Jobbikba borzongó Európa
2009. november 13. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Jobbikba borzongó Európa

  Pocsék hírünk van manapság a nagyvilágban. Az Economist egy hét után újra Magyarországgal foglalkozott. Ezúttal nem egy hányavetin össszedobott fideszezés, hanem a jobbikozás volt a téma. A kelet-európai radikális mozgalmakat bemutató cikk így kezdődik: „Megborzongatta a kontinenst, amikor a magyar szélsőjobboldali Jobbik 15 százaléknyi szavazatot szerzett az európai parlamenti választásokon.”

  Azt persze bírjuk, amikor a brit lap nem említi meg az ottani radikális jobboldal hasonló arányú sikerét, vagy az osztrák szélsőjobb közel egyharmados eredményeit, de ez még nem nyugtathat meg minket. Nem csoda, hogy egy ilyen hírű országba beletörlik a lábakat. Csüggesztő, ahogy az EU illetékese széttárja karjait, a felbátorodott szlovákoknál pedig a nyelvrendőrség kihallgatja a magyar falusi polgármestert a magyarul beszélő hangosbemondó miatt. Egy feljelentés alapján. Van miért ekézni hazánk külföldi feljelentőit is, de a tény az tény marad: külföldi döntéshozók tízezrei ezeken a cikkeken keresztül kapnak képet Magyarországról. Egy nemzet süllyed-e?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr421522474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.11.14. 18:21:57

@Loxon:

Ez érdekes, és egyúttal kimerítő elemzés volt;-))

Közben én kiposztoltam vmit, ami engem a szélsőségesség irányába taszít az mszp tekintetében. A barna inget már vasalja az asszony;-))

malacnews.freeblog.hu/archives/2009/11/14/Torok_veszedelem/

Google 2009.11.14. 18:26:05

Megpróbálom még egyszer elmondani, hogy:
Elpet, semmi bajom a maga barátaival, nem tekintem "egzotikus magyari bennszülötteknek" a Gárda tagjait. Nem róluk beszélek. Hanem a vezetőikről, akik már érdekesebb figurák, akik, ne mondja, hogy nem az emberek elkeseredettségét szeretnék meglovagolni. És hogy ők forradalmárok lennének? Nem hinném.
Loxon írja, hogy az állam önmeghatározása és a nemzeti öntudat nem esik egybe. Hát ez baj.
Annyi anarchista azért itt nincs.
Értem, hogy az Alkotmányunk barkácsolt, de ez senkit nem hatalmazhat fel arra, hogy gárdát gründoljon magának.
Meg lehet magyarázni azt is, hogy miért kellenek a radikálisok, mint ahogy azt is, miért a szocialisták.
De rajtuk kívül más pártok is bírják a választók bizalmát, tehát van miből választani. És ez a szép a dologban.
Gratulálni majd akkor kezdjenek el egymásnak, ha itt valamelyik párt fényezésébe, vagy a népek ocsárlásába kezdek.
(Jól kibeszéltük a dolgokat, és remélem, egymást sem sértettük meg. Nem áll szándékomban.)

Tehetetlen Dodó 2009.11.14. 18:46:32

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
Náculsz, Malackám!
Lelki szemeim előtt megjelenik egy egészséges kis malac, amint barna ingujjas jobb csülkét büszke üdvözlésre lendíti...

(Posztodat megtekintettem: ha Zsolti a maszop faukettese, akkor reszkethetünk...)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.11.14. 19:02:55

@Loxon:

Két dologgal azonban vitáznék:

1. "az LMP meg az SZDSZ holdudvara, gyerekosztálya."

Azért némiképp ennek ellentmond az LMP erőteljes globalizmus kritikája, és a markáns zöldprogramja, s talán a több-biztosítós rendszert sem támogatták (emlékeim szerint), ami őket a szememben baloldali, szolidaritáselvű liberális pártként definiálja, szemben a neoliberális szdsz-el, akik a "globalizmus szálláscsinálóiként" szartak a zöldségre, az náluk csak egy szavazatszerző bla-bla volt. Az LMP-nél vannak (számomra) hiteles személyek, mint pl. Lovasi András, Cserhalmi György, míg az szdsz-nél nem annyira láttam ezeket, hacsak nem a Padödö együttes;-)))

2. "A Fidesz továbbra is el fogja mondani nagyon szépen, hogy "hajrá Magyarország, hajrá magyarok", és nagyjából minden marad a régiben."

Ezt nem tehetik, mert tudják, h ha olyan kesztyűs lesz a kezük, mint '98-'02 között, akkor egy ciklusnál többet aligha élnek túl. Most igen nagy a várakozás egy valódi rendszerváltó kormányzásra. Ne legyen igazam, de a feladat nagyon nehéz lesz, ugyanis törvényesnek kell maradni, miközben egy mélyreható megtisztulásnak is végbe kéne mennie úgy, h azt ne aposztrofálhassa a lévendő ellenzék boszorkányüldözésnek. Ha csak addig jutnak, ameddig Keller jutott anno, akkor neked lesz igazad, és marad minden a régiben. Ne így legyen, kívánom erősen.

Üdv.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.11.14. 19:07:33

@Tehetetlen Dodó:

:-))) Én már annyira benácultam, h már horgászás céljából is horogkereszttel szerelem fel a zsinórom végét, és naponta sétálok el a Dohány utcai zsinagóga előtt, mind a 4 tappancsom csattogtatva, és hangosan röfögve;-))

abandi 2009.11.14. 19:30:11

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
"Az LMP-nél vannak (számomra) hiteles személyek, mint pl. Lovasi András, Cserhalmi György,"

Ne komolytalankodj!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.11.14. 19:31:58

@Bajkon úr:

Te szerencsétlen 3 agysejtű, úgy látszik neked csak az humoros, ha Esterházy ír arról, hogyan gondozd a magyarodat. Nesze baszod, itt a link, olvasgasd naponta 10-szer, idióta:

www.magyarellenesek.info/?p=11

És akkor jöjjön a szokásos kettős mérce, h de az nem olyan, meg az más, meg hogy az irodalmi érték, meg satöbbibla-bla.

Rád aztán télleg illik a "hülyemagyar" Tóta-címke.

Bajkon úr 2009.11.14. 19:40:34

Horthy Magyarországa volt az, amely legyőzte a bolsevik, szovjet agyrémet

Mégis, ennyi történielmetlen, prekoncepciózus csacsiságot miért ír le valaki? Nem véletlenül a románok és az antant győzte le katonai értelemben a magyarországi bolsevik agyrémet? Dehogynem. A lovastengerész csak belovagolt a Gellért elé. Beleült a készbe. Amit meg a kommunistákról ír, annak is csak fele ha igaz. Alapvetően két csoportjuk volt (mert nem voltak sokan valóban) a moszkovita ág volt az egyik. A székely Rajk László ugyan milyen kritérium szerint nem lett volna magyar? Vagy Kádár? Loxon, az antiszemitizmussal terhelt félműveltség modorossággal leöntve bizony csak lófasz, nem konzervativizmus.
Malacka: Esterházyt hagyd még, kezdd inkább az Ablak Zsiráffal.

abandi 2009.11.14. 19:41:34

@Grift:
A náci az a Nándor becézett változata.
A rasszista meg keresi-kutatja a hiányzó láncszemet a gorilla és gyurcsányi és rajongói között...
(Elnézést kérek az orángutánoktól...)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.11.14. 19:51:51

@Bajkon úr:

"Malacka: Esterházyt hagyd még, kezdd inkább az Ablak Zsiráffal."

Ez meg egy másik szokásos, primitív bolsevik közhely:
neked nincs elég agyad ahhoz, h megértsd a Mestert, a csodálatos szellemóriást.

Te tényleg menthetetlen hülye vagyol.
Talán még ezt is megmagyarázod:

Sickratman : Mi a szar ezen a magyar ugaron?

"Egy kérdéssel kezdem, figyelj nagyon:
Mi a szar ezen a magyar ugaron,
mi a szar ezen a magyar ugaron?

Hogy mindenki hülye a jobboldalon.
Az Orbán Viktor itt a pápa,
az apjának meg elég a bánya,

a Pokorni Zozi aki folyton hazudik,
az édesapja meg csendben besúgik.
A rusnya bajszú, a Kövér a köteles,
a szocikat segítette győzelemre, röhejes.

Vagy ott van a Lovas, a nemzet gyöngye,
miért nincs a szívén még a sírhant göröngye?

Vagy a Csurka István, a zsírsámán,
a szívében miért nem pihen a jégcsákány?
Vagy a Bencsik András, a kommunista múltú,
az ítéletem kés általi búcsú.

Vagy az a féleszű Grespik László,
zsinórt a nyakába azt' lógjon a tapló.

A kurva apjukat vagy kurva anyjukat,
II: a kurva anyjukat a kurva anyjukat. :II
Na, újra veszem, hogy kit mire ítélek,
és az ítéletvégrehajtásra mindenkit felkérek.

Ha mentek az utcán, és jönnek a tetvek,
az ítéletem rájuk ezek lesznek.

Orbán Viktort élve megnyúzni,
Lovas István kiherélni, kibelezni,

Kövér Lászlót lámpavasra kötni,
Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni,

Bencsik Andrást késhegyre szúrni,
az összes Magyar Nemzet-est torkon rúgni.

Mit tettek a parasztok, hogy így beszélek?
Na, találomra, gyorsan egy példát nézek.

Legyen a Lovas, az a magyar parazita,
ez a skizó zsidó, antiszemita,
aki a kutyáját a lányára úszította,
és a dög a kislány arcát szétcincálta.

De előtte még tinédzserként nőt is erőszakolt,
a haverokkal, faszával véres pinát kamatyolt.
Aztán a többiek szépen mentek a dutyiba,
ő meg árulás árán, szabadon a tutiba.

Feleségét többször pofán verte,
aztán gyorsan letelepedett Izraelbe'.
Aztán hazajött a tahó, a szart kavarni,
a zsidókat folyton basztatni.

Ez egy zsidó fajú megélhetési magyar,
egy zsidó zombi, aki zsidó vért akar.

Hát, ilyenekből áll a jobboldal,
menjen a picsába de mind, azonnal!
Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad!
Élve ne hagyjad! Figyelj, én tőled csak egyet kérek,
tisztítsd meg tőlük az emberiséget,
balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!"

Nah, gyerünk! Magyarázd meg, h ez is művészet, csak én még hülye vagyok ahhoz, h megértsem, aszt bújjak bele az Ablak Zsiráfba. Agyfaszt kapok az ilyen betegesen elfogultaktól.

Tehetetlen Dodó 2009.11.14. 19:54:26

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
Igen, fennáll a veszély, hogy hamarosan mindenféle kopott libbancsok: somagésák, bandók, bakácsok settenkednek arra...
Mert a program jó, de pár megélhetési le tudja pukkantani a pártot.

abandi 2009.11.14. 19:58:29

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
Ezek mind a ketten beilleszkedett antifasiszták...

Tehetetlen Dodó 2009.11.14. 19:58:54

@Bajkon úr: "A székely Rajk László"
A háromszéki vagy a csíki Rajkok közül való?

abandi 2009.11.14. 20:02:10

@abandi:
antirasszistát akartam írni, csak...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.11.14. 20:49:12

@Tehetetlen Dodó: @abandi:

Úgy sajnálom, h Bajkon úr főművészetmegmagyarázó elvtárs elment, pedig azt még úgy elolvastam volna, h hogyan magyarázza meg Sickratman szövegét, miszerint az csak egy pamflett, aszt ennek fényében vártam volna a jóval lágyabb ívű Pozsonyi-féle libsipukkasztásról alkotott "elfogulatlan" véleményét.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.14. 22:54:28

@Regno delle Due Sicilie: Tisztelt phylozóphus úr, én továbbra is arra vagyok kiváncsi, hogy miért paramilitáris a Gárda. Előre is köszönom válaszát.

Alfőmérnök 2009.11.14. 23:41:02

@Grift: Ez a Pozsonyi-gyerek nekem is szimpatikus. Egyetlen bajom vele, hogy még nem nagyon tudtam nevetni rajta. (Ellenben a rettegők reakcióin igen. Persze lehet, hogy ez volt eredetileg is a célja, hogy ne magán a produkción nevessünk, hanem a reakción.)De ez csak részletkérdés. Jó lenne, ha lennének még ilyen beteg emberek a nemzeti oldalon. Azt hiszem, van benne némi igazság, hogy a magyar konzervativizmusra (vagy faszom tuggya mire) jellemző egyfajta humortalanság.
Le a liberális és a polgári undorgrunddal, éljen a nemzeti undorgrund!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.14. 23:43:23

@Talon Karrde:

nomen est omen... avagy ugyan mit szokás GÁRDÁNAK hívni, ha nem némiképp katonai, avagy arra hajazó alakulatokat... de lehet, hogy csupa GARDEDAME, szűzőrség. Vagy GARDENA kerti szerszámokat népszerűsítenek. Esetleg túlzottan tetszik nekik a GARDA-tó.

No meg véletlenül se ál-erőszakszervezeti felhangok miatt van kakistollas csündőr tagozatuk, illetve akarják majdan létrehozandó tényleges csündőrséget a gárdából (is) feltölteni.

Na ezért, tessen kérem. Szőrszálat hasogató magyarázkodást tartogassuk a bíróságra, legalább a blogszférában nevezzük nevén a dolgokat.

Mordor sötét földjét járva sem a kisdobos jelleg miatt van akár jobb közbiztonság fokozó hatása a pacifista pincéreknek, mint a kisjóska főtörzseknek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.14. 23:50:43

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

Sickratman? Zsííííííír, most csak kéne ugyanez inverzben... jobbra át, jobbra át Kuncze áldd meg Krisztinát! Muhahahahahaha...

A művész akár provokálhat is, nem csak seggnyaló csasztuskára és pártszócsövezésre használhatja rigmusait.

Tanujjunk mek rötyögni etymáson, vazzeg.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.14. 23:53:43

@Alfőmérnök: mééér... mr falafel és várkonyi kifejezetten szórakoztató :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.15. 00:33:27

@Herr SturmLiberator: Na igen, paramilitáris = katonai jellegű, katonailag szervezett. Fakk, akkor a Gárda tényleg az...
A cikkből:
"Jobbik’s uniformed outfit was banned earlier this year." WTF???

"Hungary’s right-wing press is awash with anti-capitalist conspiracy theories aimed at “communists”, liberals and, occasionally, Jews." WTF 2???

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.11.15. 00:42:55

"Mi a Gárda?
A Magyar Gárda az azonos nevű egyesület által létrehozott mozgalom, amely magját képezi a nemzeti újjászületés programjának, és mintát ad a nemzet értékeinek megvédéséhez. Kívül kemény mint az összezárt ököl, szívós mint a háncs, éles mint a kard. Belül élő és fejlődni kívánó szervezetet."
továbbá:
"Miért Gárda?
Mert a nemzetet válságaiból mindig az elhivatottak élcsapata vezeti ki."
Any question? :-)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.15. 01:37:06

@Bajkon úr: Talált egy db Rajkot? Gratulálok. Kádár az 56 után volt.

Tetszik vagy sem, Horthyék csináltak itt a bolsik után életet. Nna, hát meg is volnánk az érveléssel.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.15. 07:12:02

@Alfőmérnök:

persze, nyilvánvaló, pozsonyi provokál. a provokatőr pedig az eredményre játszik.
hogy a magyar konzervatív humortalan? naná. a mai magyar konzervatív az nem úgy konzervatív mint az angol pázsit. még új. még görcsös. tanult. nem belülről fakadó. nem örökölt. nem tradicionális. választott magatartás. görcsös nekibuzdulás. és mint ilyen, belül még bizonytalan. nem engedheti meg magának a humort. figyelnie kell, hogy hoppá, ő konzi. elszánt arc, összeszorított farpofák, merevség.
egy másik része meg liberális. csak nem divat balosnak lenni. menőbb a jobbosság. na ilyeneket láthatunk ehelyt a szerzők között számosat. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.15. 07:17:48

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
ne ejtsen kétségbe basszameg. ki a tököm az a 95 iq-s lovasi a plebejus hiperliberalizmusával, vagy a színésznek valamilyen cserhalmi, de mint politikai iránytű? mi van? meg egyáltalán egy színész, meg egy "zenész"? cilinderes majmok, pódiumbeteg idióták. ne már ők mondják meg. az lmp, pedig a mozgalmár származásúak megélhetési kísérlete. az egyik legundorítóbb képződmény a magyar politika amúgy is torz pofáján.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.15. 09:43:18

@Google:

Ugyan, dehogy sértett meg.

De gondoljon csak bele: az előző évek során hány olyan szörnyű eset történt a közbiztonság állapotai miatt, amikor maga is, én is azt mondtuk, hogy ez így nem mehet tovább? És ha mi azt mondtuk, hogy asztakurvaéletbeezaztántöbbasoknál, annak mi foganatja volt? Mit tehetek mondjuk én, azon kívül, hogy jövőre a Fideszre szavazok? Felhívok mondjuk egy ismerős fideszes városi képviselőt, hogy aszongya:

- Lacikám, bizonyára tudod, mi történt.
- Igen, Elpetkém, tudom.
- Kérlek, ez hallatlan!
- Igen, kérlek szépen, ez valóban hallatlan! Taggyűlésen is el fogom mondani, hogy hallatlan.

Szóval így valahogy. Aki beállt a Gárdába, annak ebből lett elege. Egyszerű és egyenes emberek, akik azt szeretnék, ha a munkájukból nyugalomban és biztonságban élhetnének. Csak ezt tudták tenni, amivel nyomatékosan kifejezhetik a véleményüket.
Tiszta és egyenes, egyszerű gondolat.

Ami politika erre épül, az már nem az. Kusza, zavaros, egyben túlságosan nagyívű elképzelések látnak napvilágot, ködös szándékok, tisztázatlan felvetések lógnak a levegőben. Én nagyon sajnálom, hogy ezek a világos emberi törekvések nem egy kiforrott és reális politikai erő szárnyai alatt működnek. A Fidesz, és mi, a támogatói is hibásak vagyunk ebben, mert nem kívántunk rájuk támaszkodni. Nem lesz könnyű visszaszerezni a bizalmukat.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.15. 09:51:33

@Karmadealer:

No, amit idéztél, az viszont nagyon távol áll a magyar néplélektől. A magyar nem tábori életet él bajtársi összetartásban, hanem kerítéssel körbevett saját házában, családjával tölti napjait. Ha ezt veszedelem fenyegeti, akkor a környékbeliekkel együtt megfogja a fejszét és puskát, kaszát egyenesít, de ahogy elmúlt, visszatér a családjához. Furcsa, idegen gondolatok ezek, bár nem ismeretlenek. Az élcsapat kifejezés például kimondottan ismerős.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.15. 10:29:09

@Regno delle Due Sicilie:

A sablongyűjtemény kérdéséről még néhány gondolat.
A Economist nemzetközi gazdasági szakembereknek, magukat annak képzelőknek és érdeklődő laikusoknak íródik. A menedzserszakmában szükség van a gyors, kompakt információkra, döntéselőkészítő anyagokra, melyek alapján sokszor pillanatok alatt kell határozni fontos kérdésekről. Ne keverjük össze a kompakt információt az adott terjedelemben összelapátolt, semmitmondó kifejezések nyelvtanilag illesztett gyűjteményével. A gyorsan áttekinthető döntéselőkészítő anyag nagyon komoly háttérmunka eredménye, nem pedig a felszínen látható jelenségekre illeszthető, szaknyelvben járatos kifejezések összeszerkesztése. Az ilyen sarlatánságot rögtön észreveszi az, aki egy kicsit is járatos az adott témában.
A magyar szélsőjobb és a kisebbségek viszonyáról írván például soha nem lenne szabad kihagyni azt a tényt, hogy a hazai cigánysággal kapcsolatos problémákat döntő részt a baloldali-liberális kormányok értelmiségi holdudvarának minden reális intézkedést megakadályozó, ál-emancipációs ideológiája okozta, melyet csaknem 20 éven át sikerült mérceként rákényszeríteniük a cigánypolitikára.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.15. 10:38:06

járatos az adott témában = jártas az adott témában

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.15. 10:44:28

@Elpet:

"Nem lesz könnyű visszaszerezni a bizalmukat."

De igen. Osztrákos rendőrségi politikával (ne hekust pereljék, ha hozzá mert érni a bűnözőhöz), amerikai magántulajdont védő szabályokkal (engedjük az embereknek, hogy megvédhessék magukat, az állam nem tud rendőrt állítani minden uborka mellé). A gazdasági válsággal ellentétben ezek meglehetősen rövid távon, a jogvédők helyett a józan észt követő törvénymódosításokkal eszközölhetőek. És a polgárok azt fogják kedvelni, aki tesz értük, ez pártfüggetlen. Ha Thürmerék szerveztek volna gárdát, ők lennének a nyerők. Vegye észre az elit a megélhetési dolgozók érdekeit és ez legyen a prioritás. Nem spanyolviasz, máshol ez az alap.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.11.15. 11:02:47

@Herr SturmLiberator:

"Tanujjunk mek rötyögni etymáson, vazzeg."

És tanuljuk meg, h vannak dolgok, amikkel nem viccelünk. Pláne úgy, h Sickratman szövegében keveredik a komolyan gondolt dolog, a (remélem) nem komolyan gondolt konklúzióval.

És gondold meg, Pozsonyiról ennél jóval kevesebb irónia miatt vették le a keresztvizet ugyanazok, akik ezt a durva szöveget megmagyarázzák a művészi szabadsággal.

A viccnek is van határa, ezen ne vitatkozzunk. Cusi ügye megvan, ugye?

@Grift:

Egy demokráciában a szakmájukban hiteles emberek véleménye számít. Lovasi hiteles zenész, Cserhalmi hiteles színész. Az IQ-ja egyiknek se annyi, ahová te alábecsülöd. Ráadásul, mivel ők több emberhez szólnak, mint pl. te itt a blogon, ezért a véleményük is fontosabb.

Éppúgy, ahogy Papp Lajost, vagy Csókait sem illik lesöpörni az asztalról, Lovasit és Cserhalmit se vegyük már semmibe. Ez még nem jelenti azt, h én egyetértek velük, vagy hogy neked muszáj lenne elfogadni a véleményüket, de legalább annyi tisztelet kijár nekik, h nem becsüljük alá az eszüket és a hitelességüket.

Próbáld meg a helyén kezelni a dolgokat, és több tiszteletet a másként gondolkodóknak!
(Esztet most komolyan mondtam.)

Üdv.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 11:22:19

@Herr SturmLiberator: köszönöm a (helyettem adott) válaszát, adekvát és szórakoztató volt.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.15. 11:29:13

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

ne röhögtess. a szakmájában hiteles ember, a szakmájában hiteles és a politikai véleménye lófasz. ahogy a biztosan kitűnő orvos papp lajos egy politikai bohóc, egy szánalomkupac.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 11:32:55

@Elpet: nem pontosan értem a problémád.

konkrétan: véleményem szerint a Jobbik a külföldi befektetők szempontjából sokkal rosszabb hírnek tűnik, mint akár Slota pártja vagy bármelyik erősebb román formáció. lehet hogy csak polgárpukkasztásból, de a nemzeti autarkiát és a következetes rendszerváltást a szavak szintjén (+) eléggé komolyan veszik, nem?

engedtessék már meg akkor a nemzetközi gazdasági elit tagjainak hogy ne legyenek elragadtatva tőlük, nyilván az ő pozíciójukat is (de nem kizárólag!) veszélyeztetnék.

az hogy ki kezdte (magyarok vagy szlovákok), ki a felelős miért (ballibek vagy a polgáriak), hát, az ilyesmi az Economist átlagolvasóját nem szokta érdekelni. feltehető, hogy azt sem tudja hány párt van Magyarorszégon a parlamentben jelenleg, mint ahogy lehet, sőt, valószínű Te sem tudod hogy néz ki a litván és a portugál parlament jelenleg.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.15. 11:38:34

@Regno delle Due Sicilie:

Az a problémám, hogy a cikk felszínes és nem írja le a valóságot az elvárható pontossággal.

Csak remélni tudom, hogy a mértékadó gazdasági szakemberek ennél megalapozottabb összefoglalók hatására döntenek.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 11:38:53

@Talon Karrde: éppenséggel nem vagyok "phylozóphus", Úr talán még valamennyire, de megtiszteltetésnek veszem mindkettőt.

sokkal jobb csúszik, mint mikor a keresztanyámat emlegeted ;)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 11:42:39

@Elpet: azt hiszem valamit még mindig teljesen félreértesz: a cikk NEM gazdasági szakcikk. látsz benne GDP- mutatókat meg hasonlókat? én nem...

a cikk a szélsőjobbal kapcs. politikai (!) fejleményekről szól. e fejlemények az Economist olvasói számára meg minden bizonnyal nem szerencsések, bár egyenlőre nem is túl veszélyesek.

a magyar néplélek sajátosságaira az Economistban nem szoktak kitérni ;)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.15. 11:53:08

@Regno delle Due Sicilie:

Világos. Az Economist olvasói nem a valóságra kíváncsiak, hanem egyfajta hivatalos értelmezést kapnak arról, hogyan is kell értelmezni az eseményeket ahhoz, hogy ne lógjanak ki a sorból.

Az ilyesfajta értelmezések miatt nehéz a szélsőjobb híveivel elfogadtatni, hogy miért is ne utálják a nemzetközi gazdasági és politikai rendszert.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 12:16:02

@Elpet: igen, de fordítva is így van. az utálat ez esetben alighanem kölcsönös és mindkét oldal szemszögéből jogos is a maga módján. a jobbik nem fogja a nemzetközi gazdasági elitet ajnározni, sőt, és ez fordítva sem fog előfordulni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.11.15. 12:16:43

@Grift:

"a biztosan kitűnő orvos papp lajos egy politikai bohóc, egy szánalomkupac."

Ugyan, dehogy. Ha nem számítana a szakmájukban hiteles emberek politikai véleménye, nem akarnák a pártok bekebelezni őket kampányelemként. Bizony számít.

Sőt, nekem jobban számít Papp L. vagy Csókai véleménye, mint Nyakóé, Szabó Zoltáné vagy Török Zsolté, pedig utóbbiak nem outsiderek. A vélemény számításának semmi köze ahhoz, h az illető egyébként politikus, avagy sem.

Sajna számít Kertész, Nádas és Esterházy politikai véleménye is, különben nem vitáznánk róluk annyit...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.15. 12:16:58

@Regno delle Due Sicilie:
@Elpet:
Úgy látom intelligens (esetleg angolul tudó) emberekkel van dolgom. Kérem szépen magyarázzák el nekem hogy ez mi ha nem összemosás és csúsztatás?

"Jobbik’s uniformed outfit was banned earlier this year."

"Hungary’s right-wing press is awash with anti-capitalist conspiracy theories aimed at “communists”, liberals and, occasionally, Jews."

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 12:18:47

@Elpet: ha az Economist cikke arra jó volt, hogy erre a nyilvánvaló és minden konkrét ismeret nélkül is simán kitalálható összefüggésre rájöjjünk, már megérte ;)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 12:27:22

@Talon Karrde: nem értek egyet.

a cikk két teljesen különböző részében szerepel e két állítás.
szoros összefüggésük "elméletét" Te találtad ki - azaz Te mosod össze, hogy aztán azt állíthasd, hogy a szerző összemosott.

általánosabban azonban van némi tanulság: nem lehet egyidejűleg az elhatárolódást kérőket elutasítani és aztán meg felháborodni, hogy nem határolnak el élesen minket "azoktól".

ez következetlenség.

vagy elhatárolódsz min. a Jobbik elfogadhatatlan aspektusaitól vagy ne csodálkozz, ha mások úgy gondolják nem vagy teljesen másmilyen. ez ilyen egyszerű.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 12:36:59

@Talon Karrde: ugye fentebb még kapásból az én keresztanyám került szóba, finoman szólva, mikor a gárdáról próbáltunk értekezni. aztán meg már az újságíró összemos és csúsztat, mert egy cikk során megemlíti a gárda betiltását és a jobboldali sajtót is.

ez azért elég vicces álláspont.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.15. 12:38:39

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

nem igaz mennyire értetlen vagy ma. az, hogy a pártok minden oldalon magukhoz kötnek hiteles /vagy annak látszó/ embereket, propaganda, és legitimitási célból, nem jelenti azt, hogy egy normális ember számára a személy hitelesítheti a pártot. a fideszre nem azért szavazunk, mert egérke ül a tribünön. /és nehogy már az lmp-t az hitelesítse, hogy hány hülye fantasztát állít maga mellé, a világ leghazugabb szövegét a nevévé téve, hogy lehet más a politika. lehet a lófaszt./
egy színész, egy sportoló, egy szétivott-narkózott tehetségtelen operettista /pop zene/, egy szakbarbár orvos általában az idióták kategóriájába tartozik. mit hitelesít egy párton? :)) nemá!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.15. 12:47:45

@Regno delle Due Sicilie: bocs, hogy azt feltételeztem hogy tud angolul, kifejteném mit értek összemosás alatt:

"Jobbik’s uniformed outfit was banned earlier this year."
A Jobbik (nem Gárda!) EGYENRUHÁJÁT az idén, már korábban betiltották.
Összemossa a Jobikor a Gárdával és eleve hazugságot ír le egy világlapban.

"Hungary’s right-wing press is awash with anti-capitalist conspiracy theories aimed at “communists”, liberals and, occasionally, Jews."
A(z egész) magyar JOBBOLDALI sajtó tele van antikapitalista konspirációs teóriákkal, ilyenkor "kommunistákról", liberálisokról és néha zsidókról beszélnek.
Ez csúsztatás, lehet hogy a kuruc.info, barikád, etc. tele va ezekkel a dolgokkal, de pl. a FIDESZ-kotrollálta sajtó helyében (right-wing press, pl. HírTV?)én kikérném magamnak ezeket az állításokat.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 12:57:03

@Talon Karrde: hát, több diplomát is szereztem már angol nyelven, de ez absz. részletkérdés, csak a miheztartás véget írom.

"Összemossa a Jobbikot a Gárdával"? Erre angolul azt írnák: "WTF???" Sajtópert, azonnal! Hihetetlen, alávaló, elképesztő! Mi köze a Gárdának a Jobbikhoz? A vak is látja, hogy az égvilágon semmi...

usw.

2. Az ezzel kapcsolatos jobboldali kettős mércéről már írtam. azért még egyszer, ha túl bonyolult: határolódj el és akkor utána háborodj fel ha összemosnak! vagy ne határolódj el és akkor ne is haborodj fel, ha van aki együtt emleget!

there is no third way.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 13:12:53

@Talon Karrde: egy rövid és fájdalommentes kísérletet ajánlok. írd be a gugliba azt pl. hogy "Vona Gábor Magyar Gárda" és szerintem érdekes eredmények fogsz találni.

ne haragudj, de az ilyen kifogásokkal, hogy valaki összemossa a gárdát a jobbikkal sajnos nem nagyon lehet mit kezdeni. hazug, demagóg kifogás. meggyőződésem, hogy te is jól tudod hogy e kifogásnak semmi értelme, legfeljebb kötözködésnek jó.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.11.15. 13:34:55

@Regno delle Due Sicilie:
Gyorsan "szerezzél" egy diplomát magyar nyelven is, te majom, mert láthatólag egyszerű magyar mondatokat sem értesz meg. Amúgy meg a fajtád akárhány diplomát "szerez" is, alacsony intellektusú, baribaszó kősivatagi félnomád marad.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.11.15. 13:51:17

@Grift:

"az, hogy a pártok minden oldalon magukhoz kötnek hiteles /vagy annak látszó/ embereket, propaganda, és legitimitási célból, nem jelenti azt, hogy egy normális ember számára a személy hitelesítheti a pártot."

Értem. Tehát az az ember, akinek számít Esterházy, Nádas, Csókai, Papp L., Cserhalmi vagy Lovasi véleménye, az nem normális ember. Sommás, na. Lelked rajta...

Namostan, még mindig nem értesz vmit. Ha csak azok mehetnének el szavazni, akik kellő ismeret és tudás birtokában, befolyásolhatatlan véleménnyel bírnak (azaz olyanok, mint mi, he-he), akkor jó, ha kb. 5%-os részvétel lenne. Bizony mondom néked, h rengeteg ember van, akik adnak az ún. hiteles emberek véleményére, befolyásolhatóak ezen emberek által, és azok mind el is mehetnek szavazni, és rajtuk keresztül igazolódik, h számít az inkriminált "hiteles emberek" véleménye, hiszen szavazattá válik/válhat.

Quad erat demonstrandum.

Ps.: Tegyél kompromisszumos ajánlatot, fontolóra veszem;-)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.15. 14:00:20

@Mr Falafel: van magyar diplomám is. "a fajtád" mire vonatkozott? ;)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.15. 14:17:19

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

arra gondolj, hogy azzal kezdődött ez az egész, hogy valami olyasmit mondtál, hogy az lmp nem is lehet olyan rossz, hiszen a cserhalmi meg a lovasi hitelesíti. én erre mondtam, amit. :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.15. 15:40:51

@Grift: Éjjen Bakács Tibor Settenkedő! (Éljeeeen!)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.15. 15:52:48

@Loxon:
most ezzel azt kívánja mondani, hogy a bakács is lmp-s?
éreztem, hogy radikalizálódni fog. mikor a gyurcsány rendszerrel felmondta a szövetségét, mert a lovardát be akarta zárni a hm, azt a lovardát ahová a jánya is járt, szóval akkor már sejtettem, hogy nincs megállás! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.15. 21:35:18

@Regno delle Due Sicilie:

Nem a Jobbikról van szó. A kemény mag soha nem fog barátsággal viseltetni a világ domináns folyamataival szemben. Van azonban egy 15%, akit gyönyörűen el lehet vadítani, ha gőgös felsőbbrendűség-tudattól vezérelve lesöprik az asztalról az ő problémáik felvetését. Ami lehet, hogy az ekonómix olvasók számára a szerencsétlen magyari bennszülöttek nyavalyás kis tyúkügye, de az érintetteknek az életük legfőbb kérdéseit jelenti. Felelősen gondolkodó ember nem kezelheti ezt félvállról.

Magas lovon ül maga, kérem. Vigyázzon, le ne essen.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.15. 21:49:38

@Talon Karrde: mondom, elpet lészen a vezírünk, igazán szép példája annak, hogy Ugarisztánban is létezik jófajta svájci virtus.

kill004 2009.11.15. 22:11:01

"Háborús hangulat Sajóbábonyban"

www.mno.hu/portal/676554

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.16. 00:02:10

@Elpet: én sem kezelem félvállról, korántsem teszem.

az elvadítás lehetőségében is egyetértünk, meg a felsőbbrendűségükben hívők megvetésében is.

ugyanakkor én csak a realizmus elvei szerint próbáltam érvelni (és érveléssel többször is próbálkoztam, nem pedig lesöpréssel kezdtem...).

azaz: úgy vagyok ezzel, hogy ne várjuk már hogy majd az economist hirtelen azoknak a hangját fogja meghallani akikét sose szokta és olyan álláspontot vállal fel, ami teljesen ellentétes a szerkesztői és olvasói világképével.

lehet kritizálni persze abszolút mérce szerint is ("az economist nem az igazságot írja", stb.), csak szerintem jobb, ha nem rugaszkodjunk el nagyon a valós lehetőségektől.

az elvárásaink építsük a tapasztalatainkra, ne pedig vágyképeinkre! akkor elvadulni sem fogunk talán...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.16. 06:09:43

@Regno delle Due Sicilie: szerinted a nyugat az Economist-ot készpénznek veszi vagy nem?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.16. 06:11:55

@Herr SturmLiberator: javítanék, "Elpet lészen vezíretek" ugyanis én továbbra is Böszeszku, Dzsoanö és hasonló vicces figurák között kell válasszak hamarosan :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.16. 06:14:45

@Regno delle Due Sicilie: ...vagy te tisztában vagy vele hogy ők is MINT TE ismerik a valós Kelet-Európai valót és legyintenek eggyet "áh, ez az Economist megint meg akar nekünk felelni"...
"az elvárásaink építsük a tapasztalatainkra, ne pedig vágyképeinkre! akkor elvadulni sem fogunk talán..."
ez nagyon hülye érv

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.11.16. 08:19:44

@Regno delle Due Sicilie:
Ennyit a magyar felsőoktatásról.
Amúgy emlékeszel, melyik állam katonai felügyelete mellett folyt az izraeli betelepülés, amelynek során palesztínok tízezreit mészárolták le? Na, mert annak az országnak nem kéne "majd mi jól megsegítjük a palesztínokat" bulit szerveznie.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.16. 10:08:15

@Talon Karrde: ja igen, elfelejtettem, hogy hozzácsatolták Erdélyhez a románokat...

Google 2009.11.16. 10:19:17

@Grift:

Nem lehet más a politika? Tényleg?
Hát akkor mire fel kell nekünk például a Jobbik*?

*Gárdától független képződmény, és fordítva is igaz

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.16. 10:25:11

@Google:
értelmetlen kérdés. tegye fel másképp! :)

egyébként úgy értettem, hogy akár a jobbik, akár az lmp /ne adja az isten/ kerülne hatalomba, és tényleges politikai hatalommal bírnának, akkor éppen úgy működnének, mint a maiak. érdekek, kijárások, pénzek, egyebek. a hatalom, a politika ilyen. ez a természete.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.16. 10:31:05

@Talon Karrde: az veszi készpénznek, aki nem tud megfelelően, kritikusan olvasni. az illető lehet nyugati, ázsiai, afrikai, ausztrál...

""az elvárásaink építsük a tapasztalatainkra, ne pedig vágyképeinkre!"
ez nagyon hülye érv"

ezt megmagyaráznád? szerintem ez a konzervatív gondolkodás egyik közismert (és ennyiben sajnos a maga módján eléggé banális) alapvetése...amúgy nem érv, hanem felvetés, ajánlat.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.16. 10:44:46

@Regno delle Due Sicilie: Jajjj
Az Economistot olvasó külföldi meg lesz a cikk elolvasása után győződve arról hogy a Jobbiknak (EU parlamenti párt) volt egyenruhája és betiltották, következik ezek csak hülyék és aberráltak lehetnek és ezután átkapcsolják a TV-t ha Jobbikos szólal fel az EU Parlamentben, picit sem fognak odafigyelni rájuk. Default kreténekként kezelik majd őket.
A vágy és az elvárás az két különböző dolog, én vágyhatok Maybach-ra, ha még egy rohadt Logan-ra sincs pénzem pl.
A rossz tapasztalat az, hogy az amit a Jobbik képvisel, az egy létező probléma.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.11.16. 11:02:03

@Talon Karrde:
Nincs jelentősége, mit ír egy szennylap. Az EU még meg sem alakult tisztességgel, de már haláltusáját vívja. Gyakorlatilag nincs ország Európában, ahol lakosság nagyobbik fele ne kételkedne az EU által kitűzött célok elérésének lehetségességében. Ez nem feltétlenül EU-szkepticizmus, hanem inkább arra való ráeszmélés, hogy szar ebmerek szarul vezetik az uniót. Az Ázsia és Amerika gazdasági uralma elleni összefogás szükséges, éppen ezért az USA-val való szoros együttműködés ostobaság. Mondom, dekadens kretének vezetik a vén kontinenst a pöcegödör aljára.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.17. 14:32:23

@Talon Karrde: akkor némileg részletesebben.

a tapasztalat: az Economist nem kedveli a nemzeti radikálisokat és nem ír róluk különösebben megértően és elfogadóan.

a vágykép: az Economist írjon különösen megértően és elfogadóan a magyar nemzeti radikalizmusról, mert mi azt szeretnénk és úgy tartjuk helyénvalónak! (ugye mondanom se kell, hogy ez nem az én vágyképem?)

a realista elvárás: az Economist nem fog különösebben megértően és elfogadóan írni a magyar nemzeti radikalizmusról. most sem fog.

ha elvárásainkat a tapasztalatainkra építjük és nem a vágyainkra, a történetben semmi meglepő vagy felháborító nincsen. business as usual, ahogy odaát mondanák.

így már érthető?

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2009.11.19. 10:33:53

@Grift: Jól összefoglalta malac69, hogy miért is hazugság az a jobboldalról szajkózott állítás, hogy az LMP az SZDSZ holdudvara lenne. Semmi sem áll távolabb az igazságtól, én még ezzel kapcsolatban egyetlen konkrétumot nem olvastam, csak az elvakultak harsogják ezt úton-útfélen. Az LMP pont azért alakult meg, hogy meghaladja ezt a bal-jobboldali szembenállást, gyűlölködést és helyette előre menjen és megvalósítsa a XXI. században szükséges ökopolitikát.

A "megélhetési mozgalmár" kitételen meg csak kacagni tudok. Az illetőnek fogalma nincs, mekkora erőfeszítésébe kerül pénzben és időben is az LMP tagjainak, hogy sikerre vigyék a pártot. Az meg ismét egy jelenlegi magyar sajátosság, hogy a "megélhetési politikus" negatív jelzővé vált, holott nincs benne semmi rossz, teljesen normális dolog a világ boldogabbik felén. Aki jó politikus, éljen is meg jól.

Cserhalmi és Lovasi és sokan mások az arcaink, de nem csak ők miatt hiteles a párt, hanem a be nem sározódott, normálisan gondolkodó, egyik oldalra sem elkötelezett vezetőség és tagság miatt.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2009.11.19. 11:06:36

@Grift: ezt próbáld újratervezni. :) Non capisco.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.19. 11:13:38

@iii: tőled idéztem, észlény:

"...de nem csak ők miatt hiteles a párt, hanem a be nem sározódott..."

még írjál okosakat, jó kampánya lesz az a csudapártocskának! :)

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2009.11.19. 11:17:09

@Grift: ja, hogy erre tellett, OK. Nyugodj meg, rád nem számítunk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.19. 18:40:45

@Grift:

nem gondoltam volna, hogy megesik, de együttérzéssel figyelem a szenvedésedet malaccal :-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.19. 18:47:30

@Mr Falafel:

érdekes, a fekete szeptember kapcsán még soha senki sem rinyált (faszt nem, az azonos nevű társaság a ironikus módon zsidókon verte le a balhét), holott kábé 20 ezer palesztint mészároltak le pár nap leforgása alatt.

ja, hogy azt nem a cúna faszistanáci zsidók, hanem a baráti, nem nácifaszista jordániak csinálták? Úgy mindjárt más. Szinte már emberbaráti cselekedet: olyan szűkösen voltak szegény palesztinok a táborban, így már tágasabb hely jutott nekik.

hogy az öreg asszadék is csináltak egy kb. 15 ezres ritkítást? ácsi, megállni, szíria is baráti, ők sem csináltak palesztin holokausztot!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.19. 18:54:34

@iii:

"Az LMP pont azért alakult meg, hogy meghaladja ezt a bal-jobboldali szembenállást, gyűlölködést és helyette előre menjen és megvalósítsa a XXI. században szükséges ökopolitikát."

asztakurva, milyen fasza kis kortesduma!

hiszen hogyan is kell kezdeni a békét, megszüntetni a szembenállást a gyűlölködést máshogy, mint ha azzal nyitunk: a többiek mocskos gyűlölködők, fúj. logikus

amúgy az eddigiek alapján az lmp "ökopolitikája" sima bullshit, asszem valaki már felvetette, a klasszikus globál- és kapitalizmus-kritikai úton lengedeznek előre a fényes jövő felé. lásd privatizáció ellenes népsavazás, ott verte a mellét a jelöltjük, hogy ők mennyi aláírást gyűjtöttek. liberálisak az apjuk faszát, azt

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.19. 22:13:30

@Regno delle Due Sicilie:

Ohh, Business as usual, de szépen tetszett ezt írni, ilyet csak a nemzetközi menedszerek tudnak, le vagyunk nyűgözve! Meg Life goes on!

Kérem, a nemzeti radikálisok Magyarországon kb. egy-másfél millió fős közösség. Ha valakinek az üzlet számít, akkor nem állhat szándékában a nemzetközi gazdaságtól elvadítani őket. Ha valakinek az üzlet számít, annak 1-1,5 millió ember, az bizony tétel. Ha valakinek az üzlet számít, hangsúlyt helyez arra, hogy ezek az emberek a nemzetközi gazdaság szereplőiben ne ellenséget, hanem mondjuk semleges üzleti partnert lássanak, akivel bótol az ember oszt jónapot.
Az ilyen cikkekkel bizony el lehet üldözni a fogyasztói körből ezeket az embereket. Mert minden ellenkező híreszteléssel szemben Magyarországon meg lehet élni a saját kis köreinken belül is. Nem muszáj kétévenként új lapostévét meg venni, meg a Tescoban venni az élelmiszert.
De ha az ekonómiás hölgyeknek és uraknak fontosabb, hogy egy marginális értelmiségi szekta kedvében járjanak Magyarországon, amely már elenyésző létszáma miatt sem piaci tényező, hát csak tessék. Jövőre még a pénzcsapjaik is elzáródnak, úgyhogy lehet a radikálisokat hergelni, nyugodtan. Spéttel követik az ekonómiksznél az eseményeket. De hát náluk okosabb emberek is tévedtek már baromi nagyokat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.20. 00:19:13

@Elpet:

"minden ellenkező híreszteléssel szemben Magyarországon meg lehet élni a saját kis köreinken belül is"

hogyne, hogyne. aztán ha majd nem lehet venni teherautót, meg mozdonyt, nem lesz citrom a teába, nem lesz kávé, ne lesz laptop, hogy a marhaságot bepötyögd, akkor néz a sok nemzeti radikális, mint vak a mozgófilmszínházban.

az eredeti témához: akarod, nem akarod, ez tényleg két biznisz. a klasszik jobbik-fan magasról szarik az economistra. eleve valami gazdasági izé a címe alapján, az meg zsidó huncutság, kit érdekel, ha beszól és valamiért észrevesszük, lezsidózzuk, oszt ennyi.

kardénak meg annyiból igaza is lenne, hogy ha nagyon szigorúan értelmezzük, akkor a jobbik egyenruha tényleg maszatolás, csak hát ha a tényleges hátteret nézzük, finoman fogalmazva a gárda a jobbik egyik tagozata, oszt csók. persze _pontosabb_ lett volna, ha odaírják, hogy a jobbik ilyen és ilyen izéjének az egyenruhája, de hogy őszinte legyek, ez nem is biztos, hogy érdekel bárkit is odaát.

a betiltósdi meg egyrészt fassság, másrészt meg mégse annyira.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.20. 00:20:40

hoppá, most jut eszembe, a gonosz globalizmus, meg a szemét karvalytöke nélkül pomogács infó se létezne, jaj, hogy mik vannak!

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2009.11.20. 08:16:35

@mavo:

"asztakurva, milyen fasza kis kortesduma!"

Köszönöm az elismerést.

"a többiek mocskos gyűlölködők, fúj. logikus"

Akkor ezek szerint szerinted a) nincs gyűlölködés vagy b) nem lehet megszüntetni a gyűlölködést, mert az is gyűlölködés? Mi nem állítottunk a többiekről semmit, egyébként.

Az ökopolitika meg a kapitalizmuskritika két különböző dolog. Az LMP ökopolitikája meg korántsem bullshit, ha rajtunk múlik, radikális változások történnének.

A privatizáció elleni népszavazás (gondolom a 2004-esről beszélsz) pedig nettó hülyeség, az LMP ez év februárjában alakult. De nem emlékszem olyan LMP vezetőre sem, aki akkor véleményt mondott volna erről. Ha igen, adj linket róla, kíváncsivá tettél.

Az LMP emberjogi területen liberális, gazdaságpolitikailag inkább baloldali valóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.20. 08:22:01

@iii: "Az LMP emberjogi területen liberális, gazdaságpolitikailag inkább baloldali valóban."

nos, éppen ezért húzzon el a halál vérveres faszára.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2009.11.20. 08:32:26

@Grift: na te kis demokrata, most jól megaszontad. Ne szavazz rájuk, ennyi.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.20. 08:40:10

@iii:
demokrata? éééén? ne tessen velem izélni! :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.20. 12:10:33

@iii:

"Mi nem állítottunk a többiekről semmit, egyébként."

"de bezzeg mi nem gyűlölködünk" - állítja a semmit másokról az elempé. kúl, így könnyű. mivel nagy tahetségem van, kipróbálom ezt én is. hogy is kell?? á, megvan.

én vagyok az egyetlen normális kommenter, állítok akkor most én is semmit a többiekről :) megy ez bazmeg

"De nem emlékszem olyan LMP vezetőre sem, aki akkor véleményt mondott volna erről."

te nem emlékszel, nekem meg az orrom alá baszták a szórólapját a kilenckeres jelöltjüknek, aki ezzel _dicsekedett_. persze lehetséges, hogy az elempé vezetői közben a hátsó szobában vadul fintorogtak, de ezt én honnan tudjam?

savazz rám, én az öntökönszúrósra gyűjtöttem, ezzel kampányolt szegény hülye. nem vicc. kábé akkor jöttem rá, hogy az elempé nekem se kutyám.

na mindegy.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2009.11.20. 15:57:00

@mavo: a gyűlöletmentességet gyakorolnod kell még, de fog az menni, ne add fel!

Azt a logikai bukfencet, amit felvázoltam, nem sikerült megoldanod, azt azért szögezzük le.

El vagy tévedve barátom, az LMP-nek soha nem volt kilenckeres jelöltje, valószínűleg a Jobbikkal kevered. Még egyszer: a privatizációs népszavazás 2004-ben volt, az LMP meg idén alakult meg.

Várkonyi 2009.11.20. 16:39:20

"Ezúttal nem egy hányavetin össszedobott fideszezés, hanem a jobbikozás volt a téma"

Dehogynem (mármint hányaveti). Az economist ide-oda csapong, először Jobbik, utána Slota, majd a bolgárok, végül a lengyelek. Ja és románia sem marad ki a végére.

Egyszerűen szánalmas.

Hol van már az az idő, amikor egy hasonló kaliberű senki írt egy cikkecskét a Washington Postba, és legalább egy hónapig az volt a téma? :)

Holnapra elfelejtődik az egész.

„Megborzongatta a kontinenst, amikor a magyar szélsőjobboldali Jobbik 15 százaléknyi szavazatot szerzett az európai parlamenti választásokon.”

Sajnos nem borzongatta meg... de majd meg fogja, 2010-ben. Na vajon mivel?
:)
süti beállítások módosítása