feltámasztása érdekében, és ez mindenkinek tetszett, nem is beszélve a cigánybűnözés elleni fellépésről és a csendőrség felállításáról.

De szerencsére tavasszal Bayer Zsolt is tartott egy lakossági fórumot, ahol megtudhattuk az igazat, mégpedig hogy a jobbikosok hazudnak, álszentek, hol az MSZP pénzeli őket, hol meg a MAZSIHISZ, semmiféle programjuk nincs, de még csak be sem akarják azt tartani, hanem csak szemfényvesztés az egész. Így aztán megkönnyebbülve és jó szívvel szavaztunk áprilisban a Fideszre, hogy mégsem náci és rasszista a mi falunk.

Nálunk itt, Hernádnyomoriban jelenleg három nagy probléma van: Orsósék, Lakatosék meg az árvíz. Az utóbbi okozza a legkevesebb gondot, mert árvíz szerencsére ritkán fordul elő, és már amúgy is levonult, Orsósék meg Lakatosék azonban mindig, mindenhol és mindenáron előfordulnak, és bárhova is vonulnak népes seregletükkel, ott csak a baj van. De aztán felcsillant végre a reménysugár, amikor meghallottuk Drága Orbán Viktor Miniszterelnök Úr Bejelentését, miszerint két hét alatt olyannyira vissza fogják majd állítani a közbiztonságot, hogy még a nap is másképp fog sütni.

Persze, nem mondom, vannak örök elégedetlenkedők a faluban. Például ma délelőtt is megyek a főutcán, és látom ám, hogy Tepertős Anti bácsi fekszik az árok szélén. Ez azért volt furcsa, mert a tisztességben megőszült kisöreget sohasem ismertem italos embernek, és nincs semmi, amit visszataszítóbbnak találnék az alkoholista életvitelnél. Amint odaértem, megnyugodva láttam, hogy nem részeg, csak jól megverték, csupa vér az arca, és a nyílt törés miatt fityeg olyan természetellenesen az alkarja. Azt jajongta, hogy Lakatosék hagyták helyben ilyen csúnyán, mire én biztatólag odakiáltottam:

- Csöppet se aggódjon, Anti bácsi! Nemsokára érvénybe lép a Fidesz három csapás törvénye!

Azzal továbbmentem, mert amúgy is máshol volt dolgom, és különben is, a hálátlan Anti bácsi olyasmit válaszolt, amit nem bír el a nyomdafesték. A mentőt hiába hívtam volna ki, mire kiérnek Miskolcról, addigra Lakatosék még kétszer megverik Anti bácsit, utána meg a mentősöket is. A falunkban nincs háziorvos, nálunk az egészségügyi ellátás oroszlánrészét Gyurcsók József képernyőn keresztül történő távgyógyítása képezi.

Amint a gazdabolt elé értem, látom ám, hogy szembejön velem Aranka, a tanítónő. Kicsit furcsálltam, hogy iskolaidőben a nyílt utcán sétálgat, rá is kérdeztem, hogy mi járatban van.

- Hőőőőőő huuuuaahhhúú öhhheee öhh - válaszolta tárgyilagosan, de mivel látta, hogy nem értem, elővette a noteszét, és leírta: „Haza kell mennem, Piroskám, mert miután rászóltam a kis Orsós Rómeóra, hogy a diszkrimináció szót nem x-szel írjuk, bejött a családja az iskolába, és olyannyira megdorgáltak engem széklábbal meg bézbólütővel, hogy eltörött három bordám, és beszakadt a tüdőm.”

- Egyet se félj, Arankám, itt a Fidesz három csapás törvénye! Holnaptól a nap is másképp kel fel! - biztattam humánusan a köhögő tanítónőt, majd folytattam utamat a főutcán, és nemsokára odaértem a hídhoz.

A híd alatt most Bakonyiék laknak, ami abból fakad, hogy az árvíz miatti kitelepítés után később értek haza, mint Lakatosék, akik elfoglalták a házukat.

Merthogy az ő vályogviskójukat elmosta az ár, így hát jár nekik egy ház, ez tiszta sor. Mégsem mehetnek nyolc gyerekkel a híd alá. Bakonyiéknak csak két gyerekük van, értelemszerűen ők sokkal kényelmesebben elférnek a híd alatt, ami keskeny.

- Holnaptól a nap is másképp kel fel! - biztattam barátságosan Bakonyiékat, mire ők Pintér Sándor Belügyminiszter Úr Édesanyjáról szóló rövid anekdotákkal szórakoztattak engem, de nem volt időm mindet meghallgatni, mert már nagyon aggódtam a férjem miatt.

Végre odaértem a kocsmához. A férjemet kerestem, aki azóta ott tartózkodott, amióta a választási kampányban lejött pár fideszes aktivista, és sört meg felest ígért a rájuk szavazóknak. Úgy véltem, hogy június lévén éppen ideje lenne hazatérnie az uramnak a családi kötelékbe, elvégre messze még az önkormányzati kampány, és nincs semmi, amit rosszabbul viselnék, mint az alkoholista életvitel.

Először a kocsmárossal találtam szembe magam, aki sandán pislogott rám a vérző szemhéja alól, és kicsattant ajkai között morzsolva a szót azt ecsetelte, hogy Orsósék az előző percekben vertek szét egy játékgépet, és amikor ezt ő nehezményezte, akkor rendreutasították egy ólmosbottal.

- Három csapás! - emeltem fel a mutatóujjamat, mire a derék kocsmáros megjegyezte, hogy nagyon egyetért a Fidesz javaslatával, mert ha ő a törvényi szabályozás életbe lépése után legközelebb csak három csapást kaphat, nem pedig tizenkilencet, mint most, és a rúgásokat is eltörlik, akkor klasszisokkal fog emelkedni Hernádnyomori közbiztonsága.

Szerencsére a férjemet is megtaláltam az egyik asztal alatt, és amikor felkeltettem, azt motyogta, hogy holnap még a nap is másnaposan fog felkelni a faluban, nem is beszélve róla. Nagyon szégyelltem a kocsmáros előtt, hogy az uram ennyire képzetlen ideológiailag, és már direkte bántam, hogy levonult az árvíz, mert csónakban sokkal könnyebb lett volna hazaszállítanom, mint a hátamon.

Szóval, nagyon várjuk már a három csapást, Drága Miniszterelnök Úr! Eddig minket mostanában csak Lakatosék, Orsósék meg az árvíz három csapása ért, de ha a maguké csak kicsit is elviselhetőbb három csapás lesz, már megérte Önökre szavazni.

Narancs Piroska
a hernádnyomori „Lálykoljad a Fészbukon Orbán Viktort Polgári Kör” helyettes szóvivője"

/naczivadasz.com/

intruderjani 2010.08.26. 21:42:12

@szubjektiv: Nem is állítottam az ellenkezőjét...

Tita nick 2010.08.26. 22:03:32

"De azért vegyük észre és örüljünk neki: végre nemcsak a jobboldalon kezdik úgy gondolni, hogy a romaintegráció az nem valami olyasmi, hogy az adófizetők mosolyogva eltartják az inaktívakat, köztük nem kevés munkanélküli cigányt, akik eközben azt csinálnak, amit akarnak."

Ez Soma véleménye, sajnos nem a baloldalé és a liberálisoké. Sajnos. A poszt nagyon jó.

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 22:04:58

Egyre több települést ural teljes egészében a cigányság.

A magyarokat innen elüldözték, elüldözik, házaikat kirabolják, majd lerombolják.

Ezek a települések az ország szempontjából alapvetően el is vesztek, hiszen egy nagy putri lett, vagy lesz belőlük. Közbiztonság, turizmus, termelési érték előállítása nulla, segélyből élnek.

Az MSZP-SZDSZ és médiája természetesen asszisztált ehhez, sőt a cigányok üldöztetését állította, hogy a cigányokra költendő pénz jó részét e pártokhoz kötődők ellophassák, továbbá a problémával se kelljen foglalkozni.

Ki kellene mondani, hogy magyarországon egyes helyeken háborús állapotok vannak és ezeket a területeket ennek megfelelően kellene kezelni.

Dubito 2010.08.26. 22:05:43

Nemsokára esedékes az új alkotmány elfogadása. Ki kellene harcoljuk, hogy kikerüljön belőle a sok "A magyar állam minden polgára számára garantálja a ........... - hoz való jogot" kitétel. A pontok helyett tetszőleges hülyeséget be lehet írni: jó levegőt, kaját, munkát, kenyeret, sportot, óvodát, kultúrházat, vezetékes vizet, tévét, internetet, vizitdíj nemfizetést stb.
Hát ne garantálja!

abandi 2010.08.26. 22:07:40

Én a "80-as években voltam egyemista...
A mi évfolyamunkba észak-jemenieket raktak, akik egy félév utén kibuktak/eltűntek...
De egyszer fociztam ellenük:
Kis , 150 cm magas rafkós geci volt mindegyik! Igazi bombakereskedő génhulladék!
Muszlimok...

ragamust 2010.08.26. 22:10:23

most nem azé,de ez a nóta szerintem megfeleően szemlélteti, hogy nálunk a system az mé dead.

www.youtube.com/watch?v=4iFTBollrMw

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 22:11:43

A dolog kb. olyan, mintha a románok lassan bevonulnának, természetesen ahol megtették, kiüldöznék a magyarokat, lerombolnák a házaikat és mi nem csak hogy minden egyes román katonának segélyt fizetünk, de a médiában saját magunkat vádolnánk románellenességgel.

A politikusoknak most már észhez kellene térniük.

Antifaszok Réme 2010.08.26. 22:16:33

„Európában tombol a fasizmus. A világ egyik legnagyobb liberális paradicsomában tucatjával száműzik az amúgy is kitaszított romákat, csak azért, mert az ottani társadalom nem tud együttélni a cigány kultúra sajátosságával, például hogy az őrizetlenül hagyott dolgok bárki számára elvihetőek, a fürdés csak kéthetente engedélyezett (és csak bizonyos területeken), a vérbosszú hőscselekedet, a romák korábban élnek szexuális értelemben, vagy hogy a roma férfiak a nő beleegyezése nélkül is életnek nemi életet.

Európában nem először üti fel a fejét a romákkal szembeni ellenérzés. Amikor évezredekkel ezelőtt a bátor, hódító romák megérkeztek, a görögök antiganos (törvényt nem tisztelő), a germánok pedig zihender (vándor tolvaj) szóval illették őket, mert azt tapasztalták feltételezték róluk, hogy csak lopásból élnek, nem akarnak dolgozni, vagy hogy erőszakosak.

Mindez persze hazugság.”

/naczivadasz.com/

bordilici 2010.08.26. 22:17:44

@Antifaszok Réme:

D:D:
ez nagyon jó lett, érdemes volt rajta ennyit dolgozni!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.26. 22:20:10

Valószínűbb, hogy csak be volt rúgva, vagy egyéb okból nem volt teljesen magánál. Egyébiránt ez az egész dolog végtelenül álszent és természetesen az égvilágon semmit nem fog megoldani.

Az égész cigánykérdés csak egy tünet ugyanis. A társadalom a velejéig rohadt, elsüllyedt a morális fertőben, igénytelenségben, nepotizmusban és korrupcióban.

Hiába járatnánk ki cigányainkkal az egyetemet (természtesen ez nonszensz, mert épp az is része a büdös nagy igazságnak, hogy nagy részük beszélni is képtelen megtanulni), akkor sem tudnának boldogulni, hogyan is tudnának, amikor százezerszámra vannak, vagyunk viszonylag képzett, nyelveket beszélő, tisztességes emberek munka, kilátások és remény nélkül..

Yasashi Tanuki 2010.08.26. 22:21:35

@HUN_Sector: "Adjuk oda Borsod megyét a cigányoknak, telepítsük ki oda mindet, építsünk a határra egy aknazárat és csókolom. "

Fölösleges letaroltatni Borsod megyét, ami az egyik legszebb része volt az országnak.

A XXI. században nagy divat az outsourcing - magyarul kiszervezés. A nagyvállalatok kiszervezik a kevéssé stratégiai fontosságú munkájukat a fejlődő országokba, Indiába, Fülöp szigetekre, Thaiföldre..stb.

Létre kell hozni egy vállalkozást, ami kiszervezné a dolgozni nem akaró cigányok ellátását Indiába. Ott jó a klíma, nem kell, hogy letarolják az erdőket, olcsó az étel, a magyar segélyből úri módon megélnek.

Ők osztályon felüli ellátást kapnak az őshazájukban, mi és a gyerekeink pedig élhetünk biztonságban a hazánkban. Így mindenki jól jár!

Antifaszok Réme 2010.08.26. 22:26:30

"A szögín jó cigánt
Mindenki csak báncsa,
Aggyatok segílykét,
nem köll magyargárda "

(Lákátos Hoszé-Ármándó 2/b, 16 éves)

/naczivadasz.com/

val 2010.08.26. 22:27:01

"ha a romák ennyit szülnek és a fehérek ennyit szülnek, akkor 2050-re a magyar lakosság fele romákból áll majd. "

2050-re a (most még nagyon) toleránsok jobb, ha vesznek maguknak magánrendőrt, 5 méteres kerítést, páncélozott autót, kíséretet. :D

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 22:34:18

@Bukowszky: Hülyén hangzik, de a képzett cigányok ugyanúgy képesek munkahelyeket teremteni, ahogy a képzett magyarok.

Más tészta, hogy a cigányok többsége olyan, mintha pigmeusok települtek volna be, fel sem fogják mit akarunk tőlük, ők csak azt látják, hogy tiszta tenyérrel kell 8 órát üldögélniük egy helyen. Nem nem akar tanulni, egyszerűen nem képes rá, max. valamennyire idomitani tudod, mert apa a lányával, húg a báttyal, genetikailag totál kész a többség. Első lépésben ezt kellene megakadályozni, fogamzásgátlással, komoly büntetésekkel.

De igazából senki nem akar bemenni hozzájuk, legkevésbé a rendőrség.

Antifaszok Réme 2010.08.26. 22:34:36

Nyolcvan forintért verték meg brutálisan a purdék az idős magyar asszonyt

2010. augusztus 26. 10:52
Hunhír.info

Nyolcvan forintot raboltak el egy idős asszonytól a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Selyeben. A két fiatal, brutális cigány bűnöző fiú egyszer már kirabolta az asszonyt, akkori elfogásukkor esküdtek bosszút. Tehát aljas indokból, előre megfontolt szándékkal követték el a kegyetlen bűncselekményüket. Kezet hátra bilincsel, aztán elindít a vaslépcsőn. Húsz-huszonöt lépcsőfok már megfelelő bűnmegelőzés későbbiekre.

A fiatalkorú cigány emberállatok hétfő délután törtek be az idős asszony otthonába. A 77 esztendős nő fejét letakarták, megverték, majd a zsákmányolt nyolcvan forinttal elmenekültek a helyszínről. Hol vannak a hatósági verőlegények, hol vannak azok a rendőrök, akik a komcsi érában először ütöttek, aztán kínoztak, aztán kérdeztek? Feloldozás gyanánt elő kell venni őket, aztán bevetni a cigány bűnözök ellen. Szilánkosra tört végtagokkal nem lehet újabb bűncselekményt elkövetni.

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.08.26. 22:40:50

rezervátumba velük! ha az usa megtehette az indiánokkal mi is megtehetjük ezekkel a tetvekkel. fordítsák a befizetett adómat arra. építsenek jó nagy falat köréjük. ezek soha nem fognak emberi normák szerint élni...

Antifaszok Réme 2010.08.26. 22:48:15

A c i g á n y:

1. Felsőbbrendűnek képzeli magát.

2. Csak ellenséget lát a nem cigányokban.

3. Azt hiszi, hogy mindent elvehet tőlem, mert ami az enyém, az az övé is /cigánytörvény/

Lehet, hogy ezért utálatos?

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.08.26. 22:49:10

@Anti Anyag: '90 előtt bementek a rendőrök, és kussban is volt mind.

Antifaszok Réme 2010.08.26. 22:52:46

Mai hír: (és minden napra jut több ilyen)

Füvet nyírt, elverték az orkok + helyi

Budapest — Fényes nappal vertek meg egy kertészt Kőbányán, egy társasház tövében múlt hét csütörtökön.

Farkas Gyula állítja: azért verték össze, mert az egyik családot zavarta a fűnyíró zaja. A férfit agyrázkódással, koponyazúzódással, megduzzadt vesével szállították kórházba, de leginkább az a brutalitás gyötri, ahogy támadói elbántak vele.

– Délelőtt tizenegykor a társasházak megrendelésére nyírtuk a füvet, amikor az egyik lakó, G. Sándor ordítozni kezdett a kollégámmal, hogy fejezze be a „zajongást" – elevenítette föl a kertész. – Odamentem, és megpróbáltam meggyőzni, mondván: itt fog játszani a gyereke, neki is jó lesz. Uramoztam a börtöntetkós, fogatlan illetőt, de nem használt, és mivel nem akartam perpatvart, abbahagytuk a fűnyírást, és a kollégámat egy másik ház mögé küldtem sövényt nyírni.

A kertészeknek fogalmuk sem volt róla, hogy ekkor már úton volt feléjük négy verőlegény.

– Hirtelen jött egy autó, kipattant belőle négy megtermett fickó. G. Sándor rám mutatott, ők pedig nekifutásból elkezdtek ütlegelni. Agyba-főbe vertek, miközben a bámészkodó rokonok biztatták őket.

Sosem fogom elfelejteni, amikor az egyikük rám térdelt, és hátrafeszítette a kezemet, hogy ne tudjam védeni a fejemet. Abban a 30 másodpercben azt éreztem, hogy meg fogok halni. Szögi Lajostól Marian Cozmáig minden végigfutott az agyamban. (Kuruc.info: kiemelés tőlünk. Ha valami, hát ez [gy.k. ismert, cigányok által meggyilkolt emberek] egyértelműsíti a támadók cigány származását – ha valakinek bármi kétsége lett volna...) Belém hasított az abszolút értelmetlen halál gondolata, hogy hétköznap délelőtt fél 12-kor, a fűnyíró hangja miatt vernek agyon – borzongott bele Farkas. A brutális verőlegényeket végül a rendőrök fékezték meg.

A Blikk a lakóktól úgy tudja, hogy már korábban is akadtak gondok a fenti családdal, még aláírást is gyűjtöttek ellenük tiltakozásul. Az állandó fenyegetések miatt senki sem merte vállalni a nevét vagy az arcát.

– A X. kerületi rendőrkapitányság csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntett miatt folytat eljárást – tájékoztatott a BRFK sajtóosztálya.

(Blikk-információ)

Frissítés (aug. 26. 1:30): egy helyi beszámolója következik arról, hogy a nevezett, természetesen munkakerülő-segílyes cigánycsalád régóta terrorizálja a környéket, amely ellen a sünök nem akarnak csinálni semmit.

"Mi itt lakunk, ahol ez történt. Ismerjük G. Sándort és a családját. Nem ez volt az első balhé itt. Vertek már meg nőt, s gyerekét is.
Csak azt nem értem, miért van a rendőrség? A Sándor dolgozik. Miért nem mennek ki a munkavégzés közben??? Mert nem akarnak!!! Minek van a rendőrség? Dísznek! És szerintem ennek lesz folytatása. A romák részéről!" (Kuruc.info: tudjuk. Egy normálisabb országban már az egész pereputty – minimum mint pszichikai bűnsegéd – hűvösön lenne. Vagy istenesen végigverték volna őket. Esetleg lepuffantották volna, ahogy a derék finnek csinálják. Való az ilyen segílyes-élősködő megrögzött bűnözőknek, akik nemhogy egy percet nem dolgoztak életükben, de még gyilkolnak, vernek is bennünket, más?)

abandi 2010.08.26. 22:53:05

@Antifaszok Réme:
Drága tezsvírem!
Mijjért monod eztet?
Nagyon agyon leszel csapódva.

Hagrid 2010.08.26. 22:55:55

Sok jó poszt van itt, már megszoktam, de a cigányság kapcsán a hazai net legjobb írásai.:-) Nem nyalizás, inkább fikázni szeretek, de ezt komolyan gondolom. Grat!

abandi 2010.08.26. 22:59:03

@hasznavehetetlen régensherceg:
Én itt a (kerületi )Zöldtakony nevű intézményben másképp tapasztaltam!
Kijöttek, lehúzták a vasredőnyt, vártak egy fertályórát, kihívták a mentőt , bementek és a maradék talponállókat mind bevitték.
Na, ezért késtem a '85-ös Magyar-Hollandról!

Antifaszok Réme 2010.08.26. 23:02:48

Mai hír 2:

Megint rendőrökre támadtak korcsék

Figyelmeztető lövést adott le az a rendőr, akit megtámadott egy üldözött tolvaj Salgótarjánban. A menekülő bűnöző a lövés előtt többször megütötte egyenruhás üldözőjét - értesült a HavariaPress.

Szerdán délelőtt fél 10 körül vettek üldözőbe a járőrök egy fiatal férfit a nógrádi megyeszékhely Vásárterén. A férfi egy egyedül sétáló nő táskáját vette el, a rendőrök forró nyomon vették üldözőbe. Mikor az egyik járőr a menekülőt utolérte, a táskatolvaj rátámadt: ököllel kétszer megütötte a rendőrt, aki erre szolgálati pisztolyából egy figyelmeztető lövést adott le a levegőbe.

Az addigra odaérkező többi rendőr leteperte és ártalmatlanította a támadót. A 27 éves salgótarjáni férfit azzal gyanúsítják, hogy több nőtől is elrabolta táskáját a megyeszékhelyen. Az ügyészség ugyanakkor hivatalos személy elleni erőszak miatt indított a gyanúsítottal szemben eljárást.

(HavariaPress)

Antifaszok Réme 2010.08.26. 23:07:44

@abandi: Nem leszek agyoncsapodva, mert gyakorlom az alábbit:

Cigány harcművészet, a Raj-chi:

"Szívj be és tarts bent jó sok levegőt, nézz csúnyán, feszíts, lehetőleg minél több aranygyűrű és nyaklánc legyen rajtad. Még jobb, ha fejszével vagy szamurájkarddal demonstrálod: te vagy a falka vezérhímje. Ez a Raj-chi harcművészet lényege."

abandi 2010.08.26. 23:10:06

@Antifaszok Réme:
Na jó, abba lehet fejezned!
Itt enktellektüellek ülnek tort a hagymázas szaron!

Antifaszok Réme 2010.08.26. 23:11:15

Lefekvésem előtt az utolsó, hogy jó álmotok legyen:

Csatlakozzunk Európához !

- A finneknél vidéken vadászengedély van rájuk (passzív rendőri segédlettel), azaz a finnek lelőhetik őket a szabadon tartható lőfegyvereikkel (igen megengedő a finn fegyvertartási törvény), mint a kutyákat (és meg is teszik, olyan szinten gyűlölik ezt a népséget),

- A németek, akik ugyanúgy felsültek az ork-integrációs programjaikkal, mint bárki más (lásd a legutóbbi müncheni rasszista késelést), pillanatok alatt kizsuppolják a francba a hozzájuk betolakodó cigányokat, ahelyett, hogy szegínkéket befogadnák,

- A franciák, akik felégetik a táboraikat és kizsuppolják őket a fenébe,

- A spanyolok, akik összefognak, és teljes településekről kiüldözik őket,

- A csehek, akik még ma is sterilizálják őket,

- A svájciak, akik nem szaroznak, még a 7 éves cigánybűnözőket is magánzárkába nyomják,

- A tótok, ahol a rendőr szabadon lelőheti a tetvest, nem fogják érte elítélni,

és a sor folytatható.

abandi 2010.08.26. 23:27:23

@Antifaszok Réme:
Tótiában -ha jól tudom- szabadon tarthatsz otthon fegyvert!
Én is szertnék itthon fegyvert tartani!
Leszarom a sok belegondolós fiszfasz nyivákolását.
A sok kis doktorandusz-ánusz nyúlbéla miatt tartunk itt...

Miklós52 2010.08.26. 23:41:16

Régóta azon gondolkozom miért nem lehet tiszta cigány osztályokat létrehozni, cigány tanárokkal, mondjuk a Mohácsi Lívia, és a többi jogvédő taníthatna ott. Természetesen a legjobb feltételeket kéne biztosítani ezen iskolákban, minden tekintetben, és akkor vagy feltudnak mutatni valamit vagy nem. Van egy elvontabb gondolatom egy megyét átadni nekik, legyen ott egy külön országuk, mondjuk mint Palesztinában az araboknak, ahol Izrael fallal védi magát. Gondolkozott már valaki azon, hogy a fejlett kultúrával rendelkeznek miért nem engedik a városokba letelepedni a cigányságot (Svájc, Franciaország,).
Miért kell erőltetni a népesség növekedést, mennyi embernek nincs jelenleg sem munkája, újabb munka- nélkülieket akarunk, vagy talán háborúra készülünk. Valamikor régen mindig Romániával szemben akartunk nagyobb létszámú hadsereget fenntartani.
Mennyi embert is képes normális színvonalon eltartani kicsi bolygónk? Úgy érzem nagyon közel vagyunk e számhoz.

abandi 2010.08.27. 00:01:31

@Miklós52:
Mo-n kb. 8 Millió fehérbőrű ember él.
Az ipari termelés 85%-a a multiknál van.
A mezőgazdaság 75%-a pártucat nagyvállalkozó kezében van.
Az óko lábnykunk /állítólag/ közelíti a kettőt.
A cigányok szaporodnak, mint a baktériumok , a zsidók terjeszkednek mint a rák, mindkettő exponenciálisan.
Képtelenség rendet rakni békésen.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.27. 00:19:31

"Skóciában és Angliában a 16. század elejéig ötezer cigányt végeztek ki. Franciaországban 1595-ben parlamenti határozatot hoztak kiirtásukra. Svédországban és Dániában 1662-ben rendelték el halálbüntetésüket, amennyiben nem hagyták el az országot. A Német-Római Birodalomban is megkísérelték kiszorítani őket, de ez a 18. század elejéig nem sikerült." Magyarországon szaporodnak, mint a férgek a hígtrágyában. Fasza.

Miklós52 2010.08.27. 00:53:45

@abandi:
Sajnos Magyarországon a fehér emberek is szinte minden szabályt áthágnak, lásd közlekedés (szándékos szabálysértések,( zárvonalak semmibe vétele, sebességhatárok, kerékpáros-közlekedés járdán, egyirányú utcákba szembe a forgalommal pedig tábla még sehol nem engedélyezi ezt, Margit hídon való közlekedés. Szemetelés, kutyaszaros utcák, koszos Budapestünk, a retkes BKV járművekkel, ezek sajnos mind mi vagyunk fehér emberek.
A fegyvertartással engedélyezésével egyetértek, de nálunk maga az állam fél a legális fegyvertartástól, talán 56-óta, de az is lehet, hogy már 1948-óta, még a flóbert pisztolytól is. Sokat vagyunk a földön, régen ezt a problémát megoldták a járványok, és háborúk, jelenleg magának az embereknek kéne felfogni, hogy ez a növekedés nem mehet így tovább, de szinte minden kormány a növekedésben gondolkodik pusztán az adók befolyása véget, de azt nem látják át, hogy arányosan ezzel folyamatosan az eltartottak számát is növelik. Talán a mi kihalásunkkal (Ratkó gyerekek) egy kicsit javul a helyzet. Mi Ratkó gyerekek magunk vagyunk rá a bizonyíték, hogy mennyire elhibázott lépés a népességszám növelésének erőltetése!!!

Spiritmonger 2010.08.27. 03:25:53

csak két nóta jut az eszembe, az egyik mostani, a másik majd harminc éves

kezdjük a régebbivel:

a lángszóró az egyetlen fegyver mivel nyerhetek

a mostani sokal pacifistább:

begyújtjuk újra a kemencét

valahol itt a megoldás

klacus 2010.08.27. 04:53:52

A dolgozó cigánynak nagyon nagy az elismertsége a társadalomban. Ezt csak azok a kis buzik kérdőjelezik meg akik ugyanúgy nem dolgoznak mint a cigányok, csak nekik papírjuk van róla, hogy pl. tudják mikor volt a tatárjárás...

A közbeszédben jól megfigyelhető pozitív szófordulatok, és pozitív diszkriminatív jelzők a megbecsült cigányra:
- tiszta
- dolgos
- rendes

és még lehet folytatni. Azonban ebből is az következik, hogy a 90 százaléka nem ilyen. (Nagyon optimista szám...) Az is megfigyelhető, hogy a nem seftes kisebbséginél a gyermek vállalási kedv is csökken, lévén munkából kívánja eltartani a porontyait. Ez mint tudjuk nem egyszerű feladat a Magyarország nevű kiképzőtáborban...

Egyszóval a cigányokat nehéz lesz rávenni arra, hogy dolgozz sokat és még szarul is élhetsz életpályamodellel. Van is róla pár ezer vicc...
Ez a mérleg nem munka felé billen. Akkor fognak dolgozni, ha:
- ezt valami átlátható módon globálisan támogatják. (pl ez azért EU-s probléma is,), ergo lesz rá pénz
- a másik oldalon a szarul élsz helyett bejön az éhen döglesz, és a kőkeményen bevarrnak a piti ügyeidért, című retorika.

Egyszóval ha a törvénytelenségeiket nem toleráljuk tovább, és igenis végre a karhatalom nem a pénzbehajtásra játszik, hanem utánamegy a megélhetési bűnözőknek, akkor biza talán rend lesz 50 év múlva.

Egy APEH ugyan miért nem vizsgálja az ebből a rétegből kitört "üzletembereket".

Mondja már meg nekem valaki, hogy hogyan lesz bodzaszedésből valakinek 20 millás terepjárója? Bezzeg mondjuk egy ácsot vagy asztalost majd halálra kefél az APEH, ha nem adta le időben a negyedévest, vagy 10 km eltérés van az útnyilvántartásban. Őrület...

klacus 2010.08.27. 04:58:42

A kommenteket elnézve, elég sok elmeroggyant tinédzser, és 40 -50-es minihitler gyűlt itt össze.

Sok kis panel forradalmár.

blaiser 2010.08.27. 06:19:31

@klacus: Draga Klacus, ez igazan epuletes volt, buszke lehetsz magadra.

blaiser 2010.08.27. 06:21:41

Doktor Kottasz, maxi respect! Csak igy tovabb!

Anteovin 2010.08.27. 07:39:13

@kvadrillio: Szia! Figyu, lehet, hogy igazad van, de akkor mit kellene tenni, hogy a sok léhűtő ne obégasson egész nap az utcán, a kapualjakban ácsorogva? Ezt persze egész este is csinálják, amikor az amúgy csendes környék visszhangzik tőlük, és nem lehet az ablakot kinyitni a lármától nyáron? Meg a sok helyes kis rajkó ne az utcán nőjön fel baljós árnyként nehezedve a szomorú szociológiai helyzetet előre vetítendő?

Anteovin 2010.08.27. 07:44:09

Egyébként pedig nem az a legnagyobb baj a cigányokkal, hogy színes ruhákat hordanak, hanem az, hogy színes fémeket!

Anteovin 2010.08.27. 07:50:02

És mi lenne, ha minden cigány család kapna egységesen kvóta szerint mondjuk 50.000.- forintot a mostani mindenféle segély helyett, egységesen? Egy fillérrel sem többet. Nem érné meg kis rajkókat szülni, mert nem maradna pénzük semmire, ha még a gyerkőcre is kellene költeniük.. Lassan nem maradna belőlük több ingyenélő. Ez megtisztítaná őket is. Amelyikük meg dolgozik, az már eleve nem is tartozik ezek közé - a dolgozó cigány származású állampolgároknak, akik integrálódtak - sokkal cikibb a származás, pont a sztereotípiák miatt!

kutya vacsorája 2010.08.27. 08:08:41

ööö azért kicsit cizelláltabb ez a kérdés,mint hogy egy somakaliberű gondolkodó legyen, aki megoldja...
azért ezek a szavak a melegvíz fölfedezésért jelentik szvsz.
a poszttal pedig annyi a gondom,h.nem értem, miért mossa össze a politikai "baloldalt" a "liberalizmussal" (az mszp-t az szdsz-szel?), márpedig ez az alaptétel. lehet,hogy együtt kormányoztak, megengedem, bizonyos esetekben együtt is loptak, de számos sarkalatos kérdésben nagyon másképp gondolkodnak, és ilyen a romaügy is. árnyalja a képet,h.egy időben az mszp irányítására is az szdsz közelsége nyomta rá a bélyegét (gyurcsány elnöksége pl.), de befolyásos politikusok vannak az mszp-ben, pl. a megyei vezetők, akik sikítót kapnak a polkorrekt elmebajtól. szal ebben az esetben en block "liberálbolsizni" felületesség. ugye hogy mást gondol integrációról magyar bálint, mint káli sándor, miskolc polgármestere?

Nzoltan 2010.08.27. 08:09:56

Én azt látom, hogy a most felnövő genetráció pont arra gyúr, hogy "geci magyarok, meg öld meg a magyart", stb... Ez náluk a menő. Valamiért ez a nyolcvanas években nem volt divat. Akkor dolgoztak, most meg írni olvasni sem tudnak, mert az sem menő. Pedig ingyenes és kötelező.

Giraffa 2010.08.27. 08:23:12

@Anteovin: Az egységes segély jó ötlet. Esetleg a választójogát kellene megvonni annak, aki nem fizet járulékot és adót, akkor semelyik politikus nem akarná támogatni őket...

Samuzia 2010.08.27. 08:33:18

@Leonard Zelig: Primitív az aki nem érti meg mi zajlik az országban. Igen is korrekt volt az írás.

gorcsev54 2010.08.27. 08:35:20

@klacus: Az APEH nem is tudja ,hogy létezik ill.ha tudja nem törődik vele.( pl. A lányom lakást vásárolt 2008 decemberében még be se költözött már megkapta karácsony előtt a 600. ezres illeték befizetéséről a határozatot.Ha jól tudom minden határozat úgy szól ,hogy 15 munkanap a kézhezvétel a fizetési határidő."2009 január 4.-én kérvényt adott be részletfizetésre -amire elfelejtette ráírni ,hogy hogy kamat mentesen- lehetett volna senki nem világosította fel csak utólag-megkapta a részletfizetést kamatosan ,amit azóta teljesített.És láss
csodát tegnap kiküldi az APEH a folyószámlát és mit gondolsz mi szerepel rajta?2009 január 01 .töl meg késedelmi pótlékozta az egész illetéket az APEH.Vagyis be akar kaszálni még 39.000 ezret nem elég,hogy a részletet kamatosan adta (külön csekken havonta)-szóval így lett a 600 ezerből kb 750.000 ezer.Így kell ezt csinálni, de ugye ez nem Győzikével fordul elő aki az adóslistán 100 mill. szerepel?

Kivlov 2010.08.27. 09:02:02

A cigókat csak egy dologról kéne leszoktatni: a levegőről…

guderian 2010.08.27. 09:24:52

engem az érdekelne, hogy milyen forgatókönyv következik. Ki kellene dolgozni, hogy mit csinálunk az elkövetkező 30 évben. Lakóparkokba vonulunk vissza, vagy városokba és azt őriztetjük a cigány hordáktól?

Szerintem 2 út van. Vagy szépen levonulunk a történelem színpadáról, őrzött kerületekbe vonulunk vissza, városállamokba élünk tovább bezárva vagy harcolunk.

Ezeket a vadakat senki nem tudta szocializálni. Mária Terézia, Kádár mindenki csődöt mondott.
2 út van válasszatok....

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.08.27. 09:30:17

Szerintem ha csak azoknak lenne szavazati joga, akik APEH igazolással fizetnek adót, máris más lenne a választások eredménye. Egy dolog a putriból megszavazni, hogy ki adjon nekem segélyt, vagy ki ígér a dolgozó réteg terhére magasabb nyugdíjat, és megint más a felelős dolgozó és teherviselő réteg képviseletét ellátni.
Most félreértés ne essék, nem szidom én a nyugdíjasokat sem, legyenek nyugdíjak, meg minden, de az, hogy rendszeresen eladják az unokáik jövőét két kiló farhátért enyhén szólva felháborító!

Ezt a mindenkinek joga van, de kötelezettsége semmi dolgot kéne beszüntetni.

Sajnos nem fog menni, mert a terheket viselő emberek kisebbségben vannak, és simán leszavazzák őket. Viszont ez így akkor minden, csak nem demokrácia!

nyekk 2010.08.27. 09:33:58

Kellene alakítani egy cigány államot, mint a zsidóknak a zsidóállamot (pl. Izrael mellett), oda költöztetni a romákat, és akkor egymás között (és egymás terhére) saját vezetőik (Kolompár orbán , stb) irányításával saját munkájukból (muhhhahhhhaaa)úgy élnek a jogaikkal, ahogyan csak akarnak.
Nem kell eltűrni a nem cigány (az ő szóhasználatukban "paraszt") társadalmak rigolyáit.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.08.27. 09:35:36

@klacus: @Leonard Zelig:
Igen, nagyjából kb Rólatok is szól a cikk. Kár, hogy nem ment át, de ajánlanék egy borsodi túrát. Mondjuk egy pár napos triatlont! Induljatok el biciklivel, aztán ha megtámadnak titeket próbáljatok elfutni, majd örültök, ha megússzátok. Hmm?

guderian 2010.08.27. 09:44:48

@nyekk: és hol lenne az állam? a zsidó állam létét csak pár állam nem szavazta meg, amikor létrejött, nos ezek az államok a jelenlegi szomszédaik.
Kormoséknak nincs ekkor világhatalma, hogy valahonnan elüldöztessenek egy népet.
Ha meg is valósulna az egy közép európai állam területe lenne.
Félek kelet Magyarország kelet Szlovákia és Erdély egyes részei lesznek az elsők, amik Koszovó mintájára elszakadnak.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.08.27. 09:50:57

@Miklós52: Vágod, hogy mi a különbség a záróvonal átlépése, és aközött, hogy egy nyugdíjast agyonvernek 80 Ft-ért, ugye?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.08.27. 09:53:45

Megválaszoltad a kérdést (jó, nem is volt kérdés) a _másféle_ tábor holnapra kész, az okos cigányok meg 30 év múlva lesznek készen, amikorra az istenadta nép már kurvára megelégelte őket, és régen rájukgyújtotta a putrit.

2010.08.27. 10:13:07

Franciak most pateroljak ki a ciganyokat, Svajcban egy darab koldust nem latni, pedig a hatarok nyitottak es ott is beprobalkozott a koldusmaffia. Megoldottak. Biztos rohadt nacik, bezzeg mi, az emberi jogok mekkaja vagyunk.

Nalunk ugat a bölöcsész értelmiség, aki még soha nem jart vidéken, ki se modult a Gödör és az Andrassy környékéröl, és ciganyt is csak TV-be lat: "jajj a szegények, putriban laknak, ezeket tamogatni meg segiteni kell"

Aki segiten akar nekik a költözzön melléjük ne a Rozsadombrol ossza az észt!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.27. 10:18:05

a cigány nem fog megváltozni, sem szép szóra, sem erőszak hatására. ezt évszázadok tapasztalata bizonyítja.

ez a primitív, törzsi szinten megrekedt embercsoport teljes mértékben összeegyeztethetetlen az európai hagyományokkal, világnézettel, törvényekkel, kultúrával. nincs itt helyük.

ezt a kontinens nyugati felén pontosan tudták mindig is, tudják most is, és tűzzel-vassal zavarják őket keletre.

mi meg etetjük, eltartjuk ezeket a vérszívó parazitákat. normálisak vagyunk? hova fog ez vezetni? azt hiszem ezt mindenki tudja.

nem kell őket kiirtani, de el kell őket zavarni, nincs itt helyük, nem ide valók. menjenek vissza indiába. ez az egyetlen megoldás van.

kokavec 2010.08.27. 10:21:33

@kokavec:
"2050-re a magyar lakosság fele romákból áll majd"
2070-re pedig meglesz a 2/3-ad. Ezzel gyakorlatilag a probléma érvényét veszti. A magyarok elfogyásáért aggódók megnyugodhatnak - a magyar nem vész el, csak átalakul.
Az akkori magyar nép kicsit temperamentumosabb lesz és a mostaninál is szervezetlenebb. A bőre pedig valamivel barnább árnyalatú. Ennyi.
Nem fogja megrázni a világot, ha a jelenlegi magyar karakter tova tűnik.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.27. 10:21:51

nekem mérnök diplomával, folyékony angoltudással nincs munkám, de még csak túl sok esélyem sem a boldogulásra.

mégis mi a francot akar egy ilyen világban a cigányok 99%-a, akik még egy kettes érettségiig sem képesek eljutni? igen, tény, a cigányok 1%-a jut el az érettségiig, és egyetlen ezrelékük képes valami szar főiskolát elvégezni valami kamu, semmiresejó szakon! mit akarnak ezek itt ilyen hozzáállással?

civilkontrol 2010.08.27. 10:28:51

Többen emlitették a kötelező bentlakásos intézményeket az ifjakkal kapcsolatban, ami egyrészt célravezető, hiszen kiszakitja őket a visszahúzó környezetből, másrészt jogi aggályok miatt alighanem kivitelezhetetlen.

Nem tökéletes megoldás, de a semminél jobb a kötelező napközi, vagy még szerencsésebb, ha nem kötelező, de ott kapnank a kiskölykök egy ingyenes étkezést, ami a nem túl jó helyzetben lévő családoknak ösztönző lehet.
Itt a srácok egyrészt megcsinálnák a házit, a korrepetációt, másrészt jól megirt tervvel el lehetne kezdeni civilizálni őket, ösztökélni a továbbtanulásra, kialakitani az igényt egy normális életre.

kokavec 2010.08.27. 10:39:28

@kokavec: és még egy gondolat 2070-hez:
Amikor a romák elérik a lakosság 2/3-át és már teljesen kiszorítják a politikai vezetésből a fehér bőrűeket, majd éppen úgy viselkednek, mint a mostani lelkes jobboldali szimpatizánsok. Mindenki, aki fehér, rasszistának lesz kikiáltva, még az is aki előtte éppen a romák felzárkóztatására tette fel az életét. Ahogyan most is látjuk: mindenki, aki elutasítja a jobboldaliságot gyurcsányistának, mszp-szdsz-esnek van kikiáltva, még ha soha nem is szavazott rájuk, még ha tragikusnak is tartotta a dilettáns és korrupt tevékenységüket.
Ez így lesz és teljesen meg is érdemeljük :)

civilkontrol 2010.08.27. 10:49:28

@civilkontrol:
Mondjuk a legfontosabb, hogy egyáltalán van-e egy mondjuk úgy tanterv, tantárgy ezeknek a srácoknak kidolgozva, ami nem egy 2 hetes tréning, hanem valóban tantárgy, amit éveken át tanitanak nekik a tanáraik?
Mert szerintem nincs és ez botrány!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.08.27. 10:58:14

@civilkontrol: Én meg azt hittem, a beilleszkedés az, hogy ők fogadják el a mi normáinkat, nem mi igazítjuk még az oktatásunk is hozzájuk... De ki naiv vagyok, azt hittem, amit a saját gyerekemnek adok, az jó lesz roma őméltóságának is...
Én hülye rasszista náci. Megyek is, beülök a kemencébe.

kokavec 2010.08.27. 11:02:11

@newtehen: Mit ad maga? Maga csak elvesz! Élősködik rajtunk :)

Doubledeceker 2010.08.27. 11:03:25

Tényleg nagyon durva, hogy mennyire rasszisták vagyunk, de mennyire is.

Eltartunk 800.000 embert (igen ennyit, mert szinte egyik sem fizet adót, segélyezettek, rokant nyugdíjasok).

Ezek lehúzzák rólunk az utolsó bőrt is, és folyamatosan követelőznek.

Kibaszott sokba van ez nekünk.

Ja és itt van az egészségügyi ellátás, állandóan kapálóznak az orvosért, jár nekik az óvodai ellátás, ingyen kaja, de semmit, de semmit nem tettek le a társadalom asztalára.

Mikor lesz végre egy olyan erős és felelős kormány, aki azt meri mondani, hogy oké van lové továbbra is, de 20 év alatt be kell illeszkedni, ha nem nincs tovább támogatás.

De, ami a legfontosabb lenne, azonnal meg kell akadályozni a túlszaporulatukat.

Max 2 gyereket lehet támoganti nem többet.

Meg kell akadályozni a már létező probléma újratermelődését, most azonnal. Mielőtt még késő lenne.

kokavec 2010.08.27. 11:20:19

@Nandi29: Pár év múlva az ön mostani elvei alapján magának kell majd kötelező jelleggel beilleszkednie a roma társadalomba. Ráadásul akkor már egy eltartott nyugdíjas is lesz :)

Doubledeceker 2010.08.27. 11:31:19

@kokavec:

Szóval nincs megoldás?

Mi nem vagynuk képesek őket integreálni, akkor nekünk is le kell sülyedni a szintjükre????

De még mindig nem nagyon értem, miért is kell nekünk eltartani őket.

Eltartott nyugdíjas leszek, viszont én be is fizetem a járulékot. 10 év alatt 1 napot voltram beteg szabin, és talán kétszer látott orvos. Pakolok a közösbe de nem igen veszek ki, és kezdem únni, hogy egyre többen ácsingoznak a pénzemre, egyre többen a Magyarok közül is.

kokavec 2010.08.27. 11:44:02

@Nandi29: talán lenne megoldás, csak hát ahhoz olyan alapos, átgondolt és jól szervezett hosszú távú szakmai programot kellene kialakítani, amilyen ebben az országban még semmilyen területen nem sikerült. És ez a fehér magyar lakosságon múlik. Mert ők is csak a gyorsan zsebbe tömhető hasznot keresik (mint az utcán kiraboló roma gyerek), korrumpálódnak, ügyfeleket húznak le, átvernek, simliskednek, adót csalnak. A hosszú távú befektetés Magyarországon nem létezik, megakadályozza a politikailag támogatott gyors kifosztás intézménye.

Szóval, ha nem sikerül felnőni a feladathoz, akkor megérdemeljük a bukást. Majd próbálkozzanak pár év múlva a romák, mit lehet kezdeni a fehér kisebbséggel :)

Netszamuráj 2010.08.27. 11:55:06

@intruderjani: "@Leonard Zelig: Azért nem bánnám, ha egyszer a kezeim közé kerülnél te kiválasztott néphez tartozó liberális kis buzi. Megtenném veled, amit a "ránkszorulók" nap nap után megtesznek az tisztességes többség rovására. Kicsit kifacsarodna a bölcsész világnézeted, meglehet a beleiddel együtt. "

Bár én nem vagyok Leonard Zelig, de hasonlóan gondolkodom hozzá. Várlak a Dark Dogs Dojo-ban, akármikor, edzésidőben. Kis Tigrist keressed! ;) (Hozzál valami szatyrot a beleknek. A tieidnek.)

Dr.Traktor 2010.08.27. 12:04:56

@klacus:
gondolom te sem egy dzsipóputri szomszédságában laksz mi? hehe

civilkontrol 2010.08.27. 14:47:27

@newtehen:
Ez is egy érthető álláspont. De ez a réteg (és itt a rassz nem feltétlenül fed le minden esetet) önerőből nem fog tudni kimászni ebből a gödörből.
Azaz 3 megoldás van.
1. Igy, vagy úgy, de ő húzza le magához a többségi társadalmat
2. Mi húzzuk fel őket magunkhoz, alaposan, megfontoltan és kurva határozottan.
3. militarista megoldás.

Nincs más út. Azt várni tőlük, hogy alkalmazkodjanak, olyan hatékony, mint ha odaadnál egy 6 éves gyereknek egy atomfizika könyvet, hogy holnapra csináljon maghasadást, különben viszed a javitóba. Nem fog, mert nem érti. Ők sem tudnak maguktól civilizálódni.
Az 1-es, 3-as megoldás kilőve. Csak a 2-es marad, rasszista és buziliberális picsogás ide, vagy oda.

Téglagyári Megálló 2010.08.27. 14:48:20

@kokavec:

Fogalmazzunk úgy: téged nem ráz meg.

Tehetetlen Dodó 2010.08.27. 15:26:02

@civilkontrol: Bizony, szerintem is csak a 2. megoldás a járható út.

manager2008 2010.08.28. 09:39:17

@civilkontrol:
"2. Mi húzzuk fel őket magunkhoz, alaposan, megfontoltan és kurva határozottan."

Határidő??

Az egyik haveromnak volt két kutyája. Egy dobermann házat őrizni és egy magyar vizsla vadászni. A dobi elpusztult. Sebaj, mondta a vadász, a vizsla okos kutyus, ellátja ezt a feladatot is, csak tanítani kell.
A kisérletek még folynak))), de - annyi eredmény már van - hogy a vizsla már vadászni Sem hajlandó, mert megsértődött ))).

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.08.30. 09:56:48

@manager2008:
Úgy érted, volt két kutya, a magyar, meg a cigány?
A magyar dolgozni, a cigány muzsikálni, lopni, stb.
Aztán a magyar elpusztult...
Folynak a kísérletek, hogy a cigány fog-e dolgozni...
így kell érteni?
süti beállítások módosítása