Köteles
2010. április 08. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Köteles

  Az, hogy a pártok listákat gyártanak a választópolgárokról, egyáltalán nem újdonság, bizonyos keretek között még csak nem is illegális. Ráadásul a fideszesek nem is igen büszkélkedtek mással az elmúlt nyolc évvel kapcsolatban, minthogy végre sikerült egy olyan aktivistahálózatot és névjegyzéket összehozniuk, amelynek segítségével kritikus pillanatokban sikeresen mozgósíthatnak. Teljesen nyíltan gyűjtötték az adatokat a mindenféle hülye aláíróíveken, az aprós betűs részben pedig jelezték is, hogy eszük ágában sincs az információkat nem megőrizni. Az is nyilvánvaló, hogy a többi pártnak is vannak listái: minket például Bokros Lajos személyesen hívott fel, hogy adjuk meg neki az adatainkat; Gyurcsány Ferenc és (részben) Mesterházy Attila pedig úgy haknizta körbe titokban Magyarországot, hogy a rendezvényeire csak a megfelelő listán szereplő lakosok mehettek be. Mi például nem voltunk rajta az MSZP-s listákon, így a marcona kapuőrök nem is engedtek be minket egy Gyurcsány-, illetve egy Mesterházy-fórumra. Valószínűleg a Fidesz-listáról is hiányzunk, mert több kerületi ismerősünkkel szemben mi nem kaptunk Krumplikutya-posztert - mégiscsak alá kellett volna írnunk valami faszságot. De hát ilyen ez a popszakma.

  A Kubatov-ügynek azonban mégis van néhány szomorú tanulsága. Vegyük sorra ezeket!

  1) Kubatov Gábor nagyon bénán csajozik. 2009 szeptemberében valószínűleg egyetlen pártaktivistát sem lehet megdugni a „bibibí, nekem van on-line adatbázisom!” szöveggel. Legalábbis nekünk nem sikerült, pedig mi még egy csomó hárombetűs rövidítéssel is szoktunk dobálózni a hasonló helyzetekben.

  2) 2009-re sikerült eljutni oda a Fidesznek, hogy immár nem floppy discen vagy sajtcédulán tárolják az adatokat, hanem szereztek egy igazi nagy komputert, méghozzá egy olyat, amely mellett nem kell konkrétan ott ülni, ha az ember meg akar nézni valamit, hanem a számítógépes világhálón keresztül is el lehet érni. Sőt egy olyan menő számítógépes programot is telepítettek rá, amely rögzíti, hogy ki mikor mit csinál a rendszerben. És az a durva, hogy ezt a zseniális ötletet kurva nehéz volt átverni az elnökségen. Így viszont technikai szintben sikerült utolérniük a Podmaniczky utcai vegyesboltot, ahol már négy éve működik az elektronikus készletnyilvántartó és számlázási rendszer; a szükséges szovtvert, ha jól tudjuk, negyvenezer forintért vették (de lehet, hogy valami ingyenes verziót alkalmaznak).

   3) Nem akarjuk azonban elbagatellizálni az ügyet: az, hogy Kubatov szerint a komcsikat is nyilvántartják, nagyon durván antidemokratikus, alkotmányellenes és törvénysértő dolog. Persze Pécsett ez eléggé magától adódott: mivel két jelölt volt, és a saját szavazóikat ismerték, egyértelmű volt, hogy a nem saját szavazók komcsik - ha viszont ők tényleg bekerültek egy adatbázisba, akkor a Fidesz elmehet a picsába. Főleg ha Kubatov hősködésének megfelelően a rendszert országossá akarták/akarják tenni.

  Rettegni azért nem fogunk, már csak azért sem, mert nem nézzük ki a Fideszből, hogy képes lenne két adatbázist - a választóit meg mondjuk egy pályázati rendszerét - összekapcsolni. Meg az is kérdés, milyen hatékony lehet az a Kubatov-féle állítólagos lista, ha a pártnak azt sem sikerült kiszűrnie, hogy a fejtágítón részt vevő pár tucat vagy néhány száz aktivistája között ne legyen szoci vagy jobbikos besúgó.

  Maga az ötlet azonban, hogy a szoccereket nyilvántartsák (akár létezik ilyen lista, akár csak Kubatov vetített róla), mélyen elítélendő, s a Fidesznek egyértelművé kell tennie, hogy nem állt és nem áll szándékában visszatérni a B-listázás régi hagyományához. Ha meg igen, akkor ne rendezkedjék be túlságosan hosszú időre, mert hamar el lesz zavarva a halál faszára.

  Amúgy megjegyeznénk: lakossági fórumok tömegén szerzett tapasztalataink szerint, amelyeket Cesare Lombroso elmélete is megerősít, a komcsikat messziről - fejforma, arckifejezés, testtartás és egyéb fizikai jellemzők - alapján fel lehet ismerni, semmi szükség online adatbázisra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr711904050

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fidesz Exkluzív! 2010.04.10. 00:46:11

Az Egyenlítő TV birtokába került a Kubatov-féle adatbázis egy része - "Megszereztük a Fidesz adatbázisát, ilyet csak a Rákosi-rendszerben láthattak" - valamint a rendszer használati utasítása. Az OVB a Kubatov-felvételt hitelesnek fogadta el,...

Trackback: Beszéljen személyesen Ön is Kubatov Gáborral! 2010.04.09. 00:46:04

„…Tehát meg tudom mondani a városban, hogy kik azok a komcsik akik egyébként elmentek szavazni, és nem a Pávát és nem a Fideszt támogatták. Infrastruktúrában nagyon nagyon sokat fejlődtünk…” – Kubatov GáborMivel az Egyen...

Trackback: Meg tudom most mondani a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmentek szavazni, és nem a Pávát vagy nem a Fideszt 2010.04.08. 14:41:04

jó kis juhászok vagytok fityeszes fijjúkák! természetesen már megy a mosdás... pl a mandineren is beindult a blogmotor, jönnek a vicces kis csáó mszp filmek és minden más, h tereljünk. de ha ez tényleg igaz, akkor itt szar van a palacsintában! méghozzá...

Trackback: Kubatov-szindróma 2010.04.08. 14:10:14

avagy hogyan lesz adatbázis-gate egy elszúrt személyzeti politika eredménye Akit a Kubatov-gate lényege érdekel, könnyen tájékozódhat a neten a legkülönbözőbb forrásokból, például Walter Melone kolléga friss posztja alapján

Trackback: Kubatov köteles beszéde 2010.04.08. 13:15:52

Ennek a történetnek a segítségével valószínűleg több emberrel lehetne elhitetni, hogy a Fidesztől félni kell, mint anno a sokkal elvontabb fenyegetésként bemutatott köteles beszéddel. (Fotó: szegedma.hu) Itt a Fidesz idei köteles beszéde. Egy hangfel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.04.08. 13:20:15

Teljesen felesleges listázni, én ránézésre megmondom melyik a kommer.

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.04.08. 13:21:57

@Dr. Zerge: +1

Másrészt mozgalmárkodásom során egyre inkább megerősödtem abban a képzetemben, hogy ez a Kubatov... hááát... nem egy megnyerő jelenség, és sokszor véltem úgy, hogy az elefántcsonttoronyban ülő titokzatos bölcsek valószínűleg még életükben sosem láttak átlagszavazót.

Fogalmazzunk úgy, hogy sosem a kampány volt az erősségünk, és az utóbbi időben igyekszünk ezt megkerülni a mozgósítással. Azt viszont elfelejtjük, hogy nagyon rá lehet unni a nyomulókra.

Kubatov kijelentése pedig (pontosabban, hogy az elhangzott) "több mint bűn: hiba volt."

cutcopy 2010.04.08. 13:27:21

Amúgy ezt a Kubatov ügyet egyesek akár vehetik Fidesz propagandának is a kurucon hiszen a Trágár Kínai márciusi videója szerint a Jobbik rendezvényén csak egy komcsit fogtak, de mint kiderült Fideszék viszont csak Pécsett 15 ezret..! Lássuk be, csábító ajánlás ez egy bizonytalan Jobbikosnak..!

Szt. Ahanov 2010.04.08. 13:33:07

K. jó poszt, különösen a Lombrosos rész, Kubatov Gábor meg tényleg menjen a picsába.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 13:39:31

Az utolsó bekezdés - remélem - csak vicc.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.08. 13:44:16

Zseniális a kép és szöveg is. :)
A Kubatov pedig kikerülhet az "újabb kiváló Fidesz vezető" tablóra.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 13:48:13

Egyébként meg pont itt a mandineren derült ki, hogy az igazi fidi szavazót nem érdekli az eset, sőt, a felvétel biztosan hamisítvány, amit nbh-s jobbikosok tákoltak össze személyesen gyurcsány megbízásából.

hát eleve bazmeg: recseg!

kk_kk 2010.04.08. 13:48:59

@mavo:
Nem, nem az...
Tudvalevőleg KK&TT az elkövetkező éra eljövedő szóvívői, minden szavuk arany és az igazság kútfeje.

Irónia? Tréfa? Vigadás? Valami dereng?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 13:53:28

@kk_kk:

tréfában nem ismerek humort. ez van.
mondjuk te sem.

kk_kk 2010.04.08. 13:59:08

Én mosolyogtam az utolsó bekezdésen (is), de ez már irreleváns.

Gandalf Garaboncias 2010.04.08. 13:59:57

A teljes szöveg az MTI hivatalos leiratában (alaposabb, mint az ilyen-olyan blogokról összeszedettek):

"Régen úgy csináltunk egy kampányt, hogy a sötétben, az erdőben belőttünk egy sörétes puskával, és reggel, világosban összeszedtük a vadakat. Nem tudtuk, hogy hol vannak a választóink; csináltunk egy nagy kampányt, és utána elment, aki elment. A célkiválasztásoknál mind a 36 ezer 500 embert személyesen ismertük. Tehát aki ott volt, azt mindegyiket személyesen ismertük, mindegyikről tudtuk, hogy hogy hívják, hogy hány esztendős, hogy milyen erős támogatónk, mi a telefonszáma, mi a mobilszáma, mi az e-mailcíme. És ezt szerintem nem is lehet másként csinálni. Ha a pécsi kampányban feleennyi anyagunk van kint az utcán, de csak ezt a munkát elvégezzük, akkor is megnyertük volna a választást. Mi a legnyugodtabban ültünk ott a Bánki Erikkel, azt mondta, Gábor, 38 ezer szavazatunk lesz, 36,500 lehet. Tehát 1.500, nem tudom, százalékosan nagyon kicsi az eltérés, de pontosan meg tudtuk mondani, hányan mentek el szavazni. A 38 ezer emberből 22 ezernek tudtuk a telefonszámát. Tehát ez azt jelenti, hogy mondjuk automata hívásokkal a 22 ezer embert el tudod érni két órán belül, bármi történik a kampányban. Ha a Páva Zsoltról azt mondják egyébként, hogy egy gyerekgyilkos volt, a kampány utolsó napján szórólapozott, akkor te a szavazóbázisodnak kétharmadát el tudod érni, és azt mondod, hogy Páva Zsolt a legtisztességesebb ember. Hazugságokat állítanak róla. Nagyon gyors kommunikációt tesz lehetővé. Ráadásul ismertünk 15 ezer olyan embert a városban, ennyi szavazatot kaptak a többiek, akik Páva Zsoltot elutasították. Tehát azt állítom, hogy név szerint ismertünk minden olyan embert, aki elment szavazni, és nem Páva Zsoltra szavazott. Tehát név szerint. Tehát meg tudom mondani azt a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmennek szavazni, és nem a Pávát vagy nem a Fideszt támogatják.
Infrastruktúrában nagyon-nagyon sokat fejlődtünk (...)áttértünk egy új adatbázis-kezelési módra. Amikor az elnökség elé terjesztettem, akkor Orbán Viktor (...) nem igazán ért a számítástechnikához, most már sokat léptünk előre, mert sms-t tud fogadni-küldeni és tudja, mi a fax és az e-mail közötti különbség, kis túlzással, de nem is ez a dolga, na mindegy (...)/Távolról közbevetés: "Van olyan, amihez nem ért Orbán Viktor?" Kubatov: Nincs! Ehhez kevésbé ért./ Amikor áttértünk erre, akkor elvittem az elnökség elé, hogy nekünk itt van egy online adatbázis-kezelési módunk, és ez sokkal biztonságosabb, mint egyébként az offline. És azt mondták, hogy jó, jó, dehát a Pentagonnak a rendszerét is feltörték már, és hagyjuk, a kommunisták ráadásul ránk vannak állva... hagyjuk az egészet a csudába... És hiába mondtam, hogy ugye adatbázisok voltak (...) e-mailen küldjük ugyanazt, komputereken hagyjuk és elhagyjuk a laptopokat, lemezeken őrizzük és elhagyjuk a lemezt, pendrive-okra rakjuk meg ezerfelé, és gyakorlatilag ugyanúgy szétporlad és ugyanolyan veszélyes, akkor megértették és csináltunk egy nagyon ritka, biztonságos adatbázis-kezelő rendszert. A rendszer maga úgy működik, hogy én látom, hogy ki mikor lépett be, mennyi adata van, mennyit módosított rajta, hány telefonszáma van, hány e-mail-címe van, ha belépett, dolgozott-e benne vagy egyébként csak bekapcsolta, tehát tudom kontrollálni ezt a dolgot, és ezt a fajta adatbázis-kezelési aktivitást tudom mérni."

jan 2010.04.08. 14:01:56

Riszpekt a posztírónak, ez az egyenes beszéd!

Ami engem illet, a Kubatov-ügy ellenére a Fideszre fogok szavazni, de elég rossz szájízzel...:(

cutcopy 2010.04.08. 14:03:46

@mavo: Ha egy titkosan kezelt szabályosan létrehozott adatbázisról van szó akkor miért ne tudhatná Kubatov a komcsik neveit? Vagy a komcsizás sérti a füled?

Trig 2010.04.08. 14:08:40

@mavo: Hogy lenne már vicc, rajtad is látszik.

Gandalf Garaboncias 2010.04.08. 14:19:44

A szövegben mondjuk nincs arról szó, hogy a "komcsikról" hasonló részletességű adatbázist vezetne a pécsi Fidesz, csupán arról, hogy ismerik név szerint azokat, akik nem a Fideszre szavaztak. Ami szintén elég gáz, elismerem, de korántsem akkora, mintha egyértelműen kiderült volna a részletes online feketelista megléte. Ezt lehetett kizárásos alapon is csinálni: aki nincs rajta a legális adatbázisunkban, de benne volt a választói névjegyzékben, az "komcsi".
Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy magyarázkodás helyett a Fidesz erősen megkésve csak egy szűkszavú sablonnyilatkozattal próbálta csak elkenni az ügyet.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.08. 14:23:09

Elég pici Mavo avatarja, de azért megpróbáltuk beazonosítani Lombroso professzor könyvében. Ennek alapján nagyon valószínű, hogy Mavo nem tisztán komcsi, hanem liberálbolsevik.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.04.08. 14:29:50

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

a kilincsorráról ismeritek fel a komcsit?
(ezt sokan így fogják értelmezni...)

VIKUNYA 2010.04.08. 14:30:04

A Fidesz tényleg menjen a picsába! Nyilvánvaló a szövegből, hogy nagyzol Kubatov, de az is nyilvánvaló, hogy gyűjtenek adatokat a nem Fideszesekről is. Senki sem helyezheti törvényen felül magát. A kétharmad várományos leendő kormánypárt sem. Hányszor kell még megszopniuk, hogy megtanulják. Ez nem szimpatikus a Fideszben. Most tessék, elérték, hogy szavazhatok rájuk befogott orral - vagy sodródhatom az LMP felé.

Refuse/Resist! 2010.04.08. 14:36:47

KKTT, zsenik vagytok, le a kalappal!
...habár:
"Legalábbis nekünk nem sikerült, pedig mi még egy csomó hárombetűs rövidítéssel is szoktunk dobálózni a hasonló helyzetekben."
Az asszony ezért nem fogja összecsomózni a tökeiteket?

hcrules 2010.04.08. 14:39:40

Olyan lista nincs hogy nem érdekelnek a pártok hülye telefonos hirdetései? Tleg srácok, rám kár pazarolni a pénzt! :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.08. 14:44:40

@Refuse/Resist!: Éppen az asszony miatt hazudtuk azt, hogy a hárombetűs rövidítések ellenére nem jött össze dolog.

lorantka_a_gall 2010.04.08. 14:44:59

Csajozós dumának igenis király XD

Robinzon Kurzor 2010.04.08. 14:51:24

"Tehát azt állítom, hogy név szerint ismertünk minden olyan embert, aki elment szavazni, és nem Páva Zsoltra szavazott. Tehát név szerint. Tehát meg tudom mondani azt a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmennek szavazni, és nem a Pávát vagy nem a Fideszt támogatják."

Hogy a kínai trágárok ebben tényleg semmi kivetnivalót nem találnak, az nyilván engem minősít.

A gyengébbek kedvéért azért lefordítom: lemásolták az aláírt szavazóköri íveket, a saját adatbázis alapján áthúzták a rendes magyar embereket és aki maradt (elment, de nem a mi emberünk), az a "komcsi", névvel lakcímmel.

Jogállamban ezekért valaki Cusi cellatársa lenne.

greybull 2010.04.08. 15:02:25

Mit foglalkoztok egy lapáton lévő hülye kis fasszal? Orbán a választások után úgy picsán rúgja, hogy elszáll a frászba - az égetésért.

jan 2010.04.08. 15:02:53

Kíváncsi vagyok, mi lesz a ma délutánra ígért "még durvább" leleplezéssel.

Különösen, ha elmarad, akkor jöhetnek majd az igazán jó összeesküvés-elméletek: a Fidesz kiszivárogtatásellenes kommandója lekapcsolta az informátort, vagy megzsarolták egy melegfelvonulásos archív videóval...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.08. 15:02:57

@Robinzon Kurzor: Te kinek a cikkét olvastad? Mi éppen erre írtuk: "nagyon durván antidemokratikus, alkotmányellenes és törvénysértő", "a Fidesz elmehet a picsába". Az más kérdés, hogy szerintünk itt Kubatov fotosoppol.

kispufi 2010.04.08. 15:03:52

@Robinzon Kurzor:
engem olyan undor fogott el, hogy ezek után már csakis befogott orral, halkan anyázva szavazok a fideszre. állítólag így is lehet. olvastam valahol.

gyaloghartur 2010.04.08. 15:09:34

...a komcsikat messziről - fejforma, arckifejezés, testtartás és egyéb fizikai jellemzők - alapján fel lehet ismerni...

Megismerni a komcsit
porcos gerincéről,
roggyant horgos ináról,
ha jön a WC-ről!

Megismerni a komcsit
dudoros fejéről,
amelyikben csak ordas
gondolatot érlöl!

Megismerni a komcsit
a tekintetéről:
sohase néz szelíden,
nem tudhatod mér' öl!

Megismerni a komcsit
kegyetlen arcáról,
mint mikor "gondoskodott"
atyjáról a cárról!

Megismered barátom,
akkor is, ha nincs itt:
aki "megfertőződött"
nem játszhat csak komcsit!

stratez 2010.04.08. 15:09:35

Lehet, hogy a Fidesz megnyeri a választást mindezek ellenére nagy keservesen, de a történelmi esélynek, amit Gyurcsány és a pénzügyi válság tálcán kínált fel neki, lőttek. Amiben biztosak lehetünk, ahogy az elbukott két előző választásnak, ennek a mostani orbitális baromkodásnak sem lesz következménye. Ami történt, törvényszerű volt, annak a következménye, hogy a pártnak nem volt ereje 2006-ban sem nyugdíjazni Orbánt. És most sem lesz.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.08. 15:15:35

@stratez:

"pártnak nem volt ereje 2006-ban sem nyugdíjazni Orbánt. És most sem lesz."

Nincs párt! Orbán Viktor = Fidesz.
Ezért is jön fel a Jobbik, mert ott még legalább valami közös ideológia is van - hunszocializmus.

teknős 2010.04.08. 15:19:59

@Karmadealer: Pontosan így van. Én is tudom az utcából, a fideszes tartótisztem meg pláne, hogy ki a komcsi szavazó, ki a jobbikos és más egyéb egzotikus párt támogatója. Nem is kell hozzá adatbázis, hogy észrevegyük, a helyi szavazókörök jelöltjei, akik négyévente az önkormányzati választásokon elindulnak és összteszik azt, amilyük van, mindenféle titkos adatbázis helyett vagy mellett, pontosan ismerik az alájuk tartozó embereket.

Hatékonyan kampányolnak, nem költik feleslegesen a pénzüket és erőforrásaikat is.

Kétségtelen tény, hogy az 50-es években az ilyen aktivisták vitették el az embereket, de ha valami noncsensz van ebben az országban, akkor az az, hogy most az emeszempé jogutódja retteg a fideszes listáktól...

Az évek meg a rutin 2010.04.08. 15:34:26

Az igazán érdekes az, hogy Kubi kik előtt mondta el magvas gondolatait. Ha mezei aktivisták, talpasok előtt, akkor ennyire hülye nem lehet.

Ha belsőbb körben, akkor valaki nagyon nem szereti őt.

Francois Pignon 2010.04.08. 15:36:16

Tegnap óta sokféle hasonlatot olvastam az üggyel kapcsolatban az őszöditől a köteles beszédig. Ezekkel szemben azonban valami hiányzik, hogy ebből igazán ütős ügy lehessen: Kubatovról a választók 90+ százaléka soha életében nem hallott. Így majdnem teljesen érdektelen nekik hogy mit beszél.

Amúgy az adatbázisról elhangzottaknak kábé fele sem igaz. Inkább olyan lelkesítésnövelőnek lehetett szánva ez, mint amikor Verebes mester meccs előtt az öltözőben a Talapa-Híres védőpárosnak bizonygatta hogy ők a világ legjobb bekkjei ;) Attól még nem lettek azok, de kicsit jobban hajtottak.

Az évek meg a rutin 2010.04.08. 15:38:46

@Francois Pignon: lelkesítésnövelőként tudatos törvénysértésekről beszél????

Mintha úgy akarnék egy csajnál bevágódni, hogy "képzeld, a randipénzt egy koldustól loptam".

Refuse/Resist! 2010.04.08. 15:46:52

@Az évek meg a rutin: Azt hiszed, a demokrácia a Szeretet Misszionáriusainak Rendje?

Nina11 2010.04.08. 15:48:29

Szerintem is nagy valószínűséggel meg lehet állapítani, hogy ki milyen szimpatizáns.

Pl.: EU-s választáskor "cső balos" kerületben kb. 10 km-ről kiszúrták, hogy nem vagyok MSZP szimpatizáns,ezen felbuzdulva "elefelejtették" lepecsetélni, a szavazólapot, (sor nem volt, csak pár ember lézengett a szavazóhelységben.) Amikor szóvá tettem, még ők voltak megsértődve, bocsánatkérésről meg pláne szó sem volt.

Az egyik nőismerősöm reakciója, meg arra a megállapításra, hogy "Kubatov egy f@sz", csak annyi volt, "igen, de akkora, hogy leszopni sem lehet":)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 15:50:27

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

kicsit félre, avagy off

értem én srácok (vagy ki a faszom vagytok te/ti), hogy ti a polgári vérsuttyó humor jeles képviselői vagytok, de néha picit, icipicit

on

zsidózni is szabad

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 15:53:21

@Robinzon Kurzor:

"Hogy a kínai trágárok ebben tényleg semmi kivetnivalót nem találnak, az nyilván engem minősít."

igen, téged minősít, hogy olvasni sem tudsz, bazmeg

Az évek meg a rutin 2010.04.08. 15:58:24

@Refuse/Resist!: Egyesek szerint lehet más a politika...

kk_kk 2010.04.08. 16:02:42

@mavo:
Menj, sétál egyet, oly' szép az idő!
Rügyeznek a fák, csiripelnek a madarak, a lányok egyre rövidebb szoknyát hordanak...
Hidd el, jót tesz, segít megnyugodni.

ps.
Igyál egy sört is valami kerthelyiségben, már nyitva vannak, az is nagyon jóleső.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.08. 16:04:40

@Az évek meg a rutin:
Az Index megírta, hogy nagy (100+ fő) közönség előtt mondta.

kk_kk 2010.04.08. 16:05:15

@mavo:

Nagyon feszülsz, lazíts! Nagy levegő, nagy mosoly és a világ visszamosolyog!

Az évek meg a rutin 2010.04.08. 16:10:28

@TuRuL_2k2: Ha a te infódat összevetjük Monsieur Pignonéval, az a kép alakul ki, hogy elkapta a nagyközönség előtti nagyotmondás vágya. Valaki meg röhögve felvette az egészet.

Meg nem erősített infók szerint Kubatovot a Szentkirályi utca alagsorában Mikola és Kövér éppen betonba önti. A múlt kötelez. Szó szerint.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 16:18:25

@kk_kk:

what?

mindössze annyit merészeltem megjegyezni, hogy a matulás hangnem kurvára nem jön össze dobray ájtatoskodásával

annyiszor kaptam már meg a komcsi és a libsibolsi jelzőket, hogy magasról leszarom

persze nehéz kktt-ék gonzóskodása, néha picit túllépik, megesik, csak gondoltam szólok

baj? tényleg azt gondolod, hogy vérben forgó szemekkel üvöltözöm és verem a billentyűzetet szétfele?

mert ha igen, tájold úja magadat ...

kk_kk 2010.04.08. 16:25:36

Engem nem zavar, ha nem érted a viccet.

"igen, téged minősít, hogy olvasni sem tudsz, bazmeg"
Ez pedig pont nem a nyugodt modor ékköve.
A vita öncélúvá vált, viszlát és vissza ON-ra.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.04.08. 16:30:30

Én már csak egy dolgot nem értek. Rendre előjön a baloldali csürhe olyan dolgokkal, hogy Orbán öszödi beszéde, Kubatov öszödi beszéde, stb. De én pl Tótától úgy tudom, hogy az a beszéd egy nagyon pozitív dolog volt. Akkor most ez hogy?

szempontpuska 2010.04.08. 16:33:33

A köteles beszéd párhuzamot nem igazán értem. Mit számít, hogy akasztani vagy önakasztást ajánlani...? Mindkettő felettébb elegáns a polgári szalonokban :-)
Lombroso-val azt hiszem méltó módon elhelyezted magad a politikai kultúrában (is).
Vajon tudatában vagy manapság mit tartanak Lombrosóról és elméletéről?
Kötve hiszem. :-P

kk_kk 2010.04.08. 16:38:46

@szempontpuska:

Ld vita mavo-val feljebb. :ll

jan 2010.04.08. 16:47:52

@szempontpuska: te, iróniáról hallottál már? hagy ne kelljen már leírnom, hogy kálmánék witzből írták ezt, teljesen le vagyok lombrozódva, hogy ennyire nincs humorérzéked...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 16:53:44

@kk_kk:

"Ez pedig pont nem a nyugodt modor ékköve."

hadd röhögjelek ki pajtás. többszörösen is kiérdemelted

egyrészt elég szánalmas modoroskodva beszólni, ha valaki megemlíti, hogy az általa egyébként kedvelt szerzők kicsit túlmozdultak

de az sem kevésbé szánalmas, hogy egy teljesen másik szálat belerántasz a dologba

én azt írtam, hogy a kktt szöveg nem izgatott fel, és tényleg nem. amásik beírásom valóban indulatos, ugyanis rühellem, ha valaki ennyire read only üzemmódban kommentelget, azonban annak mifasz köze van a másik szálhoz? semmi.

na csá

jan 2010.04.08. 16:53:46

@Pisti, az aragorn: nekem csalódás, ez a nagy leleplezés, hogy szoci szórólapokat nyomtak ki a kampánycsendben, aztán följelentették a szocikat?

ez kisstílű ökörködés, nem botrány

viszont: piros pont Kubatovnak, hogy a nyugger szót végre elhelyezi a közbeszédben;)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 16:54:36

@Őrnagy Őrnagy:

"baloldali csürhe"

most jól megadtad nekik, király vagy

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 16:56:58

@jan:

"ez kisstílű ökörködés, nem botrány"

hát igen, a törvénysértés is erősen relatív

pláne, ha egy olyan párt embere dicsekszik a "kisstílű ökörködés"-sel amelyik 4 évig az "ezek csaltak" szöveggel tartotta egyben a fanokat

és ezt kurvára nem menti, ha a szockók is csinálták, és az sem, hogy a kampánycsend a választás legostobább része

Oblomov 2010.04.08. 16:58:19

"Pécsett ... mivel két jelölt volt, és a saját szavazóikat ismerték, egyértelmű volt, hogy a nem saját szavazók komcsik - ha viszont ők tényleg bekerültek egy adatbázisba, akkor a Fidesz elmehet a picsába."

Még Pécsett is volt egy harmadik halmaz: a szavazás jogával élni nem akaró polgár. Vagyis amit Robinzon Kurzor ír, köllenek az "aláírt szavazóköri ívek" ahhoz, h. a komcsivadászat működjön. Azok meg nem köznyilvánosak.

Francois Pignon 2010.04.08. 16:59:04

@jan: Na igen, ez elég gyerekes dolog volt. Botránynak elég kevés.
Úgy tűnik van akiknek ilyen szívatás örömet okoz. ;) Mert értelme ennek nincs. A kampánycsendsértésekről szóló hírek el sem érik az átlag választó ingerküszöbét.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 17:05:43

@Francois Pignon:

a nokiás dobozok is csak fasza csínyek, nem? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 17:08:11

@Oblomov:

szerintem a szavazóköri ívek másolásáig azért csak nem mentek el, az már tényleg durva jogsértés lett volna

Oblomov 2010.04.08. 17:08:34

Eztetet se naon értem: a "Fidesznek egyértelművé kell tennie, hogy nem állt és nem áll szándékában visszatérni a B-listázás régi hagyományához. Ha meg igen, akkor ne rendezkedjék be túlságosan hosszú időre, mert hamar el lesz zavarva a halál faszára."

Gondol-od/-játok, h. egyértelművé teszik? Vagy ha mégsem, akkor azzal a céllal B-listáznak, h. hamar elzavarhatók legyenek? Persze a hamar, az relatív. Komcsiknak volt jó 40 évük.

kk_kk 2010.04.08. 17:11:12

@mavo: Amellett, hogy gyakorlatilag lehetetlen is.

Oblomov 2010.04.08. 17:12:16

@mavo:
durva jogsértésekre csak Dávidék képesek? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 17:13:31

@Oblomov:

nekem konkrét, első kézből származó információm van róla, hogy lelkes fideszes aktivisták az egyik polfórumon a privát üzenetekből csipegettek ki személyes adatokat 2006 előtt, hogy a hőn remélt győzelem után tudják bántani a "komcsikat"

még szerencse, hogy az a telefonszám, amit megszereztek, már nem él, de azért nem kellemes érzés tudni, hogy határozott céllal kémkednek utánad

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 17:14:32

@kk_kk:

sajnos nem teljesen lehetetlen, de ez érdektelen. annyira talán mégsem olyanok

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 17:15:07

@Oblomov:

bocs, tuti, hogy bennem van a baj, de ezt most nem vágom

Francois Pignon 2010.04.08. 17:17:56

@kk_kk:
Ráadásul a szavazóköri ívekről csak az derül ki, ki vett részt a szavazáson. Azzal még sokra nem lehet menni.

Oblomov 2010.04.08. 17:19:43

@mavo:
gyenge UD-vel zsarolós poén volt, érdektelen.

Oblomov 2010.04.08. 17:21:49

@Francois Pignon:
pont erről beszélünk, nagy segítség leválasztani tudni a nem szavazókat.

Francois Pignon 2010.04.08. 17:31:09

@Oblomov: Értem.
De ugye azért delegálnak a pártok embereket a választási bizottságokba, hogy szemmel tartsák egymást.

Oblomov 2010.04.08. 17:37:50

@Francois Pignon:
tényleg, a dolog lehetetlen.

Shulc 2010.04.08. 18:22:43

Jól, van idióta jobbikoskáim, megnyugodhattok.

Ez csak provokáció, Szíjjártó is megmondta.
Mszp-jobbik közös akció. A vak is látja.
Különben is, ki a faszt érdekel az a sok hülye prosztó mobilszáma. Az ostoba tahókat biztosan nem.

gramercy 2010.04.08. 18:40:29

szep osz lesz itt ujbol? tv foglalassal es egyeb nyalanksagokkal?

remelem

Oblomov 2010.04.08. 18:42:09

@kk_kk:
úgy értettem, hogy törvényesen lehetetlen. :)

Refuse/Resist! 2010.04.08. 18:45:37

@Őrnagy Őrnagy: :D:D Hát, igen.
Kevésbé vicces, de hasonló:
Amikor a papok szexelnek tinikkel, akkor az felháborító erkölcsi botrány (ez eddig nyilván igaz), amikor a haladó művészek teszik ezt, akkor az marha menő dolog.
Én aszondom, mindegyikre le köll csapni az alabárddal, oszt jónapot.
Erre a Kubatovra sem ártana.

Bloodscalp 2010.04.08. 19:27:04

@mavo: ez nem vérsuttyó polgárpukkasztó poénkodás volt szerintem, szánalmas mosdatás...kihullot egy csontváz a fidesznél is, na és akkor mivan?

Arp1 2010.04.08. 19:39:38

Ezt Kubatov amolyan beavatási beszédnek szánhatta, elmond pár szaftos dolgot hogy lelkesítse az aktivistákat.

Szórólapokat pakolászni postaládákba, meg szavazókat listázni/statisztikázni nem ugyanaz a fajsúly mint az ország gazdasági adatait meghamisítani. Ez egy nagy semmi, még annyira se ütős mint a köteles beszéd volt, és köze nincs az Öszödi témakörhöz.

Érdekes, hogy pont azután került ez elő, miután a friss felmérések azt prognosztizálják hogy a Fidesznek stabil 2/3-a lesz, és így se az MSZP se a Jobbik nem zsarolhatja majd. A Fidesz fúrása immár közös Jobbik és MSZP érdek.

Shulc 2010.04.08. 19:49:13

Értsétek már, meg, ez egy faszság!

Pont, ahogy az Uj Peti mondta.
A Kubatov csak egy szerencsétlen balfasz, teljesen más lapon említendő, mint a Király András, meg a gárdáskurva (az utóbbi hetek botrányaiból).

Azok fontos események, ez meg jelentéktelen, mégpedig azért, mert itt csak egy egyszerű beszélgetésből fújták fel az ügyet, míg a Király keményen helótázott.
Amellett meg ki a faszt érdekel, hogy a fideszesek címe, emailje, mobilszáma, szül. dátuma megvan? Mindenki tudja, hogy a Fidesz az egy polgári demokrata párt, az adatok náluk biztonságban vannak. Aki ebben kételkedik, az nem nevezhető igazi fideszesnek, következésképp köztünk nincs helye.
Takarodjon innen az ilyen.

Közeledik a választás, értsétek már meg. Minden megnyilvánulás, amellyel teret adtok az ellenségnek, őket segíti!!!

Mit olyan nehéz ebben megérteni?!!!

kk_kk 2010.04.08. 19:59:22

@Oblomov:

A gyakorlatban is, dolgoztam szavazatszámlálóként.

Oblomov 2010.04.08. 20:16:41

@kk_kk:
és hazavihetted a kis névjegyzékes könyvecskét a végén? Na látod.

kk_kk 2010.04.08. 20:41:43

@Oblomov:

Nem, sőt ezeket a dolgokat gyönyörűen be az urnába, és irány a választási központ. Nyilván nem egyedül 1 párt... én hiszem (remélem) hogy ez így megy most is / máshol is.
süti beállítások módosítása