Vajúdtak a hegyek...
2009. november 23. írta: Bozót.harcos

Vajúdtak a hegyek...

  A hétvégi Financial Times szerint Lady Catherine Margaret Ashton csütörtök este épp a londoni vonathoz készülődött, amikor telefont kapott a Downing Streetről: maradjon még egy kicsit Brüsszelben, mert fontos dolgok történhetnek körülötte. Pár óra múlva az Európai Bizottság otthon és külföldön is szinte teljesen ismeretlen brit kereskedelmi főbiztosa ott állt a világsajtó kereszttüzében - immár az Európai Unió kijelölt külpolitikai főképviselőjeként. Mellette egy nyugdíjazás előtt álló könyvelő karizmájával a világ talán legszürkébb kormányfője, a belga Herman van Rompuy. Csütörtök óta az Európai Tanács állandó elnöke.

A tekintélyre és befolyásra ácsingózó Európa megválasztotta szupersztárjait.

  A hidegháború vége óta mást sem hallunk: elérkezett Európa pillanata, Európának végre hallatnia kell a hangját a világ ügyeiben. Tökösség kell a tárgyalópartnerek - az amerikaiak, kínaiak, oroszok - szemében, meg illő lenne végre rácáfolni az öreg Kissingerre, aki ezelőtt harmincvalahány évvel megmondta, hogy nem tudja, milyen telefonszámot hívjon, ha Európával akar beszélni. Vagy nyolc éve még egy konventet is összehívtak, dolgozzanak már ki valami alkotmányszerűséget ennek az izének, amit Európai Uniónak hívnak. Vigyenek állandóságot a rendszerbe, tompítsák a félévente rotáló soros elnökségek által előidézett csimbumcirkusz-hatást, mert azért az mégiscsak mókás, amikor Luxemburg után közvetlenül Málta miniszterelnöke megy Európa nevében tárgyalni valahová. Arcok kellenek az EU-nak, akik megjelenítik. Hatékonyabb döntéshozatal kell, no meg egy állandó elnök és egy külügyminiszter-féleség. Sokat szívnak a szöveggel, mire végre összejön. Még többet utána. A franciák és a hollandok 2005-ben két hét leforgása alatt padlóra küldik az egészet, amikor népszavazásaikon - teljesen más ügyek miatt - megbuktatják a ratifikációt. Nem baj, újratervezés. Kicsit átalakított szöveg, kevesebb államiság-szimbolika, az intézményi reformok túlnyomórészt maradnak. Még egy pofon az írektől 2008-ban. Újabb vészforgatókönyv, kiegészítő jegyzőkönyv, újabb ír népszavazás. Megvan. Az idióta Klaus még egy utolsó próbálkozást tesz, a Benes-dekrétumokat is beveti a végén, de hiába, megvan. Jogilag kicsit kérdésesen, kicsit amorálisan, de leszerelik Klaust is. Megvan a szerződés. Előre.

  Erre megválasztanak egy unalmas belga hivatalnok-politikust és egy harmadvonalbeli britet, akikről pár ezer eurokratán és a belgológuson kívül nem hallott senki.

  Nehogy sok vizet zavarjanak.

  Az oroszok és a kínaiak összeszarják magukat a röhögéstől. Az amerikaiak meg már csak fogják a fejüket, szánakozásból.

  A kis és közepes országok győzelmeként próbálják sokan beállítani a mostani felállást. Ez már csak azért is elég nagy baromság, mert az Európai Unión belüli törésvonalak általában nem kis és nagy tagállamok között húzódnak, hanem mindig alkalmi koalíciók csapnak egymásnak. Másrészt ez esetben egy tekintélyes, nehézsúlyú elnök - mint amilyen Blair lett volna - épp a nagy tagállamok nyomulását csekkolhatná. Ezt pedig a nagyok nagyon nem szeretnék. Különösen nem a grandeurt méretes egóval párosító Sarkozy, akire árnyékot vetne a nem kevésbé túlmozgásos és idegesítő - de hatékony és meggyőző - Blair, még az iraki háború által megtépázottan is. Merkellel ez élükön hatvan év kihagyás után a németek is kezdenek újra ráérezni a leplezetlen nemzeti érdekérvényesítés ízére. Kettejük jelöltje van Rompuy, akinek plusz előnye még, hogy egy olyan ország kormányfője, amelynek létezésére politikusok és politológusok 179 éve nem tudnak értelmes és elfogadható magyarázatot találni. S aki a szűzbeszédében még meg is ígéri a tagállamoknak, hogy „diszkrét” lesz. Bravó. A britek pedig - látván, hogy a Blair-projekt befuccsolt - erőszakoskodnak, hogy megkapják a második posztot. A rendszer ugyanis úgy van kitalálva, hogy a nagyon nyomulókat kárpótolja valamivel.

  Innentől kezdve az alkudozás egy rossz balkáni zsibvásárra kezd hasonlítani, mert az új Bizottság felállásával minden tárcáról egyszerre lehet tárgyalni. A britek megkapják a főképviselőjüket, aztán Gordon Brown hirtelen rájön, hogy ez fasza, de kit küldjön? Miliband külügyminiszter, a Labour alig negyvenéves üdvöskéje nem vállalja, mert már arra készül, hogy Brown holttestén átgázolva legyen pártelnök a jövő évi parlamenti választások után. Szóba jöhet még a rafinált, veterán Peter Mandelson, de rá otthon van szükség, mert a szinte biztos vereség elé néző Munkáspárt lázadozik. Eleve ezért hívták haza tavaly Brüsszelből, ahol kereskedelmi főbiztosként terrorizálta a franciákat, meg a közös agrárpolitikát. Kit küldtek akkor ki helyette? Lady Ashtont, ez az! Tény, hogy csak közepesen fontos államtitkári tisztségeket és az álmos Lordok Háza vezetését tudja felmutatni, és európai tapasztalata sem sok, hiszen alig egy éve afféle pótlékként rakták Brüsszelbe Mandelson helyett. Senki nem ismeri, de külpolitikai főképviselőnek így is jó lesz. S képmutató módon még a gender balance bullshitet is el lehet vele sütni. Elsütik.

  Persze elbeszélésünkben karikíroztunk és túloztunk. A folyamatos flamand-frankofón békéltetésen felnőtt van Rompuy például jelentős kötéltáncos rutint tehet hozzá a huszonhetek közös álláspontjainak kialakításához. Az eredeti indoka e tisztségek létrehozásának azonban aligha csupán ez lett volna. Erősen kérdéses, hogy milyen tekintélyt tud majd parancsolni magának a nemzetközi tárgyalásokon két olyan figura, akit a repülőtéren is alig ismernek fel a protokollosok. A kutyáktól köztudottan rettegő Merkellel Putyin otthon úgy szokott tárgyalni, hogy a borjúméretű Konit - aki állítólag Brezsnyev négylábú kedvencének leszármazottja - spontánul bevezetteti a terembe és a kancellár lábához ülteti. Kíváncsian várjuk, a haiku-költővel és Lady Ashtonnal mit művel majd.

  Van Rompuy és Ashton kiválasztódása azt is kitűnően bizonyítja, mekkora sötétség Klaus és a többi euroszkeptikus - itthon a Jobbik - elcsépelt szövegelése a nemzeteket maga alá gyűrő európai szuperállamról. Európa ugyanis valójában nagyon is gyenge: alapvetően a nemzetállami törekvések legnagyobb közös nevezője. Ami tulajdonképp érthető. Lehet, az Európai Tanács elnöke és a külpol főképviselő intézménye idővel kinövi magát és valóban fontossá válik. Kérdés, a globális versenyben ezt a többiek megvárják-e.

  Ja, és van Rompuy távozásával Belgiumban ismét kezd elszabadulni a káosz.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr111545179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suski 2009.11.23. 12:05:04

egyáltalán nem baj, hogy nem a hazájában és a világban is lejáratódott, megvetett Blair vagy más hasonló "nagyarc" lett az EU elnöke.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.23. 12:13:53

"A kutyáktól köztudottan rettegő Merkellel Putyin otthon úgy szokott tárgyalni, hogy a borjúméretű Konit - aki állítólag Brezsnyev négylábú kedvencének leszármazottja - spontánul bevezetteti a terembe és a kancellár lábához ülteti."
bruhaha!

jó kis írás.

Rikki Harcos 2009.11.23. 12:20:23

valójában nagyhatalmú, arisztokratikus gyíkok, csak álcázzák magukat

kendeffybotond 2009.11.23. 12:22:35

Korrekt elemzés. Bejött az Európa csak egy múzeum akar maradni szcenárió, azaz csak a történelméből és kultúrájából él tovább.

India, Kína, Oroszország és az USA megcsinálja a saját kétoldalú kapcsolatait vígan Európa érdekei ellenében.Erről bővebben az utóbbi évek legjobb magyar külpolitikai könyvében:

www.libri.hu/konyv/hol-a-terkep-kozepe.html

Válaszolva a híres kissingeri kérdésre:

van ugyan már kit hívni, de ezeket nem érdemes...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.23. 12:33:18

"a borjúméretű Konit - aki állítólag Brezsnyev négylábú kedvencének leszármazottja"

Ez egy labrador baszki. Ha te szerinted borjúméretű, akkor az valami_egészen_kicsi borjú lehet.
Amúgy meg ez a Merkel-sztori vagy kurvára halivúdi, ki van színezve ezerrel, vagy ha tényleg ennyire fél a kutyáktól, akkor komoly baj van vele. És ha az SPD legközelebb Rex felügyelőt indítja ellene? :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.23. 12:36:45

@Úlfhéðinn:
nem érti. a kutyától félés az aktív filoszemitizmus kiplakátolása. tudjuk kik félnek immár genetikusan a farkaskutyától :)

bz249 2009.11.23. 12:48:00

@Grift: "langyos, langyos "

a buzik? :)

egyebkent az amerikaiak is csipaztak a kutyas vallatast Irakban, hasonlo okokbol, ha jol tudom a kutya mindenkinek tisztatalan allat arrafele

Rikki Harcos 2009.11.23. 12:51:40

@bz249:
úgy tisztátalan állat, hogy nem esznek belőle

a mi vallásunk nem tiltja, mégsem esszük meg a kutyákat... a végeredmény egykutya

Rikki Harcos 2009.11.23. 12:54:09

a kutyától félés az gyenge jellemre vall, a kutyák jó pszichológusok, minden felvételibizottságnak kellene kutyatagjának is lennie

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.23. 12:54:17

@bz249:
ó ez nem a tisztátalanságtól, hanem az őrtornyok tövében, és a kerítéseknél ordító kutyáktól eredő, természetesen örökölhető rettegés.

medve2 2009.11.23. 12:57:43

na látom, most már Bozót is dolgozik egy kicsikét, mint a reakció stábjának leglustább alakja:-)

kendeffybotond 2009.11.23. 13:00:11

@medve2: Írhatna például a magyar-orosz kapcsolatok jelenlegi állásáról...

Zetek 2009.11.23. 13:04:22

A hölgy bűn ronda, így aki szívózik, az az tőle egy puszit.

suski 2009.11.23. 13:31:33

Hoppá ...úgy szóltam hozzá, hogy a cikk maradék 80%- át észre sem vettem...
Szóval hogy is van ez? A britek visszahívták a biztosukat? Akkor mi az akadálya, hogy a fidesz visszahívja a kurcsány komcsi biztosát?
Különben szerintem semmiféle brüsszeli eu-vízfejre nem lenne szükség egy hatékony európai együttmûködéshez.

bryan 2009.11.23. 13:34:59

@Rikki Harcos:
Nem csak. A tisztátalan állatot megérinteni sem szabad, ha már megtisztult rituálisan az ember ima előtt. Kicsit többet jelent, mint a nem megevés.

ÁrPi 2009.11.23. 13:49:16

Srácok ha az EU nem látszik szuperállamnak akkor az azért van mert ezek az ajropai Alkotmány-szülte első naagy karizmatikus alakok a rémületes, láthatatlan és megfoghatatlan "Mögöttes Hatalom" bábfigurái lesznek, mit kell ezen még töprengeni :-)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.23. 13:57:42

@Grift:

"nem érti. a kutyától félés az aktív filoszemitizmus kiplakátolása. tudjuk kik félnek immár genetikusan a farkaskutyától :)"

Hányszor mondjam el, hogy labrador, te pöcs? Nem farkaskutya.
Ahhoz képest, hogy náciként pózolsz, elég nagyvonalú vagy fajtakérdésekben.

Bobkó Csaba 2009.11.23. 14:04:52

"A rendszer ugyanis úgy van kitalálva, hogy a nagyon nyomulókat kárpótolja valamivel."

Akkor mi a kifogásod az ellen, hogy a Jobbik nagyon nyomul Magyarország nevében? A csehek is kicsik, mégis kaptak valamit egy nagy nyomulás után. Amíg van ez a rakás szar, nem szabad szégyenlősnek lenni benne. A szuperállam sose azt jelentette, hogy ezentúl minden nemzeti érdeket elnyomnak benne. Csak a kicsikét tervezik...

ÁrPi 2009.11.23. 14:08:26

"Eleve ezért hívták haza tavaly Brüsszelből,"

EZ mit jelent, hogyan hívták vissza Peter Mandelson kereskedelmi biztosukat 2008-ban (az EU-választás évében)?!

Vagy van valami lehetőségünk?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.23. 14:14:04

@Úlfhéðinn:
sinológus uram, a kutya az kutya, ha rettegésről van szó.
egyébként meg mint felkent rettegő, tehetne különbséget faji és fajta béli kérdések között. náci pedig a maga bolsevik öreganyja! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.23. 14:15:00

@Grift: kinológus, természetesen :))

Tehetetlen Dodó 2009.11.23. 14:20:13

@ÁrPi: "Vagy van valami lehetőségünk?"
Jó lenne, ha lenne. Ez a bolsevik bankár naygon gáz lesz odakint.

Zetek 2009.11.23. 14:24:02

@suski: Ha a Géza akar menni csak akkor lehet visszahívni, ha nem akkor erővel nem tudod rákényszeríteni.

Várkonyi 2009.11.23. 14:41:26

"Van Rompuy és Ashton kiválasztódása azt is kitűnően bizonyítja, mekkora sötétség Klaus és a többi euroszkeptikus - itthon a Jobbik - elcsépelt szövegelése a nemzeteket maga alá gyűrő európai szuperállamról. Európa ugyanis valójában nagyon is gyenge: alapvetően a nemzetállami törekvések legnagyobb közös nevezője."

Tökmindegy, mivel mindketten bábok, ezért Barroso és a többi idióta mondja meg nekik, mit tegyenek.
A Szovjetunióban sem a minisztertanács elnöke és a külügyi népbiztos vagy hogy fenébe hívták volt a lényeg, hanem a főtitkár...

És innentől az euroszkeptikusoknak is van igazsága.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.11.23. 14:46:58

Jó, én értem, hogy ez a csinovnyik nem jó Európa fejének, de mégis kit kellett volna? Mondjuk nekem volt egy alternatív ötletem:
mistinguett.blog.hu/2009/10/12/sarkot_elnoknek
De nem hiszem, hogy olyan sokan örültek volna ennek a megoldásnak.

suski 2009.11.23. 14:54:06

@Várkonyi: azért röhejes, hogy mindenféle vacsoraasztalnál megválasztott, semmiféle felhatalmazással nem bíró figurák mondják meg a tutit a kontinensen, illetve képviselnek bennünket is..

drkovax 2009.11.23. 15:00:07

@suski: képviseleti demokrácia, nem pedig részvételi ...
Akik az asztal körül ültek, azokat (Bajnain kívül) mind választották.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.11.23. 15:02:10

Importálnunk kellett volna Schwarzeneggert. Simán el is fogadta volna mindenki, eléggé tökös arc, ráadásul az amcsik is a tenyeréből ennének.

Arnold for prezident!

evil overlord (törölt) 2009.11.23. 15:04:01

Minden rosszaban van valami jó, inkább egy "könyvelő" legyen az elnök, mint a brit Pojáca.
A borjúméretű labrador elég nagy marhaság, először azt hittem, hogy Putyin egy moszkvai őrkutyával ijesztegette Merkelt.

Tehetetlen Dodó 2009.11.23. 15:05:27

@drkovax: Ja. Tablókép a képviseleti demokrácia tökéletes csődjéről.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.23. 15:12:18

@Grift:

"sinológus uram, a kutya az kutya, ha rettegésről van szó."

Ööö, sinológus? Dehogy eszek én kutyát. Rossz helyen keresgélsz.

"náci pedig a maga bolsevik öreganyja!"

Most akkor náci, vagy bolsevik? LOL. Végülis tényleg mindegy. Amúgymeg ha figyelsz, azt írtam, hogy "náciként pózolsz". A hangsúly a pozőrségen. Egy rossz vicc vagy, nem náci.

drazsé 2009.11.23. 15:25:51

@Várkonyi:

izé, majdnem... ha jól emléskzem és tudom - de majd valaki szakértőbb kijavít - talán Hruscsov volt az utolsó egyszeméyli vezetőnek tekinthető főtitkár (de olvastam olyat is, hogy Sztálinnak is meg volt ám kötve valamenynire a keze - ami azért hihetetlennek túnik azért)

a szovjet vezetés egy fura kollektivisztikus valami volt, alkalmi szövetségekkel, háttérakukkal, frakciókkal - pont mint az EU :)

szerény véleméyn szerint most már azért látszik, hogy az EU, mint oylan, eléggé francia-német tengely mentén szerveződik, gyakorlatilag ez a meghatározó vonal
komoylabb-komolytalanabb partizánakciókkal főleg brit részről, de kb esélytelenek

tehervonat ez, kéremszépen, a hajnali verzióból, ahhoz hasonló sebességgel

hogy megvárja e a világ? jó kérdés, kiderül

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.23. 15:33:52

@drazsé:

"most már azért látszik, hogy az EU, mint oylan, eléggé francia-német tengely mentén szerveződik, gyakorlatilag ez a meghatározó vonal"

Most már? MOST MÁR?
Te felmentett voltál történelemből?

suski 2009.11.23. 15:34:49

@drkovax: már 2 hsz-mat elnyelte ez a szar. Szóval a másik Gordont sem választotta senki. A többit nem írom újra.

drazsé 2009.11.23. 15:36:37

@Tehetetlen Dodó:
miért tablókép a képviseleti demokrácia csődjéről?

@Úlfhéðinn:
jó, a most már egy kicsit erős volt, elsimerem
de már nem is szégyenkeznek miatta :)

Tehetetlen Dodó 2009.11.23. 15:47:30

@drazsé: Mert világosan látszik, hogy a képviseleti demokrácia milyen idióták uralmát eredményezi.
(Mielőtt megkérdeznéd: pillanatnyilag nekem sincs ennél jobb ötletem, de azért kritizálni lehet...)

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.11.23. 15:50:09

Azért annyit hozzáfűznék, hogy a kisebbségi komplexusból is visszább lehet ám venni egy kicsit. Oké, az oroszok pózolnak a labradorral, többek között azért, mert Putyin egy debil paraszt, de ettől még igen nagy bajba kerülnének, ha az EU nem vásárolná a nyersanyagjukat. Az EU és Oroszország között együttműködés van, minthogy nemcsak mi vagyunk rászorulva a gázukra, hanem ők is a mi piacunkra.
Kína szintén virtuskodhat, de ő is Európának meg az USA-nak gyártja a szarait, ráadásul európai meg amerikai know-how-val.
Szóval azon szorongani, hogy majd minket nem vesznek komolyan, egy kicsit ellentmondásos. Az igaz, hogy taplók az üzletfelek, de nem biztos, hogy abból kell stratégiai kérdést csinálni, hogy ki tud Európának jobb izomtibor-megjelenést kölcsönözni.

drazsé 2009.11.23. 15:52:35

@Tehetetlen Dodó:
oké, kik az idiótak?

a számomra egyelőre megjegyezheteteln nevű belga? a súlytalan angol? vagy azok, akik megegyeztek ebben a két személyben, célként szem előtt tartva a kecske is megmaradjon és a káposzta is jóllakjon esetét?
és kerülni kívánták mindenképpen, hogy az első, még különösebb jogkörök nélküli EU-s vezető egy "erős" önálló személyiség legyen?

Demidoux 2009.11.23. 15:53:00

Tényleg groteszk.
De sajnos így van. Két ilyen nímand nem fogja, nem tudja képviselni az Uniót. Kiröhögik őket, és sajnos joggal.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.11.23. 16:33:52

tök jókat röhögtem olv. közben, ha pl. ez lenne a mérce, keveset, de csak jót olvashatna a netpolgár...

is 2009.11.23. 17:02:38

@Tehetetlen Dodó: "Mert világosan látszik, hogy a képviseleti demokrácia milyen idióták uralmát eredményezi."

ennél már csak a közvetlen demokráciák (lásd ír/francia/holland/magyar népszavazás) idiotizmusa nagyobb.

is 2009.11.23. 17:13:47

@poszt: ez nekem is tetszett, stílusában. tartalmában mondanám, hogy azért ne igyunk előre a medve bőrére, tekintsük publikus bétának ezt a két és fél évet. 2012-től lesz igazo elnöke az EU-nak.

vajdasagi 2009.11.23. 17:25:44

Én merőben másként látom, mint az itteni többség. Merthogy:

1. Az EU-nak vannak előnyei és hátrányai a számunkra (mint mindennek), de az előny az jóval több. Egyes előnyöket megkapunk, ha akarjuk-ha nem, másokért küzdeni kell. És persze van jópár hátránya is, de ez eltörpül az előnyök előtt.

2. Az hogy mekkora fajsúlyú az ELSŐ képviselő, történelmi távlatokból nézve indifferens. Ki nem szarja majd le úgy kb. a huszonötödik évszázadban.

3. Az EU lehet, hogy lassan halad, de szerintem jó irányba, és nem az kell nekem, hogy rajtam segítsen, hanem majd az unokáimon. (Pedig nekem is segít - én ma éppen szellemi munkát exportáltam nyugateurópa irányába, és a bevételemet majd elköltöm Magyarországon valami szolgáltatásra, pl. elmegyek majd borozni Tokajba - ez EU nélkül nem jött volna nekem össze - bocs a körülményes megfogalmazásért) Nekem úgy tűnik, az EU segíti majd az unokáimat, erre képes lesz. Végül pedig a nagy birodalmak nem pár évtized alatt áltak össze régen sem, és máshol sem.

Magyarországon népszerűnek számít kritizálódni és jajveszékelni. Helytelen és káros szokás.

Üdv. mindenkinek

Emerenz 2009.11.23. 17:38:01

@vajdasagi: Jó, de mi köze a nyugatra dolgozásodnak ahhoz, hogy az EU-ban, az alapelveivel ellentétben egyre központosítottabb a döntéshozás? Miért jó ez az unokáidnak?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.23. 18:07:00

"Persze elbeszélésünkben karikíroztunk és túloztunk."

Sajnos nem.

vajdasagi 2009.11.23. 18:16:24

@Emerenz: Itt a többség éppen azért fanyalog, mert továbbra sem lesz központosított a döntéshozatal, merthogy jelentéktelen fazonokat választottunk vezetőknek. Én meg azt mondom, hogy ez egy lépés előre. Eddig nem is volt elnökünk, most bábú.elnökünk van, ész majd 200 év múlva fajsúlyos lesz. így van ez rendjén. Az én nyugatra dolgozásomnak ehhez valóban nincs köze - annak ahhoz van köze, hogy része vagyunk az EU-nak. Mert itt a többség ezen is mintha siránkozna.

blerocs 2009.11.23. 21:18:21

@vajdasagi: Azért épp eléggé központosított, a fő döntéshozó szerv, a Bizottság politikusok által választott politikusokból áll, mögöttük több ezer arctalan bürokratával, akik kiválasztásának rendszere a saját főnökük szerint is teljesen elavult. Martha Andreassen szerint, aki 2002-ben volt az EU főkönyvelője, egy jégkrémes bódé könyvelése is szigorúbb, mint az EU-é, többek közt azért, mert utólag változtatni lehet benne a lekönyvelt tételeket.
A közös külpolitika az egyetlen, ahol talán értelme volna a közös fellépésnek (itt pl. Jugoszláviára gondolok, mint kihagyott lehetőségre), de ebben se vagyok biztos.

blerocs 2009.11.23. 22:23:35

Egy igazi konzervatív véleménye az EU-ról: Margaret Thatcher:
www.youtube.com/watch?v=8nBt8Ahb48w
Ma elképzelhetetlen lenne egy ilyen merész vélemény egy vezető brit politikustól.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.24. 10:12:24

@drazsé:

"jó, a most már egy kicsit erős volt, elsimerem
de már nem is szégyenkeznek miatta :)"

Miért kellene szégyenkezniük???

Tilikov (törölt) 2009.11.24. 12:15:33

Az euroszkeptikusoknak teljesen mindegy kit választottak elnöknek, ők ugyanígy fanyalognának és ágálnának akárkit választottak is volna.

Most azon sírnak, hogy hol a tekintély, hol a karizma. Ha tekintélyes és karizmatikus elnököt választottak volna, akkor azon sírnának, hogy ez az erőskezű diktátor letöri a mi büszke nemzetünk szuverenitását. Nekik tökmindegy, csak sírhassanak.

Akinek nem tetszik az EU, az tessék mondani helyette mást. Esetleg a FÁK? Még viccnek is rossz. Vagy mondjuk a büszke és független (és elszigetelt és jelentéktelen) Magyarország egymagában a világ ellen? Ez még rosszabb.

Ezek a lehetőségek, ha nem az EU. Bár tudom sokan alternatíva nélkül is tudnak kritizálni. Tipikus jobbos hozzáállás: mindegy mi lesz majd, úgyis lesz valami, csak ne az legyen ami most van, és akkor jobb lesz minden.

Emerenz 2009.11.24. 12:56:12

@Tilikov: Az európai együttműködés, a markáns közös külpolitika még egyáltalán nem jelenti azt, hogy törvényhozó központot kell felállítani Brüsszelben. Amúgy Thatcher is ezt mondja a fent belinkelt videón ('90-ben), és hozzáteszi, hogy a központosított államszövetséget katasztrófának tartaná.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.11.24. 13:03:19

@Tilikov: "Tipikus jobbos hozzáállás: mindegy mi lesz majd, úgyis lesz valami, csak ne az legyen ami most van"
Már megbocsáss, de ez hülyeség, a jobbos hozzáállás inkább konzervatív szokott lenni.

Ezzel együtt én szívesen hallanám a nyavalygók javaslatait, hogy ki lenne az a nem nevetséges politikus, akit szívesen látnának az EU élén.

Tilikov (törölt) 2009.11.24. 13:20:53

@Emerenz: Szóval szerinted jobb lett volna a régi rendszer, amiben 1 kekeckedő meg tudta fúrni 26 másik érdekét? Vagy szerinted is az EU mint olyan, úgy rossz ahogy van, csak még nem tudod mi lehetne helyette, azt tudod csupán mi ne legyen?

drazsé 2009.11.24. 15:37:57

@Úlfhéðinn:
nem kell.. a múlt már nem kell, hogy terhelje németországot

azonban az tény és való, hogy eredeti céljaik (vagy nem is tudom megfogalmazni, de a Bsimarcki politikia foyltatása, németo. "tényezővé válása", stbstbstb) most ráadásul megvalósulni is látszanak - szövetségben a franciákkal (a britek meg természetesen fújtatnak, mint a bolond, de ezt már megszoktuk)

Emerenz 2009.11.24. 16:16:29

@Tilikov: Azt látom, hogy az egész a központosítás felé megy, a saját alapelvével, a szubszidiaritással ellentétben, hogy minél több döntést helyi szinten kellene meghozni. Közvetlen demokrácia kellene, pl. több népszavazás, mint pl. Svájcban.
Azt is látom, hogy túl sok az üres retorika (a hazugság egyik fajtája), és túl kevés az előrevivő javaslat: senki nem beszél pl. arról, hogyan lehetne elérni, hogy a gazdasági élet ne nyomja agyon az élet többi területét (kultúra, jog), arról, hogyan lehetne megszüntetni a föld, a pénz, az emberi munkaerő áru-jellegét. Ha ez sikerülne, akkor Európa tényleg példát mutathatna a világ többi részének, de sajnos még lehetőség szintjén sem merül fel.

Tilikov (törölt) 2009.11.25. 13:50:40

@Emerenz: Szóval nem csíped az üres retorikát? Akkor hogy tudsz kibökni ilyen eget verő baromságokat, hogy pl. a gazdasági élet ne nyomja agyon a kultúrát és a jogot, vagy hogy meg kell szüntetni a föld, a pénz, a munkaerő áru-jellegét. Mi ez ha nem üres retorika? Kifelejtetted, hogy vissza kell szerezni a munka becsületét, az is nagyon fontos.

No és a még több népszavazást. Mintha a nép evidensen jól döntene minden kérdésben, és nem a saját, kicsinyes, orráig sem látó érdekeit követné általában. Akkor már inkább az EU-s diplomaták döntsenek, mint a politikai kampányokon elhülyített nép.

Emerenz 2009.11.25. 18:32:52

Baromság? Ismerek teljesen terméketlen munkát végző irodistákat, és magas színvonalon muzsikáló zenészeket, találd ki, melyik csoportnak vannak napi megélhetési gondjai. Szerinted természetes, hogy a földet áruként kezelik? Szerintem csak az lehet áru, amit megtermelnek, előállítanak valahol. Miért volna ez baromság? Ha már veszed a fáradságot hogy válaszolsz, akkor kérlek érveket is írjál, köszi.

Tilikov (törölt) 2009.11.26. 09:10:54

@Emerenz: Ha valaki terméketlen munkát végző irodistákat foglalkoztat, az könnyen csődbe juthat, és ha a zenészek tényleg magas színvonalon muzsikálnak, akkor van esélyük értékesíteni azt, ha nem teszik meg az az ő hibájuk nem másé.

Ha nem lehetne eladni a földeket, akkor szép lassan tönkremennének. Pl. valamely gazda csődbe megy, vagy elköltözik stb., szóval nem műveli tovább a földjét, de a parlagon maradt területet nem veheti át más, mert a földet nem szabad áruként kezelni. Beláthatod mekkora ostobaság lenne ez.

És egyébként is az EU-tól kanyarodtunk ide, amely szerinted csúnya, rossz és gonosz, de az érveket te is kifelejtetted, csak azt lököd, hogy a föld szent és sérthetetlen, és a magyar paraszt tőke nélkül is jobban művel, mint a külföldi befektető. Azt viszont jól látod, hogy az üres retorika a hazugság egyik fajtája, csak éppen te is ezt műveled.
süti beállítások módosítása