Egyáltalán nem állítom, hogy az erre adható válasz könnyű és egyszerű dolog. Biztos azonban, hogy a tekintélyben gyökeredző tradíció - mely kétségtelenül alapja kell, hogy legyen minden konzervatív gondolkodásnak - személyiségjegyekben és személyiségjegyekhez köthető tettekben, gondolatokban szemléletesen felmutatható, amennyiben nem esünk abba a csapdába, hogy megfordítsuk és jóval szimplább módon, a „mi nem” kérdéséhez jussunk. Ez annál is inkább így van, mert a konzervativizmus nagyrészt stílus, ha nem egészen az. A konzervatív személyiség lényegi vonása a kultúrához, mint a tradíció temporális jelenéhez való viszony.

 

 

  Értelmetlen az új és a régi, a modern és a premodern kultúráról folytatandó vita, hiszen a tradíció elutasítása is a tradíció része, a nyugati gondolkodás eredeti forradalma, a mítosztól a logoszig vezető változás is modernizáció volt, ahogyan azt ma - a szó mai értelmét tekintve helytelenül - mondanánk. (A „modern” szó „mód szerintit”, közönségesen divatosat jelent.) A kultúra klasszikus meghatározása szerint magába foglalja a vallást, a filozófiát, a művészetet, a természettudományt, továbbá a társas érintkezés formáit, a viselkedési stílust is.

 

  A konzervatív kultúrafelfogás a kalokagathi, a szép és a jó egységét hirdeti: egyfajta esztétikai domesztikációt, feltételezve, hogy a tágan értelmezett kultúra teszi lehetővé a közösségi lét konfliktusainak csillapítását, az emberi élet matérián túli kiteljesedését. Ez természetesen elitizmus is egyben, a konzervatív személyiségnek ílyen értelemben előfeltétele a költséges nevelés.

 

  A költséges nevelés pedig napjainkra óhatatlanul együtt jár nagyobb mennyiségű természettudományos ismeret begyűjtésével is. Hogy ennek - a jelen formájában - mennyi értelme van, mennyire fontosak ezek, az egy külön vita tárgya lehetne, most talán hagyjuk.

 

  A természettudományok oktatásában ma is érvényesül a 19. századi kételynélküliség, ez a történeti vonás: a korábbi téves állítások a természettudományok oktatásában nem kételyt ébresztenek, hanem az igazsághoz vezető út szükségszerű állomásai csupán. A régi állítások csak hagiografikus merabiliák, múzeumi tárgyak és senki nem emlékszik rá, hogy a maguk idejében micsoda hévvel védték őket.

 

  Mindenesetre a napjainkban is terjengő szcientizmus árnyékában a konzervatív személyiség mélységes gyanakvással tekint a vallásként felfogott természettudományos hit-rendszerre. Ennek történeti oka az, hogy a természettudományokat használták és használják trójai falóként az újkori modernizátorok a Régi és az Új dichotómiájának megalkotásánál, és ezekből - a természettudományokból - ered a sikerességnek, mint kritériumnak az alkalmazása teljesen inadekvát problémákra, a jó és a rossz kérdésére, vagy a társadalmi gyakorlatra.

 

 

  A fentiekből az a látszat keletkezik, hogy a konzervatív személyiség elutasítja a természettudományt, holott pusztán arról van szó. hogy megpróbálja azt a helyén kezelni és értelmezni. Ennyiben akár rokon vonásai vannak a zöld mozgalmakkal, hiszen azok is jórészt a természettudományokat és a belőlük származó technológiát tekintik ellenségüknek. A különbség az, hogy a konzervatív személyiség nem tekinti a természettudományokat ellenségnek. A rá hivatkozó - bár belőle le nem vezethető - szcientizmust gondolja annak. A zöld ideológiák többnyire mereven elutasítják a technológiát, és miután túlnépesedett világban élünk, merev, drasztikus szabályokkal kívánják megóvni a társadalmat a technológiában leselkedő veszélyektől. Ez azonban nem csak a konzervatív személyiségvonásoktól, hanem jórészt a józan észtől is idegen. 

 

  A globális felmelegedés, mint fenyegető prófécia, nem a tudomány, hanem a tudományvallás terméke, tipikusan a vallás lényegéhez tartozó prófécia. Próféciákra minden vallásnak szüksége van: a próféciát a mégoly borúlátó futurológiától a hirdetőjét jellemző szenvedély különbözteti meg. Nyugodt próféta nincs.

 

  A globális felmelegedés tekintetében a zöld mozgalmak sem mások, mint a tudományvallás egy heretikus csoportja. Ez esetben a tudomány szigorúan a tudomány alapján állva utasíttatik el, hiszen „a globális felmelegedés tudományos tény”. Mint minden eretnekség, ez is a hittételek exegézisénekek különbségén alapul. Van a „jó” tudomány, mely a globális felmelegedés próféciájához vezet a „tények” vizsgálata révén, és van a „rossz” tudomány, mely a technológia révén, a globális felmelegedést eredményező termelési gyakorlathoz vezet. Abban nincs vita a mainstream tudomány-egyház és az ő eretnekei között, hogy a tudomány - ezek szerint - mindenre képes. 

  

  Megegyezés lehet a zöldek és a konzervatív személyiség között abban, hogy a dolgok, alapvetően nem a helyes irányban mennek. A helytelen irány meghatározásánál közös pont, hogy a bajok oka nagyrészt a túlzott fogyasztás. Ez az a pont, ahol akár szövetség is köthető. A kulturális orientáció, az erény-etikára való konzervatív hajlam, a bizalmatlanság a hedonizmus iránt pontosan olyan személyiségjegyek, melyeket a zöld mozgalmak is preferálnak.

 

  A visszafogottság konzervatív erénye a mindennapi érintkezésben és a fogyasztásban egyaránt jelentkezik. Az erkölcsöknek a konzervatív személyiség által érzékelhető romlása elsősorban a szabadság köntösébe bújtatott korláttalanságot jelenti. A hedonista élet maga a mohóság, mely mindenre kiterjed. A konzervatív személyiség szomorúságot érez a szép és jó dolgok esztelen rombolása fölött, noha tudja, hogy a minden dolgok pusztulása szükségszerű a teremtett világban.

 

  A romlás lassítása, a kulturális és természeti értékek mentése, a tradíció átadása a nevelésben - ezek lehetnek közös pontok a zöld mozgalmak és a konzervatív személyiség törekvései között. A megértés gátja a feszültség a vad, handabandázó, erőszakos kételynélküliség és a konzervatív stílus között. Talán többet kellene beszélgetnünk.