Az előbbit (a Muzsikást) nem kell bemutatni, az utóbbit pedig nem lehet - a Sixteenth Horsepower, majd a Denver-coloradói Woven Hand és annak főnöke, David Eugene Edward zenéje olyasvalami, amit hajnali négykor, a csípős hidegben, józanodó fejjel, zúgó fülekkel hazafelé botorkálva sötét, ködös éjszakában hallgat az ember.

  Szóval másnapos zene, amihez ha ezek a feltételek nem teljesülnek, megteszik a borongós, ködös őszi napok is. (Miután a tizenhat lóerős trió világnézeti okok miatt felbomlott, a durván istenes-szabadkeresztény DEE megalapította a Woven Handet, a "profánabb" másik kettő pedig a Liliumot.) Az utolsó album, a Ten Stones ugyan kicsit laposra sikerült, de a többi azért még felér pár katarzissal. A zenét, amit a Woven Hand játszik, egyszer valami eszement cimkeragasztó pszichedelikus dark-countrynak titulálta, ami nagyon szépen hangzik, csak ugye aki nem hallott még ilyet, az nem fogja tudni így elképzelni, mi ez, aki meg hallotta már, annak meg nincs szüksége címkékre. Jobb érzésű skatulyázók csak alt-countrynak hívják a Woven Hand muzsikáját, a még jobbérzésűek pedig nem hívják sehogy, hanem hallgatják.

  Na, ez a David Eugene Edwards, aki már többször járt nálunk zenekaraival, nagyon szereti a Muzsikást a Nem arról hajnallik, amerről hajnallott című, 1985-ös lemez okán. Így tavaly sikerült összehozni egy Muzsikás-Woven Hand-Zapp Quartett-fellépést Hollandiában, ami miatt igencsak irigykedtünk a hollandusokra, de aztán az idei Szigeten is tiszteletét tette a produkció, és hogy a kiengesztelésünk biztos legyen, szombaton a Millenárison újból nekünk játszottak. Csak ha már azt ígértem, írok valami magyarról is a sok jenki zene után - vagy inkább,mint most is, amellett.