Az MDF elkisgazdásíthatatlanságáról
2010. február 12. írta: TuRuL_2k2

Az MDF elkisgazdásíthatatlanságáról

„Felvetődik a kisgazdásodás kérdése, azonban az MDF nem az FKGP,
Dávid Ibolya pedig nem Torgyán.”
/Medgyasszay László, 2004/

  Dávid Ibolya pártszerte rettegett demokratikus meggyőződése ismét lesújtott. Az újabb elnökségi rendteremtési hullámnak köszönhetően Budapest 23 kerületéből már 11 büszkélkedhet felfüggesztett MDF-alapszervezettel. Az elnökasszony sosem riadt vissza a férfias hatalomgyakorlási megoldásoktól, Lezsák Sándor és Almássy Kornél mellett sok más politikus és alapszervezet is mesélhetne a dávidi vasszigorról. 

  Kérdés, hogy a Dávid-Herényi duó purifikátori heve (aka a nyitás politikája) milyen hatással lesz az MDF működőképességére a kampány során, lesz-e, aki cédulát gyűjtsön a pártnak. Ahogy Török Gábor is írja, nem látszik, hogyan és honnan fog összejönni a jelöltállításhoz szükséges sok-sok ajánlószelvény, s akár az is lehet, hogy rajthoz sem tudnak állni. Mivel a területi listaállításhoz (s közvetve az országos listához) elég megyénként két-három, Budapesten nyolc választókerületben összeszedni a 750 cédulát, ezért szerintem ez nem olyan jelentős veszély. Viszont az öt százalékot úgy különösen nehéz lesz összegereblyézni áprilisban, ha csak minden második körzetben tudnak aspiránst indítani az MDF és barátai.

  Mindenesetre várjuk a pillanatot, amikor Dávid Ibolya hívei megütköznek Almássy Kornél/Pettkó András/Szegner László csapatával a Szilágyi Erzsébet fasori székház birtoklásáért. Jóleső nosztalgiával elevenítjük fel a kisgazda hőskort:

 Belgrád rakpart: a székház ostroma

 

Dél körül az FKGP Torgyán Józsefet támogató szárnyának biztonsági személyzete berugdosta a kisgazdapárt székházának Molnár utcai hátsó bejáratát, és mintegy 8-10 rendőr kíséretében behatoltak az épületbe.

       

A székház Belgrád rakpart felőli ajtaját, amelyet addig Réti Miklós hívei tartottak magukra zárva, most Torgyán emberei zárták be. A kinn rekedt kisgazdák és a két rohambusszal, illetve három gépkocsival a helyszínre érkező rendőrök azután kerülték meg az épületet, hogy a Belgrád rakpart felől nem tudtak oda bejutni. 

Ezt megelőzően, a hajnali órákban kilenc, magát a Réti Miklós vezette FKGP híveinek, kisgazdának valló személy hatolt be péntek reggel az FKGP Belgrád rakparti székházába, és magukra zárták az ajtót. Ellentmondó értesülések keringtek arról, mi lett a portaszolgálatot ellátó biztonsági őrrel, akiért mentőkocsi érkezett a helyszínre. A délelőtti órákban a helyszínre vonuló, ám a bezárt székházba bejutni nem tudó kisgazdapártiak szerint az őrt úgy megverték, hogy kórházba került. 

Kisgazda forrásokból értesülve a helyszínen arról szereztünk tudomást, hogy a fokozott rendőri jelenlét többek közt a behatolók esetleges fölfegyverzettségének köszönhető. Magát megnevezni nem kívánó kisgazdapárti szakértő szerint a székház elleni erőszakos támadás minden jogalapot nélkülöz, s értesítették a rendőrséget, akik a ’’biztonságiak biztosítása céljából’’ érkeztek. (A helyzet pikantériája, hogy a Molnár utcában várakozók egy biztosító cégtáblája alatt biztosították egymást.)

Bármikor hajlandó vagyok ezért bíróság elé állni – jelentette ki Györki Géza, a reggeli órákban a székházba behatoló, rivális kisgazda irányzat tagja, miután a rendőrség felszólításának eleget téve elhagyták az épületet. Györki klientúraépítéssel, osztogatással és lopással vádolta Torgyánt. – Érdekes, hogy a parlamenti pártok közül az MSZP-nek miért nem érdeke ezt kivizsgálni – hangoztatta Györki. Györki, aki az MNO kérdésére válaszolva elmondta: 1992 óta a Kisgazdapárt tagja, úgy látta: a történelmi kisgazdapárthoz semmi köze a Torgyán-féle pártszervezetnek. 

– Torgyán a párt tagságát arcul csapta, s a magyar állam asszisztált ahhoz, hogy senki se vizsgálja egy olyan ember ügyét, akiről mindenki tudja, hogyan alakult a vagyona neki és környezetének – hangoztatta Györki, aki szerint a reggeli órákban kilencen hatoltak az épületbe. Györki szerint pusztán jogaik gyakorlása céljából mentek be a kisgazdapárt székházába. 

Szerinte a biztonsági őrt senki nem verte meg: az őr szerinte, amikor becsöngettek, és ajtót nyitva meglátta, mennyien vannak, hátrahőkölt, később átöltözött és távozott. Fúrógéppel akarták először tönkretenni a zárat, később erről lemondtak. Ha hagyják, addig maradtak volna, amíg legális körülmények között beléphessnek az épületbe – jelentette ki Györki.

Magyar Nemzet

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr571752263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 17:53:31

azért szerintem ibolya a helyes utat választotta amikor az egy a tábor egy a zászló elfogadása, és a fidesz egy jelentéktelen tagozatává válás helyett az önálló politizálást választotta. nem beszélve arról hogy erkölcsileg is elfogadhatóbb, mert ha orbánékkal marad akkor a következő 20 évre biztos képviselői helyet és miniszteri posztot kap, így meg még az is lehet hogy be se jut. ezt 2006-ban is vállalta és most is, ezért tisztelet járna és nem folytonos baszogatás. persze tudom én hogy aki nem a fidesszel van az automatikusan ellenség, de nem volna jó ha biztosan haladnánk a kétpártrendszer felé. épp ezért hajra mdf és lmp

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.12. 18:09:38

@balage_81: Dávid Ibolya, Somogyi Zoltán, Bokros Lajos, Herényi Károly, Debreczeni József, Lengyel Zoltán, Helmeczy László, blablabla...

Ez a csapat azért elég kemény, nem gondolod?

tevevanegypupu 2010.02.12. 18:15:55

Remelem Ibolyanak nincs fegyverviselesi engedelye. Latszik a tekinteten, hogy nem epeszu.

stratez 2010.02.12. 18:21:36

Kérdés, hogyha Ibolya a search and destroy program keretében az utolsó még élő egykori emdéefest is felkutatta, aki magát tulipános ládának álcázva próbálta túlélni a new age-et, a beköszönő békés időszaktól frusztráltan, nem kap-e rá a friss húsra?

Mr. Acid 2010.02.12. 18:24:24

@balage_81: Szerintem azért még bejut az MSZP is. :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.12. 18:26:08

@balage_81:

Nem muszáj politizálni. Ha D. Ibolya számára erkölcsileg vállalhatatlan volt a Fidesszel való "összefekvés" (ezt még meg is tudnám érteni, én sem szívesen feküdnék össze egy Orbánnal, egy Pokornival vagy egy Szíjjártóval:-D), akkor mondhatta volna azt is, hogy "csinálja más a pártvezetést, olyan, aki talpon tudja tartani a pártot". De ő nem ezt tette, hanem összefeküdt S. Zoltánnal, a Politikölkepitöllel, meg azzal, "ami mögötte van". Ez mennyivel volt demokratikusabb és etikusabb döntés? Ez nem volt összefekvés? Összefekvés volt. Há' nem? Há'de!:-(

ü
bbjnick

freehckr 2010.02.12. 18:30:41

@balage_81:
"erkölcsileg is elfogadhatóbb, mert ha orbánékkal marad akkor a következő 20 évre biztos képviselői helyet és miniszteri posztot kap, így meg még az is lehet hogy be se jut"

Ennek inkább az ostobasághoz van köze, nem pedig valamiféle erkölcshöz...

"2006-ban is vállalta és most is, ezért tisztelet járna és nem folytonos baszogatás"

Igazad van, ahogy mesélik egyes bennszülött törzseknél mindig valamiféle tisztelet övezi a sültbolondokat. :)

"persze tudom én hogy aki nem a fidesszel van az automatikusan ellenség"

Ezt te csak hiszed, de nem tudhatod. :)

betufalo 2010.02.12. 18:38:10

A vége, hogy Dávid kizárja Csapodit, Csapodi Herényit. Ő meg Dávidot. A kérdés, de kié lesz az MDF maradék vagyona? Döntően épület.

kamasuka 2010.02.12. 18:58:11

@bbjnick:
Most vagy DRibi valami zseniálisat talált ki 2002-ben OVikivel, ami nem más, hogy tönkretéve az MDFt a Fidesz egyeduralkodó legyen jobboldalon, vagy zsarolják vagy elment minden esze és realitásérzéke. Más lehetőség nincs.

stratez 2010.02.12. 19:23:10

@kamasuka: Ibolya azért nem ennyire bonyolult lélek, miután a Fidesz és Orbán 2006-ban a padlón volt, Ibolya azt hitte, hogy elérkezett az ő nagy pillanata, az MDF átveheti a Fidesz, ő pedig Orbán helyét. Persze ehhez ekkora aggyal kellett rendelkezni, mint az övé.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.12. 19:24:51

@balage_81: @bbjnick: laza kis szubjektív D. Ibolya menyasszonyfektetéséről:

"Ami késik, nem múlik. Gyűlik az anyag, s amikor azt gondolom, lennebb már nem lehet, a valóság rendre fügét mutat. Az SZDSZ valóban ezekben a pillanatokban hullik arra a helyre, amelyet a történelem szemétdombján 1994-ben bérelt magának. Ám az azóta tartó jellemtelenség-sorozatot megkoronázza még néhány pajzán órával, s ebben remek partnerre is lel a politikai szexmánia terepére tévedt Dávid Ibolyában, akinél afféle kapuzárás előtti politikaerotikai pánikrohamra lehetünk figyelmesek. Bárkivel ágyba bújik, aki esélyt nyújt arra, hogy a következő ciklusban is érje a Nap, amely ugyebár ritkán süt be a börtön ablakába. Őt és a derék féregirtó kisiparost ugyanis köztörvényes bűncselekménnyel gyanúsítanák. Hajtanak hát a mentelmi jog megtartására."

(Fábry Sándor a múlt heti Heti Válaszban: hetivalasz.hu/itthon/fabry-beszol-orbannak-ot-is-meg-fogom-tisztogatni-26995/ )

Google 2010.02.12. 19:55:30

Most oszlat. Állítólag fél Budapestet feloszlatta - már MDF szervezetileg.
Vajon szemkilövetni is fog?

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:11:18

ezzel a csapattal lengyelen kívül az égvilágon semmi gond nincs. ez megint a kettős mérce egyébként, jobb volna talán azon gondolkodni hogy mennyire árulták el a saját választóikat és etnikumukat azok a képviselők, akik biztos megélhetésért cserébe beültek a fidesz frakcióba. kisgazdák és lungo drom

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:12:29

@bbjnick: ezek szerint egy politikus számára az az egyetlen út, hogy a fidesszel összefekszik, vagy lemond? felhívnám a figyelmedet hogy 2002 óta mindig elérték az 5 százalékot, önállóan. érdekes rajongó vagy.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:13:54

@bbjnick: egyébként mi van somogyi mögött? oszd már meg velem az okkult tudást légyszíves! azon kívül hogy nem a fidesznek dolgozik, más bűnét nem látom

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:15:12

@freehckr: az idő nem az ostobaságot igazolta. önállóan is bejutottak mint mondtam. mindenesetre nem csodálom a bkv-ügyeket és az általános korrupciót, ha a választók szerint is inkább a megélhetési szempontokat kell figyelembe venni ha az ember politizál, és nem a pártja függetlenségét. megérdemeljük a vezetőinket, te vagy rá az élő példa

Tehetetlen Dodó 2010.02.12. 20:20:38

@balage_81: 2006-ban Schmuck Bandival és annak agg támogatóival érték el az 5%-ot, ha ezt nevezed önállónak, ám legyen.
De a dagadt Schmuckot most rántották ki Ibi alól, ezért most a szadival próbálkozik.

elfelejtette 2010.02.12. 20:20:58

@balage_81: Egyikkel sincs semmi gond, minden part nagyszeru nalunk, kiveve azt az alnok Fideszt, ezert erkolcsi gyozelem, a nem-fideszbe diffuzio. Nyilvan.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.12. 20:23:36

@balage_81: Hogy kiklehetnek mögötte? Somogyi cége az NBH-nak dolgozott, abban az időben, amikor annak Laborcz úr volt a feje, illetve még Szilvásy úr a szakminisztere . )

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:32:06

@gloire: fú, ez már megdönthetetlen bizonyíték, hogy somogyi a ballib embere. azon majd gondolkodj el, hogy akkor miért a főleg mszp szavazókra hajtó mdf-nek dolgozik, és nem egyenesen a szocialistáknak.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:35:19

@Tehetetlen Dodó: igen, ezt nevezem önállónak. aki a biztosra nemet mond a fideszben, mert nem akarja tagozattá butítani a rendszerváltásban elévülhetetnel érdemeket szerző pártját, hanem elindul ahogy tud. egyébként jó lenne eldönteni hogy akkor most mivel is vádoljuk ibolyát? a szociknak fekszik le, a szadinak, vagy egyenesen schmucknak? mert nekem nem úgy tűnt, hogy az elmúlt 4 évben a tisztelet társaságát képviselte volna. amúgy a te koordináta rendszeredben mit érdemel a kdmp, a fidelitas, a lungo drom és a kisgazda baráti kör? jelzem, egyiknek sincs szavazóbázisa, esetleg volt régen. de ettől még a tény tény marad, hogy ha zavar az erkölcstelenség, jobb lenne először arra körülnézni

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:37:14

@elfelejtette: milyen minden párt? egy van, szdsz-nek hívják, és egy ember sincs már benne, aki együtt lopott a szocikkal az elmúlt 8 évben. velük is csak budapesten működnek együtt. most. 2002 után pedig egyedül. 2004 ep választás, emlékszel? 2009 ismét. senki sem volt velük akkor. eddig annyit lehet nekik felróni hogy elfogadták a tisztelet társasága támogatását egyszer. röhejes a moralizálásod.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:38:57

@Gasper: ez az interjú pontosan mutatja fábry elmeállapotát. ha fideszes politikus lennék, letagadnám hogy ismerem a manust

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.12. 20:40:35

@balage_81: "somogyi a ballib embere" Ez köztudomású, nem ez a lényeg. Ennél sokkal súlyosabb dolgok történtek az mdf "mögött".
Csoda, ha megússzák . )

elfelejtette 2010.02.12. 20:42:11

@balage_81: "röhejes a moralizálásod. "

En nem moralizaltam, te probaltal moralizalni, csak nem jott ossze. Hiaba akarod hostettnek feltuntetni azt, hogy Ibolya jobboldali helyett baloldali anyagi fuggosegbe taszitotta a partjat, ez nem hostett, es elnezve a szituaciot, a part is a szemetgodorben vegzi nemsokara, tehat meg bolcsnek sem mondhato.

Alfőmérnök 2010.02.12. 20:42:12

@balage_81:"ez az interjú pontosan mutatja fábry elmeállapotát. "
Az a baj, hogy abból vonsz le következtetéseket, hogy rács van köztünk és köztetek. Istenem, de szar lesz nektek, mikor kiderül, hogy nem mi vagyunk a rács mögött, hanem ti.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:48:31

@elfelejtette: kijelenteni hogy sem orbánt, sem gyurcsányt nem fogjuk hatalomra segíteni - nehéz ezt a baloldal javára tett geszusnak értelmezni. a tisztelet társasága nem az mszp. én pedig nem moralizálok, hanem próbálom megérteni hogy egyesek miért hülyék és szűklátokörű gyűlölködők

Tehetetlen Dodó 2010.02.12. 20:49:04

@balage_81: Nos, a "rendszerváltásban elévülhetetnel érdemeket szerző pártját" már rég lenullázta erkölcsileg, hiszen évek óta a posztkomcsik szekerét tolja és most már nyíltan átállt az oldalukra, sőt, Bokros Lajcsit, az MSZP pénzügyminiszterét tűzte fel bokrétának tulipános kalapjára.
Úgyhogy ne röhögtess. Ennél gennyesebb árulásra egyszer volt csak példa: amikor a szadi köpte szemen antikommunista szavazóit és befeküdt a maszop nyoszolyájába.
No, remélem, Ibit is eléri méltó jutalma.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:50:11

@Alfőmérnök: ki az a "ti"? én biztos nem megyek börtönbe, ellenben valaki tőled elvehetné a számítógépet és megtaníthatna olvasni

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:52:12

@Tehetetlen Dodó: azt a bokros lalit, aki a rendszerváltás előtt álnéven publikált, jelenleg pedig egy kapitalista, polgári programot képvisel. az ugyanis nem egyenlő az állami paternalizmussal, és a szimpla hazudozással, amit mások művelnek. más kérdés hogy nálunk sokan azt hiszik mert elégszer hallották a hír tv-n

elfelejtette 2010.02.12. 20:52:23

@balage_81: "kijelenteni hogy sem orbánt, sem gyurcsányt nem fogjuk hatalomra segíteni - nehéz ezt a baloldal javára tett geszusnak értelmezni."

Kijelenteni sokmindent lehet, a kamera szinte minden elbir, de az, hogy masok ezt kritika nelkul benyelik, nos,ez legyen az o problemajuk.

tevevanegypupu 2010.02.12. 20:53:29

@balage_81:
De maga nem fideszes. Ugyhogy ne farassza magat Fabryval, elegedjen meg Ibolyaval.Remeljuk o is elegedett magaval.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.12. 20:55:35

@balage_81: LOL

Ne Fábry elmeállapotát boncolgasd, hanem inkább cáfold tételesen a fenti állításait.

Peter252 2010.02.12. 20:56:03

Már tegnap az volt a véleményem, hogy Dávid Ibolya gyorsan vaskézzel rendetvág és ez is lett, lesz,..azt gondolom, túl nagy játékosok és túl nagy érdekek, befolyások vannak az Mdf-projekt mögött,...úgyhogy nyugi, meglesz bőven időre szerintem a kopogtatócédula mindenhol és lesz országos lista és be fognak jutni, sőt, szerintem 10 % felett, kb 15-18% ot jósolok, mert a balos média és médiaholdudvar ezerrel tolja őket és már úgy nézem leírták az mszp-t, ezenkívül a balos, gyurcsányista kisember-szavazók óriási tömegben fognak Bokrosra szavazni,..és nem kizárt, ez lesz az új "a Baloldali Párt és lehet végül mindenki Fletója is megérkezik majd, persze Főnöknek...

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 20:57:35

@elfelejtette: nem kimondottan nagy baj hogy nem a nemzetből, esetleg magától szíjjártótól tudom meg a véleményem, hogy kit kell szeretni és kit nem. az biztos hogy aki elindul a választáson és nem lép vissza a másik javára, az nem támogatja a másikat, rontja például a győzelmi esélyeit, miközben fej-fej mellett halad a riválisával. ezt a kamera is elbírja, meg igaz is

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:00:22

@Gasper: miért is kéne cáfolnom? retkes attila és dávid ibolya, esetleg bokros a vizsgálatok középpontjában van? mondjuk amit nádas péter meg esterházy bűnrészességéről mond, az enyhén szólva durva. ráadásul ez a cselekmény a bűn elkövetése előtt szokott megvalósulni, nem utána. említett urak viszont az őszödi beszédet ismerték el, nem arra bátorították gyurcsányt hogy trükközzön. dehát a heti válasz olvasóinak ez is elég egy kis köpködéshez

elfelejtette 2010.02.12. 21:02:24

@balage_81: "nem kimondottan nagy baj hogy nem a nemzetből, esetleg magától szíjjártótól tudom meg a véleményem, hogy kit kell szeretni és kit nem."

Hanem David Ibolyatol, meg az o nyilatkozataibol, lol. Vicces alak maga.

Tamogatni nem csak valasztaskor lehet am, hanem pl. koltsegvetesi tetelek szavazasanal, vagy a kormany tagjait szamonkero interpellacioknal, es ott hatekony partner volt az MDF, kulonosen 2008 tavasza utan, amikor az SZDSZ eljatszotta azt, hogy o is ellenzek.

Alfőmérnök 2010.02.12. 21:04:29

@balage_81: Hol írtam én börtönről, hülyegyerek? Nem csak a bűnözők vannak rács mögött, hanem a majmok is.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:05:43

@tevevanegypupu: nem kimondottan érdekel hogy ibolya elégedett-e velem, csak megkapja a szavazatomat. fábry jobban zavar: sokan beszopják a csúsztatásait. elmeorvosi eset és hazug is.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:07:35

@Alfőmérnök: "Istenem, de szar lesz nektek, mikor kiderül, hogy nem mi vagyunk a rács mögött, hanem ti." - ez azért elég félreérthetően hangzik. egyébként ha rács van köztünk, akkor csak nézőpont kérdése hogy ki van mögötte. nekem te, neked meg én. csak én azért benyögök ide legalább tényeket is, a magad fajták meg csak rácsoznak

Vidéki 2010.02.12. 21:07:53

Az Ibolyka vezette MDF az ország leges-legtisztább, leges-legdemokratikusabb pártja.
"A pártelnök szerint az ülés alapszabály-ellenes volt, ezért az ott született döntések senkire nem kötelezőek."

Alfőmérnök 2010.02.12. 21:09:29

@balage_81: "egyébként ha rács van köztünk, akkor csak nézőpont kérdése hogy ki van mögötte."

Ebben igazad van: félrérthetően fogalmaztam. Arra gondolotam, hogy ti vagytok ketrecben.

"ez azért elég félreérthetően hangzik"

Miért, állatkerti ketrecben lenni jó?

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:10:27

@elfelejtette: tehát amit 2008-ban csináltak, abból kiderül hogy 2002-től fogva már le voltak feküdve a baloldalnak, amivel sohase működtek együtt, mikor választás volt, veszélybe sodorva ezzel a győzelmüket egyébként (1-2% nagyon tud ám számítani). értem én mit mondasz, csak semmi értelme. az ellenzék meg hadd ne szavazzon már folyton a kormány ellen, nem ez az ellenzékiség lényege. hogy mennyire szeretik egymást, azt budai bernadett nyilatkozatából is kiolvashatod, amit a bokros évértékelőről mondott. na szevasz

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:12:06

@Alfőmérnök: én attól leszek ketrecben, hogy te azt mondod? mert akkor ez az a szint, ahol bárkit le lehet nácizni, csak úgy szólok

elfelejtette 2010.02.12. 21:13:25

@balage_81: Ertem en, mit mondasz, csak semmi ertelme. pa.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.12. 21:15:40

@balage_81: ne terlj, ne terelj! :)))

Jelen esetben nem köztörvényes ügyekről beszélünk, hanem a politikai szajhálkodás nyilvánvaló gyanúja vetül a drága Ibolyára, amely minimum súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel. Hogy a politikai bűnözés minősített és sorozatos eseteiről ne is beszéljünk.

Nos, győzz meg az ellenkezőjéről!

tevevanegypupu 2010.02.12. 21:16:20

@balage_81:
Valoszinuleg kedveli az intrikusokat akik mindig megusszak ugye? Akkor valoban Ibolya es az mdf a maga partja.
Fabryra pedig ne haragudjek.Van annyira normalis mint maga.(:

Alfőmérnök 2010.02.12. 21:16:59

@balage_81: Lenácizni valakit ugyanolyan mint lemajmozni? Milyen háborús bűnöket követtek el a majmok az elmúlt 100 évben?

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:20:11

@Gasper: részlet a fábry-interjúból

"Bárkivel ágyba bújik, aki esélyt nyújt arra, hogy a következő ciklusban is érje a Nap, amely ugyebár ritkán süt be a börtön ablakába. Őt és a derék féregirtó kisiparost ugyanis köztörvényes bűncselekménnyel gyanúsítanák. Hajtanak hát a mentelmi jog megtartására."

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:22:46

@Alfőmérnök: pont ugyanolyan. ugyanis érvek egyik esetben sincsenek mögötte, csak egy kijelentés. a politika szardobálás művészetének csúcsa. aranyérmet érdemel a saját táborában

@tevevanegypupu: nem az a baj veled, hogy kekeckedsz, hanem hogy nívótlanul és hazug módon teszed, miközben fogalmad sincs a másik által mondottak értelméről. de ne ess abba a tévedésbe hogy megütöd az ingerküszöböm. inkább sajnálom azt a politikust, akinek az ilyenek irányába kell gügyögnie pár szavazatért cserébe

elfelejtette 2010.02.12. 21:25:02

@Alfőmérnök: Amondo vagyok, ne etesse a trollt. Majd megunja.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:26:19

egyébként a fidesz szavazó hózzászólók véleménye nagyon érdekelne, ha zavarja őket lengyel zoltán. mit gondolnak akkor csintalan sándorról, aki a fidesz kampánytévé kedvenc megmondóembere, és annak idején épp a bokros csomag táján szorította a leghűségesebben horn gyula kezét. de tényleg, ez nem zavar titeket?

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:27:28

@elfelejtette: eddig annyit tudtál felmutatni hogy még az elköszönésedben is az én mondatomat kopíroztad. és én vagyok a troll. akkor te egy megatroll vagy kisfiam, de legalább elég hülye ahhoz hogy ne tudd magadról és így neked most nyilván jó

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:29:31

ha már fábry, íme még egy gyöngyszem tőle:

"Tessék aztán lefordítani az őszödi beszédet is - a büntetőjog nyelvére. Jelzem, nem nehéz, a műfaja ugyanis beismerő vallomás. Az ilyet enyhítő körülményként szokás figyelembe venni, azonban itt még ezzel sem kecsegtethetjük az érintettet, mivel stikában mondta el, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a dolog erkölcsiségét, akárhogy erősködött is Esterházy Péter a pártlapban, hogy tudniillik "az egy erkölcsi alapozású szöveg". Nádas Péter is haladéktalanul hadrendbe állt, amikor az opust "retorikai csúcsteljesítménynek" nevezte. Gyomorforgató mondatok. Egyébiránt ezt az értelmiségi magatartást is nyugodtan lefordíthatjuk a büntetőjog nyelvére. Úgy hívják: bűnsegédlet."

tehát bűnsegédlet. a "bűncselekmény" elkövetése után. gratulálok, igazi fallosz a jobboldal fenegyereke. hajrá sanyi, még sokat beszélj és te leszel az új mikola!!!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.12. 21:32:37

@balage_81: olyan jól terelsz, hogy még egy kondás is elirigyelné a melódat. Amúgy az előző mondatot kihagytad az idézetből. Én elsősorban erre várom a cáfolatodat:

"Ám az azóta tartó jellemtelenség-sorozatot megkoronázza még néhány pajzán órával, s ebben remek partnerre is lel a politikai szexmánia terepére tévedt Dávid Ibolyában, akinél afféle kapuzárás előtti politikaerotikai pánikrohamra lehetünk figyelmesek."

Szóval, mi a helyzet a politikai szajhálkodás minősített esetével?
De kezdhetjük egy kicsit korábbról is, mondjuk Almássy Kornél eltávolításának történetétől, vagy akár az NBH-s kapcsolatokkal, esetleg az UD-üggyel és egyéb finomságokkal is.

tevevanegypupu 2010.02.12. 21:34:12

@balage_81:
Hat ami azt illeti tenyleg nem ertem meg, tokeletesen igaza van. Orulok, hogy
ebben legalabb megegyezhetunk.

tevevanegypupu 2010.02.12. 21:38:50

@balage_81:"

"igazi fallosz a jobboldal fenegyereke."

Akkor ne vegye a szajara allandoan.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:39:18

@Gasper: ezt nagyon benézted. részlet a heti válasz cikkéből

"Tóth arról tájékoztatta a hívott felet, hogy egyesek azt szeretnék, ha „Dávid Ibolyára keresnének terhelőket", mert „meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet", és ebben a kísérletben Almássy Kornél alelnök „van benne"."

ezek után mi is a gond? hogy a jótündér befjújta dávid ablakán a hanganyagot? valahogy nem tudok rá azért haragudni, hogy stumpf és köre szart akart kavarni az mdf-ben. itt inkább szilvássy lehet az érdekes, hogy miért figyelték az ud zrt-t. de ha jól tudom ő nem = dáviddal vagy akár bokrossal.

Tehetetlen Dodó 2010.02.12. 21:40:45

@balage_81: Kisöreg, ne próbáld nekem a Lalit bemutatni. Lehet itt fényezni egy MSZP-s kádert, attól még szegény Ibi szemenköpte vele a híres rendszerváltó hagyományt. De rossz lóra tett: ha kotorászna egy kicsit az emlékeiben, rájöhet, hogy nem jó a bolsikkal paktálni.
A jó Bronstejn elvtársat is elérte a jégcsákány.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.12. 21:43:39

@balage_81: /kurvanagyot ásít, még mindig egy épkézláb válaszra várva/

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:53:04

@Gasper: te kérdeztél az ud-ügyről és almássy eltávolításáról, nem értem mit vársz, javaslom írd le újra. a politikai "kurválkodásról" már leírtam fentebb a véleményem, legyél szíves olvasd el, nem jár külön gépelés minden kérdezőnek.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:55:38

@Tehetetlen Dodó: kisöreg, ne próbáld nekem azt mondani hogy az mdf már nem egy polgári, alapvetően keresztény párt. tudok olyat amelyik nem volt mindig olyan, és olyat is amelyik balról is akar szavazókat a munkásosztály meg a minimálbér táborából, miközben polgárinak hívja magát. egyébként nem is az ibivel kapcsolatos kritikák zavarnának - azok szimplán túlzások - hanem hogy kik mondják. hát persze hogy véresszájú fideszesek, akik a sajátjaiknak ugyanazt simán elnézik xxl méretben is. jelzem, a csintalanos kérdésre még senki nem reagált

tevevanegypupu 2010.02.12. 21:57:39

@balage_81:
Ne faradjon, nalam hiaba keresne.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 21:57:40

@Gasper:
""Kerestelek, a Józsi találkozott a Tombor Andrással, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes, igazából megosztanám veled. A Tombor azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, és a Tombor azt mondja, hogy Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet""

csorsza 2010.02.12. 22:02:56

@balage_81: de, zavar sok embert. És? Kit érdekel már csintalan? Null komma Josef. D.Ibolya viszont a jelenben futja az ámokot.

Tehetetlen Dodó 2010.02.12. 22:03:34

@balage_81: "kisöreg, ne próbáld nekem azt mondani hogy az mdf már nem egy polgári, alapvetően keresztény párt"

Mitől lenne az?
Azért, mert az a hülye Csapody ott rángatózik minden körmeneten?
Közben meg a posztbolsi bandát támogatják évek óta, meg kikopott szadszesekkel erősítgetik a listájukat.
(Ehhez képest a jó Lali tényleg már csak hab a tortán).

csorsza 2010.02.12. 22:05:44

@balage_81: "kisöreg, ne próbáld nekem azt mondani hogy az mdf már nem egy polgári, alapvetően keresztény párt"

Na, itt hagyom abba a kommentjeid olvasását.
Ekkora bornírtságot (ostobaságot), késő este... Jaj.

Oblomov 2010.02.12. 22:07:19

@Gasper:
Fábry jogos Napkelte-kritikája régen volt. Azóta minden erkölcsi érzékét elvesztette már a fazonja. Azt műveli, amit anno bírált, csak gerinctelenebbül, meg humortalanul.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 22:13:16

@Tehetetlen Dodó: nem. a programjától az, ami pragmatikus, és már középtávon a dolgozó és adófizető rétegeknek kedvez véleményem szerint. és persze a vezető politikusai egy része keresztény, de elfér mellettük ateista is. miért is ne férne el?

Hozzá Szóló 2010.02.12. 22:14:43

Bocsanat, Lezsak ur tortenetet ne tessek mar ide felhozni, mert besirok.
Aki akkor elt es olvasott, kovette az esemenyeket, lathatta, hogy Lezsak ur Balsai urral es a tobbi nagyon gerinces, nagyformatumu politikus haverokkal kozosen mar erosen igyekeztek csakis Orban urnak megfelelni, barmi aron, mert ereztek, hogy ott, a narancssarga akolban nekik is nyugi lesz, hatalom nem szamit, csak a penz. Mint Hende Csabanak is, emelekezhetunk, nemdebar?
Lezsak ur es Balsai ur meg a tobbiek barmikor szabadpiaci aron ertekesitik edesanyjukat is egy kepviseloi helyert. Ennyit roluk.

David Ibolya kesobbi megbokrosodasa mar egeszen mas teszta.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 22:15:25

@csorsza: kár hogy a hír tv nézőit (zömében fideszes választókat) nem. ők fröcsögnek ugyanis leghangosabban hitelességről, erkölcsről, politikai kurválkodásról, és bélyegeznek mindenkit bolsinak, aki nem velük szavaz, vagy nem a ő frakciójukba teszi a megvásárolt seggét

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 22:17:17

@Hozzá Szóló: tegyük hozzá hogy volt ott még manninger jenő meg a fél mdf frakció, ami nagyon nehezen tudott ellenállni a fidesz hívogató csábításának. az ud ügy ennek csak a kiteljesedése. először hívunk, ha nem jössz magadtól megveszünk, ha úgy se jössz akkor "keresünk rá terhetlő". basszák meg - már elnézést.

tíz szálat egy huszasé' (törölt) 2010.02.12. 22:17:44

milyen kellemetlen hogy a mandiner es jogelodjei leszartak amikor a fidesz szuntetett meg egyetlen tollvonassal alapszervezeteket amikor nem a nagymeltosagu JEL ajanlasat fogadtak el jeloltknek.
a legutolso alig 2 hete tortent, de minden valasztas elott menetrendszeruen tortent ilyen eset.

Tehetetlen Dodó 2010.02.12. 22:22:33

@balage_81: Ja, most már értem.
Lali cimboránknak ugyanez a programja 1995-ben az emdéef szerint polgárellenes, nemzetrontó neoliberális terror volt, 2010-ben pedig az emdéef szerint polgári és keresztény, hehe.
Na, jó éjszakát, nagyon sötét van.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 22:26:07

Ibiék az szdsz-el már a 2006-os önkori választáskor összefonódtak, amikor még négy év szabadrablást biztosítottak demszkájnak.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.02.12. 22:26:43

Emberek!

Nézd meg a szoci-fidesz ocsmánykodást, genyaságot.
Itt ez az értékelhetetlen megélhetési politikusság.

EZEKRE AKARTOK SZAVAZNI?

Elfelejteni mind, csak új, hiteles párta kell szavazni.

LMP vagy jobbik? Igen igeeeen!

mrbrownstone 2010.02.12. 22:30:13

Nem tudom, hogyan fogja összeszedni az MDF az ajánlószelvényeket, nem is feladatom ezen gondolkozni. Csak azt tudom, hogy én hétfőn szépen belebújok a kiscipőmbe, felveszem a kabátomat, és elviszem személyesen az MDF legközelebbi irodájába. Április 11-én pedig szintén belebújok majd a kiscipőmbe (kabátra már remélhetőleg nem lesz szükség), és szépen elmegyek szavazni. Bokros Lajosra, illetve arra a jelöltre, aki őt támogatja.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 22:32:01

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!: Nincs olyan, hogy hiteles párt. A demokrácia nem így működik. Pont ugyanolyanok lesznek az újak is, mint a mostaniak, működésileg. Ami nem mindegy, az az, hogy milyen a politikájuk, és hogy milyen mélyen nyúlkálnak a bödönbe.

elfelejtette 2010.02.12. 22:33:09

@órarugógerincű felpattanó: Akkor meg volt bennuk annyi potencial, hogy elvigyenek szavazatokat a jobboldalrol, ma mar nincs, igy mivel az MSZP is szarban van, nincs rajuk szukseg. A nagy talany az MSZP sorsa, vajon a valasztasan utan vissza fognak-e erosodni, es ha igen, azt hogyan teszik.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 22:35:01

@elfelejtette: Sajnos az mszp + az emberi butaság csodákra képes.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 22:35:34

@Tehetetlen Dodó: ne mondd! akkor bokros azt mondta, hogy meg kell adóztatni az adómentes minimálbért, amivel az ország fele csal? azt is mondta hogy be kell zárni a munkanélkülieket termelő diplomagyárakat? meg azt is hogy mindenki egységesen fizessen fix összegű minimális tb-járulékot? hát az euró bevezetésének célja benne volt-e? az ország tagja volt-e az európai uniónak, annak minden előnyével (és persze hátrányával) együtt? örülnék ha megválaszolnád ezeket a kérdéseket, persze előre beírtad hogy elhúzol, hogy ne kelljen tényekkel is előjönnöd, mert az már meghaladná a képességeidet. kár, szívesen röhögtem volna

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 22:37:50

@órarugógerincű felpattanó: úgy tudom volt önálló jelöltjük, katona kálmánnak hívták. vagy itt a választó csak a fideszes meg az emeszpés jelölt között választhat? mert ha ugye a választóknak lehetőségük volt tartlóst is támogatni, és nem azt tették. engedtessék már meg egy jogállamban, hogy több, mint 2 párt emberei közül válasszunk, különösen ha a tökünk tele van velük

Oblomov 2010.02.12. 22:38:01

@elfelejtette: ez majd a fidesz megoldja nekik. ;)

elfelejtette 2010.02.12. 22:38:06

@órarugógerincű felpattanó: Ne bantsa, teljesen igaza van neki. Ha o Bokrosnak hisz, akkor igy kell tennie, nem pedig azon hisztizni, hogy mi meg a Fabri miert nem szeretjuk ot.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 22:39:11

@balage_81:

mert ha ugye a választóknak lehetőségük volt tartlóst is támogatni, és nem azt tették. - "ha" nélkül

mrbrownstone 2010.02.12. 22:43:08

@órarugógerincű felpattanó:

Elképzelhető, hogy egyszerű elme vagyok. Tény, hogy nem vágyakozom, azokra a filozófiai magaslatokra, ahová Orbán "sosem hazudtam" Viktor, Mesterházy "megvédjük a gyugdíjasokat" Attila vagy Vona "történész vagyok" Gábor invitálnak. Beérem az egyszerű matekkal, amit Bokros képvisel, és amit egy magamfajta egyszerű elme is megért.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 22:46:40

@balage_81: ühm, jah, gut. A politika viszont esélyek játéka. Természetesen mindenkinek joga van külön jelöltet állítania, csak éppen kérdés, hogy értelme van-e. És itt nem az érzelmek, hanem az érdekek dominálnak (mármint a jelöltállításban). Mivel nyilvánvalóan semmilyen esetben sem lehetett befutó a saját jelöltjük, a saját jelöltjüknek pedig csak a jobboldali poolból lehettek szavazói, ezért nyilvánvaló, hogy a saját jelölt indítása az demszki-favor. Nyilván meg is kapták a jussukat a háttérben ezért a koalíciótól, például az NBH besegítést. Te egyébként tényleg ilyen naív vagy, vagy csak valamilyen álrácsodálkozó bögrevadász?

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 22:50:42

@mrbrownstone: Nincs azzal baj, csak érdemes lett volna a matekban kicsit továbblépni, ha már azt favorálod, és akkor nem támogatnál olyan politikát, ami elsőfokú egyenletekkel akarja megerőszakolni több ezer egymást metsző, egyenként több ezer elemből álló halmazt.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 22:55:53

@órarugógerincű felpattanó: ezek szerint a fidesznek kár volt '94-ben elindulnia? te most ezt állítod? akkor ugyanis napnál világosabb volt, hogy az mszp jelentős többséggel fog nyerni. 4 év múlva mégis a jobboldali szavazók örülhettek. érdekelne a válaszod.

az meg hogy a jobboldali pool-ból jöttek a szavazóik, enyhe túlzás. épp hogy kialakult a protest hangulat a két nagy párt ellen. nota bene: aki a fidesz helyett ilyen helyzetben, tudva hogy ezzel a liberálisok járhatnak jól, mégis az mdf-re szavaz, az azért mégsem annyira jobboldali szavazó. inkább arról van szó hogy te tudsz csak jobb-bal összefüggésben gondolkodni, ami pedig a te naivitásod, vagy éppen hülyeséged mutatja

mrbrownstone 2010.02.12. 23:00:02

@órarugógerincű felpattanó:

A matekban sajnos csak annyira tudtam előrelépni, amennyire ez egy egyszerű matematikatanár számára lehetséges. Talán ezért nem érzékelem az általad emlegetett megerőszakolást. A nyelvhasználathoz meg még annyira sem értek, mint a matekhoz, valószínűleg ezért nem ismerem a favorálni igét. De ha ez a favorizálni új változata, hát egye fene. Igen, Bokrost favorálom/favorizálom.

Oblomov 2010.02.12. 23:01:33

@elfelejtette:
Nemtom. De ha nem készülnének valami meglepire, akkor már rég daloltak volna. Az ilyesmi fel tudja hozni az ellenzéket, nem kell csinálni érte semmit.

Pomme 2010.02.12. 23:01:51

Az MDF egyre extrémebb, mondhatni felnőttek az alsógatyában rendőrt verő, meztelenül feszület előtt pózóló lengyelhez, ha már bevették pénztárnoknak...

A védhetetlent védő kommentekből pedig tisztán látszik, mekkora politikai fétis ez a bokros, hogy mindezek ellenére képes néhány őrült szavazót még így is magához vonzani :)

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 23:08:20

@Pomme: szerintem ne égesd magad ilyen kommentekkel egy olyan helyen, ahol a hozzászólók nagy része a fideszre szavaz. ráadásul ez a bokros nevű fétis megtisztel minket azzal, hogy mindenki másnál több konkrétumot oszt meg velünk a programjából. ha parasztkodni akartál, be is szoptad, meg rossz témát is választottál

Pomme 2010.02.12. 23:14:48

@balage_81: Mondom hogy nagy fétis ez a bokros! :)

De végül is, mi volt a baj a kommentemmel? Én is csak kimondtam egy konkrétumot, ahogy a lajos bácsi: alsógatyában rendőrt verő, meztelenül feszület előtt pózóló exfideszes politikai seggfejre is hajlandóak ixelni a bokrosfüggő fanatikusok. Hiába, a főpapért mindent, hisz csak neki van programja! :)

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 23:15:59

@balage_81: Nem. Ezt vagy csúsztatásnak szántad, vagy valami nem jutott át a tűzfaladon. Önkormányzati választásról volt nagybaszó. Aki a fidesz helyett az mdf-re szavazott, az egyszerűen értelmetlen dolgot tett (és közben az öntudatosabbja arra gondolt, hogy most milyen jól megmutatta). Egyértelmű volt, hogy a választás két jelölt között fog eldőlni, az szdsz-mszp koalíció által jelölt metróépítő, vagy tarlós. Nem véletlenül nem indított az mszp külön jelöltet. Btw, ha az mdf szigorúan a saját érdekeit nézte volna, mint párt, akkor egy fidesszel való együttműködés több képviselői helyet jelenthetett volna nekik, mint a külön indulás, ahogyan a kdnp-nek is négy zsoldosa van a közgyűlésben, ráadásul, mint győzteseknek nagyobb eséllyel tudtak volna ezt-azt keresztülszuszakolni a közgyűlésen. De itt nem ez volt a lényeg, hanem a vezetés saját érdekei.
A végén pedig megspórolhattad volna a személyeskedést, főleg azzal a szerény teljesítménnyel amit itt produkáltál.

Nyomjál majd prt scr-t.

Idet 2010.02.12. 23:17:57

Hogy is volt az, amikor Ebola narkós fiúgyermeke megmentése érdekében tulképpen a pártját áldozta be? Meg egy választást? Nem volt ez túlzás egy kicsit?

elfelejtette 2010.02.12. 23:19:29

@Oblomov: Egyelore keszulnek a valasztasokra. Majd utana szerintem lesz veszekedes az MSZP-ben, eleg sok lesz a kieso, akar 2/3, akar nem.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 23:20:10

@mrbrownstone: Nem irigylem akkor a tanítványaidat. Majd írd fel nekik azt a példát is, hogy ha a minimál nyugdíj 28500 forint, és a mindenki által fizetendő egészségügyi hozzájárulás havi 10000 forint, akkor mennyit kell összekunyerálnia a hajléktalan féllábú rokkantnyugdíjasnak a hét öt munkanapján, hogy 640 forintot élelmiszerre költhessen minden nap.

is 2010.02.12. 23:20:11

@Gasper: Semjén, Deutsch, Kövér, Bayer, Mikola, Pozsgay, Szűrös, Rákay Philip stb. jobbnak tűnik? egyik kutya, másik eb.

elfelejtette 2010.02.12. 23:20:59

@órarugógerincű felpattanó: "Nem véletlenül nem indított az mszp külön jelöltet."

Elnezest, ha rosszul emlekeznek, ugye 2002 volt az utolso alkalom, amikor az MSZP kulon jeloltet inditott a fovarosi posztra?

Pomme 2010.02.12. 23:28:37

@is: Jávor Benedek, Schiffer, Scheiring, Ivády - egyik se kutya.

is 2010.02.12. 23:31:07

@poszt: a bagoly meg a veréb esete a nagy fejjel. a FIDESZ is hetente zár ki, oszlat fel, ha olyanja van. ja, meg 1191/1196-ra választja egyetlen, örökös elnökét. hál istennek már egyre többen unják ezt a csak a másokat fikázó stílust. pont attól a párttól, amelyik 20 év alatt már mindent elkövetett, amit csak lehetett.

is 2010.02.12. 23:33:33

@Pomme: hát én már csak úgy vagyok, hogy megkülönböztetek művészeket, tudósokat, menedzsereket, tanítókat és hadvezéreket. és aztán menedzsert szeretnék az ország élén látni, se művészt, se tudóst, se tanítót, se hadvezért, bármennyire is elismerem őket is szakmájukban.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 23:36:29

@elfelejtette: Be voltak szarva, jogosan. De azért az mdf-el hozták a fővárost.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 23:37:23

@Pomme: lengyelről az egyik első kommentemben írtam hogy gáz. de vállalható. nem az a gond - és ezt is leírtam - hogy valaki az mdf-et kritizálja, hanem hogy közben csahol a fidesznek ennél randább dolgok ellenére is. meg ez a fanatikusozás, ez még egy nagy bunkóság.a programra szavazok, mert fontos hogy ott legyen ez a hang is a parlamentben ha már az mszp-ben nem lehet bízni. ha te azt fanatizmusnak nézed, hogy én egy konkrét program, számok és elképzelések mellett szavazok mert szerintem az lenne a helyes, akkor te nem érted a lényeget és ez rád nézve nagy baj

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 23:38:02

@is: Láttuk az előző nyolc évi menedzsmentet, gratulálunk a választásodhoz.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 23:39:55

@balage_81: Ha valóban utánanéznél a számoknak, és az alapján döntenél, még meg is érteném. De te csak azt látod, amit látni akarsz.

mrbrownstone 2010.02.12. 23:40:15

@órarugógerincű felpattanó:

Inkább mesélek a tanítványaimnak (persze szigorúan csak iskolán kívül, mert ott a politizálás szerencsére tilos) az olyan kommentelőkről, akik nem csak demagógok, de még el is hiszik a saját demagógiájukat. Tudod mit, ha már demagóg vagy, ne kicsiben csináld. Mondd mindjárt azt, hogy Bokros 14250 forintos minimálnyugdíjat akar bevezetni, az egészségügyi hozzájárulást felemelné 200000-re, és börtönnel büntetné, ha egy nyugdíjas egy nap 320 forintnál többet költene élelmiszerre. Sőt, tedd hozzá azt is, hogy Bokros esténként gyerekeket eszik vacsorára. Minden este legalább egyet. Tudod, ezért fogy a magyar... Ja, és buzi is. És nem szokott lábat mosni. Nincs is lába. Igazából patája van. Na? Hát nem sokkal érdekesebb így?

Pomme 2010.02.12. 23:40:41

@is: Itt konkrétan lengyel zoltánra gondolsz, mint menedzserre? :P

Vagy a hérosz egyes egyedül irányítja majd az ország hajóját?

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 23:42:57

@órarugógerincű felpattanó: és mi van ha nekik mindegy hogy demszky vagy tarlós? ez a baj veled, hogy nem fogod fel: az emberek és - helyesen - a kis pártok is unják már ezt a szarakodást, hogy mszp vagy fidesz. nehogy már kötelező legyen közülük választani! azt is kihgyaod amit írtam, hogy nem bizonyítható, hogy fidesz-szavazatokat hoztak el. lehet hogy a választóik el se mentek volna szavazni egyáltalán mert egyik jelölt sem tetszett nekik. de aki a saját pártjába szerelmes, az persze hogy elvárja hogy más is az legyen. ez a nagy gond, ez a térítési szándék. hogy csak veletek lehet lenni, senki mással. undorító

elfelejtette 2010.02.12. 23:46:47

@balage_81: "lengyelről az egyik első kommentemben írtam hogy gáz. de vállalható."

Semmi nem indokolja Lengyel kinevezeset. Kifejezetten ongyilkos huzas volt, emiatt kizarascunamit kellett inditani a fovarosban, a cedulagyujtes idoszakaban.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 23:47:56

@órarugógerincű felpattanó: le is írtam egy részét, kár hogy a kedvedért meg kell ismételni, mert fikázni tudsz csak, értelmezni meg nem. figyelj nagyon: minimum 10 ezer forint tb hozzájárulás mindenkitől, diplomagyárak felének bezárása, minimálbér megadóztatása. ez 3 olyan konkrétum, amit EGYETLEN párt sem volt hajlandó felvállalni, csak bokros. nekem ez a pár elgondolás is elég, hogy lássam merre tervez az illető, és egyet is értek velük. ez a polgári program, mert ez azoknak kedved akik most megszakadnak és egyedül tartják el az országot. aki a minimálbér adómentességét hirdeti, az többek között az ingyenélő terepjárósnak is kedvezni fog. hogy a vagyonadót ne is említsem. de megint itt a kettős mérce, ezredszer: orbánnak elég annyit nyögnie hogy "az emberek felé forduljon a politika" és ti abból már látjátok az utat.

Pomme 2010.02.12. 23:48:37

@balage_81: Khmmm... az mszp-ben nem lehet bízni... oké. Az MDF-ben lehet bízni? De most komolyan? Követted, hogy mit műveltek, csak az elúlt 1 éveben?

Lengyel zoltán vállalható? Eeeej... Hát én meg azt mondom, hogy aki egy ilyen alakot bevesz a buliba, annak én nemhogy a programját nem hiszem el, hanem azt sem hiszem el, amit kérdez! lengyel még a fidesznek is kínos volt, ami azért, lássuk be, nem akármilyen teljesítmény!

Hát ezért mondom én, hogy ez már fanatizmus, hogy valaki képes ezt a taknyot felvállalni, ami az mdf-ről csurog, az egy szál bokros miatt...

elfelejtette 2010.02.12. 23:48:55

@órarugógerincű felpattanó: Ez az idiota Demszky meg bedolt nekik, most meg ratoljak a felelosseget a BKV ugyeivel kapcsolatban. Szep kis lekoszones.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 23:48:57

@mrbrownstone: Miért mondanám. Meghagyom az ilyen hülyeségeket neked. Mi a baj a matekpéldával?

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 23:50:55

@elfelejtette: mi már egyszer elköszöntünk nem? adós még egypár érvvel, azokkal tessék foglalkozni.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 23:51:38

@balage_81: Nem azt fejezték ki vele, hogy unják a szarakodást, hanem azt, hogy elégedettek budapest állapotával. Azzal az erővel otthon is maradhattak volna.

elfelejtette 2010.02.12. 23:52:01

@balage_81: Kiment a fejembol, hogy ilyen barmokkal ne foglalkozzak.

Oblomov 2010.02.12. 23:54:50

@órarugógerincű felpattanó:
matekpéldád sajátos. Most mondd, hogy csinálja majd a fidesz. Kézrátétellel?

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 23:55:25

@balage_81: Ez csak vudu. A normalizálást a fidesz sokkal jobban csinálta. Konkrétan a minimálbér emelésével, és a járulék csökkentésével.

A számaik konkrétan nagyon jók voltak, és már rég euronk lenne, ha az ő politikájuk folytatódik. Előttük bokros elég gyengén muzsikált még a 8+ milliárd dolláros privatizációval megtámogatva is.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 23:56:16

@Pomme: te azért nem hiszel nekik, mert lengyeltől függetlenül nem akarsz. ez látszik a rosszindulatodból, csak akkor nem kell valamire fogni, le lehet írni azt is hogy nem csíped őket. meg persze ha korrekt vagy, odaírod azt is hogy kiket csípsz. te most úgy csinálsz, mintha lengyel lenne az ok. holott ha bokros lehajolna és megvakarná a bokáját, akkor meg az lenne a bajod. ismétlem: programra szavazok és leszarom hogy kik nyomják a gombot. aki a szemembe mondja hogy tb-t kell fizetnem, és nem úszom meg minimálozással az adófizetést, azt tisztelem, mert látszik hogy nem a népszerűségre hajt. és egyet is értek vele

mrbrownstone 2010.02.12. 23:57:36

@órarugógerincű felpattanó:

Hogy mi a baj a matekpéldával? Nem tudom, hogy tényleg nem érted-e, vagy csak úgy teszel, mint aki nem érti. Csak nézlek, félrehajtott fejjel, és nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.12. 23:58:36

@Oblomov: Abban bízom, hogy úgy ahogyan az ő négyéves ciklusukban. Ésszerű megszorításokkal, családbarát politikával, kisebb munkanélküliséggel, vállalkozó barátabb (elsősorban egyszerűbb és ésszerűbb) adópolitikával, értelmes nyugdíjpolitikával (magasabb nyugdíjak növekedése visszafogva/alacsonyabb felzárkóztatva).

elfelejtette 2010.02.12. 23:58:48

@mrbrownstone: Valamit felreert. Amit most irt, az nem matek, hanem irodalom.

balage_81 (törölt) 2010.02.12. 23:59:09

@órarugógerincű felpattanó: akkor demszkyre szavaztak volna, hiszen nem lehettek benne biztosak hogy ki fog nyerni. így akár a katonára adott szavazat azt is jelenthette hogy tarlóst erősítik, és épp demszky számára vész el az a voks. borzalmasak az egyszerűsítéseid, rettenetesen buta vagy

Oblomov 2010.02.13. 00:00:52

@órarugógerincű felpattanó:
sz_rt se ér, ha 300-350 lesz az Euró.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:01:59

@órarugógerincű felpattanó: ez szimplán nem igaz, de tedd már meg hogy nem mész a múltba, és nem bújsz ki a konkrét programok elemzése alól. most akkor mondd el hogy mi a rossz bokroséban és hogy a fideszében meg mi a jó. ha lehet konkrétumokat kérnék.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:03:06

@mrbrownstone: Nem engem nézel, hanem a saját tükörképedet a monitoron. Szavazótársad is épp említette a 10K-s fejenkénti hozzájárulást, mint a szavazatának az egyik biztosítékát.

A minimál nyugdíj pedig annyi amennyit írtam. Azt nem kell bokrosra bíznod már.

Itt legfeljebb neked lehet bajod a példával, pedig kiszámolni sem nehéz.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:04:37

@Oblomov: Akkor majd ne költsd a pénzed euróra. Eddig mindig azon ment a sírás, hogy túl erős volt a forint, amikor a fidex volt hatalomban?

jerryboi 2010.02.13. 00:06:08

@balage: RESPECT ezért a ma esti teljesítményedért, szépen állod a sarat, még ha védhetetlen is, amit védesz: a szerző itt a pártod demokratikus hagyományain élcelődött, és bár nem említett konkrétumokat, pl. Almássy kizárását, de azért az nyilván sokunknak eszébe jutott. Persze-persze, a szadesz is csak bíróságon tud elnököt választani, a fideszben meg nem emlékszem elnökjelöltre az elmúlt húsz évből... De nem ez a lényeg, engem egy másik kérdés gyötör: Ez a Lévay Zoltán ez az, aki a 2006-ban már "erotikusan exponálta magát férfimanöken barátaival?" Vagy csak olyan?

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:06:11

jelzem, az ud-ügyben a fenti kommentek után kuss lett, csintalanra kaptam 1, azaz 1db választ. ennyit erről.

Oblomov 2010.02.13. 00:06:44

@is: TURUL-t csak ne báncsad. Most is gyönyörű fotót rakott fel Ibolyáról.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:07:39

@balage_81: Az, hogy simon mondja, nem igaz, azért még kevés cáfolni.

Bocsáss meg, hogy ésszerűbbnek találtam az eddig bemutatott valós teljesítmény alapján dönteni a pártok közül, az ígéretek helyett. Én már csak ilyen maradi vagyok.

Ráadáus D209 megmutatta nekünk, hogy csak egy rosszabb létezik annál, hogy a pártok nem tartják be a választási ígéreteiket, mégpedig az, ha betartják.
Innentől kezdve nem érdekel ki mit ígér. Pláne, ha esélyes sincs betartani.

elfelejtette 2010.02.13. 00:07:47

@Oblomov: Nem ertem, mitol lenne 300-350 az euro?

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:08:01

@elfelejtette: tudtam hogy valami ilyen válasz jön. de akinek nincsenek érvei és egy szánalmas buta paraszt, az így is fejez be egy beszélgetést. frusztrál, hogy nem mindenki olyan zombi mint te bogaram? segítek: keress pár fideszest, és beszéljétek ki a dolgot. jobban fogsz aludni és ismét meggyőzheted magad bármiről. és annak az ellenkezőjéről is, ha másnap a párt azt mondja

Pomme 2010.02.13. 00:09:20

Aham, már mindent értek... szóval az mdf azért lett ilyen vállalhatatlanul takony, mert én nem csípem őket.. nemtudtam, hogy ekkora világformáló lélek vagyok, de ezentúl majd odafigyelek, nehogy rátegyem másra is a rontást! :PP

Mellesleg, ha a bokrosprogramon kívül másra is kiterjedne becses figyelmed, láthattad volna, kiket csípek, de azért segítségképp belinkelem:
mandiner.blog.hu/2010/02/12/az_mdf_elkisgazdasithatatlansagarol/fullcommentlist/1#c8689872

Tudod, rákattintassz, és ott lesz fölül. De szerintem neked nem fognak bejönni, mert valóban nem egy neolib vonal, de legalább lengyel szintű "menedzserek" sincsenek köztük.

elfelejtette 2010.02.13. 00:11:45

@balage_81: Te mindenkivel csak ugatsz, ostoba faszkalap vagy, egy utolso mocsok szar. Majd anyaddal kibeszelem a dolgot, te nyomorult fereg. Tudok am en is szofisztikaltanb artikulalni, te kis szardarab MDF faszszopo.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:12:32

@jerryboi: te most miről beszélsz? ez a lévai zoltán buzi lenne? és ha az, akkor mi van? fejtsd már ki légyszíves, tényleg érdekel. egyébként almássyról leírtam odafent, hogy kicsit benne volt egy szervezkedésben a fidesz javára a saját pártja ellen. az ilyet nyilván sütivel kell kínálni, nem kibaszni. ahogy mondjuk pokorni és áder sokkal kevesebbért kapott nyaklevest a nemzetben. de tudom, ahhoz a vezérnek semmi köze. ezt arra az esetre mondom ha fideszes lennél. a poszt ilyen értelemben nekem gyenge. a párt többfelé akar menni. az elnök meg makacs és kitartó. kiderül megéri-e. eddig neki volt igaza, csak halkan jelezném. retkest végül nem a bíróságon választották meg, de megint ismétlem: nem érdekel. nem moralizálok, programra szavazok hogy ott legyen a parlamentben egy olyan párt ami az én érdekeimet képviseli. ugyanis nem segélyen élek.

elfelejtette 2010.02.13. 00:12:32

@balage_81: Balazska, takarodjal mar anyadba, vagy en verlek bele vissza.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:12:42

Mi van az UD-vel?

Jelenleg patthelyzet van, nem, mert herényi és dávid, ígéretükkel ellentétesen elfelejtettek lemondani a mentelmi jogukról. A (volt)koalíció többségű bizottság pedig még véletlenül se venné el tőlük.

Oblomov 2010.02.13. 00:15:08

@órarugógerincű felpattanó:
arra 4 évre gondolsz, amikor koalícióban volt hatalmon? Az nem ma volt. Azóta meg változott ez-az a világban.
Amúgy nekem nincs deviza-hitelem. Nem keveseknek viszont van. Plusz a közös.

mrbrownstone 2010.02.13. 00:16:31

@órarugógerincű felpattanó:

Hadd tudjam már én jobban, hogy kit nézek, jó? Köszi...:)

Ja, az előbb elfelejtettem mondani: Bokros már óvodáskorában arról volt hírhedt, hogy elvette a szegény gyerekek tízóraiját. És kővel dobálta az öregnéniket. És sötét éjszakákon belopózik idegenek otthonába, hogy a nyaki ütőerükbe mélyessze a fogát, és kiszívja a vérüket. Vigyázz, lehet, hogy már ott ólálkodik a közeledben.

Oblomov 2010.02.13. 00:16:59

@elfelejtette:
az államcsőd kockázatát be szokják árazni.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:17:26

@órarugógerincű felpattanó: simon se csak mondja, csinált ehhez hasonlóan szigorú dolgokat. most más helyzet, más program van és simon még mindig őszintébb mint a többiek. nehéz szavazatokat szerezni azzal hogy megadóztatná a minimált, amin a fél ország él. de látom, te inkább viseled egyedül a terheket, amíg mások megússzák, mert vagyonadót se ígérnek nekik fideszék, tehát egészségedre.

elfelejtette 2010.02.13. 00:18:01

@mrbrownstone: A metakpeldakkal mi a rossz? Kifejtene vegre, vagy folytatja ezt a gyenge melodramat?

elfelejtette 2010.02.13. 00:18:37

@Oblomov: Na es mitol ugrana meg hirtelen az allamcsod kockazata?

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:19:11

@Pomme: tán az első hsz-em volt hogy hajrá mdf, hajrá lmp. te se olvasol valami pontosan fiam. ráadásul a felsorolásodból még nem kell kiderülnie hogy az melyik párt, csak annak aki ismeri. és nem is írtad hogy támogadod, hanem hogy nem kutya vagy mit. szóval azért óvatosabban

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:20:24

@elfelejtette: óvatosan. egyrészt mert te barmoztál le, másrészt nehogy egyszer az életben is találkozzunk és kiderüljön hogy balázska könnyedén szétrúgja a segged. legyen elég hogy itt a blogon fröcsöghetsz.

tevevanegypupu 2010.02.13. 00:21:34

@elfelejtette:
Ejnye mar, nyugalom. Semmi ok az idegeskedesre, nem a fidesz van pacban hanem az mdf. Errol nem kell elfeletkezni. Idegeskedjen az, aki rajuk szavaz.(:

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:21:35

@Oblomov: Így igaz. Ők szívják is a fogukat, mert a szocik borítása óta, hiába szelídült az árfolyam, nem mentek vissza a törlesztőrészleteik az elvárt szintre.

Koalíció alatt az mdf-re gondolsz? Amikor a fidesz bevitte őket a hatalomba, mert amúgy valószínűleg be sem jutottak volna?
Az egy darab igazságügy miniszterként a gazdaság alakulásába nemigen volt az mdf-nek beleszólása. Meg igazából másnak se nagyon, ha esetleg a fő irányvonallal nem értett volna egyet :D

elfelejtette 2010.02.13. 00:21:45

@balage_81: Fejezd be az ugatast Balazska, pont az ilyen nagypofajuak azok, akik semmit sem tudnak, meg verekedni sem.

mrbrownstone 2010.02.13. 00:22:12

@balage_81:

Őszinte nagyrabecsülésem. Mint pedagógus mondom. De sajnos tapasztalatból tudom, hogy rögeszmés hülyékre hiába próbálsz észérvekkel hatni.

elfelejtette 2010.02.13. 00:22:32

@tevevanegypupu: Mindenki megkapja, ami jar. Egyebkent latszik, hogy Balazska meg kicsi, koran kene fekudnie.

Oblomov 2010.02.13. 00:23:49

@órarugógerincű felpattanó:
francokat van patthelyzet:

"Tombor András kísérletet tett arra, hogy mélyen beleavatkozzon az MDF belügyeibe. Almássy Kornél visszaléptetése fejében olyan írásbeli javaslatot fogalmazott meg Herényi Károlynak, amelyben az MDF politikusait "sakkfiguraként rakosgatta egy számára szimpatikus elnökségben" Dávid Ibolya elnökletével. Egyúttal megjelölte, hogy mely pártbéli pozíciók kijelölésére tart igényt. Mindez a megfigyelési ügy kirobbanása előtt történt, és a papír Almássy Kornél visszaléptetéséről szól. Bírói kérdésre Tombor András elismerte, hogy a dokumentumon szereplő kézírás a sajátja, a javaslatot ő írta".

elfelejtette 2010.02.13. 00:23:59

@mrbrownstone: Matekpeldak helyesen? Hogyan fizetne mindenki 10000 ft egeszsegugyi hozzajarulast, mondjuk a minimalberbol, amit ugye meg is adoztatnanak?

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:25:09

@elfelejtette: jajj te kis huncut, te:) legalább megnevettetsz, ezt őszintén köszönöm.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:25:10

@mrbrownstone: Te, a matek órán is így adod magad elő? Ha a tanítvány visszakérdez, akkor mindenféle faszságot ami az agyadból kiömlik elősorolsz, megpróbálva beállítani az ő mondandójának?

Menj javítsd ki a dolgozatokat inkább hétfőre, ne hiába tartsalak.

elfelejtette 2010.02.13. 00:25:42

@balage_81: Ne erolkodj, tudom, hogy hazudsz.

jerryboi 2010.02.13. 00:27:01

@balage_81:
buzi? ehh, te fiatalabb vagy, mint gondoltam. Sőt, ilyen értelemben nekem gyenge. Mind1.
Fideszes? Miért ne lehetnék én Almássysta? Vagy egy ún. demokrata, akit az az eljárás, amivel Kornélt kizártátok mélységesen felháborít?

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:28:45

@balage_81: simon mondja, az rád vonatkozott.

A szigorúság pedig, csak akkor erény, ha ésszerűséggel találkozik. Egyébként inkább csak a bajt növeli.

Pomme 2010.02.13. 00:30:28

@balage_81:

Micsoda? :))
Hogy hajrá mdf, hajrá lmp??

Ez aztán nem semmi! :))
Mesélj már lécci arról, hogy te, aki tudvalevőleg csakis kizárólag PROGRAMOK alapján dönt, ezt a kettőt hogy egyeztetted össze? Ha két program nem fér össze egymással akkor az az lmp meg a bokros féle mdf! Keményvonalas neolib dogmatizmus vs zöld baloldal. Tűz és víz!

Két eset van, vagy mégse olvasgattad végig a PROGRAMOKAT, melyek alapján ugye DÖNTÖTTÉL, vagy egyszerűen képtelen vagy a programokat értelmezni. Nem is tom, melyik a jobb verzió. :)

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:30:43

@Oblomov: És most őszintén, kit érdekel Tombor. Arról lenne szó, hogy milyen alapon történtek a lehallgatások, és hogy kerültek dávidhoz.

tevevanegypupu 2010.02.13. 00:30:59

@elfelejtette:
Magyarazhat erkolcsrol es tisztessegrol valakinek, aki nem is tudja, hogy ez a ket szo mit jelent. Konzervativ gondolkodasu emberek nem szavaznak az mdf-re es kesz.Valoszinuleg igazi liberalisok sem.(:

Oblomov 2010.02.13. 00:32:34

@elfelejtette:
Már vázoltátok, mennyire népbarát lesz a fidesz politikája. Az viszont nem ismert, mindez miből lesz finanszírozható. Addig ezt kockázatnak látja, az is, aki hitelezett, az is, akinek közszolgáltatásra van szüksége. Pénzszűkéből meg nehéz boldogulni, ezt már Széchenyi is megaszondta.

elfelejtette 2010.02.13. 00:33:05

@Pomme: Egyebkent az LMP mikor jon mar ra, hogy a zoldbaloldal nem palya, a liberalok piaca viszont eleg nagy? :)

De most tenyleg, mennyi eselye van az LMP-nek, hogy zoldpartkent megkapaszkodik? Szerintem pont annyi, mint az eddigieknek, azaz semmi. Ha van egy kis eszuk, atpozicionaljak magukat, az MDF ugyis total hiteltelen ezen a palyan, ezzel a szemelyi allomannyal, illetve ezzel a multtal.

elfelejtette 2010.02.13. 00:35:43

@Oblomov: Hat peldaul azzal, hogy konkretan 0 azaz zero realnyugdijemelest igernek. Nem ezt mondjak, hanem hogy "megorzik a nyugdijak erteket", de ez azert megis csak komoly takarekossag az elmult 8 evhez kepest.

Oblomov 2010.02.13. 00:41:21

@órarugógerincű felpattanó:
mire kellene érvelni? Az NBH-nak dolga, hogy kiszűrje az árnyék titkosszolgálatokat. Ha elcseszik, az nem egy ellenzéki politikus sara.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:41:53

@elfelejtette: nem erőlködöm, tényleg vicces volt olvasni. de mára befejeztem veled

@Pomme: másodszor derült ki hogy nem olvasol csak írsz. arra írtam hogy ne a kétpártrendszer felé haladjunk, jusson be sok párt a parlamentbe. ott van az első kommentemben, csak vennéd a fáradságot, mindegy....és hogy tiszta legyen: az mdf-re szavazok, az lmp-re meg nem

@jerryboi: nem azt írtam hogy fideszes vagy, hanem arra az esetre ha fideszes lennél. "kizártátok"??? ez mi? én ugyan senkit nem zártam ki, nem vagyok párttag, még csak nem is ismerek mdf-est. az az eljárás ahogy "kizártuk":DD, nekem kurvára bejött. a "kornél" a saját pártját el akarta adni bagóért a fidesznek, ezért jól picsánvágták. ez megint csak részletkérdés , mert ismét mondom: program, nem ember. leszarom. ahogy azt is, hogy a fidesz hogyan írat lejárató cikket a nemzetbe pokorniról. ezutóbbi pont olyan mint észak-koreában: ha nem tapsolsz elég lelkesen, mész a picsába a börtönbe. kb ez volt a pokorni-áder duó bűne is. utóbbi mondat nem neked szól, hanem a fideszes hümmögőknek

elfelejtette 2010.02.13. 00:41:59

@Oblomov: Ha az elozo ciklus gyakorlatat veszem alapul, akkor az inaktivakon fognak sporolni. A csaladbarat adozas mogott en pl. a csaladipotlek nem-novelest sejtem, amit csinaltak 98-tol. A nyugdijaknal az inflaciokoveto emeles akkor jobb a svajci indexhez kepest, ha van realberemelkedes. Illetve, elkepzelheto, hogy a nyugdijak igazitasa megint differencialt lesz, szinten mint ahogy azt az a elozo ciklusban csinaltak.

elfelejtette 2010.02.13. 00:43:01

@balage_81: Balaszka, mondom, kar a gozert, ne erolkodj.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:44:14

@jerryboi: nem állítottam hogy buzi hanem épp azt tudakoltam hogy te miért hivatkozol férfimagazinra és hogy ez-e a bűne hogy buzi. már ha az. mert nem tudom (és nem is érdekel)

Pomme 2010.02.13. 00:45:30

@elfelejtette: No igen, az lmp valóban nem sok sikerre számíthat, de legalább megpróbálja. Azért az látszik hogy már most százszor komolyabbak, mint az eddigi zöldségek, mint pl a lányi féle élőlánc.

Szerintem az átpozi esélytelen, én úgy látom hogy a válaszmányi arcok az lmp-ben meggyőződésből képviselik azt, amit. Nem úgy mint pl az MDF, ami most oda sasszézik ahol üresedés támad a politikai térfélen. Mint ahogy a fidesz térfelet váltott szívbaj nélkül anno, meg a szadesz is tízdanos komcsislayerből koalíciós partnerré lett hipphopp...

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:47:34

@Oblomov: Mondjál még ilyeneket, hogy árnyék titkosszolgálat. :)

elfelejtette 2010.02.13. 00:48:17

@tevevanegypupu: Bocsanat, en nem erkolcsi dolgokon vitatkoztam, de itten olyan dolgok vannak megkerdojelezve, hogy az MDF most atpozicionalja magat baloldalra, meg hogy tamogatta-e oket a baloldal vagy sem, kulonos tekintettel az elmult 4 evre. iylenkor mindig bizonyitekokat var el. Bezzeg az o allitasai azok mind megcafolhatatlan igazsagtetelek. Latszik, hogy gyerek meg.

Pomme 2010.02.13. 00:49:59

@balage_81: Ne magyarázkodj, barátom, én pont azt idéztem (hajrá lmp, hajrá mdf, programok alapján döntök, stb), amit fentebb írtál. Így csak segget csinálsz a szádból. Végül is, ha így haladsz, tutti felvesznek az mdf-be szóvivőnek, frankón passzolsz a csapatba. :P

Oblomov 2010.02.13. 00:51:55

@elfelejtette:
nem mennék ebbe bele, nem hiszem, h. a családi pótlékok, vagy a nyugdíjak okoznának bajt. Bele lehet ezekbe piszkálgatni, de annak is ára lesz. Úgy értem, többe kerülhet a leves, mint a hús.

Oblomov 2010.02.13. 00:54:00

@órarugógerincű felpattanó:
tudom, telefonok ellenőrzésére szakosodtak, emiatt alkalmazta őket az OTP (MOL). :)

elfelejtette 2010.02.13. 00:54:22

@Pomme: "Azért az látszik hogy már most százszor komolyabbak, mint az eddigi zöldségek, mint pl a lányi féle élőlánc."

Ne haragudjon, de azt kell mondanom, hogy most abszolute nem palya a zoldtema, foleg nem nalunk, es ha ezt nem veszik eszre, akkor megsem nekik valo a politika. Ideig oraig elonyt jelenthet az a teny, hogy uj arcokbol allnak, de az ujdonsag varazsa gyorsan elmulik.

"Mint ahogy a fidesz térfelet váltott szívbaj nélkül anno, meg a szadesz is tízdanos komcsislayerből koalíciós partnerré lett hipphopp..."

Valasszuk kette a dolgot. A Fidesz tisztan liberalisbol ment at jobbokonziba. Ok ugy voltak liberalisok, hogy antikommunista jelleguk vegig megmaradt. A magyar valasztok ezt nemhogy megbocsajtottak, de kifejezeten respektaltak a dolgot.

Az SZDSZ viszont latszolagos antikommunistabol ment at MSZP koalicios partnerre, majd az MSZP fix tarsava. En azt gondolom, hogy tarsadalomi okokbol nalunk bal-jobboldal kozott athidalhatatlan mely szakadek van, es aki ezen tengelyen lavirozik, annak egyszeruen nem bocsajtanak meg.

mrbrownstone 2010.02.13. 00:56:27

@elfelejtette:

A jó matekpélda ott kezdődik, hogy adva vannak bizonyos tények, és a tények ismeretében értelmesen, értelmes kérdéseket kell feltenni. Jelen esetben a tények úgy néznek ki, hogy vannak bizonyos források, illetve vannak bizonyos igények. A források elégtelenek, az igények nagyok. Mindenki elégedetlen az egészségügyi szolgáltatások színvonalával (jogosan), minden orvos, ápoló elégedetlen a fizetésével (jogosan), a jelenleg meglévő források viszont túl szűkösek az igények kielégítéséhez. Ahhoz, hogy a szolgáltatások színvonala közmegelégedésre adjon okot, és a szolgáltatásokat nyújtók tisztességes bért kapjanak, kb 10000 forint egészségügyi járulékot kellene fizetnie mindenkinek havonta. Ez a komisz tény. A kérdés, helyesen feltéve, úgy szól, vajon milyen gazdaságpolitikával (adószerendszerrel, nyugdíjrendszerrel, támogatási rendszerrel stb) oldható meg, hogy senki ne fizessen többet, mint amennyit képes, viszont mindenki megkapja azt a szolgáltatást, amire szüksége van, illetve amire igényt tart. Álláspontom szerint Bokros Lajos teszi fel a legértelmesebben a kérdéseket, és ő adja rájuk a legértelmesebb választ. Természetesen mindenkinek joga van erről mást gondolni. De ha valaki értelmetlen (kevésbé finoman: hülye) kérdéseket tesz fel, demagóg módon egy mondatba gyömöszölve az egészségügyi hozzájárulást, a minimálnyugdíjat és a hajléktalan féllábú rokkantnyugdíjast, akkor nincs értelme nekilátni a kérdés megválaszolásának, hiszen eleve nem egy probléma megoldása volt a kérdező célja, hanem a demagógia.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:58:52

@Pomme: nagy arc, kis ész - a szokásos, csak most mástól. elég világosan leírtam, hogy nem szavazok az lmp-re. szurkolok hogy bejussanak a parlamentbe, mert - amint első hsz-emben is írtam - nem tetszene a kétpártrendszer. ezt hogy lehet nem érteni?

elfelejtette 2010.02.13. 01:03:16

@Oblomov: De akkor milyen kiadasokat faragna le pl. Bokros? Azt kifejtette, hogy az allam redisztribucios szintje tul magas, ehhez nyilvan kiadasokat is csokkenteni kell. A nyugdij es a csaladtamogatas tetemes kiadasi tetel. Az egeszsegugy GDP aranyosan nem visz el tobbet, mint mashol, a nyugdijkassza kiadasa viszont mar 11% korul jar. 2000 kornyeken meg 9,5% korul volt.

tevevanegypupu 2010.02.13. 01:07:47

@elfelejtette:
Hat persze hogy tamogatta az mszp-t, es az mszp is tamogatta Davidekat. Ha nem igy lenne, akkor David es Herenyi mar kihallgathato lenne. Ibolya elmeselhetne, hogy jutott eszebe megzsarolni Csanyit vagy Almassyt. Mert politikusokra adatot gyujteni nem buntetendo cselekmeny, a zsarolas viszont az.Es talan valami bovebbet is megtudhatnank Somogyi es az NBH kapcsolatarol is..ami valoszinuleg magyarazhatja a cd-t is, amit Ibolya talalt. Na mindegy, azert bizhatunk benne, hogy elobb-utobb kiderul majd.
Addig viszont be kell ernunk Bokros programjaval.(:

Pomme 2010.02.13. 01:08:13

A zoldtéma pedig igencsak jó lenne ha pálya lenne, mert nemsokára alapvető gazdasági következményei lesznek, értem itt a vízkérdést, az energiafüggést, energiahatékonyságot.

Aztán meg az lmp csak részben zöld, éppolyan fontos még a vidékpolitikájuk, a társadalompolitika, és az általános közéleti megtisztulás makacs képviselete. Csak a sajtójuk rossz, hiába szólalnak meg számtalan ügyben, a néphez semmi nem jut el. Itt látható, mennyi mindent próbáltak már:
lehetmas.hu/ugyek

A zöld gazdasági csapásirányt meg egész egyszerűen lenyúlta a fidesz, lásd zöldbank, zöld szécsényiterv, anyámkínnya...

Oblomov 2010.02.13. 01:08:25

@elfelejtette:
antikommunizmus, az nagyon élő és aktuális vízválasztó. :)
Szadeszról is lehet klisékben gondolkodni.

Csak ez a látásmód mennyire lehet érvényes a civil szavazó(i)kra? Biztos, h. ez az ő énképükkel is kompatibilis?

Oblomov 2010.02.13. 01:12:55

@elfelejtette:
ki terel itten? Fidesz a téma.

elfelejtette 2010.02.13. 01:16:32

@Oblomov: "antikommunizmus, az nagyon élő és aktuális vízválasztó. :)"

Az MSZP mostani 8 evenek politikaja nemhogy gyengitette ezt az arkot, hanem pont erositett rajta. Ezert haragudnak ennyire az MDF atpozicionalasa miatt sokan. Legalabbis a szazalekok erre utalnak. Talan ez az oka neki, hogy nalunk egyelore nincs eselye letrejonni olyan valtopartnak, mint amilyenek vannak nyugat europaban. Ilyennel probalkozott anno2000 kornyeken Demszky, kesobb az MDF-ben David Ibolya, de ugy tunik, ezzel nalunk nem lehet osszehozni 5%-ot.

elfelejtette 2010.02.13. 01:18:16

@Oblomov: MDF a tema, meg a Fidesz is. En mondtam peldakat, hogy mihez nyulhat a Fidesz, erre azzal jott, hogy maga szerint ezek nem is problemak. Hat de, bizony ezek is problemak.

elfelejtette 2010.02.13. 01:22:46

@Pomme: Nem erzem kozponti kerdesnek a zold temat. Nalunk a fo gondok ezek:
Nem novekszik a gazdasag, kellene egy normalis koztehetviselesi rendszer. Kozszolgaltatasok menedzseleset atalakitani. Talan meg a kozjogi berendezkedest is ugye, kisebb parlament, kevesebb onkormanyzat, stb...

Oblomov 2010.02.13. 01:25:00

@elfelejtette:
rétegpártból nem lehet parlamenti váltópárt ott, ahol néppártoké, vagy ideológiai pártoké a fősodor. Ahhoz túl tagolatlan a társadalmunk. Ha a szocik (szocdemek) nem állnak talpra, akkor a Jobbik jön.

Oblomov 2010.02.13. 01:31:14

@elfelejtette:
nem mondtam, h. nem lehet ezeket piszkálni. Lali is variálna a csépével, gazdagoktól megvonná, szegényeknél az egész napos iskolának adná. Kispurdék jóllaknának, csiszolódnának belőle, de megélhetési stratégiát nem lehetne erre építeni.

elfelejtette 2010.02.13. 01:32:03

@Oblomov: Nalunk retegpartok nem maradnak meg, talan a tarsadalom, talan a valasztoi rendszer az oka, nem tudom.

"Ha a szocik (szocdemek) nem állnak talpra, akkor a Jobbik jön."

Most szerintem van ra esely, hogy nem allnak talpra, es jon helyettuk valami mas. Talan a Jobbik.

Oblomov 2010.02.13. 01:33:17

@Oblomov:
nyugdíjügyben bevállalt svéd-modell.

elfelejtette 2010.02.13. 01:35:15

@elfelejtette: Azon mondjuk mar elgondolkoztam, hogy a Jobbik hogyan lehetne a Fidesz nagy ellenfele. Retorikajukban elegge baloldali dolgokat mondanak, de ez a nemzeti-militans vonal megis csak nehezen osszeegyeztetheto a politikai ballal.

Oblomov 2010.02.13. 01:40:56

@elfelejtette: mindenre, és annak ellenkezőjére is van példa.
Pl. a libsi-fidesz, a KDNP nem él meg, a Jobbiknak meg sanszosak a kilátásai. Potenciális néppárt, nemzeti-szocialista.

elfelejtette 2010.02.13. 01:45:04

@Oblomov: Ez nekem nagyon furcsa lesz, ha egy nemzeti-szocialista es egy nemzeti-polgari ero lesz a ket fo merkozo. Elkepzelni sem tudom, annyira hozzaszoktam mar a mostani felallashoz. :)

Oblomov 2010.02.13. 01:49:45

@elfelejtette:
ilyen nem is lesz. Egyik még időben kinyírja majd a másikat, és a nyugati típusú demokráciát.
Mentem hugyni, Jóccaka.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.13. 02:27:58

@Gasper: & @kamasuka:

Ha az MDF alakulásától máig végignézünk a párt történetén nem tudunk (én nem tudok) nem arra gondolni, hogy az MDF módszeresen ki lett csinálva. Jóval több van ebben a történetben, mint a pártvezetők ostobasága:-(

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.13. 02:33:24

@balage_81:

Hello, hello, mellé! Én nem vagyok Fityesz-rajongó! És azt sem mondtam/mondom, hogy D. Ibolya jókedvében tette, amit tett! Én azt mondtam, hogy nem jól tette, amit tett és a tetteire adott magyarázatok sem meggyőzőek.

ü
bbjnick

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.13. 03:12:50

@balage_81: "Balázska"!

Húzzál át a facebookra közösségi életet élni!

Köszöntem!

nehülyéskedj 2010.02.13. 04:24:20

Szánalmas Ibolyka nagy kísérlete, hogy valahogy továbbra is a parlamentben lehessen. Napról-naőpra szánalmasabb. Más nincs is mögötte párt,De ő csak megy, megy a nagy cél a mentelmi jog felé.

nehülyéskedj 2010.02.13. 05:22:51

Ibolyka küzdelme a mentelmi jogért, már-már megható. Most látom, hogy a snada ipse a napokaban két százalékot mért neki. Lehet, hogy Lengyel után lesz az még egy is?

tony zionist 2010.02.13. 06:33:38

@balage_81: te egy elmebeteg fasz vagy...

tony zionist 2010.02.13. 06:35:57

@balage_81: nincs hát...hogy is lenne velük gond. feled van a gond, meg anyáddal, apáddal.

tony zionist 2010.02.13. 06:38:52

@mrbrownstone: "Álláspontom szerint Bokros Lajos teszi fel a legértelmesebben a kérdéseket, és ő adja rájuk a legértelmesebb választ."

akkor te már a kérdéseket sem érted...hülye fasz.

bokros meg a bármire is adott értelmes válaszai...

egyatlagosfelhasznalo 2010.02.13. 06:42:13

balage_81 2010.02.12. 17:53:31
Minden szavaddal maximálisan egyetértek. A balos (Maszop) illetve a még balosabb (Fityesz "mindentingyenazembereknek") droidok fikázását meg kábé leszarom, a pártjukkal együtt. Jobbik pedig múló tünet, szót se rájuk.

tony zionist 2010.02.13. 06:43:34

@balage_81: vicces, amikor az undorító, primitív MDF-es köcsög buta parasztozik...

tony zionist 2010.02.13. 06:44:31

@Nothingspecial: szép egy állat vagy te is....

tony zionist 2010.02.13. 06:45:11

@Nothingspecial: "Fityesz "mindentingyenazembereknek"

mi van ingyen te vadbarom? mi?

tony zionist 2010.02.13. 06:49:20

fasszopó MDF-esek.

kit ítéltek el jogerősen, amiért MSZP segítséggel törvénytelenül kiszervezték, ellopták a pártot az alapítók és az eredeti tagság alól?

és még jogorvoslat sincs, max egy kis pénzbüntetést. azt se tudni, miből fizették.

2009ben az MDF több, mint 400millió hitelt vett fel. 2x annyit, mint a Fidesz és a KDNP együtt.

mire? és mire adtak neki?

egy ganépárt. halálra kéne ítélni mindenkit, aki képes az MDF-re szavazni, és még ideológiát is gyárt hozzá, hogy a döntését megmagyarázza

egyatlagosfelhasznalo 2010.02.13. 06:52:35

Na, pont ezt mondtam. Tajgetosz-pozitív droidok. Részemről léptem, még agyzsugorodást kapok vagy ilyesmi.

marós 2010.02.13. 06:56:19

Ibolya néne, hasonlóan a szocikhoz, annyi pénzt facsar ki a választásokig a rendszerből amennyít csak tud. Utána vígan él a bespájzolt tőkéből, ha meg véletlenül bekerül a parlamentbe, akkor az ídők végéig ontja ránk a baromságait, és nem lehet felelősségre sem vonni.

tony zionist 2010.02.13. 07:00:21

@Nothingspecial: rázd már meg a víztornyot hülye MDF-es, te választópolgárok legaljadéka...

te már nem kapsz agyzsugorodást. elérted azt a kvantumszintet, ahonnan továbbzsugorodni már lehetetlen.

nyg 2010.02.13. 07:01:38

Az MDF-nek még vannak tartalékai. Pl. választási szövetséget köthetne a Magyar Realista Egység és Béke Párt és a Szövetség az Egységes Magyarországért "Közbiztonság és Demokratikus Közélet Szövetségével" (SZEM), a Liberális Roma Unió Párttal, az Igazi Demokraták Klubjával, a Magyar Republikánus Politikai Párttal (MRPP). Rajta, hátha összejönnek a kopogtók.

Fittipaldi 2010.02.13. 07:31:47

szerintem sajnos van az országban 200ezer szerencsétlen, pártját vesztett és a ideológiát kereső egykori ballib szavazó, akik bokros miatt fognak az mdf-re szavazni. Ezek azt hiszik, az az egyetlen "normális" párt, pedig ők csak az ostoba "neoliberális" gazdaságpolitikát viszik tovább.
Bokrosnak semmi jövőképe nincs, csak pár rövidtávú gazdasági eszköze, ráadásul szerinte Brazília és India a jó példák, ahogy a beszédében mondta - hát ez teljesen hülye.
Meg a tandíj... leszarja, hogy 2 éve nagy arányban leszavaztuk, és ezért 30 évig nem kellene erőltetni, de valószínűleg van 5% félművelt idióta, akit ezzel meg lehet fogni.

mrs. white 2010.02.13. 09:15:18

Minden Bokros hívőnek, és ezáltal Mdf szavazónak figyelmébe ajánlom a következőket. Ami a takarékos államra és racionalizilására vonatkozik talán egyet is tudnék érteni, de bizonyára az Ő fizetési szintjükön nehéz elképzelni, hogy a városomban most nyíló multinacionális kereskedelmi áruháznak sikerült a munkanélküliség miatti túljelentkezés örömén a következő bérrezést kialakítani. HATÓRÁS BEJELENTETT BÉR, DE CSAK AZ VÁLLALJA EL AKI NYOLC ÓRÁT DOLGOZIK ÉRTE. FIZETÉS ÖSSZEGE 57000 FORINT, VAGYIS A HATÓRÁS MINIMÁL BÉR. Ebből ugyan, hogy lehet előállítnai a munkához szükséges munkaerő újratermelést. ebből már nem lehet semmi közterhet vállalni. Azon kellen gondolkodni, hogy az ilyen cégek szépen menjenek a francba az országból mert ez nem segítség. kereskedni mindenki tud legfeljebb belső piacon maradna. A külföldi termelők jöhetnek a nem normálisan fizető külföldi kereskedő multiknak pá. Na ez nem Bokros programja az biztos. Kinával ugysem tudunk veresenyezni mert ahoz az 57000 forintot le kellene szállítani 20000-re és még gyererabszolgákat is alkalmazni kellene.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 09:19:21

@bbjnick:
"akkor mondhatta volna azt is, hogy "csinálja más a pártvezetést, olyan, aki talpon tudja tartani a pártot"." - ebből nekem az jött le, hogy az mdf-et nem sikerült talpon tartania, rgo a fideszes út lett volna kedvezőbb. bocs, félreértettem. bár egyet nem értek, a párt nagyon is talpon van, bejutott a parlamentbe, kétszer az ep-be küldött képviselőt, nincs velük semmi gond. szerintem most is esélyes a bejutásuk, de mea culpa

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 09:21:25

@tony zionist: szevasz tonyó! mi van veled? rég láttalak. beülhetnénk majd egy sörre a kampány után, rég dumáltunk. nem is kérdeztem: jól fizet az mszp hogy a debil jobbikost játsszad? mert sok távolmaradót aktiválhatsz a ballib részére a kommentjeiddel az biztos. átlátok a szitán kis huncut, engem nem csapsz be:) most pedig kösz az egészet, de a szombatom nem tölteném itt, mentem.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.13. 09:22:58

@órarugógerincű felpattanó: És a véleményedben arról, hogy Viktor mekkora gazdasági zseni és Bokros milyen műmájér nem avar, hogy a Financial Times az egekig magasztalta Bokrost, Viktort pedig kockázati tényezőként jellemzi?

mrs. white 2010.02.13. 09:31:42

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!: fent mlített példából kiindulva a gazdasági elit mindíg a legolcsóbb megoldásban érdekelt. ideális dolgózó a nap 24 órájában dolgozik 0 bérköltségért. ebben a paraméterben kína a legjobb és még mindíg van 1 milliárd munkanélküli. A nyersanyagokat azért kell olcsón tarani mert a szállítási költség az egyetlen buktató a dologban. Ennek lelkes kiszolgálója Bokros. Viszont ez a gazdasági mkodell bukott meg épp az iménti időben. Sajnos nincs helyete más és még a világ mindíg ezt erőlteti aminek egy sokkal nagyobb hatalmas tipli lesz a vége egxy pár év vagy évtized múlva. azért ezt nem mondanám annyira előremutatónak. Egyébként ha olvastál mostanában gazdasági lapokat minden egyes elemzés a fidesz 2/3-os győzelmét tartaná gazdasági szempontból kívánatosnak. Az mdf bármilyen konstellációban sokkal rosszabb mutatókat kapott.

tevevanegypupu 2010.02.13. 09:38:35

Ugy tunik Viktor nem lesz feltetlen kiszolgaloja a Financial Times elkepzeleseinek, viszont 1998-2002 kozott megfelelt azoknak a celoknak, amik Magyarorszagot Kozep-Europa vezeto gazdasagi allamava tette. Ennyi egyelore eleg, aztan ha megvalasztjak miniszterelnoknek meglatjuk, hogy mi lesz. Viszont ahhoz kepest, hogy Bokros gazdasagi zseni - ezt tudja a Financial Timestol a cikket megrendelo akarki is -meglepo, hogy ket szetesett, erkolcsileg nagyon leszerepelt part vizein evezget jobbra es balra, attol fuggoen, ahogy sajat erdekei megkivanjak. A vilag nagy szakembereinek ez nem szokasa.

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.02.13. 09:45:08

Nem kell ezekkel a balliba trollokkal foglalkozni. Érzik a vesztüket, és szűkölnek, mint a veszett kutya!
Rossz idők jönnek rájuk! :) :) :)

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.02.13. 09:53:18

Kicsit nehéz lesz úgy ajánlószelvényt gyűjteni az emdéefnek, hogy sem a
Jelölt neve:
sem a
Jelölő szervezet neve:
rovatot nem tudják kitölteni!?
Van bp-i lista? Nincs bp-i lista? Felszámolták? Leváltották? Érvénytelenítették? MDF? SZDSZ? MDF-SZDSZ?
Lúzerek! :)

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.02.13. 09:56:12

Úgy néz ki, hogy ibolyka fölött összecsaptak a hullámok, és ezt csakis önmagának köszönheti.
Na jó, lehet, hogy nem kellett volna a Csányi bajszát húzogatni... :) :) :)

x23 2010.02.13. 09:56:13

Mindig csak arról van szó, hogy melyik pártnak mi a programja, de az embereket nem kérdezik meg, hogy valójában ők mit szeretnének. Ezen az oldalon bárki leírhatja, hogy mit vár el a jövendőbeli kormánytól.

http://ajanlomneked.webege.com/content/választás-2010-mit-kíván-magyar-nép

Google 2010.02.13. 11:51:04

Értem én a Fekete Tulipán programját is-egyébként hajaz a Maszop és az ő Jobbikja programjára -, Orbánnak ellentmondani, tőlük szavazatokat elszipkázni. Ez maradt.
Lehet ez cél, ki mondja, hogy nem, no, de ezt programként eladni?
A balástyai rémet is bevehetnék az így- úgy összebarkácsolt pártjukba, a propagandistáik akkor is csak azt tudnák megkérdezni, hogy Csintalan miért vezet műsort a Hír tévén.
Éljen a matematika!

tíz szálat egy huszasé' (törölt) 2010.02.13. 11:57:58

x23!

a zemberek munka es erofeszites nelkul mindent szeretnenek. tessek ! csinalj belole programot :DDD

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.13. 13:17:31

@mrs. white: Minden _magyar_ gazdasági lap? nem olvastam ilyet sehol sem különben. Olyat viszont szoktam látni, hogy tartanak az emberek a több párt rendszer megszűnésétől... Nem mellesleg Fidesznek 50%-ra is alig-alig van esélye, nemhogy 2/3-ra.
Picit különben elbeszélünk egymás mellett.

szotyirapénzt 2010.02.13. 16:26:18

@teljesenertelmetlen:
Az SZDSZ-el való lepacsizás kapcsán Lady DI azt mondta, hogy ez a nyitottság politikája. Kiváncsi leszek ebbe majd még kik férnek bele, ha az érdek úgy kivánja. Talán már akárki:)
Amúgy az MDF oldalát tartalmilag (is) ideje lenne több helyen átírni. (pl. tetszik "...a mamutpártok keltette hangzavarban is szükség van a nyugodt, békés hangra...") Ezt így hogy?:)

kriglis 2010.02.13. 21:29:29

mielőtt mentelmi jogát elveszti ibolya néni ,fizesse be az szdsz-es tagságit.megkapja a pártkönyvet,és ennek ellenértékeként viheti magával a teljes /15 fős/mdf-es tagságot.nem látja,hogy hányingere van mindenkinek ettől a kapálózástól?

kriglis 2010.02.13. 21:49:38

ja bocsi még annyit a bokros nyilatkozta,válaszólta riporteri kérdésre.az európai parlamenti képviselőségről lemond,ha áprilisban bejut a parlamentbe? és a válasz:TERMÉSZETESEN,HISZEN AZ EMBEREKET NEM LEHET BECSAPNI. hááát szerintem az a totál becsapás ha hazajön. arról nem beszélve,hogy aki ennyire elkötelezettje a nemzetközi pénzpiacnak,és aki számokat és nem embereket lát,szociálisan teljesen érzéketlen,realitásérzéke nulla.programja 100%-os nemzethalál,maradjon a főkönyvnél,és nyomogassa számológépét.néha nyisson ablakot,és látni fogja az igazság ideát van.
süti beállítások módosítása