Horthy Miklós ellentengernagy a hétvégét meghitt siófoki villájában töltötte, hogy erőt gyűjtsön hétfői budapesti jelenése előtt. A vasárnapi ebéd után kicsit elszundított.

  Mire felébredt, meghökkenve vette észre, hogy mennyire megváltozott a szobája: a Kodolányi János Főiskola könyvtárává alakult az egész ház. A könyvek átvizslatása után Horthy Miklós elrendelte Pozsonyi Ádám, e megbízhatatlan felbújtó könyveinek elégetését, de ezen a novemberi vasárnap éjjelen nem talált senkit a Petőfi sétányon, aki elvégezhette volna a feladatot. Így hát maga gyűjtögette össze a nyár óta ott kavargó giroszos zacskókból és óvszerdobozokból a máglyát, ami aztán csupa német feliratot világított meg a bedeszkázott kuplerájok oromzatán.

  „Mi a fene, mégis visszajöttek a Habsburgok?!” - csattant fel a vén tengerész, és rossz sejtelmét megerősítette egy Habsburg Györgyöt ábrázoló elnyűtt plakát, amit egy sarki oszlopról szakított le enkezűleg. Demokrata Fórum? Habsburg? VÁLASZTÁS? A több, mint rendszerváltozásra készülő hadúr nem késlekedhetett tovább: gyalog indult a siófoki vasútállomásra, hogy mielőbb Budapestre érhessen.

  Feszültségét csak fokozta, amikor a hangosbemondó elmondta: fél órát késik a nagykanizsai IC. Horthy Miklós ellentengernagy mégsem keltett feltűnést a peronon: aki rápillantott, talán új típusú masinisztának gondolhatta a nagykabátos, tányérsapkás alakot. A hétfő hajnali IC-t ellepő egyetemisták rá se hederítettek, nem pillantottak fel ölükben tartott furcsa szerkezeteikből.

  Amikor leszállt Kelenföldön, ázsai kereskedők hadán át kellett kijutnia az aluljáróból. Egy Kínai Kálmán nevű zokniárus több ezret kínált tányérsapkájáért, amin jó pénzért tudott volna túladni régies egyenruhákhoz vonzódó fideszes képviselőknek, de Horthy egy lendülettel rúgta seggbe a közvetlenkedő kalmárt.

  A pályaudvar körül komoly erődítési munkálatokra lett figyelmes: hatalmas gödrök és betonfalak húzódtak délkeleti irányban, néhány lézengő sisakos ember állt körül egy lapátoló munkást. Az ellentengernagy megnyugodott: ha a bűnös város ilyen tempóval tud építkezni, akkor negyven év múlva sem lesz belőle semmi, nyugodtan jöhetnek a Dunántúl felől seregei. Miután felpattant fehér lovára, izgága firkászok vették körül, akik kamerát szereltek a fejére, majd beküldték a belvárosba. Horthy kezdte elveszíteni uralmát az események fölött. 

  „Budapest balkanizálódott” - állapította meg keserűen Horthy Miklós, amint fehér lován végighaladt a kutyaszaros, húgyszagú utcákon. Hatalmas kék omnibuszok között próbált eljutni a parlamentig. Egy szabadtéri mozgóképvetítő szerkezeten azt látta, hogy cigányok tombolnak és parasztlegénynek öltözött gárdisták keménykednek egy Sajóbábony nevű faluban. A Kossuth térre érve néhány ősmagyarral is találkozott: Satu Ferdinánddal az élen azt hitték, lelkesen üdvözölhetnek egy újabb jelmezes magukfajtát, de a nyakas kálvinista ellentengernagy nem kért a pogányokból, és kardlapjával csapott szét közöttük.

  Kivont karddal állt a parlament elé, ahová a képviselők egymás után érkeztek - egyesek rögtön három Jaguárral - a plenáris ülésre. „Lesz itt még bazmeg” - gondolta magában. Ahogy egymaga megindult a kapu felé, mint négyszáznegyvenhárom évvel ezelőtt Zrínyi Miklós, még hallatszott az utolsó kiáltása:

  „Kivel kezdjem a két pofont?!”