Még mindig nem hiszem el, hogy ez igaz, és újra meg újra várom, hogy jöjjön a cáfolat, de nem. Hát brávó. Ez nagy dobás volt. Sok mindenki okozott kárt a magyar zsidóságnak 1990 óta, minden létező oldal, vallás és politikai párt színeiben, de annyit egyetlen cselekedettel, mint a MÁV elleni per kiagyalói, valószínűleg senki.

  Egy bizonyos pártnál már nyitják a pezsgőket, és teljes joggal. Ha nem csak egy hoax az egész, és ebből valóban lehet valami, a következmények lesújtóak.

  Nem kezdek itt el most történészkedni, valóban felelős-e a MÁV bármiért, nem a korszakom. Azt sem kívánom feszegetni, hogy nem csak élelmes ügyvédek rángatták-e bele a minden részvétet megérdemlő túlélőket ebbe a tragédiába. Még csak azt a kérdést sem rágom át jó hosszan, hogy van-e a történelemnek olyan bűne, amiért több kártérítést kaptak-e az áldozatok, erkölcsit és anyagit, mint a holokauszt esetében.

  Egyetlen kérdés van itt, amit érdemes vizsgálni: van-e az egésznek bármiféle értelme és milyen következményekkel járhat ez a cirkusz?

  Az első eset az, hogy a felperesek elvesztik a pert. Nos, az eredmény csak annyi lesz, hogy éveken át ingerelték a magyar társadalmat teljesen feleslegesen, szépen megnehezítve a magyar zsidóság helyzetét, és remek választási szlogent adva bizonyos magyar politikai erők kezébe. Szerintem már ma, 2010. február 11-én is rosszabb zsidónak lenni Magyarországon, mint tegnap volt, de ha ez az egész tényleg komoly, akkor ez még csak a kezdet.

  A második eset az, hogy a felperesek megnyerik a pert, minden fokon és feljebbviteli bíróságon. Jó, pontosabban nem jó, de lássuk, mi történhet? Az biztos, hogy a MÁV, és végső soron a magyar állam nem fog fizetni. Nem csak azért, mert államvasutunk és államunk a csőd szélén tántorog, hanem ezért is, mert össznépi felháborodás söpörné el azt a kormányzatot, amelyik fizet. Itt nem két fillérről, hanem 1,24 milliárd dollárról van szó, a jelenlegi árfolyamon 245 milliárd forintról. A mai magyar népesség túlnyomó többsége 1944 után született, és teljes joggal úgy látná, hogy valakik le akarják nyúlni valami olyasmiért, amihez semmi köze sincs, egy olyan vállalaton keresztül, amihez megint csak annyi köze, hogy néha felszáll a vonatra. Tökmindegy, hogy 1944 a történelmünk része, az állam és így a MÁV is pedig mi vagyunk, a magyar társadalom így érzi és kész.

  Tehát a MÁV nem fizet, a Magyar Köztársaság nem fizet, mi történik ez esetben? Az amerikai bíróság esetleges határozata egy dolog. Nem vagyok jogász, de mit tehet egy amerikai bíróság az EU-tag Magyarország egy állami vállalatával? Befagyasztják a MÁV hatalmas amerikai vagyonát? Megtiltják, hogy amerikai cégek befektessenek a MÁV-ba, vagy hogy üzleteljenek vele? Ugyan már. A MÁV nem egy svájci bank.

  Kérdés persze: mi lenne a véleménye a washingtoni kormányzatnak? Megpróbálják majd hátracsavarni Budapest karját, mint Svájccal tették? Pontosan tudják, hogy Magyarországnak nincs pénze, és azt is, hogy bármiféle nyílt állásfoglalással azokat az erőket segítenék, akik gyűlölik kis hazánkban az Egyesült Államokat.

  Végső soron azonban ez is mindegy. Tehet bármit az amerikai bíróság, vagy akár az Egyesült Államok, a MÁV és Magyarország nem fog fizetni sem 1,24 milliárd dollárt, se annak egy kis töredékét, elsősorban azért, mert politikailag lehetetlen. Még akkor se látnak egy centet se a felperesek, ha az egész hercehurca végső soron többe kerül majd a magyar adófizetőknek 245 milliárd forintnál. Amire azért csekély az esély.

  Hogy kinek jó ez a történet? Senkinek, pontosabban majdnem senkinek. Megromolhat rajta a magyar-amerikai és magyar-izraeli viszony, az antiszemitizmus csúcsokat dönthet, a túlélők pedig feltépik sebeiket a semmiért. Csak az ügyvédek örülhetnek meg a szélsőségesek. Jönnek majd a százalékok áprilisban, a sokszázdolláros óradíjakat meg évekig lehet majd elszámolni elegáns ügyvédi irodákban. Gratula és megint gratula az értelmi szerzőknek.