Horváth Csaba és a BKV: a drágítástól az ócsításig
2010. május 03. írta: TuRuL_2k2

Horváth Csaba és a BKV: a drágítástól az ócsításig

  Most szombaton a Ligetben Horváth Csabának volt egy jó híre Budapest számára: a szocialisták ingyenessé díjmentessé tennék a BKV-t a fővárosiaknak. Az ötlet önmagában is meglehetős értetlenséget és indulatokat váltott ki a sajtóban, a VEKE azonban emlékezett rá, hogy a korábbi szocialista főpolgármester-helyettes nem mindig hitt ennyire a közösségi közlekedés ócsításában. Találtak is egy felvételt néhány hónappal ezelőttről, melyben Horváth Csaba így érvel a nagyobb jegyáremelés mellett: „Minél olcsóbbnak tűnik valami, annál kisebb a társadalmi értéke.”

  De a szocialisták főpolgármester-jelöltje nem éri be ennyivel, tovább rázza a pofonfát. Ezt nyilatkozta a 168 Órának:

  „Egy nagyon kicsi példát tudok mondani: Velence így működik. Ott díjmentes a helyi közlekedés, praktikusan a vaporetto miatt. Én azt mondom, hogy van, amikor az európai példák jók, de nem elég jók.”

  Velence polgárai számára azonban egyáltalán nem díjmentes a helyi közlekedés - csak kedvezményes, ahogy az a tarifákból is kiderül (a Cartavenezia kártyáért nem kell ugyan fizetniük, de az utazásért igen).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr181970632

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Népszavazás és Fidesz-vészkorszak – Ilyen ország pedig nincs CCXLII. 2010.09.15. 18:01:02

  Hogy Horváth Csaba, az amúgy is elhanyagolható esélyeit már a belépőjével nullára író szocialista főpolgármester-jelölt nem vadászni jár a fővárosba, az egész biztos. A Blikk online interjújában az ingyenes BKV-ra vonatkozó ötletét tovább ...

Trackback: Horváth nemrég még tarifát emelt volna 2010.05.10. 18:56:17

„Minél olcsóbbnak tűnik valami, annál kisebb a társadalmi értéke” - mondta Horváth Csaba 2009. december 15-én az ATV-nek, aki ígéretet tett a BKV ingyenessé tételére a szocialista párt városligeti majálisán.

Trackback: Van egy jó hírem Buta… Budapest! 2010.05.03. 12:18:03

A szocialisták megújulásra készülnek, mégsem megy nekik. Valami folyton visszafogja őket, ami erős kézmozdulattal visszarántja őket a trutyi mélyére. Lárifári! Hát ez mégis csak a régi szocialista párt? Vagy ez volna a régi-új szocialista párt? Horváth...

Trackback: Érdemei elismerése mellett 2010.05.03. 11:52:12

Azon a napon, amikor Mesterházy "elvtársak" szóval nyomatékosította, hová is tartozik, Horváth Csabának volt egy jó híre: „2013-tól díjmentessé tesszük a díjmentes közösségi közlekedést”. Most ne firtassuk - így magyar

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.05.03. 11:06:14

első !
epret eszem és unom már a horváth-ot ...

volt egyáltalán olyan, aki komolyan vette ezt a csávót egy pillanatig is ??

sorokinV 2010.05.03. 11:08:47

Vezetékes sört minden háztartásba! Most! (2010)

Orbán minden háztartástól elvett 8 gallon sört! (2014)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.03. 11:21:51

És?
Emberek, tegye már fel a kezét, akinek még nem nyilvánvaló, hogy Horváth kihullott a játékból?

stulquec 2010.05.03. 11:28:31

@El Topo (Sgt. Elias): Topo. Budapestről beszélünk... Angyalföldből kiindulva azért lehet félni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.03. 11:34:00

@stulquec:

Jó, csak már az idegeimre megy. Egyrészt maga Horváth, másrészt a zsurnaliszták, akik most jól szézkapják az ülő kacsát.

riksafighter 2010.05.03. 12:15:41

1 huszadrangú belpolitikai statisztával most mit foglalkozunk ? mond amit akar ... nem számít

leila begin 2010.05.03. 12:21:04

Az MSZP megindult a lejtőn. Ha már ilyen Horváth-féle arcokat a mikrofonhoz engednek, akkor vége.

dzsobacsi 2010.05.03. 13:19:38

Velence szerintem is kiváló összehasonlítási alap Bp tömegközlekedésének megszervezéséhez. Szerintem a körút helyére ássunk csatornát, és akkor a hatos villamos helyett nálunk is lesz vaporetto. Ingyé!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.05.03. 13:29:52

Hát ezt a holdvilágképű selyemfiút melyik bokorból rántották elő?

freebiker 2010.05.03. 14:54:53

Holnap meg majd bejelentik hogy embert küldünk a Marsra. Kb. ugyanilyen sci-fi a BKV ingyenesség. Már csak azért is mert nincs lé, kilopták, és csődközelben van....

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.05.03. 16:06:42

Émmegmondom kerekperec: lekközelebb arra szavazok, aki ingyé aggya a söröt. A csapbó'. >HUKK<

Higany 2010.05.03. 17:52:26

Azért odaírhattátok volna, hogy a lényeghez elég 6:30-ra tekerni, mert kénytelen voltam végighallgatni a teljes 6:39-et, ami szoci mellébeszélésből csaknem halálos adag...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.03. 21:00:49

ez egy manó

h lehet ilyen szeme? tip askenázi fajtajelleg

arccsont 2010.05.03. 21:21:42

Szét van fotosoppolva a csávó, de enélkül is borzasztóan néz ki. Asszem a Süsü a sárkány kisvárosi jelenetében van egy hasonló arc, rettenet.

rambolina 2010.05.03. 22:22:03

Ilyen hülye dumát, csak egy MASZOP 6 elemis adhat elő. Ez szakmai O-llla.
Ennél már csak az volt jobb, amikor a Duna alatt hosszában akart autópályát építeni Bp-en.
Szerencsétlen kis köcsög, mit csinált 8 évig, minden évben megszavazta az áremelést.
Velencében nincs ingyenes közl. hazudik mint az öszödi böszme. Undor ez az egész bagázs. Megújulás, hajrá a süllyesztőbe.

cogito..sum 2010.05.04. 18:56:43

igaza van ha a felvetést szétszedjük.
Városi dugók-idő pénz energia
környezetszennyezés-fáklevelei házfalak
egésszégtelen levegő.kisgyermek babakocsiban.
parkolási mizéria
EZT MIND MEG KELL EGYKALAPALATT OLDANI.
TUDOM CSAK NEM SZERETÜNK FIZETNI VIZITDIJ= DUGÓDIJ
süti beállítások módosítása