Meghalt egy lány az éjszakai buszon
2010. február 08. írta: dobray

Meghalt egy lány az éjszakai buszon

  Meghalt egy lány az éjszakai buszon - hívott fel egy ismerősöm szombaton. Hangján érezhető volt, hogy nem tud mit kezdeni a tehetetlenség dühével. A huszonéves lány a kispesti Kossuth téren szállt fel a 914/950-esre (sajnos, hogy melyik volt, arra nem emlékezett ismerősöm) péntekről szombatra virradó éjjel, úgy egy körül. Még ki is kísérte valaki, akitől elköszönt, mielőtt fellépett volna a buszra. Leült, elhelyezkedett és zenét dugott a fülébe.

  A Deák térnél aztán egy felszálló utas ránézett az addig mozdulatlanul ücsörgő lányra, és feltette a kérdést: nem veszik észre, hogy a lány meghalt? Nem vették észre, ilyenkor mindenki összehúzva, mozdulatlanul kuporog a helyén. A biztonsági őrök nem csináltak semmit, az utasok vitték le a lányt a busz mellé, a járdára. Kihívták a mentőket, de már késő volt. Az egyik utas lehordta az ellenőröket: ne álljanak úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, legalább segítsenek, ők lesznek az elsők, akiket elővesznek majd, ha arra kerülne a sor.

  Mert hát a biztonságiak mégiscsak általában elég tagbaszakadtak ahhoz, hogy könnyebben lecipeljenek egy utast, mint az utastársak. Aztán ők épp dolgoznak, nem sietnek haza, tehát talán nekik kellene ilyenkor ott maradni a helyszínen, és nem az utasoknak. Az éjszakai járatokon amúgy is rengeteg részeg utazik, bármikor rosszul lehet valaki. Vajon kapnak-e a biztonságiak elsősegély-képzést?

  Persze nem akarom a lány halálát a BKV-ra kenni. Lehet, hogy drogos volt, vagy ki tudja, mi történt vele, tulajdonképpen mindegy: felszállt, leült - és észrevétlenül meghalt. Nem csak a BKV-nak, nekünk is van min elgondolkodnunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr931737986

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A BKV az éjszakai buszon meghalt lány esetéről 2010.02.10. 12:01:04

  Ma reggel megérkezett a BKV válasza kérdéseimre, amelyekben arról érdeklődtem, tudnak-e a pénteki halálesetről, illetve hogy milyen kiképzést kapnak a biztonsági őrök. Egy-két kommentet zárójelben hozzáfűztem a szöveghez, miután felhív...

Trackback: 95: Re: Meghalt egy lány az éjszakai buszon 2010.02.08. 21:08:21

A Mandiner blogon találtam a bejegyzést, péntek éjjel az egyik BKV buszon meghalt egy lány. A buszon őrök is voltak, itt válaszolnék a Mandiner-bejegyzésre.    A Deák térnél aztán egy felszálló utas ránézett az addig mozdulatlanul ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elfelejtette 2010.02.08. 17:32:52

Lehet, bennem van a hiba, de en ebben a tortenetben nem latok semmi borzasztot, bar a biztonsagiak tenyleg segithettek volna.

Szpáhi 2010.02.08. 17:33:36

a Collateral-ban volt egy ilyen sztori, hogy NY-ban valaki meghalt a metrón és több óráig utazott anélkül, hogy bárki hozzányúlt volna. ez nem a balkán, hanem tiszta amerika, de ez se jobb...

Hispan07 2010.02.08. 17:48:45

@elfelejtette: pontosan ugyanezt akartam írni én is.

tistedur 2010.02.08. 17:52:41

@elGabor:miért a lányt a járaton megkéselték, miközben mindenki nézte?

szerinted adott esetben hogyan lehetett volna megelőzni a halált?

elfelejtette 2010.02.08. 17:52:49

@elGabor: A 914/950-es busz ejszakai jarat, en is szoktam rajta utazni. Marhara nem orulnek, ha felebresztenenek aggodo utastarsaim a pulzusomat vizsgalva ido elott. Sajnalatos, hogy ez tortent, de elofordul az ilyen. Nagyvarosokban, ahol idegenekkel kozlekedsz egyutt, nem varhatod, hogy mindenki a masikat furkessze.

Redcap 2010.02.08. 18:08:13

Csak röviden mesélek egy történetet. Van egy lány ismerősöm aki New Yorkban lakik. Azt mondta egyszer, hogy nem jár szórakozóhelyekre, csak házibulikba, ahogy az ő környezetében majdnem mindenki. Elmesélte, hogy miért. Egyik éjszaka egy buliból tartott hazafelé a metrón. A barátnőjével mentek, de az a másik irányba ment, úgyhogy neki egyedül kellett mennie, igaz csak pár megállót. Mivel nem veszélytelen, beült egy olyan vagonba, ahol csak két srác és egy lány ült. A többi jószerivel üres volt, vagy hobók ültek rajta. Mivel volt lány is, nem félt. Mindkét srácon kapucni volt, és előre hajoltak, a csaj köztük ült. Velük szembe ült le az ismerősöm, és észrevette, hogy a csaj folyamatosan bámulja. Két-három megálló után már kezdett félni, ahogy folyamatosan nézte, végül is előfordul, hogy pont a csaj a balhés. Egyik megállónál felszállt egy csöves. Odaült az ismerősöm mellé, és azt súgta neki, hogy azonnal le kell szállnia. A lány nagyon megijedt, leszállt vele(a csöves nem tűnt fenyegetőnek, azt gondolta lehet, hogy ismeri a társaságot, talán rossz hírűek). A peronon megkérdezte, hogy miért szállította le. A csöves annyit mondott: "Nem láttad? A lány a kocsiban halott volt." Lassan mi is itt tartunk?

Redcap 2010.02.08. 18:09:10

Csak röviden mesélek egy történetet. Van egy lány ismerősöm aki New Yorkban lakik. Azt mondta egyszer, hogy nem jár szórakozóhelyekre, csak házibulikba, ahogy az ő környezetében majdnem mindenki. Elmesélte, hogy miért. Egyik éjszaka egy buliból tartott hazafelé a metrón. A barátnőjével mentek, de az a másik irányba ment, úgyhogy neki egyedül kellett mennie, igaz csak pár megállót. Mivel nem veszélytelen, beült egy olyan vagonba, ahol csak két srác és egy lány ült. A többi jószerivel üres volt, vagy hobók ültek rajta. Mivel volt lány is, nem félt. Mindkét srácon kapucni volt, és előre hajoltak, a csaj köztük ült. Velük szembe ült le az ismerősöm, és észrevette, hogy a csaj folyamatosan bámulja. Két-három megálló után már kezdett félni, ahogy folyamatosan nézte, végül is előfordul, hogy pont a csaj a balhés. Egyik megállónál felszállt egy csöves. Odaült az ismerősöm mellé, és azt súgta neki, hogy azonnal le kell szállnia. A lány nagyon megijedt, leszállt vele(a csöves nem tűnt fenyegetőnek, azt gondolta lehet, hogy ismeri a társaságot, talán rossz hírűek). A peronon megkérdezte, hogy miért szállította le. A csöves annyit mondott: "Nem láttad? A lány a kocsiban halott volt." Lassan mi is itt tartunk?

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.08. 18:09:36

Azért ez nagyon durva, de lehet, hogy nekem se tűnt volna föl egy ilyen.

Redcap 2010.02.08. 18:09:40

Bocsi a dupláért, gondok voltak a netemmel, egy moderátor törölje az egyiket ha gondolja.

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2010.02.08. 18:22:16

jaj, az emberek nem figyelnek egymásra, ide jutottunk...
ki a faszt érdekel

Bloodscalp 2010.02.08. 18:25:31

@latte: nemcsak te vagy így:) úgy látszik a 950-es járat utasai is:)

kackia 2010.02.08. 18:46:19

Te is meg fogsz halni.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.08. 19:02:26

@elGabor: szerintem ez elég durva, de nem vagyok benne biztos, hogy észre lehetett venni. Bár furcsának tartom, hogy valaki úgy haljon meg, hogy azt se görcsök, se hangok ne kísérjék. Ha ez mégis így volt akkor viszont nem hinném, hogy bárki hibáztatható, egyszerűen éjszaka, fáradtan hazafelé lehet nem vették észre.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 19:03:29

egyszer rodhesiában szilvesztereztem, és láttam valami furcsa bőrt az úttesten, mint egy kiterített állatbőr, olyan volt. aztán valaki mondta, hogy tegnap elütötték a négert és azóta le-föl járnak rajta a fehérek autói. borzalmas a világ, a csudába!

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.08. 19:03:53

@Redcap: Ez a NY-i sztori viszont szerintem eléggé URBAN LEGEND gyanús, de egy horror-thriller elemként nagyon jól el lehetne adni az tuti. Elég félelmetes.

Taktikai Atompingvin 2010.02.08. 19:05:07

@Redcap: Tudni, hogy mitől halt meg a lány a történetben? A két srác segített rá?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.08. 19:07:45

@Redcap: Sőt, ha kicsit is belegondolunk, a halott csaj feje hogy-hogy nem csuklott le amikor a metró fékezett, vagy gyorsított. :) Ez egy akkora kamusztori, mint a huzat, de azért jól meg lett írva. :))

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.08. 19:08:51

@Hülyegyerek: A két srác biztos zombi volt. :) Vagy vámpírok. :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.08. 19:10:34

Többször felhívtam a BKV-t, hogy mondja el, mire képzik ki a biztonságiakat, de sose vették fel. Így az kimaradt a cuccból.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.08. 19:14:38

@dobray: hát mondjuk szerintem a biztonságiak elsősegélyéből él még kiképzés után sem kérnék. Az max olyan országokban lehet hasznos, ahol a mentőben nincs orvos. Szerintem a legjobb amit tehetnek, ha vhívják a mentőket.

Earthq 2010.02.08. 20:15:15

Részvétem a családjának. :(

tistedur 2010.02.08. 20:33:09

@jvizkeleti: itthon nincs minden kocsiban orvos.
amíg nem jön ki a mentő, addig is kell(ene) elsősegélyt nyújtani.

tewton 2010.02.08. 20:35:33

Heute rot, morgen tot.
Das Leben ist hart genug.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.08. 20:42:57

Nem is rég mesélték, hogy a mentősök főnöke (mentős tiszti főorvos?) nyilatkozott arról évente mennyi, teljesen egészségesnek látszó ember hal meg. Csak úgy, a szíve miatt.. Talán 40?
Nagyon durvák az ilyenek :/

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.08. 20:44:54

Nem is rég mesélték, hogy a mentősök főnöke (mentős tiszti főorvos?) nyilatkozott arról évente mennyi, teljesen egészségesnek látszó ember hal meg. Csak úgy, a szíve miatt.. Talán 40?
Nagyon durvák az ilyenek :/

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.08. 20:45:34

Remek :/ Dupla, sry
Rámírtak közben msn -en és nem tudtam elkültem -e végülis :F

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.08. 20:47:53

Nem tudom mit kell annyira kiakadni.
Azt hittek elaludt.
Egyszer az a baj, hogy leszallitjak az utasokat a buszrol a vegallomason, maskor az a baj, hogy nem.

Kepzeld magad a biztonsagi or vagy ki a fen helyebe.
Ott alszik az ember, odamesz meglokdosod, hogy hallo ember vegallomas le kene szallni, erre a fazon lefodul a szekrol.

Kit vesznek eloszor elo?
Igen a nyomorult ort.
Mi lesz masnap jol kiferditve a bulvarszennylapok elso oldalan?
Olt a biztonsagi or!

szempontpuska 2010.02.08. 20:48:14

@Szpáhi: Nekem is pont a Collateral metrós sztori jutott eszembe

esztke 2010.02.08. 20:50:22

Egyetértek több kommenttel, lehet, hogy én sem vettem volna észre, hogy meghalt. Főleg ezen az éjszakai járaton elég érdekes emberek szoktak utazni, egy bulis éjszaka után nagyon félelmetes utazás leht. Sokszor voltam úgy, hogy még ránézni sem mertem egyes alakokra...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.02.08. 20:51:04

Szomorú történet. Esetleg ha bekameráznák a buszokat, mint minden tisztességes nagyvárosban... ?

ZON 2010.02.08. 20:51:17

Akkor lenne durva, ha megbünteték volna.(Mikuláscsomag a szivarzsebbe...)

szempontpuska 2010.02.08. 20:52:22

@immortalis: Ez lehetetlen. A magyar ombudsmanok mellett fogalmilag kizárt minden olyan ami másutt működik...

tomaj2010 2010.02.08. 20:52:48

Megrázó történet valóban.
Véleményem szerint a Busz vezetője is tehetett volna valamit, ha a Lány életét nem is tudta volna megmenteni.
Lehet, hogy fura asszociáció, de szerintem a "Parancsnok" egy buszon a sofőr és nem a BKV ellenőrök, legfeljebb azok csak azt gondolják magukról.
Nyugodjék békében szerencsétlen és a Szüleinek/barátainak őszinte együttérzésem...

Thrasher 2010.02.08. 20:54:48

ez annyi oldalról faszság, hogy nem is tudom, hol kezdjem

dolgozni kék 2010.02.08. 20:55:44

Nekem az nem tetszik ebben a történetben, hogy azon megy a vita, hogy kinek kellett volna lesegítenie a lányt?

Alapvetően értesíteni kellett volna a buszsofőrt, mindenkinek leszállni a buszról és mentőt hívni.
De nem! ez a lány haldoklik, le vele a buszról, bele a hólébe..

szomorú.

pcmci 2010.02.08. 20:55:57

naponta 60-70 ember hal meg Magyarországon hirtelen szívhalál következtében. közülük kb azokra szokták az emberek felkapni a fejüket, akik egy edzés közben lesznek rosszul, esetleg híresek (hány focista halt meg igy az elmult években? vagy Kolonicsra ki ne emlékezne?). a többiek közül ha valaki egy plázában lesz rosszul, talán lesz valakinek lelki ereje leemelni a defit a falról és megmenteni, de a többiek... ellépdelünk mellettük az utcán, mert hát biztos részeg, megállunk bámészkodni, de valaki más már biztos segit, de az is lehet, hogy elszenderül valaki valahol, és már sosem ébred föl.
szörnyü ami történt, és annyiból kuriozum, hogy bkv buszon, viszont sajnos a pakliban benne van, és erről nem az utazóközönség tehet. (ha valamilyen rohamban halt volna meg, akkor tényleg lehetne ujjal mutogatni, hogy nem csinált senki semmit, de egy látszólag elszenderülő, kivülről tünetmentes emberen lehetetlen idegenként segiteni. vagy akkor mától legyen tilos az alvás és a csukott szemmel utazás az országban? :S)

0123evian (törölt) 2010.02.08. 21:01:11

nem igazán értem a felháborodást. ha rosszul lett volna, hány volna, segítséget kért volna, akkor jogos lenne a duma, de így..
éjjel 1-kor, fülében zenével, bárki hiheti, hogy alszik.
ez a reklamálás szerintem rossz időben történt.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.02.08. 21:01:31

Ha elalszik és álmában éri a halál akkor lehet bárki bármilyen elsősegélynyújtó akarmi. Ennyi.
De ettől függetlenül borzasztó, hogy fiatalok csak így pikk-pakk elmennek.

2Bálint 2010.02.08. 21:02:34

És hogy lehetett csak úgy a holttestet letenni egy buszmegállóba? Szerintem tilos lett volna hozzányúlni, míg a mentők és a halottszállítók ki nem érnek. Esetleg még a rendőrség is. A busz meg ment tovább?

ááá

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.02.08. 21:02:47

A sofőr vizsgázik elsősegélyből, bár ez egy hullának teljesen mindegy. Egyszer edzésen az egyik társunk hanyatt vágta magát és annyi. Ha elszállt az élet, hát elszállt. Nem mindegy, hogy mikor, de ez van.

nyomasek 2010.02.08. 21:05:39

Felszállsz a buszra és lehet lehoznak majd. A döbbenet annak szól, hogy TE is lehetnél az a lány. És leszel is. Egyszer. Biztosan.
De addig lehet van 5 perced, egy napod, egy éved, esetleg 50 is.
Hogy addig a percig mit teszel, az vagy TE. Most azt hiszed minednre van még elég időd. Gondold meg.

Serenicc 2010.02.08. 21:05:50

Volt jegye vagy bérlete?

Iridium 2010.02.08. 21:07:37

Bár én sem voltam ott, csak elképzelni tudom az esetet, de azt kell mondjam, hogy ilyen az élet, sajnos. Nem csak az idős, beteg emberek halnak meg, hanem bizony fiatalabbak is olykor. Ebben az esetben felelőst keresni értelmetlen, hiszen ki lehet felelős egy pl. veleszületett genetikai rendellenességért, ami pont akkor és ott oltotta ki csendben szegény lány életét? Lehet, hogy túladagolta magát, akkor nagyrészt az ő hibája, persze vannak társadalmi vonatkozásai is a dolognak. Vagy ezer más oka lehetett.
Az, hogy nem megyünk oda minden alvó emberhez az utcán, buszon stb... Hát, erre mit lehet mondani? Nem ilyenek az emberek, na.
Sajnálom szegényt.

Más lenne persze, ha hörög, segítségért kiabál stb. és úgy nem segítene neki senki. Na az durva lenne.

[c] 2010.02.08. 21:14:27

Azért túlzás Kitty Genovese-esetet vizionálni, szvsz.
Ha egy éjszakai járaton valaki mozdulatlanul ül, a logikus következtetés az, hogy _alszik_.
Persze egy idő után feltűnhet, hogy valami nem stimmel, de ehhez huzamosabb ideig kell "együtt" utazni.

LustaDick 2010.02.08. 21:19:42

Mentőt hívni fontos és nagyon hasznos, de ha ott helyben mielőbb nem kezdi meg valaki az újraélesztést, akkor az a 8-10-15 perc, amíg kiér a mentő a defivel és a gyógyszerekkel pont elég arra, hogy már tulajdonképp feleslegesen mennek ki. Percenként 10%-kal csökken a sikeres újraélesztés esélye, lehet számolgatni...
Lehet, hogy a lány már így is túl volt ezen az időn, mire észrevették, hogy meghalt, de lehet, hogy csak fél perccel korábban történt. Ezért lett volna fontos, hogy valaki azon nyomban elkezdje a mellkaskompressziót. Rajta már nem segít, de ha csak egyvalaki is megfogadja közületek a fentieket, akkor talán legközelebb valaki szerencsésebb lesz.

rexter 2010.02.08. 21:20:37

lehet h a cikkiro drogos. ugyanakkora a valoszinusege mint h szegeny lany az volt.

LustaDick 2010.02.08. 21:23:42

Télen, vastag ruhában nehezebb észrevenni, hogy lélegzik-e valaki, ez igaz. Ugyanakkor szerintem kisebb tragédia, hogy ha egy gyanúsan nem mozgó alvót ébresztünk fel egy pillanatra, mint ha valaki "csak úgy" meghal, észrevétlenül. Miért ne lehetne azt a másik embert megszólítani, hogy jól van-e? Ha alszik, akkor megmozdul, és tudjuk, hogy minden oké, ha nem reagál, még egy érintésre se, akkor meg életet menthetünk az időben elkezdett újraélesztéssel.

Bloodscalp 2010.02.08. 21:25:45

@dobray: hogy az elsősegély segített e volna vmit megint kérdés, kár ezt boncolgatni...veled is megtörténhetet volna hogy ott ül elötted és nem veszed észre...ennyiböl gyógyíthatatlan betegsége is lehetett...

Pista bá 2010.02.08. 21:27:34

Ez most egy poszt vagy mi?

Meghalt, van ilyen. Nem túl gyakran, talán ezért nem túl rutinosak az utastársak.

Na meg manapság nagy tabu ám a halál, amivel faszt se tud kezdeni a modern ember, ha szembesül vele.

LustaDick 2010.02.08. 21:28:18

@Bloodscalp: Persze, bármi lehet. Az is, hogy nem segít az újraélesztés. Viszont anélkül az esélye egész pontosan NULLA. Minden megkezdett újraélesztés ennél akármennyivel is, de több. Szerencsés esetben akár 100% is lehet.

wiener 2010.02.08. 21:31:11

szegény lány
bárki is volt nagyon sajnálom
sajnos bárkivel megtörténhet bármikor
szerencsések vagyunk
az élet rövid, ki kell használni
dugjatok minél többet

is 2010.02.08. 21:31:33

ez egy emberi történet. akinek van olyan érzése, hogy gyász meg empátia, az egy-két pillanatra megáll. a többi meg értelenkedik.

Pista bá 2010.02.08. 21:34:14

@wiener: aki dug, az dettó meghal

azértmertcsak 2010.02.08. 21:40:06

a biztonsági őröknek meg kellett volna kezdeniük az újraélesztést, értesíteni a Rendőrséget és a Mentőszolgálatot. Mivel nem tudható, hogy az elhalálozás erőszakos vagy élettani volt, tilos lett volna elmozdítani, meg kellett volna várni a Rendőrséget. Legogadom, hogy ezeknek a biztiőröknek nincs se biztonsági őr igazolványuk, se megbízólevelük.. Péntek éjjel sétáltam a Nyugati felé és azt hallom, hogy "rendőrség, rendőrség".. Megyek a hang irányába, látom, h az Arany J. úti éjszakai megállóban áll két bkvs biztiőr--- megyek a hang felé, hát épp 5-6 állampolgár szó szerint "elfogott" egy biztonsági őrt, a másik meg rohan felém - kollégáját cserbenhagyva... Az állampolgárok kezéből kiszabadult aztán, s futott ki a kisutcából az Arany J. buszmegállóhoz, s felszállt az éjszakaira. A biztiőrök a busz végébe menekültek, az állampolgárok meg 5-en elállták a busz útját, azzal, hogy amíg nem ér oda a rendőr, nem megy innen senki sehova. 2 rendőrautót is láttam, aztán mivel nem történt további attrocitás, lábbuszoltam tovább.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.08. 21:43:16

Az élet egy nemi úton terjedő betegség, aminek garantáltan halálos a kimenetele.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.02.08. 21:43:34

Baszátok meg komentelök, azért egy halott és egy alvó ember között van némi különbség, és igenis bazdmeg a kibebaszot alvót is felébresztem, mert lehet már a 3. körét futja, föleg ha 32 megálot utazik, mint itt...

azértmertcsak 2010.02.08. 21:43:42

jah, egyik rendőrautó se foglalkozott a dologgal...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.02.08. 21:47:12

Hirtelen halál ellen nincs orvosság, bárkivel bármikor megtörténhet kis túlzással. Ez PONT nem az az eset, ahol fel lehetne emlegetni az emberek közönyét, teljesen el tudom képzelni hogy semmit nem vettek észre belőle. Vagy az a normális, hogy felszállok egy buszra és folyton rohangálok körbe nézni, kinek van még pulzusa?

LustaDick 2010.02.08. 21:47:47

@Pista bá: Meg azért sem rutinosak, mert nem tanítják már általános iskolás kortól kezdve, hogy mit kell csinálni. A jogsihoz is csak tavaly októberben vezették be. Pedig nem bonyolult, 8 egyszerű lépés az egész:

1. Megnézed, hogy nem jelent-e veszélyt rád a helyszín (a halott segélynyújtó nem sokat ér...)
2. Finoman megrázod a vállát és megszólítod.
3. Ha nem reagál, segítségért kiáltasz (egyedül rosszabb...).
4. Állát megemelve hátraszeged a fejét, és max. 10 mp-ig figyeled, hogy van-e légzése (látod- e ahogy kitér a mellkasa, hallod-e hogy szuszog, érzed-e a kilégzést)
5. Ha nincs légzése, akkor megkérsz valakit, hogy hívja a 104-et (érdemes hangsúlyozni, hogy újraélesztéshez kérsz segítséget), és közben
6. Elkezded mielőbb a mellkaskompressziót, szegycsonton, 100 nyomás/perc ütemben. (tehát picit gyorsabban, mint ahogy a másodperc-mutató jár - "zenebuziknak" a Highway to hell c. AC/DC szám dúdolása is megteszi)
7. 30 kompresszió után jön 2 befúvás (orrba vagy szájba - a kettő közül valamelyiket válaszd ki, a másikat fogd be. Egyébként orrba könnyebb.)
8. ismét 30 mellkaskompresszió.

A legfontosabb az, hogy a vérkeringést fenntartsd (kompresszióval), úgyhogy ha nem akarsz/tudsz hatékonyan lélegeztetni, nem akkora baj. Egyrészt a mellkaskompresszióval valamelyest lélegezteted is, másrészt jó eséllyel van a tüdejében levegő, ami egy darabig elég.

Elég fárasztó művelet, de nem szabad abbahagyni, amíg a mentő ki nem ér, vagy a delikvens magához nem tér (ez a ritkább). Ha van ki segítsen, 2 percenként váltsatok!

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.02.08. 21:49:31

Ez a történet már csak azért is furcsa, mert ezen a napon, pont ezen a viszonylaton vágtak fejbe egy lányt a buszon egy sörösüveggel, ezt írta egy ismerősöm a Twitteren. Ha ugyan az a lány, akkor nem egyszerű halálesetről van szó...

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.02.08. 21:54:36

kb 15 éve volt egy hír az újságban (igaz volt vagy sem, nem tudni), azt írta, hogy Rio de Janeiro-ban egy városi autópályán elütöttek egy nőt, annyi kocsi ment át rajta, hogy összetrancsírozták, mint egy kutyát. Később, már azért sem állt meg senki, mert nem tudták, hogy mi az amin átmentek.

[c] 2010.02.08. 21:56:41

@weisz manfréd huba: Igen, pl. a halott nem lélegzik, de biztos, hogy ezt észreveszed a rázkódó buszon? Pláne éjszakai járaton, amelyiken te is le-lecsukódó szemmel zötykölődsz.

Persze ha rögtön odamész hozzá, mert feltételezed, hogy alszik és fel akarod ébreszteni, nyilván észreveszed.

LustaDick 2010.02.08. 21:57:36

@Bloodscalp: Igen, gúnyolódni is lehet, de vajon tudod-e, hogy mit kell tenni? És azt is tudod-e, hogy törvényileg előírt állampolgári kötelességed a segítségnyújtás? Kívánom, tényleg soha ne legyen rá szükséged, hogy valaki megálljon és segítsen.

@azértmertcsak: Újraélesztéshez megmozdíthatod, sőt. Ülve nem lehet újraéleszteni, csak valamilyen szilárd alapra fektetve.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.02.08. 22:01:06

@lúzer_: Igen bazdmeg, persze ez nem neked szól, de néz végig ezen a komentsoron, én nem tudom sírjak-e vagy hányak, egy kibebaszot halálesetről tudositó poszt alatt dugársról beszélgetni, bocs de rég baztam így fel az agyam.

Egyébként az esetek túlnyomótöbbségében meg lehet állapitani máshogy is.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.02.08. 22:01:39

@lúzer_: Igen bazdmeg, persze ez nem neked szól, de néz végig ezen a komentsoron, én nem tudom sírjak-e vagy hányak, egy kibebaszot halálesetről tudositó poszt alatt dugársról beszélgetni, bocs de rég baztam így fel az agyam.

Egyébként az esetek túlnyomótöbbségében meg lehet állapitani máshogy is.

Mollyka08 2010.02.08. 22:01:48

Szerintem az egész story kamu!
Ha már a lány halott volt, tilos mozdítani! A busz vezetőnek szólni, rendőrséget, mentőt értesíteni. Ilyenkor a rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a halál okát MINDEN ESETBEN, ha nem kórházban történt. A tetemet csak az idegenkezűség kizárása után lehet elmozdítani a helyéről! Az autóbuszt ilyenkor mindíg fertőtlenítik. Nem mehet tovább a forgalomba! És ezt a buszvezető is tudja, mert oktatják őket erre is! Szerintem ez csak egy GUMICSONT, amin jól elblogozgattok!

stanmore 2010.02.08. 22:02:55

Hát most mán csak azt kéne tudni ,hogy mitől halt meg? mert valószínű az kardinálisabb kérdés ,minthogy észrevették e és miért nem.

LustaDick 2010.02.08. 22:05:52

@Bloodscalp: Igen, lehet gúnyolódni is. De vajon tudod-e, hogy adott helyzetben mit kell tenned? És azt is tudod-e, hogy állampolgári kötelességed a segítségnyújtás? (felelősségre is vonhatnak érte!)

Szívből kívánom, hogy soha ne legyen rá szükséged, hogy valaki megálljon segíteni.

@azértmertcsak: Újraélesztéshez megmozdíthatod, sőt. Ülve nem lehet újraéleszteni, ahhoz valamilyen szilárd (kemény, nem rugózó) alapra kell fektetni az illetőt.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.02.08. 22:06:18

@BKV figyelő: az időpont is stimmel? Kik voltak a buszon? Mondjuk vicces, mert ha fejbe vágják, az bizony vérzik. Az nem úgy van, h csak leül mp3-at hallgatni és meghalni. Sztem keresd meg ennek a blognak a gazdáját és kérdezd meg, ki küldte be a sztorit meg egyébként... ezzel érdemes lenne foglakozni....

Hellg 2010.02.08. 22:07:02

"Lehet, hogy drogos volt"

Az is lehet, hogy te is drogos vagy. Nem?

ave 2010.02.08. 22:07:31

Honnan lehet tudni, hogy valaki alszik, vagy halott?
Ugy ertem, ha nem csuszik le a foldre es nem tagra nyilt szemekkel mered felfele?

Ki tudja, lehet siman ujra lehetett volna eleszteni.

Nem jo az ilyen. :/

LustaDick 2010.02.08. 22:10:35

@Mollyka08: Amit írtál, félig igaz csak. Nyilván, ha a feje 30 centivel odébb van, akkor nem piszkáljuk. De ha egy kicsi esély is van arra, hogy újraéleszthető, akkor a segítségnyújtáshoz szükséges mértékig meg lehet, sőt meg is kell mozdítani az illetőt. Aztán majd a rendőrség vizsgálódik ennek tudatában. De mivel percenként 10%-kal csökken a túlélés esélye, mire kiér a mentő meg a rendőr, az illető már garantáltan és visszavonhatatlanul halott lesz. Ha meg időben segítenek neki, még túl is élheti.

Mollyka08 2010.02.08. 22:15:47

@LustaDick: Én arról írtam, hogy ha már a lány halott volt, mit kellett volna csinálni. Nyílván, ha van esély az újraélesztésre, meg kell tenni, de a blogban az van, hogy a halottat rakták le a buszról!!!!

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.02.08. 22:15:48

@Névtelen betelefonáló:

Közben beszéltem a sráccal. Az, amit Ő mesélt aznap, ugyan azon a vonalon, de két órával később történt, tehát két külön történet. De így is elképesztő mindkettő...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.02.08. 22:18:24

ebben semmi furcsa nincs.
lassan észreveszitek, hol élnük.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.02.08. 22:21:52

dobray lehet, hogy drogos, vagy ki tudja

tom sailor 2010.02.08. 22:25:00

@LustaDick: Engem ne ébressz fel, ha alszom, mert olyankor morcos vagyok. És ha meghaltam, akkor is hagyj békén.

LustaDick 2010.02.08. 22:27:05

@Mollyka08: Ha fél perccel korábban hal meg, akkor is halott. Élőt nem lehet (és nem is kell) újraéleszteni. Azt viszont pontosan miből is állapítod meg egy ilyen helyzetben, hogy van-e esély? Igaz, ha megvárod, míg minden hivatalos szerv kiér a helyszínre, akkor már biztos, hogy NINCS esély. Akkor már tényleg nem kell mozgatni.

tom sailor 2010.02.08. 22:27:13

@Mollyka08: Ha elgurult a feje vagy már megcsócsálták a halak, akkor nem kell próbálkozni az újraélesztéssel. Egyéb esetekben majd a kiérkező mentős dönti el, hogy van-e értelme folytatni.

Egregor 2010.02.08. 22:28:21

Őszintén? Teszek rá. Azért tömegközlekedek, mert muszáj. Nem érdekel a többi utas, kivéve ha éppen bűncselekményt akarnak elkövetni.

Elgondolkodni? Min?! Azon, hogy 9,5 millió birka országában élünk, ahol páran ugathatunk, hogy radikális változás kell, tehetünk is érte, meg a saját sorsunk jobbításán, de a maradék akkor is birka marad.

LustaDick 2010.02.08. 22:30:27

@tom sailor: Oké. Viszont akkor légyszi tetováld ki a homlokodra, hogy "nem kérek se mentőt, se újraélesztést". Nehogy összetévesszelek valakivel, aki még élni szeretne, csak peches volt...

monticello (törölt) 2010.02.08. 22:30:30

Kommentek alapján a 35-50% véleménye szerint teljesen rendjénvaló hogy valaki megmurdál miközben a jelenlevők jórésze le se szarja. Ő dolga nem?
Szóval jó tudni hogy az ember mire számíthat a pácban.

elfelejtette 2010.02.08. 22:37:30

@velkedravce:

Az itteni kommentelok 50%-a nem tud olvasni, ennyi tortent.

heima (törölt) 2010.02.08. 22:38:47

@calam: ezaz gyere védjed a halottak emberi jogait. hiénák.

tom sailor 2010.02.08. 22:40:07

@velkedravce: Utaztál te már télen, éjszakai járaton? Az ember összehúzza magát és becsukja a szemét. Ha csendben hal meg, észre sem veszik.
Ha odamész minden csukott szemű, mozdulatlan utashoz, akkor rövid életű leszel.

Rikki Harcos 2010.02.08. 22:41:42

csak orvos állapíthatja meg a halál beálltát, akkor is, ha az áldozat fél feje hiányzik

LustaDick 2010.02.08. 22:44:42

@Rikki Harcos: Jah. De én csak annyit mondtam, hogy ha nincs feje, akkor nem köll erőlködni az újraélesztéssel.

neurotikk! (törölt) 2010.02.08. 22:46:36

Azon az ejszakain sokat utaztam egy idoben. Volt, hogy sokat hezitaltam hogy az eloredult kocsonyakent rengo csovest megrazzam, el e meg. Szerencsere nem kellett vegul, elt.

Jardan kitekerve fekvo merevreszegekkel/homelessekkel hasonlo a helyzet. Egyet zaklattam csak, a tobbit inkabb neztem egy darabig eletjelekert.
Mikor eszrevettem. Es volt is turelmem foglalkozni veluk.
Nem konnyu ez.
Most minden utcan alvot razzunk meg mikor elmegyunk mellette?
Nem megoldas. Elkerulni kellene az utcan alvast.
Persze en aztan nem fogok egyenileg az utcan alvokon segiteni, kossz, de megvan a magam elete, feladatai es bajai, nem vagyok hajlando vadidegenekre kolteni az idom. Kell magamra es a szeretteimre. Ki tudja mifele emberek.
Nem tudom mi lenne a megoldas.

Az orkoknak meg tudjatok mit a tudjatok mijukbe. Tizpercenkent, kettesevel. A poziciojukbol eredoen is lepni kellene nem csak akkor mikor le kell rugni valakit. Emberileg meg plane.
Mi lesz ha egyszer ok fekszenek eszmeletlenul? Ok kire szamithatnak?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.02.08. 22:47:33

Már halott volt, amikor felszállt.
A BKV felelőssége, hogy adhatott el egy teljes árú jegyet - még ha az éjszakai viszonylatán is - egy már fizetésre nem kötelezhető személynek.
Ebbe belebukik valaki.

tewton 2010.02.08. 22:51:17

@szamárfül:
vajon Meseházi Ernyő ebben is benne volt?

fbal 2010.02.08. 22:51:32

A biztonsági emberek 90%-ka csak arra jó, hogy a becsületes átlagpolgárt terrorizálja, amikor vmit tenni kéne akkor sehol nicsenek, általában, mint a magyar rendőr. Nagyjából 2 hete, két hajléktalan verte véresre magát az Árpád-hídi metróaluljáróban, a biztonsági emberek pedig hangos fogadásokat kötöttek, közben repültek a kukatárolók üvegek törtek be. Mindez a rendőrpalotától 100 méterre.

macskafaraok 2010.02.08. 22:51:47

lenni gyenge városi legenda, a kerített történet pedig oly gyenge, hogy nem érdemli meg a post kategóriát sem, bahhh....

Perillustris 2010.02.08. 22:52:52

Nekem szintén az nem fér a fejembe, hogy milyen indíttatásból rakták le a járdára? Ha reménykedtek az újjáélesztésben azért gáz, ha meg nem, akkor azért.

Utóbbi esetben ki állapította meg a halál beálltát?

Fura.

drogosgeci (törölt) 2010.02.08. 22:53:45

rohadt drogosok
nem letenni kellett volna a busz mellé hanem kidobni az ablakon és menni tovább
gondolom van aki megfázott amíg a kis rohadék ügye feltartotta a közlekedést

Perillustris 2010.02.08. 22:54:45

@fbal: Pont annyi joga és lehetősége volt az őröknek, mint neked, ha a bunyó nem a BKV területén zajlott.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.08. 22:56:57

@LustaDick: Azt a listát kellene mindenkinek a homlokára tetoválni...

@Perillustris: Írták fentebb: ülve nem lehet újra éleszteni, fekvő helyzet szükséges hozzá.

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2010.02.08. 23:02:04

tiszta collateral a halál záloga...

tewton 2010.02.08. 23:03:58

@szamárfül: vidéki vagyok, mint a gémeskút, alibim mint a tenger. A
múgy meg nekem a MÁV a BKVm. Ott a kallerok meg az utasok jó fejek általában.

váj mí 2010.02.08. 23:05:01

@Redcap: Csak röviden ... ez egy aranyos urban legend .. hallottam már a párizsi metróval is.

Különben cseppet sem lepődök meg, hogy senki nem reagált. Pláne egy éjszakai buszon. 85-ösön fordult elő fényes nappal, hogy egy 20-on éves srác kapott epilepszia rohamot nyílt színen. Nem fényezésből, de két ember volt a tömött buszon, aki reagált az elhúzódáson kívül. Egy férfi, aki előrevergődte magát a tömegen keresztül, és szólt a buszvezetőnek, hogy álljon meg. És én, aki hívta a 104-et. A többi állt bambán meg fintorgott, hogy "biztos-részeg". És ez egy látványos epilepszia roham volt.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.02.08. 23:05:54

vifk mint alibi?
ember, maga egy nagy dolgot fedezett fel...

lifelike 2010.02.08. 23:11:39

ez nem a rózsadombi buszjárat, jól gondolom?

gyem 2010.02.08. 23:15:49

Lusta Dick:

Újraélesztés közben a Highway to Hell-t dúdolni, ez azért egy kicsit kemény ;(

maracanazo · http://mindenuruguay.blog.hu/ 2010.02.08. 23:16:34

de mitől halt meg? ha tényleg igaz a sztori. önmagában az, hogy meghalt valaki a buszon, elég borzasztó, szerintem itt most vajmi keveset számít, hogy a méla ellenőrök nem reagáltak rá megfelelően. egy ilyen esetre nem is lehet megfelelően reagálni.

LustaDick 2010.02.08. 23:19:08

@gyem: Akkor legyen az "Érik a szőlő, hajlik a vessző..." a lényeg úgyis a 100/perces ütem. Persze igazad van, tényleg durva, viszont azt a legtöbben ismerik.

hacsu 2010.02.08. 23:20:40

És hogy lehet, hogy ez nem került bele a hírekbe, mikor a BKV-vel kapcsolatban annak is tere van, ha valaki elfingja magát a buszon. Nem hiszem egy szavát sem.

futura 2010.02.08. 23:21:10

@Grift: 2010.02.08. 19:03:29
Most hogy jön ide, egy több mint 30 évvel ezelőtt történhetett (amúgy alig hihető) történet?

LustaDick 2010.02.08. 23:21:23

@maracanazo: Amiben mindenki: megállt a szíve. Hogy azt mi okozta, majd a boncoláskor kiderül (persze nem számodra, max. a család számára), de a lényegen nem változtat sajnos.

Terry Wrist 2010.02.08. 23:23:30

@gyem: én a Bee Gees - Staying Alive-ot hallottam, az azért optimistább :)

LustaDick 2010.02.08. 23:26:21

@maracanazo: "szerintem itt most vajmi keveset számít, hogy a méla ellenőrök nem reagáltak rá megfelelően. egy ilyen esetre nem is lehet megfelelően reagálni."

És ha a sztori úgy végződött volna, hogy volt valaki, aki nem csak felismerte, hogy meghalt a lány, hanem elkezdte újraéleszteni, majd a kiérkező mentők 40 perces kemény küzdelemmel, de szerencsésen visszahozták az életbe és kórházba vitték, akkor mégis lehetett volna megfelelően reagálni? Sajnos nem így végződött, bár akár végződhetett volna így is. Egyáltalán nem "ilyen az élet", hogy valaki körül tétlenül álljanak, mert megállt a szíve. Van, amikor nem lehet már segíteni, de sokkal nagyobb baj, hogy legtöbbször meg sem próbálják.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.02.08. 23:29:21

Ha meghalt hát meghalt, mindannyian meghalunk. Sokkal fontosabb probléma, hogy volt e jegye vagy bérlete?! Mert ha nem volt, akkor büntetést kap és azt a közvetlen családtagjai fizetéséből vonatjuk le.

váj mí 2010.02.08. 23:30:00

@LustaDick: Mondjuk én nem mernék belefogni egy újraélesztésbe. Félnék, hogy több kárt okozok, mint nem .. (pölö bordatörés .. vagy hasonló). Marad a 104 hasonló esetekre ...

S. Annyi 2010.02.08. 23:32:14

@Pista bá: Csak közben jól érzi magát. Aki meg nem dug, az nem élvez.

tewton 2010.02.08. 23:32:55

@szamárfül: a vidéki emberek sok érdekes dologból maradnak ki :(
vasúton megholtat még nem láttam, pedig jó ideje vonatozom. de a kallerok udvariasan fel is keltik az embereket.

asas01 2010.02.08. 23:39:47

Szörnyű Öregember- hívott fel egy ismerősöm szombaton. Hangján érezhető volt, hogy nem tud mit kezdeni a tehetetlenség dühével.Angelo Ricci, Joe Czanek és Manuel Silva elhatározták, hogy látogatást tesznek a Szörnyű Öregembernél. Ez az öregember egyedül lakott egy rendkívül régi házban a Water Streeten, a tenger közelében, és az a hír járta róla, hogy nagyon gazdag és nagyon gyenge. A vendégségbe készülő három úr nem is kívánhatott volna ennél kedvezőbb munkakörülményeket; foglalkozásukat tekintve ugyanis rablók voltak.

A kingsportiak sok olyasmit beszéltek és gondoltak a Szörnyű Öregemberről, ami általában megóvta őt a Mr. Riccihez és kollégáihoz hasonló urak kitüntető figyelmétől, noha köztudomású volt róla, hogy dohos, öreg, hajlékában valahol tekintélyes pénzvagyont rejteget. Senki sem vitatta, hogy igen különös személyiség; élete virágjában állítólag hajóskapitányként kalandozott az Indiákon. Olyan öreg volt, hogy senki sem emlékezett rá fiatalon, és olyan mogorva, hogy nagyon kevesen ismerték az igazi nevét. Roskatag, vén házának kertjében, a göcsörtös fák között, furcsa gyűjteményt rendezett be nagy kövekből, amiket saját kezűleg festett ki meghökkentő mintákkal, majd addig csoportosítgatta őket, míg a végeredmény valamiféle keleti szentélyre emlékeztetett. Ez a gyűjtemény elijesztette a gyerekeket, akik szerették kicsúfolni a Szörnyű Öregembert hosszú, ősz haja és szakálla miatt, időnként pedig különböző körmönfont lövedékekkel betörték régimódi ablakait. Az érettebb korú kíváncsiskodók, akik néha óvatosan odaosontak a házhoz, hogy bekukkantsanak valamelyik poros ablakszemen, persze nem féltek már a festett kövektől; őket inkább az rémisztette el, amit odabent láttak. Ezek az emberek azt mesélték, hogy a földszinten, egy máskülönben üres szobában hosszú asztal áll, azon pedig sok-sok furcsa üvegpalack: mindegyikben egy-egy kis ólomdarab lóg zsinóron a dugasz aljáról, mint valami inga. És azt is mondták még, hogy a Szörnyű Öregember beszélni szokott ezekhez a palackokhoz, olyan neveken szólítja őket, mint Jack, Nyesettpofa, Hosszú Tom, Spanyol Joe, Peters meg Ellis hadnagy; és ilyenkor a megfelelő üvegben lógó ólominga tisztán láthatóan kileng, mintha válaszolna. Akik egyszer látták a hórihorgas, szikár Szörnyű Öregembert az ingáival társalogni, azok nem vágytak másodszori alkalomra. Csakhogy Angelo Ricci és Joe Czanek és Manuel Silva nem voltak született kingsportiak: a társadalomnak abba az új, kevert vérű, gyökértelen rétegébe tartoztak, amely kívül esik a hagyományos új-angliai életmód meghittebb körein. Ők a Szörnyű Öregemberben csak egy folyton betegeskedő, jószerivel magatehetetlen aggastyánt láttak, aki járni sem bír göcsörtös botja nélkül, és vékony, inas keze szánalmasan reszket. A maguk módján tulajdonképpen még sajnálták is a magányos, népszerűtlen, vén fickót, akit mindenki kerül, sőt a kutyák is folyton megugatják. De az üzlet az üzlet, és amelyik rabló komolyan veszi a hivatását, az nem fordít hátat a csábító kihívásnak, amit egy nagyon öreg és nagyon elesett ember jelent, akinek nincs folyószámlája a bankban, s ami kevésre szüksége van a szatócsboltból, azért spanyol arannyal és kétszáz éves ezüstdollárokkal fizet.

Mr. Ricciből és munkatársaiból, mindhárman a szakma régi és elkötelezett művelői lévén, nem hiányzott a hivatástudat. Látogatásuk időpontját ápriIis tizenegyedikének éjszakájára tűzték ki. A terv az volt, hogy Mr. Ricci és Mr. Silva rábeszélik a derék öregurat, mutassa meg nekik antik érmegyűjteményét, Mr. Czanek pedig ez alatt egy védőponyvával álcázott automobilban várakozik a Ship Streeten, házigazdájuk hátsó kerítésfalánál, közvetlenül a kapu mellett. A gyors és feltűnésmentes távozás biztosítása mindig a szívügye volt ezeknek az uraknak; váratlan hatósági akadékoskodás esetén ugyanis szerették elkerülni a fölösleges és időrabló magyarázkodásokat.

A három vakmerő kalandor előzetes megáIlapodásuk értelmében külön-külön indult a helyszínre, hogy elejét vegyék minden esetleges rosszhiszemű gyanúsítgatásnak, Mr. Ricci és Mr. Silva a Water Streeten, az öregúr házának főbejárata előtt találkoztak. Egyikükre sem tettek túl megnyugtató benyomást azok a különös árnyékok, amiket a vén, göcsörtös fák szélben ringó ágai vetettek a holdfényben a festett kövekre. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy kifejezetten idegesítették őket; de persze most fontosabb dolguk is volt, semhogy mindenféle babonasággal törődjenek. Attól tartottak, elég kellemetlen feladat lesz a Szörnyű Öregembert szóra bírni arany- és ezüstneműi tárgyában, elvégre a kiszolgált hajóskapitányok hírhedetten mogorvák és csökönyösek. Az ilyesmi persze hosszabb távon kisebb súllyal esik latba, mint az öregség meg a gyengeség, főleg ha a látogatók ketten vannak. Mr. Ricci és Mr. Silva bíztak kiváló rábeszélőképességükben, különösen ilyen félreeső helyen, ahol a zajra sem kell annyira odafigyelni. Egyetlen ablak mögött láttak világosságot, ezt ellenőrizték; a Szörnyű Öregember igazán gyerekesen viselkedett, az üvegbe zárt ingáihoz beszélt. Mr. Ricci és Mr. Silva álarcot húzott, majd udvariasan bezörgettek a kopott tölgyfaajtón.

A Ship Streeten, a Szörnyű Öregember hátsó kapuja mellett Mr. Czanek idegesen fészkelődött a védőponyvás automobilban: úgy érezte, nagyon hosszúra nyúlik a várakozás. Ez az úr érzékeny lelkületű rabló volt, ezért egyáltalán nem tetszettek neki azok a hátborzongató ordítások, amiket úgy félórája hallott a házból. Gyanította, hogy munkatársai túlzásokra ragadtatták magukat. Hát nem kötötte ezerszer a lelkükre, hogy lehetőség szerint bánjanak kíméletesen szegény, öreg kapitánnyal? Idegesen figyelte a borostyánnal benőtt, magas kerítésfal keskeny tölgyfakapuját. Egyre sűrűbben nézegetett az órájára, és azon törte a fejét, mi lehet a késés oka. Talán hirtelen elhunyt az öregúr, mielőtt elárulhatta volna a kincs rejtekhelyét, és most az egész házat módszeresen át kell kutatni? Mr. Czanek nem szeretett egyedül ücsörögni a sötétben, különösen ilyen helyen nem. Aztán halk zörej ütötte meg a fülét a fal túloldaláról, mintha közeledő léptek neszeznének a kaviccsal felszórt sétányon; hallotta, hogy valaki óvatosan motoszkál a rozsdás kapuzárral; látta, hogy a keskeny, nehéz ajtószárny kitárul befelé. Erőltetni kezdte a szemét, hogy a sarkon árválkodó utcai lámpa halovány fényében is föl tudja mérni, miféle érdekességeket hoztak magukkal munkatársai a komor, barátságtalan épületből, mely oly kényelmetlen közelségben magasodik. Ám amikor odanézett, nem egészen azt látta, amire számított; mert a munkatársai nem voltak sehol, csak a Szörnyű Öregember állt a kapuban szótlanul, göcsörtös botjára támaszkodva, arcán iszonyú mosollyal. Mr. Czanek azelőtt sohasem figyelte meg, milyen színű az öregúr szeme; most határozottan sárgának találta.

A kisvárosokban a kis dolgok is nagy izgalmat keltenek; nyilván Kingsportban is ezért maradt olyan sokáig élénk beszédtéma az a három azonosíthatatlan holttest, amit április tizenkettedikén vetett partra a reggeli dagály. A háborgó óceán igen csúnyán elbánt velük, mintha tucatnyi tengerészszablya kaszabolta volna össze őket, vagy nehéz, vasalt csizmák tiportak volna rajtuk. Másféle dolgokat is gyakran emlegettek ekkortájt az emberek, például azt az érdektelen hírt, hogy a Ship Streeten egy gazdátlan automobilt találtak. Néhány álmatlan polgár sikolyokat és ordításokat hallott éjszaka, kétségkívül ragadozómadarak és városközelben kóborló vadállatok torkából.

A Szörnyű Öregember nem törődött ezzel a falusias pletykálkodással. Eleve zárkózott természetű volt, vénkorára pedig, magányosan és kiszolgáltatottan, még sokkal zárkózottabbá vált. No meg, számára ez az egész ügy bizonyára csak vihar volt egy pohár vízben; rég letűnt ifjúkorából alighanem százával hozhatna fel izgalmasabb élményeket. Bocs ha 1 kicsit hosszú lett, de azért felháborító hogy ilyenek történhetnek a világban.

LustaDick 2010.02.08. 23:43:23

@váj mí: Törött bordával élni vagy ép bordával meghalni a jobb? Nem vicc... A fentebb leírt algoritmussal nem tudsz igazán kárt okozni, főleg egy ilyen buszos esetnél, ahol még a gerincsérülés gyanúja sem merül fel (mondjuk ha leesik az ötödikről, akkor nem célszerű nagyon mozgatni, bár ott is megfontolandó, hogy egy bénulás vagy a halál-e a jobb opció). Egyébként ha valakiben megvan a szándék, de nem tudja hogy hogyan kell csinálni, akkor egyrészt egy néhány órás tanfolyammal el lehet sajátítani ezt a készséget, másrészt a 104 a megkezdett újraélesztéshez telefonos segítséget is nyújt. Fontos hívni őket, mert önmagában a pumpálás "csak" arra jó, hogy legyen esélyük a mentőknek a komolyabb felszereléssel, viszont ha ez kimarad, akkor már *biztosan* késő, mire kiérnek. Gondolj bele: felhívod a 104-et, elmondod, mi történt, hogy történt, hol vagy (kb. 1 perc). Ezután ők riasztják a megfelelő egységet (szintén kb. 1 perc, lévén le kell diktálják az esetet, azt visszaigazolja a mentőegység), azok elindulnak (nappal 1 percen belül, éjjel 2 percen belül). Eltelt máris 3-4 perc úgy, hogy még egy méterrel nincsenek közelebb, de a delikvensnek máris 30-40% mínusz az esélye. Ha 5 percen belül kiérnek a helyszínre, és azonnal átveszik, akkor is újabb 50%-kal csökkent a túlélés esélye, tehát járunk 80-90% mínusznál, ami más megközelítésből 10-20% túlélési esély, ha a helyszínen közben mindenki csak áll és néz. Budapesten éjjel lehet közlekedni, de nappal sokszor szirénázva sem egyszerű eljutni A-ból B-be. A magyar mentők az esetek 80%-ában 15 percen belül kiérnek a helyszínre, és ez európai viszonylatban is nagyon jó arány!

Ezért mondom, hogy a lehető legrosszabb az, ha semmit nem teszünk. Egy kevésbé szakszerűen kivitelezett újraélesztés is több, mint a semmi. És azért nem vonhatnak felelősségre, ha mondjuk csak 60-as ütemmel nyomod a mellkasát, de ha nem nyújtasz segítséget, azért igen. Úgyhogy csak bátran!

Sck: 2010.02.08. 23:43:39

@LustaDick: 4 éve van jogsim, és ez akkor is benne volt a tananyagban, nem tavaly óta van az elsősegélyben ez. Én mondjuk busszal utazom, de nekem úgy tanították, hogy ha észreveszi az ember, hogy mi a helyzet, akkor az elsősegély adása, kötelező. Nagyon örülnék, ha nem halt volna meg senki sem a buszon. Ha meg igaz a történet, részvétem a hozzátartozóknak.

LustaDick 2010.02.08. 23:45:41

Bordatöréshez még annyit, hogy szinte minden újraélesztésnél (ha mentők végzik, akkor is!) van bordatörés. De az meggyógyul, a halál pedig nem.

LustaDick 2010.02.08. 23:47:26

@Sck:: A mellkaskompresszió korábban nem volt benne a tananyagban, csak a lélegeztetés és a stabil oldalfekvés. A mostani vizsgákon már pumpálni is kell a babát.

Zsiráff 2010.02.08. 23:47:35

Kommenteket végigolvasva el kell mondanom hogy kibaszott elkeserítő a hozzáállásotok (tisztelet a kivételnek).

Legalább tudja az ember, hogy a mai Budapesten mire számítson, mert hogy segítségre nem, az biztos.

Maestro 2010.02.08. 23:48:41

a szekusok védelmében: 973-ason az alvókat rendszeresen meg-megbökik,hogy hol szállnak le, vagy hogy nem kellett volna már leszállniuk, nem kötelességük, de jófejségből megteszik, és nekem pl nagy segítség, hogyha késő este munkából megyek haza, tudom, hogy időben le fogok szállni, és nem félórával később érek haza, mintha túlmentem volna.

Sck: 2010.02.08. 23:50:02

@LustaDick: Én megy úgy emléksze, hogy pumpáltam is.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.02.08. 23:51:21

@Zsiráff: Nem értem, hogy mit hőzöngsz. A dolog nagyon egyszerű, ne haljál meg közterületen és akkor nincsen semmi probléma. Otthon haljál meg, ahol senkit sem zavarsz az idétlen haláloddal, és még a bérletedet sem kell bemutatnia anyukádnak utólag az akácfa utcában.

váj mí 2010.02.08. 23:53:34

@LustaDick: Egyrészt félek hozzányúlni ahhoz, amiről biztosan tudom, hogy nem értek hozzá. Félek, az érveid ellenére is, hogy jobban elcseszem az akár 5 perces szerencsétlenkedésemmel, mint ha simán megvárnám a hivatásosokat.
Másrészt (és lehet engem ezért utálni), de a francnak kell egy polgári per a nyakába, hogy eltörtem 3 bordáját, miközben megpróbáltam (szakszerűtlenül) újraéleszteni... Mert ez is benne van a pakliban.

Zsiráff 2010.02.08. 23:55:40

@váj mí: Segítségnyújtás közben okozott kárért NEM VAGY FELELŐSSÉGRE VONHATÓ. Legalábbis nekünk a jogsihoz kötelező tanfolyamon ezt tanították. Szóval ha a törött nyakú motorosról szarul szeded le a bukósisakot, és elszakítod a gerincvelőjét, és emiatt meghal, nem fognak börtönbe csukni, maximum te leszel életed végig egy idegroncs.

LustaDick 2010.02.08. 23:57:53

@váj mí: Akinek megmented az életét, nem fog beperelni a 3 bordáért. A hivatásosok is törik a bordákat. Úgyhogy emiatt nem kell félj. Újraélesztéshez érteni pedig tényleg egy gyorstalpaló kérdése (azt hiszem, talán 6 órás tanfolyam, Vöröskereszt rendszeresen szervez ilyet). Hidd el, csak akkor tudod elcseszni, ha meg se próbálod!

Mawhonic 2010.02.08. 23:59:58

Ez a sztori ebben a formában elég sok sebből vérzik, sokadkézből nyilván kicsit "átalakult"...

Ránézésre ("egy felszálló utas ránézett") még egy orvos sem mondja meg senkiről, hogy az illető meghalt-e... Minimum pulzus kitapintás és ilyenek, de még akkor is legfeljebb azt mondja, hogy gáz van és elkezd újraéleszteni, amíg meg nem érkezik a mentő...

Ha pedig az illető nem orvos vagy egyéb egészségügyi végzettségű szakember volt, mire alapozva állapította meg a halál beálltát?

Zsiráff 2010.02.09. 00:01:02

Egyébként hozzátenném hogy amit a jogsinál kötelezővé tettek egy vicc, semennyire nem veszik komolyan. Nekem például be kellett mennem, kihúztam egy kártyát, idegen test a szemben, mit csinálok. Mondtam hogy tiszta vízzel öblítés, fedőkötés. Pecsételték is a lapot. Semmit nem kellett bemutatni, még egy szaros stabil oldalfekvést vagy kötést sem. Nemhogy újraélesztést.

váj mí 2010.02.09. 00:01:13

@Zsiráff: Hát kösz, de ha bebizonyosodna, hogy miattam lett béna valaki, mert rosszul nyúltam hozzá, akkor is kurvaszarul érezném magam, ha jogilag nem lennék felelősségre vonható. Balesetkor max akkor nyúlnék a sérülthöz, ha a kocsija lángokban állna és a közvetlen életveszély hangsúlyosabb lenne, mint az, amit én okozhatnék a szakszerűtlenségemmel.

váj mí 2010.02.09. 00:04:04

@LustaDick: Nu, én már ilyen nyúlbéla vagyok ... a mentőket kihívom, ha mozgó járművön történik, szólok a vezetőnek, de nem mernék hozzányúlni.

LustaDick 2010.02.09. 00:04:06

@Zsiráff: Pontosítsunk annyival, hogy azért a szándékos károkozást nem nézik jó szemmel (itt nagyon durva dolgokra kell gondolni, pl. ha kiskéssel fültől fülig biztosítasz neki légutat, akkor azt nehéz kimagyarázni...). Ha laikusként lerángatod róla a bukósisakot és lebénul vagy meghal, az valóban nem perelhető (szakembernek mondjuk ezt sem nézik el).

Egyébként pontosan az ilyen félelmek miatt lenne jó, ha már általános iskolás kortól tanítanák az elsősegély-nyújtást. Akkor nem paráznának ennyire az emberek. Érthető persze, hogy nem akar az ember a másiknak rosszat, de ilyen esetben tényleg az a rosszabb, ha semmit nem teszünk.

2010.02.09. 00:05:31

Érezni a kamut ebben a sztoriban. Ez a lebasszuk a járdára oszt a busz megy tovább szitu azért elég vicces.

Továbbá mi az anyádon gondolkodjunk el te IQtalan?
Mostantól minden alvót az éjszakain pofozzunk föl, hogy "há én aszittem meghaltá öreg! Csak jót akartam heee!"

Ez lenne a jogos eljárás szerinted?

De gyűlölöm az ilyen gondolkodjatok el, mert most bölcs leszek embereket!!!

Miért nem visz el titeket vmi vírus v vmi durva megbokrosodott zsiráf?

KenSentMe 2010.02.09. 00:05:35

Szerintem ez egy pozitív történet.. úgy értem.. én azon csodálkozom, hogy egyáltalán észrevették.. tényleg nem lehet könnyű kiszúrni, hogy valaki összekuporodva alszik, vagy összekuporodva meghalt az éjszakai buszon.. és.. amilyen heterogén társaságok vannak egy ilyen helyen.. láttam már olyan kiscsajt, aki nejlonzacskóval az ölében aludt, kis szipus virágszál, trippelt egész éjszaka.. az se mozgott túl sokat.. a csövesek, részeg bulizók, stb.-k meg nyilván nem olyan élesszeműek.. hirtelen szívhalál esetén sajnos nincs sok mindent tenni, főleg ilyen alvás közeli szituációban (persze ha valaki előtted esik össze az utcán, akkor nem átlépni kéne rajta), ez a lány otthon is meghalt volna, ha lefekszik aludni, aztán reggel ébresztgetik .. stroke esetén, ha valaki időben észleli magán a tüneteket, talán még tehető valami, de ott meg sokan elbagatelizálják.. ha valaki tisztában van vele, hogy mondjuk a veszélyeztetettek közé tartozik (pl. szívritmuszavar miatt), és észlel magán legalább három tünetet, akkor időben mentőt kell hivatni.. persze arra is léteznek pozitív/negatív példák, de ott még van esély, hogy a kívülállók jószándéka+egy telefon+egy helikopteres mentő segít elkerülni a halált/élethosszig tartó szobanövényként való vegzálást.

LustaDick 2010.02.09. 00:07:22

@váj mí: Nem akarom túlnyomni a dolgot, de akkor tényleg nem értem... Engem az jobban nyomasztana, hogy ott álltam valaki mellett és néztem, ahogy percenként 10% életesélye párolog el, míg a mentőkre várunk, mint hogy él, de tolószékben.

Zsiráff 2010.02.09. 00:09:56

@LustaDick: Nyilván úgy értettem én is, hogyha lecsapod a fejét baltával, azért mondjuk nem fognak kitüntetni. De ha bénázásból a gerinc-sérültet megmozdítod és lebénül vagy meghal akkor nem zárnak börtönbe.

Mellesleg a gerinc-sérüléssel kapcsolatban nem tudom nektek mit tanítottak elsősegélyen, de én tapasztalatból mondom hogy az úgynevezett "ujjakkal gerincen végigzongorázással törés keresése" szart nem ér, mert a franc se tudja kitapintani, főleg nem télikabátban. Anélkül meg nehéz megállapítani hogy mivan.

nótbukk 2010.02.09. 00:10:41

én igenis elhiszem ezt a megrázó történetet. nem is értem h egyes posztírók miért is találnának ki szarabbnál szarabb novellákat. nem hinném h csak összehazudják ezeket az izgalmas történeteket miközben ők maguk még zuhanyozni sem állnak fel a gépüktől. azzal sem értek egyet h a posztírók internetfüggő bmx-es dedósok akik csak anyagi érdekből csinálnák kamu posztjaikat, a hozzászólók pedig nem féleszűek.

váj mí 2010.02.09. 00:12:36

@LustaDick: Nem vagyunk egyformák. Alapjaim sincsenek az elsősegélynyújtásból, lehet pont azzal ölöm meg. Nem tudhatom. És nem is akarom megtudni. Amit segíthetek rajta, azt megteszem. Kihívom a hivatásosokat.

LustaDick 2010.02.09. 00:13:21

@VRbagoly: helikopteres mentő???? Imádom a sok hülye amerikai sorozatot. :o) A helikopteres mentő maximum szállításra jó, már ahol. Ugyanis kell neki hely a le- és felszálláshoz. Egyetlen dologban veri a földi szállítást: nagy távolságon gyorsabb. De csak a szállítási időben, érkezés, elérhetőség nem jobb, sőt. A túlélési lánc első szeme az időben észlelés/segélyhívás, a második a megkezdett újraélesztés. Helikofferrel is az a baj, hogy mire odaér, már rég visszafordíthatatlan az állapota a betegnek, ha akkor hívod, amikor megáll a szíve. (Arról már nem is beszélve, hogy a helikopter nem újraélesztési eszköz)

Zsiráff 2010.02.09. 00:14:52

@váj mí: Mondjuk még mindig jobb mintha elsétálnál. De azért ha ilyen van, legalább várd meg a mentőket amíg kiérnek. Ha pedig hívod őket akkor fontos hogy:
Elmondjad HOL VAGY.
Elmondjad hogy MI A BAJ.
Elmondjad hogy MIÓTA VAN BAJ, VAGY MIKOR VETTED ÉSZRE.
Várd meg őket.

Thresher 2010.02.09. 00:15:11

Inkább az a durva, hogy ha egy ember meghal szép csendben, az hír, de egy népirtáson egy másik kontinensen már fel se kapjunk a fejünket.

Inkább ezen gondolkodnék el...

váj mí 2010.02.09. 00:17:34

@Zsiráff: Igen, mindezeket szem előtt szoktam tartani. Hál'istennek eddigi életem során mindössze 7 esetben kellett megtennem.

LustaDick 2010.02.09. 00:18:59

@Zsiráff: Ööö... emelt szintű képzésen :o) azt tanítják, hogy nix "zongorázgatás", akinél csak a leghalványabb gyanúja is felmerül, hogy sérülhetett a gerince, azt gerincsérültként kell kezelni. Azaz: rögzítés nélkül nem mozgatni (de pl. ha veszélyes a helyszín, a hivatásos se tehet mást, max. annyit, hogy megpróbál minden módszert bevetni annak érdekében, hogy a gerinc a lehető legkevesebbet mozogjon).

váj mí 2010.02.09. 00:19:18

@Thresher: Ja,az afrikai kontinensen meg 55 éven belül minden x-ik ember szomjan fog halni. Egyéb demagógia?

Mutyimatyi 2010.02.09. 00:22:19

Most regisztráltam,csak emiatt.Hogy kinek mi a felelőssége,azt a többiekre bízom.Én csak leírom,hogy a történet maximum részben fikció.Ott voltam én is a Deákon hajnalban,láttam is a lányt,aki nagyon rosszul festett,de hát lát ilyet az ember néha.Nekünk azt mondták,hogy van pulzusa és várják a mentőt,mentünk a dolgunkra.Hogy utána mi történt ,azt nem tudom.

LustaDick 2010.02.09. 00:25:03

@váj mí: Abban maximálisan igazad van, hogy már ez is sokkal több, mint amit általában megtesznek az emberek egymásért, ha baj van. Szóval tényleg ne értsd félre, amiket írtam. Csupán azt az általános tévhitet próbálnám eloszlatni, hogy ez valami ördöngősség lenne, vagy hogy a laikus olyan könnyen árthat a bajbajutottnak azzal, hogy laikus. Az elsősegélynyújtás sokkal egyszerűbb, mint azt a többség gondolná. Csak csinálni kell. :o)

Thresher 2010.02.09. 00:25:22

@váj mí: Meghalt egy darab lány a buszon. Egyébb demagógia?

Visszapofázni én is tudok...

azértmertcsak 2010.02.09. 00:25:53

@LustaDick: olvasd el mit irtam. újraélesztés, ha pedig az illető halott (beáll a klinikai halál), nem szabad elmozdítani. sőt, a biztiőröknek biztosítaniuk kellett volna a helyszínt a rendőrök megérkezéséig..

[c] 2010.02.09. 00:29:04

@Hivatásos beszólóművész: "Ez a lebasszuk a járdára oszt a busz megy tovább szitu azért elég vicces."

Egy hozzászólás az előbb belinkelt délmagyaros cikkhez:

133. Agáta 2010.02.03. 16:48
"Évekkel ezelőtt volt egy hasonló eset, ill. rosszabb. Akkor egy fiú a Kossuth L. sgt.-on haladó távolsági buszon lett rosszul - iskola után igyekezett volna haza valamelyik közeli faluba -, a vezető leszállította és ott hagyták az ájul fiút fának döntve a megállóban. Mire magához tért, valaki a karóráját is "trombizának nézte".... Róla is azt feltételezték, hogy drogos."

Ettől függetlenül nekem is gyanús a történet, de ki tudja...

nótbukk 2010.02.09. 00:30:55

dr. Hetesi Zsolt fizikus szerint aki 1960 után született nagy valószínűséggel vagy erőszakos halált hal-, vagy a járványok vagy az éhínség végez vele. És ezt egzaktul be is bizonyította az m2-ön.
Zsolti nem ilyen egyszerű elalvós halált szán a fiataloknak, hanem fájdalmasat.

LustaDick 2010.02.09. 00:30:58

@azértmertcsak: elolvastam, továbbra is fenntartom azt, amit írtam. Ugyanis a klinikai halál visszafordítható. Legalábbis egy darabig.

KenSentMe 2010.02.09. 00:31:27

@LustaDick: Nyilván egy ideális világban minden bkvs biztonságis ki van képezve újraélesztésre, és figyelik, hogy mikor zuhan meg az ember, és odalépnek, és segítenek..

egyébként teljesen modoros és offtopic, valahol München környékén történt velem, a vasúti pályaudvaron, hogy.. baráti társasággal.. szóval mindenféle olcsó szarokat ettem, és elkezdett kicsit égni a belem.. úgyhogy némi szenvedés után lefeküdtem ilyen kis padizére.. kicsit kinyújtózni magam.. és.. amikor felültem, akkor a semmiből odalépett egy ilyen gorillaszerű biztonsági őr, és néhány kedves és kijózanító kérdést követően a homlokomra tette a kezét, hogy nem vagyok-e lázas.. eszméletlen volt.. én eleve abból indultam ki, hogy csövesnek néz, és ki akar dobni.. mindenesetre életem egyik legmegdöbbentőbb élménye volt.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.09. 00:34:25

@Mutyimatyi: Akkor tehát ez az ügy is megoldódott, lehet új témát keresni :-(

váj mí 2010.02.09. 00:34:44

@LustaDick: Tudom én, hogy nem ellenem, hanem értem ;).

@Thresher: " .. de egy népirtáson egy másik kontinensen már fel se kapjunk a fejünket." Ez a demagógia fehírtezsvírem. És igen, (vissza)pofázni azt tudsz.

Nu, jó éjt mindenkinek.

LustaDick 2010.02.09. 00:36:19

@VRbagoly: Egy ideális világban mindenki, általános iskolás korától kezdve képződik újraélesztésre, elsősegélyre, és odafigyel embertársaira, hogy ha azok "megzuhannak", segíthessen. És bízhat abban, hogy fordított esetben rajta is segítenek.

Ez a világ messze van az ideálistól, de néha egészen apró dolgokon múlhat, hogy valaki életben marad-e...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.09. 00:37:14

@nótbukk: Én nagyon erős vagyok, az idei járványt már túléltem, most gyorsan falok is kicsit. Megúsztam?

Thresher 2010.02.09. 00:39:28

@váj mí: Na mutass egy hírt, vagy egy síránkozós posztot ami a haitiakról szólt, feleannyi kommenttel, és akkkor jó leszel arra hogy ne nevezzelek baromnak...

Demagógia..Jézusfasza, te tényleg elsírod magad mikor a híradóban háborúról beszélnek?

De elhiszem hogy demagóg vagyok, múlt szombaton is az voltam 16:48-kor, de akkor alkoss egy szót magadra is...

Mutyimatyi 2010.02.09. 00:42:33

@espadazo - Játékbolt:: Akkor félreérthetően fogalmaztam.Nem azt mondom,hogy nem volt halott már ott a Deák téren,hanem a történet egyik felét igazoltam valamilyen szinten.Közel sem látszottak orvosnak ,akik mondták,hogy életben van még.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.09. 00:49:10

@Mutyimatyi: Hm. Valaki felhívhatná az illetékest az ügyben, hogy nem ért haza egy rokona és azzal a busszal indult el.
Nem sok halott embert láttam életemben, de ahogy ezek a buszok mennek, kizárt, hogy ülve ott tudna maradni.
De ezentúl tény, hogy minden alvót fel fogok rázni.

azértmertcsak 2010.02.09. 00:51:18

@LustaDick: akkor segítek

A) újraélesztés
B) ha halott, hulla, akkor nem nyúlunk semmihez.

_Toto_ 2010.02.09. 00:51:40

Kamu sztori. Sehol sem jelent meg a hazai sajtóban, még a színes kishírek között sema szennybulvárban. Pedig ez nem egy hétköznapi történet.

Aki viszont ilyet kitalál, az beteg állat. Ezzel nem a posztolód kívánom minősíteni.

nótbukk 2010.02.09. 01:12:26

@espadazo - Játékbolt: az éhínséget és a járványt egyelőre megúszhatod, de a 2015 körűl kirobbanó olajválság után fokozatosan visszaállnak a 19.sz. állapotok, megspékelve 7 milliárd emberrel. hamarosan mindenki anorexiás lesz...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.09. 01:19:36

@nótbukk: Szerencsére, ha már te is tudod, hogy mikor lesz az olajválság, az illetékesek feltételezhetően felkészültek :-)
Kis fogyókúra meg úgysem fog ártani, pont az imént ecsetelte valaki, hogy milyen kövérek a mai gyerekek.

dyrtyho · http://dyrtyho.blog.hu 2010.02.09. 02:20:23

Ha kábszeres volt a csaj,akkor saját magát pusztította el észrevétlenül.Ha meg nem gyógyszerezett,akkor meg nyugodjon békében,mellesleg pedig szánalmas ez a pesti hozzá állás bizonyos dolgokhoz,mint pl ez is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.09. 06:09:29

BBBaaaazzzmeeeg.
És ezt csak így?

Szomorú és gyalázatos maga az eset is.
(Egy exem nekem is egy éve lett öngyilkos, szintén a nagy BP-n)

Egyébként a BKV orkok tényleg kapják be.
Ha már ott vannak, és nem restek büntetni mindenfelé, mindenkit, akkor egy ilyen helyzetben is megállhatnák e helyüket. De hát az már intelligenciát, meg emberi hozzáállást igényelne.

Bannor 2010.02.09. 06:23:56

@Dyrtyho: élj egy kicsit itt... majd megérted a pesti (budai) hozzáállást(!)...
mi is jobban örülnénk, ha nem jönne ide minden vidéki élősködni, hogy közben azon nyavalyogjon milyen sz@r itt.. haza lehet menni a héttornyos falvakba..

Bannor 2010.02.09. 06:25:30

@Dyrtyho: élj egy kicsit itt... majd megérted a pesti (budai) hozzáállást(!)...
mi is jobban örülnénk, ha nem jönne ide minden vidéki élősködni, hogy közben azon nyavalyogjon milyen sz@r itt.. haza lehet menni a héttornyos falvakba..

Valaki1 (törölt) 2010.02.09. 06:27:29

A LÁNYT A BKV ELLENŐRÖK ÖLTÉK MEG!

Kocsis-hagyó-demszky-bajnai-gyurcsány legfelsőbb utasítására!!!!
céljuk: A MAGYAROK KIIRTÁSA, a fiatal lányok esetében éppen azért hogy ne legyenek nemzőképes magyarok a földön!
aztán jöhetnek a zsidók betelepülni új izraelbe!

BUTA MAGYAR BIRKÁK, VÉDEKEZZETEK!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.09. 06:27:31

@_Toto_: Kamu...? Lehet. De pl. az exem öngyilkossága (ha az volt) sem jelent meg sehol. Pedig azért az is gyanús körülmények között történt. Csak az még a yardot sem érdekelte annyira, hogy nyomozzon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.09. 06:47:26

@Bannor: Sosem éreztem késztetést "vidékiként" (amúgy meg városban élek) hogy Pöstre menjek. Évente 1-2 alkalom pont elég. Odaköltözni meg végképp nincs humrom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.09. 06:49:04

@Thresher: Ha a te nőd lett volna, akkor is ezt mondanád?

Picurigor 2010.02.09. 06:50:17

Ez ma Budapest. Amikor annak idején a tesóm odakerült, akkor apukám azt mondta neki, hogy nagyon vigyázz magadra, mert pesten, ha elesel az utcán, nem fognak felsegíteni, hanem szó nélkül átlépnek majd rajtad.
Akkor azt hittem, hogy apám eltúlozza a dolgokat és még kicsit dühös is voltam rá, hogy mit paráztatja a tesómat.
Aztán én is odakerültem, és rájöttem, hogy kurvára igaz.
Pár éve télen a Határ úti buszállomáson egy férfi feküdt a földön, mínusz 3-4 fokban. Senki nem törődött vele. Tény, hogy részeg volt, de azért talán mégsem kellene ott hagyni megfagyni.
Az igazi döbbenet viszont akkor ért, amikor felhívtam a mentőket, és ők sem akartak kijönni...

Hogy meghal egy ember, bár ez az élet rendje, azért mégiscsak szomorú. Az is szomorú, hogy a többiek - ha egyáltalán észreveszik - nem törődnek ezzel. De az igazság az, hogy ha észre is veszik, akkor sem biztos, hogy tudnak rajta segíteni.
Két éve halt meg a nagybátyám. Otthon, családja körében lett rosszul, mégis, a kiérkező mentő öt perc múlva már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Szomorú, de ha valakit szólítanak, senki nem tehet semmit.

A fenti esetben az igazán felháborító, hogy a személyzet helyett az utasoknak kellett a halott lányt levinni a buszról, stb.

Dr.Traktor 2010.02.09. 07:05:35

elég hidegrázós történet, de szerintem sincs semmi megrázó vagy meglepő benne.

arra azonban roppant kiváncsi lennék, hogy a deák téren felszálló utas mégis hogy állapította meg ránézésből, hogy a zenével a fülében ücsörgő lány halott.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.02.09. 07:15:34

Ez egy megtörtént eset vagy egy városi legenda? Én inkább az utóbbira tippelnék.

Egregor 2010.02.09. 07:22:18

@espadazo - Játékbolt:: előre szólok, ha történetesen engem ébresztenél fel, nem nézem ki vagy, bepancsolok egy nagyot.

nemecsek ernő áruló 2010.02.09. 07:32:49

A nagyvárosok betegsége. Sajnos.

freaky (törölt) 2010.02.09. 07:35:42

Tudod ki nézné??!!!?
Nekem egyet már végig kellett néznem, mert úgy féltem, hogy nem mertem hozzányúlni. Azóta nem vagyok normális. Az sem érdekel, ha megölnek utána, de visszacibálom, ha tudom, mert így nem lehet élni!!!!

LustaDick 2010.02.09. 07:42:13

@azértmertcsak: No, akkor lassan, még egyszer, a te kedvedért.

a) Csak halottat lehet újraéleszteni, élőt nem. Utóbbit szerencsére nem is kell.
b) Ez csak akkor igaz, ha egyértelmű jelei vannak annak, hogy esélytelen újraéleszteni (pl. mert nincs feje, esetleg nyár kellős közepén kihúzod a tóból és korcsolya van a lábán, vagy egyértelműen bomlásnak indult, stb...). Minden egyéb helyzetben meg kell próbálni az újraélesztést. És kevesebb CSI-t nézni. :o)

Kerámia_53 2010.02.09. 07:52:00

Így jár, aki "zenét dug a fülébe"!:-))) Én is kírtam az Internetet egy CD-re, hogy meglegyen, ha elmegy a netem...:-)

LustaDick 2010.02.09. 07:56:32

@Picurigor: "Az igazi döbbenet viszont akkor ért, amikor felhívtam a mentőket, és ők sem akartak kijönni..."

No, engem meg ez döbbent meg. Ugyanis ha felhívod a 104-et, akkor a földön fekvőhöz kiküldik a kocsit. Azon egyszerű okból kifolyólag, mert nem biztos, hogy részeg (lehet pl. cukorbeteg is!), és ezt az irányító onnan, az irodából nem tudhatja. Csak arra tud hagyatkozni, amit te telefonon elmondasz neki. Egyébként pedig a hívásokat rögzítik, tehát ha egy komoly esetet "leráznak", akkor tessék szólni a Markó utcában (OMSZ központ). De nem hiszem, hogy erre szükség lenne. Sokkal inkább fordul elő olyan, hogy valaki merő mókából riasztja a mentőket, akik kivonulnak, és se helyszín, se beteg, se bejelentő... Miközben valahol máshol tényleg szükség lenne rájuk.

Sajnos az otthoni esetekre is igaz, hogy önmagában a hívás sajnos kevés, mert akármilyen gyorsan is ér ki a mentő, az esély szempontjából értékes első perceket már nem tudják behozni.

LustaDick 2010.02.09. 08:08:08

@Zsiráff: Szerencsére ebben az irányítás is segít, azzal, hogy kérdez. A leggyakrabban egyébként azt nem tudják megmondani, hogy pontosan HOL vannak.

Nyomek 2010.02.09. 08:11:05

"A Deák térnél aztán egy felszálló utas ránézett az addig mozdulatlanul ücsörgő lányra, és feltette a kérdést: nem veszik észre, hogy a lány meghalt?"
...
"Az egyik utas lehordta az ellenőröket: ne álljanak úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne"

A történet üzenete: segíteni senki sem fog, de baszogatni másokat, hogy segítsenek és csináljanak valamit - az nagyon megy.
Ráadásul az észosztás még a posztok között is folytatódik. Nemhiába, az internet mindent elbír. Jó látni, hogy vannak köztünk hősök, akik ilyen helyzetben a mellényzsebükből egy defibrillátort előrántva csodákat művelnének. A baj csak az, hogy önmaguk fényezésén kívül alaposabban nem ismerhetjük meg ezeket. Gyanítom, hogy éles helyzetben csalódnánk bennük.

Végeztem, folytatódhat az öntömjénezés.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.09. 08:20:08

@futura:

"@Grift: 2010.02.08. 19:03:29
Most hogy jön ide, egy több mint 30 évvel ezelőtt történhetett (amúgy alig hihető) történet?"

sehogy. és nem alig hihető, hanem nyilvánvalóan baromság. mint az ahogy egy ráadásul hívő ember kiakad azon, hogy valaki meghal. hűbaszki és a buszon. és akurva bkv és az utasok meg a biztonságiak. látványosan haldoklott? habzó szájjal vergődött, haláltusát vívott? közönyösen nézték mindezt a népek? lófaszt. szegény, szép csendben elment. mindenki azt hitte -egy kivétellel- hogy alszik. éjszakai járaton! na még ilyet sem láttunk.
rajta kívül aznap meghaltak, sportolás közben, kórházi ágyon, van akit lebombáztak egy afgán kuplerájban, wc-n, autóban, lezuhant egy repülővel, fal omlott rá, felrobbant, bányába fúlt, folytatható. egy hívő ne omoljon össze attól, hogy meghal az ember. vagy ha igen, kérjen megerősítést a plebánosától, mert nagy a baj. a halál körülményei nem indokolták a nyálkönnyeket.
na, erről szólt a papírvékonyra kijárt néger. :)

neurotikk! (törölt) 2010.02.09. 08:21:51

Csak hogy pozitiv is legyen es ne csak a szokasos nyafogos/fikazos stilust hozzam.
Budapest hozzaallasarol a mas bajahoz.
Egyszer metron volt, hogy muszaki hiba miatt megallt ket allomas kozott. Gyenge vilagitas volt szerencsere, de nyar leven eleg fulledt volt, a kocsi csak felig volt tele, ulohely nem volt, en is alltam az ajtonal. Egyszercsak valaki kialtott, hogy 'kapjak el a lanyt'. A velem szemben az ajtonak tamaszkodo lany kicsit osszeakadt szemekkel nyoszorogve csuszott le a falon, a terdei kezdtek megadni magukat. Ketten, de ha jol emlekszem akar harman is ugrottunk hozza, ketten a hona ala karoltunk de akkor mar semmit nem tartott, epp csak haritottuk az eseset hattal a padlora. En fogtam a fejet a tarkojanal, a masik utas eloreszolt a vezetonek hogy valaki rosszul lett. Felig volt eszmeleten, kicsit nyoszorgott, tagoltan de hangosan megkerdeztem a bezartsagtol fel-e, razta a fejet, akkor kicsit megnyugodtam, hogy nem lesz duhroham vagy mittomen, nem tudom mire lenne kepes egy klausztrofobias. A vezeto visszaszolt, hogy a kovetkezo megalloba kert orvost, valaki adott egy uveg asvanyvizet a lanynak aki kozben szep lassan osszeszedte magat, asszem el is pirult mikor tudatosult micsoda figyelem veszi korul, mindenesetre lathatoan zavart es halas volt. A felajanlott helyeket, hogy oda vegigfekudhet mar nem is fogadta el, orvost se kert, azt mondta nincs betegsege, ugy latszik csak megszedult a fulledt melegtol. Felkisertuk meg a mozgolepcson ketten, elkoszontunk, szegeny nem birt szegyellosen halalkodni.

Rajtam kivul eleg sokan segitettek, igazabol mindenki aki a kornyeken volt es tudott es amennyire szukseg volt.
Ilyen is van.

Picsasereghajtó 2010.02.09. 08:26:15

Én viszonylag sűrűn utazom ezen a vonalon. A 950-es az egyik legfőbb bulijárat, amely a belvárosi szórakozóhelyek és a külsőbb kerületek között teremt kapcsolatot a 3-as metrót helyettesítve éjjel. Így szombat-vasárnapi hajnalokon egyáltalán nem meglepő, hogy sok olyan utas van a buszon, aki túlitta-túllőtte-túlszívta magát az éjjel. Sajnos ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő hogy senkinek nem tűnik fel egy ránézésre buliból hazafelé tartó, részegen alvó fiatal lány.

LustaDick 2010.02.09. 08:29:24

@Grift: "szegény, szép csendben elment. mindenki azt hitte -egy kivétellel- hogy alszik. éjszakai járaton! na még ilyet sem láttunk. "

Nagyon szép kép, igazán romantikus, de azért hortyogó-szuszogó, pirospozsgás halottat ritkán látni. Sokkal inkább szoktak hamuszürkék (sápadtak) vagy nagyon lilák lenni, és ez bizony elég feltűnő. Kéne, hogy legyen, ha egy icipicit is foglalkozunk a környezetünkben fellelhető emberekkel.

Egyébként ha valakit érdekel, akkor itt találja ábrákkal együtt az újraélesztés menetét: www.maltaitanfolyam.hu/letoltes/2009_gyak_bls.pdf

deputy sheriff 2010.02.09. 08:31:58

@Redcap: New Yorkban nem jar a metro ejszaka.

segitoember 2010.02.09. 08:32:59

@LustaDick:

"Nagyon szép kép, igazán romantikus, de azért hortyogó-szuszogó, pirospozsgás halottat ritkán látni. Sokkal inkább szoktak hamuszürkék (sápadtak) vagy nagyon lilák lenni, és ez bizony elég feltűnő. "

Te nem láttál még halottat, ugye? Vagy éjszakai buszt? Vagy téli öltözéket?

Kicsit foglalkozhatnál a környezetedben fellelhető emberekkel!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.09. 08:33:40

@LustaDick:
tudja milyen hamuszürke voltam én boldogult úrfikoromban, mikor az éjszakain szpíddel szétlőve afterpartyra igyekeztem? azért pofán is vágtam volna magát, ha elkezd noszogatni, hogy meghaltam e. :)
látott maga már halottat? nem mind olyan rémes ám, mint a helyszínelőkben.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.09. 08:33:56

@Egregor: "előre szólok, ha történetesen engem ébresztenél fel, nem nézem ki vagy, bepancsolok egy nagyot. "

Akkor mielőtt felébresztek bárkit, megkérdem tőle, hogy te vagy-e az!

neurotikk! (törölt) 2010.02.09. 08:39:58

@Nyomek: "de baszogatni másokat"
Keress egy tukrot.
Addig is idezek: " az utasok vitték le a lányt a busz mellé, a járdára".
Az lenne a baj, hogy nem alltak lancba az utasok es adtak kezrol kezre a lanyt, mindenki, kivetel nelkul?
Amugy igen, egymas baszogatasa mint jellemzo az ugyanugy hiheto, mint hogy eszrevetlenul meghalhat valaki a 950/914-esen, az aktualis konkret reszletektol fuggetlenul.

Senkifia 2010.02.09. 08:41:48

@LustaDick: aki az éjszakai buszon,télen,nagykabát,sál,sapka-szerkóban alzik,az mind feltünően hangosan horkol(tyog)? mert a sapkasáltólelég kizárt,hogya szürke halotti mvoltot észrevedd. És ha nem hortyog minimum 40 decibellel, akkor ,feltéve,ha em dölsz a vállára, egy bkv buszon kizárt,hogy meghalld a lélegzését.
nem kéne okoskodni. Szerintem :)
amúgy meg ez megjelent máshol is,vagy csak az index tette ki, a szokásos szutykokkal együtt,mint "hírt",a blogok közé...?

LustaDick 2010.02.09. 08:43:31

@segitoember: Láttam már halottat. Nem volt pirospozsgás, és kicsit sem lélegzett.

Senkifia 2010.02.09. 08:44:49

@Sün! balázs: ...és milyen igazad van...a 950en ezzel a lendülettel, aki nem áll,mind meg van halva :) legalábbis 2 év éjszakaibuszozás után,a 950en,eza szerény meglátásom.

adenocarcinoma · http://adenocarcinoma.blog.hu/ 2010.02.09. 08:45:30

Első gondolat: irigység! Így szeretnék meghalni én is… „észre-vétlenül”, kényelmesen elhelyezkednék, zenét dugnék a fülembe és elaludnék…

Második gondolat: MEMENTO MORI! Sem a helyet sem az időt sem a módot nem mi választjuk meg. Csak az öngyíkosok, de ők meg gyávák az életre, még ha szar is, akkor „csak” ÉLET. Kioltani nincs joga az embernek. Az életet kaptuk, és el is veszítjük, hiszen ezt tapasztaljuk, akkor ez a valóság? Szókratész barlangelmélet vagy Mátrix…

Harmadik gondolat: felelősség! Hogyan viszonyuljunk a halálhoz? Mikor halott egy ember? A magam részéről halhatatlan akarok lenni, és eddig sikerült is. Mit hoz a holnap? Nem tudom, kicsi a valószínűsége, hogy utastársaim cipeljenek le a buszról, de ha így is lenne, akkor már nekem mindegy. Vagy a fene tudja… „Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.” János 11:39… ne de ez meg már innentől hit kérdése…

+1 gondolat: adenocarcinoma.blog.hu/2009/09/21/bodhisattva ...

segitoember 2010.02.09. 08:46:13

@LustaDick: És honnan tudod, hogy nem lélegzett?

Senkifia 2010.02.09. 08:47:14

@LustaDick: biztos nem lélegzett?mert ha bkv buszon láttad,kétlem,hogy önerőből hallottad volna a lélegzést... sálsapka nagykabát volt rajta?
ennyit erről.

Senkifia 2010.02.09. 08:52:58

@Sün! balázs: "Sajnos ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő hogy senkinek nem tűnik fel egy ránézésre buliból hazafelé tartó, részegen alvó fiatal lány." ez 100 évvel ezelőtt, falun még lehet,hogy "sajnos" volt. Manapság pesten örül az ember,ha élve,fényes nappal , gyaloglás közben észreveszik,és nem lökk fel azutcán. Éjszakai buszon a közönség fele spicces, vagy alszik, a másik fele zenét hallgat. eseteg meghalt. Most hogylehetne elváni,hogy így bárkibárkiről tudomás vegyen.Netán észrevegye,hogy nem lélegzik....?
az a sajnos,hgy egy jó kis kocsmai,vagy vendéglői összeruccanás helyett itt-ott ül mindenki a gépe előtt,és virtuálisan szidja a másikat..... Na ez már sajnos.

Téglagyári Megálló 2010.02.09. 08:56:08

@nótbukk:

"dr. Hetesi Zsolt fizikus szerint aki 1960 után született nagy valószínűséggel vagy erőszakos halált hal-, vagy a járványok vagy az éhínség végez vele. És ezt egzaktul be is bizonyította az m2-ön."

No azt a bizonyítást megnézném...

Téglagyári Megálló 2010.02.09. 08:57:05

@rexter:

Igen, a nép ópiumát használja, ez többek között arra sarkallja, hogy küzdjön a közöny ellen.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.02.09. 08:57:24

@LustaDick: Én még nem láttam lila halottat. A helyszínelőkben inkább a széjjel szakadt fajták szoktak lenni.

Téglagyári Megálló 2010.02.09. 09:12:53

Amúgy meg lehetne oldani, hogy soha ne kerüljünk címlapra?

Wendriner Tódor Emánuel 2010.02.09. 09:28:48

nem tudom, mit lehetett volna tenni, illetve nem tudom, mi történt pontosan. ha a lány egyszerűen csak rosszul lett és minden jel nélkül, hirtelen meghalt, hogyan kellett volna észrevenni? megtapogatni, tükröt tartani a szája elé? bizony sajnálatos, de van olyan, hogy valaki csendben, egy sóhaj nélkül meghal. nem lehet mit tenni.
mellettem már meghalt egy ember, egy autóban utaztunk, őt a szíve vitte el, azt észre lehetett venni.

Démonmac1 2010.02.09. 09:46:43

nem értem ezt a posztot
általában az ember gunnyasztani szokott a buszon - csöndben és diszkréten meg lehet halni közben.
Ha áll és összeesik akkor nyilván feltünik -ha valaki összrogy- de így?

Don ZOZI 2010.02.09. 10:00:49

Valaki nem tudna egy másik forrást megjelölni, mint ez a blog? Érdekes, hogy mindenki innen szedi az információt a google szerint.

Se MTI, se origo, se index, se blikk ( :) )...

Amíg meg nem erősíti valaki, addig ez nekem photoshop.

kvadrillio 2010.02.09. 10:11:21

Mélyen sajnálom. :(

..de ez, sajnos bárkivel, bármikor, bárhol megtörténhet...

Azért azt gondolom, az utasok azért segítették le a buszról az élettelen testet, mert BKV-s nem volt fellelhető a közelben.

mxz 2010.02.09. 10:11:34

@Don ZOZI: ha a blikk ir valamit azt elhiszed?

:DDDD

aachi2 2010.02.09. 10:15:42

szerintem normális hogy nem vették észre. az ember nem erre figyel állandóan egy éjszakai buszon.

Illetékbélyeges elvtárs 2010.02.09. 10:24:04

ez egy pont akkora hoax, mint a múltkor az óvodából elrabolt és kivégzett négyéves kislány szívfacsaró története. Rémhírterjesztést kézlevágással kellene büntetni

MEDVE1978 2010.02.09. 10:25:40

Itt szerintem nem terheli azért felelősség a biztonsági őröket, mert nem veszik észre, hogy a lány meghalt.
Egy éjszakai buszon az utasok fele részeg, negyede munkába megy vagy éppen hazafelé tart az éjjeli műszakból, fennmaradó negyedében egyaránt található hajléktalan és véletlenül odakeveredett turista.
Diákkoromban naponta jártam éjjeli busszal és 3-4 óra körül az emberek háromnegyede magába fordulva aludt.

Az viszont, hogy a biztonsági őrök a lány testét nem segítettek levinni a buszról, illetve nem ők intézkedtek (hívták a mentőket), hiba.

uf28x61 2010.02.09. 10:32:24

@deputy sheriff: New Yorkban egesz ejszaka 20 percenkent metro az osszes vonalon.

accountantgirl 2010.02.09. 10:34:23

@LustaDick: én édesapámhoz hívtam ki a mentőt, tanult elsősegélynyújtó lévén elmondtam a szükséges dolgokat, sőt még azt is mivel kezelték a kórházban előzőleg, erre kiküldenek egy orvost meg egy ápolót mentő nélkül a rosszul levő szívbeteghez, majd ők hívták a mentőket. Ez egy órás cécó volt. Ha olyan nagyon tudnak a diszpécserek, mért nem veszik komolyan azt, aki szinte diagnozist mond el nekik. Tudtommal a szívroham nem játék. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb baj, meg azon hogy időben telefonáltam .

Egyébkén a csajszira visszatérve: ha igaz a történet ha nem egy két hozzászóló elgondolkodhatna.

Szép napot mindenkinek.

uf28x61 2010.02.09. 10:35:07

csak kimaradt az allitmany.
gyk. New Yorkban egesz ejszaka 20 percenkent jar metro az osszes vonalon.

DG 2010.02.09. 10:35:20

@Mawhonic: ranezesre. Mint az osztrak rendor a sebesseget.
Neki olyan szeme van.

hoel 2010.02.09. 10:48:46

Isten nyugosztalja, de mitől halt meg? Nyilván nem a bkv szarságától. Erősen kamuszagú a sztori, egyébként. Pl " felszálló utas" ránézésre tud halált megállapitani? Annyira, hogy éjszakai buszon megkülönbözteti az alvó ittast a hullától ránézésre? Igazi parafenomén lehetett.

vaniliatudat 2010.02.09. 10:51:52

Én is lettem már rosszul buszon. (Kamaszkoromban gyakran elájultam levegőtlen helyeken, de akkor már egy ideje nem fordult elő.) (A 139-esen, aki ismeri, tudja, hogy reggelente kellemesen tömött szokott lenni, és elég lassan araszol.)
A végállomás előtti utolsó megálló után már éreztem, hogy gond lehet, de azt hittem, pár méter a következő megálló, kibírom. Na meg mit is tudnék csinálni, dugóban, tömegben?
Hát nem bírtam ki. És nekem sem segített senki, pedig már csúsztam le az ülésről, és azt vettem észre, hogy mindenki leszállt, üres a busz. Amikor valahogy levánszorogtam, és megálltam a megállóban, akkor jött oda egy hölgy, és megkérdezte, hogy rosszul vagyok-e. Mondtam, hogy "köszönöm, már nem" :)

Ugyanezen a buszon korábban - kellemes eső utáni őszi nap, minden ablak csukva - egy úr kiabálva hordta le a körülöttem állókat, hogy "nem látják, hogy a kishölgy rosszul van?! nyissanak már ki egy ablakot!". Ő hívta fel arra is a figyelmemet, hogyha valaki elájulna, de nem tud "eldőlni" magától, mert nincs hely vag hasonlók, abba bele is halhat.

Szerintem a sztori akár kamu, akár valóság, mindenképp érdemes jobban odafigyelni az utastársainkra. Egy halálnak néha vannak előzményei, laikusok számára és észrevehető jelei.

vaniliatudat 2010.02.09. 10:54:51

Egyébként meg olyan hülyék vagytok. Mi az a duma, hogy "ugyan hogy tudná egy félszálló utas megállapítani, hogy halott?!"
PL.: természetellenesen kidüllednek a szemei, kilóg a nyelve (lehet, hogy viccesen hangzik, de ez még egy sima ájulásnál is előfordulhat), vagy bármi természetellenes van a külsejében. Szóval AKÁR láthatja is, hogy halott...

Sadist 2010.02.09. 10:58:13

@LustaDick: Ott cseszted el, hogy nem nézted meg van-e a szájában valami. Ha hátrahajtod a fejét, akkor ami eddig a szájában volt simán megy a tüdejébe, és megfullad. Akkor meg már nyomkodhatod a mellkasát, nem sokra mész vele.

csendes többség 2010.02.09. 11:03:51

közöny... ez az ami most itthon leginkább megmutatkozik, senki nem foglalkozik senkivel, még talán magával sem.

nem normális ez...

Donor 2010.02.09. 11:06:04

@accountantgirl:
És apukád jól van?
A mentőn ritkán van orvos, szóval jobban járt apád az orvossal. Az orvos mindent meg tud tenni ami ilyen esetben szükséges a mentőtiszt nem biztos hogy rendelkezik eszközökkel a stabilizáláshoz.

Cégem most szerzett be 3db automata defibrillátort, ennek kapcsán aki akart részt vehetett egy életmentő tanfolyamon, ahol a szokásos elsősegély nyújtáson kívül pont azt tanították mit kell tenni szívroham esetén.

Bár nem olvastam végig de jó pár hozzászólás közül senki nem mondta a jó megoldást.

A halál beálltát orvos állapítja meg. Ezért addig eszméletlennek kell tekinteni...kivéve ha egyértelműen életidegen állapotban van. (cafatokra szakadt, hullamerevség, keményre fagyott)
-Eszméletlen embernél előbb meg kell próbálni felvenni vele a kapcsolatot.
-megvizsgálni hogy lélegzik e
-hívni a mentőket
-ha nem lélegzik megkezdeni a mesterséges lélegeztetést és szívmasszázst. (2 befújás 30 mellkas kompresszió, de ha a be fúvás elmarad, az sem probléma, a szívmasszázs a fontos az életben maradáshoz)
-Ha van automata defibrillátor akkor addig kell a szívmasszázst fojtatni amíg meg nem érkezik és rá nem akasztják, ahol az automata fogja mondani mikor hagyd abba.
-Ha nincs defi akkor a mentők kiérkezéséig kell fojtani.

A fenti esetben is ezt kellet volna tenni, nem csak úgy rámondani hogy halott. És igen is ezt azért legalább a buszsofőrnek illene tudnia.

Ezt kéne tanítani az iskolában pár hülyeség helyett, minden évben egyszer, hogy belerögzüljön az emberekbe.
Meg a munkahelyeken a tűz és munkavédelmi oktatás üres fecsegései helyett (hogy kitöltsék az időt és pénzt lehessen felvenni) ilyeneket kellene okítani.

NICKnolte 2010.02.09. 11:10:24

én voltam az a lány...ez meg egy fos

Donor 2010.02.09. 11:16:34

@LustaDick: na igen, ez a jó megoldás

Donor 2010.02.09. 11:19:36

@LustaDick: Amúgy meg fórumon nem lehet tanítani mert mindenki csak ír, de nem olvas :( és akkor jönnek itt hogy milyen borzasztó a közöny, miközben saját magukról beszélnek.

Szerintem ebben az esetben nem az volt a probléma hogy nem vették észre, hanem az hogy nem kapott elsősegélyt amikor észrevették.

A felszálló azért vehette észre mert ő nézett rá az arcára a többiek előre vagy kifelé bámultak. A lány tarkójából meg lehet hogy nem derült ki hogy eszméletlen.

bicajos 2010.02.09. 11:26:43

valamelyik mandineres hívja már fel győrfi pált az omsznél, hogy kamu-e a sztori vagy sem. amíg ez nem történik meg, addig ez itt csak egy kísérlet, szociológiai felmérés, neaggyisten szimpla átverés.

parttalan 2010.02.09. 11:30:03

Látatlanban is nagyon sajnálom a lányt. :( Amikor fiatal - korombeli- hal meg, az mindig elszomorít.

Georgigi 2010.02.09. 11:31:50

"Lehet, hogy drogos volt, vagy ki tudja, mi történt vele"
Tessék! Te is rögtön előitélkezel.
Ennyi

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2010.02.09. 11:32:48

Vagy igaz a story,vagy nem,de a lényeg az,hogy hihető,amennyire szarnak egymásra az emberek,főleg itt budapesten...Anno mikor a fővárosba költöztem,eleinte segíteni próbáltam a buszra felszálló hölgyeknek,ha nagy csomaggal bírkóztak,erre vagy hülyének néztek,vagy megrémültek,azt hiték ki akarom rabolni őket....

smartdrive 2010.02.09. 11:35:43

most komolyan senki nem arra kapja fel a fejét, hogy egy huszonéves meghal nem erőszakos halállal, nem különleges körülmények között?

Don ZOZI 2010.02.09. 11:35:50

@mxz: Miért te nem? :)

De őszintén kétkedéssel fogadok egy hírt, ami csak EGY blogon jelenik meg és minden más blog ezze hivatkozik.

SEMMILYEN hivatalos (vagy ahhoz közeli) hírforrás sem tud erről az esetről.
Számomra ez a történet KAMU!!!

Trackback 2010.02.09. 11:44:37

Meg amúgy is fel van fújva az egész: valóban szörnyű a dolog, de hát az emberekkel történik ilyen sajnos nap mint nap, hogy meghal valaki. Ez most éppen egybuszon történt. Ott tilos?

Másrészt akik itt óbégatnak a "közönyről", azok vajon minden esetben orvosi vizsgálatot alkalmaznak az utastársaikon, és meg is teáztatják őket, ha hideg van? Lehet, hogy beteg volt a lány, és infarktust vagy agyvérzést kapott, és tényleg úgy tűnt, mintha csak aludna. De lehet, hogy drogos volt, és azért halt meg, mert túllőtte magát. Sokminden lehet.

Szánalmas a cikk: a sok idióta, tévén nevelkedett pöcs el van szokva attól, hogy létezik olyan, hogy halál, és ezzel ilyen hírekből képes csak szembesülni.

Ez óvoda.

Trackback 2010.02.09. 11:48:57

Másrészt az éjszakai járatok utasai inkább egy balkáni város bányászainak tivornyázó hordáira emlékeztet, mint egy európai főváros értelmes fiataljaira. Néha úgy hozza a sors, hogy nekem is éjszaka kell utaznom, de hányhatnékom van attól, amit ott látok, és én sem a másikat nézem uatzás közben, hanem bámulok kifelé az ablakon, és a hátralévő megállókat számolom.

Ettől én nyilván máris "közönyös" vagyok?

Hoffy 2010.02.09. 12:00:16

Igen részvétem a szüleinek, barátainak. Sajnos az ember nemcsak megszületett hanem meg is hal. Hogy mikor az sok esetben nem rajta múlik. De nem lehet azt mondani, hogy fiatalon nem lehet meghalni, de a születés napjától bármikor. A kérdés csak az, hogy mi lesz utána, rendbe van e az élete, vagy nincs. Mennyország vagy pokol az örökkévalóságban. ez itt a nagyobb probléma. Mindkét helyről láthattok beszámolót és mindenki saját maga választhat, de csak amíg él. A pokolról: www.youtube.com/watch?v=THD1dl_fMag A Mennyországról: video.google.com/videoplay?docid=-194900978556416488&ei=aj9xS4HSC4Ss2AKYrsXTBg&q=%22video.google.com%22Mennyei+tal%C3%A1lkoz%C3%A1sok&hl=hu#

Démonmac1 2010.02.09. 12:08:07

"Ott cseszted el, hogy nem nézted meg van-e a szájában valami. Ha hátrahajtod a fejét, akkor ami eddig a szájában volt simán megy a tüdejébe, és megfullad"

már csak az hiányzik hogy feljelentsenek nemi erőszakért..:)

Az esti járatok nem arról híresek hogy az ember nézegeti a másikat -ritka ellenszenves és agresszív népek tudnak utazni rajta..:(
egy szóváltás meg baromira nemhiányzik.

Démonmac1 2010.02.09. 12:10:13

"kérdés csak az, hogy mi lesz utána, rendbe van e az élete, vagy nincs. Mennyország vagy pokol az örökkévalóságban"

:DD
Ujjászületés van, semmi pokol, vagy mennyország:)

láttam egy matricát: "ha a mennyországban nincs csoki, rám ne számítsanak:)"

Laciii 2010.02.09. 12:29:33

Mentőt hívtak utána, szóval szerintem akkor is hívtak volna ha ad bármi jelet.

Egy egészségesnek tűnő ember is bárhol, bármikor meghalhat, ezen nem lehet változtatni, akármennyire is borzasztó.
De ez személyes tragédia, nem társadalmi.

Nem megyek el egy fekvő ember mellett, hogy úgyis részeg és alszik, eddig mindig az volt, de egy ránézést megér.
Viszont egy mozdulatlanul ülő emberről nem is gondolnám, hogy meghalt, egy éjszakai járaton senki nem fogja tapogatni a többiek nyakát, hogy megnézze van-e még pulzusa. Nyáron még talán látná az ember, hogy nem lélegzik, de télen nagykabátban kevés ember van aki ezt ránézésre kiszúrja.

II.Briandrew 2010.02.09. 12:36:28

és hány ember hal meg az ember szeme láttára az utcákon??? hajléktalanok, drogosok vagy csak éppen szívrohamot kapók...miért kell ezen felháborodni?

Marr 2010.02.09. 12:37:44

Pár éve a 906-oson két csaj szállt fel az ajtónál, ahol álltam. Az egyik teljesen normálisan nézett ki, a másikat támogatta, próbálta állva + ébren tartani. Én meg görcsösen szorítottam a mobilom, hátha mentőt kéne hívni. Végül előttük szálltam le, és azóta is zavar, hogy nem szóltam rá a józanabb csajra, hogy hívjon segítséget...

Ilyenkore mit csináltok? Ha a látványosan rosszul van valaki társaságban, de a mellette levőket nem érdekli?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.02.09. 12:40:25

Nem csak az a felháborító, ami a buszon történt, hanem az is, hogy kegyeleti nézeteket félredobva megjelenik egy ilyen poszt, úgyhogy dobray a szekusok és az utasok mellett te is szégyelheted magad...

Marr 2010.02.09. 12:48:35

@Démonmac1: Nemrég egy nappali járaton utaztam valakivel, aki teljes erőből ütötte az ablakot + rúgdosott mindent és dobált, mindeközben csukott szemmel ült. Sajnos el kellett volna mennem mellette, hogy szóljak a sofőrnek, és fejmagasságba is lazán rúgott, úgyhogy inkább leszálltam, és hívtam a BKV-t, hogy tudjanak róla, segítsen valaki erős a sofőrnek, ha lehet. A nappali is lehet para. :/

Pentastar 2010.02.09. 13:01:48

@Démonmac1: Én sem értem. Mi a tanulság? Elgondolkodni? Hogy figyeljük mostantól jobban az arcokat az éjszakain (ellenőrizni mondjuk,hogy alszik-e vagy meghalt, stb.)?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.02.09. 13:12:34

@Pentastar: Ha így lesz, akkor innentől kezdve nem lehet majd ott nyugodtan aludni :D

phaszfej 2010.02.09. 13:23:24

AKi tud segíteni, az segítsen, de utána kussoljon! Nem kérheti számon senkin, hogy miért nem segített. Meghalt egy kiscsaj, ez meg itt még meg is írja a kegyelettel nem törődve, csak hogy magát fényezhesse, hogy jaj de bunkó mindenki a földön.

nótbukk 2010.02.09. 13:50:00

@Téglagyári Megálló: éppen ez a hitetlenség a legfőbb veszély. 2004-óta csökkennek az olajhozamok, de a 150 dolláros hordónkénti ártól egy pillanat alatt válságba jutott a világgazdaság...
az egész civilizáció az olajra épül és már 8-10%-os hiány hatására összeomlanak a kulcs ágazatok. ez hiány a Petrobras nyilvános prezentációja szerint 2015-ben várható. 5 év alatt nem lehet átállni semmire...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.02.09. 13:53:13

@nótbukk: Van még ott olaj. USA nyílván nem viccből harcol Irakban.... most jött ki egy tanulmány amúgy is, hogy Afganisztán alatt találtak minden földi jót.

Másrészt meg kell nézni a "nagy emberek" mibe fektetnek és érdekes módon egyik se rohan, hogy alternatív energiaforrásokra fordítsa a pénzét. Vajh miért? Mert nem üzlet! Miért nem üzlet? Hát mert van még egy csomó olaj! Ugye, hogy ugye? :)

nótbukk 2010.02.09. 14:27:57

@Tomi from Space: Bárcsak igazad lenne, én is nagyon szeretem ezt a "luxus" életet ami most van. mindenhova kocsival megyek, de a mostani óvodásoknak felnőttkorukban is csak a bicaj marad.
Kuba és észak-korea gazdasága 100%-ig fenntarthatóvá vált az embargó miatt, de én már úgy nem szeretnék élni...

Frakk_a_macskák_réme · http://multipedia.hu/page/ajanlo/ 2010.02.09. 15:12:44

az tényleg baj, hogy nem képesek az emberek segíteni, nehogy bajt okozzanak (maguknak). A saját piti érdekeik miatt hagynak másokat meghalni, ez annyira gáz már.... az én szememben semmivel nem jobb az, aki hagy mást meghalni, mint az, aki beleszúrja a konyhakést 20 forintért

dyrtyho · http://dyrtyho.blog.hu 2010.02.09. 15:15:55

@Bannor: Valamit félre értettél barátom,én is pesti vagyok (sajnos),de én már unom a többi emberek hozzá állását a dolgokhoz,ha én ott lettem volna,akkor biztos segítettem volna vagy valami,de a többi ember ilyenkor csak állnak és bambulnak mint a bárányok.

váj mí 2010.02.09. 15:47:49

@Thresher: Tudod mit, nevezz baromnak, ha jól esik. De a demagógiádból ez semmit sem von le ....

[c] 2010.02.09. 16:12:29

@LustaDick:
hu.wikipedia.org/wiki/A_hal%C3%A1l_gyan%C3%BAjelei#Korai_jelek

Szerintem egyik sem olyasmi, amire egy hozzá nem értő mindenképp felfigyel a télikabát alatt.
Ha belenéz az arcába (ahogy valószínűleg a buszra felszálló ember tette), akkor feltűnhet neki.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.06.17. 18:29:24

Amikor a lét létezik, akkor abszolút, a lét az, ami abszolút, nem pedig az abszolút az, ami lét, de ez idáig a létezés léte sohasem érte el az abszolútat. -- A kimerülés abszolút, ha erejét az abszolút benne létező erejéhez viszonyítjuk, de a kimerülés már ezelőtt is létezett, és lesz még rá példa későbbi is a végtelenben.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.06.18. 19:20:48

Nem, Antonin Artaud nem volt manicheus, ahogyan azt Doktor Ferdière elhitette magával, hiszen a manicheusok Isten Rossz Szellemtől való örök és egyképpen örök létezésében hisznek, de Isten, aki Jézus Krisztus, sohasem hitt a rossz szellem, sem a Gonosz létezésében, amely Isten színe előtt csak ürülékes és tűnő illúzió, és amely visszautasíttatik a Nemlétbe, hiszen csakis a Nemlétből való. Antonin Artaud sohasem követte el ezeket a hibákat, és Ön tisztában van vele, hogy ami engem illet, nyilvános támadás ezt állítani, és igazság szerint megtagadása annak, hogy valódi lényemet ismerjék fel.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.06.20. 23:57:42

A dolgok hipnotikus tudattalanjával harcban álló én problémája az, hogy tulajdon problémái ragadják magukkal, amikor pedig neki kéne a problémákat magával ragadnia,
amikor a tudattalanba tekintünk, hogy megoldjuk az én problémáját, az az érzésünk támad, ebben a tekintetben Ön is hasonló hozzám, hogy seregestül közelítenek a képek, amelyekben tévedés volna hinnünk, és amelyek ellen ugyanígy tévedés volna küzdenünk is,
én lemondtam a küzdelemről, de úgy hiszem, az egyetemes tudattalan gyűlöl minket, és akárcsak Ön, vagyis ahogy minden tudatos ember, én is ennek a gyűlöletnek vagyok áldozata, amely – hiszen én is tudatos vagyok -- , megkísérel az Ön szemében elveszejteni, mert Ön a barátom, és mert végleges szabadulásom az Ön ítéletétől függ,
az egyetemes tudattalan egy bizonyos számú, az átlagnál rosszindulatúbb ember révén nyilvánul meg, akik az átlagnál jobban kiszolgáltatottak az én belső elcsúszásainak, amit úgy is hívunk, hogy becstelenség,
én pedig ismerek becstelen embereket: Nodet doktor, Vercier doktor, Chanès doktor, Menuau doktor, Guimbert doktor,
a rendőrségben, az irodalmi, a színházi és a filmes életben is találunk rá példát,
egy adott pillanatban megkíséreltem felvenni a harcot ezzel a tudattalannal, amelyről nekik fogalmuk sincsen, de amelyet én, úgy hittem, láttam, miközben valójában az égvilágon semmit sem láttam, de minderről nagyjából két éve lemondtam,
ez pedig azt jelenti, hogy amikor itt tartózkodásom kezdetén megvádolt, igaza volt, de múlt decemberben a démonűző varázslások kapcsán már nem, de azt hiszem, a gonosz hatások miatt, stb., stb.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.06.23. 11:11:43

„X..., december 26. -- Az Île de Sable-on elhelyezett drótnélküli távíróállomás kezelőjének sikerült elkapnia egy üzenet töredékét, melyet a … bocsátott ki vasárnap este, ebben és ebben az órában. Az üzenet így szólt : »Valami nincs rendben «, ám nem lehetett belőkle megtudni a repülőgép pillanatnyi helyzetét, s az igen kedvezőtlen légköri viszonyok, valamint a vételzavar miatt a távirdász nem értette a többi mondatot, a továbbiakban pedig már nem sikerült újra kapcsolatba lépnie a géppel.
Az üzenet a 625 méteres hullámhosszon érkezett. A kezelő viszont a vétel erősségéből következtetve körülbelül az Île de Sable 80 kilóméteres körzetében határozta meg a repülőgép helyzetét."

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.07.23. 00:13:30

Az egyik kiadó összegyűjtött néhány szeptember 7-e előtt papírra vetett gondolatot tőlem, de helyettük inkább ezen 8, terjedelemre az előzőekkel megegyező levél közlését javasoltam, mivel a korábbiakkal ellentétben nem gondolatokat, hanem igazságokat tartalmaznak. De megtudtam, hogy valaki fellépett megjelentetésük ellen. Mert váddal illettek bizonyos dolgokat és személyeket, akarom mondani rendőrségi személyeket, és bizonyos férfiak és nők alávaló erkölcseit, akik azt sugallták nekem, hogy várjak megjelentetésükkel addig, amíg ki nem szabadulok, mintha azt sugallták volna, hogy várjam meg saját halálomat, hogy aztán posztumusz műveim között megjelenhessenek.
Erősen sürgettem Henri Parisot-t, hogy jelentesse meg a leveleket haladéktalanul, de már két hónap is eltelt anélkül, hogy bármiféle hír érkezett volna felőle. Pedig én a világ semmi kincséért nem hagynám elveszni ezt a kis levélgyűjteményt. -- A kiadót Guy Lévis Mano-nak hívják. Ha ő végül mégis, a fenyegetések hatására meghátrálna, és Henri Parisot nem látna lehetőséget megjelentetésükre, nem tenné meg nekem azt a baráti szívességet, hogy egy másik kiadót keres?
Először is el kellene olvasnia őket, aztán megkérni Henri Parisot-t, hogy engedje át Önnek a leveleket, amire biztosan hajlandó is lesz, és nem hiszem, hogy miután elolvasta, Ön, André Gide, el bírná viselni, hogy megjelentetésük akár egy percig is késlekedjen.
Megismétlem, nem az író azon szakmai hiúsága vezet, amely helyet akar biztosítani művének, és látni akarja annak megjelenését. A levelekben közölt tények azok, amelyeket mindenki tudomására akarok hozni, azt akarom, hogy a fájdalom kiáltásai meghallgatásra találjanak.
süti beállítások módosítása