A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának Atyja
2010. július 03. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának Atyja

 

  Bár épp szabadságra indulok, de szerkesztőként ezúton utasítom a jövő héten dolgozó kolleginákat és -ákat, hogy a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát még hétfő reggel nyomtassák ki, és helyezzék el a szerkesztőség jól látható pontján (bekeretezve, legalább 50cmX70 cm-es méretben!!!)! De ezzel nem elégszünk meg: íme, a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről Szóló Nyilatkozat Atyjának Arcképe.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr532126305

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az a zöld szemüveg 2010.07.09. 12:10:55

Nyilván vannak, nem is kevesen, akik örömmel és egyetértéssel hallgatják Orbán Viktor (akinek monogramja, ne feledjük: OZ) magyarázatát az úgynevezett „együttműködési nyilatkozat” kihelyezésének kötelezettsége kapcsán: Továbbra sem nyugszom...

Trackback: A NER a WC faliújságján 2010.07.03. 14:33:19

Nekünk ugyan nincs szerkesztőségünk, még csak utasítani sem utasít senki senkit, mégis kérem a Sárdobáló összes szerzőjét, hogy függessze ki a lakása leglátogatottabb helyére a Nemzeti Együttműködés blablabla szövegét. (Ez a hely könnyen lehet, hog...

Trackback: Szobám falán... 2010.07.03. 09:09:55

A jövő tehát elkezdődött. Épül már az új rendszer rendszer, lesz itt jobboldali kultúra és lesznek jobboldali ünnepek is. És a vezetők portréi jönnek ezután, országszerte a tantermek és a rendelők falán, szépen retusálva, és lesz biztosan majd felvonul...

Trackback: Kérdeznék valamit, Viktor! 3. 2010.07.03. 08:27:33

A Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozata a Nemzeti Együttműködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezéséről 1. A Kormány – a Nemzeti Együttműködésről szóló

Trackback: Kötelező lesz kifüggeszteni Orbán nyilatkozatát 2010.07.03. 01:30:01

Egy ma megjelent kormányrendelet értelmében minden kormányzati épületben ki kell rakni bekeretezve, legalább 50cmX70 cm-es méretben az Országgyűlés által június 14-én elfogadott, a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot. Az LMP szerint ez…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abandi 2010.07.03. 00:17:25

Elsőnek boruk le az új nemzetiegység istencsászára előtt?
Ave, halleluja....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 00:36:17

@rajcsányi.gellért (ergé):!

Egy újságyíró (pardon: újságírással foglakozó személy) lehetne alaposabb:-)

Az Orbán által megfogalmazott Nemz. Együtt. Nyil. és a Schmitt Pál által kihirdetett (és kihelyezésre szánt) szöveg nem azonos.:-) Tehát, ez nem az orbáni Nemz. Együtt. Nyil., hanem valami szövegmutáció:-) Csak a pontosság kedvéért:-)

Előbbi:

orbanviktor.hu/cikk/a_nemzeti_egyuttmukodes_nyilatkozata

Utóbbi:

www.kim.gov.hu/misc/letoltheto/Politikai_Nyilatkozat.pdf

És: én Kötcse óta mondom, hogy baj lesz (blöffre nem lehet egy új rendet építeni), de rám senki sem hallgat(ott):-/

Nem baj. De baj. Nem, mégsem baj.:-)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2010.07.03. 00:37:15

Hat ilyen mar regen volt a mi Viktorunk. Van ez vagy 10 eves kep is rola. Az esze is korulbelul megszunt akkor mukodni,ebbol a mostani rendeletbol itelve.

BéKu 2010.07.03. 00:50:25

@bbjnick: De, pontosan ugyanaz :)

tewton 2010.07.03. 00:54:28

phhhhh.
nem is tudom, mit gondoljak.
EZT minek, papíron, kirakni?

mussolini országában még megérteném, ott volt ilyenhez háttér meg díszlet. de én jobbkonzerv vagyok, nem hülye, 2010ben.

nem szeretek manyibécivel egy állásponton lenni, de.

tanarseged ur 2010.07.03. 00:55:21

Ha paranoiás lennék, azt hinném, hogy relatíve magas helyre becsempészett szoci vakond aludt a Fideszben mostanáig, most aktiválták, és tőle származnak az ötletek. De nem, valaki egyszerűen csak hülye volt.

Az még teljesen rendben volna, ha a kormány bizonyos alapdolgokban nemzeti együttműködést szeretne, és ennek a nyilatkozatát akár ki is lehetne tenni a falra minden közintézményben. De akkor az olyan legyen, amit megszavazott mind a 4 parlamenti párt. (Vagy legalább 3 - na jó, ha a szocik nem, az nem akkora baj. :-))

csi szi 2010.07.03. 00:56:07

Ez a hivatalos kép, amit majd a következő rendelet szerint minden iskolában, középületben ki kell majd függeszteni a koronás címertől jobbra, kicsit lejjebb (átellenes oldalon Schmitt Pál arcmásával)?

csi szi 2010.07.03. 01:01:46

@tanarseged ur: Nem, sajnos ez a legmagasabb körökből származó bolondéria lehet, attól tartok. Valahol beleillik az 1998-2002-es millenniumi országzászlók, koronaúsztatás, nemzeti olvasókönyv ajándékba a miniszterelnöktől stb. vonulatba. Na de legalább van min nyammogniuk a diktatúrán rémüldözőknek (Arra emlékszik valaki, hogy a nemzeti lobogó kötelező kifüggesztéséről is volt anno egy kormányrendelet, azon is szörnyűlködtek egy sort).
(Amúgy mi ez, hogy egy vacak papíron függesszék ki? Nagyobb formátumú diktátorok legalábbis kőbe szokták vésetni az ilyesmit)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 01:03:05

abszolút riszpekt a posztért

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 01:12:07

@BéKa:

Nem ugyanaz. Olvasd el, bekezdésenként, figyelmesen, és te is látni fogod:-)

Nem mintha ez a helyzeten bármit is változtatna:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 01:18:39

@csi szi:

Ez "nagyon nem ugyanaz", mint a koronaúsztatás, országzászló, nemzeti olvasókönyv. Mert a koronaúsztatásnak, országzászló-felavatásnak és a nemzeti olvasókönyvnek volt tartalma és értelme. Ennek a Nemz. Együtt. Nyil.-nak pedig az égadta világon semmi:-/

ü
bbjnick

BéKu 2010.07.03. 01:28:09

@bbjnick: Igaz! Pár helyen át van fogalmazva. De minimális az eltérés. Tartalmában ugyanaz, csak néhány helyen módosítottak a megfogalmazáson. Elsőre fel se tűnt, csak amikor párhuzamosan olvastam! :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 01:30:07

@bbjnick:

"a koronaúsztatásnak, országzászló-felavatásnak és a nemzeti olvasókönyvnek volt tartalma és értelme."

az nem semmi. és biztosan valami Nagyon Jó tartalma és értelme volt mindnek. amúgy nem nemzeti, hanem milleniumi, valamint olvasó- _és_ daloskönyv, de hóttmindegy

cingár feltaláló 2010.07.03. 01:31:16

oops. kiváncsi vagyok mikor kötünk örök barátsági szerződést venezuelával, iránnal és belorussziával. egyébként ez az orbán kép mindennél ijesztőbb.

cutcopy 2010.07.03. 01:35:53

Ergé, pikírt megjegyzésekből kapott eleget Orbán ellenzékben is.. Szerinted minek szedték össze ezt a nyilatkozatot a papírfeldolgozónak?
Hihetetlen, hogy ez a hír így verte sokaknál a biztosítékot. Remélem ez csak a hősi halott futballista esete a nyerésre álló csapatban..

abandi 2010.07.03. 01:37:39

@csi szi:
Ez lesz az új nemzeti zászlónk!
Geraszotyi és a csatártársa -bizonyos Makapbe-Együtt énekli a Himnuszt előtte.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 01:45:35

@mavo:

No, azt még megvárjuk, amíg az Orbán-rezsim téged is megtanít arra, hogy mi a magyar nemzeti lét és államiság értelme, utána pedig (mivel erősen hanyatlik) egykori érdemei elismerésével nyugdíjba küldjük...:-/

[..................../.]

ü
bbjnick

cingár feltaláló 2010.07.03. 01:46:11

@Alfőmérnök: az, hogy az összes orbánfóbiás, 168 órás, narancsos, galamusos köcsögnek egyszercsak igaza les, az kurvára nem lol.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.03. 01:46:50

@csi szi: "Arra emlékszik valaki, hogy a nemzeti lobogó kötelező kifüggesztéséről is volt anno egy kormányrendelet, azon is szörnyűlködtek egy sort"

Baszod alássan! Elég kimenned a Lajtán túli Bécs városába, ahol minden közintézményen ott dekkol a nemzeti lobogó, hogy a többi EU országot már ne is említsem.

bryan 2010.07.03. 02:07:31

@Alfőmérnök:
hehe, most olvasom csak a kommentedet, az enyém negyed órával ezelőtt :

mandiner.hu/cikk/20100703_a_nemzeti_egyuttmukodesrol_szolo_politikai_nyilatkozat#comment137845

Ez is egyfajta nemzeti egyetértés, vagy mi. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 02:08:44

@bbjnick:

a hozzám hasonló gyökértelen kozmopiliták javíthatatlanok. talán egy nemzeti érzelműre átnevelő munkatábor, de még az se biztos

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.07.03. 02:23:40

Hát ez egyszerűen szégyen és siralomvölgy, akár pontos a szöveg, akár nem. Orbán seggét páros vagy páratlan nyelvcsapásokkal kell-é nyalni, nem tudja valaki megmondani, nehogy elvétsem!

Sajnos, egyre inkább igazam van abban, hogy normális demokráciában Orbán nem is indulhatott volna, hiszen két vereségtől frusztrált ellenzéki vezért ott simán cserélnek. Amit az alkalmatlanságáról írogattam, azt szépen beigazolja.

Most én se bírtam szó nélkül, bár én nem fogalmazok olyan tömören és cizellált iróniával, mint ergé:
molnargoreny.blog.hu/2010/07/03/most_meg_leirhatom_orban_egy_orszagos_fasz

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.07.03. 02:24:33

@mavo: hehehe, nem olvastam a szövegedet, de nekem is a munkatábor jutott eszembe, lásd ott...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 02:43:35

@bbjnick:

jujjuj, hát már a gróf is aggódott a kozmopilitizmus miatt?

a világ változatlan, a (neo)liberalizmus gonosz hatásaitól meg már száztizenöt éve óvott bennünket Asbóth János, azóta is csak romlik és romlik tőle a világ

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 02:48:58

@Molnargoreny:

nagy elmék, ha összetalálkoznak. :)

a kulcsmondatod viszont valóban nagyon találó, megérdemli, hogy idézzem: "Arról [döntöttünk], hogy Gyurcsány, Bajnai és haverjaik menjenek a picsába (hogy a klasszikusokat idézzem, lásd Horn Gábort a vizitdíjas népszavazás után) - de valahogy a választások előtt senki se hallott erről a Nemzeti Izéről, amit Orbán kitalált."

bryan 2010.07.03. 02:54:35

@Molnargoreny:
Bizony, a közép-európai reflexek.

bryan 2010.07.03. 02:56:04

Ja, és remélem ergé nem jár úgy a nyaralásból visszatérve, mint Krizsó Szilvia. :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 02:57:11

ajjaj, most olvasom nánási tegnapi czikkét az mno-n, és olyanokat ír, hogy a ii. orbán kormány _megszorít_, még ha azt nagy szeretettel, és a válallkozások adóterheinek csökkentésével csinálja is (a bankok ezek szerint nem vállalkozások, alakul ez)

én meg azt hittem, megszorítást csak a népnyúzó ballib kormányok csinálnak

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 03:10:58

@bryan:

pedig krizsó is milyen szépen indult: a duna tv 2001-ben, vagy mikor nívódíjat adott neki a zelnök, 2005-ben a kamera hungáriától egy orbán interjú miatt (!) kapott elismerést, és meg még prima díjat kapott a chikánnal, elek istvánnal, jókai annával, jankovics marcellel, meg schwajdával is felálló Társadalmi tanácsadó testülettől.

bár az a testület amúgy sem volt megfelelően nemzeti érzelmű; hát ki kapta a prima primissimát a kategóriában? az a nemzetellenes zsidóbuzi, az.

teljesen háborog a lelkem. ezeknek a chikánoknak, jankovicsoknak semmi se szent

spawn666 2010.07.03. 06:55:19

Én kiraknám eztet a képet mindenhová alá egy bögrével: Minden köpés 100 Ft! A pénztet odaadnám az árvízi károsultaknak. Lehet szép kis summa összegyűlne :-)))

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 07:07:12

Kérem szépen, akinek ez nem tűnt volna fel, változások vannak és készülnek az országban.

Ha a változások előkészítése körüli néhány szimbolikus és intézményi, személyzeti intézkedésen ennyire megrökönyödnek az urak, mi lesz majd a konkrét intézkedéseknél?

Kérem, Illés Zoltán 10 közül 8 területi környezetvédelmi hatóságnál kíván személycseréket a vezetésben

videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/02/11/Meg_az_arviz_idejen_is_adtak_ki_epitesi.aspx

10:30 nál*

13:00-tól hallhatjuk, hogy a kormány kész akár azt a vasútvonalat is bezárni, amely a heiligenkreuzi szemétégetőhöz magyar területen át vezet.

A sokat bírált oktatási kormányzat visszaállítja az osztályzás és buktatás lehetőségét. ** A gyermeküket iskolába nem járatók nem kapnak családi pótlékot. A kétmillió feletti állami végkielégítéseket 98% - os adó sújtja. 500 millió forintig csökken a társasági adó, a 16% - os SZJA kulcs nem fojtja meg vagy nem tolja feketepénzezés irányába a többletteljesítményre igyekvőket. Amíg ez az irány, akkora ívben teszek rá, hogy mit függeszt ki a kormány a középületekben, hogy azt az ívet le sem lehet rajzolni.

* Vajon mennyit olvashatunk majd a kiváló független szakemberek körében végrehajtott boszorkányüldözésről, a fideszes pártkatonák kinevezéséről?

** Mit szólna vajon a hazai értelmiség Sarkozy intézkedéséről, amellyel internátusba küldi rendbontó kamaszokat és állandó csendőri jelenlétet biztosít a problémás iskolákban?
www2.mno.hu/portal/715137

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 07:19:39

kedves jó visítókórus. szóltam, vagy nem szóltam, hogy diktatúra lesz? ugye. a diktatúrának részei az ilyen propagandaeszközök. ez így szép.
nem ám hollán utca, meg ahogy elképzelték a mandineres urak és hölgyek a fideszliberalizmust. nem ám.

és figyeljék az aláírásokat! hegedűs lórántné! :))

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 07:24:16

És még valami: aki változást akar, annak itt és most be kell mennie a kocsmába verekedni. Itt nem korrekt független szakemberekkel, hanem dörzsölt apparátusi gecikkel áll szemben, aki bármiben is újat szeretne. Ők nem fognak az eszközökben válogatni, ha a változások meghiúsításáról van szó. Végigéltük a `90-es évek első felét, láttuk, mit ért a finom úri modor velük szemben.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 07:25:57

@Elpet: Elpet, baszod! Ne legyél már ennyire zombi!
Ez az elmeroggyant kifüggesztősdi éppen abba az irányba mutat, hogy hosszútávon semmiféle változás ne legyen. Ezzel csak újra felépítik az ellenfeleiket, hogy legközelebb megbukjanak mint a szar. De úgy látom, titeket, fő rajongóikat ez egyáltalán nem zavar.
Függesszük ki a primitív nyilatkozataikat, állítsunk szobrot és márványtáblát a szavazófülkék előtt, ahol a "forradalom" zajlott, foglaljuk aranyba és állítsuk ki a Nemzeti Múzeumba a tollakat, amivel a zemberek a választásokon a szavaztak....

Ha a forradalom azt jelenti, hogy négy évre egy idióta operettországot akartok, hát tessék! Csináljátok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 07:28:51

és igen, szerencsére itt van nekünk elpet elvtárs, akit semmi se képes megrendíteni a Jóban, A Pártban, és A Miniszterelnök Úrba vetett bizodalmában. ilyen emberek kellenek A Hazának, nem ezek fanyalgó ergé-félék, akik a kákán is megtalálják a csomót

a korábban bezárt szárnyvonalak újraindításának bámulatos sikertörténetéről is várom már a szabatos, elvhű magyarázatot:

kotottpalya.blog.hu/2010/07/02/az_ujranyitott_vasutvonalak_menetrendje_a_fidesz_igereteinek_arculcsapasa

:-D

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 07:29:51

@Thulsa Doom:

Majd meglátjuk, hogy mennyire nem lesz változás. Ami eddig történt, már nem kevés.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 07:32:39

@Thulsa Doom:

elpet elvtárs nem zombi, hanem a párt éles szemű harcosa, aki látja, hol próbálja a kígyó ravaszságú és kegyetlenségű Ellenség megtörni a pártot.

hasonló jó elvtársak nélkül már réges-rég nem lenne Párt, és még mindig a komcsik tivornyáznának Hazánk kiárusított, tönkretett, felperzselt romjain

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 07:36:21

@Grift:

No, @Grift, majd ha valami sz*rosnyelvű fideszzombi (bürokrata vagy zugpolitikus) a te kontódra kezd el szórakozni... :-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 07:38:00

@Elpet:

Ó, @Elpet, Isten áldjon meg, ne csináld már, mert a végén még elhiszem...:-)

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 07:39:34

és előre szeretnék szólni, hogy a lányom két év múlva lesz elsős, és mi nagyon szeretnénk, ha ő is kapna az Miniszterelnök Úrtól egy jó kis könyvet. az olvasó- és a daloskönyv sajnos már kilőve, de mi egy valódi Miniszterelnök Úr-féle számtankönyvtől is meg lennénk érintve

két év alatt össze is tudnánk spórolni annyi pénzt, hogy megfelelő emlékhelyet az Miniszterelnök Úr ajándékának

remélem, bízhatunk az Miniszterelnök Úrban

martonx 2010.07.03. 07:39:55

@Elpet: nem kell itt maszatolni, meg védeni a védhetetlent.
Már maga a nyilatkozat kiadása is védhetetlen volt, nemhogy még kötelezően ki is kell függeszteni.
Itt változások lesznek? Hidd el ha bármilyen változás is lenne, rohadtul nem érdekelne senkit egy szaros kis nyilatkozat.
Ha holnaptól az összes komcsi börtönben rohadna az élete végéig, én lennék az első aki otthon kifüggeszti ezt a nyilatkozatot.
Ha nem vennénk fel újabb IMf hitelt, és nem rokkanna bele az egész ország az adókba, én lennék az első, aki otthon kifüggeszti ezt a nyilatkozatot.
Ha nem arról szólna a forradalom, hogy az előző komcsi kormány egy-két hibáját helyrehozzuk, hanem alapvető, kézzel fogható előnyökkel járó reformokat csinálna a Fidesz, én lennék az első, aki otthon kifüggeszti ezt a nyilatkozatot.
És még folytathatnám.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 07:40:46

@mavo: Ja. Ha nem lennének ezek a elmeroggyantak már rég csak recsegő dokumentumfilmekből ismernénk a "komcsikat". De ezeknek a faszságaikkal mindig sikerül életet lehelni beléjük. Újra és újra.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 07:43:33

@mavo:

helyesbítések

valódi Miniszterelnök Úr-féle Számtankönyvtől

illetve

két év alatt össze is tudnánk spórolni annyi pénzt, hogy megfelelő Emlékhelyet ki tudjunk alakítani az Miniszterelnök Úr Ajándékának

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 07:43:58

@bbjnick:

nem egészen értem mire gondolsz.
de a nyilatkozatkifüggesztés lényege, a liberális visítás. akkor már van értelme. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 07:47:44

@Elpet:
egyben téved. az állami apparátusban dolgozó állománynak az a része, amelyiket nem négyévente vonszolnak be és ki a pártok, túlnyomórészt kiváló szakemberekből áll, a munkájukat szeretnék végezni, és lojálisak a hatalommal. mindegyikkel. ahogy köztisztviselőhöz illik. nem kell őket legyőzni.
és pláne nem a fidesz selejtes, tapasztalatlan, wellnessekben két hét alatt kiképzett húgyagyú janicsárjaival.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 07:50:21

@bbjnick:
@martonx:

Urak! Tudomásul kell venni azt, hogy az emberi élet könyörtelen kényszerei miatt a reális cselekvés mindig fogyatékos és hibákkal terhelt. Aki valamit tenni akar, annak ezt a terhet vállalnia kell, és vennie kell a morális bátorságot, hogy ennek ellenére belevágjon.
Ezen kívül pedig lehet várni a sohanapjára, amikor előáll a tökéletes megoldás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 07:50:51

@Thulsa Doom:

lusztrációs törvény, az kénen neked, mi?

aztán hogy magyaráznánk meg Pozsgay Elvtársnak, hogy holnaptól mégis komcsinak számít és kiesett a pixisből, he? nem veszíthetünk el hasznos elvtársakat csak azért, mert kényszerből komcsinak álcázták magukat pár évre

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 07:51:18

@Grift: Ó, te retardált fasz! "Mer' milyenjó már, hogy visítanak a liberálisok" Ennek aztán tényleg van értelme.
Legközelebb majd a következő kormány a progresszió győzelméről és a demokratikus erők és a nép együvé olvadásáról fog kiadni és kifüggeszteni nyilatkozatot. Csak hogy a másik oldal visítson. Hú de kurva jó lesz mán'.

Szánalmasak vagytok.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 07:52:52

@Grift:

Lehetséges. De nem is a lojális szakemberek a változások kerékkötői. És valószínűleg nem is fognak mindenkit eltávolítani.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 07:57:36

@mavo: A lusztrációs törvény is baromság. A "múltat eltörölni" csak egyféleképpen lehet, ha olyan emberek veszik át az irányítást akik jóval felülmúlják agyilag a régieket. Akkor a helyzet magától megoldódik, mert a kutya sem kívánja vissza az előző garnitúrát. Szép lassan elfelejtődnek, kihalnak oszt' jónapot.

De ezek a marhák sajnos hasonló kaliberűek mint a váltótársaik, így csak az marad nekik, hogy bürokratikus módon fényezzék magukat. Ez pedig szart sem ér.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 07:58:09

@Grift:

A nyolcvanas évek második felében én már elég nagy kisfiú voltam ahhoz, hogy szembesülhessek a kádári bürokrácia és a pártelit "játszódásaival". Ez a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata c. dolog, ez annak a kornak a világát idézi föl bennem. Ennek nem az a célja, hogy a liberálisok visítsanak, hanem hogy a népek k*ssoljanak. Ennek a Nyilatkozatnak az égvilágon semmi értelme nincs. Egyszerre üres és zagyva:-( Ha szólna valamiről, akkor azt gondolnám, hogy "no, nagyszerű, rendet akarnak csinálni és már el is kezdték!" De mivel - a politikai hűségnyilatkozat jellegen és az állami alkalmazottak megfélemlítésén kívül - semmiről sem szól, így azt gondolom, hogy: "b*ssza meg, tisztára egy későkádárkori groteszk retro!":-(

ü
bbjnick

Zetek 2010.07.03. 08:03:22

Tényleg felemelő élmény ez az állandó fanyalgás. Nem baj, indulj a következő választásokon.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 08:16:33

@bbjnick:

a kőolaj nem finom=a térfogat nem finom

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 08:17:55

@martonx:

elég gáz, hogy nem tűnik fel, elpet véleménye mindössze abban tér el a tiédtől, hogy ő már megelőlegezte mindazt a szépet és jót a Miniszterelnök Úrtól és a Nemzeti Egyetértés Kormányától, amit te hiányolsz

és igazad van: börtönbe pozsgayval!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.07.03. 08:21:27

@mavo: Dikkmán, Tájvánbán ván internyet?

Pelso.. 2010.07.03. 08:23:06

@Elpet:
Ez lenne a szimbolikus jelzése a változások indításának, hogy tömény egy pártpolitikát nyomatnak a közigazgatási intézményekben?
Ja, s oly nemzeti együttműködés az, amit egy párt deklarál..
Tudod valójában miben kell együttműködnöd; hogy rájuk ikszelj, meg fizesd vissza az újabb hitelcsomagot, mely felvételének szándékát Matolcsy tegnap jelentette be.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 08:27:54

@bbjnick:

ez a kötcsi beszéd egy aranybánya. :)

"miközben valójában az etatizmusnak egy piacbarát formáját találták ki: nem az állami intézmények, hanem az államból élők számát növelve évről évre, választásról választásra. Mindeközben persze tagadták e csoport létezését, azt pedig végképp elutasították, hogy tudatosan hozták volna létre, termelték volna újra ezt a csoportot, ezt a nagy közösséget."

vö. ahogy az eü privatizációról lassan, de biztosan kiderült, hogy a Sátán Műve: hu.wikipedia.org/wiki/Mikola_Istv%C3%A1n

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 08:29:46

@Talon Karrde:

állítólag van, de ez miért fontos?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.03. 08:32:09

Ilyenkor érezzük csak azt, h milyen nagy baj is az, h Orbán nem olvas netet. Ebből az ügyből dömping lesz a hálón, és Viktor szembesülhetne azzal, mennyire elkúrta most ezt a dolgot.

Kb. most indult meg a Fidesz abba az irányba, h elveszítse Budapestet, és felzárkóztassa az LMP-t, mint liberális erőt...

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 08:39:51

@malacz69【ツ】rettegéselemző: Elképzelhetőnek tartom, hogy egy nagyobb játszma keretén belül éppen ez a cél. Teljesen lejáratni a nemzetinek, jobboldalinak nevezett politikát. Erre a Fidesz és Viktor kiváló eszköz.
Felvette a piros-fehér-zöld jelmezt és ebben szarik látványosan a szoba közepére.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 08:40:07

Vigyázz ergé, ha így folytatod elvisz a reaktivált AVH! :)

@Elpet: Ez a nyilatkozat pótcselekvés. Alkotmányos forradalom, új társadalmi szerződés - melyről előtte elfelejtettek szólni a választóknak :). Ugyan már kérem, a választók nem tettek mást, mint elküldték a Pojácát és tettestársait oda ahova valók, a picsába (c Horn Gábor).

tevevanegypupu 2010.07.03. 08:42:03

A zaszlokifuggesztes teljesen termeszetes, nem tudom hogy lehet ezzel a hulyeseggel egy napon emlegetni. A koronausztatas 2000 szinten termeszetes volt, ilyen evfordulokon mindenhol eloveszik a nemzeti jelkepeket, akinek nem tetszik nezzen utana.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.03. 08:42:09

@tevevanegypupu:

Ez nem lehet 10 éves kép, hiszen 2006. tavasza óta választja el középen a haját

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.03. 08:43:52

@tanarseged ur:
"legalább 3 - na jó, ha a szocik nem, az nem akkora baj. :-))"

Jól mondtad, 4 lesz az:

Fidesz, KDNP, Jobbik, LMP

tevevanegypupu 2010.07.03. 08:46:45

@negymadar:

Borzalmasan jo. (:

@malacz69【ツ】rettegéselemző:

Persze, el is felejtettem, pedig ebbol a kozepenelvalasztasbol is milyen cirkusz volt.(:

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.03. 08:53:35

@mavo:
"a lányom két év múlva lesz elsős, és mi nagyon szeretnénk, ha ő is kapna az Miniszterelnök Úrtól egy jó kis könyvet. az olvasó- és a daloskönyv sajnos már kilőve"

Marad a Biblia.

csi szi 2010.07.03. 08:58:01

@malacz69【ツ】rettegéselemző: Nem hiszem, hogy olyan könnyen befolyásolható lenne, hogy foglalkozna vele, még ha olvasná is. A tanácsadói között meg azért csak vannak, akik figyelik a netet is. De persze igazad van, a Fidesz régi szokása szerint szimbolikus ügyekkel járatja le magát megint széles rétegek előtt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.03. 09:01:23

@csi szi:

Kádárnak állítólag nem volt tv-je, legalábbis nem volt egy csomó ideig.

Orbán most így van a nettel.
Hidd el, sokkal ütősebb, ha maga olvassa, h még az őt favorizálók is hátasd dobnak ettől a hülyeségtől.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 09:04:32

@malacz69【ツ】rettegéselemző:

ha benne van, hogy ez a biblia személyesen a Miniszterelnök Úr ajándéka, jöhet az is. de ha koránt küld, az is jöhet

csi szi 2010.07.03. 09:05:34

@tevevanegypupu: Jó igazad van, a hasonlóság az, hogy azokra is ugyanígy horgadt fel a liberális tábor. Erre viszont láthatóan mi (még?) fidesz-szimpatizánsok is felhördültünk, hát igen, van amit nehéz lenne védeni.
Nem gondolom hogy erre szavaztunk (nem csak erre gondolva), de egyelőre azt sem hiszem komolyan, hogy Viktor képét is kötelező lesz hamarosan feltenni a falra, de ez orbitális baromság volt. A párhuzamot a szimbolikus politizálásban látom. 1998-2002 között a "polgári" szó és a millennium köré épült a fidesz kommunikációja, most pedig kitalálták ezt az idióta "nemzeti együttműködés rendszere" kifejezést, sajnos sokkal rosszabbul hangzik, mint pl. a polgári kormány.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 09:11:22

@malacz69【ツ】rettegéselemző:

jaj, nem persze, hogy nem, így mellényúlni, mea culpa

a rossz döntéseket a máv, a minisztériumok hivatalnokai, meg effélék hozzák, hiába no, gyarló emberek azok is, tévedhetnek, hibázhatnak

a jó döntéseket viszont, mint például a Nemzeti Egyetértés és Általánosan Beköszöntő Szeretet és Béke kötelezően szabadon választott kiplakátolását a közintézményekben, a Nemzeti Egyetértés Kormányának köszönhetjük, áldassék az ő tagjainak neve

ismét bocsánatot kérek, nemzetvesztő liberális ösztöneim a hibásak, de remélem, ki leszek belőle gyógyítva, hogy hasznos tagja lehessek a Nemzeti Egyetértésnek.

ámen

csi szi 2010.07.03. 09:17:27

@malacz69【ツ】rettegéselemző: Az AH meg egy kefebajszos arc monogramja volt, szóval szintén nem szerencsés :) (meg az Antenna Hungária...)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 09:20:03

@csi szi:

elég egyszerű a dolog, a polgár(i) szót több, mint egy évtizedig koptatták, kicsit unalmas mára, nem mozgatja már meg a polgárokat sem

ráadásul a polgározás még megosztó volt, mert kicsit az is kifejezte, hogy a Polgári Magyarország testén élősködők is találhatóak.

az együttműködés viszont már azt fejezi ki, hogy a panelprolitól az oligarcháig egyetlen hatalmas akarattá egyesült a tízmillió Magyar ereje, amely a Az Urnák Forradalmával a Miniszterelnök Urat ismét az őt megillető helyre emelte.

az a mintegy két és fél millió (nyilvánvalóan tévedésből) rossz helyre leadott savazat pusztán apró porszem a Nemzet Egyesült Akaratán, le köll fricskázni

Oblomov 2010.07.03. 09:29:56

Ergé, egy embert állíts az Atya képéhez, nehogy leszarják a legyek.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.03. 09:30:34

@mavo:

Te komolyan úgy gondolod, h a kormányülésen MÁV menetrendet fundálnak ki?

Manyi Béci 2010.07.03. 09:31:00

@Grift:
Nem visítunk, vinnyogva röhögünk, Grift:)

levee 2010.07.03. 09:31:35

Régebben még ezeket kellett kifüggeszteni a közhivatalokban:

www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8370
(1949. évi XXV. törvény a Magyar Népköztársaság első ötéves népgazdasági tervéről, az 1950. január 1-től az 1954. december 31-ig terjedő időszakra)

www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8423
(1958. évi II. törvény az 1958-1960. évi hároméves népgazdaságfejlesztési terv irányelveiről)

A viccet félretéve, rossz nézni azért, hogy egyeseknek mennyire mindegy, hogy a Fidesz mit csinál. Nekem nincs kifogásom azzal, ha a lobogót ki kell rakni, vagy éppen az Alkotmányt ki kell függeszteni. De hogy a NER-t minek? Eleve veszélyes dolog a politikai nyilatkozat mint műfaj, és közröhej, hogy mostantól minden közhivatalban kötelező kiírni, hogy márpedig a szavazófülkékben forradalom történt. Most őszintén, ki fogja komolyan elolvasni és örömködni benne? Teljesen ugyanaz a szint, mint a tervgazdasági törvények, bár ott legalább konkrétumok is voltak, ahogyan a mellékelt ábra is mutatja.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.03. 09:34:44

@csi szi:

Elég sok baj van ezekkel a rövidítésekkel.

Rendre tiltakoznak is a Faipari Alkalmazottak Szövetéségénél

Manyi Béci 2010.07.03. 09:35:52

@malacz69【ツ】rettegéselemző:
MéR?
Ennél a nyilatkozatnál az sokkal bonyolultabb feladat.

Alfőmérnök 2010.07.03. 09:43:40

@Manyi Béci: Röhögjetek csak. Ez még csak a prológ.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 09:49:28

Öszehasonlítás képpen idéznék egy másik híres nyilatkozatból, melyet 1776-ban fogalmaztak meg az óperenciás tenger másik partján:

"Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált Kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a Célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új Védelmezőkről gondoskodjék."

Manyi Béci 2010.07.03. 09:51:57

@Alfőmérnök:
:)
Még ennél is jobb lesz?
Cool!

tevevanegypupu 2010.07.03. 09:52:09

@csi szi:
Hat ez vedhetetlen. Szohoz sem jutok, illetve ami eszembe jut, azt nem illik leirni.

tölgy1 2010.07.03. 09:55:17

@Manyi Béci: ha röhögnek, akkor meg minek ez a diktatúra-aggódás és vernyogás? Maguk már felszabadultak és vidámak. Melyik nem őszinte, a röhögés vagy az aggódás?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 10:17:23

@tanarseged ur:

Szerintem a jelen disputa tárgyát képező nyilatkozatot nem ártott volna a Nemzeti Együttműködés Rendszere jegyében minél szélesebb társadalmi egyeztetés keretében tovább érlelni, utána megnépszavaztatni. Így olyan nyilatkozat született volna, ami aztán évszázadokig lelkes kifüggesztés tárgya lenne a parlamenttől a kerti kóterig. Mitöbb, az új Alkotmány (és annak jövőbeni módosításainak) szilárd fundamentuma és mércéje lehetett volna.

A fidesz népszerűségét és a kétharmadot jelentős mértékben az adta, hogy - "demokrata" elődjével ellentétben többet vonta be az embereket a politikába MEGKÉRDEZÉSÜKKEL (polgári körök, népszavazások, Sólyom jelölésének módja anno stb.).

Na erre kéne gyúrni, mielőtt rohamos ütemben Népi Elvtársi Regula színezetet kapna a dolog. Abból legutóbb 1/3-ot se kértek a választók. Később se fognak.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 10:21:13

@malacz69【ツ】rettegéselemző: Igaz, de az életben nem mossák le az AVH-t.

@Manyi Béci: Látom élvezi :)

Bell & Sebastian 2010.07.03. 10:23:36

Az olasz Lombroso elvtárs szerint a kép kisebbségi, falusi elviszt ábrázol.

A függesztéssel minden rendben van, csak a tárgyát kell alanyokra cserélni.
Tulajdonképpen légypapír ez, akinek szól, már rá is ragadt (a zsákmányállatja)!

Nemzetiszín keretben a díszlet részének tekinthető, ott fenn a magasban úgyis olvashatatlan és/vagy értelmezhetetlen.

Legalábbis azokon a helyeken, ahol a kereszt van főhelyen!

Bell & Sebastian 2010.07.03. 10:27:55

@Bell & Sebastian:
Mit visz, mit visz? Városi elvittemeket.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 10:31:23

A magukat jobboldalinak tartók majd gondolkodjanak el azon, hogy Orbán és a Fidesz cincálásában ki mindenkivel kerülnek most közös platformra. Gondolják azt is végig, hogy a híres ballib értelmiség ezeket a véleményeket hivatkozásként fogja használni a " Már a jobboldalnak sem kell Orbán " című performanszában. Ha nem lenne ez a téma, lenne más. Volt mindig.

Vegyék már észre, hogy az az értékrend, amely a kritikus attitűdöt helyezi mindenek fölött a legmagasabbra, kizárólag a baloldali erőtérben működőképes és mindig baloldali véleményt támaszt alá.

Manyi Béci 2010.07.03. 10:38:24

@tölgy1:
Most miért ilyen ideges?:)
És mi ez a sunyi célozgatás diktatúrára?
El fogják vinni magát, Tölgy, ha így folytatja! Narancssárga autóban! Hogy fog mutatni a hírekben narancsszínű háttérben? Az a szín mindenkit sápaszt.:)

Maga sohasem értett meg engem, mer' titokzatos vagyok.
Segítek.
A választások előtt aggódtunk és vernyogtunk a diktatúra miatt, most pedig röhögünk, mert egyrészt naugyemegmondtam, másrészt már itt van, aggódni tehát felesleges.
Mink, tudja, racionálisak vagyunk.
Látjuk a jövőt, ha ez így folytatódik:)

Manyi Béci 2010.07.03. 10:40:22

@Elpet:
Igen, Elpet, a platform! A hivatkozások!
Nagyon oda kell figyelni ezekre:)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 10:42:37

Nehogy azt higgye bárki, hogy a baloldali eszközrendszer és viselkedésmód valamiféle szimbólum- és fogalomcserével a korszerű jobboldaliságot adja. Értékrendek vannak, és ehhez kapcsolódó magatartásformák. A jobboldaliság tekintélyelvű.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 10:43:11

@Elpet:

Vegye már észre, aki a kritikamentes attitűdöt helyezi mindenek fölött a legmagasabbra, kizárólag a baloldali erőtérben működőképes és mindig baloldali véleményt támaszt alá :)

Aki nincs velünk (mindenben), az ellenünk (mindenben).

Hol hallottuk ezt?

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 10:45:15

@Elpet: Te vedd már észre, hogy hülyeséget beszélsz! Ha a Fidesz egy jól működő szervezet lenne, ilyen hülye nyilatkozat ki sem került volna onnan. Ez a kirakósdi már csak hab a tortán.
Ne bíráljuk, mert abba majd belekapaszkodnak a csúnyakomcsik... Mert ha kussolnánk, akkor nem csapnák le a magaslabdát? Ilyen idióta politikával csak megbukni lehet, ezért nem csak nekünk kéne haszontalanul pofázni, hanem a Fideszen belül is kéne hogy legyen valamiféle kontroll.
Ha viszont kizárólag az a cél, hogy Orbánnak még életében szobra legyen, legalább egy röpke parlamenti ciklus idejéig, akkor jó az irány. De akkor ezt férfiasan be kéne vallani, nem maszatolni.

Bell & Sebastian 2010.07.03. 10:45:33

@Elpet:
Magát -ha kell- még el is bújtatom, csak igazolja! :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 10:46:12

@Elpet: Tehát egy igazi jobboldali tapsol az ötletnek és megmagyarázza, hogy miért is jó az, hiszen egy igaz jobboldali olyan kritikát nem fogalmazhat meg egy jobboldali kormánnyal szemben, amivel egy baloldali egyetérthet (és legfőképpen nem érthet egyet egy baloldali kritikájával), hiszen akkor egy platformra kerülne a baloldallal, pedig jobboldali.

Elég egyszerű lélek az, aki a másik ellenében határozza meg magát.

tanarseged ur 2010.07.03. 10:48:00

@Elpet: Ez a kifüggesztősdi legalábbis kommunikációs öngól. Írtál az intézkedésekről. Remek. Hát miért nem attól hangos az ország, hogy a kormány kész akár elvágni az osztrák szemétégető vasúti utánpótlását, amely magyar területen át vezet? Én is tőled olvasom először. Végre valami nemzeti érdekérvényesítés a láthatáron, erre most helyette ilyen baromságokról olvas, ezen röhög, retteg, ráncol homlokot a fél ország.

Bell & Sebastian 2010.07.03. 10:50:44

@kolbászoszsömle:
Teljesen nyilvánvaló, hogy nem volt még szerencséd a Legyek urához, mert akkor tudnád, Elpet mi a jó büdös francról is pofázik itten. Limerick!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 10:50:49

@tanarseged ur:

Akkor miért ezzel van tele az összes kommunikációs felület? Az a hír, amivel a hírdások foglalkoznak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 10:51:09

@bbjnick:
rosszul gondolod. bármilyen szöveg alkalmas az állam és vezetői tiszteletének intézményes felkeltésére. azt senki sem gondolja helyesen, még ha történelmi indokai vannak is, hogy az állam és annak vezetőinek tisztelete, ezek képi és szöveges megjelenései, segédletei, kommunista találmányok. minden korban a helyes irány a jó állam és a jó vezető tisztelete volt. viktor konfúciánus államot épít. :))

egyébként láttál már a piacon megélni akaró és iso szarságba kényszerített cég /szinte mindegyikről beszélünk/ látható helyeire kiakasztott "minőségpolitikát" nos ez is ilyen dolog :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.03. 10:52:01

@Elpet:

Nem a közös platform számít, hanem az IGAZSÁG

...és az igazság az, h ez egy elbaszott baromság!

Bell & Sebastian 2010.07.03. 10:53:33

@Grift:
Hát igen, van az úgy, hogy agyonverik a saját gyertyatartójával...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 10:55:58

@Manyi Béci:
kevés borzalmasabb van, mint a visításba fordult röhögés. :)

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 10:58:01

@Elpet: "jobboldaliság tekintélyelvű"
És ennek mi köze a tekintélyhez? Vagy attól lesz tekintélye a kormánynak, hogy a "vezér" szavait kötelezően kifüggesztik a falra? Te ezt komolyan gondoltad?????

Hatalmas probléma van ott, ahol nem tudnak különbséget tenni a tekintélyelvűség és a pojácáskodás közözött. Az valódi tekintélyt csak kiérdemelni lehet. A pojáca meg tekintélyt követel magának. Aki ezt nem érti az egyértelműen a második kategóriába tartozik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 10:58:34

@Elpet:

"A magukat jobboldalinak tartók majd gondolkodjanak el azon, hogy Orbán és a Fidesz cincálásában ki mindenkivel kerülnek most közös platformra. Gondolják azt is végig, hogy a híres ballib értelmiség ezeket a véleményeket hivatkozásként fogja használni a " Már a jobboldalnak sem kell Orbán " című performanszában. Ha nem lenne ez a téma, lenne más. Volt mindig."

mélyen egyetértek! gondolom ezt a mandineres srácoknak címezte.

szegény r.g. mire megjön a nyaralásból, elpet a főszerkesztő. :))

hiba 2010.07.03. 10:58:34

@Elpet: "A magukat jobboldalinak tartók majd gondolkodjanak el azon, hogy Orbán és a Fidesz cincálásában ki mindenkivel kerülnek most közös platformra."
Szép. Szépen hozod a szervilis politikai gondolkodás végső stádiumának tüneteit. Kiváló összhangban a politikai nyilatkozat hangulatával. Van közös cél, a REndszer, aki nem építi nem barát. Még azért nem ellenség. Az ilyen hozzáállás segít emelt fővel átmasírozni korábban magasra helyezett erkölcsi mércénk alatt.
És én még azt se gondolom, hogy ez a kifüggesztősdi értelmetlen hülyeség. Az apparátus jól átgondolt regulázásának része az egyetlen párthoz köthető ájtatos bullshithez való viszonyulásának vizsgálata. Meg legalább tudják hol a helyük. Igazad van Elpet, lehet így is, ez egy kemény világ. Csak ez köszönő viszonyba nincs azzal az értékrenddel amit Te itt a nicked alatt futtattál.

Robinzon Kurzor 2010.07.03. 10:59:06

Egy kormányhatározatról beszélünk, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, tehát egy kormányhatároztról beszléünk, aminek az alján ott van, hogy Orbán Viktor sk.

Tehát nem egy államtitkár túlbuzgó sajtósa gondoskodik napi szórakoztatásunkról.

Ezzel szemben, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, két lehetőség van, és egyik rosszabb mint a másik:

1. Nincs senki a kormányban, aki szólni mert volna, hogy Minsztereknök Úr, kérlek, ezt talán nem kéne.

2. Közösen, testületileg gondolják úgy, hogy ilyen politikai nyilatkozatokat közintézmények falára kell kiakasztani.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 11:02:36

@Elpet: Ha a baloldal tekintélyelvű hülyeségeit szabad bírálni, akkor a jobboldalét is. És vegye észre a különbséget a (mainstream) ballib és jobboldali bírálat között: "Na ugye hogy diktatúrát építenek!" vs. "Viktor, ezzel a baromsággal támogatókat vesztesz!".
BTW, a tekintély ki kell érdemelni. Politikus esetében azt pedig nem lózungokkal kell, hanem az ország rendberakásával.

@Grift: Mióta számít az hogy hülye menedzserek milyen baromsággal idegesítik a még nem teljesen elbutult dolgozóikat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 11:03:06

@Elpet:

A jobboldaliság értékelvű. Az értékek határozzák meg a hierarchiát. A hierarchikus gondolkodás és a tekintélyelvűség nem ugyanaz. Tekintélyt adhat a hierarchián belül elfoglalt hely, de ezt a helyet is az értékrend jelöli ki. Kb.:-)

A legjobb példa erre a Katolikus Egyház.

ü
bbjnick

bz249 2010.07.03. 11:03:36

@Elpet: ezek mind nagyon helyes intezkedesek. De a topik temajahoz, nem tudom ki miert szavazott a Fideszre, en nagyjabol a kovetkezo okok miatt:

- tegyek rendbe a magyar gazdasagi kornyezetet es az allamhaztartast
- vagjak sittre Gyurcsanyt, Verest es Draskovicsot (ha van ra lehetoseg Szilvasyt is, de az elso harmat mindenkeppen)
- csinaljanak egy mukodokepes kozigazgatast, es ha van ra lehetoseg tegyek meg ugyanazet a rend- es honvedelemmel, oktatassal es egeszseguggyel

Namost, ha mindezekben haladast ertek el tolem 1 km magas Orban Viktor szobrot is epithetnek minden magyar nagykozsegben.

Ez a nemzeti egyuttmukodesi nyilatkozat kihelyezese viszont egy baromsag. Hozzaadott erteke nincs (mert ki az aki elolvassa, ez egy sajtpapir... az uj alkotmany preambuluma, az meg hagyjan, de ugye meg nincs uj alkotmany) de legalabb nevetseges.

Manyi Béci 2010.07.03. 11:05:03

@Grift:
Igen, igen. Szörnyű hallgatni.
Milyen érzés?:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 11:07:09

@Grift:

"viktor konfúciánus államot épít"

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Egy magyar miniszterelnök ne konfuciánus államot építsen, hanem keresztény magyar államot:-)

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 11:07:57

@Elpet:

"Nehogy azt higgye bárki, hogy a baloldali eszközrendszer és viselkedésmód valamiféle szimbólum- és fogalomcserével a korszerű jobboldaliságot adja. Értékrendek vannak, és ehhez kapcsolódó magatartásformák. A jobboldaliság tekintélyelvű."

de ugye tudja, hogy itten elvétve van jobboldali szerző és kommentelő? ugye tudja, hogy az itteniek leginkább egy szdsz világképhez, életstílushoz, léhasághoz-lazasághoz, degeneráltejrópaisághoz szeretnék símogatni a fideszt. valamiféle roppant felvilágosult és criticalmassos húgymeleg fideszt szerettek volna, tudja?
ugye tudja, hogy milyen zúgolódás lesz itten is, ha sanyibácsi betiltja a buziparádét, vagy olyan botránykeltő bérbuzikat épít be a menetbe és a követő eseményekbe, akikre hivatkozva megint bűntethetővé teszik a buzeranciát?
és tudja e, hogy ezt a jobboldali városi értelmisi réteget, akik zokogva menekülnek ki egykori elveik összeomlása alól, magyar népi tömegek fogják felváltani, mint tartós és tömeges szavazóbázis.
és megkezdődhet végre a leszámolás az összevisszafirkáló, szocio-, pszicho-, és egyéb lógusokkal, kommunikáció szakos seggekkel, és egyéb fontoskodó pöccsel. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 11:09:39

A blogmotort kellene felfüggeszteni nem a nemz.együtt.nyil.-t kifüggeszteni:-/

Blogmotor, dógozztehélótag*ci!

ü
bbjnick

tanarseged ur 2010.07.03. 11:13:49

@Elpet: Hogy miért ezzel van tele minden? Hát nem ismered a sajtót? Nem, ahogy a Fidesz sem.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 11:14:32

@tanarseged ur:
a sajtót szét kell verni, nem megismerni.

tölgy1 2010.07.03. 11:16:03

@evil overlord: a politika nem csetszoba. Döntés van, hatalom és tekintély.
Ez a "beszéljük meg, hogy mindenkinek jó legyen" libi vernyogás számukra is csak kegyes hazugság volt, sosem működött.

@Manyi Béci: rosszul lát. Nem azért imbolygok 2 hónapja, mert ideges vagyok, hanem mert levitálok az örömtől.

@Elpet: @Grift: a gáz nem a kritika, hanem az, hog a mandiner megint az indexről vett át egy kritikát, olyat, amit még száz ballib megmondó nyomni fog: Sajnos azt hiszik akkor kritikusak, ha a ballib mantrát nyomják.

A kritika azonban a műfajból adódik: egy _klub, teázó_ valamiről beszélget. A beszélgetés pedig véleménycsere, amik óhatatlanul eltérnek, különben nincs miről beszélni. A blog így kritikus műfaj, az nem mindegy, hogy kivel szemben és miért kritikus. Mondjuk, egy jobbos kritikát még nem olvastam itt 2 hónapja OVi-ékkal szemben.
Másrészt, sose felejtsék, ahogy a szocik nem homogén banda, úgy a fidox sem. Sok érdek és ellenérdek van, _ezen a pályán is_ játszik egy médium.

levee 2010.07.03. 11:17:18

@Elpet: magyarán aggódhatok én a kormány miatt, ha az valami hülyeséget csinál, de ne mondjam, hogy hülyeséget csinált, mert azzal a baloldalt támogatom? és ez, már ne is haragudj, de kit érdekel? ez nevetséges.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 11:20:10

@Grift: hát tudja, azok a magyar népi tömegek nem az übernamajdikihaminem Jobbikot, hanem a Fideszt juttatták 2/3-hoz...

tölgy1 2010.07.03. 11:21:35

@Grift: ez volt a Kövér véleménye. Sajnos nem igaz. A nép már régóta kapja valakiktől a véleményét, talán mindig is kapta. A véleményipart ne becsülje alá.

tanarseged ur 2010.07.03. 11:26:36

@Grift: Magában egy Napóleon veszett el.

Alfőmérnök 2010.07.03. 11:28:11

@tölgy1: "Mondjuk, egy jobbos kritikát még nem olvastam itt 2 hónapja OVi-ékkal szemben."

Miért nem írt?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 11:29:20

@tölgy1:

ezért kell szétverni a véleményipart. a tömeg meg mélyen és rajongással szereti a tekintélyt. a lelke mélyén csak az kell neki. csak látszólag könnyebb a neki hazudott szabadság. de ha a hatalomtól kap ezt-azt akkor imádni fogja. orbán lesz az új kádár és puskásöcsi. ne felejtsük, a magyarok többsége imádta kádárt. csak aztán azt látta, hogy a sógoroknál jobb autó van. és neki is kellett volna.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 11:31:50

@Herr SturmLiberator:
tudja, mélyen igaz, hogy a fideszesek, a szavazóik főleg, jobbikosok. azt várják a fidesztől, amit a jobbik ígért. csak egyrészt orbánisták a népek, másrészt látták,, hogy a jobbik tahó és gyanús.

bz249 2010.07.03. 11:35:05

@Grift: a tomeg szeret pofazni, ezt az egy jogat nem szabad piszkalni. De nem mellesleg ugyanez a tomeg melyen szarik bele a szimbolueomokon alapulo politizalasba. Piz kell neki, meg most egy kicsit az, hogy par komcsit felakasszanak.

Ha a Fidesz mindenkeppen ilyen szimboleumokban gondolkozik, akkor egy 20 evre elitelt Feri sokkal alkalmasabb erre a celra.

Szoval felre a szimbolikus politizalast, es elo a cselekvo kormanyzast.

Mondjuk, ha ez a hulye nyilatkozat egy olyan politika resze, hogy addig se arrol beszelnek a demokratak, hogy par budos komcsit kitesznek´a himuhumi allasabol, akkor el tudom fogadni a letet.

csi szi 2010.07.03. 11:35:46

@Grift: Kádárt azért imádta a nép, mert 25 éven keresztül biztosította, hogy az életszínvonal lassan, de folyamatosan emelkedjen. Azonkívül az egy teljesen más rendszer volt, amely mögött végső soron azért a ruszki tankok álltak, Kádár pedig összekacsintott a népével, hogy "be kell nyalni Moszkvának, de azért én is tudom, ti is tudjátok, hogy csak miattuk bohóckodom... és közösen túljárunk az eszükön". A mai Magyarország nem lesz legvidámabb barakk, és Viktor sem adhatja el magát legkisebb rosszként sokáig.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 11:35:52

@Grift: bizony a sógorok a jobb autójukat nem Kádárnak, avagy kádári megoldásoknak köszönhették. Sem akkor, sem ma.

levee 2010.07.03. 11:36:14

@bz249: pontosan. Ráadásul a nyilatkozat is teljességgel semmitmondó. Kb. mint a szovjet-típusú alkotmány eredeti preambuluma.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 11:37:59

@Herr SturmLiberator:
ne beszéljen félre. ki mondta, hogy annak. a nép lelkéről volt szó. nem azt mondtam, hogy viktorban bármi kádári lenne.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 11:39:43

@bz249:

"a tomeg szeret pofazni, ezt az egy jogat nem szabad piszkalni."

Nagy igazság, de vigyázz, mert kapásból repül a hiteles jobb sarok felől a libsibibsikomancs billog :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 11:39:54

@bz249:

nyilvánvaló, hogy most már a ferencet és társait is le kell tartóztatni. a szimbolikus népvakítást és a tetteket szépen kell adagolni. előbb kiakasztjuk a nemzeti együttműködés vagy miatököm szöveget, aztán ennek jegyében viszik a ferit. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 11:41:02

@csi szi:
nem, kádárt azért szerette a nép, mert a nép igényli az elnyomást. :)

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 11:44:49

@tölgy1: Még egyszer: a tekintélyt ki kell érdemelni, nem jön magától. Nem érdekel a ballib vernyogás, de nem szeretem, ha hülyének néznek: az egész NER körüli mizéria egy pótcselekvés *. Rakjon rendet a kormány és lesz tekintélye.

*: ha Orbánék a forradalmat stb. komolyan gondolják és nem csak a "panelprolikat" hülyítik vele, akkor nagy a baj, ugyanis alapvetően rosszul ítélik meg a választás eredményét: a 2/3 nem azért jött össze, mert a lakosság nagy része imádja Vikort, hanem azért mert kurvára utálja Ferit, és azt várja el a kormánytól hogy az elmúlt 8 évben szétvert dolgokat rakja rendbe. Ehhez viszont tettekre és nem szlogenekre van szükség. A szimbolikus aktusok is fontosak bizonyos esetekben (pl. állampolgárság, Trianon) de itt nem erről van szó.

Ha már jobboldali bírálatot akar látni, kap egy neokont: jó a 16%-os SZJA, de a 45%-ra (a bánat tudja hogy most pontosan mennyi, de két éve még 50% volt) rúgó járulékokkal mikor kezdenek végre valamit?

tölgy1 2010.07.03. 11:45:40

@Alfőmérnök: eddig minek? Ilyen izzadtságszagú hülyeségeket alapján? Most bútoroznak be.
Az elmúlt 1 hónapban fontosabb törvényeket hoztak, mint a törvényalkotást lényegében 2 évre felfüggesztő Gyurcsányi-Bajnai banda, és már tudjuk, hogy diktatúra van. Az nem volt az. AZ IMF megmondta mi a teendő, az értelmiség meg tovább nyelte mosolyogva dellát. Az ország meg esett szét.
A ballibáknak nem tetszik, hogy OVi próbálja meg - nem kitalálni - hanem megalkotni a magyar politikai közösséget. Ami nekik nem ment erővel, és most a demokráciát kérik számon. A locsi-fecsivel viszont nem szoktak politikai közösséget alkotni: tiltások és határok kellenek, és ezek egyáltalán nem ott lesznek, ahol a ballibák szeretnék.

Refuse/Resist! 2010.07.03. 11:46:49

@tölgy1: A jelek szerint Maga is alábecsüli a véleményipart.
Ha nem így lenne, már megmondott volna.
Vagy csak lusta?

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 11:47:38

@bz249: Magában egy Machiavelli veszett el :)

tanarseged ur 2010.07.03. 11:48:18

@Grift: Tudja, Napóleon okos ember volt ugyan, de az erőviszonyok hibás felmérése következtében összeháborúzott egész Európával, oszt' szarrá verték. Amit maga szeretne, annak ma Magyarországon nincs meg nemhogy az 50, de a 25%-os támogatottsága sem. Ha a Fideszben ez a tekintélyelvű-szemellenzős-nyomulós vonal kerekedik felül, annak 2014-ben megint Fidesz-vereség lesz a vége, ahogy 2002-ben is. Ezt csak villámgyors és erőteljes gazdasági felemelkedés tudná ellensúlyozni, de hát az egyelőre nincsen sehol.

Oblomov 2010.07.03. 11:50:12

@Grift: "magyar népi tömegek fogják felváltani, mint tartós és tömeges szavazóbázis."

A szavazófülkék forradalma már megvolt. Olvasson több keretes Nyilatkozatot!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.03. 11:52:53

nem értem a poszt miatti fanyalgást, szerintem sokan félreértették, pedig a félreértések nem illenek bele a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe.

Komolyan megmondtam, elsőként fogjuk önkéntesen kitenni a Nemzeti Együttműkődés Nyilatkozatát. Magam fogom állni a költségeit.

Minden szerzőnk, így Tölgy is bármikor megírhatja, bármiről a véleményét a Mandinerre. Orbán Viktor bármilyen oldali kritikáját azonban mostantól csak a Nemzeti Együttműködés Szemüvegén keresztül fogjuk megvizsgálni és engedélyezni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 11:53:46

@tanarseged ur:
nem érti. amit én szeretnék, azt paraván mögé kell rejteni. aztán nép azt sem tudja miért jó neki, vagy miért ugatna.
ugye nem gondolja, hogy viktorék ennyire hülyék? ugye sejti, hogy valahol valamit már rég kitaláltak és csinálják. csak a kottát mink nem ismerjük.
és még az elején vagyunk. tudja olyan, mint mikor koncerten ül, zajol a közönség, hangolnak a zenészek, akusztikus zűrzavar... aztán bejön a karmester, kezet fog az első hegedűssel, elhalkul minden, és felcsendül a zene. :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 11:56:18

@Grift:

Ám arra méltóztattam célozni, hogy az Ön által előszeretettel ócsárolt nyugati demokrácia bizony minden hiányossága ellenére irdatlan államadósság nélkül is képes volt azt a bizonyos kolbászból font kerítést megvalósítani, ezért bólintott rá a saját sógoros jóautó reményében is a nép. Jól kell működtetni, a erre ikszelt a nép - ismétlem, a kritikát nem tűrő tekintélyelvű másik utas megoldásra ott volt és van a Jobbik, nem ők taroltak.

tölgy1 2010.07.03. 12:01:04

@tanarseged ur: na lám, tehát manipulálni kell a tömeget. Ezt írja Grift is. Ezt próbálta meg Feri, csak elkúrta. Nem vette komolyan, hogy nem csak kenyérrel él az ember.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 12:02:50

@evil overlord: hát a machiavellizmus egyenest előrelépés lenne a közéletben. A cél szentesíti az eszközt HA az működik, de nem erőltetnek semmit, ami nem.

Ennek az ellenkezője a gyakoribb Abszurdisztánban. Hibák hibákra, amit megmagyarázunk mint a soron következő fociverességet.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.07.03. 12:03:10

@mavo: te mondottad vala, hogy mész oda kisfiúpopóval szórakozni, LOL

Bell & Sebastian 2010.07.03. 12:06:15

@Grift:
http://www.youtube.com/watch?v=ABmR6r99i3UВ низенькой светелке

ПРЯХА (- folk song)

Огонек горит,
Молодая пряха
У окна сидит.

Молода, красива,
Карие глаза,
По плечам развита
Русая коса.

Русая головка,
Думы без конца
Ты о чем мечтаешь,
Девица-краса?..
...
In the lowish parlour
A light burns,
The young spinner
Sits under the window.

Young, beautiful,
Hazel eyes,
About her shoulders abounding
Honey tresses.

Honey head,
Thoughts without end…
What are you dreaming of,
Maiden-beauty?

:)))

bz249 2010.07.03. 12:08:15

@evil overlord: Machiavelli egy dilettans volt es a firenzeiek az iranyitasaval egy budos nagy katonai veresegbe szaladtak bele... igaz ott nem vette figyelembe a sajat irasait.

Egyebkent nagyon ravaszul luzerez lesz itt mindenkit. :D

tanarseged ur 2010.07.03. 12:09:22

@Grift:

Hát mit szeretne?

"ugye nem gondolja, hogy viktorék ennyire hülyék?"

De. Sajnos, azt bárkiből kinézem.

"akusztikus zűrzavar... aztán bejön a karmester, kezet fog az első hegedűssel, elhalkul minden, és felcsendül a zene. :) "

Az első néhány akkord elég disszonáns volt.

Oblomov 2010.07.03. 12:10:49

Kumin aszondja, h. a Sándor-palotában a brossúra kifüggesztésének megtisztelő aktusát meghagyják az új köztársasági elnöknek.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 12:14:29

@Herr SturmLiberator:

a tekintélyelvűség nem komcsi dolog, semmi köze kádárhoz. jól működő diktatúra kell. jóautóval, jó magnóval. :)

www.mult-kor.hu/20100623_negy_kerekkel_a_modern_korba

tölgy1 2010.07.03. 12:14:53

@Refuse/Resist!: az.
És egy szkeptikus hogy lehetne megmondó?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 12:15:50

@tanarseged ur:
az a hangolás volt. azért is írtam :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 12:16:27

@levee: Annak a nyilatkozatnak a semmitmondásáról annyit, hogy ha nem vagy magyar, akkor megtűrt vagy, egy olyan lény, akivel szemben elvárások vannak, aki számára ez a NER, akármi is legyen, nem nyitott...

És lehet magyarázni, hogy himihumi, nem úgy értik azt, de ki fogják függeszteni minden felé, és ha a sváb öreganyám azt meglátja, ott fog cvancogni, hogy most ezt így hogy... Ő nem akar magyar lenni, mert ő sváb.

Hungaro Sapiens 2010.07.03. 12:17:27

A büdös komcsik mindenért fanyalognak. Amikor Gyurcsány kilopta a zsebükből a pénztárcát, az ellen bezzeg nem háborogtak.

Szerencsére túlvagyunk a Magyar történelem legsúlyosabb 8 évén, ami alatt a Magyarság elvesztette a jövőképét, és mély letargiába zuhant.

Szerencsére az éjszaka után nappal jött! A felelős vezetőnek pedig kötelessége elmondani a Magyar népnek, hogy újra van remény.

Nekem csak azért fáj a szívem, mert még most sem merünk nagyok lenni. Ki kellene akasztani az Üzenetet minden minden Magyar munkahelyen és Magyar otthonban.

Biztos vagyok benne, hogy Ügyünk képviselői megtalálják majd a módját ennek is. A példátlan parlamenti felhatalmazással mellett csak egy alkotmánymódosításra lenne szükség. E módon a rejtőzködő komcsik még otthon is könnyen kiszűrhetőek lennének a Nemzeti Együttmőködés Rendszerének Örzői Mozgalommal. A NERÖM tagjai zöld számon ingyenesen tehetnének bejelentést az Alkotmányvédelmi Hivatalba.

Pelso.. 2010.07.03. 12:20:20

@Herr SturmLiberator: Nem a népszavazások időszaka következik.
Még a végén megeshet, hogy népakarat nem egyezik az Egypárt szándékaival, juj, még belegondolni is rossz.
Nemes gesztus lett volna a Fidesztől deklarálás előtt széleskörű társadalmi vitára, véleményezésre bocsájtani az anyagot. Csakhogy jelek szerint az emberek mindössze ikszelésre kellenek, s pont.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 12:22:25

@tölgy1: no és a magyar politikai KÖZÖSSÉGET nem a zemberek bevonásával kéne gründolni? Attól lesz KÖZÖSSÉG. Pont azért érzi a legkevésbé a magáénak a rendszerváltást a magyar a térségben, mert a nyilatkozatban is említett paktumok a feje fölött születtek. Most itt az alkalom korrigálni.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 12:24:22

@tölgy1: Engem szórakoztat a ballib megmondók rettegése.

@Herr SturmLiberator: @bz249: Machiavelli mint gondolkodó zseniális volt (BTW igaz, hogy szerinte a cél szentesíti az eszközt, de a felesleges vérontást sem szerette), katonai vezetőként viszont nem volt annyira sikeres. (Ha jól tudom írásai visszavonulása után készültek.)
Bz, kihez hasonlítsam, Armand Jean du Plessis, cardinal-duc de Richelieu et duc de Fronsac megfelel?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.03. 12:27:26

@Grift: bérbuzik a buzimenetben. Ez teccett. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 12:27:41

@Herr SturmLiberator:

"Pont azért érzi a legkevésbé a magáénak a rendszerváltást a magyar a térségben, mert a nyilatkozatban is említett paktumok a feje fölött születtek"

nem, azért nem, mert a magyar nemigazán akart rendszerváltást. valamit akart amiben van jó autó. aztán néhány év és már megint a komcsik kellettek. mint ötvenhat után,mikor május elsején már ünnepeltek. a magyar hajlamos a tömeges hazaárulásra.
ez szent istván átka. a tartalom nélküli biológiai túlélő.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 12:32:13

"Hatala: A hazának szüksége van a polgárőrségre"

most, mikor a gárda tömegesen alakul polgárőrséggé! rettegek! :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 12:33:00

@Pelso..: nem kell itt hetente népszavazás (az új Alkotmány kivételével, ott finoman szólva javallott).

Ad absurdum az alaposan felfújt Facebook-Tüzijáték ügy mutat a helyes irányba: a kormány REAGÁL a jelentős támogatottságú felvetésekre és ha nem is engedi, hogy ezekkel pár klikkel csak lazán felülbírálják, de figyelembe veszi a döntései meghozatalakor.

Mivel számos alkotmányos téma is terítéken van, nyugodtan szondázhatja/szorgalmazhatja maga a kormány is a visszajelzéseket, óhajokat/sóhajokat lentről.

Ellenzékben ezt tette a Fidesz, tetszett is a szavazóknak, kormányban is nyugodtan lehetne folytatni. Hiába hangzik ez döbbenetesen naívan, de vegyük már észre: ezt imádja a nép, ez hozza a szavazatokat, ettől lesz egy együttműködés együttműködés.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 12:39:56

@Grift: Azt ne felejtse el, hogy 57. május 1. a géppuskafészkek alatt ünnepeltek.

bz249 2010.07.03. 12:46:47

@evil overlord: aah Richelieu vagy Sully evtizedes tavlatokban es europai leptekben gondolkodo uriemberek voltak.

Sikeres kogecinek szerintem Berry hercege, Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord a legjobb pelda, 5 kulonbozo rendszerben toltott be fontos tisztseget es mindet elarulta, amikor epp ugy erezte jonak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 12:47:46

@Grift: ebben van igazság, nem is kevés. Ám felvetném: milyen rendszert, hazát hajlamosabb a magyar elárulni a kicsikocsi kedvéért? Amit más csinált neki, vagy amit magáénak érez?

No és itt a gond, mert történelmünk során mindig felülről ment a megváltás, jó és rossz uralkodók tekintetében egyaránt.

Nem véletlenül nagy momentum 1848 és a reformkorszak, hisz ott óriási, alulról felfelé építkező, széles rétegeket bevonó mozgalom volt a jobbos Széchenyitől a balos Táncsicsig. Ott tényleg lerakták egy modern, új ország alapjait, a 49-es katonai veresség sem tudta ezt felülbírálni.

Nos, ha megvolt most így 2010-ben a fülkeforradalom, akkor itt az alkalom második reformkorszakot csinálni belőle, nem pedig újabb felülről megváltós társadalmi kísérletet, amire jogodban áll rábólintani. Nem fogja igazán magáénak érezni a nép és ejti a következő jókocsitakarokos v. átmeneti kiábrándult pillanatában.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 12:51:20

@evil overlord:
ugyan. őszintén ünnepelt, aki ünnepelt.
néhány év múlva majd lehet átírni a dolgokat, már nem lesznek akik látták, és azok akiknek elmesélték akik látták. onnantól fogva össznépi megmozdulás lesz 56 és a leverése általános fájdalom.
mi még tudjuk, hogy kádárt, titkos és szabad választásokon is megválasztották volna jó ideig.

tölgy1 2010.07.03. 12:52:15

@evil overlord: M sosem volt katonai vezető. Bukott politikus volt, aki azért lett híres, mert azt írta meg, mit kell tenni, hogy ne bukjon a politikus.
Ezt az apró ellentmondást a kortársai is látták, ezért vissza sem vették a politikába a Mediciek, bármennyire is népszerű ma a pályázati szövege. (A fejedelem).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 12:53:18

@Herr SturmLiberator:
kérem, a tömeg moslék. onnan jó nem jön. a tömeget használni kell. negyvennyolc, meg a reformkor, ne röhögtessen. ezek alig különböztethetőek meg kunbélától.

tölgy1 2010.07.03. 12:55:40

@Herr SturmLiberator: igaza van, korrigálni kell. Nem kell paktum.

Btw, a feleségem most főzött borsólevest, ő is bevonta a levesbe a borsót, répát, karalábét. Ez természetes.

Nincs társadalmi szerződés, sosem volt, és teljesen illogikus is. Ne vegye komolyan. Vannak jó és rossz szakácsok.

gramercy 2010.07.03. 13:00:23

@tanarseged ur: "@Grift: Magában egy Napóleon veszett el."

de nagyon melyen

Refuse/Resist! 2010.07.03. 13:02:32

@tölgy1: Pl. letolhatja a ballib kritikát visszhangozó írópalántákat.
Vagy megmondhatja, hogy mit érdemes, mit reális várni a kormánytól és mit nem.

Ebben a NER-es szövegben egyébként van egy érdekes rész, ami szerintem teljesen pöpec:
"A küzdelem a rendszerváltás politikai
paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság
helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és
testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott."
Utána sajnos elég gyengén folytatódik.
Mindenki ezen lovagol, de mintha a fenti mondat ki is maradt volna.
Pedig ez érdekes téma: ha ez igaz, akkor nekem ez azt mondja, hogy nincs is megalapozott legitimitása a jelenlegi politikai rendszernek.

Pelso.. 2010.07.03. 13:04:49

@Herr SturmLiberator: Hetente nem is, de kb egy tucat, az emlékezetes 300 Ft-os médiahack-nál fajsúlyosabb téma akadna, s akkor valóban látszana, hogy nem csak populista frázis a népakarat alkalmankénti felemlegetése.

Ja kérem, más az ellenzéki, más a kormányzati státusz.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 13:05:29

@Grift: ismerős az a mondás: a nép lehet, hogy hülye, de nem szeretik, ha hülyének nézik? Legutoljára Fletó legyintgetett, hogy naésaztán, majd tüntetni fognak, úgyis elunják... az eredmény ismert.

Tehát bizony jól csinálja tisztelt feleséged: igenis több zöldséget a levesbe. Nem muszáj mindenfélét és a romlottat is ki lehet válogatni. De időnként valószínűleg azt is megkérdezi asszonyod, hogy milyen levest szeretnél, ízlik-e, vagy a múltkorit hogy fűszerezze jobban. Nem menzakoszt a kedvenced neked se :)

tevevanegypupu 2010.07.03. 13:06:54

@Grift:
"mi még tudjuk, hogy kádárt, titkos és szabad választásokon is megválasztották volna jó ideig."

Eleg az elso "szabad" majus elsejet megnezni 1956 utan. Undormany volt, egyszeruen formedveny, nem talalni ra szavakat.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 13:09:39

@Pelso..:

az a 300 ft os médiack nagyon nem volt az. Részben sárgalap a kúrmánynak, másrészt önmagában is helyénvaló: hiába nem ördögtől való dolog az, hogy önerőt követeljünk az eü-ben az ingyenpotya helyett, de ha a nép csak azt látja, hogy egyre több az adója, ebből egyre kevesebbet kap vissza és még fizessen is érte...

tevevanegypupu 2010.07.03. 13:13:15

@Alfőmérnök:
(:

Kulonben nekem Viktor akkor tetszett amikor torzonborz volt, ez a jolfesult es eleg rosszul oltozott kispolgar nem az esetem.

Igy jobban meggondolva egyebken tulajdonkeppen inkabb rohogni kellene ezen a falfuggvenyen mint duhongeni..en mar tudok raja.

mackensen 2010.07.03. 13:16:18

ÓÓÓÓÓÓÓóóóóó
De gyönyörűűű lenne most egy ballet, amit minden szinházban eljátszanának és kötelező lenne rajta a részvétel, mert aki nem jön és nem örvend együtt, az biztos gyúrcsányista és átnevelőtáborban a helye.

www.youtube.com/watch?v=PDvJYs_yESY&feature=related

www.youtube.com/watch?v=JST-TlOTRec&feature=related

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 13:16:40

@tölgy1:

oops, félrement, imhol néked címezve:

Ismerős az a mondás: a nép lehet, hogy hülye, de nem szeretik, ha hülyének nézik? Legutoljára Fletó legyintgetett, hogy naésaztán, majd tüntetni fognak, úgyis elunják... az eredmény ismert.

Tehát bizony jól csinálja tisztelt feleséged: igenis több zöldséget a levesbe. Nem muszáj mindenfélét és a romlottat is ki lehet válogatni. De időnként valószínűleg azt is megkérdezi asszonyod, hogy milyen levest szeretnél, ízlik-e, vagy a múltkorit hogy fűszerezze jobban. Nem menzakoszt a kedvenced neked se :)

Pelso.. 2010.07.03. 13:19:10

@Herr SturmLiberator: Nézzük azt, kinek az érdekében állt az a népszavazás; az ellenzékében. Soha nem kezdeményezték volna, ha nincs jókora szimbolikus jelentősége.
A balfék Szdsz meg még valójában asszisztált is a sárga laphoz)

bryan 2010.07.03. 13:21:19

@malacz69【ツ】rettegéselemző:
Ha rádöbbennék egyszer, hogy _akárkiről_ évre pontosan tudnám, mikor változtatta meg a frizuráját, azért elvonulnék egy-két hétre a hegyekbe és átgondolnám az életem.

@Elpet:
Úúúristen most döbbentem rá, hogy 2*2 ügyben egy platformon vagyok sok jobbikossal, akik, ha van egy ötletem ezt az igazságot felhasználhatják ellenem, nyilvánvalóvá téve, hogy tévedek.
Mostantól minden igazi liberális tudja meg, 2*2=3.14159265 nincs apelláta, ha nem így gondolkozunk, akkor azzal az ellenség aknamunkáját segítjük.

A Fidesz újra akarja értelmezni a valóságot, ahogy minden politikai erő bizonyos mértékben erre törekszik. De a Fidesszel nagyon elszaladt a ló, ilyenkor szólni kell, mert úgy tűnik ők maguk ezt nem vették észre.

@bbjnick:

A blogmotorral folytatott harcod mindig elszórakoztat. :)

csi szi 2010.07.03. 13:26:41

@bryan:

"De a Fidesszel nagyon elszaladt a ló, ilyenkor szólni kell, mert úgy tűnik ők maguk ezt nem vették észre."

Nem is fogják, majd ha pofára esnek az is az ellenség aknamunkájának az eredménye lesz.
Viktor úgy látszik tényleg azt hiszi, hogy itt szó szerint új időszámítás kezdődött (tehát most O.V. 1-et írunk), és arra kapta a kétharmados felhatalmazást, hogy a saját képére formálja az országot, olyan elképzelések mentén, amelyeket a választások előtt valahogy elfelejtett közölni velünk.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 13:35:00

@Pelso..: hát istenem, pártok politizálnak, nem csak Seres féle "független" népszavazósdi létezik. Ha egybeesik az ellenzék és - az eredmény ezt igazolja - a nép akarata, akkor ez túlmutat a hétköznapi demagógia határain. Nota bene: a többi pártnak sem tilos ennél fontosabb témákban népszavazást kezdeményeznie.

Google 2010.07.03. 13:48:15

Na de, urak, urak!

Várják ki a végét, nehogy már az előadás kezdetén elveszítsék a türelmüket, és asztalra tegyék a csizmájukat!
Végül az az erő nyert, amelyet preferáltunk,nem?
Hozzá is kezdett ízibe a munkához, hát nem lehet neki ilyen szeszélyeket megengedni?
Megjegyzem: nagyon sokszor volt szó arról, hogy az előző kormányzat felrúgta a társadalmi szerződést, senki nem tudta, mit akar elérni, honnan hova akar eljutni. Rejtett útjaikat, mindig új ösvényeiket ki ismerte?
Itt megvan az öt hívószó, világosan kijejölték az utat, mi kell még?
Mi pedig meg kell előlegezzük nekik a bizalmat, sivalkodni azok sivalkodjanak, akiket ezért jól megfizettek, és ezentúl sem járnak majd rosszul.
Ahogy Tölgy mondja, meg lehetne ezt beszélni, lehetne rajta lovagolni évekig is, egyet nem értők úgyis lennének. De haladni is kellene.
Ez egy szimbolikus valami, sokaknak jelent valamit, a finnyások finnyáskodjanak csak, de nehogy ezért, ennyiért hátat fordítsanak azok, akiknek az irány tetszik. A megvalósításban mindig lehetnek hibák, de még hol vagyunk attól!
Jobboldali kritikát még nem, de baloldali kritikák másodközlésével már nem eggyel, de ezerrel találkoztunk!
És ez baj, mert még mindig a baloldal adja meg a hangot, melyről tudni kell, nekik eleve semmi nem tetszik és mostantól minden és mindenki gyanús.
Az együttműködésben jó lenne együtt lenni, de ami a kritikát illeti, a saját hang lenne az igazi!
Azok pedig, akik nyolc évig csöndben voltak, ne minket oltogassanak, és ne máson kérjék számon azt, ami az ő kormányzásukból fájdalmasan hiányzott!
Igen, mi egyetértést és békét akarunk, fontos a család, a rend, az otthon, a biztonság, a munka. Ezt kiplakátolni miért, mióta szégyen?

Bell & Sebastian 2010.07.03. 13:56:17

@Grift osztrák-autós felvetésére, csakis!
Íme egy szakállas orosz vicc:

"Anatolíj Wassermann az anyjával él és régi ezerkettessel (Zsiga) jár.
Dána Boriszová Lexussal jár és vett egy lakást Moszkva belvárosában.
- És most melyik a bolond ezek közül?"

(Анатолий Вассерман живёт с мамой и ездит на старой “копейке”. Дана Борисова ездит на Лексусе и купила квартиру в центре Москвы. И кто из них теперь дура?)

Ínyenceknek:
www.anekdot.ws/

Hungaro Sapiens 2010.07.03. 13:59:02

@Google: "Jobboldali kritikát még nem, de baloldali kritikák másodközlésével már nem eggyel, de ezerrel találkoztunk!"

Ezzel meg mi a fenét akarsz mondani ezen a blogon? Már a Mandiner is átállt az ellenséghez?

Bell & Sebastian 2010.07.03. 14:01:59

@Hungaro Sapiens:
Ugyanazt a lószart csipkedik, azt.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 14:06:57

@Google: Te egy komcsi vagy.
Olyan rákosista agitátor.

"Ez egy szimbolikus valami, sokaknak jelent valamit, a finnyások finnyáskodjanak csak, de nehogy ezért, ennyiért hátat fordítsanak azok, akiknek az irány tetszik. A megvalósításban mindig lehetnek hibák, de még hol vagyunk attól!"

Ez komcsik önrefelxiója.
Vannak hibák, de az út...
Hát, hallod!
Hogy valaki vérkomolyan elmondja Viszockij Instrukciók egy külföldi út előtt című művének ihletését...

Ez a kemény...

Bell & Sebastian 2010.07.03. 14:14:00

@kolbászoszsömle:
Részigazságod van. A Fidesz a másik három együtt, így nincs is szükség rájuk.

Nincs rájuk valódi igény most (külön-külön) és egyik sem alternatíva.
Innen a sok ön-ellentmondás.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 14:25:21

@Google:

Épphogy nem csak balról, nem csak csöndben lévők horkantak fel netszerte. Sem cikkszerzők, sem commenterek tekintetében. Leszámítva azt a szemléletet, hogy a Fidesz bárminemű kritikája csakis balos, libsi dolog lehet.

Az ügy mentése érdekében inkább egy apró, de fontos momentumot hangsúlyoznák: állami (kormány)szerveknél kötelező kitenni, nem otthon, nem a hitveságy felett. Nem kell bemagolnia a kisiskolásoknak. Az lenne a rettegők által vizionalizált diktatúra. A zusában természetes elvárás minden hivatalos helységben a zászló, elnök képe stb, ha Magyarországon most nyilatkozatottal akarnak tapétázni, oké. Ha hagyomány lesz belőle, majd a következő kormány rakat helyére másikat, aztán az azután következő is stb. De nem mindegy, hogyan.

De fenntartom kéretlen véleményem, hogy magából a nyilatkozatból önmagából sokkal többet lehetett volna kihozni, valamint körültekintőbben kellett volna bevezetni a kiplakátolást mert a legutóbbi szó nélkül felülről adagolt kötelező politikai kirakósdik az átkoshoz köthetőek és automatice jönnek az asszociációk - joggal v. jog nélkül, de jönnek, itt a bökkenő.

Summa summarum: mandinert a PR gépezetbe, a srácoknak jobban megy ez.

Manyi Béci 2010.07.03. 14:29:46

@tölgy1:

"levitálok az örömtől."
Hát, elég szarul csinálja, kedves tölgy, túlságosan sokat hadonászik a kezeivel közben. Próbálja meg hadonászás nélkül, hátha úgyis fennmarad a levegőben, mitől fél?
Nem létezik, hogy pofára essen ez a sok levitáló, igazi, rendes magyar ember!

" a mandiner megint az indexről vett át egy kritikát"
Miért, azon kívül, hogy ez szánalmasan ostoba dolog, még mit lehetne írni erről?
Hogy a cél nemes, de nem így?
Hogy a gondolat szép, de még nem érett a nép?
Mi a túrót lehetne erről írni, tölgy?
Vagy hallgatni kellene?:)

"ballib megmondó nyomni fog"
Naná, hogy:)
Akkora labda, hogy évekig nyomható, színezhető, és miért ne tennék?
Miért ne nyomnák, tölgy?

"akkor kritikusak, ha a ballib mantrát nyomják"
A jobb-konzi mantrák jobbak.
Jobbak a jobb-konzi mantrák?
á, fenét, ott nincsenek mantrák, igazságok vannak, bocsika.

Na, lássa, hogy kedvelem magát:
www.youtube.com/watch?v=aizz0o9fPWU

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.07.03. 14:31:13

Korai gesztus. A tekintélyt nem lehet előre ünnepelve megteremteni. Ünnepelni majd akkor lehet először, ha Ferit látjuk vezetőszíjon, vagy ha már nem lesz szükség újabb IMF-hitel felvételére. Ezért volt rendben a 2000-es koronaúsztatás és ezért nincs rendben ez.

Hungaro Sapiens 2010.07.03. 14:41:19

@Herr SturmLiberator: Szomorú lenne, ha a mandineres srácokat is elérné a Célpont riporterének végzete, és beállnának szekértolónak. Nagyon örülök, hogy a Mandiner elveket és nem bizonyos párto(ka)t képvisel.

Megkockáztatom, hogy a Mandiner kiállta a kormányváltás próbáját.

tevevanegypupu 2010.07.03. 14:43:53

@Google:

Varunk, varunk, de a hulyeseget muszaj szova tenni, mert elharapodzik mint a prerituz.(:

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.03. 14:59:09

@Elpet:

Én ebben a történetben Elpet álláspontját nem értem egyedül. Most akkor ne mondjuk az értelmetlen szimbolikus hülyeségekre azt, hogy értelmetlen szimbolikus hülyeségek, mert a végén még a baloldal egyet talál velünk érteni?

Én nem tudom mióta divat, hogy a jobboldali véleményalkotás kritériuma az, hogy az ne egyezzen a baloldalival. Illetve tudom, hogy mondjuk a Magyar Hírlapnál mióta, de remélem errefelé nem jön divatba. Én eddig azt hittem, hogy vannak, hasznos, előremutató gondolatok, meg hülyeségek, és a mi feladatunk meg megpróbálni kiválogatni az előbbit az utóbbiak közül.

Én azt hiszem ebbe beletartozik az is, hogyha valami szar, akkor arról kimondjuk, hogy szar. Én nem fogom rosszul érezni magam emiatt. Talán inkább odafent kéne elgondolkodni ezeken a dolgokon, hogy akkor most hogy is van ez a "Nemzeti Együttműködés Rendszere", meg, hogy Bulgáriából jelöljük a párt alelnökét KE-nek, nem a bloggernek, hogy megírja, hogy szerinte ez egy önellentmondás, és ráadásul az egész egy szimbolikus maszlag.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 15:03:56

@Hungaro Sapiens: semmi bajom a szekértolókkal, amíg merik használni a szemüket és eszüket is, mielőtt az útárokba menne a taliga, noha könnyen elkerülhető lett volna. Valahol ebben van a különbség Jóország és Abszurdisztán közt.

Pelso.. 2010.07.03. 15:04:17

@Herr SturmLiberator: Ha egybeesik, az ok. Viszont, a vizitdíjas esetében a nép nemfizetni akart, a kezdeményezőknek más volt a célja)

A fontos momentumhoz: Közintézményben szerintem azért nincs helye, mert a vitatott egy, khm, nehezen konkretizálható, de tegyük fel, jó szándékú deklaráció, amit párt s kormány tett, viszont ez utóbbiak nem egyenlőek magával az állammal. Miért érzem azt, hogy az érintettek részéről ez enyhe összemosási kísérlet? Ha nem tévedek, a választások előtt szó nem esett ilyesmiről.

reality 2010.07.03. 15:06:39

Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy az itt sírók közül hányan olvasták el a nyilatkozatot.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 15:11:56

@jvizkeleti:

szimbolikus maszlag erős túlzás, inkább kb. olyan, mintha egy pompás pecsenyét nem kellően átsütve kukafedélen adnak kötelező fogyasztás címkével.

Jobban átsütni, szebben körítve tálalni - és sorban állnak érte önként is.

Az amcsik függetlenségi nyilatkozata sem 4 éves szavatosságúnak bizonyult, itt is simán lehetett volna magasabbra tenni a lécet, valóban egyeztetni és meglenne a 2. aranybulla.

Bell & Sebastian 2010.07.03. 15:15:48

@Herr SturmLiberator:
Negyedik aranybulla.
Egy nagy és két kisebb után.

Bell & Sebastian 2010.07.03. 15:19:46

IV. Bécié volt a harmadik.
Jut eszembe adómentességgel is járt vele. Az hol van?
Igaz, harcolni kellett. De olyan sose' volt, hogy egyiket sem, inkább mindkettőt. :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 15:20:13

@Bell & Sebastian: lehet felőlem 5 arany ászok is, jó az idő.

Pedró27 2010.07.03. 15:25:41

Itt többen feltették a kérdést, hogy miért nincs jobboldali kritika, általában és a Mandineren.

Fidesz-szavazóként és a saját nevemben azt mondhatom, hogy:

1, Egyrészt várunk

2, Ami eddig történt, alapvetően jó volt (például a parlament létszámának csökkentése)

3, Amit ígértek (29 pont), arra pedig tényleg kell egy kis idő, amíg megvalósul.

Bell & Sebastian 2010.07.03. 15:28:13

@Herr SturmLiberator:
Um so's Zeit ist lustig das Zigeunerleben.
Ausgenommen Kolompár.

Google 2010.07.03. 15:31:42

@Herr SturmLiberator:

Rossz, aki rosszra asszociál!
Egyébként eddig is ezt tették, mitől változnának meg?
Azt érzem, nem akarják ők az együttműködést, a legkevésbé sem. Innen a viszolygás.
Lehet ezt nem látni, de a harcoló felek a harcot nem adták fel. Még így sem, hogy látták, a szavazók elég egyöntetűen fejezték ki a véleményüket.
Ez a metódusuk, csak azt nem tudom, miért kellene mi azt érezzük, nem tetszik nekünk az, ami vagy nem érdekelt, fel sem figyeltünk rá, vagy pedig egyszerűen természetesnek tartjuk. Mindenki úgy fejezi ki magát, ahogy tudja. Ez a kormányzat is. Nem innen jönnek általában a bajok.
Azzal, hogy a Fideszt választottuk, megelőlegezzük nekik a bizalmat, és senki ne mondja, ez az ügy az, melyért az utcára kellene menni, hidat kellene foglalni, ilyenek. Árt ez az ügy a demokráciának? Hol,miben - kérdezném.
Ne mondják meg nekünk, miről mit kellene gondolnunk!
Nem bíznak bennünk, egy percig sem bíztak: tönkretesszük a forintot, bedöntjük a világgazdaságot, nincs humorunk, Giccsországot építünk stb.
Értem én, hogy nem bíznak, de türelmük azért lehetne! Bár, ostor nélkül...
Elég az, hogy a Szerző kitette Orbán képét is, ahhoz, hogy azt mondják: nocsak, elkezdődött a személyi kultusz, aki pedig egyetért, az rákosista.
Lehetne ezen röhögni, de akik most azt mondják, jól szórakoznak, elég kétségbeesettek. És az sem jó tanácsadó.
Valahol megértem őket, én is kétségbeestem 2002-ben.
Igaz, telepre akartak vinni, Európába nem; azt mondták, akinek televízió kell, vegyen magának. Vannak emlékeim.

Pedró27 2010.07.03. 15:31:46

Ami a konkrét nyilatkozatot illeti, én azt látom, hogy itt összemosódik két kérdés: Helyes-e egy ilyen nyilatkozatot kitenni, és ha igen, akkor ennek konkrét tartalma megfelel-e?

A kritika nagyon elsöprő és szerintem van egy kis gőzkieresztő jellege, amit megértek. Ha balos lennék, szerintem én is így viselkednék.

Nos, az első kérdés:

Igen, szabad ilyen nyilatkozatot kitenni. A Rákosi éra rossz hasonlat, engem inkább a multiknál a falra kitett "céges víziókra" és "minőségpolitikai célokra" emlékeztet. Ne felejtsétek, munkahelyekről van szó, és a nyilatkozat az állam alkalmazottainak szól. Azoknak, akik a munkájukért az államtól kapják a pénzüket, az államot pedig a kormány képviseli.

A Rákosis hasonlat azért megtévesztő, mert ugye akkor minden munkahely állami volt, most pedig nem az.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.07.03. 15:34:26

@Pedró27: "Ami eddig történt, alapvetően jó volt (például a parlament létszámának csökkentése)"

Még szerencse, hogy nektek tetszik ez a rémálom, ami ebben az országban megy.

(Bocs, hogy a te hszedre válaszolok, de abba véletlenül beleolvastam. Lépek innen, ígérem.)

Pedró27 2010.07.03. 15:36:14

Folytatás: Ami pedig a tartalmat illeti, nagyrészt közhelyeket tartalmaz (vö: "cégünk minőségpolitikája", ami pedig tényleg gáz, az az, hogy van benne egy adag "kétharmaddal nyertünk, mostantól mi vagyunk az urak" hozzáállás is. Bár ezt is árnyalja, hogy mint mondtam, munkahelyekről és az állam alkalmazottairól van szó. Tehát nem a népnek szól, hanem az állam fizetett alkalmazottainak.

Pedró27 2010.07.03. 15:37:43

@bakura-kun: "Még szerencse, hogy nektek tetszik ez a rémálom, ami ebben az országban megy."

Egyébként meg tudod mondani, hogy például a parlament létszámának a csökkentése szerinted miért rémálom?

Manyi Béci 2010.07.03. 15:38:30

@tanarseged ur:
""ugye nem gondolja, hogy viktorék ennyire hülyék?"

De."

És milyen igaza van.
kepviselofunky.blog.hu/2010/07/02/vicclaptol_kert_helyreigazitast_a_kormany
"megrendült telefonokra kellett válaszolnia"
:D

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 15:39:30

@Pelso..: A magyar realitások tükrében nem nagy gond, hisz még a legfüggetlenebb germán közigben is az irányítás politikai (miniszterek), azt az irányt kell megvalósítani. Nálunk meg a dájcsoknál nagyobb mérvű személycserék vannak (még Fletó is söpörte a párttárs Megyó embereit, aztán Bajnai meg Fletó legtöbbjét, pedig elvileg ugyanaz a tábor)

Ilyen értelemben a kormányzó párt(ok) és az állam fogalma - a közigazgatás tekintetében - óhatatlanul összefonódik. A kormányok váltakozása miatt beszélhetünk egy demokráciában független közigazgatásról. De akár Észak-Korea, akár az ősdemokrata Svájc: a politikai vezetés szabta irány a mérvadó. A két ország közti különbség abban van, hogy mennyire és milyen következményekkel adhatsz hangot esetleges ellenvéleményednek szakmailag v. magánemberként, de az ukáz az ukáz, teljesíteni kell, ez a dolgok rendje.

Google 2010.07.03. 15:39:32

@jvizkeleti:

És azt el is hiszi, hogy a baloldal elfogadja majd azt, hogy "mi" válogassuk ki, mely gondolatok hasznosak, előremutatóak?
És ha el is fogadná, egyet ért majd ezzel a válogatással?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 15:40:42

@jvizkeleti:

Örülök, hogy nem érted. Pontosabban: örülök, hogy kimondod: nem érted. Próbálom kifejteni, de nem vagyok biztos, hogy rögtön érteni fogod, mert egész életünkre olyan vastagon rakódott a hazugság, hogy az ember örül, hogyha a guanót itt-ott felfejtve valamit meglát az eredeti környezetből.

Kritikára természetesen szükség van. Egy bonyolult, sok szabályzóhurokkal visszacsatolt, jóformán átláthatatlan önszabályzással működő rendszerben a beavatkozások is igénylik a visszacsatolást. Ez tetszik - nem tetszik, a mai világban kritika és nem belátás által történik.

Azonban sok a jel, és a szabályzóhurok nem mindegy, melyikre reagál. A ballib kritériumrendszeren és módszertanon alapuló bírálat nem alkalmas arra, hogy egy jobboldali kormányzás önkorrekciójának alapjául szolgáljon, mivel nem azokról a jelenségekről tudósít, amelyekre annak oda kell figyelni.

Pedró27 2010.07.03. 15:44:48

@Elpet: "Azonban sok a jel, és a szabályzóhurok nem mindegy, melyikre reagál. A ballib kritériumrendszeren és módszertanon alapuló bírálat nem alkalmas arra, hogy egy jobboldali kormányzás önkorrekciójának alapjául szolgáljon, mivel nem azokról a jelenségekről tudósít, amelyekre annak oda kell figyelni."

Így van. Egyébként csendesen megjegyzem, hogy Gyurcsány sem azért bukott igazán nagyot, mert a jobboldali kritériumrendszer szerint volt rossz, amit csinált, hanem mert a baloldali szerint is, jelentsen az bármit is ma Magyarországon.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 15:45:08

@Google: majd kimegyek egy szál fasszal az óvoda közepére a nagy hőség miatt és amikor a rendőrök bevisznek, csak bizonygatom nekik, hogy rossz aki rosszra asszociál :)

Hát teccik tunni: bizony számít a dolgok látszata, pláne a médiaévázadunkban. Sikereket kommunikálni, magas labdákat kerülni. Oszt jónapot.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.03. 15:50:40

@jvizkeleti:

én meg örülök, hogy kitűnő példáját adta annak, miként tesznek ezt-azt a komcsik, jóravaló emberek szájába is:
"hogy Bulgáriából jelöljük a párt alelnökét KE-nek"

ugye tudja, hogy ez a legócskább, lakótelepi-demagóg, mavo szájába való szemét mondat volt? olyan hetihetesen gurgulázva kacagós. olyan balról készen kapott és ami a nagyobb baj, kritika nélkül visszaböfögött, aljmondat.
maga komolyan gondolta? nem hiszem. csak nem vette észre, hogy a maga fejében is ottan vannak.

Google 2010.07.03. 15:53:45

@Herr SturmLiberator:

Igen, ez így van. A tartalom mindig jobban érdekelt, mint a látszat. És ha még mutogatják is azt, amit nézni kell, na, az már tényleg gyanús. Reklám.

Bell & Sebastian 2010.07.03. 16:00:31

@Herr SturmLiberator:
A példa eleve nem bizonyít, viszont szemléltetésnek jó.

Neokon óvodában -ha kötsz rá nemzetiszín masnit- kuglóffal és kakaóval kínálnak, csak ne mártogasd folyton szenteltvízbe!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 16:01:45

@Google: fogyasztói társadalomban élünk, még ha ez nekem sincs kedvemre. Ezek a játékszabályok és aki jobban ért hozzá, az érvényesül a politikában is. Lásd a már említett 2002-es bukta: hiába volt jó a gazdaság teljesítménye, de könnyen lehetett démonizálni a jó/rossz oldal mantrás kulturkampfot, aranyosan dadogó Megyóval a másik serpenyőben. Most 2010-ben Orbán adta a mosolygós nyugodt erőt és a radikálnyomuló Jobbik bukta a saját forradalmát. Ha ezután se dereng a sikerrecept, akkor lesz még bukta, legfeljebb rá lehet fogni külső körülményekre, ballibákra, csalásra, a hülye szavazókra...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 16:08:08

@Bell & Sebastian: kakaóbiztos felszerelést javasol? Hány millióért méri?

bryan 2010.07.03. 16:22:52

@Elpet:
Ez a gondolatmenet simán illene egy keményvonalas kommunista KB-tag szájába, mondjuk 1970-ben, az új gazdasági mechanizmus elleni érvként, néhány fogalmat felcserélve.
Őszintén szólva nagyon érdekes a hozzászólásaidat figyelni, általában logikusak, koherensek, az érvrendszer következetes, de az egész alapja szerintem egy illúzió, miszerint van a jobboldali jó és a baloldali rossz, amelyek gigantikus harcukat vívják, amíg nem győz az igazság, a polgári értékek, ami után minden szép lesz és jó.

Bell & Sebastian 2010.07.03. 16:24:02

@Herr SturmLiberator:
Van ugye az enciklika ősi műfaja, különösen hierarchikus szervezetekben kedvelt.

1., Általános irányelvek a miheztartás végett a fizetett apparátusnak, azaz a hivatalos irányvonal.
2., Puha diktatúra az egyedül hatékony kormányzási mód vesztő helyzetben.

Mégis, ki mit várt? Sok itt a tanult embör, ismételni kéne! Mivel csak a tartalmat érheti kritika, a forma pont olyan konzi, mint amennyire lennie kell.

Csak csodálkozom, mennyien csodálkoznak. Ráadásnak még itt van maga is a perverz hajlamaival! Nahát!

:)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 16:24:18

A jobboldali kormányok és egyáltalán a politikai jobboldal felé irányuló baloldali kritikának két alappillére van: a demokrácia-deficit lázas kutatása és a szakmai inkompetencia folyamatos tettenérésének vágya.

Mindkét dolog baloldali gondolati alapvetésből indul, melyek szerint a jobboldal per definitionem az emberi szabadság és jólét ellen fenekedik, valamint megveti a szakértelmet, amely antagonisztikus ellentétben áll a tekintéllyel. Ballib alapvetés ez, az ősi rebellió fundamentuma.

Kis hazai érdekességként magyar földön az erről szóló előadások kötelező háttereként egy démonira festett, vicsorgó Orbán-kép szolgál, amely a jobboldaltól való rettegés mértékét hivatott növelni

Ezekből kiindulva a jobboldal elleni ballib kritika kizárólag ezeket a pontokat támadja, mivel gondolatmenetük szerint másra fölösleges figyelni.

Érdekes módon az előző néhány nap internetes fideszkritikájának témái ismét ebbe a sémába illeszkednek (Schmitt, Oktatásügy kontra Hírcsárda, Együttműködési nyilatkozat )

Az a baj, hogyha ezek mögül kivesszük a jobbos önkényről és eredendő inkompetenciáról szóló, ördögi Orbán-képekkel illusztrált háttérmagyarázatot, akkor kiderül róluk, hogy egészen egyszerű és természetes ügyek, amelyek fölött elég hamar napirendre lehet térni.

Ahogy egyébként a kommunikáció által hergelni próbált köznépet sem rázta meg egyáltalán, szerintem nem is érdekli őket gyakorlatilag egyik ügy sem.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 16:38:48

@Bell & Sebastian: hát látja, így éldegélünk minden világok legjobbikában.

Google 2010.07.03. 16:45:13

@bryan:

Jobboldal is, baloldal is olyan, amilyen. Jó, rossz, vegyes.
A baloldal sem az a baj, hogy rossz, csak azzal kell tisztában lennünk, hogy nem akar jót nekünk.
A nyolc évükben nem azt bizonyították be, hogy jót akarnának az országnak.
A jobboldal még bebizonyíthatja. Éppen ezért akarnak most elbizonytalanítani, hogy mégcsak ne is reménykedjünk.
Ez egy harc, minden mögött van még valami.

bryan 2010.07.03. 16:56:54

@Elpet:
Nem lehet, hogy azért itt támadjuk a Fideszt, mert itt hibázott a legnagyobbat?
"baloldali kritikának két alappillére van: a demokrácia-deficit lázas kutatása és a szakmai inkompetencia folyamatos tettenérésének vágya."
Akkor nem az lenne a cél, hogy ezeknél minél kisebb támadási felületet nyújtsanak? Ha ezt az egyszerű dolgot nem látják be, és folyamatosan rúgják az öngólokat kommunikáció terén, akkor mi a baj ennek kritizálásával? Már rég nincs baloldali médiafölény, sőt, a hagyományos médiában lassan jobbos fölény lesz, a neten meg még csak most kezd ez a fölény csökkenni. Ha ezekkel az eszközökkel sem tudnak élni, normálisan kommunikálni intézkedéseiket, akkor nem velünk kritikusokkal van a baj, hanem velük.

Bell & Sebastian 2010.07.03. 16:57:44

@Herr SturmLiberator:

- Как Ваше имя?
- Надежда.
- Хорошо, умрете последней…

- Hogy hívják?
- Remény.
- Jól van, utoljára fog meghalni...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 17:17:28

@bryan:

Nem.

Élettapasztalat mutatja, hogy amennyiben valaki elfogad egy rá oktrojált gondolatmenetet és értelmezhetetlen külső elvárásoknak engedelmeskedik, soha nem lesz képes önálló cselekvésre.

Amúgy felhívom a figyelmed: ha nem lenne ez az ügy, lenne más.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 17:21:59

@Elpet: Figy, még mindig nem mondtad meg, hogy a jobboldal hogyan kritizálja a jobboldalt, csak azt, hogy ne úgy, ahogy a balosok.

Ebben nincs érték.
Ez csak szembenállás.

Természetes és piszlicsáré ügynek tekinteni azt, hogy van egy nyilatkozat, ami szól a magyarokról, meg azokról, akik itt laknak, kiemelve azt, hogy a magyarokat jogosítja fel reményre... Háát...
Nem vagyunk egyformák.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 17:29:56

Azért annyit halkan még megjegyzek, hogy aki két és fél hónappal a választások után, az előző 8 és 12 év ismeretében azt mondja, ő nem ilyen Fideszre meg Orbánra gondolt, az gondolkodjon el egy kicsit.

bryan 2010.07.03. 17:35:39

@Elpet:
Ha nem lenne ez az ügy, lehet, hogy Bauer&co. találna valamit, de ezek annyira egyértelmű hülyeségek, amiket nem lehet szó nélkül hagyni. Ez simán egy magas labda a baloldalnak, a jobboldal jelentős része meg öngólként éli meg. Schmitt a kommancs múltjával, a pártbáb jelenével, az idióta sajtós, most meg a Fidesz vezérkar sajátos történelemértelmezésének erőltetése, hm, ezek pont olyan hibák, amik a kritikákat igazolják.
Ezt azért el lehetett volna kerülni.

Bell & Sebastian 2010.07.03. 17:43:12

@kolbászoszsömle:
Elmondom, hogy ne járj házhoz fölöslegesen a lófaszér'.

K: - Miért pont az '56 -os reform kommunista lázadásból eredezteti magát ez a forradalmi kormány?
V: - Mert széleskörű konszenzusra törekszik.

Ez nekem például édeskevés, de elfogadom. Kinek a vállán sírjak akkor, bazmeg?

Google 2010.07.03. 17:43:35

@bryan:

Beszélhet-e egy baloldali a másik oldal szakmai inkompetenciájáról, demokrácia deficitjéről?
Beszélhet, de hitelesen már nem.
És csak azt tudom mondani, mindenki arról beszél, amije nincs.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.07.03. 18:00:24

Megjegyzem, sok mindenben egyetértek Elpettel, ha meglepő is (meg ha kemény posztot is írtam Orbán hülyeségei ellen). Tényleges intézkedéseiben a kormány egyelőre nem csinált komoly hibát (a hitelfelvétel szükségességét nem tudom eldönteni, lehet, hogy az ostobaság).

Az efféle kommunikációs diktatúra-építés azonban sokkal nagyobb baj, amint azt Elpet gondolja. Egyrészt, mert tényleg tiszta Kádár-rendszer az egész (és jött is ugye Schmitt Pál és Gubcsi Lajos vissza az MSZMP bővebb élcsapatából - no, ezek nagyon rossz személyi döntések), másrészt, mert aki erre képes, az később a realitás és a tényleges döntések terén is hajlamos lehet abszolút leszarni mindenféle ellenvéleményt megfontolás nélkül.

Az egész szituáció emlékeztet arra, amikor a hullabéna Gógl Árpád egészségügyi miniszter úgy osztott pénzt az egészségügyben, hogy a hülye dumája miatt még ezért is utálta mindenki. A realitást le lehet rombolni kommunikációs bakikkal.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 18:10:51

@bryan:

Az a baj, hogy nekem ezek nem ügyek. Hogy létezik egy olyan baller koordinátarendszer, amelyben ezek az események valamiképpen szingularitások, az nem jelenti, hogy mindenki ebben tájékozódik.
Érdekes játék folyt itt éveken keresztül. Ugyanis a jobboldal rájött arra, hogy a baloldal pont azon elvek alapján, amiket a jobboldalon kért számon, könnyűszerrel beszopatható, mert még a saját premisszáihoz képest sem tud konzekvens lenni. De ez nem jelenti azt, hogy a baloldali követelményeket magunkra nézve kötelezőnek fogadtuk volna el.

tevevanegypupu 2010.07.03. 18:17:31

@Elpet:

Tenyleg nem ilyen fideszt es Orbant akartam.

hiba 2010.07.03. 18:18:29

lazacz.tumblr.com/post/765303390/kepzeld-el

Ebben az összefüggésben például kivállóan értelmezhető, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 18:21:38

@hiba: Ej, Schmitt tárogatón játszik, nem gitáron, ebből helyreigazítás lesz :)

reality 2010.07.03. 18:44:18

Világosítson már fel valaki, mi ebben az "ügy"! Mert végigolvastam még a kommenteket is, de nem találtam megfelelő választ arra, miért sírnak itt olyan sokan.
Ki kell tenni a kormányhivatalokban - ott ahol a lojalitás elvárható - egy nyilatkozatot, amely a következő 4 évre kijelöl egy irányt, egy értékrendet, lásd "munka, otthon, család, egészség" és összetartozás. Ehhez kell tartsák magukat, akik vállalják a köv. éveket a hivatalokban.
Ez elvárható. Legalább tudják, mi merre hány méter.
Nem kérte a kormány, hogy minden "alattvaló" mondja el naponta egyszer a Miatyánk után, mert másképp jön az AH.
Hihetetlenül megfeküdte a gyomrunkat az elmúlt 60 akárhány év "meghatározó" ideológiája. Brr.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 18:45:37

@Bell & Sebastian: Az különböztet meg egy átlagos trolltól, hogy engem nem érdekel, ha ignorálnak, viszont előbb-utóbb levonom a következtetést, hogy akivel beszélni próbálok, az tulajdonképpen buta, csak megtanult írni...

Me' tudom, hogy kínos az a kérdés, hogy ha kivesszük Elpet értékrendjéből a baloldalt, akkor mi marad, de ettől, még kérdés marad.

A szövegéből ugyanis nem derül ki, hogy a baloldal protestjén kívül mit is mond, mit is vár el a jobboldaltól, és hogy egyáltalán képes-e arra, hogy a baloldal nélkül véleményt alkosson.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 18:52:02

@reality:

"Hihetetlenül megfeküdte a gyomrunkat az elmúlt 60 akárhány év "meghatározó" ideológiája. Brr."

Bezony, ezért kell óvatosan beadagolni az ilyesmit, mert különben felfújódik egynémely szavazó pici-pocija.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 19:06:01

@kolbászoszsömle:

Gondold nyugodtan, hogy nincs értékrendem. Nem zavar.

Samott 2010.07.03. 19:09:29

@Elpet: miert, ki donti el mi az ügy es mi a nem ügy?

bryan 2010.07.03. 19:11:26

@Elpet:
Szóval akkor a jobboldal nem fogadta el a demokratikus játékszabályokat? Vagy mire gondolsz? Ha nem fogadta el, akkor a baloldalnak végig igaza volt.
Schmitt meg a többi régi elvtárs kinevezése, hogy fér bele ebbe a jobboldaliságba, ami nagyrészt a komcsigyűlöleten alapszik?
Mit fogadtatok el akkor? Legyen egyetértés, úgy, ahogy ti akarjátok, legyen béke, de úgy, hogy rajtatok kívül senkinek se legyen beleszólása semmibe, mert majd apuciállam azt elintézi? Legyen szabad együttműködni? Ez az egész cucc bűzlik. Talán azért, mert egy kalap szar.

Tündér_Lala 2010.07.03. 19:12:58

Már elnézést kérek, de eddig úgy működtek a dolgok, hogy 108 "értelmiségi" peticiót tett, azután az történt amit mondtak ? vagy 2500 fészbukos a nevét adta valami félhülye demegóg mnarhasághoz és akkor az történt a kormányzati politikában ?

Nem ! Kőkeményen megkövetelték az apparátutól amit akartak (egészen a párt célokra történő lopásig) és aki nem teljesítette azt páros lábbal kirúgták. Kifüggesztett alapelvek nélkül. Érdekes módon az nem vert fel akkora port, amikor Gyurcsány a kamerák elött szólt az őt kérdező riporternek, hogy azért ne feljtse el, hogy a fizetését honnan kapja.

Bár én is óvatlan (maximum) lépésnek gondolom a NER kiírását, (nem kiírni kell, hanem csinálni) a jelentősége minimális. Jelentősége annak van, hogy a szétrombolt területeket helyre hozzák, (oktatás, egészségügy) a gazdaságot elindítsák, a rendet és az állami monitoring rendszereket helyre állítsák, mert ez a feltétele a talpra állásnak. Ez azonban nem egy hónapos munka.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 19:15:56

@kolbászoszsömle: nem buta Elpet semennyire, ajánlom blogján a cikkeit.

gyilkos fűegér 2010.07.03. 19:30:11

@reality: "Ki kell tenni a kormányhivatalokban - ott ahol a lojalitás elvárható - egy nyilatkozatot, amely a következő 4 évre kijelöl egy irányt, egy értékrendet, lásd "munka, otthon, család, egészség" és összetartozás."

Na erről beszélek. Egy kormány ne "irányt mutasson", meg neveljen! Végezze a dolgát, minél nagyobb csendben! Ne akasszon az ország falára házirendet, arra ott a PTK, A BTK meg az Alkotmány! Viktorunk rohamosan hugochavezesedik...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 19:30:25

@Tündér_Lala:

"Érdekes módon az nem vert fel akkora port, amikor Gyurcsány a kamerák elött szólt az őt kérdező riporternek, hogy azért ne feljtse el, hogy a fizetését honnan kapja."

Na hát kérem ilyenkor kéne ugyanúgy végigsipítozni ajrópát, mint ahogy a Rettegők.

Tündér_Lala 2010.07.03. 19:33:14

@bryan: Miféle demokratikus játék szabályokat?

Magyarországon képviseleti demokrácia van. A kormány a parlament ellenőrzése mellett végzi a dolgát. Nem különféle peticiózók döntik el, hogy mi történjék és mi nem. (Rövid úton mégjobban szét is hullana az ország. Mi azonban nem erre adtunk felhatalmazást.)

A köztársasági elnök választása nem társadalmi vitában dől el. (Különben a nép választaná.)

Társadalmi vitára olyan jelentőségű dolgoknál van (lett volna szükség), hogy a hatalmon levők magánosítsák-e pld. az egészség biztosítokat. Mert az olyan jelentőségű és visszafordíthatatlan intézkedés.
Mindegy, hosszú.

gyilkos fűegér 2010.07.03. 19:36:30

@Tündér_Lala: A NER-nek tényleg nincs jelentősége, mivel csak egy általános iskolai színvonalon megírt közhelyhalmaz. Annak viszont van, hogy ezt a szart a közintézményekben "jól látható helyre" ki akarják függeszteni: egy gondolkodásmódot jelez. Hallottad már, hogy: "cseppben a tenger"?

reality 2010.07.03. 19:37:53

@gyilkos fűegér: Nem nevel, csak meghatároz bizonyos értékeket! Nagy különbség! És igenis legyen iránymutatás. Kérem itt nem szakértő kormány van, ami "láthatatlan".
És nem szeretem a jogállam kifejezést sem.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 19:41:58

@reality:

Jogállam: "A jogállam olyan állam, ahol a közhatalmat a nyilvános és írott jogszabályok tartalmának megfelelően, és a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják. ...

Az angolszász politikai rendszerben a joguralom (rule of law) kifejezés használatos, ami azt fejezi ki, hogy a hatalommal felruházott emberek sem állnak a jog felett." (Wiki)

Mi ezzel a baj?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 19:42:31

@Tündér_Lala:

"Gyurcsány a kamerák elött szólt az őt kérdező riporternek"

A közszolgálati TV-ben a "Szólás szabadsága" című műsor elég sokáig arról szólt, hogy Friderikusz beszélgetett Gyurcsánnyal. Nekik ez volt a szólás szabadsága. Demokratikus játékszabályok, pff. ( undorral kiköp )

reality 2010.07.03. 19:45:06

@Herr SturmLiberator: Mert a jog nem az az isten, a mindenható, mindenek felett levő, ami meghatározz egy államot. A jogot is "csak" emberek alkották meg. Azért nem. De ez mellékes, csak megjegyeztem.

Tündér_Lala 2010.07.03. 19:45:50

@gyilkos fűegér: Pontosan ezek azok a közhelyek, amelyek az elmúlt 8 évben NEM teljesültek. Ez pedig nem nevelési kisérlet, hanem elvárás.

Egyébként nevelni sem ártana az embereket, mert az ellenkező irányú "nevelésnek", közgondolkodás rombolásnak köszönhető pld., hogy simán lerománozzák az erdélyi magyarokat és hosszan folytathatnám a sort. Ezeket a közhelyeket mind másként gondolták erddig.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 19:48:20

@Elpet: Nézzük már meg, hogy miről megy itt a vita, a 06.16. megszavazott szöveget emeltem át:
"A XXI. század elsô évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.
A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsôséges,
de végül vérbe fojtott forradalommal kezdôdött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság
helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott."
Eddig teljesen rendben van.

"A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyûjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Az Országgyûlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja."
Itt kezdődik a delúzió, szó sem volt forradalomról. Az egy dolog, hogy OV forradalomról beszél a választások után, de ezt leírni és megszavazni már kissé durva.

"Az Országgyûlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerzôdés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttmûködés Rendszerének
megalapításáról döntöttek. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyûlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja
építeni a Nemzeti Együttmûködés Rendszerét."
Már bocsánat, de nem erre szavaztunk. Arra szavaztunk, hogy GyF menjen a picsába (Dávid et al utána), és jöjjön a Fidesz, hogy az elmúlt 8 év elqrásait helyrehozza.

"Mi, a Magyar Országgyûlés képviselôi kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínû magyar nemzet tagjait."
Milyen új politikai és gazdasági rendszer? Jön a IV. Köztársaság, vagy visszaállítjuk a monarchiát? Engem egyik se zavar (sőt a monarchiának még örülnék is), de erről sem volt szó előtte. Milyen új gazdasági rendszer jön a (nálunk baromi szarul működtetett) szociális piacgazdaság helyett?

"Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövônk tartóoszlopai.
A Nemzeti Együttmûködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt
részesei a határon innen és túl élô magyarok. Lehetôség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik. Szilárd meggyôzôdésünk,
hogy a Nemzeti Együttmûködés Rendszerében megtestesülô összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövôjét, erôssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez
a roppant erôket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemû, vallású, politikai nézetû, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre
jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetôséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következô éveit."
Ez OK, hiszen a közös célért történő összefogásról szól.

I. Norton császár őfenségének igaza van: az új társadalmi szerződést jó lenne valamilyen formában társadalmi konzultációra bocsátani, mert különben az emberek nem érzik magukénak.

gyilkos fűegér 2010.07.03. 19:49:45

@reality: Nem mondod komolyan, hogy szerinted az emberek a kormányok "iránymutatása" alapján élik az életüket...vagy kéne élniük...nem vágom én ezt a gondolkodásmódot, néha nagyon magányosnak érzem magam ebben az országban...
És igeni: jogállamot, szakértői kormányt, alázatos munkát és KUSSOLÁST, nem folyamatos kormányzati nyálverést!

reality 2010.07.03. 19:50:11

@Tündér_Lala: És nem kellene elfelejteni (de nagyon nem!), hogy az is elhangzott, az aljas Pojáca szájából, hogy a kóbor kutyákat a sintérterepre kell vinni!

Tündér_Lala 2010.07.03. 19:52:07

@Herr SturmLiberator: A jogállammal nincs baj. Bár megjegyezném, hogy az állam vezetői nem használhatják fel a joghézagokat személyes előnyszerzésre. Ha mégis megteszik, akkor speciális "benfenntes nyerészkedést" végeznek és hitelüket vesztik.

Pelso.. 2010.07.03. 19:52:39

@Elpet: Pontosan így van, nem is ügy.
Amennyiben megalkotását megelőzte volna egy széles társadalmi közbeszéd, netán konszenzus, akkor ügy lenne, sőt, kifüggesztése jelentős esemény.
Ugyan nincs benne semmi rossz, mindössze súlytalanul becsatlakozik a látványpolitikai elemek hosszú sorába.

reality 2010.07.03. 19:53:20

@gyilkos fűegér: "alaápján kell élni az életüket"? Miről beszélsz? Ki mondott ilyet?
Te azt hallasz bele, amitől rettegsz: bárki bármit is megmondjon neked.
Arról van szó, hogy a kormány(!) mit gondol, hogy szeretné és melyek a szerinte való értékek.
Lehet nem elfogadni, csak akkor tudni kell, hogy te más irányba mész. Ennyi. Senki nem fog miatta megdorgálni, elvinni, lecsukni stb.

reality 2010.07.03. 19:55:55

@gyilkos fűegér: Szerintem meg politikai kormány kell, mert az több, mint a szakértő kormány (még ha az elmúlt jó pár évtizedben le is járatták), mert az magába foglalja a szakértőséget, és még sok minden mást, ami egy jó vezetéshez szükség van.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 20:00:04

@Tündér_Lala: A KE személye tényleg nem társadalmi vitában dől el Magyarországon, de SP a múltja miatt nem megfelelő.

@reality: Ha a wikipédiás idézetből kiveszed a jogot, akkor az marad, hogy az állam vezetői azt csinálnak, amit akarnak.
A fenti iránymutatással az a baj, hogy egy része bullshit. Mint a közszférában dolgozó kis csavar, 4 éve kaptam már bullshitet (igaz, ennél azért méretesebb volt) a pofámba a ballib kormánytól, akkor se tetszett, most sem.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 20:02:14

@Tündér_Lala: aláírva. Ez lenne a működőképes jogállam, az igazán finom Rechtsstaat. (ahol ráadásul normál esetben azoknak a szép jogoknak nem kis része a kötelességek teljesítésének függvényében járnak).

A KE ügy meg alapvetően onnan lett bolhából elefánt, hogy 2005-ben még volt véleményszondázás Sólyom jelölésekor és ehhez képest a sima jogszerű, külső egyeztetés nélküli eljáráshoz való visszatérés a friss NER szlogen árnyékában sokaknak visszalépésként jött le. Közhangulati egyszeregy. Szóval még eccer megaszondom: mandinert a PR stábba.

reality 2010.07.03. 20:06:10

@evil overlord: Szerintem meg nem billshit. Akkor ennyiben maradtunk.

gyilkos fűegér 2010.07.03. 20:06:10

@Tündér_Lala: A "közhelyek", amint "teljesülnek", egy kis képzavar de mindegy...egyébként nem értelek: család:eddig azért nem csináltunk gyereket, mert Gyurcsány volt hatalmon, de majd most, a NER keretein belül...egészség: nyolc éve iszok mint az állat a libsibolsik miatt, de most majd leszokok...az emberek sokféle ok, vagy tényező hatására döntenek így, vagy úgy, de hogy ezek között sokadrangú a politikusok pofázása, abban biztos vagyok.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 20:09:46

@reality: sőt nincs olyan, hogy szakértői kormány... amíg a GDP több, mint felét osztja újra az állam, óhatatlanul meghatározza a ezzel a társadalompolitikát is, abban meg a szakmailag optimális megoldás teljesen más balos (osztogatósdi, nyomorfétis) ill. jobbos (aktívbarát kedvezmények és programok) szemszögből.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 20:10:36

@reality: Neked nem bullshit az, hogy alkotmányos forrdalmat vittünk végbe a szavazófülkék magányában, amivel egyben egy új társadalmi szerződést kötöttünk? (Azért is T/1, mert én is rájuk szavaztam.)
Bár az is lehet, hogy mivel mindig is hülye voltam a verselemzéshez, azért nem veszem észre, hogy ez mit is akar jelenteni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 20:12:03

@evil overlord: "Ez OK, hiszen a közös célért történő összefogásról szól."

Szerintem ez arról szól, hogy arra tesszük fel (már kicsodák? a fideszesek?) az életüket, hogy a magyar nemzetiségűek megvalósíthassák a céljaikat.

Nem a Köztársaság állampolgárai és a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar nemzetiségűek.
Erre teszi fel az életét, aki eme okmány alapján határozza meg magát.
Ez a visítás legfőbb tárgya.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 20:13:56

@reality:

"Mert a jog nem az az isten, a mindenható, mindenek felett levő, ami meghatározz egy államot"

Nem is ez a fogalom értelme, a jogfétis az a TASZ környékére vezet.

Manyi Béci 2010.07.03. 20:15:27

@evil overlord:

Igazán?
Maga szerint ez rendben van?
"Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét."
Az elmúlt 20 évben ez hiányzott?
Nézze, én szeretek tanulni.
Pontosan mit jelent az idézett mondat?

" A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott"
Aham.
Résztvevők?

Meglep egyébként, hogy mennyire beveszi a nyilatkozat idétlen kliséit, és a többi maszlagot.

Nézze, a nyilatkozatnak egyben igaza van. Valóban új rendszer látszik kibontakozni az országban. Meglátjuk, meddig tart ez a rendszer.:)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 20:15:55

@Pelso..:

Igen. Ezt a deklarációt meg kell tölteni tartalommal.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 20:18:41

@kolbászoszsömle: Én ezt úgy értelmezem, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát.

"Ez a visítás legfőbb tárgya."
Ballib oldaról. Jobboldalról egészen más miatt morognak.

gyilkos fűegér 2010.07.03. 20:20:32

@reality: Jesszus, te tényleg azt hiszed, hogy álmatlanul forgolódok éjszaka, hogy mikor jön a fideszrendőrség? Hagyjuk már ezt "rettegés" baromságot. Mindössze borzasztóan idegesít, hogy pofázás már megint van, konkrétumok, meg cselekvés meg sehol, és ez megy 20 éve, már zúg az ember feje... Ez is egy fizetett szolgáltatás, a fodrász vágja le a hajamat, ne személyiségi tréninget tartson.
Béke!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 20:21:24

@evil overlord:

alkotmányos forradalom: ezt a költői túlzást osztom, hisz iszonyat le lett voksolva a mutyializmus, nem sima kormányváltás.

új társadalmi szerződés: ez már viszont tömény. Ellenben ha nem csak szlogen marad a NER mantra, akár lehet ez a vége és nem is lenne rossz, mert mint mondtam: a rendszerváltásból szépen kimaradt a nép, most ezt helyre lehet igazítani. Egy olyan országban, ahol a blogoktól a sarki kocsmáig megy a polityika, lenne erre piac.

gyilkos fűegér 2010.07.03. 20:22:32

@evil overlord: Nem vagy hülye, tényleg nem jelent semmit...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 20:25:34

@evil overlord: "Ballib oldaról. Jobboldalról egészen más miatt morognak."

Mi az a más? Nekem teljesen egybefolyik . )

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 20:31:17

@Manyi Béci: Végre itt a JÓ, erre bezizzen? :)
OV-nek igaza van abban, hogy a rendszerváltás nem sikerült jól, amiről természetesen részben ők is tehetnek.
Abban is igaza van, hogy az MSZP-SZDSZ koalíciók tevékenységénél nem mindig az ország érdeke állt első helyen (magyar ember nincs nyugton, ha nem szaros a szája (c) Hofi). Antallék, Orbánék is követtek el hibákat, de ők nem szervilizmusból.

Igyekeztem gonosz énemet a háttérbe szorítani és a legmegértőbben állni a szöveghez, ui. szerintem az általam bullshitnek nevezett részek kivételével létezik pozitív interpretációja a szövegnek.

(PS. örömmel látom, hogy HBM ismét megmondott.)

Pelso.. 2010.07.03. 20:33:55

@Elpet:
Aha, eddig nem volt idő megtölteni. Majd egyszer, hisz időnk bőven.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 20:40:41

@evil overlord: A sváb öreganyám NEM vallja magát magyarnak.
Az egyik dédapám sem vallotta magát magyarnak.
A sokac haverjaim sem vallják magukat magyarnak.

Az, hogy azt Te hogyan értelmezed és az, hogy mi van odaírva feketén-fehéren a szöveg fizikai valóságában, az két külön dolog.

A szöveg NEM állampolgárokról beszél, hanem magyarokról (akik vagy itt laknak, vagy nem), és olyan emberekről, akik itt élnek, és pozitív üzenetet a magyarok számára hordoz.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 20:42:29

@Herr SturmLiberator: Szerintem más a költő túlzás egy beszédben és más egy megszavazott nyilatkozatban. Speciel a "több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás" szlogen most jó lenne, de sajnos már ellőtték.
Amúgy mi a bánat az alkotmányos forradalom?
A többiben egyetértek Felségeddel.

@gloire: Ne mondja nekem, hogy nem tudja megkülönböztetni a ballib (pl. Andrassew) és a joboldali bírálatokat (pl. HerrSturmLiberator).
Leegyszerűsítve: "ez is azt bizonyítja, hogy a patásördög diktatúrát épít" vs. "Viktor, ez nem jó így"

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 20:46:14

@kolbászoszsömle:
Egy kicsit se?

"Az, hogy azt Te hogyan értelmezed és az, hogy mi van odaírva feketén-fehéren a szöveg fizikai valóságában, az két külön dolog."
Van egy rossz hírem, mivel nem formális nyelven van leírva, ezért mindenki úgy értelmezi, ahogy neki tetszik. BTW a magyarba az is bőven belefér, hogy magyar állampolgár, ld. American - US citizen.

Manyi Béci 2010.07.03. 20:48:24

@evil overlord:
Nem válaszolt a kérdésemre, evil.:)

szobaisten 2010.07.03. 20:53:33

Tudtok valahol olcsó keretezőt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 20:55:25

@evil overlord: & @Manyi Béci:

No, végre, hogy valaki eljutott a Nyilatkozat szövegéig is.

Talán május harmincadikán nyomott Orb*n egy újabb kötcsei beszédet, amiben volt egy kitétel, ami (talán) magyarázza ezt az egész maszlagot:

"A tavasszal történteket nevezhetjük kétharmados forradalomnak, ami alkotmányos keretek között ment végbe. Történelmi tett volt a forradalmi hangulatot becsatornázni a demokráciába."

Bővebben itt:

bbjnick.blog.hu/2010/06/05/kotcse_n_1_tortenelmi_tett_volt_a_forradalmi_hangulatot_becsatornazni_a_demokraciaba

Nem tudhatjuk/ismerhetjük pontosan valamennyi motívumot és szempontot, ami ezt a fideszi taktikát indokolja, de egy motívumot világosan láthatunk: "a forradalmi hangulatot becsatornázni a demokráciába".

Mivel homályban tapogatózunk, így bizonyosra nem merném mondani, de egy olyan olvasatot is logikusnak látok, hogy: a "forradalom" célja valójában egy retrográd aktus: a rendszerváltás rendszerének, az ahhoz tartozó hazai és nemzetközi viszonyoknak (amennyire lehetséges) konzerválása, fenntartása volt. Orb*n megmentette a rendszerváltás rendszerét:-/

Olyan ez a "forradalom a szavazófülkékben", mint a népi demokrácia:-/ vagy mint a kádári konszolidáció:-/

Aki pedig ezt a Nyilatkozatot megszavazta (akár tudatlanságból, akár korruptsága okán) az hazaáruló.:-/ Ebben a Nyilatkozatban semmi sem konkrét, minden túl általános ahhoz, hogy kihirdetői ne éppen úgy magyarázzák, ahogyan érdekeik éppen diktálják. Ezt a Nyilatkozatot a közintézményekben kifüggeszttetni olyan szintű hatalmi cinizmus, a nemzet olyan mérvű arculköpése, ami semmivel sem marad el a rendszerváltozás paktumai vagy a 2006 őszi gyurcsányi mókák mögött.

Ez is egy olvasat és érdemes innét is megvizsgálni a dolgokat, mielőtt újra végletesen kiszolgáltatnánk magunkat egy immorális hatalmi játéknak.

ü
bbjnick

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 21:04:12

@evil overlord: Ha a magyar a magyar állampolgár -mert így értelmezed, mi lesz a határon túli magyar nemzetiségű nem állampolgár emberekkel, akik a nemzet részei?
Mert ebben az esetben a határon túl élő magyarok azok a magyarok, akik spárgát szednek a fricceknél, meg dubajoznak az araboknál, az itt élők pedig a vietnámi fűkertészek pl.

Szóval, ha egyszerre akar valaki baszni és szűznek maradni, akkor fájni fog a segge.

tölgy1 2010.07.03. 21:06:19

@Manyi Béci: századrangú marhaság. Jobbat nem tudnak elővenni. Fosnak.
És bármiből arra a következtetnek, hogy diktatúra lesz/van. Sajnos, Grifttel szemben, nem látom ennek semmi jelét. Az igaz, hogy a maguk ellenére lesz összerakva az ország, de legalábbis megpróbálja OVi.
Itt jobbra fenn Andrassew már meghirdette az ellenállást. Szánalmas. Meg sem kell törni a ballibeket. Meg vannak. Érdektelenek.
És mivel lényegi kérdéseket nem értik, nem is látják, és mondani semmit sem tudnak róluk, marad ez az értelmiségi nyervogás.
Kérdezze meg a bankárokat hogyan és mennyit tárgyalt velük most Matolcsy.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 21:16:16

@Manyi Béci: Namégyszer:

""Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét."
Az elmúlt 20 évben ez hiányzott?"
Egyrészt összefolyik az előző 46 évről szóló félmodattal, másrészt az uniós csatlakozás során a szociknál csak egy számított: minél hamarabb aláírni a paksamétát (a külügyből mesélték).

"Pontosan mit jelent az idézett mondat?"
Lehet pl. úgy értelmezni, hogy a külpolitikában a jövőben az első helyen az ország érdeke fog állni, és nem az, hogy mi a hasznos idióták véleménye :)

" A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott"
Aham.
Résztvevők?"
Erre már azt hiszem válaszoltam.

"Meglep egyébként, hogy mennyire beveszi a nyilatkozat idétlen kliséit, és a többi maszlagot."
Mondtam, hogy a lehető legjobb hiszemben irányultam hozzá, de még így is voltak benne marhaságok :)

"Nézze, a nyilatkozatnak egyben igaza van. Valóban új rendszer látszik kibontakozni az országban. Meglátjuk, meddig tart ez a rendszer.:)"
Most röhög, vagy retteg? (Én sírva fogom a fejemet, hogy ezek is tudnak akkora marhák lenni mint a szocik.) Bár rettegni jó :))))

@bbjnick: Nos igen, ez a kevésbé jóhiszemű interpretáció.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 21:23:12

@kolbászoszsömle: Úgy látom te mindenképpen a soviniszta olvasatot akarod kihozni Orbán szövegéből. Jogosan lehet vádolni OV-t sok dologgal, de a soviniszta vád hülyeség.

"A Nemzeti Együttmûködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt
részesei a határon innen és túl élô magyarok. Lehetôség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik."
Nos ebben nem csak a magyarországi és a határon túli magyar nemzetiségű emberek vannak benne, de mindenki más is, aki itt él és dolgozik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 21:30:21

@evil overlord:

Ha már csak a "hiszemek" maradnak, akkor nagy bajban vagyunk:-/

Vajon miért nem fogalmaznak világosabban, egyértelműbben és konkrétabban?

ü
bbjnick

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 21:36:06

@evil overlord: "Ez
a roppant erôket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen
korú, nemû, vallású, politikai nézetû, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre
jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetôséget, hogy a magyarok végre
megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következô éveit."

Ebben viszont nincs, és ez a végszó, amiben elmagyarázza, hogy mire jó a NER.

Ebben a magyarázatban bármely magyar emberről beszél, meg a lehetőségeikről, és egyértelművé teszi, hogy a magyar alatt a magyar nemzetiségűt érti, mert konkretizálja, hogy milyen magyaroknak lesz fasza a rendszer, és kihagyja a nemzetiségeket a felsorolásból.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.03. 21:44:38

@kolbászoszsömle:

Te nem tudtad? A nem magyar nemzetiségűeket meg fogják fosztani magyar állampolgárságuktól és ki fogják utasítani az országból.

No.

[................/.]

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 21:49:31

@evil overlord: Persze, hogy megtudom különböztetni, a hangnem és a stílus elárulja, pedig a lényege mindkettőnek ugyan az: "nekem ne mondja má' meg..."

Ehhez képest pedig szinte túl puha a szöveg, nem is mond meg semmit, senkinek, csak egy olyan, általános politikai deklaráció, ami megpróbál ugyan pontos és egyértelmű határt vonni az új és a régi struktúra közt, azt "történelmi távlatba emelve, mintegy", csak túl homályos a szöveg, kicsit erőltetett.

Azzal viszont, hogy ezt most kirakják, azzal semmi baj nincs, teljesen természetes és el is volt várható valami hasonló gesztus, ami az új irányítás alá kerülő aparátust illeti. Mert ez nekik szól, hogy mostantól haptákba vágják magukat. Ezt biztos más csatornákon is közlik velük, de ez így, keretben, kifüggesztve mégiscsak máshogy néz ki.

Chicano 2010.07.03. 21:52:37

Addig jó amíg ilyen hülyeségeken vitatkoztok. Én éltem olyan országban amit itthon mintademokráciának tartanak, és abban az országban kötelező kitenni minden állami hivatalban az éppen hivatalban lévő elnök fotóját. Mégse jut senkinek erről eszébe hogy kitört a diktatúra. Én konkrétan teszek rá mit raknak ki bekeretezve a hivatalban amíg normálisan kormányoznak.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.07.03. 21:57:10

@bbjnick: Mert eddig minden hatalmi tömb/konglomerátum a fennálló ellen fordította az összes "konkrétumot", amit csak az mondott. Jó példa a jelenlegi, ahol ugyan konkrétum csak annyi, hogy egy nemzetiszín-keretes izét ki kell rakni a falra a közhivatalokban, ezáltal aztán világvége-hangulat alakul ki még a "támogatók" közt is. Mondd, pont ebből fog következni szomorú sorsunk? Végül is, ezt se Hornék, se Gyurcsi meg sem próbálta idáig, ezek szerint ők még jobbak is voltak?
"Ez is egy olvasat és érdemes innét is megvizsgálni a dolgokat, mielőtt újra végletesen kiszolgáltatnánk magunkat egy immorális hatalmi játéknak." írod. Most miért kell ez a duma? Egyáltalán, mikor nem voltunk végletesen bárkinek kiszolgáltatva, akik a hatalomba kerültek uszkve 90 évig, vagy még régebben? Akkor eldönthettük? A kritika és ellenkezés rendjén való, ez a f@sság nekem se tetszik, de ez szvsz. nem a világ vége (nem beszélve az ebből levont végletes következtetésekre). Az nyihaha másik oldalára zuttyanni sem éppen a legjobb megoldás. Azt gondolom, túlspilázod a dolgot. Randa, randa, de nem tudjuk mire jó, ez max. az igazság:-D
Üdv. Misi

Pelso.. 2010.07.03. 22:08:22

@evil overlord: Egy apróság: az elvárások most a kormánnyal, s nem a választókkal szemben merülnek fel. Utóbbiak már tettek: megadták a lehetőséget szavazatukkal.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 22:11:18

@bbjnick: "Vajon miért nem fogalmaznak világosabban, egyértelműbben és konkrétabban?"

Szerintem azért, mert valami olyasmit szertnének hosszútávon, amiről te nyomod a szöveget évek óta. Csak tisztában vannak azzal, hogy ez azoknak, akik nincsenek hozzászokva napi szinten bbjnick-hez, azoknak elsőre túl tömény lenne : )

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 22:18:30

Amúgy pedig, kérem, ez nem egészen a mi ügyünk. Ez a köztisztviselők-közalkalmazottak és a kormány dolga. A kormány kifüggeszt egy iratot, hogy ezzel megjelenítse: a köztisztviselők-közalkalmazottak kötelesek lojálisak lenni a kormány által folytatott politikához. Ebben én semmi kifogásolhatót nem találok. Kötelességük, hogy lojálisak legyenek.

Pedró27 2010.07.03. 22:23:48

@Pelso..: "Egy apróság: az elvárások most a kormánnyal, s nem a választókkal szemben merülnek fel. Utóbbiak már tettek: megadták a lehetőséget szavazatukkal. "

Az apparátus valósítja meg, amit a kormány tesz. Tehát bízzuk a kormányra, hogy hogyan irányítja, illetve szedi ráncba az apparátust.

Miért feledkezik el mindenki arról, hogy ez nekik szól?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 22:29:32

@Chicano: Persze ez így van, érdekes volna, ha valami felkészült, fiatal újságíró (persze nem Mandineresre gondoltam . ) utána járna, hol, mit szokás kirakni akár egy egyszerű kormányváltás kapcsán is. Elsősorban persze Lengyelország érdekelne . )

stratez 2010.07.03. 22:30:00

A 2006-os Fideszben nem volt meg a bátorság Orbán leváltására, amire duplán rászolgált, egyrészt, mert másodszor bukott, és még inkább, mert nem volt benne annyi emberi és politikusi tisztesség, hogy legalább a látszat kedvéért lemondjon. Már akkor látszott, hogy elvesztette a kapcsolatát a valósággal, a választások után pedig valamiféle bolygóközi pályára állt, még a legelszántabb hívei is kétségbeesetten figyelik ámokfutását, amelyik nem is olyan lassan, de biztosan Gyurcsányi méreteket ölt.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 22:37:25

@kolbászoszsömle: Közben bbjnick válaszolt helyettem.

@gloire: Én kevésbé érzem a "nekem ne mondja meg"-et a jelen esetben, inkább azt érzem, ami bbjnick írásából átjött nekem: "ne nézzen engem hülyének (ezzel a cinikus irománnyal)", de végül is mindegy, ízlések és pofonok...
Az apparátus fegyelmezésére elvileg jó lehet (a közjóért kellene dolgozniuk), de mint írja túl általános. A színfalak mögött bizonyára megkapják az eligazítást.

@Pelso..: Igazából nem tudom, hogy mire gondoltak az elvárásokkal, de lehet egy olyan olvasata is, hogy az embereknek nem csak jogaik, hanem kötelességeik is vannak (az utóbbiról az elmúlt 20 évben nem sok szó esett, lettek is kellemetlen következményei). Van persze egy sokkal kevésbé pozitív interpretációja is, ld. négymadárnál:
negymadar.blog.hu/2010/07/03/legyen_beke_szabadsag_es_egyetertes_2

Pelso.. 2010.07.03. 22:37:48

@Pedró27: A közigazgatásban dolgozóknak van munkaszerződésük, munkaköri leírásuk, -ha az ebben foglaltak szerint tisztességesen dolgoznak,az elég, s fontosabb, mint a kormányzathoz való szubjektív lojalitás.

Pedró27 2010.07.03. 22:39:04

@Elpet: Egyébként én már egy korábbi kommentemben is próbáltam pedzegetni, hogy a kormányhivatal egy MUNKAHELY, ahol a főnök a miniszterelnök, végső soron.

Egyrészt, így kikarikírozva tényleg cikinek látszik a dolog, én mégis azt mondom, hogy rájuk bízom, hogyan kezelik az apparátust, amelynek azért remélhetőleg tényleg valami máshoz kell majd hozzászoknia.

Mivel hasonló irományok minden nagy cégnél ki vannak függesztve, ezért úgy gondolom, hogy valami értelme mégis van a dolognak.

Pedró27 2010.07.03. 22:39:58

@Pelso..: "A közigazgatásban dolgozóknak van munkaszerződésük, munkaköri leírásuk, -ha az ebben foglaltak szerint tisztességesen dolgoznak,az elég, s fontosabb, mint a kormányzathoz való szubjektív lojalitás. "

Neked is leírom: mivel hasonló irományok minden nagy cégnél ki vannak függesztve, ezért úgy gondolom, hogy valami értelme mégis van a dolognak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 22:41:23

@Elpet: Az a szép az egészben, hogy milyen profin fel van építve az ellenkampány. Pár napja az index már elindította a Scmitth kép kötelező kirakásáról készített videójával. Nyilván kaptak egy fülest, hogy most jön "valami kirakás", és beelőzték. Indul a diktatúra, Rákosi stb.

Holott, még konszolidáltabb időkben is elvárható volna (és talán volt is ilyen) hasonló gesztus, nemhogy most, amikor ez tényleg a minimum.

Pedró27 2010.07.03. 22:42:35

@Pelso..: Ja, és átfogalmazom a mondatot, hogy értsed, mi a lényeg: A közigazgatásban dolgozóknak van munkaszerződésük, munkaköri leírásuk, -ha az ebben foglaltak szerint tisztességesen dolgoznak,az elég, s fontosabb, mint a főnökséghez való szubjektív lojalitás.

Ugye, így már más?

Ismétlem: ami neked kormány, az nekik a főnök.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 22:45:46

@evil overlord: Az nem válasz, hanem gúnyolódás.
Elmehetünk ebbe az irányba is.

Pelso.. 2010.07.03. 22:46:04

@Pedró27: A közigazgatás nem magáncég, ne is menjünk bele a különbségbe.
A vitatott dokumentum pedig egy politikai jellegű,célzatú deklaráció, -munkahelyekre szánva,munkafegyelmet javítandó? Ragyogó.

Élőfa 2010.07.03. 22:46:51

Most nézem csak, egy cikkel lejjeb: Ráncfelvarrás a Mandineren. Felette pedig egy enyhén retusált Orbán Viktor kép ehhez az íráshoz. :D

Pedró27 2010.07.03. 22:51:58

@Pelso..: "A közigazgatás nem magáncég, ne is menjünk bele a különbségbe."

Hol írtam én magáncéget?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 22:54:27

@Pelso..: "A közigazgatásban dolgozóknak van munkaszerződésük, munkaköri leírásuk..."

Meg esküt tesznek. A magyar államra. Ez a kis iromány meg elvileg arról tájékoztatja őket, hol tart ma a magyar államiság kérdése. Nem volna baj, ha ezt pontosabban fogalmazná meg, de a szándék nyilván ez.

Pelso.. 2010.07.03. 22:54:50

@Pedró27:
"minden nagy cégnél ki vannak.." -a fogalomkörbe a magáncégek is beletartoznak, ezért volt félreérthető.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.03. 22:57:14

@gloire:

Az esti Híradóban Schiffer András nyilatkozott, felháborodástól elcsukló hangon az intézkedésről. Ahogy elnéztem a dolgot, ebből sem lesznek utcai megmozdulások. Nap közben sem láttam, hogy az emberek csoportokba verődve, izgatottan tárgyalnák az Orbán-kormány legújabb túlkapását. Internetes művihar ez.

Pelso.. 2010.07.03. 22:58:14

@gloire: Az eskü szövegét ki lehet tenni, az odavaló. Viszont a NER nemcsak a közigben dolgozóknak lett címezve.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.03. 22:58:25

@gloire: "Ez a kis iromány meg elvileg arról tájékoztatja őket, hol tart ma a magyar államiság kérdése"

Pontosan, jól látod! Remélem, a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata és a kifüggesztésről szóló kormányrendelet máris törölte az eddigi magyar alkotmányjogot, és a joghallgatók már ebben a szemeszterben is külön tételsorban vizsgáztak a Nyilatkozat tételeiből!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 22:59:34

@Pelso..: Az nem, de ez a plakát konkrétan, ez igen.

evil overlord (törölt) 2010.07.03. 23:00:27

@kolbászoszsömle: Csak magamat tudom ismételni: a nyilatkozat messze nem egyértelmű, mindenki azt olvas ki belőle, amit akar, de Orbánt hülyeség sovinizmussal vádolni (az egy másik párt játéktere).

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 23:08:23

@rajcsányi.gellért (ergé): Egy sima politikai deklaráció, és annak közhírré tétele a közalkalmazottak körében egy plakáton, az még nem alkotmányjogi kérdés. Arra viszont kiváncsi leszek, az új alkotmányba kerülnek-e be hasonló kitételek majd, mert akkor a fiatal joghalgatók jól teszik, ha már most ízlelgetik a szöveget. Jogelvi szempontból pl. a szuverenitásunkkal kapcsolatos megjegyzések érdekesek benne . )

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 23:15:05

@evil overlord: Ha nincs önálló jelentése a műnek, és úgy akar útmutatás lenni, hogy mindenki azt ért belőle, amit akar, akkor talán a világ legkárosabb irományával fog szembenézni nap mint nap a közszolga.

Senki nem fogja komolyan venni, sem ezt, sem amit csinál, kommunikál ezután a kormány és ez okoz majd hitelességi deficitet -államigazgatáson belül.

Szóval az olyan szintű állásfoglalások, amik a királynőt megölni nem kell félnetek mintájára készülnek, valahogy nem értem, hogy hogyan lehet pozitívan látni.

A Te sovinizmusmentes észlelésed alapján a fideszkormány vagy sumákol valamit, vagy erőtlen.
És kétharmaddal nem igazán lehet erőtlennek tekinteni.

Manyi Béci 2010.07.03. 23:19:49

@tölgy1:
"századrangú marhaság. Jobbat nem tudnak elővenni. Fosnak."
Ó, dehogynem tudnak, elő is veszik, tudja, Schmitt, Domokos, az alkotmánybírák, stb:)
Ez csak a kis színes, egy nagyon jól felhasználható kis színes.

"És bármiből arra a következtetnek, hogy diktatúra lesz/van. Sajnos, Grifttel szemben, nem látom ennek semmi jelét."
Ezzel most azt mondja, hogy Grift is ballibsi, olyan másmilyenarcú?

"Meg sem kell törni a ballibeket. Meg vannak. Érdektelenek."
Kétségtelen, hogy a jobbosok most érdekesebbek, tölgy:)

"És mivel lényegi kérdéseket nem értik, nem is látják, és mondani semmit sem tudnak róluk, marad ez az értelmiségi nyervogás."
Kevesen értik, tölgy. Még kevesebbeket érdekel.
A kis színesek viszont mindig jól fogynak.:)

Manyi Béci 2010.07.03. 23:24:54

@evil overlord:
Külügyből mesélték...aham.
Meggyőzött:D

"Most röhög, vagy retteg? (Én sírva fogom a fejemet, hogy ezek is tudnak akkora marhák lenni mint a szocik.) "
Nem tudta eddig?:) Még nagyobbak is, nem kicsit.
Röhögök, naná.

Manyi Béci 2010.07.03. 23:27:07

@gloire:
Közhírré tétel, és kötelező kifüggesztés nem ugyanazt jelenti.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 23:32:42

@rajcsányi.gellért (ergé): Ez az első mondat az érdekes:

"A XXI. század elsô évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét."

Az önrendelkezés itt elsősorban mire vonatkozhat? Az EU-ra, és a NATO-ra biztos nem, az a két szövetség ma érdekünk, és elvileg szuverén döntéssekkel léptünk be, és eszünk ágában sincs kilépni.

Ez a kitétel csakis a pénzügyi függőségre utalhat, másra aligha. Én el tudom képzelni, hogy az új alkotmány ezt a területet nagyon szigorúan szabályozza majd, és az állam eladósodását alapvetően akadályozó jogelveket fog megfogalmazni. És akkor akár tovább is mehetnénk, hogy mitől voltunk függésben az elmúlt időkben..

tanarseged ur 2010.07.03. 23:37:34

@gloire: "Ez a kitétel csakis a pénzügyi függőségre utalhat, másra aligha."

Ha arra utal, akkor nem igaz. A pénzügyi függőség ugyanis továbbra is fennáll, és még jó esetben is marad még egy ideig.

hiba 2010.07.03. 23:40:42

@Elpet: Akorra forradalom biztos nem lesz emiatt mint a szavazófülkékben,de tegnap még azt mondtad, ez senkit nem érdekel csak az internetezőket,ma meg már ezzel volt tele a híradó. Azért ha kinéznél a szemellenződ mögül látnád, hogy elég nagyot rombolt a fidesz az ép csak megkezdett építményen. Sok van még azonban hátra a meccsből, lehet javítani, az igaz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.03. 23:47:20

@tanarseged ur: ez világos, ettől még elképzelhető, hogy alkotmányos korlátai legyenek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.03. 23:49:05

@evil overlord:

"Amúgy mi a bánat az alkotmányos forradalom?"

Az, hogy nem kukagyújtogatással, hanem az ominózus szavazófülkében kergették el Fletóékat. Jóval többen, mint a fidesz törzsszavazók, ergo sikerült aktív/passzív hozzájárulással kiSAVazni azokat, akik Öszöd és Oszlatós Október után is a legnagyobb természetességgel kapaszkodtak az Audi slusszkulcshoz.

Csak ugyebár nem árt észben tartani, hogy nem csak az MSZP pártlogója szúrta a szemüket, hanem a fellengzősség, a népet leszaró elit, az üres mantra, a mutyik stb. Ezeket persze a sima többséget és a 2/3-ot lehetővé tevő protesztből fideszre szavazók számon kérik az "új rendszeren" is. Avagy/és beindulnak az otthon maradtak és akkor repül a nehéz voks, ki tudja hová megy...

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.07.03. 23:57:12

Mit ugat ez Nemzeti Együttműködésről, amikor még a fidesz párttagjainak sincs semmi beleszólása a párt politikájába, ők egy hadsereg parancsvégrehajtó katonái. Cserébe az alsóbb szinteken gazdálkodhatnak, de a politikába kuss van nekik.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.07.04. 00:00:11

@Herr SturmLiberator:

Ha meg lesz nekik engedve a számonkérés. Elvégre Új Társadalmi Szerződés van, kiderülhet, hogy egyik pontjában a Társadalom lemondott az engedetlenségi záradékról és a szabad királyválasztásról, most már örökre a Haza Atyjára ruházta érdekei képviseletét...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.04. 00:37:18

@Mihint: & @gloire:

:-)

Veszélyt "érzek", ez az igazság. És, sajnos, túl gyakran be szoktak jönni az "előérzeteim".:-/ Emiatt irkáltam már tele a bbjnick.blog.hu-t és magyarido.blog.hu-t is a h*lyeségeimmel:-D

Valóban meglepett, hogy az ú.n. "jobboldali magyar értelmiség" nem reagált sem Kötcsére, sem az utána következőkre (egészen a mostani nyilatkozat-ügyig). Hogy a bal, a ballib mit mond, mit csinál, az lényegében érdektelen, mert nagyjából mindig ugyanazt, de hogy a "konzervatívok", a "nemzetiek" nem kezdtek el kérdezősködni, hogy "no, most akkor ezt most hogy is...?", azt nagy bajnak érzem.

Kötcse nem vicces:-/ Orb*n nyíltan elmondja (bár túl sok konkrétumot nem árul el róla), hogy egy új politikai-hatalmi konstrukció létrehozásán ügyködnek. És ahelyett, hogy mindenki akadékoskodni és agyaskodni kezdene, hallgatnak, mint akik besz*rtak.

A történelemben nem volt még olyan "politikai-hatalmi konstrukció", aminek ne lettek volna hivatkozásai, referenciái (vagy ha nem voltak, hát gyártott le magának néhányat). Ezek nélkül senki nem tudhatná, mi a vektor, nem tudna tájékozódni, sem a hatalom nem tudna irányítani, sem a népek igazodni. Nem nekünk és nem most kellene kipróbálni, milyen is így élni.:-/

Orbán azt is mondta Kötcsén, hogy "mi majd megcsináljuk az új rendszert, ti pedig majd "alázatosan" megtöltitek tartalommal". És senki nem mondta neki, hogy "b*szkikám, ez k*rvára nem így működik!":-/

A bizonytalanságnál nincs veszélyesebb. A bizonytalanság a nemzethalál szélére vitte már ezt a nemzetet. Én nem tudom (honnét tudnám?!), hogy pontosan mire megy ki a "játék", de azt "érzem", hogy ez így nem "játszik". Ha valaki "jót akar" ennek a népnek, az legyen nagyon egyértelmű, világos és határozott. A cél a bizalom újbóli megjelenése és polgárjogot nyerése kellene, hogy legyen... stb.:-)

ü
bbjnick:

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.04. 00:42:38

@ArmaGeddon Bácsi: fentieket a Jobbik fejére is olvasnád? Fura, hogy csanadvezer.hu és Tsa aggódik azért a demokráciáért amit el akartak söpörni a radikális változás keretében.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.07.04. 01:12:31

@bbjnick: Veszélyérzeted - szerintem - most sem csal(jómagam is hasonlóképpen érzek). Azonban, a vízből nem vagyunk ezzel ki, ha csak folyton ezt hangoztatjuk. Mi mást tehetnénk, kérdezheted, hát, a gyakorlati dolgokon kívül tehetünk kísérletet a ki nem mondott, egyértelművé nem tett dolgok értelmezésére :-) Hiányolod a "jobboldali magyar értelmiség" reakcióját kötcsére, meg a többiekre. Én pedig hiányolom a jobboldali magyar értelmiséget, mint olyat(abban az IGAZI formájában, ahogyan azt értjük). Bizonytalanság, írod. Soha jobban még nem csaltam meg magam, mint amikor elhittem, hogy kaphatok emberektől "bizonyosságot", Te nem így vagy ezzel? Mindamellett a "népek" pl. ezzel (amivel itt mi f@szakodunk) nem foglalkoznak. Sőt, mondhatom, jobban érzik a "bizonyosságot", mint mi. Tapasztaltam. Ily kicsiségeknek is lehet örülni. Másrészt OV.-éknek nagy oka lehet arra, hogy ilyen kommunikatív zűrzavart csináljanak, hogy még azok se tudják mihez tartani magukat, akik "támogatják" őket(és itt most szigorúan a <magunkfajtára> gondolok, mert az "egyszeri ember" ezen már túl van). Nagyon érdekelne engem is, milyen vacsorát készítenek kedves vezetőink, de - fájdalom - nem lehetünk ezen tudás birtokában. Annyit azonban biztosan tudhatok, hogy nékünk kell azt megenni :-D
Üdv. Misi

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 07:35:53

@Manyi Béci: Fájdalom, de neveket nem fog kapni, de adok egy kis segítséget: agrártámogatások ügye.
Nono! Horváth Csabát nehéz felülmúlni.

@kolbászoszsömle: Szerintem ez az iromány nem a közigazgatásnak készült, ez egy politikai nyilatkozat a népnek. Annak viszont gyenge. Te még nem jöttél rá, hogy Orbánék néha nagyon hülyén tudnak kommunikálni?

@Herr SturmLiberator: Én már mondogatom egy ideje, hogy a szocik áprilisi pofára esése példaként kell lebegjen a többi párt előtt: így jár az aki áveri és kifosztja az országot. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy Viktor megértette a leckét.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.04. 07:45:27

@hiba:

Az, hogy ezzel volt tele a híradó, az csak azt jelenti, hogy a szerkesztők ezzel rakták tele a híradót. Semmi többet.

Átlagbéla Norbert egyszerű embert ugyanis a jogállamból annyi érdekli, hogy ne lopják el mérték nélkül a befizetett adóját, hogy ne verje meg a rendőr az utcán, hogy részeg híresember vagy gazdagember ne gázolhassa el büntetlenül. Ennyi érdekli mindösszesen, nem hatják meg a különböző struktúrák finom múködéséről szóló értelmiségi belügyek. Átlagbéla Norbert ugyanis ennyit profitálhat legföljebb a jogállam működéséből.
És nem fogják érdekelni a következtetések és bonyolult magyarázatok arról, hogy miként veszélyezteti a Nyilatkozat kifüggesztése az ő egyszerű érdekeit.

Különösen annak fényében, hogy amikor nem ment a sírás a jogállamiság deficitjéről, akkor mi is történt? Hát messze nem voltak rendben a dolgok, mégsem kongatták a vészharangot a híradóban.

Tessék tudomásul venni, hogy ez el van kúrva, nagyon-nagyon el van kúrva. És nem egy ember kúrta el és nem egy párt meg nem két párt, hanem az egész köldöknéző értelmiség, amelyik hosszú éveken át vagy formálója volt a ballib rendszernek, vagy a formálók kegyeiért és vállveregetéseiért lihegett, és nagyon óvakodott attól, hogy érdemi kritikát fogalmazzon meg. Ugyanis elkövették a legnagyobb alávalóságot: saját premisszáiknak nem feleltek meg, eszük ágában sem volt, mert azt gondolták, hogy mindent megtehetnek. Ezért nem fogják tudni Átlagbéla Norbertet a kormány ellen uszítani, bárhogyan is szeretnék.
Aki ebben bármilyen módon is részt vett, maradjon nagyon mély csendben és hagyja békén azt, aki megpróbál rendet tenni.

stratez 2010.07.04. 07:49:35

Gyurcsány is azt hitte 2006-ban, hogy megállította az idő kerekét, Orbán pedig most, hogy visszafelé is lehet tekerni. A hülye politikus nem arról ismerszik meg, hogy a saját kárán sem tanul, hanem hogy az ellenfeleién sem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.04. 07:54:46

@Mihint:

1. Z. barátom azt mondja, hogy túl sokat nem kell várni a jakobinusoktól:-) Ilyen a nemzeti együttműködés, ha liberális demokraták csinálják:-) Magyarán: nincs meg a kultúrájuk ahhoz, amibe vágtak. Lehet, hogy így van lehet, hogy nem. Mindenesetre ez még egy optimista olvasata volna a dolgoknak.

2. Jobboldali értelmiség pedig létezik. Sőt, jobboldali kultúra is létezik. Csak nagyon meg van zúzva. Ha a "közeg" barátságosabb volna, akkor (valamilyen szinten) föl tudna egy jobbos (ez az én olvasatomban egy koherens és következetes tradicionális nemzeti) kultúra még állni és produktív, sőt, innovatív is tudna lenni:-)

3. Nem bizonyosságra csupán kiszámíthatóságra gondolok, amikor a bizonytalanság ellen beszélek és a bizalom újbóli térnyerését hiányolom. Meglehet, hogy a "népek" nem úgy fogalmazzák meg ezt a problémát, mint mi (h*lyemegmondó-kommentvitézek a neten:-D), de a hatásait ugyanúgy elszenvedik. Nem agyalnak rajta, csak nem alapítanak családot, nem szülnek gyereket és koránhalnak:-(

ü
bbjnick

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.04. 07:58:55

@Mihint: Azért hiányolhatod a jobboldali értelmiséget, mert bajosan lehet értelmiségnek tekinteni azokat, akik nem kapnak röhögő- és sírógörcsöt attól, ami ma jobboldalnak tartja magát.

@evil overlord: Először a forintot shortolták a fiúk, mint kommunikációs baki, most az OTP vagy a mol van soron...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.04. 08:04:38

@kolbászoszsömle:

Én sohasem gúnyolódok. Most sem tettem. Ironizáltam.

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.04. 08:12:14

@rajcsányi.gellért (ergé):
jól van már na, ne legyél az elkeseredéstől ilyen cinikus. nem olyan lesz a fidesz 16 év ahogy elképzelted, de sebaj. szerintem szabadlábon leszel. :)

Whitedog 2010.07.04. 08:24:39

@Elpet:

Hogy kinek kell csendben maradnia, inkább idéznék egy korábbi kommnentet:

lastres 2010. július 2. 21:58

Az igazán ciki a dologban nem is a kifüggesztés, hanem hogy ez egy cinikus nyilatkozat, amit a parlamenti munkában a Fidesz minden nap újra és újra megcáfol. (Megint két elég jelentős törvényt nyújtottak be péntek délután úgy, hogy hétfőn nár tárgyalják is).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.04. 08:42:53

még valamit el kell mondjak. mindenki számára világos, hogy az orbán-rendszer hajnalának vagyunk tanúi. és ha ez a rendszer semmi másról nem fog szólni, csak arról, hogy a komcsikat ütni kell és el kell taposni a liberalizmus férgét, és ellen kell állnunk a ciontőke hatalmának, máramennyire lehet, akkor ezt a rendszert támogatni kell.
megy itten a rugózás, hogy mire kapott orbán felhatalmazást a kétharmaddal. semmire. nem a kétharmad hatalmazta fel. mint kiválasztott, a feljebbvaló felhatalmazottja. a kétharmad, a nép, csak eszköze a kiválasztás munkájának.
na, ezeket véssék az eszükbe! :)

Pelso.. 2010.07.04. 10:01:14

@Grift:
A küzdelem legjobb módja a ciontőke ellen; beférkőzünk s tönkretesszük a galádot:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/02/10-20_milliard_euros_hitelcsomagra_torekszik_a_kormany/

tölgy1 2010.07.04. 10:10:51

@Manyi Béci: a kis színesek emlegetése olyan, mint a fütyülni a sötétben.
A lényeges döntésektől nemcsak fényévekre kerültek, hanem még ahhoz is ütődöttek, hogy észrevegyék őket, de ha mégis, akkor is gyengék, hogy érdemben ellenálljanak.

tölgy1 2010.07.04. 10:19:36

@Manyi Béci: "Maga szerint ez rendben van?
"Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét."
Az elmúlt 20 évben ez hiányzott?
Nézze, én szeretek tanulni.
Pontosan mit jelent az idézett mondat?"

A szuverenitás fikció, de ha a ballibek demokraták lettek volna, akkor komolyan törekedtek volna rá. De jobban félnek a démosztó-ethnosztól, mint az Ördög a tömjénfüsttől.

Hogy mit jelent a szuverenitás részeleges visszaszerzése? Mondok egy képzelt példát: a kormány adót akar kivetni a müzlikészítőkre, de müzlisek zömmel külföldi tulajdonban vannak, és a tulajdonosok rögtön beszólnak a bejáratot brüsszeli kapcsolatoknak. Brüsszeli kapcsolatok szokás szerint szólnak a kormánynak, az meg ahelyett valami hálózati árat kérne, ellenáll, alkudozik, szövetségeseket keres, és a
müzlisek torkán lenyomja a különadót.

Ilyen apróságok ma a szuverenitás, ami a gyakorlatban mindig korlátozott. De a mérték, tudja, a mérték a lényeg.

tölgy1 2010.07.04. 10:25:14

@bbjnick: a jobber szellemi élet ott volt Kötcsén, miért ellenkezne?

Ovi-nak meg konkrétan igaza van: a politikai rezsimeket nem akármilyen értelmiségiek alkotják meg. Az ellenkezője valami felvilágosodás eszmény, semmi közünk hozzá.

stratez 2010.07.04. 10:39:31

Fogadásom van, hogy a Fidesz-vezetésben sem ért egyet ezzel a faszsággal senki. A legsúlyosabb az egészben, hogy Orbán megint felrakta a szemellenzőjét, és nem hallgat senkire, akár csak a Schmitt- vagy a Domokos-ügyben, ennek a vége csak egy oltári nagy bukta lehet, Orbán alkalmatlan nem csak miniszterelnöknek, hanem pártelnöknek is. A Fidesznek 2006-ban menesztenie kellett volna, nem tette, és ennek most issza meg a levit.

tölgy1 2010.07.04. 10:47:05

@stratez: "ennek most issza meg a levit" - ilyen korán ilyen csúnyán berúgni?!

Google 2010.07.04. 11:00:32

@Elpet:

Lehet, hogy Átlagbéla Norbertet most nem sikerül (még) a kormány ellen hangolniuk, de jól látszik, nem is mondanak le polgárunk/polgáraink manipulálásáról. Ez náluk már jól bejáratott eseménysor, jól láthatóan beizzították a harci gépezetet, nem akarnak kiesni a gyakorlatból. Dúl a békeharc.
Sírnak, úgymond, a népek szabadságáért, de az egész hajcihő végülis a saját megmondó- és kenyéripari állásuk féltésére redukálódik le.
Nem aggódnak azért, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a pénzügyi szervezeteknek, hogy Gyurcsány, miután teljesen behódoltatta az országot, lelépett, és most röhög a markába, hogy a müzligyártók (by Tölgy) hogyan készülnek a küllők közé botot nyomni.Századjára.
A szocik még nem adták fel. A trükkök százait. Egyszer csak rájönnek az emberek, hogy ezek a szoclibek veszteni sem tudnak jobban, mint ahogyan kormányoztak.
Bennünk kell elültessék a kétkedés magvait, bennünk, akik hozzájárultunk a kétharmadhoz. Mi ezt akartuk, mikor értik már meg? Mi akartuk ezt. Nem nekünk, nekik nyomnak le keserű dolgokat a torkukon. És ezek nem azért keserű pirulák, mert gonosz, szabadságellenes áfiumok, hanem azért mert nekik senki, semmit nem írhat elő, nem adhat be. Különleges emberek ők, különleges anyagból.

Google 2010.07.04. 11:04:35

@Grift:

Most viszont ráfér a pihenés; szabadságra megy (szabadlábról jutott az eszembe). Jó pihenést!

Google 2010.07.04. 11:13:02

@stratez:

Maguk nem puffogtatják el túl korán azt a sok puskaport? Vagy ez is olyas valami, amit nem lehet elég korán elkezdeni?
Ha a maga intelmeire hallgatnának azok ott a Fideszben, biztosan nem lenne meg a kétharmaduk, ez igaz! Ezért nyafog, nem?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.04. 11:13:27

@tölgy1:

"Az ellenkezője valami felvilágosodás eszmény, semmi közünk hozzá."

Hát ha neked a felvilágosodás eszményrendszere egy negatív dolog, jóccakát.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.04. 11:18:11

@tölgy1:

Mi is a felvilágosodás:

"„A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! - ez tehát a felvilágosodás jelmondata.”

Immanuel Kant

Valóban, ritka szörnyű egy gondolat :)

tölgy1 2010.07.04. 11:24:38

@Herr SturmLiberator: az, tényleg nagy baromság. Legfeljebb kegyes hazugságként fogadható el némelyek leszedálására. Az értelmiség szereti, mert ez a mítosz és metafizika felértékeli a szerepét (pénzt, presztízst kaphat).

Azon kívül, hogy az illumináció milyen episztemológiai arrogancia, gondolkodott már azon, hogy a magyar nyelv bölcsen kiket és miért nevez "illumináltaknak"?

Gondolkodott már azon, hogy Teiresziász vak volt? És Minervának _baglya_ van, aki _alkonyatkor_ repül.

Pelso.. 2010.07.04. 11:26:39

@Herr SturmLiberator: Nem kell a felvilágosodástól félni, a pártok mindegyike, folyamatosan és elég hatékonyan küzd az emberek fel- s megvilágosodása ellen, legkülönbözőbb módon:)
No, még csak az kéne, hogy saját értelmük legyen, az már súrolja a rebellió határát.

Google 2010.07.04. 11:30:44

No, és honnan jön a felvilágosodás -Societas a neved:

www.nol.hu/belfold/orbanbasi_fideszisztant-epit

Téglagyári Megálló 2010.07.04. 11:37:21

@Herr SturmLiberator:

Azért én ajánlom az evangélium idevágó részét:

"Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik."

Mindenkinek szüksége van vezetőre. Egyébként az is kérdés, hogy mit jelent a

"Merj a magad értelmére támaszkodni!"

kijelentésben a "magad" kifejezés. Merthogy minden tudás, ami a fejedben van, valakitől származik.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.04. 11:49:34

@Téglagyári Megálló:

"Mindenkinek szüksége van vezetőre."

Persze. Szükség van például buszvezetőkre is :)

Nem vitás, társadalomban élve van funkciómegosztás, az alternatíva az anarchia lenne, ami kösz, nem. De a másik végletnek is vannak zsákutcái.

"Merthogy minden tudás, ami a fejedben van, valakitől származik."

VALAKIKTŐL. Nem kenyerem az egyoldalú tájékozódás. Förtelmes vagyok, nem vitás. Merek saját gondolatokkal előállni. Még nagyobb bűn, az összes oldalon, nem szerti egyik párt se, mert nehogy már pofázzon a fránya nép, ha úgyis az ő birtokukban van a TUDÁS és az IGAZSÁG. Lassan azt hiszem, nálunk túlontúl nagy egyenlőség van a politika és a vallás szavak közt. Jogodban áll rábólintani a jobbos, balos, libbant, radikális DOGMÁRA és annak HÍRDETŐIRE. Saját gondolat? Az eretnekség, avagy röpül az ellentábor billogja.

Közben a csehek meg az EU szinvonal 80%-n állnak már időközben. Sebaj, nekünk fontosabb dolgaink vannak, inkvizíció a saját és ellenséges sorok közt.

@Google: több drámát.

tanarseged ur 2010.07.04. 11:57:03

@Téglagyári Megálló: "minden tudás, ami a fejedben van, valakitől származik"

Nekem egyszer sikerült magamtól rájönnöm, hogyan kell megszerelni a mennyezeti lámpát az előszobában. Ez a tudás kitől származik? Azt is tudom, hogy a szomszédnak vörös macskája van, mert láttam. Ez a tudás kitől származik?

tanarseged ur 2010.07.04. 11:58:19

@Téglagyári Megálló:

Ez pedig:

"Mindenkinek szüksége van vezetőre"

- axióma vagy tétel? Utóbbi esetben érdekelne a bizonyítás.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.04. 11:58:53

@stratez: Szószerint ezt nyomtad a választások elött is . ) Akkor az volt a baj, hogy Orbán miatt fog veszíteni a fidesz. Most, hogy 2/3-uk lett, most az a baj, hogy Orbán miatt megint veszíteni fog a fidesz. Mulatságos vagy . )

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.04. 12:10:53

@tölgy1: én villányi bortól illuminálódom (sőt, azt is képes vagyok társaságban, avagy önállóan is fogyasztani).

tölgy1 2010.07.04. 12:12:13

@Herr SturmLiberator: "Saját gondolat" -
1, rendszerint a sajátnak vélt gondolat másoktól kapott,
2, aki mégis azt hiszi, van saját gondolata, nem gondolja-e azt a tisztességesnek, ha először is a "saját gondolatát" vizsgálja meg, érvényes-e, védhető-e?

@tanarseged ur: ezek a tudások simán eredhetnek Istentől. Valami nehezebb példát mondjon.

Axióma, és működik.

regression 2010.07.04. 12:13:05

Csak én érzem kurvára úgy, hogy ez a nyilatkozat, és kötelező kifüggesztése elsősorban és legfőképpen...

ÍZLÉSTELEN??

tölgy1 2010.07.04. 12:13:24

@Herr SturmLiberator: az helyes, mások viszont csacska képzelgésektől, amit észnek neveztek.

Manyi Béci 2010.07.04. 12:17:01

@tölgy1:

Tudja, nekem pedig maga tűnik még mindig idegesnek.
Egy ekkora győzelem után miért van szüksége arra, hogy újra és újra lehülyézze az "ellenfeleket"?
Nem elegáns dolog:)
A győzelmet is kisebbíti.:)
Na mindegy, térjünk a lényegre.
Jó ez a nyilatkozat? Kell ez a nyilatkozat? Jó, hogy kötelezővé tették a kifüggesztését?

"A szuverenitás fikció"
Vehetjük az emlegetését akkor mantrának?:)

"Hogy mit jelent a szuverenitás részeleges visszaszerzése?"
Nem részlegesről van szó a nyilatkozatban. Csak, hogy pontosak legyünk.

"a mérték, tudja, a mérték a lényeg."
Értem.
Szóval amennyire lehet, megfingatjuk a külföldi müzliseket.
Remélem, jó lesz ez az országnak.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 12:17:14

@kolbászoszsömle: Nem nézted a tődzsét, az OTP óriásit esett 2 nap alatt, azóta összeszedte magát.Aki észnél volt, sokat keresett (nem Kósa, neki nincs ennyi esze).

@tölgy1: Most már mindenkinek kínálgatja a kevertjét?

@Herr SturmLiberator: Ismét csak egyet udok érteni.

tanarseged ur 2010.07.04. 12:19:50

@tölgy1: Isten kívül esik a vitán. Maga hisz benne, én meg nem. Ezért is kérdeztem Téglagyári Megállótól, hogy axióma-e.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 12:27:25

@Manyi Béci: Az a baj, hogy a ballib koalíciók mindig is kiszolgáltak bizonyos külföldi érdekeket (bár az "el lehet innen menni" című melodráma ennek speciel ellentmond). Bár mit lehet várni egy olyan bandától, melynek jelentős része a Szovjetúniót szolgálta, és ezt a szocializációt adta át a fiatalabb párttagoknak.
Orbánék esetében az a veszély áll fenn, hogy nem mindig hajlandók kompromisszumot kötni, és ezzel elbukhatunk bizonyos üzleteket. Majd meglátjuk.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.04. 12:30:25

@tölgy1:

1, "rendszerint a sajátnak vélt gondolat másoktól kapott,"

ergo saját logikád szerint mérsékelten vannak saját gondolataid... ügyes.

2. "aki mégis azt hiszi, van saját gondolata, nem gondolja-e azt a tisztességesnek, ha először is a "saját gondolatát" vizsgálja meg, érvényes-e, védhető-e?"

De, utána bedobom a blogszférába (is), szedje szét mindenki, ahogy akarja, bizony van, hogy pompás ellenérvekbe futok.

"csacska képzelgésektől, amit észnek neveztek."

Rosszabbul gondolkodunk, mint 4 éve? :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.04. 12:39:13

@tanarseged ur: @tölgy1:

Az önálló gondolkodást Isten sem zárja ki. Tudja van az embernek valamije, ami a szabad akarat, ez pedig hozza az önálló gondolkodást.

( lexikon.katolikus.hu/A/akaratszabads%C3%A1g.html )

tanarseged ur 2010.07.04. 12:50:35

@Herr SturmLiberator: Én csupán a "minden gondolatunk származik valakitől" c. blődségen akadtam fenn, de csak egy kicsit. Ez persze nem feltétlenül blődség egy olyan axiómarendszerben, amelynek egyik axiómája Isten létezése is, viszont ezt inkább vitassák meg azok, akik osztoznak ebben az axiómában. :-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.04. 12:54:17

@Manyi Béci:

"Szóval amennyire lehet, megfingatjuk a külföldi müzliseket.
Remélem, jó lesz ez az országnak. "

Nos, inkább tejeltessük a külföldi műzliseket. Ha nem kölcsönös haszonszerzés keretében járnak itt, akkor az kártékony, ergo vissza a feladónak.

Manyi Béci 2010.07.04. 13:00:29

@evil overlord:
"mit lehet várni egy olyan bandától, melynek jelentős része a Szovjetúniót szolgálta"
Evil, erre most semmi szükség nem volt, egy Schmitt, egy Gubcsi után ráadásul elég vicces is:)
Úgy gondolja, Orbánék alatt nem fogunk klföldi érdekeket kiszolgálni? Merilyenerősek vagyunk?
Naív gondolat, szerintem.:)

Amennyire emlékszem, a kompromisszumok elvetése leginkább a környező országokkal szemben volt gyakorlat azt ezt megelőző Fidesz-kormányban, meglehetősen kétséges eredményekkel.
Meglátjuk, most mi lesz.

tölgy1 2010.07.04. 13:18:23

@Manyi Béci: "A szuverenitás fikció"
Vehetjük az emlegetését akkor mantrának?"
- fikció, de szükséges és hasznos. Hogy megértse: az Igazságot pl. csak én ismerem, de milyen lenne a világ, ha az emberek nem hivatkozhatnának rá?

"Nem részlegesről van szó a nyilatkozatban. Csak, hogy pontosak legyünk." - nem lehet árnyaltabban fogalmazni, látja, mg így sem értik.

@tanarseged ur: a létezés nem hit kérdése. Azért, mert valaki nem hisz Ausztráliában, attól még az létezhet.

@Herr SturmLiberator: "ergo saját logikád szerint mérsékelten vannak saját gondolataid" - hát persze!

önálló gondolat =/= önálló gondolkodás
Gondoljon arra, önállóan gondolkodik arról, hogy főzzön pörköltet, de a pörkölt nem önálló gondolat.

Google 2010.07.04. 13:25:13

@Téglagyári Megálló:

A bárányoknak szüksége van vezetőre, no de a farkasoknak?
Gondolat sincs új a nap alatt, legfeljebb az újszülötteknek új. Mindannyian ama nagy közös bölcsességből merítünk, végig járjuk ugyanazokat a rögös utakat, építkezünk-töltekezünk egymásból, az előttünk jártakból. Egymagunkban semmik vagyunk, semmik lennénk.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 13:30:23

@Manyi Béci: Mondja, mikor dicsértem én SP-t? Gubcsi egy barom, jobb helyen egy ablaktalan irodát kap, még jobb helyen meg egy selyemzsinórt :)
Orbán káderpoltikája siralmas, a '06-os pofára esést is jórészt ennek köszönhetik.
Itt nem feltétlenül az egyes emberekről van szó (ezzel nem SP-t akarom védeni, ő egy igazi opportunista), hanem a kapcsolati hálóról. Az MSZP vezetése egykori MSZMP pártvezetőkből és a rendszerváltás környékén a kapcsolatainak köszönhetően meggazdagott elvtársakból áll. A fiatalabbakat (pl. Mesterházy) ez láthatóan nem zavarja, sőt átvették a viselkedési stílust (vö. Török Zsolt nyilatkozata Szász Károlyról).
Mivel nem vagyok teljesen hülye, nem azt várom el a Fidesztől, hogy nyomjuk le az EU-t, hanem hogy amennyire lehet, próbálják védeni a magyar érdekeket, valamint ne menjenek bele olyan gazemberségekbe, mint pl. Páty és Sávoly (és már türelmetlenül várok arra, hogy ezeknek kapcsán előzetesbe rakjanak pár gazembert).

Tudom, hogy maga nem olyan, mint az alábbi idióta, de azért bemásolom ide az elrettentés kedvéért:
"Kíváncsi leszek ,hogy az ilyen "oknyomozó riporterek"-nek mint aminek a szerző képzeli magát, mikor kezd el sírni a szájuk, a befektetők távolmaradása okán, amihez nagyban hozzájárulnak "munkásságukkal"!
Az itt hangoskodóktól csak azt kérdeném, hogy mi lenne az a nagyon éretéken aluli ár egy ingatlannal kapcsolatban, amiben huszonegynehány éve senki nem lát semmi lehetőséget azok közül, akiknek erre lenne tőkéje?
Azon ostoba politikai célok érdekében, kicsinyes, kákán csomót kereső, szaros egyéni érdekeiket előretoló, megszólalóktól kérdezném, akiknek tetszik, hogy a Hajógyári-sziget jacht kikötője, a sukorói beruházás, a sávolyi beruházás és kitudja még hány kezdeményezés hamvába holt, hogy ugyan mitől várják a turizmus/gyógyturizmus belendülését, ha a hazai források még a kellő marketighez is fingnyi méretűek, a befektetni szándékozók meg fenti "ügyek" kapcsán már "leírták" hazánkat mint mélyhülye idióták gyülekezetét, akiket messze kerülni kell?
Most jöttem haza Harkányból ahol a "téli" forgalmat éppen hogy eléri a látogatók száma, akiknek a nagyrésze cseh "csereüdülő vendég", meg néhány eltévedt német turista. A haziak csupán a hozzám hasonlóan "üdülési jogba" fektetőkből, meg a helyiekből tevődnek össze, pedig ez lenne az ország egyik legpatinásabb és kiváló gyógyhatású fürdője.
Az ország korcsai már megszerezték a korlátlan hatalmat, immár fölösleges tovább rontani az esélyeket arra, hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek üzleti érdekből kénytelenek minél nagyobb látogató mennyiséget hozni az országba, akik közül majd lesznek olyanok is, akik felfedezik ezen egyedülálló tulajdonságokkal bíró helyek előnyeit és visszajáró vendéggé válnak!
No persze a megnövekedő forgalom, meg a sok idegen szó okozta kényelmetlenség biztosan zavarni fogja a maga kényelme számára a fél fürdőt igénylő töppedt agyúakat, no meg az is ha a mindenkori hatalom a tervezett beruházási összeg néhány ezrelékével "indokolatlanul megajándékozza" a beruházót, miközben önmaguk már a seggük legkisebb megemelésére is elvárnák a 10% borravalót, akár saját honfitársaiktól is!
Az ország lakóinak nagy része ebbe a "hordába" tartozik, élükön e "jeles" firkásszal."
A forrás a HVG egyik Grupo Milton pécsi ügyleteiről szóló cikkének kommentje:
hvg.hu/velemeny/20100702_grupo_milton_pecs/2

Én ettől a hozzáállástól vagyok beteg. Nem számít, hogy a nevezett cég gyakorlatilag egy maffia, nem számít hogy közismert, hogy külföldön mennyit loptak, nem számít, hogy hány tíz milliárdot akartak ellopni a magyar államtól, nem számít, hogy milyen környezeti károkat okoznának, egy a lényeg, nyaljuk ki a külföldi tőkések seggét.
Az én véleményem az, hogy jöjjön ide külföldi tőke (mert az országnak nincs elég), de úgy, hogy kölcsönösen jól járjunk.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 13:31:39

A blogmotor egy ********* ****!

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 13:34:10

@tölgy1: "a létezés nem hit kérdése. Azért, mert valaki nem hisz Ausztráliában, attól még az létezhet."
Ausztrália létezése bizonyítható, kérem bizonyítsa be tudományos módszerekkel Isten létét.

Alfőmérnök 2010.07.04. 13:50:39

@evil overlord: Szerintem félreérti tölgyet.
Vagy létezik, vagy nem, függeltenül attól, hogy valaki hisz-e benne.
(A nemhívő is tévedhet.)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.04. 14:07:15

@Google:

A jogállam letiprásától való aggodalmat látva nem lehet megkerülni, hogy mérlegre tegyük a jogállam eddigi működését.

A jogállam deklaráltan legfontosabb feladata az lenne, hogy biztosítsa az állam diszfunkciós működésétől és abúzusaitól való védelmet, illetve garantálja az egyének és közösségek alapvető, természetes jogait. Mondhatjuk-e 20 év gyakorlata alapján, hogy a magyar jogállam megfelelt ezeknek a kívánalmaknak?

Biztosították-e a jogállam kifinomultan beállított intézményei, hogy ne történhessen meg a közpénzek és a közvagyon felelőtlen és bűnös tékozlása? Megakadályozták-e a jogállam szervei, hogy a vezető politikusok ne hazudjanak az emberek szemébe? Lefogták-e az erőszakszervezetek kezét, hogy politikai sugallatra ne önkényeskedjenek és ne akadályozzák a jogorvoslatot? Szavatoltak-e a rendvédelem és igazságszolgáltatás szervei mindenki személyi és vagyonbiztonságáért, különös tekintettel a lemaradt térségek kis településein élőkre? A magyar jogállam intézményei 20 évének mérlege siralmas. Soha nem mutatott erőt, amikor kellett volna, amikor a magyar polgárok a segítségére leginkább rászorultak volna.

Ezért sem tudom elfogadni, ha az eddigi szemlélet lovának hátán ülve csípőből tüzel valaki, ha bárhol mozgást lát az eddig kihalt vidéken. A jogállam ezidáig való értelmezése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A jogállam ugyanis nem az értelmiségi elméletekben létező intézményrendszer társadalomra kényszerítését kell jelentse, a jogállamnak szolgálnia kell a nemzetet. Nem tudok mit kezdeni a Számvevőszék elnökségének pártoktól való, értelmezhetetlen és ellenőrizhetetlen függetlenségével, ha közben a sok tízmilliós indokolatlan végkielégítések mindennapos és szokott jelenségnek számítanak. Ha egy magyar polgár személy- és vagyonbiztonsága nem kőkemény jog, akkor minden egyéb csak értelmiségi szemfényvesztés.

A jogállamot újra kell értelmezni. És ezzel kapcsolatosan mindazokat, akik eddig értelmeztek, érdemeik kétségbevonása mellett fel kell hívjuk arra, hogy egy jó darabig ne értelmezzenek nekünk semmit.

tanarseged ur 2010.07.04. 14:09:55

@tölgy1: Szerintem adjon hálát az Istenének, hogy nem olyan, mint a többi ember - például nem olyan arrogáns bunkó, mint én. :-)

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 14:10:40

@Alfőmérnök: Ezzel egyetértek. Azonban ha nem tudjuk objekív módon bizonyítani a létezését, akkor szerintem tanársegéd úrnak igaza van, és kívül esik a vitán.

Móg 2010.07.04. 14:14:44

én már régen tudom.hogy a szarnál van büdösebb,az emberi hülyeséget mindig alulmulja a következő.
mit vártok.ha közel 3 millió ember vezérnek választ egy hitler-sztálin ötvözetet{jaj elnézést,hogy a fenti két uriembert sértegetem.ők válaltan szisztematikusan örült logikával ugyan de tették a dolgukat}
viktor csak mérhetetlen hatalomvágyában azonos velük,egyébbként eegy teljesen tehetetlen,hülye,senki
a nagy tragédiálya az ,hogy mire felállitattná a közhivatalokba a kétméteres szobrait már a süllyesztőbe lesz

tanarseged ur 2010.07.04. 14:17:04

@evil overlord: Bárki tévedhet. Az ateista is. De a hívő is. (Az agnosztikus viszont legfeljebb a másodfajú hibát követheti el, hehe. :-)) Ha nem tudunk megegyezni egy axiómában, akkor az kívül esik a vitán, vagy nincs értelme a vitának. Akik elfogadják Isten létezésének axiómáját, azoknak további jó eszmecserét arról, hogy van-e olyan gondolatunk, ami nem mástól származik.

Alfőmérnök 2010.07.04. 14:31:54

@evil overlord: Inkább azt mondanám, hogy akkor - mivel a két félnek eltérő az axiómarendszere - nem nagyon van értelme a vitának.
Amúgy éppenséggel Kant, akitől a vita indult, elég sokat rágódott efféle kérdéseken.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 14:42:29

@tanarseged ur: @Alfőmérnök: Igen, ha teljesen más az axiómarendszer, akkor nincs értelme a vitának.

Hungaro Sapiens 2010.07.04. 14:46:11

@Elpet: Az a baj, hogy az állam elégtelen működésére a Fidesz által most adott válaszok éppen a problémák továbberősödésének irányába hatnak és segítenek optikailag elfedni azokat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.04. 15:10:02

csak azt nem értem, hogyan lehet a mandiner szerzője egy ateista. egyrészt csökkent értelmű, másrészt ellenség. ez hogyan van? :))

Google 2010.07.04. 16:32:57

@Grift:

Varietas delectat - tudja hogy van, a változó tartalmakat is képviselni kell, az állandóak mellett.

tölgy1 2010.07.04. 18:06:15

@evil overlord: eddig azt mondta, hogy maga agnosztikus.
Akkor hogyan lehet bármi is ön szerint (objektíven/tudományosan) bizonyítható?
Valamelyik állítását nem gondolta végig.

Eltérő axiómák igen gyakoriak, de akkor is dönteni kell: amennyiben ennek relevanciája van az emberi viszonyokra, akkor azt nevezik politikai döntésnek, ami itt sokak szerint kikerülhető. A libsik hagyományosan azt ígérik, hogy politikai döntések nélkül lehet élni. Hazudnak.

@tanarseged ur: az tényleg szar lenne.

@Grift: TT és KK, és a mandiner egyetért a Pojácával. Nem agnosztikusak, hanem zavarosak.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 18:27:17

@tölgy1: Épp azért vagyok agnosztikus, mert Isten léte szerintem sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható.
Én csak arra próbáltam a magam módján utalni, hogy az ön által felvetett Ausztrália léte bizonyítható.

@tanarseged ur: Szorgos népünk győzni fog!

tölgy1 2010.07.04. 18:32:49

@evil overlord: akkor csak Istent illetően agnosztikus?
Miben különbözik Isten létének és Ausztrália létének a bizonyítása?

Hogy egy kört megspóroljunk: A tapasztalatot ne említse, mert bizonyosan több embernek volt isten-tapasztalása, mint ausztrália-tapasztalása.

Refuse/Resist! 2010.07.04. 18:50:07

@evil overlord: "Isten léte szerintem sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható."
De ettől még lehetnél hívő, nem?
Mondjuk, a bizonyítás elég korlátozott dolog, pl. a relativitás-elmélet sincs bizonyítva.
Az F=ma meg már bizonyított - hogy nem teljesen igaz (legalábbis mértek néhányat, ami nem adta ki).
Ettől még marha hasznos törvény.
Az lenne a nagyon furcsa dolog, ha Isten bizonyítható lenne...

Refuse/Resist! 2010.07.04. 18:51:52

@tölgy1: A tapasztalás szigorúan nézve semmit se bizonyít.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.04. 18:54:31

@evil overlord: néztem a tőzsdét.
És az járt folyamatosan a fejemben, hogy ezek most fizetnek valakinek.

A bankoknak is fizetni fognak az után a "zsebpénz" után, amit bankadó címen behajtanak tőlük.
Ha nem lenne lezsírozva a kompenzáció (vajh hova fogják őket beereszteni? kinyitják a devizahitel-konverziót?), folyamatosan nyüszítenének.

tölgy1 2010.07.04. 19:02:00

@kolbászoszsömle: a bankok örülnek, hogy nem három csak két év lesz a sarc, és nem annyi, hanem annyi, és megszabadulhatnak jó áron a szar lakáshiteleiktől. Csendben is vannak, csak a netharcosok mozognak még.

@Refuse/Resist!: ja.
Egy okos ember egyszer _bizonyíthatná_, hogy a Nagy Bumm hogyan illeszthető össze az anyag- és energiamegmaradás elvével.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 19:04:03

@tölgy1: Pedig említeném a tapasztalatot, egyszer voltam ott, jó hely.
Viccen kívül, (kellő mennyidégű pénz rendelkezésére állása esetén) bárki el tud menni, és ellenőrizni, hogy ott van az az ország. Az isten-tapasztalás nem reprodukálható.

Nem bírom Dawkins militáns ateizmusát, de elég valószínűnek tartom, hogy igaza van abban, hogy az isten-tapasztalás az emberi elme produktuma. Ez viszont nem jelenti azt, hogy egyet értek Dawkinsszal abban, hogy a hit rossz.
BTW, túl nagy az univerzum ahhoz, hogy egy ilyen tyúkszaros népség miatt valaki megcsinálja, ennek csak akkor van értelme, ha a teremtő több csapattal játszik.

Az a jó a természettudományokban, hogy az elméleteket mérésekkel ellenőrizni lehet, és erre bárki képes (tudom, a húrelmélet és a többi kvantumgravitációs elmélet esetén elég messze vagyunk a méréstől). (Ez persze nem jelenti azt, hogy a modell igaz, csak azt, hogy helyesen írja le a megfigyeléseket.) Hogyan méri a transzcendenst?

Refuse/Resist! 2010.07.04. 19:06:02

@tölgy1: anyag = energia
gravitáció: negatív energia
anyag: pozitív
összesen: nulla

Ezt mondják asszem az okos fizikusok, én ehhez nem nagyon értek. Kérdezzük meg BZ-t.
Amúgy a szingularitásra asszem per definitionem nem érvényesek a természeti törvények, tehát tudományosan vizsgálni értelmetlen.
Nekem a "párhuzamos világegyetemek" tűnnek teljesen ökörségnek.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 19:11:05

@evil overlord: Francba. Na még egyszer:

@kolbászoszsömle: Nincs ezeknek ennyi esze.
Hadd ne érezzek szolidaritást a bankokkal, kurva jól megélnek belőlünk. Érdekes módon, tőlünk nyugatabbra, ahol nagyobb a fogyasztói öntudat (és jobb a szabályozás), kisebb a banki nyereség (arányaiban). A megoldásnak viszont nem feltétlenül az állami szabályzást tartom, hanem az öntudatosabb polgárt.

Refuse/Resist! 2010.07.04. 19:13:13

@evil overlord:
"Az isten-tapasztalás nem reprodukálható."
Én nem is erőltetném az Ausztrália-Isten hasonlatot.
"Isten nem szelídített oroszlán" CS Lewis
Miért kéne úgy táncolnia, ahogy te, én vagy bárki óhajtja? Ne vicceljünk már.

"BTW, túl nagy az univerzum ahhoz, hogy egy ilyen tyúkszaros népség miatt valaki megcsinálja, ennek csak akkor van értelme, ha a teremtő több csapattal játszik."
Mibe került Istennek ezt megcsinálni?
Miért ne teremthetne Isten evolúcióval?

"Az a jó a természettudományokban, hogy az elméleteket mérésekkel ellenőrizni lehet"
Valóban, ez sokszor hasznos, pl ha akarunk egy ötös BMW-t vagy egy felhőkrcolót gyártani.
Mi a helyzet olyan dolgokkal, mint a házasság, barátság? Azt is mérésekre alapozod?

És ha valamit nem tudsz mérni, akkor nem létezik??

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 19:14:25

@Refuse/Resist!: Én is olvastam valahol, hogy a világegyetem össz-energiája zérus. Az, hogy ez hogyan fér össze gyorsuló tágulással, azt nem tudom.
A párhuzamos világegyetem (szerintem) szintén egy olyan dolog, amit nem lehet ellenőrizni :(

tölgy1 2010.07.04. 19:16:34

@evil overlord: mi az hogy mérés?
Miért megbízhatóbb a mérés bármi más megismerésnél? Nem látok még rossz, pontatlan mérőeszközt? De hiszen szükségszerűen mindegyik pontatlan.
Hogyan méri a jót/helyeset/igazat/szépet?

Maga volt valahol, amire azt mondták magának, hogy Ausztrália: tévedhettek, csalhattak, viccelhettek, az is lehet, hogy maga téved, csal, viccel. Ismeri Descartes módszeres kételyét.

Az ausztrália-tapasztalása nem reprodukálható, mert nincs rá pénzünk. Isten-tapasztalás nem pénzfüggő, rendre ismétlik a világ számtalan pontján pénztelenek is. Egy vak és süket, még ha pénze is van, nem részesülhet az ausztrália-tapasztalásban. Mi van, ha az ateisták/agnosztikusok is vakok és süketek? (Pl. egy Weber nevű alak azt mondta "vallásilag botfülű". Szerintem ez tisztességes hozzáállás.)

Azok, akik szerint nincs és nem is kell valamiféle vezetés az emberi intellektus számára, rendre megkísérlik azt megalapozni a megismerést. De amennyire figyelem, a foundationalism ma vesztésre áll az érvek szintjén.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.04. 19:17:03

@evil overlord: Nem a fidesznek kell elég eszének lennie, hanem annak, akit kifizettek két nyilatkozattal.

A bankokat pedig valóban nem kell sajnálni.
Szerintem Orbán Lúdas Matyit játszik és háromszorosan adja vissza.

Tehetetlen Dodó 2010.07.04. 19:17:17

@tölgy1: "Egy okos ember egyszer _bizonyíthatná_, hogy a Nagy Bumm hogyan illeszthető össze az anyag- és energiamegmaradás elvével"

Ebben speciel nincs ellentmondás: az Univerzum komplett anyaga egy végtelenül apró pontba, egy szingularitásba sűrűsödött össze, onnan szabadult ki a Nagy Bumm során - röviden és népszerűen ennyi az elmélet.
Ha a Világegyetem tágulása nem végtelen - erről sok a vita - hanem egyszer megfordul, akkor a Nagy Reccs folyamán újra összezuhan a Világegyetem összes anyaga egyetlen szingularitásba.

És megint előlről - (mondá Babits Mihály, igaz, más alkalomból).

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 19:21:34

@Refuse/Resist!: "Az isten-tapasztalás nem reprodukálható."
"Miért kéne úgy táncolnia, ahogy te, én vagy bárki óhajtja? Ne vicceljünk már."
Ha egy jelenséget nem tudunk reprodukálni, akkor hogyon mondhatjuk azt, hogy biztosan létezik?

"Mibe került Istennek ezt megcsinálni?
Miért ne teremthetne Isten evolúcióval?"
Az univerzum 10^18 nagyságrendű csillagot tartalmaz. Nem túlzás ez egy kicsit a Homo sapiens miatt?

"Mi a helyzet olyan dolgokkal, mint a házasság, barátság? Azt is mérésekre alapozod?"
Ezek a jelenségek már inkább a társadalomtusományok területére tartoznak, ami már nem egzakt tudomány.
(Bár egy csomó társadalmi jelenségnek biológiai okai vannak, melyeket már lehet viszonylag objektíven vizsgálni.)

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 19:25:10

@kolbászoszsömle: Hacsak úgy nem.
A túl kemény fellépés a bankok ellen amúgy visszaüthet, mindjárt lesz mogyi Feriéknek a békeharchoz.

@Tehetetlen Dodó: Egyelőre úgy néz ki, hogy a nagy szétszakadás jön.

tanarseged ur 2010.07.04. 19:29:39

@tölgy1: Lukács 18,9-14-re céloztam. :-)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.04. 19:31:28

@tölgy1: A bankok kétlem, hogy ennek örülnek.
Többet kaptak ennél, hogy kusban vannak.

más

Egyetlen olyan reprodukálható jelenséget mondj, ami jobban leírható istennel, mint anélkül.

Tehetetlen Dodó 2010.07.04. 19:37:37

@evil overlord:
Nem biztos. Várjuk ki a végét...

Google 2010.07.04. 19:38:50

@Tehetetlen Dodó:

Egyesek szerint ez van most.
A szingularitás is megvan; egy pontba, egy emberbe sűrűsödött állítólag a Lényeg, csak a Nagy Reccset nem akarják még forradalomként elismerni. (Csak viccöltem és hazabeszéltem.)

Refuse/Resist! 2010.07.04. 19:43:59

@tölgy1: pl. www.astrosociety.org/pubs/mercury/31_02/nothing.html
Mondjuk, ez benne van a Bibliában: Isten semmiből teremtett, a szavával.
Nekem ez tök kóser.

@evil overlord: "akkor hogyon mondhatjuk azt, hogy biztosan létezik?"

A gnosztikusok mondják csupán, hogy biztosan létezik.
A katkók aszondják, hogy hiszek benne.
"Az Egyház tanítja, hogy az egy és igaz Istent Teremtőnket és Urunkat művei által az emberi értelem természetes fényével bizonyosan meg lehet ismerni."
www.katolikus.hu/katek/kek00026.html#J19

Tehát felismerni és nem bizonyítani.

"Az univerzum 10^18 nagyságrendű csillagot tartalmaz. Nem túlzás ez egy kicsit a Homo sapiens miatt?"
Isten nem méretezési mérnök egy kapitalista gyárban :)

"Ezek a jelenségek már inkább a társadalomtusományok területére tartoznak, ami már nem egzakt tudomány."
Az Istennel foglalkozó tudomány meg még távolabb áll a természettudományoktól. Sőt, kb. olyan távol áll a társadalomtudományoktól, mint a társadalomtudományok a fizikától.
Mondjuk, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a teológia alacsonyabb rendű lenne intellektuálisan, mint pl. a szociológia, sőt!

"(Bár egy csomó társadalmi jelenségnek biológiai okai IS vannak, melyeket már lehet viszonylag objektíven vizsgálni.)"
Beszúrtam egy IS-t, így már egyet is értek vele.

Refuse/Resist! 2010.07.04. 19:45:22

@Google: Egész értelmes témába fordult a beszélgetés.
Ne rontsák el, kérem :D:D:D:D:D

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 19:46:56

@Tehetetlen Dodó: Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy gyorsulva tágulunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.04. 19:49:49

@tölgy1:

Amit a felvilágosodásról ír, azzal nehéz lenne nem egyetérteni. De itt most másról szól a történet.

Olvassa el a kötcsei beszéde(ke)t és az elmúlt hónapok politikai deklarációit. Mi ezekben a szövegekben a kovász?

Ha Orbán ráteszi a kezét a Bibliára, a Koránra, a Tőkére vagy a Brummi a Balatonon című meseregényre és azt mondja: "Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim, ezen a platformon állunk", akkor támogatható vagy vitatható a tevékenysége, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy mihez méri önmagát és hogyan viszonyul a valósághoz. Ez nem történt meg.

Nem az értelmiség "elhivatottságáról" van itt most szó, hanem a hatalom és nép korrekt viszonyáról. Hogy bízzak a hatalomban, ha nem hajlandó meghatározni a mozgásteret, a kereteket, nem ad támpontokat a tájékozódáshoz?

És: ez a bizonyos NER, a pszeudoforradalmi és -nemzeti frazeológiájával, ez most honnan pottyant elő, miféle bugyorból?

ü
bbjnick

Google 2010.07.04. 19:54:45

@Refuse/Resist!:

Tudom, tudom.
Azt akarta volna, hogy a kötcsei beszédről emlékezzek meg inkább.
Nem témám, nem tehetek róla.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 19:57:34

@Refuse/Resist!: "A katkók aszondják, hogy hiszek benne."
Én is valami ilyesmit akartam kihozni, hogy a hívő nem tudja, hogy Isten létezik, hanem hisz benne.

"Isten nem méretezési mérnök egy kapitalista gyárban :)"
Ezzel arra akartam utalni, hogy nekem nem áll az össze, hogy létrehoz egy óriási rendszert, és egy rajta kialakuló kellemetlen társasághoz elküldi meghalni a fiát, hogy megváltsa őket. Túl antropomorf. Ez persze nem zárja ki, hogy nem létezik egy teremtő, de attól tartok, nem nagyon törődik velünk :(

"Beszúrtam egy IS-t, így már egyet is értek vele. "
Ha a neurobiológusoknak igaza van, akkor az összes társadalmi jelenségnek biológiai oka van.

tanarseged ur 2010.07.04. 19:59:38

@Refuse/Resist!: "A katkók aszondják, hogy hiszek benne." - Mint pl. a Nagy Bumm elmélet kitalálója, aki nemcsak fizikus, hanem katolikus pap is volt. (en.wikipedia.org/wiki/Georges_Lema%C3%AEtre) Már említettem egyszer (talán épp Tölgynek), de nem sok hatással.

"Az Istennel foglalkozó tudomány..." - Az Istennel foglalkozó tudomány egyáltalán nem tudomány a szónak abban az értelmében, hogy nem immanens, tapasztalati úton megbízhatóan és megismételhetően beszerezhető bizonyítékokra épül. Ajánlom Feynmantól a "Hat könnyed előadás"-t (egyébként is, de most hadd idézzek belőle két mondatot): "...jobb lesz tisztáznunk, hogy ha valami nem tudomány, az még nem szükségképpen rossz; a szerelem sem tudomány például. Ha tehát valamiről azt mondjuk, hogy az nem tudomány, nem azt mondjuk vele, hogy akörül valami nincs rendben, hanem csak azt, hogy nem tudomány". (A 2000-ben megjelent magyar kiadás 69. oldalán.)

Refuse/Resist! 2010.07.04. 20:04:26

@bbjnick: Nekem úgy tűnik, hogy 10%-os vallásos réteg mellett - kiváltképp demokráciában - lehetetlen komolyabban a vallásra építeni bármit is. :(
Mondjuk, abban lehet igazság, hogy ha meg nem megy, akkor nem kéne izzadságszagúan erőltetni.

Kérdés, hogy mire alapozzák a legitimációjukat a ballibek kisöprésére és a jövőben az alkotmányozásra?
Most úgy tűnik, a tömegdemokráciát választották.
Az meg nem egy szép jószág. (asszem kb. innét kéne indítani ennek a NER-témának a jobboldali kritikáját)

Nyilván sokkal jobb lenne egy visszatérés a történelmi alkotmányhoz. Csakhogy ehhez egy ideig puhítani kéne a komcsi/ballib oktatáson nevelkedett népet.

Refuse/Resist! 2010.07.04. 20:08:56

"Túl antropomorf."
Isten a képmására megteremtette az embert.
Persze, megesik igen gyakran, hogy az ember a saját képmására teremt istent (kisbetűvel).

"Ha a neurobiológusoknak igaza van, akkor az összes társadalmi jelenségnek biológiai oka van."
Ön csupán egy gép?

Google 2010.07.04. 20:12:51

A társadalomtudományok is ilyen-olyan hitekre épülnek. Azzal sem volt gond, hogy a marxizmust meghaladtuk, kukába került és kész.
A természettudományok is állandóan változnak, új eredmények, új mérések, más konklúziókhoz vezetnek.
Ebben a nagy változásban kell valami, ami állandó. Ez a hit, a remény, és a szeretet, melyek közül a legnagyobb a szeretet. Ennek természetét fejtse meg, foglalja képletbe valaki!

tanarseged ur 2010.07.04. 20:21:18

@Google:
Pl. C43H66N12O12S2? :-)

(Cé-negyvenhárom, há-hatvanhat, en-tizenkettő, o-tizenkettő, es-kettő, csak nem tudom, hogy kell itt alsó indexbe tenni a számokat?)

Na jó, ennél azért bonyolultabb és van még ezen kívül sok más eleme is. :-)

tanarseged ur 2010.07.04. 20:23:40

@Google: Ja, és ettől még létezhet Isten. Csak az _hit_ kérdése, éppen ezért nem valami jó vitatéma.

Refuse/Resist! 2010.07.04. 20:25:54

@tanarseged ur: Az asszonykám, amikor egy hentesféle nővér injekciózta ilyennel, mindent érzett, csak szeretetet nem :D

Refuse/Resist! 2010.07.04. 20:27:20

@tanarseged ur: Azért úgy látom, ritkítani való tévhit van bőven e téren...

tanarseged ur 2010.07.04. 20:31:26

@Refuse/Resist!: Ha injekcióban adva nem hat, akkor el kell érni, hogy a saját agya termeljen ilyet neki. Erre is vannak módszerek, de az illem és a jó erkölcs tiltja, hogy ezekről itt kommentelgessünk. :-)

Google 2010.07.04. 20:42:44

@tanarseged ur:

A képlete nem is fontos, csak a jelenség létezzen! Felebaráti szeretet, még mielőtt...

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 20:49:33

@Refuse/Resist!: "Isten a képmására megteremtette az embert."
A zsidó-keresztény kultúra szerint.

"Ön csupán egy gép?"
Attól tartok, hogy igen :(

@tanarseged ur: Oxitocin? Ne feledkezzen el az ADH-ról és a dopaminról sem :)

@Refuse/Resist!: A Microtus ochrogaster-rel (egy pocok faj) végzett kisérletek során kiderült, hogy az oxitocin és az ADH kritikus szerepet játszik a monogán kapcsolat kialakulásában.

tanarseged ur 2010.07.04. 20:53:06

@Google: Na most akkor kellenek a képletek, meg a mechanizmusok leírása, meg a funkciók evolúciós magyarázata, vagy nem? :-)

Döntsük el, hogy tudományos vagy magánemberi szempontból nézzük a dolgot! :-) Magánemberként szívből egyetértek a kommentjével. (Vagy kommenteddel - eh, néhány kivétellel nem is emlékszem már, ki magázódik és ki tegeződik itten.)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.04. 20:55:52

@bbjnick:

Az alapvetés egyelőre a természeti törvény ( partikulárisan: rend, munka, család, méltányosság ), de a közbeszéd pillanatnyilag annyira nihilista, hogy még ennek explicit kimondása sem lehetséges. Az orbánizmus egyetlen gyakorlati alternatívája ma a bajnaizmus formájában szagtalanított és légkondícionált gyurcsányizmus, amelynek az értelmiség és a technokrata irányítók körében óriási a népszerűsége, de Istennek legyen hála, a választásokig már nem sikerült megszervezni és lakótelepi tömegeket gyűjteni mögé.
Lehet, hogy neked korrekt alapvetésed van, de nem tudsz mögé erőket állítani. (v.ö. Magyar Néppárt 1990) Az orbánizmust támogatni ma célszerű.

tanarseged ur 2010.07.04. 20:56:44

@evil overlord: Na akkor át is adom a terepet a hozzáértőbbnek. :-)

tanarseged ur 2010.07.04. 20:58:09

@evil overlord: Ja, és fogadja géptársi üdvözletem!

Refuse/Resist! 2010.07.04. 21:10:52

@tanarseged ur: Az élettani hatás az agyi termelésnél a többi hormon miatt (amit evil o. emlegetett) más.

@evil overlord: Lassan föladom, és átadom Béla bácsi kezébe:
hamvasbela.org/szavak/bor.html

No, azért még bulldózerezem egy kicsit a modern hulladékokat:
"kisérletek során kiderült, hogy az oxitocin és az ADH kritikus szerepet játszik a monogán kapcsolat kialakulásában."
Igen. És ez bizonyít bármit is a metafizikai folyamatok létét/nemlétét illetően?
Most akkor ha a szoptatás ragaszkodást okoz a gyerekben, akkor kidobhatjuk a "Tiszteld apádat és anyádat"-ot?

tölgy1 2010.07.04. 21:12:47

@Tehetetlen Dodó: az én gonoszságom is végtelen. Ugyanis a bizonyítást kérdeztem, nem a hipotézist. Azt kellene bizonyítani, hogy egy ilyen pont létez(het)ett, de úgy, hogy az érvek ne bizonyítsák egyben Isten létét is, mindenki számára hozzáférhetőek legyenek.

@Refuse/Resist!: az nekem is.

@kolbászoszsömle: "Egyetlen olyan reprodukálható jelenséget mondj, ami jobban leírható istennel, mint anélkül." - díjazom a trükköt. Ugyanis, ami reprodukálható, azt az ember alkotja, így a leírásához nem kell Isten.
Lehetséges-e egy immanens világmagyarázat?

@tanarseged ur: Lemaitre atyát tekintik az alapító atyának, csak nála ez a cucc a Teremtés és nem annak alternatívája. A bizonyításra vonatkozóan a feladat ugyanaz lenne, mint amit fent leírtam.

@evil overlord: "Ön csupán egy gép?"
Attól tartok, hogy igen :("
Ez igen elterjedt nézet volt, de a II. vh óta természettudóst is nehéz mellé állítani. Nincs lelke, szabadon elpusztítható, nincsenek jogai, nincsen erkölcse, és szabadon manipulálható vegyi vagy egyéb módokon, stb., hiszen csak egy gép.

Refuse/Resist! 2010.07.04. 21:13:55

@Elpet: Ezt a gondolatmenetet kibővítve tök jó válaszposztot lehetne írni.

@tanarseged ur: Az ilyen selejtes gépeket össze kell gyűjteni, és tolni befele a megsemmisítőbe.

tölgy1 2010.07.04. 21:22:18

@Elpet: a gyurcsányizmus csődje az volt, hogy sikeresen rombolta le a szabadosság intézményes és morális korlátait, de nem volt képes megteremteni az autonóm élethez szükséges javakat a megfelelő gazdasági-technológiai teljesítménnyel (csak egy ideig hitelből).

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 21:29:28

@tanarseged ur: Annyira nem hozzáértő, csak rámragadt pár dolog.

@Refuse/Resist!: Attól, hogy mi a biológiai magyarázata a szerelemnek, anyai szeretetnek stb. még nem kell kidobni az erkölcsöt.

@tölgy1: Ne csinálja már, attól hogy az ember egy biológiai lény, még nem következik, hogy szabadon elpusztítható.
"szabadon manipulálható vegyi vagy egyéb módokon"
Jogilag nem, de gyakorlatilag bármikor megtehető, sőt a jelen gazdaság javarészt erre (fogyassz, mert attól jobb lesz neked!) épül.

Refuse/Resist! 2010.07.04. 21:35:55

No, megint megelőzött.
A bummról még bővebben:
Szóval a probléma nem az anyag/energia megmaradás, hanem annak a magyarázata, hogy a semmiből még mi az ördögtől lesz valami (minimum kellenek a törvények, álladók értékei).
Erre a válasz az, kb., hogy csak (addig fluktuált a kvantum, amíg ki nem pattant a mai világegyetem).
Akit ez kielégít, az igen alacsonyra tette metafizika terén a lécet...
Asszem Hawking is elismeri, hogy a szingularitáson túl nem igazán tud a tudomány értelmes állítást tenni (aztán ő később mégis nekiáll spekulálni).
@evil overlord:
A gépiséggel elvész az erkölcs forrása. (anonim kereszténykedni persze lehet, de az nem túl konzisztens filozófiai álláspont)
Tölgy is pont ugyanazt mondja, mint én:
ha csupán gépekről van szó, akkor ha néhány gyengébb gép zavarja az erősebbeket, akkor azok mehetnek a gázkamrába. Nem tudod alaposan megindokolni, hogy miért ne így legyen.
A jog mire épüljön?
Miért ne az erősebbek érdekeire?

Refuse/Resist! 2010.07.04. 21:36:43

@Refuse/Resist!: az első rész @tölgy1:nek címződött volna.

tanarseged ur 2010.07.04. 21:45:24

@tölgy1: A tudományban nincs olyan, hogy a teremtés "alternatívája". Empíria van, és ami azon kívül esik, az nem tudomány. Isten léte vagy nemléte nem tudomány. (A "nem tudomány"-nyal kapcsolatban pedig ld. a Feynman-idézetet.)

@Refuse/Resist!: Hajrá. Legalább tudom, hogy elsőnek kell ütnöm, ha találkozunk. ;-))) Azért előtte olvasd el @Google: kommentjét, hátha.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.04. 21:46:33

@Hungaro Sapiens:

A jelenség megértéséhez vissza kell menni az időben. Jó volt, hogy egy másik topikban az ifjú lelkesek felidézték az egymástól elválasztott hatalmi ágak, független intézmények elméletét, amely a jogállami önszabályzást kéne biztosítsa. Ugyanis a jelenleg hatályos alkotmányos rendszer erre lett kitalálva.
Már több mint 20 éve feltűnt, hogy ez a rendszer csak akkor működhet, ha az egyes hatalmi szervezetek valóban szeparáltak és a szuverén döntéshozók nem működnek együtt. Ezzel szemben Magyarországon a rendszerváltozáskor volt egy darab technokrata irányítógárda, amelynek informális kapcsolatrendszere és szövevényes érdekhálója szoros egységbe fogta őket. Ők lettek az új hatalmi szervek irányítói, és keményen ellenálltak az Antall-, Boross-, és Orbán-kormányok alatti idegen behatolási kísérleteknek. Egymást kellett volna korlátozniuk, ám bármelyiknek kellett volna a másikkal szemben fellépnie, volt körülbelül negyvenhárom, egymástól független oka, hogy ne tegye. Ily módon az egymást ellenőrző, független szervek önszabályzó rendszerén alapuló alkotmányos rend gyakorlatilag működésképtelen, mivel Magyarországon nem léteznek független, autonóm egzisztenciák, melyek ezeket irányíthatnák. A rendszer reménytelen, mivel belülről soha nem korrigálja azt a hibát, amely működésképtelenné teszi. Ráadásul érdeke az autonóm egzisztenciák létrejöttének meggátlása, így a hazai tulajdonú gazdaság fejlődésében is ellenérdekelt. Ez a rendszer így nem működhet tovább.

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 21:47:49

@Refuse/Resist!: Valóban, tudományos szempotból a "Mi volt az Ősrobbanás előtt?" kérdés értelmetlen.
A nácik és a kommunisták (meg a többi szépfiú) népirtásai miatt találjunk ki egy mesét? Az a magyarázat, hogy az emberi elme az idegrendszerből létrejövő emergens jelenség (egyedüliként a Földön), nem elég felemelő?

bz249 2010.07.04. 21:51:07

@Refuse/Resist!: nem az energia a lényeg, hanem a töltések (elektromos, lepton, barion) ezek a jelenlegi ismereteink szerint nem elpusztíthatóak és nem teremthetőek a semmiből.

Szóval a tudományos probléma a következő:

- a világ vagy létezik vagy keletkezett

A jelenlegi tudásunk alapján a kettő egyszerre nem lehet igaz. Vannak olyan elméletek, ahol a bariontöltés megsemmisülhet, csak éppen ezek kísérletileg megbuktak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.04. 21:52:32

@Refuse/Resist!:

Túl sok az intuíció benne, valószínűleg marad a komment műfajban.

bz249 2010.07.04. 21:55:13

@tölgy1: tölgy kérem ne akarja Istent beletolni egy tudományos modellbe. Nem lesz benne helye, ugyanis a tudományos modellek nem a valóságról szólnak, hanem arról, hogy ki tudjuk számolni mi lesz holnap ilyenkor.

Szóval előfordulhat, hogy a bolygókat szárnyas angyalok tolják a pályájukon, de ennek mindaddig semmi jelentősége, amíg pont úgy tolják, hogy a newtoni mechanika (illetve a Merkúr esetében az általános relativitáselmélet, de ez mellékszál) segítségével kiszámolt pályákat járják be. Addig a bolygómozgás tudományos modellje a newtoni mechanika lesz. Akkor is, ha a gravitációs erő egy ordas marhaság a valódi folyamathoz képest.

Refuse/Resist! 2010.07.04. 22:06:31

@bz249: Olyan nem lehet elvileg, hogy rettenetesen kicsi az esélye a töltés létrejöttének? (csak, hogy az ateista barátaink nyugodtan aludhassanak)

@tanarseged ur: a "having a good chin" hogy van magyarul? :D:D:D Na, mindegy, nekem olyanom van :)
Egyébként, ha nem vette volna észre, csupán azt állítom, hogy _ha_ a te elméleted igaz, _akkor_ nincs értelme a jognak, szeretetnek, jónak, rossznak, élet méltóságának stb.

@evil overlord: Nekem nem.
Én inkább játszanék istent.

tölgy1 2010.07.04. 22:11:56

@tanarseged ur: "A tudományban nincs olyan, hogy a teremtés "alternatívája". Empíria van, és ami azon kívül esik, az nem tudomány."
-Akkor a BB nem tudományos elmélet, ok.
-Jótündérnek már szólt, hogy a matek nem tudomány?
-Tudja valaki mi tapasztalat?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.04. 22:13:05

@tölgy1:

Ennek ellenére a liberális technokrácia számára nagyon vonzó modell marad a társadalom feletti, jól jövedelmező uralom gyakorlásához, különösen a bajnaizmus formájában jelentkező, konzumálásra alkalmassá tett változatban. Lényege, hogy a társadalom, az államháztartás és a gazdaság reformra szorul, és ezt véghezvinni csak a megfelelően felkészült liberális technokrácia képes. Megfelelő díjazás fejében persze, mert egy ilyen feladatot kizárólag megfelelő életszínvonalon élő szakértők tudnak elvégezni.

Nagyon kell vigyázni, mert ha javul a helyzet, tüstént elő fognak állni a csak általuk végrehajtható reformok szükségességével. Erre nagyon oda kell majd figyelni, és azonnali válaszlépéseket tenni.

bz249 2010.07.04. 22:17:17

@Refuse/Resist!: de lehet, ugye tudományosan nem lehet kimondani, hogy a protonnak végtelen a felezési ideje, hanem azt, hogy biztosan több, mint 6,6*10^33 év. Erre az elméletiek majd gyártanak egy új elméletet, ahol a proton felezési ideje olyan nagy lesz, amit már úgysem lehet kimérni (ehhez a számhoz 50.000 tonna szupertiszta vizet kellett levinni egy 1 km mély bányába és beletenni 11.500 (35.000.000 dollárnyi) fotoelektron-sokszorozót meg ugye a többi költség).

Szóval az ateisták is nyugodtan alhatnak. Van esély rá, hogy egyszer majd lesz egy kísérletileg igazolt koherens tudományos elmélet, ami elbírja, hogy létezik a világ és spontán keletkezett. :)

tanarseged ur 2010.07.04. 22:20:47

@Refuse/Resist!: Magyarul: ütésálló. Kell is, ha tényleg mindig odatartod a másik orcádat is. :-)

Tudományos értelemben és a cselekvő egyén szigorúan racionális és individualista szempontjából tényleg nincs "értelme" a jognak, a szeretetnek, a jónak és a rossznak, és semmi másnak, amit említesz. Evolúciós szempontból vannak igen fontos funkcióik, de az nem "igazolja" őket abban az értelemben, ahogy szeretnéd. A tudomány nem arról szól, hogy a dolgoknak mi az "értelmük".

Ez nem "végső" igazság. Azt írod: "_ha_ a te elméleted igaz" - nem, nem:
1) Az "én elméletem" (köszönöm, megtisztelő, de igazából nem az enyém :-)) nem "alternatívája a "te elméletednek".
2) Az "én elméletem" nem "igaz", és nem is lehet soha. Csupán "a rendelkezésre álló empirikus tények legtakarékosabb magyarázata" lehet, és ennél nem is törekszik többre.

A tudomány nem arról szól, hogy "mi az igazság". Arról szól, "mi tűnik a leginkább igazságnak, ha kizárólag a tapasztalati tényekre építünk a lehető legtakarékosabban". Nem kötelező megállni a tapasztalati tényeknél és a takarékosság elvénél, de akkor az már nem tudomány. (És ld. megint Feynmant.)

bz249 2010.07.04. 22:21:43

@tölgy1: ennél azért jóval tudományosabban is lehet érvelni. Vallásos/hívő és nagytudású részecskefizikus ügyében Lovas Istvánt javaslom. Elég közérthetően képes beszélni, bár a hallása már nem teljesen tökéletes

www.mta.hu/index.php?id=421&TID=458

bz249 2010.07.04. 22:27:59

@tölgy1:

1.) az ősrobbanás hipotézis, egy csomó-csomó dolog tisztázatlan vele kapcsolatban például egy érdekes kérdés, hogy a gravitációs egyenleteink jók-e a szükséges távolságtartományban. Ha majd lesz egy koherens valami, amelyet kísérletekkel/mérésekkel is alá tudnak támasztani, akkor majd elmélet lesz belőle. Jelenleg hipotézis, amely egyébként sok mindent képes megválaszolni az Univerzumot alkotó anyag eloszlásával, a szupergalaktikus szerkezettel és ilyen dolgokkal kapcsolatban.

- A matek az matek, nem tudomány.

- Most tényleg a két Bacon eltérő tapasztalat-definícióján akar rugózni?

tanarseged ur 2010.07.04. 22:30:20

@tölgy1:
"-Akkor a BB nem tudományos elmélet, ok."

Amennyiben a rendelkezésre álló empirikus tényekhez a lehető legtakarékosabban illeszkedő magyarázat, akkor igen. De erről kérdezzük meg Bz249-et. Bz249, mit szól ehhez?

"Jótündérnek már szólt, hogy a matek nem tudomány?"

Szóltam. Még nem tiltott ki a Vincentről. Lehet, hogy csak nem vette észre? :-) Viszont a levezetések egyértelműek, mindenki számára ugyanazokat az eredményeket adják (már ha értjük :-)), ezért vehetjük úgy, hogy a matekban az axiómák, a formális nyelv és a szabályok megteremtik azt a kontrollt, amit a tapasztalati tudományokban az empíria. De a matematika ilyen szempontból tényleg különleges tudomány.

"-Tudja valaki mi tapasztalat?"

A tudományban az, amivel a hipotéziseket ellenőrzik. Ennél több nem nagyon kell, működik a dolog. :-)

bz249 2010.07.04. 22:44:26

@tanarseged ur: az előbb már leírtam, de egy kicsit pontosítok (hozzátenném, hogy szilárdtestfizika-anyagtudomány vonalon dolgozok, a kozmológiát csak egyetemi szinten tanultam meg egy kicsit PhD-órák alatt)

Szóval az van a Big Bangről (illetve volt 5 éve), hogy nagyjából attól a ponttól kezdve, hogy kialakultak a protonok-neutronok illetve kialakult az Univerzum makroszerkezete (ez látszik a háttérsugárzásban: en.wikipedia.org/wiki/File:WMAP_2010.png ) onnantól kezdve nem nagyon van kérdés. Persze nem is nagyon szükséges, hogy kérdés legyen, mert az sima alacsony energiás fizika. Amiről itt a vita folyik, hogy mi történhetett az első tizenvalahány percben.

Na ez viszont nem tiszta és rengeteg a katyvasz ezek közül. A jelenleg legelfogadottabb (5 éve így volt) exponenciális inflációs modellt például már szinte egyáltalán nem értem (a világ a fénysebességnél gyorsabban tágul példul). Hasonlóan nem tiszta, hogy miként ment végbe a bariogenezis (semmi kísérletileg ellenőrizhető nincs), nem tudni, hogy mi van a gravitációval (van-e sötét anyag vagy nincs? pl. a proton-neutron arány azt mutatja, hogy a jelenleg ismert 3 fermioncsaládon kívül nem lehet több, ugyanakkor az általános relativitás elmélet gravitációs formulái alapján egyértelműen hiányzik a tömeg valahonnan... ugyanakkor Einstein nem volt tévedhetetlen, a maga korában forradalmi Einstein-féle diffúziós elméletet ma már senki nem használja, mert van jobb, miért lenne az ált. rel. a végső szó a gravitáció ügyében).

evil overlord (törölt) 2010.07.04. 22:49:06

@Refuse/Resist!: Tudományos szempontról beszéltem.
Én inkább az ördögöt játszanám :)

tanarseged ur 2010.07.04. 22:50:01

@bz249: Köszönöm! Amit középiskolai fizika-ötössel és ismeretterjesztő könyvekkel nem értek ebből, annak majd utánanézek, még ha nem is mellettem szólnak az esélyek. :-) És LeMaitre Big Bang-je a maga idejében tudományosnak számított?

Alfőmérnök 2010.07.04. 22:52:12

@tanarseged ur: Elnézést, hogy belekotyogok ebbe az emelkedett vitába. De Feynmanra hivatkozni, akárhogy is nézzük, tekintélyalapú érv.
Minden bizonnyal jelentős tudós volt és szellemes ember, de filozófiailag nem lehetett túl képzett.
Ha már ebben a vitában tudósokat idéz, legalább hivatkozzon olyanokra, akik reflektáltabban írtak a tudomány mibenlétéről. Mondjuk Heisenbergre, Carl Friedrich von Weizsackerre vagy Hans Reichenbachra,

bz249 2010.07.04. 22:56:31

@Alfőmérnök: Feynmann konkrétan egy zseni volt, talán az utolsók egyike, viszont túl ösztönösen állt hozzá a tudományhoz.

Hogy ezzel erősítem vagy a gyengítem a mondanivalóját azt viszont jelenleg nem tudom.

tanarseged ur 2010.07.04. 22:59:03

@Alfőmérnök: Amennyiben a vita emelkedett, az csakis a többieknek vagy a témának köszönhető - felőlem nyugodtan beleszólhat. Feynmant nem tekintélyként idéztem, hanem azért, mert úgysem tudtam volna nála frappánsabban összefoglalni, hogy az "X nem tudomány" nem azt jelenti, hogy "X rossz".

bz249 2010.07.04. 23:01:57

@tanarseged ur: amennyire átlátom az teljesen tudományos volt. Persze az eseményhorizont, ameddig az eredeti modellel vissza lehet követni az Univerzum fejlődését jóval kintebb van, ugyanis abban az időben lövése nem volt az embereknek az atommag szerkezetéről nemhogy, nemhogy arról ami azon túl van. Vagyis a modell hülyeséget fog mondani attól a ponttól, ahogy az atomok szétesnek.

tanarseged ur 2010.07.04. 23:11:18

@bz249: Köszönöm újra. Tehát LeMaitre atya nem teremtéselméletet alkotott, hanem korának megfelelő tudományos elméletet. Nem értem (azaz hát értem, de ez most szónoki fordulat), miért akarhatja valaki a hitet a tudományba erőltetni - a tudománynak nagyon nem tesz jót, de amennyire én látom, a hitet is tönkreteszi, mivel onnantól már nem hitről beszélünk.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.04. 23:12:08

@bz249: @tanarseged ur: @Alfőmérnök: @evil overlord:

"Az Élet, A Világmindenség Meg Minden nagy kérdésére a válasz 42."

Refuse/Resist! 2010.07.04. 23:20:06

@Elpet: A blogolás szubjektív műfaj.
A fenti Orbán-fikázás is szubjektív.
Persze, sajnos nem lenne egyszerű frappánsan megírni. A fikázás mindig sokkal könnyebb, mint tökösen és menőn kiállni valamiért.

@evil overlord: A kettő ugyanaz :D

@tanarseged ur: Nem az a legény... :)
"A tudomány nem arról szól, hogy a dolgoknak mi az "értelmük"."
Persze. Épp ezért én böszme dolognak tartom, hogy egyesek a tudománnyal akarják a metafizikát helyettesíteni.

"Csupán "a rendelkezésre álló empirikus tények legtakarékosabb magyarázata" lehet, és ennél nem is törekszik többre."
Na, jó, de a kérdés, hogy most építsünk-e gázkamrát, vagy ne?
Ha borotválunk, ahogy Te tetted, akkor oda jutunk, hogy igen.

tanarseged ur 2010.07.04. 23:23:08

@Refuse/Resist!: "böszme dolognak tartom, hogy egyesek a tudománnyal akarják a metafizikát helyettesíteni"

Dawkinsnak mondd... :-)

"építsünk-e gázkamrát, vagy ne?"

Erre nincs tudományos válasz. Erre nem tudományos válasz van.

tölgy1 2010.07.04. 23:25:41

@tanarseged ur: bz szerint a BB hipotézis még csak.

"De a matematika ilyen szempontból tényleg különleges tudomány." - maga szerint a matek nem lehet tudomány. Az előbb kategorikusan fogalmazott. Most téved, vagy az előbb tévedett?

"A tudományban az, amivel a hipotéziseket ellenőrzik." - akkor az inkoherenciákat kimutató észérvek is tapasztalat? Egyre szétfolyóbb ez a fogalom. Maga nem hívő véletlenül?

Az megvan, hogy vannak, akik a BB-t a kreacionista jellege miatt bírálják?

Hungaro Sapiens 2010.07.04. 23:31:31

@Elpet: Amiről írsz az a demokratikus intézményrendszer felszámolását jelenti, és visszatérést a Kádár-rendszerhez vagy korábbi rezsimekhez. A demokrácia nem alapértelmezett irányítási rendszer, nem kötelező ezt választani, de ha lemondunk róla, ne próbáljunk meg ezzel brandingelni valami teljesen mást.

A felvázolt új/régi központosított rendszer hatékonyságát illetően nem vagyok meggyőzve. Miért lenne bármilyen érdeke "az autonóm egzisztenciák létrejöttének" támogatása? Ezzel csak a saját pozícióját gyengítené. Ahelyett, hogy felszámolnánk az érdekhálókat, melyek valóban döntően hátráltatták a fejlődést, miért elégednénk meg azzal, hogy csak új hálózatokra cseréljük őket? Ezek a szín átfestése után is a saját érdekeiket helyeznék előtérbe a közérdekkel szemben, azaz semmi érdemi változás sem történne.

bz249 2010.07.04. 23:34:52

@tölgy1: azért mérget ne vegyen arra, amit mondtam :)

Ha szegregációról van szó, akkor mindent tudok ólrájt (hogy éppen ki szegregál is mit az lényegtelen), de a kozmológiát nem követelem figyelemmel.

"Az megvan, hogy vannak, akik a BB-t a kreacionista jellege miatt bírálják?"

Teljesen igazuk van, a BB kreacionista, ugyanis kell neki egy szingularitás, ami kívül áll az általunk ismert fizikán. Nagyjából húsz perccel az esemény után kezd el mechanikusan működni a dolog. Bár az hiszem ezt inkább deistának hívják, nem?

tanarseged ur 2010.07.04. 23:44:59

@tölgy1: Bz249 szerint a BB a maga idejében tudomány volt.

Tőlem definiálhatjuk a tudományt úgy is, hogy ne férjen bele a matek, meg úgy is, hogy beleférjen. Kérdés, hogy az empirikus ellenőrzés helyett elfogadjuk-e kritériumnak a formális szabályokat. Őszintén szólva nem érdekel. A lényeg az, hogy Isten léte vagy nemléte nem tudományos kérdés, pláne nem olyan kérdés, mint az, hogy létezik-e Ausztrália. Ennyi! Ha ezt nem látja be, akkor kár az időt erre a vitára pazarolnunk.

"Mi a tapasztalat": nézze, Tölgy, írhattam volna azt is, hogy "kit érdekel" - amíg a dolgok működnek: a hipotézisek világosak és tesztelhetők, a kérdések világosak és megválaszolhatók, az adatok "beszélnek", ha beszéltetjük őket, addig a tapasztalat mibenlétéről való gondolkodást meghagynám a filozófusoknak (meg a kvantumfizikusoknak, akik ilyen problémákba ütköztek).

"Egyre szétfolyóbb ez a fogalom. Maga nem hívő véletlenül?"

Aki szétfolyó fogalmakat használ, az hívő? Nem is gondoltam, hogy a fogalmak szétfolyása elégséges előfeltétele a hitnek.

"Az megvan, hogy vannak, akik a BB-t a kreacionista jellege miatt bírálják? "

Nincs meg. De miért, mi következik ebből?

bz249 2010.07.04. 23:57:23

@tölgy1: @tanarseged ur: a BB kapcsán tisztázzuk már a definíciót. Ki mit ért BB alatt?

Ha azt értjük alatta, hogy a Világegyetem egykoron igen kicsiny és forró volt és ez tér tágult és hűlt és végül létrehozta a manapság ismert mikro- és makroszerkezetet, miközben a fizika törvényei megfeleltek a ma ismerteknek. Akkor ez egy viszonylag jól bizonyított tudományos elmélet. Ez nagyjából t+20 perc után van. Komoly tudósok ezt nem vitatják.

Ha azt értjük alatta, hogy egy szingularitásból indult a világ, ahol a ma ismertektől eltérő törvényszerűségek uralkodtak, akkor az egy hipotézis, aminek versengő alhipotézisei vannak. Ezek az események t+20-ig. Mivel itt nincsenek mérési adatok, csak hülye szimulációk (pl. a CERN-ben és RHIC-ben meggyártott kvark-gluon plazmának köze nem volt, ahhoz, amilyennek a szimulációk jósolták) és nem kielégítően alátámasztott ötletelések, ezért erről kb. semmit sem tudunk. Komoly tudós erről az időszakról nem nyilatkozik.

tanarseged ur 2010.07.05. 00:15:51

@bz249: Tölggyel igazából azt a teljesen értelmetlen és terméketlen vitát folytatjuk, hogy van-e Isten. Ha jól értem, szerinte van, és ezt nekem is be kellene látnom, ha volna elég eszem (vagy ha nem lennék botfülű Isten szavára). Szerintem pedig nem tudhatjuk, csak hinni lehet vagy nem hinni, éppen ezért vitatkozni sincs értelme róla.

A vitának viszont lám, van egy olyan váratlan haszna, hogy kapunk egy kis fizikai ismeretterjesztést. :-)

bz249 2010.07.05. 00:29:01

@tanarseged ur: a van-e Isten vagy nincs vitákat szerintem erősen felvilágosodva vagy illuminálva, vagy hogy hívják ezt a tudatállapotot, amit közepesnél nagyobb mennyiségű alkoholos ital okoz érdemes folytatni, úgy az abszolút vulgársemmi érvelés is szórakoztató.

Nade holnap munkanap lesz, úgyhogy mentem aludni. :(

tanarseged ur 2010.07.05. 00:45:47

@bz249: Olyan tudatállapotban bármilyen vitát érdemes folytatni. Én is elköszönök, a "legyen béke, szabadság és egyetértés"-ből most pár napig megvalósítom a másodikat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.05. 01:26:58

@tanarseged ur:

Csak mert egy szimpatikus nick elárulom, hogy létezik ilyen is:

“– Nem pietizmusból és nem konvencióból és nem kritikátlanul és nem stréberségből vagyok keresztény, hanem azért, mert meggyőződtem róla, hogy az egyetlen kinyilatkoztatás az Evangélium, mert Jézus Krisztus valóban Isten fia. Ez nálam nem világnézet, nem hit, nem tanítás dolga. Az Evangélium az autentikus létezésről szóló kinyilatkoztatás. Ezt én ellenőriztem.” (Hamvas Béla: Silentium. Titkos jegyzőkönyv. Unicornis. Vigilia, Bp., 1987. 215. p.)

Van ilyen is.:-)

ü
bbjnick

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.05. 07:39:47

@Hungaro Sapiens:

Nem vázoltam új rendszert. A jelenlegi működés kritikáját próbáltam felvázolni. Nyilvánvaló, hogy a problémának számos, akár demokratikus megoldása is létezik. Erős prezidenciális rendszer közvetlenül választott elnökkel, az egyes hatalmi szervek közvetlen, folyamatos parlamenti ellenőrzése, vagy amit sokan követelnek: a közvetlen demokrácia lehetőségeinek bővítése, vagy, horribile dictu, kifejezett értékek és világosan leírt kötelességek rögzítése az alkotmányban, amelyek az egyes szereplőkön bármikor számon kérhetőek. Jelenleg alkotmányos lehetőség egyedül az, hogy a 2/3 birtokában a Fidesz és a kormány erős parlamenti kontrollt gyakorol.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.05. 08:15:02

@tölgy1: "Ugyanis, ami reprodukálható, azt az ember alkotja, így a leírásához nem kell Isten."

Ezek szerint teljesen felesleges Istennek tetsző módon élni, imádkozni hozzá, terjeszteni a hitet, hiszen nem lesz következménye annak, ha a parancsaival ellentétesen cselekszünk.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.05. 08:30:41

@Elpet: "Erős prezidenciális rendszer közvetlenül választott elnökkel, az egyes hatalmi szervek közvetlen, folyamatos parlamenti ellenőrzése, " - ehhez végleges győzelem kell, hogy azt okozza, amit szeretnél.
Ellenkező esetben lesz, hogy egy gyurcsány a közvetlenül megválasztott elnök, és egy liberális banda fogja közvetlenül ellenőrizni az egyes hatalmi szerveket.

Ha nem írod bele az alkotmányba, hogy csak olyan ájtatos manó lehet elnök, aki elég mélyen belenyal egy magát konzervatívnak valló valagába, akkor ez lesz.
Ha beleírod, akkor meg forradalom.
De nem ilyen fideszes onanizálás, amiben egyet húz a brén, meg egyet a szavazólapon, majd kijön vigyorogva a fülkéből, hanem olyan viharos tömegjelenetes.

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 09:27:51

@bz249: Ha jól tudom a barion-szintézis t+3-nál véget ért, ekkor már a nukleoszintézis folyt.

@Elpet: Attól tartok, hogy a közvetlen demokrácia bővítése Magyarországon (még jó ideig) nem működne: nem vagyunk svájciak.

betyár (törölt) 2010.07.05. 09:39:23

@bz249:
Akkoor, ha jól értem, nagy előrelépés nem történt:((
"TUDÓS
Min alapul? törvény, mert úgy vagyon,
Mutatja nékünk a tapasztalás.

LUCIFER
A természet fűtője vagy tehát csak,
A többit ő magában végezi. -

TUDÓS
De én szabom korlátit az üveggel,
S kivonszolom a rejtélyes homályból.

LUCIFER
Nem látok eddig még életjelet.

TUDÓS
El nem maradhat. Én, ki úgy kilestem
Az organizmus minden titkait,
Ki százszor boncolám az életet -

ÁDÁM
Hullát fogál fel csak mindannyiszor.
A tudomány sántán követi csak
A meglevő ifjú tapasztalást,
S miként bérenc költője a királynak,
Kész kommentálni a nagy tetteket,
De megjósolni hívatása nincs. -

TUDÓS
Mit gúnyolódtok, nem látjátok-é,
Egy szikra kell csak, és életre jő? -

ÁDÁM
De azt a szikrát, azt honnan veszed?

TUDÓS
Csak egy lépés az, ami hátra van.

ÁDÁM
De ezt az egy lépést ki nem tevé:
Az nem tett semmit, nem tud semmit is.
A többi mind künn volt az udvaron,
A legszentebbe épp ez egy vezetne. -
Óh, lesz-e, aki egykor megteszi? - "

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.05. 09:52:15

@evil overlord:

A magam részéről a legrosszabb megoldásnak tartanám a közvetlen demokrácia bővítését.

bz249 2010.07.05. 09:53:31

@betyár: kerem szepen azt varni a tudomanytol, hogy megadja az elet nagy kerdeseire a valaszt. Ez olyan XIX. szazadi. :)

A tudomany celja, hogy olcsobb lapostv-t es kisebb fogyasztasu gepkocsit lehessen gyartani.

@evil overlord: kotockodik? :)

Ez szerintem a kicsire nem adunk kategoriaja.

Alfőmérnök 2010.07.05. 09:54:31

@betyár: A modern tudománynál hatákonyabb jóslási-módszert eddig még nem dolgoztak ki. Ez tapasztalati tény.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.05. 09:55:24

@kolbászoszsömle:

Nem foglaltam állást egyik megoldás mellett sem, ám erős kétségeim vannak azzal szemben, hogy Gyurcsány bármilyen választást megnyerne.

Egy ideig valószínűleg marad a 2/3-os többség által lehetővé tett, közvetlen, erős parlamenti felügyelet.

bz249 2010.07.05. 09:55:38

@Elpet: szubszidiaritas, nem tudom ez mennyire szamit a kozvetlen demokracia bovitesenek. Mindenesetre az onkormanyzatisag erositese nem feltetlen elvetendo gondolat. A problemakat azon a szinten erdemes kitargyalni, ahol a legkonnyebb megoldani oket.

Tehetetlen Dodó 2010.07.05. 10:03:01

@betyár: Még ez is ide tartozik:

"TUDÓS
Őrült roham. Ah, aggódom miattad.
(A lombik elpattan, a szellem eltűnik.)
A lombik eltört, újra kezdhetem
A nagy müvet. Midőn már int a cél,
Kisded göröngy, a dőre vakeset,
Elejt. "

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.05. 10:05:23

@bz249:

A szubszidiaritás és az önkormányzati önállóság elve gyakorlatilag sem kerülhető meg, de a fő problémák nem a helyi közösségek által közvetlenül átlátható önkormányzati szinteken vannak. Kivéve mondjuk a fővárosi testületeket, de az egy különleges kérdés.

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 10:16:10

@Elpet: Egy olyan országban, ahol nincs meg a hagyománya nagyon veszélyes lenne.

@bz249: Az ördög (hehe) a részletekben rejlik :)

Téglagyári Megálló 2010.07.05. 10:17:46

@Alfőmérnök:

Attól függ milyen kérdésekről beszélünk. Az úgynevezett tudomány leginkább olyan kérdésekben tud jósolni, amik nem érintik az ember életét közvetlenül.

Alfőmérnök 2010.07.05. 10:28:32

@Téglagyári Megálló: Attól függ, miket tekintünk az "ember életét közvetlenül érintő" kérdéseknek.
De abban talán megegyezhetünk, hogy
"Az egész modern világszemlélet alapja az az illúzió, hogy az ugynevezett természettörvények magyarázatot adnak a természeti jelenségekre."
Tractatus 6.371 :)

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 10:33:32

@Téglagyári Megálló: Ez tévedés, a tudomány eredményei igen fontosak a mindennapi élet szempontjából, nélkülük még mindig középkori szinten élnénk.

Téglagyári Megálló 2010.07.05. 10:35:33

@Alfőmérnök:

A tudomány pl. olyan kérdésekre keresi a választ, hogy mi az a Higgs-bozon. Ugye egyetértünk, hogy ez elég kevés ember mindennapi életét befolyásolja?

Téglagyári Megálló 2010.07.05. 10:36:58

@evil overlord:

De megmondja-e a tudomány, hogy mit fogok csinálni holnap? Hogy alakul a magánéletem? Ezekre a kérdésekre a vallás keresi a választ. Tudom, van akinek a horoszpók, de ezt most hagyjuk.

Alfőmérnök 2010.07.05. 10:41:49

@Téglagyári Megálló: Most még nem, de lehet, hogy még fogja.
De félrevezető a példa.
Modern tudomány nélkül számítástechnika sem lenne. Ez nem befolyásolja a mindennapi életed semmilyen szinten? ;)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.05. 10:41:50

@Alfőmérnök:

Johann Wolfgang Goethe

Csakugyan

(A fizikusnak)

"A mély természetet-
ó te filiszter!-
szellem föl nem fedi."
Hugom is ismer
ily bölcs mondásokat,
s úgy véljük mind a ketten:
bent élünk egyre csak
a mély-mély természetben.
"Már az boldog lehet,
ki héját fölleli."
Ez hatvan éve ingerel szitokra
dühöngök is, de persze lopva;
s ezredszer öntöm most szavakba:
dúsan s önként árad a kincs,
a természetnek héja nincs
se magja,
ő mindenét egyszerre adja;
inkább csak magadról ítélj,
hogy mag vagy-e avagy a héj.

bz249 2010.07.05. 10:41:51

@Téglagyári Megálló: nemcsak ilyen kerdesekben... pl. a tudomany tud josolni abban az ugyben, ha megnyomja a taviranyiton a piros gombot, akkor kikapcsol a tv. Ha 2 percre beteszi a mikroba a levest, akkor pont jo lesz... satobbi, satobbi, satobbi.

A Higgs-bozon rohadt sok penz osszehalmozasa egy helyre, hogy olyan programokat tudjanak lefolytatni, amelyek mashogy nem mennenek. A hatekonysag persze egy masik kerdes. En a magam reszerol lakatot tennek a CERN-re. Szep volt, jo volt, hasznos volt. Most viszont mar tul draga.

Tehetetlen Dodó 2010.07.05. 10:55:46

@bz249: Demszky milyen fasza metrót bírna építeni abban a pompás alagútban!

bz249 2010.07.05. 10:58:37

@Tehetetlen Dodó: de elotte fel kellene szamolnia a bicikliutat, mert kulonben nem fer bele a metro.

Téglagyári Megálló 2010.07.05. 11:08:13

@Alfőmérnök:

Most kifejezetten a jóslásokról volt szó.

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 11:11:26

@Téglagyári Megálló: És az ilyen jóslatokhoz mit szól: "ha szedi a vérnyomáscsökkentőt, akkor nagy valószínűséggel kézben tudjuk tartani a hypertóniáját"?

Alfőmérnök 2010.07.05. 11:11:43

@Elpet: Eckermannal is sokat beszélgethetett ezekről a dolgokról a mester. :)

Alfőmérnök 2010.07.05. 11:28:21

@Téglagyári Megálló: A számítógépek működtetéséhez (elektronika) is nélkülözhetetlen a modern tudomány prediktív értéke.
Amúgy a tudománynak megvan a válasza arra, hogy az élet(világ) sok eseményét miért nem tudja előrejelezni: túl bonyolult, összetett jelenségek. (Tehát nem elvi akadálya van, hanem gyakorlati.)

bz249 2010.07.05. 11:48:28

@Alfőmérnök: vannak azert elvi hatarok is (Godel es Heisenberg)

Alfőmérnök 2010.07.05. 12:00:59

@bz249: Igen. De úgy tudom, hogy a kvantummechanika indeterminisztikus volta még nem lejátszott meccs. Vagy legalábbis vannak, akik ezt gondolják.

bz249 2010.07.05. 12:14:31

@Alfőmérnök: Vannak, de egyelore azert a Bell-tetelt meg nem nagyon tudtak kikezdeni.

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 12:18:22

@Téglagyári Megálló: Akkor nem olvassa túl sokat a ballib megmondókat :)

bobijub 2010.07.05. 12:25:00

a nyilatkozat kötelező kifüggesztésének továbbfejlesztéseként javslom még az alábbiak alkotmányba iktatását:

minden kocsmában legyen kötelezően kifüggesztett gyurcsánykép. a kocsmáros köteles minden alkalommal ingyen sört adni annak a vendégnek, aki leköpi a gyurcsányképet. annak a férfivendégnek, aki takarítónőruhába öltözve köp, a kocsmáros köteles gyorsítót is ingyen adni.

az esztétikai fogorvosok az ilyen volt ilyen lesz fényképeknél kötelesek a csúnyanéni fényképeként lendvaiildikó mosolygó képét használni. aki ez alapján rendel, annak a fogorvos fizet. ha nem képes erre rábeszélni a vendéget akkor minden vengég után köteles befizetni a rendelőben található felszerelés értékének 5 százalékát.

satöbbi

betyár (törölt) 2010.07.05. 13:05:44

@bz249:
ÓÓÓÓÓ! Hát akkor ezt megint benéztem. Én azt hittem, hogy komoly dolgokról beszélnek:)). De látom, csak a todományról.

Téglagyári Megálló 2010.07.05. 13:09:53

@evil overlord:

Gyermekesnek hangzik, de a lefekvés előtti ima semlegesíti ezek hatását és nyugodt alvást biztosít.

betyár (törölt) 2010.07.05. 13:14:55

@Tehetetlen Dodó:
És ehhez mit szól?

"Előbb levetjük ezt a régi bőrt.
Ha mint Ádám s Lucifer érkezünk,
Nem hinne bennünk e tudós világ,
S megsemmisülnénk, vagy lombikba zárna. "

Tehetetlen Dodó 2010.07.05. 13:26:09

@betyár: Ez is jó!
(Persze ezzel nem mondtam újat: Madách minden sorára igaz).

betyár (törölt) 2010.07.05. 13:32:59

@Tehetetlen Dodó:
Én is erre gondoltam, hogy be lehetne linkelni az egészet. És akkor még a civilizátorról nem is esett szó. Na meg ott a mózes is:)

Tehetetlen Dodó 2010.07.05. 13:37:01

@betyár: Tessék, itt a Tragédia.
mek.niif.hu/00800/00849/html/index.htm

Szeretem a Civilizátort is, nemcsak mulatságos, de tanulságos is, mindmáig.
A Mózest még Sinkovits főszereplésével láttam, évtizedekkel ezelőtt.

bz249 2010.07.05. 13:40:17

@betyár: kerem a dolog onnan kezdodott, hogy tölgy...

Persze van az emberben igeny a metafizikara csak eztet felesleges elvarni a todomanytol. Ha a todomany elkezd metafizikazni, abbol a legnagyobb joindulattal is maximum Dawkins johet ki. Marpedig, ha ez a maximum, amit ebben a mufajban el lehet erni, akkor kar is belekezdeni, mert a vegeredmeny nem tul erdekes, de cserebe legalabb szemenkopi a modszertant.

betyár (törölt) 2010.07.05. 13:41:13

@Tehetetlen Dodó:
én is. Azon az előadáson történt, hogy S. leállította az előadást és kiszólt a nézőtérre az érdektelen diákoknak, hogy csak akkor hajlandó folytatni, ha csönd lesz. Boldog békeidők. Ezt egy Sinkovits megtehette, nem pattant ki parázs vita utána, hogy helyes tette-e.

Tehetetlen Dodó 2010.07.05. 13:48:40

@betyár: Érdekes, azon én is ott voltam.
(Te se vagy már mai gyerek ezek szerint, hehe).

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 13:53:53

@bz249: touché (itt ugye szabad nemelit nyelven beszélni?)

ÁrPi 2010.07.05. 13:56:46

@rajcsányi.gellért (ergé):

:-D
Amikor a blog nevének az ő megváltozása történt Reakcióról Mandinerre még azelőtt,
töprengtem vala mire is jó a mandiner szó majd.

Ittt mutatkozik meg számomra: Hát egy ilyen ergé reakció igazán mandineres!! :-D

bobijub 2010.07.05. 13:57:34

@betyár: nem tudom, hogy utólag meg lehet-e találni a választ, de azért érdekelne, hogy a színészek számára milyen érzés volt az a helyzet, amikor az odakötelezés miatt szinte természetesen érdeklődéstelen, idétlenül viselkedő diákok előtt kellett előadniuk. mert én egy ilyen előadáson tapasztaltam (és szintén a naaaagy S-től) diákként a színdarabból kiszóló fegyelmező mondatokat. azért így felnőtt fejjel átgondolva nem mindegy, hogy a színész úgy indul bele, hogy én olyan jól fogom csinálni, hogy még ezeknek is tetszeni fog, vagy úgy indul neki, hogy majd én megmutatom ezeknek, hogy ha ÉN vagyok a színpadon, akkor nincs helye idétlenkedésnek. nagyon nem mindegy. de egy ilyen, darabból kiszóló fegyelmezésből több mint harminc év után én nem igazán tudom kiérezni hogy melyikről is lehetett szó.

Tehetetlen Dodó 2010.07.05. 14:00:34

@betyár: @bóbijub:
Miután hármunknak is volt ilyen élménye, feltételezem, hogy többször is előfordulhatott ez a közjáték.
(Legalábbis nem valószínű, hogy 30-40 év távlatában mindhárman ugyanazt az előadást néztük).

Tehetetlen Dodó 2010.07.05. 14:02:33

@bóbijub: Az én esetem 71-72 körül lehetett, gimnáziumi csoportos színházlátogatás során.

betyár (törölt) 2010.07.05. 14:11:59

@bóbijub: @Tehetetlen Dodó:

Arra céloztam, hogy akkor fel sem merült, vajon ki viselkedett helytelenül. A közvélekedés egyértelmű volt: a nézők. Nem parancsoltak oda diákokat, bár voltak "diákelőadások". Az viszont elvárás volt a gimnazistákkal szemben, hogy egy ilyen szöveget (mármint Madáchét) megismerjenek, megértsenek. Elvárás volt, hogy egy ilyen szövegnek és színésznek, a Nemzeti Színháznak megadják a kellő tiszteletet. Ott lehet hagyni egy előadást, én magam is számtalanszor megtettem.:)) Legutóbb a Homburg hercegénél éreztem erős késztetést az Örkény Színházban.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.05. 14:12:24

@Elpet: nem Gyurcsány, egy gyurcsány.
Az ugyanis teljesen valószínűtlen, hogy a fidesz örök időkre hatalmon maradjon, már csak Orbán személye miatt is.

Ha a prezidenciális rendszer erősítése az okból történik, hogy jobban működjön a vezető akarata, akkor ez sajnos azt jelenti, hogy ha a vezér hülyeséget akar, az is jobban működik.

Ha jön egy gyurcsány, az jobban fog gyurcsánykodni.
Le kell rombolni a demokráciát ahhoz, hogy demokratikusan ne kerülhessen hatalomra egy gyurcsány, és ekkor még mindig csak a a gyurcsányok demokratikus hatalomra kerülése lett megakadályozva.
Valamint az Általad felvázolt rendszerben az ország első emberének legitimitása a néptől származik, és csak a nép zavarhatja el...

Egy _működő_ szerkezetet javítani úgy, hogy a kimenet katasztrofális is lehet, csak azért mert _elméletben_ van jobb megoldás az éppen használtnál, az én mérnöki agyamnak felfoghatatlan ötlet.

Újat építeni igen, de azt nem a szavazófülkében kell kezdeni, hanem győzelmi mámorban, hintázó politikusok alatt.

betyár (törölt) 2010.07.05. 14:14:52

@Tehetetlen Dodó:
én egy jóval későbbi esetről beszéltem:)) Ezek szerint visszatérő/elhúzódó válságról volt szó.

Tehetetlen Dodó 2010.07.05. 14:17:20

@betyár: Én is elég sok első felvonást láttam...

betyár (törölt) 2010.07.05. 14:19:23

@Tehetetlen Dodó:
Hát a Homburgon jól kiszúrtak velem, mert összevonták egyetlen felvonásba:(

Alfőmérnök 2010.07.05. 14:22:19

@betyár: A magyar színházi világ le van maradva (tisztelet a kivételnek) pár évtizeddel nem csak Nyugat-Európához, de pl. Romániához képest is. Ebben természetesen elvitathatatlan az SZFE felelőssége.

ÁrPi 2010.07.05. 14:23:17

@bóbijub:

Érdekes, az emlékezet.

Ott voltál egy ilyenen kiszólásnál, "a nagy S. eseté"-nél.

Arra vajon emlékeznek-é ilyen harminc-iksz éve esett fegyelmezések illetett közönségének tagjai hogy ők maguk akkor ott az eminens figyelő vagy a figyelmetlen, zajongó megfegyelmezendő fertályát gyarapították a széles színházi közönségnek???

Fölvetheti-é az a publikum-atom, hogy a fegyelmező kiszólás akkor ott az adott színész kivagyisága volt , a kicsiny számú eminens-néző-gyerekek és a túl sok érdektelen , zajongó fölötti fegyelmező indulat??

Google 2010.07.05. 14:23:36

@ÁrPi:

Neki magának, ergének azaz, eleve jó sötét Szemüvege van. Ja, hogy az Bono.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.05. 14:24:24

@Alfőmérnök: "De abban talán megegyezhetünk, hogy
"Az egész modern világszemlélet alapja az az illúzió, hogy az ugynevezett természettörvények magyarázatot adnak a természeti jelenségekre."
Tractatus 6.371 :) "

Ez az illúzió az, ami a levegőben tartja a repülőgépet, ez az illúzió, ami miatt megy az autó, fog a fék, nyílik a lékzsák.
Ez az az illúzió, ami mobiltelefont adott, meg cigit, gyufát, egyenletes minőségű pálinkát.
Ez az az illúzió, ami megemelte a termésátlagokat, aminek szellemében cselekedve eltűnt az éhínség, emelkedik az átlagéletkor, csökken a csecsemőhalandóság.

Mellesleg a természeti törvények nem magyarázatot adnak, hanem elég jó közelítéssel leírják a világ működését, és elég jól modellálhatóvá teszik a világot.
Az egy súlyos félreértés, hogy a tudomány megmondja a tutit.
A tudomány nem a tutit mondja meg, hanem az aktuálisan elérhető legjobb modellt.
A tutit a vallások mondják meg, mert a vallásokat nem érdekli a világ, hiszen nem azzal foglalkoznak, hanem azzal, hogy minél több hívük legyen.

betyár (törölt) 2010.07.05. 14:25:10

@bz249: @evil overlord:
Akkor bemásolom maguknak is:))

"Előbb levetjük ezt a régi bőrt.
Ha mint Ádám s Lucifer érkezünk,
Nem hinne bennünk e tudós világ,
S megsemmisülnénk, vagy lombikba zárna. "

Téglagyári Megálló 2010.07.05. 14:38:12

@kolbászoszsömle:

Az fel sem merül, hogy a vallás az emberi kapcsolatainkról szól?

ÁrPi 2010.07.05. 14:43:32

@Google:

Szemüvege van e Bononak?

" Ironikus hangvételű törvényjavaslatot nyújtott be tizenegy szocialista képviselő a "Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről". Az Országgyűlésnek hétfőn beterjesztett indítvány Orbán Viktor miniszterelnök születésnapját, május 31-ét ünnep- és munkaszüneti nappá nyilváníttatná.

Az előterjesztők - köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, Lendvai Ildikó pártelnök, Mesterházy Attila frakcióvezető és Molnár Csaba korábbi kancelláriaminiszter - ezzel azon a pénteken közzétett kormányrendeleten ironizálnak, amely szerint ki kell helyezni az államigazgatási szervek épületeiben a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot. "

inforadio.hu/hir/belfold/hir-364442

betyár (törölt) 2010.07.05. 14:46:18

@Tehetetlen Dodó:
szóval Maga az, aki mindig előttem ér a szünetben a ruhatárba?

betyár (törölt) 2010.07.05. 14:59:22

@Alfőmérnök:
Valamikor komolyan foglalkoztam/érdekelt a színház, aztán a sok kudarc után elfogyott a lelkesedés. Ma már csak kísérletképpen megyek el néha-néha, ilyenkor arról bizonyosodom meg, hogy nem okafogyott a kiábrándultság. Lehangoló az az eltökélt, de meddő igyekezet, amit tapasztalok. Ilyen klasszikus szöveggel pedig, mint a Kleist-szöveg sok mindent lehetne kezdeni. Én azonban csak az izzadság szagát érzem. Nem a szövegről szólnak ezek, hanem a szövegbe beleerőszakolt koncepciókról, sőt sokszor vélt, ám nem is létező koncepciókról. Hálás vagyok én pedig már egy olyan előadásért is, mint a Radnótiban a Solness volt. Nem vetette szét a házat, de nem is akart többet mutatni annál, ami. Azt hiszem, erre mondják, hogy korrekt.
Az első komoly megrázkódtatásom az volt, amikor a Pestiben bemutatták Csurka Deficitjét. A darabot két szereposztásban, kétféle rendezésben próbálták, de a rendező (Horvay) ugyanaz volt. A második változat próbáin a fő rendezőelv az volt, hogy egy-egy jelenet más legyen, mint az első változatban. Ötletelések tömege volt. Ez súlyosan befolyásolta a későbbi ítéleteimet.

Tehetetlen Dodó 2010.07.05. 15:02:38

@betyár: Haha, pár éve valami ír kamaradarabot játszottak a Pestiben, Hegedüs D. Gézával.
Ilyet még nem láttam, pedig tapasztalt első felvonásos vagyok: a publikum szabályos közelharcba kezdett a ruhatárnál a szünetben, olyan pánikszerűen próbált menekülni.
Miután én jó tempóérzékkel hagytam el az első felvonást, hamar ki is jutottam a szabad levegőre.

tevevanegypupu 2010.07.05. 15:20:52

@ÁrPi:
Zuschlag hogyhogy nem irta ala?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.05. 15:22:27

@Alfőmérnök: Az sem illúzió...
Mellesleg az atomenergia békés célú felhasználása teszi lehetővé, hogy ide irkálhassunk.
Anélkül igen drága lenne az áram.

@Téglagyári Megálló: Nem, nem merül fel (sem bennem, sem az itt megszólalókban -hacsak nem szubjektív idealisták), hiszen, ha a vallás az emberi kapcsolatokról szólna, ez a beszélgetés (tudomány vs. vallás) értelmetlen lenne.

Alfőmérnök 2010.07.05. 15:23:25

@betyár: Márpedig koncepciók nélkül nem nagyon lehet csinálni semmit. Inkább az a kérdés, hogy mennyire vagyunk következetesek egy koncepcióhoz. Ha a klasszikus, a szöveghez hű interpretációt választja valaki, abból is kisülhet valami jó, bár őszintén szólva rám igazán nagy hatással nem volt még ilyen előadás (persze én fiatalabb vagyok nálad, ezért kevesebbet is láthattam). Ami engem jobban érdekel, az a „kísérleti”(-nek nevezett) színház, időnként a Szkénében láttam érdekeset, de a Krétakör is figyelemre méltó kezdeményezés volt, jóllehet én is sokszor untam az előadásaikat, persze a tudatos provokációnak is szerepe volt ebben.
Érdemes elolvasni amit Schilling ars poétikáját, a színházra, színjátszásra vonatkozó részek meggondolandóak (a többi baromság). Ebben pl. tök igaza van szerintem:
„A legrosszabb, ami egy iskolában történhet, hogy a fiatal,
életerõs diákok kiírják magukat a saját közegükbõl
(idõhiány és/vagy intellektuális gõg következtében), és
ahelyett, hogy szinkronban maradnának a jelennel, vagy
akár be is elõznék azt gondolatban, múltidézõ szeán
szokon vesznek részt, ahol az ötvenes-hatvanas évek
nagy öregjeinek (Nádasdy, Major) már eleve lightosított
Sztanyiszlavszkij-értelmezését magolják erõs kihagyásokkal, egyéni fûszerezéssel, szabadon.

Magyarországon mindkét színmûvészeti egyetem ugyanazt oktatja. Mind a metodika, mind a számonkérés
gyakorlata, sõt olykor a tanárok személye is átfedést
mutat.

kretakor.blog.hu/media/file/schillingarpad_szabadulomuvesz2007.pdf

Refuse/Resist! 2010.07.05. 15:25:21

@kolbászoszsömle: A végén Maga is elismeri, hogy ez nem magyarázat, hanem leírás (és jó esetben prediktív erejű teória).
Ezt Dawkins elvársnak is elmagyarázhatná végre valaki :)

Alfőmérnök 2010.07.05. 15:36:06

@Alfőmérnök: Ja, bocs az elírásokért, másra figyeltem közben. De a Schilling-szöveg az nagyon ott van. :)

Téglagyári Megálló 2010.07.05. 15:40:57

@betyár:

"Hálás vagyok én pedig már egy olyan előadásért is, mint a Radnótiban a Solness volt."

Az bizony jó volt!

ÁrPi 2010.07.05. 15:52:42

@tevevanegypupu:

Meg van kötve a keze.

( De elvben társak :) )

betyár (törölt) 2010.07.05. 16:03:34

@Alfőmérnök:
Belenéztem, túl hosszú ahhoz, hogy rögtön reagáljak. Első benyomásom, hogy a lényege a generációváltás igénye, ezért próbál olyan feladatokat, célokat megfogalmazni, amelyek elkülönítik a mostanitól. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha helyén kezelné a problémát. Persze lehet vágyni olyan közönségre, olyan közegre, amely vágyainak megfelel, de ezt nem központi/állami támogatásokkal lehet. Lehet nem szeretni a nézőt, de a néző ezt nem szereti. Ha jól veszem ki, ő is az állam csecsén lógna. De az a gyanúm, hogy a kísérleti színházak a hivatkozott nyugaton sem állami/önkormányzati dotációból élnek, ott is marginálisak. A színház bizony "cirkusz". Persze, voltak kegyelmi állapotok, ilyen volt a kádár-korszak, amikor éppen a nézők igénye miatt ezen túlmutatott, egyfajta cinkosságot tett lehetővé. Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy Aczél et. rajta tartotta szemét a színházi világon is. Csak azt és úgy adhatták elő, ahogy azt jónak tartotta. Ne legyenek illúzióink. Persze a Solnessek nem állnak félre önként, de ezt rövidebben is le lehet írni.
Na majd később tovább olvasom:))

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 16:03:46

@Alfőmérnök: Szerintem nem lehet hibáztatni a tudományt amiatt, mert az eredményeit rosszra használták (az ember már csak ilyen). Ruandában elég volt a machetével (és pár AK-val) felszerelt milícia.

Alfőmérnök 2010.07.05. 16:19:03

@betyár: Én régebben olvastam, most én is csak kikerestem az idézett részt, szerintem viatiratnak jó (talán annak is készült).
Amennyire én tudom, a kísérleti színházak (mondjuk elébb azt sem ártana definiálni, hogy mit értünk kísérleti színházon) nyugaton is állami pénzből (pályázatokból) élnek jórészt. Na persze ott van is mit elosztani(egyelőre).

Alfőmérnök 2010.07.05. 16:23:09

@evil overlord: Igen, de azért ez szerintem nem ennyire eccerű kérdéskör.

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 16:58:35

@Alfőmérnök: Az világos, hogy a Manhattan-projekt a bombáról szólt, így a benne dolgozó tudósok nem mentesülnek az erkölcsi felelősség alól, de Hahnék eredeti felfedezése pl. már igen.

Alfőmérnök 2010.07.05. 17:08:28

@evil overlord: Jaja, és még a Manhattan-tervben résztvevőket sem azonos felelősség terheli, bár elég nehéz lenne ezt így utólag kibogozni.

betyár (törölt) 2010.07.05. 18:59:59

@Alfőmérnök:
a kísérleti színház említése segített abban, hogy honnan ered az ellenérzésem. Amikor beleolvastam a szövegbe, végig az volt az érzésem, hogy én hasonlót valahol már olvastam. Beugrott: Brecht Kísérleti színházról írt esszéje. A művészet célja a munkások öntudatra ébresztése és az osztályharc, eszköze a hagyományos katarzissal szemben - ami öl, butít és nyomorba dönt -, az elidegenítés. Na ez orbitális. És hát ez a Shilling elég hasonlókat ír.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.05. 19:15:26

@evil overlord: @Alfőmérnök: Az Isten megteremti azokat a törvényszerűségeket, amik felismerésével a tudósok meg terveznek egy bombát, amit a mérnökök megépítenek, és a katonák bevetnek a politikusok parancsára...
Ez tényleg egy bonyolult felelősségi láncolat, amelyik _bármely_ tag nemcselekvése által megszakadt volna és akkor nem a demokrácia védelmezője lenne a világ egyetlen országa, amelyik atombombát vetett be...

@Refuse/Resist!:
Dawkins az aktuálisan legjobb magyarázatról beszél, amit azonnal ki kell dobni, ha jobb születik nála, ami pontosan olyan prediktív erejű elmélet, ami leírja a világ működését.

Ám Dawkins eme esetleges pongyolasága, tévedése hogyan viszonyul ahhoz a részének a mondókájához, ami szerint a vallások által kínált megközelítés nem prediktív erejű teória (így praktikusan nem lehet igaz), ezért arra nem lehet építeni?
Avagy következik-e abból, hogy Dawkins esetleg rosszul látja a tudomány szerepét az, hogy a mitológiákból következő rendszerek (kreácionizmus, Isten léte, ezotéria, köldöknézegetős nihilista filozófiák) tarthatatlanságát is rosszul látja?

tewton 2010.07.05. 21:26:42

@betyár:
"a munkások öntudatra ébresztése és az osztályharc, eszköze a hagyományos katarzissal szemben - ami öl, butít és nyomorba dönt -, az elidegenítés"

hihi.
eszerint az az előadás a jó, amelyik nem elvarázsolja a nézőt, hanem tudatosíthja vele, hogy egy rossz rendezést lát rossz szinészekkel, ezért a megfáradt munkaerő sietősen elhagyja a szinháázat hogy újult erővel indulkon munkába másnap.

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 21:35:33

@kolbászoszsömle: Dawkins ott követi el a hibát, hogy nem áll meg az alábbiaknál:
- az evolúció valid magyarázatot ad a mai élőlények kialakulására (jórészt vizsgálható)
- az istenhit elképzelhető, hogy az elme műterméke (egyelőre nem nagyon vizsgálható)
(BTW, ha a második tézis valid, az sem jelenti azt, hogy nem létezik Isten.)
Dawkins azonban ennél továbbmegy, és azzal vádolja a vallást, hogy gonosz dolgokat követtek-követnek el miatta az emberek. Egyrészt ennek már nem sok köze van az evolúcióhoz (ergo olyan területről beszél, melyhez nem nagyon ért), másrészt ateista/pogány ideológiák mentén is rengeteg disznóságot követtek el (pl. francia forradalom, nácik, kommunisták).

Ha már biológusokról van szó, Sir David Attenborough hozzáállása sokkal szimpatikusabb.

BLovi 2010.07.05. 22:19:16

Szóval 2006 ősze nem volt forradalmi (Orbán mondta), de a 2010 áprilisi igen. Érdekes felfogás.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.05. 22:30:23

@evil overlord: "(BTW, ha a második tézis valid, az sem jelenti azt, hogy nem létezik Isten.)" - A Biblia hat nap alatt embert teremtő istene nehezen elképzelhető egy olyan univerzumban, amelyikben az evolúció működik.
Egy olyan isten, amelyik nem teremt kész dolgokat, és magára hagyja a teremtményeit, persze igen, de ez sajnos egy olyan isten, akihez felesleges imádkozni...

Ha Dawkins nem beszélhet a vallásokról, mert nem elég képzett, akkor egy papcsinak mi köze a biológiához, fizikához, történelemhez, oszichológiához, egyebekhez?

Vagy ilyen egyszerűen le lehet söpörni az efféle érveket az ő esetükben is, függetlenül attól, hogy mit mondanak: Nem ért hozzá, nem szakmája!

Hogy a vallásnak van-e köze az evolúcióhoz?
A hit valamiben, amit sosem láttál, csak mesélnek róla, nagy segítség akkor, amikor túl kell élned a krokodilt.
Szóval az a képessége az embernek, hogy tud lenni vallása, evolúciós eredetű.
Viszont a vallás -már Dawkins szerint- hasonlatos ahhoz az esethez, amikor a lépcsőházban elromlik a lift, és mindenki gyalog jár.
Heteken, hónapokon keresztül.
Aztán egyszer valaki orvul megjavítja a liftet, de a lakók gyalog járnak, és ha szóba kerül a lift, elmesélik, hogy a Joli néni beragadt...

"ateista/pogány ideológiák mentén is rengeteg disznóságot követtek el (pl. francia forradalom, nácik, kommunisták)."
Azért, mert valami nem szar, attól még lehet büdös.

evil overlord (törölt) 2010.07.05. 22:42:44

@kolbászoszsömle: Ha valid az evolúció, akkor a személyes Isten nem valószínű, bár még mindig elképzelhető, hogy az evolúciót segítségével teremtett. A 6 napot a katolikusok nem veszik szó szerint, ez inkább az amerikai protestánsok mániája.

Egy evolúció biológus ne pofázzon bele a teológiába (ha nem ért hozzá), de ugyanígy egy teológus se a biológiába (ha nem ért hozzá - van köztük olyan, aki igen). Ráadásul Dawkins a biológiában jó névnek örvend, így sokan azt hihetik, hogy auktoritás a teológia terén is.

"Szóval az a képessége az embernek, hogy tud lenni vallása, evolúciós eredetű."
De ez nem bizonyíték arra, hogy nem létezhet Isten.

"Azért, mert valami nem szar, attól még lehet büdös. "
Azonban nem kell istenhívőnek lenni ahhoz, hogy fanatikus idióta legyen az emberből. Ergo az a tézis, hogy a vallás veszélyes(ebb mint a többi ideológia), nem állja meg a helyét: Az ember bármilyen ideológia nevében neki tud állni a hullagyártásnak.
BTW, Dawkins csak egy olgot nem vesz észre: ő is hívő, hisz abban, hogy nem létezik Isten (ráadásul elég vaskalapos is).

bz249 2010.07.05. 22:45:39

@kolbászoszsömle: "Ha Dawkins nem beszélhet a vallásokról, mert nem elég képzett, akkor egy papcsinak mi köze a biológiához, fizikához, történelemhez, oszichológiához, egyebekhez?"

Pontosan. Suszter és kaptafa.

"A Biblia hat nap alatt embert teremtő istene nehezen elképzelhető egy olyan univerzumban, amelyikben az evolúció működik.
Egy olyan isten, amelyik nem teremt kész dolgokat, és magára hagyja a teremtményeit, persze igen, de ez sajnos egy olyan isten, akihez felesleges imádkozni..."

Nem tudom feltűnt-e, de egy háromezer évvel ezelőtti kecskatartó népnek kellett eladni az üzenetet. Gyaníthatóan kevesebb, mint 5 ember volt akkoriban a zsidók között aki el tudott ezerig számolni. Persze lehetne kezdeni az elektromágneses hullámokat leíró Maxwell-egyenletekkel és, hogy miért nem lehetséges, hogy a Maxwell- és a Newton-egyenletek egyszerre működjenek, de valószínűleg egy ilyen mozgalom soha nem tudott volna komoly támogatást szerezni a választott a nép körében. Aki egyébként főleg a kecsketartás terén rendelkeztek mélyreható ismeretekkel.

"Viszont a vallás -már Dawkins szerint- hasonlatos ahhoz az esethez, amikor a lépcsőházban elromlik a lift, és mindenki gyalog jár.
Heteken, hónapokon keresztül.
Aztán egyszer valaki orvul megjavítja a liftet, de a lakók gyalog járnak, és ha szóba kerül a lift, elmesélik, hogy a Joli néni beragadt..."

Baromira nem, a vallás a misztikumhoz a metafizikához kapcsolódik, a tudomány meg nem. Rengeteg mindenre elvileg képtelen a tudomány választ adni (kvantummechanika Koppenhágai interpretáció) rengeteg minden kapcsán pedig a kérdést sem teszi fel, mert a saját módszertana szerint a kérdés hülyeség.

Persze, ha valaki elkezd intelligens tervezőzni meg fiatal földezni, akkor már a tudomány játszóterén folyik a meccs. Ott már lehet vitázni, bizonyítékokat bemutatni, logikailag érvelni meg minden. De tudtommal egészen elborult kisegyházakon kívül mindenki a teremtéstörténet allegórikus értelmezésének az oldalán áll.

betyár (törölt) 2010.07.05. 22:49:50

@tewton:
:)) megnevettetett, ez most jól jött.

tewton 2010.07.05. 22:51:22

@kolbászoszsömle:
"A Biblia hat nap alatt embert teremtő istene nehezen elképzelhető egy olyan univerzumban, amelyikben az evolúció működik."

franc tudja. mintha a 60as évek óta a katolikus álláspont össze tudná békíteni a kettőt.

"Egy olyan isten, amelyik nem teremt kész dolgokat, és magára hagyja a teremtményeit, persze igen, de ez sajnos egy olyan isten, akihez felesleges imádkozni..."

erről a katkókat meg a kerkókat kérdezd, az atkáknak nem racionális dolog imádkozniuk amúgy se :)

bz249 2010.07.05. 22:54:55

@tewton: az öntudatra ébredt munkás nem sztrájkol és kommunista brossúrákat terjeszt? Vagy az csak régen volt az öntudatra ébredt proletár jellemzője, ma már szépen elmegy dolgozni és termeli a dzsídípít?

bz249 2010.07.05. 22:58:02

@kolbászoszsömle: "Egy olyan isten, amelyik nem teremt kész dolgokat, és magára hagyja a teremtményeit, persze igen, de ez sajnos egy olyan isten, akihez felesleges imádkozni..."

Tényleg javaslom, hogy legalább wikipedia szinten olvass bele a kvantummecha Koppenhága interpretációjába. Aztán, ha nagyjából képben leszel, hogy milyen filozófiai következményei vannak az indeterminisztikus mozgásegyenleteknek, akkor gondold át még egyszer ezt a kérdést.

tewton 2010.07.05. 23:14:54

@bz249:
hmmm. nem tudom, mi a hivatalos elképzelés, mert az Úr még mindig nem írta meg a Kurvajó Könyvet a Modern Baloldalról. a proletár (hol van az már...) vasárnap este hetihetessel frissíti ideológiáit. az öntudatra ébredt meg félálomban mormol még valamit arról, hogy le kell rombolni a kertévéket :)

de asszem miondkettő zsidipit termel.

mindenesetre visszafelé tekintve nekem egyre szimpatikusabbak a régi idők klasszikus proletárjai. legalábbis az agrárproletárok tutira. azok az emberek melóztak mint állat, IRL.

tewton 2010.07.05. 23:17:24

@bz249:
"milyen filozófiai következményei vannak az indeterminisztikus mozgásegyenleteknek"

ojj. ez nekem magas, de az az érzésem, hogy a fizikát kicsit átformázza a tuti tudományból a közgáz-béljóslás-stb irányába?

bz249 2010.07.05. 23:47:06

@tewton: azért nem egészen, de a fizikának vissza kellett vennie az arcából. Az enciklopédisták nagy programja hát hogy is mondjam na, szóval bukovári. A világ teljes megismerése nem az emberi értelem korlátos volta, meg a kevés tapasztalat meg a tőkés elnyomás, meg a babonaságok miatt lehetetlen. Hanem azért mert ilyen neki a természete.

Cserébe viszont megkaptuk a szabad akaratot (meg az észrevehetetlen isteni beavatkozás lehetőségét). Most szóljon hozzá!

bz249 2010.07.05. 23:52:59

@tewton: ja és továbbra is fenntartom, hogy vulgárteológiát csak mattrészegen érdemes művelni, mert úgy sokkal szórakoztatóbb és a felek teológiai, filozófiai, természettudományos és matematikai (főleg logika) képzetlensége sem jön elő olyan súlyos mértékben.

tewton 2010.07.06. 01:09:45

@bz249:
lehet azt józanon is, csak ahhoz régi barátok kellenek, akiktől bármit meghallgat az ember és nem feltétlen legyőzni akarja őket :)

node hogyan tudna _érdemben_ _részegen_ egy pl. meggyőződéses ateistával vitázni? (jó, józanon se egyszerű...).

ha kell, tudok én racionálisan is meg biblikusan is érvelni (még ittasabban is), külön-külön meg egybe is. de az7 alkohol mint igazságszérum alatt már lennék annyira őszinte, hogy ha valaki a Genezist vagy Szent Pált holmi dawkinssal vagy hamvasbélával akarná ütni, csak annyit tudnék mondani, hogy nyihihi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.06. 02:04:55

@Elpet:

most képzelje el elpet elvtárs, hát az economist gonosz, balliba bloggere miket írkál. fúj!

www.economist.com/blogs/easternapproaches/2010/07/hungary

felháborító! förmedvény! mi az, hogy a forradalom egy jól észrevehető jelenség, amiről nem kell 50×70-es méretben hirdetményt kitenni a falra, hogy észrevehet legyen?

skandalum!

de majd lesz végre médiatörvény, és az ilyenek kötelesek (sic!) lesznek leközölni A Párt helyreigazítását

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.06. 02:10:36

@malacz69【ツ】rettegéselemző:

jaj, dehogy, sőt Az Áldott Miniszterelnök Úr Nemzeti Egységfront izé Kormánya, azaz ... egy szóval sem ígérték, hogy újra indulnak a leállított izék. Aminek persze holmi menetrendekhez semmi köze, a nagyon dicsérendő döntés megvalósítását a máv elkúrta.

hacsaturján 2010.07.06. 05:43:02

ha a boldog emlékezetű szun jat szen elvtárs előre tudta volna, hogy egy átlag méretű baromság eccerre ugrattya ki a szekrényből dawkinst és szent ágostont, mint a nyulat a bokorból, aki már a spájzban van, hát maga kezdett volna hosszú menetelésbe makótól jeruzsálemig (veszprémtől zircig esetleg), és akkor az ő nevével ajkaimon vetném magam a kőérbe, hogy által ússzam asztat egy ijjen nert lobogtatva. arccal a vasútnak, barátaim!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.06. 09:13:34

@bz249: őőőő...

a kvantummecha Koppenhága interpretációja alapján érdemes imádkozni egy olyan istenhez, amelyik nem teremt kész dolgokat, és magára hagyja a teremtményeit? :o

Érdekes interpretációja annak az interpretációnak.
Valamint holmi elvi hibát vélek felfedezni az érvelésben.
Ha megismerhetetlen a modern fizika szerint a világ, a hatig számolni képtelen kecskepásztorok honnan szereztek tudomást a megismerhetetlen részről, valamint egy megismerhetetlen dolognak (a kvantummechanika világába helyezett teológiának) van-e szakértője, szakértője-e a teológus?

"Baromira nem, a vallás a misztikumhoz a metafizikához kapcsolódik, a tudomány meg nem. "
Ez így ebben a formájában nem fedi a valóságot.
A vallás praktikus dolog próbál lenni.
A rituálék gyakorlása során a hívő fizikai változást akar elérni, gyakorlatilag eszközt használ.
(pl. imádkozik valamiért, eljárja az esőtáncot, feláldozza a szomszéd tehenét, stb).
Szóval nem a spirituális szükségletet elégít ki, hacsak a spirituális szükséglet nem az az az érzés szükséglete, hogy én aztán megtettem mindent...
Valamint az "érdemes imádkozni" kitételt érdekes kontextusba helyezi az az axiomatikus kijelentés, miszerint a vallás a misztikumhoz, metafizikához kapcsolódik...

@evil overlord: Érdekes dolog az a Biblia. Egyes nyilvánvaló baromságokat nem nem úgy értenek, ahogy le van írva, másokat meg de...

A vallásos hit képességének evolúciós eredete valóban nem bizonyítéka annak, hogy nincs isten, de ugyanígy az az érvelés is hamissá válik, hogy mivel minden kultúrának van valamiféle istenképe, hite, hát kell legyen valami isteni alapja.

És igen, bármilyen fanatizmus vezethet gyilkoláshoz.

betyár (törölt) 2010.07.06. 09:22:18

@bz249:
"az öntudatra ébredt munkás nem sztrájkol és kommunista brossúrákat terjeszt?"

de bizony, esténként meg a Brecht-féle szavalókörökbe és előadásokra járt, hogy a marxista öntudattal vértezve indulhasson az osztályharcba:)

bz249 2010.07.06. 09:26:05

@kolbászoszsömle: majd ha megerted, hogy mit jelent az indeterminisztikus vilag beszelgethetunk arrol, hogy egy ilyen tipusu vilagban, hogy nyilvanulhat meg egyszerre az isteni beavatkozas ES a statisztikus valoszinusegeken alapulo tudomanyos torvenyek feltetlen megmaradasa.

"Ha megismerhetetlen a modern fizika szerint a világ, a hatig számolni képtelen kecskepásztorok honnan szereztek tudomást a megismerhetetlen részről, valamint egy megismerhetetlen dolognak (a kvantummechanika világába helyezett teológiának) van-e szakértője, szakértője-e a teológus?"

Isteni kinyilatkoztas reven. Ebben vagy hiszel vagy nem. Meggyozni nem akarlak, mert ugysem menne. Cafolni meg nem tudod, tehat megintcsak ertelmetlen.

Mindenfele tudomanyos eredmenyek, evolucio meg osrobbanas meg ilyenek ismetelgetesevel annyit tudsz elerni, hogy a vallasi kerdeseket... well kitolod a vallas szferajaba. Hat ez oriasi gyozelem. Sztalingrad, Tunisz, Kurszk es a sziciliai partraszallas egyutt nem volt ekkora.

"A rituálék gyakorlása során a hívő fizikai változást akar elérni, gyakorlatilag eszközt használ.
(pl. imádkozik valamiért, eljárja az esőtáncot, feláldozza a szomszéd tehenét, stb)."

Ezek meg is szivjak, normalis hivo ember nem kivansagautomatanak tekinti Istent.

De mondom elobb szedjel magadra nemi termeszettudomanyos muveltseget, mert hidd el sokkal erdekesebben lehet diskuralni errol a hatarteruletrol, ha kepben vagy egy kicsit arrol, hogy mi a tudomany.

Alfőmérnök 2010.07.06. 10:25:11

@betyár: Egy ismerősöm mesélte, hogy egy külföldi (nem német) kísérleti színház ebédlőjének a falára ez van kiírva:
"Erst kommt das Fressen, dann die Moral." :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.06. 10:31:14

@bz249:
"Ezek meg is szivjak, normalis hivo ember nem kivansagautomatanak tekinti Istent. "

"Imádkozzunk hát ebben az évben egyénileg és közösségileg is a magyarság lelki megújulásáért. Kérjük a Magyarok Nagyasszonyának közbenjárását családjainkért, hogy nagylelkű szeretettel fogadják a gyermekeket, és mindnyájan áldozatkész segítői legyünk azoknak, akik bármilyen körülmények között elfogadják a születendő emberi életet. A Boldogságos Szűz járjon közben értünk, hogy figyelmes szeretettel forduljunk az idősek és a betegek felé, hogy senkinek ne kelljen egy végigdolgozott élet után vagy betegsége terhét hordozva magányt és szükséget szenvednie. Aki az időseket megbecsüli, saját méltóságát és jövőjét becsüli meg. Szűz Mária mint a Betegek Gyógyítója járjon közben betegeinkért és mindazokért, akik gyógyításukért és ápolásukért fáradoznak. Szűz Mária mint a Bölcsesség Széke pártfogója az iskoláknak és az oktatásnak is. Kérjük támogatását, hogy hazai oktatásunk és nevelésünk minél több fiatalt elvezessen az igazság megismerésére és az igaz emberségre."

Ezek szerint a katkók nem normális hívők, mert kívánságautomatának tekintik Istent, akihez imádkoznak...

Vagy csak simán nem ugyanarról beszélünk.
Ez valami percepciós anomália lehet.
Te hivatkozol két misztikus dologra. Az egyik a kvantummechanika koppenhágai interpretációja (amiről a nevén kívül semmit nem mondasz, de érvelsz vele --> ez misztika, gyanítom az ezt olvasók többsége még nálam is kevesebbet tud erről a nagyon jól hangzó tudományos valamiről, Stockholm-szindróma, Koppenhágai interpretáció, Bécsi döntés, Világosi fegyverletétel...), a másik pedig a vallás, és egyiket a másik mellé teszed, majd azt mondod, hogy én nem tudom, mi a tudomány.
Ha _ez_ az, akkor valóban nem tudom.

"Mindenfele tudomanyos eredmenyek, evolucio meg osrobbanas meg ilyenek ismetelgetesevel annyit tudsz elerni, hogy a vallasi kerdeseket... well kitolod a vallas szferajaba. "

Igen, az egy nagy győzelem lenne, ha a vallási vezetők _vallási_ kérdésekkel foglalkoznának, nem pedig pl. társadalmiakkal, biológiaiakkal, orvosiakkal.

Engem nem érdekel, hogy hány angyal fér el egy tű fokán. Ez egy teológust mozgató kérdés. Egyszerűen nincs ingerenciám arra, hogy egy ilyen vitába beszálljak, és meggyőződésem, hogy a világ tudósainak nagy része számára irreleváns ez a probléma, sőt maga a kérdésfeltevés is hülyeség. (mint utaltál már rá, vannak olyan kérdések, amikre nem csak, hogy válasz nincs, feltenni őket is hülyeség, és lám. Tényleg van.)

Alfőmérnök 2010.07.06. 10:49:13

@kolbászoszsömle: "Az egyik a kvantummechanika koppenhágai interpretációja (amiről a nevén kívül semmit nem mondasz, de érvelsz vele ..."

Nem hiszem, hogy bz-nek kéne mondania valamit is a koppenhágai értelmezésről, elvégre gondolom van interneted (erős érvek szólnak ezen feltételezésem mellett), beütöd a gúgliba, hogy kvantummechanika, és kicsit olvasgatsz.
De ha ez nem megy, segítek:
hu.wikipedia.org/wiki/Kvantummechanika#Filoz.C3.B3fiai_k.C3.B6vetkezm.C3.A9nyek

De ezt is érdemes olvasgatni(nem kell hozzá túl nagy matematikai apparátus):
www.mek.iif.hu/porta/szint/termesz/fizika/vassy/html/schrodi.htm

bz249 2010.07.06. 10:58:00

@kolbászoszsömle: "Te hivatkozol két misztikus dologra. Az egyik a kvantummechanika koppenhágai interpretációja (amiről a nevén kívül semmit nem mondasz, de érvelsz vele"

Egeszsegedre: hu.wikipedia.org/wiki/Hat%C3%A1rozatlans%C3%A1gi_rel%C3%A1ci%C3%B3

en.wikipedia.org/wiki/Copenhagen_interpretation

Nagyon egyszeru am ezekre rakeresni remelem most mar nem a levegoben log a dolog.

Egyebkent nem ertem miert pont materialista platformrol ervelsz a vallas ellen, mikor nincs meg a termeszettudomanyos muveltseged. Komolyan teologiai vagy filozofiai vitaban siman sokkal tobb eselyed lenne. Persze filozofusok es teologusok ellen mukodhet ez a rettentoen elavult alapokon allo vulgarmaterializmus.

Tudod sakkozoval boxolni, boxoloval sakkozni, hameg veletlenul Tihomir Dovramadjiev az ellenfel, a sakkbox europabajnoka, akkor meg ne allj ki.

tölgy1 2010.07.06. 11:04:39

@bz249: materializmus =/= ateizmus, de ezt mán sokszor tisztáztuk.

@Alfőmérnök: ilyen komoly színházi csevely, és Grift még nem mondta meg a tutit?

bz249 2010.07.06. 11:07:23

@tölgy1: persze hogy nem az, maximum a XIX. szazadban lehetett az, akkor meg talan volt nemi letalapja ezeknek az evolucio es kreacionizmus vitaknak. Azota meg nincs, merthat menet kozben elkezdtunk tisztaba jonni a korlatainkkal.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.06. 12:07:47

@bz249: így harap saját farkába a kígyó...

Túl sok olyan emberrel beszéltem már, aki betéve tudta az efféle dolgokra való hivatkozás technikáját, de valójában fogalma sem volt arról, hogy miről beszél, legyen az evolúció, kvantummechanika, áramlástan, háromtest-probléma.

Az ő végső érvük is ugyanez volt.

És mindez nem jelenti azt, hogy azt állítom, hogy tévedsz, nincs igazad, nem értesz hozzá, stb.
Csak annyit, hogy _én_ nem tudom megítélni azt, hogy vakítasz a tudással, amit egy fizikus haverod haverjának az interpretációjából tettél magadévá, vagy ha nagyon akarnád, el tudnád mondni azt, hogy miről is beszélt tulajdonképpen, amikor a Koppenhágát emlegeted.

Én kb arról, hogyha isten cselekedetei kiszámíthatók, akkor egy természeti törvény, ha pedig befolyásolhatók, akkor egy kívánságautomata.

Kívánságautomatikaként statisztikailag bizonyíthatóan működik, vagy nem működik (az általam ismert kísérletek a nem működik eredményt hozták), ha meg nem kívánságautomata, hanem kiszámítható-befolyásolhatatlan, vagy kiszámíthatatlan-befolyásolhatatlan, akkor meg hülyeség hozzá imádkozni.
Kb ennyi a mondanivalóm.
Meg, hogy a tudományos megközelítése a témának hatásalapú.
Ha valaminek nincs hatása egyáltalán, abból pontosan annyi van, amennyit odaképzelünk.

evil overlord (törölt) 2010.07.06. 12:22:59

@kolbászoszsömle: "Érdekes dolog az a Biblia. Egyes nyilvánvaló baromságokat nem nem úgy értenek, ahogy le van írva, másokat meg de..."
Például?

"de ugyanígy az az érvelés is hamissá válik, hogy mivel minden kultúrának van valamiféle istenképe, hite, hát kell legyen valami isteni alapja."
Mondtam én ilyet?

Ha bz feljebb írta, hogy szilárdtest-fizikával foglakozik.

bz249 2010.07.06. 12:30:58

@kolbászoszsömle: tolem beszelghetunk a kvantummecharol, valahogy meglett belole a szigorlatom. Mivel kezdjunk, odabizom a temavalasztast? Bar meg kell mondjam a komolyabb reszehez azert egy kis utanaolvasasra lesz szuksegem (de gondolom ugyse a fazisatalakulasok Landau-elemelete es korlatai lesz az elso kor szoval azt hiszem raerek).

"Én kb arról, hogyha isten cselekedetei kiszámíthatók, akkor egy természeti törvény, ha pedig befolyásolhatók, akkor egy kívánságautomata."

Ebben meg egyet is erthetek. Azonban a termeszeti torvenyt az tesz termeszeti torvennye, hogy statisztikusan sokszor zajlott le. Vagyis Szent Norbert egy adott ima utan segit a gyermektelen anyaknak a fogantatasnal, ott kell lennie valami termeszeti torvenynek, hiszen statisztikusan sokszor megtortent. Az, amikor Mozes kettevalasztja a Voros-tengert egyszer tortent meg, eshat egeszen kis valoszinusegu esemenyek is bekovetkezhetnek egyszer.

Téglagyári Megálló 2010.07.06. 23:06:22

@kolbászoszsömle:

"Én kb arról, hogyha isten cselekedetei kiszámíthatók, akkor egy természeti törvény, ha pedig befolyásolhatók, akkor egy kívánságautomata."

Volt egy ember, aki hosszú könyvet írt a vagy-vagy felfogás tarthatatlanságáról.

Amúgy meg: a kívánságautomata az az ezoterikus-mágikus felfogása Istennek, amit az egyház tilt. Helyesen: az imának Isten akaratára való ráhangolódásnak kell lennie. Persze te sosem imádkoztál, hogy tudnám ezt neked elmagyarázni?

makvirag75 2010.07.08. 16:15:37

Nem tudom mi olyan nagy probléma egy fecnin, amikor az egész ország szenved a MSZP által hátrahagyott bajok miatt. Tényleg ez a legnagyobb gond?
süti beállítások módosítása