„A magyarok hazudnak” – így foglalhatnánk össze a szlovák EP-képviselők tegnap esti érvelésének lényegét. Tegnap (kedd) éjszaka ugyanis Bauer Edith (MKP) és Gál Kinga (Fidesz) kezdeményezésére (és valószínűleg a vetésforgó miatt: Schmitt Pál EP-alelnök ülésvezetésével) Strasbourgban az Európai Parlament plenárisán, mondjuk úgy, vitaestet tartottak a kisebbségek nyelvhasználatáról.
Leonard Orban többnyelvűségi biztos (Európai Bizottság [EB]) vezette fel a témát, a román leköszönő multilang képtelen három konkrét és határozott tartalommal bíró mondatot összerakni, hát ködösített, a többnyelvűségi stratégiáját emlegette, illetve a multikulturalitás mint európai érték mellett érvelt. Egy dolgot viszont érdemes kiemelnünk ötperces expozéjából: az EU intézményeinek (EB, ET, EP) nincs hatáskörük beleszólni a nyelvi jogokat szabályozó tagállami törvényekbe, nem írhatják felül azokat – a tagállamok jogosultak arra, hogy döntéshozóként járjanak el a belső nyelvi szabályaik megalkotásakor és érvényesítésekor.
És még mielőtt továbbmennénk, gyorsan belinkeljük a későbbiekben is sűrűn hivatkozott dokumentumokat: Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (pdf), valamint a Lisszaboni Szerződést kiegészítő Alapjogi Charta (szintén pdf, aki csak kattintana: ide), ebből a 22. cikkelyt emlegették, így hangzik: „Az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.”
Vékonyka hivatkozási alap, és ez bizony meg is látszott a vitán. Teljes egészében nem fogom most reprodukálni, eléggé fárasztó volt végignézni a közvetítést, a felvidéki testvéreink megnyugtatásaként mondom, ugyanezt egyszer már végigszenvedtem, csak akkor román szereposztásban, van valami abban kisantant utánérzésben.
Tehát a szlovák EP-képviselők szerint: Szlovákiában a kisebbségek magas szintű védelmet élveznek, több mint 700 iskolában anyanyelvükön tanulhatnak, a bíróság előtt és a közigazgatásban is használhatják, rádiójuk van, tévéjük stb. Jaroslav Paska kiegészítésképpen kerekített a kérdésen, felrótta a magyaroknak, hogy egy feszt kioktatnak, tanítanak arra, hogyan kell megoldani egy problémát Európában – csak épp elfelejtenek tükröt tartani maguknak, hiszen Magyarországon 1961 óta nincs szlovák oktatás. Mindent magyarul kell tanulni, olyan tanárok tanítanak, akik nem is tudnak szlovákul. A magyar adminisztráció a szlovák kisebbséget megtizedelte, hát nem kimondta nyilvánosan a kisebbségi ombudsman is: Magyaroszágon a kisebbségeket asszimilálják. (Gál Kinga később pontosított, hogy ötszázezer magyarról és tízezer szlovákról volna szó.) De hát ilyenek a nagymagyar nacionalisták, 2004 óta hazudnak Európában, pedig a nyelvtörvény EU-kompatibilis, Vollebaek is megmondta. Sergej Kozlik egészen odáig ment, hogy kijelentette: Szlovákiában van az egyik legengedékenyebb a nyelvtörvény. (Swoboda volt még a legpozitívabb, benyalt Schmittnek, hogy magyar alelnökként a jogokat és nem a nemzetiséget nézi, ez a helyes út, értsd: Schmitt ülésvezetőként mindenkit az időkeret betartására kért.)
Ezzel szemben Bauer konkrét jogsérelmekkel példázta a nyelvtörvény visszáságait, Balczó Zoltán (Jobbik) bemosott Európának a Benes-dekrétumok és a cseh aláírás apropóján, az EU nem meri vállani azt a szerepet, hogy az értékeit védje, hanem devalválja azokat, képmutató a rendszer. Gál Kinga többek között azt is felemlítette, hogy 1995-ben épp a nyelvtörvénye miatt érték komoly nemzetközi bírálatok Szlovákiát, vagyis enyhén szólva érdekes, miért mozdul most olyan nehezen Európa. Tabajdi Csaba (MSZP) arról beszélt, hogy a szlovák nyelvtörvény öt pontban is sérti az Alapjogi Chartát, másodrangú állampolgárrá degradál, bevatkozik a privát szférába, antidemokratikus, mert félelmet kelt, ellentétes ET dokumentumával, és míg az EU két vagy többnyelvűség irányába tart, Szlovákia elindult az egynyelvűség útján. Kósa Ádám (Fidesz) a jelnyelv elfogadottságával érvelt amellett, hogy nem lehetetlen egy kisebbség anyanyelvét (esetünkben a siketek jelnyelve anyanyelv) hivatalosként elfogadni, és például Szlovákiában 1995-ben már elfogadták a jelnyelv használatát – miért alkalmaznak akkor kettős mércét? Göncz Kinga (MSZP) felrótta Szlovákiának, hogy nemzetállamként definiálja magát, holott lakosságának tíz százaléka magyar, Surján László (Fidesz) megállapította, hogy nem két ország, vagy két nyelv között van konfliktus, hanem a törvénnyel van baj. Tőkés László erdélyi EP-képviselő négy nyelven kívánt békességet Istentől, és hangot adott abbéli kételyének, hogy ezt Szlovákiában büntetlenül megtehetné-e, majd rámutatott: Schengen miatt nem is kellene határokról beszélnünk, ezzel szemben Slotáék nyelvi határokat építenek, Sógor Csaba egy 1948-as ENSZ-béli definíciót idézett, amelyben a nyelvi genocídiumot határozták meg, és naná, hogy talált négy országot (Szlovákia mellett Románia, Görögország és Franciaország), ahol nyelvirtás folyik.
A magyarok közül a végére hagytam a csemegét, Bokros Lajos szlovákul mondta el a beszédét, mert a szlovák az egyik legszebb európai nyelv, nagy barátja Szlovákiának, bajuszolta. De a szlovák törvényeket nem fordítják le magyarra, a nyelvtörvény módosítása nem orvosolja a problémákat, és miért nem vonták be a kisebbségeket stb. A nyelv magántérben való alkalmazását is korlátozzák, mi több, szankciókat vetnek ki, ez pedig már nemzetközi normákba ütközik – Szlovákia érdekében változtatni kell ezen a törvényen, mert az etnikai közösségek viszonyát nehezíti, akik ezer éve együtt élnek. Egy friss szlovák üdvöske, valami Katalina (fül után nem merem vállalni a vezetéknevét) erre azt kérdezte Bokrostól, hogy a magyar törvényeket lefordítják-e szlovákra? Egyébként is elege van abból, hogy amióta az EP-ben van, csak erről kérdezik, a szlovák-magyar vita miatt nincs ideje fontosabb dolgokra.
És hogy ne érezzük magunkat olyan szerencsétlennek, két kis nép itt káundkáajrópban, Ramon Tremosa I Balcells katalán képviselőnő morgott egyet, hogy miért nem hivatalos nyelv a katalán, hiszen több olyan nép nyelve is hivatalos, akik számszerűen kevesebben vannak, mint ahányan katalánul beszélnek: tízmillióan.
Ha tetszenek érteni.
És hogy mekkora segítség lenne a spanyol nyelvi dominancia lebontásában, ha az EP-ben hivatalossá válna a katalán.
Amivel még lesz baja Európának, bár erről nem beszélünk: Tatjana Zdanoka lettországi képviselő sérelmezte, hogy ő – és egy nagy lélekszámú kisebbség – nem beszélhet hivatalosan az anyanyelvén: oroszul. Szóba került még a skót, a baszk és a walesi nyelv, illetve a bulgáriai törökök ötperces adásidejének a megszüntetése.
Leonard Orban végezetül futott még egy kört, megígérte, az EB odafigyel, konkrét projekteket is támogattak, na, minden európai nyelv fontos, csók a családnak.
Valahogy nincs kedvem eljópofizni a végét, a két visszatérő motívum kioltotta bennem a jókedvet: az egyik a mantraszerű ismételgetése annak, hogy a többnyelvűség, a multikulturalitás európai érték.
A másik, hogy a magyarok hazudnak.
