Biszku Béla és a spanyol inkvizíció
2010. augusztus 15. írta: Novák Tamás (spanyol)

Biszku Béla és a spanyol inkvizíció

  A héten Szilágyi György jobbikos képviselő feljelentése alapján nyomozás indult Biszku Béla ellen a Duna TV-nek tett nyilatkozata miatt.

  Biszku az interjúban továbbra is ellenforradalomnak nevezte az 56-os forradalmat és jogszerűnek tartja az azt követő kegyetlen megtorlásokat. A feljelentés alapján a nyomozás a BTK. 269/C szakasza alapján indult, amely kimondja:

"Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." 

  Ezt a törvényt a szocialista többségű parlament látványgesztusnak szánta a fokozódó fasiszta veszély miatt az utolsó ülésnapon, néhány héttel a választások előtt. Aztán az új parlament a büntethetőséghez hozzácsapta a kommunizmus bűneinek tagadását is. De ettől függetlenül, továbbra sem tudok, tudunk mást gondolni erről a törvényről, mint amit gondoltunk annak megszületésekor. Itt vagy itt.

  A magam részéről ezért vitatkozom Lolával.

  Mert akit ez alapján a buta kampánytörvény alapján ítélnek el, abból könnyen lesz áldozat. Biszku Béla pedig nem áldozat. És nem is érdemli meg ezt a szerepet. Ő már megtette a történelmi kötelességét, a róla elnevezett törvény remélhetőleg megkönnyíti a múlt könnyebb feltárását, a róla készült film kései elégtétel lehet, és felhívhatja a figyelmet az 56 utáni megtorlásokra.

  Végül, gondolva a jövőre, jó lenne, ha a hazaárulás bűntette vagy a független igazságszolgáltatás politikai manipulálása mostantól el nem évülő bűncselekmény lenne, hogy húsz, ötven, vagy kétszáz év múlva ne kelljen jogászkodni, meg buta kampánytörvényekre hivatkozva segítségül hívni a spanyol inkvizíciót.

A szerző holokauszttagadóéskommunizmusbűneittagadótörvénytagadó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr332221258

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Biszku Béla nyílt levele a Csucsu blognak 2010.08.15. 11:57:36

RE: Húsrágó hídverők (okt. 27.) Tisztelt Csunderlik Péter úr! Bár se a tiszteletre, se az urazásra nem jogosult. Nagyszájú nyegle nyikhaj. Csendőr-pertu, pofon és bikacsök, az járt volna magának a régi világban, ahol én még felnőttem, és hogy azt eltör...

Trackback: 1200 perc: Regisztráld kopogtatócédula-ajánlásodat 2010.08.15. 11:04:53

 Tavasszal már sikerült  Kedves Támogatónk! Hétfőtől péntekig érkeznek a postaládákba a kopogtatócédulák. A következő 19 nap a kampányban arról fog szólni, hol gyűjti össze az LMP a kopogtatócédulákat, hány helyen lehet majd október 3.-án a...

Trackback: Bűn és büntetlenség 2010.08.15. 10:54:58

Bűn és büntetlenség     A gyilkossal, a bűnössel szemben nincs erkölcs. Tisztességes elbánást csak tisztességes emberek érdemelnek és csak ezek kaphatnak. A tisztelet, a sportszerű...

Trackback: BISZKU BÉLA ÉS CHARLES ZENTAI IS ELHUNYT 2010.08.15. 10:26:54

Tegnapelőtt elhunyt Biszku Béla (89†)  és Charles Zentai (született: Zentai Károly) (88†).  – Egyes történész kollégák szerint valójában e két idős úriember azonos napon bekövetkezett halála zárja le végleg a XX. száza...

Trackback: Béla bá a Vadkeleten 2010.08.15. 10:25:41

A napokban jelentette fel Biszku Bélát a Jobbik a kommunizmus bűneinek tagadásáért. Ez több szempontból is felvet érdekes kérdéseket.Egyrészt, a fent említett díszes társaság korábban "szájkosártörvénynek" minősítette a jelenlegi törvény előd...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.08.15. 09:09:26

Ejsze megérdemelné a mocsok hogy 3 évig sitten üljön.
MEGÉRDEMELNÉ, legalább ennyit.

irrelevant 2010.08.15. 09:14:05

Tisztelet a szerzőnek a következetességéért.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.15. 09:23:33

Hölgyeim és Uraim, napi Biszkunkat hallották.

Oblomov 2010.08.15. 09:39:18

@El Topo (Sgt. Elias):
és ünnepi (nem hétköznapi) Lola-tagadást.

BKV - Önnek megyünk 2010.08.15. 09:44:46

Kedves Novák Tamás! Értem én a logikat a postban, de az '56 nagyapam a sirbol csokoltat es azt uzeni hogy neki jo lesz igy is.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.08.15. 09:58:10

hát, az qrvafix, hogy én nem fogom áldozatnak látni a biszqt
és szerintem, a nagy többség semmilyennek se fogja látni, hanem pont telibe szarja majd a biszqt...

nullnick 2010.08.15. 10:00:26

kompromisszumos megoldás

el kell ítélni ez alapján a törvény alapján IS

meg a diktatúrában elkövetett bűneiért IS

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.15. 10:02:26

@Oblomov:

Ennyire nem történik semmi mostanában?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.08.15. 10:05:20

@El Topo (Sgt. Elias): maga csacska. Béláról beszélünk, de Ferire gondolunk.
'a hazaárulás bűntette vagy a független igazságszolgáltatás politikai manipulálása mostantól el nem évülő bűncselekmény lenne'

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.08.15. 10:23:57

Hát ja, ha demokratát játszunk akkor le kell nyelni az ilyen 2 méteres, izmos szarhurkákat is.

Tóth Ágas 2010.08.15. 10:35:55

már az megérné, ha a kommancsok által hozott pr-törvény alapján először egy őskommancsot varrnának böribe. jót röhögnék. biszkuér meg nem kár.

ja, és ugye nem attól vagyunk demokrácia, hogy a népnyúzó zsarnokainkat békén hagyjuk, mert mi ennyire felülemelkedtünk valamin és a jövőbe tekintünk. ez inkább furcsa, különösen Európa többi, valóban demokratikus országával összevetve.

inkább csak annyit jelez, hogy nálunk aztán tényleg fejétől bűzlik a hal, és "elit"értelmiségünk jobbnak látta nem piszkálni azt a generációt, amiből nagy részük származik..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.15. 10:51:45

loláé jobb.
a filmben látott komolytalanság itt is kitüremkedik

"a róla készült film kései elégtétel lehet"

nopersze. és kérjen bocsánatot, a már említett 56-os a nagyapák és apák majd azt felelik a sírból a bocsánatkérésre:

"á semmi"

ninimimi 2010.08.15. 11:06:27

"Tegnapelőtt elhunyt Biszku Béla (89†) "
Segítsen már valaki, hogy akkor most tényleg elpusztult a vén gyilkos, vagy csak nem értem a tréfát!?

Ha igaz, akkor máris volt eredménye a "kampánytörvénynek". Amely kritika persze így nem igaz, hiszen VÉGRE először KELL szembesülniük a diktatúra főbűnöseinek a tetteikkel.

Ez az, aminek a hiánya a lelki padlószint alatt tartja a közéletet 20 éve.

Amúgy miféle "inkvizíció" ez, hogy le kell jönnie a rózsadombi "barlangjából", kérdésekre válaszolni?! Ettől lenne belőle "hős"?! Ugyan már!

Hol van ez az ő valódi inkvizíciójuktól, az Andrássy út 60. pincéjétől, a kénsavval teli kádtól, amelybe élve dobtáka kommunista eszme bírálóit?!

Csigorin 2010.08.15. 11:09:42

Egy kérdés: hol tagadta ő a "tényét" ? Ő éppen arra példa aki nem tagadja, hanem helyesli. Azt pedig nem bünteti a törvény... Nem tagadja, hanem hozzáteszi hogy helyesen és jogszerűen tették. Sajnos ezalapján nem tudnak vele mit kezdeni...

kackia 2010.08.15. 11:16:34

Elég a gáton egy piciny kis repedés, s a víz áttörve minden akadályt utat mos magának.
Jöjjön az a biszkuper, lássuk mivé terebélyesedik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.15. 11:21:53

a vers honnan van a film végéről?

„egy elvtárst úgy hívtak, Béla

azt mondják, akasztott néha

fölkelt és aláírt

gyártott sok halálhírt

azt hittük sosem lesz vége

azt hittük sosem lesz vége…”

tehetséges, aki írta

Pipas 2010.08.15. 11:22:34

Szóval ne alkalmazzuk a törvényt, mert azt a "szocialista többségű parlament látványgesztusnak szánta a fokozódó fasiszta veszély miatt"?

És még melyik törvényeket ne alkalmazzuk, melyek azok a törvények, amiket szintén csak "látványgesztusnak" szántak? Egy vadonatúj jogi alapelvet látok kialakulni. ;)

ninimimi 2010.08.15. 11:25:19

Ke@Csigorin:
Anélkül, hogy a náci bűnök jelentőségét kissebbíteni akarnám (mert Auschwitz szerintem is az emberiség történelmének legundorítóbb bűne) :

Helyettesítsd már be légy szíves a szövegedbe a náci bűnöket, mondjuk konkrétan Auschwitzot!

Mit szólnál, ha kiállna egy vén görény a magyar ("közszolgálati") tévében azzal, hogy a tényt nem tagadja "csak" éppen állítja, "hogy helyesen és jogszerűen tették".

Hát nekem ökölbe szorulna a kezem. Neked nem?

Szerinted a törvényhozó szándéka, ami igenis meghatározó jelentőségű, nem éppen ez ellen irányult? Hogy a tett (ordító) jogtalanságát ne lehessen tagadni?!

Pipas 2010.08.15. 11:25:24

@Csigorin: Azzal tagadta a népirtás és a emberiség elleni bűncselekmények tényét, hogy azt állította azok jogos, törvényes ítéletek voltak. Azaz azt állította, hogy nem voltak bűncselekmények, nem volt népirtás.

Ezt azért elég könnyű belátni nem?

pöcsöm pattintsd ki 2010.08.15. 11:32:35

fekete autóba be, valami fesztiválos belépőt a csuklójára, aztán bajánál kifogni

játszunk az ő saját játékszabályai szerént

ladislaus 2010.08.15. 11:47:00

biszkunak kötél. nyilvanosan.

2010.08.15. 11:49:43

Úgy hülyeség az egész, ahogy van. Akármennyire is genny alak Biszku, aki demokratának vallja magát, az nem tehet kivételt ebben az ügyben sem.

1. Biszku nem hirdette ezeket az állításokat, csak megkérdezték a VÉLEMÉNYÉT. Ez pedig a vélemény szabadságának alkotmányos védelme miatt nem büntethető.

2. Bár nyilván felelős erkölcsileg a forradalom utáni megtorlásokért, jogilag nem vagy nehezen tehető felelőssé, mert azokat bíróság hozta meg.

3. Ezek az ítéletek nem tartoznak a népirtás és emberiség elleni bűnügyek kategóriájába, tehát ilyen alapon se támadható.

Az egész pusztán a Jobbik kampányát szolgálja.

H Stahl 2010.08.15. 11:51:17

Fleck, Hack .... hmmm. Ezek a furcsa nevűek valahogy mindig le akarják nyeletni velünk a békát, vagy a kommunizmus vagy a demokrácia építése érdekében.

Amúgy miért probléma, ha egy törvény szankcionál egy olyan véleményt, ami elfogadhatatlan az általános, a társadalom elsöprő többsége által vallott erkölcsi értékek szerint? A törvények nem társadalmi normák írásba foglalása? Szólásszabadság címén ne lazítsa fel senki ezeket az erkölcsi értékeket, mert ha sokat mondogatják, hogy "á, ez nem is volt bűn", akkor a felcseperedő generáció valóban legyinteni fog rá. Ezeket a hangadókat el kell hallgattatni és úgy látom a mai keretek között ez csak törvénnyel oldható meg. Majd ha kitisztulnak a fejek (és a komcsik sírba szállnak) el lehet törölni.

pöcsöm pattintsd ki 2010.08.15. 11:54:13

@iii: végülis nem történt semmi,. ugye
ússzál vele

Zsoo 2010.08.15. 11:55:58

Csurka István: Címzett rendőrgyilkosságok?
2010. augusztus 15. vasárnap, 07:24

Még három hónap sem telt el a rendszerváltoztató szándékú kormány felállása óta, és már két fiatal rendőrt öltek meg. A kormány majdnem minden tagját és mindegyik kinevezését szóbeli ökölharc, átkozódás, becsületsértésig menő pocskondiázás fogadta az idegenszívű sajtó részéről. A legsűrűbb elutasítást Pintér Sándor belügyminiszter kapta,már jóval a kinevezése előtt. A bukott oldal félt és ma is fél Pintér Sándortól. Mivel a kinevezését megakadályozni nem tudta és az Orbán Viktor által nyilvánosan a kezébe adott teljhatalmat elvitatni nem tudta, a végső eszközhöz nyúlni nem volt „rest se kába.” Az egymást követő két rendőrgyilkosság alakilag, a lefolyásukat tekintve különbözik, de mint üzenet, mint fenyegetés teljesen azonos. Címzettjük Pintér Sándor. A két bűntény lefolyását, körülményeit, indítékait elemezni nincs módunk. Csak csepegtetett, kiszínezett és egyszerűsített információk állnak rendelkezésünkre, sajtóbeli találgatások és bizonytalan bizonyosságok. Még azt sem tudjuk, hogyha ködösít valaki, hát ki ködösít? A sajtó, a bűnüldözés, vagy egy ismeretlen háttérhatalom, amely mozgatni képes az elkövetőket és elnémítja, vagy részlegesen és ideiglenesen sóderszórásra készteti akár a hivatalos közegeket is. A történet, az elkövetés módja, indítéka, különösen az alsóörsi esetben állandóan bővül, színeződik, a tárgyak változnak, a kapcsolat gyilkos és áldozat között ellenszenves pokol-bugyrokba süllyed, majdnem olyan félelmetességgel, mint annak idején a móri tömeggyilkosság, vagy az Aranykéz utcai mészárlás alkalmával. A nagyközönség sok bizonytalan és ellentmondásos információt kap, bűnügyi regényeket olvas a lapokban és lát a tévékben és maga is továbbkölti ezeket, amíg bele nem fárad. Ekkor aztán az ügyet lezárják. Mindkét előző robbantás és kaszálás a kormányváltás idejére esett. A felderítés pedig megfeneklett. Az Aranykéz utcában bűnözők közti leszámolás történt és a célpont bűnöző elpusztult, az elkövetők azonban nem kerültek kézre. Csupán a feltételezett egyik résztvevő, Jozef Rohacs ül most is magyarországi börtönben, de állítólag mindent tagad. A móri mészárlásban hosszadalmas eljárás után a bíróság alaptalan ítéletet hozott, lejáratva az egész magyar igazságszolgáltatást, bűnt bűnnel tetézve, majd a véletlenül kézre került valódi tettesek közül az egyik, a főbűnös a börtönben felakasztotta magát.

A hamis nyomon, erőszakosan tettest kinevező rendőrség, ügyészség, bíróság, vagyis a régi kommunista koncepciós eljárásban résztvevő teljes bűnüldöző vádló és bírói sor és az eljárást fedező és elrendelő politikai hatalom ellen semmilyen eljárás nem indult, a bíró kapott egy kis ejnye-bejnyét. (Rajk László 1956. október 6-i újratemetésén Apró Antal, az egyik elkövető mondott beszédet.) Kaiser Ede móri tömeggyilkosságért való elítélése nem egy egyszerű bírósági tévedés volt, mert az igazságszolgáltatás mindhárom részlege benne volt, a rendőrség szállította a hamis tényeket, a vádhatóság hosszú, vizsgálatok közben elfogadta a bizonytalan bizonyítékokat, nem vette figyelembe a kétségtelen alibit, vádat emelt bűnözők ellen pusztán azért, mert bűnözők, és a bíróság mindezt elfogadta és teljes életfogytiglani büntetést szabott ki a valós ügyben ártatlan emberekre. S azok, akik ma felháborodnak, percenként feljajdulnak a jogállam vélt megsértése miatt, meg se pisszentek. Egy állam tudomásul vett és kiszolgált egy tipikus koncepciós pert, mert egy ismeretlen állam fölötti államnak ez volt az érdeke. A magyar állam meghajolt egy ismeretlen felsőbb hatalom előtt és a sajtója igyekezett napirendre térni a dolog fölött. Majd ugyanígy a valódi tettes börtönbeli halála fölött is, ami pedig nyilvánvalóvá tette, hogy megbízó van a bűntett mögött, hiszen mi másról tudott volna beszámolni a tettes, miután ujjlenyomatait megtalálták a gyilkos fegyvereken, mint megbízóiról.

A bűn koordinátái most is szinte azonosak. Ott áll jelvényeivel, rendfokozatával a más beosztású, de most éppen járőrszolgálatot teljesítő ember, a Pintér Sándor tervét teljesítő nyomozó védtelenül az alsóörsi éjszakában és lemészárolják. S még ugyanezen holdvilágos éjszakán, a véres tett helyszínétől néhány kilométerre megtalálják az elkövetőt – holtan. Önkezével vetett véget az életének a kocsija mellett, amely tele volt különféle fegyverekkel. A gyilkos svájci magyar, de neki csak keresztneve van: Bálint. Mert a nyomozás érdeke azt kívánja, hogy csak az áldozatról tudjunk mindent, még azt is, ami csak feltételezés, a gyilkosról semmit, mert még feltámad, és alibit igazol.

Másik eset, másféle körülmények, módosított forgatókönyv, csak az üzenet azonos. Valahonnan valakik azt üzenik az önállósodni kívánó, a saját lábára állást célul kitűző magyar hatalomnak és belügyminiszterének és természetesen kormányfőjének, hogy elég, ezt nem tűrjük. Félelmet gerjesztünk az országban, mint a cigánylakta faluszélek sorozatgyilkosságaival, amelynek szálai Izraelbe vezettek, és megmutatjuk az ország népének, hogy mennyire tehetetlenek vagytok. Egy rendőrt eltapostatunk egy „rückvercelő” bűnözővel, aki kábítószeres, hiszen amikor leteperték, őrjöngve vizet kért a nőjétől, egy másikat pedig szitává lövetünk a forgalmas főúton, nem mérlegelve, hogy hány további életet oltanak ki a sorozatlövő fegyverek.

A megfélemlítés ősi bolsevik, zsidó eszköz. Trockij jegyezte fel a naplójában, már Mexicóban, 1935-ben: „A cári család kivégzésére nemcsak azért volt szükség, hogy megrettentsük és elborzasszuk az ellenséget, reménytelenséget keltsünk benne, hanem azért is, hogy felrázzuk sorainkat, megmutassuk, hogy nincs visszaút, hogy vagy a teljes győzelem, vagy a teljes pusztulás vár ránk.”

Mindebből több tény világlik elő, félreérthetetlenül. Ez az ország alá van aknázva, ez az első. Arra a kérdésre, hogy miért, hogyan volt lehetséges, hogy 2006. október 23-án izraeli kommandósok magyar rendőr- egyenruhában meneteltek, magyar rendőrök kötelékében és egyre megy, hogy irányítottak vagy megfigyeltek, vagy harcoltak is, vagy sem. Mi kérdeztünk, válasz nem érkezett, igaz, tagadás sem. A dolog el van felejtve. Gergényi, az akkori vasprefektus esetleg el lesz kapva, vagy Szilvásy, a titokminiszter, de az ország aláaknázottságáról hallgatunk. Az alsóörsi eset azonban újra felszínre hozza a kérdést. Most Svájcba vezetnek a szálak, ha ugyan oda, és ha egyáltalán szálaknak lehet ezeket nevezni. De bebizonyítódik, hogy ennek az aláaknázó hatalomnak, amely lehet nem csupán izraeli is, széles sajtókapcsolatai vannak, etetni tudja a sajtót, hallgatásra tudja bírni, meg tudja kötni a felderítés kezét, sőt az államot meghőkölésre tudja kényszeríteni. Az elmúlt rendszer titkosszolgálatainak kutatásáról, besúgóiról, jelentéstevőinek működéséről adott esetlen leleplezéséről állami intézetek, levéltárak gondoskodnak, de a mai ügynökök, az idegen állam szolgálatában álló egyének, szervezetek, és a fedett tevékenységek felderítéséről, aknamunkájuk kivédéséről semmit nem tudunk, nem hallunk. Létezik ilyen? Az eredményekből, a cigánygyilkosságok sorozatából, a rendőrgyilkosságokból arra juthatunk, hogy ez a szerv, ha van is, gyenge. Nem a munkájuk mikéntjéről való tájékoztatás hiányzik, az természetesen csak a szakma szabályainak megfelelően történhet, hanem éppen az eseteket vizsgálva és a játszi könnyedséget tapasztalva, amellyel a magyar szervekkel kibabrálnak, következtethetünk a gyengeségére. Nem tudjuk hányan és miért, milyen eszközöket birtokolva, netán fegyvert is tartva élnek, dolgoznak az országban és kiknek és mely államok, nemzetközi szervezetek javára tevékenykednek.

Félreértés ne essék, nem kiszivárogtatásokra és államtitkot képező adatokra vagyunk kíváncsiak, hanem a tényekkel, leleplezésekkel, netán kiutasításokkal végződő esetekre, arra a bizonyosságra, hogy védenek bennünket még a „baráti tűztől” is. De nem védenek, mert a liberalizmus ezt nem engedi meg, valamint a baráti tűz sem. Üzleti élet, állami élet, sajtó, idegen televíziók, internetes portálok, és még a hadsereg és a rendőrség is nyitva áll az idegen ügynökök előtt, hiszen ha egyszer már az ellenőrizetlen ferihegyi folyosón, bármilyen titkos eszközzel a kezükben, a zsebükben, akár off-shore cég tulajdonosaként bebocsáttattak és elhelyezkedtek választókörzetükben, vagy akárhol, meg sem lehet kérdezni tőlük telekvásárlásaik célját. Saját hírforrásaik vannak. Saját védelmük van, de legjobban az antiszemitizmus vádja védi őket. Ugyanakkor Hende Csaba minden tiszteletre méltó erőfeszítése ellenére, nincs még – és nem is lehet ily rövid idő alatt – ütőképes magyar hadsereg. A magyar szellemű hadsereg még csak elképzelés, feltöltése, kiképzése, komoly fegyverekkel való ellátása a jövő óriási feladata. Az SZDSZ-es, izraeli célok szerinti lélektelen, pici, magyar játékhadsereg és a külföldre kihelyezett erők hazai bevethetetlensége a megbukott rendszer terméke. Az ideológia, amely szerint nem kell magyar hadsereg, mert az ország a NATO tagja és a NATO megvéd bennünket, komolytalannak bizonyult. Az EU sem védett meg bennünket például az Európa távoli széle felől bátorított szlovák agressziók ellen, amelyek erős magyar hadsereg esetében meg sem történhettek volna. A feladat tehát sziszifuszi. Az erős hadsereg létrehozásával egy időben kell leépíteni, lefegyverezni a magánhadseregeket, a civilnek mondott, valójában idegen tulajdonú magánrendőrségeket és őrző-védőket, és létrehozni akár a rendőrség keretében, akár a honvédség kötelékében egy erősen szűrt hivatalos gárdát, egy testőrséget, összeépítve a ma is működő védelmi szervezetekkel, kommandókkal. Az erős szűrés, a magyar megbízhatóság, a hazafias, keresztény öntudat és a magas képzettség, rátermettség, erő létfontosságú követelmény. Ez a feladat alig tűr halasztást. Mert éppen a gyors egymásutánban bekövetkezett két rendőrgyilkosság mutatta meg, hogy mekkora veszélyben van az új kétharmados rendszerváltó kormányhatalom. A magyar létezés. Ezekből a gyilkosságokba fogalmazott üzenetekből sokkal inkább kiviláglik, mint a sajtóban éppen a múlt számban elemzett jogállami acsarkodásból, a liberális szószólók mindenre köpködéséből, hogy mekkora veszélyben van a magyar állam, a készülő magyar állam. Az ellenség nem adta fel. Pártjainak veresége nem fáj neki, hiszen végeredményben kitartottak voltak és már megindult az új pártok szervezése, az LMP szerephez juttatása, de ez is mellékes. Új módszerek következnek részükről is. Megőrizni, beépülni, fenyegetni. Egyes nagy üzleteik elvesztése fáj, de nem végzetes. A nemzetközi nagytőke türelmes. Pénzen ülni jó dolog. Sok pénzen ülni még jobb. Sukoró helyett lesz más, érkeznek új ügynökök a leharcoltak helyébe, Magyarország megszállása csúszhat, de nincs feladva. Magyar hadsereg tehát kell és magyar gárda vagy kommandó, belső erő, amelynek van magyar gerince és fegyvere: kell. A liberális elmélet, hogy ez nem demokratikus, veszély a szabadságra nézve, megdőlt. Ezzel nem sérül a jogállam, mert ez becsületes magyar embert nem fenyeget. Ez idegent sem fenyeget, ha nem követel magának külön jogokat és nem él vissza a vendégjoggal. A másság kérdése is felülvizsgálandó. Másnak lenni lehet, melegnek lenni, transzvesztitáskodni szabad, de az iskolákban nem szabad, és semmilyen titkos hálózattal előny a másságból, semmilyen másságból, az etnikai másságból sem kovácsolható. Magyarnak lenni pedig feladat és vállalás – és ebből nem engedhetünk. Ha megvalósul a földművelési államtitkár és a miniszter által is beharangozott telepítési terv, amely fiatal magyar családokat, emberpárokat gyermekek fejében juttat földhöz, amely programnak első meghirdetője évekkel korábban a MIÉP volt, akkor azokat a magyar birtokokat meg kell védeni. A magyar iskolát is meg kell védeni és a szárnyvasutat is meg kell védeni. Reméljük, hogy az óriási női ülőgumók védnöksége alá helyezett és betiltva még lesben álló Magyar Gárda példája, kezdeti sikerei és mai hervadása intő figyelmeztetés a mai magyar állam célba vett vezetőinek, hogy az egész ügy sikere, a rendszerváltás, az új alkotmány sikere és az egész kétharmados nagyszerű magyar forradalom sikere is az erőn múlik. Most polgári erő, választási erő már van, a dolgozó nők nemzetpolitikai jelentőségű nyugdíjkérdése napirendre került, az IMF-tárgyalásoknak világraszóló jelentősége van, de mindezt még alá kell támasztania – akármit jerikózik is a megdőlt liberális társulat – valódi erőnek. A magyar népnek végre biztonságban kell éreznie magát – saját becsületes fiainak védelme alatt. Nemcsak az a kérdés, hogy ki ölte meg Gamauf törzszászlóst, hanem az is, hogy kik ölették meg. Várjuk az eredményt, legalább annyira, mint Gyurcsány-Demszky összevont főtárgyalását.

Pipas 2010.08.15. 11:56:11

@iii: Ha csak a Jobbik kampányát szolgálja és nincs semmi alapja, akkor hogyan lehet, hogy tíz emberből kilenc helyesli?

H Stahl 2010.08.15. 11:58:47

@iii: IGAZSÁG. Ennyi. Ha a demokrácia nem szolgáltat (akár utólag is) igazságot, akkor nem valósítja meg azt a feladatot, ami egy társadalmi berendezkedés alapelve (kellene, hogy legyen). Tehát rosszul működik, meg kell javítani. A jogszabály csak egy eszköz, amit úgy kell módosítgatni, hogy az aktuális életviszonyokhoz alkalmazkodva a társadalmi igazságosságot szolgálja!

Légyszi, ne mosdasd ezt a mocskos gyilkost, szavakon, vesszőn, hangsúlyon stb. lovagolva!

pöcsöm pattintsd ki 2010.08.15. 12:01:19

@Pipas: akkor vona hazudott, és nem a 2/3-a jobbikos az országnak, hanem 90%-a
de ha nem hazudott, akkor is hazudott

2010.08.15. 12:03:10

@Pipas: 1. Ez itt a Mandiner ugye? Az peddig a jobbos érzelműek gyülekezőhelye, ez közismert.

2. A halálbüntetést is a túlnyomó többség helyesli, mégis helytelen és jogtalan lenne bevezetni. A jog és a közvélekedés az két különböző dolog.

3. A fő válaszom a kedvenc viccem: egyél lószart! harmincmilliárd légy nem tévedhet...

2010.08.15. 12:04:17

@H Stahl: Nem mosdatom. Olvasd újra. A véleménye miatt nem lehet elítélni senkit.

pöcsöm pattintsd ki 2010.08.15. 12:07:12

@iii: ez egyre rosszabb.
mikor váltasz a szószaporításról a borsóhajigálásra?

Pipas 2010.08.15. 12:07:13

@pöcsöm pattintsd ki: Hú ez nagyon elmés volt, le a kalappal előtted! ;)

Másrészt viszont ha az ország 90%-a Jobbikos, akkor a kijelentés miszerint "az ország kétharmada Jobbikos" is igaz. ;)

Serio (törölt) 2010.08.15. 12:07:35

Nah ez érdekes megközelítés.

Persze, a törvény szar. Csúnya, szólásszabadságellenes, gonosz, ostoba törvény, megmondja akárki.

A gond az, hogy ez a törvény nem Magyarország egyedi hülyesége, primitív, kiröhögnivaló hungarikum, mint a négyes metró, hanem európai össznépi hülyeség.
És ha egy hülyeség divat lesz, akkor már nem hülyeség, hanem divat - még ha az utókor le is hülyéz minket miatta. Gondoljunk csak a nyolcvanas évekre.
Ausztriában, Németországban több hatályos ítéletet hoztak már hasonló törvény alapján, és nem náci háborús bűnösök, hanem félhülye történészek ellen.

Az Indexen az "Orbán-kormány próbájáról", meg az "orbáni szólásszabadságról" cikkeznek ostoba módon, csak azt felejtik el, hogy a törvényt nem az Orbán-féle országgyűlés hozta.
Ha nem Biszku Béla, hanem mondjuk Budaházy György vagy Zagyva Gyula állna a vádlottak padják a törvény alapján, akkor vajon hány ballib véleményvezér verné az asztalt a szólásszabadságért?!

Persze, Biszku Bélát nem a kommunizmus bűneinek tagadásáért, hanem a kommunizmus bűneiért kellene elítélni. De nem sokkal kisebb bűne ennek a vén pribéknek az sem, hogy máig pökhendi módon igazságosnak, örvendetesnek állítja be a diktatúrát és a terrort.

Igenis bűnhődjön. Ha a bűneiért nem, legalább a gőgjéért és a megbánás teljes hiányáért bűnhődjön. Európában a szólásszabadság amúgy sem ugyanazt jelenti, mint a tengerentúlon.
Minden szabadságjognak vannak határai, Biszku pedig átlépte a szólásszabadságét. Börtönbe vele. Tök mindegy milyen okból. Al Caponét is adócsalásért ítélték el.

H Stahl 2010.08.15. 12:08:08

@iii: Inkább csak nehéz szembenézni azzal, hogy 5% alatti kisebbséghez tartozol, így nem az lesz amit Te gondolsz és próbálod ráerőszakolni a a véleményed a 95%-ra, mint az elmúlt X évben (nem akarok belemenni, mennyi az annyi).

H Stahl 2010.08.15. 12:09:48

@iii: De el kell ítélni, mert elfogadhatatlan! Ilyeneket ne mondhasson senki! Ilyen véleményt a magyar társadalom nem tűrhet meg! Akár tűzzel, akár vassal, irtani kell!

2010.08.15. 12:09:54

@H Stahl: Bővebb válasz: az igazságot nem most kellene szolgáltatni, hanem 20 vagy 10 évvel ezelőtt. Akit el tudtak ítélni, elítéltek. Biszkut nem lehetett jogilag felelőssé tenni.

Lehet törvényt hozni persze, amivel Biszku felelőssé tehető valahogyan, de a véleménye alapján elítélni gusztustalan. Aki az erkölcsöt képviseli, nem hozhat erköcstelen ítéletet.

2010.08.15. 12:11:45

@H Stahl: Nekem nem nehéz szembenézni ezzel, én a véleményemet mondtam el. Remélem, nemlesz olyan világ, amikor még a gondolatokat is ellenőrzik.

Ellenérvet nem hallottam még egyet sem, csak gyomorból jövő indulatokat. Itt tartunk.

sárkányfő 2010.08.15. 12:12:19

Ha a jog nem passzol az igazsághoz, változtatni kell rajta.

Ott a 2/3, nesztek, ezt akartátok, csak szándék kérdése, és 5 perc alatt meg lehet változtatni a törvényt. Végre igaz ügy érdekében használná a fidesz a többségét, nem csak önös érdekében (pl. alkotmánybíró-választás).

A lex Biszkut úgy kell megalkotni, hogy utána azonnal kb. ezer évre le lehessen sittelni Biszkut. És még mindig százszor jobban járna mint az áldozatai.

És a lex Biszku egyúttal kimondhatná azt is, hogy a múlt rendszer politikai vezetése bőven a _miniszterhelyettesi_ szint alatt is egyetemlegesen felelős a bűnökért...

Mert aki magas állami pozíciót vállalt, az közösséget vállalt egy bűnös rendszer bűnös vezetőivel, és azok tetteivel. Ez eltagadhatatlan.

Valahogy így kéne fogalmazni: "Aki az emberiség elleni cselekmények felelőseinek bűneit tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el.". Csak akkor Palit is minimum ki kéne rúgni, és pont ezért nem lesz ebben az országban komolyan vehető szembenézés a múlttal...

Pipas 2010.08.15. 12:13:19

@iii: Nem azt mondtam, hogy el kell ítélni, mert 90% helyesli, azt mondtam, hogy "nem csak a Jobbik kampányát szolgálja..." mert az emberek 90%-a helyesli.

A halálbüntetés analógia is csúsztatás, hiszen nem a törvény bevezetéséről szól, hanem egy hatályos jogszabály alkalmazásáról.

A "jog és közvélekedés két különböző dolog" érv viszont azért fura, mert ebben az esetben a jog és a közvélekedés is azt mondja, hogy el kell ítélni.

A legyek meg a lószar jó vicc és bölcs tanács, majd ha légy leszek lószart fogok enni.

2010.08.15. 12:14:13

@Serio: A jogban nincs "igenis" meg ha nem azért, akkor ezért.

2010.08.15. 12:18:54

@Pipas: Bocs, félreértettem. De pont azért szolgálja a Jobbik kampányát, mert jó kis demagóg duma, amivel sok tájékozatlan és frusztrált ember egyetérthet. Van valaki, akit lehet utálni... ismerős.

pöcsöm pattintsd ki 2010.08.15. 12:19:47

@iii: az összes ökörséget felhoztad, amit lehetett, ez a végső érv, hogy te is olyan leszel, mint ők, ha stb...
egy túrót.
Mert ebből a logikátlansági láncból kimarad az, hogy aki nem fogadja el, felülírja a szabályokat, azzal azokat magára nézve sem tartja betartandónak - azt sem, amelyik elítélné, azokat sem, amik védenék. És az, hogy 20 éve nem vágták haza, az miben lenne a számára felmentést? Vegyünk példát nyugodt szívvel a wiesenthalokról.
Imádkozunk, aztán egy 10 méteres körben, közepén biszkuval, '57 lesz, ennyi.
Hogy aztán abból mi sül ki, ha a jogalkotás és szolgáltatás szembe megy a népakarattal, hát legyél akkor az 5%-os oldalon, ha gondolod.

Serio (törölt) 2010.08.15. 12:20:50

@iii: Valóban, a jogban nincs. Jog szerint valóban nem "a kommunizmus bűnei helyett", meg "igenis" kell hogy börtönbe kerüljön a vén pribék.

Jog szerint azért kell börtönbe kerülnie, mert tudatosan megsértett egy hatályos magyar jogszabályt, amelynek a megsértése börtönbüntetéssel sújtható.
Jogállamban élünk, amibe az is beletartozik, hogy aki elkövet egy bűncselekményt, azt elítélik érte. Biszkunál elég erős gyanú áll fenn, hogy bűncselekményt követett el.

Ettől függetlenül, a jogon kívül, magánszemélyként, mondhatom, hogy "igenis", meg hogy "ha nem azért, akkor ezért".
Ez a száraz jogi tényanyagon, hogy Biszku a hatályos törvények értelmében börtönbe vethető, nem változtat.

H Stahl 2010.08.15. 12:21:38

@iii: Nem gondolatellenőrzést akarunk, hanem olyan általános erkölcsi, lelki talapzatot, amit ebben a társadalomban nem kérdőjelezhet meg és nem tagadhat senki! A társadalomhoz tartozásnak ezek elfogadása a legfontosabb feltétele, egyébként nem kívánunk együtt élni olyanokkal, akik ezeket a közös értékeket elvetik! Ezeket a szabályokat egy társadalomnak joga van meghozni, hiszen a társadalom adott területen az emberek együttélésének a kerete! Ez számomra olyan világos, mint a nap, nem tudom, hogy lehet ennek ellentmondani.
Ezen nem is vitatkozom, mert az ég kék, a víz nedves... Viszlát!

Pipas 2010.08.15. 12:22:32

@iii: Szerintem nem kell elítélni egy pártot amiért olyan dolgokat állít, amik segítik a kampányát, azért kell elítélni, ha nem gondolja komolyan, nem ért egyet az állítással és csak azért mondja, hogy szavazatokat nyerjen.

Szerintem a Jobbik komolyan gondolja a Biszku feljelentését, akkor meg miért ne tennék?

Kristl 2010.08.15. 12:24:26

@iii:

20 éve az "elvtársai" nem hagyták hogy bárki elővehesse. Állítólag ez volt "a rendszerváltás" egyik feltétele. (Függetlenül attól, hogy ismerve a történelmi folyamatokat, ha tótágast állnak akkor is bekövetkezett volna, csak másképp, és lehet jobban járunk. )
Emiatt a felelősségre vonások és politikából való száműzések hiánya miatt van sok embernek az az érzése hogy nem is történt 89ben semmi csak "módszerváltás". Ráadásul minden "utódpárt" így a fidesz soraiban is ott ülnek az egykori komcsik, és mindegyik papolhat a demokráciáról.

Az eset ennek tükrében árnyaltabb. Nem a jobbik hozta a törvényt. Ellene hozták, meg a szimpatizánsai ellen.
(Szándékosan maradtak ki a kommunisták, hátha a feszültség ilyen szítása szavazatot hoz majd, a felháborodásra születő felháborodás miatt. )
A kommunisták kölkei hozták...
A Fidesz kibővítette, mivel úgy gondolta két legyet üt egy csapásra... Egy az mszpnek és a szdsz dögének, egy meg a jobbiknak.
Ironikus módon a Jobbik él az eszközzel és feljelent...
Erre jön a sírás rívás azok részéről akik meghozták/kibővítették a törvényt hogy alkotmányellenes.
Lol. A fagyi visszanyalt... :] Ez a magyar demokrácia diadala valójában.
A radikális párt demokratikus jogállamiság keretein belül alkalmaz egy ellene hozott törvényt a létrehozók mögött álló múlt egy nagy bálványa ellen!
Gyurcsányék szerint az egész alkotmányos, ők hozták, még nyomást is gyakoroltak a köztársasági elnökre. A fidesz szerint az egész jó, mivel nem eltörölték amint 'hatalomra kerültek' hanem kibővítették! Sólyom se küldte normakontrollra! (minden tiszteletem ellenére, ez hiba volt, sőt, szánalmas) erre jön innen is onnan is a sírás, hogy nem így gondoltuk...
HA HA HA HA HA. :]]]]]]]]]]]]]]]]]

Hogy a "klasszikust" idézzem pár parafrázissal
Tetszettek volna nem kitalálni. Tetszettek volna nem megszavazni. Tetszettek volna nem aláírni. Tetszettek volna eltörölni és nem kibővíteni...

Igen. Biszkut fel kéne akasztani, vagyonát elkobozni. Ha a családomét el lehetett a negyvenes évek végén, amiért megdolgoztak akkor a diktatúrában szerzett/rabolt vagyont is el lehet.
De itt "demokrácia" vagyon... Szegény ember vízből főz.
A fidesz rendszerváltozást ígért. Tessék perbe fogni a komcsikat, ami 90ben kimaradt.
Tessék nyomást gyakorolni mint médiafelület és támogató szimpatizáló civil szerveződés.

Aztán meglátjuk mi is az a fene nagy magyar demokrácia.

Addig meg kuncogunk az újabb abszurd fejezeten.

Közöd??? 2010.08.15. 12:26:01

ne álmodozzatok itt nem lesz senki börtönben emiatt a törvény miatt, ugyanis az európai bíróság garantálni fogja Biszku jogát a véleményéhez, ha persze kell pár ilyen izmos pofon orbánéknak, csak hajrá!

Pong 2010.08.15. 12:27:04

Hát ez az egész elundorít megint a magyar belpol-tól, először ideges Jobbik ráugrik a pop vonulatra a Biszku témával, aztán a Fidesz böszme módon odatolja a saját szekerét a kitünő médiatörvényükkel, annyira finom torta ez a Biszku, mindenki kér belőle valamit.

Már csak az hiányzik, hogy Gyurcsány Ferenc Jackoként sírva tegyen vallomást Biszku mellett, s még komplett is a cirkusz/bolondokháza.

Pipas 2010.08.15. 12:28:23

@Kristl: javíts ki ha tévedek, de én úgy tudom, hogy a Sólyom annyiszor dobta vissza ahányszor csak lehetősége volt rá.

Serio (törölt) 2010.08.15. 12:32:57

@Közöd???:
en.wikipedia.org/wiki/Holocaust_denial_laws#Prosecutions_and_convictions

Az ő véleményhez való jogukat hol garantálta az Európai Bíróság?!

Ideje leszállni erről a "majd az Európai Bíróság" lóról, mert már nem is gebe, hanem döglött és a legyek eszik a húsát, csak te, ill. ti ültök rendületlenül a nyeregben, szablyát lóbálval, rohamot kiáltva.

2010.08.15. 12:38:05

@Serio: Tévedsz, Biszku nem sértette meg a hatályos törvényeket két okból:
1. A véleményszabadság alkotmányos alapelv, magasabbrendű, mint a citált törvény.
2. A törvény emberiség elleni bűnügyekről szól, ezek nem azok.

Közöd??? 2010.08.15. 12:40:36

@Serio: majd meglátod, ugyebár tagadni egy történelmi tényt, vagy másvéleményen lenni róla nem ugyanaz
a vörös csillag tiltását is elmeszelték a magyar állam fizeti a kártérítést az elítélteknek, nem véletlen, hogy nem a fidesz jelentette fel Biszkut, ők is tudják nincs esély elítéltetni az öreg harcost, így ráhagyják a jobbikra égenek ők vele.

sárkányfő 2010.08.15. 12:42:09

@iii: ebben igazad lehet.

Épp ezért kéne kissé módosítani a törvényt. Ez pedig a 2/3-dal bíró Fidesz felelőssége és lehetősége. Élni kéne vele...

H Stahl 2010.08.15. 12:50:08

@iii: Bocs, de még egyszer meg kell szólalnom. Az emberiesség elleni bűncselekmény (crimes against humanity) az emberiség elleni bűncselekmények (crimes of genocide) részhalmaza. Az emberiesség elleni bűncselekmények közé tartozik a polgári lakosság elleni erőszak és a (politikai és egyéb alapú) tömeges bebörtönzés, politikai üldözés is.

2010.08.15. 12:52:44

"Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Nem értem a nagy felhajtást. BB nem tagadta a népirtás tényét, azt meg nem tudom, hogy a megtorlás emberiség elleni cselekménynek számít-e. Úgyhogy jó eséllyel meg fogja úszni a a dolgot.

A spanyol inkvizíciót meg nem kéne belekeverni. A Béláéknál sokkal humánusabbak voltak.

Serio (törölt) 2010.08.15. 12:53:19

@iii: Mindezt majd a független magyar bíróság eldönti. Azt is, hogy Biszku Béla véleményt vagy tényállítást közölt, és azt is, hogy a törvény hatálya kiterjed-e az elmondottakra.

Nem tudom eleve mi köze mindehhez a kormánynak. Ez bírósági ügy. A feljelentés, önmagában, mindenképpen támogatható.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.15. 12:53:20

Tuti felmentik, hiszen csak a kommunizmus bűneit tagadta, a nemzetiszocializmus és a többi rendszer népirtásait nem.

Lescol 2010.08.15. 13:01:28

Rohadtul sznalmas, hogy megint "a Biszku" a téma.
Másról nem is bírtok írni. Nevetségesek vagytok.

Kereszteljétek át Biszku-blogra és felejtsétek el a Mandinert.

Akkor váltatok nevetségesen gyengévé, amikor ezt a témát indítottátok... azelőtt még voltak jó cikkeitek. Mi a szarért rugóztok még ezen? Tovább kellene lépni.. mintha ezen kívül nem történne semmi se az országban..

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.15. 13:07:01

@Lescol: tessék körbenézni a tematikában itt:

mandiner.blog.hu/

és itt:

mandiner.hu/

szerintem kellően sokszínű :)

2010.08.15. 13:14:11

@H Stahl: Ha így van, akkor ezzel miért nem foglalkoztak 20 éven keresztül? És nemcsak MSZP időszakban nem. Megmondom: mert 56 után hatályos törvények alapján, a magyar bíróság hozta ezeket az ítéleteket. Ezeket lehetett semmissé tenni, felmenteni az áldozatokat, de se emberiesség, se emberiség elleni bűncselekménynek nem lehetett nyilvánítani.

A feljelentéssel nem lehet egyetérteni, mert hibás és demagóg. Egy parlamenti pártnak a jogot is kell követnie, nemcsak a szavazói lihegését meghallani.

Ha elítélik Biszkut a véleménye miatt, várhatunk majd arra, hogy bárki is hajlandó lesz nyilatkozni a múltról. Gusztustalannak tartom, hogy a több évtizedes hallgatásból végre kipiszkáljuk és akkor rácsapunk a fejére azért, mert válaszol a kérdéseinkre.

ninimimi 2010.08.15. 13:14:29

@Kristl:
Megismétlem, amit írsz, mert annyira igaz:

"Igen. Biszkut fel kéne akasztani, vagyonát elkobozni. Ha a családomét el lehetett a negyvenes évek végén, amiért megdolgoztak akkor a diktatúrában szerzett/rabolt vagyont is el lehet. "

Az akasztás kivételével - ami tényleg mártírt csinálhatna belőle rossz kezekben - egyetértek!

Szóval miért is nem lehet megpiszkálni azt a a diktatúrában szerzett vagyont?! Kedves 2/3!

Volt egy zseniális törvény - lehet, hogy több, de ez biztosan -római jogban:

"Idegen megszállás alatt szerzett vagyon az államé."

Persze lehetne finomítani rajta a szerzés jogosságának bizonyítási lehetőségével, de mindenképpen megfordulna a bizonyítási kényszer. Meg persze nem vonatkozna rá az elévülés, mint ahogyan minden más, "rendes" népellenes bűncselekményre sem.

Merthogy arról beszélünk.

ninimimi 2010.08.15. 13:45:12

Na, látom ezt már nem "bírta el" az Index-címlap...

piefke 2010.08.15. 13:52:53

"Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Így szól a törvény.

Nos, Biszku nem „tagadja”, nem „vonja kétségbe” és nem „tünteti fel jelentéktelen színben” az ’56 utáni eljárásokat és ítéleteket. Sőt: kifejezetten vállalja azokat és fontosaknak tartja!

Az más kérdés, hogy mit mondanak a tények az akkori eseményekről. Volt egyfajta „logika” abban is, amit Biszku (és Kádár) gondolt az akkori eseményekről, viszonyokról és lehetőségekről. És abból, amit az AKKORI helyzetről AKKOR gondoltak, következtek a tetteik is.

Itt nem valami olyasmiről van szó, mint pl. a náci, vagy nyilas bűnök, amelyek semmiképp sem igazolhatók és támogathatók meg az általánosan vett emberi erkölccsel, a minden ember javára történő cselekvésre való törekvéssel. A szocializmus esetében más a helyzet. Először is: elvileg helyes az elképzelés, hogy az egész (dolgozó) nép javára és érdekében kell működnie a társadalomnak – noha ennek mikéntjéről azóta sokat megtudtunk, amiről akkori eleinknek még nemigen lehetett fogalmuk. Másodszor: senkit sem zárt ki ez az ideológia faji, származási alapon – csupán azt „követelte meg”, hogy mindenki tehetsége és képességei szerint vegyen részt a társadalom életében. Ezzel szemben a fasizmus egy népközösség jólétét privilegizálja és más népeket alacsonyabb rendűeknek és/vagy kártékonyaknak tekint, tehát: a közösségből és ez alapján a közjóból is kizárja őket!

Biszkuék szemében azok, aki a szocialista rendszer ellen felkeltek, éppen a szocializmus fentebb leírt „népboldogítását” akarták megakadályozni, épp ezért logikusnak és szükségesnek tűnt a szemükben az ellenük való fellépés. (Hangsúlyozom: ez nem jelenti azt, hogy ma azonosulnunk kellene az ő, az akkori, a történelmi helyzet által is determinált véleményükkel!) De sem Biszku, sem senki más az akkori vezetők közül nem volt szándékaiban „népellenes” és nem zárt ki elvi alapon sem egyéneket, sem közösségeket az emberiség köréből – legfeljebb tevékenységüket ítélte károsnak, veszélyesnek a nép boldogulása szempontjából és emiatt társadalmi aktivitásuk lehetőségeit korlátozta. (Ennek mikéntjéről persze lehet és kell is beszélgetni...) Hogy ez mennyire így volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem került sor tömegek társadalomból való kirekesztésére, mint pl. 1944-ben…

Ha Biszkuék akkori tetteit eleve „jogtalannak” tartjuk, akkor ez azzal jár, hogy eleve le kell mondanunk arról az evidens lehetőségről, hogy egy társadalom a saját felfogása szerinti ellenfeleivel szemben felléphessen – ez pedig képtelenség lenne! Természetesen meglehet a véleményünk arról, ha egy társadalom mást tekint helyesnek, mint mi, de valószínűleg a mi „helyesség-felfogásunk” is tartalmaz jócskán „megkérdőjelezhető” és történelmileg determinált elemeket.

Kristl 2010.08.15. 14:07:13

@piefke:

"vagy nyilas bűnök, amelyek semmiképp sem igazolhatók és támogathatók meg az általánosan vett emberi erkölccsel, a minden ember javára történő cselekvésre való törekvéssel. A szocializmus esetében más a helyzet. Először is: elvileg helyes az elképzelés, hogy az egész (dolgozó) nép javára és érdekében kell működnie a társadalomnak – noha ennek mikéntjéről azóta sokat megtudtunk, amiről akkori eleinknek még nemigen lehetett fogalmuk. Másodszor: senkit sem zárt ki ez az ideológia faji, származási alapon – csupán azt „követelte meg”, hogy mindenki tehetsége és képességei szerint vegyen részt a társadalom életében. "

Ez ebben a formában nem igaz.
Mindkét ideológia kirekesztette és gyilkolta az ideológia alapján ellenségnek bélyegzett réteget. Az egyik etnikai/vallási alapon (meg szexuális orientáción stb.) a másik meg vélt társadalmi rétegződésen, személyes érdekek mentén, meg random bejelentések alapján.
Mi a különbség?
Dolgozó módos parasztot vagy értelmiségit vagy nemesi származású ipari vállalkozót/értelmiségit lehet üldözni, valamint "fasisztának" bélyegzettet is, de kommunistának meg xnek nevezettet meg nem?
Érdekes az értékítéleted.
Esetleg a mennyiséget vitatod vagy a módszert? Konc. tábor nem lehet, de savfürdő, meg halálra verés a pince mélyén meg igen? Relativizálnál?

"Ha Biszkuék akkori tetteit eleve „jogtalannak” tartjuk, akkor ez azzal jár, hogy eleve le kell mondanunk arról az evidens lehetőségről, hogy egy társadalom a saját felfogása szerinti ellenfeleivel szemben felléphessen "

Önellentmondás. Látod é? Mi alapján várod el, hogy a nácik lemondjanak az "evidens lehetőségről, hogy saját felfogásuk szerint, a társadalom ellenfeleivel szemben fellépjen"? Míg a komcsiknak meg megengednéd ugyanezt!

" De sem Biszku, sem senki más az akkori vezetők közül nem volt szándékaiban „népellenes” és nem zárt ki elvi alapon sem egyéneket, sem közösségeket az emberiség köréből – legfeljebb tevékenységüket ítélte károsnak, veszélyesnek a nép boldogulása szempontjából és emiatt társadalmi aktivitásuk lehetőségeit korlátozta. "

Ne haragudj, de a döntésből elvileg pont a dolgozó népet zárták ki. És a pártelit döntött! Még gúnyplakát is volt erről 56 kapcsán, hogy:
~~a tőkések és a klerikálisok hagyományos bázisán, mint például Csepelen a fasiszta bandák garázdálkodása miatt csak pár munkás maradt életben, akik kormányt alakítottak Kádár János vezetésével~~

pöcsöm pattintsd ki 2010.08.15. 14:45:33

@iii: valóban, le is lőhették volna

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.15. 15:18:32

nem olvastam még a kommenteket, pedig többnyire ahhoz szoktam szólni, nem a csacska posztokhoz.
viszont ez örömmel láttam, olvastam. már a múltkor meg akartam kérdezni /herbert/ lolát, hogy vajon spanyol miért nem vesz részt ebben a bélázásban, érdemes film érdemtelen prmójában, egyebekben, aztán letettem erről, nemán úgy nézzen ki, hogy én éket közéjük, s.
spanyol meg fog állni a maga lábán is, nem kell ezzel a filmmel és gusztustalan promójával felépíteni, mint herbertinát.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.15. 15:20:54

és felhívnám mindenki figyelmét, hogy a törvényt ugyan a komcsik terjesztették be, de a a fidesz hatalomrajutásának volt az ára. sólyom ezért írta alá. száz hasonlót visszabaszott. szóval ne csináljanak maguk, magukból hülyét.

Serio (törölt) 2010.08.15. 18:26:38

@piefke:

"senkit sem zárt ki ez az ideológia faji, származási alapon – csupán azt „követelte meg”, hogy mindenki tehetsége és képességei szerint vegyen részt a társadalom életében"

HAZUDSZ!
(De legalábbis tévedsz. Ez egy gyakori félreértés.) A kommunizmusban egyáltalán nem adatott meg mindenkinek az egyenlő esély, hogy jó kommunista lehessen.
Pár ok, ami elég volt ahhoz, hogy vagy ellehetetlenítve, a legalja munkákat vállalhasd csak el, vagy börtönben ill. munkatáborban éld le az életed, vagy adott esetben kivégezzenek mint kártékony elemet:
- Ha a szüleid nemesek voltak.
- Ha a szüleid tőkések voltak.
- Ha a szüleid jómódú parasztok (kulákok) voltak.
- Ha a szüleid városi nagypolgárok, értelmiségiek (jogász, művész, stb.) voltak.
- Ha te is a fentiek bármelyike voltál a háború előtt.
- Ha bármi közöd volt az egyházhoz (pl. pap voltál)
- Ha valaki (pl. a házmester) névtelen feljelentést adott be, ami szerint népellenség vagy.

Mindezek mellett bár Magyarországon nem jelent meg, több országban a kommunizmus bűnei közt kőkemény, tervezett etnikai tisztogatások is szerepelnek - gyakran oly végtelenül egyszerű módon, hogy a katonák házról-házra járva mindenkit főbelőttek, vagy a golyót spórolandó agyonvertek vagy lekaszaboltak.
Többek közt bizony hatalmas mennyiségű zsidót (igen, ZSIDÓT) is kiirtottak a szovjetunióban, pusztán etnikai alapon.

Serio (törölt) 2010.08.15. 18:31:28

@piefke:
Arról már nem is beszélve, a "tehetsége és képességei szerint" való részvétel kapcsán, hogy előfordult, hogy egy orvos vagy mérnök a szenet kellett lapátolja, pusztán egyesek ideológiai igazságérzete miatt, míg mozdonyfűtőket neveztek ki főorvosnak és vezérigazgatónak.

Ugye, gondolom mindenki hallotta a viccet... Az egyszeri munkás elmegy az üzemorvoshoz, hogy vérzik az orra. Látja ám, hogy a doktor egy hatalmas piros tárcsát lóbálva közeledik felé.
- Na de doktor elvtárs, csak nem ezzel akarja elállítani az orrvérzésemet?!
- Maga csak ne szóljon bele. Ennek még a varsói gyors is megáll.

Alfőmérnök 2010.08.15. 22:25:40

Na. Végre megnéztem a filmet. Nem rossz. Ügyesen összevágtátok. Végig tudtam nézni, tehát: nézhető. :)
Emlékeim szerint minden lényeges dolog elhangzott már vele kapcsolatban.
Mórotz Kenézzel azért vitatkoznék.
„Kizárta magából azt a reflektív közeget, amely jelen van a világban...” - mondja.
Szerintem nem zárta ki. Ez az ember mindent tud és mindenre fel volt készülve. Arra is, hogy átveritek.

dz02 2010.08.16. 14:09:08

a szerző hülye és nem baj ha áldozat lesz - nem lesz, mert aki szerint lesz annak a véleménye szart sem ér - csak üljön már végre.
süti beállítások módosítása