Igazán nem kenyerem a politikai elit puzséri értelemben vett kollektív lehordása, de az Országgyűlés pénteki performansza alapján tényleg minden frakció megérdemelné, hogy kukoricára térdepeltesse őket valaki. Nem szeretem azt az érvelést sem, hogy „fiatal a mi demokráciánk, tanulni kell még”, mert mindig a liberálisok jutnak eszembe. Ők alkalmazták akkor, ha valami olyasmi történt, ami nem tetszett nekik. És mivel SZDSZ már nincs, jobb is, ha nem juttatja őket eszünkbe semmi.

  Kezdjük a Jobbikkal, mert ők kezdték. Elvégre oviban vagyunk, ugyebár. Vona Gábor mellényes bevonulása komoly hisztit váltott ki: feketemellény-ellenes demonstrációt is rendeztek, amelynek komolyságát jelzi, hogy ott volt Ungár Klára és Ivády Iványi Gábor is. (Bocsánat: ezután tényleg nem lesz több szó a SZDSZ-ről.) De ők komolyak voltak, ami jelzi, hogy akármennyire is antirasszisták, meg antifasiszták, a barna veszedelem egyetlen fegyverét még mindig nem találták meg. Segítek: ez a humor. Mert a szélsőjobbnak (és -balnak is, de az most mindegy) nincs humora, soha nem is volt. Ha lenne, akkor Vona – aki egyébként, úgy látszik, szégyellte a mellényét és csak az eskü alatt villantotta meg – előre annyit közölt: fekete mellény lesz rajtam, lesz rajta oroszlán, meg piros és fehér csíkok. Ez meg is volt.

  És akkor elöl lehetett volna fehér és vörös virágokból összerakva az Árpád-sávos címer, a hátán meg Szimba, az oroszlánkirály. Remekül lehetett volna mondani, hogy ettől féltetek, hülyék? Vona ehelyett úgy csinált a mellényével, mint Bácsfi Diána anno a nyilaskereszttel. Minimálisat módosított rajta, így már jogilag az nem is az, ami. Ügyes. Az pedig megint csak vicces, hogy a liberálisok ilyenkor felismerik a szimbólumok jelentőségét. Mert mindenki tudja, hogy az ujjatlan szövetdarab nem maga a fasizmus, hanem csak egy ujjatlan szövetdarab. Ilyenkor megvan, hogy bizonyos dolgoknak önmagán túlmutató jelentése is lehet, amihez valaki félelemmel, valaki közönnyel, valaki szánalommal viszonyul. Mindegy, Sólyom lehazugozta emiatt Vonát, aki tettét „polgári engedetlenségnek nevezte”. Vajon mikor veszi észre a kompromisszummentesség oszlopa, hogy része lett a gyűlölt és megdöntendő rendszernek?

   A fővárosi szocialisták is öltözködésükkel csaptak vissza, antináci jelet raktak öltönyükre, korábban meg egy zakót ajánlottak Vonának. (Félve kérdezzük, a vidéki maszoposok miért nem voltak antinácik?) Ha ez a kis punkoskodás még nem lett volna elég, hát fokozták azzal, hogy Vonának hátat fordítva mondták el az esküjüket. Nem ér a nevem, káposzta a fejem. De ez még nem volt elég a dedóból: az ülést záró Székely himnusz eléneklésekor – amelyről tudjuk, mi a véleményük – Gyurcsány Ferenc vezetésével elkezdtek kivonulni. Pont úgy durciztak, mint idáig a Fidesz, ha szólásra emelkedett az őszödi persona non grata. Aztán persze kisebb bajuk is nagyobb lett ennél. Azt még csak feldolgozták, hogy Schmitt Pál hozzájuk vágta a nemzetbiztonsági bizottság elnöki székét. Képletesen persze. Ajándék ez, de jegyezzük meg: a friss házelnök ugyanis nagyon komoly fegyvert ütött ki ezzel az MSZP kezéből. Ezután már nem lehet sipákolni, hogy a Jobbik a Fidesz keblén melengetett kígyó. A radikálisok persze vinnyogni fognak a nagykoalícióról, de őket így szeretjük. Azt viszont, hogy 3 perccel a történelmi ovi lezárulása után Hagyó Miklóst előállították, már nyilván nehezebben dolgozták fel a progresszió bástyái.   

  A Fideszben meg kajánul csapkodták a térdüket, vagy elégedetten simogatták az állukat, hogy máris megindult a beígért elszámoltatás. Más bajom volt nekem a Fidesz pénteki teljesítményével. Nem Horváth János korelnök bakijaira gondolok. Persze örültem volna, ha respektálandó életútja mellé hasonló tekintélyt parancsoló elnöklés párosul, de aki nem tud szemet hunyni egy 89 éves úriember alkalmi indiszponáltsága felett, az ne menjen konzervatívnak. Az se, aki egy ártatlan szokásjogot változtat meg, csak mert pillanatnyi érdeke, vagy inkább szeszélye úgy diktálja. Most én játszom a kék dömperrel! Óvó nééééni!

  Az pedig nagyon nem tiszta, hogy aki önmagát konzervatívnak tartja, az miért forradalmazik a Parlamentben. Visszás, amikor Orbán Viktor, Antall József híres mondására utalva azt mondta, hogy „tetszettünk forradalmat csinálni”. Nyugodt erő – erre volna most szükség. És Orbán - aki, ha nem is szajkózta, de többször mutatkozott az antalli örökség kezelőjének szerepében: minisztereit, államtitkárait vette át például saját kormányaiba – most forradalomról beszél. A forradalom pedig soha nem jár nyugalommal, ezért ami a szavazófülkékben lezajlik, az sohasem forradalom. Ahhoz kell a Mars mezei mészárlás, a Téli Palota ostroma, vagy legalább egy kis kukagyújtogatás, de egyikért sem jár kétharmados felhatalmazás. Munka, otthon, egészség, család és pláne a rend – hát nem éppen ezek a barikádok gyermeklelkű szónokainak hívószavai. Ráadásul a forradalomnak van egy olyan rossz szokása is, hogy általában fölfalja a gyermekeit. A Fidesz Széchenyivel nyerte meg a választást, nem kéne Kossuthtal kormányoznia. Annak nem lett és most sem lenne jó vége.

  Nem lenne ugyanis más a politika. Hogy az LMP mennyire tud hű maradni saját nevéhez, még nem tudni, ugyanis rögtön a bemutatkozásuk úgy sikerült, hogy azt bármelyik kompromittálódott párt lemásolhatta volna.

„Az LMP, a Jobbik és az MSZP egységesen megszavazta Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnökének beszámolóját a választás lebonyolításáról. Azaz mégsem egységesen, mert az LMP-s Kaufer Virág mellényúlt. Megkérdeztük az új képviselőt, hogy hogyan történhetett ez meg? 'Életemben most először szavaztam, mellényúltam' – mondta.”

  Mindezek ellenére köszönjük, de nem kérünk teljes elitváltást. Az olyan gyerekes.