Walter Kirn: Egek ura
ford. Sullivan Ferenc
(Up in the Air, 2001)
Nyitott Könyvműhely, 2010
olvassák: moly.hu
bámulják: port.hu
„Számomra aligha képzelhető el mámorítóbb élmény, mint egy idegen város kietlen szállodai szobában egy ágyon fekve beszélgetni valakivel, akit alig ismerek, s hozzám hasonlóan összezavarodott és magányos.”
Nem egy hős-sztori. A filmben a Clooney alakjára jólszabott faszi nem a karrierizmus modern hőse, aki meglovagolja a felhőket, miközben kurva drágán adja el magát szaktudását és közben megvalósítja a modern kor egyik életeszményét, a mindenütt (azaz a sehol sem) otthon levést, persze luxuskörülmények közt. Hősünk valójában egy magányos hajléktalan, aki a globál HR-ipar mocskos hóhérmunkáját végzi, és amilyen menőnek látszik a platinakártyáival, épp annyira csak egy kafkai bogár, ha nagyító alatt vesszük szemügyre.
Ryan a kirúgások nagydumás, mobil szakértője - ügynöke. Nem balfék, sőt nagyon élelmes, ha a fogyasztói kultúra labitintusában kell eligazodnia: őt már nem verik át se pincérek, se recepciósok. Dörzsölt. És tele van feszkóval.
„Szóval neked az a munkád, hogy embereket rúgsz ki! Na, ez aztán jó könyv lenne!”
De ezen kívül semmije. Nincs fedél a feje felett, legnagyobb ingósága - ha az évekkel korábban egy garázsban otthagyott autóját nem számítjuk - a kerekes bőröndje.
Az olvasás során előttünk lepergő történetben hősünk többet ül étteremben, autózik vagy járja a hotelfolyosókat, mint ül repülőgépen - ha a történet zajlásának nettó idejét nézzük. Ahogy a repülésről is, a munkájáról is csak mesél, nem látjuk hóhérmunkája közben.
Lakását feladta, cuccait egy raktába szállíttatta sok évvel ezelőtt, de annak sem fizeti a bérlétét: megválni is lusta volt tőlük. Lemondott minden földi életről. Azt nem tudjuk meg, hogyan vészelte át az elmúlt évtizedeket ezzel a léginomád életmóddal (bár az egészségéről mesél egy keveset: tüdejét kikezdte a sok légkondi, gerincét a sok ülés). Azt látjuk, hova jutott: mindössze futó kapcsolatai vannak, a családját is kerüli, csak húga esküvőjére sikerül lecsalnia őt a családnak az egekből. Egy jellemző karácsonya: londinerekkel, stewardesekkel iszik a hotelszobájában - akik óránként váltják egymást, ahogy a beosztásuk engedi, és akiket valószínűleg évek múlva lát legközelebb. Egyetlen dolog motiválja: hogy mindentudó palmtopjának kimutatása szerint a következő héten meglesz az egymilliomodik légi mérföldje, ami afféle celebbé teszi őt a légivállalatnál és extra kedvezményeket kap érte az utaskártyájára.
Keserű a könyv humora, mondhatni szatíra, és ennek megfelelően eleinte még jópofának tűnik Ryan, de miután lelepleződik a cinizmusa, valószínűleg nem lesz megnyerő az olvasók zömének.
A szemünk előtt kezd megzuhanni, pattan el túlsrófolt agya: nem tudjuk, üldözési mániája vagy látomásai erősebbek-e éppen: abban sem lehetünk száz százalékig biztosak, ő vásárolgat-e a hitelkártyáival fura, messzi helyekről, vagy hekkerek játszanak vele. Ő keres-e állást egy rejtélyes cégnél, vagy annak ügynökei vannak az ő nyomában? Az is homályban marad, létezik-e egyáltalán az a cég, ahová bejutni minden hozzá hasonló marketing-gurunak a legnagyobb álma, és így tovább.
(via)
Lassan szilánkokra törik az egész élete - mint amikor nem is észleljük, hogy egy üvegfal van előttünk: mikor az egy helyütt bereped és szétfutnak a repedések, egyre gyorsabban, hogy háló lesz belőlük, és az egész végül átláthatalan tejüveg-szerű fallá alakul... Talán akkor érzi őt a legközelebb magához az olvasó, amikor legvégül mintegy leleplezi magát, kiderül, milyen roncs is a lelke.
Filmen az egész történet egy repülő ügynök parányit chaplines élete, a könyvben ez sokkal drámaibb. Hibái (fárasztó bakugrások, túlírt jelenetek) ellenére abszolút ajánlom.
