Breaking: Gyurcsány Ferenc a föld alatt - Mandiner TV
2010. július 10. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Breaking: Gyurcsány Ferenc a föld alatt - Mandiner TV

A mai Meleg Méltóság Menete különösen melegre sikerült (képek és videók később). Szokásához híven Gyurcsány Ferenc is megjelent felesége, valamint Szabó Zoltán és Vadai Ágnes társaságában. Most, hogy dübörög a Nemzeti Együttműködés Rendszere, nem kaptak privát földalattit a biztonságos távozáshoz, ugyanakkor jegyet sem a volt miniszterelnök, sem sleppje, sem testőrei nem lyukasztottak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr352143453

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Blicceltek a szocialisták a kisföldalattin 2010.07.12. 09:22:01

Sem Gyurcsány Ferenc, sem kísérete nem érvényesített jegyet, amikor kisföldalattin távoztak a Meleg Méltóság Menetéről szombaton. Vadai Ágnes utólag tépett el egy jegyet, amikor eszébe jutott, hogy azt elfelejtette kezelni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Archenemy 2010.07.11. 03:15:45

@brazileiro: Nem kéne az ugandaiakat lenézni csak azért, mert négerek, és emiatt butábbak! Nem tehetnek róla, igazságtalan vagy!

Archenemy 2010.07.11. 03:20:06

Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!

Faszom!
Fos!

Na mindegy, jóéjt mindenkibe.

brazileiro 2010.07.11. 03:25:52

@Archenemy:

Nem butábbak. Itt is vannak olyan politikusok, akik utálják a melegeket.

brazileiro 2010.07.11. 03:26:40

Na jóccakát mindenkinek!

hodara 2010.07.11. 03:30:42

@brazileiro: Bár irónia volt,de talán mégis inkább Uganda.Te meg csa vonulgassál Berlinben.Na jóccakát egy élmény volt.Főleg Archenemy

nestrot10 2010.07.11. 04:50:23

nem a buzik az állatok, hanem a Fidesz banda a "Rákosi" Viktor, gonosz törpével együtt:)

Samuzia 2010.07.11. 05:42:16

@nestrot10: Te felvonultál? Biztos Gyurcsánnyal smaciztál.

Johny the mocsok 2010.07.11. 05:48:59

Én Gyurcsányt úgy utálom, hogy véres péppé rugdosnám a fejét, de most mellélőttetek kedves mandíner, képviselői igazolvánnyal ingyenes az utazás.
A buzikat is utálom, kasztráltatni kéne a rohadék tetves pedofil fajtájukat.

Samuzia 2010.07.11. 05:51:15

@brazileiro: Természetellenes, ezért a természet megpróbálja kizárni, például ha van ilyen egyede egy állat csoportnak kizárja magából ösztönösen, mert gyengíti a közösség fennmaradásának az esélyeit.

stratez 2010.07.11. 06:10:52

Milyen nemzeti együttműködés az, ahol Fletónak még egy vacak külön Kisföldalatti sem jut. Az ingyen BKV az meg benne van a szocik választási programjába.

SzaGyu 2010.07.11. 06:12:35

1. Legyen mindenkinek magánügye a szexuális beállítottsága. (Nem kellene felvonulni)
2. Ha már egyszer, ti melegek, annyira melegek vagytok, akkor miért vonultok fel, miért reklámozzátok magatokat? Ti állatok, inkább éljetek elbújva mert mégsem természetes amik vagytok, és ha már vagytok akár ne is lennétek.

3. A képviselőknek nem kell BKV meg egyéb jegyet venni, mert ingyenes az utazásuk.
Nem kellene a tudatlanság, vagy éppen a nem szimpatizálás miatt csak azért irka-firkálni, hogy nagyot mondjon az illető!

Sajnos a POSZTOLÓROL megint kiderült, hogy akkora marhaságot írt, mint amekkora Ő maga.
Na persze a sok tájékozatlan ember (Tudatlanul) meg ugrik a témára.

SzaGyu 2010.07.11. 06:21:10

Amit kihagytam: "...sem a volt miniszterelnök, sem sleppje, sem testőrei nem lyukasztottak."

Posztoló. Szerinted a testőröknek kell jegyet venni?
Válaszom: NEM. Látod? Ezt sem tudod. Vagy nem akarod tudni.

balfék 2010.07.11. 06:27:21

Mindaddig van létjogosultsága az ilyen felvonulásnak, amíg a homoszexualitás ilyen indulatokat kelt. Egyébként mi közöm van a mások hetero beállítottságához? Miért csókolóznak, miért fogják egymás kezét az utcán?Egyébként mi a fasz közöm van a vallási hovatartozásához valakinek? Mi a fasznak körmenetezgetnek?Mi a fasz közöm van a politikai beállítottságához ? Ne naggyűléssezzenek a köztereken!Ugye mennyi minden lehetséges, hogy másnak más csípheti a szemét?

stratez 2010.07.11. 06:54:30

Ez már a Fidesz-leszámolás része, először csak a különszerelvény-megvonás, jövő ilyenkor már lyukasztás is. Abba már nem is merek belegondolni, hogy mi vár a Fletó-házaspárra két év múlva, amikor tetőzik a Fidesz-bosszúhadjárat...

Walter Melone (törölt) 2010.07.11. 07:13:57

Az volt már, hogy a képviselő igazolvány jó bérlet helyett?

Samuzia 2010.07.11. 07:14:16

@balfék: Mert nem természetes...

Walter Melone (törölt) 2010.07.11. 07:16:46

btw a Mandiner videósa sem lyukasztott jegyet. Ez három dolog miatt lehet:
1.) ő is bliccelt
2.) ő is képviselő
3.) neki is van bérlete

Na most melyik a háromból?
Ha írok egy posztot, h a Mandiner fotósa bliccelt a földalattin, vajon az is kikerül az Indexre?

:-)))

csabakirályfi 2010.07.11. 07:18:52

"Most, hogy dübörög a Nemzeti Együttműködés Rendszere, nem kaptak privát földalattit a biztonságos távozáshoz, ugyanakkor jegyet sem a volt miniszterelnök, sem sleppje, sem testőrei nem lyukasztottak."

Izgalmas! Én sem szoktam jegyet lyukasztani, mégsem bliccelek. Kitaláljátok a megoldást? Esetleg egy blogot arról, hogy GyF nem jó huszár, mert nem a bal, hanem a jobb oldalon hordja? Aztán ezért már a Nyomozó Föügyészség is indíthat?!

lüke 2010.07.11. 07:31:31

mert haverok a BKV-sok
2 hónapja a köv. láttam:
Passauban felszállt a vonatba 2 civilben lévö rendör a férfiakat igazoltatni.Majd jött a kalauz ,és a helyszinen bankkártyával jegyet vetetett velük.
Ordnung muss sein.

a lények makacs dolgok (törölt) 2010.07.11. 07:47:42

@tevevanegypupu: nem tudom, észrevettétek-e, de az egész "provokáció"(???) leginkább úgy kezdődött, hogy először volt egy kis polgárpukkasztó felvonulás, majd jöttek (jöttetek?) a kedves kis nácik.
Több alkalommal ki akartam menni fotózni, mert voltak a felvonulók közt érdekes arcok, de féltem a fotósfelszerelésem a nyilas csürhétől. És nem ok nélkül.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.11. 07:59:30

ilyen birtalan balázsok tényleg vannak? mondják, de sosem hittem, hogy tényleg igaziból vannak.
be kell vezetni a kitelepítés intézményét.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.11. 08:22:55

Azért fontos dolgok történtek tegnap, nem volt rendbontás, nem lehet mártírkodni, illetve bonyolult magyarázatokat kell fűzni hozzá, és végre a napnál világosabban láthatóvá vált, hogy mindig az emeszpés eszdéeszes kormányok idején voltak a balhék, jobboldali kormány idején a rendőrség érdekes mód fenn tudja tartani a rendet.

gpetersz 2010.07.11. 08:28:46

Szeretném látni amikor OVi beszáll a szerelvénybe (természetesen likaszt), és nem valami fekete csodába (rendezvények után).

Egyébként meg, mi a francot keresett ott, ez is buzi?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.07.11. 08:31:35

Tessék még potyáznak is:) Közösségi közlekedés szabályai kezdőknek, ha az ajtóban állsz baszod akkor legalább állj odébb, ha nincs hely akkor szállj le ha te is hogy letudjanak szállni.
Viszont azt meg szeretném kérdezni hogy Szabó Zoltán testszaga az erős volt, csak mert a videón és úgy általában olyan ápoltnak tűnik...

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.07.11. 08:31:48

miért is nem lepődök meg? ezen is spórolt magának. nem tagadja meg a vallását

Senkifia 2010.07.11. 08:45:06

bérlete volt , tee...

ginna 2010.07.11. 08:49:57

Az arab sejk a fia Magyarországon tanul. Egy idő után levelet ír

az apjának:

- Magyarország szép, az emberek aranyosak és nagyon tetszik itt.

Csak egy kicsit szégyellem magam, amikor az iskola előtt kiszállok az

aranyozott Mercedesemből a professzorom pedig éppen a villamosról

száll le.

Néhány nap elteltével sürgősséggel érkezik egy levél: benne egy csekk

1 millió $ dollárról és egy rövid üzenet a szülőktől:

- Ne hozz ránk szégyent, fiam! Vegyél magadnak te is egy villamost

Fletó is közülük való, melegedjél csak

is 2010.07.11. 08:52:59

akit még érdekel a poszt maga: ez egészen mókás, mert az indexen természetesen már úgy van, hogy GYF bliccelt. igen, itt a poszt még csak úgy utal rá, sunyin, hogy csak tudatalatt kússzon be, manipulál aljas módon, de le lehessen tagadni. ámde kétségkívül működött.

merthogy parlamenti képviselőnek (mindenkinek, Orbán Viktornak is) ingyenes a tömegközlekedés a sok másik kedvezmény mellett. a 4 emberből 3 képviselő, egyedül a felesége kérdéses, de még az is lehet, hogy neki is ingyen van, ha GYF-fel utazik. de még bérlete is lehet.

a testőröknek meg 100%, hogy megoldották, vagy szintén jogaszabályilag ingyen, vagy bérlettel. jól is nézne ki, ha egy kormányküldöttség továbbmenne, a testőrség meg lyukasztót keresne, hogy melyik működik.

hihetetlen alja színvonal ez a poszt: Gyurcsányozik, sunyin bliccelést sugall. körítésnek jön a melegfesztivál, az is légypapír.

jog-ász 2010.07.11. 09:00:11

@Samuzia: az sem természetes az állatvilágban ha valaki meddő, mégsem tesszük ki a tajgetoszra..nem mennek itthon jól a dolgok, sokan az állatvilágban érzik magukat..csak ha majd megbetegszel nehogy otthagyjon a családod mint gyengét ahelyett hogy körberajonganának vagy ápolnának, tudod, ez nem természetes.

tevevanegypupu 2010.07.11. 09:00:31

@a lények makacs dolgok:

A ferfiak sokkal kevesbe toleraljak a homoszexualitast mint a nok. Az, hogy ennyire felduhiti oket a massag, az elegge erthetetlen, mert akik ott kiabaltak, valoszinuleg nem a Bibliara gondoltak, hanem a dolog
fizikai reszere, amivel viszont felesleges foglalkozniuk, hiszen nem oket probaljak meg "elcsabitani".

Nem mondanam naciknak, akik az ocsmanysagokat kiabaltak es nem mondanam egyszeru kis polgarpukkaszto felvonulasnak sem nehany resztvevo szandekos es elore megfontolt gyalazkodasat sem. Mert az is egyfajta gyalazkodas ha a polgari letet es a
vallast szemelik ki celpontul, hiszen az egy masik retegnek ugyanolyan fontos mint a homoszexualisoknak sajat eletuk..

Az ilyen felvonulasokat fenykepezni kulonben mindig kockazatos, hiszen nem biztos, hogy egy meleg vagy egy transzvesztita orulne neki, ha masnap valami ujsag cimlapjan koszonne vissza a fenykepe, mint ahogy a kiabalok tobbsege is inkabb csak tomegben bator, egyedul nem biztos, hogy a sor mellett allva buzizna.

balfék 2010.07.11. 09:01:38

@Samuzia: Amit a természet hozotzt létre nem lehet természet ellenes. Én természet ellenesebbnek tartom egy halott ember üszkös kezének körbe cipelését.

tevevanegypupu 2010.07.11. 09:05:00

@is:
Bocs, de azt hiszem elragadott a Gyurcsany-szerelem. Itt is vicces modon emlitettek, hogy Gyurcsanyek nem fizettek es ezen nemigen haborodik fel mar senki, ismerve Feri egyeb viselt dolgait..Sokkal inkabb felhaborito, hogy megint elment a felvonulasra..(:

tevevanegypupu 2010.07.11. 09:06:42

@balfék:
A termeszet rengeteg termeszetellenes dolgot hozzott letre, nem akarom sorolni..Hogy kozhellyel eljek, a termeszetnel termeszetellenesebb es kegyetlenebb nincs.

isssti 2010.07.11. 09:11:32

Szerintem ez Ferinek és lelkes hazafi-csapatának jár(mármint a zingyenföldalatti)! ...csakúgy, mint majdan az extra börtönkoszt és külön részleg a többi maszopos-libi országépitővel..

Kalmár 2010.07.11. 09:14:54

@is: 100%, hogy megoldották.........azt a bukósisakot gyorsan fordítsd meg, így nem igazán látsz ki belőle:)))
Már, hogy is bliccelne az az "államférfi".
Homloka oltár, hol a tisztesség trónol. Te a fia vagy?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.07.11. 09:16:48

Van egy olyan érzésem, hogy ha egyik évben nem lenne ilyen felhajtás a dolog körül és tüntetően senki sem menne ki a felvonulásra (Mutatván ezzel azt, hogy maximálisan toleráns, semmi kedve kimenni bottal mutogatni.), akkor következő évben elmaradna a produkció, hiszen célba értek.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.07.11. 09:21:24

Egyébiránt semmi bajom az érintettekkel, de az állatvilágra való utalgatás akkor lenne pontos, ha pl. ők is rendeznének felvonulásokat. De tudtommal náluk csak úgy van az a dolog. Minden felhajtás nélkül.
Persze nem értek maciul, lehet, hogy csúnyákat brummognak egymásra, ha valakiről kiderül.

MoxNox 2010.07.11. 09:27:22

Piros pont ST miatt, fekete pont az erőltetett bejegyzésért.

Csatmar (törölt) 2010.07.11. 09:33:18

Homokozás? Ez nem több, mint a zsidózás.
Csak arra jó, hogy bekerüljenek 5 percre a hírekbe, és addig is ne az aktuális kormány szerény teljesítményével foglalkozzanak.

Nyugodtan vonulgassanak, ha jól esik nekik.

Miért kell még mindig egyáltalán szót vesztegetni Gyurcsányra?

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2010.07.11. 09:35:49

reggeli elfogyasztasa kozben olvasgatni ezt a sok butasagot, igazan felemelo erzes. :)

somlói galuska 2010.07.11. 09:37:07

@is: ne tépd a szád..a TÉNYEK senkit sem érdekelnek.

(mármint az, hogy a képviselőknek ingyenes a tömegközlekedés.képviselői igazolványt kell felmutatni ellenőrzéskor)
Mivel a rendőröknek is ingyenes, valószínűleg az Őrezred tagjai is ingyen utazhatnak.

Szánalmas próbálkozások ezek, a jobboldali média részéről, de ez kell a népnek.Remélem valamelyik bulvár lap is megjelenik hasonló főcímmel.
Csak hogy teljes legyen a népbutítás.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2010.07.11. 09:38:27

reggeli elfogyasztasa kozben olvasgatni ezt a sok butasagot, igazan felemelo erzes. :)

Hungaro Sapiens 2010.07.11. 09:41:16

Mi értelme lett volna a jegyvásárlásnak? Csak az egyik zsebéből a másikba rakta volna a pénzt.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2010.07.11. 09:41:46

reggeli elfogyasztasa kozben olvasgatni ezt a sok butasagot, igazan felemelo erzes. :)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2010.07.11. 09:50:57

Csendben megjegyzem, hogy az országgyűlési képviselőnek nem kell jegyet váltania, mert térítés nélkül vehetik igénybe. Annyira megzavarodtak a nagy kormánypártiságban, hogy ez lemaradt?

Halálgyurcsányra 2010.07.11. 09:54:41

Jaj de jó volt a vége!!!!

Te mocsok elembeteg rohadt tolvaj Gyurcsány!!!!!!!

Hogy a mocskos szemét rohadék kurva anyádat!!!!!

Mert engem nem érdekel sem az identitásod, sem a vallásod, de jó ha tudod: ezzel már semmire sem mész!

Épül a börtön
Izzik a szikra
Készül a vagyonelkobzás
Te kis rohadék fasiszta!

Aztán majd sirhatsz Dél-ázsiában azzal a 4 milliárd Ft kimentett vagyonoddal, hogy a pszichiáteredet is baszná szájba egy ló!!

katamara 2010.07.11. 09:56:44

Na és ha bliccelt a földalatti ? Minden bliccelőt név szerint ki fogtok függeszteni ? 50 x 70 cm-es papíron a
közintézményekben ?

picur3ka 2010.07.11. 10:24:49

A jegy, az igen fontos.

Szoval, a gyermeknevelesi jogokert tuntetnek, ha jol ertem. Ezt kell akkor mondani, nem a papokat, meg hurcolaszni a NER-t.

Nem ertek vele egyet szemely szerint.

Dr. Rogers H. Wright in his book Destructive Trends in Mental Health, states:
“Gay groups within the APA have repeatedly tried to persuade the association to adopt ethical standards that prohibit therapists from offering psychotherapeutic services designed to ameliorate “gayness” on the basis that such efforts are unsuccessful and harmful to the consumer. Psychologists who do not agree with this premise are termed homophobic. Such efforts are especially troubling because they abrogate the patient’s right to choose the therapist and determine therapeutic goals. They also deny the reality of data demonstrating that psychotherapy can be effective in changing sexual preferences in patients who have a desire to do so.” (8)
In fact, an investigation of the developmental factors correlated with homosexuality would constitute career suicide for most researchers. As Dr. Jeffrey Satinover explains:
“The research agenda is being distorted by the
political requirement that no…associated traits should
be discovered, and that homosexuality should be
falsely presented as directly inherited.” (9)
There is, in fact, a wealth of older research identifying many common developmental, temperamental and family patterns connected to homosexuality. This research has never been scientifically refuted. (10, 11)

isssti 2010.07.11. 10:26:28

@somlói galuska: és tessék mondani, ugye a képviselői igazolvánnyal lopni is szabad -különös tekintettel Feridre és elkötelezett hittársaira?!

..akkor jó!

..aza szemét jobber média, meg náci biróság meg állandóan csak zaklatja szegényeimet - hát ki érti ezt!
Felfordult a világ, no!!

isssti 2010.07.11. 10:28:01

@Halálgyurcsányra: :o)))) ..a NÉP hangja szólt belőled! :o)))))))))))))))))

Kassad 2010.07.11. 10:29:46

@Bell & Sebastian:

:D

isssti 2010.07.11. 10:30:05

@katamara: Fájna, ugye, a kis lelkednek: az az áldott hazafi gyurcsányferi a szégyenfalon!
No de ilyet!!

NE félj, ott lesz ő még a dicsőségfalon is: a börtön havi jó magaviseletű benntlakójaként!! :o))))))))))

Halálgyurcsányra 2010.07.11. 10:48:39

@isssti:

Több vagyok, mint a nép hangja.

Én a felháborodott nép hangja vagyok!!!!!

Miért van ez a patkány még mindig szabadlábon? Mit játsza meg az eszét? Nem elég, hogy ellopott mindent, még most is provokál?

Biztos arra vár, hogy valaki majd jól le fogja lőnio. Feri, ne reménykedj!!! Először jön a vallatás!! Tudod, úgy mint a komenista elődeidnél. Hidd el, a halál akkor neked már megváltás lesz! Te mocskos elmebeteg színitanodába sem alkalmas hülyegyerek!!

p.soelmo 2010.07.11. 11:16:37

Szabó Richárd még a felvonulás előtt egy kéréssel fordult a szervezőkhöz.

– Én is meleg vagyok, de azt kérem, hogy kíméljék meg a magyar társadalmat az efféle felvonulásoktól. A szexuális beállítottság nem tartozik másra, kizárólag két emberre és négy fal közé. Ezt teszi a heteroszexuális társadalom is. Sokan a felvonulók közt – magam láttam és átéltem – mást sem tesznek, csak magukat mutogatják, trágár szavakat használnak. Mindez Budapest legforgalmasabb utcáin megy végbe, ahol rengeteg kiskorú gyermek sétál – fogalmazott Szabó Richárd.

asz_tapasz (törölt) 2010.07.11. 11:28:52

@Elpet: ne feledjük hogy azok a "rendbontások" kormányellenes megmozdulások is voltak, a buzik felé dobott tojások és utcakövek valódi célpontja az mszp-szdsz bagázs volt. így hogy oszlóban, sitten, meg a parlament 50 fős frakciójában ülnek maradékaik, fölösleges. de azért riszpekt minden idei és ezelőtti ellentüntetőnek!

isssti 2010.07.11. 11:39:28

@Halálgyurcsányra: szerintem egy ilyen nimand nem ér ennyit: simán ki kéne kötni a Kossuth térre, valamikori kordonja helyére, letolni a gatyáját és hadd fotózzák a nyamvadt lógóját-röhögjék a túristák - aki magyar meg arra jár, hadd csapjon egy jókorát a csupasz-gervadt seggére!
Ennyit ér, semmi többet!

Ami pedig múltját illeti: azért börtön és vagyonelkobzás jár -minimum! ..de csak előbbi után!

BushDoctor 2010.07.11. 14:17:00

Homofób magyar honfitársaknak üzenem : a tolerancia nem az uraim, hogy a nekünk nem tetsző kisebbségek kussolnak, elbújnak és szemlesütve örülnek annak, hogy nem küldjük őket Ugandába vagy a gázkamrákba.
Lehet hogy ezt nevelte Önökbe ez a vicsorgó ország, de sajnos uraim, önöket megvezették. Nézzenek utána a szó jelentésének, akár a Magyar Értelmező Kéziszótár is megteszi !

asz_tapasz (törölt) 2010.07.11. 14:37:09

@BushDoctor: node ki akar toleranciát? én ugyan nem :)

somlói galuska 2010.07.11. 15:07:11

@isssti: nem vártam mást az ilyen kis csicskáktól mint te, hogy beugasson egy teljesen más sztorit. Azt írtam a gyengébb felfogásúaknak hogy: NEM KELL JEGY A KÉPVISELŐKNEK. E nyilvánvaló tény figyelmen kívül hagyásával keletkeznek ilyen xar blogok, amibe bele tudsz te is ugatni, de nem azt írod:bocs tényleg, igazatok van, hanem fújod a szádba adott szart.fújjad kocsog:))

u.i: csak hogy én is másról ugassak, nehogy azt gondold, hogy 2002 ben (amikor te még takonnyal etted a kenyeret valószínűleg)nem lehetett volna elszámoltatni, vagy nem lett volna mit...valaki a fidesztől el is mondta, hogy börtön lesz pár embernek, ha nem ők nyernek..de nem lett. nem azért mert nem volt ÜGY. Ezen kéne elgondolkodni a szelektív emlékezetűeknek.

steverubellreborn 2010.07.11. 16:21:11

@tevevanegypupu:

"nalunk olyannak tunik az egesz mint egy eroltettt menet, foleg ha Gyurcsany es neje is megjelennek. Hogy mit akarnak jelenletukkel bizonyitani - ideertve az LMP-t is - az meglehetosen egyertelmu..Kizarolag szavazatszerzes. Ettol valik - szerintem - a melegek szamara megalazova az egesz"

Nyugat Európában az összes párt képviselteti magát.

steverubellreborn 2010.07.11. 16:24:21

@p.soelmo:

l. "A szexuális beállítottság nem tartozik másra, kizárólag két emberre és négy fal közé. Ezt teszi a heteroszexuális társadalom is. Sokan a felvonulók közt – magam láttam és átéltem – mást sem tesznek, csak magukat mutogatják, trágár szavakat használnak. Mindez Budapest legforgalmasabb utcáin megy végbe, ahol rengeteg kiskorú gyermek sétál"

Ez szerintem hülye két okból:
1, A szexualitás nem azonos a magánélettel,
2, Vizuális látványtól nem változik meg senki szexuális identitása.

steverubellreborn 2010.07.11. 16:34:46

"A buzikat is utálom, kasztráltatni kéne a rohadék tetves pedofil fajtájukat. "

Vajon a leszbikusokra mi vár?

steverubellreborn 2010.07.11. 16:45:04

akiknek a társadalom nagy-nagy elnézésére van szükségük. Ugyanis, hogy tudd: az emberek döntő többsége beteg és természetellenes dolognak tartja a homoszexualitást.

ez nem igaz.

tevevanegypupu 2010.07.11. 18:46:28

@steverubellreborn:

Az Nyugat-Europa. Nalunk ez csak akkor menne, ha minden egyes problemas - bar a homoszexualitas nem problema - csoportnal akiknek valamifele nehezseguk van elfogadtatassal vagy mittudomen - ott lenne minden part. De az nehezen fogadhato el, hogy a partok ugy allitjak be a tamogatasukat, mintha csakis es kizarolag az az egy partfogolt csoport szenvedne a tarsadalom igazsagtalansagatol, amihez valamilyen okbol kifolyolag kotodnek. Es foleg nem lehet ugy beallitani oket, hogy azok masok vagy plane kulonbek a tobbieknel. Nem masok, nem kulonbek, nem is rosszabbak. Vannak es kesz. Egyebkent mar eleve hulyeseg ez a melegbuszkeseg elnevezes, mert miert kellene arra buszkenek lenni ha valaki meleg? Most mondjuk legyen valaki buszke ra mert szoke vagy voros, vagy 36-os a laba es ket fule van?

Sam Crow 2010.07.11. 19:03:01

Csodás, hogy a melegek kapcsán megint lehet egy kiadósat gyurcsányozni. Olyanok vagytok, mint Móricka: mindenről az jut az eszébe... Nem kéne pártotok/kormányotok szuperprodukcióival foglalkozni inkább, vagy az önkritika nem kenyeretek?

tevevanegypupu 2010.07.11. 19:57:51

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Tokeletesen igazuk van. Az egesz botrany ugyis Gyurcsannyal kezdodott. Nem voltak ilyen csoportok akik buziztak vagy nem voltak naci (bar nem feltetlenul azok) csoportok 1990-2006-ig..Nem volt semmifele vagy csak valoban nagyon marginalis szelsoseg, hiszen a MIEP - ami fenyevekre van a jobbiktol - is megszunt..

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.11. 20:48:45

Hogy menekülnek a népek a metrókocsiból Gyurcsány mellől! :DDD

jelentéktelen alak 2010.07.11. 21:58:42

@Archenemy:

Engem is undorral tölt el, ha látok melegeket összebújva (bár ez a leszbikusokra nem vonatkozik). De még inkább tartom undorítónak, ha a melegek meg lennének fosztva azoktól a joguktól, ami nekem alap jog.

Ha én megcsókolhatom a páromat -ez alatt csókot értek és szexuális előjátékot- akkor egy melegnek is joga kell legyen hozzá, hogy megcsókolhassa a párját. Annak ebben lehet szerepe, hogy az én párom ellenkező nemű és az övé azonos nemű. A párját mindenki maga választja a maga ízlése és igényei szerint. Ebbe senki nem szólhat bele.
Így ha két meleg férfit látok kézen fogva sétálni, vagy csókolózni, akkor -mivel undort vált ki belőlem a látvány- elfordítom a fejem.
Megtehetném, hogy ágálok ezen joguk ellen, de nem teszem. Nem teszem, mivel a jog mindenkire nézve kötelező és a jog előtt mindenki egyenlő.
Ha nekik nem volna joguk egy csókhoz, akkor én sem csókolhatnám meg a páromat, de erre a jogomra igényt tartok.
Így inkább elviselem az ő jogaikat is.
Mindennek van valamilyen ára. A szabadságnak is! De a szabadság nem azt jelenti, hogy nekem mindent szabad. Még a másik jogainak a korlátozása is szabad, de csak nekem.
A szabadság alapján, mindenkinek mindent szabad, amíg azzal nem sért törvényt.

jelentéktelen alak 2010.07.11. 22:22:44

@p.soelmo:

Nem értek Veled egyet.
Én hetero vagyok, én nem a négy fal között élem a párommal az életem.
Barátaim, környezetem ismeri a páromat, mint a párom. Nem vet meg e-miatt senki. Tavasszal össze is házasodunk és kb 100vendégre számítunk. Össze tudunk házasodni, hiszem nem semmilyen korlátot nem jelent, a kapcsolatunk sem a törvények számára, sem az egyház számára, sem a társadalom számára. Van hozzá jogunk és lehetőségünk.
Ha a melegek is olyan jogokkal és lehetőségekkel fognak bírni mint most a párom és én, akkor okafogyottá válik a felvonulásuk.
Addig viszont teljesen normális és érthető a hogy hátrányos megkülönböztetés miatt tiltakozva, felvonulnak -szerintem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.12. 09:44:56

Akkor most?

www.origo.hu/itthon/20100712-gyurcsany-ferenc-utazasa-a-foldalattin-a-melegfelvonulas-utan.html

"A BKV azt közölte a Blikkel, a felvonulás után nem volt ingyenes az utazás a földalattin."

Hopp.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.12. 09:49:04

@jelentéktelen alak: pl. a férfiak nem szülhetnek. Ez ellen is indít mozgalmat?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.12. 09:51:37

@Elpet:

Ugyanott:

"Vadai azt mondta, akkor valóban elfelejtett jegyet lyukasztani, de később ez eszébe jutott, és ezért eltépett egyet."

isssti 2010.07.12. 09:59:16

@somlói galuska: látod, drága barátom, ez a különbség a magadfajta 'ballib' és a jobboldali értékrenddel megáldottak közt: ha más a véleményem, biztos lehetsz, hogy nem foglak ordenáré-trágár stilusban osztogatni.
Ez egyfajta kultúrális különbség, amit nagyon hosszú, fáradságos út lesz veletek elsajátittatni... de én bizom benne, hogy sikerülni fog!
..végülis ti is a homo sapiens körébe tartoztok, ha ez nem is mindig egyértelmű! ;o)

Sam Crow 2010.07.12. 13:38:07

@isssti: Hogy micsoda? A köreitekben mindennapos a másik oldal véleményét hangoztatni merészelőkre a zsidózás, hazaárulózás. Lehet hogy pont te nem élsz ezzel a fröcsögő hangnemmel, ám sokan osztogatnak eme "ordenáré-trágár" útszéli stílusban... Avagy ez a polgári stílus?

isssti 2010.07.12. 15:10:33

@D-Fens: lehet hogy ilyen is van, de kiváncsi lennék valami konkrétabb példára.
Ha pl. valaki Gyucsányferitekre, vagy ballib sleppjének bármely tolvaj-hazug tagjára rásüti a "hazaáruló" titulust, nos azon nem igazán találok megbotránkozni- kivetni valót. Ha ilyesmire gonddoltál, hát inkább lapozzunk.
Ha pedig az úton-útfélen zsidózó Kurucinfósokra gondolsz, azokat én semmiképp nem tekinteném a jobboldali eszmeiség hordozóinak- mégha ők maguk történetesen ezt is ugatják magukról..

DeToXXX 2010.07.12. 15:33:10

már nem kell példát mutatnia :P

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2010.07.12. 16:18:18

a végéhez annyit, hogy:
Kállai Ferenc nyugodjék békében!

kispista 2010.07.12. 17:06:23

@SzaGyu:
"
3. A képviselőknek nem kell BKV meg egyéb jegyet venni, mert ingyenes az utazásuk.
Nem kellene a tudatlanság, vagy éppen a nem szimpatizálás miatt csak azért irka-firkálni, hogy nagyot mondjon az illető!"

Már egy ideje nem. Úgyhogy beégtél.

kispista 2010.07.12. 17:09:33

@is:
"a testőröknek meg 100%, hogy megoldották, vagy szintén jogaszabályilag ingyen, vagy bérlettel. jól is nézne ki, ha egy kormányküldöttség továbbmenne, a testőrség meg lyukasztót keresne, hogy melyik működik."
Mutasd meg azt a jogszabályt, mert nincs ilyen.
Küldöttség tagjainak, ha menetrendszerinti járattal utaznak, vehetnek napijegyet. Ami itt nem történt meg.

kispista 2010.07.12. 17:14:46

@somlói galuska:

"nem vártam mást az ilyen kis csicskáktól mint te, hogy beugasson egy teljesen más sztorit. Azt írtam a gyengébb felfogásúaknak hogy: NEM KELL JEGY A KÉPVISELŐKNEK. E nyilvánvaló tény figyelmen kívül hagyásával keletkeznek ilyen xar blogok, amibe bele tudsz te is ugatni, de nem azt írod:bocs tényleg, igazatok van, hanem fújod a szádba adott szart.fújjad kocsog:))"

Kissé égő, hogy ilyen nagy pofával fosod a szót, miközben egy ideje már megszűnt a parlamenti képviselők díjtalan tömegközlekedése. Gyurcsányné meg amúgy sem képviselő.

"de nem azt írod:bocs tényleg, igazatok van, hanem fújod a szádba adott szart.fújjad kocsog:))""
Ebben egyetértek: Fújjad köcsög! Milyen szép baloldali aki a másikat köcsögözi!

kispista 2010.07.12. 17:16:30

"A korábbi miniszterelnök környezetének egyik tagja szerint Gyurcsány meg volt győződve arról, hogy a kísérőik gondoskodtak a jegyvételről, de ha nem így történt, akkor elismeri, hogy hibázott."

Már fletó is elismerte, hogy valószínüleg bliccelt, de néhány maszopos bérkommentelő még mindig azt hazudja, hogy képviselőknek ingyenes.

Úgyhogy lehet meaculpázni!

kispista 2010.07.12. 17:19:32

@somlói galuska:
"ne tépd a szád..a TÉNYEK senkit sem érdekelnek."

Hát a maszop bérkommentelőit valóban nem! Ők csak azt szajkózzák, hogy parlamenti képviselőknek ingyenes.

kispista 2010.07.12. 17:21:24

@Elpet:

"

"Vadai azt mondta, akkor valóban elfelejtett jegyet lyukasztani, de később ez eszébe jutott, és ezért eltépett egyet." "

Én meg elcsaltam az adót, de becsszóra mondom, hogy eltéptem 50 db 20 ezer forintost.

naneee3 2010.07.12. 17:22:49

Emlékezzetek: 1998-ban abbamaradtak a robbantgatások, most alábbhagyott az ellentüntetés, mintha csak egy parancs járta volna be honunkat, a NENYI parancsa

thwarter 2010.07.12. 18:10:42

en ezt nem ertem, en ugy tudtam, hogy az orszaggyulesi kepviselok ingyen bkvznak.

thwarter 2010.07.12. 18:11:36

@kispista: O, csak most latom, hogy berkommentelo vagyok. Mindenkitol elnezest a berkommentelesemert.

thwarter 2010.07.12. 18:12:44

@kispista: Elobb nem ment at, szoval most, hogy ravilagitottal a berkommentelo letemre, ezennek megkovetlek.

Atisz 2010.07.12. 18:48:34

Operatőri munka: 8/10
Audiális elemek: 3/10 (nagy kár a zenei aláfestésért, jó lett volna hallani 1-1 elejtett félmondatot a videó első felében)
Hozzáadott videóanyag (egészen konkrétan részlet a Tanú című filmből): 10/10

magnamater 2010.07.12. 22:43:41

@JillandJack: És mondd, mit ünnepelnek ilyenkor a civilizált népek? Hogy ki fognak pusztúlni?

MoxNox 2010.07.13. 15:06:17

@isssti: Bizony így van, ahogy mondod. A hazai politikai vitafórumok kimondottan híresek arról, hogy a jobboldali érzelmű emberek visszafogottan, cizelláltan fogalmaznak, a más véleményeken lévőket pedig toleránsán, jól megválogatott érvekkel, empatikus megközelítéssel igyekeznek meggyőzni.

Aztán persze ha valaki rohadt kurva anyázik és basszon szájba egy lovat kiállt, mint ahogy itt is történt, akkor ezt te csupán ezt viccesnek találod, sőt úgy gondolod, hogy ez a nép hangja.

Üdítő lehet ez az szálkás-gerendás lelkiállapot.

isssti 2010.07.14. 09:24:54

@MoxNox: javits ki, ha tévednék (nem tévedek) , de az általad felemlegetett kedves hozzászóló a milliárdokat lopó-s ezáltal kishazánkat jelen kellemes helyzetbe juttató -politikus elitet illette e kétségtelenül erős jelzőkkel ---és NEM VITAPARTNERÉT !--- talán e kettő közt érdemes különbséget tenni, nem?

Ennyi röviden a szálka-gerenda, kontra kettős mérce türténetről...
süti beállítások módosítása