Összeomlás
2010. február 06. írta: k|M

Összeomlás

  Az elmúlt napokban összeomlott a budapesti érdekeltségű - politikával aktív kapcsolatot ápoló - infrastrukturális-nagybefektetői & gazdasági-tanácsadói holdudvar kapcsolatrendszere Magyarországon. Olyan mértékű átrendeződés lehet Budapesten a jövőben, amire korábban senki sem gondolhatott. Jelenleg még a kialakulóban lévő hatalmi űr mérete is felmérhetetlen.

  Csontváz legyen a talpán, amelyik az utóbbi időben még nem kukucskált ki a BKV-szekrényéből, de a BKV csupán csepp lehet a tengerben. Elsőnek itt egy friss videó, ahol Ikvai-Szabó magyarázkodik Mesterházyval kapcsolatban és Demszky Gábor helyett érkezik egy csütörtöki, korábban Demszky részvételével beharangozott eseményre, amin végül a főpolgármester nem jelent meg:

  A Demszky-Mesterházy kapcsolat megértését egy terjedelmes és alapos portré segíti: az összefoglalóból a háttérember gazdasági-közéleti mozgása rajzolódik ki. Mesterházyt a napokban hallgatják ki a BKV-szerződésekről. Kettejük munkaviszonyáról Demszky azt nyilatkozta, egyeztetéseiken ki sem ejtették a BKV-szót. Ezt nincs okunk kétségbe vonni, ám Mesterházy Ernő - a portré szerint - a morózus költségvetési politikát folytató Atkári Jánost gazdasági háttéremberként váltotta Demszy környezetében: részt vett olyan budapesti nagyberuházások előkészítésében, amikhez kormányzati kapcsolatokat is mozgósítani kellett. Tanácsadói szerződése szerint Demszky teljes felhatalmazását bírva politikai döntések előkészítésében is képviselte a főpolgármestert. A portré szerint Demszky Gáborhoz mindezidáig Mesterházyn keresztül vezetett az út, különösen gazdasági ügyekben volt jelentős befolyása.

  Mindez nem sok jót sejtet a fővárosi nagyberuházások kapcsán: a szemünk előtt felsejlő, sajátosan bizantikus hatalmi-igazgatási szisztémából az őrizetbe vétellel kieset egy kulcsfigura, több más, az aktuális ügyekben jártas szereplőhöz hasonlóan.

  Ebből az is következik, hogy ezekben a napokban nyilvánvaló hatalmi űr van Budapesten: egy megtépázott tekintélyű főpolgármester az egyik oldalon és a nagyberuházások gazdái a  másikon, akik elveszítették üzenetközvetőjüket: csak reménykedni lehet abban, hogy ez nem okoz olyan szintű szervezeti és igazgatási összeomlást Budapesten, hogy, tegyük fel, még egy bő évtized múlva is csak építési torzókat csodálhatunk az M4 vagy a Margit híd helyén. Hiszen nagyon úgy tűnik, most elvesztek a telefonszámok, és az emberi kapcsolatok mátrixában elveszhetnek az információk: ki, kivel üzletel és ki, kinek, mennyivel tartozik.

  Pécs (a Toller László balesete utáni helyzet) példája azt mutatja, ha egy igazgatási-hatalmi centrumból olyan ember esik ki, akinek a formális és az informális hatalma is jelentős, az sok jóval nem kecsegtet egy települést - bár legalább annyival igen, hogy a bizantikus és minden jel szerint nagyon korrupt közélet tisztul egy kicsit.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr91732897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picur3ka 2010.02.06. 19:20:10

@smalladam:

Nyugodjon meg, a kommenista/cucialista politikusok istenek es az idejologia egy pseudo-vallas. Nincsenek eros civil szervezetek ebben az orszagban, szoval, amit ir az nagyjabol koszono viszinyban sincs a valosaggal.

Peldajul: a negyes metrot 20 eve epitik, aza, az epitese 20 eve le van allva. Utalhatja ezt a 'gondolkodast', de attol ez nem szunik meg teny lenni.

teknős 2010.02.06. 19:25:41

@bánáti bazsa rózsa: Kishaver!

Szép, szép amit írsz, csak éppen szemen-szedett hazugság.

Valamikor 2003 táján a Kossuth rádióban hallottam erről egy tényfeltáró dokumentum műsort.

A Zarándok János nevű vállalkozó kötött üzletet, mint szubkontraktorral Orbán Győzővel. Sajnos számokat nem tudok, de arra biztosan emlékszem, hogy valami bagatell mennyiségről szólt és még az újságíró is megállapítta, hogy semmi egyébre nem volt jó, csak arra, hogy hírbe hozza Orbán Győzőt.

Ez sem volt egyéb, mint ballibes maszatolás.

Veder1 2010.02.06. 19:40:50

Majd Kocsis és az ő emberei szépen betöltik ezt az űrt, ha kell, akkor az Orbán kormány alatt...

Az egész lebukássorozat pusztán hatalmi harc volt Kocsis és Hagyó között, majd, ha az exMVM vezért is előzetesbe pakolják, akkor lehet esetleg hatalmi vákuumról beszélni.

picur3ka 2010.02.06. 19:43:13

@Vödör:

ja, nagy a csend Kocsis korul egy ideje.

A KÉRDEZŐBIZTOS 2010.02.06. 19:50:09

Elüldözés helyett

FŰLIIBERALIZÁCIÓT!

A gazdagabb Budapestért/országért!

Legyünk valami értelmesben Európa éllovasai

index.hu/belfold/2010/02/06/papucsban_menekulo_vietnamiak/

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2010.02.06. 20:03:09

Politikusokat szélhámosságért nem lehet feljelenteni?

Ilyet például nem az a kérdés hány követett el, hanem hány nem:
"Btk. 318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el. "

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2010.02.06. 20:21:12

@valamit:

És hány választópolgár is vsn?

No csak azért, mert

akkor annyi esetben követtek el csalást.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.06. 20:21:21

Szerintem azért ez túlzás. Budapest túl nagy város ahoz, hogy 1-2 ember kidőlése megassza az ügymenetet, akármilyen pozícióban is legyen az illető.

tevevanegypupu 2010.02.06. 20:33:03

@törppapa:

Ha jol emlekszem akkor talan tenyleg az mdf-nek koszonheto az ujabb negy Demszky-ev. Ha ok nem inditjak dafke Katonat, akkor valoszinuleg most Tarlos lenne a fopolgarmester, bar nem tudom neki mennyire orulnenek. De azert szavazni megiscsak a budapestiek szavaztak..viszont a vegeredmenyt koszonjek meg David Ibolyanak, aki akkor meg nagy baratsagban volt Gyurcsannyal is.

virág elvtárs 2010.02.06. 20:53:54

@hillcut: tetszett volna a jobboldal 20 év alatt előállni egy épkézláb Budapest koncepcióval,és egy olyan jelöltel,aki alternatívát tudott volna nyújtani Demszkyvel szemben..ne felejtsük el mi pestiek fogjuk ovit trónra emelni és mi is fogjuk leb.ni 4 év múlva ha nem tetszik...

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.02.06. 20:55:47

Vajon mekkora bukta lenne kiugrani az m4 építéséből? Ha maradna az 500 milliardbol csak 200, talan akkor is jobban járna a város, ha az buszokra, trolikra, villamosra, utak felújítására költanék.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.06. 21:08:30

@Várkonyi:

Lássuk csak milyen gazdasági szakértője is van a Dzsobbiknak...

atv.hu/a_nap_hirei/20100128_szdsz_mdnp_fidesz_jobbik_kalandos_uton_a_parlament_fele

Hopppááá... ez lenne a radikális változás?

cö-cö...

cellimega 2010.02.06. 21:09:11

@is:
A bűnözők gondolkodnak így, mint te:

a másik is lop.

Mert magukból indulnak ki, és el sem tudják képzelni, hogy másként is lehet élni.

Soha nem fogod megérteni, hogy a nyugati civilizáció miért élhetőbb, mint Kelet.

Azok a magyarok, akik felnőtt fejjel érték meg a komm hatalomátvételt 1947-ben, és össze tudták hasonlítani a régi, '44 előtti szabad világot a '47 utáni lágerral (bocs, barakkal), nos ők tudtak különbséget tenni 2000 körül:

Látták, milyen óriási különbség van a 2 nagy párt között.
Ók voltak azok a nyugdíjasok, akik óriási többséggel szavaztak 1990-től a választásokon a vörösök ellen.

Te, aki a régi rendszer gyermeke vagy korodnál fogva, soha nem fogod megtudni, milyen az élet a szögesdróton túl. Mert a lelked mindig bent marad.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.06. 21:35:42

@Herr SturmLiberator:

HA-HA-HA

JÓ KIS CIKK!

Ez aztán bekeni sz@rral

a FIDESZT IS MEG A JOBBIKOT IS! :D

2010.02.06. 21:42:34

Akik Demszky Gábort folyamatosan "elvtársazzák", azoknak javaslom, hogy olvassanak sokat a rendszerváltás előtti idők magyar történetéről.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.06. 21:47:36

@Zoltanius: bocs, Dömszkíj nem elvtárs, hanem bűntárs, hisz Barátok Közösen Vagyonosodnak, nem-e? :)

picur3ka 2010.02.06. 21:47:41

@Fedor:

Remelem, ebben teljesen biztos vagy, mer en kicsit ketelkedem.

@Zoltanius:

Bogre. Vannak, akiknek nem kell olvasni, mert ott voltak akkor, nyugodj meg.

k|M · reakcio.blog.hu 2010.02.06. 21:49:22

@smalladam: olyan mentalitással illetsz, ami nem jellemző rám, s közben tágra nyílt szemekkel figyelem azt, hogy mintha szánt-szándékkal nem is akarnád érteni, ami a posztban van.

Nem M. Ernő a lényeg, hanem a módozat és a hatalmi technika. És igen, főpolgármesternek lenni is ugyanolyan hatalom, mint miniszterelnöknek, vagy kerületi polgármesternek, csak a mértéke más; és természetszerűleg is a hatalom = pénz (is), amire plasztikusan az előzetes letartóztatások is rámutatnak.

Ezek az emberek egyszerűen nem csereszabatosak. Nincs olyan, hogy M. Ernő előzetesben, de itt a Kovács Alajos, aki ugyanilyen fasza gyerek.

Gondoljatok a Toller utáni Pécsre, Budapesten ugyanez lesz. Senki nem fog tudni semmit, és pont a bizantikus meg azátláthatatlan viszonyok miatt el fognak akadni ügyek - de ne legyen igazam. Térjünk erre vissza Demszky hétfői bejelentése után. Abból még sokminden kiderül.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.06. 21:49:47

@a nyugalom megzavarására alkalmas: hmmm... mintha a cikk tárgyát képező szarkupac valóban egyéb pártok belein átfutva, de jelenleg a Jobbik bilijében bűzlene...

saját kaki illatos kaki? :)

picur3ka 2010.02.06. 22:00:16

@picur3ka/beleallos kampany:

Ja, valaki hazantulrol megvette a legtobbet, nyilvanvaloan mutatkozott. egyesek eladobbak voltak, mint masok.

O igen az elado kurvak kozt szerepel.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.06. 22:04:59

@scooby0821: Minek bármilyen vita, miután láttuk, hogy egyszerűen bármit és annak az ellenkezőjét is a legnagyobb nyilvánosság előtt bármikor elhazudják?

www.indavideo.hu/video/Best_of_Gyurcsanycsomag/

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2010.02.06. 22:10:54

családi kör:

demszky gábor bizalmasa mesterházy ernő.
ernő felesége mécs mónika.
mónika apja mécs imre.
imre felesége magyar fruzsina.
fruzsina testvére magyar bálint.
bálint felesége hodosán róza.
róza volt férje demszky gábor.

Koller 2010.02.06. 22:18:27

Remélem kivizsgálják sorba az összes állami céget és börtönbe csukják őket!
BKV, MÁV, Magyar Posta.....

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.02.06. 22:18:38

Az elmúlt 20 év politikai-bűnözői szerkezete recseg ropog. Azért mert az újraelosztás lassan lezárulni készül, kisebb a húsosfazék és több az elkötelezett korrupt éhes száj. Ha mind ráugrik a húsosfazékra, hát egymást rugják orrbaszájba óhatatlanúl.
A börtön nem megoldás hisz sok pénzbe kerül és nulla a hatékonysága. A szénbányák újraindítása talán járható út lenne. Napi 16 tonna normával. Végülis ennyi politikussal és holdudvarával a mecseki szén felszínrehozható lenne.

Na jó, ez süket vicc.

Amíg valaki komolyan nem veszi.

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2010.02.06. 22:20:15

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t:

Mondhatni a károsultak száma akárcsak az anyagi kár: jelentős.

picur3ka 2010.02.06. 22:20:25

@stonedraider:

forras? nagyon vicces, kulonben

Nem a bogrere megyek, csak jo, ha van hivatkozasi alap a nagy bevallalasoknal.

picur3ka 2010.02.06. 22:22:25

@Koller:

A te nickeddel, b@szod!

picur3ka 2010.02.06. 22:22:54

@Koller:

A te nickeddel, b@szod!

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2010.02.06. 22:29:56

@picur3ka/beleallos kampany:

egyrészt tudom csak úgy, de forrásnak ott az origo cikk ill. wikipédia.

Magyar Bálint [szerkesztés]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Egy testvére van, Magyar Fruzsina, Mécs Imre országgyûlési képviselõ felesége. Nõs, 1993 óta felesége Hodosán Róza szociológus, korábban SZDSZ-es országgyűlési képviselő.

Hodosán Róza [szerkesztés]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Férjezett, második házasságában él. Első férje Demszky Gábor volt (1982-től együtt éltek, majd az 1985-ben megkötött házasságukat 1991-ben bontották fel). Második férje Magyar Bálint.

picur3ka 2010.02.06. 22:37:58

@stonedraider:

Koszi, Stone. Viccnek tunt, ahogy volt. Rosszabb, mint az ember gondolna.

stratez 2010.02.06. 22:52:29

Az MSZP-SZDSZ márkanév bűnügyi kategória lett. És ezen a hátralévő 2 hónapban már aligha lesz változás. Kérdés, hogy mi lesz a helyzet az önkormányzati választások idején. Mit produkálnak Orbánék addig kormányon.

Spiro 2010.02.06. 22:54:16

Ezért nem lenne szabad 2 ciklusnál többet pozícióban hagyni senkit, az Önkoriktól, a Parlamentig.

Illetve a pártok (gazdasági érdekcsoportok) dominanciáját kellene az egyéni jelöltek javára csorbítani.

A párt képviseletet nem igénylők, vagy nem szavazók mandátumát nem kell töredék listákon szétosztani a pártok között.
Lenne taposás asszem.

Kisebb lenne az esély a burjánzásra.

Sokat kell még tanulnunk!

müszi 2010.02.07. 00:18:57

mindig elküldötök a kurucz oldalra.
nem akarok zsideszezni,de láthatjátok ,hogy minden disznóságban benne vannak a zsideszesek!!!!
nem véletlenül üldözik őket a bibliai idők óta!mindenütt a lopás a harácsolás,a hazudozás. a vérükben van.
egy se mondana le önmagától. a cigus egy valakit meglop.kész! ezek az egész országtól lopnak. ezekhez képest a cigus egy aranyember!

müszi 2010.02.07. 00:26:11

@helota: megnyitják a pécsi uránbányákat. lenne munkahelyük végkielégitést sem kéne adni nekik.ott b@szogathatnák egymást.egy tonna érc fel-egy száraz kenyér le! lehetne szocialista munkaverseny.cigus komcsi zsi..ó.
a győztes brigád egy hét vellnes üdülést kapna a cápák közé!

müszi 2010.02.07. 00:27:40

@Koller: jajjjjjjj! .de kár beléjük a börtönkoszt!

Téglagyári Megálló 2010.02.07. 00:55:50

@Pilu:

Ah, Pilu mester, már beidéztem prófétai szavait Demszky pajtásról. Mikor mondta mikrofonba ezeket a halhatatlan sorokat?

stonebridge.hu/pilu/zene/Pilu-Lokd_meg_demszki_01.mp3

Téglagyári Megálló 2010.02.07. 01:00:44

Szülővárosom határában a "SZEDD MAGAD" felirat alatt egy állampolgár a következő feliratot helyezte el a Budapest felé vezető úton:

ALAKUL A BÖRTÖNCSAPAT
ÚJ IGAZOLÁSOK VÁRHATÓK

Winettou (törölt) 2010.02.07. 02:56:54

Összeomlott? Ha ébren vagy ne álmodj, ha pedig alszol, ne álmodozz. :)

hillcut 2010.02.07. 05:58:51

@virág elvtárs:
szánalmas ez az agyatlan ragaszkodás. miért nem lehet beismerni, hogy tévedtetek? tényleg azt gondolod, hogy ez a létező városok legjobbika? a mostani események fényében is? meg, hogy nem lett volna alternatíva? bármi jobb lett volna ennél. elvesztegettetek 10-15 évet.
a liberális város, mi? az, amelyik egyszerűen nem tud túllépni saját kicsinyes előítéletein? mikor hagytad magad mögött utoljára a budapest táblát?
nézd már meg pozsonyt, prágát, zágrábot. vagy akár sopront, győrt, veszprémet, debrecent. egészen mást fogsz találni. tényleg csak ajánlani tudom az utazást.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2010.02.07. 06:42:14

Még jó hogy segíthetjük a BKV-t sok-sok milliárd forinttal..... Van hová tenni.

marós 2010.02.07. 07:15:27

Zsák számra lopták a pénzt. Amit eddig látni lehet az valószínű csak a jéghegy csúcsa. A bűnosöket a legszígorubban kell elítélni, hogy olyan visszataszító legyen mindenki számára, ami örökre megszünteti, még a szándékát is ilyen cselekmények elkövetésének.

hillcut 2010.02.07. 07:56:23

@simonmondja.: és demszky mindegyiknél jobban csinálta. igaz? ez a max, amit a városból ki lehetett hozni? minden határidőn túl befejezetlen és minden budget-t túllépő 4-es metró, ingatlanpanamák, BKV csőd és letartóztatások, parkolócégek botrányai, eredménytelen városrehab, lerohadó épületek, no P+R, több százezer kitelepülő, kátyúk, kosz, mocsok, kutyaszar, pangás...stb hát tudod, azt gondolom, hogy ez nem túl nagy eredmény. az a helyzet, hogy meg kell csak nézni a szomszédos országok fővárosainak fejlődését az elmúlt 20 évben! pozsony, prága, zágráb, ljubijana, de még bukarest is szemmel láthatóan fejlődött. az első három iszonyatosan elhúzott bp mellett. látogasd meg őket és talán belátod, hogy sokkal több van ebben a városban és ebben az országban is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.07. 08:22:59

@hillcut:
Húsz éve volt Debrecennek is a fidesznyik vezetés alatt.
Nem látom, hogy azóta kinőtte volna magát és lekörözte Budapestet.
Ja, ott égbeszöktek a lakásárak, mert minden budapesti fiatal debreceni karrierre vágyik....
Szarozd csak Budapestet, elvégre egy magyar embernek ez a kötelessége.

Tudod, mit? Legyen Debrecen a főváros, mert ők mindig jó polgármestert választottak.
Amerikában sem a legnagyobb város a főváros.

huta9020 2010.02.07. 08:24:40

Elvesznek a kapcoslatrendszerek? Vagyis eltúnnek az utak, amelyeken át a közpénzek milliói, milliárdjai magánzsebekbe folytak és nem a város fejlesztésére?

tevevanegypupu 2010.02.07. 09:22:56

Budapest borzasztoan lerobbant, tonkrement es egyaltalan nem tunik fovarosnak. Elkeserito es kiabrandito, szinte evrol-evre romlik minden, meg a belvaros is lehangolova valt. Ugyan ki orulne ennek?

Téglagyári Megálló 2010.02.07. 09:33:58

@simonmondja.:

Nem bírod a kritikát? Debrecenen számonkérni azt, hogy nem körözte le Budapestet, nyilvánvaló irreális elvárás. Az, hogy sokan Budapestre jönnek dolgozni, az nem azért van, mert annyira jó lenne a városvezetés, hanem azért, mert itt elég nagy a munkaerőpiac arra, hogy egy befektető bátran belevágjon, ha fel akar venni mondjuk száz képzett és gyakorlott embert.

nehülyéskedj 2010.02.07. 09:34:41

@simonmondja.: Pedig, Debrecen a saját kategóriájában, bizony sokkal jobban szerepelt, mint Budepapest a sajátjábant. Ha Budapest is hasonló szinten teljesít, ma közép-európa vitathatatlan fővárosa. Így meg egy rakás szar. A szoclib bagázsnak köszönhatjük hogy, ide jutottunk. Dilettáns rablóbanda. (Persze rablónak nem dilettánsok, de városvezetőnek, bizony nagyon is azok.)

hillcut 2010.02.07. 09:36:32

@simonmondja.: nem budapestet szarozom, hanem az impotens vezetését, értsd már meg!
sajnálom, hogy ezt a szép várost lerohasztották. ahelyett, hogy az elmúlt 20 év lehetőségeit kihasználva prágával került volna egy szintre, most majdnem bukarest mélységben van.
nem értem, hogy hogyan került debrecen a képbe? viszont, ha már előhoztad, azt mondom: demszky egyszer-kétszer leszállhatott volna a magas lóról és lemehetett volna körülnézni a suttyó vidékiek közé. talán láthatott volna 1-2 hasznos ötletet. persze értem én, hogy a belvárosi értelmiségnek nincsen szüksége holmi vidéki provincialitásra, de egy próbát talán megért volna. mehetett volna sopronba, kecskemétre, győrbe, veszprémbe, hévízre, székesfehérvárra, vagy akár szegedre is. ezek közül nem egynek szoci/szdsz polgármestere is volt az elmúlt 20 évben. mindegyik különbül néz ki, mint bp.

hillcut 2010.02.07. 09:37:49

nem budapestet szarozom, hanem az impotens vezetését, értsd már meg!
sajnálom, hogy ezt a szép várost lerohasztották. ahelyett, hogy az elmúlt 20 év lehetőségeit kihasználva prágával került volna egy szintre, most majdnem bukarest mélységben van.
nem értem, hogy hogyan került debrecen a képbe? viszont, ha már előhoztad, azt mondom: demszky egyszer-kétszer leszállhatott volna a magas lóról és lemehetett volna körülnézni a suttyó vidékiek közé. talán láthatott volna 1-2 hasznos ötletet. persze értem én, hogy a belvárosi értelmiségnek nincsen szüksége holmi vidéki provincialitásra, de egy próbát talán megért volna. mehetett volna sopronba, kecskemétre, győrbe, veszprémbe, hévízre, székesfehérvárra, vagy akár szegedre is. ezek közül nem egynek szoci/szdsz polgármestere is volt az elmúlt 20 évben. mindegyik különbül néz ki, mint bp.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.07. 09:50:20

@Téglagyári Megálló: @nehülyéskedj: @hillcut:
Na, mi van?
Senki nem akarja Debrecent fővárosnak?
Pedig milyen fasza hely.

Debrecen legyen a történelmi főváros !
Menjen oda az egész vidéki politikuselit!
Építsenek templomokat és stadionokat!

törppapa 2010.02.07. 09:51:36

@simonmondja
Hogy' lehetsz ennyire elvakult?
Hillcutnak teljesen igaza van, nem Budapestet szidjuk, hanem a vezetését. Húsz éve meghírdették a P+R parkolók építését, aztán Demszky elvtárs eladta valamennyi területet bevásárló központnak. (Igen, elvtárs, mert elsőként paktált le a szocikkal szamidzatos múltjával együtt!) Csak Budapesten több bevásárló központ (pláza!) van, mint sok nyugati országban összesen. Ezzel tönkretette minden főváros ékét,a Belvárost! Bezárt üzletek, leragasztott kirakatok, "hajrá demszky"

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.02.07. 09:54:55

Itt is elmondom ami az országra igaz, duplán tettenérhető Bp-en:
Nem az a legnagyobb baj hogy loptak, ez leginkább irritáló, zavaró, ízléstelen, stb., de nem ettől szar Bp. (a politikusok általában nem cserkészfiúk) Az a baj hogy szarul vezették ezt a várost.
És aki tudja hogyan épült a kiegyezés után Bp. azzá, amit ma is szeretünk benne, amire mai napig büszkék lehetünk, az tudja hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a korrupció és a panama melegágya volt, és mégis, a lenyúlt százalékok ellenére az irányításnak volt jövőképe, véghezvitték azokat a több száz éves távlatú vérosépítési programokat aminek a mai Budapestet köszönhetjük.

Ezek viszont úgy loptak hogy közben szarul vezették a várost, és ez így együtt több mint gáz.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 09:58:15

@nehülyéskedj: Még rablónak is dilettánsok. Amint az első bekerült, mindjárt teleénekelt 9 oldalt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.07. 09:58:27

@törppapa:
Tudom, nem Budapestet szidjátok, hanem a vezetését.
Ezért mondtam, hogy milyen vezetést szánt Budapestnek a fideszetek.
És akkor még nem beszéltem Grespikről az agyviharról.
Hogy a jobboldal vezesse a fővárost, ahhoz minimum az kéne, hogy legyen egy fővárosi fidesznyik.
Hol az a fővárosi fidesznyik, aki utazott már BKV-val, metróval,
nem csak a szolgálati Audiból látta a várost?
Már szavazok is rá!

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 10:03:42

@simonmondja.: Jah, mert demszkiék egész nap fel le hetesbuszoznak, mi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.07. 10:05:59

"nagyon úgy tűnik, most elvesztek a telefonszámok, és az emberi kapcsolatok mátrixában elveszhetnek az információk: ki, kivel üzletel és ki, kinek, mennyivel tartozik."

Igen. És ez így helyes? Így kell ezt intézni? Üzenetközvetítőkkel? Szerződések? Kötelezettségek? Felelősségre vonás? Kötbér?

": csak reménykedni lehet abban, hogy ez nem okoz olyan szintű szervezeti és igazgatási összeomlást Budapesten, "
Ha igen, akkor azt várnám, ha naív lennék, hogy az állam jól pofánbassza azokat, akik benne voltak, és jól kötelezi őket, hogy rendet rakjanak maguk után (és jól lecsukják az összes rohadékot). De nem vagyok naív, 30 év Magyarország utántudom, hogy max. egy másik banda fog jönni.

Rá Dios 2010.02.07. 10:07:29

Ahogy látom, senkit sem zavart az elírás:
Atkári János nem morózus (bosszús, morgós, kedvetlen), hanem rigorózus (részletekbe menően szabályozott, következetes, szigorú) gazdálkodást folytatott.
Amúgy ő maga gyakran tűnt morózusnak.:-)

törppapa 2010.02.07. 10:09:01

@simonmondja
Te tényleg mérhetetlenül elvakult és elfogult vagy!
Amúgy meg szerintem tenni kellene egy próbát! Meggyőződésem, hogy ennél csak jobban lehet vezetni ezt a várost. A mai alulmúlhatatlan! (Amúgy meg honnan került elő a Grespik? Ő nem MIÉP-es volt? Ez már fóbia!!!)

hillcut 2010.02.07. 10:09:38

@simonmondja.: ehhez tényleg nem sok hozzáfűznivalóm van. de tudod akkor sem fogok kurvaanyádozni. sajnállak és reménykedem, hogy egyszer majd kinézel a szemellenző mögül.
valószínűleg ez neked nem jelent sokat, de rengetegen vagyunk olyanok, akik a következő 4-8 évben érted is fogjuk húzni az igát. hidd el, javulni fognak a dolgok. budapesten is.
üdv

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 10:10:41

@órarugógerincű felpattanó: Ezért is hosszabbították meg a hetes busz vonalát Budakesziig.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.07. 10:16:33

@törppapa:
Orbán Viktor személyesen nevezte ki Grespiket a fővárosi közigazgatási hivatal élére.
Én csak szólok, hogy ha a vezetést akarja leváltani a Fidesz, akkor a személyeknek nagy a jelentősége.
De nem kell hallgatni rám.
Lehet panelprolizni és kutyaszarozni tovább.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.07. 10:22:49

@törppapa:
@hillcut:
Az ennél csak jobb lehet, meg a hidd el, az biztos bejön vidéken.
Errefelé ittenség biztosabb, ha lecsuktok minden ellenjelöltet.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.07. 10:28:02

@simonmondja.: mintha saját mutyijaik miatt mennének börtönbe az ellenjelöltek, nem-e?

Ráadásul a Zördögpatás alatt lett:

- nemzeti színház
- millenáris park
- na meg a libbantak kedvenc helye, a gödör...

ezzel szemben Dömszkíj alatt lett... ööö mi is? Mondj valami frankó középületet úgy 20 év alatt, amit Döme és haverjai csináltak volna. A sok "szép" pláza nem ér, hisz az magántőkéből ment :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.07. 10:31:14

@ColT: Mondjuk nem tudom mit várok.

Itt ülök a munkahelyemen, keresek 1 főnököt.
Kérdezem az egyik dolgozót, hogy "ki a főnököd".
Nem tudja.

Tényleg, mit várunk ilyen általános hozzáállással?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.07. 10:32:58

@simonmondja.: Mondj egy BKV vezért, aki utazott néha BKV-val!

Eleonóra tehénke mondjuk jobb, hogy nem, mert leszakadt volna a busz. :D

Demszky meg jogsi nélkül vezetett buszt.

Amúgy tényleg, BKV vezetőknek miért jár szolgálati autó?
Nem jó a saját szolgáltatásuk?

törppapa 2010.02.07. 10:36:30

@simonmondja
Amúgy meg az "ördögpatás" alatt csökkent a munkanélküliség, csökkent az államadósság, és kormányváltáskor volt még háromszáz milliárd a kasszában...

hillcut 2010.02.07. 10:37:40

simonmodja nem szereti:
a vidéki embereket
Debrecent
a fideszt-személy szerint Orbán Viktort, Tarlós Istvánt, Schmitt Pált, Grespik Andrást
a budaiakat
a templomokat
a stadionokat
a fidesznyikokat
a klérust

simonmodja harcot hirdetett a fentiek ellen és-bár senki nem kéri rá-életét is feláldozná azért, hogy ne változzon semmi lakóhelyén, budapesten.

simonmondja úgy gondolja, hogy lakóhelyén, budapesten minden rendben van. szerinte az a helyes, ha a dolgokat változatlanul hagyjuk és kérdés nélkül elfogadjuk azt, hogy minden úgy jó, ahogy van.

simonmondja egy igazi felvilágosult, liberális gondolkodó. a magyar liberalizmus egyszemélyes megtestesítője.

még egy kérdés:
mi az a fidesznyik?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.07. 10:47:12

@törppapa:

sőt, a Művészetek Palotája is Orbánführer alatt indult. Lényegében BÁRMILYEN sarki budinál nagyobb középület a gonosz provinciális fidox alatt indult, avagy valósult meg. Dömszkíj alatt néha jött egy új villamos, egy-két busz a látszat kedvéért, időnként kátyúfoltozás. Ámde 20 év (= 2 évtized) alatt nulla egész semmi távlati városszépítés. Egyedül naaaagy nehezen híd és metrómunkálatok az uccsó pillanatban, persze akkora rekordkorrupcióval, amit már rejteni sem lehet... brühühüüü, biztos koncepciós perek áldozatai

törppapa 2010.02.07. 10:48:59

@simonmondja
Ne aggódj, az ország háromnegyed része a fajtád ellen harcol...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.02.07. 10:49:23

Vesszenek a tolvajok!
Alig várom...

törppapa 2010.02.07. 10:51:53

@Herr SturmLiberator
Nem vetted észre az idézőjelet az ördögpatásnál? Én veled értek egyet...

törppapa 2010.02.07. 10:53:58

@Herr SturmLiberator
Nem vetted észre az idézőjelet az ördögpatásnál? Én veled értek egyet...

törppapa 2010.02.07. 10:57:12

@simonmondja
Hát persze!
TÖRP !!! :-)))

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.07. 11:01:22

@törppapa: nyugi, csak kiegészítettem, nem kötekedtem.

Simon bácsi meg valszeg most fog a húsosfazék mellől kiesni, ezért mond értelmes ember létére butaságokat. Paráztat, hogy ha gyün a Zorbán, nem lesz Zoxigén!

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.07. 11:01:37

Ez most úgy hangozott mintha jönne egy új rendszerváltás. Vagy nem is. 20 éve volt a rendszerváltás 1.0 (bugos volt ahogy kell) és most jön a rendszerváltás 1.5

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 11:02:38

@simonmondja.: "Errefelé ittenség biztosabb, ha lecsuktok minden ellenjelöltet. "

Nem, nem mindet, csak a köztörvényeseket.
Szeláví.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.07. 11:02:49

@simonmondja.: nézze Simon, ahhoz képest, hogy az országot az ön által kedvelt és támogatott pártok lejtőre tették, maga nem mea culpázik a rossz döntése (emezek támogatása) miatt, hanem tovább nyomja tudjuk-merjük-tesszük bornírtsággal. Maga olyan szégyentelen, mint Cusi, Feri és a többiek. Ez bizony egy típus. Nevezhetjük szocipatának.
Örülnie kéne, hogy szóba állnak magával.

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 11:04:32

@simonmondja.:
"Errefelé ittenség biztosabb, ha lecsuktok minden ellenjelöltet. "

Kiegészítésül:
Csekély logikai bakugrás, hogy jelenleg nem "mi", hanem "ti" csukjátok le.

De azért szeláví.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.07. 11:06:14

@tölgy:
Nézze Tölgy!
Én nem kértem hogy álljanak szóba velem, pláne nem kiskegyed.
Maga egy tipus. Nevezzük sípos nénikének.

hillcut 2010.02.07. 11:06:17

simonmondja arra kér, hogy harcoljak ellene
simonmondja nem érti, hogy nekem nem kell harcolnom őellene, mert én őt már régen legyőztem
simonmondja nem érti, hogy nekem nem kell harcolnom őellene, mert nekem csak egy dolgot kell megtennem vele kapcsolatban: egyszer majd meg kell bocsájtanom neki
simonmondja nem sok mindent ért

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.07. 11:07:17

@simonmondja.: magát nevelem és oktatom, mer' megérdemli.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:09:46

@tölgy:
na látja, ennek a simonnak aztán van humora! :))
majd meglátjuk recsken is ilyen vicces lesz e?!

picur3ka 2010.02.07. 11:23:39

A BKV-tol a Debren-fobiaig.

Valamelyest ertheto. Epitkeztek az EU-s penzekbol. Konferencia kozponttal, nemzetkozi repterrel, sose lehet tudni...

Tóth Ágas 2010.02.07. 11:49:23

azok a jövőbetekintő européer budapesti lakosok, akik az utóbbi 20 évben állandóan megszavazták Demszkyt, nem érzik hülye majomnak magukat?

csak azér mert kívülről nagyon annak tűnnek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.07. 13:36:58

@Tóth Ágas:

Érezhetik. Az első tíz év még hagyján, de utána már semmi sem indokolta a tengerparti nyaralón kívül mást sem bővítő Dömszkíjt. Hacsaaaak... nem az a tény, hogy sok haladó européer pesti kapott pénzeket roppant fontos tanácsadások miatt, vayg volt egyéb módon lekötelezettje az álliberális közpénzmaffiának.

Bummer 2010.02.07. 15:05:33

@simonmondja.:
Grespik, amilyen hülye volt politikusként, olyan jól végezte a dolgát hivatalvezetőként.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.07. 15:15:04

@Bummer: Ne zavarja össze az ősmítoszt! Budapest márpedig azért olyan, amilyen, mert a Grespik meg az Orbán visszafogta a szárnyalását. Azóta is azokat a sötét éveket nyögik, teszem hozzá. :)

betufalo 2010.02.07. 21:46:29

Komikus, hogy egyeseknél milyen egyszerű a világ. Van egy tehetségtelen, tolvaj, ocsmány banda, akik minden fiaskónál tudják ki a hibás: Orbán Viktor egy személyben. Akár kormányon akár ellenzékben ő a hibás. Budapest különösen pikáns, mert ott a FIDESZ soha sem nyert.
De attól még OV a felelős. Orvost, orvost, idegorvost de gyorsan!

A Sherman megsérült, végzünk vele 2010.02.08. 08:08:23

A fővárosi szocik üzletszerűen korruptak, a szadeszosok meg folytatólagosan hazaárulók...

Bummer 2010.02.09. 15:29:36

Vajon kiderül-e az is, mit kért Katona Tarlóstól a visszalépésért cserébe?

sensei 2010.02.10. 23:02:49

@betufalo:
Ha a balliben múlna, akkor a fidesz lenne mindenért a hibás.
Nem is értem, miért nem hiszünk nekik...

Sebastian Knight 2010.02.11. 00:52:09

@Herr SturmLiberator:

+ Uránia Nemzeti Filmszínház

(És Debrecenben nem 20 éve van fikusz vezetés, hanem csak '98 óta.)

elfelejtette 2010.02.11. 02:56:48

@betufalo: Nezze el nekik, egyszeru emberek jarnak ide, nem ertenek a szofisztikalt hatalomtechnikahoz.
süti beállítások módosítása