Budapest: Megőrizni vagy megújítani?
2010. augusztus 03. írta: TuRuL_2k2

Budapest: Megőrizni vagy megújítani?

 Alig jelentették be pár napja, hogy az Országos Építészeti Tervtanács nagy többséggel elfogadta a budapesti belvárosba tervezett léghajóhotelt és parkosított üzletházat, többen is tiltakoztak a tervek ellen - például az UNESCO is. A Fővárosi blog már egyenesen temeti is a beruházást:

Ennyi tiltakozás hatására - biztos vagyok benne -, ez a projekt megy Zaha Hadid irodaháza és a Kormányzati Negyed után: a „meg nem épült Budapest” című fiókba.

  Gyakran járok a tervezett épület környékén, mivel a közelben lakom. A nyúlfaroknyi Bécsi utca az én személyes Bermuda-mikroháromszögem, sosem tudom, egy sarokkal errébb vagy arrébb van-e valami. A lebontásra kiszemelt házak korábbi kinézetét sem tudtam sehogy sem felidézni magamtól, ma meg már nagy Csipak Acquisition lepel fedi az egész tömböt. 

  Ebből következően a bontani/nem bontani dilemmában semmi különösebb vizuális vagy érzelmi kötődésem nincs a meglévő épületekhez, sőt, az OTP épületét (Chemolimpex-székház) kifejezetten nem szeretem, legyen bármekkora vívmánya is a '60-as évek építészetének. Míg a VII. kerületben, a történelmi zsidónegyedben a régi épületeket felváltó tucatmediterrán társasházak rombolják az utcák eredeti hangulatát, itt ettől kevésbé kell tartani, hiszen az utca túloldalán már amúgy is az olyan-amilyen Kempinski áll.

  Önmagában nincsen tehát kifogásom a régi felváltó új épületekkel szemben (például a Vörösmarty téri bonbonos doboz határozottan tetszik, ellentétben a Kálvin téri, amúgy építészi körökben ünnepelt próbálkozásokkal), két dolog miatt azonban vannak fenntartásaim a Csipak-fejlesztéssel szemben. Az egyik, a kevésbé érdemi az elnevezés: az Új Városközpont érdektelen és szellemtelen tucatnév, a külső pesti kerületekben szoktak ilyen jelszóval plázákat és irodaházakat építeni. A másik aggályom már komolyabb: milyen hatással lenne az építkezés a nem rég átadott belvárosi Fő utcára? Óhatatlanul felrémlik a Király utca lehangoló példája, ahol a díszburkolás után álltak neki mindenféle nagyberuházásoknak, s mára úgy néznek ki az utca autós burkolatai, mintha évtizedek szálltak volna el fölöttük.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr762192351

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem lesz kormányzati negyed 2010.08.23. 10:40:02

Ugyan a közigazgatási minisztérium államtitkára egy lapinterjúban arról beszélt, centralizálnák a kormányzat működését, a tárca másik államtitkára szerint nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ebben a ciklusban biztosan nem lesz kormányzati negyed - állítja…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2010.08.03. 09:31:02

Mondjuk egy kellően őrült építmény nem ártana.
(a sörnyitó helyett)

Pesten legalább a látszatát megőrizték a törvényességnek, vidéken ebek harmincadján a rendezési terv és az építész szakma. Lényegében a polgármester dönt, átpolitizált az egész, mogyi-függő az eljárásrend.
A törvényesség őrei? Ja, vagy fele a Belügynek irkál jelentéseket, akárcsak a szocializmusban -Tanácstitkár fedőnéven-, cserébe meg golyóállóak.
Közig. Hivatal? Nem tudom, hol kit kaptak ki a kalapból, de a mi megyénkben -Évike személyében- egy ritka korrupt és részrehajló csipát sikerült az első Fidesz-érában, hiába volt németesen csengő neve! ;)

Pedig mifelénk csak kiskutyák vannak, még a legnagyobb sem érné el -pipiskedve sem- Dembszíj elvtárs számtalan csöcsének egyikét.

Rombolusz és Rámolusz, (Le és Ki).

greybull 2010.08.03. 09:32:59

Budapesten tökmindegy, hogy mit építenek. Menjen el valaki és nézze meg a Kálvin teret. A két üvegszörnyre gondolok, meg szemközt a szállodára (utóbbi még csak-csak elmegy), és kész, vége, nincs tovább.
Ezeket az építészeket (?!?), meg a gazdáikat egyszer majd kényszermunkára kell vezényelni ezeknek a retteneteknek a lebontásához!
De ez nem a Fidesz-kormány alatt lesz, hanem akkor, amikor lesz nekünk egy tényleg NEMZETI kormányunk!

tvrulestheworld 2010.08.03. 09:59:13

Én azért még bízom benne, hogy előbb-utóbb a Fidesz is észreveszi, hogy a Kálvin tér az vállalhatatlan, borzalmas, felháborító, égő! Egyszerűen égő a külföldiek előtt, hogy hagyjuk, hogy így nézzen ki..

Ha lenne ráhatásom, nem érdekelne mennyibe kerülne, simán lebonta(t)nám! Most kicsit ideges is lettem, hogy eszembe juttattad!:)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.08.03. 10:08:15

Az, hogy az "építészi körök" ünneplik a korábban kisvárosias hangulatú, de nagyon szép és arányos Kálvin tér beépítését, mindent elmond a szakmáról. Tudjuk, mi meg báboskorlátimádó bunkók vagyunk.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.08.03. 13:12:16

olyan nagyon nem fog meg a téma, de ebben a cikkben talán vannak érdekes szempontok:

mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=21823

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.08.03. 13:33:45

@tölgy: Jó, bár szerintem a mai épületek valamivel méltóságteljesebb öregedésre számíthatnak, mint a hatvanas évek betonkultuszában születettek.

Én a leendő építészeknek Christopher Alexander műveit ajánlom, a Pattern Language-t vagy a Timeless Way of Building-et. Ezek a hetvenes években született munkák a koruk személytelen várostervezését kritizálták, de a szabályozott szabálytalanságról, a minden szintjükön harmonikus városépítészetről és a közösségi terekről leírt megjegyzései és javaslatai ma is aktuálisak. Most nem találom azt az oldalt, ahol valamikor majdnem az egész elérhető volt, de a Google Books legalább egy jó betekintést ad.
books.google.com/books?id=hwAHmktpk5IC&printsec=frontcover&dq=christopher+alexander+pattern+language&hl=hu&ei=hfxXTK_dFNjT4waLwcD4Bg&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=1&ved=0CCwQ6AEwAA#v=onepage&q&f=false

Sajnos Magyarországon viszonylag ismeretlen, pedig még az épületei sem csúnyák (igaz, nem nagyvárosi környezetbe tervezettek): www.katarxis3.com/Gallery/nav.htm

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.03. 13:54:39

"történelmi zsidónegyed"

nebassz, ember! történelmi léptékben, egy pillanat volt az a sáskafészek. ma meg már cigánynegyed. le kell rombolni.

Bell & Sebastian 2010.08.03. 14:07:46

Foster & Partners
en.wikipedia.org/wiki/Foster_and_Partners

Norman Foster - a szupersztár-építész
en.wikipedia.org/wiki/Norman_Foster_(architect)

Ez a cég a World Trade Center projektre is pályázik, feltételezem, jó eséllyel.
Üveg-fém kombinációban utaznak, szerte a világon óriási angol-amerikai banki-, politikai-, befektetői hátszéllel. Már Moszkva és Líbia is partnere.

Nagyon csodálkoznék, ha sikerülne őket innen kiverni.
Felérne egy holokauszttal.

Nem az építmény a lényeg, (nem számít, hogy megtérül-e valaha), a leigázás, az!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.04. 10:06:13

Szerintem a két említett szemponton túl azért az is lényegi kérdés, hogy
1) tényleg jó-e, ha mindegyik ott álló régi épületet elsöpörjük, és itt nem feltétlenül a Chemol székházra gondolok. Attól, hogy ma piszkosak és lerobbantak, attól még értékesek és felújítva lehetnéneka város díszei.
2) Ha már új, akkor azért nem mindegy, mi van ott és mekkora: ezen a terven meg látszik, hogy a méret a lényeg. Több négyzetméter, több bevétel, ugye...

Tehetetlen Dodó 2010.08.04. 10:33:45

@Grift: Egyáltalán, ha megnézzük a hatodik vagy a hetedik kerület utcáit, a ligetközelieket leszámítva ab ovo siralomvölgy az egész.
Jól látszik, hogy már az építés idején (pedig az leginkább a Monarchia korára esett) is a kapzsiság volt a fő vezérelv: minél több házat, lakást zsúfolni minél kisebb területre. Ennek a szándéknak egyenes következménye a túl szűk, túlzsúfolt utcák hosszú sora, ahol kilométereket lehet úgy megtenni, hogy egyetlen zöld növényt láthatnánk. (Javaslok egy tanulmányi kirándulást például a kies Szív-Kmetty-Aradi-Rózsa-Szondi-Izabella utca útvonalon. De ajánlhatom a Paulay Ede-Székely Mihály-Kazinczy-Dob-Síp túlélőtúrát is).

Tehetetlen Dodó 2010.08.04. 10:35:03

@Tehetetlen Dodó: ...anélkül, hogy egyetlen zöld növényt láthatnánk...
Pardon.

Tehetetlen Dodó 2010.08.04. 10:46:46

@Téglagyári Megálló: Igen, a hetedik kerületi fele, azt láttam nemrég, ott lakik egy cimborám, majdnem a Rózsák terénél.

Tehetetlen Dodó 2010.08.04. 10:48:05

@Téglagyári Megálló: Elnyelte a blogmotor: szóval a hetedik kerületi rész valóban: nemrég jártam arra, egy cimborám lakik majdnem a Rózsák terénél.

Tehetetlen Dodó 2010.08.04. 10:48:42

Na tessék, most meg kiköpte.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.08.04. 21:04:07

Nem lenne gond ezzel a beruházással, de én a Chemolimpex-széházat, és a mellette álló historizáló épületet (ami feltűnően keskeny a Kristóf tér felé) nagyon kedvelem. A másik három ház...annyira nem kiemelkedő, mondjuk így (az átépített a deák utca sarkán kifejezetten szörnyű).

A főutcát úgy tervezték, hogy a szokásos 3cm vastag kőlapok helyett (ilyen volt/van a király utcában) 12 cm vastag lapokat tettek le. De gondolom a munkálatok során felszedik a járdáról a követ, majd lerakják (azt simán lehet).

Egy ilyen beruházás meg egyértelműen jót tesz a belvárosnak, ami rá is fér- a plázák elleni verseny idején.
süti beállítások módosítása