Vágott  Vona-beszéd a Barikádon
2010. március 16. írta: TuRuL_2k2

Vágott Vona-beszéd a Barikádon

  Miután borsikm kommentelőnk kétségbe vonta, hogy Vona Gábortól elhangzott, amit előző posztunkban idéztünk tőle, igyekeztünk utánajárni, mi is volt a pontos szöveg. Sem a Jobbik TV, sem a Barikád felvételein nem találtuk meg a teljes Vona-beszédet, sőt, a Barikád által teljes terjedelműnek aposztrofált leiratból is hiányzik ez a rész. Kezdtek kételyeim támadni, hogy tényleg mondott-e ilyesmit a Jobbik elnöke, ezért Kálmánék segítségét kértem, megvan-e nekik ez a részlet. Megvolt:

 

 

  Ezek után csak azt nem értjük, hogy a Barikád miért vágta meg a pártelnök úr beszédét, miért fosztja meg a kitűnő vicctől az olvasókat?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr381844521

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fideszfigyelő - A polgármester téved, a fidesz.hu hamisít 2010.03.17. 01:36:41

A Fidesz 2009. március 15-i rendezvénye méltó helyen, a budai Várban rendeztetett. A házigazda, a kerület fideszes polgármestere, Nagy Gábor Tamás méltó, művelt beszédet tartott: "202 évvel ezelőtt Bessenyei György, a felvilágosodás korának kieme...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

civilkontrol 2010.03.16. 18:22:19

Kiváncsian várom, hogy a visegrádi Salamon-toronyra mikor kérnek bontási engedélyt :o))

reality 2010.03.16. 18:32:51

Tegnap _este_ én is kerestem a beszédet, mert a tv-ben láttam a részletet. Természetesen először a barikádra kukkantottam be. Semmi. Jobbiktv. Semmi. Youtube. Semmi.
Majd a google segítségével találtam rá a fenti linkre.
Először nem értettem, hogy hogy nincs már fent ez a nagyszerű történelmi beszéd?
Így már világos: meg kellett dolgozni kicsit a videjót. :)

Shaddam 2010.03.16. 18:39:01

És a távolban felsírt egy gyermek...

StavrosMenace 2010.03.16. 18:44:38

mindenki hogy aggódik a barikádért, nice

irrelevant 2010.03.16. 18:53:10

Vona teljesen híján van a szónoki képességeknek. "Napsütééés! Gyenge szellő lengedeeeez!"

Olcsó humor, röhögnek is rajta a prolik.

zoli29 2010.03.16. 19:01:15

@StavrosMenace:

Senki nem "aggódik" a Barikádért. Miből következtettél erre?

sorokinV 2010.03.16. 19:02:43

Gárdista nyelvvizsgabiztosok. Bruhaha.

Trig 2010.03.16. 19:05:46

Vona nem is szónokol, szinte reppel.

sorokinV 2010.03.16. 19:10:44

@Trig:

Csak a szél fútta el a szavait, mint Szekeresnél a Grippen avatásnál...

sorokinV 2010.03.16. 19:15:11

Nyelvvizsga a gárdistáknál:
Képezzen felszólító mondatot a következő szavak segítségével:
- der Zebrastreifen
- jüdisch
- kommen

teknős 2010.03.16. 19:16:49

@otvospeter: Én is pont ezt akartam írni... Napsütéééés. Valaki szólhatna neki, hogy a magyar nem viszi fel a hangot a mondat végén. Nekem már nem veszi fel a telefont.

A viccet a szájukba kell rágni, mert nem értik meg. Vona tisztában van a szavazótábor IQ-jával.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.16. 19:17:52

@otvospeter: Vona legalább olyan jó szónok, mint Orbán fénykorában.

"Olcsó humor, röhögnek is rajta a prolik."-szánalmas ez a mondatod, csak téged minősít.

Osztan' áruljátok már el, hogy miért megint a Jobbiktól rettegtek?:)

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.16. 19:18:39

@teknős: Na megjelent a házi véreb:). Megyek is, mert felhúzom magam:).

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2010.03.16. 19:19:00

@otvospeter: Igen, ezt a részt én is nagyon megjegyeztem magamnak, hogy milyen iszonyatosan kezdi a sztorit "Napsütééés! Gyenge szellő lengedeeeez!" de aztán arra gondoltam, hogy lehet, hogy ez is ilyen, mint a Fidesz clipartos plakátok, hogy ez találja el jól a célközönséget. Illetve nem is az a lényeg, hogy szándékosan suttyó-e, hanem az, hogy bejön a közönségnek.

sorokinV 2010.03.16. 19:20:12

@Bemmbemm:

Rettegni nem rettegünk csak vacillálunk a "szánakozva röhög" és az "undorodva elfordul" között.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2010.03.16. 19:20:34

@teknős: úgy látom amíg én elmentem vizet inni te leírtad pontosan azt, amit én :)

Steve the Great 2010.03.16. 19:20:41

Amúgy hiányzik még 1-2 meredekebb gondolat,de ház ilyen a szerkesztett szöveg műfaja.

asz_tapasz (törölt) 2010.03.16. 19:25:13

Kár hogy kivágták, teljesen korrekt volt.

borsikm 2010.03.16. 19:50:08

Gyerekek, ma tényleg nem vagytok formában. Én azonnal megtaláltam előző postotok kapcsán a felvételt a zsuruc.infón.

Illetve, ha már név szerint említetek, ragaszkodnék egy pontosításhoz: nem azt vontam kétségbe, hogy elhangzott, hanem hogy olyan formában és olyan értelmezési keretben hangzott el, mint ahogyan azt előző bejegyzésetekben tálaltátok.

De azt legalább végre elismeritek, hogy egy vicc, (pontosabban egy fiktív anekdota) keretében hangzott el, és nem olyan beállításban, ahogyan azt előző bejegyzésetekben tálaltátok.

Amúgy lehet azon vitatkozni, h mennyire sikerült jól ez a humoros szüsszenet, de szándékosan nem érteni, majd adni a lovat azok alá, akik szintén nem értik vagy nem hallották a beszédet, elég szánalmas machináció, és azt a feltételezést erősíti, hogy nincs szellemi potenciál részetekről érdemi kritika gyakorlására vagy értelmes diskurzus folytatására a jobbikkal kapcsolatban. (szerintem amúgy van, csak lusták vagytok, meg nagyon agyatokra ment a kampány). Persze sajnos nyilván nem ez volt mostanság az első olyan post, ahol a fenti feltételezés megerősítését indukáltátok a figyelmes olvasóban.

zoli29 2010.03.16. 19:53:14

"azt a feltételezést erősíti, hogy nincs szellemi potenciál részetekről érdemi kritika gyakorlására vagy értelmes diskurzus folytatására a jobbikkal kapcsolatban." ... "nem ez volt mostanság az első olyan post, ahol a fenti feltételezés megerősítését indukáltátok a figyelmes olvasóban."

Hú, ezt jól odarittyentetted. :)

borsikm 2010.03.16. 19:53:18

Egyébként van egy olyan tippem, hogy ezt a részt Vona csak rögtönözte, és ezért nem szerepel a szöveges leiratban. Nem mintha ez a barikád olvasóközönségét egyébként zavarná, tegyük hozzá...

irrelevant 2010.03.16. 20:08:44

@Bemmbemm: "szánalmas ez a mondatod, csak téged minősít."

Miért? Vona zsidózik egy öblöset, erre a közönség röhög. Tipikus prolitempó. Vagy szerinted is humoros ez a salamonozás? Mert akkor hiába beszélgetünk :)

irrelevant 2010.03.16. 20:09:43

@borsikm: Nem rögtönözte, ugyanez a sztori szerepelt már a Jobbik kampánynyitóján elmondott beszédében is, amiről az index számolt be.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.16. 20:22:59

Nagy a para, elvtársak?
További jó rettegést.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.16. 20:23:47

@borsikm:

És az mit tesz, hogy a kurucon fellelhető volt? A bejegyzés arról szól, hogy a barikád, a Jobbikhoz közelálló internetes orgánum nem kívánta olvasóival megosztani ezt a fergeteges élcet. Nem arról, hogy sehol nem lelhető fel, hanem arról, hogy a Jobbikhoz közelálló honlapon nem található meg.
Vagy talán a kuruc is a Jobbikhoz közelálló honlap?

Samott 2010.03.16. 20:24:27

Kivancsi lennek, hanyan tudnak megoldani azt az Arpadhazi kiralyos feladvanyt a hallgatosagbol vagy a jeloltjeik kozul... vagy egyaltalan azok kozul, akik rajuk akarnak szavazni.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.16. 20:27:14

@Samott: Valószínűleg annyian mint bármelyik más párt jelöltjei és szavazói között.

Micsoda szörnyűség, te úr isten, hát ez aztán.

bazmeg.

Machiavelli 2010.03.16. 20:31:01

videopoll.hu/?vacfgqtXlNJRml0_XVLJElRKu7sBZzfV

itt a teljes beszéd és a többi is. Mit mondjak, nagyon ciki...

Samott 2010.03.16. 20:31:50

@troll: de ezt a jobbikos fof.sz vetette fel, nem a tobbi part. Gondolom amit mastol elvar, azt magara es a szavazoira is kotelezonek veszi, nem?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.16. 20:34:31

Akkor összegezzünk! Földvásárlás feltétele:

1.) 10 évig helyben lakás + gazdálkodás,

2.) tanfolyam,

3.) nyelvvizsga a Gárda előtt,

4.) President Krisztina hitelesítő pecsétje.

Nem lenne egyszerűbb, ha pl. egy új Polgári Törvénykönyv - ami még véletlenül sem azonos azzal a kódexnek tisztelt ötkötetes rohadalommal, amit mostanában mutogatnak - tartalmazna egy olyan passzust, hogy a nemzeti vagyonkezelő törvényes elővásárlási joggal rendelkezik minden termőföld besorolású ingatlanra?

Közigazgatási szempontból minimális ráfordítást igényel, és nem sérti az uniós jogot az áruk szabad mozgása vagy az állampolgársági alapon való diszkrimináció tekintetében.

Persze az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés kevésbé látványos, mint Morvai a másfélméteres pecséttel, ez tény.

Steve the Great 2010.03.16. 20:39:51

@mefisto: ez túl egyszerű lenne, meg kortesbeszédben nehezen kommunikálható

borsikm 2010.03.16. 20:39:55

@Elpet: "hogy a Jobbikhoz közelálló honlapon nem található meg.
Vagy talán a kuruc is a Jobbikhoz közelálló honlap?"

Kösz, ezt most eltettem konzervbe, asszem jól fog még jönni :DDD

Amúgy az én szubjektív olvasatomban arról szól a történet, hogy kritikátlanul postoltátok az origós ferdítést, és nem mentetek utána, csak mikor a kommentelők jelezték, hogy nem teljesen kóser a cucc. Hogy a barikád mit akar megosztani olvasóival, pont felszarom. Bár egyre kevésbé értem, hogy az ufi/reakció/mandiner/? esetében miért nem helyezkedek ugyanerre az álláspontra.

Na, meccs. Aztán a holnap jobbik-ekézést megírni ám!

sorokinV 2010.03.16. 20:43:16

@borsikm:

Télleg', ha a Jobbik nyer, az Intert vagy a Chelsea-it nevezitek át Turulra? :D

Thulsa Doom (törölt) 2010.03.16. 20:46:34

Ja, ammán igaz! Ez a Vona nem jól ejti a szavakat! Meg a sálja is ronda! Ráadásul az iwiwen csalja a feleségét, malacságokat suttog valami szégyentelen fehérnép fülibe a dróton keresztül!
Meg nácista-fasisztás is! Lerí róla, hogy minnidúcse! Az oroszok pénzelik meg a mszpé - titokban!
Nincs neki szellemi potenciálja a diskurzusához, mert szalonképtelen az Unió viszonylatához mérten, nemkevésbé elfogadhatatlanul gazdaságellenes a kirekesztő kompromisszumképtelensége, ami nem ésszerű és megfontolt a polgári demokráciát figyelembe véve!

Igen! Jól látják a lényeget, tisztelt kommentelő fityiszes hölgyeimésuraim! További szellemi táplálékért forduljanak Csintalan Sanyibácsihoz interaktíve, hehe!

Bell & Sebastian 2010.03.16. 20:58:42

"A termőföld az EU-ban nem a versenyszférához tartozó árupiac tárgya, hanem térhez kötött, területi alkotóeleme a tagállamok nemzeti szuverenitásának. Ez az oka annak, hogy az EU közösségi joga, az acquis communautaire nem terjed ki a földforgalom, földtulajdon, földhasználat és földügyi igazgatás -- egyszóval a földjogi viszonyok -- akár csak alapelvi szintű rendezésére, hanem azt a tagállamok hatáskörében tartja (Római Szerződés 222. cikkelye)."

www.okotaj.hu/szamok/18-19/tars1.html

"Az uniós jogfejlődés vívmányaként a 222. cikknek már semmi köze sincs a földtulajdonhoz. Az új felfogásban a föld jogi sorsát ui. nem az határozza meg, hogy a föld évezredek óta a tulajdonnak fő fajtája és tárgya, a földtulajdoni monopólium pedig elsajátítási uralmat biztosít a társadalom abból kizárt tagjai fölött. A közösségi jog a tagállam földjét - mint természeti erőforrást - rendeltetésétől függetlenül tőkének tekinti, melynek forgalmára és használatára az EUSZ „Tőke és fizetések” c. 4. fejezetében írt rendelkezések az irányadók. E jogtechnikai trükk eredménye, hogy míg a 222. cikk a földviszonyok szabályozásánál a tagállami szuverenitást szavatolta, ma az 56. cikk - vagyis az új jogalap - ennek épp az ellenkezőjét, az állami szuverenitás megsemmisítését garantálja. Azt, hogy a tagállamnak többé nem lehet önrendelkezése a saját államterületét alkotó föld tulajdona és használata felett, hanem szuverenitásáról le kell mondania a nemzetközi tőkehasznosulás javára, tehát az alkotmányosan nem korlátozható, szabad tőkeáramlás elsőbbségi igényeinek kielégítésére. Az 56. cikk e kényszert úgy fogalmazza meg, hogy „…a tőke áramlásának bármely korlátozása tilos, mind a tagállamok között, mind a tagállamok és harmadik országok viszonylatában.” Ehhez járul az a lényeges előírás, hogy „a tőkeáramlás szabadságának lehető legnagyobb kiterjesztése körében a Tanács a Római Szerződés egyéb fejezeteinek figyelembe vétele nélkül jár el.” (56.cikk /2/ bek.)"

www.alkotmanyossagi-muhely.hu/2002_szep_13_14_tanka_endre.htm

Most lehet röhögni!
Persze az kit érdekel, hogy Angliában vagy Hollandiában hogyan intézik a földvásárlást, az meg végképp senkit, melyik lobbi is csűrte-csavarta a visszájára a szabályozást?

Mert ez a Vona egy hülye! Az.

Tereljük hát le a bürgéket más legelőjéről!
De mit lép erre a Fidesz?

- Barna sálat fekete felöltőre? Nahát!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.16. 21:01:49

Érdekes.
@borsikm:
Azt mondod "fiktív anekdota" azaz "fiktív tanmese"?
Mit kellene ebből a meséből megtanuljon egy átlagos magyar vagy átlagos Jobbik-szimpatizáns?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.16. 21:06:13

A jobbikos kommunikációra abszolút jellemző a többszintűség. Van egy külső kommunikáció, ami a nagyközönség számára készült nézetrendszert mutatja, meg van egy másik, ami a kemény mag kedve szerint szól. Persze ezek a tanok is elhangzanak úton-útfélen, de ügyelnek arra, hogy a keményebb cucc ne legyen dokumentálható és a hivatalos megnyilatkozásokhoz köthető. Ezt valami lélegzetelállító furfangnak gondolják, pedig nem az. A dolgok előbb-utóbb összeérnek, és hát ami a széles közönségnek sok, az a keménymagnak kevés.

Bell & Sebastian 2010.03.16. 21:07:47

@Talon Karrde:

Azt, hogy a málészájúval kibasznak.
Persze ha csak annak látszik, az a még rosszabb verzió!

Itt úszik be a képbe Solomon...

Bell & Sebastian 2010.03.16. 21:10:01

@Elpet:

Elmondta, van más megoldás. Most akkor nincs több credit? :)

Thulsa Doom (törölt) 2010.03.16. 21:17:22

A Belga már jóelőre megénekelte, hogy miről fognak szólni a beszédek. Ennyi bőven elég az MSZP, Fidesz, Jobbik hülyeségéből.
Aki meg elkezdi elemezni ezeket a dumákat, az akkora faszkalap, hogy valószínűleg a "Szomszédok" című teleregényt is valóságnak élte meg.

Na de íme a remekmű:)))

http://www.youtube.com/watch#!v=vYGH-YSQk6g&feature=related

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.16. 21:17:53

@Bell & Sebastian:

Van más megoldás, hogyne. A földet meg kell művelni, vagy kiadni bérletbe és nem kell eladni.

Thulsa Doom (törölt) 2010.03.16. 21:19:39

No, hátha most beadja:

http://www.youtube.com/watch#!v=PvmwvK_2NNc&feature=related

Bell & Sebastian 2010.03.16. 21:22:02

Na csak annyit még hozzá, fél Magyarhon strómanok közbeiktatásán keresztül SZDSZ-MSZP (ami ugyanaz) tulajdonban van!

Már alig várják a pénzes vevőt, ha már egy kakadu áráért megkapták!
(Elértéktelenedett a föld! Hogy mik nem vannak?)

Nehogymá' itt zsidózzá' má' kisköcsög! :)))

borsikm 2010.03.16. 21:38:27

@sorokinV: ha továbbra sem nem lőnek gólt, akkor mindkettő maximum a saját tökével fog futballozni a lágerben, ha érted hogy mondom :D

borsikm 2010.03.16. 21:42:19

@Talon Karrde: szerintem 80-as IQ fölött elég világos: azt mondja Vona, hogy de jure szerezhessen földet a külföldi, de facto azonban -az európai országok többségéhez hasonlóan- csak nagyon nehezen. (hogy ezzel egyet kell-e érteni, az más kérdés)

borsikm 2010.03.16. 21:47:24

@Talon Karrde: szerintem 80-as IQ felett világos: Vona azt mondja, hogy de jure szerezhessen tulajdont külföldi, de facto azonban - több európai országhoz hasonlóan- csak nagyon nehezen. (ezzel persze lehet vitatkozni, de ez más lapra tartozik)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.16. 21:59:14

@borsikm: 1x is felfogtam, de mind1
Zsidózással kampányolni március 15.-én szerintem nem menő. Csak ennyi.

reality 2010.03.16. 22:00:44

@Bell & Sebastian: Kérem szépen, ez egy kicsit komplikáltabb. ajánlom szíves figyelmébe Budai Gyulát. Nem ma kezdte ebben az ügyben a ténykedést, és épkézláb ötletei vannak (neki, a Magosz-nak és a Fidesznek):

fidesz.hu/index.php?Rovat=10031&Media=8716

Ja, ő nem viccelt.

ati27 2010.03.16. 22:08:15

Höhö.. Ezek már saját magukat cenzúrázzák? És még meg sincs az eredméyn.. Most sírjak, vagy nevessek?

reality 2010.03.16. 22:11:54

@reality: Ez kimaradt: 06:36-tól jön az idevágó téma, és 02:50-től meg a konkrét elképzelések (visszafelé számlál a videó).

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.16. 22:13:06

@borsikm: Én azt sem ellenezném, hogy a külföldi magánszemély egyáltalán ne szerezhessen termőföld-tulajdont. De akkor Vona ezt egyetlen kijelentő mondatban mondja ki, és ne körítsen mellé egy komplett Esti Mesét, amiben szerepel a Hófehérke (Morvai) meg a hét törpe (nyelvvizsgáztató gárdisták)!

Laibach 2010.03.16. 22:20:27

Voltam egy pár Jobbikos rendezvényen amin Vona volt a meghívott.

Mindenhol ugyan azt mondta el szinte szóról szóra. Ugyanazok a poénok, ugyan az a sablon szöveg.

"Salamonozás" is volt minden helyszínen.

Nekem az volt az érzésem, hogy előre betanulta a szövegét, meg egy előre megírt koreográfia szerint megy mindegy egyes fellépése.

ati27 2010.03.16. 22:29:33

@Laibach:
Hát ja.. Láttam egy videót, amikor valamelyik tv-ben szerepelt.. Cinkes volt, hogy a feltett kérdésre a betanult szöveggel felelt.. Megkérdezték mi a véleménye az egyik jobbikos jelölt "ügyeiről"? Erre elkezdte mondani a külföldiek tulajdonszerzése című rigmust.. :) Igaz a 4 kérdező mindenáron sarokba akarta szorítani.. Persze azok is valami 3. vonalbeli ujságírók voltak.. No ha azokat nem tudta zsebrevágni, akkor mit kezdene egy "nagyágyúval"? Ha jobban megondoljuk lehet nem is baj, hogy nem kapnak a tv-ben annyi felületet.. Mert csak maguknak ártanának.. Még mindig fenntartom, Csurka nagyságrendekkel magasabb szónoki kvalitásokkal rendelkezik(ett)

Bell & Sebastian 2010.03.16. 22:44:35

@reality:

Úgy tűnik, nyitott kapukat dönget mindenki. Mi hát a probléma?
(láttam az adást, de a kedvéért megnéztem másodszor is, remélem az új mezőgazdasági minisztert hallhattuk)

Ja, időben diszkvalifikálni kellett volna az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalával a kapcsolati tőkés elvtársakat, vagy legalább most lecsukni a színe-virágát, akkor lehet majd mondani: megcselekedtük...

Antiszkeptikus tablettája nincs véletlenül?

(Jut eszembe, a nagy szoftver-money pulátor a' la OGYV '02 meg -e van -e már, is?) :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.16. 22:46:44

@borsikm:

A Fidesz is a külföldiek földtulajdonszerzésének korlátozásáról beszél a gazdakörökkel együtt.

www.origo.hu/ingatlan/20100118-termofold-a-fidesz-tervei-eu-moratorium-piacnyitas-kulfoldiek-vasarlasa.html

Erről a dologról érdemi diskurzus folyik, kinyilvánított, világos szándék mentén, az übergagyi salamonozós suttyóskodás nélkül, amit úgy tűnik, a Jobbik sem szívesen dokumentál. Az, hogy a jobbikos rajongósereg egy kérdésről akkor hall először, amikor a Főnök bedob róla egy számukra kacagtató tréfát, nem jelenti egyben, hogy a kérdéssel mások nem foglalkoznak, és nem terjesztenek elő rá akár működőképesebb javaslatokat, mint az Árpád-házi királyokról szóló vizsgakérdés meg hasonló kínos, erőltetett ötletek.

reality 2010.03.16. 22:49:12

@Bell & Sebastian: "Jut eszembe, a nagy szoftver-money pulátor a' la OGYV '02 meg -e van -e már, is?"
Tessék? Néha, vagy inkább sokszor nem értem önt. :)

Bell & Sebastian 2010.03.16. 22:53:55

@reality:

Az elcsalt választásban tevékenyen közreműködő számtech cégre céloztam.
Szerintem megvan, mintha lekapcsolták volna mostanság.
Ne mondja, hogy nem tudta, mert nevetek!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.16. 23:00:15

@Laibach:

Ezt az egy salamonos dumát bírták kitalálni?

Nem lehet valami förgeteges brénsztorming a kampánystábban.

Legalább felváltva mondhatna Sámuelt, Ábrahámot, Zakariást, Ézsajást.

reality 2010.03.16. 23:01:32

@Bell & Sebastian: Akkor széles mosolyt kívánok, mert fogalmam sincs miről beszél. "02-ben én még friss áttelepült voltam, így nem ez kötötte le a figyelmemet.

reality 2010.03.16. 23:04:26

@Elpet: Ha Vona ilyen jópofa, akkor sokan hisznek neki, mert olyan hiteles (meg tiszta kezű). Viszont ha a fidox komoly elképzeléssel áll elő (és nem most állt elő vele először), akkor beszél össze-vissza, Ugyan már, minek vesződni a részletekkel?

Bloodscalp 2010.03.16. 23:09:07

@Talon Karrde: zsidózással amugyse "menő" a kampányolás..ezt márc.15 se teszi rendkivülivé...

viszont érdekes...az elv jó, de a kivitelezés....rossz rágondolni:)

Bell & Sebastian 2010.03.16. 23:10:31

@reality:

Húha!
Akkor a minta-kvadrátot ('98-'02) is kihagyta. Azt, amit nem kellene megismételni, (legalábbis ugyanabban a formában).

reality 2010.03.16. 23:16:35

@Bell & Sebastian: No kérem szépen, én 2000-ben jöttem át, csak az a két év munkával, vízum kérelemmel (Bukarestbe utazás), tartózkodási engedély, munkavállalási engedély megszerzésével, majd ezek hosszabbításával, havonta hazautazgatással, letelepedési engedély intézésével, és még sorolhatnám hosszasan, mivel telt el.

Bell & Sebastian 2010.03.16. 23:18:14

Ettől jobban izgat, mit kerestek itt a görögök?
Egyik oligarcha puszit nyomott a másik pofájára? Nem-nem, benyalás volt, közvetítő kell nekik a...
Le nem írom, mára már jól kikohnoztam magam.

Adiós!

Bell & Sebastian 2010.03.16. 23:21:15

@reality:

Minden tiszteletem, de szász gyökerekkel jobban járt volna. Ismerkedhetne nagyban az iszlámmal. :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.16. 23:22:35

@reality: Kedves valóság, dicsekedni nem illik, panaszkodni meg nem érdemes! Ezt a remek mondást nem ismered?

reality 2010.03.16. 23:24:38

@Bell & Sebastian: Ez jutott. :)

reality 2010.03.16. 23:25:43

@Talon Karrde: Ha te ilyesmit látsz bele, akkor paranoiás vagy, vagy komplexusos. Ez, édes fiam, csak a valóság.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.16. 23:27:04

@reality: Kedves MAMA kérlek ajánlj nekem egy jó ideggyógyászt, ígérem elmegyek.

reality 2010.03.16. 23:32:44

@Talon Karrde: Ajánljon neked a radai rosseb. Egyet sem ismerek. Hehe

Alfőmérnök 2010.03.16. 23:34:25

Belőlem még élőben reakciót váltott ki Vona hülyesége ( mandiner.blog.hu/2006/08/18/politikabulvar/fullcommentlist/1#c9079525 ), és most is azt gondolom, hogy egy pöcs, és nem hiszem, hogy irónia volt.
Plusz még azt is hiszi, hogy ő találta föl a spanyolviaszt, pedig Torgyi és Pista bácsi már uszkve húsz éve kitalálta, plusz ők még tehetségesebb szónokok is voltak.

Csak azt nem értem, hogy Gellértnek honnan volt meg a szöveg, ha nem volt meg máshol és felvétele sem volt róla. Vagy élőben jegyzetelte?

reality 2010.03.16. 23:48:11

@Alfőmérnök: Origo lehozta a hírekben.
Felhívnám a figyelmed, hogy olyan vicces volt, hogy kicenzúrázták. :)

reality 2010.03.16. 23:48:45

@reality: Mármint a jobbikék a portáljaikon.

Alfőmérnök 2010.03.16. 23:52:12

@reality: Szerintem is fura, de nem értem h miért. Az ő logikájuk szerint nem kínos a szöveg. Már amennyire tudok az ő logikájuk szerint gondolkodni. (off: az előző avatarod jobb volt:)

hillcut 2010.03.16. 23:54:40

húú
nem először néztem be jobbikos rendezvényre és nem is utoljára. a helyszínen látottak mindig emlékeztetnek rá, h miért is nem akarok közéjük tartozni:

1.nem szeretem az alkeszokat. feltűnően sok közöttük a dagadt fejű, büdös szájú alkoholista. csomóan folyamatosan piálnak a rendezvényen is, mint egy jó kis fesztiválon.
2. nem szeretem a tuskókat. nem (csak) arra gondolok, hogy a pörzse meg a vonadzsí miket hordott össze. bazeg, a tömegben kurv@ jó viccnek gondolják, hogy az arra tévedő, nem jobbik fanokat elkezdik baszogatni, inzultálni, mindezt a legalpáribb módon. tömegben a primkó ember még primkóbbá válik. megy a jófej nőknek beszólogatás félrészegen, miközben a mama lehet,h ott áll mellette.
3. nem szeretem a nagyarcú kopaszokat. mi az, hogy magukat vmi szervezetnek kikiáltó, senki által el nem ismert amatőrök egy rendezvényt biztosítanak? nem értenek hozzá, amatőrök meg még primkók is. kis lófaszjóskák igen nagy istennek képzelik magukat. bomber, bakancs napszemcsi meg minden húúú... szánalom. ráadásul a banda fele itt is impotens alkoholista. pff
4. de amitől igazán a falnak megyek, az a military ruha fétis. hát b+. minden gyökér katonai cuccban nyomja, ráadásul a fele varsói szerződéses szar. papák, mamák, gyerekek, lányok, fiúk, mindenki. a nagyhasú dagadékoknak lóg ki a gyomruk, a többieknek meg a seggük, a mamócák bomberben szimatszatyorral kisminkelve. összeszedetlen, rendezetlen banda. ha már keménykedni akarnak először menjenek el egy kicsit edzeni, akkor majd talán jobban fog állni rajtuk a zubbony.

reality 2010.03.16. 23:58:14

@Alfőmérnök:
off
Kérésre vissza (hozzám is közelebb áll).
:)
on

Alfőmérnök 2010.03.16. 23:59:54

@Alfőmérnök: Szóval nem biztos, h cenzúráról van szó. Lehet h csak rövidítés. Ahhoz meg kéne nézni, h más részeket is kihagytak-e. Lehet h egyszerűen csak nem tartották olyan fontosnak a szerkesztők. Stb.

Alfőmérnök 2010.03.17. 00:05:27

Most olvasom, h tényleg az van odaírva, h "teljes terjedelemben". Akkor vmi tényleg nem stimmel...

reality 2010.03.17. 00:10:05

@Alfőmérnök: Csakhogy minden nagyobb megmozdulásuk videója fenn van vagy/és a barikádon, jobbik.hu-n, jobbiktv-n, youtube-on. Ez meg sehol, csak néhány kevésbé frekventált portálon. De miért? Tegnap este kerestem miután egy részletet láttam a tv-ben, és nem hittem el, hogy nem találom a megszokott helyeken, mivel minden piszlicsáré dologról beszámolnak.

Alfőmérnök 2010.03.17. 00:28:04

@reality: Igaz, lehet, hogy féltek, h a kelleténél nagyobb támadási felületet nyújthat és kiszedték.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 02:06:19

Most komolyan azon megy itten kollektíve a rugózás, hogy Vona közepes anekdotáját lehozta-e a Barikád vagy nem? Ez azért már valahol egyfajta szolgaiság...

Egyébként Vona mondott már ezeknél sokkal erősebbeket is, mint ahogy a többi Jobbik-exponens is. Borsikm meg szegény, igazán kifejtette, hogy mire gondol, még az előző poszt alatt. Heh. Tessenek figyelmesebben olvasni.

Na de miért is nem Szegedi beszédét nyomják, aki szerint az MSZP a halál pártja, és felszólítja őket, hogy ne induljanak a választáson? Pedig az egy jó ötlet, én is támogatom!

Vagy a Mandiner is vagdos? :>

marós 2010.03.17. 06:44:51

Tök sötét szobában, bekötött szemmel üldözzük az ellenséget.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.17. 07:10:12

@Loxon:

Rugózás, nem rugózás, különös és kissé kínos ez a több szintű kommunikáció. Egy a rajongóknak, egy a külvilágnak. És nem is ez a különös, mert azért ez valamilyen szinten érthető, hanem az, hogy ezek a rétegek mennyire láthatóak egymás fölött, miközben ők azt gondolják, hogy nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.17. 07:13:56

Világosan jelzi Vona, hogy poénkodik: tehát, hogy mondandójának lényege nem az Árpádházi királyok felsorolása, hanem az, hogy olyan feltételrendszert kell teremteni, aminek nem tud egy külföldi megfelelni.

Ez a mondat viszont kifejezetten érdekes, ezt kellene inkább szerintem górcső alá venni:-)

"Tudják és érzik, hogy a Jobbik Országgyűlésbe jutása és győzelme nem azt jelenti majd, hogy egyel több parlamenti párt lesz, hanem azt, hogy néhány hónap múlva néggyel kevesebb."

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.17. 07:15:51

@bbjnick:

ezt kellene inkább szerintem=szerintem ezt kellene inkább:-)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.17. 07:27:16

@bbjnick:

Fentebb hivatkoztam már:

www.origo.hu/ingatlan/20100118-termofold-a-fidesz-tervei-eu-moratorium-piacnyitas-kulfoldiek-vasarlasa.html

A Fidesz és a gazdakörök pontosan ezen - is - dolgoznak. Az erre vonatkozó cikket kb egy perc kereséssel találtam meg az interneten.

Alfőmérnök 2010.03.17. 07:28:52

@bbjnick: Hol jelzi világosan? A Jobbikos (v ahhoz közeli) médiumok tele vannak ilyen baromságokkal. Egyébként azt kéne megvizsgálni, h a közönségük, akiknek szánta poénnak vette-e. Szerintem nem. Akkor meg félrement.

Alfőmérnök 2010.03.17. 07:31:58

@Elpet: A Jobbik álláspontja szerint a moratórium sem jó megoldás. Megjegyzem, én osztom ezt az álláspontot. Azaz: külfödi állampolgárok később is csak szigorú feltételekkel vehessenek termőföldet. Ahogy most.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.17. 07:41:31

@Alfőmérnök:

Olvasd el a cikket. A Fidesz és a Gazdakörök is pontosan arról beszélnek, hogy nem elég a moratórium, és olyan megoldást keresnek, amit te is említesz. Ha nem olvasod el, akkor nem derül ki.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.03.17. 07:45:29

@bbjnick: amúgy szerintem messze ez a mondat volt a legérdekesebb ebben az egyébként überfos beszédben, de valaki igazán szétszálazhatná hogy akkor most ezt így hogy.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.17. 07:51:33

@Alfőmérnök:

Oké :) A cikket tényleg érdemes végigolvasni.

hiba 2010.03.17. 08:24:40

Valaki tényleg szólhatna már vonának, hogy a táboruk mérete és szellemi színvonala elérte azt az állapotot, amikor már nem nagyon kéne zsidózással és cigányozással hergelni őket, mert aztán majd tényleg nem kell az NBH az etnikai gyilkosságokhoz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.17. 08:31:28

@Elpet:
elpet, rémülten látom hihetetlen tempójú szellemi erózióját. higgye el, ez a vége, ha valaki beáll propagandistának. előbb utóbb elkezd éppen úgy beszélni, mint a komcsik. olvassa el mit mond a jobbik többsíkú kommunikációjáról. aztán nézzen utána, hogy fekete öves komcsi firkászok miket írtak a fidesz több síkon mozgó kommunikációjáról. bele fog csúszni a nevetségességbe. az általános megbecsültség után ez nem lehet magának perspektíva!

és a szamárság, hogy miért csak a salamon névvel viccel, miért nem az egész jesiva névsorral. látja, rögtön kiderül, hogy nem kapott polgári nevelést. nézze a jobb családokban, a katicabogárka szállj el...-el együtt megtanították az embernek ezt a kedves kis kiszámolót is:
salamon nem volt drótostót
salamon egy büdös zsidó volt
ej salamon,
rúglak valagon

erre utal vona! :))

Bell & Sebastian 2010.03.17. 08:43:42

@hillcut:

Ja-ja!

Az 1848 -as heroikus küzdelemről is csak csodálatos színes képek kerültek be az iskolai tankönyvekbe.
Bezzeg a hadsereget ellátó és kísérő szekérkaravánokról egy szó sem esik bennük! Pedig volt ott szinte minden: ital, nők, kártya, verekedés, párbaj, rekvirálás, kötelező beszolgáltatás, toborzás itatás után.

Valahogy mégsem ez a lényeg! Akikről Te beszélsz, azok mára 3 milliós tömeggé duzzadtak, köszönhetően a tudjuk kiknek.

A magam olvasatában a Jobbik katalizátor. Ha nem lenne, egyes kérdések be sem kerültek vona a közbeszédbe. A tömeg (legyen az bármilyen) csak fenyegető nyomatékot tesz a szavak mögé. A megszépítő múltból derengjen csak elő Torgyán József és Csurka István, idejekorán ugyanezt mondták, csak szebben. Viszont a maroknyi táborukról senki sem feltételezte, hogyha kell, lőnének is.

Nos, ezen vagyunk túl!
Egy GI-Joe szellemi kvalitásai teljesen irrelevánsak a háború végkimenetele szempontjából. Az ő szavazatuk is pontosan egyet ér, bár ezzel egyet ki nem ért, az semmit sem ért.

Aztán négy évre ismét talonba kerülne ez a kártya? Akkor megdöglünk. Szerintem.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.03.17. 09:02:05

@Grift: én akkor is azt mondom, hogy ezt a nyegle, affektáló Vonát (akkor még Zázrivecz) adandó alkalommal úgy vágta volna pofán az első arra járó csendőrjárőr, hogy még a majdani unokája is befosna a szélben lobogó kakastoll látványától.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 09:19:06

@Gasper: @Bell & Sebastian: @Grift:
nézzék meg oldalt a friss kommenteket. A most futó kommentfolyam 3/4 része a zsidókkal foglalkozik. Vona és Feri kedves témájával.

Gondolkozzanak, kinek jó, hogy erről beszélnek a népek - kampány idején! - és nem az egyéb ügyeinkről. Nagyon kísért az 1990-4-es helyzet.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.03.17. 09:28:38

@tölgy: ez tökéletesen így van, úgyhogy részemről itt is van a pont. :)))

ucsacsu 2010.03.17. 09:32:00

Mi a baj a beszéddel,csak nem az,hogy vége a ge seft-nek és munkát ajánl mindenkinek,he kobi.

ucsacsu 2010.03.17. 09:36:31

@Grift:
Az elgerberger, sosbergert kifelejtetted.

Pedig a szegedi gondolat na ugye.

Tündér_Lala 2010.03.17. 09:48:14

@tölgy: Nagyon így van és ráadásul engem személyesen is zavar.
Nem úgy döntöm el, hogy valaki szar ember-e, hogy mi a származása.
Valakinek nagyon érdekében áll, az ellentét szítása és lehetőleg minnél primitívebb reakciók kiváltása. Az ár nem számít.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 10:15:31

@Tündér_Lala: Nehéz ám nem arra gondolni folyton, kinek mi a származása, amikor a köztársasági elnököt bizonyos származású egyének — akik előbb 20 éven át az egekig szították az antiszemitizmust — azzal _zsarolják_, hogy írjon alá egy származás alapján történelmileg diszkriminatív törvényt, majd aztán habozás nélkül alá is írja.

Valamint Simon Peresz-kiejelntés, Sukorói („német”) meg fura kárpótlási törvények után, meg Elie Wiesel-piruett, meg Fidesz-kommunikációs baki a jéruzsálemi Balog-utazás kapcsán, meg MÁV-perlés után.

Nem akarom folytatni, csak szóltam. :>

A Mandiner, most úgy tűnik, beáll az ujjal mutogatós média zászlaja alá. Ideje lenne most már a nem-zsidóknak rettegni, mert úgy látszik, az antiszemitizmus.hu-t most már kinőtték a rágalmazás elleni urak.

Jelzem, hogy Vona egy jobb korban valóban megérdemelne egy taslit — sőt, egy jobb korban az egész Jobbikot be kéne tiltani —, de jelenleg, úgy látom, csupán kompenzál, még ha jólnevelt újpolgárok számára kifogásolhatóan is. Hacsak nem ez is megszervezett színjáték, mert már olyat is láttunk, ugye.

Még egyszer: a Fidesz támogatja a Jobbik javaslatát, hogy az MSZP ne induljon a választáson? Vagy inkább egyhangúlag vele szavaz a titkosítások szigorításáért? Mert ez kulcskérdés lehet. A többi melléduma, méghozzá nem kicsi.

Bell & Sebastian 2010.03.17. 10:23:03

@Loxon:

Egyszer már valóságosan is fogtam kezet az életben Önnel.
Tekintheti ezt másodiknak. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.17. 10:23:35

@Loxon:

"Nehéz ám nem arra gondolni folyton, kinek mi a származása, amikor a köztársasági elnököt bizonyos származású egyének — akik előbb 20 éven át az egekig szították az antiszemitizmust — azzal _zsarolják_, hogy írjon alá egy származás alapján történelmileg diszkriminatív törvényt, majd aztán habozás nélkül alá is írja." --- írja.

Hű, b*sszameg, éppen most akartam ezt leírni, de megelőzött. Ha én holnap törvénybe iktatnám, hogy aki a Katolikus Egyház tanítását vagy Emese álmát vagy a magyarság szíriuszi eredetét (vagy, mit bánom én, bármi más bármi mását) vitatja, lekicsinyli öt évig terjedő börtönre ítélhető, akkor... Valami nagyon bűzlik itt:-/

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.17. 10:30:47

@Gasper:

Én s azt hittem, hogy azért tartjuk az újságírókat, hogy - ha valaki ilyeneket mond - megkérdezzék tőle: miért mondta, mire gondolt pontosan? Érdekes, hogy sehol nem találok erről semmi érdemit:-( Te találtál?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.17. 10:32:15

@Bell & Sebastian:

???

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.03.17. 10:35:09

@bbjnick:

Az egy nagyon büdös sajt! Olyan Überkäse.

reality 2010.03.17. 10:39:08

@Loxon: Miért ne indulhatna az mszp a választásokon? Mi van, ha a fidesz felszólítja, hogy ne induljon? Akkor nem fog indulni, mert megijed? Vagy nem értem.
Én szeretném ha pl. az mdf sem indulna, de ha összeszedi kopicetliket, akkor elindul. A szocik összeszedték, és indul.
Nem értem, mit rugózik ezen.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.17. 10:39:23

bbjnicknek, és a többi Jobbikkal így-úgy szimpatizálónak:

hetek óta próbáljuk elérni, hogy Vona Gábor interjút adjon a Mandinernek.

eddig nem jött össze, és ez nem rajtunk múlott. bárhol, bárhogyan fel tudjuk venni az interjút.

netán kényelmesebb a Jobbiknak a "média elhallgat minket" hajtogatása, mint válaszolni az újságírók kérdéseire, pl. a fenti témával kapcsolatban?

de azért próbálkozunk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 10:40:23

@bbjnick: így van. Éppen ezért hoztak most meg a gyagya törvényt, maguk meg készségesen rácuppannak az egérfogóba kitett büdös sajtra.

Tündér_Lala 2010.03.17. 10:43:37

@Loxon: @bbjnick: Tökéletesen igazatok van.
Azonban én nem tudom nem észrevenni, hogy ez az ő közösségüknek is csak kárt okoz, miközben egy hangadó vezető, rétegük dögre keresi magát (az embereknek pedig legfeljebb morzsák jutnak). A legutóbbi kárpótlásban zárt tárgyalásokon földet juttatott az állam az állítólagos holo túlélőknek. (Mi a túrót kezdenek szánzóval, erőtulajonnal a túlélők ? Nyilván felvásárolják tőlük aprópénzen és valakik és spekulálnak vele.)

Igenis azt várnám, hogy a normális zsidók küldjék ezt a holobizniszes nyerészkedő réteget a francba. Mintha bizonyos mozgolódások indultak is volna ebbe az irányba, csakhogy mennél erősebb lesz a zsidózás, erre annál kissebb az esély. Ha valakinek nem érdeke a béke és a konszolidált visznyrendszer, hát az pont ez a nyerészkedő réteg és jól fizetett helytartóik. Eszközül használnak bennünket is és a zsidókat is.

hiba 2010.03.17. 10:45:47

@tölgy: én olyan törvényt hoznék, hogy politikusoknak a választási évben nemzeti tragédiákat szájukra venni tilos.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.17. 10:52:09

Hogy lehet ilyen idegbeteg módon beszélni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.17. 11:03:45

@Tündér_Lala: & @tölgy: & @Bell & Sebastian:

No, jó, lehet, hogy én (és a "többi Jobbikkal így-úgy szimpatizáló" - micsoda megfogalmazás!:-D) rácuppant erre a büdössajtra. No, jó, lehet, hogy ez most egyes politikusoknak igen jól jön. Csakhogy: ez a törvény a választások után is maradni fog! És továbbra is terjeszteni fogja a .... Vagy az új kormány el fogja törölni???

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.17. 11:05:08

@bbjnick:

én (és a "többi Jobbikkal így-úgy szimpatizáló" - micsoda megfogalmazás!:-D) rácuppant=én (és a "többi Jobbikkal így-úgy szimpatizáló" - micsoda megfogalmazás!:-D) rácuppantunk

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.17. 11:07:29

@rajcsányi.gellért (ergé):

Erre az "egypárttal több, négypárttal kevesebb" "jómondatra" feltétlenül kérdezzetek rá.

ü
bbjnick:-/

Tündér_Lala 2010.03.17. 11:17:12

@bbjnick: Ez a törvény marad, mert senki nem meri majd eltörölni. Manipulálják az embereket - majdnem biztos, hogy a jobbik gyűlés mögötti esemény is provokáció volt - és a célja világos.
Nem tudom mi a megoldás, mert a nyerőlapok zöme ott van. Úgy tűnik, ha dühöngünk azzal is nekik használunk, ha nem azzal is. (Olyan mint az amöbában az egymásba épülő két nyitott 3-as.) De a méltóság megtartása azért fontos volna.

reality 2010.03.17. 11:24:33

"Úgy tűnik, ha dühöngünk azzal is nekik használunk, ha nem azzal is."
Jól mondja. :(

Bell & Sebastian 2010.03.17. 11:28:46

@bbjnick:

Empirikusan egybevág, miért is ne?
Ami azt illeti, van egy nagyon markáns, de latens Fidesz-szárny is, ahonnan már nyolcadik éve hallom ugyanezt, csak akkoriban (én agymosott samott) még magam sem hittem. (Bezzeg-baz.eg most már...) Akkor kinek a szócsöve is?

Ágyúval nem megyünk vérebre! -lenne a hivatalos magyarázat?

Időszellem-hadművelet 2? Túrós hátú közös ló? Tanító néni, ezt most nem értem. Überholung!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.03.17. 12:23:06

@bbjnick: nem, sajnos az inkriminált szövegrészlet kapcsán semmilyen infót nem találtam. Pedig engem módfelett érdekel, hogy akkor mire is gondolt ez a Zázrivecz.

cutcopy 2010.03.17. 12:24:10

Vona Gábor és pártnak hívott galerije belső vizsgálata szerint nem történt törvénysértés..)

ÁrPi 2010.03.17. 13:23:55

@Bell & Sebastian:
2010.03.17. 11:28:46

Mi ez a zagyvaságod Bell-és-Sebő?

Vona Gábor nem zagyván beszél, hanem ez egyenes beszéde.

Ha ez nem már máshol is előadott betanult mondatfordulata akkor ezuttal improvizált , esetleg talán keresetlen szavakat talált mondani :)

"Tudják és érzik, hogy a Jobbik Országgyűlésbe jutása és győzelme nem azt jelenti majd, hogy egyel több parlamenti párt lesz, hanem azt, hogy néhány hónap múlva néggyel kevesebb."

ÁrPi 2010.03.17. 13:34:08

@ÁrPi:

Sportszerető emberként az én egyenes beszédemmel hozzáfűznék még annyit hogy győzzenek a jobbak kétharmaddal! :-)

Bell & Sebastian 2010.03.17. 13:39:23

@ÁrPi:

Cserben hagyott a szövegértési képességem. Tán nekem is innom kéne már valamit?

ÁrPi 2010.03.17. 13:56:28

@Bell & Sebastian:

Na ja.

Én csak azt kérdeztem miröől beszélsz a fenti kommentedben.

Kommented dátuma: 2010.03.17. 11:28:46

Szpáhi 2010.03.17. 14:06:43

@Bell & Sebastian: ha a jobbiknak 3 milliós tábora van, emellett a fidesz növelte a támogatottságát, a bizonytalanok/közömbösek száma pedig évek óta ugyanannyi, kérdem én, vajon kik szavaznak a jobbikra? illetve vajon kire szavaztak ezek az emberek 2002-ben és 2006-ban?

Szpáhi 2010.03.17. 14:09:39

@dobray: a beszéd - a szónok részéről - a szellemi képességek egyfajta leképeződése... a beszéd értékelése - a hallgató részéről- pedig a szellemi képességek függvénye.

Bell & Sebastian 2010.03.17. 14:21:54

@ÁrPi:

Akkor téged is cserben hagyott, igyál!
@bbjnick -nek szól, amint azt jeleztem.

Bell & Sebastian 2010.03.17. 14:31:49

@Szpáhi:

Biztosan otthon ültek és rettegtek a BMW -s behajtó embertől.

A 3 milliónyian élnek szegénységi küszöb alatt, több mint felük az utóbbi években csúszott le, fingom sincs hogy kire szavaznak, de akinek sikerül őket az urnához édesgetni, nagy előnyre tehet szert, leginkább önmaga politikai súlyához képest, ez meg a Jobbik, akiről senki meg nem mondja, hová fog parírozni később. Feltételezhetően ár kérdése, de most nem tűnnek SZDSZ-MSZP -fanoknak. Kifejezetten nem tűnnek annak!

ÁrPi 2010.03.17. 14:42:08

@Bell & Sebastian:

Cimbora Te azt mondtad hogy tán akkor érted meg Vona Gábor fent idézett szavait a Jobbikon kívüli pártokról ,ha iszol rá egyet-kettőt?

Bell & Sebastian 2010.03.17. 14:56:34

@ÁrPi:

Hát nem cimbi, de miért vágtatsz eme döglött lovon?

ÁrPi 2010.03.17. 15:38:03

@Bell & Sebastian:

Nem haladok persze ezzel a lóval :) ,

de a Vona szavait azt azért értem,

és arra bíztatom ergééket is hogy ha kapnak interjút Vonától, akkor kérdezzenek rá, mit akar ilyen szószólamaival!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.17. 15:53:00

@Loxon:

Kár lenne pont most betiltani az MSZP-t, amikor a választók a szavazófülkében készülnek a helyére tenni, mint korában az SZDSZ-t.
Hogy miért zsidózunk annyit? Mert egy váratlan csoda folytán társadalmunk immunrendszere meglepően jobb állapotban van most, mint Trianon előtt volt.
Kb. akkor aösszeomlásra számjtok, mint akkor volt, csak most világszerte. Egy ilyen Nagy Történelmi Esemény sokféle mozgalom, igény teljesülésére szokott lehetőséget adni, akkor pl. a szomszéd államiok, illetve szeparatista nemzetiségi mozgalmak, vagy a lengyel újjászületés számára. A magyarság meg aludt , nem utolsósorban, mert sajtója, irodalma, gazdasága és az arisztokrácia ágyai a zsidók kezében voltak.
Mostanra is csak legendás eszükkel piszkálták fel az immunrendszerünket, most a Nagy Változás nem fog olyan készületlenül érni minket.
Ja, a csehek és a lengyelek a maguk Sokol és Sokół, tehát lényegében "Turul" polgári testedző-önvédelmi köreik országos mozgalmával is készültek a nagy történelmi alkalomra, amelyek lényegében kiképzett harci osztagokként voltak bevethetők a zűrös időkben, amikor országot lehetett szerezni-visszaszerezni-megvédeni, ha volt haderő.
Ezek voltak a kor Cseh Gárdája és Lengyel Gárdája lényegében...

stratez 2010.03.17. 16:39:25

Már 15-én este meg volt vágva a beszéd, be is írtam valahova ide a mandinerre. Leesett a tantusz Vonának is, hogy ez egy nagy büdös bunkó beszéd volt, ráadásul színvonaltalanul előadva. Vitt is rendesen szavazatokat, Török honlapján egészen a nemzeti ünnepig heteken át simán vezetett a Jobbik, este már a Fidesz előzött, azóta meg el is húzott. Kíváncsi vagyok a jövő heti közvélemény-kutatásokra, mert addigra szűrődik le a hatása.

Hungary2010 2010.03.17. 16:39:48

@hillcut: Beszélsz itt alkesz Jobbikosokról,meg tuskókról..de egyáltalán végig olvastad,hogy mit írtál?:) Ilyen primitív kommentet írni..hát..gratulálok hozzá! Minősít Téged! Nagy értelem kellett ahhoz,hogy egy ilyen hozzászólást megírj!

Fröcsögni azt tudsz,de igazából semmi értelme annak,amit írtál. Látszik rajtad,hogy gőzöd sincs se a Jobbikról,se a Magyar Gárdáról,csak a jól betanult fröcsögést nyomatod,némi káromkodással tarkítva. Ez igen! Büszke lehetsz magadra!

Kíváncsi vagyok,hogy élőben oda mernél-e állni egyetlen egy gárdista elé is..vagy csak itt,az interneten éled ki magad. Kíváncsi vagyok,hogy élőben is odamennél-e egy csoport skinheadhez,hogy elmond: "amatőrök meg még primkók is vagytok".

Tisztelettel:
Hungary2010

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.17. 17:15:49

Urak!

Akinek szól. Fölvetődött itt egy konkrét probléma a külföldiek földvásárlásával kapcsolatosan. Hivatkoztam egy forrást, amiből azt lehet látni, hogy a kormányzásra készülő párt és egy érdekelt társadalmi szövetségese foglalkozik a kérdéssel, a célkitűzés világos és megfelel a jogos nemzeti elvárásoknak, diskurzus alakult ki a lehetséges eszközök keresésére.

Örülni lehetne ennek.

Ám ez senkit nem érdekel.
Ezt én szomorúnak tartom és sajnálom.

Várkonyi 2010.03.17. 17:28:38

Hát ez nagyon bonyolult kérdés, amiről itt szó van.

Azért vették ki, mert az élőszó közvetlensége és a leírt szó merevsége különbözik egymástól. A leírt beszédben egyébként is a lényegre törekszik az ember, a Salamon-vicc pedig, bármily meglepően hangozzék is, semmi lényegeset nem tartalmazott ahhoz képest, amit bizonyított: hogy a külföldi ne juthasson földhöz.

Egyébként pedig jó vicc volt, magam is nagyot derültem rajta.

Ja, ha már zsidó viccekről van szó:

Minden zsidó ünnep lényege:
-Meg akartak minket ölni.
-Nem sikerült.
-És most együnk.

Kohn rabbi szigorú erkölcsök mentén nevelte fel fiát, ezért igencsak megdöbben, amikor az ifjú Kohn kézenfogva állít be új barátnőjével, a jól megtermett Lacival:

- Mózesre fiam, de hiszen ez gój!!!

Jó mulatást mindenkinek.

Várkonyi 2010.03.17. 17:35:13

Egyébként meg A Jobbik az egyetlen, mely a zsidóveszélyre felhívja a figyelmet.

örülnötök kéne, ahelyett, hogy a Likud Viktor szekerét toljátok.

Egyébként a cigányveszélyre is a Jobbik hívta föl a figyelmet, és a Jobbiknak köszönhetően lett beszédtéma. Likud Viktor pedig ismét politikailag korrekt (=beszari) oldalát mutatva mélyen kussolt, vagy pedig hazudott: "nincs cigánybűnözés".

Beszarok.

Várkonyi 2010.03.17. 17:44:31

@rajcsányi.gellért (ergé): Akármennyire is furcsa, Vona Gábor egy elfoglalt ember.

Egyébként is a vastagbőr-blog is csinált egy hasonlót, ők a győri Jobbik-szervezethez mentek el. Na, jól le is lettek baszva, hogy fasisztákkal minek állnak szóba. (Még a végén kiderül, hogy ők is emberek, ugye...)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 17:51:01

@Arma Gedeon2: "Hogy miért zsidózunk annyit?" - mer' sík buták.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.17. 17:55:07

@Várkonyi: na most akkor, akarják a jobbikosok, h. szerepeljenek a médiában, vagy sem?

Várkonyi 2010.03.17. 18:04:13

@rajcsányi.gellért (ergé): Hát látod, most megfogtál.

Lehet hogy vílághíres média vagytok, de lehet, hogy mégse. Értsd: Vona Gábornak jobb dolga is van, minthogy a ti kegyeitekért (interjú) küzdjön.

Egyébként meg tuti, hogy szerepelni akar a Jobbik a médiában. Keressétek meg a Jobbik alelnökeit, egy közülük, de lehet hogy több is, biztos válaszolni fog minden kérdésetekre.

Én személy szerint a Z. Kárpát Dánielt tartom az egyik legokosabb embernek a Jobbikon belül, ha lehet, őt ajánlanám, interjú céljából.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.17. 18:16:07

@Várkonyi: pár napja szerepelt nálunk interjúban a Jobbik külügyminiszter-jelöltje.

Másrészt: ha már Sólyom László köztársasági elnöknek, és eddig két alkalommal Orbán Viktornak nem derogált nekünk interjút adni, akkor talán egy parlamenten kívüli párt elnöke is méltóztathat interjúzni.

de ha nem akar, az az ő dolga. azért bátorkodtam jelezni az ügyet, mert a jobbikosok gyakran méltatlankodnak (itt is), h. a média kiforgatja a szavaikat, miközben nem jutnak benne szóhoz.

Bell & Sebastian 2010.03.17. 18:19:13

Z. Kárpát Dánielt nem adja ki a Várkonyi anagrammája, sem fordítva. Nem vagyok elég kreatív?

Bell & Sebastian 2010.03.17. 18:20:48

@Elpet:

Ebben a kérdésben meggyőzött speciel. :)

Várkonyi 2010.03.17. 18:31:20

@rajcsányi.gellért (ergé): Nyugi, haver, ezt a kört már lefutottad.
Igen, ha nem akar, nem fog interjút adni, ha akar, fog, ha meg nincs rá ideje, mert naponta máshol várják az emberek lakossági fórumra, akkor nem lesz rá ideje, hogy interjút adjon.

Ettől függetlenül, ajánlom Z. Kárpát Dánielt. Nagyon okos, tájékozott ember.

De ha nem akarjátok, a ti dolgotok. Azért bátorkodtam őt jelezni feléd, mert gyakran méltatlankodnak (itt is), hogy a Jobbik keveset szerepel a médiában, mármint a vezetőkön (Vona, Morvai) kívüli, ámde ugyanolyan fontos háttéremberek.

Verstanden?

Salve 2010.03.17. 20:33:03

Szánalmas a Jobbik... Ez engem arra emlékeztet, mint amikor Göring azt mondta, hogy "az a zsidó, akire én azt modnom"...

Higany 2010.03.17. 21:24:53

Van egy olyan érzésem, hogy hétfőn majdnem üres lett volna a Deák tér, ha a rendezvényen való részvételnek is feltétele az a bizonyos beugrókérdés... Szóval csak óvatosan azokkal a pecsétekkel...

_nyuszi_ 2010.03.17. 22:06:07

vigyázz, ha jön a vona!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.17. 22:59:39

@ Bell & Sebastian 2010.03.17. 18:20:48

Ennek örülök:)

Tgr 2010.03.18. 01:54:44

Abban az értelemben nyilván vicc ez a szöveg, hogy a hallgatóság sem úgy értette, hogy Vona ténylegesen ki akarja kérdezni a királylistát a földvásárlóktól; abban az értelemben szerintem nem, hogy nem a hallgatóság humorérzékére apellál (az ritka madár lehet a Jobbik-szavazók körében amúgy is), hanem a felsőbbrendűségi érzésükre. A szöveg üzenete az, hogy ha majd a Jobbik lesz itt az úr, akkor majd ők (a hallgatóság) fogják csicskáztatni a németeket meg a zsidókat, nem fordítva; ha Salamon földet akar, parírozhat majd a gárdistáknak meg a Morvai Krisztának. A Jobbik rajongótábora tele van leszakadt egzisztenciákkal, akik nagyon élvezik elképzelni, hogy milyen lenne, ha hatalmuk lenne mások felett, merthogy a valóságban inkább a fordítottjával találkoznak.

Tgr 2010.03.18. 01:56:07

@Samott: kell csinálni egy gyors telefonos interjúsorozatot a Jobbik vezető politikusaival, aztán közzétenni a statisztikákat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.18. 05:54:12

@Elpet:

Én elolvastam a belinkelt cikket és továbbra is aggódom:-/ A "földkérdés" alapvetően egy szemléleti kérdés. Minek tekintem a termőföldet?

Én gyerekkoromban megtapasztaltam és (remélem) megértettem, hogy mit jelent a föld. Emlékszem, hogy 1990-ben milyen beszélgetések zajlottak le nagyapám és a család idős férfitagjai között arról, mit műveltek a földdel, hogyan tették tönkre a szocializmus alatt. Ők gondozást, ápolást igénylő "élőlénynek" tekintették a földet.

Sok évvel ezelőtt olvastam régi székely erdőtörvényeket: példaszerű, milyen részletességgel, alapossággal írták elő, hogyan lehet hozzányúlni, hogyan kell karbantartani, gondozni, milyen mértékben lehet kitermelni a közös erdőt.

A föld, az erdő, a vízkészlet, az ásványkincsvagyon soha a történelemben nem tartozott a szabadon adható-vehető "jószágok" közé. Mikor 1867 után "betört" hozzánk is a kapitalizmus éppen a szemléletváltás vetett ki az életéből és dobott át a tengeren másfélmillió emberünket. (Néhány poszttal ezelőtt, amikor a mezőgazdaság jövőjéről, lehetőségeiről beszélgettünk, a végkövetkeztetés számomra szintén ez volt: ha alapvetően - Uniós szinten - nem változik a szemlélet a mezőgazdasággal kapcsolatban, akkor milliók veszítik el a talajt a lábuk alól: hová menjenek???)

A globális szemlélet kiírtja az esőerdőt, termel az irtáson génkezelt szóját, műtrágyáz, vegyszerez, majd otthagyja az elpusztult, kiégett talajt. Nagyapám tudta, hogy milyen termény megtermeléséhez, milyen és mennyi szervestrágya szükséges, hogy ne rongáljuk a földet.

Nemrég láttam a youtube-on egy videófelvételt arról, hogy Balóné valamelyik francia parasztszervezet titkárasszonyával tárgyalt. Szegény nőt ott itatták, traktálták a zsírosképű buta magyar gazdák.;-) Értsd jól, amit mondok: mezőgazdaság-ügyben Európának nincs más útja.

Ha másképp nem megy, vegyük nemzeti tulajdonba a termőföldet és adjuk oda haszonbérletbe annak, aki ért hozzá, becsületesen, tisztességesen gondját viseli. Ha elherdáljuk, semmink sem marad.

ü
bbjnick

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.18. 07:06:17

@Várkonyi:
Nem arról van szó, hogy küzdjön érte, de ha már szemtől szemben megígérte, akkor tarthatná magát ehhez. :]

is 2010.03.18. 07:52:38

@bbjnick: "Ha másképp nem megy, vegyük nemzeti tulajdonba a termőföldet és adjuk oda haszonbérletbe annak, aki ért hozzá, becsületesen, tisztességesen gondját viseli. Ha elherdáljuk, semmink sem marad."

És ki választja ki, hogy ki ért hozzá? És ki dönti el, hogy becsületesen csinálja-e? Ott van, láttál három magyar családi gazdálkodót egyetérteni bármiben is? Ma is összeállhatnának, lehetne hármójuknak egy traktora, elég lenne hármójuk földjére. Azt hiszed egy van nekik? De nem ám, három, és egyik sincs kihasznlva, csak kérik rá az állami támogatást.

Mondj egy becsületes embert, én hozok hármat, aki szerint az nem elég becsületes, és nem is ért hozzá. Amit te javasolsz, az a népmese, három éves gyerekeknek. Működésképtelen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.18. 08:09:33

@is:

@Elpet: belinkelt egy cikket, amiben a Fidesz és a Magosz földszerzéssel, földtulajdonlással kapcsolatos elképzeléseiről van szó. Számos példát fölhoz a cikk, arról, Európa egyes országaiban hogyan van ez a kérdés szabályozva. (Nagy-Britannia kivételével mindenütt igen erősen szabályozva van.) Ha elolvasod, látni fogod, hogy különböző szervezetek, intézmények mindenütt feltételeketszabnak, minősítenek, mérlegelnek, mielőtt a földszerzést-földhözjutást engedélyezik. Ha ott (Európában) működik ez a rendszer, akkor talán nálunk is működtethető lenne. (A kommentem erre a cikkre volt reakció, és lényegében arról szólt, hogy én ezeket az Európában alkalmazott garanciákat keveslem.)

ü
bbjnick

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.18. 08:14:19

@bbjnick: "Ha másképp nem megy, vegyük nemzeti tulajdonba a termőföldet"

Ez most így komoly?

A népe és hazája sorsáért aggódó bbjnick államosítaná a földeket?

Basszus.

Fábián dédapámnak a zempléni Hegyalján voltak földjei, erdői, aztán jöttek a kommunisták, és jogos tulajdonát "nemzeti tulajdonba" vették (amíg két lánya, egyikük a nagyanyám) málenkij roboton voltak Ukrajnában.

Államosítani akarsz? Hogyan? Milyen feltételekkel? Az állam megvenné a földeket? Vagy einstandolná? Kitől? Mindenkitől? Vagy csak a cégtulajdonosoktól? Netán attól a magyartól, akiről a Zállam azt sejti, h. zsebszerződésben külföldivel áll kapcsolatban?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 08:40:34

@is: Nemrég voltam egy földárverésen, Kalocsán. Hát ott megtapasztaltam, mit jelent a kapitalizmus vidéken, a gyakorlatban. Az egész árverés teljesen szabálytalan volt, utcáról bejött suttyók egyeztek meg Brueghel- és Bosch-képeket idéző arcokkal, simlis városi spekulánsok keveredtek a képbe. Minden pillantás mélyfúrás volt egy mikroszociológiai alvilágba.

(Az árverés a váróban zajlott le.)

@rajcsányi.gellért (ergé): BBJNick, ha jól vettem ki, egyébként 1867 előttről beszél, ami feudalizmus, nem pedig szocállami földosztás. Más kérdés, hogy a Kossuth-rajongó Jobbik nem tűnik feudális erőnek...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.18. 09:10:29

@rajcsányi.gellért (ergé):

Nem kell ahhoz kommunistának lenni, hogy valaki a termőföld, vízkészlet, ásványkincs-készlet speciális helyzetét megértse:-)

Ha jól meggondolod a termőföld a történelem folyamán szinte sohasem volt szabadon adható-vehető. Mivel sem alkotmány- és/vagy államjogász, sem agrárközgazdász nem vagyok a részletek kidolgozására nem vállalkoznék:-) de bizonyosan létre lehet hozni olyan szabályozást, ami a többség megelégedését, mint a föld védelmét szolgálhatja.

"Államosítani akarsz? Hogyan? Milyen feltételekkel? Az állam megvenné a földeket? Vagy einstandolná? Kitől? Mindenkitől? Vagy csak a cégtulajdonosoktól? Netán attól a magyartól, akiről a Zállam azt sejti, h. zsebszerződésben külföldivel áll kapcsolatban?" --- kérdezed.

Én abban látom a kérdés lényegét, hogy a termőföldet megóvjuk a kótyavetyétől. A jelenlegi földtulajdonos családok (bizonyos területméretig) nyugodtan gazdálkodhatnának generációkon keresztül földjeiken - ha betartják a szabályokat -, a földfelvásárlás-földspekuláció viszont nagyon veszélyes lehet az egész nemzetre/országra (ahogy jobban tetszik) nézve.

A tulajdonlás kérdések szemléleti kérdés, hiszen a tulajdon jogi kategória. Az állam kisajátíthat, elkobozhatja a vagyont, elperelhető a tulajdonom. Hogy nekem "örökös" haszonbérleti szerződésem van egy földterületre az állammal/nemzettel vagy tulajdonomnak tekintem, ami után adózok - ki mondja meg, melyik számomra a kedvezőbb, biztonságosabb? Ha valamilyen ok miatt nem tudom folytatni a gazdálkodást és a földemet beadhatom egy nemzeti földalapba, ahonnét esetleg még életjáradékot is kaphatok vagy eladom egy spekulánsnak - mikor járok jobban?

Nagyon meg lennék lepődve, ha ezeket a kérdéseket csak én tenném fel manapság Európában:-)

ü
bbjnick

Tehetetlen Dodó 2010.03.18. 09:22:18

@bbjnick: Pár évtized még és a legfőbb érték újra a föld és a víz lesz.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.18. 09:42:33

@rajcsányi.gellért (ergé):

Azé lesz a föld, aki megműveli.

@Loxon: nálunk nem feudalizmus volt, hanem nemzetségi és faluközösségi tulajdonlás. Ez jobb a feudalizmusnál.

Tehetetlen Dodó 2010.03.18. 09:46:55

@Arma Gedeon2: Tudod, Gedeon, én örök optimista vagyok...

Tündér_Lala 2010.03.18. 10:01:27

@bbjnick: Nagyon egyet értek veled.

A kapitalizmusból és különösen a neoliberalizmusból mint életszemléletből, kilóg a föld és a mezőgazdaság, pontosan azért, mert nem képesek a földre mit élő organizmusra tekinteni.
(Bálogh professzor szegény valószínűleg sikongana, ha a méregtermelő génkezelt kukoricáról hallana. Mit tehet a talaj funával az a méreg, amelyet több ezer féle mikroorganizmus és rovar tart karban, újít meg ? )
Nem képesek megérteni illetve nem törödnek vele, hogy ha a termőfödet tönkre teszik az évtizedekre megszűnik az erőforrás funkcióját betölteni. A tőkés odébb megy és nekünk itt marad a kizsigerelt föld.

Ezért azt minden eszközzel védeni kell. Nem csupán a tulajdonjogát, hanem a megfelelő kezelését is meg kellene követelni.

Tündér_Lala 2010.03.18. 10:06:54

Mit tehet a talaj funával az a méreg, amelyet több ezer féle mikroorganizmus és rovar tart karban, újít meg ? )

Boccs ! helyesen:
Mit tehet a talaj funával az a méreg, a földet több ezer féle mikroorganizmus és rovar tartja karban, újítja meg ? )

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 10:27:05

@Arma Gedeon2: Én nem tudom, ezek a kifejezések egyáltalán honnan származnak. Ez nem marxista félreértelmezése a feudalitásnak?

Egy feudális monarchiában minden földet király adományozott. Soha magántulajdonban nem volt föld.

Mit ír Széchenyi a Stádiumban?

„itt hívom Montesquieu, Smith, Young, Franklin, William Penn, Roscoe s több mások dicső árnyékit bizonyságul, mit felelhetni? Semmi egyebet, mint hogy csak az fogja a hiteli áldás felállítását, a feudálisi bilincsek kettétörését, a haza minden lakosinak legnagyobb szorgalomra s ekképp legbizonyosb boldogságra ébredését természet elleni ösztönnek tartani, ki viszont a Tisza partjait kieseknek, honi mocsárink kigőzölgésit egészségeseknek, utainkat jóknak, vizeinket korlátozottaknak, pusztáinkat virágzóknak sat. s ekképp honunkat úgyis felette jó rendezetűnek tartja”

Feudális „bilincseket” ír, s mint a „természetjog” követőjének, nem tetszik neki az ususfructarius státusz, amely a feudalitás egyik gazdasági aspektusa.

szucsneszilvi 2010.03.18. 11:38:40

@reality: visszatérve a legelső bejegyzésedre, ami véletlenül sem feltűnő, hogy egy jobbikos oldalról van leszedve. Megjegyezném, hogy mint szervezők, a Fidesz rendezvényén durván 90-100 ezer közöttire tettük a megjelentek számát. De valahogy ez sem érdekes, mert nem ez dönti el, hogy ki és milyen eredménnyel szerepel a választásokon. Mint ahogy a kopogtató cédula átadása bármely párt bármely jelöltjének sem garancia arra, hogy biztosan oda fogok szavazni. Erről ennyit.
Egy másik felvetés: jó lenne arról hallani valamit Vona Gábortól, hogy miért tartja a Jobbik Oroszországot a jövőbeni legfőbb szövetségesének (szemben a nyugattal), ha esetleg a Jobbik nyerné a választást? Hogyan akarják megoldani, hogy kizavarják a multikat (arról nem beszélve, hogy akkor azok a tíz és százezrek, akik multiknál dolgoznak, mind-mind munkanélküliek lesznek) és visszaállítják a magyar gyárakat? Tisza cipő és pécsi kesztyű? Hmm, nem is rossz ötlet. Vajon most milyen cipőt hord Vona Gábor? Remélem nincs ráírva, hogy made in China, mert akkor nagy gubanc van...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.18. 12:29:32

@Loxon:

Kedves Loxon, sajnos már egy idő óta szomorúan látom, hogy Széchenyink is mekkora tévedésben volt ezekben a dolgokban, bár azt mentségére fel lehetne hozni, hogy a kapitalizálódást akkor senki nem kerülhette el, pl. Japánt is megnyitották erővel. (lett is baj belőle...)

Ha érdekel a dolog annyira, írj egy e-mailt, rövidre zárlak egy barátommal, akinek magától értetődő, hogy nem volt föld magántulajdonban, de nem is volt a király tulajdonában! Izgalmas kérdés ez az egész, de a régi magyar nemzetségi-birodalmi birtoklás magasabb rendű a frank modellnél. Ez NAGYON NEM MARXISTA dolog...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 12:58:36

@Arma Gedeon2: és azé az autó, aki vezeti?
Időben szóljon, mert szemben velünk lakik egy Mazzerati.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.03.18. 13:55:52

@Elpet: @rajcsányi.gellért (ergé): @bbjnick: a magyar földpiac témájához löknék egy infót.

A mai Nemzetben olvastam egy interjút Ángyán József egyetemi tanárral, fideszes szakpolitikussal a magyar földkérdés ügyében:

www2.mno.hu/portal/701505

Mivel még nincs fenn a neten teljes cikk, így csak idéznék egy gondolatot az lapból: "(...) a földpiacon elővásárlási jogot adnánk az államnak, de nem azért, hogy az maga gazdálkodjon. Az állam a családok felé irányítaná a földet. (...) A jól működő európai modelleknek megfelelően mi is a családi gazdaságoknak adnánk tartós bérletbe a földeket, örökölhető jogként, 25-50 évre."

Mondom, nincs még fenn a teljes interjú, de érdemes lesz később az egészet elolvasni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.18. 14:04:05

@Tündér_Lala:

"a [föld] megfelelő kezelését is meg kellene követelni." --- írod.

Teljesen egyetértünk:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.18. 14:07:29

@Tehetetlen Dodó:

"Pár évtized még és a legfőbb érték újra a föld és a víz lesz." --- írod.

Az már ma is, csak van akiknek szabad ezt tudnia és van akiknek nem:-(

ü
bbjnick

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.18. 14:24:07

@tölgy:

Persze, azé a nő, aki megműveli...

Nem beállt jogállami, fogyasztói társadalmi viszonyokra érvényes a jelszó, hanem Nagy Felfordulás esetére, amit kivételesen nem felforgató eszmék okoznak, hanem erőforrásválság miatti modernizációkimaradás.

Egyébként Skóciában évekkel ezelőtt, az autonómia bevezetésekor volt nagy kampány az absentee landlord-ok ellen. Tiszta Mucsa.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.18. 14:25:23

@Gasper:

A Fidesz örülhet, hogy vannak ilyen képviselői is, ezért nem gondoljuk még teljesen komolyan a likudozást...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.18. 17:26:56

Per pillanat Vonáék művelik a legjobban az újbeszélt...

Tonuz 2010.03.19. 01:20:15

Én olyan felvételt láttam, amiben ez benne volt.

reKorrekt 2010.03.19. 15:34:58

Nem értem mit rugóztok ezen. Ezt a poént minden lakossági fórumon így mesélte el. Aki meg cáfolta hogy ez így elhangzott, az nem látott még Jobbikos programbeszédet.
Elég csak a youtube-ra felmenni és rákeresni ezek valamelyikére. Mondjuk a hajdúszoboszlói vagy a budaörsi felvételre.
Na ott lesz még olyan valóságsóról is szó amiben b.gordon és sz.iván találkoznak este a börtön fürdőjében...

Na nesztek itt egy link az esztergomiról, hátha ebben is benne van:
www.youtube.com/watch?v=CADG3_iJMyc

Sidewinder 2010.03.19. 19:22:23

Alapvetően igaza van. Ha itt akar földet venni,akkor éljen itt,dolgozzon itt,tudjon magyarul normálisan. A dánoknál is kb ilyen szintű kemény földtörvény van,szóval ez egy jó javaslat a jobbiktól.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.19. 22:59:32

@bbjnick:

Hát, hát.

1. Amennyire én láttam eddig, a magyar parasztság igencsak ragaszkodik ahhoz, hogy a földet valós tulajdonaként tekinthesse.

2. Az állami tulajdonú földeket is az fogja tudni csak hatékonyan megművelni, akinek megfelelő eszközállománya és pénzügyi likviditása van a termeléshez. A pusztán emberi munkát igénylő, nagy jövedelmezőségű, a termőterületek nagy részét művelésbe vonó mezőgazdasági termelésben továbbra sem hiszek. A megfelelő tőkeerő, mint feltétel nemcsak a tulajdonszerzésben, a művelésben sem kerülhető meg.

3. Hogy a földtulajdon nem kezelendő ugyanúgy, mint az egyéb vagyontárgyak, azzal messzemenőkig egyetértek. Patrióta magyar tulajdonban tartani nemzetstratégiai érdek. Ennek mikéntjéről sokat lehet és kell vitatkozni, ám a magántulajdon kereteiből kiemelni és valamiféle össznemzeti tulajdonba venni a földet - szerintem éppen a parasztság törekvéseivel és elvárásaival lenne ellentétes.

bz249 2010.03.19. 23:18:28

@Elpet: szerintem felesleges saját tudományos kutatásokat folytatni a melegvíz feltalálásához. Itt van pl. ez, át kell ültetni magyarra aztán készen is vagyunk

www.ambbudapest.um.dk/hu/servicemenu/hirek/FactsOnBuyingAgriculturalLandInDenmark.htm

földvásárlás Dániában

- 18 év feletti életkor
- letelepedési szándék
- a farm napi üzemvitelét a tulajdonosnak kell vezetnie
- birtokméret korlátok
- 30 ha felett megfelelő agrár-felsőoktatási végzettség, a külföldiek végzettségét eseti elbírálás alapján honosítják

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.20. 00:36:33

@bz249:

Nem rossz, ráadásul precedens alapján EU-konform megoldás.

Doctor Klauße 2010.03.21. 13:11:12

"elmehet a Köztársasági Elnöki palotába és Morvai Krisztinát fogja ott találni"
micsoda demokratikus kijelentés (:
nah akkor ez most azt jelenti, hogy a kedves párt-társának mindent beszerez amit csak akar és ő lesz az Isten az országban?:)
én meg csak akkor adnék parlamenti mandátumot, ha elmondja Einstein relativitás elméletét...visszafele xD
süti beállítások módosítása