A Felcsút-Peking tengely
2009. december 03. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

A Felcsút-Peking tengely

 

 Úgy tűnik, nemcsak Gyurcsány Ferenc ismerte fel, hogy a kínaiakkal nem érdemes rosszban lenni, hanem némi késéssel (a szükségesnél éppen 11 évvel később) Orbán Viktor is, legalábbis a Fidesz-elnök pekingi útja erről tanúskodik. Persze míg előbbi leszerepelt miniszterelnökként és friss cégtulajdonosként látogatott Kínába egy-két hete, addig utóbbi kevésbé leszerepelt miniszterelnökként és valószínűleg hunani szőlőbányák nyitásának szándéka nélkül tárgyalt a kínai elvtársakkal.

 Ennek mi örülünk: az, hogy Orbán annak idején miniszterelnökként visszautasította a kínaiak meghívásait, s alapvetően leszarta őket, több volt mint bűn: faszság volt. Kínát lehet nem kedvelni, de negligálni vagy sértegetni nem. A kínaiak részéről nem elvárás, hogy az ember lelkendező blogbejegyzésekben lufizzon nekik, de a kellő tiszteletet azért érdemes megadni nekik. A felcsúti Hókuszpók most ezt tette, ami reményt keltő arra nézve, hogy talán mégis képes a hibáit kijavítani.

 Az is pozitív fejlemény, hogy a kínaiak - akik alapból utálták Orbánt, mint a szart -, képesek túltenni magukat régi sérelmeiken, s most igen magas szinten fogadták. Valószínűleg Xi Jinping (Hszi Csin-ping) és Orbán találkozója nem fog mérföldkőként bevonulni az emberiség történetébe, sőt nyilvánvalóan csak egy rövid protokolltalálkozó zajlott az Országos Népi Gyűlés épületében. Xi Jinping azonban Kína alelnöke (felette az állami hierarchiában csak Hu elnök áll), a Kínai Kommunista Párt (KKP) Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának tagja (ez az a 9 tagú testület, amely Kínát ténylegesen irányítja), s ami a legfontosabb: 2012/13-tól az elemzők és a madárjósok szerint tíz évre ő lesz a párt főtitkára és az államelnök, vagyis Kína első számú vezetője. Vele fényképezkedni nagy dolog egy távoli porfészek ellenzéki vezetője számára. Ráadásul a megbeszélésről a kínai sajtó is beszámolt (na jó, nem a Napi Népi címlapján), úgyhogy főhet a ballib sajtó feje, hogy a kínaiak ezen gesztusát hogyan fogják kimagyarázni. (Kínai beszámolók például itt, itt, itt, itt, itt, itt, na meg persze itt, magyar nyelvű kínai híradás itt). Orbán találkozott még egy külügyminiszter-helyettessel (repifotó itt, rövid hír itt), a KKP Központi Bizottsága Külügyi Osztályának vezetőjével (itt), meg a franc tudja, kivel. Mindennek sok konkrét haszna nyilván nincs, de mutatja, hogy Orbánt Pekingben komolyan veszik.

 Ez pedig maga a rémálom az Orbánt a külföld által megvetett vidéki sutyeráknak beállítani kívánó szocik számára. Jellemző, hogy mekkora hiszti támadt az Orbán-Putyin összefutásból is: bár a Fidesz egyáltalán nem állította, hogy Orbán órákon át hivatalos megbeszélést folytatott volna Putyinnal, s a találkozásról csak Orbán két mondatát idézték (ez nyugodtan elhangozhatott a vécében is - valószínűleg egyébként nagyjából ez történt), a komplett balos hisztimasina rápörgött a témára, Nyakó Istvánostul, Debreczeni Józsefestül. „Nem volt Putyin-Orbán-találkozó: ez teljes bizonyossággal kijelenthető” - írja az utóbbi, kétségbe vonva ezzel az orosz miniszterelnök szóvivőjének állítását is. Persze nagy orosz-magyar összeborulás nyilván nem történt az orosz pártkongresszuson, s a Fidesz igyekezett felfújni a spontán találkozót, de önmagában az is nagy dolog, hogy Orbánt beengedték Moszkvába (meg hogy ő elment - vagyis tett egy Canossa-járásnak is felfogható gesztust, ami ellentmond gondos mesterek által kialakított ördögi profiljának).

 A kínaiak azonban valóban tárgyaltak (vagy legalábbis fotózkodtak, de ez a kínaiaknál lényegében ugyanazt jelenti) a Fidesz elnökével, aminek a legnagyobb tanulsága az, hogy a kínaiak sokkal okosabbak, mint az oroszok. Na meg az, hogy tényleg nagy szarban lehetnek a szoci propagandisták, ha már a kínai elvtársak is ilyen csúnyán kicsesznek velük.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr451570327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Josef (K.) 2009.12.03. 19:15:38

@Tehetetlen Dodó:

"nem kell félteni kicsiny sárga barátainkat."

ejnye

tölgyes 2009.12.03. 19:16:37

@Oblomov: Ezt mondták a japánokról is évtizedeken keresztül..

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 19:16:40

@tölgyes:

sajna autót nem fizikusok terveznek, ismétlem, ez egy külön szakma, és tényleg csak a végeredményből lehet ítélni: a kínaiak egyelőre ebben szarok

biztos behozzák a nyugatot, ez nyilvánvaló, csak most még kicsit messze van az a mesze ...

asszem egyenlítő írta, hogy biza a belső piacra mennek ezek egyelőre

Josef (K.) 2009.12.03. 19:19:48

@mavo:

Azért azt te sem gondolod, hogy itt nem lesz nagy gazdasági átrendeződés Kina "javára" a következő 20 évben, ugye?

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 19:20:42

@mavo: Nincs az olyan messze.
Nézd meg, 30 éve a japcsik milyen fos autókat csináltak, 15 éve a koreaiak, most meg a kínaiak. nekik se kell már több, mint 5 év, hogy elérjék, mondjuk a koreai szintet.
Autótervezőt meg bárhol lehet venni, ugyanúgy, mint futballistát, ha van elég pénzed.
Márpedig az van nekik doszt.

tölgyes 2009.12.03. 19:21:28

Ter@mavo: Nem gyártottak anyahajókat, de mint tudjuk a magyar hajógyártás színvonala azt lehetővé tette volna, ha a méretei nem is...A fejlett Japán ipari háttér éppúgy szigetes volt mint ahogy a magyar is az volt.
Én ezt a vitát egyébként értelmetlennek tartom. Egy bizonyos 20-30 éven belül már az ön által emlegetett fejlett technológiáknak is Kína lehet a központja.. mert szorgalmasak, ügyesek, kitartóak.. szemben Európával és az USA-val, amelyik lassan elbutul és ellustul, nem gondoskodik se kultúrája se népessége újratermeléséről... Ennek én nem örülök és bizony sokat adnék azért, ha nem így lenne... de most ezek körvonalazódnak előttünk.

Oblomov 2009.12.03. 19:23:43

@tölgyes: ezt akár a magyarokról, meg a bantukról is mondhatják, ezért nem értem, mi faxomat kötekedsz.

picur3ka 2009.12.03. 19:23:54

@mavo:

Ez egy liberalis diktatura a kiepites utjan, csak elqurtak. Es tul sok kolcsont vettek fel, igy hat sokan beleszolnak, hogy mit epitgethetnek.

tölgyes 2009.12.03. 19:25:22

@Tehetetlen Dodó: Nagyjából igaza van, bár az egyik ismerősöm 1975-ben megjelent egy Toyotával nálam.. hát az bizony nem volt szar...:::)))

tölgyes 2009.12.03. 19:26:17

@Oblomov: Már mit mondhatunk a bantukról???

teknős 2009.12.03. 19:26:43

@tevevanegypupu: "1994-ben es 2002-ben sokan ereztek ugy, hogy megint vege a vilagnak."

Többek között én is. 1994-ben elég nehéz volt elfogadni, hogy az a sok hülye önként és dalolva hozza vissza a komcsikat. Addig azzal áltattuk magunkat, hogy a kommunistákat csak ránk erőltették.

2002-ben pedig tudtuk, ki fogják fosztani az országot és tönkre teszik. Ezt is katasztrófaként éltem meg, mert minket a fidesz kormány erősen preferált. Mi voltunk azok, akiknek tényleg nem volt meglepő, hogy a kommunisták lopnak, csalnak és hazudnak. De hogy ezt a lehetőséget önként adja oda nekik ez az ütődött ország, azt nem hittük volna.

Ezt az érzést valami bálványimádás-féle vallásos tevékenységhez hasonlítani nagyon rossz nyom.

Az is ütődött hozzáállás, valaki még nickként is azonosul ezzel az ostobasággal, hogy majd jön egy új arc, egy új párt és akkor megváltozik a politikai élet.

Talán előbb a társadalomnak kellene világossá tenni, hogy mást akar és akkor a politikusok is venni fogják az adást. Minden egyéb hülyeség. Ebben a közegben egyetlen párt sem lesz más, mint amit ismerünk.

tölgyes 2009.12.03. 19:29:37

@mavo: Csak nélkülük nincs műszaki képzés... sőt fejlődés se.

Josef (K.) 2009.12.03. 19:30:25

@teknős:

"Ezt is katasztrófaként éltem meg, mert minket a fidesz kormány erősen preferált."

Kik maguk, és mit ért az alatt, hogy "a fidesz kormány erősen preferált"?

gogo boly 2009.12.03. 19:30:57

HuMhum! Antaljosi Torgyanjosi . Az udvösseg nem Brüsszelen Körösztüüüü ha nem Keleten Körösztüüüüü!!!!!!!!!!! Meg mindig.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 19:32:53

@Josef (K.):

konkrétan a gazdasági átrendeződés itt van az orrunk előtt

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 19:36:18

@tölgyes: Nos, Einstein óta minden relatív.

Oblomov 2009.12.03. 19:39:57

@tölgyes: hogy kreatív kínaiak egytől egyig, bameg.

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 19:42:10

@teknős:
@tevevanegypupu: "1994-ben es 2002-ben sokan ereztek ugy, hogy megint vege a vilagnak."

Na, és nem lett?!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 19:43:04

@Tehetetlen Dodó:

"Nézd meg, 30 éve a japcsik milyen fos autókat csináltak"

lószart mama, a japánok 30 évvel ezelőtt (70-es évek legvége) már bőven előztek befele, hogy mást ne mondjak a corolla a 70-es években kezdett az a valami lenni, amivé mostanra vált

csakhogy 1950 és (mondjuk) 1970 között az autóipar fejlődése egy nagy darab nokkelli volt a 80-as évektől idáig lezajlotthoz képest. 70 tájékán az amerikai gyártók simán megengedhették maguknak, hogy tök ugyanazt az autót kicsit átszabva, kicsit megreszelgetett motorral eladják új típusnak. mostanra ez szinte lehetetlen. persze vannak őrültek, akik elégnek tartják,ha egy 4 literes motor akkora teljesítményt ad le, mint egy 1,4-es de nem ők a jövő

pont a kutatás/fejlesztés végzetes lemaradása miatt jártak úgy, hogy a legtöbb eladott szerkentyű amerikában toyota

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 19:43:42

@picur3ka:

liberális diktatúra, hm, fincsi oximoron

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 19:47:10

@tölgyes:

mikroprocesszort sem fizikusok terveznek, holott tkp. az is fizika. persze, részük van az innovációban, de sok szakma elvált már. gondolj bele, 40-50 éve egy számítógéphez tuti, hogy valami matematikus vagy hasonló tudósember ülhetett be, és hol van az már ...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.03. 19:56:07

@szárny:

Hehe. Tudtam, hogy lesz egy kezdő kis droid, aki bekapja a csalit. Így legyem ötösöm a lottón. :D

@tevevanegypupu:

"..es meg sargabb is. Tuti, hgy az irigysegtol.(:"

Nem, az fotosopp, a Kálmán csinálta, hogy megideologizálja a vonzódását. ;)

Robinzon Kurzor 2009.12.03. 19:58:52

Azért az elég szegényházi tempó, hogy ekkora feneket kell keríteni annak, hgy Orbánnak végre sikerült tényleg tárgyalni egy fajsúlyos külföldi politikussal.

Mert Nyakó ide, Debreczeni oda, azért az mégis orbitális szopás, hogy a Magyar Nemzet (Fidesz Központi Bizottságnak lapja) által beharangozott dácsán fogadásról, meg Orbán saját beszámolójából (hogy mennyi mindenről beszélt Putyinnal) nagyon gyorsan kiderült, hogy a közölt formában nyilvánvaló hazugság, az egész találkozónak semmi nyoma az orosz médiában, sőt, bezzeg a Fletóval meg feleségestül vacsorált, ami ugyanúgy nem volt hivatalos, de valahogy mégis felkerült a Putyin-blogra.

Fontos, hogy jóban legyünk Kínával, ezért örülük, hogy a minden bizonnyal leendő kormányfőnkkel szóba állnak.

Kár, hogy az oroszoknak jobb a memóriájuk: náluk sokat kell még pedáloznia a felcsúti Hókuszpóknak, és ennek sajnos mindannyian isszuk majd a levét.

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 20:01:42

@mavo: Mint említettem, minden relatív. A Zaporozsechez képest persze a Toyota maga volt a mennyország, de a nyugati kocsikhoz képest egy lapát szar volt. A japcsik azzal operáltak, hogy a 70-es évektől elkezdték az autóikat különféle olyan szériatartozékokkal ellátni, amelyeket a nyugatiak csak felárral adtak. ennek két oka is volt: egyrészt az árak letörése, másrészt a távolság és a technológiai hiányosságok miatt tipizált felszereléseket alkalmaztak, nem volt lehetőség egyedi igények kielégítésére. De a technika elmaradott volt, a karosszériák szarok, ezt tükrözték vissza a Decra meg az ADAC akkori éves jelentései: az idősebb kocsik között a japcsik sehol nem voltak a negatív hibastatisztikában. Ez a nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elejére változott, addigra jöttek fel tartós minőségben is a japánok.
(Az általad emlegetett Corolla például 66-ban jelent meg, technikailag semmivel sem volt fejlettebb, mint egy 1200-as Lada, merevtengely, laprugó és hátsókerékmeghajtás, na ez volt a nagy korszerűség. 79-ben álltak csak át a fronthajtásra, ami Európában már addigra régen tért hódított).
No, de ez a múlt, azóta ezt az utat sikerrel abszolválták a koreaiak is, lásd Kia Ceed, és a kínaiak is ezt fogják tenni, még rövidebb idő alatt, meglásd.

picur3ka 2009.12.03. 20:02:02

@tölgyes:

Ne viccelodjek, jo. Mi egy nagyon fejletlen orszag gyarmatava lettunk a haboru utan, Japan meg nem. Nincs osszehasonlitasi alap.

Ebbol azt kihozni, hogy ok jobban adaptalnak, kesz agyrem.

@mavo:

Ja. Sok van ilyen manapsag. Liberalis konzertiv, globalista kommusista, tokes szocialista, agressziv pacifista, a sor vegtelen.

teknős 2009.12.03. 20:02:28

@Josef (K.): Gyerekeket nevelő, dolgozó és adófizető polgárok. A középosztály.

@Tehetetlen Dodó: De.

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 20:05:29

@teknős: Na látod, nem volt oktalan ez az érzés.
Most meg a huszonnegyedik órában vagyunk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:12:54

@Tehetetlen Dodó:

de én nem is a 66-os E10-re gondolok ám, kérem szépen. és a japánok valóban sokat belefeccöltek a dologba a k/f területén

és sokadszor ismétlem: azt nem is vitatom, hogy a kínaiak fel fognak zárkózni. persze. de az sült baromság, hogy _már_ tudják másolni a technológiát. utánozgatni, azt igen. a másolás még nagyon odébb van. egy kínai autó jelenleg úgy húsz éves lemaradásban van, és akkor még csak a biztonságot nézem

teknős 2009.12.03. 20:14:11

@Robinzon Kurzor: Azért messziről látszik, hogy az elvtársak nem tudnak kijönni a tápcsatorna végének nyalásából.

A diplomácia nem érzelem, hanem az érdek művészete.

Megjegyzem a poszt maga hányinger. Nagyon sajnálom, hogy Kínai Kálmán és társa sem képes kilátni a fejéből.

Én úgy nézem, hogy a balliberális kormány után senki sem elég jó, így Orbán sem, mert az önfeladást amit ezek műveltek úgy sem lehet felülmúlni. És ezzel nagyjából mindenki tisztában van, akinek kapcsolata van velünk.

Nagyon dedós, hogy ezzel ilyen szinten foglalkozunk.

Már az alapfelállás sem igaz, ami az orosz-magyar kapcsolatokat illeti és amit egy reakciós magáévá tesz, egy erősen balliberális ( és természetesen hazug) alapállás.

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 20:18:16

@mavo: Ja, tévedtem. Ezért nem jó, ha az ember elékezetből írogat. Utánanéztem: a Corolla nem 79-ig volt hátsókerekes szar, hanem 83-ig.
Igaz, a merevtengelytől meg a laprugótól már 79-ben megszabadultak, a kombit kivéve.

tölgyes 2009.12.03. 20:18:20

@picur3ka: Ezt a következtetést.. mármint hogy jobbak.. gondolom tehetségesebbek igen nagy erőfeszítéssel lehetne csak kiolvasni a szövegemből Japán azért lett eredményesebb, mert nem szocialista utat "választotta."

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 20:21:31

@mavo: Mást nem is nagyon nézhetsz, mert csak abban lehet manapság lemaradni. A karosszérián kívül az autó összes többi része bolti áru, a motortól az elektronikán keresztül az egyéb alkatrészekig.

Robinzon Kurzor 2009.12.03. 20:23:08

@teknős: Szerintem Orbánt saján jogon szarja le Putyin, nem valamiféle "balliberális" önfeladás miatt.
Hogy a kínaiak hamarabb túlteszik magukat a tibetezésen, mint Putyinék a grúziázáson, az nem Orbán érdeme, hanem Magyarország szerencséje.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:24:41

@picur3ka:

"Nincs osszehasonlitasi alap."

na, csak egyetértünk.

az meg egy dolog, hogy kire milyen címkét aggasztanak.

Robinzon Kurzor 2009.12.03. 20:28:48

@Tehetetlen Dodó: Dodó bátyám, a konkrét műszak kérdésekben minden bizonnyal igazad van, de amikor Iacocca átvette a Chreyslert a 70-es évek végén, akkor az amerikai autóiparnak már elég rég számottevő problémája volt a nem rosszabb minőségű, de olcsóbb és kevesebbet fogyasztó japán import.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:29:40

@Tehetetlen Dodó:

hát ... ööö ... a ferrari meg a porsche a mai napig jellemzően "hátsókerekes szar" :)

pár hete ismét vezettem 1300-as ladát ... élmény volt az a majdnem fent koppanásnál záró kuplung, az a hihetetlenül satnya fék, a saccométer kormány ... :)

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 20:31:36

@Robinzon Kurzor: Mondom, minden relatív. A hülye amik már az ötvenes években megálltak a fejlődésben.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:32:16

@Tehetetlen Dodó:

de csak azért bolti áru, mert az alkatrész forgalmazás jó biznisz

azt azért ne mondd nekem, hogy a sarki boltban veszel elektronikát a motorhoz ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:35:46

@teknős:

a reakció balliberális. :) ezt velük próbáltad már megbeszélni?

tölgyes 2009.12.03. 20:35:49

@mavo:No de azt ki állította, hogy ezt, vagy azt a fizikusok , matematikusok terveztek. Én csak azt állítottam, hogy fizikusok matematikusok nélkül nincs modern műszaki tudomány... nincs műszaki képzés Elegendő, ha csak belepillant mondjuk Kármán Tódor életművébe..
de hadd írjak le egy anekdotát. Naumann meglátogatta Los Alamosban Tellert, aki elmondta neki, hogy most éppen azon dolgoznak, hogy kiszámítsák milyen erővel kell összenyomni az uránt, hogy a láncreakció beinduljon. "Jancsi" papírt kért, leült egy sámlira és a hátát a kattogó radiátornak támasztva kiszámolta...Természetesen senki sem állítja, hogy ő fedezte fel a bombát...mégis ő lett az USA Atomenergetikai Bizottságának elnöke...
Ahogy ezekről a kérdésekről ír, mintha nem tudná, hogyan épül fel a műszaki fejlődés...Pedig biztosan nem így van.
Ha most bemegy a BME-re akkor azt látja, hogy a nagy buktató tárgy a matematika és a fizika..aki ebben nem tud teljesíteni esélye sincs a diplomára.

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 20:36:30

@mavo: Pardon, személy szerint nem vagyok ellene egy jó hátsókerekes szarnak, magam is 16 évig jártam Opel Omegával, az utolsót tavalyelőttig használtam. De a hátsókerekes kocsihoz érteni kell, minden szerencsétlen nem tud bánni vele. :o))
Az átlagfogyasztónak a hülyebiztos fronthajtás való és kész.
(Különben a Ladának volt egy jó szerkezete: a direkt működésű váltó, a többi viszont gyötrelem, különösen a kenyérszervó...)

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 20:40:07

@mavo: Nem a sarki boltban, hanem a Boschtól vagy a Marellitől. Bárkinek fejlesztenek, aki kifizeti. És ez vonatkozik a többi beszállítóra is.
Manapság a legnagyobb probléma a karosszéria-fejlesztés, ott nincsenek a polcról levehető dolgok, főleg, ha az ember újoncként próbálkozik.
Ezért hasalnak el a kínaiak a törésteszteken, de majdcsak vesznek maguknak egy tapasztalt főkonstruktőrt, belefér a büdzsébe.
Addig meg a hazai polgárokon fut az éles teszt...

tölgyes 2009.12.03. 20:43:17

@Oblomov: No de ilyen butaságot ki állított??Mármint hogy minden kínai kreatív.. mint ahogy az ellenkezőjét állítani is nagy butaság..Mégis Önnek azt tanácsolnám, hogy legalább felszínesen mélyedjen el a kínai kultúrában..A kínai kulturális tradició mégis csak több ezer éves múltra tekint vissza, aminek voltak fénykorai és hullámvölgyei.. de az ilyen summás megállapításokat csak tájékozatlan ember tehet.

tevevanegypupu 2009.12.03. 20:52:29

@teknős: @Tehetetlen Dodó:

1994-ben valahogy ertettem..azt kepzeltek sokan, ha visszajon Horn, akkor visszajon a regi vilag is. Hulyeseg persze, de valahogy meg lehetett erteni, a realitas es ebredes tul borzaszto volt sokaknak. Addigra mar tonkretettek, szetcincaltak mindent amit lehetett, barataink meseltek, hogyan arultak ki fillerekert a gyarakat, vallalatokat, tervezo intezeteket, mindent..Akkora mar nyomorogtak emberek. Azert jo nagy pofonkent eltem meg, dehat mindegy.

A 2002-es vesztesegnel azt mondtak, hogy csalassal nyertek a szocik. Hogyan azt nem ertem, de "biztos, hogy csalassal." Akkor mikor lattam a vigyorgo Kovacsot, Medgyessit, kozejuk tudtam volna vagni egy sorosuveget..es a sok eszelos szocialista szavazo koze is.

Amikor alairtak az EU csatlakozast ugyanezek, ugyszinten. Es megis az szdsz-re szavaztam, Szent-Ivanyi szimpatikus volt, es nem is ismertem igazan az szdsz tortenetet. Ahhoz kepest, hogy raadasul mindig is konzervativ gondolkodasu voltam, mint ahogy a csaladom is.. szoval pillanatnyi elmezavar, es nehany akkor nagyon szimpatikusnak tuno ember hatasara.

Gyurcsany az elso pillanattol kezdve iszonyuan ellenszenves volt. Es aztan jott a gyors lecsuszas, a tobbi..2006
mar meg sem lepett.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:56:32

@Tehetetlen Dodó:

"a hátsókerekes kocsihoz érteni kell, minden szerencsétlen nem tud bánni vele."

na, ebben tökéletesen egyetértünk, az elsőkerék hajtás egyetlen előnye a hülyebiztosság.

aki érezte már, ahogy egy lada, vagy egy mitsubishi a "semmiből" alulkormányozottá válik a segge alatt, az tudja, miről beszélek

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 21:05:24

@tölgyes:

1. még véletlenül sem állítottam, hogy fizikusokra már nincs szükség a k/f-ben

2. persze, sőt minden érintett szakon alap buktató tárgy a matematika és a fizika. de "csak" egy (kurva fontos) tantárgy, egy eszköz, nem a fő vonal. aki nem "konyít" a matematikához, abból a büdös életben nem lesz mérnök. az hiányozna még csak!

neumann fejszámoló képessége legendás volt. másik anekdota szerint valami hallgatója hetekig vagy hónapokig számolta (talán egy prímsorozat?) első 50 valahány tagját, vagy valami hasonló, emlékszik már a fene, aztán átadta neumannak, mire az pár perc fejszámolás után közölte vele, hogy az 40 valahányadik tájékán elrontotta a számolást, onnan hibás az eredmény. és tényleg az volt. :)

hapcika 2009.12.03. 21:06:57

Kimegyek Kínába villogok néhány középkáder bennfentessel, telefonálok haza néhány, már nem dakota, kinai bölcsességet, ez az " imázs". Nem intéztem semmit, de ország-világ láthatja fontos ember vagyok. Az orosz fiaskó után ez már előkészítettebbnek tűnik, de az igazi az , amikor a külüggyel leegyeztetem az utat, mert akkor az ország nevében villogok és nem csak a Fideszében. Ez csak egy magánlátogatás, semmi több!!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 21:09:23

@hapcika:

kína második (leendő első) embere nem "középkáder bennfentes", már megbocsáss.

teljesen hibátlan ez az orbán látogatás, nem tudom, mit kell tenni az agyacskát

hapcika 2009.12.03. 21:18:41

Tudtam, hogy te is a semmit magyarázó emberek közé tartozol. Vagytok vagy százezren. Nyugodj meg, hogy előtte van a KKP teljes elnöksége és a miniszter, na meg az első helyettes. Megnyeritek a választást, már nem kell fújni a lufit, de azért egyeztessen a külüggyel, mert megint ég majd, mint Putyinnal.

Pelso.. 2009.12.03. 21:19:38

@mavo: "a nagy baj sokkal inkább az, hogy ezeknek az embereknek A Párttal közös magánvalóságuk van." -ez valós, de fő jellemzője minden tábornak. Figyeld csak pl. a blogszférát. Egyszerűen pártcsőlátásra szűkült a tudat.

Hozzátenném, hogy pártok meg csakis önmagukért és szűken számított gazdasági holdudvarokért vannak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 21:37:11

@hapcika:

na, végre egy kis változatosság, most éppen fideszesnek néztek, úgy tűnik :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 21:38:11

@Pelso..:

igen, a csőlátás jó kifejezés. sajnos már a blogoszféra előtt is így volt.

és már a societasnak, vagy minek is van saját blogja, hát szörnyű. :(

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.03. 21:51:26

Mavo: "a kutatás/fejlesztés még mindig nyugaton zajlik, márpedig az a lényeg. kínában lebasznak egy gyártósort, betanított munkások tolják az ipart, oszt csá." Ezt az ostobaságot honnan veszed? Kína elképesztő mennyiségű pénzt költ K+F-re (pillanatnyilag a világ K+F költésének kb. 9%-át, de ez folyamatosan növekszik), s minden rizsföld mellett épül egy kutatóintézet. A kocsijaik még szarok, de tíz év múlva te is kínai kocsival fogsz járni.

Oblomov 2009.12.03. 22:03:34

@tölgyes: Ezzel indított: "Egy ismerősöm tanított egy Kínából idejövő kislányt magyarra. 7 havi tanulás után a gyerek 6-ban különbözeti vizsgákat tett magyarul...Ez a kis lány azt mesélte, hogy nagyon jó a magyar gyerekeknek.. itt nem kell tanulni.. majd elmesélte saját kínai napirendjét...Ha azt leírom Önnek, akkor megérti: nem nehéz nekik a technológia lekoppintása...:::)))".

Ha 1 milliárd pár száz millió kínai megkapja/kapta is a mandarin-képzést, az még nem teszi mindőjüket kreatívvá. Megjegyzésemre rácsodálkozott, majd most ugyanezt elismételve elküld sintológiát tanulni. Menjen a francba.

Tehetetlen Dodó 2009.12.03. 22:34:02

@Oblomov: Mi az a sintológia?
Valami vágánygyártási módszer?

Alfőmérnök 2009.12.03. 22:42:38

@Tehetetlen Dodó: Szerintem szcientológiát akar írni, csak elgépelte. ;)

picur3ka 2009.12.03. 22:52:34

@tölgyes:

Ne csinaljon segget a szajabol raadasul, eleg hulyeseget beszelt mar.

Ezt irta szo szerint:

'megteheti az összehasonlítást 1960-ban, 70-ben 80-ban 90 ben is.. akkor majd látni fogja az adaptációs készséget...'

picur3ka 2009.12.03. 22:55:18

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

S mennyit kemkednek es lopkodnak is, haha.

Oblomov 2009.12.03. 23:06:56

@Tehetetlen Dodó: maga a sinológiára gondol. :)
Jóvanna.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 00:09:37

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

teljesen másról beszélünk, ez a gond. én arról írtam, hogy a nyugati cégek csak gyártósort adnak, a gyártó cégek nem telepítik oda a k/f-et.

ez messze nem jelenti azt, hogy kínában ne lenne k/f, hogyne lenne. egy szóval nem írtam, hogy ne lenne.

plusz hatvanadszor is leírom: igen, utol fogják érni a nyugatot de pl. jelenleg az autógyártásban én elhiszem, hogy megy a kínai k/f ezerrel, csak hát kicsit még messze vannak a sikertől.

és kizárólag azért voltam merész leírni, mert ketten is vázolták a minden technológiát lenyúló kínaiakat.

heima (törölt) 2009.12.04. 09:32:14

@mavo: iróniához először intelligencia kéne, anélkül a dolog elég kínos, még olvasni is.

És igen, kérlek menj el az ismerősömhöz, aki elveszítette az ujját, mert volt pofája a nagykörúton hazafelé sétálni egy október délután, utána meg állj ki a GE elé, hogy hahaha milyen hatalmas a válság, amikor tele a teszkó, lol, viktor kutyái vagytok emberek!!!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.04. 09:34:59

Nekem semmi bajom azzal, hogy Orbán kínai kommunistákkal puszizkodik. Még jobban örülnék, ha befektetőket is hozna, de a legjobban akkor, ha lenyomná az ázsiai befektetőket elutáló helyi hülyéit.

A Putyin-Orbán találkozó fölött viszont gyanúsan könnyen elsiklott a reakció. Fiúk, van köztetek valaki, aki elhiszi, hogy ez megtörtént, anélkül, hogy újra kéne definiálni a találkozó fogalmát?

KK&TT megpróbálta (szerinte találkozó az is, ami a vécében zajlik a slicc le- és felhúzása közti időben), de történt-e olyan, amire adekvát módon lehet használni a "világossá tettem", "pontokba szedtem", "új alapokra helyeztem" kifejezéseket. Hogy lehet pontokba szedni valamit, miközben az ember a farkát fogja? :)

táltos 2009.12.04. 10:21:26

Az egész dolog olyan, mint amikor az óvódások azon licitálnak, hogy melyikük apukájának van jobb kocsija stb.
Főleg a kétoldali pártszóvivői nyilatkozatok olyanok.
Bibibí az én főnökömet még le is fényképezték Putyinnal, az enyémet meg a kínai muftikkal:)

teknős 2009.12.04. 11:05:25

@Robinzon Kurzor: Nem beszéltem balliberális önfeladásról. Attól, hogy a kommentemből egymás mellé helyezel szavakat tetszőleges sorrendben, attól még az nem lesz az enyém.

A toposzok úgy keletkeznek, hogy sokszor és sokan elmondják és egy idő után igaznak tekintik, mert önmagukra utalnak vissza.
Alapvetően hibás az a nézet rendszer, egy balliberális toposz, hogy Orbán valami féle érzelmi kérdésből hanyagolta kormányfőként az oroszokat.

1998-ban az oroszok a béka hátsóját nézegették. Nem volt még putyini cáros oroszország sehol...

A ballibek álláspontja érthető de az, hogy a szerzők ezt mint tényt állítják. Basszus, ilyen csapdákba már jobbképességű jobboldaliak 10 éve sem másztak be!

Neked pedig mégegyszer: A külpolitika sem más, mint érdekképviselet. Csak az idióták hiszik, hogy másról lenne szó.

teknős 2009.12.04. 11:08:18

@teknős: " Nem beszéltem balliberális önfeladásról"

De beszéltem, csak nem itt én nem ebben az értelemben.

teknős 2009.12.04. 11:10:16

@teknős: Természetesen beszéltem balliberális önfeladásról, úgy általában. De ez most nem vág ide.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 11:42:21

@heima:

egyszerűen magasból kezdem telibeszarni a hozzád hasonlók véleményét, akik a szólásszabadságot kihasználva diktatúráról hőbörögnek.

az ismerősödnek részvétem, csak tudod nem ő az egyetlen, aki rendőri erőszaknak esett áldozatul, és ami még komikusabb a rendőri erőszak áldozatai közül nagyon a kisebbség az, amelyik akkor baszott rá.

a többség mezei, egyszerű hétköznapokon áll a fasz rosszabbik végén, és nem hőbörög miatta a nemzet jogászasszonya, hogy jaj, ávéhá (sőt, speciel a nemzet jogászasszonyának a pártja jelentős hányadukat automatikusan, bírósági ítélet nélkül bűnözőnek tekinti, de ez mellékszál), és nem mehet be a parlamentbe, hogy a laptopján mutogassa, hogy jaj, ő mekkora áldozat, és főként el sem jut az ügye odáig, hogy akár egyetlen rendőr ellen vádat emeljenek, és nem síránkoznak közben a hozzád hasonló idült hülyék, hogy jaj, a demokrácia, hanem akár még azt is hozzáteszik, hogy de jól megérdemelte

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 11:47:45

@heima:

ja, és cuncimókuska: költözz szépen kínába, majd ott megtudod, milyen is az a diktatúra. ott nem irogathatnál deklaráltan ellenzéki blogba komentet azokat ugyanis ott megszüntetik, az elkövetők meg szépen mennek börtönbe.

könnyű a szólásszabadságod tudatában a nyálad verni kisapám. menj szépen oda, és valódi hős lehetsz egy valódi diktatúrában

na, mikor indulsz?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 11:55:27

@teknős:

"1998-ban az oroszok a béka hátsóját nézegették. Nem volt még putyini cáros oroszország sehol..."

már eleve ez vitatható állítás, de ugorjunk, és gondolkodjunk, hogy ez 2002-ben is igaz volt-e. Putyin 99-ben lett államfő és 2000-2008 között elnök.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 11:56:22

99-be kormányfő, nem államfő. de mindegy. a lényeg, hoy a fidesz kormány regnálásának 3/4-ében putyin volt a góré.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 14:46:34

@gloire:

"2000-ben lett elnök."

"2000-2008 között elnök", hazudtam én

Robinzon Kurzor 2009.12.04. 14:47:46

@teknős: Hogy mikor miről beszéltél általában és konkrétan, azt meghagyom neked.

Ami viszont tény, hogy a Fidesz nem 1998-ban és még csak nem is 2002-ben, hanem bizony 2008-ban, 16 hónapja rendezett tüntetést az orosz nagykövetség előtt, ahol Deutsch (akkor még -Für) Tamás vorosilovozott, valamelyik másik okostojás pedig 56-hoz hasonlította az oroszok grúziai bevonulását és agresszornak minősítették az oroszokat.

Mert akkor éppen a korábban az USA-nak tett korábbi beszólásokat kellett némi túlkompenzálással helyretenni.

Hogy mi lesz 1-2 év múlva, amikor leendő kormánypártként az oroszokkal is megfelelő kapcsolatokat kellene áponi?

Na, ennyire előre Orbán sohasem gondolkodik.

hapcika 2009.12.04. 16:22:01

@mavo: Nem Fideszest írtam. Ha jól olvastad azt írtam " semmit magyarázó". Kell már nálad is a változtatás, mert ez a nem vagyok fideszes, de azért sokszor benyalok nekik kezd unalmas lenni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 17:04:07

@hapcika:

cuncilínó, annyira átlátszó vagy, hogy már fáj. mert te nem írtad le, hogy fideszes, huhú, jogász lesz ebből, akárki meglássa.

"Megnyeritek a választást, már nem kell fújni a lufit, de azért egyeztessen a külüggyel, mert megint ég majd, mint Putyinnal."

Ki nyeri a választást, ki ég "megint" Putyinnal és ki az a Ti?

És igen, én jellemzően nyalom a fidesz seggét, arról vagyok híres, bárkit megkérdezhetsz. meg hogy ugyanakkor maszop törzssavazó IS vagyok :-D

Tehetetlen Dodó 2009.12.04. 18:34:22

@mavo: Na, jó, hogy megtudtam, hogy fideszes vagy, bizisten, nem cukkollak többé.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 18:47:55

@Tehetetlen Dodó:

megyek is, felveszem a viktoros alsónacimat :)

heima (törölt) 2009.12.04. 19:02:57

@mavo: egyszerűen messziről megismerni az olyan patkányokat, mint te, akik a szabadságot, mint olyat, hírból sem ismerik, és leszarnak minden alapértéket, csak a fidesz meg a jobboldal legyen a köcsög/szopópályán. az sem számít, ha épp a Köztársaság rendőrsége veri őket, sőt vicceskedünk rajta. ezért vagy nem hogy a magyarság, de az emberiség selejtje is.

"s ami még komikusabb a rendőri erőszak áldozatai közül nagyon a kisebbség az, amelyik akkor baszott rá."

nem éppen komikus, hanem éppen hogy szomorú az, hogy ez tényszerűen NEM IGAZ.

heima (törölt) 2009.12.04. 19:04:37

@mavo: de szerencsétlen szar, ki mondta hogy Kína a mérce? mondtam már, intelligencia, ha nincs, akkor ne erőltesd a dolgot, mert KÍNOS.

teknős 2009.12.04. 20:53:38

@mavo: Vitatkozzunk egy kicsit ezen. Mi is volt 1998-ban az oroszokkal? Nem voltak sehol.Ahogyan ma sem lennének, ha nem lenne a földgáz.

Putyin nem varázsütésre építette ki a cári Oroszországot, azért kellett neki pár év amíg leszámolt többek között a Jukosszal és a többi oligarchával. Oroszország ebben az időszakban nem volt tényező. (Rosszul is érezte magát az Usa, hogy nincs ellensége.)

Oroszország addig valami, amíg a nyersanyagaival zsarolhatja Európát.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 08:46:57

@heima:

roham után ne felejts el büfizni, még a végén belehalsz a felokádott cuccba, és nagy veszteség lennél a kultúrának

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 08:48:37

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska:

cuncika. én vagyok a nyugodt, vagy aki anyázik, ez itt a kérdés.

mint újdonsült fidesz fan erre most nem válaszolnék

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 08:53:19

@teknős:

"Mi is volt 1998-ban az oroszokkal? Nem voltak sehol.Ahogyan ma sem lennének, ha nem lenne a földgáz."

Na ... 98 előtt nem volt földgáz? Ááááááá ... dehooooooogy ....

Annyi a változás, hogy putyin pár színtiszta bolsvista megmozdulás segítségével lenyúlta a földgáz és kőolaj biznisz javát, és ettől oroszország "erősebb" lett, mert így tud vele zsarolni.

és igen, imádkozzunk, hogy fogyjon el mihamarabb. az összes fosszilis energiahordozó, ha már

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 08:57:23

@heima:

egyébként meg persze, te garantáltan nem vehetted kínát mércének, mert akkor az egész habzó szájjal előadott sirámod kabaréba fullad

ezért én vettem elő helyetted cuncimókus, hogy legyen kontraszt egy valódi diktatúrával szemben

nem nézem vissza a beírásaidat, de lenne egy fogadásom, hogy miközben te itt diktatúrázol, közben a ballib bérrettegőket is ostorozod, holott egy centivel sem vagy náluk különb.

elvben egy év múlva lesz még ez a blog, fogom én még tőled itt olvasni, hogy varázsütésre megszűnt a diktatúra, csak mert nem azok lesznek hatalmon, akiket gyűlölsz

hapcika 2009.12.05. 13:01:54

@mavo: Hazudni nagyon tudsz, lufifejű!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 23:58:06

@hapcika:

köszönöm, hogy eszembe juttattad, miért is nem járok a kapcsolat.hu-ra trécselni

brrr.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.01.01. 15:19:23

@Kettes:

"A Putyin-Orbán találkozó fölött viszont gyanúsan könnyen elsiklott a reakció. Fiúk, van köztetek valaki, aki elhiszi, hogy ez megtörtént, anélkül, hogy újra kéne definiálni a találkozó fogalmát?"

Nem tudom, ezzel most éppen hogy állunk Kettes? Egy sorry, vagy valami???
Nekem már a gréczy-féle bocsánatkérés is megteszi...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.01.01. 16:06:15

@politicus: Kérem ne piszkálja a Vincentet! Mostanában elég kevés dolog van, amin örülhet.

jo tunder 2010.01.01. 17:37:40

@elGabor: Mi annyi mindennek tudunk örülni. Még az ipari térségek sikeres átalakulásának is (gratulálunk). :))

elfelejtette 2010.01.01. 18:03:08

@elGabor: Ez egy orokzold tema, a felelos politizalas, es a kulturalt vitak eloszobaja, hogy Orban hany percig volt a veceben. En megertem, hogy 8 ev utan nincs fontosabb temaja a baloldalnak, mint a karaktergyilkos probalkozasaik.
süti beállítások módosítása