NER: Értékek vagy rendszerek?
2010. július 13. írta: NER-vita

NER: Értékek vagy rendszerek?

Olvasónk, Zoonpolitikon posztja a Mandiner NER-vitájához:

  A nemzeti együttműködés rendszerét alátámasztó nyilatkozat kinyomtatása és a közintézményekbe való kötelező kiaggatása az elmúlt napok egyik legnagyobb politikai viharát korbácsolta fel. Az ellenzék együttesen és egyöntetűen ítéli el, diktatúráról beszélnek és politikai nyomásgyakorlásról. A választások második fordulójának estéjén, mikor egyértelművé vált a kétharmad, Orbán Viktor választási győzelmi beszédében már a nemzeti együttműködés rendszeréről beszélt.

  A nemzeti együttműködés rendszerének kiépítése állítólag a szavazók, tehát a választásra jogosult állampolgárok akaratából épül ki: „A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának elfogadásával az új országgyűlés elismeri, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek”. Ez a szöveg olvasható az országgyűlés által elfogadott Nemzeti Együttműködés Programjában. Továbbá ezek a szavak is olvashatók: „Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét”.

  Miközben a választások óta egyre többször fordul elő a szóhasználatban, és a miniszterelnök saját szóvivője, Szijjártó Péter július 4-én megerősítette, hogy „Orbán Viktor bejelentése nyomán, az emberek akaratának megfelelő ütemben halad a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felépítése”, gyakorlatilag fogalmunk sincs, hogy milyen rendszerről is beszélnek a fideszesek. A választók akaratára való hivatkozás pedig abszurd, mivel a választások előtt nem volt szó semmilyen „nemzetiegyüttműködésesrendszerről”. Szóval ott tartunk, hogy végül is lehet, hogy akarom, de mivel nem tudom, hogy mit is jelent, ezért azt sem tudom, hogy akarom-e.

  A Nyilatkozat és a Nemzeti Együttműködés Programja számos értéket tartalmaz. Ez tény és való, de ez nem rendszer. A munka, család, otthon, egészség és rend értékek és nem rendszerek. A Nemzeti Együttműködés Rendszere kirekesztés helyett az összetartozásra, politikai felelőtlenség helyett a politikai felelősségre, a szélsőségek eltűrése helyett azok elutasítására és felszámolására, az állampolgári önrendelkezés korlátozása helyett annak kiterjesztésére, a jogok és kötelezettségek egyensúlyának helyreállítására épül.” Ezek értékek, a rendszer teljesen más.

  A politikai rendszer intézményekből és szervezetekből, valamint a köztük lévő interakciókból áll. A legelfogadottabb álláspont szerint az intézmények a szabályok, míg a szervezetek a játékosok. Az érthetőség kedvéért íme a vulgáris példa: vegyük a labdarúgást. Egy focimeccsen számos intézmény (szabály) közrejátszik, mint például a gól intézménye, vagy a bedobás intézménye. A játékosok pedig a szervezetek, akik a szabályok szerint játszanak. Így a gól, bedobás stb. intézménye, valamint a játékosok, mint szervezetek alkotják a rendszert. Természetesen nem egyszerű dologról van szó, de a következő megállapításunk kedvéért mindenképpen tisztáznunk kellett ezt, hogy a rendszer esetében összetett dologról beszélünk.

  Tehát: mi is az a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Kik a szereplői (szervezetei)? Milyen szabályok, intézmények szerint működik? Mert erről nemigen hallhattunk semmit… Vagy mégis? Mert aki keres, az talál. Ha nem is olyan egyértelműen és tömören kinyilatkoztatva, de talál. A szereplőket tekintve a Nemzeti Együttműködés Programja a következőket mondja: „Ezért az új kormány együttműködést ajánl a társadalom minden tagjának, a civil és érdekvédelmi szervezeteknek, a gazdaság szereplőinek közös nemzeti ügyeink megoldásában.” Tehát szereplő egyrészt a nemzeti ügyek kormánya (röviden kormány), valamint a civil és érdekvédelmi szervezetek (kamarák, szakszervezetek), illetve a gazdaság szereplői is (kis-és középvállalkozók, multinacionális vállalatok..). A program azonban továbbmegy: „A Nemzeti Együttműködés Rendszerének természetes része a mindenkori parlamenti ellenzék is . A parlamenti ellenzék a kormányzó többségtől eltérő véleményeket, szempontokat fogalmaz meg és képvisel, a nemzeti egységhez történő hozzájárulását elismerésnek kell kísérnie”. Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy a „A Nemzeti Ügyek Kormánya a határon túl élő magyarságot is részévé teszi a Nemzeti Együttműködés Rendszerének”. Tehát van egy újabb szereplőnk, szép lassan azért csak összeszedjük.

  Amennyiben a szereplők oldaláról megvagyunk (kormány, ellenzék, érdekvédelmi szervezetek, civil szervezetek, határon túli magyarság, gazdaság szereplői), mert körülbelül rendben van a dolog. Talán a nemzeti kisebbségek valahogy kimaradtak, na de sebaj, akkor már csak az intézményi oldalt kell tisztáznunk. Tehát milyen szabályok szerint és milyen formában fognak ezek a szereplők együttműködni? Az értékek már megvannak, amelyek ezeket az intézményeket meghatározhatják, de nem teljes a kép. A kulcsszó természetesen a már sokat ismételt együttműködés, mely jelenthetné a kölcsönös kompromisszumok alapuló folyamatos egyeztetéseket, a párbeszédre való nyitottságot és a döntések közös meghozatalát.

  Mielőtt rendszert alapítanánk, le kell szögeznem, hogy egy egyeztetésekre hivatott intézmény már a rendszerváltás óta működik Magyarországon, legalábbis kellene működnie (annyira nem ment neki jól). Ez az intézmény az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), mely tripárti struktúraként arra hivatott létrejönni, hogy a nemzeti szintű ügyek kérdésében közös álláspontra jusson. Az OÉT szereplői a szakszervezetek, a munkaadók szervezetei, illetve a kormány voltak. Az Érdekegyeztető Tanáccsal csak egy baj volt: hogy meg lehetett kerülni, annak ellenére, hogy az Alkotmány előírja, hogy kötelező egyeztetni a jogszabály megszavazása előtt a társadalmi szereplőkkel! De hát kinek van erre ideje? Igaz Feri…? A Nemzeti Együttműködés rendszere talán valami ilyesmi lehetne, már ha tényleg komolyan veszik, és valami ehhez hasonlóra gondoltak Orbánék.

  Azt, hogy milyen egyezető mechanizmusokon keresztül, az egyes szereplőknek milyen hatás-és jogkörrel rendelkezve képzelték el a kormánypártok ezt a rendszert, azt egyelőre sűrű köd fedi. Az eddigi gyakorlat nem éppen az együttműködést mutatja, rendszerről pedig minimális értelemben sem beszélhetünk. Az már evidencia, hogy az ellenzék és a kormány között az egyeztetés minimális, elég csak Schmitt Pál államfővé választására gondolni. A gazdaság szereplőivel sem sokkal jobb a helyzet. A bankadó kapcsán a Magyar Bankszövetség erősen kritizálta a terveket. Az érdekvédelmi szervezetek esetében elég megemlíteni a médiatörvényt. A kisebbségek esetében pedig meg kell említeni, hogy a 200 fős parlamentben sem kapnak kifejezett nemzetiségi képviseletet. Talán egyszer majd megtudjuk, és elégedetten olvasgatjuk az APEH irodáiban a Nyilatkozatot.

***

  A NER-ről a Mandineren eddig megjelent vitaposztok:

  NENYI (Kínai Kálmán & Trágár Tóni)

  NER-nyilatkozat: Fidesz-esély az MSZP-nek? (TuRuL_2k2)

  A Nyilatkozat kritikájának bírálata (Elpet)

  Hozzászólás a NER-konzultációhoz (tanársegéd úr)

  A NER-ről és a gúnyról (Aristo)

  A nagy restauráció (Bástya)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr682146521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nadiposzi (törölt) 2010.07.13. 14:07:09

Szakadjatok már le erről a kib. NER-ről. Uncsi, nem ér ennyit. Ostobaság úgy, ahogy van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.13. 14:08:30

Nem ér meg a dolog ennyi elemzést és gondolkodást.
A Magyar Bankszövetséget érdemes volt belekeverni, mert eszembe jutott egy releváns gondolat vélük kapcsolatban: lóphasz a sheggükbe!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.13. 14:16:53

Ha az új kormány saját világnézete, kívánatos politikai rendszere alapjának tartja a NER-t, akkor a maga súlyán kell foglalkozni az üggyel. A hozzánk beérkezett írások, a rájuk született nagyszámú komment azt mutatják: a politika iránt érdeklődők foglalkoznak a témával. A vitát a múlt hét végén meghirdettük, a beérkezett írásokat közöljük.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 14:45:55

@tölgy:
legyen mán kegyelemtudatos! a fiuk miután talajtvesztettek, kiürültek, bénára döbbentek, reszket a kezük, forgatják esténként a szódakertből hazafelemenet az útlevelüket, keresztlevél után kutatnak a nagyinál, szóval élik a az orbánkorszak hajnalát, nem mernek mán írni -és ugye azt sem tudják mi lesz velük, ha elpet lesz a főszerkesztő- hát íratnak. publikációs versenyt hirdetnek érdemesnek és totálbarmoknak. mink meg szenvedhetünk itten.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 14:49:31

lassan kezdhetnétek foglalkozni a jelennel is. épp most kapott az új kormány két újabb méretes taslit

tempetőfi 2010.07.13. 14:51:29

@Grift: Én abban reménykedem, hogy Tusványosra készülnek, mert reszkető kéz ide, szódakert oda, gyönnek írni. Addig meg magik jól elvannak a NER-rel.

hillcut 2010.07.13. 14:51:43

A témában az eddigi legjobb, legjobban strukturált írás. Releváns megállapításokkal és kérdésekkel.
Bár, ha ez a rendszer tényleg létezik/létezni fog, akkor az OÉT is max egy lehet a szereplők közül. Egy érdekegyeztető kerekasztal, vagy mondjuk egy "Nemzeti Csúcs"-nak hívott valami csak részegysége lehet egy komplex rendszernek, hiszen a társadalmi érdekcsoportoknak csak egy bizonyos szegmensét jelenítik meg.
Illetve 2 fontos dolog sztem kimaradt az írásból.
1. Egy rendszer formális, szabályozott, definiált keretek között kell, hogy működjön. Ennek most nyomai sincsenek
2. Egy rendszernek kell, hogy legyen célja. A rendszer szabályainak és tagjainak eredője egy meghatározott irányba kell mutasson. Ez a cél egyáltalán nincs definiálva és leginkább ezért értelmezhetetlen a "rendszer".

Nálam van 1-2 olyan "rendszer", eszme, törekvés, ami mankó lehet: korporativizmus, revizionizmus és alapvetően a nálam etalonként az örökös NER funkciót betöltő úgynevezett "demokrácia". Mondjuk: "nemzeti demokrácia"

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 14:51:51

@mavo:
nézze, hülyeúr, az a két méretes tasli arról szól, hogy nem a bokáját csattogtatja a kormány. és jól picsán lesz rúgva az imf is, meg az ejrópai bíróság is. megszokták, hogy velünk lehet szórakozni. majd le is szoknak róla.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 14:52:40

@tempetőfi:
csak széjjel ne tépje ezeket a táposokat valamely medve! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 14:54:59

@tempetőfi:

amúgy meg mekkora egy faszság az a "tusványos", jó egyszer voltam zdob si zdubon, az jó volt, de amúgy mi abban a jó, hogy bebasznak, üzekednek, táncolnak mint valami proli? :)

tempetőfi 2010.07.13. 14:54:59

@Grift: Vigyázok rájuk, maguk sírnának a legjobban, ha bajuk esne:)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 14:57:22

@tempetőfi:

szerintem, nénikét vesse oda a medvének, azt a többi megmenekül

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 14:57:45

@Grift: az a kérdés, hogy az IMF elengedi-e az Eszközkezelőt (a bedőlt lakáshiteleket ez venné meg, ha jól értem), és Brüsszel előre hozza-e az agrárkifizetéseket (ebből fizetnének valami kárpótlás a mezőgazdaságban).

Az viszont vidám, hogy a ballib egyetlen reménysugara ismét csak a külföld, akinek ha nem is katonailag, de pénzügyileg kiszolgáltatott minket a Pojáca.

tempetőfi 2010.07.13. 14:59:47

@rajcsányi.gellért (ergé): OK, elnézést. De még rágódom a kérdésen.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.13. 15:07:48

@Grift: nosza Grift, miért nem írja meg a témáról a maga jól kifejtett véleményét, szívesen lehoznánk! Tölgyünk meg amúgy is szerző, remek írása volt a múlt héten. Minden nézőpont helyet kaphat nálunk: az is, hogy a NER lényegtelen, gumicsont téma. De jelzem, hogy az új kormánypárt alaptéziseiről állítanák ezt. ;)

A fenti posztot pedig érdemes elolvasni, fontos problémákat vet fel: a szavak mögött hol az új rendszer, izé, Rendszer?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 15:16:13

@Grift:

"és jól picsán lesz rúgva az imf is, meg az ejrópai bíróság is"

az imf lerohanása egyszer már be lett ígérve. meg hogy szarnak a hiánycélra, megoldják ők okosba, imf eb majd bólogatni fog, mert kész helyzet van. aztán egyszer csak hopp, jött varga elvtárs bejelentése, hogy mégis marad a hiánycél, és még a csontvázak beígért zuhataga is elmaradt

ejrópai bíróságról pedig szó nem volt. ekb-ról annál inkább, na, annak a seggbe rúgását se várd meg fél lábon

amúgy mindkét ügy közös pontja az, hogy a kormány nem működött együtt a másik féllel, és a rögzített normákat (határidők kezelése, stb.) egyszerűen nem tartotta be

a rossz tárgyalópartnernek pedig előbb-utóbb betartanak, ez az élet rendje, pláne, ha másodszor kezdenek keménykedni, ld. imf

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 15:18:06

@tölgy:

vélhetőleg romániát is a pojáca szolgáltatta ki, most kaptak egy ekb taslit ők is, egyébként pont ugyanabban a témakörben

Gandalf Garaboncias 2010.07.13. 15:26:48

Ne előlegezzük meg azt a taslit, még folynak a tárgyalások!

De hogy ON is legyek:
valóban, a legfőbb gond a NER-rel (és most nem csak a niylatkozatot értve alatta, hanem az egész "rendszert"), hogy nem tudja senki, valójában mi is ez.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.13. 15:28:52

Azt nem értem, minek úgy csinálni, mintha ez a NER valami elhúzódó elemzésre érdemes dolog volna.
Pont úgy el fogják felejteni, mint a nemzeti konzultációt meg a nemzeti nemtudommit, Kudlik Julival, az 50x70-es meg lerohad a falakról oszt kész. Csak még "becsületből" (Szijjártó, khmmm) nem lehet elfeledni, mert hallatszik a tamtam a langaléta péniszfej seggnyalói köréből.

Google 2010.07.13. 15:32:37

@mavo:

Szeretik nézni, ahogy az IMF éppen taslikat oszt?
Akasztathatna is, nem?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.13. 15:33:17

Az IMF picsánrugására kíváncsi leszek. :-)

Úgy rugjuk őket picsán, mint Argentína? Aztán tíz év polgárháború és államcsőd?

Ha kirugjuk az IMF-et, hogy nem kell hitel, akkor utána kitől kérnünk? Ki finanszírozza a deficitet?

Az OK, hogy valaki masszív jobboldali, de azért a hülyeségig ne fokozzuk már. Ha lehet.

Google 2010.07.13. 15:36:31

@Hepci:

Nézze, megpróbálták. Valami együttműködésfélét akartak volna, de rájöttek, a háború folytatódik.

Google 2010.07.13. 15:38:27

@jvizkeleti:

Ne feledje, ezt eddig csak Grift állítja.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.13. 15:46:47

Számot kell vetni azzal a lehetőséggel is -tisztelt hölgyeimésuraim-, hogy Orbán úgy nyomatja ezeket az intézkedéseket, ahogy annak idején Nagy Feró a nótákat a Pokolgép együttesnek. Minden átadott dalszövegnél várta, hogy vajon melyikre mondják már Hammer Józsiék, hogy "Na ezt már nem! Ilyen hülyeséggel nem blamáljuk magunkat!"
Ez azonban sosem következett be. A zenekar mindent eljátszott, a közönség pedig mindent benyelt. Feró meg röhögött a markába.
Orbolini is próbálgatja Magyarország tűréshatárát.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 15:50:48

@rajcsányi.gellért (ergé):
az alaptézisek ha deklarálják, hát lózung gyűjtemények. ez sem más. de a diktatúrák e módon épülnek.
azt meg külön köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem tölgy cikkére, ami ahajt halálra dicsértem. :)

a szavak mögött hol a rendszer? hát titokban épül. a mai cionvilágban így lehet. paraván, megette munka. de hogy ez nem demokratikus, és nem erre szavaztunk, meg ilyenek? hát a demokrácia le van szarva. a hatékonyság diktatórikus.

Nadiposzi (törölt) 2010.07.13. 15:51:10

Hogy a NER az új kormány alaptézise?
Na ne röhögtess. Ha az, akkor függesszék ki a miniszterek, osztályvezetők, etc. De mi faszt keres pl. a munkaügyi hivatalok falán? Biztos felvillanyozza az álláskeresőket, hogy egy FORRADALMI változás apró fogaskerekei.
Ahogy a ballib "reform" lózungoktól is falnak ment az ember, úgy ettől is. Milyen hörgés lett volna, ha a gyurcsányi reform izéket ki kellett volna aggatni?
Amúgy ez a jobboldal átka. "Nemzeti", meg forradalom, ja.
Ld. Nemzeti Munkaterv, Csodás Forradalom.
A baloldal meg az állandó reform mániájával visz a sírba, Martinovics Ignáctól GYF-ig.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 15:55:09

@jvizkeleti:
most akkor szószerint gondolta a picsánrúgást, hát vegye költői túlzásnak. csak a nemazonnalösszefossukmagunkat jelenti. mondjuk ahogy a tótok leszarva minden ejrópai nyafogást, egy rasszista országot működtettek ejrópa közepén. aki tökös, attól beszarnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 15:58:38

@rajcsányi.gellért (ergé):

A blogmotor benyelte:-/ Namégeccer, röviden:

Kötcsénél senki sem vinnyogott. Pedig! Az április 25-i győzelmi beszéd után senki sem szirénázott. Pedig! A NENYI országnyűlési kihirdetése után senki nem mondta: Nonononononono! Pedig! A május 30-i kötcsei beszéd után senki nem átkozódott. Még akkor sem! (Kivéve természetesen @bbjnick-et:-/) Hát ha így, akkor, így. Most már pöröghet a jobboldal kötésig a k*kiban és behúzott nyakkal várhatja, hogy mi potyog le rá fentről...:-/

Nekem @Inszeminator etalon a blogszférában. Csak egyetérteni és együttérezni tudok vele.

magyarido.blog.hu/2010/07/11/magyar_testverek_mienk_az_igazsag_gyozni_fogunk_z_emilje/fullcommentlist/1#c10438821

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 16:01:25

@bbjnick:
lassan el kéne olvasnom azt a szájbatöltött kötcsei beszédet. annyit beszélsz róla. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 16:15:06

@bbjnick:

köszönöm, de természetesen olvastam. csak a dolog érdektelenségét szerettem volna jelezni. orbán egy másik napon, a kultúra más képviselői, más értelmisik előtt simán elmondott volna egy másértelmű szöveget. nincs jelentősége. a kultúra utáni világban kultúrstratégiával komolyan foglalkozni, indonéz árnyjáték. oktatás-szaktudás-termelés-haszon-nyomor-alamizsna. vaskor. minden más hagymáz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 16:26:56

@Grift:

Ezt málnásitól hallottad?:-)

ü
bbjnick

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 17:09:32

@mavo: ja, ha a Pojácát más elbaszott politikája felmenti. (Bár ebben a csicska szerepben a románok mindig lemostak minket, nekik ugyanis évszázados politikai gyakorlatuk van benne.)

El sem merem képzelni, micsoda pocsék női lehetnek magának, hiszen vannak a világban ronda nők.

@rajcsányi.gellért (ergé): látja, kell néha a keménykedés, és magának is megy.

kackia 2010.07.13. 17:57:21

@Grift: "kultúra utáni világban kultúrstratégiával komolyan foglalkozni, indonéz árnyjáték."
Ez jó és tömör, de ha valóban elfordulunk a kultúrától azt nem próbáljuk kézbe venni akkor a magaskultúra teremtő ipar továbbra is ki lesz sajátítva , a színházainkban hébérszínházi napokat tartanak , és zsidó nyári fesztivált rendeznek, gólem napokkal összekötve,tereinket megtömik szarral , a falakon ott lesz a még több szar és ők jól fogják magukat érezni, maga meg álmában is klezmer zenére fogja ropni Alföldi Róbert korroboriját.

corpuscuit.us/joma/index.php?option=com_content&view=article&id=1280:van-e-zsido-mveszet&catid=73:kazar-szindroma&Itemid=45

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 18:22:54

@kackia:

"maga meg álmában is klezmer zenére fogja ropni Alföldi Róbert korroboriját" :-D (...) :-D (...) :-D ...

Elképzelem Griftet, amint szerelmi táncot jár Alföldi előtt #:-/ @kackia:, neked/magának írnod/írnia kellene! :-D

"Ausztráliában van egy nagy néptörzs, mely a világ elsõ poéta-népe, mert kitalálta a Korroborit. A Korrobori, nagy szerelmes táncorgia, amelyhez - a nõk muzsikálnak. Ezek az ausztráliaiak íme intézményesen megjelképezték a nagy emberi rejtélyt. Azt, amit a francia finomkodók a nemek halálos gyûlöletének kereszteltek el. A Korroboriba bele is lehet halni, erotikus szerelem-gyûlöletben, ott a muzsikáló nõk lábai elõtt. A zene szól, a nõk kacagnak és várnak s mi kitáncoljuk magunkból az utolsó csöppnyi szerelmet, életet.

Micsoda gyávaság volt még meg nem mondani, hogy a Korroborit ûzzük, járjuk pár évtized óta a Duna-Tisza táján? Itt két fajtátlan s egyformán idegen fajta szeretkezik egymással a Korrobori szabályai szerint. A már megcsinált kultúrák lemásolt zeneszerszámaival foglalt itt helyet a zsidóság. S mi, akik magyaroknak nevezzük magunkat, gyûlölve-vágyva ropjuk a szerelmi táncot. Itt egymást fojtogatva a szerelemtõl, vagy új népet produkálunk vagy pedig utánunk az özönvíz. Az az erdélyi prédikátor nem ezt érezte-e, amikor együgyûen, de lelkesen, a zsidó-magyar atyafiságról írt könyvet?"

epa.oszk.hu/00000/00022/00350/10556.htm

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 18:51:45

@tölgy:

okok és okozatok keverése. na mindegy, ez van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 18:52:33

@tölgy:

ja, persze nem menti fel. a baj az, hogy a mostani kormányt sem az egy hónapon belüli harmadik igen csúnya tasliért.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 19:28:46

@mavo: na abban igaza van, ballibek nem kaphatnak taslit, mert imádják a csicskaságot. És büszkék is rá.

Okok vannak? Vigyázzon mit válaszol, beugratós kérdés.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.13. 19:49:02

Nem tudom, a narancsmezesekben felmerült-e már a kérdés, hogy hova tűnt az ügyben Orbán Viktor???
Azt látom, hogy a leghűségesebb rajongói próbálják magyarázni a bizonyítványt, de azért a Kedves Vezetőtől elvárható lenne, hogy ne kussoljon sunyin az ügyben.
Vagy tán' "dezertált" a főnök? Nincs mit mondania?
Jól benne hagyta a szarban magukat, tisztelthölgyeimésuraim. Mint mindig.

Sitting Full 2010.07.13. 20:03:33

@tölgy:

A honvédelmi miniszter Hende Csaba. Akkor kik is kedvelik a csicskaságot?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 21:02:20

@kackia:
de félreértett. persze, hogy nem kell a kultúrától elfordulni, és persze, hogy szét kell benne választani a húsost a tejestől. csak bbjnickkel vitatkoznék azon, hogy a nagy magyari társadalomszobrászatnak, mint kiindulásnak ,a kultúra a terepe. erre mondtam, hogy a vaskor nem ilyen kor. ilyenkor a matéria a mozgatandó. a totális hatalom megszerzése, a komcsilibi fészkek maradéktalan felégetése után lehet kultúrával foglalkozni. és a kevesek játszótere, a kultúra, marad a keveseknek, és marginalitásban. a tömegé az oktatás, mert szakemberre szükség van. :)

kackia 2010.07.13. 21:06:21

@bbjnick: Így gondoltam én is a korroborit de miért ugrat engem. Írással , verssel csak az foglalkozzon " akinek minden tevékenységnél könnyebben megy az írás" ha nem is pontosan , de J.A. a nagy költőnk így mondta.
Ílyen ember ismeretségi köreimben viszont csak egy van és az málnási. Én izzadság szagú leszek az írástól.
Egyébként nyugodtan tegezzen, csak grift úrnak nem engedem. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 21:08:37

@kackia:
basszameg, ha büdös az írás, írjon a kádban! :)

kackia 2010.07.13. 21:36:19

@Grift:" a totális hatalom megszerzése, a komcsilibi fészkek maradéktalan felégetése után lehet kultúrával foglalkozni."

Nekem sziszifuszinak tűnik a munka.

Alfőmérnök 2010.07.14. 00:27:35

@bbjnick: Ha jól értelmezem, én is inszeminátor úrral értek egyet. Várjunk egy évet, oszt majd meglátjuk, h mi sül ki a dologból. ;)

chenchen 2010.07.15. 08:53:06

Ez jó és tömör, de ha valóban elfordulunk a kultúrától azt nem próbáljuk kézbe venni akkor a magaskultúra teremtő ipar továbbra is ki lesz sajátítva , a színházainkban hébérszínházi napokat tartanak , és zsidó nyári fesztivált rendeznek, gólem napokkal összekötve,tereinket megtömik szarral , a falakon ott lesz a még több szar és ők jól fogják magukat érezni, maga meg álmában is klezmer zenére fogja ropni Alföldi Róbert korroboriját.
<strong><a href="http://www.edhardytime.com/">ed hardy bags</a></strong>

chenchen 2010.07.15. 08:54:02

Írással , verssel csak az foglalkozzon " akinek minden tevékenységnél könnyebben megy az írás" ha nem is pontosan , de J.A. a nagy költőnk így mondta.
[url=http://www.edhardytime.com/]ed hardy shirts[/url]
www.edhardytime.com/
süti beállítások módosítása