Miközben mi itt Molnár Oszkár és Hunvald György kaliberű alakokkal vagyunk elfoglalva, a világban nagy dolgok történnek. Például Obama amerikai elnök - aki alighanem minden idők legnépszerűbb négere Kínában - Shanghaiba (Sanghaj) és Pekingbe látogatott, hogy ott kényeztetésse kínai kollegáit némi ellenszolgáltatás reményében.

  „Az Egyesült Államokat aggasztja, hogy Kínában hiányosan érvényesülnek az emberi jogok, a szólás-, a vallás- és a politikai szabadság, a kisebbségi jogok, főképp Tibetben” - adta hírül az MTI a látogatással kapcsolatban, ami egyrészt nem nagyon igaz (az Egyesült Államok nagyjából leszarja az emberi jogok kínai helyzetét), másrészt eltereli a figyelmet a fontos dolgokról. Szomorú, de az emberi jogok kérdése afféle vörös farok, amit Kínával kapcsolatban mindig illik odabiggyeszteni, de értelmes ember nem veszi túl komolyan.

  Kína vagy idén vagy jövőre - Japánt megelőzve - a világ második legnagyobb gazdaságává válik, katonailag pedig már most is az USA nyomában lohol. Emellett szép lassan felvásárolja Afrikát, Dél-Amerikát, Kelet-Szibériát, részben a Közel-Keletet, Délkelet-Ázsia pedig már évszázadok óta kínai üzletemberek kezén van. Emellett a kínaiak - az amerikaiak után - a világ legnagyobb szennyezői, ott ülnek a Biztonsági Tanácsban, és nagy befolyásuk van olyan balhés vidékeken, mint Észak-Korea, Irán vagy Szudán. Bőven van tehát miről beszélgetni az amerikai és kínai vezetőknek - és főleg olyan dolgokról, amelyeket a Nyugat kúrt el.

  Obama egy számára igencsak kellemetlen pillanatban utazott Kínába. Az USA éppen szopóágon van a gazdasági válság miatt, megtörve, szétalázva, meggyengülve igyekszik eltakarítani azt a szart, amit ő maga termelt. Kína ezzel szemben jön föl, mint a higany, a gazdasági növekedés az idén 8% körül lesz, ami kínai viszonylatban rendkívül alacsonynak számít, viszont így is a világon a legmagasabb. Persze lehet mondani, hogy a komcsik meghamisítják a statisztikákat, ami igaz is, csakhogy a kínai komcsik jellemzően lefelé szokták kozmetikázni a növekedési adatokat, nem fölfelé, ahogy mifelénk. Az elnöki turné tehát egy riadt és hanyatló, illetve egy magabiztos és feltörekvő nagyhatalom vezetőinek találkozását jelenti, s ezt a kínaiak éreztetik is.

  Mindezt fokozza, hogy a kínaiak igencsak dühösek Amerikára. Az elmúlt egy-két évtized őrült amerikai túlfogyasztását az tette lehetővé, hogy a kínai emberek által megtakarított lovettát a kínai bankok kölcsönadták az USA-nak - amin aztán az indianai proli kínai cuccokat vett magának. Így az USA nagy mértékben eladósodott a sárga komcsiknak, és óriási kereskedelmi deficitet halmozott fel. Ugyanakkor, mivel a kínaiak megtakakarításainak nagy rész dollárban van, igencsak rosszul érinti őket, hogy a balfasz amerikaiaknak sikerült a dollár árfolyamát a mélypontra tornászniuk, ráadásul a válság, amelyről marhára nem a kínaiak tehetnek, őket is nehéz helyzetbe hozta, például kénytelenek voltak nyugdíjat emelni a belső fogyasztás növelésére. Szóval Hu Jintaónak (Hu Csin-tao) minden oka megvan rá, hogy a négyszemközti tárgyaláson elővegye bögyörőjét, és jól megcápázza vele az amerikai álomférfit.

  Persze a kínaiak sem ártatlanok, mint a ma született étkezési kutya: a nyugati importot különböző adminisztratív intézkedésekkel visszafogják, a yuan (jüan) árfolyamát mesterségesen alacsonyan tartják, és a egy csomó egyéb sunyiságot is elkövetnek. A fasz kellemesebbik végén azonban jelenleg ők állnak: Obama esetleg kérhet tőlük pár szívességet a deficittel, az árfolyampolitikával vagy a környezetvédelemmel kapcsolatban, azonban azok az idők már rég elmúltak, amikor bárki is kioktathatta vagy megzsarolhatta Kínát. Obamának leginkább azon kell imádkoznia, hogy Kína továbbra is finanszírozza a hatalmasra nőtt amerikai költségvetési hiányt.

  Amúgy lehet, hogy Obama féltestvérének van igaza: Mark Ndesandjo már hét éve Kínába költözött, szarrá keresi magát, kínai nőt dug, és zongorázni tanítja a kínai árva gyerekeket. Mi meg itt a végeken tényleg lehúzhatjuk magunkat a klotyón.