Kispál egyenlő Gyurcsány
2010. január 29. írta: TuRuL_2k2

Kispál egyenlő Gyurcsány

  Egy kedves ismeretlen olvasónktól (amennyiben Rejto Jeno lenne a becsületes, polgári neve, szíves elnézését kérjük) kaptuk meg a Fidesz erzsébetvárosi szórólapját. A flyer spártai egyszerűségű, semmi 3d, semmi WordArt:

  Az üzenet világos, szocialistajelölt=Gyurcsány. Egy percig sem fáj a szívünk azokért az MSZP-s jelöltekért, akik országgyűlési képviselőként nyomták a gombot Ferencünknek, ennyi igazán kijár nekik a felelősségből. Kispál Tibor azonban nem tagja a parlamentnek, csak a jóhírű erzsébetvárosi önkormányzatban képviselősködik, így Gyurcsány Ferenc kénytelen volt nélküle tenni tönkre az országot, Kispálnak csak Budapest VII. kerülete jutott. Igazságot Kispál Tibornak!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr841710425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli29 2010.01.29. 08:12:12

Turul: Részben egyetértek a fenntartásaiddal, ugyanakkor a Fidesz hivatkozhat arra, hogy Kispál Gyurcsány kormányzása alatt is tagja maradt az MSZP-nek, ráadásul (ha csak önkormányzati szinten is) de közfeladatot látott el a párt színeiben.
Szóval ha kicsit izzadságszagú is az összemosás, szerintem még belefér.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.29. 08:14:50

Ekkora (gyurcsányi) kaliber ez a kispál?

Életemben nem hallottam róla! :-)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.01.29. 08:16:00

a szórólap nem említi, hogy ogy képviselőként szavazott volna, csak annyit, hogy támogatta.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 08:18:11

közösen támogatták. biztos így van, a keröületiek már csak tudják. 2Dben a/4en is.
nem együtt nyomták a gombot, vagy egymás helyett, mint anno hámori csaba.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 08:19:40

eljátszhatná az öreg rózsa sádort. jobban ütne, mint oszter. ilyen búrával mszp-s? lehetne a jobbik húzóarca.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.29. 08:36:01

Ahun gyalulnak, ott hullik a forgács. Valahogy nem tudok ezzel az ártatlanul összegyurcsányozott Kispállal szolidarítani.

Hanem az sokkalta érdekesebb, hogy két nyuggerriogatás/seggnyalás között efféle vérdemagóg negatív kampánnyal fog eltelni a következő 10 hét. És ebben a maszop utcahosszal jobb. Lehetne több esze a fikusznak... Annyi mindent lehetne üzenni, elmagyarázni! Kurvára vissza fog ütni, ha ennyi a kampányüzi.

teknős 2010.01.29. 08:46:53

Nehogymá' !!!!!

Jó lenne végre felfogni, kedves Turul, hogy minden egyes szavazat, ami az emeszpére ment hozzájárult az ország tönkretételéhez.

Egy városi tanácsnoknak meg pláne ne adj felmentést!

Michael Collins ezekkel kezdte. A maygarok 500 éve nem büntetik meg az árulóikat és kollaboránsaikat.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.29. 08:53:48

@teknős:

Tényleg így van, minden rendszerváltásnál átmentődőtt a régi elit másodvonala.

De nem ez a baj, hanem, hogy mindig utat tévesztettünk.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 08:54:31

minden kibaszott emeszpés gyurcsány. kész.

fogd a pénz és kuss 2010.01.29. 08:55:05

hozzám eljutott az üzenet :-)
mszp=gyurcsány
ez van a szórólapon.
elég szarul hangzik, de gondolom ez volt a cél.

drkovax 2010.01.29. 08:56:08

Ha azt hiszitek, hogy attól lesztek függetlenek, hogy valódi (bocs, de aki nem lépett ki az MSZP-ből, hanem politikai poszton képviselte, az "együtt" dolgozott Fletóval) ok nélkül fikázzátok a Fideszt, akkor tévedtek. Ettől csak "hasznos idióták" ( (c)6.Lenin) lesztek.

polom13 2010.01.29. 09:02:28

@Grift: :)
Kurvaanyját Gyurcsány Ferencnek?:
IGEN
Gyurcsány Ferenc szocialista?
IGEN
Kispál Tibor szocialista?
IGEN
Kurvaanyját Kispál Tibornak!
Miazhogy!Nagyon is!
Szerintem a Gyurcsány-nyal való közös szórólap nagyon hatékony
Kifinomult?
Nem az,de üt!
Én Szili-Gyurcsány röplapot kaptam.

Steve the Great 2010.01.29. 09:08:10

Hm.. titkos sátánok rágják az ország fájának gyökerit. Mit meg nem tudunk

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.29. 09:09:44

"Igazságot Kispál Tibornak!"

Lófaszt Kispálnak, nem igazságot!
Aki nem lépett ki az mszp-ből az őszödi beszéd kijövetele utáni első munkanapaon, az mind kisgyurcsány.

A plakát az igazságos gecizmus megtestesült példánya! Yesssss!

Még több gyurcsányt a Fidesz kampányába!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.29. 09:10:18

"Igazságot Kispál Tibornak!"

Lófaszt Kispálnak, nem igazságot!
Aki nem lépett ki az mszp-ből az őszödi beszéd kijövetele utáni első munkanapaon, az mind kisgyurcsány.

A plakát az igazságos gecizmus megtestesült példánya! Yesssss!

Még több gyurcsányt a Fidesz kampányába!

polom13 2010.01.29. 09:11:57

Kurvaanyját Gyurcsány Ferencnek?
IGEN
Gyurcsány Ferenc szocialista?
IGEN
Kispál Tibor szocialista?
IGEN
Kurvaanyját Kispál Tibornak?
Miazhogy! Nagyon is!
A közös Gyurcsány-Szoci Képviselő röplap hatékony.
Kifinomult?
Nem,nem az de érthető MINDENKI számára,és nagyot üt!
Pártprogramot seki sem olvas?GYurcsányt mindenki utálja.
Ha Turulnak ez bonyolult,akkor posztoljon inkább a XVII.sz.-i kínai porcelánokról.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 09:13:25

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=74):

"Még több gyurcsányt a Fidesz kampányába!"

így van. a kampánynak arról kell szólnia, hogy a komcsik csak hátratolták gyurcsányt és megint ő jön, ha győznének.

sorokinV 2010.01.29. 09:14:06

Most már csak az a kérdés, hogy Kispál Tibor úszik-e a vízen? Mert ha nem süllyed el, akkor ő nyilván egy gyurcsány.

tevevanegypupu 2010.01.29. 09:24:37

Hat aki Gyurcsany mellett, alatt kepviselte az mszp-t, az azert erkolcsileg felelos ugyebar. Foleg aki Oszod utan is ott maradt.Vagyis egyetertett.

2010.01.29. 09:44:58

Na, ez az a politikai szarkavarás, ami nem férne bele egy etikai kódexbe.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 09:46:09

@iii:
bezzeg mikor kulákvesét kell leverni nem vagytok ilyen finnyások! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.29. 09:55:37

Turu,
nem értem a problémát.
Társtettes a kiscsóka? Vállalja a Pártot?
A Párt vállalja Ferit és az elkúrást?

kispufi 2010.01.29. 09:56:49

Képcím: Kispál és a Torz

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.29. 10:11:40

Az elhunyt Paizs MSZP-s képviselőről is van ilyen szórólap ...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 10:14:05

kispál, 7ker, ingatlan,vagyonkezelő vezérigazgató.
lehet, hogy még mást is támogatott?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 10:14:44

@zero: lássuk! halottról vagy jót vagy rosszat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 10:21:43

@zero:
milyen? pajzstetűs? :)

egyébként a gerincroppant magyar rongy torzította az eredeti latint ilyen beszarivá, hogy jót vagy semmit. igazat. :)

2010.01.29. 10:27:21

@Grift: Te nagyon el vagy tévedve. Szerintem valami időutazásban veszel részt, kábé 50 évet visszamenve az időben. Kispál szerinted még Trianonért is felelős, úgy-e?

Nekem semmi közöm egyikhez sem, FYI. Csak ez a mocsok, ami árad ezekből a prospektusokból, ez taszító. És a szomorú, hogy a nép meg bekajolja, sőt még tapsol is neki. Akinek van egy picike igazságérzete, még akkor se tetszik neki, ha fideszes.

Bummer 2010.01.29. 10:28:07

van egy szép csúsztatás benne, de tartalmilag igaz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.29. 10:31:04

Turul talán nem ismeri eléggé a kommunistákat.

Az ilyen manővereket ők nem a korrektség, hanem a gyengeség jeleként értékelik. És röhögnek a markukba, nagyon jókat.

" jobboldali blogok is elítélik a Fidesz mocskolódó kampányát", meg ilyenek.

Aki baltával támad rád, azzal kapcsolatosan a korrekt vitakultúra fogalma értelmezhetetlen.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 10:34:47

@iii:
minden komcsi felelős, minden komcsiért. /hogy sz.d.-t torzítsam/ ötezerhátszáz esztendőre visszatekintve is. :)

hogy értsed: a komcsi egykutya. ütni kell! :)

hiba 2010.01.29. 10:36:07

Vidéken a szocialisták legfőbb kampányüzenete, hogy ők nem is annyira a Párt tagjai, hanem csak olyan a városért élő politikusok, nem is nagyon tudják ki az a Gyurcsány meg Lendvai. Vicces lesz a kampány ha a Fidesz meg azt bizonygatja, hogy de ők igenis a Feri barátai. Kincset érnének most a 2006-os választásra készített közös mosolygós fotók.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.29. 10:36:41

@iii: Gondolom, hogy magát a Párt (Societas) küldte. Kun Béla, Szamuely belefér a maga etikai kódexébe. Az említett kommunista vezetőket ünnepelnünk kellett volna 1989-ig. A magam részéről viszont nem emlékszem arra, hogy 1989 után az MSZMP utódpártja (jogfolytonosan) elhatárolódott volna a gyilkosoktól. A Magyar Dolgozók Pártja utódpártja, az MSZMP (jogfolytonosan) pedig mintha 1957-ben nem határolta volna el magát a MDP-tól, Rákosiéktól.
Kun Béláék vidáman gyilkolgatták azokat, akik nem értették meg proletárdiktatúra hívó szavát. Rákosiék vidáman gyilkolgatták az osztályellenséget, majd saját elvtársaikat, a vagyont meg elvették az emberektől. az 1956-os forradalom után Kádárék vidáman gyilkolgatták, bebörtönözték a diktatúrával szemben álló embereket. A diktatúra lényege a cenzúra, az MSZP jelenlegi elnöke Kádár (Aczél) cenzora.
Gyurcsány vidáman kilövette az emberek szemét az 1956-os forradalom 50. évfordulóján. Kifosztotta a lakósságot, az egyszerűség kedvéért ő és a network-ja ellopta az emberek pénzét. Ezek az ügyek csak úgy mennek, ha a network tagjai közreműködnek - rendi jellegű juttatásokét - a kifosztásban, a szemkilövetésben pedig vagy egyetértének, vagy lojálisan kussolnak.
(40 +) 8 év áldásos tevékenységük után elértük, hogy szétvert, kifosztott, megalázott, nemzettudatát vesztő, a szolidaritást megtagadó országban élünk.Ez nem történhetett volna meg tetű pártkatonák, a network tagjainak közreműködése nélkül. Úgyhogy nekem maga ne papoljon etikáról, hanem fogja be a száját, és kérdezze meg a megbízóit, hogy mit műveltek az utóbbi 90 évben.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.29. 10:41:09

@iii: Kérdezze meg a szemkilőtt, kilakoltatott, kifoszott, nyomorgatott embereket, hogy az ő igazságérzetük mit diktál.

reality 2010.01.29. 10:44:44

@hiba: Mindegy, mit akar üzenni vidéken az Mszp, nagyon jól átjön a szórólap üzenete: ezek egy csapat, és közösen kúrták el.

polom13 2010.01.29. 10:46:26

@iii: Orbán Viktor határolódjon el mindenkitől!
"Vitézy Tamás bátyjának első felesége Orbán Viktor édesanyjának lánytestvére."
(Török Zsolt)

reality 2010.01.29. 10:51:57

@triumphator: Így van, helyes a megállapítás: ogy-képviselőknél a "megszavazta" szó szerepel a támogatta helyett.

marós 2010.01.29. 10:53:42

Akik trónra emelték, a puccsal megszerzett hatalom, és az öszödi beszéd után, az októberi tüntetés brutális leverésével egyetértettek, azok mind felelősek az ország lerablásáért, mert semmivel sem különbek gy.f.-nél.

tevevanegypupu 2010.01.29. 10:59:07

@iii:
Hat ami azt illeti Trianonert felelos az akkori kommun is. Akiket aztan az mszmp elodnek tekintett, s az mszp vallalta az mszmp-t. A 2004. december 5-i nepszavazason a kettos allampolgarsagrol ezt a szocialistak "nem"-je igazolja is. De nem kell olyan messzire menni, eleg Oszodre gondolni es aztan 2006. oktober 23-ra. Aki ezt vallalta, az valoban egyenlo Gyurcsany Ferenccel.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.29. 11:12:19

@tevevanegypupu:

"Trianonert felelos az akkori kommun is."

Esetleg a mértékéért, de azt sem hiszem.
Az Osztrák-Magyar Monarchia felosztása 1919. márc. 21-re már eléggé kész tény volt.

A Kiegyezés jobban felelős Trianonért.

2010.01.29. 11:27:46

@homoródkarácsonyfalvi: Ez a plakát hasonlóan demagóg, mint te vagy meg a veled egyetértők. Az elvakultságuk még azt a maradék igazságérzetüket is megsemmísiti. Nekem semmi közöm egyikőjükhöz sem, egyik nagyobb szarkeverő, mint a másik.

Szerintem Trianonért a mohácsi vész felelős, ott is főleg a kommunista Dózsa. Mér, há' nem? Há' nem? De!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.29. 11:31:09

@Grift: Na, kivételesen igaza van ennek a francóistának, az eredeti szólás azt mondja: halottról igazat, vagy semmit. (Merthogy az már nem tud védekezni, ugyebár.) Kis különbség, nemde?

teknős 2010.01.29. 11:33:19

@iii: Ne merészelj nekem igazságról beszélni, amikor ezeket a szádra veszed!

Az igazság az, hogy fel kellene őket akasztgatni az első lámpavasra.

Az 95%-uk eladta a népét némi sarzsiért.

Ez igazság lenne. A mi igazságunk.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.29. 11:34:53

@Dr. Zerge: Szó szerint asszem "jól, vagy sehogy" a szófordulat, de nem vaok latinos.

2010.01.29. 11:47:59

@teknős: Többek között ez a gyűlölködés vezetett az ország "tönkretételéhez".

Mint tudjuk, kultúrországban nincs halálbüntetés. Mint tudjuk, politikai hibákért politikai büntetést lehet kiszabni. Ha nem követtek el törvényszegést, még elzárásra se lehet ítélni őket. Ha meg követtek, tessék feljelenteni.

"Az 95%-uk eladta a népét némi sarzsiért."

Ebben a mondatban minden második szó túlzás és az egész ahogy van, hülyeség, csak a primer, gyomorból eredő gyűlölet vezérli. Ez teszi tönkre Magyarországot, a fékeveszett szembenállás, a megegyezésképtelenség.

2010.01.29. 11:52:27

Meg kell nézni Obama beszédét a kongresszusban. Együtt tapsol neki az egész terem, demokrata és republikánus. Pedig Obama egészségügyi reformja is gyökeresen felforgatja az ottani rendszert, mégis félre tudják tenni az ellentéteket az ország érdekében.

Nálunk mikor lesz ilyen?

Pelso.. 2010.01.29. 11:53:58

@teknős: Ez valami vicc, hogy "a mi igazságunk"? Igazság egy van, nehezen megfogható, de akkor is csak egy.

Valami racionális részletezés arra, hogy ki adott el kit, amiért ugye lámpavas jár?

tíz szálat egy huszasé' (törölt) 2010.01.29. 12:12:04

orban viktor = gyurcsany ferenc. egyutt tettek tonkre az orszagot :DDDDDDDDDD

kispufi 2010.01.29. 12:12:35

@iii: az ország érdeke... hát itt az volna, hogy aki idejuttattott bennünket, az húzzon a búsba. ebben azt a balról qrwára elvárt kompromisszumkészséget nem is tudom, kinek kellett volna gyakorolnia, már 2006 szeptemberétől?!
amit te és elvtársi orgazdáid elvárnak, az egyetértő kussolást és/vagy helyeslő bólogatást.
nincs miről beszélni veletek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.29. 12:16:34

@iii: döntse már el, hogy most akkor követendő példa-e az USA - ahol Obamának tapsolnak - vagy egy nem-kultúrország - ahol van halálbüntetés.
Mer' egymásután két kommentben hideget és meleget is mondani.... ez elég vacak megmondás. Még piros bögréért is.

tevevanegypupu 2010.01.29. 12:20:51

@Jobb híján MDF-es:
Hat azt irtam, hogy Trianonert felelos a kommun is.Viszont javara kell irni, hogy egyedul az akkori voros hadsereg vedte Magyarorszag hatarait. Na igy jo lesz?(:

bz249 2010.01.29. 12:21:50

Allitolag a szoci talpasok toltak elore a Ferit (ugye a vezetoseg Lusta Dicket akarta volna). Ez a Kispal ilyen szoci talpasnak nez ki, szoval igy jart. Hagyni kellett volna 2004-ben, hogy Kisz Peter elveszitse a valasztasokat, akkor nem mosnak ossze oket a Ferivel. Aki egyebkent az o emberuk volt.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 12:22:54

@teknős: "Jó lenne végre felfogni, kedves Turul, hogy minden egyes szavazat, ami az emeszpére ment hozzájárult az ország tönkretételéhez."

tönkre van téve az ország? nem mondod!?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.29. 12:23:55

Ezt a szórólapot minden olyan helyen elsütötték, ahol aktív képviselő a szoci jelölt. Nálunk is.

Mindenestre elég egyszerű gondolkodásra vall.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 12:24:59

@idelle:
"nem mondod!? "
ez a fordulat alemberre vall. ezt már csak épített körmű vidéki kozmetikuslányok használják. szokjon le róla, mert le fogják magát nézni! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 12:26:44

@Fedor:
nem is a magához hasonlatos nagy bonyolultságú szavazóknak szól. és egyébként, az igazság mindig egyszerű. :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 12:26:59

@Grift: "ezt már csak épített körmű vidéki kozmetikuslányok használják."

nem mondod? nekem nincs ilyen kozmetikuslány ismerősöm, de a te épített körmeidet megnézném... ;-)))

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 12:28:05

@Dr. Zerge: De mortuis nil nisi bene/vere.(Halottakról igazat, vagy jót/semmit.) De ha tényleg Chilon-tól származik, akkor nem is latin.
@laspalmas: nahát, ez meg még igaz is lehet.

tölgyes 2010.01.29. 12:28:22

Nem kell tagadni: az MSZP ma Gyurcsány pártja. Gyurcsány ügyes hatalomtechnikai fogásokkal fokozatosan lecserélte azoknak a politikusoknak a többségét, akik nem álltak be az ő sorába..

Ez itt a környezetemben a következőképpen történt. Volt egy polgármestere az MSZP-nek, aki nem illett a képbe. Ezért aztán Gyurcsány az egyik jó emberével együtt beléptetett az alapszervezetbe 100 más körzetből való őj tagot, akik összefogva a helybeli gyurcsányistákkal megbuktatták a polgármestert. Ezért még az se volt nagy ár, hogy ezek után egyetlen egyéni körzetben se sikerült nyerniük...a polgármester a megaláztatás miatt kilépett a pártból és követte őt több párttag is.

Ami itt kicsiben történt az történt nagyban, amikor ellenfelét Szilit megbuktatta a köztársasági elnökségért folytatott harc során.

Most Gyurcsány olyan helyen van a pártban ahonan bármikor újból átveheti a párt feletti ellenőrzést és folytathatja kártevő (a magyar baloldal és az ország számára káros) randalírozását.

HumorosSzurikáta · http://goodgagteam.blogspot.com/ 2010.01.29. 12:28:23

Olyan primitíven egyszerű, hogy már hatásos. Egyszerű emberekhez egyszerű nyelven. Most aztán jól le van leplezve ez a Kispál.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 12:28:56

@Fedor: "Mindenestre elég egyszerű gondolkodásra vall."

mikor volt bonyolult a Fidesz gondolkodása és üzenetei? ;-)

rájuk vonatkoztatva azért nincs létjogosultsága egy ilyen kampánynak, mert Őnemzetvezetőségét egy halandóhoz hasonlítani (vagy fordítva) főbenjáró bűn. :-)

rockjano 2010.01.29. 12:29:06

2014-ben az MSZP ugyanilyeneket csinál majd Orbánnal, amikor majd mindenki utálja... :-)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 12:31:14

@idelle magyaridiot.blog.hu/: nem kell épített legyen a körme. elég ha megszólal. vagy meg sem szólal. nevében a végzete.
bocs, de ez nagyon magas.

blah 2010.01.29. 12:32:11

Ez vicc! :) Azér mutatja a következő kormány szellemi színvonalát. Szegény mi :(

tevevanegypupu 2010.01.29. 12:32:30

@Grift:
Nincs igaza, ezt a "nem mondod" fordulatot kizarolag szdsz-ert es ezen belul Demszkyert bolondulo noktol hallottam. Ezenkivul homoszexualisoktol, de ez nem hatrany.(:

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 12:33:23

valaki sorolja már legyen szíves azokat a párttagokat, akik öszöd után kiléptek, egyet nem értésüknek hangot adva.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 12:34:27

@tevevanegypupu: "kizarolag szdsz-ert es ezen belul Demszkyert bolondulo noktol hallottam. Ezenkivul homoszexualisoktol"

nem mondod? érdekes társaságod van... :-D

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 12:39:39

@tevevanegypupu:
tudja, az elitek hordozta magaskultúra lecsorog a mélybe! :))

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.29. 12:42:40

@tevevanegypupu:

Ne mondjon ilyeneket. Ezek az emberek függetlenek, szigorúan függetlenek. Egyforma távolságtartással mindkét politikai oldaltól. Hogy éppenséggel minden esetben kizárólag a jobboldal irányában fogalmaznak meg bírálatot, abban nincs semmi elfogultság. Az csak amiatt van, mert a jobboldal nemeurópai, nemkorszerű, nemhaladó, nemracionális ésígytovább. A baloldal is ügyetlenkedik, de azok legalább nem!

A függetlenséget tudni kell értelmezni.

tevevanegypupu 2010.01.29. 12:43:24

@Grift:
Mindenesetre tartosnak bizonyul.(:

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.29. 12:47:37

@tevevanegypupu:

Szerintem a kommün léte AKKOR MÁR nem osztott, nem szorzott.

Samott 2010.01.29. 12:47:56

Nem semmi, 8 eve pont igy ruhelte mindenki Orbant es slepjet... most meg akar 2/3-ot szerezhetnek harom honap mulva. Letezhet, hogy majd egyszer Gyurcsany is ugyanigy visszajon? Nem borzaszto meg belegondolni is? Itt mar mindenkit elkuldtunk legalabb egyszer az anyjaba, de mindig visszajonnek. Politikusok, rosszabbak mint a csotanyok.

tevevanegypupu 2010.01.29. 12:48:56

@Elpet:
Amiota azt a szegeny focista fiatalembert ugy megijesztettek, mert esetleg fidesz-tamogato lehet, azota ugy gondolom nem art, ha kisse egyszerusiti, de valamivel eroteljesebbe teszi a fidesz a kampanyat. Ez a fenti plakat eppen megfelel a celnak. Cseppet sem elfogult. Ugy tunik celba is ert.

reality 2010.01.29. 12:51:29

@Samott: Nem egy csúsztatás van a hsz-ben! Annyira jellemző. Még úgy is tesz, mintha náív volna. Ehh.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 12:51:50

@Samott:
szólok: a nem semmi, szintén prosztó fordulat. :)
és emlékezzen, a fidesz majd 50%-ot kapott.

tevevanegypupu 2010.01.29. 12:52:27

@Jobb híján MDF-es:
Ne vigyuk felre a temat, de nagy valoszinuseggel szamitott az is. Rettegtek a Szovjetuniotol, a kommunizmustol. Mindez fuggetlen volt a csehek es a romanok praktikaitol, akik nagyon ugyesek voltak, kihasznalva azt is, hogy az gyozteseknek halovany f..ogalmuk sem volt arrol, hogy Magyarorszaghoz tulajdonkeppen mi tartozik es hol is terul el pontosan.
Szegeny Andrassy heroikus kuzdelmet vivott, teljesen eredmenytelenul.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 12:52:43

@tevevanegypupu: "Amiota azt a szegeny focista fiatalembert ugy megijesztettek"

hogy beszélsz te a Vezénylő Tábornok Úrról, Nemzetünk Jótevőjéről, a Magyarok Szőlővesszejéről?

vagy nem is róla van szó? ;-)

bz249 2010.01.29. 12:53:09

@Samott: kiveve azt a 2.2 millio embert aki rajuk szavazott... Ferire mennyien fognak?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 12:54:00

@tevevanegypupu:
az a bűzös mezű segghülye focista többet nem lesz válogatott, ha nem megy a tribünre, arra mérget vehet. és miután a diktátor magához ragadja, igazi maffiozóként, a focimenedzserek feletti uralmat is, a kis tahó nemzetközi kárrierjének is annyi. majd megtanulják ezek! :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 12:54:26

@Grift: "szólok: a nem semmi, szintén prosztó fordulat."

nem mondod? azért nem semmi az a tudás, amit te nyelvi (szleng) fronton birtokolsz! :-D

Aradebil 2010.01.29. 12:56:04

ugyan ilyen dobtak be csepelen is,csak avarkeszivel

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.29. 12:57:36

iii · nemzetimarhulat.blog.hu 2010.01.29. 11:27:46
"@homoródkarácsonyfalvi: Ez a plakát hasonlóan demagóg, mint te vagy meg a veled egyetértők. Az elvakultságuk még azt a maradék igazságérzetüket is megsemmísiti. Nekem semmi közöm egyikőjükhöz sem, egyik nagyobb szarkeverő, mint a másik."
1919: tőkés, földbirtokos
1945: fasiszta, reakciós
1950: osztályellenség
1956: reakciós, anti(k)szemita, klerikális
1957: ellenforradalmár
1980: ellenforradalmár, tiltott, tűrt
2010: demagóg
Barátom, menjen vissza a societas-ba, a kedves anyukájához.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.29. 12:58:17

@idelle: ha még azt is mondja, hogy "abszolúúút" vagy "Aaazt gondolom" jiddlizve, akkor értelmiségi prosztó.

tevevanegypupu 2010.01.29. 12:58:39

@idelle:
Hu, csak nem Szekhelyi muvesz ur hozzatartozojahoz van szerencsem?(:

@Grift:
Remelem, hogy Orban bevonja az utlevelet, elkuldi ket ev kenyszermunkara a banyaba es elvonja tole a doppinginjekciokat! Aztan mutassa majd meg mit tud a ket ballabaval!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.29. 12:58:48

@tevevanegypupu:

Plakátra, szórólapra nem való a bonyolult, cizellált gondolatmenet.

Szocialisták = Gyurcsány.

Világos képlet, nincs benne semmi ferdítés. Csak épp a komcsik hozzászoktak, hogy a két héttel azelőtti múltat is simán letagadják és évtizedek óta a mozgalomban és mozgalomból élő embereik úgy állnak elő minden pillanatban, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami addig történt.

Úgy odavoltak Gyurcsányért, vállalják csak most is. A kenyérnek nemcsak az fehér bélit köll mögönni, hanem az égött alját is. Most jutottak odáig, hát szokatlan nékik.

cirkof 2010.01.29. 12:58:58

@idelle:
Azért a fülbenyaldósós mszp se túl bonyolult!

Samott 2010.01.29. 13:00:15

@reality: Ok, lehet hogy nem mindenki ruhelte oket, de a tobbseg igen. Elzavartuk, nem? Visszajon, nem? Most Gyurcsanyt zavarjuk el, visszajohet? Sajnos igen. Ez a borzaszto, hanyszor kell elkuldenunk oket az anyjukba, hogy ne jojjenek vissza?

Irtam mar regebben, nem jo ez a valasztasi rendszer, arra kellene szavazni hogy kit tartunk veszelyesnek a demoraciara, es azokat vegleg szamuzni. Akkor egyik gazember se johetne vissza... :) Ma mar ugyse valakire, hanem valaki ellen szavaz a tobbseg, meg igazsagosabb is lenne. :)

órarugógerincű felpattanó 2010.01.29. 13:01:01

@iii: Ha tényleg néznéd, akkor tudnád, melyikek a republikánusok. Ők azok, akik nem tapsolnak, amikor olyanról van szó, ami nekik nem tetszik.

play_off 2010.01.29. 13:01:10

Ha mszp színekben indul a következő választáson, akkor vagy elmebeteg, vagy gazember. Ergo gyurcsánnyal egy alomból való.
Mindkét eset kizáró ok a parlamentbe kerüléshez.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.29. 13:01:48

@tevevanegypupu:

"Rettegtek a Szovjetuniotol, a kommunizmustol."

Ezért jött jól az Antantnak az erős (megerősített) szövetséges Jugoszlávia, Csehszlovákia, Románia.

Magyarország nem volt szövetséges, miért támogattak volna egy szövetséges magyar bábkormányt, a természetes szövetségeseikkel szemben?

Ha nincs Kiegyezés akkor a magyarság is az egyike lett volna a Habsburgok által elnyomott, így természetes szövetséges népeknek.

bz249 2010.01.29. 13:03:07

@Samott: vegulis 1%-kal kikapni az majdnem ugyanaz, mint 30%-kal vereseg vereseg, mind a kettoert 0 pont jar.

Magyarorszagon eddig egyedul az Antall-Boross fele MDF-et zavartak el. Az csendben el is halalozott. Van ugyan egy hasonlo nevu formacio, de semmie eselye a hatalomba valo visszateresre.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 13:04:12

@Samott: az ovi gyűlöletet akkortájt a tévé és csatlósai nyomták az emberek agyába. nem a kirabolt, megvert és kolakoltatott népek hangja volt.
az agymosás manapság még mindig a válságkezelésről és a sikerekről szól.
ugyanaz a szócső, az egyikért pro a másikért kontra.

pavor nocturnus 2010.01.29. 13:05:49

@Dr. Zerge: De mortuis nil, nisi bene! (Halottakról jót vagy semmit!)
Egyesek szerint azonban helyesen: De mortuis nil nisi vere.(Halottakról igazat, vagy semmit.)

órarugógerincű felpattanó 2010.01.29. 13:06:07

@bz249: viszont szockó menedzsmentből az első élte csak meg a választásokat, kettő meg is bukott. A negyedik is csak azért nem bukik, mert előbb fogy el az ideje.

tevevanegypupu 2010.01.29. 13:06:27

@Elpet:
"Úgy odavoltak Gyurcsányért, vállalják csak most is. A kenyérnek nemcsak az fehér bélit köll mögönni, hanem az égött alját is. Most jutottak odáig, hát szokatlan nékik."

Eloszor gyuloletes, most szanalmas tarsasag lettek, csak sajat maguknak koszonhetik.Es persze imadott Gyurcsanyuknak.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.29. 13:07:55

iii · nemzetimarhulat.blog.hu 2010.01.29. 11:27:46
"@homoródkarácsonyfalvi: Ez a plakát hasonlóan demagóg, mint te vagy meg a veled egyetértők. Az elvakultságuk még azt a maradék igazságérzetüket is megsemmísiti. Nekem semmi közöm egyikőjükhöz sem, egyik nagyobb szarkeverő, mint a másik."
1919: földesúr, burzsoá
1945: fasiszta, reakciós
1950: osztályidegen, kulák, b listás
1956: nacionalista, anti(k)szemita, klerikális
1957: ellenforradalmár
1985: tiltott, tűrt, a renszer ellensége
1989: fehérterror
2009: internacionálé
2010: demagóg
Jobb volna, ha visszamennél a Societas-hoz, a jó édes elvtársaid anyukáihoz.

tevevanegypupu 2010.01.29. 13:08:09

@Jobb híján MDF-es:
Es latja a Habsburgok meg mindig itt vannak. Es nem fogja kitalalni melyik partot tamogatjak jelenletukkel!(:

Samott 2010.01.29. 13:08:50

@bz249: Mindegy, egyszer (ketszer) a tobbseg azt mondta nem ker belole. Nem a mostaniakat vedem, teljesen jogosan leszenk elzavarva tavasszal... de ok is visszajohetnek, mindegyik visszajohet. Ez a borzaszto. Hogy nincs az, hogy ezektol vegleg megszabadultunk. Mennyivel jobb lenne a vilag Nyako meg Szijjarto nelkul... hogy csak a szovivoket emlitsem. Mindket brancsbol van tobbtucat ember, akiket nem szivesen latnek felelos pozicioban. Gondolom nem vagyok ezzel egyedul.

bz249 2010.01.29. 13:09:28

@órarugógerincű felpattanó: de oket eddig meg nem zavartal el a valasztok, de ami kesik az a MAV.

bz249 2010.01.29. 13:11:30

@Samott: ket szoros valasztason minimalis vereseget szenvedtek egy szoros valasztast minimalis kulonbseggel megnyertek 1998-2006 kozott nem valtozott lenyegesen a politikai eroter. A mostaniak nagyon dulvan ki fognak kapni. A ketto nem ugyanaz, most az 1994-es valasztashoz hasonlo irtas lesz.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.29. 13:12:46

@tevevanegypupu: Kérlek, ne feledkezzél meg a Székely Hadosztályról, valamint a nyugat magyarországi felkelőkről, a balassagyarmatiakról.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.29. 13:14:38

@tevevanegypupu:

Hát tetszettek volna nem kiegyezni. A Kiegyezéssel a Habsburgok legitim királyainkká váltak, mi meg az antant ellenségeivé.
Legyünk következetesek.
A Habsburgok amúgy föderalizálták volna a birodalmat, de ezt a (túl)hatalomra jutott magyarok megakadályozták, naná, hogy beütött Trianon, és az osztozkodásnál a nyertesek vitték a többet.

reality 2010.01.29. 13:17:27

@Samott: Csúsztat, összemos és keni a szart szerte széjjel. Unom önt.

elfelejtette 2010.01.29. 13:20:26

Utos anyag. Szerintem igy lehet jol kibaszni a nyugdijtemara ratekeredo MSZP kommunikacioval, nem azzal, hogy Ivan Laszlo minden nap sajtotajekoztaton vedi meg a nyugdijasokat.

teknős 2010.01.29. 13:22:07

@idelle: Van aki tovább lát az orránál és van, aki nem. Te az utóbbiak közé tartozol. Az utóbbiak közé tartozol? Vagy csak egy szemét kollaboráns vagy?

Samott 2010.01.29. 13:23:39

@bz249: 90-ben kaptak hasonlo vereseget a szocik, megis durvan megnyertek 94-et. Mindegyik visszajohet, ez a szomoru. Es tok mindegy mennyire kap ki, a tobbseg nem kert beloluk. Pont.

@reality: akkor legyen kedves atugrani a megjegyzeseimet. Hasonlokat onbe is. Politikarol van szo, mutasson egy tisztesseges, egy nem szaros alakot kozuluk. Had rohogjek egy jot.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.29. 13:26:13

@Jobb híján MDF-es: Izé,DMF-es, olvasott maga már történelemkönyvet?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 13:32:16

@tevevanegypupu: "Hu, csak nem Szekhelyi muvesz ur hozzatartozojahoz van szerencsem?"

Ferenc József mintájára most kanonizáljuk a Vezénylő Tábornok Úr megszólításait és tutulusait, így csusszanhatott be sajtóhiba folytán a Nemzet Vesszejére vonatkozó utalás.

teknős 2010.01.29. 13:32:47

@reality: Jó neked. Szeretnék már én is unalommal gondolni a komcsikra.

tevevanegypupu 2010.01.29. 13:33:10

@homoródkarácsonyfalvi:
Nem feledkezem meg, annal inkabb sem, mert ma van a balassagyarmatiaknak az evfordulojuk.

teknős 2010.01.29. 13:37:22

@bz249: Ebben tévedsz. a szocikat a lé tartotta össze eddig is. Siralmas, de vannak köztük olyanok pl. egy nyomorult óvodai dajka állás miatt hálás nekik. A szocik hazaárulásban ez az undorító. Olyanért is adták el a hazát, az embereket, amit maguktól is képesek lettek volna megszerezni. Csak most nem lesz suska. Az önkormányzati választásokig nem fognak felkelni a mélyütésből. Nem lesz nekik mit osztogatni.

Míg mi 1994-ben nem a suskáért voltunk jobboldaliak.

tevevanegypupu 2010.01.29. 13:39:13

@idelle:
Haha, most mar keso, tetszettek volna elobb helyezkedni. Most mar az ifjkommunistaknak arccal a borton fele.
Az szdsz-rol majd Ibolya gondoskodik.

elfelejtette 2010.01.29. 13:41:08

@teknős: "A szocik hazaárulásban ez az undorító."

A szocik egyszeruen tul sokat vannak a hatalom kozeleben. Nem hinnem, hogy sokkal rosszabb emberanyagbol lennenek, mint a Fidesz. Azon kivul, mivel mar epp eleget lettek tamogatv aza inaktivak, torvenyszeru, hogy most egy olyan part keruljon hatalmi pozicioba, amelyik a kialakult aranytalansagot kompenzalja.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.29. 13:44:51

@Jobb híján MDF-es: maga tényleg csacska. Jó helyen van ott a madöfben.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 13:44:56

@tevevanegypupu: "Most mar az ifjkommunistaknak arccal a borton fele."

majd ha eljön az ideje, az országot tönkretevő és mindent ellopó - ez utóbbi vádiratához már most zsákszám áll rendelkezésre az anyag! - fideszesekkel kapcsolatban is ilyen kérlelhetetlen leszel, vagy ott majd jön a "hát ők csak a nemzet érdekében tették" fordulat?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.29. 13:47:06

@Jobb híján MDF-es:

Valóban nem, te itt a későkádári technokrácia interpresszmagazinból elsajátított világismeretének kétes bölcsességeit pufogtatod, amit a publikum érthetetlenül nagy toleranciával fogad.

reality 2010.01.29. 13:48:12

@idelle: A Fidesz volt már hatalmon? Hány eljárás indult ellenük, és hányat tartóztattak le? Ha volt is elenyésző.
Ja tudjuk, az ügyészséget is a Vérfarkas irányítja. :)

EMU 2010.01.29. 13:48:38

Végre egy korrekt szórólap a fidesztől. 20 évet kellett rá várni. Így kell kampányolni. Hazugság sincs benne, ezért a trágyadombért, amivé lettünk 8 év alatt a kormányzópárt és parlamenti frakciója, illetve tagsága felelős. Lehet kenni a szart, de ez van. Amennyiben a szórólapokon szereplő ipse gyurcsány mellett ennek része volt, akkor nagyon helyes a megállapítás, többek között ő tette tönkre az országot. Pont.

Bence24 (törölt) 2010.01.29. 13:51:26

Ha jól értem, akkor lehullt a lepel a nemzetvesztő Ferenc eddig rejtőzködő társtetteséről, az elvetemült Kispál Tiborról. Vagy ilyen szórólap az összes szoci jelöltről lesz majd? :D

tevevanegypupu 2010.01.29. 13:51:57

@idelle:

"majd ha eljön az ideje, az országot tönkretevő és mindent ellopó - ez utóbbi vádiratához már most zsákszám áll rendelkezésre az anyag! - fideszesekkel kapcsolatban is ilyen kérlelhetetlen leszel, vagy ott majd jön a "hát ők csak a nemzet érdekében tették" fordulat?"

Hat kerem elobb a zsak, aztan az ertekeles.A bizonyitekokat mar regen be kellett volna mutatni kulonben is, ugy latom raadasul bunpartolas esete forog fenn. Ket vasat tartanak a tuzben, gyonyoru. Miert nem tetszenek birosaghoz, rendorseghez fordulni?

elfelejtette 2010.01.29. 13:52:34

@EMU: Szerintem semmi genyosag nincs ebben a szorolapban. Aki az MSZP tagja, az MSZP szineiben indul, az ved- es dacszovetseget alkot magaval a parttal. O is kepviseli, ezzel kozvetve tamogatja azt a politikat, amit a part folytatnak orszagos szinten.

Ha nem hajlandoak soha egyeni felelosoket megnevezni, akkor kollektiven lesznek megbelyegezve es megbuntetve. Egyszer majd csak megtanuljak mar, hogyan is mukodik ez a tobbpartrendszeres szisztema.

bz249 2010.01.29. 13:54:19

@teknős: azert ennek ellenere 1994-ben kihalt a partok legnagyobb resze a jobboldali mezoben es atvette a helyuket a Fidesz, amelyik leginkabb partszeru kepzodmeny volt.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 13:58:12

@teknős: "Van aki tovább lát az orránál és van, aki nem. Te az utóbbiak közé tartozol. Az utóbbiak közé tartozol? Vagy csak egy szemét kollaboráns vagy?"

igen, szemét vagyok, kollaboráns vagyok, és nem látok tovább az orromnál.

nem úgy, mint azok, akik figyelmen kívül hagyják, hogy az elmúlt húsz, de minimum 12-16 év anyagi és szellemi züllésében, az állam vagyonának lenyúlásában a TELJES politikai elit részt vett (nem akarván kisebbíteni a szocik és a libsik vezető "érdemeit"), és az elkövetkező húsz évben is ezek a pártok és ezek az emberek akaják megmondani nekünk a frankót.

nem úgy, mint azok, akik vannak olyan nagyvonalúak, hogy figyelmen kívül hagyják a geopolitikai és úgy en bloc a világhatalmi helyzetet, és mernek nagyot álmodni, olyan hülyeségekre alapozva, mint Magyarország nagy- vagy legalábbis középhatalmi státusza.

vagy azok, akik megengedhetik maguknak, hogy ignorálják a XX. század történelmét, és egy olyan operett-náci pártba helyezzék a bizalmukat, amely pusztán a cigánytalanítástól és zsidótlanítástól várja és ígéri sorsunk jobbra fordulását, miközben kábé hárommillióból sikerített egy százmilliós EP-kampányt.

nem folytatom, a lényeg, hogy a magyar nép EGYRE NAGYOBB része bölcs előre látó. ha szerencséjük lesz, VÉGLEG eltűnhet minden (poszt)komcsi, és megvalósulhat az Egyedül Üdvözítő Politikai Rend.

a magyr nép EGYRE NAGYOBB része válik okossá. mi, pár tucat buta pedig valóban megérdemeljük a börtönt vagy a bitót/golyót. ugyanott disznóláb olcsón eladó.

elfelejtette 2010.01.29. 14:02:53

@idelle: "nem úgy, mint azok, akik figyelmen kívül hagyják, hogy az elmúlt húsz, de minimum 12-16 év anyagi és szellemi züllésében, az állam vagyonának lenyúlásában a TELJES politikai elit részt vett"

Nagy kamuszoveg a baloldal ex-rajongoitol. Eddig a zOrban volt a hibas mindenert, most hogy a baloldal az ercbanyaszbeka segge alatt tanyazik, hirtelen az EGESZ elit tehet rola, meg a tarsadalom, meg a tortenelm, meg a szomszedek kutyaja. Aztan valahogy ebben az allitolagos nagy kiabrandultsagban, meg igazan uj partok sincsenek, ennyit errol az elmeletrol. Ne szojjetek rozsaszin almokat, mert rossz lesz felebredni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:03:43

@reality: "A Fidesz volt már hatalmon? Hány eljárás indult ellenük, és hányat tartóztattak le? Ha volt is elenyésző."

ez bizonyít valamit vagy csak azt bizonyítja, hogy egészen mostanáig a vádalku kötötte össze a Parlamentet, ahogy egy pártvezető hölgy egyszer megfogalmazta?

sokan lekottázták már, nem nagyon akarom ismételni, de bizonyára tapsvihar fogja köszönteni a Fidesz-féle igazságtételt, ami nem lesz más, mint leszámolás a poltikai ellenféllel.

ám nem véletlenül kérdezem: ha majd húsz év hatalom (kétharmad) és "mindentvivés" után esetleg kiderül, hogy a jobboldalon is ül pár (ha nem ugyanannyi) gazember, mint a komiknál, akkor ugyanilyen hangos lesz a most a partvonal mellől bátorkodó beszarinép (feledve a saját csinovnyikságát), vagy csöndben felmentéseket keres majd kedvenceinek?

egy maréknyi dollár 2010.01.29. 14:05:05

Aranyos!
Az öregecskedők még emlékezhetnek az első szabad választások előtti a kampányban az MDF szórólapjára:Apák és fiúk.Az eszdéeszes képviselőjelöltek felmenőinek állitólagos ÁVO-s múltját taglalta,naturalista részletek beiktatásával.
2006.-ban a fideszes szórólapokon még a templomok lerombolását is valószinűsitették,az emeszpések kormányra kerülése esetén.
Tanyasi embert/én/ kevésbé találnak meg kampányilag,mint egy városit.Több gyöngyszemre nem is emlékszem.
A fejlődés e téren mindenesetre töretlennek látszik.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:08:35

@tevevanegypupu: "Miert nem tetszenek birosaghoz, rendorseghez fordulni?"

erre speciel teljesen egzakt válaszom van: darabra ugyanannyi esetben fordultunk bírósághoz a Fidesz visszaéléseivel kapcsolatban, mint ahányan a most(anában) hangoskodó bősz, komcsivért látni akaró antikommunisták a szocik ügyeivel kapcsolatban.

EllaSalmon 2010.01.29. 14:08:37

Ne maszatoljunk! A plakát igaz még akkor is, ha nem CSAK a maszop a felelős. És ne csúsztassunk állandóan, amikor felelősségre vonásról van szó! Azért kell a felelősöket megtalálni és kitenni a közéletből (politikából és mindenfajta irányításból), hogy végre hagyják abba, amit csinálnak. Ezt nagyon nem szabad összekeverni a vérszomjassággal.

mojszipupi 2010.01.29. 14:10:27

Itt jön az ki, hogy menniyre tartanak Gyurcsánytól a fideszesek. Azt támadjuk legjobban akitől a legjobban tartunk. Közhelyes de nagyon igaz!!!
Szánalmas és gyerekes fideszes viselkedés. De ez a taktika már sokszor visszanyalt....

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.29. 14:11:52

@idelle:

A teljes politikai elit, ez annyira hercig.

Mégis, mi lenne akkor a megoldás?

A teljes politikai elit alkalmatlanná nyilvánítása azt jelenti, hogy nincs politikai erő, amelyik vezethetné az országot.

Emdéefezni nem ér, Bokros a Horn-, Dávid az Orbán-kormány tagja volt, régóta és vastagon benne vannak a magyar politikai elitben.

Maga szerint mi lenne hát a megoldás?
Ne mondja, hogy magába fojtjuk a szót.

EllaSalmon 2010.01.29. 14:13:22

@mojszipupi: egy ekkora gátlástalan, az anyját egy tál lencséért eladó paranoiás baromtól kell is tartani, főleg, hogy már bebizonyította, tényleg ilyen. De ez ugye nem érdem? A zsírnyakú kopaszoknak sem érdeme, hogy félelmet keltenek, vagy igen? Őket is becsüljük meg ezért?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.29. 14:13:57

Nem kell ezt túlkomplikálni. Kúrcsány Ferenc tuti befutó helyen (4.) lesz a szoci országos listán, ergo aki szoci jelöltre szavaz, az bizony gyakorlatilag tényleg Fletóra szavaz (vö: töredékszavazatok).

OZ a Kételkedő 2010.01.29. 14:18:51

Na, akkor egy kis vitaindító!
Szerintem a legutóbbi 20 évben egyetlen olyan politikus volt, aki világosan meg tudta mondani, hogy mit kellene tenni, és ebben legalább 90%-ban igaza volt, az pedig Gyurcsány Ferenc.
A baj az volt, hogy mögötte állt egy hihetetlenül töketlen kormánytöbbség és egy gátlástalanul populista ellenzék.
Vagyis, ha most lenne párt, amelyikben legalább 20 Gyurcsány lenne, akkor arra kellene szavazni, így egyikre sem.
Uff, én beszéltem, innentől lehet engem anyázni.

cirkof 2010.01.29. 14:19:44

@idelle: Kicsit olyan ez mint amikor nagyanyám rámszólt hogy ne hintázzak a székkel mert ki fog törni a lába. De hintáztam és nem tört ki.
Milyen alapon ostorozza előre valaki a fideszt, azon tapasztalat alapján amit az mszp művelt itt az elmúlt 8 évben. Állítva a biztosat hogy ők se lesznek különbek?
Egyébként nem lesz nehéz dolguk ennél a csürhénél különbnek lenniük.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:21:23

@elfelejtette: "Eddig a zOrban volt a hibas mindenert, most hogy a baloldal az ercbanyaszbeka segge alatt tanyazik, hirtelen az EGESZ elit tehet rola, meg a tarsadalom, meg a tortenelm, meg a szomszedek kutyaja"

senki nem akarja elvitatni a szoclib "érdemeit". a "dicsőség" azonban nem egyszemélyes, bár kétségvkívül egyszerűbb lenne elfogadni a jobboldal által is kommunikált jó-rossz népmesei felosztást.

mégis két példán keresztül vetíteném ki a teljesen nyilvnvalót, szóljon mindkettő a pénzről, ha már ebben az országba csak a komik meg a cigók lopnak:
1) voltak gyönyörűséges, ámde botrányos beruházások, mint pl. a Kőröshegyi völgyhíd. a nyilvánvaló faszság (sík terepre viaduktot, huszonakárhány milliárd helyett 70-ért) ellenére, vajon miért hallgatott az ellenzék a témáról (bocs, volt egy magyar nemzetes utalás, meg egy fideszes képviselői vagdalkozás, de le lettek állítva). csak nem a nagy - 70-30-as - politikai összeborulás miatt???
2) köztudomású, hogy a fejlesztési pénzek nem kis része megyei önkormányzati szinten dől el, ottan lopják ki belőle a nagy magyar 20-25% felárat. szabadna kérdeznem, ki uralja negyedik éve az önkorikat, szerte e hazában?

a református úrvacsorai liturgiában van egy csodaszép megfogalmazás: "ímé, előttünk vannak a látható jegyek".

előttünk is előttünk vannak. csak oly rútak, hogy inkább hazudunk magunknak is...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:23:24

@Elpet: "Maga szerint mi lenne hát a megoldás?"

már az első lépés is akkora, hogy a magyar nép képtelen megbirkózni vele: abba kellene hagyni egymás ekézését, és a választott vezetőkre koncentrálni.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.29. 14:24:31

@Jobb híján MDF-es: Izé, DMF-es, maga ezt az egész beszélgetést el akarja tólni abba az irányba, hogy minden jobboldali szerint az ország Trianon miatt van sz@r helyzetben. Ön azt akarja láttani, hogy olyanok vagyunk, mint azok a zsidók, akik kultúrájuk helyett minden identitásukat a soától eredeteztetik. Hát egy sz@rt. Az ország 8 év szoci-szdsz kormányzástól, plusz az előző 40 év szoci kormányzástól van sz@r helyzetben. Maga egy beépített ember, de a rosszabb fajtából. Önnél még iii-t is többre lehet becsülni, róla legalább rögtön kiderül, hogy küldött- a Societas-tól. Magának a neve is felháborító. Maga nem jobb híján MDF-es fityfiritty, hanem maga az, aki a szocik malmára hajtva a vizet az SZDSZ továbbélésén dolgozik, kedves Ibolyával együtt. Maga a néhai Centrum párt, vagy történelmileg nézve maga a volt szoc.dem pártból Szakasits Árpád, aki egy tál lencsééért eladta a pártját. Maga az, aki a kocsmában azt terjeszti, hogy Orbán cigány, majd a jelen blogban kikel az ellen, hogy a "jobboldal" cigányellenes. Maga állt ott a TV székház előtt autókat gyujtogatni. Provokátor.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.29. 14:26:54

OZ a Kételkedő 2010.01.29. 14:18:51
"Na, akkor egy kis vitaindító!
Szerintem a legutóbbi 20 évben egyetlen olyan politikus volt, aki világosan meg tudta mondani, hogy mit kellene tenni, és ebben legalább 90%-ban igaza volt, az pedig Gyurcsány Ferenc.
A baj az volt, hogy mögötte állt egy hihetetlenül töketlen kormánytöbbség és egy gátlástalanul populista ellenzék.
Vagyis, ha most lenne párt, amelyikben legalább 20 Gyurcsány lenne, akkor arra kellene szavazni, így egyikre sem.
Uff, én beszéltem, innentől lehet engem anyázni."
Nos, akkor én most megteszem.

Rockie 2010.01.29. 14:27:31

Kezd kialakulni egy Gyurcsány-fóbia jobboldalon. Mondjuk több alapja van, mint a Zorbán-fóbiának...

Hellg 2010.01.29. 14:27:54

Draga jo posztiro, menj vegig egyszer a 7.keruleten es nezd meg, milyen, aztan latni fogod, hogy ha nem is egy helyen, de egyutt tettek tonkre az orszagot.

Ez a senkihazi a 7.keruletben. Eladta szarer-hugyer a jo teruleteket csalo, gyerekeket is alkalmazo (haddnemondjam milyen orszagbol szarmazo) vallalkozoknak, akik most odafosnak irgalmatlan szar hazakat a szep belvarosi hazak koze.

Ja, A polgarmesterunk a dutyiban van, Gal urral egyutt, ez az ember tevedesbol valamiert kint van.

Jartal te mar a 7. keruletben kedves posztiro, hogy ilyen nagy mellennyel, ilyen kioktatoan megmondod a frankot?

Mennyi eszed van neked?

pandacsökiboborján 2010.01.29. 14:29:15

@OZ a Kételkedő: AKKOR MIÉRT NEM CSINÁLTA? Mert ezek elvek mentén cselekednek és nem a racionalitások mentén. Szar geci politikusok.

bz249 2010.01.29. 14:29:21

@OZ a Kételkedő: Ferinek olomkatonakat kellett volna vennie, azok oda allnak ahova teszi oket.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:29:38

@cirkof: "Milyen alapon ostorozza előre valaki a fideszt, azon tapasztalat alapján amit az mszp művelt itt az elmúlt 8 évben."

rossz kérdés, nem az alapján. először is azon tapasztalat alapján, amelyet legegyszerűbben nyolc számjegy és egy kötőjel egymás utáni helyes leírásával kapunk: 1998-2002.

másrészt a fidesz elmúlt 12 éves kommunikációja alapján. ha nem lenne elképesztő, még jót is lehetne mosolyogni azon, ahogy a kúrcsányozó tömeg azt gondolja, hogy ő már egyértelműen és oszthatatlanul az antikommunista csordához tartozik, komcsivért onthat (azért höröghet), baj nem érheti.
nem tartoztok sehova, nem véd meg senki. ahogy eltaposható férgek vagytok a komik szemében, ugyanúgy fognak eltiporni a fideszesek is, ha útban lesztek. állásinterjúnál, tendernél, de még a boltban is.

egyebekben meg ott van az előző előtti kommentemben.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.29. 14:30:22

@idelle:

Ez még hercigebb! Félre pártoskodás, vannak nekünk vezetőink, folytassák csak a válságkezelést, ha jól értem.

Hát ez nem fog menni. Túl sokszor hallotuk már, hogy vannak még hibák, de azért bízni kell a Pártban.

Nem bízunk, mással akarunk próbálkozni. Ennél szarabb már nem lehet.

tevevanegypupu 2010.01.29. 14:34:14

@idelle:

"már az első lépés is akkora, hogy a magyar nép képtelen megbirkózni vele: abba kellene hagyni egymás ekézését, és a választott vezetőkre koncentrálni"

Amikor az osszefogasrol esik szo mszp-s oldalrol, mindig eszembe jut ahogy ettek a narancsos buktat es a trukkok szazai. Az orszag helyzete nyolc ev utan.Nem a fidesz kezdte..fasisztazas, nacizas, tomegbeloves.Nem. A mostaniakkal semmikeppen nem lehet. Egyszer mar - a rendszervaltasnal - kiegyeztek. Annyi eleg volt, ne legyen ennek ujabb fejezete, nem kell. kiegyezni

burian 2010.01.29. 14:37:05

Leszarom Kispál Tibor személyes érdemeit. MSZP tag volt az elmúlt 8 évben? Igen? Kuka.

elfelejtette 2010.01.29. 14:39:01

@idelle: "senki nem akarja elvitatni a szoclib "érdemeit". a "dicsőség" azonban nem egyszemélyes, bár kétségvkívül egyszerűbb lenne elfogadni a jobboldal által is kommunikált jó-rossz népmesei felosztást."

Ketsegkivul? De hisz pont ti vagytok, akik nem tudjatok elfogadni, hogy neha az ellenzek kerul kormanyra. Ilyen a rendszer. Nemreg irtam ide is, hogy en nem hiszem, hogy a szocik sokkal rosszabb emberanyagbol lennenek, mint amibol a Fidesz dolgozik (leszamitva egy-ket extanacselnokot, akitol tenyleg megszabadulhatnanak), de megis csak 8 evig ok ormanyoztak, es ez a 8 ev szarul sult el, foleg a vegere, a merlegkeszites idoszakara. El kell fogadni, hogy ilyen kudarcokkal teli kormanyzas utan az ellenzek ekrul hatalomba, ez minden demokraciaban igy van. Pont.

Nincs itt semmifele nagy politikai elitfelelosseg, meg tarsadalmi kiabrandulas, a balodal szimpatizansai lathatoan nem tudjak, hogy kire szavazzank, igy valoszinuleg nem szavaznak, ez viszont ebben a helyzetben normalis. Viszont ezt kivetiteni masokra, hogy itt mindenki kiabrandult, mindenki utalja az osszes politikust, meg mifene, az onbecsapas.

EllaSalmon 2010.01.29. 14:42:35

@idelle: abban azért meg lehetne egyezni, hogy az elmúlt 8 év kormányzati hazugságait számonkérjük, nem?

cirkof 2010.01.29. 14:42:49

@idelle:
"azt gondolja, hogy ő már egyértelműen és oszthatatlanul az antikommunista csordához tartozik, komcsivért onthat"
Javíts ki ha nem tévedek az 56-os 50. évfordulón nem az említett kurcsányozó horda ontotta a komcsivért, hanem fordítva.
+ nem összehasonlítható 1998-2002 a 2002-2010el. A fidesz kis óvodáscsapat volt ehhez a csürhéhez képest.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 14:46:05

idelle a középpontban. a szart még egyszer és újra eladni. inkább egye meg.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:46:11

@elfelejtette: "El kell fogadni, hogy ilyen kudarcokkal teli kormanyzas utan az ellenzek ekrul hatalomba, ez minden demokraciaban igy van. Pont."

ezzel nincs is baj. pl. egy 59 (narancs) -26 (piros) - 9 (zöld) - 6 (barna)-os felállásra egy szavam sem lenne.

de szerinted kinek lesz jó egy 67 (narancs) - 19 (piros) - 14 (barna) parlament?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:48:09

@cirkof: "A fidesz kis óvodáscsapat volt ehhez a csürhéhez képest."

van egy rossz hírem: ez a csürhe árnyéka önmagának. szét fog hullani, egy részét börtönbe fogják zárni/el fogják lehetetleníteni.
röviden: azok, akiket sorsod elrontóinak tartasz, szinte majd megszűnnek létezni.

ÚJ ELLENSÉGET kell keresned, keresnetek!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:49:02

@vero: "idelle a középpontban. a szart még egyszer és újra eladni. inkább egye meg."

gyere ide, megsütlek és feltálallak. :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:52:12

@Elpet: "ha jól értem."

nem érted jól.

Churchill megnyerte a háborút, de a következő választást elveszítette. (igaz, később kapott még egy ciklust.)

2002-ben elegünk lett a Horn-féle kapi-szocializmusból, jött Viktor.

Viktroból is elegünk lett, jöttek vissza a komik. most mindenkinek elege van belőlük.

igen ám, de ki jöjjön helyettük? amivel azt akarom mondani, hogy a rendszerváltó politikai elit elhasználódott, szavatossága lejárt.

leváltani őket viszont csakmi tudjuk. de mi meg nem fogjuk.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:53:18

@EllaSalmon: "abban azért meg lehetne egyezni, hogy az elmúlt 8 év kormányzati hazugságait számonkérjük, nem?"

ápr 11-én és 25-én számon fogjuk kérni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:54:53

@elfelejtette: "hogy itt mindenki kiabrandult, mindenki utalja az osszes politikust, meg mifene, az onbecsapas."

nem-nem, félreértesz. vannak a fanatikok, akik mindig is ott fogank állni és ütemesen tapsolni, hogy "Fer-kó, Fer-kó" vagy "Vik-tor, Vik-tor".

de velük hadd ne foglalkozzunk, az ő szintjükre lemenni idő- és energiapocsékolás.

reality 2010.01.29. 14:55:16

@idelle: Jaj, mindent meg lehet magyarázni. Összeesküvés-elmélet. Hehehe.
A többire meg: először menjünk át a hídon!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:55:34

na, most már én is unom magamat, viszlát! ;-)

cirkof 2010.01.29. 14:56:26

@idelle:
Aham, már találtam is egyet!

EllaSalmon 2010.01.29. 14:56:48

@idelle: Aha, tehát aki szétlopta az országot, tönkretette a jövőt évtizedekre, az megússza annyival, hogy nem a parlamentben ücsörög, hanem meg kell elégednie pár igazgatótanácsi meg felügyelőbizottsági tagsággal. Ja.
Te mondd, hányas számú a tagkönyved. Tudod, a piros.

elfelejtette 2010.01.29. 14:56:57

@idelle: "de szerinted kinek lesz jó egy 67 (narancs) - 19 (piros) - 14 (barna) parlament? "

Nekem peldaul, aki abban remenykedik, hogy lesznek kozigazgatasi reformok. Erosebb budapesti / gyengebb keruleti hatalom, kisebb letszamu megyei kozgyules, kisebb orszaggyules.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.29. 14:59:10

last minute:

@reality: "A többire meg: először menjünk át a hídon!"

a Kőröshegyin? már átmentünk hetvenmilliárdszor...

elfelejtette 2010.01.29. 15:00:26

@idelle: Jo, ne foglalkozzunk. En nem is szoktam, megis mindig ezt vetik fel.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.29. 15:02:24

@idelle:

Nem lett elegünk Viktorból.

Az emeszpé akkoriban 2002-ben fel tudott heccelni ellene egymillió prolit, akik addig nem jártak szavazni.

Azt az egymilliót most újra nem érdekli a dolog. Nem jött be, hogy ők csak azért nem gazdagszanak meg, mert Orbán elveszi tőlük. Nem gazdagodtak meg 8 év alatt sem, innentől telibeszarják.

Viszont 8 év pökhendi geciséggel a jobboldali választókat sikerült teljesen eltökéltté tenni. Nem kell itt összeborulóst játszani, amikor kiderül, hogy gémóver van.

teknős 2010.01.29. 15:06:07

@idelle: A próféta szóljon belőled. Az meg kissé gyerekes, hogy úgy képzeled, hogy ellenséget kell keresnünk. Csak értelmezni kellene azt az orbáni mondatot, hogy a haza nem lehet ellenzékben. De ilyen nagy igényeim nincsenek.

reality 2010.01.29. 15:07:03

@idelle: Hülye nép: Le kell váltani! :)

reality 2010.01.29. 15:10:01

@Elpet: Érdekes, mindig akkor akarnak összeborulni, ha gáz van. Máskor meg "el lehet menni", "a veszett rókákat meg befogjuk" és még sorolhatnám.

teknős 2010.01.29. 15:11:12

@elfelejtette: Ehhez egyébként 2006 őszén fel kellett volna állni és feloszlatni a parlamentet.
És nem azért nem tettétek meg, mert nem tudtátok, hogy ez csak rosszabb lesz, hanem azért mert mást sem csináltatok, csak visszahoztátok a szarból a kormányzást. Csak magáért a hatalomért léteztek.

Orbán útja világos és követhető: erős középosztályra van szükség.

Veletek meg az a baj, hogy csak a proli nyakán tudtok felkapaszkodni. Ha jól csináltátok volna, akkor nem lennének prolik és egy új hatalommegszerzési technikát kellett volna kialakítani. Ezért nem sikerülhetett a mutatvány. Amit mi nagyjából tudtunk is. Csak nektek új, hogy a szocik semmire se jók.

hááááát 2010.01.29. 15:11:30

@idelle: Én nem tudom ki vagy ,de a szívemből beszélsz.Ajánlom mindenki olvassa el a kommenteket.Van aki jövőbe lát és nem a múlt a legfontosabb problémája.Na ezen kéne elgondolkozni.

teknős 2010.01.29. 15:12:30

@teknős: Bocs nem elfelejtette, hanem idelle lett volna a helyes link, meg az az ökörség, hogy nem tetszik neki a kétharmad.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.29. 15:13:15

@Elpet: De nem a Fidesz szavazókat. Azok továbbra is passzívak. A Jobbik nyert egy csomóembert.

elfelejtette 2010.01.29. 15:13:33

@idelle: Az, hogy a baloldalnak mennyire van elege Viktorbol, teljesen irrelevans. Ok sosem szavaznanak a Fideszre ugy sem, mindig lenne valami kifogas, miert nem. Ez mondjuk oke, a partpreferencia erzelmi/onazonosulasi dolog inkabb. Az viszont teny, hogy Orbannal mar nem lehet ijesztgetni, a balodaliak otthon maradnak. A jobboldaliak viszont ennek a 8 evnek koszonhetoen zarjak soraikat, mert nem akarnak meg 4 ev MSZP kormany tokvaragast meg koldoknezest vegigasszisztalni.

EllaSalmon 2010.01.29. 15:13:44

@hááááát: a jövő a múlton épül. CSAK ezért fontos.

hááááát 2010.01.29. 15:13:53

@teknős: "Orbán útja világos és követhető: erős középosztályra van szükség".
Bocs de te ezt hol olvastad?

elfelejtette 2010.01.29. 15:14:20

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: "De nem a Fidesz szavazókat. Azok továbbra is passzívak."

Almodik a nyomor.

teknős 2010.01.29. 15:14:36

@hááááát: Aki nem tanul a múlt hibáiból az megérdemli, hogy újra átélje azt.
A csak az ilyen hozzád mhasonló idióták gondolják, hogy önmagáért rágódunk.
Ócska szoci duma, hogy felejtsük el a múltat és bízzunk bennetek rothadt komcsik.

elfelejtette 2010.01.29. 15:16:06

@idelle: En, mint a magyar nep tagja, erosen koncentralok arra, hogy a valasztott vezeto Orban Viktor legyen.

elég.volt 2010.01.29. 15:17:35

Ennek az országnak már annyi. Gyurcsány, Orbán egyre megy. Aki teheti menjen el innen.

Szavazni viszont SENKI NE MENJEN, mert az asszisztálás ehhez az ezeregyszáz éves komédiához.

Mocskos politikusok!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 15:19:21

@idelle: nem kell. már te vagy terítéken.

hááááát 2010.01.29. 15:20:13

@EllaSalmon:Jó akkor minden 30 év felletti embert eltakaritani a közigazgatásból,állami cégekből,politikából.Éljen az új generáció.Én erre szavaztam 90'-ben.Nézd meg mi lett belölük.És ez a mi hibánk ,mert hagytuk.Szóval akkor kollektive bünösök vagyunk?

EllaSalmon 2010.01.29. 15:20:24

@elég.volt: jól mondod, akinek ez 1100 éves komédia, az tényleg menjen el.

EllaSalmon 2010.01.29. 15:23:37

@hááááát: már megint a csúsztatás, vagy a provokáció! Szerinted nem lehet megtalálni, hogy ki lopott-hazudott, ugye? Ők ilyen misztikus ködben lebegnek, vagy be vannak kenve láthatatlanná tevő krémmel? Milyen érdekes, más országokban lehet őket látni!

thetriggerhappy 2010.01.29. 15:24:25

@teknős:

egy kilenc gyermekes anyát olvashattunk. szívmelengető.

elfelejtette 2010.01.29. 15:26:02

@elég.volt: Szerintem a net mar immunnis erre a szovegre, annyiszor sutottetek mar el.

thetriggerhappy 2010.01.29. 15:27:10

@Grift:

a modoros magázódásról mi a véleményed? és a pozőrködésről?

reality 2010.01.29. 15:29:15

@teknős: És énekeljük együtt: "A múltat végképp eltörölni". Haha

hááááát 2010.01.29. 15:31:52

Meg kell találni a bünösöket,söt szivessen beállok a kivégző osztagba.De most ez a legfontosabb szerinted.Nem vagyok szoci se szdsz-es,se jobboldali.Csak egy ember aki semelyik párt oldalán nem áll és tele van a töke azzal,h ezek nap mint nap hülyére vesznek.Most láttom az időt arra,h olyan vezetőket válasszunk aki tényleg méltó rá.Még nem találtam meg.Az h itt egykét ember véres szájjal védi az igazát inkább csak megmosolyogtat.Ha valaki végig olvassa a kommenteket ez tényleg egy komédia ami összehoz jó pár embert.Na ennyit erről.

EllaSalmon 2010.01.29. 15:41:22

@hááááát: akkor megegyezhetünk abban, hogy az MSZP-ből a mai formájában nem kérünk sem most, sem soha többé?

Bell & Sebastian 2010.01.29. 15:53:51

Az állattenyésztő módszer: billogot rájuk!
Ötágú, hatágú vagy hétágú van.
(Kiváltható tetovált Feszty körképpel.)

Zetek 2010.01.29. 16:00:50

Ezzel a hatalmas érvkészlettel már Bánó Bandika is próbálkozott. Gyerekek ez nagyon gyenge. Ha valaki most MSZP színekben indul az cifrábbakat is érdemel.

más hülyesége miatt (törölt) 2010.01.29. 16:02:16

Hát én óriási építkezéseket látok, EU-általi kötelező völgyhidakkal és autópályákkal, lassan - többek közt a válság miatti (Világ!) - fizetéscsökkenéseket, de még mindig kevésbé alacsonyakat, mint a Fidesz-buli végén. A lopás meg nem lett kevesebb, de több sem (Fidesz-fanoknak pár könyvet azért tudnék ajánlani), s majd minden település szépült. A pofájuk nagy, meg az igényeik. De sebaj, nem kell gondolkozni, majd Vona elvtárs csapata megoldja.

más hülyesége miatt (törölt) 2010.01.29. 16:06:45

@cirkof: Javíts ki ha nem tévedek az 56-os 50. évfordulón nem az említett kurcsányozó horda ontotta a komcsivért, hanem fordítva.

Kijavítalak: csoportosan, felfegyverkezve megtámadták az állami ünnepség szereplőit, majd ráhúzták magukat a Fidesz gyűlés nem értesített tagjaira. Láttam, baszott.

reality 2010.01.29. 16:16:52

@más hülyesége miatt: Le kéne jönni a cuccról, mert a választásokon még melléixel. :)

teknős 2010.01.29. 16:35:40

@thetriggerhappy: Menten elsírom magam. Nem feleltem meg egy ballibes dobozolási szándékának!

Örökítem az utódaimnak: a társadalom bosszúja nem a múltnak, hanem a jövőnek szól. Egy kollaboráns se gondolhassa, hogy bennünket büntetlenül el lehet árulni.

Tehetetlen Dodó 2010.01.29. 16:44:17

Egyébként: hogyhogy ez a Kispál nem ül Hunvald mellett?
Úgy látszik, biztosan talpig becsületes ember.

teknős 2010.01.29. 16:44:53

@hááááát: Íme egy teljesen független személy. Csak szereti a piros bögrét.

Pszt! 2010.01.29. 16:46:47

Egyre mocskosabb és pitiánerebb a fideSS kampánya. Ezek tényleg azt hiszik, hogy ezzel szavazatokat lehet szerezni? Szerintem gyors lesz a kiábrándulás a fideSS győzelem után.

teknős 2010.01.29. 16:47:58

@más hülyesége miatt: Én tudod mit látok: szétlopott LEADER pénzeket, korrupciót és sok pofátlan komcsit. Azokat, akik ahelyett, hogy bocsánatot kérnének és meghúznák magukat, nagy mellényel kiabálnak.

Tehetetlen Dodó 2010.01.29. 16:51:00

@teknős: Gréczy Zsoltival vitatkozol? :o))

EllaSalmon 2010.01.29. 16:51:29

@Pszt!: Te, ez az SS-ezés nagyon ütős, gratulálok! A felkészítésen javasolták? LOL

Tehetetlen Dodó 2010.01.29. 16:55:54

@EllaSalmon: Külön pluszpontot ér a bögre-versenyben.

Julianus 2010.01.29. 16:57:16

A szoci szavazók nagy része már nem veszi be a pártpropagandát, ezért már alig maradt szavazójuk. A fidesz szavazók nagy része, meg egy rakás bizonytalan még láthatóan igen és a PR gépezet által kitalált üzeneteket böfögi. Ennyi a különbség. Majd a következő választáson már ezek sem veszik be, hanem nagy részük tovább sodródik a barnákhoz. Ahogy van korrupció országosan, ugyanúgy van a fideszes (és persze mszp-s) önkormányzatoknál. Csak a balgák és az agymosottak veszik be, hogy az egyik fekete, a másik fehér, meg azt, hogy sikeres lehet egy olyan ország, ahol az egyik fele utálja a másikat, és persze azt, hogy a pártokon múlik főleg egy ország sorsa. TÉVEDÉS! Rajtunk, civileken. Ha mi korruptak vagyunk - ők is. Ha mi lopunk (nem fizetünk adót, nem veszünk jegyet a buszon...) - ők is. Stb., stb., stb...

EllaSalmon 2010.01.29. 16:59:25

@Julianus: teljesen igazad van. Ezt kéne belátni minden politikai oldalnak de leginkább a szavazóknak.

Kármentő 2010.01.29. 17:18:28

Nem értem, mi a gond a plakáttal.

Tönkretették ?

Tönkretették !

Nyolc év kormányzásának eredményét minek/kinek magyarázni ?

OZ a Kételkedő 2010.01.29. 17:27:00

Hát, ez elég siralmas.
Azt hittem, hogy Gyurcsány dícsérete több reagálást érdemel. Nem baj, rágjátok tovább a gittet, én távozom. (Mellesleg komolyan gondoltam, amit fentebb írtam)

Kármentő 2010.01.29. 17:36:18

Hali OZ ! Rágom a gittet, szeretem Fletót. Így jó lesz neked?

Próbálkozz a Mamitsütünk blogban. Isteni leveles-vajas recepjeik vannak...

pandacsökiboborján 2010.01.29. 17:39:53

Sok gyökér! Azt kapjátok, amit megérdemeltek: egyszer MSZP-t, egyszer Fideszt. Mindig ti lesztek a fasz rossz oldalán,nem gyanús?

rakaz 2010.01.29. 17:40:48

Vérszomjas! jobbosok, Orbán apukának,
hogy jött ösze a Dunántuli Kőbányák????

teknős 2010.01.29. 17:57:36

@pandacsökiboborján: Te nem vagy? Melyik táborba tartozol? Emeszpés vagy fideszes vállalkozó vagy?

pandacsökiboborján 2010.01.29. 18:00:25

Fekete-fehár, jó-rossz. Disszidálj te is.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 19:00:39

@thetriggerhappy:

"a modoros magázódásról mi a véleményed? és a pozőrködésről? "

nem a kutyák dolga.

Hadrianuska 2010.01.29. 20:17:24

Csak annyira, amennyire minden fideszkében egy Orbán lapul.

Sherpa_1 2010.01.29. 20:17:25

Legyen Hagyó Miklós a miniszterelnök.

szubjektiv 2010.01.29. 21:03:05

Hülye fideszesek, fideszes hülyék!

Könyörgöm, hogy néz már ki ez a szórólap??????

Halálgyurcsányra 2010.01.29. 21:05:29

de jó lesz, amikor te mocsok rohadék gyurcsány megdöglesz azok a szájbabaszott rohadék mocsok mszp-s köcsögök, akik öszödön voltak, óriásplakáton, fellógatva fognak megjelenni. de jó lesz.

reality 2010.01.29. 21:06:58

@Kármentő: Basszus, azt hittem egy pillanatra, hogy "Mamit sütnek" blog. A média hatása. :)

thetriggerhappy 2010.01.29. 21:09:04

@teknős:
neked mindenki ballib, aki nem kötne fel senkit és aki rosszul van a hozzád hasonlók fröcsögésétől?
baszki, ha téged olvaslak, pont egy sztahanovista élmunkás jut az eszembe, aki vakon követi a párt és bölcs vezérének szavait és kulákvérre ácsingózik. uaz a házmester vircsaft, uaz a szellemi szint.

ennyit a komcsikról.

thetriggerhappy 2010.01.29. 21:11:27

@teknős:

én tudod mit látok? pont uilyen fidesz csinovnyikokat (pld a közvetlen környezetemben), akiknek ez az egész nem szól másról mint, hogy most ők szedhetik meg magukat.
megy egy pártot, ami ismét a lehető legrosszabb arcát mutatja, amikor elsőre kirúg egy vagyonadóról nyilatkozott régi motorost, miután hónapokig állt ki egy molnár oszkár mellett......

thetriggerhappy 2010.01.29. 21:13:13

@Grift:

valóban, a kutyáknak nincs véleménye, csak maszatolnak és nyáladzanak.

elfelejtette 2010.01.29. 21:14:22

@szubjektiv: Ne nyavajogjatok mar minden hulyesegen.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 21:16:05

@thetriggerhappy:
tetszik, hogy mersz tükörbe nézni, és elemzőn vizsgálni azt amit látsz. ez haladás. :)

kis kály (törölt) 2010.01.29. 21:24:37

Ez a post téved.

Minden, hangsúlyozom, minden balliberális felelős és BŰNÖS az elmúlt 8 év borzalmáért. Igen, minden ballib pártag, de még a ballib SZAVAZÓK IS.

(bőröndök nagy tételben olcsóbban is eladók! ;) )

thetriggerhappy 2010.01.29. 21:30:35

@Grift:

hát, kettőnk közül te vagy az aki baszik válaszolni, kis modoros pozőröm.

teknős 2010.01.29. 23:16:14

@thetriggerhappy: Nem tudom mit vársz! 8 éve ökölbe szorított kézzel tűrtük, hogy szétlopjátok az országot, elszedtétek a nagyapám, az apám, az én életemet és a gyerekeim jövőjét.

Ezek után ne várd, hogy elviseljem a pofátlan hazudozásotokat. Nem fogok neked bájologni csak azért, mert szerinted nekem így kellene viselkednem.

Mellesleg milyen fasiszta hozzáállás ez, hogy előírod, hogyan kellene viselkednem?

teknős 2010.01.29. 23:27:33

@thetriggerhappy: Azért nem egészen. Nyilván a fideszes oldalon is leselkednek piszkos kis csalók, de nem kizárólag a csalásban érdekeltek a kormányon lévők.

Attól, hogy az elmúlt nyolc év egyetlen vívmánya a tolvajlás volt, más esetleg tud kormányozni.

Részint pofátlanság, részint önteltség, részben ostobaság, hogy azt képzelitek, hogy más sem csinálná jobban és nekünk ezt el kellene hinni nektek.

Mi meg nem hisszük. Tudjuk, hogy csak talpnyaló kollaboránsok vagytok.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.30. 07:15:25

@thetriggerhappy:

elgondolkodtam. igazad van, jelentős és fontos tényezőként nem tehetem meg, hogy ne válaszoljak egy kérdésre, hiszen válaszomból sokan tanulhatnak.
szóval: a netes magázódást nevetségesen ostoba majomkodásnak tartom, másodosztályú modorosságnak. viszont be kell látnod, hogy szinte elkerülhetetlen, hogy a majmok között töltve az időt, ne váljon az ember majomá.
ezt tudom válaszolni. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.30. 08:31:45

@Grift: nem csak majomkodás és modorosság, hanem valamiféle kompenzáció is a netes magázódás.
A valós életben áhított, de különféle okokból (balfaszság, tehetségtelenség, külső okok stb) el nem érhető társadalmi, kulturális rang utáni vágy virtuális világban történő kompenzálásának kísérlete. Tisztelet a ritka kivételnek, természetesen.

tevevanegypupu 2010.01.30. 09:12:32

Kar, hogy a kommunistak behoztak az altalanos tegezodest, evtizedekig kimaradt az emberek eletebol a kulturalt, mondhatni tiszteletteljes tarsalgas, megszolitas..Nem sokkal elegansabb es meghittebb, ha azt mondja az ember,hogy: maga egy hulye Odon?(:

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.30. 09:46:48

@tevevanegypupu: a tegeződés nem komcsi szokás, de kétségtelenül a posztkádári lumpenvilág egyik sajnálatos hozadéka, amely mára széles körben elterjedt.
Érdekes, hogy amíg a Dél-Alföldön egyre jellemzőbb szokás a tegeződés, addig például Sopron környékén alig találkozni vele.
Egyébként a svédeknél például teljesen ismeretlen a magázódás, de az egy más téma.

Személy szerint a magázódás híve vagyok és hülyét kapok, amikor a tahó benzinkutas nekiáll helózni, ezzel együtt a blogoszférán röhejes a magázódás.

tevevanegypupu 2010.01.30. 09:54:38

@Gasper:
Persze hogy nem komcsi szokas a tegezeodes, de ok tettek altalanossa, mar ugy, hogy a bolti elado, a hivatalnok es az utcasepro, vagy en magam is tulajdonkeppen letegezhetnek barkit, manapsag szinte meg sem lepodik ezen senki. Mar csak a magyar nyelv miatt is kar, ami olyan kifejezo, olyan arnyalt es ugy is elmondhatja az ember tegezve-magazva-onozve a velemenyet, hogy nem mond semmit, de megis kifejez vele mindent..(: Elvesz lassan egy formasag ami a tavolsagtartast vagy eppen a meghittseget lenne hivatott kifejezni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.30. 09:55:01

@Gasper:
így van! simán elképzelem a sok kapcarongyot, akikbe a cipőjét törli az ember a való életben, itten meg urizálnak a magázódással. prrzse tisztelet a kivételnek. :)

teve! ne beszéljen zöldségeket! az úriemberek természetesen tegeződtek egymásközt. csak a proli képzelte, hogy egymást is magázzák, ahogy őtet. :)

érdekesség: az én szüleim magázzák egymást. képzelhetik mennyit röhögtek rajtam az osztálytársak és barátok. biztos ez is színezi a hozzáállásomat a dologhoz. és ahhoz is, hogy mit gondolok azokról akik nem von haus aus hozák a magázódást. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.30. 09:56:47

@tevevanegypupu:
hol vagyunk a svédektől, kérem? ott simán ráköszönek a királyra az utcán, hogy hej, kung! :))))

teknős 2010.01.30. 10:09:54

@Grift: Én 1994 óta "internetezem" (Előtte ugye BBS-ek voltak, akkor az volt a kvázi internet) rendszeresen a kétezres évek közepe előtt egyszerűen hülyének nézték volna azokat, akik magázódnak. Akkor kezdett szélesebb körben elterjedni és öregurassá válni a net. Én még mindig berzenkedem tőle és sokáig azt hittem, hogy itt is egy viccelődési forma a magázódás. Én a magam részéről nem fogadom el ezt a fajta távolságtartást a neten. Az életben ez másképpen van.

bz249 2010.01.30. 10:28:25

Mennyivel egyszerűbb a hülyebriteknek, ott csak egy alak van. Lehet, hogy nekünk is jót tett volna egy dán majd francia megszállás. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.30. 10:28:39

@teknős:
hát én is csak viccnek veszem. és igaza van gaspernak, olyanok majomkodnak, akik az életben ha találkoznak, hátbabasszák egymást, hogy szeveszbazmeg, mi van bazmeg, jóvagybazmeg? :)

reality 2010.01.30. 10:31:55

@teknős: Csak hogy kapcsolódjak, én meg a mindennapok kompenzálásaként élem meg a magázódást. Ez a multi(k) átka: mindenki mindenkivel tegeződik, még a tiszteletre méltó idős asszonyokkal és öregurakkal, akivel a való életben találkozva rendkívül kényelmetlenül érzi magát az ember - szinte tudathasadásos az állapot -, mert soha nem tegezném le őket, de ott benn napi 8 órában ezt teszi az ember.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.30. 10:38:39

Azért a legszánalmasabb még mindig az, amikor a proli angol szavakat kever a mondandójába. Ilyenkor azt hiszi, hogy kiemelkedik a szmötyiből, holott téved, csak mégjobban kibukik proli mivolta. :)))

tevevanegypupu 2010.01.30. 10:41:41

@Grift:
Idefigyejj!
Tudom kik tegezodtek, kik magazodtak es tudom kinek mi jart(: milyen kivaloan tudtak bevonni a tarsasagba vagy eppen kilokni valakit avval, hogy magaztak avagy tegeztek.Nalunk a nagyszuleim magaztak egymast, a szuleim magaztak oket, engem nem tudtak ravenni.Viszont a csaladban levo osszes gyerek magazza a felnotteket, engem is, sajnos nem tudom oket errol leszoktatni.(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.30. 10:42:41

@Gasper:
heh, tudja, hogy ez a vesszőparipám!
ez a tahóság csalhatatlan lakmuszpapírja! :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.30. 10:52:40

@Grift: ha legalább a német nyelvvel vitézkednének... :))

tevevanegypupu 2010.01.30. 10:54:12

@Grift:
Ennel csak az a jobb, mikor az ember tenyleg nem tudja, hogy most magazza vagy tegezze azt, akivel eppen beszel. Ebbol nagyon jo helyzetek tekerednek.
Hogy vagyunk, hogy vagyunk..?(:

teknős 2010.01.30. 14:52:19

@reality: Az életben az ismeretlenül letegezés éppen úgy zavar, mint az interneten folyó magázódás.

Jellemző, hogy azzal a zongoratanárnővel, aki immár 10 éve oktatja a fiaimat és nagyjából egyidősek vagyunk, csak két hete tegeződöm.

Tehetetlen Dodó 2010.01.30. 16:03:36

@teknős: Így vagyok vele én is.
Az életben nem tegezek le csak úgy senkit és nem szeretem, ha ismeretlenek csak úgy szanzsén letegeznek (igaz, ez egyre ritkábban fordul elő, nyilván élemedettebb korom okán).
A neten viszont mindenkit tegezek, de aki mindenáron magázni akar, hát tegye, ha szereti a csendőrpertut.

Sebastian Knight 2010.01.30. 18:34:43

A netes magázódást egyesek (ál)önironikusan olcsó kedélyeskedésnek nevezik, és olvasom itt, hogy van, aki szerint másodosztályú modorosság.
Én másként látom. Ez itt nem közvetlen személyközi helyzet. A netes fórumokon olyanok hozzászólásait olvasom, vagy olyanoknak írok választ, akiket nem ismerek. Akikkel szinte biztos, hogy sohasem találkoztam, és valószínű, hogy nem is fogok. A bejegyzésekből vagy hozzászólásokból le lehet szűrni valamennyi információt az íróról, de ez az ismeret egydimenziós, töredezett és felszínes. Ismeretlen nick hozzászólása esetén pedig semmilyen ismeretem sincs az íróról. Nem tudhatom biztosan, hogy milyen korú az, akivel "hozzászólásba elegyedem", gyakran még azt sem, hogy nő-e vagy férfi.
A fentiekre tekintettel inkább a magázódást választom, szerintem jobban illik a helyzethez.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.30. 18:45:34

@Sebastian Knight:
vannak bevett normák. a net az új tahóvilág terméke, tahó szokásokkal, mint tegeződés. ezzel szembemenni olyan mint nudista strandon úszógatyában lenni és azt mondani, hogy faszt mutogatni csúnya dolog. :)

picur3ka 2010.01.30. 18:49:45

Ennyi ostoba hozzaszolast meg nem nagyon olvastam errefele egy temaban. A sok bogregyujto...

Mindenkinek, akit erint:

1. Aki a 'mind egyforma' dumat nyomatja, az benyelte a szoci propagandat, ergo nekik dolgozik.

2. Ugyszintenzenesz a 'megosztjak a nepet az orszagot', ez tulajdonkeppen a jeles bizonyiteka annak, hogy a demokraciat nem kepesek ertelmezni, elfogadni, csak ok vannak.

Ezen tul, kedves Turul, mar a masodik olyan iras amit Ontol - adok a tegezosoknek is - olvastam, ami a kampany idejen, kisse arokaso kategoria.

A fecni tokeletes, egyszeruen szolva. Csak igy tovabb.

tewton 2010.01.30. 18:51:32

@Sebastian Knight: itt a pont. A magázódás sokkal kedélyesebb, és hát a nickem leginkább így szokott más nickekkel beszélgetni. Valaki szervezhetne egy közös virtuális disznóőrzést, hogy összetegeződjenek a nickjeink :)

Meg mennyivel több lehetőség van a magázódásban. Helyből egy bonyolult udvariassági alakot kell használni, ami bizonyos szint alatt egyszerűen nem is megy :)

@tevevanegypupu: azért a tegeződést szerintem a rendszerváltás hozta el. Későkádárkori gyerekkoromban én még megtanultam a magázást, a tegeződést, a tetszikezést stb. (és még hallottam kollégázást, elvtársazást, stb). Ezt a korlátlan tegeződést én inkább alulszocializált és neveletlen arcoktól tapasztalom: kertévés műsorvezetőktél, romáktól (hé, hallod, adjál már), koldusoktól és surmó fiataloktól. Boltban pl. általában esélyt se adok a tegezésre, rögtön kezétcsókolommal nyitok hölgyeknél :)

picur3ka 2010.01.30. 18:55:14

@Grift:

Haha!

Ettol fuggetlenul, hasonlo problemat latok a 'Tisztelt Tanar Ur, gyere csak ide!' fele mondatokkal.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.30. 18:58:11

@picur3ka/beleallos kampany:

nem kérlek, ez csak úriemberi beszédmód. furcsa, de működött. és ma is léteznek ilyen nexusok. elegáns. barátian távolságtartó. nem mászik a másikba. tisztelettel baráti. :)

tewton 2010.01.30. 19:00:56

@Grift: "nexus" ... nem nézte túl magát Jávor-filmekkel? :)

bz249 2010.01.30. 19:04:50

@Grift: milyen finoman elrejtette a tegeződő alakot! Vagy magázódva hülyézte le tewton mestert?

Sebastian Knight 2010.01.30. 19:26:45

@tewton:

Jóval a rendszerváltás után hallottam, hogy egy nemhaladó egyetemi karon egyes reakciós oktatók kezétcsókolommal köszönnek a női hallgatóknak.

tewton 2010.01.30. 19:29:24

@Sebastian Knight: ez burkolt szexizmus és freudi elszólás. dehogy is a kezét csókolnák!

@bz249: Grift csak a hadapródiskolás módit hozza :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.30. 19:41:26

@tewton:
akkor aztat mondtam volna, elefes :)

Tehetetlen Dodó 2010.01.30. 20:32:38

@bz249: Klasszikus kompromisszumos megoldás sorkatona koromból az egyik kiképző altiszt szájából:
Hülye maga, bazmeg!
Néha még azt is hozzátette, hogy elvtárs.

thetriggerhappy 2010.01.31. 09:54:05

@teknős:
szétlopjátok? ki? én és ki még?
megmérgezni nem akarod az ivóvizünket? mert nekem kb ez jut eszembe ahogyan a nagycsaládos, szerető keresztényi kis hozzászólásaidat olvasgatom.
mit tudsz te az én pártpreferenciáimról és az eddigi szavazataimról, hogy van bőr a képeden T/1-ezni?
ostoba egy liba vagy, kilenc gyerek ide vagy oda.

thetriggerhappy 2010.01.31. 09:57:37

@teknős:

megint a kényszerképzetek. ti és mi, a magunk és a magukfajták, fekete és fehér.
aj, de könnyű lehet ilyen ostobán látni a világot, mennyivel egyszerűbb minden. van a jó és van a rossz, oszt slussz-passz.

én meg csak röhögök, amikor látom a rajtnál ficergő fidesz csinovnyikokat, akik nagyon szeretnének már hagyó mikiset játszani.
hogy miért röhögök? mert a mániáddal ellentétben én leszarom, nekem tök mindegy melyik oldal lopja halálra magát. te viszont boldogan és önszántadból lettél pártkatona. és még te beszélsz többes szám második személyben rólam....

thetriggerhappy 2010.01.31. 09:59:31

@Grift:

a magázódásnak megvan a maga helye. soha nem sziázom le a bolti eladót, még akkor sem ha ő megteszi velem. a neten viszont hülyén néz ki, pont ettől modoros, hogy nem ott és nem úgy használod, ahogyan kell.
de te szereted az ilyen pozőrködést, tudjuk ezt mindannyian.

Téglagyári Megálló 2010.01.31. 10:51:22

@bz249:

A városi legenda szerint Helmut Kohl azt találta mondani Ronald Reagan-nek, miután összebarátkoztak: "you can say you to me".

Téglagyári Megálló 2010.01.31. 10:58:25

@Gasper:

Miért kell feltétlenül ítélkezni? Mi van, ha egyszerű nosztalgia, párbajhősök és Jávor Pálok világára való áhítozás?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.31. 11:42:38

@thetriggerhappy:

Azért legalább várjuk már meg, amíg a fidesznyik csinovok tényleg elkezdik a hagyómikiset játszani. A jövőben állítólag majd bekövetkező eseményekre hivatkozva érvelni elég ócska húzás, a magam részéről a jobbikos kommentelőknél is szóvá szoktam tenni.

Valami olyat kéne előhozni, ami már megtörtént. Valahogy furcsa, hogy az ország sorsáért a Fidox miatt aggódóktól nem hallunk semmi újabbat josziptoton meg az Orbán-féle dolomitbányán kívül. Pedig hány önkormányzatot vezetnek fideszesek! Tessék onnan példákat mutogatni, ahogy a fidox-fiúk hagyómikiset játszanak! Jó, azt értem, hogy mutyi az emeszpével, meg holló a holló szemét, meg manusz manum, meg fideszügyészség, de hát nincs ebben az országban független értelmiség, meg független sajtó, aki lerántaná a leplet?

thetriggerhappy 2010.01.31. 11:58:20

@Elpet:

nincs. és pontosan jól érted, hogy mutyi, meg holló....

egyebekben pedig 98-02. mint írtam személyesen ismerek akkor színtiszta komcsi vircsaftban megtollasodott fidesz fiúkat, akiknek pont a politikai mutyik miatt nem lett bajuk. és ismerek kisebb-nagyobb összefonódásokat és együtt nyaralni járó libsi-bolsi, fidesz barátokat is..

egyébként nem a fidesz, hanem az elvakult fanok felé kritika ez.

bz249 2010.01.31. 12:04:03

@thetriggerhappy: szemben a nem elvakult független értelmiségiekkel, mint te vagy, akik szerint a jobbik ellen össze kell fogni az mszpvel.

Gratulálok a tiszta elmédért és az éleslátásodért. Plíz a kedves unokanővéredet próbáld már megvezetni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.31. 12:19:18

@thetriggerhappy:

De hát, ha mutyi, meg holló, akkor hol a független értelmiség?
Megfélemlítette őket a két nagy párt?

Milyen független értelmiség az, amelyiket el lehet hallgattatni? Mi lett volna, ha Vercors nem ír de Gaulle idején? Mi lett volna a Haladással?

Ki vele, kik azok a fideszesek, akiket említesz? Valószínűleg igazolhatóak állításaid, egy igazi független ember nem ítél szóbeszéd alapján,csak a tények, a rideg tények alapján alkot ítéletet.

Mondd meg, kik azok a fideszfiúk, hadd sújtsa őket a mi megvetésünk is.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.31. 12:30:56

@thetriggerhappy:
maga húgyagyú barom, mindegy magának mit írok, csak felrakja ugyanazt a lemezt? :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.31. 12:32:14

@Elpet:

ebből nagy bajunk lesz, csak szólok! a fidesz fiúk is lopnak csalnak. csak kevesebbet. ne állítsuk hogy nem, mert ránk ég a bőr egyszer még. :)

bz249 2010.01.31. 12:34:06

@Grift: a Fidesz-fiúk a civilizált kereskedelemben általánosan elfogadott ún. bécsi rőf szerinti mértékkel lopnak. Az MSzP-kompánia meg hadigazdaság szerint. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.31. 12:38:21

@bz249:
valami ilyesmi. meg aztán nagyobb a gyakorlatuk a balos tolvajoknak. a fideszfiúk felmenői még sárkunyhóban laktak, egy csizmában jártak felváltva a tanyasi iskolába, ha egyáltalán, mikor a balosok felmenői már rég hamis pálinkával üzleteltek, papírtalpú bakancsot hadiszállítottak. :)

bz249 2010.01.31. 12:42:17

@Grift: mégse tanultak meg ügyesen lopni, mert csak úgy megy nekik, hogy közben dűtenek-borítanak mindent... elkényelmesedtek a balos tolvajok ez az igazság :D

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.31. 12:44:58

@bz249:
így van, bármennyire szomorú is. a baloldali származás degenerálódott. :(

tevevanegypupu 2010.01.31. 15:37:27

@tewton:
"azert a tegezodest a rendszervaltas hozta el"..

Az altalanos tegezodest valoban.A rendszervaltas elott peldaul nehez lett volna elkepzelni, hogy egy nala idosebb holgyet egy eladolany vagy tisztviselono letegezett volna. Meg az idosebb kolleganoket is csak engedely utan tegeztek. Nagyon nem europai nalunk meg a nenizes es bacsizas is. Meg kellene vegre tanulni az asszonyom es uram megszolitast.
Ettol fuggetlenul Kispal es Gyurcsany egyforma bacsik.(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.31. 19:31:11

@tevevanegypupu:
hát azért már a rendszerváltás előtt is bőven téma volt ez a bolti szia mit szeretnél. nem a váltással kezdődött.
a néni, bácsi, igazi büdös mocskos komcsi tahóság.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.31. 21:14:24

@Grift:

Távol álljon tőlem, hogy becsületgaranciát vállaljak bárkire is előzetesen, látatlanban, ismeretlenül.

De az is igaz, hogy az ellenkezőjét vélelmezni is elfogadhatatlan.

Meg az is igaz a mostani, valós helyzetben, hogy: konkrét ügyekben érintett szocialista politikusok mögé gondolt pénzszerző struktúra képezi a reláció egyik oldalát, és meg nem nevezett, általánosan és elméletileg definiált fideszes visszaélések a másikat. Mindkettőben erős a becslésen alapuló rész, a második tételnek viszont nincsenek sarokpontjai sem. A kettőt épp ezért nem lehet összevetni.

Mindazonáltal azt kell mondjam, igazad van, hogy kockázatos dolog ezekre az érvekre támaszkodva erőseket odabaszni, de ha egyszer jól esik. Amúgy légy nyugodt, ha elvisznek bennünket, nem ezért fognak.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.31. 21:25:54

@Téglagyári Megálló: nem, persze hogy nem kell ítélkezni. Nem is akartam úgy általánosságban mindenkire ráhúzni a vizes lepedőt.

Tudod, a nagyszüleim még magázódtak. Ők is nagyjából a Jávor-féle korosztályhoz tartoztak, habár akkor már inkább Somlay Artúr és Bajor Gizi fajsúlyosabb példaképek lehetnének a nosztalgiázgatáshoz.
Szóval a nagyszüleim. Amíg náluk tökéletesen természetes dolog volt az ilyesféle nexus (neveltetés, kulturális közeg, életforma stb okán), addig mindezt a neten többnyire súlytalan modoroskodásnak tartom, de persze nem minden esetben.

tewton 2010.01.31. 21:36:28

@Gasper: falun élő huszonéves unokaöcséim néhai öreganyámat még a 2000-es években is magázták, szüleimmel együtt. Én mint városinak szocializált unoka tegeződtem vele. Többféle szokás ömlik össze itt a neten, de magázódva mindenképp nehezebb igénytelennek lenni.

thetriggerhappy 2010.02.01. 09:58:17

@bz249:

ki írt olyat, hogy bkinek bkivel össze kell fognia?
az viszont igaz, hogy normális országokban még a vérre menő pártok is egyetértenek abban, hogy náciknak nincs helye a poltikában.
szerintem ezt már a fidesz is megtanulta.

thetriggerhappy 2010.02.01. 10:02:14

@Elpet:

nem vélelem, hanem tudás.
de tök mindegy, hívőkkel vitázni nehéz. te hidd azt, hogy a fidesz nincs benne uolyan mutyikban mint az mszp, én meg tudom, hogy de..

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.01. 10:07:59

@thetriggerhappy:

Akkor lássuk a tényeket. Kíváncsian hallgatjuk. Nevekkel, bizonyítékokkal.

Bummer 2010.02.01. 10:14:12

@thetriggerhappy:
A hangsúly az "uolyan"-on van! Kinek a kezén zörög a bilincs?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.01. 10:40:06

@thetriggerhappy:

Nos, nincsenek konkrétumok?

Baszd meg te akkor a tudásodat, semmire nem megyünk vele.

Inkább azt magyarázd el nekünk, tudással nem rendelkezőknek, hogy a független sajtó és független értelmiség miért nem kongatta a vészharangot már évekkel ezelőtt a BKV-ügyekben? Hiszen, ha jól emlékszem az MSZP-SZDSZ koalíció mellett, a Fidesz ellen szóló érvelés egyik fő érvére,előbbi legalább nem fojtotta bele a szót a kritikus hangokat megütő, európai értelmiségbe, szemben a Fidesszel, mely erre készül.

thetriggerhappy 2010.02.01. 11:23:44

@Elpet:

komolyan azt várod, hogy majd ide írogatok neveket meg összegeket? ennyire hülyének azért ne nézzük már egymást!

a zörgő bilincsről pedig beszélhetnénk szabadi elvtárstól kezdve várhegyiig.....hagyjuk már ezt a kettős mércét!

látszik, hogy te is csak fidesz-mszp síkban bírsz gondolkodni. szerinted nekem tetszik ami most zajlik és ami itt zajlott 2002 óta? csak mert hozzáteszem, hogy röhejesek azok, akik szerint ezentl nem lesznek hagyók és kocsisok? te tényleg ilyen bődületesen ostobán naív vagy?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.01. 11:28:54

@thetriggerhappy:

Igen azt várom.

Tényeket írjál,ha azt akarod, hogy komolyan vegyenek.

Különben mindenki arra gondol, hogy egy általánosságokban vádaskodó, idióta komcsi seggarc vagy.

bz249 2010.02.01. 11:29:32

@thetriggerhappy: egyelore az van, hogy Hagyoek voltak, te meg arrol beszelsz, hogy a Fidox is ugyanennyit fog lopni meg csalni. Ami akar igaz is lehet. Mint Schrodinger macskaja, amig nem bontjuk fel a dobozt akar halott is lehet.

thetriggerhappy 2010.02.01. 11:35:48

@bz249:

nem fognak, mar csinaltak is.
de mint írtam, hívőkkel vitázni hitkérdésben elég fárasztó és kevéssé produktív.
ti hisztek a párt szeplőtlenségében, én tudom, hogy nem így van.
nem baj ez, c'est le politique, csak vicces nézni ahogyan erőlködtök.

thetriggerhappy 2010.02.01. 11:36:41

@Elpet:

komcsi az anyád. így finoman.

Bummer 2010.02.01. 12:00:56

@thetriggerhappy:
Így van, csináltak. De inkább csinálja olyan, aki közben nem vesz föl 40 milliárd dollár hitelt.

bz249 2010.02.01. 12:03:05

@thetriggerhappy: nem hiszek a part szeplotlensegeben... abban hiszek, hogy ott kell Boole-algebrat alkalmazni, ahol az a megfelelo. Mivel a penz egy jol szamszerusitheto mennyiseg, ezert itt erdemes mas metrikakat is figyelembe venni.
süti beállítások módosítása