LMP-SZDSZ bratyi - Mandiner TV
2010. április 21. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

LMP-SZDSZ bratyi - Mandiner TV

  Április 19-én rendezte meg első barátkozós estjét az LMP és az SZDSZ, pontosabban Pető Iván és Karácsony Gergely (LMP kampányfőnök). A Budai Liberális klubban beszélgettek teltház mellett, a kérdés az volt: Hová jutottunk? A közönség soraiban olyan prominensek foglaltak helyett, mint Kóka János és Csillag István. (Az részletkérdés, hogy jelen pillanatban Pető már nem az SZDSZ, de ő és Kóka sokkal inkább képviselik a Szadeszt, mint az újdonsült Retkes Attila.)

  Két videóval is megajándékozunk benneteket. Az első a Pető-Karácsony évődést mutatja be, ahol olyan bölcsességeket hallhatunk Ivántól, hogy egy nyugati demokráciában sokkal több embert vertek volna meg 2006. október 23-án, mint nálunk. Szerinte a gárda csak a köztörvényes problémákra ad megoldást, az emberek pedig nem szeretik a kapitalizmust és a liberalizmust. Azért volt egy néni, aki nagyon szerette a kapitalizmust és kérdőre vonta Karácsony urat. Karácsony egyébként szimpatikus válaszokat adott, de ennek nem dőlünk be, a '90-es évek előtt az SZDSZ is jókat mondott.

  A második videón Pető Iván Mandiner TV-nek adott interjúja látható. Rákérdeztünk, hogy fél-e attól, hogy letartóztatják, vagy Kókát viszik el. Pető inkább abban reménykedik, hogy a szocialistákat viszik, mert annak van politikai haszna. Retkes és Orbán között pedig nem tud választani.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr91939198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.04.21. 14:54:40

@f.m.j.: Ez a te véleményed, nekem nem. Ettől függetlenül a videós még rálapátolt egy keveset. Talán még lehetett volna fokozni, ha halszemoptikával 20 centi távolságból veszi. Nagyon ügyes videósok vannak ma már.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.21. 14:57:56

azt hittem nagyobb sikere lesz az igazi barát című számnak..

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.21. 14:58:16

@iii: "Volt már olyan liberális fórum, ahol az összes demokratikus párt képviselője ott volt."

Plusz az MSZP és az SZDSZ, mínusz a Jobbik. XD

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.21. 15:01:22

zero összefoglalásánál én sem tudom jobban összefoglalni.
Elég furcsa beülni Pető mellé, de ha már beült nagyon fel kellett volna háborodjon az október 23-mal kapcsolatos megjegyzésen, hiszen az LMP hitele épp a TASZ-os múlt miatt erős.

De én ízlelgetném Petőnek azt a mondatát is miszerint a gárda a cigányprobléma köztörvényes részét kezeli. Mintha eddig nagyon más lett volna a retorika gárda ügyben..

Tündér_Lala 2010.04.21. 15:05:25

@lelkylola: Ebből is látszik, hogy pontosan tudták ők, hogy mit csinálnak, milyen károkat okoznak.

bryan 2010.04.21. 15:05:51

@tevevanegypupu:
Mégis mit és hogyan kéne tisztázni? Kapott pénzt az LMP nyilvánosan Richard Fieldtől? Igen. Kapott amerikai támogatást? Van erre bármilyen bizonyíték, Lányi képzelgésén kívül? Nincs. Nincs olyan érvelés, bizonyíték, meg semmi amit lehetne, vagy kéne cáfolni. Ha mégis tudsz valamit, szólj, kíváncsi vagyok.
@iii: Ha megnézed a videót, látszik, hogy lola nem éppen profi, ezt szerintem ő maga is elismerné. Ezen a szinten még nehéz trükközni.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.04.21. 15:06:59

@lelkylola:

"Petőnek azt a mondatát"

az avós mentalitás sose állt messze a nyilas mentalitástól -

akkor se, ha zsidó

fityma nélkül is lehet élvezni a masírozást

Az évek meg a rutin 2010.04.21. 15:08:11

@lelkylola: Mileőtt leborulunk zero szellemi nagysága előtt, nem árt némi pontosítás: Pető (bár nem tisztem mentegetni, sőt) azt fejtegette, hogy az engedély nélküli jobbikos demonstrációhoz hasonló esetben járnak el a rendőrök keményebben Nyugat-Európában és a Fidesz felelőssége az ügyben az Astoriára összehívott (egyébiránt törvényes)tüntetés helyszínválasztása volt. A rendőri fellépés brutalitását ő sem mentegette.

Ez él Pető Iván fejében. Ez egy súlyosan kérdőjeles vélemény, de ezért asztalt borítani... Petőé a politikai felelősség, Gergényié a hatósági és ezt Pető sem tagadta.

Petőt védem, vazze. Ez durrrva :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.21. 15:13:46

@Az évek meg a rutin: nem. pető 2006. október 23-ról beszélt. pontosan. nem a jobbikosokról.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.21. 15:18:01

@Az évek meg a rutin: megnéztem még egyszer. 4:20 körül - október 23-a kapcsán mondja és amikor mondja, látszik Karácsony Gergely feje is, aki még csak a fejét se rázza, vagy nem is grimaszol.

Oblomov 2010.04.21. 15:18:31

@bryan:
Ne legyen naív. Szükségből erényt kell kovácsolni, de ezt az új pol-i formációt valakik nagyon felépítették, hogy médiaügyileg ennyi idő alatt eladható legyen. Valahol meg csak landolt az innen-onnan kiszivattyúzott pénz, ha nem Retkeséknél. (Kóka a hallgatóság soraiban, mint csendes civil érdeklődő sem kicsit furi.)

tevevanegypupu 2010.04.21. 15:24:37

@bryan:
Mindossze csak annyit tudok ervkent felhozni, hogy hiszek Lanyinak. Es talan meg azt, hogy az lpm nagyon gyorsan es nagyon latvanyosan felepult. Es - ez egy kis humoros mellekzonge - tetszett, hogy mikor az amerikai tamogatasrol szo kerult, akkor az lmp hirtelen meghirdette, hogy elfogyott a penze es keri a hivek segitseget. Nagyon ravasz. Persze lehet, hogy minden ugy van ahogy mondjak, de hat a sok evnyi tapasztalat, es az az erdeklodes amivel mar regota figyelemmel kiserem a politikai elet alakulasat, azt sugja, hogy nana..(-:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.21. 15:27:55

Próbáltam valami nagyon okosat gondolni:-) De nekem, erről az videofelvételről - bármennyire is igyekeztem - semmi más nem jutott eszembe, minthogy:

HAZAÁRULÓK!!! HAZAÁRULÓK!!! HAZAÁRULÓK!!!

:-(

ü
bbjnick

2010.04.21. 15:27:55

@bryan: Oké, én se vagyok profi, de ha belenézek a kamerába, akkor csak látom, hogy gnómot csináltam az alanyomból és hátralépek egy fél métert. Aki vett kezébe már fotóskönyvet, az tudja, hogy portrét távolról, zoommal fotózzuk, mert közelről torzít. És amikor közzéteszem, akkor leírom, hogy bocs, béna voltam, nem volt szándékos.

Az évek meg a rutin 2010.04.21. 15:28:26

@lelkylola: Megnéztem én is még egyszer. Idézet:(nagyjából, tartalmilag helyes) "Egy konszolidált nyugati demokráciában a rendőrség sokkal több embert ver meg. NEM HAGYTA VOLNA A KOSSUTH TÉRIEKET RANDALÍROZNI" és Orbán Viktor személyes felelőssége, hogy oda vitte a Fidesz tüntetést. Majd úgy folytatta, hogy ez nem menti fel a szemkilövést stb.

Fenntartom, hogy a nyugati rendőri párhuzamot Pető az engedély nélküli demonstrálók feloszlatására értette.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.21. 15:30:53

@iii: a kamerához nem vittünk mikrofont, ha hátrébb léptünk volna, akkor nem lehetett volna hallani, hogy mit mond. De tényleg lehetne fejleszteni a technikánkon..

2010.04.21. 15:32:44

@lelkylola: Oké, ezt jóváírom. Vegyetek már egy külső mikit... :-)

Oblomov 2010.04.21. 15:34:03

@tölgy: "Mindenesetre, a szocik segédcsapatát, a szadeszt segített felszámolni."

Ezt nem mondja komolyan. Retkesék felszámolásának nem lehet igazi sportértéke. Ha kanalizálást mondana, arra bólogatnék. És tódítanám, hogy a cusifélék visszacsatornázása is lehet további cél. Róna Péter népszavás köszöntője se volt akármi, tehát lesznek itt még majd érdekes coming outok.

Viszont az öröm az ürömben, h. a kudarcos (és elhibázottnak bizonyult) Retkes-Dávid fúzió sejteti: a szadesznak nem volt már számottevő jobboldali-liberális szavazója. Sőt, a jobbikos-fityeszes droidokon kívül senki, valójában még a baloldaliak sem tekintették Dávidékat balosoknak.

vizesnyolcas 2010.04.21. 15:34:06

Azoknak, akik úgy gondolják, hogy nem azt kellene nézni, hogy az LMP kikkel bratyizik, hanem a programját, itt egy idézet a program oktatáspolitikai részéből:
"Az egyéni fejlesztési támogatásra jogosult diákokat integráltan kell tanítani, ezért felmenő rendszerben meg kell szüntetni a normál iskolákban működő eltérő tantervű tagozatokat. Az egy önkormányzat területén működő, állami finanszírozásban is részesülő iskoláknak, és az iskolákon belüli párhuzamos osztályoknak, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatásából azonos arányban kell kivenni a részüket."
Magyar Bálint újratöltve!!!

elfelejtette 2010.04.21. 15:34:24

Petovel valo bratyizas is gaz, de igazabol az igazan aggaszto az, hogy Karacsony is ramozdulni latszik a "jajmilesz itt, ketharmada lesz a Fidesznek jaj" gozosre. Ultragaz.

hiba 2010.04.21. 15:35:32

@lelkylola: És még el sem határolódott a vitapartnere véleményétől :)
Ne csináljunk már úgy mint a maszop-szadesz rendszeres elhatárolódást követelő kórusa. A faszi egy olyan pártot képviselt ott, amelyik többször hangsúlyozta, hogy nagy sikerének tartja a szadi kiesését a politikából.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.21. 15:38:32

@Az évek meg a rutin:
Akkor szószerintI."A titok az, hogy nincs titok 2006. október 23-a körül, vagy legalábbis én ezt feltételezem. Nevezetesen arról van szó, hogy a magyar rendőrség olyan, mint amilyennek akkor mutatta magát. Egyébként egy konszolidált nyugati demokráciában - közbeszóló: ugyanez előfordult volna - ez nem fordult volna elő, mert sokkal több embert vernek meg."

Utána beszél a Kossuth téri randalirozókról és egyebekről. Tehát 2006.október 23. kapcsán mondta.

Az évek meg a rutin 2010.04.21. 15:40:11

@elfelejtette: A Fidesz esetleges kétharmada nem azért gáz, mert az MSZP-SZDSZ és az LMP rámozdult. A választók akarata szent.

A Fidesz 2/3 azért lenne gáz, mert konkrétan alkotmányozói és törvényalkotási egypártrendszert eredményezne.

Ld. az MSZP-SZDSZ 1994-es hatalomra kerülését.

2010.04.21. 15:42:38

@Herr SturmLiberator: Juj, de jó, ezt a variációt még nem olvastam.

Nem tudom, azt hallottad-e, amikor azt mondta, hogy feláll a hátán a szőr az LMP néhány szövegétől?

Egyébként Pető azt is mondta, hogy "ez nem jelenti azt, hogy bárki, aki .... vagy szemet kilő, menthető lenne" 5:00
csak ezen valahogy átsiklanak, mert egyszerűbb nyilván hazaárulózni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.21. 15:44:14

@hiba: ez a kérdés stratégiai kérdés, ha a mellettem ülő egy nyílvános vitán kijelenti, hogy szerinte Sztálin rendes ember volt, akkor kötelességem felhorgadni. Ha valaki egy akkora gonosz ostobaságot mond, hogy nyugat Európában több embert vertek volna meg október 23-án, akkor közbe kell szólni, ha van tartásod.
Az elhatárolósdi játék - az mindig utólag volt.

Az évek meg a rutin 2010.04.21. 15:44:47

@lelkylola: Te ezt két különböző gondolatsornak veszed. Pedig egybefüggő. Azt mondja, hogy a rendőrség október 23-a reggelétől kezdve a nap egész folyamán jogosan lépett fel a Kossuth téri randalírozókkal szemben és Orbán felelősége az ügyben az, hogy a Fidesz törvényes tüntetését odavitte.

Azért ennyire rosszindulatúak még Petővel szemben sem legyünk, hogy azt halljuk ki a szavaiból, miszerint ő egy törvényes demonstráció még durvább szétverésének tapsolt volna :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.21. 15:48:31

@Az évek meg a rutin: ez nem rosszindulat, tapsoltak. Kuncze Mártiruszozott, Demszky pedig kitüntetett.
Pető is utána magyarázta a hülyeségét, benne hagytam azt is, mert így korrekt, de a szónoki fordulta 2006. okt. 23-ra vonatkozott. Egyébként a kérdés is arra vonatkozott, ott a teremben.

elfelejtette 2010.04.21. 15:50:25

@Az évek meg a rutin:

"A Fidesz 2/3 azért lenne gáz, mert konkrétan alkotmányozói és törvényalkotási egypártrendszert eredményezne.

Ld. az MSZP-SZDSZ 1994-es hatalomra kerülését."

Szerintem pont annyi a veszelye a Fidesz 2/3-nak, mint amekkora veszelye az MSZP/SZDSZ 2/3-nak volt. Szuletett pl. egy szar mediatorveny.

elfelejtette 2010.04.21. 15:52:43

@Az évek meg a rutin: "Majd úgy folytatta, hogy ez nem menti fel a szemkilövést stb."

Egy emberi jogot allitolag kepviselo part embere ezzel kezdi, es erre helyezi a hangsulyt, nem bagatleizalni probal. Az LMP meg idiota, ha mar most beall ebbe a sodrasba.

Az évek meg a rutin 2010.04.21. 15:57:04

@lelkylola: Az SZDSZ hozzáállása 2006. október 23-ához védhetetlen, egyetértünk.

De ne feledkezzünk el arról, hogy az ominózus nap úgy kezdődött, hogy a rendőrség feloszlatta a Kossuth téren engedély nélkül tüntetőket, akik aztán nekiestek a Belvárosnak. Pető itt rájuk gondol. A rendőrök nekiálltak őket ütlegelni, lőni, majd a hatóság brutális fellépése kiterjedt a Fidesz törvényes demonstrálóira is.

Pető a nyugati párhuzamnál a Kossuth tériekre gondol.

Az ő fejében ott van zűrzavar és homály, hogy Orbánt teszi felelőssé egy törvényes demonstráció helyszínválasztásáért és kvázi a rendőri fellépésért ahelyett, hogy elgondolkodna azon, hogy az MSZP-SZDSZ kormány rendőrsége aznap délután felmondta a köztársaság összes írott és íratlan társadalmi konszenzusát.

Az évek meg a rutin 2010.04.21. 16:01:23

elfelejtette: "Szerintem pont annyi a veszelye a Fidesz 2/3-nak, mint amekkora veszelye az MSZP/SZDSZ 2/3-nak volt. Szuletett pl. egy szar mediatorveny."

Meg született egy önkormányzati törvénymódosítás, amely a kétfordulós választást megszüntette, ezáltal rászorította a pártokat a blokkosodásra és a Fideszt végérvényesen a jobboldalra lökte.

Tehát ne bagatellizáljuk el a kétharmadot.

Oblomov 2010.04.21. 16:02:13

@bbjnick:
Amikor én nemtok valami nagyon okosat mondani, akkor hallgatok.
;-)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.21. 16:04:28

@Az évek meg a rutin: Milyen randalírozókról beszélsz?
Kérlek linkelj már nekem okt 23 reggelétől délutánig olyan képet ahol akár EGY autót felgyújtanak, egy kirakatot betörnek, egy rendőrre rátámadnak!

Az a szopás, hogy nem volt olyan, hogy "kossuth téri randalírozók".

elfelejtette 2010.04.21. 16:05:05

@Az évek meg a rutin: "... ezáltal rászorította a pártokat a blokkosodásra és a Fideszt végérvényesen a jobboldalra lökte."

Az onkormanyzati valasztashoz hozzanyultak, de nem ertem, miert ez lett volna a fo oka a Fidesz jobbratolodasanak. A Fidesz foleg azert tolodott jobbra, mert ott volt hely az MDF osszeomlasa utan, es azert alakult ki egyseges jobboldali eroter, mert a baloldalon is ilyen volt.

elfelejtette 2010.04.21. 16:06:29

@Oblomov: Maga nagyon ritkan hallgat, es meg ritkabban mond okosat, ugyhogy ez foleg magatol volt szar poen.

teknős 2010.04.21. 16:10:01

Az, aki leül Petővel egy asztalhoz, ma , az rendes ember nem lehet.

bryan 2010.04.21. 16:14:20

@Oblomov: @tevevanegypupu:
Az LMP nagyon sokat bénázott médiaügyileg. A szerencséje az volt, hogy a liberálisabb média nem merte/nem akarta teljes gőzzel betámadni, a középjobbosnak is érdekében állt az erősödése (MDF-től liberális, a Jobbiktól protest szavazókat vitt el).
Szerintem egyrészt profibbnak látjátok ezt a dolgot, mint amilyen volt, másrészt ami meg tényleg profi volt, én amögött részben pont a videón szereplő Karácsonyt látom, akinek azért vannak komoly tapasztalatai. Az SzDSz-ből "kiszivattyúzott" pénz egy jó része szerintem Svájcba, meg hasonló helyekre menekült. Mesterházy Ernőt pl. lesittelték, pedig ő elég komoly támogató lett volna, mivel a Retkes-féle csoport talán a nagyobb nevek közül csak Demszkyt tudta megtartani és Mesterházy is az ő embere volt, lehet, hogy ő volt az utolsó komoly pénzes támogató. A szadesz más támogatóit is csúnyán elérhette az antikorrupciós hadjárat, plusz nem volt olyan utód alakulat,ami azokat az irányokat követte volna ami ezeknek az embereknek érdekében állt. Az MDF talán még egy részüktől húzott valami pénzt, de nem túl sokat a kampányuk minőségét elnézve. Az SZDSZ mögött állóknak, akik valószínűleg üzletemberek voltak szerintem sokkal fontosabb volt a libertárius, mint az emberjogi vonal. Azt pedig az LMP-től nem kapják meg.
Richard Fieldre meg azért nem tudok gyanakodni, mert régebbről ismerem (vagy 7-8 éve dumáltam vele párszor és van egy-két közös ismerősünk) és tudom, hogy tényleg mecénás hajlamú.
A tévedés jogát fenntartom, de nehezen hinném, hogy nagyon komolyat tévedek.

Oblomov 2010.04.21. 16:16:30

@elfelejtette:
Hogy maga egy hazaárulózásban adott esetben nem veszi észre az öniróniát, azon nem csodálkszom. De magával nem is poénkodnék.

elfelejtette 2010.04.21. 16:21:40

@Oblomov: Hogyne vennem eszre, fejlett a humorerzekem.

Az évek meg a rutin 2010.04.21. 16:23:22

@TaTa86.: A tankelkötő fószer biztosan csak korzózott.

A különbségtétel a lényeg: a rendőrség jogszerűen, de brutálisan lépett fel a Kossuth tériekkel szemben, míg ugyanezek a hatósági eszközök teljesen törvénytelenné váltak a törvényes Fidesz-demonstráció résztvevőivel szemben.

@elfelejtette: Amit írsz, abban van igazság, de ne feledjük, a Fidesz 1994 tavaszán még liberális centrummegállapodást köt a szadival, az Agrárszövetséggel.

Az egyfordulós önkormányzati választási rendszer a középpárti politizálás esélyeit törvényileg is kinyírta.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2010.04.21. 16:26:02

Juhúj, aki nem érti a szadi kimúlását, annak elég megnéznie, micsoda egy arrogáns f@sz ez a Pető :(((

Valaki nem akar tényleg egy liberális pártot csinálni? Ha Tölgynek kell, az elég érdekes lesz!

elfelejtette 2010.04.21. 16:30:29

@Az évek meg a rutin:

"Amit írsz, abban van igazság, de ne feledjük, a Fidesz 1994 tavaszán még liberális centrummegállapodást köt a szadival, az Agrárszövetséggel."

+ a Vallakozok partjaval, ha jol remlik. Ezt ugye az SZDSZ a valasztasok utan felrugta, es koaliciora lepett az MSZP-vel.

"Az egyfordulós önkormányzati választási rendszer a középpárti politizálás esélyeit törvényileg is kinyírta."

Na, ezt viszont tovabbra sem ertem, hogy miert az onkormanyzati valasztasi rendszer megvaltoztatasa tehet errol. 94-98 kozott tovabb konszolidalodott a "partpiac", de ez a rendszervaltas utani evtizedben termeszetes folyamat volt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.21. 16:31:46

@Oblomov:

Igaz:-) Bár az félelmem, hogy ez esetben, sajnos, túlságosan is közel járok a rideg valósághoz:-(

ü
bbjnick

elfelejtette 2010.04.21. 16:36:39

@bryan: Nagyjabol egyetertek a cikkel, en is az orszaggyulesi valasztasi szisztemaban latom a fo okokat. Anno pl. az MSZMP nyomasara noveltek az evk-k szamat, ha jol remlik 150 korulirol 176-ra, csokkentve a listak jelentoseget.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.21. 17:23:33

@Az évek meg a rutin: A tankos izé délután történt, miután a rendőrség békés demonstrálókra, és megemlékezőkre támadt vadállati módon. Ne keverjük az okot az okozattal.

Egyébként ahogy mondod, a csávó csak korzózott, ha nincs rendőrterror eszébe nem jut senkinek tankozni.

De még mindig nem tudom, hogy azok a szemét kossuttériek mit csináltak?

Olvasd el a CJB jelentését!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.21. 17:49:37

@Az évek meg a rutin:

A kétfordulósdinak az ég egy világon semmi, de semmi köze holmi blokkosodásokhoz, pláne a középpártiság kinyírásához. Sőt a két forduló inkább torzít a hirtelen visszaléptetések és váratlan partnerváltások lehetővé tételével.

A kereslet-kínálat szabja meg, mire is voksol a nép.

Oblomov 2010.04.21. 17:52:44

@bryan:
szimpla összeesküvéselméletként:
kiindulásom az LMP programja volt. Az nem egy kis zöld bioboltot, hanem egy bazi nagy bevásárlóközpontot mutat, amihez nem lelkes önkéntesek, hanem profi marketingesek kellenek, nem kevés lé, meg szervezeti háló.
A kinek használ elve alapján két pol-i erő marad, a kókista szadesz és a fidesz. Ebből csak az egyik rendelkezik vidéken szervezeti potenciállal, de nem kis energiákat ölt bele már abba, h. Dávidot buktasson. Annyi simán beleférhet még, h. az MDF riválisa mindenhol tudjon területi listát állítani.

Ami a strabag, és egyéb pénzeket illeti, az találgatás, de nem firtatom, miért próbálod azokat az MDF-hez kötni. Legyen elég, h. a fővároshoz az MDF akkor is kispályás lett volna, ha a parlamenti küszöböt meg tudta volna ütni, hisz az ő programjuk célja a rétegpártiságnál többet nem kínált, miközben perspektivikus lehetőségek az LMP-programban vannak. Perspektíván nem pusztán a köv. helyhatósági választást, hanem a váltópártiság lehetőségét értve. Ilyesmi az LMP-nek csak baloldalon sanszos, pláne, h. fideszék várhatóan megszőnyegbombázzák még a maszopot. Ugyanakkor az ex ballibesek (nemcsak az elmúlt 8 évben, hanem pl Bp-ten 20 év alatt) kiépült holdudvara nem gondolnám, h. ölbetett kézzel várná a maszop reménybeli feltámadását. Egyszerűbb azt lecserélni egy dinamikusabbra, fiatalosabbra. Tehát nem Kis Péterék elképzelt stratégiájára, hanem a balos üzleti holduvar egyes szereplőinek feltételezett érdekeire gondolok.

Mr. Field bbjnicket foglalkoztatja. De asszem, egy ekkora horderejű politikai üzlet jóval nagyobb, sokkal többszereplős, mint amivel egyetlen ingatlanos elbírna. Legfeljebb ő az, akit ki lehetett most pakolni a kirakatba.

stalien 2010.04.21. 17:56:23

@bbjnick:

Már Te is rettegsz, ha zsideót nézel ?

bryan 2010.04.21. 18:48:56

@Oblomov:
"Ami a strabag, és egyéb pénzeket illeti, az találgatás, de nem firtatom, miért próbálod azokat az MDF-hez kötni."
Nem próbálom, ha komolyabb pénzeket kaptak volna, nem így nézett volna ki a kampányuk.
Az SZDSZ holdudvarában szerintem eléggé bennemaradt az ütés. Éppen nem igazán tudni, kit lehetne ott támogatni. A pénzemberek szerintem inkább azt várják, mikor jön egy biztosabb alakulat, amit pénzelni lehet. A párt ismertebb arcai is háttérben maradtak az elmúlt időszakban. Meg persze inkább az MSZP mint biztos bejutó párt vitt el még a maradékból sok támogatót. Az igazán nagy szereplők meg nem hiszem, hogy csak egy felé jattolnának, de valószínűleg igyekeznek olyan pártokat találni, ahol belátható időn belül megtérül a befektetésük.
A program megalkotása szerintem akkora marketingelést nem igényelt. Szerinted melyik része az a programnak, amit ne lehetett volna megírni tőke nélkül?
Emellett szerintem te is látod, hogy az LMP-ben rengeteg idealista van, akik közül még a belső körből is lenne olyan, aki borítaná a bilit, ha valami tényleg gyanúsat észlel.
A kopogtatós ügyekre nem tudom mit gondoljak, minden más ügyben magabiztosabb vagyok, mint abban. Mivel a kopogtatózást nem nehéz értelmetlen hülyeségnek látni, így el tudom képzelni, hogy valamelyik LMP-s jelölt(ek) elcsábult(ak). Központi alkut nem tartok valószínűnek.
A váltópártiságon még nem érdemes spekulálni, mert szerintem még ebben a ciklusban lesz egy új liberális párt, és nem tudni, az MSZP-vel mi lesz. Szinte teljesen elképzelhetetlennek látom, hogy 2020 előtt az LMP bármely koalíció főerejét alkothatja. Az LMP potenciálja azért tűnik most ekkorának, mert még kesztyűs kézzel bánnak vele. Ez nem lesz mindig így.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.21. 19:49:35

@bryan: nekem fogalmam sincs miből kampányolt az LMP, de valamiből igen.
Tudja valaki miből? Amíg nem, addig ők is annyira nem-mások a politikában , mint a többi gonoszok.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.21. 19:56:01

@Oblomov: szerintem az eu-s választásnál voltak először fontosak. Akkor lenyomták a szadeszt. Tévedhetek is, de ez azért lökött egyet a szürkeállományon.

Annak örülünk, hogy a szocik segédcsapata megszűnt.

Azt meg senki ne remélje, hogy a pár százezer szadista szavazó egyszer csak elpárolog. Valamilyen formában, valamilyen betűszóval itt maradnak. A szadeszmentes világot elképzelni lehet, de remélni felesleges.

ucsacsu 2010.04.21. 19:58:51

@zero:

Így igaz,még a kocsmában se ülők akárki mellé. pető provokál és ezután a függöny mögül fognak uszítani,nem lesz könnyű megszabadulni tőlük.Rengeteg pénzt tettek félre,lesz miből zavargásokat szervezni

bryan 2010.04.21. 20:05:42

@tölgy:
kepmutatas.hu/
lehetmas.hu/kampanyszamla
A kettő között 50 millió a differencia, ennyiből nem jön ki egy 7 százalékos párt megvétele. Mondjuk az LMP hibázik, mikor a kampányszámla mellett nincs feltüntetve a tárgyi, meg munkaadományozás. (Terembiztosítás baráti alapon, szórólapozás, ilyesmi.)

gyaloghartur 2010.04.21. 20:08:55

Vörösök diktatúrája,
túlságosan puha:
igaz demokráciában,
jár a kék-zöld ruha...

tevevanegypupu 2010.04.21. 20:09:06

Az lmp sokat arthat a fidesznek. Kell valakiknek. Az a lista amit Schiffer kiszogezett hozzajuk is sokat mond. Aztan a reszvetel a charta es Bauer szinhazi eloadasaval.. Budapesti part, akarhogy is probaljak a videket, ott nemigen fognak menni. Az szdsz szavazoi, Koka Janos es valoszinuleg a mogotte allok, amerikaiak, izraeliek tamogatjak oket , mindig is tamogattak a liberalis partot, Palmerrel kezdodott, Soros, Tom Lantos es meg sokan (peldaul akiknek a helikopterleszallo palyat is epitettek).
Budapest marad liberalis, esetleg meg az mszp-nek adnak egy kis reszt. Akarmi is tortent a husz ev alatt, akarmennyit is loptak es akarhogy is tonkretettek mindent, amihez nyultak, maradnak. Az lmp mogott, mellett, de ott vannak. Talan remelhetjuk, hogy Schiffereknek nincs olyan nagy szuksege penzre - mar sok van neki - mint a "rendszervalto" szdsz-es csapatnak, ebben valoszinuleg mas.Nem lesznek olyan mohok. Eleinte. De egyebkent Magyarorszagra nezve nem sok jot nezek ki beloluk. "Az lmp nem az a part aminek latszik"..mondta Lanyi es hiszek neki.Ami pedig a parttagok idealizmusat illeti..ugyan kerem. (-:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.21. 20:09:41

@bryan: kösz!
AZ LMP-nél csak 50 hibázik.
De a Jobbik szponzora engem legalább annyira érdekelne.

gyaloghartur 2010.04.21. 20:11:27

LMP= lehet más pina= segg

bryan 2010.04.21. 20:26:19

@tölgy: Engem is. Szerintem ott vannak nagyon sokan a támogatók között amerikás, meg "ausztráliás" magyarok. Nem, nem összeesküvésszerűen, csak nagyon sok olyan emigráns lehet, akiknek a Jobbik retorikája a vad antikommunizmus, meg a lightos zsidózás bejön, Amerikában meg nem tekintik WASP-nak, szóval az ottani széljobba nem könnyen fér bele, valahol meg ki kell élnie magát. Meg lehet még sok minden más is, kis és közép vállalkozók főleg Kelet-Magyarországról például. A külföldi bevételekre nincs tippem, nem tartom elképzelhetetlennek, de nem tudok semmi konkrétumot és nem akarok teljesen paranoiddá válni. :)

hunor76 2010.04.21. 20:42:11

@bryan: Ezen sokat gondolkoztam… Szerintem elég nehéz meghúzni a vonalat, hogy mi minősül aktivista munkának, mi pedig adománynak… Pl. az LMP-nek szórólapoztak, plakátoltak tagok, szimpatizánsok és fizetett aktivisták is. Szerintem elég abszurd lenne azt megkövetelni, hogy a befektetett önkéntes munkát is be kéne árazni. Vagy olyan tárgyi juttatásokat (pl. terembérlet), ami a tulajnak nem kerül semmibe, mert adott esetben egy egyébként üresen állna az adott időpontban. Pl. webszájtokat lehet ügynökségnél megrendelni és fizetni értük, de lehet saját munkában programozni is…

Amúgy a különbség a kepmutatas.hu számítása és az LMP kampányszámlája között főleg 3 dologból adódik:

1. Késleltetett kifizetések – azaz eleve úgy lett megrendelve valami, hogy csak később lesz kifizetve. Ez esetben a tétel még meg fog jelenni a számlán.

2. Nem listaáron történő értékesítés – az LMPnek, mint minden piaci résztvevőnek nyilván van egy bizonyos alkupozíciója, aminél fogva a listaár alatt hozzá tud jutni bizonyos szolgáltatásokhoz. Ez a többi pártnál sincs másképp, a különbség csak annyi, hogy az LMP-nél utána lehet nézni, hogy valóban mennyit költött erre vagy arra.

3. Nincsenek feltüntetve a tárgyi jellegű támogatások. Ezt valóban lehet kritizálni, bár a fent említettek miatt nem teljesen egyértelmű, hogy mi az aminek itt meg kéne jelennie.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.21. 21:14:39

Kommünikét kényszerülök kibocsátani:-D

Határozottan cáfolom @Oblomov: nick állítását, miszerint: "Mr. Field bbjnicket foglalkoztatja", soha nem foglakoztatott Mr. Field (és én sem Mr. Fieldet), semmiféle személyes- vagy munkakapcsolat soha nem állt fenn közöttünk. Ugyancsak cáfolom @Rettegett Zsivény: nick állítását, miszerint: "rettegek, ha zsideót nézek".

Ezen rémhírek minden alapot nélkülöznek. Ellenben az igazság az (ez):

magyarido.blog.hu/2010/04/21/napi_elkeserito_es_folderito_21_dik_april_2010

ü
bbjnick:-)

Oblomov 2010.04.21. 21:40:39

@bryan: természetesen nem a programírás, hanem a programmix eladása az, ami költséges.
Ami a pénzembereket illeti, az önokmányzati befolyás, az információkhoz való hozzáférés ígérete lehet vonzó, amiért már lehet invesztálni. A várható önkormányzati reform is kapóra jöhet, tovább erodálhatja a szocik kapcsolati hálóját, és a kisebb önk-i létszám LMP-jelöltnek behozhat helyileg ismertebb, profi kádereket is. De önk-i jelenlét nélkül meghalnak, ahogy meghalt az MDF (vidéken az SZDSZ) is. De meghalnak koalíciózás nélkül is, mert a "nem vonatkoznak ránk 19-sz-i pol-i. kategóriák" nagyon gyenge duma.

Naív idealisták, civilség a hatalom környékén? Illúziókeltés. Különben meg valódi idealistákkal, dilettáns önkéntesekkel amúgy sem lehet üzletet kötni.
Ezek tehát vagy kőkemény üzletemberek lesznek, vagy a fidesz váltótársnak mégis inkább a szocikat választja majd.

A részvételi demokrácia sem Ivádi Gáborokat termel, hanem kb. olyan lelkes amatőröket, amiket az MDF reklámfilmjeiben nem egyet láttunk.

Oblomov 2010.04.21. 21:42:39

@tölgy: "Tévedhetek is, de"

... de valami bűzlik Dániában! Ezért spekulálunk valamennyien.

Oblomov 2010.04.21. 21:44:54

@bbjnick:
:-)
Majd elolvasom az igazságot is, de nem most.

stalien 2010.04.21. 22:16:59

@bbjnick: nick nick :
www.youtube.com/watch?v=ySgOds3bzcc
a görbéspont(?) nem kijelentést takart, akart jelenteni, bár az is igaz, hogy a májlí lemaradt róla
a nővérkét meg nem nevezzük cuncimókusnak !-)

www.youtube.com/watch?v=QX5GYmGhnRk&playnext_from=TL&videos=e_YTZBr_Jh8&feature=rec-LGOUT-exp_stronger_r2-2r-10-HM

stalien 2010.04.21. 22:48:36

Mosszt látom csak, hogy OMLÓSZ !

@gyaloghartur:
A XXI. század pinája a segg ?
/-(

A buks(z)i kiszökött ?-)

bryan 2010.04.22. 01:02:36

@hunor76:
A tárgyi és munkaadományok elszámolása nélkül nincs átláthatóság. Nem lehet anélkül költségeket számolni, hogy ismernénk, mi valósul meg konkrétan az LMP pénzéből, mi pedig az aktivisták önkéntes munkájából, mikor bérlik a termet, mikor kapják szimpatizánstól. Másrészt a korrupció nem cash only, az orvosokat is gyakran "konferenciákkal" és hasonlókkal veszik meg. Ha nincsenek elszámolva a nem-pénzbeli juttatások, a nyilvánosság jelentette külső kontroll illuzórikus. Én az összkép és a gesztusérték miatt elhiszem a tisztaságot, de hosszútávon szerintem ezzel a hibával kezdeni kell valamit.
Nem arra gondolok, hogy vezetni kéne, hogy Z. Béla aktivista 13:00-tól 15:30-ig 100 szórólapot kiosztott, a Moszkva téri Meki előtt, hanem mondjuk feljegyezni, hogy itt és itt, szórólapoztak aktivisták, itt és itt pedig fizetett diákmunkások. Ezt a termet megkaptuk ingyen, köszönjük a Zöld Bt.-nek, ezért pedig 50000-t fizettünk a Kultúrháznak Sajóvalamin.

civilkontrol 2010.04.22. 10:46:18

Hát ennyi volt. Mégsem léteznek csodák :o(

Nagyon sajnálom és KURVA DÜHÖS VAGYOK!

civilkontrol 2010.04.22. 11:22:36

@tesz-vesz:
Én is pontosan igy voltam velük :o(

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.04.22. 13:44:50

csak pár tény a hisztis jobbosoknak és jobbikosoknak.

Karácsony Gergő aznap korábban épp Novák Előddel vitatkozott egy másik helyszínen (LMP=JOBBIK! Úristen!)

A beszélgetésre még két hete hívták, meg, úgy volt, hogy egyedül lesz, csak a helyszínen derült ki, hogy mellé rakták Petőt és Laknert.

De Karácsony egyébként mondott erről olyat is, hogy "Én nem szeretnék olyan paranoiás országban élni, ahol nem az a lényeg, hogy mit mond az ember, hanem az, hogy hol mondja."

steverubellreborn 2010.04.22. 14:58:55

Pető húsz éve olyan,hogy az emberek többségének ökölbe szorul a keze ha látja hallja őt.

steverubellreborn 2010.04.22. 15:02:36

@caralho voador:

Hát ez aztán tényleg nagyon gáz. Köcsög Fidesz, ahelyett, hogy belevennék a 'kötelező análöklözést mindenkinek' passzust is!

Tényleg Szájer vagy a frakcióban rejtőzködő többi beszari meleg hogyan szavazna? Egy részüket onnan ismerhető fel,hogy miden második szavuk az erkölcs
DD

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.22. 15:11:39

@Lastres:

"Karácsony Gergő aznap korábban épp Novák Előddel vitatkozott egy másik helyszínen" --- írod.

Arról a vitáról hol lehet videofelvételt látni? Megnézném.

ü
bbjnick

steverubellreborn 2010.04.22. 15:56:11

@tevevanegypupu:
miért, a törés zúzást elkövetője szerint felmenteni? miért más az ha Jean a Renault munkása teszi ezt vagy Mohamed bainlouból?

steverubellreborn 2010.04.22. 15:58:23

@tevevanegypupu:

dapesti part, akarhogy is probaljak a videket, ott nemigen fognak menni. Az szdsz szavazoi, Koka Janos es valoszinuleg a mogotte allok, amerikaiak, izraeliek tamogatjak oket , mindig is tamogattak a liberalis partot, Palmerrel kezdodott, Soros, Tom Lantos es meg sokan (peldaul akiknek a helikopterleszallo palyat is epitettek).

mit vettél be,hogy ilyen hülye vagy?

steverubellreborn 2010.04.22. 16:02:17

@tesz-vesz:
kóka pénzeiről, idegenszívű lms beütésről
Muhaha

állítólag a jobbik olyan stetoszkóppal akarja ellátni háziorvosokat és a kórházakat amellyel kimutatható az idegenszívűség és annak a szívverése.

tevevanegypupu 2010.04.22. 16:03:33

@steverubellreborn:
No nezd csak, mintha egy szdsz-est hallanek.Csak nem a te egyetlen igazsagod az igazsag? (-:

tevevanegypupu 2010.04.22. 16:08:22

@steverubellreborn:
Majd ha annyi Jeant es Mohammedet ismersz szemelyesen, elbeszelgetsz veluk mint mondjuk en, akkor esetleg ertheted a kulonbseget. Jean altalaban nem szokott torni-zuzni, legfeljebb nagyon duhosen tuntet. Mohammednel viszont nem ritka, hogy csak ugy kedvtelesbol is megteszi.De meg am, meg esetleg teged is csak ugy szo nelkul pofonvag, ha nagyon ra talalnal nezni.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.04.22. 22:58:03

"Karácsony egyébként szimpatikus válaszokat adott, de ennek nem dőlünk be, a '90-es évek előtt az SZDSZ is jókat mondott."

De jó! Akkor még van kb. 12 jó évük! :DDD

elendem 2010.04.23. 01:05:07

@vizesnyolcas: Szerintem az, hogy közpénzből ne csináljanak egy iskolában elitosztályt a "fehéreknek" és kisegítőt a cigánygyerekeknek, egyszerűen csak emberség és normalitás kérdése. Ha Magyar Bálint átsegít egy idős nénit a zebrán, akkor onnantól tilos néniknek segíteni az átkelésben, különben zsidóbérenc szadeszes vagyok?

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.04.23. 16:13:29

@teknős: sőt, aki egy adott pontnál nem borítja rá, az csak szarházi lehet.

tölgy1 2010.04.23. 16:17:36

@Pável: csak nem Grifttel reggelizett?

(lassan magának is 32 neve volt)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.04.23. 16:26:58

@tölgy1: ne sértegessen (Grifttel).
Kezd elegem lenni KGergőből.

steverubellreborn 2010.04.24. 02:37:00

@tevevanegypupu:

mióta érzed úgy,hogy aki veled nem ért egyet az liberális?

steverubellreborn 2010.04.24. 02:40:47

@tevevanegypupu:

amúgy amikor a Munka Törvénykönyvét akarták módosítani vagy a Sorbonne egyetemi szabályzatát akkor együtt tüntetett Jean és Mohamed is. Kár rád több szót vesztegetni.

tevevanegypupu 2010.04.24. 10:40:09

@steverubellreborn:
"Sorbonne egyetemi szabályzatát akkor együtt tüntetett Jean és Mohamed is"

A tuntetesek legtobbjet ifju zsido egyetemistak vezettek, ezt azert ne hagyjuk ki a visszaemlekezesbol.Es nagyon sokszor egettek es pankracioztak is csak ugy kedvtelesbol. Elukon Daniel Cohn-Bendittel, aki sajat kenyelmi szempontjait figyelembe veve (is) szerette volna modosittatni a szabalyokat. A tuntetes valoban bizonyos szempontbol sikeres volt, bar Danit eleg sokaig kitiltottak Franciaorszagbol.

Hogy mibol gondolom hogy liberalis (sot magyar liberalis) vagy? A stilusodbol es a nagykepusegedbol. Ratok jellemzo a kioktato stilus, a humorezek teljes hianya es bizonyos fajta bunkosag amit nem tudtok palastolni. Amennyiben ezek nalad egyeni es szemelyes tulajdon, elnezest.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.24. 10:47:34

@tölgy1:
engem se sértegessen. pável valószínűleg kövér, nem fürdik reggel, és retteg a nőktől, ami reggel még leplezetlenül kiül szorongásként az arcára.
egyáltalán nem ideális reggeliző partner.

steverubellreborn 2010.04.26. 14:01:46

@tevevanegypupu:
ja ezt mondhattad volna előbb is,hogy zsidózni szeretnél...Egyébként pár éve is voltak több százezres tüntetések az egyetemi reformok ellen és szintén amikor a próbaidőt időtartamát azt hiszem 2 évre akarták emelni. ez azt jelentette,hogy felmondási idő nélkül el lehetett volna a munkavállalót azonnal bocsátani.

steverubellreborn 2010.04.26. 14:03:26

Mohammednel viszont nem ritka, hogy csak ugy kedvtelesbol is megteszi.

ugyanúgy mint Budiházy és a csürhéje a Szabadság téren.

tevevanegypupu 2010.04.26. 14:10:59

@steverubellreborn:

"ugyanúgy mint Budiházy és a csürhéje a Szabadság téren"

Budahazy jelenleg elozetesben van nem? Mit ohajtanal meg, vesszozzek meg a Kossut teren nyilvanosan es aztan zarjak kalodaba?

"ja ezt mondhattad volna előbb is,hogy zsidózni szeretnél"

Tudod ezek a 68-as sracok mind egytol-egyik kihangsulyoztak, hogy ok zsido ertelmisegiek (es forradalmarok sot hajlamosak terrorizmussal is kacerkodni).Szoval ne ess ketsegbe, ok buszkek a zsidosagukra (Izraelre nem mindegyik) es egy nepszamlalason fix, hogy nem akarnak letagadni.

tevevanegypupu 2010.04.26. 15:35:24

@bryan:
Nem kell olvasnom, mar eltem akkor, 15 eves voltam, minden percet vegigkovettem. Ezenkivul eleg sok franciat ismerek akik reszt vettek benne, tehat ott voltak, tuntettek es
aztan konszolidalt felnottek lettek.Ettol fuggetlenul 2008-ban az evfordulo kapcsan ujfent vegigolvastam mindent es meghallgattam a most mar szinte elegge lecsillapodott diakvezerek nyilatkozatait is. Szoval..

andika1980 2010.05.01. 11:11:42

Ennél rosszindulatúbban kérdező riporterrel ritkán találkozni. Hallgassátok meg Pető Iván wikipédiás lapján a teljes Kónya-Pető vitát! Abból kiderül, hogy milyen ember is ő. Különbb az összes mostani parlamenti képviselőnél. Ennyire tisztán, és őszintén érvelő ember nagyon kevés van. Sajnos.

steverubellreborn 2010.05.08. 17:59:32

@tevevanegypupu:
Én nem tudom,hogy Danielnek pl milyen zsidó identitása, van, vagy van-e egyáltalán. De ha van is, abból még nem következik a forradalmiság,terrorizmus.

steverubellreborn 2010.05.08. 18:00:33

@andika1980:

Ennyire tisztán, és őszintén érvelő ember nagyon kevés van. Sajnos.

Pető mint tiszta ember DDDD
Kiderült valóban,hogy egy sunyi patkány.
süti beállítások módosítása