A költségvetés összkiadásai hazánkban általában meghaladják a nemzeti össztermék 50%-át, tehát minden második forintot az állam használ fel valamire, ilyen vagy olyan módon. De mire használja fel az állam forintjainkat?
A gazdasági közélet jelenlegi központi témája az államháztartás hiányának a GDP-hez viszonyított százalékos aránya, illetve ennek a forint árfolyamának mozgására gyakorolt hatása.
A szokásos megközelítés szerint a hiányt le kell csökkenteni, hogy megbízható adósoknak tűnjünk a világ szemében, tehát, hogy a világ megtakarítói szívesen adják kölcsön nekünk javaikat különböző célokra. Ez alapvetően igaz is, a bajom az egésszel az, hogy a diskurzus elfed egy ennél sokkal nagyobb problémahalmazt, ami maga a költségvetés kiadási szerkezete. Ugyanis hiába kicsi most a hiány papíron, ha a pénzt úgy költi az állam, hogy azzal nem bővíti (esetleg rombolja) az ország termelési kapacitásait, akkor előbb-utóbb úgyis újratermelődik a hiány, mialatt a gazdaság stagflációba süllyed. Az utóbbi 8-9 éves korszakban gyakorlatilag ez történt, megspékelve egy világgazdasági hitelválság begyűrűzésével.
Mit is mér a GDP?
Kezdjük a legfontosabbal. Hasonlítsuk össze azt, hogyan kerülnek elszámolásra a GDP-ben a magánszektor és az állami szektor által előállított javak. A magánszektor javait alapvetően fogyasztói áron számoljuk el. Vegyünk egy egyszerűsített példát, legyen szó egy fogkrémről, amelyet teljes egészében hazánkban állítanak elő. A fogkrém ára 500 Ft a boltban. Egy vásárló leveszi a polcról, és kifizeti. Ez a termék összesen 500 Ft GDP-t jelent. A jövedelem természetesen több szereplőnél realizálódik. Nézzük most azt az esetet, hogy az állam megrendel egy, a lakosságot tájékoztató honlapot. Most tegyük fel, hogy a honlap előállításának költségeit nem tupírozzák fel, és nem egy baráti vállalkozóval készíttetik, hanem a legjobb ajánlatot tevő vállalkozóval. Tényleg olyan költségen szállítják le és pontosan azt a honlapot, amit az állam kért (nyilván az ellenkezője is előfordulhat, de most nem ezt akarom kihangsúlyozni). Tehát rendben, a precíz szerződések szerint elkészül az oldal. A honlap a GDP-ben az állam teljes költségén jelenik meg. A kérdés az: Valójában ér-e valamit ez a honlap? Az adófizető nem tud a vásárlóhoz hasonlóan véleményt mondani, nincs döntési lehetősége, hogy kell-e neki a honlap, vagy sem.
Lehet, hogy a honlap egy sikeres ötlete az államnak, nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez eleve nem lehetséges, de egy biztos, hogy az állami projekt sikere vagy kudarca a GDP-ben közvetlenül nem jelenik meg (természetesen a jövőnket befolyásolni fogja).
Tehát összefoglalva, a tisztán állami projektek sikere, vagy kudarca nem jelenik meg a GDP-ben közvetlenül. költségként kerül elszámolásra. Ilyen módon az összes rendőrségre költött kiadás, az összes kórházakra költött állami kiadás, az összes egyetem fűtése, a tanárok fizetése, minden költségen van beleszámolva a GDP-be. Azt jelenti ez, hogy minden, amit az állam csinál rossz? Nem, de a rendőrségre sokféleképpen lehet költeni, és az, hogy a szolgáltatás mennyire volt sikeres, az adott év GDP-jében nem látszik meg.
Ablaktörés, árokásás, szemétszedés
Az állam alapvetően háromféle módon használhatja fel erőforrásait. Megmutatom ezt egy gondolatkísérleten keresztül. Tegyük fel, hogy az államnak lehetősége van 1000 munkás felbérlésére egy adott időszakban, egy adott fix összegért (mondjuk államadósság terhére), és három alternatív munkafeladatot adhat nekik. Az első feladat az, hogy a munkások menjenek ki, és törjék be a lakosság ablakait, amennyit csak tudnak. A második az, hogy minden páratlan napon ássanak egy árkot, míg minden páros napon temessék azt be. A harmadik pedig az, hogy szedjék össze a szemetet, amit találnak. Tudom ez így elvontnak tűnik, de mind a háromra fogok valós példát is mondani.
A rossz hír az, hogy a GDP-be mind a három ugyanakkora összegként, költségen fog bekerülni, amint azt az előbbi levezetésben megmutattam. Az első esetben nyilván a meglévő vagyon elpusztítására használja fel az állam az erőforrást. Mivel az üvegek betörését nem tartják nyilván senkinek a könyveiben, ezért a GDP-ben nem kerül elszámolásra a rendkívüli kár. A felhasználás tehát súlyosan rongálja a meglévő vagyont. Még az is lehet, hogy a GDP-ben multiplikátorhatás lép fel! Ha bizonyos betört ablakú polgártársak az ablak pótlásának érdekében extra munkaórákat vállalnak, az a GDP-ben extra termékként jelenik meg! Persze a GDP-be az elveszített szabadidő, amelyet a családdal tölthetett volna az illető, szintén nem számít bele. Így az ablakok betörésétől papíron még tovább nőhet a GDP, mint amennyibe a „munkások” kerültek az elején.
A második esetben, amikor az egyik nap ásnak egy árkot, a második nap betemetik, a meglévő vagyon legalább nem semmisül meg. Azonban koptatják a társadalom eszközeit, továbbra is pazarolják a munkások idejét. Ásás közben fokozottabb a balesetveszély. Ismét, ha valakit balest ér a munka közben, akkor a GDP még multiplikálódik is! Az orvosok és az ápolók extra költségeit, a mentőautó benzinjét beszámítjuk a GDP-be, az elvesztett egészséget, mint rendkívüli kárt, nem vonjuk ki.
Ott van a harmadik eset, amikor munkásainkat elküldik szemetet szedni. Ebben az esetben a társadalom vagyona nő. De továbbra is nagyban kérdéses, hogy ez mennyire volt a leghasznosabb felhasználási lehetőség. Lehetséges, hogy nem szemétszedőkre, hanem homokzsák-pakolókra lett volna szükség. Visszajelzés hiányában ez nem derül ki.
Megállapítható, hogy az állam erőforrásait a meglévő vagyon rombolására, teljesen értéktelen tevékenységekre és értékes tevékenységekre is felhasználhatja, amelyeknél viszont közvetlen vásárlói (adófizetői) visszajelzés hiányában a tényleges érték nem jelenik meg a GDP-ben, csupán a költség.
Autók, alagút, aulák
Most nézzünk valódi példákat. Az első esetre példa a családoknak járó állami támogatás a használt autó bezúzásának és új autó vásárlásának támogatására a válság alatt. Az autóvásárlások visszaesése miatt az állam élénkíteni szerette volna a „piacot” (politikusok kampányát nagyban támogató autógyárakat). Az idei évi GDP természetesen nőtt is ettől, csakhogy a társadalom összvagyona csökkent. Egyrészt a támogatást az államadósság terhére lehetett finanszírozni, azaz a jövőbeli GDP-k terhére felvett hitelből. Ez máris növeli a mostani jólétet, de kamatostul csökkenti a jövőbelit. Továbbá be kell zúzni egy meglévő autót, ami működőképes, de mivel az senkinek a könyveiben nincs benne, ezért az elveszített vagyont nem vonják ki GDP-ből. Végül a most megvásárolt autó miatt egy ideig nem fog autót venni a család, hiszen az évekig jó lesz még. Tehát a jövőbeli értékesítési lehetőségek felzabálása miatt az iparágnak nemsokára még súlyosabb gondjai lesznek.
A második esetre, az árokásás és árokbetemetés projektre példa a magyar autópályákba beépített viaduktok és alagutak esete. Bár szignifikánsan növelték a költségeket, miattuk elpazaroltunk egy rakás betont, sódert, munkaórát az értékük pontosan ennyi, mint egy kiásott és betemetett ároknak. Semmi. Ezt azt hiszem nem is kell tovább ecsetelni.
A harmadik esetre nagyon szép példa a magyar felsőoktatás állapota. Értéket ugyan teremt, de az elég kérdéses, hogy az egyes felhasznált erőforrások mennyit is adnak ehhez hozzá. Az, hogy ennyi óriási egyetemi aulát fűtünk közpénzen, az azért elég kérdéses megtérüléssel jár.
A téma eléggé aktuális, ahogy azt az utóbbi Kósa-nyilatkozat is mutatja. Amint látjuk, az új kormány központi célja az állami kiadási szerkezet átstrukturálása, remélhetőleg olyan irányban, hogy csökkenjenek a vagyonpusztító és felesleges állami tevékenységek (első és második példa). Azt tőlem ne várja senki, hogy a „gazdasági alkotmányosság” ideiglenes felfüggesztéséhez tapsoljak (bár pontosan nem tudjuk, mit ért alatta a Fidesz, de nem hangzik túl bizalomgerjesztőnek). Akkor sem örülök neki, ha ezt az előbbi, amúgy pozitív célkitűzéssel összhangban teszik meg.
Ami biztos, a Fidesznek el kell indulnia a szerkezetátalakítás irányába, mert tényleg súlyos a magyar és a nemzetközi gazdasági helyzet, amint azt legutóbbi állatkertes cikkemben már ecseteltem. Kíváncsian várom az egyes konkrét lépéseket.
