Akció! Minden ingyen!
2010. január 28. írta: k|M

Akció! Minden ingyen!

  Dübörög a választási kampány, a politikusok csúcsra tekerték az ígéretpotmétert. Ezekben a pillanatokban ért véget Mesterházy Attila, Steiner Pál és Kovács László közös sajtótájékoztatója, ahol a három politikus kijelentette: a Magyar Szocialista Párt grandiózus akciót indít, melynek szlogenjéül az „Ingyen minden!” jelszót választották - hírösszefoglalónk.

 A három szocialista politikus azt követően lépett a nyilvánosság elé, hogy politikai agytrösztjeik előálltak az utóbbi évek legmarkánsabb és legkiforrottabb programjával, az „Ingyen minden!” javaslatcsomaggal.

 Steiner Pál azzal indokolta az új - és minden bizonnyal hamar népszerűvé váló kezdeményezést -, hogy egyes társadalmi rétegek, legfőképp a nyugdíjasok megérdemlik, hogy ingyen legyen minden. Steiner kijelentette, javasolják, hogy ezentúl legyen ingyenes a BKV, a MÁV, a Volán és a MALÉV is. Újságírói felvetésre, miszerint az idősek 65 év felett eddig is térítésmentesen használhatták a tömegközlekedés szolgáltatásait, Steiner félhangos „fideszes bértollnok” sziszegés mellett kizavarta a zsurnalisztát a teremből.

 E rövid közjátékot követően Mesterházy vette át a szót, aki az ingyenesség mellett tört lándzsát: „az interneten is minden ingyen van. Ingyenes a twitter, az Index.hu meg a linuxok. Ennek nyomán arra gondoltunk, ezen túl ingyenessé tesszük a bevásárlást, a távhőt, a belföldi üdülést és rekreációt, valamint az összes olyan szolgáltatást, amiért eddig fizetni kellett.” Mesterházy külön kiemelte, hogy a manikűr-pedikűr valamint a fodrászat is teljesen ingyenessé válna a közeljövőben, hiszen „attól, hogy valaki szépkorú, még igenis alanyi jogon jár neki, hogy fessül fessen” - hangsúlyozta az idősbarát miniszterelnök-jelölt.

  Mesterházyt a rutinos veterán, Kovács László követte a sajtótájékoztatón, aki föllebbentette a fátylat az MSZP perspektvikus javaslatcsomagjáról: „Rengeteget dolgoztunk az 'Ingyen minden!' javaslatcsomagon, és egyre kiforrottabb ötleteink vannak abban a tekintetben, hogy a Magyar Szocialista Párt könnyítsen az idősek terhein, de részleteket még nem szeretnék elárulni. Ám annyi talán elmondhatok, a bolygóközi űrutazás is szerepel az ötletek között. Szeretnénk, mi több társadalmi cselekvésünk koözéppontjába emeljük, hogy minden idős tapasztalja meg a súlytalanság állapotát; ezért a Magyar Szocialista Párt alanyi jogon, térítésmentesen biztosítja az űrutazás lehetőségét az időseknek” - fejtegette Kovács, aki szerint az új kormányban az „Együtt az idősek űrutazásáért turisztikai koordinációs szakállamtitkárság” vihetné a napi szervezést, ahová számos, főosztályvezetői beosztásban dolgozó köztisztviselőt kívánnak felvenni, akiknek az utazásszervezés lebonyolítása lenne az egyetlen feladata.

  Újságírói kérdésre, miszerint mi a fedezete az „Ingyen minden!” javaslatcsomagnak, Kovács úgy felelt, érti ő a viccet, csak nem szereti. Majd kifejtette, hogy a hazai munkavállalók és középkorúak tudnak még egy kicsivel többet dolgozni és egy kicsivel többet adózni, ezért adó-, illeték és ÁFA-emelésre lehet számítani, hogy az idősek feltétlen nyugalmát a jövőben feltétel nélkül biztosítsa a társadalom.

  „A Magyar Szocialista Párt felszólítja az aktív korú népességet, hogy ne nagyon lázadozzon a tervezet ellen, különben az APEH több ezer munkatárssal megerősített Adófizetőket Vegzáló Főosztálya bárkire, bármikor, bárhol lesújthat” - figyelmeztetett Kovács.

  „Nézzék meg, hány gyereknek és fiatalnak van új cipője, új ruhája, netán BKV bérlete. Egy csomó fiatal fülén ott lóg a telefon, vagy ha nem telefonál, mp3-lejátszó van a fülében, és többen esznek meleg ételt napjában kétszer, vagy akár még többször. Az igazán gazdagok pedig hetente vásárolgatnak narancsot és banánt; mi több, évente akár még Bécsig is eljutnak. Épp itt az ideje, hogy egy kicsit visszavegyenek fogyasztásukból és pazarló életszemléletükből. Ez igazán nem nagy ár az idősek ingyenes űrutazásáért, és ezt egy szolidárias fiatalnak kutya kötelessége belátni. Ami jár, az jár” - vonta le a végkövetkeztetést Kovács az MSZP programhirdető sajtótájékoztatóján.

  A Fidesz szűkszavú közleményben reagált a szocialista javaslatra: „A Gyurcsány-Bajnai kormány újabb olcsó trükkel igyekszik elterelni az idős magyar emberek figyelmét arról, hogy a 2010-es költségvetés összesen 80 milliárd forintot von el az idős magyar emberektől.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr581706711

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Választási program marslakóknak 2010.01.28. 12:13:23

Az MSZP elsősorban saját, korábbi bázisát szeretné aktivizálni a legfontosabb választási ígéreteivel, amelyek főként a társadalmi igazságosság elvét viszik tovább - tudta meg az MTI szocialista forrásból. Formálódik, alakul a szocialisták programj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szori 2010.01.28. 11:37:20

az a baj, ha ez így megtörténne, akkor sem csodálkoznék már..

Tündér_Lala 2010.01.28. 11:58:58

Egy kivétel azér lenne. Nincsen ingyen ebéd !

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.28. 12:03:55

Én úgy halottam, hogy a fidesz az említetteken túl azt is leszögezte, hogya bolygóközi ingyenutazás fölösleges, pazarló, és nyilvánvalóan haverok üzleteinek utolsó pillanat béli kistafírozása, majd konstruktív javaslatukat is ismertették, a nyugdíjasok ausztráliai csereüdültetéséről, amely érdekében ők minden követ meg is mozgatnak. Lófasz Béla szóvivő nem mulasztotta el továbbá fölhívni a figyelmet párt régi elgondolására, a nyugdíjasok országos önsegítő szolárium és konditeremhálózatáról, és a szépkorúak térítésmentes fogamzásgátlásának nagyívű tervezetéről mely javaslataik évek óta hevernek a T. ház asztalán, ám azt sajnos az álnyugdíjasbarát kormányoldal minduntalan lesöpri onnan.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.28. 12:32:20

MTI: "Az MSZP a kampányban a jelenlegi tervek szerint ígéretet tesz arra, hogy ha kormányra kerül, akkor az állami támogatásban részesülő pénzintézetek vezetőinek prémiumára külön adót vet ki. "
Ez téboly! 8 éve vannak kormányon.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.28. 12:45:59

@Dr. Zerge: Jaj, majd' elefeledém, a sajttájon Varga Mihály élesen elhatárolódott Svédországtól, mint olyantól.

phaidros 2010.01.28. 12:51:03

@homoródkarácsonyfalvi: fideszes bérkommentelő! sssssssssz!

hááááát 2010.01.28. 12:51:42

Remélem semmi jós tehetséged sincs.Felviditottad a napom.

Levéltetű 2010.01.28. 12:54:40

A legszomorúbb az, hogy a Fidesz sem különb.

Ombudsmanyus 2010.01.28. 13:02:47

"A Fidesz szűkszavú közleményben reagált a szocialista javaslatra: „A Gyurcsány-Bajnai kormány újabb olcsó trükkel igyekszik elterelni az idős magyar emberek figyelmét arról, hogy a 2010-es költségvetés összesen 80 milliárd forintot von el az idős magyar emberektől.”

És hozzátették, hogy ők minden nyugdíjasnak fizetni is fognak azért, hogy az amúgy már ingyenes szolgáltatásokat igénybe vegyék.

is 2010.01.28. 13:11:54

hú, hát még nem érkezett meg a drukkercsapat. de jönnek, és boldogan fognak komcsizni. bár ki tudja. lehet, hogy ez már egy egyre fáradtabb dolog lesz, hogy a FIDESZ Mandinerjén nem hajlandóak a FIDESZ-ről beszélni, csak az MSZP-vel foglalkoznak orrba-szájba?

appa68 2010.01.28. 13:12:21

Kyszel Tünde, a SZEBBIK elnöke erre válaszul kijelentette, hogy véget kell vetni az országot sújtó nyugdíjasterrornak és meg kell vonni a 65 éven felüliek választójogát. A maszop, a madöf, a fityesz nem reagált. Az LMP tiltakozásul mind a 13 tagjával kivonult a Kossuth térre és a tér közepén 65-ös számot formáló alakzatba állt, de mivel esett a hó ezért hamar hazamentek....

egyenlítő 2010.01.28. 13:16:35

Komment 1:

Azért ez kicsit alatta marad a "3,5 millió embert kérdeztünk meg, és mindannyian kevesebbet akarnak fizetni, és többet kapni." kampánytól!

egyenlítő 2010.01.28. 13:18:16

Komment 2:

Ugyan kérem, ezt a FIDESZ is tartja, de a forrást sokkal reálisabban jelöli meg: csökkenti az adókat és a járulékokat!

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.01.28. 13:26:49

Szerintem sokkal inkább buzdítani kellene az idős embereket az utazásra, pláne a válság időszakában, a gazdaság stimulálására, mint az MSZP. A Fidesz is észrevehetné ezt a kínálati űrt. A gyakorlatban a Világmegváltó Ötlet úgy nézne ki, hogy minden nyugdíjas, aki a vasúti szárnyvonalakon utazik nemhogy nem fizetne, de kapna az államtól utanként ötszáz forintot. Ezzel nőne a MÁV vagonjainak kihasználtsága, áttételesen a helyközi turizmus, nem veszítenék el a munkájukat a mozdonyvezetők, mindenki jól járna. Izé, azt hiszem.

Bazz, akárhogy is nézem, ez tetszik, megyek eladni az ötletet valamelyik pártnak :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.28. 13:29:25

@politicus:

Pedig elég hihetőnek hangzik, én kinézem ezekből, hogy még egy ilyet is bevetnek.

Én csak annak adnék szavazati jogot, aki fizet adót, és van munkahelye.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.01.28. 13:35:21

@is: azok is jönnek majd, ahogy korábban is voltak.

Csak hát 8 év szocialista kormányzás az mégiscsak 8 év szocialista kormányzás...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.28. 13:41:56

@Kedves Nard: Elég sokan fizetnek adót munkahely híján is.

Rwindx 2010.01.28. 13:52:55

Hidd el fogja még a való élet überelni a fantáziát, amikor majd megígérik hogy még pénzt is kapnak a szolgáltatás mellé akik igénybeveszik...

hiba 2010.01.28. 13:54:59

Kíváncsi vagyok ennek a kezdeményezésnek lesz e hatása:
mitigernek.hu/
Talán ha a Blikk és a Mónika show is közölne egy heti összefoglalót a fontosabb megállapításaikról.

losgehts (törölt) 2010.01.28. 13:56:07

itt nemetorszagban a die linke nevü part az összel többek ´reichtum für alle´ szlogennel kampanyolt teljesen komolyan.. itt a plakatja:
die-linke.de/fileadmin/download/wahlen/pdf/buta_09_plakate/Linke_Plakat_Gysi.pdf

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.01.28. 14:01:56

hát ez elég soványnak tűnik ...
még azért pár dolgot be kéne ígérniük, hogy odaszavazzak :DDD

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.28. 14:02:01

@civistroll: Is. De akár SZJA-t is lehet munkahely nélkül produkálni.

reccs 2010.01.28. 14:04:34

Az a baj, kedves londinerek, hogy ez fideszesekkel pont annyira hihető, innentől pedig elég szánalmas az egész.

2010.01.28. 14:07:09

Én is hallottam, hogy pl a BKV ezentúl ingyenes lesz, csupán egy regisztrációs kártyát kell kiváltani, melynek egyszeri költsége 9800 forint. Havonta.

beszélő 2010.01.28. 14:07:53

Szívatja a birkákat az MSZP.
Vagy másképpen: Hazudunk éjjel, nappal, minden percben.
Az ingyenesség kamu!
Most készülnek bevezetni a helyközi közlekedésben a "regisztrációs jegyet".
Ezért majd sorba kell állni, és fizetni érte.
Tehát a 65 év felettieket olyanért sarcolja majd az antiszocialista párt ami eddig ingyen volt.
Ezek akkor is hazudnak, amikor kérdeznek.
Mégis sok birka oda szavaz majd.
Inkább sírhelyet vennének, ahelyett, hogy szavazatukkal támogatják, a vadkapitalizmus meghonosítóit.

beszélő 2010.01.28. 14:11:10

Remélem a FIDESZ ráharap a szocik primitívségére, és megígéri, hogy hatalomra kerülése esetén eltörli a regisztrációs jegyet, - ha már az Alkotmánybíróság kifogta a szelet a vitorlából amikor hatályon kívül helyezte a lakásadót.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.28. 14:17:15

@hiba: Ez nagyon király. Picit másképp, de Én is gondolkoztam azon, hogy valahogy össze kellene írni melyik párt mit igér aztan választás után pipálni vagy X -elni, attól függően teljesíti vagy sem :)

@rezervatom: Bocs, de németül egy szót sem.Lefordítanád?:)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.01.28. 14:20:10

ígérjetek politikusok!!!!!! még többet!!!!!!! hogy dönteni tudjon a nép!!!!!!!!!

ááááá ingyen söröt, ingyen tévét!!!!!!

áááááááá jó világ jön, érzem

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.01.28. 14:20:48

@endike: ja és az ingyen IMF hitelről majdnem elfeledkeztem

klikk ide · http://www.ejatekok.com/ 2010.01.28. 14:29:54

Ingyen kenyeret és cirkuszt a népnek.

kvadrillio 2010.01.28. 14:46:33

Akkor szavazok majd rájuk, ha a bankárok minimálbérért fognak dolgozni, az egyéb vezetők havi fix 150 ezerért, nem többmillióért !, és a minisztériumokban nem osztanak fejenként 600-850 ezres bónuszokat !!!
az egyebekről, wellness-beutalókról, cafetériákról, stb...stb....:)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.28. 14:48:08

"bolygóközi űrutazás is szerepel az ötletek között"

Csak oda vagy retúr? xD

StavrosMenace 2010.01.28. 14:53:24

@laspalmas: Időutazás a féregjáratokon. Azt rád bízom, hogy hova.

logikaibukfenc 2010.01.28. 14:57:28

én megint direkt nem olvasok el semmilyen kommentet

erről beszéltem évek óta, nem számít hogy ki találta ki, csak legyen már !!!!

figylej : ott van a mozdonyt vezető nem vasutas.
hobbiból csinálja, de van amihez amúgy is ért, pénzt kap érte.
de azt minek ?
aki meg a mozdonyvezetésért kapja, csak pihen... ?
mert "szabad" ? idejében a saját hobbiját ( mint másnak a mozdonyvezetés) is csinálja, és ég azért a ház körüli vagy fusi munkát is csinál, mert ért hozzá
de pénzt azért nem kap.

akkor minek is pénz ?
semmire sem jó. csak a rosszat vonzza.

én is csinálnám pénz nélkül is azt amihez értek. és mást is.
ha cserébe megkapok "mindent".
nem igényt, nem szükségletet kell meghatározni, csak nem engedni a szemetet a piacra.
így szabályozná igazán magát a piac.
a te tetteid (fizikai erő) és gondolatai, szavaid ( szellemi erő) amit el kell adni és meg kell venni.
nem a tárgyak.

előbb cselekedni kell, majd magyarázkodni.

nem előbb mesélni és utánna tenni vagy nem.

pl : szelektív hulladékgyűjtés nem az,hogy szétválogatod.
hanem ha nem is termelsz szemetet.

???

hajrá. legyen. mindenhol a világon, mert csak úgy a jó.
ha nem hiszitek hogy működik, akkor nem fog. pedig tenni semmit sem kell.
csak elfelejteni a pénzt, és közösen elfogadni, vagy közösen kitagadni azt ami nem felel meg a céljára. (szolgáltatás vagy árú)

ha ez tényleg beválik, akkor hinni fogok istenben, mert akkor itt lesz a menyország a földön most, nem halálunk után az egekben.
a pokol is itt van most. nekem a pénz maga az ördög.
és nem azért mert nincs. hanem azért mert van (papíron, érmén -- legyen elektronikusan rögzítve a tény , hogy én dolgozok és (hasznos)tagja vagyok ezáltal a társadalomnak) az ember pedig az isten.
mindenki tud jobb világot teremteni.
de ha a többiek nem segítik, nem értik meg, akkor felesleges.

logikaibukfenc 2010.01.28. 15:02:13

na ezen röhögj:

ha nekem segítetek , megcsináljuk azt a nyomorult ufót.
sőt az örökmozgót is.
és nevethetsz ...
mert nincs belőle "profitom", csak tudod, hogy én találtam ki, ezért én majd megkapok mindent.
de te is.
jó így ?

tölgyes 2010.01.28. 15:08:11

Komolyan mondom, hogy jót nevettem volna, HA HORN NEM ÍGÉRTE VOLNA MEG A 70 FELETTI INGYENES REPÜLÉST, MINT A NYUGDÍJASOK TÖMEGEI SZÁMÁRA LEGFONTOSABB KEDVEZMÉNYT..:::(((

logikaibukfenc 2010.01.28. 15:09:42

utópia?
a kommunizmus (ne a szovjetunióra, kínára és történelmére gondolj) addig nem szűnik meg amíg egynél több ember van a földön.
működni pedig csak akkor tud, ha egy sincs a földön aki pénzt ad vagy fogad el.

pénzzel elérheted a semmittevést.
a sajátodat ugyanúgy mint másét. de ezt rossz célra használjuk általában.
meg lehet szüntetni a korrupciót? a zsarolást? a lopást?
igen.

StavrosMenace 2010.01.28. 15:12:05

@tölgyes: Igen, ez akkor volt amikor a MALÉV le akarta cserélni a régi szignált a Náksi vs. Brunner Szállj! című számára.

logikaibukfenc 2010.01.28. 15:14:05

hobbi az amiben a szellemi erőt követő fizikai magvalósítás követ.

munka az amihez először fizikai erőt kell kifejtened, hogy elérd a célt, majd utána kezdesz szellemi erőt is kifejteni.

24 órába mindkettő és a pihenés is belefér.

magyartarka 2010.01.28. 15:16:23

Speciel nekem idén is megtenné az örök élet ingyen sör.

Pignon 2010.01.28. 15:20:51

"Az igazán gazdagok pedig hetente vásárolgatnak narancsot és banánt"

A KURVA ANYÁDAT, AZT!

2010.01.28. 15:21:42

"rezervatom 2010.01.28. 13:56:07
itt nemetorszagban a die linke nevü part az összel többek ´reichtum für alle´ szlogennel kampanyolt teljesen komolyan.. itt a plakatja: "

Igen, de ott volt mellette a "Reichtum besteuern" plakát is, szintén tőlük. Azaz gazdagságot mindenkinek és a gazdagságot megadóztatni. Mindez ugyanattól a párttól :D

Németo. sem különb.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.28. 15:25:00

@homoródkarácsonyfalvi:
MTI: Az MSZP a kampányban a jelenlegi tervek szerint ígéretet tesz arra, hogy ha kormányra kerül, akkor mindenki örökké fog élni, és gyönyörűszép lesz. Meg gazdag. És persze okos, ha van igény rá.

Ééérted, ha kormányra kerül. 2010-ben. Az MSZP. Hát ez jóóóó, ez nagyon jóóó, ezt megjegyzem...

tlac 2010.01.28. 15:25:11

hány pont kell még a bögréhez?

Shawher 2010.01.28. 15:42:28

Szerintem elég lenne ingyenkurvákat kínálni, akkor senki sem akarna menni sehova.
18-50 év közt heti 3 vócser, felette 2

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.28. 15:46:04

Ha nem lenne ilyen beteg fa..rock az összes politikus, meg a sok állat aki bedől nekik nem is lenne gond...
Azt érzem sokkal komolyabb problémának, hogy tényleg így működnek a dolgok.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.28. 15:49:16

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Drága Otto von izé, nagyon zavarban vagyok. Én ugyanis t é n y l e g az MTI hírét másoltam be:
MTI: "Az MSZP a kampányban a jelenlegi tervek szerint ígéretet tesz arra, hogy h a k o r m á n y r a k e r ü l, akkor az állami támogatásban részesülő pénzintézetek vezetőinek prémiumára külön adót vet ki."

rezo_O 2010.01.28. 15:53:14

AHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAH
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Ingyenes lesz az uratazas geci :D
Ezt a negy ertelmes sort tiz perc alatt sikerult beirnom, mert itt fetrengek a foldon azota is, hogy elolvastam, alig kapok levegot es folyik a konnyem.

logikaibukfenc 2010.01.28. 15:55:05

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

kapitalizmusról, pénzről, gazdagságról az én vélemyényem (sárdobálón bővebben olvashatj akit érdekel) :

---
logikaibukfenc 2010.01.27. 03:45:16
a föld legmagasabb és legmélyebb pontjai körül az emberek évezredek óta ismerik a meditációt

most ezt pénzért (szarért hugyért ) adják el cd lemezeken (miért nem blúréjen kivetítővel, vagy virtuális szemüvevgben ) vagy letölthető valahonnan, és ígérnek jobb életet meg mégtöbb pénzt

kérdem én hogy a buddhista vallást magukénak mondók az amerikaiak gondolkodásmódját követve beperelhetnék őket mindenegyes elhangzott vagy lerajzolt om mani padme hum vagy jinjan ábra vagy bármi miatt ?
-----

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.28. 15:55:07

@tölgyes: igen, azok is szép idők voltak kérem, ha még emlékszünk "egy-két elfelejtett szóra".

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.28. 15:56:43

@phaidros: Hol lehet felvenni a lóvét? Mennyit és mikor?

cutcopy 2010.01.28. 15:58:03

Melyik párt is vádolta a Fideszt kampány túlígérgetéssel 2006-ban..?
De sebaj, robbantsák csak magukra a szocialista pártot hagy temesse maga alá végleg ezt a fogyatékos brigádot..!

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.28. 15:58:36

@phaidros: vagyis mikor zár a BKV-nál a pénztár? A STRABAG-nál? A kormánynegyednél?
Jaj, eltévesztettem a céget!

dancegirl26 2010.01.28. 16:20:19

Lassan lehetne az is a jelszó, hogy aki dolgozik annak max megdögleni van joga.

pandacsökiboborján 2010.01.28. 16:37:54

A választópolgárok korengedményes nyugdíjat ígérnek a 35 év feletti,arcszőrzetüktől nemrég megvált és a leigazolt focista politikusoknak.

StavrosMenace 2010.01.28. 16:45:52

@Naszta: tökjó, mszmp vs. fidesz back 2 back remix

Kivlov 2010.01.28. 16:51:20

"amelyek főként a társadalmi igazságosság elvét viszik tovább - tudta meg az MTI szocialista forrásból"

A qrva anyátokat társadalmi igazságosság.
Fizessen megint az, aki eddig is, a sok alibiző meg lopja tovább a napot?
Fizessen mindenki: nyuggerek az utazásért, eü-ért, cigók is, multik is!!!
Aki meg még mindig az mszp-re szavaz, remélhetőleg hamarosan feldobja a pacskert…
Sz… j…!!!

zooborg 2010.01.28. 16:56:08

@appa68:
Kyszel Tündérci megpróbálta 69-es alakzatba rendezni őket, de haragosan vissza utasították, mert a 69 a 70 előszobája, azaz a svédmodell tesztje: aki maszop, holnap fityeszt kap...

mrs. white 2010.01.28. 17:03:44

Egy átlagos magyar szavazó ezek után már csak akkor tántorítható el attól hogy a maszopra szavazzon, ha a fidesz szent igéretet tesz arra, hogy a gázfogyasztás és minden ingyenes cucc után visszatérítést fizet. Sajnos van realítása az igéretnek amióta 2002 ben 2006 ban nagyobbat igérő nyert azóta ilyen a pártok szocalizációja. Mindig azt hittem hogy azzal is nyerhetne valaki ha azt az évi kb 1000 milliárd ellopott feleslegesen kidobott pénzt akarná megszüntetni ami most a gazdaságból eltünik. Most már reálisan látom ez annyira megfoghatatlan az egyszerű válsztó számára hogy nem érdekli. A politikusok lemennek 19000 forinto csekk, nem lesz gázáremelés ingyenes Bkv- mindenkinek szintjére. Ne legyen panasz mi tanítottuk őket erre. Olyan sajnos a politikai osztály amilyet megérdemlünk még ha a kicsit tájékozattabaknak ezt nehéz is elfogadni.

Publius Decius Mus 2010.01.28. 17:13:01

Ölég lényeglátó szatíra.

Erről az jut eszembe amikor Horn sok hasonló között azt igérte, hogy 70 év fölött ingyen lesznek a repjegyek. Aztán a Bokroscsomaggal jöttek ami minden volt csak nem reform, mert csak azt fedezte, hogy 1 millió embernek elő- és rokkantnyugdíjat adtak, a cigóknak meg biztosítási viszony nélküli gyest. Ezzel bebetonozták a jövőbeni válságot. Ezt ne feledje aki azt hiszi, hogy Bokros bármi haszonsat csinált volna valaha.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.01.28. 17:32:37

@is:

Nagy jót tennél az emberiséggel, na jó ne túlozzunk, azokkal a blogokkal amiket teleegózol, ha végre megtanulnál olvasni és azt értelmezni IS!!!!

pandacsökiboborján 2010.01.28. 17:35:16

@Publius Decius Mus: ott a pont. De ezt egy butapesti nyugdíjas nem is érti! És még ezek szavazni is fognak. Mekkora kollektív néphit már az, hogy az MSZP tud csak kormányhozni, meghogy ők értenek a gazdasághoz! Akkor miért nem csinálták,mi a picsára vártak? Ja Vértes és Gyurcsány? Ezek ketten több kárt okoznak az országnak, mint Batu kán...

Pivoblog · http://pivo.blog.hu/ 2010.01.28. 17:35:24

Életemet a nyugdíjasokért!

eznemisénvagyok 2010.01.28. 17:43:03

@mrs. white:

2006-ban a nagyobbat igérő nyert? Nekem ez új.

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.28. 17:50:55

@Pivoblog: Az nem elég, mi lesz a véreddel?
Az is kéne:-)

Kopiás Attila Steve 2010.01.28. 18:49:52

Szerintem is felháborító, hogy 28.500 Ft-ot is eldorbézolhatnak ezek a nyugdíjasok, ugye ennyi a nyugdíj minimum szintje az országban.

Azaz miután kifizetik a rezsit, akár napi 300 Ft is lehet kajára, szórakozásra, ezeknek feneketlen mulatság lehet az egész életük.

Valamit tenni kéne ez ellen, mert tarthatatlan, hogy ilyen luxuskörülményekkel szívják a vérünket, hogy már alig tudjuk összespórolni a szigetjegyre valót.

manager2008 2010.01.28. 18:50:34

Jó viccnek tűnik, de egy csomó szolgáltatásnak többe kerül a fenntartása így, hogy nem ingyenes.
Nézzük csak az emlegetett BKV projektet.

1. Szórakozásból nem utazik senki, tehát ez nem olyan dolog amit mértéktelenül fogyasztunk csak úgy.

2. A rendszert üzemeltetni kell a jegybevételtől függetlenül.
A jegyek gyártása, eladása, és ellenőrzése egy nagyobb össszeg (pontosan nem tudom mennyi) és ha ez elmarad az már nyereség.

3. A bKV hatalmas aparátusának egy jórészét el lehetne felejteni ami szintén megtakaritás.

4. A Budapestieknek a személyi jövedelem adójában szerepeltetni kellene egy összeget ami a mostani jegybevétel és a megtakarított költségek különbözetét nagyjából fedezné.

5. A külföldiek és vidékiek vegyenek egy kártyát ami egy hétre jó, méltányos áron. Független, regisztrát néhány ellenőr ha elkap egy kártya nélküli embert legyen nagy a büntetése, ami fedezi az ellenőrök bérét (fejpénz, egyéni vállalkozó fejvadász módszerrel)
Aki jelentkezik ellenőrnek, a büntetés fele legyen az övé.

6. Nyugdíjasoknak ha nem Budapestiek akkor is legyen ingyen.

Van egy fogadásom arra hogy gazdaságosabb lenne a dolog és kevésbé idegesítené a lakosokat mint ez a mostani helyzet.
Teljesen mindegy hogy valaki utazik vagy nem, Budapesthez a közlekedés hozzátartozik, fizessen mindeki valamennyit adószerüen, és annyi. Egyébként is agyon vagyunk adóztatva, ezt a díjat lassan el kell amortizálni.

Levéltetű 2010.01.28. 18:57:23

@KA_Steve: Jó látni a demagógiát.

Minimálnyugdíjat az kap, aki soha egy büdös petákot nem tett be a közösbe, soha kisujját sem mozdította a közösségért.

Az adófizetőktől viszont még így is kap minden hónapban kb. félhavi minimálbért.

Éééééérted?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.28. 18:59:07

Na azért ezt az igérgetés dömpinget nem az MSZP kezdte el, max folytatja, a FIDESZ meg mégjobban beleáll.

Elmehet mindkettő a búsba.

lifelike 2010.01.28. 19:00:38

ha a fidesz nyer minden ingyen lesz
autopalyak fognak epulni, rengeteg uj korhaz, fizeteseket felemelik az egig
jo lesz
meglatjatok
(csak mar latnam a fidesz szavazok pofajat amikor rajonnek hogy NEM)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.28. 19:02:21

@KA_Steve:
1. Iskolából lógók télen, unatkozó nyugdíjasok, otthontalanok.

5. Királyság. Csak, sajnos, így is elég sok a visszaélés. Képzeld mi lenne ha még a saját zsebükre is menne...

Többi szódával :)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.28. 19:03:15

Ofc, manager2008-nak ment volna
Buta ez a válaszolós rendszer :/

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.01.28. 19:16:07

@lifelike: seggfej! mert ez neked nagyon jóóóóóóóóóóóó lesz...

manager2008 2010.01.28. 19:25:55

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:
1. Az unatkozó nyugdíjasoknak egyszerű a kitakarítása a csúcsforgalmi időszakoból, hogy a munkába menő dolgozókat ne zavarják.
Meghatározott időszakokban csak akkor közlekedhetnek ingyen ha vesznek egy kártyát a külföldiekhez és a vidékiekhez hasonlóan. Mondjuk délelőtt 06-09 ig és 16-18 ig.
Tehát a dolgukat tegyék a munkaidőre.
Ha mégis menni van kedvük akkor fizetni kell és kész. Mindjárt kivennél a forgalomból egy csomó embert )))
csökkenne a csúcsforgalom és az öregek nem versenyeznének a helyért a csúcsidőben.
Persze lehet finomítani mindent és lenne zúgolódás mint az ingyen konyhán.

Természetesen a fizessünk mindenért amit igénybeveszük elv itt speciálisan módosul, de ez sok helyen így van most is.

Lehetne fizetős gyorsjáratokat is indítani az ingyenes rendszer mellett ha van rá elég előfizető pld.

Gondolkozni kellene talán...

manager2008 2010.01.28. 19:30:54

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: A szabályokat be kell tartani és tartatni. Ez egy elv.
A piros lámpánál is átmegyünk ha éppen úgy adódik.
Elég szar lenne ha kihelyezett kamerák lennének mindenhol (interneten nyilvánosan elérhető, és kattintásra fényképező) és lehetne vadászni a piroson áthajtókra. Nem kell ilyen helyre rendőr, hanem az önkéntes sheriff dolgozik.
Egy lefényképezett áthajtó 10000 forint a fotót készítőnek 20000 az államnak.

A piros lámpa előtt fékezne mindenki mind a gép )))))

Imádnék az újgazdag terepjárósok, amikor végighajtanak a városon és félmillió a számla.

Kivlov 2010.01.28. 19:46:56

a szolidaritás bajnokainak meg üzenném, hogyha féltitek a nyuggereket h pl "mi lesz velük, ha elveszik az ingyenes utazást" vagy egyéni számlás rendszer lesz, akkor adok egy számlaszámot, lehet rá utalni a pénzeket.
Mert 3 millió nyuggert finanszírozzon akinek 2 anyja van...

blokkos 2010.01.28. 19:55:37

Nem tévedtek? Nem Viktor kínálja mindezt?

Pszt! 2010.01.28. 20:11:46

A viki az elmúlt 8 évben mindent megígért, hogy ingyen lesz.

Leeroy of SMV Design 2010.01.28. 20:13:39

@lifelike: Sebaj, majd jó lesz itt a fórumok kommentjeiben ekézni őket (fideszes bérkommentelőket), ahogy most ők teszik a kormánnyal. :)

Kopiás Attila Steve 2010.01.28. 20:18:46

@Levéltetű: Annyira vártam, ki jelenik meg először demagógozni. :+)
Nyilván az, aki szerint a nyugdíj összege bármiféle kapcsolatban áll a valódi ledolgozott teljesítménnyel. Egy olyan országban, ahol simán kidolgozhatod a beled napi 16 órában anélkül, hogy a munkáltatóid teljesítenék az államháztartás felé való kötelezettségüket, ugrálni meg nem tudsz, mert a gyereknek enni kell adni.

De a "legviccesebb" az a dologban, hogy 800-850e (KSH) nyugdíjas kap létminimum alatti (KSH) összeget. Ugye akkor ők azok, akik egész életükben nem tettek le semmit az asztalra, meg is érdemlik hogy gyógyszerre se fussa. Miért nem mentek PR managernek vagy valami.

Namost két dolog lehetséges ugye. Vagy az 5 perc guglizást nem szánjátok rá (nem emlékeztem a precíz számokra, ennyi idő volt megtalálnom), hogy ezt az információt megszerezzétek, ami ciki. Vagy tudjátok, tudjátok azt is, hogy nyugdíjasként állást találni lehetetlen és az az álláspont, hogy annyi baj legyen, 800e ember le van ejtve, fagyjanak meg ha nem tudják fizetni a fűtést.

És nem, a "demagóg-demagóg" skandálás nem minősül relevánsan megalapozott véleménynek. :+)

Levéltetű 2010.01.28. 20:49:15

@KA_Steve:
"Annyira vártam, ki jelenik meg először demagógozni. Nyilván az, aki szerint a nyugdíj összege bármiféle kapcsolatban áll a valódi ledolgozott teljesítménnyel."

Tehát szerinted nincs. Mi lenne, ha utána is néznél a nyugdíjszámításnak?
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700081.tv

"gy olyan országban, ahol simán kidolgozhatod a beled napi 16 órában anélkül, hogy a munkáltatóid teljesítenék az államháztartás felé való kötelezettségüket, ugrálni meg nem tudsz, mert a gyereknek enni kell adni."

Újabb demagóg szöveg. Tudod, olyan országban élünk, ahol a társadalom nem tolerálja a rabszolgatartást. Van több mint egy munkáltató, sőt, nem is muszáj az országban maradni.

"De a 'legviccesebb' az a dologban, hogy 800-850e (KSH) nyugdíjas kap létminimum alatti (KSH) összeget."

Azért, mert ennyit érdemel. Sőt, sokan még ennyit se. Hadd tisztázzak valamit: a másokon élősködés nem tisztességes. Ha én nem fizetem be az én részem, akkor milyen alapon várok érte BÁRMIT is cserébe? Azt hittem, a kommunizmuson, a naplopók idején már túljutottunk.

"Ugye akkor ők azok, akik egész életükben nem tettek le semmit az asztalra, meg is érdemlik hogy gyógyszerre se fussa."

Pontosan.

"Miért nem mentek PR managernek vagy valami."

Demagóg alert. Ha valaki most keveset keres, akkor inkább tőle vegyünk el, hogy annak több legyen, aki régen keveset keresett, vagy netán derogált neki dolgozni? Meg még a kiskutya farkát is, nem?

Donald R. DeCicco 2010.01.28. 20:51:25

@beszélő: nem vagyok képben h a regisztrációs jegyet milyen formában akarnák bevezetni, de ha a BKVnak lennének normális jegykezelő automatái, akkor az segíthetné pl. a forgalomszámlálást. Nyugat-Európában ez több helyen is így működik. Az igazi az lenne, ha a bérletet is "lyukasztani" kellene minden utazáskor, akkor tényleg kiderülne, hogy hol kong az ürességtől a járat és hol van szardíniásdoboz-fíling.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.28. 20:54:01

@KA_Steve: De Pityu, ki akadályozza meg, hogy adakozzon annak a 800e nyuggernek?

Akik nem fizetettek járadékot, azok mostanában kezdenek _öregségi_ nyugdíjasok lenni. Járadékfizetést pedig lehet kérni a munkáltatótól, csak akkor nem ad a zsebbe. Vagy pl. a borravalós állásban is lehet önként befizetni a járulékokat-adókat. A vállalkozónak nem kell minimálbéren bejelentve dolgoznia.
De hát aki nem gondol az öregségére, azt méltán számíthat a maga támogatására.
Én meg arra számítok, hogy aki nem fizetett járulékokat, az felhalmozott magának öreg éveire. Miért másért tett volna így?

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.01.28. 21:10:53

Nálunk viszont tényleg ingyen van minden!!!

trocadero 2010.01.28. 21:13:04

Képzelt riportok az ATV/TV2/RtlKlub/M1/HirTV/EchoTV
stúdiójában egy vezető MSZP-s politikussal:

Riporter:
- Mi a költségvetési fedezete az ígért szolgáltatások ingyenességeknek?
Válasz:
- Szakértő közgazdászaink elemzései szerint racionális átcsoportosításokkal az ígéretek könnyen teljesíthetőek lesznek. Sőt, az ingyenességgel felpörgetett gazdaság összességében plusz adóbevételek fog a költségvetés számára jelenteni.
Ellenben ha a Fidesz kerül hatalomra és megszűnteti a vagyonadót, akkor az ország hamarosan romba dől,
szegénység, sírás és fogcsikorgatás lesz a vége.

A beszélgetés innentől stúdió-függően folytatódik:

ATV Riporter:
- Ön szerint mennyire erősödnének meg a szélsőségesek a Fidesz győzelme esetén?
Válasz: ...

TV2 Riporter:
- Mit gondol, a szolgáltatóipar lépést tud-e majd tartani a megnövekedett igényekkel? Az életszínvonal gyors emelkedése milyen társadalmi következményekkel fog járni?

RtlKlub/M1/HirTV/EchoTV riporter:
- Tud konkrétumokat mondani, honnan csoportosítanák át a forrásokat?
Válasz:
- Persze tudnék, de most hadd ne menjek be a bonyolult közgazdasági elemzésekbe.

Innentől további csatornafüggő elágazás:

RtlKlub/M1 eiporter:
- Mik a baloldali kormányzás hosszútávú tervei....

HirTV, EchoTV:
- Mégis mondjon pár konkrétumot, honnan vonnák el a forrásokat?

sertésmájkrém 2010.01.28. 21:15:33

a dédunokák lelkét is el kell adni még egy pár év dőzsiért, mert az jár.

Náci bácsi 2010.01.28. 21:30:12

Mi van?Jön a komenizmus?És a Lenin meg bújócskázik?Marksz meg Engelsz már itt van.Levágatta a szakállát.Tudom,mert láttam őket a tévében.Csak álnevük volt.Valami Hagyó.

Trejo 2010.01.28. 21:31:32

@sertésmájkrém: Ne ócsárold a nyugdíjasokat, ha megkérhetlek.

Levéltetű 2010.01.28. 21:36:43

@Trejo: Nem ócsárolt, ez a valóság.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.01.28. 21:37:37

Mit akartok még ? Pl. ingyentv már van !
www.ingyentv.hu ..és egyik párt sem támogatja.

Trejo 2010.01.28. 21:43:59

@Levéltetű: A nyugdíjasok viszonylag kis százaléka dőzsöl manapság, a többség szarul él. Ezt érdemlik egy élet munkája után? Mindenféle gerinctelen szar alakok mocskolják őket. A leggyengébbe könnyű belerúgni!

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.01.28. 21:45:52

Bár nyilvánvalóan vicc a poszt de azért tudjuk, hogy semmi nincsen ingyen. egyet kivéve, de az ott van a nevem mellett. :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.28. 21:46:56

Mostantól fogva minden, amit a Fidesz csinálni fog, értelmetlen és embertelen megszorítás lesz. :-))

Mastadoc 2010.01.28. 21:47:43

Nekem tetszett! Rég röhögtem ekkorát! Kell ez fiatalok, csak így tovább!

Kopiás Attila Steve 2010.01.28. 21:50:26

@tölgy: @Levéltetű: Nem tudom melyik országban éltek, amiben ez a mindennapok realitása, de szeretnék én is ott élni. Abban az országban ahol én élek, ott a nagyvárosi középosztálybeli családból származó fehér értelmiségiek rendelkeznek némileg azzal a privilégiummal, hogy akár válogathatnak a munkahelyek között. Mindazok, akik nem esnek ebbe a kategóriába, azoknak jellemzően a mindennapi túlélés gondot okoz, munkahelyük (ha van) esetleges elvesztése azonnali csődöt (kilakoltatás, fűtés kikapcsolása stb) okozna, így aztán fizikailag nincs lehetőségük arra, hogy olyan munkáltatót keressenek, aminek a járulékaiból esélyük lesz megélni nyugdíjasként. A ma nyugdíjasai bizony a múlt aktív dolgozói, akár az előző rendszerre esik aktivitásuk jó része, akár nem.

De nemtom, biztos van valami oka, hogy bennetek ilyen kép alakult ki egy teljes generációról. Ezt láttátok szüleiteken, nagyszüleiteken? Nekem pl mind a négy nagyszülőm végigdolgozta az életét, értelmiségi és gyári munkás egyaránt volt közöttük, ráadásul takarékos típusok is voltak. Azért egy kiújuló rák meg egy szívbetegség elég volt hozzá, hogy még a viszonylag normális nyugdíj is szűknek bizonyuljon. Család szinten megoldható volt, lásd (alsó) középosztálybeli család helyzetét odafent, de azért nem ez az átlagos.

Szóval az én tapasztalatom a saját kiterjedt rokonságom alapján, hogy a generáció jelentős része ledolgozta egész életét abban, amiben csak tudta, beletett mindent a mellékesbe (háztáji vagy magántanítás pl), szorgalmas volt és takarékos, nyugdíjas éveire szűkre húzott nadrágszíjjal normál körülmények között túl tudott élni, de ha bármi rendkívüli történt, akkor már bukta volt. Értitek, ez nem igazán egyezik a "dőzsölnek", "felzabálják a jövőt", "élősködők", "luxusigényeiket is ingyen akarják kielégíteni", ami a jobboldali blogokon az utóbbi pár hétben alapvetésnek számít.

Szóval meséljetek, ti szüleiteknél/nagyszületeknél mi a helyzet?

Levéltetű 2010.01.28. 21:50:28

@Trejo: Nyilván túlzott, de erről van szó. A nyugdíjasok sokan vannak, és annak ellenére, hogy inaktívak, sok pénzről döntenek a voksukkal. Ezért ugrálják körül most őket a pártok. A nyugdíjasok felelőssége pedig nyilvánvaló. Kilóra megveszi a nagy részüket bármelyik párt, mert nem látnak tovább az orruknál. Sőt, sokan nem is akarnak.

manager2008 2010.01.28. 22:00:50

A nyugdíjasokkal foglalkozni negatív értelemben, a történelem ismeretének hiánya. Talán olvasgatni kellene 1945- től idáig, hogy mi történt a tulajdonnal és a munkabérekkel.
A véleményt ezután illene kialakítani.
Ha valaki tulajdonos volt 1945 előtt, az állam elvette a tulajdonát.
A munkabért pedig a szocializmus elvei szerint állapították meg, befektetési lehetőség, vagy takarékossági lehetőség nem volt.
Volt még pár érdekesség, mint a békekölcsön (állami munkabér elvonás önkéntesnek álcázva) stb.
Volt ingyen munka (kommunista szombat, és millió egyéb hasonló lehetőség)

A rendszerváltás ezt az állapotot vette alapul, és most úgy csinál az állam mintha a nyugdíjas lenne a hibás.
Pár alulinformált pedig azt hiszi igaza van.

Akit a rendszerváltás a munkahelye eltüntetésével jutalmazott, és olyan szakmája volt amivel nem tudott mit kezdeni (pld kohász, vasmunkás, bányász, stb.) azoknak nem volt lehetősége az elmúlt 20 évben magas nyugdíjjal elmenni .
A fiatal majd akkor pampogjon ha felfogja mi a romeltakarítás ingyen hetekig, stb. (a gyerekeket is vitték mellesleg, ott voltam).

Szóval nem olyan egyszerű ez a dolog fiatal egytollú indiánok.

(engem nem érint ez a dolog, csak látom mások problémáit)

Levéltetű 2010.01.28. 22:02:32

@KA_Steve:

Tippelek: fiatal idealista vagy. (Ne örülj előre, ebből csak a fiatal volt a tipp.)

A probléma összetett. A Humanista Párt, amit képviselsz (ha nem, akkor nyugodtan mondd meg, nekem úgy tűnt) rendkívül kártékony kommunista nézeteket vall. Fel kellene már ébredni: nincs egyenlőségjel két ember között. Miért legyen akkor a díjazásában?

A gazdaság a hozzáadott értéktől működik. Ha X 5 Ft értéket teremt óránként, Y pedig 95 Ft-ot, akkor el 50-50-ben el kellene osztaniuk a díjazást? Akkor is, ha X azért termel kevesebbet, mert lusta? Én nem hiszem.

A másik fontos dolog pedig a törvények betartása és betartatása lenne. Ennyi.

manager2008 2010.01.28. 22:04:31

@Levéltetű: ez a mai áll demokrácia hiánya. Természetesen egy analfabéta, nincstelen, segélyen élő, alkoholista, kábszeresnek is, aki sátorban lakik, ugyanannyi szavazata van mint az akadémia elnökének.
talán ezt el kellene felejeteni, de máshol is így van.

A politikai marketing eladja nekik a marhaságot Te meg szívsz.
Tetszettek volna másféle rendszert csinálni, meg forradalmat stb., ja de ott lőttek is volna? akkor bocs, lehet szopni...))))).

Kivlov 2010.01.28. 22:05:50

"A nyugdíjasok viszonylag kis százaléka dőzsöl manapság, a többség szarul él. Ezt érdemlik egy élet munkája után?"

felejtsétek már el ezt az alibidumát! Ez nem érdem kérdése! ilyen alapon mindenki megérdemelhetné valamiért. Aki gyereket vállal azért, az orvos a gyógyításért,a
tanár a tanításért, a diák a tanulásért, a bányász a szénért, a pék a kenyérért stb,stb.
Azt kéne végre felfogni (kiölni az emberekből a kommer agyat), hogy NINCS! Ennyi pénze nincs az államnak, még hitelből sem!!! 1,5-2 millió adófizető mellett erre sem futja! nem járhatna ingyen utazás a nyugernek, segély életen át a cigónak, mert ő hátrányos helyzetű. Saccra nettó 250-300 alatt bárkit rászorulónak lehetne nevezni.
És mivel az adóemelés többletet már nem nagyon hozhatna (mert mindenki feketézne még jobban), azért kéne felfogni, hogy a kiadásokat kell megfogni az ellopott pénzek konstans értéke mellett!
Főleg a szoc rendszerben: nyugdíjasok, c.-k, alibizők...
jószerencsét!

manager2008 2010.01.28. 22:13:39

@Kivlov: Tökéletes megoldás.
Ezt az elvet alkalmazták a polinéz hajósok is a tengeren.
Ha kezdett elfogyni a kaja és a víz, az öregeket, a gyerekeket és a nők egy részét bedobálták a tengerbe, hogy az evezősöknek jusson táplálék. Pár nővel partot értek és elkezdtek szaporodni.
Nincs ezzel gond.
Csak nehéz végrehajtani úgy hogy ne akasszanak fel utána vagy közben ne legyen forradalom, mert neked is vannak szüleid esetleg.

Trejo 2010.01.28. 22:15:50

@manager2008: Neki nincsenek szülei, valami őrült professzor eszkábálta össze. Dr. Frankenstein. :-)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.28. 22:32:58

@KA_Steve: ön tárgyat váltott.
maradjunk azoknál, akik azt a 28e HUF nyugdíjat kapnák, mert nincs jogosultságuk.
AZ a kérdés, miért nincs nekik.

Most meg arról ír, akik végig robizták az életüket. H a fizettek is, akkor ezek esetében a kérdés csak az, hogy mennyit kapjanak? Havi 100 ezret vagy 200 ezret, vagy...

Ez is érdekes lehet, de az volt a kérdés, hogy mi van azokkal, akik nem fizettek nyugdíjjárulékokat. Miért nem tették? Ezt a fehér középosztályos szöveget csak a Szociológia Egyházban tudja eladni. Azt hiszem, maga nem él ebben az országban. Még sosem találkozott kisiparossal, kiskereskedővel? Az ő alkalmazottaikkal a boltban, műhelyben? Pincérrel? Mindenki fizethetne járulékot, csak akkor nem kapna zsebbe még mogyit.

Aki meg oly szerencsétlen, az úgyis szereti a családját, neveli őket, így nem kell az állam csöcsön (másoktól elkobzott adófilléreken) lógnia, sok szorgos gyermeke majd segíti, eltartja.

Kopiás Attila Steve 2010.01.28. 22:58:33

Szeretem, amikor hosszú kommentem elszáll, gépelje be a fene. A lényeg az volt, hogy nem tudom mi van a te szüleitekkel és nagyszüleitekkel, az enyémeim speciel dolgoztak és takarékoskodtak. Szóval meséljetek, mi volt az a példa, ami alapján a másfélmillió luxusszínvonalon élősködő nyugdíjas képe kialakult bennetek.

@tölgy: No mesélj, miből érzed, hogy nem ebben az országban élek? Nálunk a kiskereskedők és kisiparosok (adjuk hozzá a kistermelőt) élnek mint marci hevesen, és az a fő problémájuk, hogy mennyi adót kell csalni a luxus életszínvonal fenntartásához? A jelek szerint rossz környéken mozgok, mifelénk az emberek annak örülnek, ha csak keveset késnek a számlákkal, tudják iskoláztatni a gyereket, ilyesmi. Szóval mittomén, lehet, hogy hirtelen elszaporodott a felső középosztály és megy a dőzs, miközben lopják az adónkat, de akkor ez elkerülte a figyelmem...

Levéltetű 2010.01.28. 23:04:37

@KA_Steve: Senki nem beszélt luxus színvonalon élő nyugdíjasokról.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.28. 23:05:40

@KA_Steve: maga egy jó arc, de egyre tarthatatlanabbakat mond.
Az, hogy valaki nem kő gazdag, még egyáltalán nem indok az adók és járadékok elcsalására. És nem főleg nem indok arra, hogy ilyen elcsalt évtizedek után viszonylag tisztes jövedelmet igényeljen a köztől.
A nem-luxus életszínvonal igazolná a csalást? ne mán!

Ha meg valaki kivonul a nyugdíjrendszerből, akkor nyilván takarékoskodik vagy a gyermekei segítségére fog támaszkodni.

Trejo 2010.01.28. 23:10:57

@tölgy: Kivonul a nyugdíjrendszerből? Miből takarékoskodik? Te melyik bolygóról jöttél?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.28. 23:14:33

@Trejo: aki dolgozik, és nem fizet járulékokat, kilépett a nyugdíjrendszerből. Gondolom, akkor öreg napjaira takarékoskodik.
Ha meg tücskösködik, akkor meg majd fázni fog öreg napjaiban.

ebfül 2010.01.28. 23:49:19

Aki nem fizet adót, az ne kapjon szavazati jogot! Egyből rend lenne itt, állítom.

Szöveg elszállás megelőzésére: megírod, kijelölöd, coltrol C és utána küldöd el.

marós 2010.01.29. 11:16:00

A szociknál pofátlanabb banda nem létezik, a lakosság kiszipolyozása, az állami korrupció mérhetetlen elburjánzása, az ország soha nem látott mértékű eladósítása után jólétet ígérnek? Ez már szinte tulszárnyalja az állatfarm-ban leírt kövér dísznok gazemberségét is. A hazugság-kommandó a 2010-s választáson nem lesz nyerő, a népnek elege van szocik rémuralmából.

kvadrillio 2010.01.29. 12:41:25

Akkor szavazok majd rájuk, ha a bankárok minimálbérért fognak dolgozni, az egyéb vezetők havi fix 150 ezerért, nem többmillióért !, és a minisztériumokban nem osztanak fejenként 600-850 ezres bónuszokat !!!
az egyebekről, wellness-beutalókról, cafetériákról, stb...stb....:)))

ez ide illik !!!

Balance Of Power 2010.01.29. 13:34:40

@kvadrillio: Egy 2-3 milla bruttot kereso bankigazgato (vagy barmely vezeto a maganszferaban) azert eleg sokat leadozik, a bonuszai utan meg tobbet is, mint a ber utan. Plusz ennek a munkaltatoi jarulekai is, szoval az annyira nem jo otlet, hogy ok minimalberert dolgozzanak.

A kozszferara persze abszoulut ervenyes a megallapitasod, ha jol emlekszem, pont mostanaban maximalizaltak az allami vezetok fizeteseit. Persze igy is sok.

AdamT · http://durva.blog.hu 2010.01.29. 15:03:55

Nyugdíj témában szerintem valahol tölgy és Steve között van az igazság.

Valakinek egész életében alacsony volt a fizetése, de ettől függetlenül tisztességesen fizették utána a jáulékokat. Az ő esetében is alacsony lesz a nyugdíj. Arról meg csórikám nem nagyon tehet, hogy 50 évesen érte el a rendszerváltozás szele. Meg arról se, hogy ez nem sült el túl jól. A munkahelye megszűnt, a kutyának se kellett 55 évesn (mondjuk 5 év múlva szűnt meg a cég). Elment hát bazialacsony bérért, ahol még szopatták is, oszt 2000-ben elment nyugdíjba.

Az ilyen típusú emberek (és szerintem elég sokan vannak) megérdemlik az én járulékomat és megérdemlik a tisztességes öregkort.

Részemről a volt komcsi vezetőktől vennék el kurvasokat és adnám oda a szerencsétlenekenk, ugyanis a komcsi vezetők hibájából lett ez a csóri ennyire kiszolgáltatott.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.29. 15:22:26

Nyugdíjas és nyugdíjas között is van különbség:

"Elfogyott Eszti néni összes tűzrevalója a hetényegyházi tanyában. Utóbb már akácfa oszlopokról szedegette le a kérget, hogy legalább éjszakára begyújthasson."

Ezerszer inkább neki, mint völgyhidakra meg hülye pályázatokra.

Balance Of Power 2010.01.29. 15:32:44

@AdamT: Igen, a lengyel minta mindenkepp iranyado lehetne - ha pl. Nyers Rezso (hasamra utok) 350 ezres nyugdijat felere csokkentik, biztos ellesz utana is.

Ugyanakkor: mi akiknek most "magas" a fizetesunk, lenyegeben a semmire fizetunk. Nekunk sem garantalja senki, hogy a mostani jo fizetes jo nyugdijat is general. Lehetne ennek a sved modellnek valami csaladi verzioja is: az en jarulekom menjen a most nyugdijas szuleim alapjaba, majd ha mar eltavoznak, az enyembe, az en gyerekeim pedig fizessenek szinten az enyembe.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.29. 15:33:19

@laspalmas:

Milyen igaz.

Szerintem Magyarország van annyira jómódú, hogy ne hagyja egyik polgárát sem éhenhalni vagy megfagyni. Már csak rátartiságból is ragaszkodni kéne ehhez az alapelvhez.

Kopiás Attila Steve 2010.01.29. 17:16:37

@tölgy: Nagyon szép elméletek és tényleg, elméleti síkon támogatom is az egészet. Tartsunk róla közös előadásokat meg minden (legyenek olyan kis cuki szendvicsek, azok a legjobbak ilyenkor).
De elvileg én kéne, hogy legyek a sztereotip idealista bölcsész (nem mintha), aki teljesen figyelmen kívül hagyja a mindennapi realitásokat, nem fordítva, legalábbis valamiért mindig én kapom ezt meg.
Ha pedig mégis figyelembe vesszük a valóságot, akkor azt fogjuk látni, hogy a közvetlen mindennapi túlélés azért csak magasabb prioritás az emberek életében, mint a precíz adófizetés. Vagy, ami még gyakoribb: a közvetlen túlélés magasabb prioritás, mint annak kikényszerítése a munkáltatótól, hogy az fizesse precízen az adókat. Persze, szervezhetünk szakszervezeteket, amik képesek ezt kikényszeríteni a munkaadókból, de pont a jobbos kapitalisták lennének az utolsók, akiktől számítottam ennek az igénynek a felbukkanására. :+)

Van itt egy toposz, ami rendszeresen visszatér, miszerint "aki megdolgozott érte, annak elég magas a nyugdíja, azaz annak kicsi, aki egész életét henyéléssel töltötte". Most meg luxus életet akar a mi pénzünkön. (És ne mondjuk, hogy senki nem beszél luxus igényekről, könyörgöm, miről szól a fenti "Ingyen minden" paródia?) Az én tapasztalataim alapján pedig a nyugdíj összege és a megdolgozottéletfaktor egyáltalán nem állnak egymással összefüggésben. Egyrészt azért mert az előző rendszer olyan volt amilyen, kapcsolatoktól függött, ki hova, hogyan tud elhelyezkedni, és ott mennyi pénzt kap, nem pedig a teljesítménytől. Másrészt pedig azért, mert ez ma is pontosan ugyanígy van: a fizetésekben sokkal meghatározóbb a családi háttér és az ismerettségi háló, mint a konkrét teljesítmény. Sajna nem ismerek róla kimutatást, hogy az utóbbi két évtizedben hogyan alakult azoknak a száma, akik magántakarékossággal képesek voltak biztosítani időskori biztonságukat, de nem hinném, hogy sok számjegy lenne benne. Nyilván nem kell nekem puszira elhinni, hogy ma Magyarországon százezreknek okoz problémát a fizikai túlélés, millióknak meg éppen hogy sikerül minden nap a felszínen maradni, erre szerencsére ott vannak a KSH statisztikák.

Vagy az Index Bulvár(!) rovat, ilyen hírekkel:
index.hu/bulvar/2010/01/27/mar_nyolcvannegyen_fagytak_halalra_ebben_a_szezonban/
És ugye minden évben szerepel a hírben, hogy itt nem csak utcán élő hajléktalanokról van szó, hanem lakásukat fűteni nem tudó emberekről is. Pont ebben a cikkben nem írják, de ők szinte kizárólag idős emberek. Most ezt nem azért linkeltem, mert cca 50 nyugdíjas épp meghalt és mennyire szomorú, sírjatok, bár az. Hanem mert ez egy releváns indikátor egy társadalmi szegmens anyagi helyzetéről. Itt 50 ember halt bele egy olyan életmódba, amiben tízezrek élnek. Nem arról van szó, hogy van 50 ember, akinek nem volt fűtése és ezek 100%-os arányban meg is halnak, hanem arról, hogy minden nap tízezrek kísérleteznek azzal, hogy fél fokkal több vagy kevesebb még elég lesz-e a túléléshez, a kikapcsolt gáz helyett a kézi hősugárzó elég meleget ad-e, és 5 takaró elég-e hogy ne hűljünk ki. Éveket laktam Budapesten(!) több ilyen környéken is, a tippek ellenére nem rózsadombi gyerek vagyok, és ezek részei a mindennapok realitásának, nem radikális, szigetszerű példákról van szó. Persze ha szerintetek nem ilyen az élet ma Magyarországon, az is ok, csak ugye akkor esélyünk sincs a véleménycserére, hisz mást gondolunk eleve a jelenlegi helyzetről.

Én mindenesetre etéren AdamT, laspalmas és Elpet nézőpontjával értek egyet. Van az a minimum, ami alá senkit nem szabad hagyni süllyedni.

logikaibukfenc 2010.01.29. 17:34:43

@manager2008:

külföldi vehet forintért,
de aki dolgozik olyat ami a társadalom működéséhez kell ( JAMBA szerű fos meg mehet darálóba, égetőbe) és mondjuk a mostani minden forintját odaadja, azt nem kell büntetni.
ha nem tudja igazolni hogy ő jogosult, akkor ne jöjjön.
egy esetben nem tudná igazolni, ha nem lenne munkája.
mindenkinek van.
csak pénzt nem kap érte, ők a munkanélküliek.
de feladata, munkája, hobbija, mindenkinek van.

mint a fószer aki hobbiból vezet mozdonyt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.29. 17:35:55

@AdamT: nem az öregségi nyugdíjak mértékéről volt, hanem azokról akiknek nincs vagy csak nagyon kevés szolgálati évük. Steve szerint azért nekik is kéne nyugdíj, mégha dolgoztak is, csak éppen nem fizettek járulékokat. Miért?

(Én nem fogok elmenni 50 évesen nyugdíjba, majd 70 évesen. Akkor miért fizessem azokat, akik viszonylag fiatalon otthon lógatják a lábukat vagy feketén dolgoznak itthon/külföldön?)

@KA_Steve: "Van az a minimum, ami alá senkit nem szabad hagyni süllyedni. " Helye, erre vannak a rokonok, gyerekek (tessék megszülni és felnevelni) és az _önkéntes_ karitatív egyletek (nyugodtan adakozhat nekik).

"Ha pedig mégis figyelembe vesszük a valóságot, akkor azt fogjuk látni, hogy a közvetlen mindennapi túlélés azért csak magasabb prioritás az emberek életében, mint a precíz adófizetés. Vagy, ami még gyakoribb: a közvetlen túlélés magasabb prioritás, mint annak kikényszerítése a munkáltatótól, hogy az fizesse precízen az adókat." - a valóság ölég fontos. Bár nekem úgy tűnik, hogy valóságvesztés inkább a ballibeket jellemzi. Most egyfolytában hüledeznek, nem értik a világot :)
De ami a mi témánk:
- Magyarországon aki nem fizet járulékot, de dolgozik, annál nem életben maradás a tét, hanem az életszínvonal: jobb lakás, autó, jobb ruha, miegymás. A jelenidejű fogyasztást választja a jövő helyett - tücsök koma. Ez valóság, de miért kellene elfogadnom? És mire lenne ez morális érv?
- adót fizetni én sem szeretek, járulékokat sem. Akkor kapok felmentést.
A "valóság" része az autólopás, a gyermekkereskedelem, mégis büntetjük.
Érti-e?

Levéltetű 2010.01.29. 19:02:31

@KA_Steve:

Sorban:

1. A gonosz, adókerülő, nem bejelentő munkaadó mítosza nem mérvadó, mert
a) rengeteg olyan munkáltató van, aminél elképzelhetetlen minimálbér + boríték a zsebbe kombó (úgy kb mindegyik multi alaphangon)
b) kizárt dolog, hogy a minimálbéren felüli borítékban szereplő összeggel megegyező bérköltséget ne vállalna a munkaadó. (Persze így kevesebb a nettó.)

Csak hát kényelmesebb kifogásokat keresni, mint munkát.

2. Még egyszer, mert nem fogod az adást: nem beszélt senki luxusszínvonalról.

3. A BULVÁRban életképek vannak, főleg olyan témákat dolgoz fel szubjektíven, ami érzelmeket vált ki. Nem összekeverendő a bulvár a sztárvilágos pletykákkal.

4. Az embereknek vállalniuk kell a felelősséget a tetteikért. Ha valaki végig adót csalt, lehet hogy pont emiatt nem jutott elég pénz egészségügyre, nem tudtak megfizetni és itthon tartani egy jó orvost, aki akár sok ezer ember életét megmenthette volna. Mégis miért szakadjon meg a szívem, ha ugyanez az ember (aki közvetetten sok más ember haláláért felel) ő maga is meghal. Ugyancsak saját hibájából, mert ha igaz amit mondasz, és VAN lakása, de nem tud fűteni, köthetne eltartási szerződést, életjáradékra válthatná, hogy csak két lehetőséget említsek.

logikaibukfenc 2010.01.29. 19:14:58

:)

vajon a bulvárban megjelent kép arról hogy a híres robert deniro melegítőben megy le vásárolni vajon valóság e ?

nem hinném.
biztos egész nap gésák nyalják a seggét is, mert a stúdióba sem kell bemennie már, otthon is fel tudja venni a szerepeit zöld vagy kék háttérben.

van pénz.
;)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.29. 19:48:24

@Levéltetű:

"Ugyancsak saját hibájából, mert ha igaz amit mondasz, és VAN lakása, de nem tud fűteni, köthetne eltartási szerződést, életjáradékra válthatná, hogy csak két lehetőséget említsek."

Kisfalu szélső utcájában álló romos ház kétes szomszédokkal ugyan kinek kell? Ne viccelj.

Levéltetű 2010.01.29. 19:49:25

@logikaibukfenc:
A bulvár maghatározásáról, jellemzőiről ez az egyik legjobb cikk:
index.hu/kultur/media/csaszi4898/

Levéltetű 2010.01.29. 19:50:30

@laspalmas: Látom az adócsalás felett átsiklottál.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.29. 20:21:39

@laspalmas: mi van a szülőtartás intézményével?

AdamT · http://durva.blog.hu 2010.01.29. 20:28:24

@tölgy: Ha csak erről a rétegről beszélünk, akkor természetesen tökéletesen igazad van. Aki nem dolgozott/dolgozik, az ne is egyék. Nyilvánvaló.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.29. 21:01:18

@Levéltetű:

Nem akartam belefolyni a vita ezen részébe, de hajrá.

Két külön dolog az adócsaláshoz:
Magam is dolgoztam minimálbér+boríték kombóval, kapaszkodj....szoci város önkormányzati tulajdonban lévő cégénél. Igaz nem sokáig, de akkor is, saját tapasztalat, hogy van ilyen(legalábbis volt). Nem az adócsalás lehetősége és a majdani potyanyugdíj vonzott oda, hanem a munka.

Másik. Ha jól értem, ti adócsalónak a minimálbéres, ugyanakkor palotás, mercis embereket tartjátok, és tőlük sajnáljátok a minimálnyugdíjat. Ebben van valami, nekik biztos van tartalékuk öregségükre, de van egy másik réteg is, bár már erősen kihalóban. Pl az én nagymamám néhány év kivételével nem dolgozott, "csak" otthon: gyerekek, háztartás, kert. Tehát kevés forintot rakott be a nagy közös alapba, mégis kapott nyugdíjat. Szerintetek nem érdemelte meg? Szerintem igen, mert felnevelt 3 rendesen, bejelentve dolgozó gyereket, akik továbbiakat neveltek fel. Vagyis igenis sokat adott az országnak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.29. 21:06:27

@tölgy:

Értelmes ötlet, valószínűleg nem is fogják bevezetni.

Korábbi komment:
"Én nem fogok elmenni 50 évesen nyugdíjba, majd 70 évesen."

És a fiatalok? Menjenek ki külföldre?
Vagy már fordult egyet a kampány, és most 1,5 millió új munkahelyet ígértek? :)

Levéltetű 2010.01.29. 21:19:42

@laspalmas:
"Két külön dolog az adócsaláshoz:
Magam is dolgoztam... Nem az adócsalás lehetősége és a majdani potyanyugdíj vonzott oda, hanem a munka."

Semmi köze ahhoz, amit írtam. Én is azt mondtam, hogy van ilyen munkáltató.

"Másik. Ha jól értem, ti adócsalónak a minimálbéres, ugyanakkor palotás, mercis embereket tartjátok, és tőlük sajnáljátok a minimálnyugdíjat."

Nagyon rosszul érted. Nem azon van a hangsúly, hogy kőgazdag-e, hanem azon, hogy ő hogyan viszonyult a közös felelősségvállaláshoz. Ha nem fizetett adót, járulékot, akkor milyen jogon vár el többet a minimumnál?

"Tehát kevés forintot rakott be a nagy közös alapba, mégis kapott nyugdíjat. Szerintetek nem érdemelte meg?"

Gyes szolgálati időnek számít. Persze az anyaságon, mint figyelembe veendő szemponton el lehet vitatkozni, de ugye nem igazán erről szól a diskurzus.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.29. 21:31:46

@Levéltetű:

"Nem azon van a hangsúly, hogy kőgazdag-e, hanem azon, hogy ő hogyan viszonyult a közös felelősségvállaláshoz."

Nekem a gazdagságon, ugyanis én a szegény, fűteni nem tudó Eszti nénivel jöttem ide.
Vagyis van a szándékos államfejő, meg van egy egyre szűkülő(=kihaló) réteg, akik egy más világban voltak fiatalok, középkorúak. Férfi dolgozott, nők nemigen, vagy csak igen alulfizetett munkát, esetleg azt is csak idényjelleggel. Innen az ő kevés nyugdíjuk, és én róluk beszélek. Tőlük egy forintot se sajnálok.

Preskin 2010.01.29. 21:31:53

Akció !Minden ingyen !

Bocsi !!
Beszélő szerszám van ?
Hozzávaló visszaigénylés ?

Levéltetű 2010.01.29. 21:43:44

@laspalmas: Nekik ott van az özvegyi nyugdíj. Szorosabban van az a szociális háló fonva, mint amennyire te azt hiszed.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.29. 22:09:13

@Levéltetű:

Téves, az van mindenkinek, csak az arányok mások.

Ha van saját nyugdíja: 30%-a,
ha nincs: 60%-a
az elhunyt házastársa nyugdíjának

Levéltetű 2010.01.29. 22:23:22

@laspalmas: Pontosan. Tehát igenis van neki.

Kopiás Attila Steve 2010.01.29. 22:55:13

Kezd uncsi lenni úgy a beszélgetés, ha minimálisan sem figyelünk oda egymás mondataira:

@KA_Steve: '(És ne mondjuk, hogy senki nem beszél luxus igényekről, könyörgöm, miről szól a fenti "Ingyen minden" paródia?)'

@Levéltetű: 'Még egyszer, mert nem fogod az adást: nem beszélt senki luxusszínvonalról.'

C'mon, ezzel mit lehet kezdeni?

Tölgyet értem, ő szerinte a család az gazdasági alapegység, kapitalizmus van, a család vagy sikeres vagy nem. Aki nem fektetett be anyagilag gyerekbe (régiesen: nem szült), vagy a befektetése nem jól sikerült (mert mondjuk tanár lett a fia, az meg ugye nem fizet túl jól), vagy a gyerek vállalkozásból csődbe ment, vagy a gyerek meghalt, vagy csak köcsög tahó a felnevelt gyermek, akkor bizony így járt, lehet éhenhalni, máskor tessék gazdaságilag stabilabb dinasztiát létrehozni.

Én még mindig inkább amondó lennék, hogy ne hagyjunk éhen/fagyban meghalni embereket akkor sem, ha mondjuk meddők, de úgy egyáltalán semmilyen esetben sem. De ez végülis két külön politikai nézet, az egyik jobbos, másik balos, el lehet rajta civódni, de hát azért vélemény hogy különbözzön.

Levéltetű 2010.01.30. 08:24:32

@KA_Steve: Elég egysíkúan gondolkozol. Megmaradsz a bulvár szintnél a "nyugdíjas megfagyott" témában, miközben kényelmesen elsiklasz a fölött, hogy az általad istenített etatista állam milyen károkat okoz a társadalomban az egyenlősdi kikényszerítésével.

Egy egészséges demokráciában ez úgy működne, hogy az állam a lehető legkisebb mértékben avatkozik bele az ember életébe, kevés adót kell fizetnie. Viszont a szolidaritás az ténylegesen szolidaritás, és nem a korrupt államon átfolyó kényszerbefizetés.

Minden nemes célra vannak alapítványok, amiknek - az itthoniaktól eltérően - nem az a céljuk, hogy a prártkasszát gyarapítsák, hanem hogy az adományozók pénzét arra használják fel, amire adta.

Ez lehet a kisállatok védelme, hajléktalanoknak meleg étel biztosítása, rákkutatás, afrikai iskolák alapítása, vagy akár az öregek lakásának fűtése.

Tudom, téged nem érdekel, hogy hova folyik el a pénzed, de én inkább megmondanám, hogy mire adok, és mire nem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.30. 09:28:35

@Levéltetű:

Vissza az alapkérdéshez: sajnálod-e tőlük? Hisz ők ezért effektíve nem dolgoztak meg, nem adóztak etc.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.30. 09:29:26

@KA_Steve:

"Én még mindig inkább amondó lennék, hogy ne hagyjunk éhen/fagyban meghalni embereket akkor sem, ha mondjuk meddők, de úgy egyáltalán semmilyen esetben sem."

Így-így. Ennyi emberség kell legyen mindenkiben.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.30. 09:32:32

@KA_Steve:

Nekem nyilvánvalóan vannak érzelmeim az Eszti nénikkel, megfagyott nyugdíjasokkal és akár a mocsokban fetrengő, alkoholista roncsokkal kapcsolatosan is, a szánalomtól az együttérzésig terjedő, széles skálán. Javaslom azonban, hogy ezek - mivel az érzelem magánügy - ne képezzék a közbeszéd alapját.

Viszont bátran kijelenthetem, hogy vannak bizonyos civilizációs normák. A városainkat takarítjuk, utakat építünk a legkisebb faluba is, vonat- vagy buszjáratot tartunk fenn, kimentjünk a szerencsétlenül járt embereket az összetört autóból és még rengeteg ilyesmit sorolhatnék. Ilyen civilizációs norma az is, hogy egy társadalomban ne haljanak éhen, ne fagyjanak meg, ne rohadjanak meg elevenen az utcán emberek. Ha valaki nem érti, hogy ez miért része a társadalmi higiéniának, annak ezt én nem tudom elmagyarázni, adófizetőként azonban elvárom, hogy a társadalom és intézménye, az állam gondoskodjon a rendfenntartás ilyen elemi feladatairól.
A megvalósítás finanszírozásáról és módjáról természetesen lehet és kell vitatkozni, de az alapelvhez ragaszkodnunk kell.

Levéltetű 2010.01.30. 10:13:34

@laspalmas: És ezt ki kérdőjelezte meg?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.30. 10:49:46

@Levéltetű:

Nem is tudom.....

"4. Az embereknek vállalniuk kell a felelősséget a tetteikért. Ha valaki végig adót csalt, lehet hogy pont emiatt nem jutott elég pénz egészségügyre, nem tudtak megfizetni és itthon tartani egy jó orvost, aki akár sok ezer ember életét megmenthette volna. Mégis miért szakadjon meg a szívem, ha ugyanez az ember (aki közvetetten sok más ember haláláért felel) ő maga is meghal. Ugyancsak saját hibájából, mert ha igaz amit mondasz, és VAN lakása, de nem tud fűteni, köthetne eltartási szerződést, életjáradékra válthatná, hogy csak két lehetőséget említsek."

Magyarán te magasról teszel rá, oldja meg maga.

Egyéb remek válasz?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.30. 10:59:01

@KA_Steve: sok javaslat felmerült már az ön- és családi gondoskodás körén belül:
- tisztes adózás
- magán takarékosság
- gyerekek tisztességes felnevelése/örökbefogadás
- szülőtartás
- az ingatlan életjáradékra cserélése
- öregek-fiatalok összeköltözése,

stb.

Ezeket maga mind lesöpri és a humanizmus nevében ragaszkodik az állami segélyezéshez. A humanizmus nevében nem maga akar adakozni, hanem tőle elvenni a közhatalom révén és valaki másoknak odaadni - miközben a pénzem átfolyik az azt megcsapoló bürokrácián.

Ha unja, akkor emeljük a vitát.
Maga a tücsök-hedonizmust pártolja, elutasítja az önfegyelmet (a fogyasztás elhalasztását, a családi együttélésből származót, stb.), és az önfegyelmet számonkérő minimum szívtelen alak (más vitákban fasiszta-náci és szinonimái).
Na most, az önfegyelem hiányából fakadó gondokat pedig az állami bürokráciával oldatná meg. Inkább felépítene egy hatalmas osztogató-fosztogató államot, amely belenéz és kotorászik a zsebünkben-lelkünkben, mintsem azt mondaná: emberek fegyelmezzétek magatokat, tanuljatok, dolgozzatok, osszátok be a pénzeteket, éljetek együtt és viseljétek el egymást, horribile dictu, mondjatok le erről-arról.
Inkább másokat kényszerít az államhatalommal a lemondásra.
Feri esetben ezt értettem: így akart hatalmat szerezni és megtartani.
Maga mit akar ezzel a humanizmusba csomagolt bürokratikus diktatúrával?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.30. 11:00:19

@laspalmas: összetörtem az autóm, kifizeti maga a kárt, vagy nekem kell megoldanom?

Levéltetű 2010.01.30. 11:24:12

@laspalmas: Adtam megoldási lehetőséget. Nem mondtam, hogy fagyjon meg. Akkor meg miről beszélünk?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.30. 12:46:49

@tölgy:
@Levéltetű:

Más a szép kis elmélet, mint a rideg valóság.

Szépen hangzik, hogy szüljön, és majd a gyerekei támogatják, viszont hogyan, miből? Ki tud manapság a szüleire áldozni havi 50-100-150ezer forintot? Az agysebészeken és topmenedzsereken kívül nem sokan.

Az életjáradék is biztos remekül működik Budapest belvárosában vagy egyéb frekventált helyeken, viszont a Tiszazugröcsögén lakó vályogházas Gizi néninek nem megoldás.

Tovább nem koptatom a számat, mert felesleges.

Levéltetű 2010.01.30. 13:12:10

@laspalmas: Ha jól értem, te szélsőséges esetekhez igazítanád az egész rendszert. Szerintem ez nem jó elgondolás. A helyzet, amit felvázolsz, csak halmozottan balszerencsés esetben merülhet fel, ráadásul az önkormányzatoknak van szociális tartalékuk az ilyen esetekre. Hangulatkeltésnek viszont nagyon jó Gizi néni meg Eszti néni példája. Pont ezért kerülnek bele az ilyen sztorik a bulvárlapokba.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.30. 14:08:56

@Levéltetű:

"Ha jól értem, te szélsőséges esetekhez igazítanád az egész rendszert."
Nem, ez szerintem sem jó elgondolás.
Csak azt mondom, hogy nem szabad általánosítani, pláne nem elméletekből, a rendszernek rugalmasnak és emberségesnek kell lennie.

Ha szerinted a vidéki, falusi, tanyasi öregek ritkaságszámba menő "balszerencsés esetek" és hangulatkeltések, akkor kevés kapcsolatod van a valósággal. De igazad van, ne írjunk róluk, és akkor biztos meg se történnek.

"önkormányzatoknak van szociális tartalékuk"
Sőt, felveti őket a pénz!
Btw mennyiből jobb az önkoris segély, mintha magasabb nyugdíjat kapnának?

Levéltetű 2010.01.30. 14:27:54

@laspalmas: Tehát állításod szerint elterjedt, és nem elszigetelt probléma, hogy az idős ember nem dolgoztak soha életükben, házuk nincs, értékük nincs, gyerekük nincs, megtakarításuk nincs, és nem veszik fel őket szociális otthonba.

Persze. Hihető.

A lassú felfogásúak kedvéért pedig még egyszer: Az önkormányzatoknak VAN szociális tartalékuk ilyen esetekre.

Mellesleg, ha nyugdíjon belül akarnád az überszerencsétlenek gondját megoldani, nem fog menni, mert a gazdag nyugdíjasoknak a nyugdíját is ugyanazzal a lendülettel emeled. A nyugdíjemelést pedig barátom azok finanszírozzák, akik dolgoznak. Akár minimálbérért is güriznek, és nem azt várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. De igazad van, inkább tőlük vegyünk el még többet, mert ők tenni akarnak a saját boldogulásukért.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.30. 15:55:33

@laspalmas: "Ki tud manapság a szüleire áldozni havi 50-100-150ezer forintot?"

Próbálja csak meg. Legfeljebb kevesebbet tud magára költeni. Rosszabbul él.
Vagy inkább azt akarja, hogy én költsek kevesebbet magamra, és költsem más szüleire?

HA meg kevés a mogyi otthon, össze is költözhetnek. Alkalmazkodnak egymáshoz. Vagy inkább másokkal fizettetné meg a kívánatos életszínvonalát?

Ez aztán egy roppant humanista és tisztességes álláspont. Nyöhehe.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.30. 16:01:18

@tölgy:

Alapítson pártot a nyugdíj megszüntetésére. Tagokat a w.blog törzsközönségéből toborozhat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.30. 16:16:17

@Elpet: ugye figyelt. A nem dolgozó/járulékot nem fizetőkről szólt a csevegés. Kapjanak-e állami nyugdíjat?

A beszólása igazán demokratikus, azaz erőszakos: aki többen van, annak az akarata a törvény. Oszt csodálkoznak, hogy illegitim a a rendszerük.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.30. 16:30:46

@tölgy:

Nézze, az ön elgondolásával az a probléma, hogy a felhalmozó-öngondoskodó* rendszerek felépítéséhez konform társadalmi gondolkodás és néhány száz év kiegyensúlyozott fejlődés szükségeltetik, mivel a szükséges tartalékokat nem lehet 10-20 év alatt felhalmozni. Jelen helyzetben ilyesmit nem lehet bevezetni.

* eszdéesz és Kóka miatt utálom ezt a szót, de nem jutott eszembe más, bocsássák meg nekem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.30. 16:40:38

@tölgy:

Föntebb írtam: civilizációs alapelvnek tartom, hogy ne hagyjunk éhen halni és megfagyni senkit. Abban magának igaza van, hogy ez potyautasokat ültet a rendszerbe, de erre a problémára megoldást jelenthet a szegényellátás különválasztása a nyugdíjrendszertől és az ellátás természetbeni alapokra helyezése.

Tündér_Lala 2010.01.31. 12:13:27

@Elpet: Pontosan így gondolom én is.
Az egy másik dolog, hogy a ballib hozzáállás eltolta az arányokat (vészesen) és túl sok potyautasa lett a rendszernek. Az arányokat kell helyre rakni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.31. 14:07:23

@Levéltetű:

Igencsak félreolvastál.

értéket nem képviselő házuk,
őket támogatni nem tudó gyerekük,
és alacsony nyugdíjuk van.
Igen, szerintem elég sok ilyen öreg van.

Talán tényleg célravezetőbb lenne az ő megsegítésüket nem a nyugdíjrendszeren belül megoldani, de meggyőződésem, hogy ha kiszűrnénk/szórnánk az álrokkantakat, életerős irodistákat nem engednénk 38-40-45 évesen nyugdíjba, akkor máris meglenne erre a fedezet.

Persze tisztában vagyok vele, hogy ez rengeteg más problémát vetne fel, munkahelyeket kívánna, de úgy gondolom, hogy az illetékeseknek inkább ennek megoldásán kéne ügyködniük, nem azon, hogy honnan/miből toldják a rendszert, ami egyébként a kis borotváltgombóc szerint 2050-ig fenntartható.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.31. 14:10:34

@tölgy:

Ühüm, te lehetsz az az ember, aki bosszúsan legyint a szomszéd segítségkérést hallva, elvégre te sem zavarod őt, oldja meg ő is maga.

Minden közösség alapja a szolidaritás.

Persze lehet fennkölten magázódva gúnyosan kacagni, de ez<->nem visz jó irányba.

"Nagyon figyelj, mert a világot teszed is azzá, aminek látod."

bz249 2010.01.31. 14:17:40

@laspalmas: amennyire követtem a vitát, az volt a fő téma, hogy mennyi nyugdíjra jogosultak azok, akik nem fizettek elegendő járulékot. Nos nyugdíjra szerintem semennyire, ugyanis azt a jogosultságot járulékfizetéssel lehet megszerezni. Tehát nevezzük nevén a gyermeket. Mert ennek a kategóriának is van ám neve: szociális segély.

Vagyis a helyes kérdés: mennyi legyen az időskori szociális segély?
süti beállítások módosítása