Kitörők - interjú tizenöt cigány értelmiségivel
riporter, előszó: Szále László
Kornétás, 2009
Vajon vakmerő remény-e hinni a magyar cigányság kollektív fölemelkedésében? Erre a kérdésre választ keresve tizenöt cigány értelmiségivel készített interjút a szerző, akik sorsukról, pályájukról beszélnek: a cigány lét nehézségeiről, a kitörés lehetőségéről. „A magyarországi cigányság története a befogadások és kirekesztések története. A kéretlen boldogítások és asszimilációs törekvések története, megtűzdelve az üldözések és magukra hagyások szakaszaival. Egy hajóban evezünk mindannyian, a Magyarország nevű hajóban. Csak a roma gyerekek egy kicsit többet éheznek, fáznak, és sokkal kisebb az esélyük arra, hogy tanulhassanak, érvényesülhessenek. Hol a megoldás kulcsa? (...) Egy biztos: a megoldáshoz csak az iskolán és a munkán át vezet út” - véli Szále László.
Beszél emlékeiről Szakcsi Lakatos Béla zenész; Rostás-Farkas György költő, újságíró; Bada Márta festőművész; Horváth M. Judit fotográfus; Rostás László, az országos cigány referens szolgálat főreferense; Jóni Tibor honvéd ezredes; Rostás Árpád műbútorasztalos, restaurátor; Ignácz József polgármester; Jónás Judit színművész; Kállai Ernő ombudsman; Oláh Kálmán zeneszerző; Daróczi Dávid volt kormányszóvivő, újságíró; Palya Bea énekes és Makula György rendőr őrnagy.
(kello.hu)
„...amikor először mondták a képeimre, hogy 'chagallos', fogalmam sem volt róla, hogy ki az a Chagall.”
Hogy annyira hátrányos helyzetű ez a kisebbség hazánkban, amennyire, annak oka nem kis részben saját értelmiségének hiánya. Mert cigány értelmiségről beszélni addig nem lehet, amíg nem mindannyiuk nevében szólnak, egyáltalán: megszólalnak. Ehelyett jutottak nekik szervezetek, amelyek családi vállalkozásban lopják el az (elviekben támogatható) pozitiv diszkriminiációra fordított milliárdokat, egy ombudsman, aki a monoki modell ellen harcol, és persze a művészarisztokrácia - amellyel viszont a pária sorban élő romák nem vállalnak sorsközösséget. A kötetben kissé felülreprezentált zenészcigányok régen is, ma is olyan elit volt, amely terljesen elkülönült, annyit lát a putrijukban élőkből, mint amennyit Gróf Tasziló olvasgatta a szociográfiákat. (Huhh, ezzel most nem zsidózni akartam.) Az igaz, hogy a szülök, hogy a kis Szakcsi Lakatos zongoraóráit kifizethessék, estélnként, műszak után karamelláőt gyártottak kisüzemileg, de a családi tradíciót egy lottóötös sem pótolhatta volna, ha egy nyírségi cigánygyerek kezébe adunk hegedűt...
Rajtuk kívül aránylag sok elsőgenerációs értelmiségi szerepel, még így sem nevezném reprezentítvnak a merítést. A jéghegy csúcsa ez, lehet rá lobogót tűzni, de ugye tudjuk, hogy a mélyben dől el, megbillen-e monstrum. Természetesen érdekes és tanulságos életpálya mindegyik, a katonáé, a színészé, az íróé, - az újságíró múlttal rendelkező Daróczi Dávidról inkább nem mondok semmit, vele foglalkozzanak majd az ügyészek, bár nagy büntetés neki - a bulvárhírek szerint - Liptai Claudia is -, szóval igazából tényleg nincs semmi komoly probléma a kötettel, de.
Én névtelen, hétköznapi cigányemberekkel szeretnék interjúkötetet látni, amelyek - várhatóan, sajnos - tele vannak kudarccal, de akik ha csak egy lépcsőfokot is, de mégis feljebb léptek... Olyan riportkötetet akarok, hogy nem mindenki végzi Kossuth-díjasan, és amin megborzongunk, mint Zola vagy Tar Sándor olvasása közben. Nem a pályájuk csúcsára ért karriereket akarok látni, hanem talpra állni próbáló életeket, született veszteseket, akik talán megmozdítanak bennünk valamit, és akik annyira névtelen kis senkik, hogy könnyen felszorozhatjuk tíz- és százezerrel - mert mihez kezdjek én a fantasztikus Palya Bea életrajzával? Ő egy csoda, és Oláh Ibolyából sem teremhet évente egynél több. Népdal vagy slágerek helyett más műfajban kéne példát mutatni, egyáltalán, felmutatni:
„...volt korábban egy úgynevezett cserelakás-építási akció, melyet még a tanács kezdenményezett akkor, amikor felszámolták a cigánytelepet. A szándék nemes volt, de nem egyszerre és nem így kellett volna csinálni. Előbb meg kellett volna tanítani az alapvető higiéniai szabályokra, sok mindenre. Szóval lassabban kellett volna haladni, és igenis válogatni, azokal kezdve, akikakik már bebizonyították, hogy tudnak élni a lehetőséggel, hogy a t9bbiek is lássák, hogy érdemes tanulni, igényesebben élni. Nem így előkészítetlenül, tömegesen, (...)
A polgármester ki is adta utasításba, hogy minden költözésnél velem egyeztetni kell. Egyik ügyintéző ezt nem tette meg, éppen nem voltam itthon, s mikro hazajöttem, tudtam meg, hogy kiket hova kölzöztetett. Mondtam neki,meg vagy őrülve, ezek a lovat ott fogják tartani az ablak alatt. Ezt félig meddig tréfából mondtam, de másnap jött panaszkodni a szomszéd, hogy at új lakók a lovat a szobában tartják. Kimentem, tényleg ott volt. Amikor szóvá tettem, azt kérdezték, mi az, nem véded a fajtátad? Azt feleltem: éppen azt teszem, barátom.”Rostás László, Kiskunhalas önk.képv.
