Mi jár hatszáz évért?
2010. április 09. írta: Passato Prossimo

Mi jár hatszáz évért?

  Mit vesztettem nyolc év alatt? Leltárt készítek. A kórházakkal kezdem, mert majd' minden budapesti kórházbezárás érintett, így vagy úgy. A szocialista reformdüh jelképes intézményeket rombolt le. Nehezen gyógyítható sebeket hagy maga után a koalíció, és nemcsak az én lelkemen.

  A Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ 1884-ben közadakozásból épült. Itt raktak először inkubátort az ajtóba, hogy esélyt adjanak az abortusz helyett. Koraszülött osztálya nemzetközi hírű volt. Itt született a nagyobbik lányom. (Schöpf-Merei Ágost gyermekgyógyász, az olasz légió katonaorvosa volt, Kossuth Lajossal emigrált 1849-ben.)

  Az OPNI 1868-ban nyitotta meg kapuit. Göbl Lipót telkét vásárolta meg Buda városa. Innen a Lipótmező elnevezés. 1945-46 kivételével, amikor a Vörös Hadsereg egyik parancsnoksága birtokolta, folyamatosan működött az intézmény. Itt gyógyított feleségem egyik nagybátyja évtizedekig.

  A Szabolcs utcai kórház az izraelita hitközség pénzéből a XIX-XX. század fordulóján épült. Csontvelő-transzplantációs egysége egyedülálló volt. Itt reménykedett gyermekkori barátom a gyógyulásban, amíg be nem zárták alóla az osztályt. Ő vasárnap már az égiekkel szavaz…

  A Svábhegyi Gyermekkórházat 1949-ben létesítették tbc-s gyerekek számára. Feleségem egyik nagyanyja évtizedekig volt pedagógus-ápoló itt.

  Az Újpesti Szülőotthon 1928-ban épült közadakozásból. Itt született apám, meg a fél család (és én).

  A BM Kórházat 1949-ben az államvédelmi szerveknek hozták létre. A rendszerváltás után köz- és oktatókórház volt. Ehhez csak annyi kötődésem van, hogy jelenlétemmel támogattam a bezárás elleni megmozdulást.

  A második Gyurcsány-kormány az orvos szakma, az egészségügyi dolgozók és a közvélemény tiltakozása ellenére zárta be ezeket az intézményeket. Jelenleg mindegyik üresen áll. Az értékes ingatlanok és telkek tartós hasznosítására egyelőre nem került sor.

  Ezekben az intézményekben összesen közel hatszáz éven keresztül gyógyítottak. Van párt, ami húsz évért húsz évet osztana. Bele se merek gondolni, mi jár hatszáz évért.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr191904033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispufi 2010.04.09. 08:14:30

Az Újpesti Szülőotthon nekem is a legrégebbi, legtávolabbi személyes múltam. :-(
A Lipótról pedig néha úgy éreztem, a jövőm...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.04.09. 08:14:49

Nem mindig jó ómen az ÉS-ből idézni, de: www.es.hu/?view=doc;25570

Gyalázat.

suski 2010.04.09. 08:24:23

hát kéremszépen a magyar társadalom szájtátva birkamódra nézte végig, hogy az ehhez hasonlókat a nulla felhatalmazású gazemberek meglépjék. Miért hagytuk? Az a néhány tüntetô nulla, a tömeges felháborodás hiányzott, most meg majd Orbántól várja mindenki, hogy a szart arannyá változtassa, lehetôleg úgy, hogy azért szavazni se kelljen elmenni, majd mások elmennek úgyis. Ja és lehetôleg már másnap mûtsenek a bezárt kórházakban és másnap járjon a vonat, ahol eddig nem.

dr. Sigmund Fraud 2010.04.09. 08:44:47

Egy apróságot azért ne felejtsünk: a régi nem feltétlenül jó. Különösen nem a kórházak terén.
Önmagában a bezárás ténye nem veszteség. A korszerűtlen, nem teljes profilú kórházakra (Schöpf-Mérei, Mentőkórház, de elavultsága okán a János is) bizony bezárás vár, akármilyen színű is legyen a kormány. Az a veszteség, ha a kompetencia nem kerül megőrzésre (pl. OPNI), ez viszont nem intézményi hanem ellátásszervezési kérdés.

Téglagyári Megálló 2010.04.09. 09:09:01

@elGabor:

Az általad idézett ÉS cikk vége:

"A nem a szorosabban vett gyógyításhoz tartozó anomáliák mellett (amelyek ismertetését a terjedelmi korlátok erősen korlátozták) olyan disznóságok tömege is megesett, mint a műszerek, berendezési tárgyak jelentős részének eltűnése, a könyvtár széthordása, a képzőművészeti gyűjtemény, a lipóti múzeum sorsának bizonytalanná válása, a magánalapítvány által restaurált (műemlék) kápolna újabb pusztulásnak indulása. Ma már csak abban reménykedhetünk, hogy az ombudsmani jelentés nyomán több illetékes szerv is munkához kezd, és megpróbálkozik a kármentéssel, a felelősök fölkutatásával és arányos megbüntetésével. Politikai hovatartozástól függetlenül. "

Nocsak, már az ÉS is nácul?

Roltii 2010.04.09. 09:11:35

@dr. Sigmund Fraud: svábhegyi tüdőgetva? Engem ott kezeltek allergiával meg allergikus asztmával, ezentúl ha jól tudom ezt a belvárosban tehetem meg...nevetséges...tüdőbetegeket nyomjuk a belvárosba gyógyulni...

qbr 2010.04.09. 10:08:26

@Roltii:
Ha felnőtt ellátásban részesülsz, és felső szintű ellátásra szorulsz, akkor ott a SE Tüdőklinika (a János kh. legtetején) vagy a Korányi (Budakeszi-János-hegy).
A tüdőgondozói hálózat pedig mindig is mindenfelé volt, pont azért, hogy a betegeket körzetenként el lehessen látni

qbr 2010.04.09. 10:10:37

@Roltii:
No, elveszett a kommentem. Szóval ha felnőtt ellátásban részesülsz, akkor a Tüdőklinikára (János kh. tetején) vagy a Korányiba (János-hegy tetején) kell menned, ha felső szintű ellátásra szorulsz. Ha gondozó lát el, azok pedig hálózatban vannak, mindenhol, belvárosban, külvárosban, kisvárosban stb.

Roltii 2010.04.09. 10:15:19

@qbr: hálistennek, már nincs rá szükségem jó ideje, de azért köszi:D

qbr 2010.04.09. 10:16:24

A cikkhez pedig annyit hozzátennék azért, hogy a Szabolcs utcai OGYK transzplantációs osztályát a Szent László kh átvette úgy, hogy a saját transzplantációs osztályukat felújították, és mellé egy újat alakítottak ki.

zsögödbenő 2010.04.09. 10:18:51

@dr. Sigmund Fraud: a Schöpf-Merei (NEM Mérei) bizony sokaknak volt fontos, hogynemondjam, hiánypótló szolgáltatásai voltak. Ezt korszerűtlennek nevezni bezony ostobaság.
Ha pedig a "nem teljes profilú" kórházak tartandóak meg, akkor nem sok maradhatna...

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.09. 10:23:54

Ez bizony nagyon szomorú. Nem vagyok budapesti, és a szülővárosomban csak a pszichiátriát zárták be, de az is épp elég baj, mert sok szerencsétlen ápoltnak nem volt hová mennie, és az utcára kerültek. Nem mintha sok emlék fűzne a pszichiátriához, hacsaknem az, hogy édesanyám kicsi koromban mindig azzal ijesztgetett, hogy odavisz, ha rosszalkodom...

Guild 2010.04.09. 10:36:15

Nem az a baj, hogy kórházakat zártak be. Tudom, hogy minden változásnak van negatív oldala, de Magyaroszágon még most is túl sok a kórház nemzektközi összehasonlításban. Az a baj, hogy teljesen előkészítetlenül, átgondolatlanul, politikai érdekek mentén tették ezt, és a fekvőbeteg ellátás leépítésével párhuzamosan nem fejlesztették a járóbeteg ellátást.

Roltii 2010.04.09. 10:48:06

@Gorgiasz: az a baj, hogy ez az egész kormányzásukra igaz, semmit se gondoltak kellően végig, csak a rövidtávú haszonszerzés volt az érdek. Valszeg szvsz még relatíve keveset is kerestek vele, mert túl sok a hülye a parlamentbe...

Tündér_Lala 2010.04.09. 10:54:27

Ezek nagyon nagy károk. Van azonban ennél nagyobb is a területeten.
A már gyakorlatot szerzett orvosok elüldözése. A közép generáció, ha már felszólitották a mobil viselkedésre, fel kellett adnia baráti körét egzisztenciáját, akkor nem 200 Km-t keletre, hanem 2000 km-t nyugatra ment. Továbbá távoztak azok is, akik a teljesítmény volumen korlát miatt nem jutottak műtéti lehetőséghez és féve megszerzett gyakorlatuk elvesztésétől szintén távoztak.
Ez precedenst teremtett és az őket valószínűleg végleg elveszítettük. A rossz körülményeket hivatástudattal kompenzáló rendszerbe embertelen darab darab szmlélettel belenyúló kormányzat helyrehozhatatlan károkat okozott.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.09. 11:00:44

a megsemmisítés közvetett formája. majdnem népírtás.
kormány a magyarok ellen. az élet mentésének intézményei és egyben jelképei a megsemmisülés határán.

Valandil 2010.04.09. 11:06:01

@Roltii: Ez kifejezetten átgondolt lépés volt. A célját tudják is, középtávon már hasznot (nem anyagit) is hozhat nekik. Csak mi beledöglünk.
Ja, ez volt a cél!

Samott 2010.04.09. 11:51:58

"A második Gyurcsány-kormány az orvos szakma, az egészségügyi dolgozók és a közvélemény tiltakozása ellenére zárta be ezeket az intézményeket. Jelenleg mindegyik üresen áll. Az értékes ingatlanok és telkek tartós hasznosítására egyelőre nem került sor."

Azert ez jo hir, igy nehany honapon belul meg lehet kezdeni a teljeskoru felujitasukat es akar egy even belul meg lehet nyitni mindet. Harom napon belul nyer a fidesz, ok tiltakoztak a bezarasok ellen, minden bizonnyal visszacsinaljak ezeket a donteseket. En is varom mar a benzinarcsokkentest, hiszen az ellen is tiltakoztak...

Rockyforever 2010.04.09. 11:59:37

Kár volt bezáratni az OPNI-t is, nagy szükség lenne rá most is! Sokan kapnak majd idegbajt a baloldalon.

Téglagyári Megálló 2010.04.09. 12:22:07

@Samott:

Sajnos a cinizmus nem gyógyítható.

Samott 2010.04.09. 12:55:10

@Téglagyári Megálló: semmifele cinizmus nem volt abban amit leirtam, minden ingatlan megvan, orom az uromben, hogy bar kiuritettek, de igy legalabb zokkenomentesen fel lehet ujitani es be lehet uzemelni oket ujra.

Ha a benzinarra gondolsz, arra is megvannak az eszkozeik: lehet kevesebb az afa vagy a jovedeki ado. Tiltakoztak, ez azt jelenti ha lehetoseguk lesz akkor kijavitjak az igazsagtalan donteseket.

egy nik a sok közül 2010.04.09. 13:12:05

3+ méter belmagasságú épület

egyszerűen nem megengedhető luxus ma már - akkor sem, ha gazdag lenne az eü-ünk, mert nem lenne etikus a betegellátás helyett a pazarló fűtésre költeni

egy nik a sok közül 2010.04.09. 13:13:57

@Samott:

sokat nincs értelme felújítani, inkább új, olcsóbban üzemeltethető és a modern követelményeknek megfelelő kórházat kell építeni

Roltii 2010.04.09. 13:30:15

@egy nik a sok közül: galériázni kell...
viccet félretéve BIZTOS, hogy lehet hasznosítani, és kell is. Lehet, hogy ez rövidtávon sokba kerül, de merjünk már befektetni picit a jővőbe (húúú, de demagóg..).

Téglagyári Megálló 2010.04.09. 15:01:49

@Roltii:

Valamint a múltba is, nem kellene régi épületeket lebontani csak azért, mert régiek és sokba kerül a felújításuk.
süti beállítások módosítása