„Sajnos nincsen meg a reakciósok 2002/2006-os hőbörgése az archívumotokban, pedig milyen jól nézne ki egymás mellett egy Turulmadár vs. Lendvai/Szanyi siránkozás 4 év különbséggel!” (Mucin kommentje)
Az UFi korabeli hőbörgéseire vadászókat ki kell ábrándítanunk: az archívumunk elérhető, ahol el lehet olvasni nyolc, illetve négy évvel ezelőtt írt cikkeinket is. Jó ég, nyolc éve? Öregszünk, hahh! De szóljon, aki hőbörgést fedez fel akkor írt vezércikkeinkben. Lássuk csak őket!
A köztársaság D-napja (UFi, 2002, különszám)
„Bárki, aki eddig kezébe vette lapunkat, láthatta: igazán nem volt a szívünk csücske az új miniszterelnök. Támadtuk, de inkább csak a magunk szórakozására nevetgéltünk ballépésein, tehetségtelenségén, nagyívû beszédein. Nem követeltük habzó szájjal a sámándobot verve, hogy „Mongggyon le!” Vittük a magunk szolidan ellenzéki irányvonalát. Eddig.
A helyzet ugyanis gyökeresen megváltozott: egynapos mellébeszélés után Medgyessy Péter elismerte, hogy a III/II-es csoportfõnökség szigorúan titkos tisztje volt. Jegyezzük meg jól 2002. június 18-át; ez volt a Magyar Köztársaság D-napja. Ekkor derült ki, hogy az önmagát rendíthetetlenül szociáldemokratának hazudó párt a rendszerváltás után tizenkét évvel sem tud olyan miniszterelnököt állítani, aki nem volt a diktatúra elnyomó apparátusának tagja.
Medgyessy Péter ugyanis nem nevezhetõ a kommunista rendszer áldozatának, ellenzékének, még csak reformerének sem. Õ maga volt a Rendszer. Aki (másokkal együtt) felelõs volt a „zsíros, hülye csendért” „János pap országában” – ahogy az immár halott Petri György olyan kiválóan fogalmazott. A kormányfő ráadásul mindezidáig el is
titkolta ezt a tényt; eltitkolta választói és az egész magyar nemzet elõl. Aki csak egyszer végigült egy gimnáziumi történelemórát, tudja, hogy diktatúrában nem létezik az a
védekezésként elõráncigált érv: a kémelhárító a hazáját védte, mindenki más rossz fiú volt. Hol zsarnokság van, ott nemcsak az emberek szívében és a rabok kiáltásában van; zsarnokság van a fõcsoportfõnökségek irodáiban, kihallgatóhelyiségeiben, elemzõ szobáiban. És fõleg ott.
Medgyessy Péter megméretetett és könnyûnek találtatott. Medgyessy Péternek mennie kell. Apáknak és fiúknak pedig szolgáljon örök történelmi tanulságként
az eset. – ABLONCZY BÁLINT”
***
Egy a tábor, egy a zárszó (UFi szerkesztőség, 2006 május)
„Bár vonzódunk a független értelmiségi léthez, jelentjük, nincs becsomagolva a bőröndünk. A választási vereség másnapján felmostuk magunkat és elhatároztuk, továbbmegyünk a magyar nemzet sorsának vérrel megszentelt, az idő vasfogától rögös
útján.
Mégis, mégis. Most mindenki kurva okos a Főamőba választási győzelmének okairól,
így hát mink is kivennénk a részünket a Csizmadia Ervin Politikaelemző Polgári Kör
köldöknézéséből. Hírszerzői mélységékbe azért nem mennénk, a Political Capital birodalomhoz (oh, MDF, oh, modern konzervativizmus) tartozó hírportálnak honlapunkon zajló fórumbejegyzésekből sikerült cikket összevágnia, amely szerint jobbkörnyéken lázadás készül, és egyesek indulnak kukát borogatni, ha Orbán Viktor nem
mond le, de izibe’.
A fiatalabbak körében a mikolai kijelentések valóban sokakat az urna felé taszigáltak. Így a nemzet orvosának része volt abban, ha nem is húúúúsz évre – és itt most nem nézünk Martonyi professzor úrra –, de négyre biztos a hatalomba betonozta a csapnivaló kormányzati munkát felmutató posztkomcsi bandát. A Fidesz választási vereségét a kampánybakikakkal magyarázók azonban csak a felszínt kapirgálják.
Nekünk megvan a különbejáratú überfrankónk a választási vereségről. Szerintünk ugyanis a választás azon múlt, hogy a Fideszből kiveszett a hit. Az a hit, amely szerint az összes marketing-idiótaságon túl a politika mégiscsak eszmékről, személyekről és jövőképekről szól. Az emberekről, ha úgy tetszik, de ez a hit soha nem az összes posztkádárista kispolgári nyavalygás felvállalását jelenti. Nem volt hiteles a politikai stratégia és a kommunikáció: a jobboldal pályát engedett Gyurcsány Ferencnek, aki fiatalosnak, lendületesnek mutathatta magát. Attól való rettegésben, nehogy agresszívnek mondják, a Fidesz elhagyta a dinamizmust, a rá jellemző jövőkép hangsúlyozását és elkezdett ígéretekben versenyezni az ebben verhetetlen MSZP-vel.
Nekünk külön fájt, de ez nyilván a mi bajunk, hogy 35 éven aluliakat masszívan hanyagolta a jobboldal. A számok a szomorú valóságot mutatják: míg a nyugdíjas korosztályban gyógyszerár-kampányával a Fidesz érdemben nem tudott új szavazókat magához csábítani, az általunk sokszor lefitymált, kiröhögött Gyurcsány Ferenc-i mókapolitika mögött sok fiatal törődést, jófejséget és tenniakarást érzett. És elcsoszogott beikszelni a korábban vércikinek érzett MSZP-t.
A magunk kis sármennyiségét mi is vállaljuk: időnként túl lelkesen kontráztunk egy olyan politikának, amellyel nem értettünk egyet. Másokkal ellentétben azonban nem érezzük úgy, hogy most eljött az idő rugdosódásra. Szélsőpolgári, underground nackók voltunk, azok is maradunk. Tartsanak velünk továbbra is!”
