Gyurcsány: ocsmány férfiatlanság bélyege Orbánon
2010. február 25. írta: nénike

Gyurcsány: ocsmány férfiatlanság bélyege Orbánon

  Volt egy kormány, amelynek volt kedve építkezni. Volt előtte egy másik kormány, az is épííített: hét kilométer autópályát, a hétszázát! Hetet!

  Nagyjából a realitás ezen színvonalán mozgó államférfi stand up comedy előadására tuszkolódtunk be Kálmánnal, amiben még egy közelebbről meg nem nevezett ötödik kerületi MSZP-frakcióvezető sem akadályozhatott meg, hiába leplezett le bennünket azonnal.

  Mint a Mandiner száguldó riporterei, amúgy nehéz helyzetbe lavíroztuk magunkat, mert míg részben egészségi állapotukból fakadóan, vagy az ájult tisztelet némító hatása következtében a szoci rajongók nem tudtak megszólalni, addig a ház előtt hangokat kiadó érdeklődők nem tudtak a jól begyakorolt két-három mondatuktól elszakadni.

  Mai videónkban ezért a megszokottnál kevesebb a beszélő fej, az az egy viszont, aki mondja, nagyon ott van. Jó szórakozást hozzá!

(Kínai Kálmán csak, hogy menőzhessen a hangcsoui haverjai előtt, sikerrel gyűjtött be egy Gyurcsány autogrammot a rendezvény végén,mi több a bősz reformer még meg is veregette a hátát. A jelenetet a varázs múltával már kínosnak éreztük, ezért Kálmánnal egyetérve úgy döntöttünk, hogy ezt inkább nem írjuk az anyagba bele.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1001789584

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi köti össze a Nokiát az SZKP XX. kongresszusával? 2010.02.26. 11:24:38

Mikor a mai cikk aprópóját képező hülyeség után kutattam a hálón, feltett szándékom volt politikamentes témát keresni, mert akármilyen szórakoztatóak tudnak lenni honatyáink, egy idő után jóból is megárt a sok, és meg kell vallani hogy bohócnak egész j...

Trackback: Előbújt a mormota 2010.02.25. 19:42:36

Mindig is lehetett sejteni, hogy Gyurcsány nem adja fel olyan könnyen, hogy fogjuk őt még látni közszerepelni. Íme néhány jel, amiből biztosan lehet következtetni visszatérésére: A kivonulás Már a lemondásánál lehetett érezni, hogy döntése ideigle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sterimar 2010.02.25. 18:58:30

Elég agymosott, aki szerint gyurcsány nagy építőként lesz jelen a történelemkönyvekben, miközben nyilvánvalóan lerohasztotta az országot.

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 19:01:06

@sterimar:

Gyurcsány Fletó úgy lesz benne a törikönyvekben, mint aki megbukott ciklus közben.
Puccsolt, majd megpuccsolták. :)

egyenlítő 2010.02.25. 19:01:42

@Balaint: Aztán majd az unokád mesélheti, hogy a nagypapi is a Borsodi Átnevelőtáborban halt meg. Részegen leesett az őrtoronyból.

Dr Gregory House 2010.02.25. 19:09:45

@Öreg Sam: Miért hiszed azt, hogy ha Gyurcsányt egy szemét, szar alaknak tartom, máris szeretem Orbánt? Ezt nektek tanítják valahol?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.02.25. 19:11:03

Kívánjuk az általános választójog eltörlését.

18 éven aluliak miért nem szavazhatnak? Mert nyilvánvalóan fogalom nélküliek, arra szavaznának, aki nyalókát ad.
Akkor a 18 éven felüli fogalom nélküliek miért szavazhatnak?
Eztet tessék nekem megmagyarázni.

robinzone 2010.02.25. 19:13:44

amíg ezt a bolondot nem sikerül rács mögé juttatni nem lesz ebben az országban normális közállapot.

robinzone 2010.02.25. 19:14:58

@egyenlítő: gyenge riposzt. de jellemző

robinzone 2010.02.25. 19:18:27

figyeltétek, hogy bégetett ez a sok marha, amikor kórusban vágták rá Őszödre: igazságbeszéd! Az. szellemi kiskorúaknak.

Archenemy 2010.02.25. 19:20:30

@Dr Gregory House: Én láttam, amint egy félreeső sikátorban Orbán Viktort szoptad, szóval LEBUKTÁL!

bozoa 2010.02.25. 19:21:18

Vagy lehetne mondjuk Feri egy nyugdíjasotthon ápolója, olyan szépen tud beszélni hozzájuk és olyan lelkesek tőle, hogy még legalább száz évig nyugdíjasok akarnak maradni! Hát nem csodás ez az ember?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 19:22:16

@egyenlítő:
"Ez vajon melyik politikusra nem illik? "

Hányat kérsz?
Navracsics, Kósa, Varga M., Harrach, Horn, Medgyessy, és még sokan mások...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.02.25. 19:22:18

@bozoa: A szavazatra jogosultak 50%-a 60+-os. Szerintem ez nem vicces, inkább félelmetes.

robinzone 2010.02.25. 19:22:44

ha egy szóval kellene jellemezni: rémisztő!
mekkora pofája volt megint a testőrök gyűrűjében.
és az, hogy exminiszterelnökként még mindig 2 audi meg testőrség jár neki: szégyen.
a történelem azért majd helyén kezeli, csak ez jelenleg sovány vígasz.
le kell sittelni, sokszorosan rászolgált hazug lényével.

Tomivagyok · http://www.genital-herpes-relief.org 2010.02.25. 19:22:46

teljes mértékben tükörözi Magyarországot...

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 19:24:44

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Ez a réteg cserélődik. Ez természetes folyamat. És lassan fogy szoci a bázis.

Archenemy 2010.02.25. 19:27:59

@William w.: Én az elmúlt nyolc év ámokfutása után inkább a szocialistákra fogok szavazni!

bozoa 2010.02.25. 19:29:10

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: szerencsére még nem 50 százalék, csak kb 18-20, bár az is sok.

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 19:29:54

@Archenemy:
De csak azért, mert szeretnél besunnyogni egy jó kis 70 éves nénikből álló pizsipartira. Megértem...:)

kamasuka 2010.02.25. 19:29:56

@ifsz:
A fociii?

Olyan hosszú, görbe lábai voltak, hogy iskolai focinál azt hitték, hogy cselez, pedig csak futott. :)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.25. 19:31:32

nem merem megnyitni a vidit. nem hiányzik ez estére.

Higany 2010.02.25. 19:32:23

Feri, kemény ellenzék lesz a 40 fős MSZP frakció, az biztos! Mi az hogy, nagyon is! :)

Balaint 2010.02.25. 19:34:05

Egyenlito

Ez még tőled is gyenge volt :D

Balt 2010.02.25. 19:35:56

@ben2: "Még több Gyurcsány szereplést please és tutira meglesz a Fidesz kétharmad!"

Szerencsére ettől függetlenül meglesz bőven: elég a győztesnek 20%-ot verni a másodikra hozzá, lásd Debreczeni elemzését a májusi Szili-bukta után. De Gyurcsány aktivizálódása okán már abban nem lennék biztos, hogy az MSZP lesz a második... (Bár így is megdöbbentően nagy a támogatásuk az "eredményekhez" képest.)

Balt 2010.02.25. 19:38:13

@vagyok59: "Az, hogy az M7-est Orbánék fullra felújították, ne is zavarjon."

Na meg Európa legdrágább autópályájából kivásárolni az ELMKA-t sem volt piskóta, az kb. egyenértékű az M1 újraépítésével...

lepojka 2010.02.25. 19:39:11

Egyik kutya másik eb.

dtk74 2010.02.25. 19:40:53

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm: Baj Ha Orbánt felismertem a szöveg alapján?
Őt kezelték is, ismertem orvost aki akkor az intézményben dolgozott, bár már ezt sem lenne szabad elmondanom. Most én hazaáruló lettem? :-)

Öreg Sam 2010.02.25. 19:41:05

@Dr Gregory House:
Mi az,hogy "nektek" ?
Igenis egy szemétnek tartom Gyurcsányt,de nem kevésbé szemétnek OV-t.
Nehéz ügy,de megpróbálok objektiv maradni,minden pártkötődés nélkül.
Ez a mai ,érzelmektől (túl)fűtött viszonyok között nem egyszerű.
Valahol egyszer már leirtam,hogy akkor sem voltam párttag,mikor egy bizonyos sziont fölött kötelező volt,de most sem vagyok elkötelezett.
Sir Winston szavait szeretném hallani a magyar parlamentben: nem igérhetek mást,csak vért,veritéket és könnyeket...
Ezt elhinném és hitelesnek tartanám
Mindenféle érzelmek,szimpátiák csak a matek után jöhetnek.

Balt 2010.02.25. 19:42:20

@Jamesboci: "képvisellő lesz, mentelmi joggal..."

Na nehogy már ne lehessen megvonni tőle, olyan mese nincs! (Ellenben: a Fidesz érdeke az volna, hogy maradjon csak "porondon", ő a személyes garancia, hogy ezek többet nem kerülnek hatalom közelébe sem...)

Balt 2010.02.25. 19:44:20

@micu: :))) Ez lehet a magyarázat, ,imt a franciasakk. :) Vagy orosz rulett?

egyenlítő 2010.02.25. 19:45:07

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm: " Azt a tényt, hogy csak saját céljaikat követik, legtöbb esetben jól tudják titkolni."

Balt 2010.02.25. 19:48:14

@morpho: "lehet itt ugrabugrálni, meg eljelentékteleníteni az autópályákat, de a történelemkönyvek a rendszerváltást követő legnagyobb infrastruktúrális fejlesztéseket Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor nevéhez fogják kötni."

Nyihihihi! Ne már, mert begörcsöl a rekeszizmom! A bezárt vasútvonalak, kórházak, iskolák le lettek vonva az egyenlegből? - hogy egyebeket most ne is hozzunk!

Öreg Sam 2010.02.25. 19:50:03

Még valami:
Meggyőződésem,hogy a magyar nép túl korán kapta a nyakába a demokráciát,az emberöltő óta tartó diktatúra után.
Ez valami olyan,mint az angol pázsit: naponta öntözni,hetente nyírni,és 300 év mulva...
Amig itt szájkaratéztek noname,addig nem lesz demokrácia .)

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 19:52:15

Aha, mert szólás szabadsága nagyon káros a demokráciára. :)

reality 2010.02.25. 19:54:40

@egyenlítő: Talán Németh Gábort személyesen köszönthetjük körünkben? :)

fran7 2010.02.25. 19:58:18

@Öreg Sam: Csak az a baj, hogy Sir Winston mindezt a világháború idején mondta és nem is választották meg újra. Pedig nyertek. A nyugdíjasoknak abból a szempontból igaza van, hogy ők azt akarják, hogy most legyen jó, ne két év múlva. Épp ezért 8 év kormányzás után vért, verejtéket ígérni nonszensz, mert azzal bevallanák, amit mindannyian tudunk. Nem azért léptünk be az Unióba, hogy annak örüljünk, hogy nem lett államcsőd, percek híján.

egyenlítő 2010.02.25. 19:58:34

@reality:
"A keresés 50 előfizetőnél többet talált. Kérjük szűkítse a keresési feltételeket!"

Dr Gregory House 2010.02.25. 20:00:42

@Archenemy: Ha ez vicces volt, akkor inkább maradok a Vicodinnál!

mikka 2010.02.25. 20:01:35

Oreg Sam ??
a Soros alapitvany altal fizetett tamogatas, amibol Orban tanult es elt neked MSZMP-s tamogatas?????
Menjetek az apatok faszara az allando csusztatasaitok miatt most mar tenyleg.

gyaloghartur 2010.02.25. 20:02:27

Ballada tűrt idők kormányfőiről

Mondjátok hol van, hová lett
a daliás cölöpverő,
ki annyi embert lóvá tett,
a három-hatvannal nyerő.
Gyulánk, arasznyi nagy menő,
határt nyított. Ezt annyiszó
hallhattuk, mily felemelő!
De hol van a tavalyi szó?

És mondjátok, hol a Péter,
a Dé kettőszázkilences,
szavát elnyelte az éter,
talán piacokat keres.
Ha nem talál sem ideges,
bár utja elágazodó,
szándéka, s őse is nemes !
De hol van a tavalyi szó?

És mondjátok, hol a Fletó,
ki viháncolt hat éven át.
Katus anyó, gondos kotló,
nekünk költötte a fiát,
lebírja Orbán-maffiát.-
Őszödi lőréből iszol,
amíg ő nyal bolgár pi-át !
De hol van a tavalyi szó?

Ajánlás I.
Jó hercegem, bájos Gordon,
ha eljön kettőezertíz,
nem lesz kordon, nem lesz pardon
sün-alakzatokban se bízz.
Az idő, mint a folyóvíz
elmos, Nagy Libausztató!
Tán visszafogad a Wallis.
De hol lesz a tavalyi szó?

Ajánlás II.
Kopogtat kettőezer-tíz,
lekerült szakáll és bajusz:
ilyen a magyar Aramis,
aki bíborosságra húz.-
Hiszi, hogy eképpen megúsz
párviadalt, Zuschlag-asszót:
hogyha új arculatba bújsz,
nem ér el a tolvaji szó!

nénike · http://mandiner.hu 2010.02.25. 20:09:39

A legnagyobb beszólás mégiscsak a cekkerek világában otthonosan mozgó kritikustól érkezett: "Lógni fogsz vén szatyor!"

Várkonyi 2010.02.25. 20:09:42

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm:
Ez összességében inkább az antiszociális személyiségre (antisocial personality disorder) igaz. a szociopaták és a pszichopaták általában túl betegek ahhoz, hogy normálisan működjenek, mint emberek.

Ezt úgy kell elképzelni, mint egy kontinuumot, egyik végén a normális ember van, a közepén az antiszoc van, viszonylag kevéssé beteg, de empátiát ugyanúgy nem érez, ugyanúgy önmagával van elfoglalva állandóan, ugyanúgy manipulál mindenkit,
viszont képes viszonylag hosszú távra tervezni. Sokkal ritkábban kerül börtönbe ill. bíróság elé tetteiért.

És ezért talán még veszélyesebb is, mind a szocio- és pszichopata társai.

Ja és még annyit, hogy bűnöző apa mellett felnőni az egyik legbiztosabb jel, hogy a gyerek antiszociális lesz.

Emellett öröklött faktorok is szerepet játszanak, egyik legbiztosabb jel a nagyfokú agresszió (az agresszíó nagyon nagyrészt öröklött).

Nézzétek ezt a majmot, ahogy előad, és ahogy megy fel bennetek is a pumpa.
Csak ennyire agresszív...

Egyszer már le kéne csapni valakinek. Az ilyen csak ebből ért, az erőből. Vagy még ebből sem.

ILLED 2010.02.25. 20:10:29

Basszus összedobjunk Nektek már egy kameraállványra, vagy rázzátok azt a koprolitot tovább??? Aztahétszázát!

Pomme 2010.02.25. 20:17:07

Remélem minél előbb visszatér az MSZP csúcsára. Illik a párthoz ez a fajta pszichózis.

Balt 2010.02.25. 20:26:51

@Öreg Sam: "GyF szimplán csak őszinte akart lenni az öszödi beszéddel,amelynek egyetlen mondatát oly előszerettel idéuik a szövegkörnyezetből kiragadva."

Na persze: szenvedélyes igazságbeszéd. :))) Beszarás. A menyasszonyi torta közepébe.

Nem "kiragadva" az őszödi baszod egy zsarolás bejelentése, mikor az új szatócsboltoshoz először kopogtat be a bézbólütős "őrző-védő" társaság...

"szeretném,ha nagy nyilvánosságot kapnának a Kaya Ibrahim,meg Ezüsthajó,meg Simicska APEH ügyek,nem a voltak,hanem a leendők."

8 év után erre futja? :)) Megsúgom, a Kaya- és Tot-ügyben 7 azaz hétmillió Ft volt ez "elkövetési" érték, itt meg hovatovább 7000 milliárd Ft-ot keresünk... (És ez csak az utolsó év produktuma, az IMF-hitel.)

Balt 2010.02.25. 20:29:38

@Öreg Sam: "Viktorunk mikor is,és milyen ösztöndijjalvolt Londonban?"

Ez nagyon mellé ment, kb. mint a rablott zsidó villából fasiztázni...: Orbán Soros-ösztöndíjjal volt Angliában.

gazduram 2010.02.25. 20:30:32

Autópálya építésben ott vagyok a szeren itt a hajdúságban pl építettek két mérnökséget, egyet hböszörményben egyet hnánáson ,és arra lusták voltak,hogy a nánáson épített rajzokról levakarják a böszörmény nevet,így nánáson böszörmény feliratú rajzokból dolgoztak a szakik ,ja és a nánásiért valaki felvett 125 millió tervezési díjat, na így ne építsen senki még egy tyúkólat se , mert az lopás!

Balt 2010.02.25. 20:32:49

@Öreg Sam: "Miért is érzem úgy,hogy ő egy "megélhetési politikus" ?
40+ éves,és életében pénzkereső munkája nem volt..."

Mindjárt telesírom a kötényemet a kérges kezű Horn Gyufáért, Lendvai Ildikóért, Kovács Lászlóért, Kiss Péterért, Szekeresért stb. A csúcs kétségtelenül Szűcs Erika, akinek a közalkalmazotti hűségpénzébe belekalkulálták a miskolci MSZMP pártbizottságban töltött éveit. :)))

Walter Melone (törölt) 2010.02.25. 20:34:23

Mennyi szimpatikus jobber szavazó! :-)

Balt 2010.02.25. 20:34:39

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm: "nem kéne kurvára büszkének lenni az autópályára, mert annak építésének mértéke egyenes arányban áll az ellopott és elpazarolt pénzekkel."

:) Így van ez Malacka! Megyó óta tudjuk: több autópálya, több lopás. :))

Balt 2010.02.25. 20:37:47

@Kóser Malac: "Hehe! "Morpo" és "@Öreg Sam" u.a az user!
Nem tudja használni az írásjeleket, ez buktatja le."

Újjuj, megfeleződött a szavazótábor! :)))

gyaloghartur 2010.02.25. 20:38:50

A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta. . .
(Márai Sándor)

Magyar Mikulás,
nem jött onnan,

Ahol északfény, s selymes hó van:
Nem a kedélyes Santa Claus,
Akin fehér a szakáll, s bajusz,
Nem érkezett rén-vonta szánkón,
Úgy jött, mint csörgősipkás clown,
Orosz Gyed Moroz magyar klónja,
Vicc-értő nemzet Nagy Bolondja,
Aki Szent-Miklós Nap szombatján,
Birkát ugrasztott pásztorbotján.

Bégető nyáját összeterelte,
A bitang jószágot meg kiverte:
Nem kell ide idegen falka,
Csak az igazi magyar tarka,
Mely összebújik, mindig ahol
Langymeleget ad az akol-
Ki hagyja, róla, zsíros gyapját,
Később a bőrét is lekapják-
De ezért ma még senki se bántsa,
Megvan napi kórója, bogáncsa!

A zörgő fűvű Hortobágyra,
Ereszkedne Kárpátok nyája,
S ahol a zöld rét mind felégett,
Odahagynák a Délvidéket ,-
Terelőjük, a Gonosz Pásztor,
Legelőt találhatna máshol,
Mégis akarja, hogy a kára,
Kerüljön a magyar nyakára.
Hirdeti, hogy ez az ország,
Övé is volt, amíg meglopták!

Ha volt, vigyázott volna jobban,
Hogy ne adják el Trianonban!
Unalmas a sok siralmas nóta,
Zümmögik 90 év óta,
Hogy ők már nem sokáig bírják,
A gyapjok idegenek nyírják.
Hoznának mindent: túrót, sajtot ,
Csak nyitorítsák meg az ajtót,
Amin titkon besomfordálnak,
S beállnak magyar állampolgárnak!

Hirdeti fennen a koldusfajzat,
Szép szónál nem több, mit akarhat:
Csak arra megy ki a sok sírás,
Magyarságáról legyen írás.
Aztán, ha lesz pecsétes papírja,
A jámbor birkát mind kitúrja:
Nem ismer sem gátat, sem gáncsot,
Lelegel kórót és bogáncsot,
Elől rág a „jugó, szlovák, román”:
A hazai juh csupán a nyomán.

Mindezt elmondta halkan, bölcsen,
A Jó Pásztor, s táncikált közben.
Amíg meggyőzőn magyarázott,
Nem szakállat, csak csörgőt rázott,
Mert jól esik a felnőtt embernek,
Lélekben lehet még pólyás gyermek,
Akinek nincsen semmi gondja,
S ha volna is Télapó megoldja:
Így Pannonföldön, akárhol van,
Szendereghet, mint langy akolban.

Ne bántsa a boldog kérődzőt,
Ha elküldik a bekérőzőt:
Maradjon otthon, a cipőt,
Tegye ott ki, hol azelőtt.
És attól is lehet már boldog,
Ha kaphat egy ujabb kék foltot:
Ne nyúljon a keze hiába,
Télapó tömött batyujába!
Elkergeti, ha ez a szokása,
Magyarok Morózus Mikulása!

Bitang juh odakinn fagyban szenved,
Várja az Utolsó Fagyosszentet,
Könnyes szemével előre látja,
Ahogy az Új Gazda megváltja:
Mert most még túl a jászol rácson,
Nem neki világol karácsony.
Húsvétra, vagy talán pünkösdre,
Testvére lesz ki kilökdöste-
S akik a telet, addig kibírják
Kezesbárányok lesznek, nem birkák !

gogo boly 2010.02.25. 20:44:38

T BLLOGGEREZÖK ahogy elnezem TIK mind BEVAGYTOK szipuzva! Lehet hogy egyetemet v.fösulivegeztetek??? IQ35.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.25. 20:47:02

Csak nem gondoltátok komolyan azt,hogy majd nektek pór népnek építik az autópályákat többmilliárdért,hogy a rozogány tragacsotokkal hamarabb eljussatok a hétvégi víkendházatokba?
Hát nem!
Vegye mindenki tudomásul hogy az eu azért adta a pénzt,hogy az ingyentranzitot ki tudja kellőképpen használni!
Stimmel?

Öreg Sam 2010.02.25. 20:49:34

@Balt:
Igen,Soros,akit anno beengedett az MSZMP,mert már lazult a rendszer.
Vitatéma az,hogy soha nem volt pénzkereső foglalkozása?
Nagy rajongója voltam egykor...

órarugógerincű felpattanó 2010.02.25. 20:50:18

Nekem meg se jeleníti a videót. Belehalt a flashplugin.

Balt 2010.02.25. 20:53:13

@Archenemy: "Én az elmúlt nyolc év ámokfutása után inkább a szocialistákra fogok szavazni!"

Ennek így semmi értelme. Talán így (onnan nézve): "Én az elmúlt nyolc év ELLENZÉKI ámokfutása után inkább a szocialistákra fogok szavazni!" :))) Nem kicsit röhejes.

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 20:55:00

@Öreg Sam:
Soros kommunista? LOL

Milyen állásra gondolsz amúgy? Mellette még egy ügyvédi irodát kellett volna vezetnie vagy mi?
Miért lenne az jó neked?

Bergeroth 2010.02.25. 20:58:15

@morpho:
Szerinted az úgy rendben van, hogy 8 év alatt épült 7 kilométer autópálya, és az általad is oly nagyra tartott négyes metrónak, a mai napig nincsen végleges befejezési dátuma?
Mert ha igen, akkor én kérek elnézést.

Arzén Vendel (törölt) 2010.02.25. 21:01:45

Ha a jó Feri nem fért volna hozzá a fejlesztési alapokhoz az eu-nál, mint csóró kurvaország miniszterelnöke, akkor rohadtul nem aszfaltozták volna körbe az országot. Szóval köszönet a német adófizetőknek az infrastrutúrális fejlesztésekért. Persze akár Ciprusra is utalhatták volna az egészet, ahhoz képest a strabag még korrekt megoldás volt...
Egyébként Feri bevásárolni is a birkózóválogatottal jár?

Öreg Sam 2010.02.25. 21:08:43

@Balt:
Meglátjuk...
Más opció nem lévén )
A hozzád hasonló érzelmi szavazók már eldöntötték.
Sajnálatos,hogy nincs sok 4 évem hátra,hogy eldönthessem ki-mit kúrt el.
Utoljára: csak a hülyék tudják a tutit,az értelmes ember kétkedő...

Öreg Sam 2010.02.25. 21:13:03

@William w.:
Neeeem!
Szándékosan akarsz félreéretnI
Azt mondtam,hogy Sorost beengedték a kommerek,mert lazult a rendszer.
Ha van tudomásod OV bármilyen fizetett állásáról,kérlek ird meg nekem!

Google 2010.02.25. 21:13:25

Sok a hasonlóság.
Viszont Ceausescu után nem maradt ilyen irdatlan adósság!

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 21:15:15

@Öreg Sam:
Igazolt focista volt. (tehát volt állása :) )

De kérdem én, ha ügyvédi irodát vezetett volna mellette , neked mitől lenne jobb?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 21:15:15

@dtk74:
"Őt kezelték is, ismertem orvost aki akkor az intézményben dolgozott, bár már ezt sem lenne szabad elmondanom. Most én hazaáruló lettem? :-)"

Nem hazaáruló lettél, hanem a gyomorforgató suttogópropagandisták egyik legaljasabb fajtája, aki beír vmit, amit kurvára nem bír ellenőrizni senki, de alkalmas arra, h vkit lejárasson.
Kis féreg vagy.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 21:20:25

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm:
ügyesek a kiscsávók. A neurotikus pojácájukról 3 kommentben elterelték a figyelmet, és OVit fikázzák, úgy 12 éve betanult paneljeikkel.
A téma pedig ez: egy faszt védtek ballerek.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 21:26:55

Nem tudtam nem észrevenni a videóban két dolgot:

1. a személyiség hasadását:
egyfelől dicséri az őszödi beszédet, amiben azt mondja el, h szakítani akar az elkúrással, aztán meg dicséri a saját korszakát, ami viszont az elkúrás tipikus esete volt, s maga ismerte be lemondásával, h nem képes érdemi munkára

2. a személyes ambíciót:
meggyőződésem, h egyetlen cél motiválja még mindig: Orbán Viktor teljes és végső megsemmisítése, akiben talán félig-meddig a gyűlölt apát látja, és aki folyton emlékezteti arra, h ő mégiscsak egy felkapaszkodott proli, hiába gyűjtött milliárdokat. Iszonyú személyes gyűlölet fűti, és ez az, ami megakadályozza az ésszerű és hosszútávon is működőképes politikusi mivoltában.

nem nemsiker_s 2010.02.25. 21:36:20

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

"18 éven aluliak miért nem szavazhatnak? Mert nyilvánvalóan fogalom nélküliek, arra szavaznának, aki nyalókát ad.
Akkor a 18 éven felüli fogalom nélküliek miért szavazhatnak?
Eztet tessék nekem megmagyarázni."

Hát ez az, ezt nem értem én se.

Én a szavazást IQ függővé tenném.

nem nemsiker_s 2010.02.25. 21:36:50

Bocs a szavazási jogot.

Öreg Sam 2010.02.25. 21:41:24

@William w.:
Nem lenne jobb,csak én,mint adófizető pógár,lehet jobban érezném magam :)

Öreg Sam 2010.02.25. 21:44:10

@William w.:
Nem lenne jobb,csak én,mint adófizető pógár,lehet jobban érezném magam :)

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.02.25. 21:51:24

@kamasuka: 3 milla nyugger van és ez mind válszatásra jogosult.
Végünk van.

Frank99 2010.02.25. 21:52:47

tudjátok mi a pálya?

hogy már Vona és Orbán osztozkodik, hogy kinek mi jusson, csak Vona sokat akar, ezért még nincs megállapodás...

és még valami a Zuslag ügy 3 év nyomozás után után kellemetlen lett mindenkinek, és Orbán leszól H.mezővásárhelyre, hogy induljon az ügy. NA, így lett 3 hét alatt anyag (mert 3 éve nyomoztak a csíra után)

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.02.25. 21:56:15

@nemsiker_s: Pont elég lenne az is, hogy ha csak a nettó adóbefizetők szavazhatnának.
Minden szempontból ideális lenne.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.25. 21:56:26

@Frank99: Jó ez a szöveg. A piros pontban mondták, hogy ezt kell hinteni? Rádférne egy wellnes hétvége.

teknős 2010.02.25. 21:57:25

@órarugógerincű felpattanó: Dehogy, személyesen Gyurcsány Ferenc súgta a fülébe, amikor belekapaszkodott.

Frank99 2010.02.25. 22:04:34

@órarugógerincű felpattanó:

nem kisbarátom:

egy jó emberem mondta, aki közel van ahhoz, aki Zuslagot védi....

és ott hangzott el ez. teljesen mindegy kire szavazol kiscsíra. ugyanazok osszák alapot...
bizony VIktor szólt le H.Mezővásárhelyre, hogy induljon az ügy. (imho Zuslag....)

meg beszéltek egy businessről , mait a Pokorni meg egy helyi piros boltolt le.... és ott szépen +egyeztek..
te komolyan hiszel bármelyiknek????

én csak magamban hiszek, csíra.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 22:10:25

@Frank99:
"Orbán leszól H.mezővásárhelyre, hogy induljon az ügy. NA, így lett 3 hét alatt anyag (mert 3 éve nyomoztak a csíra után)"

Nah, itt a következő suttogó propagandista... Hányan vagytok, seggfej? Hol a bizonyíték arra, h Orbán leszólt Hódmezővásárhelyre?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.25. 22:10:44

Szerintem szórakoztató egy figura lesz a nemzet Ference az eljövendő parlamenti közvetítéseknél. Országházi Győzike show. Majd csak mondja a magáét és mondja, mondja, mondja...

Frank99 2010.02.25. 22:12:53

én a rendetlenségváltásban voltam előszőr választópolgár.

akkor egy piros színből hopp!!!!

lett 1xre asszem 4 szín.... honnan a pics*ból?

na, a köpönyeget átfordítókból.... onnan.

az összes majom azóta van ott, nem hiszem, hogy nem láttátok a közös képeket (pl. Orbán, Kövér, Gyurcsány KISZES képek) akor miről beszélünk?
csak én 3 hónapnál is tovább tárolok anyagot a brainben.. többet mint az átlagválasztó (3 hónap)

emlékszik valaki az első MDF plakátra?

" Tejben, vajban fogunk fürdeni, mert itt lesz a Kánaán!"

emlékszik valaki?

Várkonyi 2010.02.25. 22:30:30

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm:

Jó észrevételek.

Azt tenném még hozzá, hogy ha nem lenne Orbán, akkor mást gyűlölne. az ilyen ember folyamatosan irigy a nála jobb helyzetben lévőkre, tökmindegy ki az: politikai ellenfél, barát( már ha van olyanja), házastárs, rokon.

Nem is pszichopata vagy antiszociális, hanem a inkább a narcisztikus személyiségzavar tipikus esete.

Egyébként meg az ilyen embereket teljesen az állati agresszió (=gyűlölet) fűti, csak az erő politikájából értenek.

Egyébként meg egy roppant magányos emberről beszélünk, aki azonnal összeomlik, mihelyst az illúziói szétfoszlanak.

Valószínű, hogy a választási vereség után egy jóóó darabig kussban lesz, és a sebeit nyalogatja.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.25. 22:38:34

@Frank99: Én meg mindent el is hiszek amit mondasz, főleg azután, hogy ilyen szépen megtiszteltél. Repülni is tudsz?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 22:55:30

@Várkonyi:
"Egyébként meg egy roppant magányos emberről beszélünk, aki azonnal összeomlik, mihelyst az illúziói szétfoszlanak."

Kulcsmondat! THX

Szörnyű öregkora lesz. Azt érezni, h nem vagyok fontos, és nem hagytam nyomot az emberekben, és már gyűlöltetni sem tudok...

magyar-magyar szótár 2010.02.26. 01:31:25

Vidéki tudósítónk jelenti, hogy a MaSZoP az alfeődbe' ja szintén a sokkúttúrák szájának adja meg a váélasztási küzdelemben, gályl [geiles] románozással. Ugye, a saját -maszekban idültalkoholista és piac-vállalkozó korában nagy macher - jelöltjük "közülünk való", míg a fideszfaszista román "cserbenhagyta az erdélyi magyarságot", ámmeny. Tanúhatnának a sok kurúccok igaz labancságot a becsűlettes órszágépíttőktől.

magyar-magyar szótár 2010.02.26. 01:34:33

Majd ne felejtsetek el ott lenni a II. fordulóban, ahol-amikor a becsületes országépítők jelöltjei osztják a lisztet a necces póletárr körzetekben (detto, mint 2006-ban, ui ez az ősi kortestrükk nyerte meg a MaSzoPnak a választást és nem Szegény Feri kommunikátorai)

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.02.26. 01:40:32

Micsoda pszichózis az ország megmentőjét meg a nép nagy váteszét látni ebben a félnótás, agyalágyult ripacsban...

tanarseged ur 2010.02.26. 01:47:21

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm:
Micsoda leírás! Honnét van? Hivatásos cihiáternek tetszik lenni?

Tehetetlen Dodó 2010.02.26. 08:12:58

@Herr SturmLiberator:
Én azért bízom benne, hogy a váci fegyházból nem hallatszik be a hangja a parlament üléstermébe.

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2010.02.26. 09:03:05

ne haragudjatok az offolásért..
azt kérdezném technikai analfabétaként,hogy a mandiner blogba tudok kommentelni de a főoldal cikkei alá nem..kértem új jelszót,azzal se enged..
valamit elqrtam?..
légszi aki tud különösebb fikázás nélkül segiteni..tegye már meg
bocs:)

tanarseged ur 2010.02.26. 10:48:51

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm:

Szép hivatás. Rokon lélekre ismert Fletóban? :-)

Hanyagolhatnánk a diagnosztikát. Hagyjuk meg annak, aki ért hozzá. Ez a "Gyurcsány pszichopata" szöveg nem sokban különbözik attól, amikor mások, más politikai oldalról "a kis termetű Orbán Viktor kisebbségi komplexusokból fakadó hatalomvágyát" analizálgatják. Gyurcsányról bőven elég, ha tisztában vagyunk a politikai hibáival és bűneivel. Az is éppen elég rossz rá nézve. Ha mentálisan betegnek tekintjük, az nemcsak dilettantizmus, hanem még enyhítő körülmény is lehet.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.26. 11:30:57

@tanarseged ur:

ad1. _nem beteg_, hanem _személyiségzavaros_!!!
A kettő között az a különbség, h betegség esetén képtelen ellátni a feladatait, de személyiségzavara nem akadályozza abban. A betegség esetén szinte biztosan kell vmilyen gyógyszer (dr. Pszichiáter Béla felírja), h jobban legyen, de személyiségzavar esetén elegendő egy jó pszichológus is.

ad2. szerintem ezek releváns dolgok, éppen ezért miért kéne kizárni egy kommentfolyam során a közbeszédből? Azt nem gondolom, h helyes lenne a napi politika szintjére emelni (ld. exDTF: "gyurcsány ideggyenge" haknizása), de itt simán belefér, és nagyban hozzájárul a történések megértéséhez.

Várkonyi 2010.02.26. 12:29:22

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm:

Ismét kiegészítéssel szeretnék élni:

konkrétan a narcisztikus és a szocio- valamint pszichopátiás személyiségzavarok gyógyíthatatlanok.

Ezt a szakma nem, vagy nem szívesen ismeri be, pedig sajnos ez a helyzet.

Akkor van valami csekély remény a gyógyításukra, ha olyan környezetben vannak, ahol nem tudnak kilépni a teráoiából, mint pl. rácsok mögött. Mivel a mai demokratikus rendszerben nem lehet senkit pszichoterápiára kényszeríteni, ezért eleve veszett fejsze nyele a dolog.
Más kérdés persze, hogy talán még ez sem működne.

Ergo: nagyjából ezeket az embereket le lehet írni.

asszem még a pedofilia (bár az nem személyiségzavar, hanem csak zavar) ilyen: több országban ezért sterilizálják őket (mondjuk az is egyfata gyógymód). Na mindegy.

Mr.Crack 2010.02.26. 22:15:39

Áááhh, nem szívesen követem ezt a csodás magyar politikát, de azt látom, hogy az emberek a választásoktól várnak megoldást a gonjaikra. Alapvetően csak reményt kapnak. De lehet, hogy most egy kis remény elég is lesz. Kapnak új igéreteket, ezért majd kicsit jobban bíznak, felélénkül a vállalkozói kedv, az majd új munkahelyeket teremt és ebben a válságos időszakban nem is kell ennél több. Ha még kicsit tunak engedni a nadrágszíjon, mi majd azt gondoljuk ők az ászok.

tanarseged ur 2010.02.27. 01:39:59

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 44cm:
Értesz hozzá? Tudsz személyiségzavart diagnosztizálni? Van benne gyakorlatod? Gyurcsánynál meg tudod állapítani? Akkor nyomás, írj cikket valamelyik pszichiátriai szaklapba. De aztán todományos legyen ám! (Nem tudom, a Magyar Pszichiátriai Társaság nem adott ki nyilatkozatot, amikor politikustól a médiabeli megmondóemberig mindenki egyszerre diagnoszta lett?)

Ami a 2. pontodat illeti ("miért kéne kizárni a közbeszédből"): nem vagyok én Lendvai Ildikó, hogy cenzúrázzak. Csupán fölvetem, hogy az amatőr diagnosztizálás olyan bunkósbot, amelyet tetszés szerint lehet forgatni bárki ellen. Ha nem tetszik, amikor Kende Péter vagy Debreczeni József Orbán ellen használja, akkor talán nem kellene olyan lelkesen ütni vele Gyurcsányt sem. Gyurcsánynak enélkül is bőven van elég a rovásán.
süti beállítások módosítása