A Bors mai számában Szenes Andrea bejelentkezett a köztelevízió elnöki posztjára. Mint mondja, szívesen lenne a köztévé (első - a szerk.) női elnöke. Andreának programja is van már, hazai műsorokat fejlesztene, politikusoknak indítana tehetségkutató műsort, nagyon népszerű, de nívós művészeket foglaloztató szórakoztató műsorokra és a sportra fektetné a hangsúlyt.
Mielőtt egy legyintéssel intéznénk el Andrea elnöki ambícióit, két dogot érdemes felidéznünk. Az egyik, hogy hősnőnk volt már alelnöke, illetve elnökhelyettese a köztévének. A másik, hogy saját műsorával nem rég tűnt fel újra a közszolgálati csatornán, honlapja, az andi.hu szerint a fantáziadús Beszéld meg Andreával, hátrányból munkába című talkshow nem más, mint zenés életiskola.
A honlap igazi aranybánya, ha valaki szeretné jobban megismerni a köztelevízió elnöki székére aspiráló (de vélhetően akár egy alelnöki poszttal is többé-kevésbé megvigasztalható) hölgy életpályáját. Érdemes az önéletrajzával kezdeni (Andrea bio):
A pszichológia tudományának doktora, ezért ha éppen kedve van, használhatja a Dr. Szenes Andrea nevet is. (...)
Komoly tanulmányaival, sok diplomájával úgy tűnt kilóg a sorból, tudós leSz, de úgy látszik sorsa a művészethez vezette végül. Egyetemistaként kezdett televizózni 1990-től. Vitray Tamás műsoraiban dolgozott. Már első riportjaival sikerült feltűnést kelteni. (Sylvester Stallone, transzvesztita show, Ciccolina anyukája és társai.) (...)
1996-ban Andrea ismét újitott az MTV 1-es csatornáján. Ráérzett, hogy akkortájt a politikusok voltak a legnagyobb sztárok az orzságban, s életük mindenkit érdekelt. Elindult a politikus talkshow. Légüres térben volt, nem volt más ilyen műsor, rögtön sikeres lett. Az első adásokra legalább akkora visszhang érkezett, mint a világsztárokra. A hazai élet pártelnökei, kormánytagjai, számottevő egyéniségei szinte mind szerepeltek. (...)
Andrea életében az 1999-es esztendő igazi fordulatot hozott. Felkérték, hogy legyen a magyar közszolgálati televízó műsorokért felelős alelnöke, elnökhelyettese. Egyetlen alelnökként működött 1999 május 26.-ka és 2001 február 19.-e között. Időközben 2000 áprilisában funkcióit kibővítette és ő lett az MTV műsorfőigazgatója is . (...)
Andrea életében a váratlan és egyedülálló események mindig megtörténnek. A bíróság 2003. február 27-én azonnali hatállyal visszahelyezte az MTV alelnökének, ahol egy második szakaszban 2003. augusztusáig működött. Ilyen még nem volt a magyar történelemben. A különleges történések fokozásához Andrea az MTV örökös alelnöke lett, mivel bár mandátuma lejárt, a kuratórium azóta sem hívta posztjáról vissza ami a jogi véglegesítéshez szükséges lett volna.
Nem is kell olyan alaposan átnézni a sajátos magyarsággal dolgozó oldalt, hogy képet kiderüljön, Szenes Andrea életműve pont azt testesíti meg, amire semmi szükség a közszolgálati televíziózásban: a politikusokkal folytatott smúzolós-tegeződős álbeszélgetésektől, a bulvárcelebekkel súlyosbított igénytelenkedésig.
Búcsúzóul álljon is itt egy kis igazi nívós kontent Szenes Andrea YouTube-csatornájáról. KUTYAKLIPP MEDVECZKY ILONA: