Tőkés Biszkuról: meggyőzően hitvány
2010. július 05. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Tőkés Biszkuról: meggyőzően hitvány

  Túl vagyunk az erdélyi turnénkon, ahol agyonkényeztettek bennünket. Kolozsváron a Bulgakov Kávéházban vetítettük le a filmet, Nagyváradon pedig a Moszkva Kávézóban. Mindkét helyen teltházzal fogadtak és nagyon kedves volt a közönség. Nagyváradon megnézte a filmet Tőkés László is, akivel kicsit borozgattunk utána és kameránkba mondta a véleményét.

 Készítettem egy home videót is az utazás során a stábbal és van egy hosszú, húsz perces összeállítás is a nagyváradi beszélgetésről, amit Demeter Szilárd vezetett.

  Többször nekünk szegezték az utóbbi időben a kérdést, hogy akkor most mi történjen Biszku Bélával? Buczkó Péter jogászunk szerint egy független jogász bizottságot kellene felállítani, amelyik a lengyel, cseh, német minta alapján kidolgozná, hogy milyen felelősségre vonásra van még lehetőség. Ki kellene vizsgálni, hogy kik követtek el emberiesség-ellenes bűncselekményeket a kommunizmusban, valamint azt is meg lehetne nézni, hogy kik voltak azok a bírók, akik politikai ügyekben igazságtalan ítéletet hoztak és őket el lehetne tiltani az igazságszolgáltatásban betöltött munkájuktól.

Itt a Tőkés interjú:

Íme a turnéfilm: 

Itt a két részes beszélgetés Demeter Szilárddal a nagyváradi vetítés után:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr152127424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eloszto · http://eloszto.hu 2010.07.05. 14:36:34

"egy független jogász bizottságot kellene felállítani"
Ne de ki állítsa fel, ez a kérdés?

manor 2010.07.05. 15:05:30

Az milyen hangszer, amin a turnéfilm elején-végén játszik a srác?

szubjektiv 2010.07.05. 22:27:06

Kösz a videós beszámolót. Rém idétlenek vagytok, de tetszett:)
Érdekes volt.
Fruzsinak meg azonnal egy beszédtanárt!:)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.06. 00:24:20

marimba a hangszer - ezt többen beírták, de eltűnt a hozzászólásuk.

mackensen 2010.07.06. 07:10:20

@eloszto: természetesen egy független jogászfelállító bizottság:D

felhaborodas 2010.07.06. 10:13:56

Az! és sajnos még jó állapotban van! bezzeg azok, akik tönkretett már rég nem élnek! nincs igazság!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.06. 14:41:09

@lelkylola:

1. Amit Tőkés ivott, abból én is kérek!:-)

2. Ha még egy kicsit dolgoztok rajta, megveritek apósomat tré home video-kategóriában. Az ő tevékenysége a bizonyíték rá, hogy ezt művészetté lehet emelni:-)

3. Biszkufilm-marketing jeles!

ü
bbjnick

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.06. 17:26:19

Hja, agitprop nyilatkozat helyett esetleg lusztráció kéne.

Sose késő, sőt: az ciki, ha nem lesz...

Iustizmord 2010.07.07. 16:16:47

novák dr milyen minőségben volt jelen, nagyon érdekelne...

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.07.08. 00:46:46

Ennek a Biszku-filmnek nem azért lenne ott a helye az indavideo-n, mert annyira jó lett, hanem mert tényleg fontos, és akkor sokakhoz eljutna legálisan és ingyen, és nem kéne letiltani más webes videomegosztókról. Amin kívül is van netes forgalom. Kicsit csodálkozom, hogy a szerzők látták értelmét a letiltásoknak, amikor már több napot kint voltak a videók. Így a további sorsát a filmnek már csak el tudják képzelni: gyakorlatilag közkincs. Nem mellesleg a netnek köszönhető a nagy publicitás is, lehetne egy gesztust tenni a netezők felé.

makvirag75 2010.07.08. 16:11:06

Mi történjen Biszkuval? Hát volna pár ötletem, hiába öreg. Amit ő elkövetett, azt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek és néhol még népírtásnak is minősítenék. A minimum, hogy megvonják azt a gyaníthatóan piszok magas nyugdíját, aztán mehet az elvtársakhoz kuncsorogni.
süti beállítások módosítása